"Jún. 30-án Marosvásárhelyen ülésezett a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa /TEKT/, melyen Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök, Nagy Zsolt ügyvezető alelnök, 13 megyei/területi szervezet képviselője, valamint Szabó István, Virág György és Zsombori Vilmos megyei tanácselnökök vettek részt. A megbeszélés napirendjén szerepelt a szövetségi elnök politikai tájékoztatója a román és a magyar miniszterelnökkel folytatott megbeszélésekről, a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvény, a közigazgatási törvény alkalmazása, valamint a földtörvényt módosító kormányrendelet. Markó Béla kiemelte: az RMDSZ számára elsőrendű feladatként kell szerepeljen a törvény minél szélesebb körű ismertetése a romániai magyar közösség körében. Az RMDSZ és a Romániai Szociáldemokrata Párt közötti együttműködésről elmondta, hogy az általában eredményesnek tekinthető, a törvények helyi alkalmazása viszont helyenként akadályokba ütközik. Megállapították, hogy a státustörvény nem generált feszültségeket a kisebbségi és többségi közösségek között. A földtörvény változtatása során a romániai magyarság érdekei nem sérültek, sikerült elfogadtatni az RMDSZ által támogatott változatot. Az érvényben lévő törvény szerint továbbra is vissza lehet igényelni a közbirtokossági- és magánerdőket. A szövetségi elnök felhívta az RMDSZ-polgármesterek és tanácsosok figyelmét arra, hogy határozottabban lépjenek fel a helyi közigazgatási és a földtörvény alkalmazásában. /Marosvásárhelyen ülésezett a TEKT. = RMDSZ Tájékoztató, júl. 2./"

"Csökkent a lakosság Ion Iliescu államfőbe és Adrian Nastase kormányfőbe vetett bizalma, derül ki a CSOP közvélemény-kutató intézet felméréséből. Míg áprilisban és májusban a megkérdezettek mintegy 54,9, illetve 55 százaléka úgy nyilatkozott, hogy bízik Ion Iliescuba, addig júniusban a románoknak már csak 49, 4 százaléka osztotta ezt a véleményt. Adrian Nastase népszerűségi mutatója valamivel rosszabbul áll Iliescuhoz képest: a kabinetvezető áprilisban a lakosság 57,2 százalékának, májusban 55,9 százalékának a bizalmát élvezte, júniusban pedig ez az arány 49,8 százalékra esett vissza. A Nagy-Románia Párt elnöke, Corneliu Vadim Tudor a megkérdezettek mintegy húsz százalékának a bizalmát élvezi (áprilisban 21 százalék, májusban 20,2 százalék, júniusban 23,7 százalék). Amennyiben jövő vasárnap lennének a választások, a megkérdezettek 52,2 százaléka a Szociáldemokrata Pártra, 13,4 százaléka a Nagy-Románia Pártra, 10,9 százaléka a Demokrata Pártra, 8,6 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra és 6,7 százaléka az RMDSZ-re voksolna. - A Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja (RTDP) és a Romániai Szociáldemokrata Párt (RSZDP) közötti fúzióval a megkérdezettek 36,1 százaléka ért egyet. /Csökkent az Iliescuba és Nastaséba vetett bizalom - derül ki a CSOP júniusi felméréséből. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./"

"Ioan Rus belügyminisztert választotta meg elnökévé a Szociáldemokrata Párt Kolozs megyei szervezete okt. 27-én tartott tisztújító közgyűlésén. A párt tiszteletbeli elnöke a megyei szervezet volt elnöke, Grigore Zanc, alelnöke pedig Vasile Soporan prefektus lett. A testület helyi szinten is elfogadta a Romániai Szociáldemokrata Párt (RSZDP) és a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja (RTDP) Kolozs megyei szervezetének fúziójáról szóló határozatot. - Magyarország egy olyan "belső anyaországot" akar létrehozni a romániai Hargita, Kovászna és Maros megyékben, amely főszerephez jutna Erdély többi részének fejlesztésében is és ezzel gazdasági ellenőrzés alá próbálja vonni a térséget - jelentette ki Ioan Rus belügyminiszter, az Erdély szociáldemokrata programja című dokumentumot ismertetve. A miniszter szerint a román nacionalizmust az európaiság jelszavával nem támogatják, a magyar nacionalizmus abban a formában jelenik meg, hogy szükség van a romániai magyar közösség önazonosságának megőrzésére és a magyar nemzethez való tartozás. - Hargitában és Kovásznában a románok diszkrimináció áldozatai etnikai hovatartozásuk miatt, ebben a térségben a román állam jelentős mértékben elveszítette a fennhatóságát - szögezte le a belügyminiszter. Ioan Rus szerint a magyar propaganda egyik alapelemét jelenti az, hogy ösztönzik az erdélyi és az ország többi részén élő románok közti ellentéteket. A belügyminiszter úgy vélte, hogy a státustörvény éppen "az elmagyarosítást" szolgálja. Az ülésen szintén jelenlévő Kónya-Hamar Sándor képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke tiltakozásképpen elhagyta a termet. "A döbbenetes számomra leginkább az, hogy tíz év után is a magyar veszély felemlegetése történik meg. Amikor 1992-ben Ion Iliescut új elnökként beiktattuk tisztségébe, ugyanezeket a szavakat hallhattuk. Mindenki felállva tapsolt a parlamentben, csak az RMDSZ-frakció maradt ülve. Ezek a megfogalmazások tíz év után is érvényesek lennének?" - tette fel a kérdést a képviselő. /Ioan Rus az RMDSZ-t és a magyar kormányt bírálja. Kónya-Hamar Sándor tiltakozásképpen kivonult az ülésről. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./"

Az RMDSZ képviselőházi frakciójában Polgári Szárny néven külön csoportba tömörültek azok a képviselők, akik "az európai polgári- keresztény értékrend és az erdélyi hagyományok szerinti politizálással" kívánják ellátni az erdélyi magyarság közképviseletét. A múlt hét végi marosvásárhelyi SZKT-n az aláírók — Birtalan Ákos, Kerekes Károly, Kovács Zoltán, Kónya-Hamar Sándor, Pécsi Ferenc, Ráduly Róbert, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor és Vekov Károly — közül többen is bírálták az RMDSZ–SZDP egyezményt aggodalmukat fejezve ki, hogy e megállapodás szorításában a Szövetség eltér programjától. - Az RMDSZ - az erdélyi magyarsághoz hasonlóan - sokszínű intézmény, különböző vélemények, csoportok keveréke. A képviselőfrakciót mindig is a vélemények ezen sokszínűsége jellemezte. Úgy gondoltuk, hogy érdemes formálisan is létrehozni egy, a polgári értékek körül szerveződő csoportot a frakción belül. Az lenne a feladatunk, hogy ennek az értékrendnek a mentén próbáljuk következetesen, és minél hitelesebben képviselni az RMDSZ programot — mondotta Toró T. Tibor a Szabadságnak. A Polgári Szárny meghívta Markó Béla szövetségi elnököt febr. 12-re egy beszélgetésre. jelezte Vekov Károly. Továbbra is az együttműködést hirdetjük úgy, hogy eközben tiszteletben tartjuk célkitűzéseinket, programunkat, hiszen erről kell elszámolnunk választóink előtt — magyarázta. Markó Béla szövetségi elnök az MTI-nek úgy nyilatkozott: a megosztottság üzenetét hordozza a Polgári Szárny, és veszélybe sodorhatja az RMDSZ helyét a román politikai életben. Hangsúlyozta: Sikerült jó megállapodást kötnie a kormányon lévő román Szociáldemokrata Párttal. "Ha emellé odateszünk más nyilatkozatokat, például a Királyhágómelléki Református Egyházkerület részéről elhangzott megnyilatkozásokat is, akkor úgy látom, vannak olyanok, akik mindenképpen ennek a megosztottságnak a képzetét akarják kelteni a román politikai életben és általában a közvéleményben" — mondta. Az RMDSZ elnöke szerint a szövetség most nagyon közel került ahhoz, hogy néhány, több mint egy évtizeden át követelt célját elérhesse. Mint mondta, karnyújtásra van az egyházi ingatlanok rendkívül fontos kérdésének a rendezése, néhány oktatási intézmény helyzetének, a magyar média kérdésének a rendezése. Egy ilyen kezdeményezés nagyon könnyen ismét eltávolíthat ezektől a céloktól. /Ú.I.: Polgári Szárny — frakció a frakcióban. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 8/ A Polgári Szárny megalakulásáról dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ képviselőházi frakciójának elnöke nyilatkozott. Szerinte ez rendkívül súlyos és precedens nélküli, mert az RMDSZ- frakció munkahely, ahol nagyon komoly mandátummal kell a választókat képviselni. Kelemen szerint ez nem eléggé végiggondolt nyilatkozat. A Népújság munkatársa, Mózes Edith ítélkezett: "diverzió íze van, megtorpedózhatja a protokollumot. Mit is akarnak megakadályozni? Azt, hogy Vásárhelyen legyen magyar tannyelvű Bolyai Farkas Líceum? Hogy a Babes-Bolyai Egyetemen magyar karok, tanszékek jöjjenek létre? Hogy megszülessen az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvény?", " példának okáért Maros megyéből Kerekes Károlyt ki hatalmazta fel, hogy csatlakozzon ehhez a dologhoz?" Kelemen válaszolt is: senkit sem hatalmazott fel a saját RMDSZ szervezete. Az SZKT-döntés azonban mindenkire nézve kötelező. /Mózes Edith: Frakció a frakcióban. Kinek a malmára hajtják a vizet? = Népújság (Marosvásárhely), febr. 8./ Tokay György, az RMDSZ parlamenti frakciójának szóvivője ismertette a frakció hivatalos álláspontját. "Az RMDSZ egy nyitott és demokratikus szervezet, a véleményszabadságot mindig tiszteletben tartotta. Az RMDSZ képviselőházi, illetve szenátusi csoportja a szövetségen belül végrehajtó szervnek tekinthető, így az a kötelessége, hogy a döntéshozó testületek határozatait érvényre juttassa a parlamentben, illetve a szenátusban. Az RMDSZ egy sokszínű szervezet, egységes volt a politikai cselekvés területén. Reméljük, ez az egység megmarad." A Polgári Szárny egyik alapítója, Toró T. Tibor képviselő leszögezte: a csoport célja az, hogy az RMDSZ program végrehajtását, a polgári értékrendet érvényesítse. A csoport nem szakadás, mert ez nem egy új helyzet, az RMDSZ-en belüli véleménykülönbség már sok-sok éve jelen van. Tor szerint az a pálya, amit ez a protokollum megrajzol, nem jó irány. "Mindazonáltal természetesen azon leszek, hogy azok a pontok, amelyek ebben a megegyezésben az RMDSZ- programmal összecsengenek, minél hamarabb és minél hatékonyabban érvényesüljenek." /Andó András: Polgári Szárny — a véleményszabadság vagy a megosztottság üzenete? = Nyugati Jelen (Arad), febr. 8./ A Szövetségi Képviselők Tanácsában működő – igazi alternatívákat ritkán felmutató – pluralizmus nem több a biztonsági szelep pluralizmusánál. Szerepe csupán a mérőeszközé: felbecsülhetővé teszi Markóék számára, hogy az RMDSZ legelső száz-százötven, fontos pozícióban levő politikusa milyen mértékben fogadja el a bukaresti parlament erőterében meghozott pártvezérkari döntéseket. A képviselőházi frakcióban most megalakult polgári szárny viszont jóval súlyosabb kihívást jelent a Markó-csoport számára. A polgári szárny ugyanis nem csak megkérdőjelezni tud, hanem törvényhozási alternatívát is felmutathat. Alternatívák felmutatására szükség van. A titoktörvénnyel kapcsolatos RMDSZ-álláspont kétértelműségei, a kormánypártnak a médiapolitikában nyújtott, kétes támogatás mind-mind azt jelzik, hogy az együttműködés örvénylogikájában az RMDSZ nem tudja összehangolni a demokrácia általános érdekei iránti elkötelezettségét a sajátos kisebbségi érdekérvényesítéssel. Mit érdemesebb tenni, erősíteni-e azt a rendszert, amely a demokrácia-deficitet tartósítja néhány kisebbségpolitikai kedvezménnyel, vagy megkeresni azt az utat, amely átalakítja e rendszert? A polgári szárny megalakulása – ha választ ad e kérdésre – fordulópont lehet az RMDSZ történetében. /Bakk Miklós: Örvénylogika és polgári kihívás. = Krónika (Kolozsvár), febr. 8./

A kormányon lévő román Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői nem fogják az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében támogatni a Nagy-Románia Pártnak (PRM) azt a kérését, hogy Besszarábiát csatolják vissza Romániához - jelentette ki Ghiorghi Prisacaru, a román szenátus külügyi bizottságának elnöke. A PRM elnöke, Corneliu Vadim Tudor szenátor márc. 15-én Kolozsváron bejelentette, hogy az ET parlamenti közgyűlésének áprilisi ülésszakán ő és párttársa, a Moldovai Köztársaságból áttelepült Ilie Ilascu szenátor kérni fogja, hogy nemzetközi döntőbíróság juttassa vissza Romániának Besszarábiát. román parlamenti pártok a közelmúltban már elhatárolódtak Corneliu Vadim Tudor szenátor azon javaslatától, hogy Románia ajánljon üzletet Oroszországnak: lemond a NATO-tagságról, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök ennek fejében garantálja Besszarábia Romániához kerülését. /A kormánypárt nem támogatja Besszarábia visszacsatolását. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 18./

A nemzeti kisebbségek problémáival küzdő kelet-európai országok számára követendő például szolgálhatnak a kormányzó romániai Szociáldemokrata Párt és a magyar kisebbséget képviselő RMDSZ között tíz éve amerikai segítséggel indított párbeszéd nyomán megszületett hivatalos megállapodások — írta márc. 19-én az International Herald Tribune (IHT). William Pfaff, a Párizsban szerkesztett nemzetközi lap véleményoldalán közölt cikkében úgy vélte, hogy a princetoni Project on Ethnic Relations nevű, kormánytól független szervezet fontos szerepet játszott abban, hogy a rendszerváltás fordulóján a kölcsönös gyanakvás miatt szinte már beszélő viszonyt sem ápoló romániai felek között sikerült olyan egyedülálló együttműködési struktúrát kimunkálni, amely azóta két parlamenti ciklust élt túl, és működőképesnek bizonyult. /Nyugat szerint példaértékű a romániai magyarság ügyének megoldása. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./

Tiltakozott a Romániai Legionárius Mozgalom a fasiszta, rasszista és idegengyűlölő szervezetek tevékenységét, az ilyen szimbólumok használatát, illetve az emberiség és a béke elleni cselekedetekben érintett személyek kultuszát betiltó sürgősségi kormányrendelet ellen. Serban Suru, a mozgalom vezetője kijelentette: a tervezett jogszabály ellentétes Románia alkotmányával és az emberi jogokat sérti. Suru hangsúlyozta: a nemzetközi zsidó szervezetek a második világháború áldozataiért kártérítést kértek, de nem tudták bebizonyítani azt, hogy Romániában zsidó áldozatok léteztek. Ezzel szemben ismert, hogy a második világháború után közreadták azon dokumentumok egy részét, amelyek bizonyítják: Románia mintegy 270 ezer zsidó kivégzéséért felelős. Ezek közül körülbelül 15–20 ezren 1941-ben, a jászvásári, dorohoi-i, bukaresti és más pogromok során vesztették életüket, a többieket pedig Odesszában, illetve a Transznyisztriában felállított lágerekben irtották ki. A tömeg-gyilkosságok nagy részét a román hadsereg végezte. /Tiltakoznak a legionáriusok. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./ A kormányon lévő román Szociáldemokrata Párt (PSD) történelmi súlyú lelkiismereti önvizsgálat elé került: az ország NATO-csatlakozása érdekében meg kell szabadulnia a Ceausescu-diktatúra hírhedt politikai rendőrségének azoktól az ügynökeitől, akiket 1989 vége óta mind a mai napig oltalmazott és megvédett - írta márc. 21-i kommentárjában a Cotidianul című napilap. /Románia—NATO. Securitate — le az ügynökökkel? = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 22./

Máj. 23-án az MSZP vezetői megbeszélést folytattak a Szociáldemokrata Párt küldöttségével Budapesten. A Magyar Szocialista Párt szerint újra kell tárgyalni az Orbán Viktor magyar és Adrian Nastase román miniszterelnök által a kedvezménytörvény végrehajtásáról kötött megállapodást, jelezte Szabó Vilmos, a párt nemzetközi kapcsolatok titkárságának vezetője. Cozmin Gusa, a Szociáldemokrata Párt főtitkára újságírói érdeklődésre leszögezte, hogy a memorandum szövegében nincs szó annak újratárgyalásáról. Hangsúlyozta, hogy a román fél inkább a kedvezménytörvényre kíván koncentrálni. A magyar fél a megbeszélésen egyértelművé tette, hogy az új kormány meg kívánja tartani a kedvezménytörvényt, és el szeretné érni annak végrehajtását. A találkozón a román küldöttség átadott egy megállapodás-tervezetet a két párt közötti együttműködésről. Az MSZP kinyilvánította a megbeszélésen, hogy támogatja a román Szociáldemokrata Párt felvételét a Szocialista Internacionáléba. /Módosulhat a kedvezménytörvény? MSZP–SZDP-tárgyalások Budapesten. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 24./

"Vincze Gábor szegedi történész felvállalta azt, amitől hazai történészek még ódzkodnak: az erdélyi kisebbségi szervezetek szerepének elemzését. E témakörből nemrég jelent meg testes tanulmánykötete. Aradon a Polgári Együttműködési Mozgalom meghívottjaként a Magyar Népi Szövetségről tartott érdekfeszítő előadást. Az erdélyi magyar történészek amolyan tabuként kezelik a háború utáni magyarság politikai és érdekvédelmi szervezeteinek /Magyar Népi Szövetség/ elemzését. Ugyanígy nem jelent meg megbízható tanulmány a Magyar Párt, vagy az 1944 tavaszáig működő Magyar Népközösségről sem. Vincze kimondta: a MADOSZ a Kommunisták Romániai Pártjának közvetlen irányítása alatt állott, tpvábbá mivel hevesen tiltakozott a II. Bécsi Döntés ellen, Észak-Erdélyben meglehetősen népszerűtlen volt. Ezért kellett megváltoztatnia a nevét Magyar Népi Szövetségre. Az MNSZ pártként működő politikai alakulat volt. Szó volt a Marosvásárhelyi Kiáltványról és a Román Szociáldemokrata Párton belüli Országos Magyar Bizottságról, illetve az 1946-os választási kampány idevágó részleteiről, valamint azokról a történelmi eseményekről, amelyek az 1947-es tisztogatás után 1953-ban az immár pár éve teljes passzivitásra kényszerült MNSZ feloszlatásához vezetett. /Puskel Péter: Anyaországi történész a Magyar Népi Szövetségről. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 7./"

"Több mint negyven évi szünet után ismét megkezdődött a magyar nyelv tanítása a román állami oktatás keretében a csángók lakta romániai Moldva két településén, a Bákó megyei Pusztinán és Klézsén: hetente három órában oktatják a magyar nyelvet. Szép Gyula, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető alelnöke Bákó városban tartott sajtóértekezleten hangsúlyozta: a magyar nyelv tanításának megkezdése annak jele, hogy az RMDSZ és a kormányon lévő román Szociáldemokrata Párt között létrejött az együttműködési megállapodás. Pusztinán Bilibók Jenő oktatja a magyar nyelvet. A pusztinai fiatalember szülőfaluja iskolájába tért vissza tanárként /Debrecenben szerzett diplomát/. Összesen huszonnégy alsó- és felső tagozatos gyermek látogatja a magyar nyelvórát. Klézsén tizenhat gyermek jár magyar órára. Eddig hét moldvai településen sikerült beindítani a magyar nyelvoktatást. Ez a szám a mostani tanévtől kezdve tízre emelkedik, a tíz település közül kettőben pedig a hivatalos oktatás keretein belül is elindulhatott a magyarnyelv-oktatás. Moldvában 1948 és 1959 között működtek magyar tannyelvű iskolák, Bákóban magyar tanítóképző is volt. /Magyar anyanyelv tanítása Moldvában. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 26./"

"Okos Márton idézte a Nemzetőr augusztusi számában Kerényi Imrétől, Orbán Viktor volt miniszterelnök egyik közismert támogatójától és szószólójától a Márciusi Ifjak 12 pontjának Mit kíván a magyar nemzet mai értelmezését: "Tisztelt olvasó! A politikai magyar nemzet csodálatos alkotása a Tizenkét pont. Értékeljük közösen e nemes pontokat, aktualizáljuk mondanivalójukat. Lásd, mire jutottunk 1848 tavaszától 2002 őszéig." A 12. pont: "Unió (Erdéllyel) Ez ma így hangzik: Európai Unió." "A nemzeti oldal 15 millió magyarban gondolkodik. A nemzeti oldal beviszi Romániát és Szlovákiát az Európai Unióba. " Okos Márton ironikusan magyarázta ezt a pontot, majd idézte még az 5. pontot és magyarázatát: "5. Nemzeti őrsereg Ez ma így hangzik: Szerződéses katonaság." A cikkíró emlékeztetett, ezelőtt kb. tíz évvel Kerényi Imre még azt mondta, hogy Magyarországnak nem kell katonaság, és a határon netalán megjelenő ellenséget fehér ingben és kenyérrel fogadják. - Az természetes, hogy az MSZP a Román Szociáldemokrata Párttól a támogatásért nem kér cserébe semmit, hisz ez testvéreknél normális. Viszont annál érthetetlenebb a korábban hatalmon lévő polgári kormány külpolitikájától, hogy ők is feltétel nélkül támogatták Iliescu kormányát az euroatlanti csatlakozás kérdésében. /Okos Márton: Orbán nemzeti stratégiája? = Szabadság (Kolozsvár), okt. 5./"

"Adrian Nastase román és Medgyessy Péter magyar miniszterelnök nov. 29-i budapesti találkozója után sajtótájékoztatót tartottak. Adrian Nastase kormányfő a kedvezménytörvényről leszögezte, hogy a kisebbségi kérdést fontosnak tartja, de nem ez az egyedüli téma, amiről tárgyalnia kell a két félnek. Álláspontja, hogy a kisebbségek helyzetéért elsősorban azon ország kormánya tartozik felelősséggel, melynek területén élnek. Örvendetesnek tartja, hogy kikerülnek a törvényből a gazdasági és társadalmi jogokra vonatkozó kitételek, de továbbra is vannak még bizonyos elvárásaik, melyeket nemzetközi fórumokon is kifejtettek. Abban állapodtak meg, hogy a román és a magyar külügyminiszter véglegesíti az egyeztetést a kedvezménytörvényről. Medgyessy Péter szerint a változtatási javaslatok az európai normákkal összhangban vannak. A román kormányfő szerint mindkét országban szorgalmazni kell a korszerű, európai értékeken alapuló magatartásforma rögzülését. Nyilatkozatot írtak alá "a magyar-román stratégiai partnerségi kapcsolatokról és együttműködésről Európáért a XXI. században". Medgyessy Péter örömmel konstatálta, hogy a NATO-ba törtét meghívás után a román magatartás ugyanolyan maradt, mint előtte volt. Adrian Nastase átadta magyar partnerének az 56-osokról, valamint Nagy Imréről szóló 49 kötetes levéltári dokumentumcsomag első kötetét. Jelezte, hogy ez év végéig átadják a magyar kormánynak a teljes dokumentációt. Nastase bejelentette, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztése érdekében új javaslatokat, ötleteket tartalmazó jegyzéket is átnyújtottak a magyar miniszterelnöknek. Tárgyaltak egyebek között még az Arad és Szeged közötti gázvezeték, illetve a Nagyvárad és Békéscsaba közötti, 400 kw-os magasfeszültségű vezeték megépítésének kérdéséről. Medgyessy megemlítette, hogy örömmel nyugtázták a magyar katonasírok bukaresti kezelésének a kérdését, és a közös gondolkodás meglétét számos más kulturális kérdésben, mint például a Gozsdu-örökség vagy az aradi emlékmű. Nastase az aradi emlékmű kérdésével kapcsolatban megállapította, hogy az általa kifejtett, múltbéli történésekből kiinduló álláspontja nem egyezik az aradiakéval. Abban maradtak a magyar miniszterelnökkel, hogy gondolkodni fognak egy olyan emlékmű közös megvalósításának a lehetőségéről, amely ne csak a múltat, hanem a jövőt is jelképezze. Nastasét fogadta Mádl Ferenc köztársasági elnök is. Adrian Nastase megbeszéléseket folytatott Kovács László külügyminiszterrel pártjaik - a Román Szociáldemokrata Párt és a Magyar Szocialista Párt együttműködéséről, majd Salamon Berkowitz főrabbi meghívására részt vettek a hanuka alkalmából tartott gyertyagyújtáson az Országház előtt. Találkozott továbbá Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével, aki megbeszélésüket összegezve jelezte, hogy Dorneanu román parlamenti elnökkel a közeljövőben együttműködési nyilatkozatot fognak aláírni. Délután ünnepélyesen megnyitották Budapesten Románia idegenforgalmi külképviseleti irodáját. /(Guther M. Ilona): Adrian Nastase Budapesten. Magyar-román partnerség. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 2./ A Nyilatkozat a román-magyar stratégiai partnerségi kapcsolatokról és együttműködésről Európáért a XXI. században címet viselő dokumentum egyebek között kitér a katonai együttműködés Románia NATO-csatlakozása utáni továbbfejlesztésének, a gazdasági kapcsolatok erősítésének és a kisebbségi kérdések jövőbeli kezelésének területére. A gazdasági együttműködésben egyebek között a két fél kiemelt jelentőséget tulajdonít az egymás országaiban megvalósuló kölcsönös tőkebefektetéseknek, a kis- és középvállalatok együttműködésének, az energetikai, távközlési és közlekedési infrastruktúrák összekapcsolásának. A nyilatkozat szerint a két ország állampolgárai utazási feltételeinek könnyítése céljából megújítják a vízummentességről szóló megállapodást, modernizálják a konzuli intézményhálózatot. A kisebbségek helyzetének javítása érdekében kötelezettséget vállalnak a kétoldalú egyezmények teljesítésére és a nemzetközi normáknak való megfelelésre. A dokumentum szerint a felek megteszik a szükséges lépéseket a korábban közösségekhez, egyházakhoz és más jogi személyekhez tartozó javak visszaszolgáltatására, kárpótlására. /Partnerségi nyilatkozat: felújítják a vízummentességi megállapodást. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./"

"Kovács László külügyminiszter, az MSZP elnöke nov. 29-én folytatott megbeszélést Adrian Nastaseval, a Román Szociáldemokrata Párt (PSDR) elnökével a pártközi együttműködés továbbfejlesztésének lehetőségeiről. Kovács László az MTI-nek elmondta: a találkozón elhatározták, hogy a kormányközi stratégiai partnerségi megállapodás példáját követve a két párt között is létrehoznak egy együttműködési megállapodást. A pártelnök szavai szerint ehhez jó alapot ad, hogy mindkét párt szociáldemokrata elveket követ, elkötelezett a társadalmi igazságosság, az esélyegyenlőség és a szolidaritás iránt. Fontos területe lehet az együttműködésnek a kisebbségi jogok biztosítása. /Szociáldemokrata elvek alapján. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 2./"

"Az Adevarul, az egyik legbefolyásosabbnak tartott román újság dec. 2-i száma szerint a román miniszterelnök budapesti látogatása a normalitás jele volt, és egyben kihúzta a talajt a szélsőségesek lába alól. A kedvezménytörvény ügyében a román kormány rendkívül kemény tárgyalásokat folytatott. Az RMDSZ radikálisainak nagyon nehéz lesz ezután bárkit is meggyőzni arról, hogy a román Szociáldemokrata Párt nem nyitott a párbeszédre. Az Adevarul kedvezően értékelte, hogy Adrian Nastase Budapesten kijelentette: a konfrontáló nacionalizmusról át kell térni a gazdasági és kulturális nacionalizmusra. Ez azt jelenti, hogy egyedül csak kereskedelmi háborúra lehet számítani Románia és Magyarország között. A pálinkaháború már kitört, várható a lisztháború, lesz még szó arról a magyar csirkéről. Számos ilyen konfliktus lesz Románia és Magyarország között, csakúgy mint Románia és az Európai Unió többi tagállama között. /Nastase-látogatás az Adevarulban. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 3./"

"A román oktatásba történő megengedhetetlen beavatkozásnak minősítette Adrian Vlad Casunean, a kormányon lévő román Szociáldemokrata Párt (SZDP) Kovászna megyei szervezetének elnöke azt a megállapodást, amelyet a magyar Informatikai és Hírközlési Minisztérium kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ). Véleménye szerint a hazai diákok "magánszemélyként" kaphatnak támogatást Magyarországtól, de mivel a román oktatási rendszerbe tartoznak, a támogatás megengedhetetlen. A román újságírók egy része egy dolgot félreértett: arról írtak, hogy a magyarországi Sulinet program keretében 300 romániai magyar tannyelvű iskola jut hozzá az internethez. Ezzel szemben a magyar miniszter 300 határon túli magyar tannyelvű iskola bekapcsolásáról beszélt. /Kifogásolják az RMDSZ-szel aláírt informatikai megállapodást. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 13./"

"A romániai magyarság nagy élet- és jövőesélye az európai integráció - hangsúlyozta Markó Béla, az RMDSZ elnöke júl. 20-án a marosvásárhelyi Félsziget ifjúsági és diákfesztivál keretében rendezett konferencián. Az Igen! Irány Európa! elnevezésű konferencián az RMDSZ elnöke mellett Bársony András, magyar külügyi politikai államtitkár, Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyarokért felelős államtitkára, Újhelyi István, a Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták (FIBISZ) elnöke, valamint Vasile Puscas tárca nélküli miniszter, Románia EU főtárgyalója és Victor Ponta, a kormányon lévő román Szociáldemokrata Párt (SZDP) ifjúsági szervezetének elnöke tartott előadást. Markó Béla szövetségi elnök szerint egyszerre kell integrálódni és megmaradni. - Magyarország NATO és EU-tagsága Románia, valamint az itt élő magyarság számára egyaránt nagy lehetőséget jelent - hangsúlyozta Vasile Puscas. Bársony András külügyi államtitkár úgy vélekedett, hogy 2007-ben, Románia EU-csatlakozása után a két ország közös érdekcsoportot fog alkotni az unión belül. A konferencia alkalmat adott arra, hogy Újhelyi István, a FIBISZ elnöke, Victor Ponta, az SZDP-ifjúsági szervezetének elnöke és Kovács Péter, a mintegy 230 romániai magyar ifjúsági szervezetet tömörítő Magyar Ifjúsági Tanács vezetője a három ifjúsági szervezet háromoldalú együttműködési megállapodásáról tárgyaljon, illetve elkezdje ennek előkészítését. /Félsziget - Igen! Irány Európa!-konferencia. Markó: A jővőesély az európai integráció. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 22./"

"Az aradi Szabadság-szobor visszaállításának Bukarestből történő lefújása után három romániai értelmiségi, a bukaresti Gabriel Andreescu és Ágoston Hugó, valamint a sepsiszentgyörgyi-brassói-bukaresti Bíró Béla nyílt levélben szólította fel Markó Bélát, hogy az RMDSZ semmilyen körülmények között se szakítsa meg az együttműködést a kormányzó román Szociáldemokrata Párttal. Andreescu, a Soros Alapítvány romániai megbízottja, Ágoston, az RMDSZ delegáltja a Román Rádió igazgatótanácsában, Bíró, az MSZP-SZDSZ-koalíció romániai ideológusa jelentéktelen érzelmi kérdésnek minősítette a szoborügyben az erdélyi magyarság - és az összmagyarság - által elszenvedett újabb megaláztatást. A balkáni politikai ügyeskedés és alkudozás, a dörgölőzés és megalkuvás mellett kardoskodó hármaknak Szilágyi N. Sándor kolozsvári nyelvész, egyetemi professzor adott frappáns választ a sajtóban, egyebek mellett kimondva: elfogadhatatlan az a "rommagyar" értelmiségi álláspont, hogy a magyarok vegyék végre tudomásul és törődjenek bele abba, hogy ők semmit sem csinálhatnak Romániában a többségi nemzet engedélye nélkül. A nyílt levél megfogalmazói szerint egy ilyen apró interetnikai koccanásért igazán kár volna cserben hagyni Adrian Paunescu pártját. /Nits Árpád: (cím nélkül). = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 14./"

"A Fidesz a leghatározottabban visszautasítja a román kormányzópártnak, a Szociáldemokrata Pártnak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alakuló ülésével és annak elnökével, Tőkés László református püspökkel kapcsolatban tett, "a Ceaucescu-i időszakot idéző nyilatkozatát" - közölte a párt országgyűlési képviselőcsoportja dec. 16-án az MTI-vel. "Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulásával nem történt más, mint hogy az erdélyi magyar társadalom kinyilvánította autonómia iránti igényét" - olvasható a párt külügyi kabinetjének vezetője, Németh Zsolt által jegyzett közleményben. A romániai Szociáldemokrata Párt (PSD) előzőleg közleményben tudatta, hogy az EMNT megalakulása kapcsán tájékoztatni kívánja az európai fórumokat a "magyar irredenták provokációiról", és tiltakozni készül a magyar Országgyűlésnél amiatt, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség "megengedhetetlen módon beavatkozik a román politikai életbe". A román kormánypárt közleménye szerint az EMNT megalakítása, Tőkés László református püspök elnöki minőségben, illetve Kövér László Fidesz-alelnök meghívotti minőségben elhangzott nyilatkozata "a magyar irredentizmus rendkívül agresszív és veszélyes megnyilvánulása Románia területén". A Fidesz-frakció közleményében kiemelte: a jogaiért több mint 80 éve békésen küzdő erdélyi magyarságnak jogában áll az autonómiáért és a kisebbségi önkormányzatiságért fellépnie. Európa számos országában erre van példa, s az Európa Tanács kisebbségi autonómiáról szóló jelentése is alapot ad erre. "Emlékeztetjük a román kormányzópártot, hogy a Fidesz mind kormányzópártként, mind ellenzéki pártként támogatta, illetve támogatja Románia Európai Uniós integrációját" - közölte a frakció. A majdani csatlakozás előfeltételeként azonban Romániának be kell tartania a jogállamiság alapvető normáit. "Így a román hatóságoknak azonnal fel kell hagyniuk azon erdélyi magyarok erőszakos zaklatásával, akik az ország törvényeinek betartása mellett gyakorolják alapvető emberi és politikai jogaikat" - olvasható a közleményben. A kisebbségek emberi jogainak védelme nem belügy. "A Fidesz felkéri a magyar kormányt, hogy kísérje figyelemmel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tagjait érő atrocitásokat és a rendelkezésére álló eszközökkel mindent tegyen meg azok megelőzéséért és megszüntetéséért" - zárul a közlemény. /A Fidesz visszautasítja a román Szociáldemokrata Párt nyilatkozatát. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 17./"

"Annak idején az RMDSZ országos vezetősége képviselte a megújulást, aztán az idő múlásával elhasználódott, megkopott, hitele megcsappant, amikor szolgai módon hajlongott a bukaresti hatalomnak, miközben a romániai magyarság állapotát a lassú süllyedés jellemezte. Ennek gárdának be kell látnia, hogy befejezte történelmi küldetését, és félre kell erre állnia, hogy átadja helyét azoknak, akik nem járatták le magukat gyanús megalkuvásokkal, írta a lap munkatársa, Ördög I. Béla. Azonban a hatalomról a történelemben senki sem volt hajlandó lemondani önszántából. A süllyedő elit, politikai ellenfelei eltiprása érdekében, képes olyan hatalmakkal szövetkezni, mint amilyen a Román Szociáldemokrata Párt és szocialista-liberális magyar kormány. Ennek eredményeképpen kiderítették: erdélyi magyar televízió kell, ezzel visszaszorítható a nemzettudatot őrző Duna Televízió. /Ördög I. Béla: Rakétalépcsők. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./"

Lakatos István /Sárvásár, 1904. szeptember 14. –Kolozsvár, 1993. szeptember 3./ a romániai magyarság jelentős közéleti személyisége, politikusa volt. 1950. febr. 17-én letartóztatták, 25 év kényszermunkára ítélték, 1964-ben szabadult tizenöt év börtön letöltése után. A demokráciáról, a nemzetiségi jogok maradéktalan megvalósításáról – bár tettek neki ajánlatokat – a legsúlyosabb börtönkörülmények között sem alkudozott. Ő volt az elsőrendű vádlottja annak a pernek, amelyben Márton Áron püspököt, akihez személyes barátság is fűzte, Kurkó Gyárfást, Venczel József professzort és másokat elítéltek. Az volt a bűnük, hogy védelmezték a romániai magyarság saját gazdasági alapjait jelentő szövetkezeti hálózatot, a közbirtokossági javakat, az egyházi iskolákat és egyházi javakat, teljes magyar állami egyetemi és főiskolai hálózatot követeltek. Lakatos István, Márton Áron, Venczel József professzor és mások az 1946 évi párizsi béketárgyalások előtt alapos dokumentációt készítettek a romániai magyarság demográfiai, iskoláztatási, vallási és gazdasági állapotáról és intézményeiről, és ennek megfelelő javaslatokat tettek a határok méltányos megállapításáért. Lakatos István a kolozsvári Lepage nyomdába szegődött nyomdásztanulónak, és elvégezte a nyomdaipari szakiskolát. 1933-ban megírta a nyomdász szakszervezet történetét. 1934-től az Előre című hetilap főszerkesztője és ugyancsak főszerkesztője a három nyelven (románul, magyarul és németül) megjelenő Tipograph című hetilapnak. A Romániai Szociáldemokrata Párt magyar tagozatának országos titkára, majd elnöke. 1938-tól a gróf Bánffy Miklós vezetésével létrehozott Magyar Népközösség alelnöke. A bécsi döntés után – 1940 őszén – Bukarestből hazaköltözött Kolozsvárra, a Minerva nyomda mestere lett és a budapesti Népszava munkatársa. Később a református egyházi részvénytöbbségű Minerva nyomda igazgatója. 1946-tól országgyűlési képviselő. A romániai magyar szövetkezeti mozgalom vezetője közel egy évtizeden át. Alapítója és irányítója a Kolozsváron szerkesztett Erdély című szociáldemokrata országos napilapnak és elnöke a Szociáldemokrata Párt Országos Magyar Bizottságának. Következetes ellenzője a kommunista és a szociáldemokrata pártok egyesítésének. Börtönéveinek megrázó történetét egy hatalmas, több száz oldalas emlékiratban, a Szekuritáté elől rejtegetve megírta és sikerrel külföldre juttatta. Az emlékirat nyomdakész állapotban van. /Dáné Tibor: Egy igazi demokrata emlékezete. Lakatos István (Sárvásár 1904. szeptember 14–Kolozsvár 1993. szeptember 3.). = Szabadság (Kolozsvár), aug. 27./

Szept. 18-án az RMDSZ Szociáldemokrata Tömörülése kopjafát és emléktáblát avat Sárvásáron, a templomkertben Lakatos István politikus és közíró /Sárvásár, 1904 – Kolozsvár, 1993/ emlékére. Ő volt az elsőrendű vádlottja annak a pernek, amelyben Márton Áron püspököt, akihez személyes barátság is fűzte, Kurkó Gyárfást, Venczel József professzort és másokat elítéltek. 1950-ben Lakatos Istvánt 25 év kényszermunkára ítélték, ahonnan tizenöt év után, 1964-ben szabadult. 1934-től az Előre és a háromnyelvű (román, magyar és német) Tipograph című lap főszerkesztője, a Romániai Szociáldemokrata Párt magyar tagozatának országos titkára, majd elnöke, Emlékirata rövidesen megjelenik. /Bánhegyesi József: Egy igazi demokrata emlékezete. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./

Megjelent Lakatos István emlékiratainak második kötete az RMDSZ Szociáldemokrata Tömörülés nevű platformja gondozásában. Lakatos István (1904–1993) a két világháború között többek között a Román Szociáldemokrata Párt magyar tagozatának országos elnöke volt, s fontos szerepet játszott a szakszervezeti és a szövetkezeti mozgalomban. A kommunista diktatúra idején fővádlott volt abban a perben, amelyben Márton Áront is elítélték; Lakatos 25 év kényszermunkát kapott, amiből 15-öt le is töltött a börtönben. A két világháború között a szociáldemokraták és a kommunisták harcoltak egymás ellen. A szocdemek szerint a kommunisták idegen érdekeket szolgálnak. Valóban, abban az időben a kommunisták pártjának hivatalos neve: Kommunisták Romániai Pártja, a Kommunista Internacionálé Romániai Szekciója, és a párt mindenben köteles volt a III. Internacionálé utasításait követni. Lakatos állította, hogy ha a politikai érdekek azt kívánták, hogy zavargások legyenek, a kommunisták vállalták a provokátor szerepét. Szerinte ilyen szerepet játszott Gheorghe Gheorghiu (Dej) is a grivicai összecsapásokban, s így kezdődött a későbbi pártfőtitkár politikai karrierje. Egyes kommunisták beépültek a Szociáldemokrata Párt befolyása alatt álló szakszervezetekbe, hogy ott bomlasztó tevékenységet fejtsenek ki. /Fey László: Nincsen új a Nap alatt. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 2./

Istentisztelettel, majd koszorúzással emlékezett a sárvásári faluközösség Lakatos Istvánra /1904-1993/, a Romániai Szociáldemokrata Párt egykori elnökére és országgyűlési képviselőre, születésének évfordulóján. Neményi József Nándor címzetes államtitkár ismertette Lakatos István élettörténetét. 1950-ben letartóztatták. 1964-ben szabadult tizenöt év börtön letöltése után. Bánhegyesi József, az RMDSZ szociáldemokrata platformjának elnöke a jelenlegi politikai viszonyokról ejtett néhány szót, majd Vekov Károly parlamenti képviselő felszólalása után a záróbeszédet a helyi tiszteletes tartotta meg. Elmondta: a falunak szüksége van támogatásra, amit iskolabuszra szeretnének fordítani, mivel a helyiek elég sok esetben anyagilag nem bírják az ingázást. Bejelentették, hogy a sárvásári iskola a jövőben Lakatos István nevét fogja viselni. /Füstös Tímea: Sárvásár. Lakatos Istvánra emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 16./ Önéletrajza: Lakatos István: Emlékeim /Appendix, Marosvásárhely, 2005/

A közös kormányzásra készülő Demokrata-liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt múltja szorosan összefonódik, noha a minap még politikai értelemben halálos ellenségek között semmiféle együttműködés nem létezett. A Nemzeti Megmentési Front (FSN – Frontul Salvarii Nationale) említésére ma a legtöbben Ion Iliescura gondolnak. Holott a FSN jogutódja a mai Demokrata-liberális Párt (PD-L). A FSN 1989 decemberében alakult meg. Feladata az eredeti elképzelések szerint az első demokratikus választások megszervezése volt. Az erre tett ígéretet azonban a szerveződés elnökévé választott Ion Iliescu már 1990 elején megszegte. Február 6-án a bukaresti törvényszék politikai mozgalomként jegyezte be a FSN-t, lehetővé téve szereplését a május 20-i választásokon. Az akkoriban rendkívül gyenge ellenzék az utcára vonult, és folytatta a tiltakozást a választás után is, amelyet a FSN több mint 70 százalékkal megnyert. A kéthónapos megmozdulásnak a sorban harmadik bányászjárás vetett véget 1990. június 13–15-én. A „politikai mozgalmat” azonban nem az Egyetem-tér véres leverése rengette meg. Június 17-én az államfővé választott Iliescu kinevezte a FSN első kabinetjét, élén az átmeneti kormányt is vezető Romannal. A FSN 1992. március 27– 29-én tartotta első tisztújító kongresszusát. Ezen az 1991. szeptemberi bányászjárással eltávolított kormányfő, Petre Roman (akinek utódja a kormány élén Theodor Stolojan volt) és csoportja külön programtervezetet mutatott be „A jövő ma” címmel. Ez kapta a legtöbb voksot, ezért ez lett a párt politikai programja. Iliescu és támogatói nem nyugodtak bele Petre Roman elnökké választásába és elhagyták az alakulatot. A szakadás után Iliescuék új politikai formációt hoztak létre, amely a Demokratikus Nemzeti Megmentési Front (FDSN) nevet kapta. A névválasztásban szerepet játszott, hogy a FSN ismerősen csengett a választók fülében. Azonban néhány hónappal később kiderült, hogy a névnél sokkal fontosabb „védjegy” Ion Iliescu. Petre Roman FSN-je a helyhatósági választásokon még jól szerepelt, az őszi parlamenti választáson viszont már csak a voksok alig tizedrészét kapta meg. A parlamenti többséget azonban a FDSN sem érte el, ezért Nicolae Vacaroiu kormánya a Nagy-Románia Párt támogatásával kisebbségben kormányzott, miután a FSN visszautasította a koalíció létrehozására tett ajánlatot. A FSN az Iliescu-csoport kiválása után egy évvel, 1993 májusában összeolvadt a Demokrata Párttal (PD), amelynek a nevét a fúzió után megtartotta. Az alakulat ezt a nevet használta mindaddig, amíg tavaly össze nem olvadt a Nemzeti-liberális Pártból (PNL) kivált Stolojan-frakcióval. A FDSN 1993-ban szintén keresztelőn esett át, a Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) nevet vette fel. Az 1992–1996. közötti időszakban az ellenzék még jobban megerősödött. A Demokratikus Konvenció (CDR) által létrehozott koalícióba a PD a Román Szociáldemokrata Párttal (PSDR) alakított Szociáldemokrata Unió (USD) tagjaként lépett be. Utóbbi a törvényhozási választáson a voksok 13 százalékát kapta. A koalíciós partnerek a PD számlájára írják Victor Ciorbea miniszterelnök megbuktatását. A konvenciós botrányok a Demokrata Pártot is megviselték. 2000-ben a parlamenti választáson a PD a szavazatok hét százalékát szerezte meg. Az államfőválasztáson a röviddel korábban pártelnökké újraválasztott Petre Roman alig háromszázaléknyi voksot kapott. Miközben a PDSR megnyerte az elnök- és parlamenti választást és visszatért a hatalomba, a PD-ben a gyenge választási szereplés nyomán elkezdődtek a belharcok. 2001-ben Traian Basescu programtervezete nyert a kongresszuson, miután előzőleg a küldöttek elutasították a PDSR-vel való együttműködést célzó javaslatot. A mostani demokrata-liberális párt irányultsága szempontjából érdekes Traian Basescu nyertes programtervezetének címe: „Erős Románia – szociáldemokrata Románia”. A PD akkoriban a Szocialista Internacionálé tagjaként tűzzel-vassal küzdött a 2001-ben, Adrian Nastase vezetésével Szociáldemokrata Párttá (PSD) alakult formáció felvétele ellen. A PD időközben politikai programjába beiktatott egy kitételt, amely megtiltott mindenfajta együttműködést az egykori testvérpárttal. A két formáció történetében közös, hogy mindkettő fúzió révén szerezte mostani megnevezését. A PD legjelentősebb „akvizíciója” a névadó Demokrata Párt volt, míg a PSD szempontjából a legfontosabb az Alexandru Atanasiu által vezetett Román Szociáldemokrata Párt (PSDR) beolvasztása volt. Ezzel nemcsak új nevet szerzett, hanem belépőt a Szocialista Internacionáléba, amelynek a PSDR tagja volt. A Stolojan-féle liberális szakadárok csatlakozása után kapta a PD a Demokrata-liberális Párt nevet. /Szőcs Levente: FSN – a koalíció közös gyökere. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./

A jobboldal bukása
Miért van az, hogy amikor Romániában a baloldal (vagy az, amit baloldalnak hívunk) veszít a választásokon, ez rendszerint hajszálon múlik.
Amikor pedig a jobboldali erők szenvednek vereséget, hatalmas zuhanásnak, az ellenfél megkérdőjelezhetetlen győzelmének vagyunk tanúi. Az, ami most a helyhatósági választásokon történt (ez a jelenség erőteljesebbé válik majd az őszi parlamenti választásokon) a 2000 év változásaira emlékeztet, persze más szereplőkkel: a PSDR helyett most az USL áll a győztes dobogóján, az egykori CDR szerepét most a vesztes PDL tölti be, az egyre nagyobb támogatottságnak örvendő Dan Diaconescu pedig az egykori nagyromániás vezér, Vadim Tudornak felelne meg. 2004-ben a D. A. Szövetség nem nyerte meg a választásokat, mégis ő alakíthatott kormányt Traian Băsescu manőverei következtében, emlékezzünk csak a Konzervatív Párttal köttetett szövetségre, az úgynevezett „erkölcstelen megoldásra”. 2008-ban is a PDL néhány szavazattal kevesebbet kapott a PSD-nél, de megnyerte a választásokat, mivel a szavazatok eloszlásának következtében eggyel több parlamenti képviselője volt mint a szociáldemokratáknak. A felsoroláshoz kívánkozik Traian Băsescu szintén hajszálon múló győzelme 2004-ben és 2009-ben Năstase, illetve Geoană ellen. Iliescu, amikor nyert – 1992-ben és 2000-ben (hogy 1990-et ne is említsük) – legalább nagy előnnyel tette.
Sokan azt mondják, hogy a PDL mostani veresége a korrupciónak, a politikai klientúrának, gyanús alakok támogatásának köszönhető. Teljesen igaz. De ezek a „káros szenvedélyek” jellemezték a Năstase-kormányt is, sőt százszorta jobban. Miért váltottak ki ekkora vihart Boc korruptjai, miközben Năstase korruptjai semmi hasonló válaszreakciót nem produkáltak a Szociáldemokrata Párt ellen? Másfelől: Silviu Prigoană (a PDL bukaresti főpolgármester-jelöltje – szerk. megj.) valóban nem volt szerencsés választás. De vajon az USL-színekben induló Sorin Oprescu valóban annyira értékes jelölt volt, hogy megérdemelte a voksok háromszorosát? Prigoanáról elmondható, hogy biztosan azért „járta meg”, mivel Elena Udreának volt a „választottja”. De miféle elismerésre méltó tevékenységet tud felmutatni a sajtó által kétes személyként emlegetett Robert Negoiţă, hogy megérdemelje a PDL-s Liviu Negoitára leadott szavazatok kétszeresét, aki Bukarest 3. kerületének kedvelt polgármestere volt 8 évig? Igen, a szavazat – a városokban legalábbis – elsősorban politikai szavazat volt, Boc és Băsescu ellen voksolt a dühös lakosság. (Leszámítva Kolozsvárt.)
Minden kétséget kizáróan az a jelenség, amelyről az előbb beszéltem, kapcsolatban áll a ténnyel, hogy Romániában a reformok – annyi, amennyi volt, és olyan, amilyen volt – két hajtómotorral rendelkeztek, amelyek egymást kiegészítették. Egy belső, jobb oldali motor (a 90-es években ezt a Demokratikus Konvenció és Emil Constantinescu személyesítette meg, a 2000-es években pedig a D.A. Szövetség, a PDL és Traian Băsescu); a másik motor pedig a külső, ezt az IMF, illetve az Európai Unió jelentette. A baloldal vagy meglehetősen „konzervatív” álláspontra helyezkedett a reformok ügyében, vagy kisebb mértékben kötelezte el magát irántuk. A külső hajtóerőre nem lehetett hatása a választók véleményének, reakciójának, ám a belsőt bármikor le lehet lassítani vagy éppenséggel megállítani.
Az emberek többsége nehezen fogadja el a reformokat még akkor is, amikor ezekre nem egy általános válság miatt kerül sor, mint most. Ha azonban azt a benyomást is keltik, hogy a kormányon levők között túl sok a korrupt politikus, akiknek képmutatása elképesztő méreteket ölt, akkor a frusztráltság érzése a maximumra ugrik. Főleg a városi, képzettebb választópolgárok számára tűntek rosszabbaknak „Boc korrupt politikusai” „Năstase korrupt politikusainál”. Nem azért, mintha valóban rosszabbak lettek volna, hanem azért, mert Boctól és társaikról nem feltételeztek ilyen mértékű visszaéléseket. A hibákat mintha nagyítóval nézték volna (a hírtelevíziók közötti „odaadó” versenynek tulajdoníthatóan), a jó tulajdonságok pedig szinte láthatatlanokká váltak a bérek és bérpótlékok eltörlésével, illetve csökkentésével. Azok, akik kevesebb fizetést és nyugdíjat kaptak, akiknek a vállalkozása csődbe ment, akiknek hatalmas bankadósságot kell törleszteniük, akik munkanélkülivé váltak, azok dühösen Oprescura szavaztak, habár kéréseiket ő soha sem fogja megoldani. A többiek, akiknek jobb a felfogóképességük, vagy a fentebbi intézkedések kevésbé érintettek, elbátortalanodtak az egyre rosszabbul vezetett párt láttán, amely képtelenné vált – még a jelöltállításkor is – bizonyos erkölcsi és szakmai normák tiszteletben tartására. Ezért ez a kategória vagy nem ment el szavazni (hacsak nem Nicuşor Danra voksoltak), vagy Oprescura és az USL-ra ütötték a pecsétet, mert – valljuk be, túlzott – elvárásaikban csalódtak.
A baj az, hogy mindkét kategória veszít: az USL-re voksolók közül sokak számára a Ponta-Antonescu kormányzás sem tud elégtétellel szolgálni, a többiek pedig azt veszik majd észre, hogy túl sokba kerül nekik a „Ponta-féle korruptakkal” szembeni elnézésük. Ami pedig a reformokat illeti, ezek már nem szerepelnek a napirendi pontok között (habár egyeseket diszkrétebben, de folytatni kell a külső hajtóerő nyomására).
Andrei Cornea (revista22.ro) Szabadság (Kolozsvár)

MENSURA TRANSYLVANICA: Mit várhatunk az RMDSZ kormányzati szerepvállalásától. Gyorselemzés az USD-RMDSZ protokollumról

Ötvenhat Erdélyben: „Az igazságért, az emberségért, a magyarságért álltunk ki”
Az ismert erdélyi ötvenhatosok – Csiha Kálmán, Páll Lajos vagy Páskándi Géza – mellett több ezer „hétköznapi ember” is végigjárta akkor a romániai kommunista börtönök kálváriáját, és ma már csak néhány él közülük. Egyikük Szilágyi Árpád, egykori 56-os forradalmár, aki azért keresi fel a székelyföldi iskolákat minden év októberében, hogy elmondhassa: „az igazságért, az emberségért, a magyarságért álltunk ki”. Vallomása az 1956-os forradalom erdélyi vonatkozásaira megemlékező sorozatunk első része.
Életrajz: Szilágyi Árpád 1932. december 17-én született Gyergyószárhegyen. Még középiskolás korában, 1952-ben kollektivizálás ellenes plakátokat írt és ragasztott ki szülőfalujában, ezeken használta először a „Fekete Kéz” aláírást. A magyar forradalom idején a Bolyai Tudományegyetem IV. éves földrajz-geológia szakos hallgatója volt. Levelet írt az Irodalmi Újságnak, amelyben elkötelezte magát a forradalom mellett, november elsején pedig néma felállást kezdeményezett a forradalom halottainak emlékére. 1957 februárjában tartoztatták le és hazaárulás vádjával 20 év börtönre ítélték. Az 1958. július 14-i  szamosújvári börtönlázadás után áthelyezték a Pitești-re, az ún. átnevelő börtönbe. 1961 tavaszán, mikor a Fekete Kéz szervezet tagjait letartóztatták, ismét vád alá helyezték, mint egyik vezetőjét a szervezetnek és a kolozsvári Katonai Bíróság ezúttal 22 év börtönre ítélte. Désről szabadult 1964. július 27-én.  Az elkövetkező években Balánbányán dolgozott geológusként. 1988-ban politikai menedékjogot kapott az Egyesült Államokban, Saint Louis-ban, innen telepedett haza Csíkszeredába 2003-ban. Azóta is ott él.
Gyergyószárhegyen születtem, egy nagyon szegény székely családban. Én voltam a harmadik, legkisebb gyermek, hogy úgy mondjam, mert világra jöttemkor az ikernővérem megelőzött, ugyanis ő egy nappal hamarabb született, december 16-án. Őt Etelkának keresztelték. Volt egy bátyám is, Szilágyi Lajos, ma már sem ő, sem Etelka nincs az élők sorában.
A „kis magyar világban”- 1940 és 1944 között - végeztem el az elemi iskolát, ott a szülőfalumban. Aztán háború után szüleim tanácsára beiratkoztam a gyergyószentmiklósi gimnáziumba, ahol kijártam a gimnáziumi osztályokat. Naponta 12 kilométert tettem meg gyalog Szárhegyről az iskolába és vissza, mert más lehetőség nem volt. Esőben, hóban, szélben és napsütésben, minden nap le kellett rónom a hat kilométert odáig, és ismét hatot vissza. Nem kellett engem nógassanak, hogy tanuljak, szegény édesapám, emlékszem, már zsenge gyerekkoromban kis kapát, kis gereblyét készített nekem, mert a nagy szerszámokat nem bírtam el, és munka közben, együtt mentünk takarni, kapálni, mindig mondogatta, hogy – Ha meg akarsz szabadulni ezektől, fiam, akkor tanulnod kell. Abból a mi nehéz sorunkból kitörni másképp nem lehetett. Én ezt akkor úgy az eszembe véstem, hogy nekem többször nem kellett mondják, hogy vedd a könyvet fiam, és tanulj. Sikeresen elvégeztem a középiskolát, és érettségi után 1953-ban felvételiztem a Bolyai Tudományegyetem földrajz-geológia szakára. Azért oda, mert tanáraim közül a földrajz-történelem szakos tanáromat szerettem legjobban.
1956 októbere: „a magyarok arcáról sugárzott a győzelem öröme”
Negyed éves földrajz-geológia szakos hallgató voltam, amikor kitört a forradalom. Az akkori sajtóból tudtunk meg mindent. Bár nem volt annyi féle újság, napilap, tévé, mint manapság, de azért jutottak át folyóiratok, és hát ott volt a Rádió. A Kossuth Rádió, a Szabad Európa Rádió hullámain érkeztek szakadatlan a hírek. Napirenden voltunk a magyarországi eseményekkel. A mi szakunk a Marianum épületében működött, ott volt a jogi egyetem is, és annak a könyvtárában volt egy rádió. Meglógtunk az órákról, és a rádió köré tömörülve hallgattuk a híreket.
De már 23-a előtt éreztük, hogy valami készülődik, valaminek történnie kell, olyan villamosság volt a levegőben, mint vihar előtt. És amiről nem tudtunk, azt megéreztük, kitaláltuk, hozzáképzeltük, hisz olyasmi történt, amire mi is vágytunk, és lelkünk legtitkosabb zugában melengettük a reményt, hogy valamikor változni fog a mi keserves életünk. Nem felejthettem el, hogy édesapáméktól még azt a kevés jószágot is elhajtották, ami volt, mert be kellett lépni a kollektívba. Írtam is egy pár röpcédulát még középiskolás koromban, hogy „Le a kollektívval”, s úgy szignáltam, hogy a „Fekete Kéz”. De nem jöttek rá, hogy én voltam.
Akkor jött a forradalom, a győzelem, hallottuk a rádióban, hogy megalakult a forradalmi kormány Nagy Imre vezetésével. És kimondhatatlanul boldogok, szinte euforikusak voltunk. De nemcsak mi, diákok. Emlékszem, hogy az utcán, ha csak egymásra pillantottak az emberek, már abból meg tudták állapítani, hogy ki tart a forradalommal, ki örül a változásnak és ki nem. Főként a magyarok arcáról sugárzott a győzelem öröme: - Na, ugye mi meg mertük csinálni. Magyarországon győzött a forradalom! Csillogó szemmel jártak az utcán az emberek.
Én személyesen nyakig voltam a kommunistákkal, a kollektivizálás miatt, meg egyebek miatt is, hiszen az ígért jólét elmaradt, csak a nyomorúság, az ínség és a félelem volt az, amit nap, mint nap tapasztalhattunk. Arra gondoltam, hogy hátha ide is átterjed ez a tűz. Örültem, és bennem volt az óhaj, a vágy, hogy valamit én is tegyek. Mert az nem lehet, hogy én, Szilágyi Árpád, erdélyi magyar, tétlenül, ölbe tett kézzel üljek. Éreztem, hogy szétfeszít az indulat, és épp ezért 1956. október 26-án írtam egy levelet az Irodalmi Újság szerkesztőségének. Abban az időben a haladó értelmiség a Petőfi Körbe tömörült, és ennek a körnek a hetilapja volt az Irodalmi Újság. Ebben a levélben üdvözöltem a forradalmat, és leírtam, hogy annak ellenére, hogy az átkozott trianoni béke miatt nem tudok tettlegesen is részt venni benne, mert egy országhatár választ el a magyarországi forradalmár társaimtól, én pedig Erdélyben rekedtem, szívvel-lélekkel együtt érzek mindazokkal, akik magasra lobbantották a forradalom lángját.
Az „elveszett levél”
Nos, miután megírtam ezt a levelet, elpostáztam, naivul azt hittem, hogy gond nélkül meg fog érkezni rendeltetési helyére. Persze nem ez lett belőle. Úgy tűnik, hogy a magyarországi titkosrendőrség, vagy hogy mondják, az ÁVO visszaküldte a Szekuritáténak, s így bukkantak a nyomomra, annak ellenére, hogy én a levelet úgy írtam alá, hogy Rab Árpád.  Később, a vallató tiszt meg is jegyezte, hogy – ugye azért írta alá így a levelet, hogy ezzel is kifejezze, hogy maga nem szabad? – Hát valóban ez volt a szándékom, ismertem be.
Idézet a levélből, Tófalvi Zoltán közlése:
„Kedves Szerkesztőség, drága Testvéreink!
Nehéz napokat élünk, nekünk is hasonló a sorsunk, vagy talán még nehezebb. Bennünk is felgyűlt az elkeseredés, mi is jobb életet akarunk. Hozzátok fordulunk e nehéz napokban, és emlékeztetünk arra, hogy mi is magyarok vagyunk, és elég sokan. Nekünk nem szabad szabadon élni hazánkban, nem szabad ősi hagyományainkat gyakorolni, nem szabad anyanyelvünkön elintézni ügyeinket, nem szabad olyan zászlót lobogtatnunk, amely alatt őseink nagy csatákat vívtak. Nem szabad? Hisz mi is magyarok vagyunk, bennünk is él a nemzeti érzés, a magyar nép és haza szeretete. (…) Tőletek várunk feleletet: mit tegyünk, vagy egyáltalán ne is tegyünk semmit? Nem merünk nagyon cselekedni, habár a kolozsvári román egyetemisták (1956) október 28-ra tüntetést szerveztek. Ezen a tüntetésen nem veszünk részt, mert a románok azt akarják, hogy mi menjünk elöl a tüntetésen. Tehát azt kérjük, hogy adjatok valamilyen módon útbaigazítást, ha lehet.
Éljen a szabad, független és egységes Magyarország! 
Rab Árpád”
Miután megírtam a levelet, november 1-én megszerveztem, hogy vigyünk virágot, gyertyákat az ismeretlen katona sírjára (ez volt később az egyik vádpont a tárgyaláson).  Aztán  november 4-e után, a Szovjetunió földrajzáról szóló kurzuson, melyet egy orosz tanárnő, Valentyina Katzeva adott elő -  ő magyarul nem tudott, ezért a dékán, Mészáros József fordította magyarra a kurzust - , még az óra elkezdése előtt fölálltam, és egy perces néma csendet kértem az elesett forradalmárok tiszteletére. Nemcsak a diákok álltak föl, hanem a dékán és a tanárnő is, és megtörtént a megemlékezés.
Egy cellában Páskándi Gézával
1957. február 20-án tartóztattak le, hazaárulás vádjával 20 év fogságra ítéltek. Az ítélet után átvittek a szamosújvári börtönbe. Amikor a Szekuritáté udvarán betettek a dudába, egy csíkos ruhás rab ott ült már az őr mellett, s amikor  az egy pillanatra magunkra hagyott, bemutatkoztunk egymásnak. - Venczel József vagyok, a Bolyai Egyetem tanára.  A tanár urat a kommunista hatalom koholt vádak alapján tartóztatta le 1950. februárjában, tizenkét év börtönbüntetésre ítélték, ebből hat évet Márton Áron püspökkel egy cellában töltött. Amikor találkoztunk, már nyolc éve ült. –Tessék mondani, hogy lehet nyolc évet kibírni a börtönben? - kérdeztem. – Hittel, barátom, az ember sok mindent túlél, válaszolta. Ez volt az első tanács, amely a fogságban töltendő életemre, az elkövetkező hosszú évekre vonatkozott. Valóban hitre volt szükség ahhoz, hogy az ember átvészelje mindazt, ami ott várt ránk.
Szamosújváron egy ideig egy cellába kerültem Páskándi Gézával, aki a filológián volt harmadéves akkor, ha jól emlékszem. Bár nem találkoztam velük, de másoktól megtudtam, hogy ott van Bartis Feri és Nagy Benci is. Így teltek az első börtönéveim.
Aztán 1958-ban lázadásra került sor a börtönben július 14-én, egy szombati nap volt.  Akkor Szamosújváron legalább 8000 rabot zsúfoltak össze a különböző méretű cellákban. Az a mondás járta, hogy többen voltunk rabok a börtönben, mint lakosok a városban. És ez a több ezer nyomorult ember, mintha szinte egyszerre kezdett volna el ordítani, dühösen tépni a rácsokat, redőnyöket, ami engedett azt ledobálták az udvarra, és közben megállás nélkül kiabálták, hogy Jos cu Gociu, jos cu Gociu (a börtön akkori igazgatója – szerk. megj.), dați pâine mai mare!
A Szamosújvári börtön két épületből áll, az egyik jóval a Rózsa Sándor előtti időkből van, a másik, az U alakú „új” épület 1859-ből, írja is az évszámot a homlokzatán. Nos, ennek a patkó formájú épületnek a két szárában voltak a nagy cellák, 50-80 akár száz embert is bezsúfoltak egy ilyen terembe. A vécé helyett csebreket állítottak be ide, és az emberi ürülék átható szaga a nyári hőségben elviselhetetlen volt. Az iszonyú börtönkörülmények miatt indult el a tiltakozás, a kétségbeesett rabok már nem tudták tovább tűrni az embertelen bánásmódot; a kínzásnak minden lehetséges válfaját kipróbálták rajtunk. A lázadás futótűzként terjedt szét az egész börtönben.
Gociu erősítést kért Kolozsvárról, nem tudom hány alakulatot küldtek ki, mindenesetre megszállták a börtönt, és a vezényszavak elhangzása után puskaropogást hallottunk. Először kívülről lőttek az ablakok fele, amelyekről a rabok letépték a redőnyöket, aztán celláról cellára jártak, bent az épületben is hallottam a gépfegyver zaját, mások azt mondták, hogy a cellákba is belőttek. Aztán, miután a rabok elcsendesedtek, végigjárták az épületet, és kiemelték azokat a rabokat, akikről úgy gondolták, hogy hozzájárultak a lázadás szításához.
„Ott hörögtek, egymáson feküdtek a cementen”
Velem az történt, hogy amint a tömeg elkezdett ordítozni, és megszólalt nemsokára a börtön szirénája is, odaléptem az ablakhoz, mert szerettem volna én is látni, hogy mi folyik kint. Persze, az előírás szerint ez nem lett volna szabad, mert a parancs úgy szólt, hogy ha szirénaszót hallunk, akkor azonnal feküdjünk a földre, arccal a padlónak, vagy bújjunk az ágy alá, és ott várjuk meg, amíg a foglár engedélyezi a felállást. Ki tudta volna ezt megtenni, amikor behallatszott az ordítás, dübörgés, a géppuskaropogás. Persze, hogy tülekedés volt az ablaknál. Én voltam a legkisebb, legsoványabb, én maradtam utolsónak, és éppen akkor, amikor odaléptem az ablakhoz, kitárult a cella ajtaja, berontott az őr, és ezt ordította – Măi, studentule, ți s-a urât cu viața? Ezt mondta. Du-te înapoi sub pat.
Amikor visszajöttek a rabokért a parancsnokkal együtt, az már rögtön azzal a kérdéssel kezdte, hogy – Unde-i studentul? Care ești, măi? Előálltam, kirepítettek a cellából a folyosóra, egymás mellett álltak a szekusok, puska a kezükben, mindenki ütött, rúgott, ahogy ért. A negyedikről a második emeletre vittek le, ott volt a börtön felcsere, aki a kezében egy szögletes vaságylábot tartott. Kivett az őrmester kezéből, Dă-mi-l pe banditul ăsta, és úgy ütött, hogy leszakadt rólam a csíkos ruha, amikor összeestem, még egyet rúgott a hasamba, és akkor elájultam. Csak annyit éreztem, hogy megfogják két lábamat, és végighúznak a padlón valahova.
Amikor magamhoz tértem, egy cellában voltam, a börtön alagsorában. Körülöttem véres, fetrengő rabok, 250 ember legalább, kik nem tudtak lábra állni a súlyos verésektől, fülük leszakítva, szemük, foguk kiverve, még a falak is tele voltak vérrel. Ott hörögtek, egymáson feküdtek a cementen. Magam sem voltam jobb állapotban, mint cellatársaim.
Utána összeírták a rabokat. Az úgy történt, hogy bejött a börtönőr, sorra belerúgott az emberekbe, és megkérdezte – Măi banditule, din ce celulă ești? Cum te numești? Ce pedeapsă ai? Azaz hány évre vagy elítélve. Ezután a rabokat a földszinti cellákba helyezték el, körülbelül tízesével, persze nem volt ágyunk, a cellák teljesen üresek voltak. Két napig nem kaptunk enni, a verések azonban folytatódtak. Amikor a mi cellánkra került sor, én legelöl álltam, hogy minél hamarabb essek túl rajta. Kivettek és vittek a fürdőbe, ahol lefektettek egy keskeny két méter hosszú padra, rászíjaztak, és elkezdtek csépelni, először ott ütöttek, ahol értek, utána már csak a talpamat ütötték, de annyira, hogy teljesen kihasadt a bőröm, és hetekig nem tudtam aztán lábra állni.
Úgy éreztem, hogy itt a vég, itt tovább nincs, ennyi volt. Ez a felismerés plusz az a fájdalom, amit érzett az ember az ütések alatt, és az a félelem, hogy vége az életemnek, elmondhatatlan. Irtózatos lelki és testi szenvedésen mentem keresztül.
Amikor végeztek velem, azt mondták, álljak fel, az őr visszakísér a cellába. Nem tudtam felállni, négykézláb kúsztam vissza. A lépcsőnél az őr belém rúgott – ridică-te banditule. Persze, hogy nem tudtam, és így további rugdosásokkal négykézláb értem el a cellám ajtaját, és amikor megütött az áporodott  meleg, amely a cellában összezsúfolt emberi testekből áradt, rosszul lettem és elájultam.
Szamosújvárról Pitești-re
Ez történt júliusban, és novemberben összeszedték Szamosújvárról az összes hazaárulással vádolt rabot, ugyanis ez volt annak idején a legsúlyosabb vád, és ezért járt a legsúlyosabb ítélet is, kezünket-lábunkat bilincsbe verve, lánccal összekötve, beraktak egy vasúti  „dubába”. Ez úgy volt kialakítva, hogy a kis, keskeny cellákban egy 20 centis ülőke volt szerelve a falra, és vagy azon ülve, vagy lábon állva utazhatott a rab. Lefekvésre nem volt lehetőség. A mellettem lévő rekeszben egy temesvári zsidó ült, Schmerz úr, aki prosztatagyulladásban szenvedett, nem engedték ki csak naponta egyszer a vécére, minden egyéb oda folyt a cellájába, és át hozzám.
Egy vonatállomáson leszállítottak, és fedett teherautóval vittek tovább a börtönbe. A parancsnok az udvaron várt minket: Măi bandiților, ăsta este Pitești-ul, lagărul de exterminare. Véssétek jól az eszetekbe, hogy innen senki élve nem szabadul, itt fogtok elpusztulni, ti büdös banditák. Akkor tudtuk meg, hogy Pitesti-en vagyunk.
Itt kerültem össze ismét Venczel József tanár úrral és a Dobai csoportból Komáromi Józseffel, Varga Lacival, de voltak mások is, itt volt Jakab Antal, a gyulafehérvári római-katolikus szeminárium vicerektora, Márton Áron egykori titkára, akit a püspök úr letartóztatása után titkosan neveztek ki ordináriusnak, vagyis az egyházmegye kormányzójának. Aztán őt is becsukták. Itt volt Kurkó Gyárfás, a Magyar Népi Szövetség elnöke, Jakab István bácsi, az Romániai Szociáldemokrata Párt elnöke, de ide zárták be a régi román társadalom krémjét is. Egy nagy cellában voltunk, összesen vagy kilencvenen. Tábornokok a régi román hadseregből,  arisztokraták, görög-katolikus papok, Rusu Alexandru metropolita, aki magyarul is tökéletesen tudott, a resicai mozdonygyárnak az igazgatója, a Societatea Astra-Română Ploiești-i petróleumtársaságnak az elnöke. Már nem is emlékszem mindenkire.
Mért volt ez kivégző tábor? Elmondta a börtön igazgatója, hogy – Ugye, tudjátok, hogy a proletárdiktatúrának a legfontosabb eszméje az osztályellenségnek a felszámolása. Mindent el fogunk követni, hogy ne menjetek haza. A társaság kilencven százaléka ott pusztult. Elsősorban a rettenetesen gyenge élelmezés miatt betegedtek meg a rabok. Úgy hulltak, mint a legyek. Kaptunk vagy 10 deka kenyeret, két decinyi kávénak nevezett cikória lével. Ez volt a reggeli.  Délben egy fél csajkányi káposzta vagy répalevet, mellé  10 dekányi puliszka, turtoj ahogy a román cellatársak nevezték, kockára vágva. Este a déli léből még egy adag. Puliszka nélkül. Ezzel a koszttal csak fogyni lehetett és megbetegedni. Ha egyik-másik cellatársunk meghalt, akkor nem jelentettük rögtön, hanem csak 2-3 nap múlva, amikor már szaga volt a hullának, mert addig is beadták az ételadagját, és azt elosztottuk egymás között. Ehhez járult a  napi verés. Az őr bejött, rámutatott néhány emberre: - Tu,tu,tu și tu, hai afară. Gumibottal vertek. Ráfektettek egy asztalra, és ütöttek. Nem számolták, hogy ki hány ütést kap. Változó volt az adag, annak függvényében, hogy milyen kedvében volt a  foglár. Ezt az  ördögi bánásmódot nem lehetett túlélni.
Marosvásárhelyről Văcărești-re
1961 májusában jött az őr, hogy - Fă-ți bagajul. A csomagomban egy mosószappan volt és egy rongyos törülköző. Vásárhelyre vittek, a Szekuritátéra, ahol megtudtam, hogy ismét perbe fognak, éspedig azokért a kézzel írt szórólapokért, amelyeket még középiskolás koromban terjesztettem a kollektivizálás ellen, és amelyeket úgy írtam alá, hogy a Fekete Kéz.
A kihallgatás egy hónapig tartott, a vallató tiszt ezalatt tenyerének az élével a nyakamon a verőereket ütötte minden nap úgy, hogy a végére már teljesen begyulladtak, a fejem állandóan fájt, és elvesztettem a hallásom is. A bal fülemmel azóta nem hallok. Olyan kérdéseket tett fel, amelyekre tudta, hogy csak nemmel válaszolhatok. – A Cserebogár nevű szervezetről tudsz-e? - Nem. Verés. – 
A Szivárvány nevű szervezetről hallottál-e? -  Nem. Újabb verés.
A tárgyaláson tudtam meg, hogy saját édesbátyámat is letartóztatták, aki akkor már könyvelő volt a szárhegyi állami gazdaságban. Kimentek hozzá a szekuritáté emberei, és elkezdték faggatni, hogy tudott-e arról, hogy én milyen röpcédulákat írogattam. Erre ő azt felelte, hogy igen, de csak miután megtörtént a dolog, ezért aztán a feljelentés kötelezettségének elmulasztása miatt letartóztatták, és bíróság elé állították őt is. Három évet kapott, és le is ülte szegény. Én államellenes fegyveres szervezkedésért még 22 évet kaptam. Velünk együtt még húsz fiatalt ítéltek el, szászrégeni és marosvásárhelyi diákokat, akik azért álltak össze, hogy a magyar iskolák erőszakos „egyesítése” ellen tiltakozzanak. Ők is a Fekete Kéz nevet használták, így keveredtem bele én a történetbe. Vásárhelyen volt a tárgyalás, a kolozsvári Katonai Bíróság ítélkezett felettünk. A hírhedt Macskási Pál vérbíró. Sok-sok évvel azután mondták nekem, hogy a Házsongárdban nyugszik. S a lánya, állítólag, Magyarországon él, még 89 előtt oda költözött.
Engem már súlyos betegként vittek el Pitești-ről, tébécés voltam, és egy erős verés után hashártyagyulladásom is lett. Miután kimondták az ítéletet, és a meglévő 20 év mellé, amiből letöltöttem négyet, még kaptam 22-t, az volt a szerencsém, hogy nem vittek vissza Pitești-re, hanem elszállítottak Désre. Egy emberséges orvosnő, látva, hogy milyen kritikus az állapotom a Văcărești-i börtönkórházba irányított.
Betettek egy cellába, ahol olyan betegek voltak, akikről úgy gondolták, hogy azokkal már nem érdemes foglalkozni. „Incurabilii”, úgy mondták nekünk. Orvos soha nem nyitotta ránk a cellaajtót. Egy hónap leforgása alatt a tizenkettőből egyedül maradtam, aki meghalt, ágyastól, vitték el. Valószínű azért, mert más beteg nem maradt abban a cellában, úgy döntöttek, hogy „elég egészséges” vagyok, és visszaküldtek Désre. Innen szabadultam 1964. augusztus 3-án, és az említett orvosnőnek köszönhetően maradtam életben, aki szabadságát kockáztatva sztreptomicint csempészett be a börtönbe, és azzal kezelt, amíg lábra nem álltam.
„A Szekuritáté állandóan követett”
64-ben megszabadultam, hazamentem Szárhegyre, és elmentem a munkaelosztóhoz. Én, mint földrajz-geológia szakos hallgató, tanárnak készültem, és mondtam ott, hogy szeretnék tanítani. Szemberöhögtek. – Egy osztályellenségre bízzuk a kommunista ifjúság nevelését? Maga tanítani akar? A maga helye a bányában van. Balánbányára helyeztek ki, nagyon nehéz körülmények között dolgoztam.
65-ben megházasodtam, két gyerekünk lett, két lány. A Szekuritáté állandóan követett. Állt meg a járda mellett az autó, tuszkoltak be, vittek Csíkszeredába, „beszélgetni”. Próbáltak beszervezni, ez az igazság. Ígértek jobb állást, nagyobb fizetést, lakást Csíkszeredában, de én nem álltam kötélnek.
Teltek az évek, aztán 1983-ban  saját erőből beköltöztem Csíkszeredába, és innen jártunk dolgozni a feleségemmel Balánbányára. A Szeku zaklatásai azonban nem szűntek meg, hol házkutatást tartottak, hol bevittek, hol akkor csengettek nálunk, amikor csak a kislányaim voltak otthon.
Menedékjog az Egyesült Államokban
Sokat gondolkodtam azon, hogy politikai menedékjogot kellene kérnem, de hát nem lehetett eljutni a nyugati államok nagykövetségeihez. Bukarestben még csak nem is volt szabad végigmenni azon az oldalán a járdának, ahol az Egyesült Államok nagykövetsége volt. Aztán 1988 februárjában, megláttam egy plakátot, amelyen a Nashville-i filharmonikus zenekar fellépését reklámozták, elmentem az előadásra, és koncert után megkerestem a zenekar vezetőjét. Elmondtam neki, hogy mi járatban vagyok. Volt egy kérvény nálam, de az úr nem vette el, mert félt, hogy megtalálják a csomagjában. Leírta egy noteszba a személyes adataimat és lakcímemet. Én azt hittem, hogy le akar rázni, de nem így történt. Májusban már csengettek a csíkszeredai lakásom ajtaján az Egyesült Államok nagykövetségének munkatársai. Megkaptam a menedékjogot.
Epilógus
Szilágyi Árpád 1994-ben nyerte el az amerikai állampolgárságot.  Emlékiratait angol nyelven, „The Victim” (Az áldozat) címmel jelentette meg, amelyben részletesen leírta a romániai kommunista rezsim alatt elszenvedett kínzásokat. A  Saint Louis-i South Side National Bank könyvelési osztályán dolgozott, megbecsült kolléga volt és boldog családapa, aki örömmel látta, hogy lányai is megtalálják helyüket az új hazában. 2003-ban azonban tragikus események vetettek véget az alig pár éve tartó nyugalomnak: kisebbik lánya egy utcai lövöldözés áldozata lett. Ez a veszteség súlyosan megviselte Szilágyi Árpádot, aki leánya hamvainak hazahozatala után úgy döntött, nem tér vissza az Egyesült Államokba. 2003 óta Csíkszeredában él. Nagyobbik leánya és felesége nem követték őt. Minden év októberében részt vesz az 1956-os ünnepi megemlékezéseken. A Volt Politikai Foglyok Szövetségének Hargita megyei elnöke, az 1956-os Vitézi Rend hadnagya. Nyolcvannégy éves.
Víg Emese maszol.ro

Választások Romániában 1990 - Törvényi keret - A szabad választások kiharcolása az 1989. decemberi forradalom egyik legjelentősebb célkitűzése volt. A fővárosi Forradalom téren december 22-én összegyűlt emberek is szabad választásokat követeltek, a demokrácia egyik előfeltételeként határozva meg ennek lehetőségét. Az 1990 utáni első parlamenti választást az 1990. március 14-én kiadott 92-es számú, a parlamenti és államelnök-választásról szóló törvényerejű rendelet alapján szervezték meg. A Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN) 1989. december 22-én este kiadott közleményében jelentette be a szabad választások megszervezését, a többpártrendszeren alapuló parlamentet jelölve meg az emberi jogok tiszteletben tartása és a demokratikus értékek érvényesítése garanciájaként. Ezt követően a CFSN közvitára bocsátotta az államelnök- és a parlamenti választásokról szóló törvényerejű rendelet tervezetét. A Nemzeti Megmentési Front (FSN) Alkotmányossági, Jogi és Emberi Jogi Bizottsága által kidolgozott választási törvényről szóló első egyeztetésre 1990. január 27-én került sor. A kerekasztal-beszélgetésen az 1989 után létesített minden párt képviselői jelen voltak, illetve megfigyelőkként részt vettek az akkor bejegyzési folyamat alatt álló politikai alakulatok képviselői is … A választások eredménye - Mivel a választási törvény nem rendelkezett semmiféle parlamenti küszöbről, a Képviselőházba nem kevesebb mint 27 politikai alakulat (ezek közül 11 nemzeti kisebbségeket képviselt) jutott be, a Szenátusba pedig 7. A FSN-nek sikerült megszereznie a mandátumok 67,53%-át, az RMDSZ és a PNL pedig 7-7%-ot kapott. A rendszerváltást követő első parlament egyúttal Alkotmányozó Gyűlésként is működött. Az ország alkotmányát 1991. november 21-én fogadták el, majd az ugyanazon év december 8-án szervezett referendum jóváhagyta az alaptörvényt … -
1992 - Törvényi keret - Az 1992-es parlamenti és elnökválasztást az 1992/68-as, illetve az 1992/69-es törvény alapján szervezték meg. A két választást egyszerre tartották, 1992. szeptember 27-én. Az 1992/68-as törvény egyik legfontosabb újdonságát a 3%-os parlamenti küszöb bevezetése jelentette, vagyis csak azok az alakulatok juthattak be a parlamentbe, amelyek megszerezték a választópolgárok által valamennyi listára leadott, országosan összesített érvényes szavazatok több mint három százalékát. Így a választáson indult 84 párt, politikai alakulat és szövetség közül mindössze nyolc került be a parlamentbe … - A választások eredménye - Az 1992. szeptember 27-én tartott választások nyomán mindössze nyolc politikai alakulat került be a parlamentbe: a FDSN, a CDR, a FSN, a PUNR, az RMDSZ, a PRM, a PSM és a PDAR. A parlament két házának elnökét 1992. október 28-án választották meg. Eszerint Oliviu Gherman lett a Szenátus és Adrian Năstase a Képviselőház elnöke. Az ország rendszerváltás utáni első Alkotmánya előírásainak értelmében a képviselők és szenátorok mandátuma négy évre szól … -
1996 - Törvényi keret - A rendszerváltó forradalom utáni harmadik parlamenti választásra 1996. november 3-án került sor. Ugyanekkor tartották az elnökválasztás első fordulóját is. A parlamenti választásokat a Hivatalos Közlöny 1992. július 16-i 164-es számában megjelent, 1992/68-as törvény alapján szervezték meg. Az 1992/68-as törvény 1-es cikkelye értelmében a Képviselőház és Szenátus tagjait általános, egyenlő, közvetlen és titkos szavazással választották meg, körzetekre és pártlistákra épülő, parlamenti küszöb nélküli, arányos választási rendszerben … - A választások eredménye - A Központi Választási Iroda november 10-én közölte a választások végleges eredményeit, amelyek a Hivatalos Közlöny november 3-i, 287-es számában jelentek meg. Ezek szerint az újonnan megalakult Képviselőház 343 tagból (328 választott és további 15, a nemzeti kisebbségek által jelölt képviselő), a Szenátus pedig 143 tagból állt. A szenátorválasztáson a CDR került ki győztesként a szavazatok 30,7%-ának megszerzésével. Ezért a teljesítményért 53 mandátum járt. A további lista: PDSR - 23,08% és 41 mandátum, USD (PD+PSDR) -13,16% és 23 mandátum, RMDSZ - 6,82% és 11 mandátum, PUNR - 4,22% és 7 mandátum, PRM - 4,54% és 8 mandátum. A Szocialista Munkáspárt és a Romániai Demokrata Agrárpárt nem érte el a 3%-os parlamenti küszöböt … -
2000 - A 2000-es parlamenti választások legjelentősebb újdonságát a parlamenti küszöb 3-ról 5 százalékra való emelése jelentette. A választási versenyen indult 88 párt, politikai alakulat, szövetség és kisebbségi szervezet közül a november 26-ai szavazást követően mindössze öt jutott be a parlamentbe. A rendszerváltó forradalmat követően ez volt a második alkalom, amikor kormányváltásra került sor Romániában, hiszen a PDSR, a PSDR és a PUR alkotta Romániai Szociáldemokrata Pólus nyerte a választásokat - Törvényi keret - A 2000-es parlamenti választásokat november 26-án szervezték meg az 1992/68-as törvény alapján, amelyet utólag az 1996/115-ös törvénnyel és a 2000/63-as, a 2000/129-es és a 2000/154-es sürgősségi rendelettel módosítottak … - Eredmények - A 88 párt, politikai alakulat, szövetség és nemzeti kisebbségi szervezet közül, amelyek jelöltlistákat állítottak a 2000-es választáson, mindössze öt jutott be a parlamentbe: a Romániai Szociáldemokrata Pólus (PDSR, amelyet a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja, a Román Humanista Párt és a Román Szociáldemokrata Párt alkotott), a Nagy-Románia Párt (PRM), a Demokrata Párt (PD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), illetve a magyartól eltérő nemzeti kisebbségek szervezeteinek képviselői … -
2004 - A Románia európai uniós csatlakozását megelőző események kontextusában a 2004. november 28-ai parlamenti választások megszervezése és lezajlása kiemelt jelentőséget nyert. Új törvények szabtak keretet ennek a választási folyamatnak, amely előtt egy évvel, 2003-ban alkotmánymódosításra is sor került. Ugyanakkor ez volt az utolsó alkalom, amikor a parlamenti választással együtt elnökválasztást is tartottak Romániában - Törvényi keret - Több helyen is módosult a választási rendszer mind az elnök-, mind a szenátor- és képviselőválasztás tekintetében. A legjelentősebb újdonságok a következők voltak: a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség szavatolása az állami tisztségek betöltése terén, a szenátorjelöltek alsó korhatárának 35-ről 33 évre való csökkentése, a nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletének feltételekhez való kötése, az Állandó Választási Hatóság működésének szabályozása, az államelnöki mandátum öt évre való meghosszabbítása … - Eredmények - A 2004. november 28-án tartott választáson a 18.449.344 választásra jogosult polgár 58,5%-a járult az urnákhoz. A képviselőválasztáson 10.794.653 szavazatot jegyeztek, amelyek közül 10.188.106 volt érvényes. A szenátorjelöltek listáira összesen 10.794.653 voksot adtak le, ezekből 10.231.476-ot nyilvánítottak érvényesnek. A választási versenyben indult összesen 52 politikai alakulat, párt, pártszövetség és nemzeti kisebbséget képviselő szervezet közül mindössze hat jutott be a parlamentbe: a PSD+PUR Nemzeti Szövetség, a PNL és PD alkotta Igazságért és Igazságosságért Szövetség, a PRM, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségeket képviselő szervezetek … -
2008 - A 2008-as parlamenti választások november 30-án zajlottak. A választási verseny legjelentősebb újdonsága az volt, hogy az addig alkalmazott listás szavazást felváltotta egy vegyes, az arányosságot a többségi elvvel ötvöző rendszer - Törvényi keret - A 2008. november 30-ai parlamenti választáson alkalmazták először az országban az egyéni kerületes rendszert. A választási folyamat törvényi keretét a 2008/35-ös jogszabály adta. Azért minősítik vegyesnek a 2008-as választásokon alkalmazott rendszert, mert bár minden egyéni kerületben egyetlen jelöltre lehetett szavazni, a parlamenti mandátumokat az egyes politikai alakulatok által országos szinten elért eredmények függvényében, a megszerzett voksok számával arányosan osztották el … - Nemzeti kisebbségek - A kisebbségi szervezetek esetében választási együtthatót számítottak, azaz az országos szinten leadott érvényes szavazatok számát elosztották a mandátumok számával. Azok a kisebbségi szervezetek jutottak mandátumhoz, amelyek a választási koefficiens 10%-ának megfelelő szavazatmennyiségnél több voksot szereztek. A kisebbségi szervezeten belül az a jelölt kapott mandátumot, aki a legtöbb szavazatot szerezte - Eredmények - A BEC adatai szerint a szavazati joggal rendelkező állampolgárok 39,26%-a járult az urnákhoz, városon 35,63%-os, vidéken 39,26%-os részvételi arányt jegyeztek. A választások végleges eredményeit december 4-én ismertették. Ezek szerint a PD-L három parlamenti mandátummal többet szerzett, mint a PSD+PC alkotta szövetség. Előbbi alakulat 51 szenátori és 115 képviselői, míg a szövetség 49 szenátori és 114 képviselői mandátumot nyert. Bejutott még a parlamentbe a PNL (65 képviselői és 28 szenátori mandátummal), az RMDSZ (22 képviselői és 9 szenátori mandátummal), illetve 18 képviselői mandátumot osztottak szét a nemzeti kisebbségek képviselői között … -
2012 - A 2012. december 9-én tartott parlamenti választások egyik sajátossága, hogy jelentősen, 477-ről 588-ra nőtt a megválasztott képviselők és szenátorok száma a 2008-ban jegyzetthez viszonyítva - Törvényi keret - A 2012-es parlamenti választásokat a négy évvel korábban, 2008. november 30-án is alkalmazott vegyes, a többségi elvet az arányossággal ötvöző rendszer rendszer szerint szervezték, amelynek lényege, hogy bár minden egyéni kerületben egyetlen jelöltre lehetett szavazni, a parlamenti mandátumokat az egyes politikai alakulatok által országos szinten elért eredmények függvényében, a megszerzett voksok számával arányosan osztották el. 2008 előtt a pártlistákra alapuló arányos választási rendszert alkalmazták Romániában … - Eredmények - A 2012-es választást az USL nyerte, amelynek képviselőjelöltjei megszerezték a voksok 58,63%-át. Az USL-t az ARD követte 16,50%, majd a PP-DD és az RMDSZ következett 13,99%, illetve 5,13%-kal. A szenátorválasztáson is tarolt az USL, 60,10%-ot kapott, az ARD 16,70%-ot, a PP-DD - 14,65%-ot, az RMDSZ pedig 5,23%-ot. Mandátumokra 'átszámítva' a fenti eredmény a következőket jelentette: USL - 395 mandátum (273 képviselői + 122 szenátori), ARD - 80 mandátum (56+24), PP-DD - 68 mandátum (47+21), RMDSZ - 27 (18+9), kisebbségi szervezetek - 18 képviselői mandátum. Az 588 honatya közül 150-en a visszaosztás nyomán jutottak mandátumhoz …
Agerpres

Huszonhét év és hét választás
December 11-én rendezik a ’89-es rendszerváltást követő nyolcadik parlamenti választást Romániában. Az alábbiakban az Agerpres hírügynökség összeállítása alapján visszatekintünk a korábbi hét törvényhozási megmérettetés alakulására.
A szabad választások kiharcolása az 1989. decemberi forradalom egyik legjelentősebb célkitűzése volt, a bukaresti Forradalom téren december 22-én összegyűlt emberek is szabad választásokat követeltek, a demokrácia egyik előfeltételeként határozva meg ennek lehetőségét. A rendszerváltást követő első parlamenti megmérettetést az 1990. március 14-én kiadott 92-es számú, a parlamenti és államelnök-választásról szóló törvényerejű rendelet alapján szervezték meg.
A jogszabály kétkamarás, képviselőházból (alsóház) és szenátusból (felsőház) álló parlament megválasztását írta elő, amelyeknek együttes ülésükön – úgynevezett alkotmányozó gyűlésként – el kellett készíteniük az ország új alkotmányát. Az új alaptörvény érvénybelépését követő legtöbb egy éven belül a parlamentnek el kellett rendelnie egy újabb választás megszervezését.
Tarolt az Iliescu-féle FSN
A képviselőházat 387 tagú kamaraként képzelték el, akikhez hozzáadódtak még a nemzeti kisebbségek képviselői. Képviselőjelöltek csak a 21. életévüket betöltött, szavazati joggal rendelkező személyek lehettek. A parlament másik háza, a szenátus az egyes megyék lakosságszáma függvényében állt össze a következőképpen: az 500 ezer lakosnál kevesebbet számláló megyék 2-2 szenátort, a 500 001 és 750 ezres lakosságszámú megyék 3-3 szenátort, a többi megye és Bukarest pedig 4-4 szenátort küldhetett a parlamentbe. Azok a szavazati joggal rendelkező állampolgárok jelöltethették magukat szenátornak, akik betöltötték a 30 évet. A kisebbségeket illetően a választási törvény a megszerzett voksok alapján kialakuló arányos parlamenti képviseletről rendelkezett. Azoknak a nemzeti kisebbségeknek, amelyek jelöltjei nem szerezték meg az egy képviselőházi mandátumhoz szükséges minimális szavazatszámot, egy helyet biztosított a törvény az alsóházban. Ennek az volt az egyetlen feltétele, hogy a 92-es törvényerejű rendelet elfogadásakor az alakulat legyen bejegyezve.
Az első szabad, 86 százalékos részvétel mellett tartott választáson összesen 73 bejegyzett párt és politikai alakulat indult, köztük a Nemzeti Megmentési Front (FSN) és az RMDSZ. Hozzávetőlegesen 5700 képviselőházi és 1580 szenátusi jelölést iktattak, emellett képviselőházi mandátumra 212, szenátori mandátumra pedig 126 független jelölt pályázott. Mivel a választási törvény nem rendelkezett parlamenti küszöbről, a képviselőházba nem kevesebb, mint 27 politikai alakulat (ezek közül 11 nemzeti kisebbségeket képviselt) jutott be, a szenátusba pedig hét. A FSN-nek sikerült megszereznie a mandátumok 67,53 százalékát, az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig 7-7 százalékot kapott. Az RMDSZ esetében ez 12 szenátori és 29 képviselői mandátumot jelentett.
Két évvel később, 1992-ben bevezették a 3 százalékos parlamenti küszöböt, így a választáson indult 84 párt, politikai alakulat és szövetség közül mindössze nyolc került be a parlamentbe. A módosított választási törvény által megszabott képviseleti normának – 70 ezer lakos után járt egy képviselői és 160 ezer lakos után egy szenátori mandátum – megfelelően az alsóházat 341 képviselő (328 választott + a nemzeti kisebbségek által jelölt 13), a felsőházat pedig 143 szenátor alkotta. A jogszabály másik fontos újdonságát a pártszövetségekre vonatkozó szabályozás bevezetése jelentette. Csak országos szintű szövetségek létrehozására volt lehetőség, ugyanakkor azt is megszabták, hogy minden párt csak egy szövetség tagja lehet, és kizárólag ennek listáin vehet részt a választásokon. A pártkoalíciók esetében a 3 százalékos parlamenti küszöbhöz a szövetség második tagjától számítva minden tag után hozzáadódott még 1-1 százalék, de a mandátumszerzési küszöb nem haladhatta meg a 8 szazalékot.
Az 1992. szeptember 27-én tartott választások nyomán mindössze nyolc politikai alakulat került be a parlamentbe, az ország rendszerváltás utáni első alkotmánya előírásainak értelmében a képviselők és szenátorok mandátuma már négy évre szólt. A Demokratikus Nemzeti Megmentési Front (FDSN) nyerte a megmérettetést: a képviselőházban 117, míg a szenátusban 49 mandátumot szerzett. Az RMDSZ megőrizte 12 szenátori mandátumát, ám az alsóházban két helyet veszített, és 27 képviselői tisztséget szerzett.
Bal, jobb, bal
A rendszerváltó forradalom utáni harmadik parlamenti választásra 1996. november 3-án került sor, ugyanekkor tartották az elnökválasztás első fordulóját is. Mivel az új párttörvény 250-ről 10 ezerre növelte a pártalapításhoz szükséges aláírások számát, a választási versenyben kevesebb párt vett részt, mint az azt megelőző két választáson. Ezen a megmérettetésen – amelyen a választásra jogosultak 76 százaléka élt szavazati jogával – sikerült megtörni a baloldal hegemóniáját, mivel a jobbközép Romániai Demokrata Konvenció (CDR) megszerezte a szenátori és képviselői mandátumok 30-30 százalékát. Az RMDSZ a szenátusban 11 (6,82 százalék), az alsóházban 25 helyet (6,64) tölthetett be.
A 2000-es törvényhozási választások legjelentősebb újdonságát a parlamenti küszöb 3-ról 5 százalékra történő emelése jelentette. A választási versenyen indult 88 párt, politikai alakulat, szövetség és kisebbségi szervezet közül a november 26-ai szavazást követően mindössze öt jutott be a bukaresti törvényhozásba. A rendszerváltást követően ez volt a második alkalom, amikor kormányváltásra került sor, hiszen a PDSR, a PSDR és a PUR alkotta Romániai Szociáldemokrata Pólus nyerte a választásokat. A 2000 és 2004 közötti törvényhozói testület létszáma néggyel csökkent az előzőhöz viszonyítva, azaz az 1996 és 2000 közötti parlamenti ciklusban jegyzett 143 helyett 140 szenátori mandátum és az addigi 328 helyett 327 képviselői mandátum került kiosztásra. A választási törvény azt is előírta, hogy a nemzeti kisebbségeknek akkor lehetnek képviselőik a parlamentben, ha megszerezték az egy képviselői mandátumhoz szükséges szavazatszám 5 százalékát (ez néhány ezer voksot jelentett).
Az 1996-os választásokat követően a nemzeti kisebbségek – a magyaron kívül, amely az RMDSZ által megszerzett voksok arányában képviseltette magát a parlamentben – 15 mandátumhoz jutottak, mindegyik csoportnak 1-1 képviselője volt. A 88 párt, politikai alakulat, szövetség és nemzeti kisebbségi szervezet közül öt jutott be a parlamentbe: a Romániai Szociáldemokrata Pólus (PDSR, amelyet a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja, a Román Humanista Párt és a Román Szociáldemokrata Párt alkotott), a Nagy-Románia Párt (PRM), a Demokrata Párt (PD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ, illetve a magyartól eltérő nemzeti kisebbségek szervezeteinek képviselői. A 65 százalékos részvétel mellett tartott megmérettetést a baloldal nyerte, leváltva a többek között az RMDSZ alkotta CDR-kormányt.
Kizárt magyar alternatíva
A Románia európai uniós csatlakozását megelőző események kontextusában a 2004. november 28-ai parlamenti választások megszervezése és lezajlása kiemelt jelentőséget nyert. Új törvények szabtak keretet ennek a választási folyamatnak, amely előtt egy évvel, 2003-ban alkotmánymódosításra is sor került. Ugyanakkor ez volt az utolsó alkalom, amikor a parlamenti választással együtt elnökválasztást is tartottak Romániában. Mivel a népesség csökkent 2000-hez képest, a 2004 és 2008 közötti időszakra 332 képviselőt (214 választott, 18-at a magyartól eltérő nemzeti kisebbségek jelölhettek) és 137 szenátort kellett választani, ami 16-tal kevesebb honatyát jelentett. 24 párt és választási szövetség nyújtott be jelöltlistákat, emellett a magyartól eltérő nemzeti kisebbségek képviseletében 28 szervezet indult még a választáson.
A Központi Választási Iroda (BEC) úgy döntött, hogy a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) és a Romániai Székelyek Szövetsége (RSZSZ) nem vehet részt a megmérettetésen. Vincenţiu Victor Paşca BEC-alelnök az RSZSZ esetében többek között azzal indokolta a döntést, hogy az alakulatnak nem voltak képviselői az Országos Kisebbségi Tanácsban, és az összegyűjtött támogató aláírások jegyzéke sem felelt meg a törvényi előírásoknak. Az MPSZ-ről azt mondta a BEC-alelnök, hogy az ügyészség több rendellenességet is észlelt a szövetség listáival kapcsolatban. A választási versenyben indult összesen 52 politikai alakulat, párt, pártszövetség és nemzeti kisebbséget képviselő szervezet közül hat jutott be a parlamentbe: a PSD+PUR Nemzeti Szövetség, a PNL és PD alkotta Igazságért és Igazságosságért Szövetség (DA), a PRM, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségeket képviselő szervezetek. Az RMDSZ 10 szenátori (6,23%) és 22 képviselői mandátumot (6,19%) szerzett az 58,5 százalékos részvétellel rendezett megmérettetésen. Traian Băsescu államfővé választásával a PUR átállt a DA Szövetség oldalára, és az RMDSZ-szel közösen, Călin Popescu-Tăriceanu irányításával létrejött a jobboldali kormány.
A 2008. november 30-án rendezett választási verseny legjelentősebb újdonsága az volt, hogy az addig alkalmazott listás szavazást felváltotta egy vegyes, az arányosságot a többségi elvvel ötvöző rendszer. Azért minősítik vegyesnek az akkor alkalmazott szisztémát, mert bár minden egyéni kerületben egyetlen jelöltre lehetett szavazni, a parlamenti mandátumokat az egyes politikai alakulatok által országos szinten elért eredmények függvényében, a megszerzett voksok számával arányosan osztották el. A 2008/35-ös törvény szerint az a független jelölt, aki egyéni kerületében megszerzi az érvényes szavazatok abszolút többségét, azaz 50 százalékát + 1 voksot, mandátumhoz jut. Pártok, illetve párt- vagy választási szövetségek esetében a mandátumszerzés előfeltétele a parlamenti küszöb teljesítése. Azaz amennyiben egy párt országos szinten nem éri el a mandátumszerzési küszöböt, jelöltje akkor sem jut mandátumhoz, ha egyéni kerületében abszolút többséget szerzett.
A törvény értelmében azok az alakulatok juthattak mandátumhoz, amelyek teljesítették az országos szinten előírt 5 százalékos küszöböt, vagy az első helyen végeztek legkevesebb 6 képviselői és 3 szenátori egyéni kerületben (alternatív küszöb). A politikai és választási szövetségek esetében progresszívan növekvő százalékos küszöböt ír elő a törvény, azaz két párt szövetsége esetén 8, három párt esetén 9, négy vagy több párt esetén pedig 10 százalékos mandátumszerzési küszöböt szab meg. Országos szinten összesen 2965 jelöltet állítottak a politikai alakulatok, 2070-en képviselői, 895-en pedig szenátori mandátumra pályáztak.
A 39 százalékos részvétellel rendezett választáson a Demokrata-Liberális Párt (PDL) három mandátummal többet szerzett, mint a szociáldemokraták és a konzervatívok alkotta PSD+PC szövetség, és végül ez a két tömb alakított nagykoalíciót. Miközben az RMDSZ 22 képviselői és 9 szenátori mandátumot szerzett, a nyolc évvel ezelőtti választások nagy vesztese a Nagy-Románia Párt volt, amelynek nem sikerült teljesítenie a parlamenti küszöböt. Különben az egyéni választókerületes rendszer azt is lehetővé tette, hogy a kevesebb szavazatot szerzett jelölt jusson mandátumhoz, amennyiben pártja országos szinten több voksot gyűjtött, mint az egyéni választókerületben nála jobb helyen végzett ellenfelének alakulata. Így jutott képviselői mandátumhoz például az afrikai és ázsiai választókerületben, mindössze 34 szavazattal Kötő József, miközben a marosvásárhelyi Benedek Imre 13 ezer voksa ellenére sem jutott be a parlamentbe.
Felduzzadt a parlament
A 2012. december 9-én tartott parlamenti választások egyik sajátossága, hogy jelentősen, 477-ről 588-ra nőtt a megválasztott képviselők és szenátorok száma a 2008-ban jegyzetthez viszonyítva. A négy évvel ezelőtti megmérettetést a 2008-ban is alkalmazott vegyes, a többségi elvet az arányossággal ötvöző egyéni választókerületes rendszer szerint szervezték. A választópolgárok 41,72 százaléka élt szavazati jogával, a választást pedig a Szociálliberális Szövetség (USL) nyerte, amely kétharmados többségre tett szert. A Demokrata-Liberális Párt (PDL), a Polgári Erő (FC) és a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNŢCD) alkotta Igaz Románia Szövetség (ARD) a szavazatok 16 százalékát gyűjtötte be. Bejutott a törvényhozásba a jelenleg börtönbüntetését töltő Dan Diaconescu televíziós műsorvezető vezette PP-DD is, ugyanakkor az RMDSZ 18 képviselői és 9 szenátori mandátumhoz jutott. Az RMDSZ-szel szemben megméretkező Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem jutott be a parlamentbe.
Krónika (Kolozsvár)

A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem pere
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulójára
A Háromszék olvasói egy különös kézirat egyik fejezetével ismerkedhetnek meg. E sorok írója A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem pere címmel két kötetben, ezer oldalon periratok – négy nagy „bolyais” per kihallgatási jegyzőkönyveiről, ítéleteiről, az egyetemről kizártak hiteles levéltári dokumentumairól, visszaemlékezésekről van szó! –, megfigyelési és követési, hálózati dossziék, a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács levéltárában őrzött dokumentumok alapján a romániai magyarság legfontosabb értelmiségi intézménye teljességre törekvő történetét tárja az Olvasó és a történészszakma elé. A cím is jelképes: a Bolyai Tudományegyetem diákjainak, tanárainak elítélésével valójában magát a romániai magyarság legfontosabb intézményét ítélték el, számolták fel! Az egyetem sorsa nem csupán a romániai magyarság legújabb kori története szempontjából, de az egyetemes magyarság története szempontjából is kivételes jelentőségű.
A levéltári dokumentumok ismeretében és publikálásával minden kétséget kizáróan bizonyítható: attól a pillanattól kezdve, hogy a román Hivatalos Közlöny – Monitorul Oficial – 1945. február 7-ei számában megjelent a Nemzeti Kisebbségek Statútumát biztosító törvényerejű rendelet, amelynek 18., 20., 22. szakasza kimondta: „A román állam biztosítja az együtt élő nemzetiségek számára az anyanyelvű oktatást az állami elemi, középfokú és felsőoktatási iskolákban, ha elegendő számú tanuló igényli ezt. A nem román tannyelvű iskolákban a tanári kart az állami iskolákban és tagozatokban az illető nemzetiség soraiból kell toborozni” (18. szakasz), „Az iskolákban a vizsgákon, beleértve az érettségi vizsgát, a fenti iskolák tanulóit azon a nyelven vizsgáztatják, amilyen nyelven a tantárgyakat oktatták” (20. szakasz), „A kolozsvári tudományegyetemen a jogi fakultáson, a bölcsész- és filozófia karon a szükségleteknek megfelelően – figyelembe véve az egyetemi hallgatók létszámát – magyar és német nyelvű tagozatokat létesítenek” (22. szakasz), a mindenkori román kormányok, politikai pártok, ideológiájuktól függetlenül, mindent elkövettek, hogy a magyar tannyelvű állami egyetemet ellehetetlenítsék, elszigeteljék, majd végérvényesen felszámolják, beolvasszák a román egyetembe. Ezen a stratégián az sem változtatott, hogy a párizsi béketárgyalások előestéjén – a román nemzeti érdekek messzemenő figyelembevételével, Észak-Erdély Romániához való csatolása reményében – I. Mihály román király, Ştefan Voitec nemzetnevelési miniszter és Mircea Durma pénzügyminiszter aláírásával a román Hivatalos Közlöny 1945. május 29-ei számában megjelent a 1945/407-es számú Királyi Rendelettörvény a Kolozsvári Magyar Tannyelvű Tudományegyetem létesítéséről: „Kolozsvárt 1945. június 1-jei hatállyal magyar előadási nyelvű állami Tudományegyetem létesül, amely a következő tudománykarokkal fog működni: a) Irodalom és Bölcsészet, b) Jog- és Közgazdaság-tudomány, c) Természettudomány, d) Orvostudomány. Ezen tudományegyetem működése érdekében rendelkezésre bocsáttatik a kolozsvári Regina Maria Leánygimnázium épülete. A szükségletekhez és lehetőségekhez mérten más épületek is rendelkezésre bocsáthatók. A Nemzetnevelésügyi Minisztérium miniszteri határozatban fogja megállapítani a tanszékek, kollégiumok és az oktató segédszemélyzet számát és címét.”
Vincze Gábor bevezető tanulmányában a kérdéskör lényegét így összegezi: „Szerintünk a kolozsvári magyar egyetem helyzete a mindenkori magyar–román viszony hiteles modelljévé vált. Amelyik nemzet megszerezte a politikai hatalmat Erdély, illetve a másik két történelmi nemzet fölött, az sajátította ki magának az egyetemet is.”
A román Hivatalos Közlöny 1945. május 29-ei számában megjelent a 406-os számú királyi rendelet is, amely elrendelte: I. Ferdinánd Tudományegyetem, valamint mindazok a közép- és alsó fokú iskolák, amelyeknek a második bécsi döntés után távozniuk kellett Észak-Erdélyből, térjenek vissza és foglalják el korábbi épületeiket. Ennek egyik következménye az lett, hogy a Magyar Mezőgazdasági Akadémia épületeit úgy kellett átadni a visszatérő román mezőgazdasági főiskola számára, hogy az a rendelkezésre bocsátott épületek hiányában gyakorlatilag megszűnt. A törvény nagy csapást jelentett a magyar gimnáziumok és általános iskolák számára. A magyar egyetem az elveszített negyvenhat épületért „cserébe” az átadott központi épület alapterjedelménél hatvan százalékkal kisebb sétatéri Marianum-épületet kapta meg. A román történelmi pártok – a Román Nemzeti Parasztpárt, a Román Nemzeti Liberális Párt –, az 1944. augusztus 23-ai „királyi puccs” után hatalomra került Rădescu-kormány hallani sem akart egy önálló állami magyar egyetem további fennmaradásáról. A Gheorghe Vlădescu-Răcoasa kisebbségügyi miniszter által 1944 novemberében kidolgoztatott Nemzetiségi/Kisebbségi Statútumtervezet 22. szakasza tételesen megfogalmazta: a működő kolozsvári állami magyar egyetem helyett a „kincses város”-ba visszatérő román egyetemen csak magyar és német tanszékek létesítését engedélyezik. Ma már kutathatók a második világháború után megalakult román kormányok üléseinek gyorsírásos jegyzőkönyvei. Ezekből kiderül: a román történelmi pártokon kívül a Román Kommunista Párt vezetői közül elsősorban a Moszkvából hazatért Ana Pauker külügyminiszter és Luka László/Vasile Luca, az Országos Demokratikus Arcvonal főtitkára, az RKP egyik titkára mereven ellenezte az önálló magyar egyetem létrehozását. A Nemzetiségi/Kisebbségi Statútum szerzőihez hasonlóan elegendőnek tartották egy magyar tanszék felállítását a román egyetemen. A romániai magyarság nagy várakozással – hetvenkét év távlatából egyértelműen állítható –, nagyon is túlzott illúzióval fogadta a „magyarbarátként” aposztrofált dr. Petru Groza vezette kormány – I. Mihály király a Szovjetunió ellentmondást nem tűrő nyomására nevezte ki kormányfőnek! – 1945. március 6-i hatalomra kerülését. Többek között azt is remélték: megoldódik a kolozsvári magyar egyetem sorsa. 1945. március 13-án, amikor a román kormány Kolozsváron hatalmas ünnepséget rendezett a román adminisztráció észak-erdélyi visszatérése alkalmából, Demeter János jogászprofesszor a minisztertanácsi ülésen emlékiratot adott át dr. Petru Groza miniszterelnöknek, amelyben a romániai magyarság számára még megoldatlan kérdéseket tárták a „demokratikus”-nak nevezett kormány elé: külön kitértek a magyar egyetem ügyére, Székelyföldön (Marosvásárhelyen) egy magyar tannyelvű műegyetem megalakítását kérték. A párizsi békeszerződés 1947. február 10-ei aláírása előtt a dr. Petru Groza vezette kormány arra törekedett, hogy a nemzetközi közvélemény, a győztes nagyhatalmak kedvező képet alakítsanak ki Románia kisebbségpolitikájáról, az országban viszont a román nacionalizmusnak tett látványos engedményekkel igyekeztek a tömegtámogatást valamelyest erősíteni. Ez a kettősség lehetővé tette, hogy a színfalak mögött felerősödjenek az önálló állami magyar egyetem puszta léte elleni indulatok. A román titkosrendőrség, a Siguranța 1945. július 13-ai jelentése szerint a Román Szociáldemokrata Párt 1945. június 21-én gyűlést tartott Nagyszebenben, ahol Victor Papilian kijelentette: „semmilyen értelme nincs egy kolozsvári magyar egyetem fenntartásának. Legrosszabb esetben – tette hozzá – a magyar egyetem Kézdivásárhelyen működhetne, ahol a román elem amúgy is kisebbségben van.” A jelentés így folytatja: „E soviniszta kérdés miatt lázadozva, a román egyetemi hallgatóság – akik imponáló számban vettek részt a gyűlésen – a magyarok ellen ellenségesen léptek fel, azt kiabálva: a magyarok mindig a totalitárius rendszerek csatlósai voltak.” 1945. június 5-én az alapító okirattal létrehozott magyar egyetem ideiglenes vezetősége kénytelen volt – még csak jogilag – átengedni a volt Ferenc József Tudományegyetem összes épületét a Nagyszebenből visszatérő I. Ferdinánd Király román egyetemnek. A bukaresti június 10-i tárgyalásokon hamar kiderült: Nagy Géza és Venczel József egyetemszervezők feleslegesen bíztak a román egyetem képviselőinek és professzori karának megértésében. A román orvosi kar két nappal a kölcsönös együttműködést kilátásba helyező Egyezmény aláírása után, 1945. június 7-én határozatot hozott arról: nem lehet épületeket átengedni a magyar egyetemnek! A román elképzelés szerint a magyar egyetemen egyelőre csak a bölcsészeti, valamint a jogi és közgazdasági kar kezdené meg működését, az orvosi és természettudományi kar kezdetben csak formálisan létezne: a diákok beiratkoznak e karok dékáni hivatalában, de az előadásokat a román egyetemen hallgatnák. A Nagyszebenből visszatérő egyetem román tárgyalóküldöttségének egyik tagja, Florian Ştefănescu-Goangă volt rektor kijelentette: „A kolozsvári egyetem épületei és helyiségei egyetlen egyetem működésének biztosítására sem elegendőek. Az épületek közös használata öngyilkosságot jelentene az I. Ferdinánd Király Tudományegyetemnek.” Ilyen körülmények között a kolozsvári magyar egyetem vezetőségének tervei között először vetődött fel: a magyar orvosi kart költöztessék át a Marosvásárhelyen üresen álló volt Hadapródiskola épületébe. A Kolozsváron megjelenő Világosság 1945. július 12-ei száma közölte: „A miniszterelnökség július 6-ai ülésén arról döntött, hogy a magyar egyetem orvosi kara Marosvásárhelyre fog költözni: a többi tudománykar pedig Kolozsváron marad. A marosvásárhelyi orvostudományi karnak rendelkezésére bocsátják a klinikai és nevelési célokból szükséges épületeket. A nemzetnevelésügyi és közegészségügyi minisztérium a rendelkezésre álló minden orvosi, nevelési és tudományos felszerelési anyaggal segíti ezt a tudománykart.” A marosvásárhelyi Hadapródiskola épületét 1945. szeptember elején vették át, októberben és novemberben folyamatosan költöztek át Kolozsvárról az intézmények, a klinikák, a tanszemélyzet és a technikai személyzet. Marosvásárhelyen viszont nem volt elegendő épület az orvostudományi kar, a tanárok, az alkalmazottak befogadására. A Hadapródiskola épületében nem volt vízszolgáltatás, mert a vízhálózatnak alacsony volt a víznyomása, a termekből hiányoztak az ülőhelyek, az asztalok. A kritikus lakáshiányt nem lehetett pótolni Soós József polgármester ígéreteivel. A karnak csak gyógyszerellátásra, élelmezésre, dologi költségekre havi 50 millió lejre lett volna szüksége, a közegészségügyi minisztérium havi ellátmányként csak 4,5 millió lejt utalt át. Az átalakítási, javítási munkálatok költségét másfél milliárd lejre becsülték. A hiányzó felszereléseket részben pótolni lehetett volna, ha a kolozsvári I. Ferdinánd Egyetem teljes egészében átadja a magyar kormány által 1940 után beszerzett klinikai felszereléseket, ahogyan azt a Hivatalos Közlöny – Monitorul Oficial 1945. július 16-ai számában megjelent határozat előírta. A marosvásárhelyi magyar orvostudományi kar megteremtése, európai elismertségének kivívása valóban a magyarországi és erdélyi magyar professzori kar, nem utolsósorban az orvostanhallgatók heroikus küzdelmének – de Marosvásárhelynek is – az eredménye.
(folytatjuk) Tófalvi Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)