Párizsban, a Magyar Intézetben nov. 27-én nemzetközi kerekasztal beszélgetést rendeztek abból az alkalomból, hogy az Akadémiai Kiadó megjelentette az Erdély története egykötetes változatát. A román történészek - Gheorghe Ciprianu és Ion Pop Kolozsvárról, Florin Constantiniu Bukarestből - a románság eredetére vonatkozó fejezeteket bírálták a legélesebben. Francia részről egyhangú volt a könyv pozitív értékelése. A vitát a világhírű középkorkutató, Jacques Le Goff professzor vezette. /Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, nov. 30., a vita rövidített szövege: Magyar Nemzet, dec. 10./

A bécsi Bornemisza Társaság meghívására nyugati irodalmi útját Bécsben kezdte Sütő András, majd grazi találkozó után Frankfurtba utazott feleségével. A frankfurti könyvvásáron Sütő András meghívott szerzőként volt jelen a Csillag a máglyán című drámájának új német nyelvű kiadásával. Frankfurti vendégségét követően Münchenben vett részt irodalmi találkozón, majd okt. 16-án a párizsi Magyar Intézet meghívására érkezett a francia fővárosba. Személyesen még nem vendégeskedett az Intézetben, de művével már volt jelen, amikor 1992 márciusában a budapesti Nemzeti Színház az Advent a Hargitán stúdióváltozatát két este játszotta hatalmas sikerrel. Látogatásának ünnepi alkalma, hogy André Doms és Vígh Árpád fordításában, Ablonczy László kísérő tanulmányával franciául is megjelent a Csillag a máglyán. A könyv borítóján a Harag György rendezte nagy emlékű 1976-os kolozsvári előadás jelenete, a képen Lohinszky Loránd és Héjja Sándor. A párizsi irodalmi esten, okt. 21-én bevezetőt mond Fejtő Ferenc, akinek 90. születésnapját a közelmúltban ünnepelte a magyar és a francia szellemi élet. Az estet A. Szabó Magda vezeti, s videofelvételen a közönség részleteket láthat Sütő András műveiből. /Sütő András Párizsban. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 18./

Október 21-én Párizsban a Magyar Intézet vendége Sütő András, akinek ebből az alkalomból bemutatják Csillag a máglyán című drámájának francia fordítását. /Párizsi irodalmi est Sütő Andrással. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./

/ Kányádi-estet tartottak a párizsi Magyar Intézetben. Bemutatták a költő Quelqu'un marche sur la cime des arbres címmel megjelent francia nyelvű kötetét, a belgiumi Achante kiadó gondozásában. /Tompa László: Kányádi Sándor francia nyelvű kötetének párizsi bemutatója. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 31./

A romániai magyar kisebbség helyzetéről tartott előadást Párizsban, márc. 21-én, a Földrajzi Társaság gyűlésén Georges Val, az Európai Bizottság Közép-Európa-szakértője. Georges Val a Ceausescu-korszakban és azóta is többször ellátogatott Erdélybe, ahol a magyar kisebbség életkörülményeit tanulmányozta. A magyar származású EU-szakértő több tudományos publikációban foglalkozott az erdélyi magyarság társadalmi helyzetének alakulásával. Az esten Gyenis Katalin, Párizsban élő népdalénekes széki dalokat adott elő. Az esemény után megnyitották a Párizsi Magyar Intézetben Georges Val Esküvő Széken című fotókiállítását. Az 1986-ban, majd 1998-ban azonos helyszínen és azonos esemény alkalmából készített felvételsorozat az ősi szokások érintetlen továbbéléséről tanúskodott. /Előadás Párizsban az erdélyi magyarokról. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 23./

Erdély fényei címmel Németh György szegedi fotóművész alkotásaiból nyílik kiállítás Budapesten, a Kolta Galériában. Az MTI fotóriportere három éve járja a hegyeket, az aprócska falvakat. Tavaly a XXIV. Magyar Sajtófotó-pályázaton a természet és tudomány kategóriában első díjjal jutalmazott felvételek eddig tucatnyi önálló és társas kiállításon szerepeltek, Magyarországon, a párizsi Magyar Intézetben és Marosvásárhelyen is. /Erdély fényei fotográfiákon. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 11./

Politikai és kulturális tétek címmel tartott Markó Béla, az RMDSZ elnöke előadást az erdélyi magyar kisebbség helyzetéről március 19-én a Párizsi Magyar Intézetben (PMI). Markó Béla a párizsi Keleti Nyelvek és Civilizációk Intézete (INALCO) magyar tanszékének és a PMI-nek a közös kezdeményezésére létrejött Forgó Tanszék nevű programsorozat előadójaként kapott meghívást a francia fővárosba. Markó Béla áttekintette Erdélynek és azon belül is a magyar kisebbségnek, elsősorban a XX. századi történelmét. Erdély több szempontból autonóm entitásnak tekinthető, annak alapja nem lehet a történelmi hagyomány, hanem inkább a jelenlegi gazdasági, földrajzi és etnikai helyzetet kell figyelembe venni. Az Osztrák-Magyar Monarchiának sikerült a többnyelvűséget biztosítania Erdélyben, de később semmilyen megoldás nem segítette a közösségek közti egyenlőséget, ezért ezt csak a decentralizáció, a szubszidiaritás és az autonómia teremtheti meg. /Markó: Együtt kell kialakítani a közös erdélyi identitást. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./

Nemzetközi Trianon-konferencia
(MTI) – A trianoni szerződés 90. évfordulója alkalmából nemzetközi tudományos konferenciát tartanak június 10-én Párizsban, a francia szenátus épületében. Az eseményt a Párizsi Magyar Intézet Baráti Köre, a párizsi magyar nagykövetség és a szenátus francia-magyar interparlamentáris csoportja szervezi.
A tanácskozás – amelyen francia, brit, olasz, szlovák, szerb és román történészek mellett magyar részről Romsics Ignác és Ablonczy Balázs tart előadást – Gérard Larcher, a francia szenátus elnökének üzenetével nyílik meg.
A konferencia tudományos szervezője, Catherine Horel francia történész az MTI-nek elmondta: a múlt héten Budapesten – a Francia Intézet és a Magyar Tudományos Akadémia szervezésében – megrendezett konferenciához hasonlóan a közönség számára is nyitott, szenvedélyektől mentes, tudományos tanácskozás várja az érdeklődőket: a szakterületük legjelentősebb történészei polémiákon és politikán felüli előadásokat fognak tartani.
A kollokvium fő célja a történész megfogalmazása szerint tudományos elemzését adni egy történelmi ténynek: Trianon ugyanis mára vitathatatlanul történelmi eseménnyé vált, amelyet lehetetlen és irracionális lenne visszacsinálni.
A nap első felében a korabeli nyugati nagyhatalmak álláspontján keresztül azt a folyamatot ismerheti meg a hallgatóság, amely elvezetett a trianoni döntésig. Szeretnénk, ha világossá válna, hogy nem egyedül Franciaország határozott, hanem a többi szövetséges is tevékenyen részt vett a végső döntésben – hangsúlyozta Horel. A francia, brit, amerikai és olasz véleményt elemző előadók között szólal fel Romsics Ignác, aki a trianoni szerződésnek a magyar politikai gondolkodásban betöltött szerepéről beszél majd.
A konferencia második részében az utódállamok: Románia, az egykori Jugoszlávia és Csehszlovákia álláspontját ismerhetik meg a hallgatók a trianoni szerződésről. A kollokviumot Ablonczy Balázs hozzászólása zárja, aki a magyar kisebbségek kilencven évvel ezelőtti megszületéséről tart előadást. Trianon előtt a kisebbségek ugyanis nem magyarok voltak, s a békeszerződés egyik jelentős következménye a magyar kisebbségek problémájának megjelenése az utódállamokban – mondta Horel.
Népújság (Marosvásárhely)

A visszatért Erdély – a remény korszaka
Erőteljes modernizáció, nemzetépítési törekvések, infrastrukturális fejlesztések, beruházások, a turizmus felvirágoztatása, a magyar nemzeti tér megteremtésére tett kísérlet – leginkább ezek jellemezték Erdélyt a "kicsi magyar világ" idején, a második bécsi döntést követően, de voltak e korszaknak árnyoldalai is, mint a magyar csapatok bevonulását követő visszaélések vagy a zsidók deportálása.
Ennek ellenére a remény korszakának nevezhető Erdély 1940 és 1944 között – hangoztatta Ablonczy Balázs történész, a budapesti ELTE oktatója, a párizsi Magyar Intézet igazgatója csütörtök este a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében a Székely Akadémia programsorozat részeként tartott előadásában.
Alaposan dokumentált, történészhez méltó, tárgyilagos, lebilincselő előadása során egyebek mellett rámutatott a magyar külpolitika, diplomácia sikerére 1940 nyarán, melynek nyomán 43 ezer négyzetkilométer terület, mintegy 2,5 millió lakos került vissza Magyar­országhoz. A magyar csapatok bevonulását követő katonai közigazgatás rövid időszaka után magyarországi mintára szervezték meg Erdély közigazgatását, a kormányzat pedig rendkívül erőteljes modernizálást kezdeményezett, hatalmas infrastrukturális beruházásokat indítottak, négy év alatt Magyarország egyéves költségvetésének megfelelő nagyságrendű összeget utaltak ki e régió fejlesztésére. Az út-, vasútépítés, vendégforgalmi infrastruktúra-fejlesztés mellett kiemelten foglalkoztak a gazdák képzésével, támogatásával, gazdakörök, kedvezményes gépvásárlás révén a mezőgazdaság fellendí­tésével, a rászorulók megsegítésével, Székelyföld villamosításával – fejtette ki az előadó.
Az előadást a nagyszámú közönség soraiból felbukkanó visszaemlékezések, helytörténészeink kiegészítései tették kerekebbé – elhangzott például, hogy a Sepsibükszád és Szent Anna-tó közötti út mellett ebben az időszakban épült a Kőröspatakot Középajtával összekötő út is.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Március 15. – Megemlékezések a Kárpát-medencében és a nagyvilágban
Magyar kormánypolitikusok és a helyi magyar szervezetek vezetőinek részvételével emlékeztek meg a magyar forradalom és szabadságharc 168. évfordulójáról kedden a világ több pontján.
Petőfi lelkesedésével, Széchenyi megfontoltságával és Kossuth tenni akarásával az elmúlt években olyan döntéseket hozott a magyar kormány, amelyekkel kivívta hazánk helyét Európában – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a romániai Székelykeresztúron. A minisztérium MTI-hez eljuttatott közleménye szerint hozzátette: a kormány rendbe tette és növekedési pályára állította a gazdaságot, valamint visszaadta a határainkon túl élő magyarságnak a nemzethez tartozás jogát. A Hargita megyei településen tartott megemlékezésen a miniszter azt mondta: 1848-ban elődeink azért harcoltak, hogy Magyarország, a magyarság a szabad nemzetek közösségének egyenjogú tagja lehessen. Azt akarták, hogy Pesten, és ne Bécsben hozzanak rólunk döntéseket.
A magyar nemzet összetartozásáról, Székelyföld autonómiaigényéről és élni akarásáról beszéltek a Sepsiszentgyörgy új főterén rendezett március 15-i ünnepség szónokai. 1848-49 a magyar nemzet közös hősiességének, helytállásának és összetartozásának emlékezete – mutatott rá Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár, köszönetet mondva azoknak a háromszékieknek, akik „a nehézségektől sem visszariadva" ápolják és továbbadják a nemzet szabadságszeretetét. A magyar kormány mindenkor és minden lehetséges fórumon támogatja és támogatni fogja törekvéseiket – tette hozzá. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy tisztségéből felfüggesztett polgármestere arról beszélt: a székelység nem hagyhatja magát megfélemlíteni, ragaszkodnia kell szülőföldjéhez, az 1918-ban megígért autonómiához.
Ameddig veszélyben van magyar identitásunk, addig szabadságunk sem lehet teljes – jelentette ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Szatmárnémetiben rendezett ünnepségen. Kelemen Hunor az István téri Petőfi-szobornál tartott rendezvényen, csaknem ötszáz ünneplő előtt kifejtette: akitől el akarják venni nemzeti identitását, vagy vitatják az anyanyelvhasználati jogát, annak a szabadságát kérdőjelezik meg.
Biró Zsolt szerint Románia 21. századi alaptörvényének az erdélyi románok által 1918-ban megígért teljes jogegyenlőséget és autonómiát kell szavatolnia a magyarság számára. Az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke egy hétfőn este tartott csíkszeredai rendezvényen beszélt erről, amelyen egyszerre ünnepelték a 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc kitörését, és a párt nyolc évvel ezelőtti bejegyzését.
A románok és magyarok közös céljait hangsúlyozva köszöntötte a magyar nemzeti ünnepen Magyarország, Románia és a világ magyarságát a román miniszterelnök. A március 15-i rendezvények helyszíneire eljuttatott köszöntésben Dacian Ciolos arra emlékeztetett, hogy a „Magyarországon, Romániában vagy a világon bárhol élő magyar barátaink számára (...) ez a nap a szabadságért, az igazságért és a békéért folytatott harc szimbóluma".
Új Kossuth-szobrot avattak a nemzeti ünnepen a bánsági Magyarittabén azon a helyen, ahonnan tavaly ellopták a Kárpát-medence legdélebben felállított Kossuth-szobrát. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke beszédében hangsúlyozta: az 1848-as forradalom után Magyarországnak lett országgyűlése és kormánya, már nem Bécs döntötte el, hogy mit is tegyenek a magyarok, ez azt is jelentette, hogy hazává vált az ország és ez az üzenet ma is érvényes. Tehát „ne mondják meg Bécsből, ne mondják meg Brüsszelből, de Moszkvából vagy Washingtonból se, hogy milyen legyen a magyar élet" – hangsúlyozta. Hajnal Jenő, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke szintén az összefogás fontosságát emelte ki beszédében.
A magyar kormány célja, hogy akárhol is éljen bárki, Magyarország területén vagy határokon túl, a Kárpát-medencében magyarként, ott találhasson otthonra, ahol megszületett – hangsúlyozta Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára Bácskossuthfalván a nemzeti ünnep alkalmából szervezett megemlékezésen. Hozzátette, hogy a magyar kormánynak fontos, hogy „mindenhol jelen legyen, és mindenhol támogatást biztosítson mindenki számára". Leszögezte : „ha kell, templomot újítunk fel, ha kell, iskolát építünk, ha kell, akkor gazdaságfejlesztési programot indítunk be".
Fennállása óta először ünnepelt együtt a két meghatározó kárpátaljai magyar szervezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) Beregszászon. A város központjában álló Petőfi-szobornál tartott ünnepségen a több mint ezer fős közönséget köszöntő beszédében Babják Zoltán, Beregszász polgármestere aggodalmának adott hangot a kárpátaljai magyarság körében növekvő elvándorlás miatt, ami – mint fogalmazott – „súlyos sebet ejt a kárpátaljai magyar egység érdekében eddig kifejtett munkán, gyengíti érdekérvényesítő képességünket". A KMKSZ által szervezett ungvári ünnepségen Bocskor Andrea, a Fidesz-KDNP kárpátaljai európai parlamenti (EP-) képviselője a többi között hangsúlyozta: „Kárpátalja magyarsága minden nehézség ellenére nincs egyedül. Közösségünk sokat köszönhet az anyaországnak, a magyar embereknek szerte a Kárpát-medencében". „Egy erős anyaországgal a hátunk mögött még inkább van remény a pozitív jövőképre, a kárpátaljai magyarság közösségként való megmaradására" – mutatott rá az EP-képviselő.
Három neves felvidéki magyar közéleti személyiség vehetett át magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnepen Pozsonyban, a nagykövetségen. Bauer Edit volt európai parlamenti képviselő a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét; Dráfi Mátyás színművész a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét; Dunajszky Géza közíró pedig a Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehette át Czimbalmosné Molnár Éva pozsonyi nagykövettől. Beszédében a nagykövet Kossuthot és Széchényit példaként említve rámutatott: 1848 legnagyobbjai, bár részben eltérő véleményeket képviseltek, tisztelték egymást, és képesek voltak az önös szempontokat legyőzve a nemzet érdekeit előtérbe helyezni, egy rendkívüli helyzetben rendkívüli tettekkel reagálni.
A lengyel főváros, Varsó Bemowo nevű kerületében délután megkoszorúzták a Bem-, valamint a Petőfi-szobrot, utána a helyi polgármester a kerületi Bem-díjjal tüntette ki a budapesti Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesületet, valamint a Varsóban élő Lang Zofia fordítót. A megemlékezéseken Gyurcsík Iván varsói magyar nagykövet és a budapesti III. kerületi önkormányzat küldöttsége vett részt, Kelemen Viktória polgármester-helyettessel az élén. Krakkóban a Jagelló Egyetem magyar tanszékén szerveztek kulturális műsort, a Vajdaságközi Lengyel-Magyar Baráti Kör és a krakkói főkonzulátus társszervezésében. Körmendy Adrienne krakkói magyar főkonzul kedden a városi piarista gimnáziumban előadást tartott az 1848/49-es szabadságharcról.
Az ausztrai Tirol tartományban fekvő kufsteini várban délután a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és a Magyar Nyelvstratégiai Intézet tartott megemlékezést. Ünnepi műsorral tisztelegtek a 150 éve elhunyt író, költő, népdal- és néptáncgyűjtő, nyelvtudós bencés szerzetes, Czuczor Gergely előtt. Bécsben az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala Tagegyesületei tartottak közös megemlékezést Bessenyei György testőríró szobránál. Smuk András, az Europa Club elnökének köszöntő szavai után Bertényi Iván, a Bécsi Magyar Történeti Intézet vezetője mondott beszédet. A szobornál koszorút helyezett el Perényi János bécsi magyar nagykövet, Radda István az 56-os Szabadságharcos Lovagrend Osztrák-Német Nagypriorátusa elnöke, a Kerekasztal vezetője és Radda Marika a Club Pannónia elnöke, Paksánszki Szilveszter a katolikus egyházközségi képviselőtestületének elnökhelyettese valamint Sas László és Szőke Péter az Europa Club vezetőségi tagjai. Ezt követően a bécsi Collegium Hungaricumban folytatták az ünnepi műsort, amelyen a Soproni Petőfi Színház művészei és a Napraforgó táncegyüttes lépett fel.
A magyar nemzeti ünnep római helyszíne a Gianicolo-dombon volt, ahol Paczolay Péter nagykövet koszorút helyezett el Türr István magyar szabadságharcos, olasz altábornagy mellszobránál. Türr István az olasz egységesítés során Giuseppe Garibaldi mellett harcolt, később Nápoly kormányzója volt. A délolasz város központjában levő Türr-emléktáblát Bárdos Antal ezredes, a NATO déli parancsnoksága műveleti vezetője koszorúzta meg a nápolyi magyar tiszteletbeli konzulátus és a Magyar Mária Nápoly királynője helyi kulturális kör rendezte megemlékezésén. Milánóban az Ambrosiana-könyvtár udvarán álló Petőfi-szobrot Timaffy Judit főkonzul koszorúzta meg, a varesei magyarok háza tanodájának két tanítványa Petőfi verseket szavalt.
A Párizsi Magyar Intézetben a Szélkiáltó együttes Szabadság, szerelem című műsorával idézték meg az 1848-as forradalom és szabadságharc történelmi eseményeit. Az 1974-ben alakult együttes tagjai Fenyvesi Béla, Lakner Tamás és Rozs Tamás. Az ünnepségen Fábri Anna irodalomtörténész beszélt a nők szerepéről a forradalom és szabadságharc idején.
A magyar nemzeti ünnep alkalmából fogadást rendeztek a vietnami fővárosban, Hanoiban is. Az ünnepségen részt vett a Trócsányi László igazságügyi miniszter, aki – egyebek mellett – arról beszélt, mennyire esnek egybe a márciusi ifjak követelései a vietnami népével.
A miniszter azt mondta: bár Vietnam társadalmi berendezkedése más, mint Magyarországé, alapvetően nyitott gazdaság, ahol a szólás- és sajtószabadság szintén érték.
Az Egyesült Államok nyugati partvidékének legnépesebb államában, Kaliforniában helyi idő szerint hétfőn több helyütt is megemlékeztek az 1948-49. évi forradalomról és szabadságharcról. Arizonában a kaliforniai főkonzul köszöntötte az ottani magyarságot. San Diegóban, Resedában, Los Angelesben, Fresnóban és Ontario városban is összegyűltek a magyar közösségek tagjai, hogy megemlékezzenek március 15-éről. A San Diegó-i Magyar Házban és az ontariói Független Magyar Református Egyház emlékünnepségén részt vett és beszédet mondott Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés korábbi elnöke. Los Angelesben az Egyesült Magyar Házban rendezték meg az ünnepséget, ezen beszédet mondott Szili Katalin és Kálmán László főkonzul, az ünnepi műsorban fellépett Benedekffy Katalin operaénekes, Szíki Károly színművész, a Kárpátok néptáncegyüttes, valamint a helyi magyar cserkészcsapat és a kaliforniai magyar huszárok csapata is. Az arizonai Phoenixben mintegy 800-850 magyar gyűlt össze, hogy megemlékezzenek az 1948-49-es forradalomról. Kedden, azaz március 15-én, megemlékezéseket tartanak a magyar közösségek a texasi Dallasban és Austinban, az északnyugati Seattle városában, valamint az oregoni Portlandben is. MTI. Erdély.ma

Magyar Zene Fesztivál Bukarestben
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet szervezésében május 9-e és 12-e között a román fővárosban zajló 12. Magyar Zene Fesztivál első szakaszán 20 versenyzőt (14 versenyszám) juttatott döntőbe a zsűri – derült ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből. Mint írják, nem véletlen, hogy a Bartók-évben a versenyen jelentős Bartók-művek csendülnek fel (I. Rapszódia zongorára, Zongoraszonáta sz. 80, op. 14-es szvit zongorára, Scherzo, I. Rapszódia hegedűre és zongorára, A csodálatos mandarin – szvit), ugyanakkor Liszt Ferenc, Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő, Farkas Ferenc, Dávid Gyula és Hidas Ferenc művek is megszólalnak a versenyzők 20-25 perces programjában.
Az idei rendezvény fellépőinek zöme zongorista, akikhez énekesek, hegedűsök csatlakoznak, illetve egy-egy fuvolás és trombitás, továbbá, a Magyar Zene Fesztivál történetében először egy fagottos is. Az első három helyezett jutalma koncertlehetőség a Balassi Intézet hálózatához tartozó intézetekben: a Római Magyar Akadémián és a Párizsi Magyar Intézetben, valamint a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.
Szabadság (Kolozsvár)

Lendületet vesz a Trianon-kutatás – interjú Ablonczy Balázzsal
Ablonczy Balázs történész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa, az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék habilitált egyetemi docense, a Párizsi Magyar Intézet volt igazgatója, a Pro Minoritate és a Kommentár folyóiratok volt főszerkesztője. 2016-tól az MTA Trianon Lendület kutatócsoport vezetője. Pályájáról, kutatásairól és a Lendület kutatócsoport terveiről Szőts Zoltán Oszkár beszélgetett vele.
Újkor.hu: Ön az ELTE BTK francia-történelem szakán végzett. Hogyan döntött úgy, hogy ide felvételizik? Hogyan lett történész?
Ablonczy Balázs: Franciaországban jártam középiskolába, így eléggé kézre esett, hogy francia szakra felvételizzek. A történelem gyerekkorom óta nagyon érdekelt. Az első történelmi tárgyú könyv, amit olvastam, R. Várkonyi Ágnes Két pogány köztje volt, ami a Képes történelem sorozatban jelent meg. A családi történetek, amiket gyerekkoromban hallottam, kötődtek a második világháború előtti időszakhoz, pláne, hogy dédnagyanyám, akivel nagyon szerettem beszélgetni, nagyon sokáig élt. Adta magát, hogy elkezdtem érdeklődni a múlt iránt. Voltak rövid intermezzók, amikor úgy gondoltam, hogy csikós leszek, majd azt, hogy színész, de édesapám, aki színikritikus volt, utóbbiról nagyon hamar lebeszélt. Aztán rájöttem, hogy a lovaktól is félek. Amikor idekerültem az egyetemre, akkor sem volt biztos, hogy történész leszek, csak az, hogy nagyon érdekel a történelem, de néhány tanárom ebbe az irányba orientált és ez hosszan kitartó és jó döntésnek bizonyult.
- Kik voltak ezek a tanárok?
- Döntően két ember. Az egyik Kósa László, aki fura módon az életem számos fordulópontján jelen volt. Kábé a harmadik könyv, amit olvastam R. Várkonyié után, az övé volt, a Megjártam a hadak útját, a magyar néphagyomány történeti emlékezetéről. Hét-nyolcévesen persze nem sokat értettem belőle. Aztán ő volt az egyetemi felvételi bizottságom elnöke, majd az Eötvös Collegium felvételi bizottságának is. A PhD-képzést az általa vezetett doktori programon végeztem. Nagyon sokat tanultam tőle, nagyon szerettem az óráit, elképesztően széles műveltséggel rendelkezik. A másik pedig Romsics Ignác, aki nagyon jól tud célt adni az embereknek, nagyon jól tudja motiválni őket. Ha látott valakiben fantáziát, akkor – durván hangzik, de – kitaposta belőle az eredményt. Nála komoly követelmények voltak, nem lehetett nem betartani a határidőket, és linkeskedni: sokat lehetett tanulni tőle. Voltak más tanárok is, akiket kedveltem, összességében nagyon szerettem történelem szakra járni. Francia szakra kevésbé – bár ott is voltak rendes tanáraim: a nyelvészet tőlem rém távol áll, de Bárdosi Vilmos óráit és őt magát is nagyon kedveltem és kedvelem –, de azért a franciatanári diplomát megszereztem, tehát még előfordulhat az a rémálom, hogy valaki találkozzon velem franciatanárként, de azt éreztem az első év után, hogy ez nem az én műfajom.
- Ha már szóba került a doktori iskola, disszertációját Teleki Pál életéből írta. Az értekezés aztán önálló könyvben is megjelent, ráadásul az MTMT szerint ez egy rendkívül hivatkozott mű. Hogyan találta meg ezt a kutatási témát?
- A doktorimat egészen pontosan Teleki Pál két háború közötti életéből írtam, tehát az 1921 és 1938 közötti időszakról. Előtte a szakdolgozatomat Teleki első miniszterelnökségéből. Amikor negyedéves voltam, elmentem Romsics Ignáchoz, illetve Kósa tanár úrhoz, hogy milyen szakdolgozati témákat javasolnak. Teleki Pál életét Romsics Ignác dobta fel más témákkal együtt, és ezt választottam. Romsics tanár úr felvázolt egy elég logikus rendet, hogy ebből utána doktori lesz, utána pedig önálló kötet és ez be is jött. Szerencsém is volt vele, mert egyrészt Teleki pályája sokakat érdekel, másrészt egy életrajz bizonyos értelemben segítség egy kezdő történésznek. Eléggé le van határolva az eleje és a vége, hiszen a születés és a halál jobbára adott, ráadásul egy személy kapcsán könnyebb is különböző levéltári mutatókban keresni, mint elvontabb fogalmak esetén. Emellett egy csomó olyan témakörbe belebotlik az ember, ami elkezdi foglalkoztatni és lehet, hogy évekkel később visszatér, hogy azokból újabb kutatásokat kezdjen
- Van két másik könyve is, a Trianon-legendák illetve a Visszatért Erdély, amik szintén rendkívül hivatkozott művek az MTMT szerint. Ezek a témák is a korábbi kutatásból következtek?
- A Trianon-legendák című könyv úgy született, hogy régóta gondolkoztam arról, hogy kéne írni ebből a témából egy könyvet. 2002-ben a Romsics Ignác által szerkesztett Mítoszok, legendák, tévhitek című kötetben írtam egy tanulmányt, de foglalkoztatott még a téma. Teljesen véletlenül egy nagyon esős napon összetalálkoztunk a Király utca elején Rados Richárddal, a Jaffa kiadó vezetőjével, akit régóta ismerek. Egy középiskolába jártunk Franciaországban, aztán ő magyar szakra ment tovább. Elmondta, hogy nagyon érdekli, amit csinálok és javasolta, hogy üljünk le egyszer beszélgetni. Ebből az esernyő alatti ácsorgásból mai napig tartó együttműködés nőtt ki és a Jaffa kiadóról csak jó dolgot tudok mondani. Az első lépcső a Trianon-legendák volt, ami elég komoly siker lett mind piaci, mind szakmai tekintetben (bár nyilván nem mindenkinek szíve csücske). A híresztelésekkel ellentétben nem a korábbi tanulmány betűnagyobbításokkal megcsavart változata, hanem terjedelemre is kb. háromszor olyan hosszú. Richárd kérte, hogy javasoljak még témákat, akkor kitaláltuk a Visszatért Erdélyt és el is kezdtem írni a Teleki-téma egy leágazásaként. Korábban foglalkoztam az elcsatolt területek 1940 és 1944 közötti turizmusfejlesztésével, írtam belőle egy tanulmányt a Történelmi Szemlébe, majd ez megjelent angolul is. Így a munka elkezdésekor már voltak elképzeléseim arról, hogy milyennek kell lennie ennek a könyvnek. Utána jött az ötlet, hogy tegyük mellé a visszatért Felvidéket, Kárpátalját, Délvidéket is. Sok örömömet leltem ebben a kutatásban, bár a kötet elég zaklatott időszakban született. Közvetlenül a Párizsba költözésem előtt írtam, nagyon rövid idő alatt, miközben költöztünk, vettem át a kinti feladatokat, ráadásul kaptam egy nagyon cuki isiászt is. Eléggé embert próbáló időszak volt, de sikerült megírni. Jelenleg úgy gondolom, hogy talán az eddig legsikerültebb szövegem, bár biztosan vannak benne olyan dolgok, amiken lehetne javítani.
- Nemcsak kutatással, oktatással foglalkozik, hanem több újságot is szerkesztett, gondolok itt a Pro Minoritatéra, majd a Kommentárra. Ezt a fajta újságírói-szerkesztői tevékenységet fogja még folytatni?
- Pillanatnyilag félretettem. Ez inkább lapszerkesztői tevékenység volt. A Pro Minoritate kisebbségtudománnyal foglalkozott, évente négyszer jelent meg, a Kommentár évente hatszor, ez elég sok energiát elvitt. A Pro Minoritaténál, amit nagyon szerettem, megtanultam ezeknek a dolgoknak a csínját-bínját. Gyakorlatilag a tördelővel való egyeztetéstől a postázásig mindent én intéztem. Ez szó szerint értendő, reggel fél 8-ra mentem lapmegjelenéskor a Széll Kálmán téri Postapalotába, mert tömeges feladást ott lehetett intézni és nagy műanyag szatyrokban vittem magammal a csomagokat. 2002-től 2011-ig foglalkoztam a szerkesztéssel, ami nagyon időigényes dolog, különösen a lapmegjelenés környékén. Ez nem biztos, hogy most beleférne.
- A Kommentár szerkesztőbizottságában azért benne maradt.
- Igen, a lapot én hoztam létre barátaimmal közösen és az ember nem szívesen hagyja ott az általa megteremtett folyóiratot. És egy jó lap, ráadásul a családban maradt, az öcsém vitte tovább.
- A tudományos ismeretterjesztés helyzetét egyébként hogyan látja 2016-ban?
- Ez nagyon vastag téma. A történettudományban az a rettentő jó, hogy sokakat érdekel. Vannak történelmi műsorok a tévében, ismeretterjesztő magazinok élnek meg a piacon, a Jaffánál megkezdett történelmi sorozatunk köteteit is veszik. Ha előadásokat tartunk vidéken, sokszor 60-80-100 ember is megjelenik, főleg, ha a közelebbi múltról, azaz a 20. századi történelemről beszélünk. Ez azzal is jár, hogy mindenkinek van véleménye a dologról, tehát itt szenvedélyek vannak, amik néha kisülnek, és persze ilyenkor az ember rosszul éli meg, ha csúnyán beszélnek vele. A lényeg az, hogy a művelt magyar középosztálynak, már ha létezik ilyen, történelmi tudást nyújtsunk a közelmúlt vagy a félközelmúlt eseményei kapcsán. Ez működik, de nem vagyok benne biztos, hogy ez mindig tartani fog, azaz nem vagyok róla meggyőződve, hogy a Horthy-korszak vagy Trianon érdekes lesz 70-80 év múlva is. Lehetséges, hogy a Kádár-korszak vagy az államszocializmus korszaka már most érdekesebb az embereknek, mivel közelebb van hozzájuk időben. Jelenleg a magyar közélet eléggé történelemhangolt, sok vita zajlik. Ez részben jó, mert van közönség, de részben rossz, mert beleszól a politika, amit persze a történészek nem szeretnek, legalábbis azt a leegyszerűsített nyelvet nem, amit a politika használ a történelem kapcsán.
- Április végén derült ki, hogy nyert a Magyar Tudományos Akadémia Lendület pályázatán és Trianon témában kutatócsoportot alakít. Hogyan jött az ötlet a pályázat beadására?
- Amikor hazatértem Franciaországból, elgondolkoztam azon, hogy meg kéne próbálni a Lendületet. Őszintén szólva meglepett, hogy megkaptam. Több kiváló kollégát ismerek, aki nyert már, de nem elsőre sikerült nekik, hanem néha másodjára-harmadjára. Nem számítottam azonnali sikerre, tapasztalatszerzési céllal adtam be. Az előkutatásaim 2007-8 tájára nyúlnak vissza. Ekkor írtam a Kommentárba egy tanulmányt arról, hogy milyen feladatok lehetnek még az úgynevezett Trianon-kutatásban. Ez a kérdés azóta is foglalkoztat, a Lendület pedig jó lehetőség volt a megvalósításra. 1920. június 4-e nem magában létezik, hanem egy hosszú folyamat része, akár az előzményeit, akár a következményeit nézzük. Az előzményeket vizsgálva az első világháborúról úgy gondolom, hogy nagyon nagy szerepe van a 20. századi magyar történelemben. Nemcsak azért, mert Trianonhoz vezetett, hanem azért, mert a társadalmat olyan mértékben átalakította, aminek a vizsgálata nélkül az összeomlás eseményeit meg sem lehet érteni. Ha a következményeket nézzük, akkor az, hogy megjelennek egy idegen állam katonái egy kisváros főutcáján, akkor az csak az első lépés. A teljes impériumváltás hosszabb folyamat. Ha a gazdasági aspektusait nézzük, olykor egy évtized is, mert ennyi idő, amíg az utódállami tőke domináns pozícióba adott területen. Maga a folyamat is érdekes, hogy a helyi elitek hol, milyen alkukat kötnek, hol sikeresek az átmentési kísérletek, milyen technikák jelennek meg. Maga a hatalomátvétel pillanata csak egy pontszerű esemény a folyamatban.
bínját. Gyakorlatilag a tördelővel való egyeztetéstől a postázásig mindent én intéztem. Ez szó szerint értendő, reggel fél 8-ra mentem lapmegjelenéskor a Széll Kálmán téri Postapalotába, mert tömeges feladást ott lehetett intézni és nagy műanyag szatyrokban vittem magammal a csomagokat. 2002-től 2011-ig foglalkoztam a szerkesztéssel, ami nagyon időigényes dolog, különösen a lapmegjelenés környékén. Ez nem biztos, hogy most beleférne.
- A Kommentár szerkesztőbizottságában azért benne maradt.
- Igen, a lapot én hoztam létre barátaimmal közösen és az ember nem szívesen hagyja ott az általa megteremtett folyóiratot. És egy jó lap, ráadásul a családban maradt, az öcsém vitte tovább.
A tudományos ismeretterjesztés helyzetét egyébként hogyan látja 2016-ban?
Ez nagyon vastag téma. A történettudományban az a rettentő jó, hogy sokakat érdekel. Vannak történelmi műsorok a tévében, ismeretterjesztő magazinok élnek meg a piacon, a Jaffánál megkezdett történelmi sorozatunk köteteit is veszik. Ha előadásokat tartunk vidéken, sokszor 60-80-100 ember is megjelenik, főleg, ha a közelebbi múltról, azaz a 20. századi történelemről beszélünk. Ez azzal is jár, hogy mindenkinek van véleménye a dologról, tehát itt szenvedélyek vannak, amik néha kisülnek, és persze ilyenkor az ember rosszul éli meg, ha csúnyán beszélnek vele. A lényeg az, hogy a művelt magyar középosztálynak, már ha létezik ilyen, történelmi tudást nyújtsunk a közelmúlt vagy a félközelmúlt eseményei kapcsán. Ez működik, de nem vagyok benne biztos, hogy ez mindig tartani fog, azaz nem vagyok róla meggyőződve, hogy a Horthy-korszak vagy Trianon érdekes lesz 70-80 év múlva is. Lehetséges, hogy a Kádár-korszak vagy az államszocializmus korszaka már most érdekesebb az embereknek, mivel közelebb van hozzájuk időben. Jelenleg a magyar közélet eléggé történelemhangolt, sok vita zajlik. Ez részben jó, mert van közönség, de részben rossz, mert beleszól a politika, amit persze a történészek nem szeretnek, legalábbis azt a leegyszerűsített nyelvet nem, amit a politika használ a történelem kapcsán.
- Milyen feladatokat tűzött ki a kutatócsoport elé?
- Alapvetően ez a Lendület projekt négy lábon áll. Az első a klasszikus diplomáciatörténeti feldolgozás, mivel vannak olyan nagyhatalmak, például az Egyesült Államok, vagy Olaszország, amelyeknek nem ismerjük a béketárgyalási stratégiáit. Ezeket vagy nem publikálták még, vagy ha igen, akkor nem a magyar tudományos közvéleményt érdeklő szempontokat érvényesítettek. Például a közép-európai rendezés és azon belül Magyarország helyzete egy olasz diplomáciai jegyzékben csak sokadik helyen van. Az első világháború utáni Magyarországgal kapcsolatos békerendezéssel kapcsolatban alig van néhány dokumentumunk. Hasonló a helyzet a környező országok békeelőkészületeivel is. Bízom benne, hogy Zeidler Miklóssal ki tudjuk adni a magyar békedelegáció naplóját. Ezt több töredékes szövegből kell összekompilálni, ami majdhogynem filológiai feladat, de utána nagyon jól követhető lesz az, hogy a magyar békedelegáció mit csinált 1920-ban. Miklós már dolgozik ezen az anyagon, remélem, még idén kijöhet. A második lábat az összeomlás társadalma jelenti. Meg kell vizsgálnunk Magyarország 1920-as közellátási helyzetét, egészségügyét, honvédelmét. Vagy a menekültügyet. A békeszerződés megkötése után 400 000 – 425 000 ember menekült Magyarországra az elcsatolt területekről Nagyon kevesen foglalkoztak eddig ezzel a témával: Csóti Csaba és Szűts István Gergely jut most hirtelen eszembe, L. Juhász Ilona is fontos dolgokat írt az első világháború alatti menekülésről. Ugyanilyen fontosnak tartom a közegészségügy kérdését, különösen a spanyolnátha járványt. Nemcsak katonai, hanem gazdasági és közellátási összeomlás is történt: a fegyverszünet egyúttal harc megindulását is jelenti a szénért és a nagyvárosok fűtéséért. A harmadik pillér a békeszerződés megszilárdulása, amelyben benne van a határok helyszíni vizsgálata is. Nem arra gondolok, hogy hogyan cövekelték ki őket, hanem arra, hogy azokon a területeken, azokon a kistájakon az új határ milyen mozgásokat produkált. Hogyan változott meg a közigazgatás? Hogyan változott meg a házassági piac? Kovács Éva foglalkozott ezzel, de rajta kívül nem sokan. Hogyan szilárdult meg a határ a fejekben? Mi volt a helyzet a csempészettel? Nem sokat beszélünk erről, pedig elképesztően virágzó csempészet zajlott. Erről vannak szépirodalmi utalások, de történészek nem nagyon foglalkoztak vele. Ide tartozik egy jól nemzetköziesíthető téma, mégpedig az úgynevezett átmeneti/efemer államok kérdése. Vilniustól a Lajta bánságon át Fiuméig számos, néhány napot, hetet, hónapot megélt állam jött létre a köztes régióban, amiket más nemzetiségű kutatók bevonásával meg kellene vizsgálni. Érdekes kérdés, hogy milyen szituáció esetén bizonyulhatott egy ilyen efemer állam tartósnak – vagy szűnt meg. A negyedik pillér Trianon magyarországi emlékezetképe. Ebben lesz szociológiai kutatás, készül egy művészettörténeti adatbázis, amely a Kárpát-medence emlékműveit dolgozza fel, megvizsgáljuk, hogyan jelenik meg Trianon a magyar politikai diskurzusban, szépirodalomban, historiográfiában. A magyar történettudomány az utóbbi 35-40 évben relatíve jól teljesített a témában, nagyon sok újat tett le az asztalra, ami mellé, ha 2021-re odatesszük ezeket az eredményeket, tekintélyes korpusz jön létre az érdeklődők számára.
- Hogyan tervezi a kutatási eredmények közzétételét?
- Ősszel egy nagy összegző konferenciával indulna a projekt, ahova főleg a témában fontosat alkotó magyar kollégákat hívnánk meg, akik ellenőriznék, korrigálnák hogy a problémafelvetéseink jók-e, esetleg új szempontokat vetnek föl. Lesz egy honlapunk, a trianon100.hu. Eredetileg egy dinamikus, adattárral kombinált honlapot képzeltem el, de ezt újra kell gondolni a költségvetés miatt. Több monografikus kötetet tervezünk, ebből egy-kettőt angolul, lehetőleg angolszász kiadónál. 2020-ra nemzetközi konferenciát tervezünk, lehetőleg Angliában vagy az Egyesült Államokban, hogy bemutathassuk a kutatási eredményeket. Továbbá nagy vágyam, hogy intenzíven megjelenjünk a népszerűsítő történelmi sajtóban és természetesen a Facebookon. Egy videócsatornán is gondolkozom. Meglátjuk, hogy az erőforrások mit tesznek majd lehetővé.
- Hogyan látja egyébként a magyar történettudomány nemzetközi beágyazottságát a kérdés kutatásában?
- Trianon minket nagyon érdekel, de a szomszédos országokat nem biztos, hogy annyira érdekli, mint minket. A nyugati világban is főleg csak olyan történészek foglalkoznak vele, akik tisztában vannak azzal, hogy milyen szerepe van a magyar historiográfiában. A magyar történettudomány nemzetköziesítése nagyon nehéz probléma. A rendszerváltáskor egy csomó minden elmaradt, például annak a szemléletnek a meghonosítása, hogy a cikkeket jól jegyzett nyugati folyóiratokban érdemes megjelentetni. Itt persze önkritikus is vagyok, erre nekem is jobban kéne figyelnem. Vannak törekvések a nemzetközi jelenlétre, jó kezdeményezés például a Hungarian Historical Review, az internet, a közösségi oldalak használata. Valahogy az az érzésem, hogy az 1990 utáni két évtizedben mintha ez a nemzetközi jelenlét hanyatlott volna, a hazai történészvilág kicsit zárkózott lett. Az elmúlt években ezzel ellentétes folyamatokat tapasztalok és ez jó.
- A Kutatócsoportnak az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete ad otthont. Főleg az intézet kutatói vesznek részt a projektben?
- Nem. A Történettudományi Intézetből összesen ketten vannak benne, Hornyák Árpád és Zeidler Miklós, aki az ELTE-n is tanít. A többiek nagyon sok helyről jönnek. Nagyrészt 60-as évek végétől született kollégák kerültek bele, ami nem volt kimondott cél, de így alakult. Kicsit úgy állt össze, mintha a Vakáció a halott utcában című, nyolcvanas évekbeli gyermek-ifjúsági filmben lettünk volna. Odamentem emberekhez, megkérdeztem tőlük, hogy „van kedved ebben és ebben a dologban velem dolgozni?” Erre azt mondták, hogy „igen”, aztán mentünk tovább együtt. Egy vagy két ember mondott csak nemet, de ők sem azért, mert nem érdekelte őket, hanem mert más elfoglaltságuk volt.
- Mi lesz az egyetemi oktatással a kutatócsoport mellett?
- Főállásban átmegyek a Történettudományi Intézetbe, de félállásban itt maradok az egyetemen Borhy László dékán úr és Borsodi Csaba intézetigazgató úr kérésére. Az Intézeten keresztül pályáztam, tehát át kell mennem oda, viszont az ELTE szabályzata szerint nem lehet két teljes állása valakinek, ami respektálható álláspont. Nem szeretném elveszteni az oktatást, egyrészt mert szeretek tanítani, másrészt nem szeretném cserbenhagyni a doktoranduszaimat, szakdolgozóimat.
Szőts Zoltán Oszkár
ujkor,hu

Kolozsvári díjazottjai is vannak a Magyar Zene Fesztiválnak
A bukaresti zenei életben márkanévvé vált és magát a magyar zene romániai ünnepévé kinövő Magyar Zene Fesztivál 12. kiadása rendkívül változatos zenei programot kínált a közönségnek, amely a verseny mindhárom estjén végighallgatta a fellépő fiatalok háromórás programját, olvasható a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet sajtóközleményében.
A május 9. és 12. között megszervezett Magyar Zene Fesztivál zsűrijének, illetve közönségének döntése alapján a zongoristák vitték el a pálmát. Első díjas lett a verseny legfiatalabb résztvevője, Ionuţ Diaconu, a bukaresti George Enescu Zeneművészeti Középiskola 12. osztályos tanulója, aki Liszt Ferenc két alkotása mellett Bartók Zongoraszonátáját adta elő, és aki a római Collegium Hungaricum-ban tartja majd ősszel jutalomkoncertjét. A második díjat Abel Edison Corban, a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetem mesterképzős hallgatója vitte el, Bartók zongorára írt I. Rapszódiájával. A Magyar Zene Fesztiválon tavaly is versenyző Corban a Párizsi Magyar Intézetben tartja jutalomkoncertjét. A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián diplomázott harmadik díjasok, Munkácsi Dóra és Bordos Kinga, Bartók Béla Csodálatos mandarin című szvitjével győzték meg a zsűrit. Ők a Liszt Ferenc Zeneakadémián adnak jutalomkoncertet. Voksával a közönség egy intézeti koncert erejéig Lucia Cristina Iordachét hívta vissza, aki Felix Mendelssohn Bartholdy egyik műve mellett Bartók Béla op. 14-es Szvitjét adta elő.
Szabadság (Kolozsvár)

Családi legendáriumtól küldetéstudatig
Szebeni Zsuzsa a Balassi Intézet Magyar Kulturális Központjánaksepsiszentgyörgyi fiókját vezeti december végétől. A kolozsvári születésű színháztörténész, akinek munkásságát több kiállítás kapcsán is ismeri az erdélyi közönség, arról is beszélt a Krónikának, hogy miként készül az intézet a kultúrát népszerűsíteni a Székelyföldön és a szórványban.
– A Balassi Intézet Magyar Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókintézetét vezeted december végétől. Kolozsváron születtél, huszonvalahány évig Magyarországon éltél, viszont az elmúlt években számos erdélyi városban bemutatkoztál az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) színháztörténészeként, különféle tárlatok kurátoraként, szervezőjeként, ötletgazdájaként. Mi indított arra, hogy vállald az intézet vezetését, és most már teljes gőzzel Erdélyben népszerűsítsd a kultúrát?
– Évek óta gondolkozom azon, hogyan tudjam a Magyarországon s vándorlásaim közben szerzett tudásomat és tapasztalatomat kamatoztatni. Ignácz Rózsa – Levelek Erdélyből – mondatai sokszor jártak az eszemben: „Kéthazájú emberek hontalanságával hánykolódom Erdély s Magyarország között... Pesten vagyok otthon (...) s mégis, olyan kapkodó igyekezettel megyek nyaranta haza, mint akinek életkérdés abból az egyetlen levegőből szippantania.” De arra a következtetésre jutottam, hogy én még a rémálmaimban is a kolozsvári Görögtemplom utcában vagyok otthon, s ez ellen nincs mit tenni. Persze a gyökerek is nagyon sokat számítottak, hiszen nagymamám Kiss Manyi legelső nézője volt, és nem ildomos, de magaménak érzem, akár azt a nyilván megérdemelt nyaklevest is, amit – Csutak lány lévén – a Székely Mikó Kollégium legendás igazgatójától, Csutak Vilmostól kapott. A családi legendárium erősítette a motivációt, de az is, hogy számomra példaértékű az a munka és lendület, ami a Székely Nemzeti Múzeumban zajlik, és remélem, gyakran lesz alkalmunk együttműködésre.
Szebeni Zsuzsa
Kolozsváron született, a 3-as számú Matematika–Fizika Gimnáziumban (ma Báthory István Líceum ) érettségizett. A debreceniKossuth Lajos Tudományegyetem irodalom–filozofia szakán végzett, majd ugyanennek az egyetemnek a doktori képzését hallgatta, PhD-dolgozata folyamatban. 1992-ben a Magyar Hírlap újságíró-stúdiójában újságírást tanult. A budapestiKommunikációs és Kereskedelmi Főiskolán művészeti menedzsment szakot végzett. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) határon túli referense közel húsz évig, amely időszakban több mint 15 vándortárlat kurátora. Ezek közül a legjelentősebb a Bánffy Miklós-kiállítás, amely öt országban 33 állomást járt végig. Ez időszakban számos cikket és öt színháztörténeti kötetet publikált a gyergyóiFigura Társulatról, Kiss Manyi, Kovács Ildikó, Bánffy Miklós pályaképéről. 2015-ben részt vett a Kolozsvári Magyar Opera jelmezrekonstrukciójában, ugyanebben az évben feltáró kutatómunkájáért Bánffy Miklós-díjjal jutalmazta az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE).
Mivel kialakult a kutatási területem, ahol elkezdtem bizonyos színháztörténeti témák következetes kutatását, „újjáépítését” – például gróf Bánffy Miklós művész-politikus pályájának megismertetésére irányuló kiállítások létrehozását –, körvonalazódott, hogy komplex terveket is képes vagyok kivitelezni, akár kicsit eltávolodva a színházi témáktól.
Ugyanis például a múzeumi szférában, bár nagyon szép munka, de kevés az átjárás az egyes területek között, és bár érdekel az adott téma, nem tudok vele kellőképpen foglalkozni, mert kötött a „táncrend”. Különösen a Bánffy-emlékév kapcsán úgy éreztem (Bánffy Miklós kolozsvári születésű író, művész, politikus, volt magyar külügyminiszter születésének 140. évfordulóján Erdély-szerte egész éves programsorozatot szerveztek 2013-ban és 2014-ban Szebeni Zsuzsa vezetésével – szerk. megj.), hogy képes vagyok önálló tevékenységre valamilyen szinten.
A másik lényeges dolog, hogy kezdtem átlátni: nehéz határon túli referensi munkát végezni Budapestről, annak ellenére, hogy havonta majdnem tíz napig voltam távol. És fejtörést okozott a kiállítások, rendezvények megszervezésének logisztikája, a folyamatos utazgatás. Bár komoly munka zajlott a különböző helyszíneken, nem volt adott mindenhol az infrastruktúra, így elkezdtem gondolkozni azon, hogyan lehetne hatékonyabban végezni ezt a munkát.
Régóta követem a Balassi Intézetek programjait, több alkalommal is belekapcsolódtam a tevékenységükbe, tetszett a nyitott és szerteágazó volta. Még az is tetszett, amit Ablonczy Balázs történész, a Párizsi Magyar Intézet korábbi igazgatója „cipősarkalásként” aposztrofált, ezt én a magam számára úgy értelmezem, hogy „magad, uram, ha szolgád nincsen”: tehát egyedül is érdemes elkezdeni dolgokat, mert kellő lelkesedéssel és kitartással segítőket szerez az ember. Különben meg szeretem a kihívásokat. Amikor meghirdették a sepsiszentgyörgyi fiókintézet vezetésének lehetőségét, úgy gondoltam, mindenképpen szeretném megpróbálni, és közben folytatom azt a munkát, amit elkezdtem, és amit eddig Erdély-szerte és a Székelyföldön is mindig jól fogadtak.
– Mivel elsősorban színháztörténettel foglalkoztál, ez valamiképpen tükröződik majd a fiókintézet tevékenységében, vagyis kiemelt helyen szerepelnek a színházi vonatkozások a kultúra más területeihez képest?
– Nem gondolom, hogy kiemeltebb lesz, viszont vannak már kész anyagok, amelyeket szeretnék bemutatni olyan helyszíneken, ahol eddig nem sikerült. Ugyanakkor támaszkodni a tapasztalataimra fogok, egy ideig ez lesz a „kályha”, a pont, ahonnan mindig el lehet biztosan indulni egy olyan különleges színészi tehetségekkel megáldott területen, mint Háromszék. Hiszen innen származik Gidófalvy Pál, Laborfalvi Róza, Kiss Manyi, Ignácz Rózsa, Bihari József, Köpeczi Bócz István, Kovács Ildikó – hogy csak a jelentősebb színházi embereket említsem. Ez a színháztörténeti pillér nem elhanyagolható kiindulópont, és persze ott van a kortárs színház is. Ugyanakkor persze a színháztörténészi a legerősebb oldalam. Így egyértelmű, hogy jelen lesznek a Balassi Intézet programjainak sorában a színházi témájú rendezvények, viszont nem szeretném, ha ez más területeket elnyomna. Másik lényeges dolog, hogy folytatom a kutatásaimat, és azt tervezem, hogy ki is bővítem valamilyen formában.
– Konkrétabban lehet már tudni, hogy milyen rendezvényekkel készül a fiókintézet, és mire számíthat a székelyföldi kultúrakedvelő közönség a 2017-es évben?
– A 2017-es év szerencsésnek mondható abból a szempontból, hogy több kerek évfordulót is ünneplünk. Még zajlanak az első világháború évfordulós ünneségei, 200 éve született Jókainé Laborfalvi Róza, 175 éve halt meg Kőrösi Csoma Sándor, így ez is kerek évforduló. A Kőrösi Csoma-jubileum megkülönböztetett program lesz a háromszéki Csomakőrös közelsége meg az ott tervezett emlékház-felújítás miatt is, ezen kívül kiállításokat és egyéb programokat szervezünk. Amit nagyon fontosnak tartok ebben az egész stratégiában: amikor megpályáztam ezt a munkát, figyelembe vettem, hogy Sepsiszentgyörgynek nagyon élénk a kulturális élete, számos lehetőség nyílik kulturális programokra. Azt szeretném, hogy a meglévő programokat bővítsem valami sajátságossal, ami gazdagításukat, színesítésüket szolgálja. Itt arra gondolok, hogy bizonyos programokat nemzetközi szinten is lehetne népszerűsíteni, nemzetközi vonatkozásokat behozni, vagy pedig magukat a programokat külföldre vinni, csupa olyasmire nyílhatna lehetőség, amire eddig nem nyílt.
– Például milyen helyi programra gondolsz?
– A szentgyörgyi Designhét jó példa erre: szervesen kapcsolódna a koncepcióhoz, hogy a rendezvény keretében történeti anyagokat is bemutassunk. Vagy a Kőrösi Csoma-napok egy vagy két programpontjának szervezését átvállalja a Balassi Intézet. A könyvkiadást is jelentősnek gondolom, három kötet létrejöttében is szeretnénk intenzíven együttműködni. Ugyanakkor igyekszem új dolgokat előtérbe helyezni, például erősíteni a női szerepvállalás témáját. Ehhez két programunk is kapcsolódik, az egyik az aradi vértanúk özvegyeiről szóló kiállítás, amit magyar és román nyelven is szeretnénk bemutatni, hiszen rendkívül érdekes pályaképekről van szó. Azt természetesen mindenki tudja, hogy az aradi vértanúkkal mi történt, mi volt a sorsuk, azt azonban már kevesebben, hogy kik voltak a feleségek, gyerekek, akik utánuk maradtak és feltalálták magukat megállták a helyüket.
A másik témába vágó rendezvény a Nők és hősök című kiállítás, amit a Balassi Intézet központja hozott létre, viszont mi egy bővített változatot szeretnénk bemutatni, amiben a székelyföldi korabeli női hősök életpályáját is ismertetnénk. A kiállítás formavilágát és koncepcióját felhasználva székelyföldi emblematikus, az első világháborúban szerepet játszó nőalakokat is igyekszünk bemutatni. Ezen kívül természetesen folyamatosan szeretnék könyvbemutatókat szervezni, de a tematikáját változatosan alakítani: ne csupán az irodalomra vagy a történelemre összpontosítsunk. Például egy Karády Katalinról szóló kötetet is ismertetünk, ami nemrég jelent meg a Helikon Kiadó sorozatában.
– Ezek az események nemcsak Sepsiszentgyörgyhöz kötött, hanem úgynevezett vándoresemények lesznek, és más székelyföldi helyszíneken is láthatják-hallhatják az érdeklődők?
– Nyilván elsősorban Sepsiszentgyörgyre koncentrálunk, de persze nemcsak ennyiről van szó, hiszen például több helyszínen emlékezünk a reformáció 500. évfordulójára. Brassóval, Szebennel is nagyon jók a kapcsolataink, akárcsak a csíkszeredai főkonzulátussal. Mindazokat az eseményeket, amelyeket megszervezünk, úgymond tovább tudjuk vinni, például az aradi vértanúk özvegyeit bemutató kiállítást Erdély-szerte láthatják majd az érdeklődők, az első helyszín persze Sepsiszentgyörgy lesz. A szórványt is erőteljesen be szeretnénk kapcsolni a programjainkba, például ha adott egy program, ami más területekre is „átnyúlik”, egy jeles személy szülőhelyének okán például, akkor azt elvisszük máshová is. A Székelyföld és a szórvány az elsőrendű kulturális célpontunk, Brassót, Szebent és környékét is kiemelt helyszíneknek tartjuk, ezeknek a területeknek a bevonását könnyedén meg is tudjuk valósítani. Mindenképpen elmondható, hogy a fiókintézet tevékenysége területi szempontból egyáltalán nem zárt.
– A mandátumod mennyi időre szól?
– Három évre szól a mandátumom. Az elmúlt hónapokban a bukaresti Balassi Intézet szervezte a szentgyörgyi programokat is, Kósa András, a központ igazgatója hősies munkát végzett. Decemberben viszont már itt dolgoztam: elsőként megszerveztem a debreceni Ajtósi Dürer-kör képzőművészeinek a tárlatát közösen az Árkosi Művelődési Központtal, a hagyományos technikákat felvonultató gyűjteményes grafikák január 9-áig lesznek láthatók a központ Olt utcai kiállítótermében.
– Januárban milyen rendezvényt terveztek?
– A Balassi Intézetek közös szervezése a Pentaton zenei ügynökséggel a nemzetközi Csárdáskirálynő-turné, mely három székelyföldi várost Kézdivásárhelyt, Csíkszeredát és Udvarhelyet érinti. A Park hotellel közösen szeretnénk szervezni egy Carola-bált, amely gasztronómiai esemény lesz, de nemcsak. A rendezvény báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola, Bánffy Miklós múzsájának receptjeit sorakoztatja fel, ugyanakkor színészek olvasnak fel egy dramatikus szöveget a jeles arisztokrata hölgy életéről.
Carola egy rendhagyó századforduló extremitását megtestesítő egyéniség volt, aki modernitásával megújította a női imidzset. Bátor, művelt, nem tartotta be az általa észszerűtlennek tartott szabályokat. Rajongott a művészetért, ismerte és tudatosan támogatta a művészeket, inspirálta irányította, és szükség esetén bírálta őket. Az első világháborúban a fronton ápolónőként vett részt, végig dolgozott, naplót vezetett, és ha ideje engedte, a hevenyészett hadi műteremben alkotott, vagy modellkedett olyan alkotók társaságában mint a brassói születésű Hans Eder. Jótékonysága legendás volt, számos kisdedóvót hozott létre Erdély-szerte. Irodalomszervező tehetsége és háziasszonyi kvalitásai nélkül a marosvécsi Helikon-találkozók szegényebbek lettek volna. A diakóniai mozgalom fáradhatatlan támogatója, különleges szociális érzékenységű hölgy volt. Január 28-án, az ő névnapján az ő tiszteletére, szellemisége felelevenítése érdekében szervezzük az eseményt Sepsiszentgyörgyön.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Trianonról szakszerűen: egy vitatott projekt perspektívái
Beszélgetés Ablonczy Balázs történésszel
Ioan Aurel Pop akadémikus, a BBTE rektora múlt héten Bukarestben, majd azt követően hivatalos Facebook-oldalán is súlyos vádakat fogalmazott meg a Magyar Tudományos Akadémia által 2016-ban elindított öt évre szóló, Trianon 100 Lendület Kutatócsoporttal kapcsolatban. A román történész szerint a trianoni békeszerződést első alkalommal feldolgozó grandiózus projekt súlyosan veszélyezteti Románia nemzetközi hírnevét, torzítja a román történelmet és beárnyékolja a Román kormány által 2018-ra tervezett Nagy Egyesülés centenáriumi ünnepségsorozatát. A román és magyar sajtót egyaránt felkorbácsoló nyilatkozatra hivatalos nyilatkozatban reagált a Magyar Tudományos Akadémia oldalán és a projekt Facebook-lapján is Ablonczy Balázs történész, aki lapunknak beszélt a Trianon 100 elnevezésű projektről, annak céljairól és perspektíváiról.
– Román akadémiai közegben és a román sajtóban is óriási visszhangot keltett Ioan Aurel Pop akadémikus, történész nyilatkozata, amely szerint az Önök projektje súlyosan árt Románia nemzetközi hírnevének és az 1918-as centenáriumi ünnepségsorozat sikerességének. A Magyar Tudományos Akadémia honlapján magyarul, míg a közösségi médiában két nyelven, a magyar mellett románul is válaszoltak a vádakra. Volt-e eddig bármilyen jellegű együttműködése a Román Akadémiával vagy annak történész-tagjaival?
– Nem vagyok még most sem biztos benne, hogy a szemrehányás nekünk szólt. Nálunk nincs titok, ez egy tudományos műhely, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia finanszíroz, nem a kormányzat. Nem szeretném magamra venni az elhangzott vádakat: a Trianon 100 viszont kétségtelenül a mi elnevezésünk. Nekem személyesen elég kevés találkozóm volt a román tudományossággal: elszórt találkozók tudományos konferenciákon, de a munkatársaimnak annál több. Vannak románul beszélő kutatók a közösségben, többen román vagy román-magyar témákban írták a doktori munkáikat.
– A projekt kétnyelvű, magyar és angol nyelvű honlapján részletesen bemutatják a trianoni békeszerződéssel eddig foglalkozó magyar és nemzetközi szakirodalmat. Felhasználják-e a román kutatás irodalmát is és milyen jellegű együttműködést terveznek a romániai magyar és román kutatókkal?
– Természetesen felhasználjuk, Zahorán Csaba kollégám például odaadóan követi a román szakirodalmat és a népszerűsítő történelmi munkákat és időnként felhívja a figyelmünket egy-egy újabb darabra. A mostanihoz hasonló afférok sohasem jönnek jól, mert a kutatástól vonnak el időt: hónapok óta készítünk elő egy workshopot román és szlovák történészekkel. Nem tudom, hogy ennek így mennyi vonzereje lesz Romániában, ki látja jobbnak, hogy távol maradjon egy tudományos eszmecserétől, csak azért mert hangulatkeltés zajlik a szervezők ellen.
– Az ötéves projekt négy fő témára összpontosít: a békeszerződés nemzetközi kontextusára és írott forrásaira, az összeomlásra és a korabeli magyar társadalomra, a békerendszer megszilárdulására és Trianon utóéletére. Milyen nehézségek és várható eredmények elé néz egy ilyen nagyméretű és 22 főből álló 5 éves projekt?
– A nehézség ilyen nagy létszámnál a munkák összehangolása, az eredményes csapatmunka kialakítása és az adminisztráció. A legfontosabb, hogy művek szülessenek, és új utakon indíthassuk el a történeti kutatást.
– Ön számos munkájában, így a Trianon – legendák című 2010-es kötetében is foglalkozott már ezzel a témával, de a műveltebb nagyközönség a televízióból is jól ismerheti, ahol több műsorban és ismeretterjesztő filmben igyekezett az ún. Trianon-szindrómához kötődő legendákat, tévhiteket feloszlatni. Hogyan látja most Trianon megítélését a magyar társadalomban és milyen hatást remél a projekt nagyközönségre gyakorolt hatásától?
– A békeszerződés történeti körülményei, a háborús összeomlás változatlanul érdekli az embereket. A célunk, hogy a történések társadalmi arcát mutassuk be: a menekültkérdést, a közellátást, az erőszak elszabadulását, a gazdasági következményeket, és hogy közép-európai összefüggésekbe helyezzük az akkor történteket. Szándékaink szerint ez egy múltfeltáró, ugyanakkor új, érvényes tudást adó, jövő nemzedékeknek erőt és ismeretet adó projekt. Régi küzdelmeket nem szeretnék újrajátszani.
Portré: Dr. habil. Ablonczy Balázs (szül. 1974, Budapest) történész, egyetemi docens, a 20. századi magyar történelem, diplomácia és művelődéstörténet elismert kutatója. Párizsi és budapesti tanulmányait követően számos tudományos intézet munkatársa volt, jelenleg az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársaként és az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszékének docenseként dolgozik. 2011 és 2015 között a Párizsi Magyar Intézet igazgatója volt. Művei közül kiemelendő a Teleki Pálról szóló 2005-ös monográfiája, a Trianon legendák (I és II. kötet) szóló művei valamint a két kiadást megért Visszatért Erdély (1940–1944) című monográfiája. 2016 óta a Magyar Tudományos Akadémia által öt éven át 150 millió forinttal támogatott Trianon 100 Lendület kutatócsoport vezetője.
T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

Demény Balázs a legjobb lett Párizsban
Demény Balázs nyerte meg az egyik legrangosabb franciaországi zongoraversenyt, a Concours International de Piano Ile-de France-ot, amelyet 19. alkalommal rendeztek meg a Párizshoz közeli Maisons-Lafitte királyi kastélyában – tájékoztatta vasárnap az MTI-t Havasi János, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója.
A versenyt május 13. és 20. között rendezték meg, s a több száz résztvevő között külön kategóriában indultak a gyerekek, az amatőrök és a világ legnevesebb konzervatóriumaiból érkezett, tehetségüket már számos versenyen igazolt fiatal művészek. Ez utóbbi kategóriában bizonyult a legjobbnak a magyar zongorista.
Demény Balázs egy orosz és egy kínai művészt előzött meg. Mint Mocsári Károly, a zsűri magyar tagja elmondta, a (kolozsvári születésű – szerk. megj.) fiatal budapesti művész teljesítményének értékét növeli, hogy Liszt-művekből álló nehéz versenyprogramját egy átmeneti, de roppant zavaró betegségtől szenvedve adta elő, ami miatt a szombat esti eredményhirdetésen nem tudott jelen lenni. A Párizsi Magyar Intézet különdíját a nemzetközi zsűri szintén Demény Balázsnak ítélte oda, így a győztes zongorista önálló hangversenyt ad október 26-án az intézetben. Szabadság (Kolozsvár)

Trianon: „kéne végre egy közös terv”
A trianoni diktátum témája a magyar identitás egyik alapkérdését feszegeti – véli Ablonczy Balázs, az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoport vezetője. A budapesti történész a kutatócsoport céljairól, a szomszédos népek reakcióiról és a Trianon-trauma meghaladásáról is beszélt a Krónikának adott interjúban. Elmondta, Trianont, a háború végét, az összeomlást történeti eseményként kezeli, illetve tudományos problémaként, éppen ezért nem tud mit kezdeni azzal, ha egyesek úgy élik meg, hogy „nemzeti üdvtörténetük betetőzését” teszik kérdésessé „történetpolitikai machinációkkal”.
– Közel száz év telt el a trianoni békediktátum aláírása óta, de még ma is az egyik legforróbb téma a Kárpát-medencében. Miért van ez így?
– Alapvetően azért, mert a magyar identitás egyik alapkérdéséről van szó: hol húzódnak a nemzet határai, ki a magyar és ki nem az. Egy történelmi traumát érint, és kárvallottjai – a kisebbségi magyarság – mindennapi létével emlékeztet az 1920-ban és utána történtekre.
– Míg a diktátum aláírásától 1945-ig Trianon állandó téma volt, sokat foglalkoztak vele, a Rákosi-, majd a Kádár-korban gyakorlatilag feketelistára került. 1990 óta viszont ismét kutatható a téma, és számos történész foglalkozik is vele. Van még kutatnivaló ma is? Sok dolgot nem tudunk még Trianon kulisszatitkairól?
– Persze. Ezen leszünk. A számtalan kutatási irány közül az iratkiadások mellett magam nagyon fontosnak tartom a Trianonnal kapcsolatos külpolitikai gondolkodás fejlődését, a menekültek kérdését vagy az emlékműkatasztert – és még sok minden mást is.
– Ön nem csupán az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoport vezetőjeként foglalkozik a témával, hanem már korábban is hozzányúlt. Trianon-legendák címmel könyvet írt, amelyben a diktátum aláírásával, illetve annak utóéletével kapcsolatos városi legendákat vette górcső alá, és igyekezett megcáfolni. Miért gondolta úgy, hogy erre szükség van? Nem érték bírálatok, amelyek szerint hazafiatlan, esetleg egyenesen nemzetáruló?
– Attól, hogy valaki hiteles, és nem legendákra alapított történeti tudást akar átadni, nem hiszem, hogy hazafiatlan lenne. Ravasz László lapját, a Református Életet idézem nyolcvan évvel ezelőttről: „Trianon ellen az tesz a legtöbbet, aki a legtöbb hazugságot irtja ki a magyar életből és a legtöbb igazságnak szerez érvényesülést”. Nyilván vannak, akiknek nem tetszik a mű, de egyfelől több helyen is igyekeztem jelezni személyes érintettségemet az ügyben. Másrészt a sok ezer eladott kötet jelzi, hogy sokan kíváncsiak arra, amit erről írtam.
– Van olyan Trianon-mítosz, ami végül mégis igaznak bizonyult? Egy korábbi interjúban arról beszélt: egyik kutatótársa olyan iratokra bukkant, amelyek azt bizonyítják, hogy a párizsi tárgyalások során a román delegáció tényleg prostituáltak bevetésével igyekezett megszerezni a bírák jóindulatát...
– Minden mítosznak van valamiféle valóságmagva: csak éppen egytényezős, a valós indokokat elfedő gondolkodásra nevelnek sok esetben. Georges Clemenceau francia miniszterelnöknek valóban volt magyar menye, de Magyarországgal nem ezért bántak el Párizsban, hanem mert a francia, angol, olasz és amerikai stratégiai igények ebbe az irányba terelték a békecsinálók gondolkodását.
A román kéjnőkről egyelőre nincs százszázalékos bizonyítékunk, de ha lesz, közzétesszük. Ha voltak is, sok eredményt nem értek el, a román határ nem a Tiszánál húzódik, és Békéscsaba vagy Mátészalka sem került Romániához.
– Az MTA Lendület 100 Kutatócsoport most a közelgő századik évforduló alapján ismét a figyelem középpontjába hozta a kérdést. Kik a tagjai, milyen alapon válogatta ki őket?
– Alapvetően történészek, de van köztük szociológus, irodalom- és művészettörténész is. Részben olyanok, akiket régóta ismerek, de vannak köztük olyanok is, akiket korábban nem ismertem, csak a szakmai munkásságuk alapján kértem fel őket, és nagy megtiszteltetés, hogy igent mondtak. Nagyon kevesen voltak, akik nemet mondtak, ők is inkább más elfoglaltságaik miatt, nem azért, mert nem látták fontosnak a projektet.
– Mi a csoport célja?
– Letenni nyolc-tíz kötetet, többtucatnyi cikket, idegen nyelvű publikációkat és konferenciaszerepléseket a magyar társadalom képletes asztalára, abban bízva, hogy ez a termés idővel hat a közgondolkodásra is. – Hogyan fogadták a történésztársak, egyáltalán a magyarországi akadémiai közeg a csoport megalakításának az ötletét? – Úgy látom, elismerés és támogatás övezi a magyar akadémiai és tudományos világban. Nagyok az elvárások is, de hát ez természetes.
– A kutatócsoport amúgy külföldön is felkeltette a figyelmet: nemrég a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektora, Ioan Aurel Pop történész egyenesen azzal vádolta meg önöket, hogy valójában románellenes magyar propaganda terjesztését szolgáló kormányhatóságot működtetnek. Miért van az, hogy a Trianon-téma feszegetése ennyire kellemetlen a szomszéd népek egyes képviselői számára?
– Nem látok a fejekbe, de hát a saját állam létrehozásának kulcspillanatairól van szó, a nemzeti üdvtörténet betetőzéséről.
Sokan nyilván úgy élik meg, hogy ezeket az erőfeszítéseket tesszük kérdésessé mindenféle történetpolitikai machinációkkal. Ezekkel nem tudok mit kezdeni: a mi célunk tudományos, a célunk az, hogy a nyilvánosság előtt és a nyugat-európai, illetve szomszédos országokbeli kollégák bevonásával dolgozzunk.
– Nem csupán a román, a szlovák vagy szerb – és újabban az ukrán – történészek reagálnak úgy, mintha a tyúkszemükre léptek volna, amikor fölmerül a Trianon-problémakör. Magyar részről is hallhatók olyan hangok, amelyek szerint kár feszegetni a témát, sőt káros, hiszen a trianoni békeszerződés nyomán Magyarország végre tényleg független, és majdnem homogén nemzetállam lett...
– Nekem az a benyomásom, hogy ez régebben volt jellemző, bár nyilván most is létezik. Trianont, a háború végét, az összeomlást én történeti eseményként kezelem, illetve tudományos problémaként. A tudományos kutatás meg ugye mindig feszegetés egy kicsit, valami korábbinak a meghaladása.
– Létezik egy közhelyes kifejezés: Trianon-trauma. Ön szerint valóban van ilyesmi?
– Nem biztos, hogy szerencsés biológiai jelzőkkel leírni egy társadalmi jelenséget, de az biztos, hogy a vesztes háborúnak, a forradalmaknak és a nemzet több részre szakadásának máig ható identitásbeli következményei vannak. Hogyan látjuk magunkat, a helyünket, másokat, kit tartunk magyarnak... Örök kérdések ezek, amelyek elől nehéz elmenekülni.
– Túl tud-e a magyarság valaha is lépni a Trianon-problematikán? Lát-e valamilyen megoldást, módszert erre? – „A nemzet közös emlék a múltból, közös terv a jövőre” – mondta Ernest Renan francia gondolkodó. Kéne végre egy közös terv.
Ablonczy Balázs (Budapest, 1974. június 26.) történész. Kutatási területe a két világháború közötti Magyarország története. PhD-fokozatát 2004-ben szerezte, Teleki Pál a két világháború között (1921–1938) témában. 2002-től 2007-ig a Teleki László Intézet Közép-Európai Tanulmányok Intézetének munkatársa, 2004-től tudományos főmunkatársa volt. 2002 és 2006 között a Pro Minoritate, 2006-tól a Kommentár című folyóirat főszerkesztője. 2007-ben rövid ideig a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága munkatársa Szentendrén, majd a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársa. 2008 óta az MTA Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa. 2011. március 1-jén négy évre a párizsi magyar intézet igazgatójává nevezték ki. A trianoni béke történetét kutató Lendület-csoport 2016-ben jött létre a vezetésével. Az MTA Lendület-pályázatán 2016-ban ötéves támogatást elnyert Trianon 100 Lendület Kutatócsoport Trianon 100 év után: kontextus, lokalitás, régió című pályázata azt a célt tűzi ki maga elé, hogy a legfrissebb történeti tudást, új tudást teremtve és a meglévőt mozgósítva rávilágítson a trianoni békeszerződés új oldalaira, megvilágítsa a döntés megszületésének egyes, eddig árnyékban hagyott vagy esetleg félreinterpretált oldalait.
Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)