Tíz éve hunyt el a romániai magyarság „égtartó embere”, Sütő András
A romániai magyar kulturális és politikai élet kimagasló személyisége valamennyi művében az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének fontosságát vallotta. Sütő András 2006. szeptember 30-án távozott az élők sorából.
Sütő András a Kolozsvártól mintegy 50 kilométerre fekvő Pusztakamaráson (Camarasu, Románia) született 1927. június 17-én. Tanulóéveit a Nagyenyedi Református Kollégiumban és a Kolozsvári református kollégiumban töltötte. Már diákkorában riportokat írt a Kolozsvári Világosságnak, majd a Falvak Népe című hetilapnál dolgozott, 1950-től főszerkesztőként. 1954-ben a Marosvásárhelyi Igaz Szó irodalmi folyóirathoz került, 1971-től ’89-ig a helyi Új Élet főszerkesztője volt.
Marosvásárhely a haláláig otthona mAradt. Tevékenyen részt vett a kulturális és politikai közéletben.
Ízes kép az erdélyi paraszti életről
1948-ban szinte berobbant a romániai magyar irodalom élvonalába, jó ember- és valóságismeret birtokában, ízes humorral adott képet az erdélyi paraszti életről.Félrejáró Salamon című kisregénye (1956) és Pompás Gedeon című színműve (1968) már összetettebb ábrázolásmód felé mutatott, felvetette a személyiség és a hatalom összeütközésének problematikáját. AzAnyám könnyű álmot ígér című esszéregénye (1970) szociográfusi hitelességű lírai vallomás a Mezőségi Pusztakamarás, családja és a nemzetiségi lét múltjáról, gondjairól és reményeiről, a megmAradásról.
Drámaíróként az Egy lócsiszár virágvasárnapja (1976) című művével debütált, amelyet Heinrich von Kleist Kohlhaas Mihály című kisregénye nyomán írt. Ezt történelmi drámák követték (Csillag a máglyán, 1976, Káin és Ábel, 1978, Perzsák, A szuzai menyegző, 1982), amelyekben a személyiség és a hatalom sokrétű elemzését adta.
Hallgatásra ítélve
Művészetében külön fejezet a magyar nyelv ápolására tanító esszék sorozata. 1977-ben tette közzé visszaemlékezéseinek gyűjteményét Engedjétek hozzám jönni a szavakat címmel. A Nagyenyedi fügevirág című esszéje szintén az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének értékét hangsúlyozza. A nyolcvanas években, amikor memorandumai, tiltakozásai miatt Romániában hallgatásra ítélték, Magyarországon jelentek meg művei (ezek kiadását Száműzött könyvek címmel 2001-ben kezdte meg a Csíkszeredai Neptun Kiadó).
Ezek közé tartozik esszégyűjteménye Az idő markábancímmel, a Sikaszói fenyőforgácsokban cikkeit, A lőtt lábú madárban jegyzeteit gyűjtötte kötetbe, 1987-ben adták ki Advent a Hargitán című színdarabját.
Az álomkommandó című drámája (1986) a magyar színikritikusok díját kapta, legutóbb 2013 decemberében a Pesti Színházban Szász János állította színpadra.
Az égtartók
1990-ben megjelent Omló egek alatt című kötetében azokra az elődökre, “égtartó emberekre” emlékezik vissza, akik a szellem erejével próbálták megtartani a romániai magyar kisebbség puszta létét. Ismertebb művei a kilencvenes évekből: Sárkány alszik veled (beszélgetések könyve), Szemet szóért (dokumentumok, naplójegyzetek),Csipkerózsika ébresztése (arcképvázlatok, esszék), Heródes napjai (naplójegyzetek),Az ugató madár (dráma), Balkáni gerle (a mű a Nemzeti Színház drámapályázatának megosztott első díját nyerte el). 2001-ben Erdélyi változatlanságok, 2006-ban Létvégi hajrában címmel jelent meg esszéinek, beszélgetéseinek gyűjteménye.
Az anyanyelv volt a meghatározó
Egyik monográfusa, Görömbei András azt mondta róla: Sütő András regényeiben az örök értékek vállalását, drámáiban a hatalommal szembesülő embert mutatta meg, és valamennyi munkájában az anyanyelv meghatározó voltáról szólt.
Jóllehet folyamatos zaklatásokban, fenyegetésekben volt része, emberi tartásból nem hagyta el szülőhelyét, és erre biztatta a romániai magyarokat is. Műveiben és életében ugyanazt az igazságot hirdette: az Erdélyben élő nemzetiségek csak békében, egymást kölcsönösen gazdagítva és segítve érhetnek el eredményeket.
Úgy tartotta, hogy mindenféle ellenségeskedés, a nacionalizmus és nemzeti felsőbbrendűség bármely megnyilvánulása árt az egyénnek és közösségnek, az országnak és Európának.
Bántalmazták, megvakult
Az 1989. decemberi romániai fordulatot követően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei bizottságának elnökévé, tiszteletbeli elnökévé választották. 1990. március 19-én a Marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején az RMDSZ Székházában kíméletlenül bántalmazták, egyik szeme világát elvesztette.
1990. június 22-én a Magyarok Világszövetsége Budapesti ülésén a szervezet tiszteletbeli elnökévé választották, 1990-ben az Osztrák Pen Klub tiszteletbeli tagja lett. Ő volt Marosvásárhely első díszpolgára, s ugyancsak díszpolgára volt Székelyudvarhelynek.
Kitüntetések sora
Nyelvújító, közösségmegtartó szerepe előtt tisztelegve az erdélyi anyanyelvápolók róla nevezték el a nyelvőrzés díját. 1992-ben Kossuth-díjat kapott “kiemelkedő prózaírói munkásságáért, nyelvőrző és nyelvteremtő művészetéért, napjaink magyar színházművészetében játszott kimagasló szerepéért”.
1996-ban a Magyar Örökség-díjjal tüntették ki, s a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett. 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. Hetvenötödik születésnapján, 2002-ben Mádl Ferenc államfő Köztársasági elnöki érdemérmet adományozott neki.
Sütő András 2006. szeptember 30-án hunyt el Budapesten. Egy héttel később helyezték örök nyugalomra Marosvásárhelyen.
Születésének 80. évfordulóján bronzplakettet helyeztek el Marosvásárhelyi házán, később Sopronban és Székelyudvarhelyen mellszobrot állítottak emlékére.
Három esztendeje magyar közösségi tulajdonba került pusztakamarási szülőháza, felújított emlékházát tavaly októberben avatták fel.
„Egy napon így szólt anyám: – Írhatnál rólunk is valami könyvet. – Nocsak! – néztem a szavai után, majd tréfára fogván a dolgot, azt kérdeztem boltos módra: milyen könyv legyen az, vidám-e vagy szomorúságos? – Igaz legyen – mondta. (…) – Ez nekem is gondom – adtam meg magam. – Hallgass arra a gondra, s az álmod könnyebb lesz! A könnyű álmot anyám naphaladáskor az udvaron ígérte meg a cöveklábú asztalnál, amely nyári napokon piros pAradicsommal, frissen hámozott uborkával, mezőségi sajttal vár haza engem; ősszel is vár, s olyankor, ha sírós az idő, a tornác fájáról nézem, és igyekszem tanulni valamit tőle. Fűzfalábaival makacsul a földbe kapaszkodik, esőben, jégverésben tisztul, s télen is vár, hóval borítottan, akár egy fehér koporsó.” (Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér, 1971)
hirado.hu

Sütő András 90 éve született
Kilencven éve, 1927. június 17-én született Sütő András Kossuth- és Herder-díjas író, a romániai magyar kulturális és politikai élet kiemelkedő alakja. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:
 A Kolozsvártól mintegy 50 kilométerre fekvő, mezőségi Pusztakamaráson (Camarasu) jött a világra. Tanulóéveit a nagyenyedi református kollégiumban és a kolozsvári református gimnáziumban töltötte. Már diákkorában riportokat írt a kolozsvári Világosságnak, majd a Falvak Népe című hetilapnál dolgozott, 1950-től főszerkesztőként, 1954-ben került a marosvásárhelyi Igaz Szó irodalmi folyóirathoz. A város haláláig otthona maradt, 1971-től 1989-ig a helyi Új Élet főszerkesztője volt. Tevékenyen részt vett a kulturális és politikai közéletben, 1973 és 1981 között a Román Írószövetség alelnöke volt.
1948-ban szinte berobbant a romániai magyar irodalom élvonalába, jó ember- és valóságismeret birtokában, ízes humorral adott képet az erdélyi paraszti életről. Félrejáró Salamon című kisregénye (1956) és Pompás Gedeon című színműve (1968) már összetettebb ábrázolásmód felé mutatott, felvetette a személyiség és a hatalom összeütközésének problematikáját. Az Anyám könnyű álmot ígér című esszéregénye (1970) szociográfusi hitelességű lírai vallomás Pusztakamarás, családja és a nemzetiségi lét gondjairól és reményeiről, a megmaradásról. Drámaíróként az Egy lócsiszár virágvasárnapja (1976) című művével debütált, amelyet Heinrich von Kleist Kohlhaas Mihály című kisregénye nyomán írt. Ezt történelmi drámák követték - Csillag a máglyán (1976), Káin és Ábel (1978), A szuzai menyegző (1982) -, amelyekben a személyiség és a hatalom sokrétű elemzését adta.
Művészetében külön fejezet a magyar nyelv ápolására tanító esszék sorozata. 1977-ben tette közzé visszaemlékezéseinek gyűjteményét Engedjétek hozzám jönni a szavakat címmel. A Nagyenyedi fügevirág című esszéje szintén az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének értékét hangsúlyozza. A nyolcvanas években, amikor memorandumai, tiltakozásai miatt Romániában hallgatásra ítélték, Magyarországon jelentek meg művei, ezek kiadását Száműzött könyvek címmel 2001-ben kezdte meg a csíkszeredai Neptun kiadó. Ezek közé tartozik esszégyűjteménye Az idő markában címmel, a Sikaszói fenyőforgácsokban cikkeit, A lőtt lábú madárban jegyzeteit gyűjtötte kötetbe, 1987-ben adták ki Advent a Hargitán című színdarabját. Az álomkommandó című drámája (1986) a magyar színikritikusok díját kapta. 1990-ben megjelent Omló egek alatt című kötetében azokra az elődökre, "égtartó emberekre" emlékezik vissza, akik a szellem erejével próbálták megtartani a romániai magyar kisebbség puszta létét. Ismertebb művei a kilencvenes évekből: Sárkány alszik veled (beszélgetések könyve), Szemet szóért (dokumentumok, naplójegyzetek), Csipkerózsika ébresztése (arcképvázlatok, esszék), Heródes napjai (naplójegyzetek), Az ugató madár (dráma), Balkáni gerle (a mű a Nemzeti Színház drámapályázatának megosztott első díját nyerte el). 2001-ben Erdélyi változatlanságok, 2006-ban Létvégi hajrában címmel jelent meg esszéinek, beszélgetéseinek gyűjteménye. Több monográfiát írtak róla, portréját Ezüst György és Simon Endre is megfestette.
Jóllehet a kommunista diktatúra idején folyamatos zaklatásokban, fenyegetésekben volt része, emberi tartásból nem hagyta el szülőhelyét, és erre biztatott mindenkit. Műveiben és életében ugyanazt az igazságot hirdette: az Erdélyben élő nemzetiségek csak békében, egymást kölcsönösen gazdagítva és segítve érhetnek el eredményeket. Úgy tartotta, hogy mindenféle ellenségeskedés, a nacionalizmus és nemzeti felsőbbrendűség bármely megnyilvánulása árt az egyénnek és közösségnek, az országnak és Európának. Valamennyi művében az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének fontosságát vallotta.
Az 1989. decemberi romániai fordulatot követően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei bizottságának elnökévé, tiszteletbeli elnökévé választották. 1990. március 19-én a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején az RMDSZ székházában kíméletlenül bántalmazták, egyik szeme világát elvesztette.
1990. június 22-én a Magyarok Világszövetsége budapesti ülésén a szervezet tiszteletbeli elnökévé választották, 1990-ben az Osztrák Pen Klub tiszteletbeli tagja lett. Ő volt Marosvásárhely első díszpolgára, s ugyancsak díszpolgára volt Székelyudvarhelynek. Nyelvújító, közösségmegtartó szerepe előtt tisztelegve az erdélyi anyanyelvápolók róla nevezték el nyelvőrző díjukat. 1992-ben Kossuth-díjat kapott "kiemelkedő prózaírói munkásságáért, nyelvőrző és nyelvteremtő művészetéért, napjaink magyar színházművészetében játszott kimagasló szerepéért". 1995-ben Kisebbségekért-, 1996-ban Magyar Örökség-díjjal tüntették ki, s a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett. 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. Hetvenötödik születésnapján, 2002-ben Mádl Ferenc államfő Köztársasági elnöki érdemérmet adományozott neki.
Sütő András 2006. szeptember 30-án hunyt el Budapesten, október 7-én helyezték örök nyugalomra Marosvásárhelyen. Születésének 80. évfordulóján bronzplakettet helyeztek el marosvásárhelyi házán. 2011-ben Sopronban, 2013-ban Székelyudvarhelyen állítottak mellszobrot emlékére. 2013-ban magyar közösségi tulajdonba került pusztakamarási szülőháza, amelyet felújított emlékházként 2015-ben avattak fel. Halálának tizedik évfordulóján Jégtörő írók címmel a Pesti Vigadóban tartott konferenciával emlékezett rá és Tamási Áronra (1897-1966) a Magyar Művészeti Akadémia (MMA). szatmar.ro

Égtartó ember: kilencven éve született Sütő András
Kilencven éve, 1927. június 17-én született Sütő András Kossuth- és Herder-díjas író, a romániai magyar kulturális és politikai élet kiemelkedő alakja. Valamennyi művében az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének fontosságát vallotta.
A Kolozsvártól mintegy 50 kilométerre fekvő, mezőségi Pusztakamaráson (Cămărașu) jött a világra, tanulóéveit a nagyenyedi református kollégiumban és a kolozsvári református gimnáziumban töltötte. Az MTI portréanyaga szerint már diákkorában riportokat írt a kolozsvári Világosságnak, majd a Falvak Népe című hetilapnál dolgozott, 1950-től főszerkesztőként, 1954-ben került a marosvásárhelyi Igaz Szó irodalmi folyóirathoz. A város haláláig otthona maradt, 1971-től 1989-ig a helyi Új Élet főszerkesztője volt. Tevékenyen részt vett a kulturális és politikai közéletben, 1973 és 1981 között a Román Írószövetség alelnöke volt.
1948-ban szinte berobbant a romániai magyar irodalom élvonalába, jó ember- és valóságismeret birtokában, ízes humorral adott képet az erdélyi paraszti életről.
Félrejáró Salamon című kisregénye (1956) és Pompás Gedeon című színműve (1968) már összetettebb ábrázolásmód felé mutatott, felvetette a személyiség és a hatalom összeütközésének problematikáját. Az Anyám könnyű álmot ígér című esszéregénye (1970) szociográfusi hitelességű lírai vallomás Pusztakamarás, családja és a nemzetiségi lét gondjairól és reményeiről, a megmaradásról.
Drámaíróként az Egy lócsiszár virágvasárnapja (1976) című művével debütált, amelyet Heinrich von Kleist Kohlhaas Mihály című kisregénye nyomán írt. Ezt történelmi drámák követték - Csillag a máglyán (1976), Káin és Ábel (1978), A szuzai menyegző (1982) -, amelyekben a személyiség és a hatalom sokrétű elemzését adta.
Művészetében külön fejezet a magyar nyelv ápolására tanító esszék sorozata.
1977-ben tette közzé visszaemlékezéseinek gyűjteményét Engedjétek hozzám jönni a szavakat címmel. A Nagyenyedi fügevirág című esszéje szintén az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének értékét hangsúlyozza.
A nyolcvanas években, amikor memorandumai, tiltakozásai miatt Romániában hallgatásra ítélték, Magyarországon jelentek meg művei, ezek kiadását Száműzött könyvek címmel 2001-ben kezdte meg a csíkszeredai Neptun kiadó. Ezek közé tartozik esszégyűjteménye Az idő markában címmel, a Sikaszói fenyőforgácsokban cikkeit, A lőtt lábú madárban jegyzeteit gyűjtötte kötetbe, 1987-ben adták ki Advent a Hargitán című színdarabját. Az álomkommandó című drámája (1986) a magyar színikritikusok díját kapta.
1990-ben megjelent Omló egek alatt című kötetében azokra az elődökre, „égtartó emberekre” emlékezik vissza, akik a szellem erejével próbálták megtartani a romániai magyar kisebbség puszta létét.
Ismertebb művei a kilencvenes évekből: Sárkány alszik veled (beszélgetések könyve), Szemet szóért (dokumentumok, naplójegyzetek), Csipkerózsika ébresztése (arcképvázlatok, esszék), Heródes napjai (naplójegyzetek), Az ugató madár (dráma), Balkáni gerle (a mű a Nemzeti Színház drámapályázatának megosztott első díját nyerte el). 2001-ben Erdélyi változatlanságok, 2006-ban Létvégi hajrában címmel jelent meg esszéinek, beszélgetéseinek gyűjteménye. Több monográfiát írtak róla, portréját Ezüst György és Simon Endre is megfestette. Jóllehet a kommunista diktatúra idején folyamatos zaklatásokban, fenyegetésekben volt része, emberi tartásból nem hagyta el szülőhelyét, és erre biztatott mindenkit. Műveiben és életében ugyanazt az igazságot hirdette: az Erdélyben élő nemzetiségek csak békében, egymást kölcsönösen gazdagítva és segítve érhetnek el eredményeket. Úgy tartotta, hogy mindenféle ellenségeskedés, a nacionalizmus és nemzeti felsőbbrendűség bármely megnyilvánulása árt az egyénnek és közösségnek, az országnak és Európának. Valamennyi művében az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének fontosságát vallotta.
Az 1989. decemberi romániai fordulatot követően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei bizottságának elnökévé, tiszteletbeli elnökévé választották. 1990. március 19-én a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején az RMDSZ székházában kíméletlenül bántalmazták, egyik szeme világát elvesztette. 1990. június 22-én a Magyarok Világszövetsége budapesti ülésén a szervezet tiszteletbeli elnökévé választották, 1990-ben az Osztrák Pen Klub tiszteletbeli tagja lett. Ő volt Marosvásárhely első díszpolgára, s ugyancsak díszpolgára volt Székelyudvarhelynek. Nyelvújító, közösségmegtartó szerepe előtt tisztelegve az erdélyi anyanyelvápolók róla nevezték el nyelvőrző díjukat. 1992-ben Kossuth-díjat kapott „kiemelkedő prózaírói munkásságáért, nyelvőrző és nyelvteremtő művészetéért, napjaink magyar színházművészetében játszott kimagasló szerepéért”. 1995-ben Kisebbségekért-, 1996-ban Magyar Örökség-díjjal tüntették ki, s a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett. 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. Hetvenötödik születésnapján, 2002-ben Mádl Ferenc államfő Köztársasági elnöki érdemérmet adományozott neki. Sütő András 2006. szeptember 30-án hunyt el Budapesten, október 7-én helyezték örök nyugalomra Marosvásárhelyen.
Születésének 80. évfordulóján bronzplakettet helyeztek el marosvásárhelyi házán. 2011-ben Sopronban, 2013-ban Székelyudvarhelyen állítottak mellszobrot emlékére. 2013-ban magyar közösségi tulajdonba került pusztakamarási szülőháza, amelyet felújított emlékházként 2015-ben avattak fel. Halálának tizedik évfordulóján Jégtörő írók címmel a Pesti Vigadóban tartott konferenciával emlékezett rá és Tamási Áronra (1897-1966) a Magyar Művészeti Akadémia (MMA). Krónika (Kolozsvár)

Aki élete végéig hű maradt szülőföldjéhez
Ma lenne kilencven éves Sütő András Kossuth- és Herder-díjas író, a romániai magyar kulturális és politikai élet kiemelkedő alakja. 
Az elismert író a Kolozsvártól mintegy 50 kilométerre fekvő, mezőségi Pusztakamaráson (Camarasu) jött a világra 1927. június 17-én. A nagyenyedi református kollégiumban és a kolozsvári református gimnáziumban tanult, s már diákként írt az akkori lapoknak. 1954-ben került a marosvásárhelyi Igaz Szó irodalmi folyóirathoz. Marosvásárhelyhez haláláig hű maradt, 1971-től 1989-ig a helyi Új Élet főszerkesztője volt. Tevékenyen részt vett a kulturális és politikai közéletben, 1973 és 1981 között a Román Írószövetség alelnöke volt.
Legismertebb művei közé tartozik az Anyám könnyű álmot ígér című esszéregénye (1970), mely szociográfusi hitelességű lírai vallomás Pusztakamarás, családja és a nemzetiségi lét gondjairól és reményeiről, a megmaradásról. Drámaíróként az Egy lócsiszár virágvasárnapja (1976) című művével debütált, amit történelmi drámák követtek – Csillag a máglyán (1976), Káin és Ábel (1978), A szuzai menyegző (1982). Nagy figyelmet fordított a magyar nyelv ápolására, ezt esszék sorozatában írta meg. 1977-ben tette közzé visszaemlékezéseinek gyűjteményét Engedjétek hozzám jönni a szavakat címmel.
A nyolcvanas években, amikor memorandumai, tiltakozásai miatt Romániában hallgatásra ítélték, Magyarországon jelentek meg művei, 1987-ben az Advent a Hargitán című színdarabja aratott nagy sikert. Az álomkommandó című drámája (1986) a magyar színikritikusok díját kapta. 1990-ben megjelent Omló egek alatt című kötetében azokra az elődökre, „égtartó emberekre” emlékezik vissza, akik a szellem erejével próbálták megtartani a romániai magyar kisebbség puszta létét.
Sütő Andrásnak a kommunista diktatúra idején folyamatos zaklatásokban, fenyegetésekben volt része, de ennek ellenére nem hagyta el szülőhelyét és erre biztatott mindenkit. Műveiben és életében ugyanazt az igazságot hirdette: az Erdélyben élő nemzetiségek csak békében, egymást kölcsönösen gazdagítva és segítve érhetnek el eredményeket. Az 1989. decemberi romániai fordulatot követően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei bizottságának elnökévé, tiszteletbeli elnökévé választották. 1990. március 19-én a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején az RMDSZ székházában kíméletlenül bántalmazták, egyik szeme világát elvesztette.
Ugyanebben az évben a Magyarok Világszövetsége budapesti ülésén a szervezet tiszteletbeli elnökévé választották, s az Osztrák Pen Klub tiszteletbeli tagja lett. Ő volt Marosvásárhely első díszpolgára, s ugyancsak díszpolgára volt Székelyudvarhelynek. 1992-ben –„kiemelkedő prózaírói munkásságáért, nyelvőrző és nyelvteremtő művészetéért, napjaink magyar színházművészetében játszott kimagasló szerepéért” – Kossuth-díjat kapott. 1995-ben Kisebbségekért-, 1996-ban Magyar Örökség-díjjal tüntették ki, s a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett. 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. Hetvenötödik születésnapján, 2002-ben Mádl Ferenc államfő Köztársasági elnöki érdemérmet adományozott neki.
Sütő András 2006. szeptember 30-án hunyt el Budapesten, s Marosvásárhelyen helyezték örök nyugalomra. 2013-ban magyar közösségi tulajdonba került pusztakamarási szülőháza, amelyet felújított emlékházként 2015-ben avattak fel, de emlékét számos emléktábla és szobor is őrzi.
Sütő Andrást szoros barátság fűzte Dobos László felvidéki íróhoz, a Madách Könyvkiadó, később a Madách-Posonium Kft. ügyvezető igazgatójához, aki a Magyarok Világszövetségének társelnöke, Kárpát-medencei alelnöke és régióelnöke is volt a kilencvenes években. A két író ugyanahhoz a nemzedékhez tartozott, mindketten megélték a második világégést, az utána következő kommunista hatalmat és a magyarok jogfosztottságát is. Összekötötte őket a közös ügy, Sütő és Dobos is a magyarság megmaradásáért aggódott és küzdött szinte utolsó lehelletéig. Felvidék.ma