Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Pakó András Férfi Dalcsoport (Csernáton)
5 tétel
2016. szeptember 5.
Katonanótától hangos Ikaváralja
Hagyományteremtő szándékkal tartották tegnap Csernátonban, az Ika-vár alatti szabadtéri színpadon az első Székelyföldi huszár- és katonanóta-találkozót. A rendezvény sikerének a folytatásra kell ösztönöznie a szervezőket: hiszen nemcsak a fellépő tizennégy dalkör és két tánccsoport, illetve a zenészek nézték-hallgatták egymást, hanem sok falubeli is kiruccant az Ikaváraljához, és a távolabbról érkezők autói is folyamatosan rótták a hétköznapokon nem túl forgalmas felsőcsernátoni főutcát. Az igazi siker mércéje a sok és sűrű taps mellett az is, hogy a csupán a nagy tömegeket megmozgató rendezvényeken részt vevő jelvényárus fontosnak tartotta itt is megjelenni.
A két részre osztott találkozó a déli harangszókor Alsócsernáton központjában, a hősök emlékművénél kezdődött a székely zászló felvonásával. Bölöni Dávid polgármester köszöntője után Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke, a rendezvény védnöke szólt az egybegyűltekhez, kiemelve, nem véletlen az, hogy az első ilyen jellegű találkozót Csernáton szervezte meg: Kézdiszék élen járt a huszármozgalom felélesztésében, az első hagyományőrző huszáralakulat Kézdivásárhelyen jött létre az 1990-es évek elején, Háromszék első huszárszobrát Torján állították, az első huszártoborzó is Kézdivásárhelyről indult. A találkozó létrejöttében vállalt szerepükért elismerését fejezte ki Bölöni Dávid csernátoni polgármesternek, Ágoston József csernátoni művelődésszervezőnek és Kelemen Alpárnak, a szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör vezetőjének, a huszárok egyik vezérelvével méltatva munkájukat: győzni csak merészséggel lehet.
Takács Lajos tiszteletes és Kedves Tibor plébános áldását követően megkoszorúzták a hősök emlékművét, majd az egybegyűlt férfikórusok – közel négyszázan – énekelték el a magyar és székely himnuszt. Délután négy órától az Ikaváraljánál kezdődött a dalostalálkozó, köszöntőjében Szőcs László esperes azt kívánta, váljon hagyománnyá, ivódjon be ereinkbe, hogy mindenkoron megmutathassuk, itt akarunk élni. A színpadon elsőként a házigazdák Pakó András Férfidalcsoportja lépett fel, majd egymást követték a Székelyföldi férfidalárdák, időnként táncos betétekkel is gazdagítva a műsort, mely zárásként három közösen elénekelt nótával ért véget.
„Semmi különlegeset nem csináltunk, csak Sylvester Lajos, Szabó József János hadtörténész és mások üzenetét meghallgatva igyekeztünk a múltból a jövőbe egy lépést tenni” – mondta érdeklődésünkre Ágoston József. „Hiszen minden Székelyföldi faluban ott vannak a szép emlékművek, de mint itt, Csernátonban is, moszatosak-mohásak, a ’48-as, az első és második világháború áldozatainak ráfaragott nevei a kopottságtól alig olvashatóak, virág március 15-én és jó esetben még halottak napján kerül talapzatukra: felejtjük emléküket, holott hősök voltak, védték a hazát, illő hát, hogy minden alkalmat megragadva fejet hajtsunk emlékük előtt. És ha nincs külön alkalom, hát teremtünk: ez az egyik oka, amiért a huszár- és katonanóta-találkozó létrejött” – magyarázza Ágoston József. „De nem mellékes az sem, hogy ezeket a dalokat – a regrutabálok megszűntével – egyre kevesebben és egyre ritkábban énekelik, pedig zenei kincsünk részei. Nemzeti kultúránk átörökítése, hagyományaink őrzése viszont kötelességünk” – fogalmazott Ágoston József.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 6.
„Zengjen a dal lelkesülve”
I. Székelyföldi Huszár- és Katonanóta-találkozó
A hagyományteremtő szándékkal tető alá hozott egész napos rendezvény délben zászlófelvonással, koszorúzással és himnuszaink éneklésével rajtolt az Alsócsernáton központjában álló emlékműnél, majd az Ikavár alatti színpadhoz költözött, ahol a gyerekeknek játszóházat tartottak a 16 órakor kezdődő ünnepélyes megnyitóig, amit követően sorra álltak színpadra a fellépő kórusok, táncosok és szólisták.
– Kultúránk megőrzése és átörökítése kötelező minden magyarul dobbanó szív számára, a Kárpát-medence büszke bércei végtelen időkig legyenek visszhangosak a magyar daloktól – fogalmazott a megnyitón a rendezvényt levezető Máté Sándor, megalapozva a találkozó szellemiségét.
Megemlékeztek a huszárokról
A Felsőcsernátoni Református Egyházközség lelkipásztora, Szőcs László esperes ünnepi beszédében kifejtette: a nap jelentőségét növeli, hogy megemlékezünk azokról a huszárokról, akik életük árán is védték a magyar hazát, a magyar szabadságot. Emlékezünk az első és második világháború elesett hőseire is, akik vérüket adták azért, hogy mi ma itt és így élhessünk. A magyarság feje fölött ugyanis sokszor kimondták a halálos ítéletet, végre is akarták hajtani, de nem sikerült – ebben Isten segítségét is magunk mellett tudhatjuk.
Ágoston József, a kultúrafelelős házigazda hangsúlyozzta: a rendezvény célja fórumot biztosítani a katonadaloknak, amelyek a regrutaság megszűnésével kimúlófélben vannak, és lehetőséget nyújt számunkra a múltból a jövőbe lépésre. Köszönetet mondott a szentivánlaborfalvi dalkör tagjainak és vezetőjének, Kelemen Alpárnak, akik nélkül a hagyományteremtés céljával megálmodott rendezvény nem jöhetett volna létre.
Húsz csoportot hívtak meg
A szervezők (Csernáton Község Polgármesteri Hivatala, a Háromszéki MÁRA Szociális és Közművelődési Egyesület, a csernátoni Pakó András Férfidalcsoport, a szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör, illetve a szintén csernátoni Pántlikácska Ifjúsági Néptánccsoport, míg Tamás Sándor megyetanácselnök a rendezvény fővédnökségét vállalta) húsz különböző csoportot vártak a rendezvényre, végül volt, aki nem tudott eleget tenni a meghívásnak, azonban így is órákon át szállt a dal.
Sorra csendültek fel az ismert és kevésbé ismert katonadalok és huszárnóták, némelyiket a hallgatóság is együtt dúdolta a fellépő dalárdákkal, amelyek mind megérdemelt tapsot kaptak. Jelen volt többek között a Kovásznai Református Férfidalárda, a Pákéi Református Férfidalárda, a Székelytamásfalvi Református Férfidalárda, a szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör, a keresztvári Fekete Lajos Férfidalárda, a Sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda, a Székelyudvarhelyi Székely Férfidalárda, a Csíkcsicsói Dalcsoport, a szentegyházi Huszárok, a Csíkborzsovai Férfikórus, a Madéfalvi Dalkör, a Gelencei Férfidalcsoport, a Szörcsei Férfidalcsoport, a csernátoni Pakó András Férfidalcsoport. Zenélt Veres Hunor és népi zenekara, valamint a Kézdivásárhelyi Tanulók Házának fúvószenekara, néptáncot mutatott be a kézdiszentkereszti Tisztás együttes, illetve a Pántlikácska, szólót énekelt Adorján Lajos, a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület tagja, aki Csíkcsicsóból érkezett, valamint Babos Szélyes Margit.
Száztagú Székely Férfidalárda
Kettő híján 150 éves a Székelyudvarhelyi Székely Férfidalárda, amelynek 25 éve zászlótartója Péter Csaba, őt kérdeztük, mit jelent számára ez az esemény. Elmondta: 1973-ban avatták kórustaggá, azóta folyamatosan az élete része az éneklés, több kórusban is közreműködik. Mint fogalmazott, magyarságunk megélése, megerősítése, hagyományaink megőrzése és ápolása az, amiért fontosnak tartották itt jelen lenni. Fölöttébb szükséges lenne a fiataloknak is átadni ezt a nótakincset, szerencsére van is pár érdeklődő, nemrég hat új tagot avattak.
A Száztagú Székely Férfidalárda három éve alakult Székelyudvarhelyi, Sepsiszentgyörgyi, gyergyói és csíkborzsovai dalárdák egyesülése révén. Három találkozó már le is zajlott, mindig felemelő élmény, amikor annyi torokból csendül fel a nóta – mondja büszkén a 82 éves Botos Ferenc nyugalmazott tanár. Október elsején 95. évfordulóját üli a Sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda, amelynek ő is tagja.
– A fiatalok körében sajnos kevés fogékonyságot látunk, más az érdeklődési körük, de egyelőre nem pusztulunk, harmincan énekelünk együtt. Pedig lenne, amit tanulniuk ebből: a közösségi élményt, az összetartozást, a becsületet és a fegyelmet, azt, hogy alávetem magam egy közösség akaratának – részletezi.
Valóban, a közönség soraiban ülők zömmel az idősebb nemzedékből kerültek ugyan ki, de örvendetes, hogy sok gyerek is szaladgált a téren, és családok is választották ezt a rendezvényt a vasárnap hasznos eltöltésére.
A rejtegetett zászló
1921-ben, a Székely Mikó Kollégium udvarán avatták a képen látható zászlót, ezüst csúccsal, rúdján számtalan arany- és ezüstszeggel, amelyek mindenike adományt jelképez magyar, román és szász személyektől: akkoriban az összefogás eme megnyilvánulása nem volt szokatlan.
Félő volt, hogy a Ceaușescu-rendszer alatt „eltüntetik”, ezért egy faládában, szőnyegek alatt vészelte át azt a kort, hogy most ismét büszkén hordozzák körbe jeles események alkalmával. A hímzés baróti asszonyok kézügyességét dicséri, a zászló tervét Köpeci Sebestyén József készítette.
Farkas Imola
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. július 24.
Négyszáz táncos a színpadon (Ika-vári fesztivál)
Szombaton és tegnap zajlott Csernátonban az Ika-vári újkori néptáncfesztivál, amelyen zömében Kovászna megyei, valamint szórványban élő magyar tánccsoportok vettek részt: tizenkilenc táncegyüttes, azaz négyszáz táncos és népzenész.
A régi néptánctalálkozókra emlékeztető rendezvényt 2013-ban újították fel az örökmozgó Ágoston József kultúrmindenes kezdeményezésére. Az Ika-vári néptáncfesztivál gyökerei az 1970-es évekig nyúlnak vissza, 1972-ben tartották a népzene és -tánc első ünnepét az akkori várromnál, a csonka torony alatt, és a rendezvény túlélte a kommunizmus idejét, aztán a rendszerváltás első éveiben szép lassan megszűnt. A rendezvény szervezője idén is az Ika Ifjúsági Egyesület és a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület volt. Mágori István, az Ika elnöke szerint a rendezvény hosszú távú célja tárgyi és szellemi népi értékeink ápolása, éltetése és megőrzése, rövid távú céljai pedig néptáncaink és népi mesterségeink megőrzése, ápolása és a nagyközönség körében történő népszerűsítése, a csernátoni néptánccsoportok, kézművesek tevékenységének támogatása, a szórványmagyar közösségek néptánccsoportjai tevékenységének felkarolása, valamint a háromszéki és a szórványban tevékenykedő néptánccsoportok közötti kapcsolatok erősítése. A szórványban élő csoportok – a brassói Búzavirág tánccsoport, a magyarlapádi és a medgyesi Gyöngyvirág tánccsoport – pénteken este, illetve szombat délelőtt érkeztek a községbe, szombaton közös műhelymunka, ismerkedés zajlott. Az Ika-vár alatti vendégház udvarán csoportbemutatkozóra került sor, majd a Háromszék Táncegyüttes előadásában megtekintették a Csávási balladát. A szombati nap táncházzal zárult.
Tegnap a táncosok a felsőcsernátoni református templomban a Ruszka Sándor kézdivásárhelyi lelkész által megtartott ünnepi istentiszteleten vettek részt. Az Ika-vár alatt tegnap délelőtt kézművesvásárra és kézműves-foglalkozásokra, valamint játszóházra került sor a Haszmann Pál Egyesület részvételével. A szervezők fürdési lehetőséget is biztosítottak. A pécsi székhelyű Határon Túli Magyarságért Alapítvány tagjai egy sátor alatt szintén kiállítottak és kézműves-tevékenységeket is szerveztek.
A rendezvényt Bölöni Dávid, a község polgármestere nyitotta meg, köszöntötte a nagyszámú közönséget, majd Mágori István, az Ika Ifjúsági Egyesület elnöke üdvözölte az egybegyűlteket, Fákó Alpár Attila szervező pedig a támogatóknak mondott köszönetet. A néptánctalálkozót Kedves Tibor alsócsernátoni római katolikus plébános áldotta meg. Aztán színre léptek a táncosok – elsőként a 2010-ben alakult helybeli Szakajtó néptáncegyüttes –, majd a Csernátoni Pakó András Férfi Dalkör énekelt néhány gyönyörű nótát. A kétnapos rendezvény este a felsőcsernátoni Bod Péter Népházban táncházzal ért véget a részt vevő zenészek és együttesek, valamint a közönség részvételével.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 26.
II. Székelyföldi Katona- és Huszárnóta-találkozó
Szeptember 3-án, vasárnap kerül sor a II. ikavári (Felsőcsernáton) katonadal-találkozóra, amely egyben a II. székelyföldi férfikórus seregszemléje is. Szervező az Ika Ifjúsági Egyesület, a csernátoni Pakó András Férfi Dalcsoport és a szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör (Háromszék). A tavalyi első találkozón 14 csoport vett részt kb. 400 taggal. Az idei fellépők között lesz a marosvásárhelyi Cantuale is. Alsócsernáton központjában 12 órakor zászlófelvonással és koszorúzással kezdődik az ünnepség, ezt követi az ebéd és a kórustalálkozó Felsőcsernátonban, az ikavári szabadtéri színpadon – áll az Ágoston József és Kelemen Alpár által szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. Népújság (Marosvásárhely)
2017. szeptember 5.
Huszár- és katonanóta-találkozó Csernátonban
A csernátoni Pakó András Férfidalcsoport és az Ika Egyesület, valamint a szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör vasárnap az Ika-vár alatti szabadtéri színpadon második alkalommal szervezte meg a székelyföldi huszár- és katonanóta-találkozót, melyen a meghívott tizenhárom Brassó, Hargita, Maros és Kovászna megyei férfikórus és dalcsoport közül tíz vett részt. Rajtuk kívül jelen voltak a sepsibükszádi fúvósok, a kézdiszentkereszti Tisztás tánccsoport, a helybeli Pántlika néptánccsoport, Veress Hunor és zenekara.
370-en léptek színpadra. Háromszéket Székelytamásfalva, Szörcse, Gelence, Szentivánlaborfalva és Csernáton képviselte. A találkozó, akárcsak egy esztendővel ezelőtt, az alsócsernátoni hősök emlékművénél kezdődött, ahol Takács Lajos református tiszteletes és Kedves Tibor római katolikus plébános áldását követően koszorúztak, majd az egybegyűlt férfikórusok – közel négyszázan – elénekelték a magyar és a székely himnuszt. Délután az Ika-vár alatti színpadon folytatódott a rendezvény. Sajnos, a találkozó félidejénél a hirtelen érkező eső miatt meg kellett szakítani az éneklést, és csak a zápor elállta után lehetett folytatni. A találkozó nyitányaként Ágoston József helybeli művelődésszervező és Kelemen Alpár, a szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör vezetője köszöntötte a megjelent énekkarokat, dalcsoportokat, illetve a közönséget. Ágoston József elmondta: ezelőtt két évvel egy kiszállás alkalmával Csíkgöröcsfalván, Máthé Sándor szülőfalujában jártak, ahol katonadalokat énekeltek, majd a végén nótáztak – ekkor született az ötlet, hogy jó lenne egy olyan fórumot teremteni, ahol ezeket a szép nótákat vissza lehet hozni a köztudatba. Annál is inkább, hogy megszűnt a sorkatonaság, megszűntek a regrutabálok, a katonanóták pedig kezdenek feledésbe merülni. Ágoston József azt is elárulta, hogy pár hétre rá egyik kollégája, Handra Árpád behívta az irodájába, és az interneten megmutatta neki, hogy Magyarországon, Abasáron is szerveznek hasonló találkozót. Annak mintájára, több kultúrával, érzéssel és hazafias lendülettel született meg ez a rendezvény hagyományteremtő szándékkal egy évvel ezelőtt. A dalostalálkozón elsőként a házigazdák Pakó András Férfidalcsoportja lépett fel, majd a dalcsoportok sorra adták elő repertoárjukat. Ezt követően a szervezők emlékplaketteket adtak át a kórus- és dalcsoportvezetőknek, majd szakmai kiértékelőt és közös éneklést is tartottak.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)