Kelemen Hunor: bármikor felmondhatjuk az együttműködést
Az RMDSZ arra a következtetésre jutott, hogy hasznosabb a konstruktív együttműködés a kormánnyal, mivel így esély lehet a kisebbségi ügyek rendezésére. A kormányprogram kisebbségi programjának jelentős része amúgy is az RMDSZ-től származik – mondta el a Krónikának Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke. Hozzátette: ha mégsem jönne be, akkor felmondják az együttműködési megállapodást.
– Miért döntöttek úgy az RMDSZ-frakciók, hogy a szövetség támogatja a Grindeanu-kormányt?
– Ez hosszabb elemzés következménye. A kormányprogramnak vannak olyan elemei, amelyek a mi programunkban is benne vannak. Ilyenek többek között a gyermekvállalás ösztönzését segítő családi adókedvezmények, az új vállalkozások támogatása, a minimálbér növelése, a helyi közigazgatásban, közszférában dolgozók bérének növelése, az üdülési kedvezmények. Emellett a kisebbségi ügyekben is sokat átvettek a mi programunkból.
Úgy értékeltük, hogy az elmúlt években sok lemaradás, visszalépés történt számos területen, ennek fényében mérlegeltünk. Arra a következtetésre jutottunk, hogy az obstruktív ellenzéki pozíciónak akkor van értelme, ha egy párt váltópárttá tud válni, vagyis a parlamenti ciklus végére képes 30-40 százalékos támogatottságot elérni. Ez az RMDSZ esetében nem életszerű lehetőség, így a konstruktív együttműködés mellett döntöttünk, amelynek részeként a parlamentben egyeztetünk a különféle törvényjavaslatokról, köztük a magyar kisebbséget érintő kezdeményezésekről is, mint a nyelvi jogok, az oktatás vagy a regionalizáció. Olyan kezdeményezésekben működünk majd együtt, amelyek a közösségünk érdekeit szolgálják. A 6-7 százalékos RMDSZ-nek valamibe bele kell kapaszkodnia a parlamentben, hiszen nem valószínű a 30-40 százalékos támogatottság.
– Milyen eszközei vannak az RMDSZ-nek arra, hogy a kormányprogram kisebbségekre vonatkozó elemeinek megvalósulását számon kérje? Hiszen nélküle is kényelmesen megvan a kormánytöbbség.
– Ma igaz, hogy kényelmesen megvan, holnap már problémás lehet. Sokszor láttunk már ilyesmit Romániában. Számtalan olyan helyzet lehet majd, amikor nekik van ránk szükségük – például az alkotmány módosításakor – és olyan is, amikor nekünk rájuk. Abban állapodtunk meg, hogy ülésszakonként vizsgáljuk újra az együttműködési megállapodást. Vannak olyan, kisebbségi témájú módosító javaslataink, amelyeket még a tavaszi ülésszakban be akarunk terjeszteni, ilyen például a nyelvi küszöb csökkentése. Ha a tavaszi ülésszak végére úgy látjuk, hogy nem működik, nem támogatják a kezdeményezéseinket, ott a lehetőség az együttműködés felmondására.
Ugyanakkor ha komolyan gondolják, hogy normális országot akarnak, ahhoz szükséges az etnikumok közötti bizalom helyreállítása is. A kormányról szóló bizalmi szavazáson is elmondtam, hogy a kisebbségi jogok szavatolása, a nyelvi jogok biztosítása, a nyelvi charta alkalmazása, az oktatás és a restitúció mind fontos eleme annak, hogy a romániai társadalomban a bizalom szintje nőjön. Ha azonban mindez nem működik, akkor felmondjuk az együttműködést. Volt már erre is példa.
– Ha a művelődési minisztériumban tényleg létrejön a kisebbségekért felelős államtitkári tisztség, van arra esély, hogy azt az RMDSZ kapja meg?
– Erről konkrétan nem esett szó. Azt mondtam a koalíciós pártokkal folytatott kedd esti egyeztetésen, hogy létre kell hozni egy ilyen struktúrát. Az ugyanis, hogy megváltoztatták a minisztérium nevét, és művelődésért és nemzeti identitásért felelős tárcának hívják, kizárólagosságot sugall, rossz üzenet. Ezt akkor van esély megváltoztatni, ha elmondják, milyen szándék vezérelte őket a névadásnál, és a kisebbségi identitás megőrzésére is létrehoznak egy struktúrát a tárcán belül.
Mindennek a tartalma akkor derül ki, ha a minisztérium kidolgozza és a kormány elé terjeszti a tárca szerkezeti és működési szabályzatát. A parlamenti meghallgatást követően mindenesetre külön jeleztük a művelődési minisztérium élére kiszemelt jelöltnek: kiemelt figyelmet fordítunk ennek a tisztségnek a létrehozására.
– Vannak azért problémás miniszterek: először is a Nagy-Románia Pártból érkezett, magyarellenes megnyilvánulásairól hírhedt Lia Olguţa Vasilescu...
– A koalíciós pártokkal folytatott egyeztetésen elmondtam, hogy ez nagy gond, és nem tudunk átsiklani fölötte. Persze Románia már látott ilyet is, olyat is, emlékezetes, hogy a másik oldalon is van ilyen, Valeriu Tabărăa Román Nemzeti Egységpártból lépett át a Demokrata Pártba, amellyel együtt is kormányoztunk. Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke ezen aggályunk kapcsán azt mondta, ami a múltban volt, az a múlt része, ő pedig garantálja, hogy egyik minisztere sem képvisel majd magyarellenes attitűdöt. Mindemellett jeleztük, hogy ha nem listára kellett volna szavazni, hanem egyenként voksolhattunk volna a miniszterjelöltekről, akkor Vasilescut biztosan nem szavaztuk volna meg.
– Teodor Meleșcanu kijelölt – azóta már beiktatott – külügyminiszter a bizottsági meghallgatáson „erkölcsi kötelességének” nevezte a magyar–román diplomáciai viszony javítását. Valóban lehet erre esélye? Mikor számítana jónak a magyar–román viszony? Ha a magyar diplomaták részt vennének a december elsejei román ünnepségeken?
– Nem ez a kulcskérdés, december elseje mindenkinek mást jelent, ezt már többször is elmondtam. Lehetett volna sokkal rosszabb jelölt is, például George Ciamba vagy Bogdan Aurescu. Meleșcanu viszont az egyik legdörzsöltebb, legtapasztaltabb külügyi szakember, akiről el is hiszem, hogy tényleg célja a magyar–román viszony javítása. Mint ahogy azt is, hogy az apparátuson is át tudja ezt vinni. Megtapasztaltuk, milyen az, amikor a külügyi apparátus obstruktívan dolgozik, hiszen azóta bebizonyosodott, hogy a külügyi és a művelődési minisztérium együttes erővel szabotálta el, hogy a csíksomlyói búcsú felkerüljön az UNESCO világörökségi listájára. Az egyértelmű, hogy szükség lenne a román–magyar államközi viszony javítására, és Meleșcanu képes lehet ezt megvalósítani.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Együttélés negatív spirálban (Antal Árpád polgármesterrel a sepsiszentgyörgyi magyar–román együttélésről)
Nem lehet tárgyalni, mégis tárgyalni kell a sepsiszentgyörgyi magyar–román együttélés problémáiról, tartja Antal Árpád. A város polgármesterével támadásokról, védekezésekről és a Guruianu-ügyről is beszélgettünk.
– Sepsiszentgyörgy elmúlt szűk évtizede szép megvalósításokat és elmaradásokat egyaránt hozott, a magyar–román együttélés ügye azonban nem tekinthető sikertörténetnek. Miért nem sikerült példaértékű modus vivendit kialakítani?
– Kezdjük onnan, hogy a 2008-as önkormányzati választási kampány során indult a Pentru Comunitate (A közösségért) elnevezésű román civil kezdeményezés, amelynek keretében fiatal román civilek vették fel a harcot a hagyományos román pártokkal és képviselőikkel. Ebből a csapatból került akkor a városi önkormányzatba független képviselőként Mădălin Guruianu. Olyan körülmények között, hogy a román pártok közös listát indítottak a választáson. Akkor ez jó alapnak tűnt a magyar–román együttélés előremozdításához. Az a típusú, nagyon szélsőséges, intoleráns, magyarellenes politikai képviselet ugyanis, amelyet a többi román képviselő felvállalt, nem foglalkoztatja az itt élő románság jelentős többségét. Megítélésem szerint a szentgyörgyi románok sokkal kisebb mértékben elégedettek a képviseletükkel, mint a szentgyörgyi magyarok. Őket elsősorban az érdekli, hogy a gyerekeiket tudják román óvodába, iskolába járatni, és erre Szentgyörgyön adottak a lehetőségek. Meg hogy javuljon az infrastruktúra, jobb körülmények között tudjanak közlekedni, legyenek munkahelyeik, hogy ne kelljen elmenniük a városból.
– A legutóbbi népszámlálás mégis román népességcsökkenést jelzett...
– Ne feledjük, hogy nagyon erős mágnesek működnek a közelünkben. Annak a román embernek, akit zavar a magyar környezet, mindössze 30 kilométerrel kell arrébb költöznie, de az ország 200 kilométerre fekvő fővárosa is közelinek számít, és roppant nagy a vonzereje. A magyarok esetében mindez azért nem működik hasonló hatásfokkal, mert számukra a város sokkal többet jelent puszta megélhetésnél. Az egyetemet végző román fiatalok jelentős hányada nem tér vissza Szentgyörgyre, és épp az a baj, hogy a helyi románság képviselői nem akarnak ezzel a helyzettel szembesülni, megoldásokat találni. Ők azt szeretnék elérni, hogy Sepsiszentgyörgy román többségű város legyen, mert úgy gondolják, akkor majd nem mennek el innen fiataljaik. Márpedig erre elég kevés esély kínálkozik.
– Mégis miért tűnt önmagában jó alapnak az előrelépéshez, hogy egy független román jelölt önkormányzati képviselői mandátumot nyert?
– Korábban parlamenti képviselőként az autonómia eszméjének egyik zászlóhordozója voltam, és úgy gondoltam, ezt önkormányzati vezetőként is folytatnom kell. Olyan eszközökkel is, mint például a kulturális autonómia érvényesítése, ami ugyebár arról szól, hogy ahol egy közösség kisebbségben van, jogosult dönteni az őt érintő kérdésekben. Ennek szellemében azt próbáltam megvalósítani, hogy mindenben, ami a román iskolákról, színházról, kulturális pályázatokról vagy a Pro Urbe díj odaítéléséről szól, elsődlegesen a négy román tanácsos alkosson véleményt. Ha négyük közül hárman valamire rábólintanak, akkor a magyar többségű testület sorakozzon fel a döntésük mellett. Ennek szellemében nem vétóztuk meg 2009-ben Buda Stela Pro Urbe díjra jelölését, holott erős ellenérzéseink voltak a javaslattal szemben. – A román közösség is gesztusértékűként kezelte ezt a döntést? – Nem érkezett különösebb reakció a részükről, természetesnek tartották, hogy ennek így kellett történnie. Semmiféle bizalomerősítő hatását nem tapasztaltuk, továbbra is gond maradt, hogy miért nem megyünk december elsejét ünnepelni. Mindig akadtak témák, problémák, amelyek elnyomták e döntésünk üzenettartalmát. A Mihai Viteazul tér rendezése is hasonlóan visszhangtalan és viszonzatlan maradt. Mégsem állíthatom, hogy a 2008–2011 közötti gesztusainkat a román közösség nem hálálta meg, hiszen a 2012-es választáson a szavazó románok 40 százaléka rám adta a voksát – négy román jelölt ellenében. Én ezt úgy fordítom le, hogy az emberek értékelték a gesztusokat, politikai képviseletük azonban nem. – Mégis akkoriban kezdődött el a máig tomboló harc az önkormányzatok és a prefektúra intézménye között. Vagy épp ezért?
– A harc onnan indult, hogy Codrin Munteanu prefektus olyan dolgokat kezdett feszegetni, amelyek korábban nem voltak a román–magyar helyi szintű viták részei. A székely zászlót 2008-ban tettük ki a polgármesteri hivatal homlokzatára, a magyar feliratokat, szimbólumainkat célzó nagyon rendszerezett, pontosan időzített prefektusi támadásözön viszont 2011-ben kezdődött. Mindez olyan szintre süllyesztette a magyar–román viszonyt, amelyben mi folyamatos védekezésre kényszerültünk, hiszen szerzett jogokat voltunk kénytelenek megvédeni. – A fiatal románoknak erre a folyamatra nem volt befolyásuk, vagy szándék sem rá?
– Ennek a civil közösségnek a két legmarkánsabb egyénisége időközben politikai pályára lépett: Mădălin Guruianu a liberális párt, Dan Manolăchescu pedig a Demokrata Párt megyei szervezetének elnöke lett. Felcsillant a remény, hogy általuk a két párt viszonyulása megváltozik. Sajnos, nem ez történt. Dan hamar bedobta a törülközőt, hagyta a politikát, Mădălin továbbvitte, de megyei szinten továbbra is a Szociáldemokrata Párt maradt a legerősebb. Minden visszaalakult a régi helyi politikai elit által vezetett társadalommá. A Ioan Lăcătușu körül formálódó székelyföldi románok civil fóruma – amely nem legitim közösség, hiszen soha nem méretkezett meg választáson –, az ortodox egyház igyekezett diktálni a román politikai döntéseket, elvárásokat fogalmaztak meg irányukba. És elsősorban a prefektusok ügyében váltak „királycsinálókká”.
– Nem segíthetett volna ebben a Guruianu-vonal erősítése? Az időnként megoldásként felmerülő változat, a román alpolgármester megválasztása?
– Amikor 2012-ben kétharmados többséggel győzött az RMDSZ, fel sem merült a kérdés, hogy a románok benyújtsák a számlát az alpolgármesterség tekintetében. Erre csak 2016-ben került sor, amikor az RMDSZ még nagyobbat nyert. Ez azonban Mădălin magánakciója volt, semmilyen egyeztetés nem előzte meg, sem alkudozás. Egy reggel arra ébredtem: Mădălin Guruianu polgármesteri tisztségre pályázik, hogy alpolgármester legyen. Ezt így fogalmazta meg kampányplakátjain is. Pillanatig sem állítom, hogy ne lehetne alpolgármester, sőt, ő lenne az első azon a listámon, hogy kivel dolgoznék együtt szívesen. Az a benyomásom azonban, hogy a kérése visszautasítására való hivatkozás nem volt egyéb, mint Szentgyörgyről való távozásának elegáns ürügye. Számomra kérdőjeles az ő titkosszolgálati beszervezésének története is. Az a sztori akkor lenne hiteles, ha a megkeresést követően kiáll a nyilvánosság elé, és jelzi a szándék tényét. Egy jogállamban persze nem szabadna előfordulnia, hogy egy titkosszolgálat politikust vagy közéleti civilt próbál beszervezni. A helyzetünket azonban jól érzékeltette, amikor egy korábbi román belügyminiszter megkérdezte tőlem: Árpi, hogy bírod Szentgyörgyön annyi szekus között?
– Mennyire tartja valósnak azokat a párhuzamokat, amelyeket magyarok és románok egyaránt lobogtatnak: magyar alpolgármester Brassóban, Kolozsváron, Aradon?
– Nagyon hamisak ezek a párhuzamok. Brassóban például nem azért lett magyar alpolgármester, mert gesztust akartak tenni az ottani magyarságnak, hanem azért, mert az RMDSZ nélkül nem jött volna ki az aktuális politikai matematika azok számára, akik többséget akartak alkotni a brassói önkormányzatban. Kolozsváron is hasonló volt a helyzet. Olyan is előfordul, hogy politikai befektetés gyanánt, de az emberi teljesítmény alapján is megtartják a magyar vezetőt, akkor is, ha már nincs szükség az RMDSZ szavazataira. Hasonló történt Aradon. De ezek mögött is többnyire politikai számítások húzódnak, legtöbb helyen a kétharmados többség biztosításához kell az a két-három szavazat.
– Szentgyörgyön nem beszélhetünk a politikai matek szükségességéről. Más szempontok képbe kerülhetnek? – Továbbra is tartom magam korábbi vállalásomhoz: abban a pillanatban, amint a rendőrség, csendőrség, tűzoltóság vezetésében és állományában is érvényesül a város magyarságának 75 százalékos aránya, indítványozni fogom román alpolgármester kinevezését. Addig azonban senki se várja el, hogy feladjuk ezeket a tisztségeket a magyarság egyetlen bástyáját jelentő önkormányzatokban. Hiszen ha a dekoncentrált intézmények élén fel is bukkannak magyarok, olyan még a kommunista időkben sem fordult elő, hogy a rendőrségnél legalább parancsnokhelyettesi szinten ne legyen magyar ember. Fontos elvi alapkérdés, hogy a választott tisztségek ne képezzék alku tárgyát, ennek ellenére el tudok képzelni román alpolgármestert Sepsiszentgyörgyön, ha teljesülnek az előbb felsorolt igényeink.
– Beszélhetünk erre irányuló próbálkozásokról?
– Beszélgetések, próbálkozások voltak. Amióta azonban a prefektúra 2011-ben elindította szökőárszerű támadását szimbólumaink és nyelvhasználatunk ellen, erre nincs valós lehetőség. Hogy lehet párbeszédet kezdeményezni azokkal, akik az erdélyi magyarság felszámolását célozzák? Mit lehet kezdeni például a románok civil fórumának legutóbbi nyilatkozatával, amely fölösleges luxusnak nevezi az egészségügyben a magyarnyelv-használatot? Mi a baj azzal, ha egy magyar gyermek vagy idős ember el tudja mondani a kórházban, hol fáj? Kinek a jogait, érdekeit sérti ez? Ki lesz ezzel kevesebb? Vagy mit kezdjünk a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében tett kijelentéssel, miszerint a magyar politikum élő pajzsként használja a gyermekeket?
– Merre vezethet az út tovább? Egyáltalán: van ilyen?
– Muszáj utakat, megoldásokat keresnünk. Épp a Pro Urbe kitüntetés kapcsán nemrég leültem az ortodox egyház és a román civil fórum képviselőivel, és azt ajánlottam, hogy öt magyar és öt román részvételével hozzunk létre egy kerekasztalt. Nem érdekel, ki lesz az az öt román, egyetlen kikötésem van: öt olyan ember legyen, aki képes végrehajtani, amiben megegyezünk. Nem konkrét végrehajtó hatalomra gondolok, mert formális hatalommal talán nem rendelkeznek, informálissal azonban annál inkább. Listázzuk mihamarabb a problémákat, mert meggyőződésem, hogy van legalább harminc olyan kérdés, amelyre két hét alatt választ találunk. Mert valahogyan ki kell törnünk ebből a negatív spirálból, amelyet egy sor paranoia táplál.
Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Grindeanu kitart
Szerdán késő este a kormánykoalíció mindkét pártja, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (LDSZ) is megvonta a politikai bizalmat Sorin Grindeanu kormányfőtől, ő azonban kijelentette: csak akkor mond le, ha az államfő szociáldemokrata miniszterelnököt nevez ki a helyébe. Klaus Iohannis államfő a kormánypártoktól vár megoldást a szociálliberális koalíció „belső válságára”, akik tegnapi ülésükön megszavazták, hogy bizalmatlansági indítványt terjesztenek be a miniszterelnök ellen, és a pártból is kizárják Grindeanut. A kormányfő tegnap esti sajtótájékoztatóján kijelentette: csak azután mond le kormányfői tisztségéről, miután a helyzetért fő felelős Dragnea lemond. Az SZDP végrehajtó bizottságának döntését Liviu Dragnea pártelnök azzal indokolta, hogy a kabinet késett a kormányprogram gyakorlatba ültetésével, a célkitűzések alig 13 százalékát teljesítette, a választási programban vállalt intézkedések 60 százalékának teljesítésével késik, ezenfelül a program számos további vállalása is csak részben teljesült. Az SZDP-ülést követő sajtóértekezleten Dragnea azt állította: nem biztos, hogy a SZDP végrehajtó bizottsága megvonta volna a támogatást a teljes kormánytól, de Grindeanu még a szavazás előtt távozott, előtte pedig jelezte, kész lemondani, ha az államfő szociáldemokrata politikusnak ad kormányalakítási megbízást. A szociáldemokraták egy olyan határozatot is elfogadtak a gyűlésen, miszerint megfosztják párttagságától azt a SZDP-s politikust, aki miniszteri tisztséget vállal egy olyan kormányban, amelyet a párt nem támogat.
Grindeanu a lemondatásáról
A miniszterelnök, aki az SZDP szerda késő esti ülésének vége előtt távozott a tanácskozásról, a kormány székházában tartott sajtóértekezletén azt állította, az eltávolítását célzó kísérlettel az SZDP végrehajtó bizottsága a jobbközép ellenzéket és Klaus Iohannis államfőt „ajándékozta meg”. Grindeanu ismét nyomatékosította: csak abban az esetben hajlandó lemondani, ha az államfő az SZDP-ből nevesít kormányfőjelöltet. Arra a kérdésre, hogy miként fog kormányozni miniszterek nélkül (ugyanis a koalíciós pártok vezetői azt állították, hogy a kabinet minden minisztere megírta lemondását), Grindeanu leszögezte: a kormánynál még nem iktattak egyetlen lemondást sem, de ha ez be is következne, 15 nap áll rendelkezésére, hogy ezeket az iratokat továbbítsa a miniszterek felmentésére jogosult államfőnek, és a lemondott tisztségviselők helyére esetleg újakat jelöljön. 
Grindeanu beszámolt arról, hogy lemondása fejében különböző állami intézmények vezetését, illetve egy következő kormányban való tagságot is felajánlottak neki. Érthetetlennek nevezte, hogy az EU legnagyobb gazdasági növekedésével, legkisebb inflációjával, számottevő reálbérnövekedésével rendelkező országának fél éve beiktatott kormánya ellen saját pártvezetése intézzen támadást. Ürügynek nevezte azt, hogy a kormányprogram végrehajtásának késései miatt próbálják lemondatni, amire nem talál más magyarázatot, mint egyetlen ember – Liviu Dragnea pártelnök – vágyát a korlátlan hatalom birtoklására. Elmondta: a pártülésen felajánlotta Dragneának, hogy mondjanak le mindketten tisztségükről, hiszen kormánya névsorát az SZDP elnöke állította össze, így mindkettejüknek vállalniuk kell a felelősséget a kabinet állítólagos kudarcáért.
Az államfő álláspontja
Klaus Iohannis államfő a kormánypártoktól vár megoldást a szociálliberális koalíció „belső válságára”, rámutatva, hogy egyelőre még nem állt elő olyan helyzet, amelyben az alkotmány szerint az államfőnek kell lépnie – tudatta tegnap Mădălina Dobrovolschi, az elnöki hivatal szóvivője. Iohannis szóvivője szerint az elnök tudomásul vette, hogy a koalícióban elégedetlenség állt elő a kormány tevékenységével kapcsolatban, és a teljes kabinet leváltását akarják. Ugyanakkor felszólította a kormánykoalíciót, hogy a politikai bizonytalanság megelőzése érdekében mielőbb oldja meg belső válságát. Amikor a miniszterelnöki tisztség megüresedik – vagy lemondás, vagy a parlament által elfogadott bizalmatlansági indítvány nyomán –, akkor az államfő késedelem nélkül elindítja egy új kormányfőjelölt megbízásához szükséges alkotmányos eljárást – szögezte le az elnöki hivatal szóvivője.
Bizalmatlansági indítvány és kizárás a pártból
Bizalmatlansági indítványt terjesztenek be hétfőn a parlamentben Sorin Grindeanu miniszterelnök ellen, aki megtagadta, hogy lemondjon tisztségéről – erről a kormányt eddig támogató SZDP–LDSZ szociálliberális kormánykoalíció vezetőtestületei döntöttek tegnap. A kormány leváltásához 233 voksra van szükség a kétkamarás parlament együttes ülésén, az SZDP–LDSZ koalíciónak pedig összesen 247 törvényhozója van. A Szociáldemokrata Párt végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén azt is egyhangúlag megszavazták, hogy Grindeanut megfosztják párttagságától – közölte Liviu Dragnea pártelnök. Így a koalíció elkerüli azt, hogy „saját kormánya” ellen terjesszen be bizalmatlansági indítványt. A SZDP ülésén médiaértesülések szerint „a kormánypalotában kísértő volt kollégaként” emlegették Grindeanut, arra utalva, hogy kormánya valamennyi minisztere benyújtotta lemon­dását.
Összeesküvés-elméletek Egyes hírforrások arról számoltak be tegnap, hogy az SZDP jelenlegi vezetőjével nyílt konfliktusban álló Victor Ponta volt kormányfő kormányfőtitkári tisztséget vállalna az elnéptelenedett Grindeanu-kormányban. Liviu Dragnea a tegnapi gyűlés után azt nyilatkozta, egyedül ő a hibás a kialakult helyzetért, mert bízott Grindeanuban, és párttársait is meggyőzte, hogy kormányfőnek jelöljék. Dragnea szerint a kormányfő nagyon sokat változott az utóbbi időben, jelenleg csupán eszköz valakik kezében, a párt ostrom alatt van, a kormánypalotát pedig „egy illegális csoport” foglalta el, amely „puccsra készül”. Azt nem tudta megmondani, ki irányíthatja a háttérből a kormányfőt, de szerinte „professzionális módon koor­dinált akciót” hajtott végre.  Az SZDP „politikai dramolettje” az egykori Demokrata Liberális Párt két tagjának a műve, akik „tudják, hogyan kell belülről tönkretenni egy pártot” – véli a Népi Mozgalom Párt elnöke, Traian Băsescu.
Csak Dragnea után mondana le
Sorin Grindeanu tegnap esti sajtónyilatkozatában kijelentette, hogy bármennyire is szeretne megszabadulni tőle Dragnea, az egykori LDP-s politikus, ő mindig szociáldemokrata volt és marad, mert Liviu Dragnea nem tudja kisajátítani magának a pártot. Mint mondta, egy pártot nem lehet végrehajtó bizottság által irányítani, amint az utóbbi időben történt, és felszólította Liviu Dragneát, vállaljon felelősséget a politikai válságért, mert ő nevezte ki a minisztereket, egyedül neki köszönhető, ami az országban történik. „Azt kérem Liviu Dragneától, hogy hétfőig gondolkozzon, és lemondásával vállalja a felelősséget ezért a válságért. Amint Liviu Dragnea lemond, én is lemondok” – mondta Grindeanu, hozzátéve: nem ő az, aki ragaszkodik a székéhez azért, hogy megmeneküljön a múltjától. A kormányfő arról is beszélt, hogy csupán a pártvezetés irányából érkező nyomás miatt mondtak le a miniszterek, de azért még vannak támogatói a párton belül. Grindeanu két félretájékoztatással kapcsolatosan is állást foglalt: Dragnea összeesküvés-elméletével kapcsolatosan kijelentette, nem ő szokott teniszezni, italozni a hírszerző szolgálat munkatársaival, a miniszterek pedig azért nem tudtak vele kommunikálni, mert a párt vezetősége irányából más utasítások érkeztek, mint amiket a kormányfőtől kaptak. Kérdésekre válaszolva cáfolta, hogy Dragnea lemondatásával maga törne a pártelnöki tisztségre.
Az RMDSZ lehetséges szerepe
Salat Levente kolozsvári politológus szerint szükség lehet az RMDSZ-re annak a parlamenti többségnek a kialakításában, amely véget vet a kormányválságnak. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem politológia karának dékánhelyettese felidézte: Liviu Dragnea már többször is utalást tett arra, hogy szívesen látná az RMDSZ-t a baloldali kormányban. Szerinte a magyar szövetségnek azt kell elemeznie, hogy érdemes-e „hírbe hoznia magát” a meglehetősen rossz megítélésű baloldali kormánnyal. Hozzátette azonban, hogy a szövetségnek nagyon nehéz lenne ellenállni egy kormányzási felkérésnek. „A stabilitásra az országnak nagyon nagy szüksége van, és ha ez csak az RMDSZ kormányra lépésével válik lehetővé, akkor nem egyszerű ez elől kitérni” – fogalmazott az elemző. Az MTI kérdésére Salat Levente elgondolkodtatónak nevezte, hogy mivel járna, ha az RMDSZ kormányon lenne Nagy-Románia megalakulásának jövőre esedékes centenáriumán. Valószínűsítette, hogy az évforduló miatt fel fognak lángolni és olykor el is fognak szabadulni a nemzeti indulatok.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új társaságban folytatja Ponta
Victor Ponta volt miniszterelnök bejelentette, hogy szeptembertől új pártban folytatja politikai pályafutását, miután a Szociáldemokrata Párt (SZDP) kizárta soraiból. A régebbi kormányfő kizárásáról június közepén döntött a párt vezetősége, miután Ponta kiállt a Sorin Grindeanu által vezetett kormány mellett azt követően is, hogy az SZDP megvonta a bizalmat a miniszterelnöktől.
Ponta csütörtökön egy közösségi oldalon tett bejegyzésben annyit közölt, hogy új pártban folytatja tevékenységét. Leszögezte, hogy nem a jelenlegi parlamenti pártok valamelyikéről van szó, hanem egy új politikai projektnek lesz a részese. „Soha nem voltam egyetlen pártnak sem tagja a Szociáldemokrata Párton kívül. 15 év munka után azért zártak ki az SZDP-ből, mert a Demokrata Pártból érkezett Liviu Dragneával szemben védelmembe vettem Sorin Grindeanut, aki 1996 óta tagja a pártnak” – fűzte hozzá bejelentéséhez Ponta. Liviu Dragnea, a szociáldemokrata alakulat vezetője gúnyosan reagált az egykori kormányfő bejelentésére: „megmondom őszintén, néhány napja úgy érzem, hogy meghűltem, és kezeltetni akarom magam. Pontosan ezt érzem. Kommentálni nem akarok, ez az ő döntése” – mondta. Victor Ponta 2012 és 2015 között volt miniszterelnök, 2010 és 2015 között pedig az SZDP elnöki tisztségét töltötte be. A 2014-es államfő-választáson – amelyet elvesztett Klaus Iohannissal szemben – Liviu Dragnea volt a kampányfőnöke. Az elvesztett küzdelem, majd 2015-ben Dragnea SZDP-elnökké választása után a kettejük viszonya fokozatosan megromlott, ami a volt kormányfőnek a pártból való kizárásában csúcsosodott. Május elején Daniel Constantin volt miniszterelnök-helyettest zárta ki soraiból az SZDP kisebbik koalíciós partnere, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (LDSZ), amelynek addig Constantin a társelnöke volt. A politikus egykori pártjával többször alkotott választási szövetséget az SZDP-vel abban az időben is, amikor Ponta volt a szociáldemokraták elnöke, ezért elemzők elképzelhetőnek tartják, hogy Ponta a Constantin által alapított, jelenleg parlamenten kívüli Pro Románia Pártot választja. Ugyanakkor azt sem zárják ki, hogy a volt kormányfő új politikai erőt alapít. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nacionalista liberálisok
Felugattak a nemzeti liberálisok! Egyazon időben! Már nem is tudom, kit nevezzek meg a sok alelnök közül: Mircea Havat vagy Florin Romant, esetleg az elnök Ludovic Orbant, vagyis Lajcsit. Nagy fájdalmuk, hogy az erdélyi magyarok nem akarják megünnepelni Erdély Romániához való csatolásának 100. évfordulóját, de az is bántja őket, hogy az RMDSZ vezérkara miért tárgyal a hatalmon lévő PSD–ALDE szövetséggel, miért nem csak ővelük…
Nem nagyon beszélnek arról, hogy a párt népszerűsége folyamatosan lemenőben van, ezért nyúltak a jó öreg nacionalizmushoz. Nem hinném, hogy ennek nagy keletje lenne, mert a mélyrepülés oka, hogy miután hatalmaskodásuk idején igencsak megszorították a népnek adott juttatásokat, s most éppen a baloldali kormány életszínvonal-emelési intézkedéseit támadják. Idős liberális ismerősöm szerint már az, hogy egyesültek a rossz emlékű Demokrata Párttal, butaság volt, de a néppárthoz való átállás is kolosszális ökörségszámba megy. És hogy a saját magas fizetésüket megszavazták, a köznép nyugdíjának emelését pedig nehezményezik, oda vezet, hogy még a kemény szabadelvűek sem fognak rájuk voksolni.
Valamikor a párt nevéből a liberális mellől többen ki akarták venni a nemzeti (ne írjam: nacionalista) szót. A párt akkori elnöke, Radu Câmpeanu nagyon ellenezte ezt. Egy darabig európaibb hangokat pendítettek meg, majd szép lassan áthangolódtak balkánivá, versenyezve a szocdemekkel, majd lépéshosszal le is hagyva ezeket. Most már odáig jutottak, hogy Orban Lajcsi azon sóhajtozik, miért akarják leszállítani a bizonyos magyar jogokat lehetővé tevő 20 százalékos kisebbségi küszöböt 10 százalékra. Meg hogy az erdélyi magyarságnak is milyen jó volt Erdélynek Romániához való ragasztása. Olyan jó, hogy még román politikusok is megírták (Octavian Goga, Iuliu Maniu, Victor Babeș, Ion Slavici, Traian Vuia stb.): a regátiak „skrupulus nélkül” fosztották ki a transzilván területeket. Na, meg az ígéreteikből alig tartottak be valamit; nemhogy autonómiát nem adtak, hanem erőszakolt románosítást vittek véghez.
És még csak annyit: nem a gyulafehérvári gyűlés „csatolta” Erdélyt Romániához (ennek lesz jövőben a 100. évfordulója), hanem a trianoni szerződés, pontosabban diktátum, amelyet 1920. június 4-én írtak alá. Ezt pont Lajcsi ne tudná? Hiszen az apjától csak hallhatta!
Román Győző / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kelemen Hunor: sürgősségi kormányrendelettel kell újraalapítani a katolikus gimnáziumot
Sürgősségi kormányrendelettel kellene újralapítani a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumot Kelemen Hunor szerint. Az RMDSZ elnöke többek között erről beszélt a Maszolnak adott interjúban, amelyben a közigazgatási törvény anyanyelvhasználatot bővítő módosításai elfogadásának esélyeiről, a centenáriumról tett kijelentéseinek visszhangjáról és a román-magyar párbeszéd lehetőségeiről is kérdeztük.
- A bukaresti parlament szerdán nyilatkozatban ítélte el az ukrán oktatási törvényt. Az egyöntetűen megszavazott állásfoglalásban felszólítják Kijevet, hogy az oktatási törvényt igazítsa a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának és az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezményének előírásaihoz. De hát amint az RMDSZ árnyékjelentéseiből kiderül, Románia sem tartja be maradéktalanul ezeket az egyezményeket. Nincs itt ellentmondás?
- A chartával kapcsolatosan érdemes néhány dolgot egészen pontosan látni, mert másképpen nem lehet megérteni a történetet. Ez egy menü jellegű dokumentum, és a tagállamoknak a ratifikáláskor válogathatnak, hogy mi vállalnak el. Mindenik esetnél van három alpont, fokozat, és ha a tagállam a gyengébb fokozatot választja, akkor az egy teljesen más kötelezettséget jelent a részéről, mint azok esetében, akik az erősebb fokozatú megoldást fogadják el. Romániában egy olyan pillanatban sikerült ratifikálni a chartát, amikor a politikai osztály nagy többsége elfogadta az erősebb változatokat, és a menüből nagyon sokat választott. Ukrajna ehhez képest egy gyengébb fokozatot ratifikált, és csak ezt lehet számon kérni rajta. Persze, amit Ukrajna ratifikált, az még mindig megakadályozná egy ilyen, nyelvi jogokat korlátozó oktatási törvénynek az elfogadását, ha betartaná az egyezményt. De fontos ez, mert amikor én Románián számon kérem a nyelvi chartának az alkalmazását, akkor egészen mást kérek számon, mint Ukrajna esetében.
A parlamentben szerdán elfogadott dokumentumot több szempontból is fontosnak tartom. Az egyik szempont nyilván az, hogy megszületett, és fontos, hogy Románia is részt vegyen ebben az állásfoglalási hullámban, ami térségben elindult, mert jelentős román kisebbség él ott. Ugyanakkor egy jó alkalom arra, hogy Románia szembesüljön a saját kettős beszédével. Ezt mi a parlamentben is a szerdai hozzászólásunkban világossá tettük: gyakorlatilag ők most azzal találkoztak a saját nemzettársaik, az Ukrajnában, Bukovinában élő románok esetében, mint amit mi sokszor számon kérünk rajtuk a nyelvi jogokat illetően. Akkor hiteles egy állam ilyen szempontból is, ha nem használ kettős mércét, amikor a saját területén élő, és amikor a más ország területén élő kisebbségekről van szó. És talán ez egy jó alkalom arra, hogy a román politikusoknak egy része ezen elgondolkodjon. Nem hiszem azt, hogy most ettől hirtelen mindenki megvilágosodik és abbahagyja a kettős beszédet, de biztos lesznek olyanok, akik elgondolkodnak.
. Lát esélyt erre az önvizsgálatra a román politikai osztály részéről?
- Nem azt mondom, hogy látok esélyt, de ez egy jó alkalom, hogy legalább azok, akik nem elvakultan magyarellenesek és nem zsigeri gyűlölet mozgatja őket a kisebbségek ellen, elgondolkozzanak azon, hogy íme: van egy olyan helyzet, amikor nekik is a román kisebbségekkel kapcsolatosan erősebb álláspontot kell képviselni. Persze, jó lenne, ha Románia erőteljesebb nemzetpolitikát érvényesítene akár az ukrajnai, akár a szerbiai, Timok-völgyi román közösség felé. A Timoc-völgyi románokkal beszéltem, jártam a közösségükben, és az ukrajnai románok képviselőivel is talákoztam évekkel ezelőtt. Elmondták: gyakran úgy érzik, hogy őket a román állam leírta, a román politika nem foglalkozik velük. Néha küldenek egy-egy tankönyvcsomagot, bizonyos értelemben ilyen szempontból apróságnak tekinthető nyelvkönyveket, és ezzel ők letudják a problémát. Ezt ezek a román közösségek nem tartják kielégítőnek. Az ukrajnai fejlemények miatt elképzelhető, hogy ezt a román álláspontot fölülvizsgálják.
Az is fontos, hogy Németh Zsolt kezdeményezésére a román delegáció vezetője is elfogadta, hogy az Európai Tanács közgyűlésén együtt lépjenek föl az októberi ülésszakon, és együtt fogalmazzanak meg álláspontot, együtt kérjenek vitát az ukrajnai oktatási törvényről. Szóval, ha nehezen is, de van egy olyan téma, és pontosan a kisebbségvédelem, ahol a román és a magyar kormány, vagy a román és a magyar politika, parlament, közgyűlési képviselők együtt tudnak föllépni. Ez fontos, mert ebben a pillanatban a román-magyar viszony azért sok sebből vérzik, és ha kisebbségpolitikában együtt lépnek föl, akkor minden bizonyára a bizalmatlanságokból is le lehet valamennyit dolgozni.
- Az ukrán oktatási törvény már foglalkoztatta a romániai döntéshozókat, amikor Liviu Dragnea PSD-elnök kijelentette, hogy túl korainak tartja az anyanyelv-használati küszöb csökkentését a közigazgatásban. Az RMDSZ törvényhozási prioritásainak listáján az elsők közt szerepelt ez a jogszabály-módosítás. Ezek szerint kénytelen lesz a szövetség lemondani róla?
- Nem mondunk le róla, ez egy rosszul feltett kérdés. Ha valaki azt hiszi, hogy ha egy román politikus nyilatkozik valamit, akkor lemondunk a törvénykezdeményezéseinkről, törekvéseinkről, akkor szerintem leegyszerűsíti, lebutítja, és teljes mértékben kontextustól függetlené próbálja tenni ezt a kérdést. A kontextushoz tartozik, hogy miért nyilatkozta ezt Liviu Dragnea, hogy mi történt az elmúlt hónapokban, hogy mi volt júliusban. Az is benne van a képben, hogy miért lett ez hirtelen aktuális, ki pörgette föl teljesen értelmetlen, manipulatív szándékkal ezt témát a múlt héten. A Nemzeti Liberális Párt, mert a közigazgatási bizottságban erről a törvénytervezetről nem is beszélt senki, de bejelentette az egyik képviselőjük, a frakcióvezető, hogy éhségsztrájkba kezd. Ezen most már az egész ország röhög, mert az éhségsztrájk az ebédtől az uzsonnáig tartott, de akkor mindenki rászállt a témára, mintha már a PSD engedményt tett volna az RMDSZ-nek. Ezt azért tette a PNL, hogy a PSD-t tudják reakcióra késztetni, holott még el sem kezdődött a vita a közigazgatási bizottságban. Az igaz, hogy a munkaügyi bizottságban elfogadták a javaslatunkat, és azt mondják, hogy a testület elfogadta az anyanyelv-használati küszöb lecsökkentését 10 százalékra. Holott júniusban megbeszéltük, hogy 15 százalékos lesz a kompromisszum, június óta pedig nem volt semmiféle tárgyalás erről a kormánypártokkal. Tárgyalás azonban lesz, mert a közigazgatási bizottság ülése előtt le kell ülnünk és meg kell néznünk, hogy erről mit gondol a PSD.
Másrészt pedig azt is látni kell, hogy a parlamentben a kormánypártokon kívül más partner ebben a pillanatban nincs, akivel a törvénytervezeteinkről egyáltalán beszélni lehet. Ha tehát a parlamentben mi a 30 szavazatunk mellé még akarunk negyven akárhány százalékos támogatottságot, valakivel fog kelleni beszélni. Én mindig azt kérdezem azoktól, aki pontosan ismerik, látják, hogy mi van a parlamentben: mit javasolnak nekünk, kivel tárgyaljunk? Ha van egy jó javaslat, én szívesen elfogadom. Ha engem meg tud győzni valaki, hogy Traian Băsescuval vagy Ludovic Orbannal tárgyaljunk azok után, amit mondtak az RMDSZ-ről, én nagyon szívesen tárgyalok velük. Nincsen semmiféle problémám azzal, hogy a román politikában azzal tárgyaljunk, aki a parlamentbe bejutott és megbízatást kapott.
Tehát nem volt tárgyalás a törvénytervezetről a kormánypártokkal, és nem mondtunk le róla. Nem tudom, hogy a PSD-ALDE-nak mi lesz az álláspontja, amikor leülünk erről tárgyalni, és nem gondolom, hogy ma ebben a kérdésben ki lehet mondani a végszót. Egy valamit viszont gondolok erről: most a képviselőháznak első házként el kellene fogadnia egy olyan kompromisszumos megoldást, amelyet mi is jónak tartunk, a román többség is elfogad a parlamentben. És ezt a román társadalom előtt is úgy lehet felmutatni, hogy nem veszítenek, a félelmeiket nem támasztja alá. És abban bárkinek igaza van, mindegy, hogy Klaus Johannis vagy Liviu Dragnea mondja: meg kell próbálni meggyőzni a román társadalomnak a jelentős részét, hogy az elvárásaink iránt nyitott legyen, ne legyen elzárkózó. Ha az ősz folyamán sikerül a képviselőházban egy kompromisszumos jó megoldást elfogadni, akkor még mindig át fog menni a törvény a döntő házhoz, a szenátushoz. Nem vagyok biztos abban, hogy a mostani hangulatban, 2018-ban ezt át lehet vinni. De nincsen baj, mert egyrészt ott nincs hallgatólagos elfogadási határidő, nem szorít a cipő. Másrészt a román politikának 2018-ban kellene egy gesztust tennie, és azt mondania, hogy a nyelvhasználati jogokat bővítem. Ebből nem veszít semmit Románia, erősebb lesz a román társadalom, nő a kohézió, a bizalom, és éppen a századik évfordulón. Ha román politikus lennék, így gondolkodnék, és így érvelnék a román társadalom felé. Ezt javasoltam nekik is: ez lenne a centenárium esztendejében az a gesztus, amit szerintem minden további nélkül a román politika megtehetne. Hogy hogyan fognak dönteni, nem tudom, de engem rettenetesen dühít az, és nem csak engem, hogy bármi történjen ebben az országban, bárki van kormányon, az ellenzék a magyar kártyával veri a kormányoldalnak a fejét. Amikor a PSD volt ellenzékben, akkor a Demokrata Pártnak verték a fejét a MOGYE-vel, most a PSD van kormányon, a liberálisok ellenzékben, és most ők azok, akik a magyar nyelvhasználati jogokkal verik a PSD fejét. Tehát, a legnagyobb probléma az, hogy gyakorlatilag a magyar kártyát, a magyarellenességet, a szélsőséges nacionalizmust és a nem jó értelemben vett patriotizmust használják a belpolitikai harcokban. Nem arról beszélnek, hogy mi legyen az infrastruktúrával, mi legyen a gazdasággal, mi legyen a szociális ellátórendszerrel, mi legyen a egészségüggyel. Erről nekik nincsenek elképzeléseik, egyetlen gondolatuk van, hogy a mikrofontól elüvöltsék, hogy most a PSD-ALDE a hazaáruló, s eladta Erdélyt.
- A katolikus gimnázium diákjainak helyzetét ideiglenesen sikerült kormányzati beavatkozással megoldani. Miért nem lehetett ezt a lépést korábban, már a nyár folyamán megtenni?
- Én nem tartom pozitívnak azt, ami történt. Olyan félelme ugyanis senkinek nem volt, hogy nem fognak valahova iskolába járni a gyerekek a tanévkezdéskor. Azért tartom ezt ideiglenes állapotnak, mert senki nem szűntette meg törvényesen az iskolát, erről bírósági ítélet nem született. A legnagyobb probléma, hogy mégis elfogadta a tanfelügyelőség, tanügyminisztérium, hogy ennek az iskolának nincs jogi személyisége.
- Korábban azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ mielőbb kezdeményezni fogja a katolikus gimnázium újraalapítását. Megvárják, hogy előbb lezáruljanak az iskola jelenlegi peres ügyei?
- A jogászok véleménye megoszlik ebben a kérdésben. Van, aki azt mondja, hogy meg kell várni a végleges bírósági döntést, én meg azt mondom, hogy nem kell megvárni, illetve azokkal a jogászokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy nem kell megvárni. Emellett szól több érv. Az egyik az, hogy ezt az iskolát nem szűntette meg még senki jogilag, a másik érv az, hogy ebben a pillanatban ennek az iskolának nincs jogi személyisége. Ilyen körülmények között minden további nélkül el lehet indítani egy iskolaalapítást, más névvel, természetesen, a következő tanévtől. Azt készséggel elismerem, hogy a 2017-2018-as tanévet nem lehet ilyen értelemben újraírni, de a 2018-2019-es tanévtől működhet jogi személyiséggel más néven, a katolikus gimnázium. A dilemma csak az, hogy ezt hogyan érjük el. Én a durvább, a fapadosabb megoldást javasoltam és javaslom a kormánynak, nem a mostani, egyszerűbbnek tűnő megoldást. Az egyszerűnek tűnő megoldás az, amit a törvény lehetővé tesz, és egyszer már belebukott ez az egész történet: önkormányzati határozat, utána tanfelügyelőségi engedély, akkreditálás, és február 25-ig, amíg az iskolahálózatot be kell jelenteni, ezt az egész procedúrát végig lehetne járni. Ez lenne a jelenlegi törvény szerinti logikus, értelmes, decentralizáció jegyében a követhető út. A marosvásárhelyi önkormányzatban ma a többséget tudjuk biztosítani az iskola létrehozásáról szóló határozat elfogadásához, ezt a nyáron elfogadott 3-4 határozattal bizonyítottuk. Jogilag is meg tudjuk pontosan indokolni, föl tudjuk építeni, hogy hogyan kell kinéznie egy ilyen önkormányzati határozatunk. A tapasztalatunk azonban az, hogy mivel ezeket a határozatokat meg lehet támadni, meg is fogják támadni a közigazgatási bíróságon, mert mindig akad olyan Dan Tănasă típusú „őrűlt”, aki ezt megtegye. Ha pedig megtámadják, akkor a bíróság felfüggeszti, és kicsúszunk a határidőkből.
Ezért azt mondtam, hogy egy durvább megoldást kellene átgondolni jogi szempontból, mert politikailag én meg tudom érvelni. Ez egy sürgősségi kormányrendelet lenne, amit nem lehet megtámadni a közigazgatási bíróságon. Ehhez nyilván a tanügyi törvényt is kell módosítani: lehetővé kell tenni, hogy rendkívüli esetben a kormány hozzon létre tanintézményt. Volt már erre precedens: a Spiru Haret egyetem helyzetének rendezését is sürgősségi rendelettel oldotta meg a kormány. Tudom, hogy nem ez a legelegánsabb megoldás, de a közigazgatási bíróságon mindent megtámadnak, és nagyon sokszor veszítünk. Ha pedig nyerünk, akkor már késő, mert kiléptünk a határidőkből. Ezért szerintem ebben a helyzetben, tapasztalataink birtokában, politikailag teljességgel indokolt eszköz a sürgősségi rendelet. A közösség, az egyház a kormánytól várja a megoldást ebben az ügyben. Amúgy erre sok idő nincsen. Az iskolahálózatot a következő tanévre február 25-ig el kell fogadni, és addig jogi személyiséggel rendelkező tanintézményt kell létrehozni. Ha azt várjuk, hogy a jelenlegi peres ügyek lezáruljanak, és csak utána fogunk neki az iskolaalapításnak, az igazságszolgáltatás ütemét ismerve attól tartok, hogy ez akár 2019-ig is elhúzódhat. Másrészt a mostani helyzetet csak ideiglenes, és nagyon gyenge megoldásnak tartom. Ebben az értelemben teljesen jogos a katolikus Státusnak az a döntése, hogy felbontja a szerződést az önkormányzattal az Unirea Főgimnázium befogadásáról.
- A katolikus gimnázium helyzetét összekapcsolva azzal, hogy a munkaügyi szakbizottság kedvezően véleményezte a közigazgatási törvény módosítását, elindultak sajtóspekulációk arról, hogy kormányra készül az RMDSZ. Ezt hogy kommentálja?
- Épületes marhaság ez a spekuláció. Elnézést, ha valakit ezzel a reakciómmal valakit megbántottam, de szó nincs ilyesmiről.
- Egy sajtóbeszélgetésen kijelentette, hogy nem csak az ellenzék, hanem a „mély állam” is érdekelt az RMDSZ elszigetelésében. Nem képzelhető el, hogy a deep state-nek köze van a magyar közösség megbélyegzésére tett kísérletnek, az óriási sajtóvisszhangú „kauflandos videónak”?
- Ez a videó egy buta, primitív provokáció volt. Én azért ennél többre tartom képesnek a deep state-et és azokat az intézményeket, amelyek ilyesmire tehetnek kísérletet.
- Valós román-magyar párbeszéddel bizonyára elejét lehetne venni ezeknek a provokációknak. De a jelek szerint ez a dialógus még a román értelmiségi elittel is nehézségekbe ütközik. Gondolok itt a BBTE rektorának az állásfoglalásaira, illetve az Andrei Pleșuval lefolytatott vitájára a centenáriumról elhangzott kijelentéseiről. Mi az ön szempontjából a tanulsága a román filozófussal folytatott vitának?
- Sok bírálat ért a centenáriummal kapcsolatos kijelentéseim miatt, egyikre sem válaszoltam, csak Andrei Pleșura reagáltam. Nagyon kevés embert figyelt fel arra, ami a mondandóm egyik lényege az interjúban, illetve az interjú megjelenése után a Pleșuval folytatott vitában mondtam. Talán Marius Diaconescu volt az egyetlen, aki azt mondta: „Oké, megöltük, felnégyeltük, kiutasítottuk az országból, elvettük az állampolgárságát, kinyírtuk Kelemen Hunort. De még van valami, amiről még nem beszéltünk, és ami fölött szándékosan vagy véletlenül átsiklottunk. Kelemen egy adott pillanatban azt mondja, hogy párbeszédre van szükség a román és a magyar társadalom között. 2018 után 2019 jön, a centenárium éve után ugyanis nem ér véget a világ: van-e közös jövő? Kelemen párbeszédre hívja a román társadalmat, és mi nem válaszolunk erre. Készek vagyunk mi párbeszédet folytatni a magyarokkal? Van, aki a román társadalom részéről párbeszédet folytasson? Miért nem fogjuk szaván, lássuk, a magyarok készen állnak-e párbeszédre, vagy ezt Kelemen csak úgy bedobta a köztudatba?”
Azt gondolom, hogy túl a nacionalista hisztérián, és túl azon, hogy durva karaktergyilkossággal végigsepertek rajtam és az RMDSZ-en 5-6 héten keresztül, ezt a részét a mondandómnak nem akarták érteni vagy nem vették figyelembe. Ha van néhány ember, aki odafigyel erre, akkor azt hiszem, hogy van egy jó alkalom a párbeszédre. Ugyanis én arra is fel akartam hívni a figyelmet, hogy nincs érdemi dialógus a többség és kisebbség között. Andrei Pleșu érezte ezt, csak kicsit másként közelített hozzá.
Az nem igaz, hogy nem kezdeményeztünk párbeszédet: csak mi kezdeményeztünk. Az autonómiatervezettel például elértük az ingerküszöböt: román egyetemek például bekapcsolódtak az erről szóló vitába, utána azonban ez leült. Később még egy-két témával elértük az ingerküszöböt, de az nem korrekt, hogy mi csak ilyen dolgokkal érjük el az ingerküszöböt, utána egy pár napig akarnak beszélni, utána meg elsikkad a téma, és kapjuk a pofokat. Azt hiszem, ez egy olyan időszak, amikor lehet, hogy provokatív módon, de talán el lehet jutni oda, hogy leüljünk, s elmondjuk egymásnak, hogy mi fáj, beszéljünk a kölcsönös félelmekről. Nem azt mondom, hogy ez holnap, holnapután meg fog történni, de szándékomban áll továbbra is arra biztatni őket, hogy ezt ne spóroljuk meg, ne kíméljük egymást ettől a dialógustól.
Cseke Péter Tamás / maszol.ro

Kelemen Hunor: 2018-at nem tudjuk megúszni
Az Orbán-Dragnea egyeztetésről, a közigazgatási törvény esélyeiről, a Fidesz-pártiságról és 2018-ról kérdeztük az RMDSZ elnökét.
- A legutóbbi műsorban azt mondta, hogy annak a parlamenti megállapodásnak, amelyet a PSD, az ALDE és az RMDSZ kötött, szakítópróbája lesz a közigazgatási törvény módosítása. Úgy tűnik, hogy nem áll túl jól ez a dolog jelenleg.
- Az őszi ülésszak alatt a 215-ös törvény módosításának a sorsáról a képviselőház ilyen vagy olyan döntést fog hozni. Október 20-a körül jár le a hallgatólagos jóváhagyás. Én azt is el tudnám képzelni, hogy hallgatólagos jóváhagyással átkerüljön a szenátusba, mert a szenátus a döntőház, vagy a júniusi kompromisszumos megoldás továbbvitelét is el tudom képzelni, amellyel a küszöböt nem 10 százalékosra, hanem 15 százalékra csökkentenék, és az alternatív küszöbnél a nagyvárosok maradnának, illetve a szankcióknál voltak még kompromisszumos javaslatok.
Ki fog derülni, hogy mit dönt a PSD-ALDE, hogy mennyire bátrak lesznek. Mert itt inkább az a kérdés, hogy mennyire lesznek bátrak. Így a szeptemberi előzetes beszélgetésekből én azt láttam, azt tapasztaltam, hogy minden egyes olyan szakbizottsági vita előtt és után, amelyen a 215-ös szóba került, például a munkaügyi bizottságban, ahol jóváhagyták úgy, ahogy mi beterjesztettük, rögtön – elsősorban a liberális párt felől és a liberális párthoz köthető médiában – nagyon erős támadás éri a kormánykoalíciót, hogy eladták a magyaroknak Erdélyt, hogy hazaárulók, hogy nemzetárulók, és ettől a szociáldemokrata képviselők, különösen az erdélyi képviselők megijednek, és előszobáznak a pártelnöknél, hogy ezt nem lehet, mert nekik haza kell menniük, és őket otthon majd felkötik vagy elhajtják. Ami egyébként nem igaz, ez egy túlzás, de ezt a nyomást érezzük szeptemberben minden egyes kísérletnél.
Azt kértem a koalíció vezetőitől, hogy legyenek bátrak, ugyanis azt gondoljuk, hogy a nyelvi küszöb 20 százalékról 15 százalékra csökkentése, a nyelvhasználati jogoknak az ilyen értelemben való kibővítése semmiféle értelemben nem sérti a román érdeket, a román közösségtől nem vesz el semmit. Azt is bebizonyítottuk statisztikailag, hogy a 15 százalékos küszöbnél 40-41 közigazgatási egység kerülne be a törvény hatálya alá. Most 370-380 közigazgatási egység tartozik a törvény hatálya alá, tehát nem volna egy lényeges, nagy, erőteljes változás. Az igaz, hogy akkor, amikor a nyelvhasználat területeit bővítjük, ott van egy jelentősebb bővülés, tehát az utcanévtáblákra, a hely- és az irányjelző táblákra, a prefektúrára, a különböző dekoncentrált intézményekre is kiterjedne a nyelvhasználat. Azt gondolom, hogy ez helyes, ez korrekt, de radikálisan nem forgatná föl az országot.
De azt látjuk, hogy ennek a nyomásgyakorlásnak ebben a kontextusban most nehezen tudnak ellenállni. Meglátjuk. Nem akarnék előre kiabálni semmit, nem akarnék semmit megelőlegezni addig, amíg tárgyalunk. Amíg ezt a kérdést vitatjuk, addig, azt gondolom, hogy nem szabad semmit előre kijelenteni. Másrészt viszont a képviselőház első ház, tehát a képviselőházi döntés csak részben előlegezi meg a szenátusi vitát, de semmiképpen nem jelent végleges döntést. Persze az is logikus, hogy ha egy parlamenti többség egy kérdésben egyféleképpen dönt a képviselőházban, az a parlamenti többség néhány hónappal később nehezen elképzelhető, hogy teljesen más döntést hozzon, vagy radikálisan más döntést hozna, mint a képviselőházban hozott. Vannak pillanatok, amikor úgy érzem, hogy fog ez menni, de vannak pillanatok, amikor én is úgy érzem, itt ez a nacionalista hisztéria olyan mértékben rányomja a bélyegét minden egyes politikai projektnek a kivitelezhetőségére, hogy nem lehet továbblépni. Kérdeztem a liberálisoktól, hogy miért csinálják ezt, mitől félnek, mi a problémájuk? Azt a választ kaptam, hogy hát ők a kormánykoalícióval harcolnak, meg hogy a kormánykoalíciót kell legyőzni. Én ezzel egyetértek, ez rendben van, a demokráciában így kell lennie, de mondtam, hogy ne a mi ügyeinkkel, ne a magyar kártyát fölhasználva próbálják legyőzni a kormánykoalíciót, találjanak valami egyebet. Gazdasági kérdések, közpolitikák, oktatás, szociális kérdések, nyugdíj, infrastruktúra, egészségügy, igazságszolgáltatás, millió példa, millió lehetőség van. Nekik nincs fantáziájuk. A liberális párt ma egy dolgot tud: déltől, az ebéd utántól vacsoráig éhségsztrájkot folytatni azért, hogy ne legyen nyelvhasználati küszöbcsökkentés és azért, hogy legyen az egyesülés ünneplésére minél több pénz. Ennyi tudnak, a fantáziájuk eddig terjed. Mindenhol magyarveszélyt látnak, és mindenhol azt gondolják, hogy ha egy magyar ember, egy magyar politikus egyet köhint, akkor az azért van, mert Erdélyt el akarja szakítani Romániától. Ez egészen pontosan így néz ki, ezt nem lehet lakkozni, ezt nem lehet és nem érdemes finomítani.
- Liviu Dragnea PSD pártelnök nyilatkozata sokat sejtet. Ő azt mondta, hogy ez a kérdés most nem aktuális, nem kellene most ezzel foglalkozni. Jellemzően olyan típusú kérdéseknél szokott ez lenni a retorika – például a női kvóta esete vagy a bejegyzett élettársi viszony – amiket a politikum, ha tehetné, az idők végezetéig elnapolna és nem foglalkozna vele, mert tudja, hogy nagy a társadalmi ellenállás ezekben a témákban. Hogyan kommentálná ön Dragneának ezt a nyilatkozatát?
- Nincsenek különösebben nagy kétségeim azt illetően, hogy ha most történetesen épp a liberálisok lennének kormányon és ők nyerték volna meg 2016-ban a választásokat, akkor az ellenzékben lévő szociáldemokraták lényegesen másképp viselkednének. Nekem ilyen illúzióim nincsenek, talán soha nem is voltak. Az biztos, hogy az, akivel mi valamennyi időt együtt kormányoztunk vagy együttműködtünk a parlamentben, az a magyar kérdéshez mindenképp árnyaltabban, ha nem is sokkal barátságosabban állt hozzá, mint az, akivel nem volt szerencsénk együttműködni ilyen vagy olyan okok miatt. Rengeteg példát lehetne hozni a ’97-es első kormányba lépéstől egészen a 2013-as, ’14-es kísérletünkig, beleértve azt az időszakot is, amikor a Năstase kormányt kívülről támogattuk, és úgy indultunk, hogy azt mondta Năstase, hogy amíg ő miniszterelnök, addig nem lesz Szabadságszobor, aztán meg ő miniszterelnökként jóváhagyta, aláírta, és a Szabadságszobor köztéren fölállíttatott Aradon. A probléma az, hogy a mostani Nemzeti Liberális Párt, amely az egykori Demokrata Pártból és az egykori Nemzeti Liberális Pártból állt össze, semmilyen formában nem hasonlít ahhoz, amit ismertünk: sem a PD-hez, sem a PNL-hez. Kikoptak, elmentek azok az emberek, akikkel nekünk az együttműködési tapasztalatunk mást mutathatott volna. Messze vagyunk nemcsak a Tăriceanu-féle liberális párttól, amellyel együtt kormányoztunk 2004 és 2008 között, messze vagyunk attól, amelyet még Antonescu jelentett a liberális pártnak, pedig az már azért egy komoly fordulatot vett, de attól is messze vagyunk, amit a két társelnök, Vasile Blaga és Alina Gorghiu jelentett, és akikkel lehetett normálisan egyeztetni és beszélgetni. Egy olyan új nemzedék jött, egy olyan új politikai elit került a Nemzeti Liberális Párt élére, akikkel nem tudunk ebben a pillanatban mit kezdeni. Egyszerűen mert nagyon-nagyon magyarellenesek. A PSD-ben is volt egy váltás, egy komoly váltás, de közülük nagyon sok emberrel mi együtt dolgoztunk az elmúlt években. De nincsenek kétségeim, hogy egy Codrin Stefănescu vagy egy Olguța Vasilescu hogyan viselkedne, ha elengednénk a gyeplőt, azért ennyire naiv nem vagyok.
- Milyen az új miniszterelnökkel az RMDSZ viszonya, mennyire találják meg a szót?
- Az új miniszterelnököt 2000 óta ismerjük, akkor került be a parlamentbe. Ő egy nagyon darabos és nagyon kezelhetetlen ember. Mindig úgy tűnik, mintha meg lenne sértődve a világra, a mimikája ezt sugallja, ahogy beszél, ezt sugallja, de egy nagyon közvetlen ember. Nem szereti kerülgetni a dolgokat, amit gondol, azt ki is mondja, ezért néha brutálisnak tűnik, de az elmúlt két és fél hónapban, hiszen még csak ennyi van a miniszterelnöki múltjában, azt kell mondani, hogy szót tudtunk érteni, és legutóbb a katolikus iskola ügyében, amikor egyeztettünk, hogy mi legyen, hogy legyen, akkor ő nagyon nyitottnak mutatkozott, hogy az OECD tagság rendezését követően törvénnyel valamilyen módon, sürgősségi kormányrendelettel vagy törvénytervezettel ezt a kérdést rendezzük, mert azon a véleményen volt, hogy egy iskola semmiféle értelemben nem jelenthet veszélyt senki számára – ezt egyébként nyilvánosan is elmondta. Egy közösség, családok, gyerekek döntése kell legyen, hogy milyen iskolába akarnak járni. Ha a törvény lehetővé teszi, akkor a kormánynak, az államnak is lehetővé kell tennie a gyakorlatba ültetését. Ez az eddigi tapasztalatunk, hogy később mi lesz, azt nem tudom. Megtanultam, hogy előre ne igyak a medve bőrére, de igyekszünk, hogy ezt az ígéretet, ezt a hozzáállást érvényesítsük.
- Nemrég lezajlott egy telefonbeszélgetés Liviu Dragnea és Orbán Viktor között a római katolikus iskola ügyében, és úgy tűnik, ez volt a fordulópont, bár a következményeit még mindig nem látjuk. Volt-e az RMDSZ-nek szerepe abban, hogy létrejött ez a beszélgetés?
- Nézze, a legfontosabb az, hogy van egy nyitottság mindkét fél részéről, hogy beszéljenek. Igen, én igyekeztem ezt a beszélgetést tető alá hozni a szerény eszközeimmel. Így került erre sor, mert úgy éreztem, hogy az nem normális, hogy ne legyen a két állam között, a két állam vezetői között párbeszéd semmiféle formában. Néha van ugyan egy-egy külügyminiszteri találkozó, de hát azok annyira felszínesek, és a diplomácia (főleg Európának ebben a sarkában) ugye nem mindig azt jelenti, amit az ember első látásra gondolna. Én javasoltam Liviu Dragneának, hogy beszéljen Orbán Viktorral, mert Dragnea nekem azt mondta, hogy az iskola kérdését meg akarja oldani, és, akárcsak Tudose miniszterelnök, akivel egyeztettek, úgy gondolja, hogy erre a következő tanévig megoldást kell keresni. Akkor azt mondtam, vegye fel a kapcsolatot a magyar miniszterelnökkel, mondja el neki ezt, és kérje az OECD-hez a támogatást. Sokszor mondtuk, hogy a román-magyar kapcsolatokban az RMDSZ képes közvetíteni és szerepet játszani, ugyanakkor mindenkinek az az érdeke, hogy ez a viszony a következő időszakban ne romoljon. Ha lehet, akkor javuljon. Ebben az időszakban láthatta mindenki, hogy nem a legjobb, hisz kölcsönös nyilatkozatokból mindenki többet tudna az asztalra tenni, mint amennyit az asztal egyébként elbírna. Ezen javítani kell, hisz egy nehéz időszak következik.
Romániának az volt az érdeke, hogy bekerüljön ebbe a szelekt klubba, amit OECD-nek hívnak. Ettől nem változik meg az élet radikálisan egyik napról a másikra, de ebben a fejlett országok kapnak helyet. Magyarországnak sem érdeke, hogy a magyar gazdasági kapcsolatok is elmérgesedjenek, és én azt gondolom, hogy ezért nagyon fontos volt, hogy egy közös nevezőt találjon a két ország vezető politikusa, akik meghatározzák nagy mértékben a dolgok menetét.
Nem egy, hanem két beszélgetés volt. Ebben állapodtak meg a múlt héten, hogy az OECD tagságot Magyarország támogatni fogja, Románia pedig megoldja ezt a problémát. Liviu Dragneaval azóta már beszélgettem, és készítünk egy törvénytervezetet, remélem, hogy ez tíz-tizenöt napon belül elkészül, amely az iskola létrehozására vonatkozik, azt leegyeztetjük a kormány jogászaival és szakembereivel. Ezt vagy sürgősségi eljárással végigvisszük decemberben a parlamenten, vagy sürgősségi kormányrendeletet kérünk, ugyanis február végéig kell az iskolahálózatokat elkészíteni, javaslatként megfogalmazni, és abban már benne kell lennie az iskolának, mint jogi személyiségnek, intézményként. Másképp ismét elcsúszhatunk az időhiány miatt, a határidőkitolás sosem szerencsés. Elég hamar ki kell tehát derüljön, hogy Liviu Dragnea komolyan gondolta-e az ígéretét, amit tett Orbán Viktornak, és akarom remélni, hogy igen. Mert ha nem, akkor a baj tetőződni fog.
- Nem fogja befolyásolni ennek a törvénytervezetnek a sorsát az, hogy jelenleg nehéz megmondani, hogy létezik-e vagy nem a római katolikus iskola Marosvásárhelyen. Ugye egyesek azt mondják, hogy megszűnt jogilag az intézmény, mások pedig, hogy fel van függesztve a tevékenysége, de maga az intézmény létezik egyébként.
- Ezek olyan jogi viták, amelyekkel én a jelen pillanatban nem kívánok sokat foglalkozni, mert nem tudjuk megoldani. Ahány jogász, annyi vélemény van. Én azt mondom, hogy ma ez az iskola nem létezik. Lehet, hogy valahol a levegőben, valahol a kozmoszban létezik, és fel van függesztve, de ilyen jogi intézmény, hogy római katolikus iskola a marosvásárhelyi, Maros megyei iskolahálózatban nincs. Tehát létre kell hozni. Ez nem jelenti azt, hogy az elindított perek, eljárások nem folytatódnak. Ha az új iskolát létrehozták és működik, akkor ezeknek a pereknek a kimenetele teljesen mellékes. Vissza lehet lépni belőle, abba lehet hagyni, születhetnek döntések, mert nem mindenik az iskola létére vonatkozik, tehát én ezt a kettőt nem kötném össze. Ha összekötjük, és megvárjuk ennek a három, négy, öt pernek a kimenetelét, és majd ahhoz igazítjuk a terveinket és céljainkat, akkor lehet, hogy 2019-ben és 2020-ban is arról fogunk vitatkozni, hogy létezik-e az iskola. Ezzel nem kell foglalkozni, ezt zárójelbe kell tenni. Nem zavarja azt, hogy egy új törvényt elfogadjunk, és a következő tanévtől el kell indítani egy új jogi intézményt. Ez nem ugyanaz kell legyen, ami most perben van, és nem tudjuk róla, hogy létezik vagy nem létezik. A néven kell változtatni, hogy ez ne okozzon később semmiféle problémát. Lehet azt mondani, hogy II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Iskola. Pont.
- Térjünk át 2018-ra. Még van néhány hónap addig, de már van egy csomó olyan dolog, ami beindult 2018 kapcsán. Akár azt is mondhatnánk, hogy Románia számára reálpolitikai szempontból nem lesz egy nagyon fontos év, hiszen nem lesznek választások, de itt van a centenárium. Ugyanakkor Magyarországon választások lesznek 2018-ban és van egy harmadik olyan ügy is, amelynek 2018-ban lesz a kifutása: a Minority SafePack aláírásgyűjtés, amely egy európai polgári kezdeményezés, és azt célozza, hogy az Európai Uniónak is legyenek hatáskörei kisebbségi ügyekben. Ez a három téma egy csomagban az RMDSZ idei év végi kommunikációjának a nagy részét képezi. A regisztráció kapcsán az RMDSZ is kampányol, biztatja a magyarországi választásokon való részvételre a magyarokat, sőt, egyes politikusok már azt is megfogalmazták, többek közt ön is, hogy melyik az a magyarországi politikai szervezet, amelyet támogatnak. Ez számomra azért furcsa, mert ugye egyelőre még a regisztrációról beszélünk, és a kampányig van némi idő.
- Nagy meglepetésekre, gondolom, senki nem számít. Ha jogod van szavazni, részt venni a választásokon, mindegy, hogy az milyen állampolgársághoz kötődik, én nem mondtam mást soha, mint hogy ezzel a joggal élni kell. A román állampolgársághoz köthető szavazati joggal is, a magyar állampolgársághoz köthető szavazati joggal is, ha valakinek van más állampolgársága, amerikai, francia, azzal is. Ettől nem kell elmenekülni, ez nem bűn, nem vétek, nem hiba: ha ezt a jogot megkapta valaki, akkor ezzel éljen. Sőt, én azt mondom, hogy ha megkapta, akkor mindig éljen vele, ne legyen soha kivétel az alól, hogy elmegy szavazni. Hogy a magyarországi választásokon regisztrálni kell, ez a magyarországi törvény. Lehet, hogy ennél egyszerűbb megoldást is lehet találni, vagy lehetett volna találni, de ebben a pillanatban szükséges a regisztráció. Ez az erdélyi magyar emberek szempontjából picit macerás, mert nem szoktak ehhez hozzá: itt ugye nincs olyan, hogy előbb regisztrálsz és akkor szavazhatsz. Ezért segítünk, ezért mondjuk azt, hogy a regisztrációt mindenki tegye meg, mert másképpen hiába akarna szavazni, nem tud. Attól még ha közben meggondolja magát, nem kötelező szavaznia, ha regisztrált, de ahhoz, hogy szavazzon, kell regisztrálnia. Igen, ezért segítünk, ezért tájékoztatást nyújtunk. A kérdés másik oldala, hogy kire érdemes szavazni, kire kell szavazni. Ha azt nézem – és most csak azt tudom nézni –, hogy nemzetpolitikai szempontból a szóba jöhető alternatívák közül ki mit tett le az asztalra az elmúlt négy évben, az elmúlt nyolc évben, akkor számomra nincsen alternatíva. Ha azt nézzük, hogy ki hogyan viszonyult a határon túli magyar ügyekhez az elmúlt években, akkor megint azt mondom, hogy a dolog egyértelmű. És vehetjük sorra az összes szereplőt, aki indulni szándékszik a választásokon, bár nem áll szándékomban végigvenni őket, mint ahogy közvélemény-kutatásokról sem akarok beszélni – bár mondjuk az erdélyi magyar emberek nagy többségének a hangulatát, véleményét ismerem, hisz mérjük, és ott megint csak egyértelműek a dolgok.
Ha csak a nemzetpolitikai víziót, stratégiát nézzük, akkor az én opcióm egyértelmű. Én ezt világossá tettem, én ettől nem félek, nem bújok el. Van sok érvem emellett egyébként. A másik pedig az, hogy segítséget kaptunk. Igen, annak idején 2014-ben, 2016-ban Orbán Viktor eljött Szatmárnémetibe, velem együtt sajtótájékoztatót tartott, és arra biztatta az embereket, hogy menjenek el szavazni, és szavazzanak a Szövetség embereire. Morálisan azt nagyon nehéz fölépíteni, hogy ha segített neked valaki, és most segítséget kér tőled, akkor azt mondod, hogy „hát tudod, ez most kicsit bonyolultabb itt nálunk”, és megpróbálsz elbújni ez elől. Morálisan sem lehet másképpen közelíteni ehhez.
Harmadik szempontként azt gondolom, hogy az erdélyi magyar emberek mindegyike, aki választani, szavazni fog, egészen pontosan tudja, hogy milyen opciója van, függetlenül attól, hogy én mit gondolok. Én egy percig sem hiszem azt, hogy ráerőltetné az RMDSZ vagy én magam az opciómat bárkire, aki szavazni akar. Én nem hiszem, hogy ott ülne János bácsi, és azon tűnődne, hogy kire szavazzon, ott van előtte a szavazócédula, majd beüti az internetbe, hogy mit mondott Kelemen Hunor, ja, igen, akkor odaszavazok. Én azt gondolom, hogy az erdélyi magyar emberek mindegyike, aki a szavazáson részt vesz, már most tudja, hogy kire fog szavazni: Fidesz-KDNP-re, MSZP-re, DK-ra, Jobbikra, Momentumra, LMP-re. Ilyen értelemben nem hiszem, hogy bárkit befolyásolnánk, de az a tisztességes, hogy az én véleményemet, főleg, ha meg tudom érvelni, a közvélemény előtt elmondjam, ha megkérdeznek, ha erre valaki kíváncsi.
Ez ilyen egyszerű, nem kell túlfilozofálni, hogy az egyenlő távolság meg közelség, meg hogy mi volt ezelőtt nyolc évvel, és mi tizenkét évvel. Ezelőtt nyolc évvel nem volt állampolgárság. A lényeg az, hogy ezt kontextusban kell nézni, 2017-2018 kontextusában. Ennyi.
- De fontos szempont, hogy bárki lesz kormányon a következő négy, nyolc, húsz évben Magyarországon, ugyanúgy tudjon viszonyulni a határon túli magyarokhoz.
- Jó lenne. Ha valaki azért sértődik meg, mert nekem van egy politikai véleményem, azzal nem tudok mit kezdeni. Én a politikai véleményekre nem szoktam megsértődni, egyetértek vagy nem értek egyet, főleg politikusként. Szerintem ez butaság. Persze, mi abban vagyunk érdekeltek, hogy egy erős Magyarország legyen a régióban, érdekérvényesítésében hatékony legyen a régióban és nemcsak, hogy a nemzetpolitikai víziója ne szorítkozzon néhány kulturális rendezvény támogatására, mert nem ebből áll a nemzetpolitika a 21. században, és még sorolhatnám hosszan az érveket, de ezt nem mi döntjük el. És ha valaki azt gondolja Magyarországon, hogy az erdélyi magyarokat kell hibáztatni azért, mert ilyen vagy olyan eredmény lesz Magyarországon, az énszerintem egészen rossz pályán van. Nehogy már az a néhány százezer szavazat döntse el, hogy Magyarországon mi fog történni. Egy-két mandátumot tud ez befolyásolni, nem többet. Ma pedig nem úgy néz ki, hogy egy-két mandátumon múlna a magyarországi választások kimenetele, de ezzel megint nem akarok foglalkozni, a politikai elemzők ezt megteszik. De ha van egy véleményünk, akkor azt nyugodtan, érvekkel alátámasztva elmondhatjuk, és ezért senkinek nem kell megsértődnie.
- Jelenleg is zajlik a Minority SafePack aláírásgyűjtése, amelynek az egyik motorja európai szinten az RMDSZ, amely 250 ezer aláírás gyűjtését vállalta. Mennyire tud rámozdulni a szervezet most erre?
- Van nekünk egy tapasztalatunk arról, hogy ez hogy működik. Persze, amikor itteni választásokról van szó, akkor ez egy sokkal szorosabb, rövidebb határidő alatt kell megtörténjen, mert nem lehet elkezdeni egy évvel előtte. Ez a hosszú idő az embereket el is lazítja egy kicsit, hogy van még idő, van még idő. De nekünk megvan ebben a jó értelemben vett tapasztalatunk, tudjuk, hogy hogyan kell aláírást gyűjteni, ott vannak az önkénteseink, ott vannak a különböző helyi, megyei, területi szervezetekben az embereink, le tudjuk osztani, mivel tudjuk, hogy melyik település, melyik terület, melyik megye mennyi aláírást tud összegyűjteni. Mert nem lehet annál többet kérni, mint amennyi megvalósítható. Ennek az anyagi vonzata minimális, nem kerül sokba. Vannak olyan kisebb költségek, amelyeket kell állni, de az erőforrás szempontjából ez a legkevesebb.
Az erdélyi aláírásgyűjtés beindult, és jól megy. Ennek van egy online és van egy papíralapú aláírásgyűjtési lehetősége, és bízom abban, hogy ezt a 200-250 ezres határt tudjuk tartani. Ennél sokkal többre van szükség Európában, mi ennyit tudunk hozzátenni. Ha minden egyes tagállamban, ahol élnek őshonos kisebbségek, ha egy picit fölülteljesítenek a kvótán, akkor meglesz az egymillió aláírás.
Azt is látni kell, hogy mi többet vállaltunk, mint amennyi arányosan ránk jutna, de rögtön hozzá is teszem, hogy ha sikerül nekünk eredményt elérni a Minority SafePackkel az Európai Unióban, ha sikerül ezt a kérdést bevinni a döntéshozatalba, az elsősorban a mi érdekünk. A dél-tiroliak, ahhoz képest, ami nekik ma van, sokat nem kapnak. Kapnak, de kevesebbet. Vagy a finnországi svédek, vagy a dánok Németországban. Elsősorban a közép-kelet-európai államokban, a volt kommunista államokban élő őshonos kisebbségek számára jelentene ez egy jelentős változást. Ilyen szempontból a túlvállalásunk érthető, de azon vagyunk, és arra biztatunk mindenkit a tagállamokban, hogy próbáljanak a kvóta fölött gyűjteni.
Talán a szolidaritási rész a legfontosabb, hogy azok is szolidárisak velünk, akik ettől a kezdeményezéstől radikális változást, jobbulást nem várnak. És azok is szolidárisak velünk, akik még nincsenek az EU-ban, de az unió fele tart az államuk. Ezt a fajta kisebbségi szolidaritást kell szerintem hangsúlyozni és értékelni, mert erre nem volt példa az elmúlt 40-50 évben, hogy egy európai szintű, ilyen típusú, őshonos kisebbségek közötti szolidaritás kialakuljon.
- Közép-Kelet-Európa kapcsán: érződik, hogy itt van nagyobb súlya a kezdeményezésnek, Románia és Szlovákia a fő ellenzői a Minority SafePacknek, miközben Magyarország a fő támogatója. Augusztusban derült ki, hogy Románia újabb pert indított az EU luxemburgi bíróságán, gyakorlatilag ismét megpróbálja megállítani a Minority SafePacket. Nagyon furcsa volt ennek kapcsán, hogy melyik szerv, intézmény, vagy a kormányból konkrétan ki kezdeményezte ezt a pert. Derültek ki azóta konkrétumok?
- Azt tudjuk, hogy a külügyminisztériumból jött a kezdeményezés, és azt is, hogy a korábbi miniszter asszony, Ana Bircea kabinetjéből. Ezt nyilván az iktatószám alapján tudjuk. Azt is tudjuk, hogy bekerült több alkalommal a kormány elé a memorandum, amiben arra kéri a felhatalmazást a külügy, hogy Romániát berántsa ebbe a perbe. Hogy jóváhagyta-e Grindeanu? Ő azt mondja, hogy nem, mások azt mondják, hogy igen – ezt nem tudjuk, met nem férünk hozzá ezekhez a dokumentumokhoz. A lényeg az, hogy eljutott a luxemburgi bíróságra a Románia által benyújtott kereset, tehát valaki ezt letette, jóváhagyta. Ki fog majd derülni az is, hogy aláírta-e Grindeanu. Én azt gondolom, hogy aláírta, annak ellenére, hogy ő ezt tagadja. Vagy nem figyelt oda, vagy ködösít.
De nem is ez a kérdés tulajdonképpen, mert ezen már túl vagyunk, hanem az a kettős beszéd, amit Románia folyamatosan folytat a kisebbségi ügyben is. Itthon és a nagyvilágban különösen azt mondja, hogy mi a mennyországban élünk, velünk olyan jól bánnak, hogy ilyen már nincs is, hogy nálunk modellértékű a kisebbségvédelem. Közben meg egy ilyen kérdést elmeszel és megtámad, és beszáll a perbe, tehát ugyanazt az attitűdöt, politikát folytatja a külügyminisztérium, mint Ceausescu, hogy vannak kérdések, amelyek belpolitikai kérdések, azokba ne szóljon bele senki. Hogy hogyan bánunk a kisebbségekkel, az egy ilyen kérdés. Én meg azt mondom, hogy nem. Hogy hogyan bánik a többség a kisebbséggel, egy nemzet a vele együtt élő nemzeti kisebbségekkel, az mindig európai ügy. Amikor nem volt európai ügy, amikor nem figyeltek erre oda, abból mindig konfliktusok, feszültségek adódtak, és ezért én azt gondolom, hogy az európai stabilitás, béke, jólét, fejlődés szempontjából fontos, hogy az európai tagállamokban a többség-kisebbség viszony rendezve legyen, és hogyha lehet, akkor egységesen legyen rendezve, mondjuk úgy, mint Dél-Tirolban, vagy úgy, mint a finn-svéd viszony. Ezek a jó megoldások. Ha ettől Románia elzárkózik, akkor azt jelenti, hogy még mindig nem értette meg, vagy nem akarja megérteni, hogy a világ változott, hogy a világ milyen irányba megy. Ez a román érdeket sehol nem sértené, hogyha nekik nincs egy olyan rejtett szándékuk, hogy a kisebbségeket továbbra is asszimilálják, fölszámolják, akkor meg miért nem engedik, miért nem hagyják? A szuverenitás rengeteg olyan eleméről, ami ennél sokkal fontosabb, lemondtak Brüsszel javára, és helyesen tettek, amikor lemondtak, hiszen az EU-ba való belépés ezt jelentette. Aki az eurozónába bejutott, az a nemzeti valutájáról is lemondott: ez sokkal jelentősebb kérdés, mint az, hogy a kisebbségek ügyét egy vagy több direktívával európai uniós szinten rendezik-e vagy sem. Ilyen értelemben mondom én, hogy a Ceausescu által megcsontosított állásponttól nem tudott szabadulni a külügyminisztérium. Ezt a pert is meg fogjuk nyerni.
- Beszéltünk már arról, hogy Európában és Magyarországon miről fog szólni 2018, Romániában viszont egyértelműen a centenáriumról. Azt, hogy mire számíthatunk, valószínűleg jól előrejelzi, hogy az ön kijelentése, miszerint az erdélyi magyarok nem tudnak ünnepelni december elsején, óriási vihart kavart a román médiában, amely pofozógépként viselkedett.
Ezt nem először mondjuk, és nem is utoljára, többek közt a kongresszuson is elhangzott. Az, hogy most augusztusban felkapták, és több héten keresztül ezzel próbáltak engem a médián keresztül legyilkolni, csak az érdekessége a történetnek. Ez nem jelenti azt, hogy nem tiszteljük mások ünnepét, és nem fogadjuk el, de a közös ünneplésre sok okot nem találnánk. Ha valami változik, szólok, de egyelőre nem változott semmi. Ha én lennék a román állam, vagy ha én dönthetnék a román állam helyett, akkor azt mondanám, hogy egy erős állam, egy magabiztos nemzet száz évvel a gyulafehérvári ígéretek után itt az ideje, hogy betartsa a kisebbségek irányába tett ígéreteit. Főleg, hogy két-három kisebbséget nagyon durván asszimilált vagy eladott, a németeket, zsidókat, svábokat. Azt mondanám, hogy hát nincsen semmi félnivalóm, rejtegetni valóm, nincsenek hátsó szándékaim. A történelmi megbékélést száz év után elindítom, és azt mondom igen, azt ígértük, hogy anyanyelven rendezhetitek ügyeiteket, ügyintézésben, oktatásban, kultúrában, igazságszolgáltatásban. Tessék, itt vannak ezek a törvénytervezetek, itt van egy törvénycsomag, fogadjuk el, lépjünk előre, nézzünk tovább, hogy 2018 után mi van, 2019-ben, 2020-ban, mert együtt fogunk élni. Tetszik vagy nem tetszik, ez a közös országunk, a közös hazánk.
Én úgy látom, hogy a román politika ettől még nagyon messze van, továbbra is kimondatlan félelmek mozgatják. Ezért az augusztusi interjúmban és az azt követő vitában, ami Andrei Plesuval volt, mondtam még valamit, ami felett elsiklott a román társadalom, a román politikai elit. Hogy üljünk le, beszéljük meg a problémáinkat. Mondjuk ki, hogy mi, magyarok – nem akarok én a többi kisebbség nevében beszélni, nem tehetem meg – hogy miért gondoljuk azt, amit gondolunk, mitől félünk. Mondja el a román többség, hogy velünk kapcsolatosan milyen – vélt vagy valós – félelmei vannak. Ha a félelmeket fel tudjuk számolni, le tudjuk bontani, akkor a bizalmat könnyebben föl lehet építeni. Nézzük meg, hogy amit mi kérünk, az a román érdeket hol sérti, miben veszélyezteti. Kevesebb lesz a román irodalom? Kevesebb lesz a román kultúra? Sérül a román nemzeti identitás? Én ezt nem hiszem. De ezekről ma nem akar senki beszélni.
Ha volt valamilyen szándékom még ezzel az interjúval, akkor épp ez volt, hogy egy ilyen párbeszédet kiprovokáljon. Egy-két újságíró erre nagyon halványan ráharapott, hogy van egy ilyen javaslat is, kezdjünk ezzel valamit, nézzük meg, hogy komolyan gondolta-e egyrészt, másrészt pedig gondolkodjunk el, hogy készen állunk-e egy ilyen párbeszédre mi, román közvéleményformálók, román elit, román értelmiségiek, román politikusok, mindegy, mert ezt a párbeszédet több szinten kellene folytatni. De úgy látom, hogy ez ma kevésbé fontos. Ahogy közeledünk 2018-hoz, sajnos, úgy látom, a racionalitásból egyre kevesebb van, az észérvekkel egyre kevesebbet lehet kezdeni. Ennek ellenére 2018-at nem tudjuk megúszni, nem lehet egy olyan sürgősségi kormányrendeletet hozni, hogy Romániában 2017 után 2019 következzen. Transindex.ro