Sepsiszentgyörgyön jan. 5-10-e között megrendezték a Concordia Napokat, a magyar műkedvelő színjátszó együttesek nemzetközi fesztiválját. Fellépett - többek között -, az aradi Periszkóp, a brassói Művelődési Ház, az erdőszentgyörgyi Bodor Péter Egyesület, a székelyudvarhelyi Utcai Amatőrök, a marosvásárhelyi Hahota, a nagybányai Lendvai Márton Kör és a sepsiszentgyörgyi Concordia együttes. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 7, 9, 11./

Az Aradi Minorita Kultúrházat, a belvárosi római katolikus templomhoz tartozó épületet 1992-ben visszaadták az egyháznak. Renoválása költségeinek egyharmadát az Illyés Alapítvány, egyharmadát a római katolikus plébánia vállalta, a többi a hívek munkája volt. Nov. 19-én, Szent Erzsébet ünnepén volt az ünnepélyes átadás. Felléptek - többek között - a Periszkóp Népszínház, a Pedagógusok Színjátszó Köre, az aradi Kölcsey Stúdió szavalói, a Vox Juventutis ökumenikus gyermekkórus. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./

Az Arad megyei EMKE Vagyunk címmel adat ki I. számú füzetét, az Arad megyei magyar irodalmi körök antológiáját dr. Brauch Magda és Ujj János szerkesztésében. A megyében működik a Tóth Árpád Irodalmi Kör, a Kölcsey Egyesület, a zerindi és kisjenői irodalmi kör, továbbá a színházat pótoló Periszkóp Népszínház tehetséges műkedvelő gárdája. /Sylvester Lajos: EMKE-füzetek. Vagyunk. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 14./

Okt. 18-án a Nyugati Jelen meghívására Aradra látogatott Kányádi Sándor Kossuth- és Herder-díjas erdélyi költő, műfordító, szerkesztő, a kortárs magyar költészet egyik legnagyobb alakja. Három különböző helyen találkozott az olvasókkal. A Vlaicu úti 21-es iskolában több mint 200 gyermek (ide hozták el tanítóik, tanáraik a 10-es, a 12-es és a 13-as iskolákból is a növendékeiket!) volt kíváncsi a költőre. A Kópé diáklap "szerkesztői" készítettek interjút a vendéggel. Ezután Kányádi Sándor a Csiky Gergely Iskolacsoport és az 1-es iskola tanulóival és tanáraival találkozott. A költő pár hete ért haza londoni és oxfordi útjáról. Kányádi Sándor elmondta, hogy a70-es években a néhai Znorovszky Attila vezette Periszkóp Népszínház mutatta be kétszemélyes színdarabját, amelyet a hivatásos színházak nem játszhattak. A költő válogatott műfordításainak kötete Csipkebokor az alkonyatban címmel hatezres példányszámban jelent meg, a Valaki jár a fák hegyén című verseskötete, amely több utánnyomást ért meg, már 29 ezer megjelent példánynál tart. Kányádi Sándor kisiratosi olvasóival is találkozott. Okt. 19-én Temesvárra látogat, délután pedig Kisjenő és Zerind irodalombarátainak vendége lesz. /Puskel Péter: Kányádi Sándor találkozott aradi diákolvasóival. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 19./

1947–1989 között gyakorlatilag elsorvasztották a kulturális életet Aradon (pl. megszüntették a magyar színházat és kultúregyesületeket), az értelmiségi-utánpótlást a magyar tannyelvű líceum hányatott sorsa miatt nem tudta biztosítani, megszűnt az igényesség: a hajdani színvonalas programok eltűntek. A humán értelmiség java elvándorolt. 1989 után sok kulturális céllal született vagy azt felvállaló csoportosulás működött a városban. Közülük kiemelhetők: a/ Tóth Árpád Irodalmi Kör. Az 1945-ben alakult Petőfi Sándor Irodalmi Kör jogutóda, aktivitását 1989 után is folytatta. Korábban havonta többször is rendezett felolvasó-estéket, előadásokat, de az évek során ezek gyakorisága csökkent. Legnagyobb sikerük két antológiájuk (Vagyunk – 1995, Vagyunk 2 – 2001). b/ Kölcsey Egyesület. 1990. január 22-én alakult újjá. Széleskörű művelődési tevékenységet folytatott/folytat, művelődéstörténeti előadásokat és irodalmi estéket rendez, könyveket jelentet meg (ezek közül kiemelkedik a Fecskés-sorozat, valamint több antológia), saját könyvtárat tart fenn, évente odaítéli a Kölcsey-díjat és diákszínpadot is üzemeltet. Ez utóbbi több elismert színészt indított útjára, pl. Posta Ervin, Incze Tamara, Kézdi Imola, Éder Enikő, Simon Mátyás, Kelemen Kinga, Tapasztó Ernő stb. A Kölcsey Egyesület másik jelentős teljesítménye a Havi Szemle művelődési folyóirat megjelentetése. Éveken keresztül a Havi Szemle volt az egyetlen magyar kultúrfolyóirat a városban, de 2001 végén megszűnt. Több évnyi kihagyást követően 2008-ban megváltozott szerkesztőgárdával, önálló formában sikerült újraindítani a lapot. A Kölcsey Egyesület motorja mindig is Pávai Gyula magyar nyelv és irodalom szakos tanár volt. Az Egyesület vezetősége 2007-ben és 2009-ben szerkezeti átalakuláson ment keresztül. c/ Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete. 2003-ban alakult, működése első éveiben igen aktív volt, főleg történelmi irányultságú ismeretterjesztő előadásokat és szavalóversenyeket rendezett. Az elmúlt évben kevesebbet lehetett róla hallani. d/ Alma Mater Alapítvány. A szervezet Éder Ottó és Réhon József tanárok kezdeményezésére született meg 1991. április 17-én, céljuk az Arad megyei magyar oktatás támogatása. Az Alma Mater Alapítvány több ízben tevékeny szerepet vállalt az aradi magyar kulturális életben: színházi előadásokat szervezett, jelentős számú könyvet adott ki, fontos a Szövétnek című művelődési szemléjük. d/ Kamaraszínház. A jelentős múltra visszatekintő aradi magyar színjátszás a központosítás áldozata lett, amikor a második világháborút követően a társulatot egyetlen tollvonással Temesvárra költöztették (ez a mostani Csiky Gergely Állami Színház). A kommunista idők kultúrszervezői vendégelőadásokkal és az országos szinten is jegyzett aradi Periszkóp Népszínházzal próbálták pótolni a keletkezett űrt. 1991 után a Periszkóp megszűnt, az évtized folyamán pedig egyre ritkultak a magyar nyelvű előadások Aradon: 1995-ben még tizenegy, 2004-ben már csak három vendégelőadás volt. 2002-ben Böszörményi Zoltán, a Nyugati Jelen és az Irodalmi Jelen tulajdonosa megpróbált egy kamaraszínházat elindítani, de a próbálkozás megfeneklett. 2003-ban a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Színművészeti Karának végzős magyar csoportját próbálták állandó társulat formájában Aradra csábítani, de ők nem vállalták ezt a kihívást. 2007-ig nem volt újabb próbálkozás, de ekkor a városi közgyűlés jelentős anyagi támogatásával új csoport alakult, amely az Aradi Magyar Kamaraszínház nevet vette fel. Ez túlnyomó részben befogadó színházként működik. e/ A Nyugati Jelen csoportosulás. A megye egyetlen magyar nyelvű napilapját 1999-ben vette át Böszörményi Zoltán, aki jelentős anyagi befektetéseket eszközölve a megszűnéstől mentette meg az újságot (a kilencvenes években több ízben is csődközeli állapotban volt a lap, a hetilappá való átalakulása is felmerült). Az új tulajdonos nagy lendülettel fogott hozzá a lap gyökeres átalakításához és az aradi magyar kultúréletbe is megpróbált új színt vinni, 2001-ben színházat és irodalmi folyóiratot (Irodalmi Jelen) is alapított. Ez utóbbi hamarosan erdélyi, majd összmagyar jelentőségre tett szert. A lap novella és regénypályázatokat is indított, riportokat fogadott, szemlézte a megjelent szépirodalmi alkotásokat, és hamarosan a könyvkiadásban is szerepet vállalt. A lapba a kortárs magyar irodalom kiemelkedő képviselői (pl. Szőcs Géza, Orbán János Dénes, vagy haláláig Faludy György) is bedolgoztak. f/ Az RMDSZ Arad megyei szervezete. Az RMDSZ tevékenységében jelentős részt képez a kulturális élet támogatása és az ilyen jellegű események szervezése Évente több alkalommal szerveztek színházi előadásokat, több könyvet is megjelentettek. g/ Megemlítendők a romániai szintű irodalmi, művelődési körök és szervezetek helyi részlegei. Elméleti szinten létezik a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Romániai Magyar Dalosszövetség helyi fiókja is, gyakorlati tevékenységük azonban általában nem látható. h/ Más kultúrcsoportosulások is működtek az elmúlt évek folyamán (például a Beszélni Nehéz Kör, amely a Múzeumban tartotta összejöveteleit, a komolyabb nemzetközi sikereket is elért Vox Juventutis gyermekkórus, a rövid időt megélt Candide Társaság és Kisfaludy Társaság), de ezek manapság már nem működnek. Ennyi volt a felsorolás. Nehéz elitkultúráról beszélni egy olyan közegben, amelyet negyven év kommunizmusa teljes mértékben perifériára szorított. A lejtő aljáról kanyarodott vissza az aradi magyar kulturális élet és igyekezett behozni az évek folyamán összegyűlt elmaradását. Hosszú távon a Kamaraszínház nagyszínházzá való átalakítása lenne fontos, de ennek anyagi akadályai lesznek. A könyvkiadás terén a cikkíró, Lehoczky Attila tanár jelentős problémának tartja az aradközpontúságot. Az irodalmi és művelődési szemlék is aradközpontúak. A cikkíró hozzátette, csekély azon írások száma, amely összmagyar szinten is megállná a helyét. A megrendezett ismeretterjesztő előadások túlnyomó többsége történelmi vagy irodalomtörténeti jellegű, Lehoczky Attila szerint ez az aradi magyar társadalom konzervatív magatartásából következik. Van magyar művelődési élet Aradon, de többnyire provinciális jellemvonásokat hordoz. Lehoczky hozzátette, mindez nem kívánt rosszindulatú kritika lenni. /Lehoczky Attila: Magyar kulturális élet Aradon 1990 után – esettanulmány. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 28./

Katona Béla
Egy közeli jó ismerős, egy megbecsült ember halála mindig döbbenetes, de a Béláé számomra különösen az: tegnapelőtt délután, fél nappal hirtelen halála előtt az utcán találkoztunk – hazafelé tartott, kerékpárjának kormányán valamilyen csomaggal –, s pár mondat után megkértem: várjon egy fél percet, amíg a boltban öngyújtót vásárolok, aztán még beszélgetünk. Amikor kijöttem, jellegzetes, talán kissé gunyoros mosoly kíséretében megkérdezte: te még mindig dohányzol? Én már rég abbahagytam…
Többé nem fog feltenni, felvetni mindenféle kérdést, amilyeneket soha el nem mulasztott megvitatásra ajánlani, s amelyekben, természetesen, magának is mindig volt véleménye.
Arad magyarságának közismert személyisége volt, bár politikai-közéleti funkciót, tudomásom szerint, soha nem töltött be. De mindenki ismerte: valamikor, jó negyven esztendeje, és sok éven át, az akkori, Znorovszky Attila vezette Periszkóp népszínházban Katona Béla a társulat legtehetségesebb tagjai közé tartozott, élmény volt színpadon látni. Az utóbbi években rendszeresen nemcsak megjelent, de szerepelt is, felolvasott a Tóth Árpád Irodalmi Körben, s alig volt a városban olyan magyar rendezvény, amelyen ne lett volna ott. Igazi kultúrember volt, egyszer-kétszer hallottam panaszkodni: bizonyos színházi előadásokra, könyvekre már nem futja a nyugdíjból…
Emlékedet, kedves Béla, mindazok, akik ismertek és szerettek – és nagyon sokan voltak Aradon – megőrzik. Nyugodj békében.
Jámbor Gyula. Nyugati Jelen (Arad)

Katona Béla emlékére is
Vanek úr elment...
Ifjúkorom Periszkóp Népszínházának már több tagja elment közülünk. Most Katona Bélán, alias Vanek úron volt a sor. Biztosan szervezik már az égi előadást, sikerük is lesz, hiszen a Jóisten biztosan tud magyarul. Merthogy sok-sok év után először a Periszkóp színpadáról hangzott el magyar szó Aradon, és ez akkor fegyvertény volt. Az én első egyéni kiállításom katalógusát is kétnyelvűre terveztem, és talán jobban izgultam, hogy ez sikerüljön, mint magáért a tárlatért, mert így ment ez akkoriban.
Miért is Vanek úr ő tulajdonképpen? Az úgy történt, hogy Znorovszky Attila egy Rejtő Jenő regényeiből szerkesztett darabot tervezett. Már javában folytak a próbák, de mi izgultunk, mert nem történt meg a rábólintás. Félelmünk nem volt alaptalan, hiszen az ún. kommunista erkölccsel nem egyeztethető össze a lecsúszott, kétes egzisztenciák, kóborló szélhámosok, idegenlégiósok gyülevész hada. Egy nap Attila diadalmas mosollyal jött a próbára. Megetettem Z. elvtársat – mondta, antifasiszta írót csináltam Rejtő Jenőből, akit a Dunába lőttek a nyilasok. És rögtön elnézést kért az író szellemétől, hiszen fiatalon munkatáborban pusztult el, de Z. elvtársnál hatásosabb volt a Dunába lövés. Rábólintott, és a színpadon vidáman masíroztak a francia légiósok, salátástállal a fejükön, szórták a sziporkákat, és előadás után a Ladoiprieteni nevű műintézetben – ahol éppen Béla volt a kocsmáros – hajnalig koccintottunk, úgy rejtőjenősen, csóron, de boldogan. A darabban Béla Vanek urat játszotta, a tipikus ős civilt, a tökéletes antikatonát, aki ennek ellenére, az idegenlégióban szolgált, akit végül a Francia Becsületrenddel tüntetnek ki, igaz, tévedésből. Béla teljes egészében Vanek úrrá vált, Vanek úr volt reggel, délben és este is, ha otthon vita volt, felesége Vanek úrral zsémbelt, nem Bélával, Vanek úr volt az előadás alatt, az előadás után, és számomra az volt élete végéig, mindig volt benne valami vanekos.
Először Attila vált néhaivá, majd új időknek új dalai után új szelek is jöttek, amelyek elfújták a Periszkópot – de legalább a vállalt feladatot teljesítette. Vanek úr pedig élte a hol jobb, hol hepehupás mindennapokat, jó kezű ezermester volt, de mint a nevéhez illik, a dolgokról volt véleménye. Jó pár éve utolért a Színház mellett: Te Anna, nem tudom, hogy is van ez, azt mondta a Zorbán, hogy nem hagyja a zembereket az út szélén, a kis embereket sem... na, most ebbe bele beletartozom én is, mi most melyikek vagyunk? – mondta ezt olyan hangon, olyan vanekosan, hogy a kérdésben benne volt a véleménye is. Megörültem neki, és hívtam nézze már meg a tetőt, de nem igazán tudok fizetni, legyintett és másnap ott is volt. Együtt ebédeltünk, jólesett a tejfeles, tárkonyos, csirkés sóskaleves túrógombóc galuskával és a tegnapról maradt pörkölt. Kávézás közben a régi emlékek is előkerültek. Megigazítottam néhány cserepet, holnap hozok még háromat, mondta búcsúzóul. És másnap ott volt három böhöm nagy tetőcseréppel, öltönyben, nyakkendőben. Kérdő tekintetemre azt mondta:Érettségi találkozóm van, de elhoztam, mert megígértem, délután jövök. És eljött, még két év múltán is megkérdezte, hogy rendben vannak-e. Hát ez is Vanek úr volt, pontosabban még mindig Vanek úr volt.
Utoljára Sarusi Mihály e-könyvének bemutatóján találkoztam vele. Mivel virtuális könyvről volt szó, azt nem lehetett dedikáltatni, de a szerző szívesen dedikált bármi mást. Béla a szerző 1986-ban Budapesten megjelent Magyar Krisztus című regényének kissé viseltes példányát szorongatta a kezében, amit be sem lehetett hozni az országba annak idején. Azzal adta oda Miskának, hogy Attila nekem adta, amikor elment.
Ezután már csak a hír jött...
Kedves Vanek úr, ennyire nem kellett volna elsietni a dolgot, Attila várt volna rád, igazán maradhattál volna még, hiányozni fogsz.
Nyugodjál békében!
a társulat nevében
szeretettel
Sághi Anna. Nyugati Jelen (Arad)

Históriás szőlődombok között