Elkezdődött a Nemzetközi Drámatábor
Az Osonó Színházműhely már hagyományosnak számító nemzetközi drámatábora július 15. és 20. között zajlik Kökösben. Az alkotótábor mottóját Pina Bausch német koreográfus egyik gondolata adta: „Én abban hiszek, hogy közelebb kellene kerülnünk egymáshoz” – mondta a tizenhét országból verbuvált művészeket tömörítő wuppertali társulat vezetője.
„A tábor célja egy olyan helyzet megteremtése a színház ürügyén, amely egy intenzív létezés, a kommunikáció valamint a közös gondolkodás és alkotás megtapasztalására sarkallja a résztvevőket” – mutatott rá Fazakas Misi, a színházműhely vezetője. Hozzátette: a képzéseken ezúttal 30 erdélyi illetve magyarországi fiatal vesz részt. A tábor a Bethlen Gábor Alap, a Tiszta Formák Alapítvány és a Communitas Alapítvány támogatásával, valamint a kökösi Polgármesteri Hivatal és a Gábor Áron Általános Iskola összefogásával jött létre. Az idei táborba nyolcan érkeztek Magyarországról, és a táborlakók között vannak középiskolások, egyetemisták és fiatalokkal foglalkozó felnőttek is.
Az egy hetes szakmai program keretén belül, a résztvevők számára két csoportban folynak a foglalkozások: a színház-szakmai csoport tagjai Mucha Oszkár irányításával, míg a személyiségfejlesztő- önismereti csoportban résztvevők Fazakas Misi vezetésével ismerkedhetnek önmagukkal és a színházzal. A napi két műhelyfoglalkozás mellett, az intenzív tábor minden reggel a kitartást erősítő tornával és a lelki-szellemi bemelegítőként szolgáló napindítóval indul, este pedig színházi előadások vetítésére és beszélgetésekre kerül sor.
A 18 hazai és nemzetközi díjjal kitüntetett Osonó Színházműhely egy olyan független színház, amely szellemi műhelyként teret ad a fiatalok kortárs színházi kísérleteinek. Előadásainkat mind a világ nagyvárosaiban, Bangkoktól Hamburgig, mind Erdély számos településén bemutatták már.
Szabó Enikő, Székelyhon.ro

XVIII. Szent Mihály Napok
Idén is, szeptember utolsó hétvégéjén, mint ahogy ez már hagyományossá vált, a hétfalusi csángó közösség legnagyobb éves rendezvénysorozata zajlott le, a Szent Mihály Napok, a Négyfalusi Polgármesteri Hivatal és a Hétfalusi Magyar Ifjúsági Klub (HMIK) közös szervezésében.
A hivatalos péntek esti megnyitót már egész héten zajló programok előzték meg, teke-bajnokság, 66-os kártyajáték, szerdán, szeptember 24-én pedig az Osonó Színházműhely – Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadását tekinthették meg a négyfalusiak, előadás melyet kötetlen beszélgetés követett a színtársulat színészeivel, mely, akárcsak az előadás rendkívűli népszerűségnek örvendett a közönség körében. A péntek esti hivatalos megnyitó rendezvényen a sepsiszentgyörgyi Rustik zenekar biztosította a jó hangulatot, ezt előzte meg a komollói nőszövetség amatőr színjátszócsoportjának három felvonásos vígjátéka. Az egybegyűlteket Géczi Gellért alpolgármester, és Bálint Anikó HMIK alelnök köszöntötte. A szombati programot a gyerekeknek szánt kézműves foglalkozások nyitották meg, ugyancsak szombaton zajlottak le a sportrendezvények, a focikupa, melyet Apáca csapata nyert meg, az asztali tenisz, illetve csocsó bajnokság. A Barcasági Csángó Alapítvány udvarán felállított színpadon fellépett Zajzoni Rab István Középiskola báb- és színjátszó csoportja, A George Moroianu Középiskola színjátszócsoportja, melyet a kolozsvári Váróterem Projekt előadása követett. Rendhagyó módon az idén borkóstoló is volt, Balla Géza pincészeteből kóstolhattak ménesi borokat az érdeklődők, és nagy sikernek örvendett Magdó István fényképész kiállítása is, melyet a hétvégén többszáz érdeklődő látogatott meg. Sor kerűlt Hochbauer Gyula tanár úr „Itt: Karáncsonyok Között” című könyvének a bemutatására is, a szombat délután folyamán pedig gyerektáncházon is részt vehettek a rendezvénysorozat legífjabb látogatói. A koncertek sorozatát a HMIK band nyitotta meg a nagyszínpadon, őket követték a magyaroszági Ocho Macho együttes, mely reggae stílúsú számaival elvarázsolta a hideg ellenére is a makacsul kitartó közönséget. Az estét a borkertben lezajló élőzenés mulatság zárta. A vasárnapi programot az négyfalusi református templomban megszervezett Ökumenikus Istentisztelet nyitotta meg, melyet megelőzően a templomkertben felállított sátorban a gyulafehérvári Caritas otthongondozói központ munkatársai biztosítottak ingyenes egészségügyi felmérést az érdeklődők számára. Ezidő alatt a háromfalusiak Zajzoni Rab István költőre emlékeztek, és koszorúzták meg a temetőben levő síremlékét, utána pedig indult a hagyományos szekeres felvonulás, mely az idén is, mint mindig Négyfalu két végéről és Háromfaluból hozta a néptáncosokat, érdeklődőket a városközpontban megszervezett ünnepélyes pillanatra, utána pedig a Csángó Alapítvány udvarán megszervezett szabadtéri majálisra, ahol már javában készűlt a hagyományos csángó pityóka-tokány, és kézműves vásár várta az érdeklődőket. A rendezvény kezdetén köszöntötte a jelenlevőket Géczi Gellért alpolgármester, Römer Ambrus Sándor Mihály Brassó megye prefektusa, illetve Nagy István, Négyfalu testvértelepülésének, Kisújszállásnak önkormányzati képviselője. Következtek a néptáncok, majd a szentegyházi Kartal együttes, és a csíkszeredai Role együttes szórakoztatta a közönséget. Nem maradt el a városon keresztülhaladó töklámpás-felvonulás sem. Azt est záróakkordjait a Takáts Tamás Blues Band együttes zeneszámai hangoztatták, zakatolt a vonat, és a jelenlevők pedig többször is „pocsolyába léptek” mégcsak képzeletben is, amikor a szervezők Takáts Tamással közösen énekelték el a színpadon a „Pocsolyába léptem, sáros lett az új cipőm” nagysikerű slágerét, ezzel egyúttal zárva is a sikeres rendezvénysorozatot. A szervezőcsapat nevében köszönetet érdemel minden lelkes résztvevő, aki jelenlétével színesebbé, csodálatosabbá tette a rendezvénysorozatot, nem utolsó sorban köszönet jár az önkénteseknek és a támogatóknak is, akik nélkűl e sikeres rendezvénysorozat nem válhatott volna valóvá.
erdon.ro

Diplomadolgozatok Sepsiszentgyörgyről
Végzős egyetemisták mutatták be Sepsiszentgyörgyről készült vagy hozzá is köthet diplomamunkáikat a helyi önkormányzatnak, amely három hónapos támogatást nyújtott az erre pályázóknak. Az alapfokon diplomázók háromszor 300, a mesteri fokozatú dolgozatokért háromszor 500, a doktori munkákért összesen 3000 lejt utaltak ki a városból származó, de másutt tanuló fiataloknak.
Idén heten választották záróvizsgájuk témájaként a szülővárost, a következő kiírásra pedig tizennégyen jelentkeztek, és nem az anyagi támogatás miatt, hiszen már megkezdett dolgozatokkal neveztek be – közölte Zsigmond József  tanácstag, aki az idei támogatottakat mutatta be a városvezetésnek. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) tanult Bács Ágnes a kisiskolások játékos szókincsfejlesztésének hatékonyságát vizsgálta, a Brassói Transilvania Egyetem (BTE) hallgatója, Alina Costache a színházi eladások népszerűsítését elemezte (a Tamási Áron Színház és az Osonó összehasonlításával), Fodor Alpár (BTE) a Gyöngyvirág utca rehabilitálására készített szaktervet, Moga Mónika (BTE) a Székelyföldet is magában foglaló Központi Fejlesztési Régió kutatásmenedzsmentjéből doktorál, Simon Levente (BBTE) a városi önkormányzat kapcsolati hálójának fraktálelemzését végezte el, Sebestyén Viola (BBTE) a Gyárfás Jenő Képtár örökségét vette számba, Tóth Szabolcs (BTE) a megye turisztikai fejlődésének lehetőségeit tanulmányozta. A jelenlegi állapotok felmérése mellett mindegyik dolgozat javaslatokat is tartalmaz a továbbiakra nézve, amelyeket hasznosítani lehet. 
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közelebb kerülni egymáshoz (Színházi tükör)
Fazakas Misi színész, rendező, drámapedagógus, az Osonó Színházműhely vezetője. Az utóbbi tizenöt évben meghatározó személyisége a sepsiszentgyörgyi diákszínjátszásnak, generációkat oltott be a színház, a művészet szeretetével, a színházi szakma fiatalabb alkotói közül sokan őt tartják első tanítómesterüknek.
A szenvedélyes munka, amit végez, régen kinőtte az amatőr színjátszás vagy akár az iskolai drámapedagógia határait, az Osonó Színházműhely az elmúlt évek alatt tizennyolc országban tartott előadásokat, workshopokat, szakmai tréningeket. A nyugat-európai országok mellett Távol-Keleten és Afrikában is több alkalommal dolgozott a társulat, legutóbb november 16-án lépett fel Marokkóban a Berkane-i Nemzetközi Színházi Fesztivál díszvendégeként. – Vegyük sorba pályád fontosabb állomásait. Mikor kezdett foglalkoztatni a színház? – A nyolcvanas évek közepén. Másodikos koromban egy reggel úgy ébredtem, hogy érdekel a színház, és megkértem anyukámat, beszéljen Rozsnyai Júlia színésznővel – aki rokonunk volt –, hogy vigyen el engem egy színházi próbára. A Mielőtt a kakas megszólal című csehszlovák drámát próbálták Balogh András rendezésében, nekem pedig annyira megtetszett a színház világa, hogy azután minden próbán ott voltam a bemutatóig. Egyetlenegyszer hiányoztam a négy hét alatt, Király Jóska bácsi állítólag azt mondta azon a próbán, hogy ő nem tud koncentrálni, annyira megszokta a gyermeket a nézőtéren. Így kezdődött a színházzal való kapcsolatom. Később előadásokra is kezdtem járni, némelyiket többször is megnéztem. Amikor 1989-ben Tompa Miklós a Fekete macska című Asztalos István-darabhoz gyermekszereplőt keresett, egyöntetűen rám gondolt a társulat. Ez volt az első szerepem. A rendszerváltás után, kilencedik osztályos koromban Salamon András, a Mikes Kelemen Líceum magyartanára és Győry András megalapította az iskola színjátszó csoportját, amiből az Osonó, később pedig az Osonó Színházműhely lett, én pedig a líceum alatt végig tagja voltam ennek a társulatnak. A 90-es évek elején nagy lendület volt bennünk: diáktanácsot alapítottunk, sulirádiót működtettünk, kosárlabda-maratont szerveztünk, magyarországi diákszínjátszó táborokba jártunk, ahol felfedeztük, hogy mozgásszínház is létezik, és ennek hatására mi is olyan színházat akartunk létrehozni, ami más, mint a kőszínházak. Tizenegyedikes voltam, amikor Salek bácsi abbahagyta a társulat vezetését, ettől kezdve Márkó Eszter és én vettük át az irányítást. Az alapító tagok között több, mára ismertté vált színházi ember volt, például Prezsmer Bogi, Mátray Laci, Kosztándi Zsolt csíkszeredai színész… Húszan-harmincan voltunk, pezsgett az élet, szinte azt mondhatnám, hogy már csak ezért is érdemes volt iskolába járni. Egyértelművé vált számomra, hogy a színire felvételizem, attól függetlenül, hogy matek–fizika osztályban végeztem, amit a mai napig fontosnak tartok. – Az Osonó kezdeti évei egybeesnek Nemes Levente első igazgatói éveivel, akiről mindig nagy elismeréssel szoktál beszélni. Látsz összefüggést a színházban zajló folyamatok és az Osonó alakulása között?
– Egyértelműen. Meggyőződésem, hogy Nemes Levente igazgatásával kezdődött az a folyamat Sepsiszentgyörgyön, melynek végén Székelyföld kulturális fővárosa lettünk, egy olyan fontos kulturális központ az országban, melyet Bukarest is elismer. Levente hívta ide Bocsárdit és a figurásokat, az ő nevéhez köthető az a koncepcióváltás, melynek értelmében egyedül a minőség szempontjainak kell alárendelni egy társulat, egy színházi intézmény tevékenységét. Ez mindannyiunk gondolkodásmódjára hatással volt. Én személyesen is sokat köszönhetek Leventének, például azt, hogy egy évig művészeti titkár is voltam a színházban abban az időszakban, amikor ő igazgató, Bocsárdi pedig művészeti vezető volt. Sokat tanultam mindkettőjüktől, mestereimnek tekintem őket.
– Hét évig voltál tagja a szentgyörgyi társulatnak, ezalatt a színészi munkád mellett televíziós műsorvezetőként is dolgoztál, műhelyfoglalkozásokat tartottál amatőr színészeknek, a Háromszék Táncegyüttes táncosainak, drámatagozatot alapítottál a művészeti líceumban stb. Több munkakörben kipróbáltad magad, míg végül a fő irányvonal az Osonó és a drámaosztály maradt. Miért ezt az utat választottad?
– Valójában minden a színházhoz kapcsolódott. A színházon belül pedig a próbafolyamat, a keresgélés, az út, amelyen közösen halad egy társulat a kész előadás felé, mindig jobban érdekelt, mint maga az előadás, a taps, a siker. Ez már a pályám legelején így volt. Tulajdonképpen az előadás is eszköz csupán, mely körüljár egy problémát, kérdéseket fogalmaz meg, segít, hogy közelebb kerüljünk fontos témákhoz, ezáltal a nézőkhöz és önmagunkhoz. Úgy éreztem, hogy a kőszínházi keret, a rendszer, ahogyan egy színházi intézmény működik, nem mindig támogatja ezt a fajta elmélyült munkát, keresgélést, némely rendezők pedig olykor valósággal ellene dolgoztak az igényességnek. Amikor felmondtam a színháznál, még nem tudtam pontosan, mi az, amit keresek, de valami olyan színházi formának a megtalálása érdekelt, amely szakítani tud a kőszínházi keretek által megszabott lehetőségekkel, és a nézőkkel való viszonyt is szerettem volna átértelmezni a saját magam számára. Tulajdonképpen a társulatunkkal ma is ezen az úton próbálunk haladni.
– Itthon és külföldön is egyre népszerűbb, sikeresebb az Osonó. Szerinted mi a titka ennek a sikernek? – Az isteni gondviselés alakította végig az életemet, én mindig csak arra törekszem, hogy nyitott legyek a világ változásaira, kihívásaira úgy, hogy közben az értékrendemet tudjam megőrizni, érvényesíteni. Soha nem hoztunk olyanfajta döntéseket az Osonóban, hogy akkor most holnaptól elkezdünk turnézni, utazni a világban; mindig csak a következő lépésre figyeltünk, arra, hogy megpróbáljuk kihasználni az éppen adandó lehetőséget. A meghirdetett határidőkig megírtunk egy-egy pályázatot, ha meghívtak valahová, igyekeztünk eleget tenni a meghívásnak. A kommunizmus többek között azt a rossz beidegződést oltotta belénk, hogy a tétlenség, a megszokotthoz való ragaszkodás, a felelősség elhárítása jelenti a biztonságot, pedig valójában csak a munka, a bátorság, a kreativitás és rugalmasság hozhat valódi eredményeket az életünkben. Minél többet megtapasztalunk a világból, annál inkább rájövünk arra, hogy csak a kitartó munkának van gyümölcse; dumával, okoskodással, ítélkezéssel nem lehet előrehaladni. Amit most az Osonó megél, abban az elmúlt tíz év megfeszített munkája is benne van: a szinte egy évig tartó próbafolyamat, a hosszú éjszakákon át írt pályázatok, sok-sok ingyen vállalt, önkéntesen végzett munka és az, hogy önerőből, a csapatból, tehát egymásból építkezünk.
– Rég nem diákszínház már az Osonó, mégis minden projektben részt vesznek diákok… – Az Osonó független színház, amelynek állandó társulati tagjai felnőttek: Mucha Oszkár, Daragics Berni, Bernát Szilárd és én. De ahogyan te is megemlítetted, fontos számunkra, hogy minden projektünkbe vonjunk be diákokat. Meggyőződésem, hogy ha elviszünk egy fiatalt egypár hetes turnéra, annyit bővülhet, annyit módosulhat a világlátása, annyit tanulhat az ott látottakból, az előadások utáni közönségtalálkozókból, beszélgetésekből, amennyit a román tanügyi rendszerben biztosan nem tanulna ennyi idő alatt. Én éppen ezt tartom az egyik legnagyobb problémának, hogy abból a három-négy alappillérből, ami a mai világban való jó eligazodást jelentené, sajnos, egyiket sem tanítja az iskola. Rugalmasnak lenni, nyitottnak lenni, kreatívnak lenni és kezdeményezni… Ha ezeket a képességeket birtokolnánk, a munkahely elvesztésétől kezdve bármilyen nehéz helyzetben feltalálnánk magunkat. Nem félnénk attól, hogy a világ állandó mozgásban van és változik, hanem örülnénk az így kínálkozó lehetőségeknek. Mindig van megoldás, csak hinnünk kell benne. Hogyha elölről, hátulról, jobbról és balról falakba ütközünk, felfelé kell elindulnunk…
– Mi a célod az Osonóval, melyek a hosszú távú terveid?
– Pina Bausch szavaival élve, meg kellene keresnünk, hogyan tudnánk közelebb kerülni egymáshoz. Ez a cél folyamatosan: közösségben alkotni, élni, és létrehozni olyan eseményeket, amelyek megmozgatják az embereket, amelyek megpróbálnak segíteni, impulzust adni. Ebben az értelemben is nagyon fontosak számunkra a nemzetközi projektjeink, és az, hogy időről időre más nemzetiségű tagjai is vannak a társulatnak. Sokat beszélgetünk a nézőkkel, és azt érzem, hogy tényleg szükségük van a segítségre, mert nagyon nagy terhek, nagyon nagy sebek vannak, és mindezzel egyedül maradtak. Akkora öröm, amikor azt érezzük, hogy egy-egy előadás enyhíteni tud ezeken a terheken… Persze, nem tudjuk megoldani az előadásaink által felvetett társadalmi, szociális problémákat, de azzal, hogy lehetőséget teremtünk a párbeszédre, lehetőséget teremtünk megtenni az első lépéseket a gyógyulás útján. Igyekszem szolgálattá tenni a színházcsinálást, túllépve a sikerek, díjak, turnék örömén, csak a lényegre figyelni. Létrehozhatunk bármilyen nagyszerű előadást, ha nem tudjuk megszólítani a nézőt, ha nem tudjuk megérinteni a lelkét, értelmetlen a fáradozásunk. Nagyon sok fiatal pusztán virtuális közösségekben él, nem tudja, milyen, amikor másokkal valódi közösségben, felelősségünk teljes tudatában építünk, alkotunk, átélünk valamit. Ez a fajta elidegenedés, egoizmus a mai világ egyik legnagyobb veszélye, ezért a mai színház egyik legfontosabb feladata az én értelmezésemben az, hogy megtanítson egymás felé fordulni, egymás szemébe nézni, majd elindítson a kommunikáció és a befelé figyelés útján. Ez a célunk, mert úgy érzem, ez az egyetlenegy esélyünk embernek maradni. – Együtt éltek, dolgoztok a társulatban, a munka tölti ki a teljes életedet. Nem vonz a polgári lét, család, gyerek…?
– Azt szoktam mondani, ha valaki a családalapítás iránt érez elhivatottságot, akkor azt feltétlenül meg kell lépnie, és biztatni, segíteni kell őt, hisz attól kezdve nagyon jelen kell lennie benne, mert a család is egy kihívás, teljes embert igénylő hivatás. Volt olyan időszak, amikor engem is vonzott, de az utóbbi években annyira átalakult a belső világom, hogy ez a kérdés nem foglalkoztat. Ebben a pillanatban semmi nem vonz, ami polgári. Persze, nagyon szeretem magam megosztani másokkal, örömmel találkozom, örömmel beszélgetek... Nem tudom, mi fog történni hosszú távon, de egyelőre nagyon jól érzem magam ebben a helyzetben – feltölt, energiát ad… Ebben látom értelmét az életemnek.
Kérdezett: NAGY B. SÁNDOR
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Osonó évértékelő – 2014 számokban
Az önfenntartó társulatként működő Osonó 2014-ben 242 eseményt hozott létre és 164 ezer lejből gazdálkodott. Ennek az összegnek a 42 százalékát uniós projektekből, nyolc százalékát magyarországi pályázatokból nyerte a csapat. A külföldi előadások bevételei 35 százalékot tettek ki a költségvetésből, a maradék 15 százalék a Sepsiszentgyörgy Önkormányzata (6%), a Communitas Alapítvány (4%), a Kovászna Megye Tanácsa (2,5%) és a MOL (2,5%) által biztosított összegből jött össze.
2014-ben 1 bemutatót és összesen 104 előadást játszott a társulat, 67 közönségtalálkozóra került sor, valamint 46 műhelyfoglalkozást szervezett fiataloknak és felnőtteknek. Mindezek mellett 20 kulturális tevékenységre és 5 drámatáborra is sor került az Osonó szervezésében. Az eseményeken mintegy tizenötezer ember vett részt, amelyből kilencezer külföldön.
A társulat, amelynek állandó tagjai az országos átlag munkaidővel megegyező időtartamot dolgoznak önkéntesként, jól együttműködött a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa csapatával, többször szervezett kiszállást falvakba és két szórvány turnén is részt vett, de a tevékenység nagy része külföldön zajlott, mivel a finanszírozás 85 százaléka nem romániai „eredetű”. Az év egyik kiemelkedő kísérlet volt a különböző társadalmi csoportokat megcélzó, a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa által meghirdetett A játék éve programsorozatban futó, Prezsmer Boglárka által vezetett színház-pedagógiai tevékenység. Ebbe irányított módon különböző életkorú, foglalkozású és társadalmi réteghez tartozó csoportok vonódtak be, és az előadás után tartott foglalkozások „közelebb hozták” őket a színházhoz.
A társulat jelenleg a január 16-án kezdődő öthetes európai turnén dolgozik, amely során 8 országban, 25 alkalommal lesz látható az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás. A turné alkalmával, először fog fellépni az Osonó Angliában és Hollandiában.
Közlemény
Erdély.ma

Színházláz Sepsiszentgyörgyön
Véglegesítették a sepsiszentgyörgyi Reflex 3 Nemzetközi Színházi Fesztivál programját, a szervezők a teljes műsort nyilvánosságra hozták a Reflexfest.ro honlapon, ahol az előadások részletes ismertetője mellett a kísérőrendezvényeket is bemutatják.
A korábban beharangozott programhoz képest egyetlen változásra hívják fel a figyelmet: a varsói Új Színház Nancy interjú című produkciója helyett a szintén lengyel, a gdanski kortárs táncszínház, a Dada von Bzdülöw Színház Invisible Duets című előadása vesz részt a fesztiválon. A kilenc meghívott előadás mellett ezúttal ismertetik a képzőművészeti, zenei kísérőrendezvényeket és a sepsiszentgyörgyi fellépőket is.
A fesztivál idén is egy rangos kvartett koncertjével kezdődik, a bécsi radio.string.quartet a klasszikus zenét a dzsessz-, a rock- és a popzene elemeivel vegyíti. A helyi MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér szintén a fesztivál nyitónapjára időzítette a Példák nem univerzális székre című csoportos kiállítását.
A huszadik század egyik legjelentősebb színházreformere, Tadeusz Kantor születésének 100. évfordulóját a Lengyel Kulturális Intézettel és a Lengyel Televízióval ünnepelik a szervezők. A Kantor munkásságát bemutató kültéri fotókiállítás mellett levetítik három reprezentatív színházi előadását, majd az egykori krakkói Cricot2 színház művészeivel, Teresa és Andrzej Wełminskivel találkozhatnak az érdeklődők a Lábas Házban.
Március 20-án, a gyermek- és ifjúsági színházak világnapján a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház Kire ütött ez a gyerek című, Janikovszky Éva szövegeiből felépített előadását mutatja be, majd a március 21-ei bábvilágnapon a Kányádi Sándor írásaiból összeállított Verstől versig hajt a csordás című maszkos játékot. Az Osonó Színházműhely marokkói fiatalokkal létrehozott mask@face.now című produkcióját tekintheti meg a Reflex3 közönsége március 19-én.
A Háromszék Táncegyüttes Könczei Árpád koreográfus rendezésében A banda című előadását mutatja be a Reflexen március 29-én. Az M Studio a fesztivál utolsó előtti napján a Fehér Ferenc által rendezett és koreografált Kampf című produkciót viszi színre. Ugyancsak a fesztivál utolsó előtti estjén a Berlin leghangulatosabb zenekarának is nevezhető RotFront – Emigrantski Raggamuffin Kollektiv koncertezik.
Esténként az előadások utáni közönségtalálkozók a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben zajlanak, a Játéktér című folyóirat szerkesztői is itt mutatják be a tavaszi számot. A március 18–31. között zajló Reflex 3 Nemzetközi Színházi Fesztiválra a jegyeket a rendezvény előtt tíz nappal kezdik árusítani.
Bíró Blanka |
Székelyhon.ro

Reflex3 nemzetközi színházi fesztivál
Jegyvásárlás március 9-től
Mint arról korábban hírt adtunk, hamarosan kezdetét veszi az ország egyik legjelentősebb színházi szemléje, a székelyföldi Reflex3 nemzetközi színházi fesztivál. A március 18–31. közt zajló szemle által Sepsiszentgyörgy találkozási PONTtá válik Európa kulturális térképén. Mint azt a fesztivál szervezői tudatják, az idei Reflex előadásaira március kilencedikétől, hétfőtől lehet jegyeket váltani.
Amint azt a szemle programjában olvashatjuk, a Tamási Áron Színház által szervezett Reflex3 fő programja öt nagytermi és négy stúdió- előadást kínál. Kísérőrendezvényei sorába – hagyományaihoz híven – azokat a saját műfajukban számottevő alkotásokat is belefoglalja, melyeket a város kulturális intézményei kínálnak: az M Studio mint Erdély egyetlen hivatásos mozgásszínháza, a 25. évfordulóját ünneplő Háromszék Táncegyüttes, a nagykorúvá érett, bábos világnapot ünneplő Cimborák Bábszínház, valamint egy fiatalokkal létrehozott nemzetközi koprodukció az Osonó Színházműhelytől.
A Reflex3 szervezőinek az idén kevesebb társulatot állt módjában meghívni, ezért a kis nézőszámmal játszott vagy stúdiókörülmények közt bemutatásra kerülő előadásokat több alkalommal is műsorra tűzik. Ugyanakkor érdemes időben jegyet váltani, hiszen ezek csak személyesen vagy interneten vásárolhatóak meg.
A jegyárak ez évben is 20–40 lej között mozognak. A nagytermi vendégjátékok, mint a litván Oskaros Koršunovas színház Miranda című előadása, vagy a budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka 40 lejes helyárral tekinthetők meg. Az Új Stúdióban látható előadások: a temesvári német és magyar színház együttműködésében született Moliendo café Silviu Purcarete rendezésében; a bukaresti Odeon Színház vendégjátéka; a lengyel Dada von Bzdülöw mozgásszínházi produkció 35, illetve 20 lejbe kerülnek. Szintén 20 lejért lehet a koncertekre a belépőt megvásárolni, a bécsi kvartett és a berlini ragamuffin zenekar előadása a fesztivál nyitó- és záróakkordjaként hangzik el. A Tamási Áron Színház és az M Studio előadásai, melyeket a fesztivál keretében játszanak, a hagyományos 16, illetve 12 lejes jegyárakkal láthatók, emellett az Ábel-bérletek is érvényesíthetők.
A márciusi kínálatnak ingyenesen látogathatók a képzőművészeti tárlatai és vetítései: a MAGMA kortárs kiállítótér csoportos kiállítása, a Tadeusz Kantor munkásságát és filmjeit bemutató eseménysorozat és az Osonó Színházműhely produkciója. Mecénásbérletet ez évben is hirdet a fesztivál. A támogatói bérletet vásárló nézők megerősíthetik a fesztivállal vállalt értékközösséget. A meglévő mecénások és a jövőbeni pártolók Szabó Krisztinával vehetik fel a kapcsolatot a 0726-083-338-as telefonszámon. Szakmai jegyekre a kérelmeket a színház titkárságán lehet jegyeztetni atitkarsag@tamasitheatre.ro címen. Ebben a kedvezményben azon alkotók részesülhetnek, akik a színházművészetben tevékenykednek, és ide tartoznak a színház- vagy filmművészeti tanintézmények hallgatói is. A fesztivál vezetősége a rendelkezésre álló helyek bizonyos százalékát tartja fenn erre a célra.
A jegyek értékesítése március 9-től, hétfőtől indul a Tamási Áron Színház jegypénztáránál, a Városi Kulturális Irodában. Hétköznapokon 10 és 17 között várja a vásárlókat a jegyiroda, előzetes foglalásra nincs lehetőség. Online jegyeket a www.biletmaster.ro oldalon lehet rendelni. A Reflex3 virtuálisan bebarangolható, műsorának részletes kínálata letölthető a www.reflexfest.ro honlapon – áll a szervezők közleményében.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

A Bolyongó az év szervezete
A sepsiszentgyörgyi Bolyongó Színházi Egyesület – amelyet inkább Osonó színházként ismer a közönség – kapta A 2014-es év civil szervezete díjat a Civilek Háromszékért Szövetségtől. A megye civil szervezeteit tömörítő CIVEK az idén harmadik alkalommal ítéli oda a kitüntetést, amely elsősorban erkölcsi elismerése az elmúlt évi, közösségért végzett tevékenységnek. Először a Háromszéki Közösségért Alapítvány kapta meg a közösségi kártya bevezetéséért, tavaly az Erdélyi Magyar Ifjak kézdivásárhelyi szervezete az anyanyelvhasználatért folytatott széles körű kampányáért.
Idén négy egyesületet neveztek be, ezek közül csak egyik a CIVEK tagja, ami Bereczki Kinga elnök szerint igen örvendetes, a külsők bizalmát jelzi. Az elbírálás egy pártatlan háromtagú bizottságra hárult, és ha oklevelet nem is, de méltatást és buzdítást mindenki kapott: a nem egészen egy éve alakult Parittya Egyesület szerteágazó, tartalmas programjaiért, az Ecou a román és magyar fiatalok közötti párbeszéd fenntartásáért, a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület az egészséges élet és tiszta környezet iránti elkötelezettségéért. Az Osonót nem kell bemutatni: a csapat, amely egyik krónikása szerint „létezésünk hírnöke a nagyvilágban” jelenleg Marokkóban turnézik, a díjat és az ezerlejes nyomtatási utalványt Erdély András vette át. Megköszönte Szonda Szabolcs megyei könyvtárigazgatónak a jelölést, és elmondta: a zömmel diákokból álló, folyton változó összetételű amatőr társulat külföldön sokkal nagyobb elismerésnek örvend, mint itthon, pedig olyan hallgatóságot szólítanak meg, amelyet mások nem tudnak, és már ezért többet érdemelnének a jelenlegi szűkös támogatásoknál.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felelősség és értékteremtés
Átadták a Communitas alkotói ösztöndíjait
Ünnepélyes esemény színhelye volt péntek délután a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza. Itt adták át a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és Communitas Alapítvány immár hagyományos, alkotói ösztöndíjait. Az idén 42 fiatal, 35 év alatti, az irodalom, a képzőművészet és fotográfia, a zeneművészet, a színházművészet, a film és atelevízió területén pályázó alkotó részesült az egy évre szóló, havi lebontású ösztöndíjban – a pályázóknak az erdélyi magyar kultúra valamelyik kiírt ágazatához kapcsolódó éves alkotói tervezetet vagy előadói elképzelést kellett benyújtaniuk.
A díjiosztó ünnepségre délután 4 órától került sor, a gálát a Moonfellas nevű formáció, Kiss Levente, tavalyi díjazott zenész együttesének rövid koncertje nyitotta meg, majd az est házigazdájaként, az ösztöndíjbizottság tagjaként Gáspárik Attila szólt a jelenlévőkhöz. Mint mondta, a Communitas Alapítvány tizenharmadik alkalommal osztja ki ösztöndíjait, amelyekben az RMDSZ jóvoltából idén 42 fiatal alkotó részesülhetett. Az elbíráló bizottság tagjai – a házigazda mellett Markó Béla, Béres András, Bocsárdi László, Bogdán Zsolt, Csíky Boldizsár, Márkos Albert, Vannai István Zsolt, Balázs Imre József, Gálfavi György, Karácsonyi Zsolt, Kovács András Ferenc, László Noémi, Bartha József, Kolozsi Tibor, Részegh Botond, Sipos László, Berszán-Árus György és Schneider Tibor – mindannyian társadalmi munkaként vállalták el a feladatot, közöttük több olyan alkotót is találunk, akik annak idején maguk is részesültek az ösztöndíjban.
Markó Béla, az ösztöndíjbizottság elnöke hozzátette: ezelőtt 13 évvel 12 alkotó nyert alkotói ösztöndíjat, idén harminccal többen. – Ez egyértelműen bizonyítja, hogy nem csak elindítottuk a támogatást, hanem kiemelten fontosnak tartottuk, hogy növeljük a díjazottak számát. Az egy éven át folyósított, havi majdnem 800 lej számukra komoly egzisztenciális könnyebbséget jelent, ugyanakkor évről évre komoly vita folyik arról, hogy mit és hogyan kellene változtatni. Idén arról folyt a vita, hogy ma, amikor a mi közösségünk is mozgékony, mi az az erdélyiség, ami állandó kritériumot képezhet? Miért fontos ez az összmagyarság szempontjából? Azért, mert ez gazdagító tényező: létezik olyan erdélyiség – például a Kós Károly vagy a Bánffy Miklós erdélyisége –, amely hozzáad az egységes magyar kultúrához. Nekünk ezzel szemben van olyan felelősségünk, amelytől nem tekinthetünk el. De van-e a fiatal alkotónak felelőssége a közösségével szemben? Úgy gondoljuk, hogy minden értelmiséginek felelőssége van azzal kapcsolatosan, ami körülötte történik. Ugyanakkor a társadalomnak is felelőssége van velük szemben. Főleg ha kiszolgáltatjuk őket a politikának – az RMDSZ és a Communitas Alapítvány próbálja úgy intézni az ösztöndíjak sorsát, hogy ezt is szem előtt tartja: alárendelt művészekre nincsen szükségünk, szabad alkotókra igen. Ehhez kívánok elsősorban saját magunknak továbbra is felelősségérzetet – mondta köszöntőbeszédében Markó Béla, majd a 2015-ös Alkotói Ösztöndíjak nyerteseinek díjazása következett. A filmművészet és televízió területén díjazottaknak Schneider Tibor, az irodalmi ösztöndíjakat elnyerőknek Gálfalvi György, Kovács András Ferenc és Karácsonyi Zsolt, a színházművészeti ösztöndíjasoknak Béres András, a vizuális művészetek terén pályázó nyerteseknek pedig Bartha József adta át a díjakat.
Az est további részében Daragics Bernadette, az Osonó Színházműhely tagja, tavalyi díjazott színművész olvasta fel Láng Orsolya irodalmi ösztöndíjas Költőszobor jelen című versét, majd tárlatnyitó vette kezdetét: a vizuális művészetek kategóriában tavaly díjazott képzőművészek munkáit állították ki a Stúdió Színház előcsarnokában, ezen alkotásokat méltatta Sipos László festőművész, grafikus, a bizottság tagja.
– A jelenkori képzőművészeti megnyilvánulásokat három részre osztom: divat, árutermelés és tradicionális értékteremtés. Az elsőre nem vesztegetnék szót, mert a divat megy ki leghamarabb a divatból. A másodikkal kapcsolatosan megjegyzem, hogy ma már nincsenek izmusok, értéktelen világban élünk, amelyben a galériák döntenek. Ami az értékteremtést illeti, értékteremtés az, amit a több évezredes képzőművészet létrehozott – olyan párbeszéd alkotó és alkotás között, amely megérinti a nézőt, olyan munka, amelyben a festék anyaggá, érzéssé alakul. A művésznek a föld iránt is, ahol él és a kor iránt is, amelyben alkot, felelőssége van: a képzőművészet meghatározza a kort, amelyben létezik. Nagyszerű dolognak tartom az alkotói ösztöndíjat, amely lehetőséget ad a kiteljesedésre – mondta Sipos László, majd a díjátadó gála további részeként a 2014-es irodalmi, zenei és színházi ösztöndíjasok közreműködésével, a film és televízió kategóriában díjazottak munkáinak rövid vetítésével folytatódott.
Az ösztöndíjbizottsághoz idén beérkezett 214 pályázatból 42 részesült pozitív elbírálásban. Az ösztöndíjasok névsora a következő: Bartincki Tamara, Besenyei Katalin, Borsos Tünde Krisztina, László Barna, Pálfi Kinga, Varró-Bodoczi Zoltán (film és televízió), Adorjáni Panna, Bálint Tamás, Horváth Előd Benjámin, Márkus András, Muszka Sándor, Serestély Zalán, Szabó Ádám, Székely Örs, Visky Zsolt (irodalom), Barabás Réka, Bende Sándor, Czikó Juliánna, Fekete Lovas Zsolt Sándor, Marosán Csaba-László, Ruszuly Ervin, Sándor Annamária, Szűcs Ervin, Váróterem Projekt (színházművészet), Barabás Szabolcs, Cabuz Andrea, Fazakas Noémi, Ferencz Zoltán, Gagyi Botond, Gáspár Szilárd Miklós, Hotykai Evelin, Madaras Péter, Tivadar Andrea (vizuális művészetek), Ábrám Endre–Veress Gáspár, Gergely Zoltán, Munkácsi Dóra Krisztina, Potyó Béla István, Pozsár Róbert, Sándor Csaba, Tasi Nóra, Toró Árpád, Török-Gyurkó Áron (zeneművészet).
knb
Népújság (Marosvásárhely)

A megbékélés és megértés tábora a színház eszközeivel
Magyar és román fiataloknak szervezet interetnikai drámatábort az Osonó Színházműhely. A sepsiszentgyörgyi színházműhely a Művészeti és Népiskolával közösen július 26- 30. között szervezte az Interetnikai Drámatábort, amelyben román és magyar fiatalok vettek részt Temesvárról, Marosvásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről és Kovászna megye több településéből.
Az árkosi Felnőttképző Központban megtartott tábor célja annak a lehetőségnek a megteremtése volt, amelyben a dráma- és csapatjátékok, személyiségfejlesztő és önismereti gyakorlatok segítségével, a két nemzet fiataljai közelebb kerülhettek egymáshoz, megismerhették egymást és felfedezhették a közös alkotás örömét. A színház, mint forma nagyszerű eszköznek bizonyult az előítéletek leküzdésére, az egymás elfogadására és a közös kapcsolódási pontok megtalálására.
Az Osonó Színházműhely vezetője, Fazakas Misi rendező, és Iustinian Turcu, a szebeni színművészeti egyetem III. éves színész szakos diákja, valamint a szebeni Radu Stanca Nemzeti Színház bedolgozó színésze által vezetett foglalkozások nagy hangsúlyt fektettek a csapatépítésre, az önismereti- és személyiségfejlesztő gyakorlatokra, drámajátékokra, beszédkészség-fejlesztő feladatokra és az alap-színházképzésre.
A színházi gyakorlatokba való elmélyülés, a keresés és a kísérletezés igazi közösséggé kovácsolta a résztvevőket. A műhelyfoglalkozások mellett, az intenzív tábor minden reggel a lelki-szellemi bemelegítőként szolgáló napindítóval indult, este pedig a rövid színházi jelenetek próbái zajlottak, amelyeket az utolsó nap délelőttjén mutattak be a kiscsoportok. A tábor célját az Osonó Színházműhely legújabb, a román és magyar fiatalok történeteit feldolgozó Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című fórumszínházi előadásának megtekintése is segítette.
Mindezek mellett sok beszélgetésre került sor, így a résztvevők tudomást szerezhettek egymás kultúrájáról, gondolkodásmódjáról, és megoszthatták az életükben jelen lévő problémákat, amelyek a legtöbb esetben nem a nemzetiségi hovatartozásból fakadnak, hanem az ország helyzete miatt kialakult, a felnövekvőben lévő generáció jövőképének hiányából.
A 16 éves temesvári diák, Maria Bujancă így nyilatkozott: „A táborból úgy megyek haza, hogy a lelkem csordultig van telve érzésekkel, a szemem könnyel, a fejem gondolatokkal. Alig tudom elhinni, hogy ezekkel az emberekkel, függetlenül, hogy magyarok vagy románok, most találkoztam először. Olyan, mintha már régóta ismernénk egymást és egy nagy családot alkotnánk.”
A 17 éves, sepsiszentgyörgyi Dani Pálma elmondta: „Ez volt az első olyan helyzet az életemben, amikor román fiatalokkal voltam együtt. Nehéz szavakkal elmondani, hogy milyen fantasztikus élményt és tapasztalatot éltünk meg. Mikor egy román fiatallal beszélgettem vagy dolgoztam, sokszor volt olyan érzésem, hogy már nem arra figyeltem, vagy nem azért görcsöltem, hogy ő egy más nyelven beszél hozzám, hanem arra, hogy azt gondolja, amit én, kiegészítjük egymást, vagy együtt fogalmazunk meg gondolatokat. Egyszerűen: értettük egymást!”
Kovács Zsolt
maszol.ro

Visky Árpád emlékét idézték (Drámatábor Kökösben)
A sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely tegnap zárult ötödik kökösi drámatáborában harminc erdélyi és magyarországi résztvevő ismerkedett a színjátszás és a közös alkotás eszközeivel. A fiatalok a hatnapos együttlétet a tragikus sorsú egykori sepsiszentgyörgyi színművész, Visky Árpád emlékének szentelték.
A Fazakas Misi által irányított Osonó Színházműhely számára nem idegen Visky Árpád neve, életével és művészi alkotómunkájával né­hány évvel korábban a társulat behatóbban foglalkozott, közbenjárásukkal a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozata termet nevezett el a kommunizmusban meghurcolt, máig tisztázatlan körülmények között elhunyt színművészről. Az emlékezők úgy tartják, szókimondásával, igazságérzetével, szenvedélyes munkaszeretetével, tenni akarásával és lázadó alkatával Visky Árpád ma is példaértékű lehet a fiatalok és a színházi alkotók számára.
A táborban a színházszakmai csoport tagjai Mucha Oszkár irányításával, míg a személyiségfejlesztő-önismereti csoportban részt vevők Fazakas Misi vezetésével ismerkedhettek önmagukkal és a színházzal. A napi két műhelyfoglalkozás mellett a tábor minden reggele kitartást erősítő tornával és a lelki-szellemi bemelegítőként szolgáló napindítóval kezdődött, este pedig színházi előadásokat vetítettek, amelyeket megbeszéltek. Az ötödik tábor támogatói és partnerei: a Tiszta Formák Alapítvány, a megyei sport- és ifjúsági igazgatóság, a kökösi polgármesteri hivatal és a helyi Gábor Áron Általános Iskola.
Az Osonó hétfőn indul a franciaországi Tézébe, ahol az ökumenikus ifjúsági táborban színházi műhelyfoglalkozásokat irányítanak, majd augusztus végén tizenegy ország érintésével kéthetes európai turnéra indulnak.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az Osonó műhelyfoglalkozásokat tart Taizében
A taizéi szerzetesközösség hármas évfordulót tart: száz éve született az alapító Roger testvér, tíz éve annak, hogy meggyilkolták, és 75 éve alapította a Taizéi Közösséget. Az eseménysorozat csúcspontja ezen a héten zajlik, amikor négyezer fiatal vesz részt a találkozón. A délutáni műhelyfoglalkozásokon ma és holnap a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely két tagja, Fazakas Misi és Mucha Oszkár tart tréninget a világ különböző pontjairól érkezők számára, közölte a társulat közösségi oldalán.
A színház csak ürügy elnevezésű műhelyfoglalkozás keretében a résztvevők láthatják a társulat szociális és színházi eseményeiről készült rövid videoösszeállításokat. Bemutatják a kultúrák közeledésére alapozott thaiföldi és marokkói projektet, de szó lesz a csapat legújabb előadásáról, a párbeszédet, az elfogadást és közös gondolkodást szorgalmazó, a fórumszínház eszközeit is felhasználó, Ismeretlen barátok társasága, avagy Piknik egy japán szőnyegen című magyar–román koprodukcióról is.
Mindezek mellett az érdeklődők az osonósok által vezetett színházi tréningen kipróbálhatják azokat a játékokat és gyakorlatokat, amelyek az említett projektekben segítették a különböző vallású és nemzetiségű résztvevők közötti kommunikációt, egymásra figyelést és az elfogadás elmélyítését. A színház mint találkozás alapgondolatra felépített projektek sokat segíthetnek a fiataloknak megismerni és vállalni önmagukat, elfogadni másokat, megtapasztalni a sokszínűség és a közös alkotás örömét. Taizébe jönni annyit jelent, mint meghívást kapni az Istennel való közösség keresésére, amelyet a közös ima, az éneklés, a csend, a személyes elmélkedés és a beszélgetések segítenek – írják a taizéi szerzetesek rövid meghatározásukban. Ezt tapasztalja az Osonó is, hiszen a társulat 2007-től minden évben rendszeresen visszatér ide, a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola, illetve a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatos diákjaival együtt – olvasható a közösségi oldalon. Ez alkalommal is több drámatagozatos diákot vitt Taizébe az Osonó.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kilenchetes európai turnén és három nemzetközi fesztiválon az Osonó
Számos meghívásnak és visszahívásnak eleget téve, az Osonó Színházműhely augusztus 21-én indul arra a kilenchetes nagyturnéra, amely során a Fazakas Misi által rendezett Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás 10 ország 21 városában, közel 30 alkalommal lesz látható. Ebben az időszakban egy spanyol, egy luxemburgi és egy francia nemzetközi fesztiválon képviseli Romániát a társulat.
Augusztus végén a XV. Gironai Nemzetközi Színházi Fesztivál vendégeként játssza el a csapat a dokumentarista előadást. Egyben ez lesz a társulat első spanyolországi fellépése is. A fesztiválra még Izraelből, Csehországból, Kolumbiából, Spanyolországból, Ausztriából, Mexikóból és Csilléből válogatott be előadásokat az elő zsűri.
Szeptember végén a Luxemburgban megrendezésre kerülő őszművészeti fesztiválra hívták meg az előadást, amelyet az október közepén megrendezésre kerülő Saint- Louis-i 29. THEATRA Nemzetközi Színházi Fesztiválon versenyprogramjába is beválogattak.
Az Osonó turnéprogramja nagyon színes és a helyszínek tekintetében változatos. Szeptember közepén Ingolstadtban, a helyi magyar közösség meghívására vesz részt a csapat a Múzeumok éjszakája nevű projektben, de azt megelőzően az ausztriai Steyrben kerül megrendezésre egy iskolaprojekt, amely keretén belül az osztrák fiatalok nemcsak az előadást tekinthetik meg, de részt vehetnek a Fazakas Misi és Mucha Oszkár által vezetett műhelymunka sorozaton is.
A társulat fellép a Mária-jelenésről híres La Saletteben is. A zarándokhelyként jegyzett kis francia faluban két előadást tart az Osonó. Hamburgban, a nemrég Taizében megismert német fiatalok számára megszervezett közös színházi műhelymunkára kerül sor. A visszatérő helyszínek mellett, mint Brüsszel, London, Aalborg és Koppenhága, új helyszínekkel is gazdagodott a társulat kapcsolatrendszere, így először jut el az Osonó Brémába, Stadeba, Edinburghba és Le Mans-ba.
A Benyhe Bernát, Bernát Szilárd, Bilibok Appolónia, Daragics Bernadette, Fazakas Misi, László Fruzsina, Major Erik, Mucha Oszkár és Sebestyén Eszter alkotta csapat nagyturnéját és nemzetközi fesztiválokon való fellépését a magyarországi Tiszta Formák Alapítvány, a Közösségért Alapítvány Segíthetek?- MOL Tehetségtámogató programja valamint Kovászna Megye Tanácsa támogatta.
Közlemény
Erdély.ma

Az Osonó közösségben gondolkodik
A sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely minden alternatív eszközt kihasznál, hogy a színház nyelvén nyújtson közösségi élményt, az előadások mellett közönségtalálkozókat, műhelyfoglalkozásokat, egyszeri kulturális programokat, táborokat szervez, tagjai karitatív tevékenységekben vesznek részt itthon, az országban és külföldön. A 2015-ös megvalósításokról és idei terveikről Fazakas Misi társulatvezető tájékoztatott.
Tavaly tizenöt országban 133 előadást és 344 ingyenesen látogatható tevékenységet tartottak, 151 ezer lejes évi költségvetésük 65 százaléka külföldről származik,  fő támogatójuk a budapesti Tiszta Formák Alapítvány, amely a kiadások 15 százalékát fedezte. A Marokkóban bemutatott mask@face.now című, osonós és arab színészekkel készült előadás két díjjal tért haza a Sidi Kacem-i Nemzetközi Színházi Fesztiválról: a legjobb csapatnak és előadásnak, valamint a legjobb női mellékszereplőnek járó díjjal, melyet Daragics Bernadett kapott, októberben pedig a franciaországi Saint-Louisben tartott 29. Theatra Nemzetközi Színházi Fesztiválon díjazták a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely által bemutatott, Fazakas Misi rendezte Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadást, amellyel közelebbről ünneplik a 425. fellépést. 2015-ben az Osonó háttérintézménye, a Bolyongó Színházi Egyesület kapta az év legjobb háromszéki civil szervezete díjat, amelyet a Háromszéki Közösségi Alapítvány ítélt oda. 
Az elmúlt esztendőben tevékenységeik negyedét tartották Sepsiszentgyörgyön, a társulatvezető szerint ennél többre tudnának vállalkozni, ha a helyi önkormányzattól több támogatást kapnának. Elmondta: tavalyi  költségvetésük csupán három százalékát tette ki a város hozzájárulása, amelyből legfennebb egyszer tartanak előadást a Háromszék Táncstúdióban, ahol 500 lejes az órabér. A megyei tanács és a megyei művelődési központ résztámogatása együtt éri el a négy százalékot, különböző pályázatokból, ösztöndíjakból, a Tiszta Formák Alapítványtól kapott összegből és az 54,2 százalékot kitevő, önerőből generált bevételből tartják fenn magukat. Éppen a helyi támogatás alacsony szintje miatt költöztették tavalyi bemutatójukat, az Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című, magyar és román fiatalok tapasztalatán alapuló dokumentarista produkciójukat Csíkszeredába, ráadásul a társulat nyár óta székhely és raktár nélkül maradt, ami szintén hozzájárult döntésükhöz. A kétnyelvű előadást januárban és februárban több Hargita és Kovászna megyei településen bemutatják, jövő héten a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színházban is láthatja a közönség. A helyi román társulattal közösen februárban, Cătinca Drăgănescu rendezésében színpadra állítják Székely Csaba Bányavakság című művét, majd márciusban olyan erdélyi, magyarországi, kárpátaljai és ausztriai településekre térnek vissza, ahol korábban nagy sikerrel mutatták be az Ahogyan a víz tükrözi az arcot.  Fazakas Misi elmondta, a térségből és Nyugat-Európából is pozitív visszajelzéseket kapnak, hogy előadásaik, műhelyfoglalkozásaik olyan egyedi hangot ütnek meg, ami hiányzik a színházi nyelvezetből, de még inkább a közösségépítő gyakorlatból. Meggyőződésük, hogy nemcsak városon és nemcsak a városok kulturális központjában, hanem iskolákban, lakónegyedekben, a legkülönbözőbb termekben és tereken is lehet és kell színházhoz közeli közösségi programokat szervezni. Partnereik közül kiemelte a Plugor Sándor Művészeti Líceum, a Bod Péter Megyei Könyvtár, a Művészeti és Népiskola támogatását, utóbbival együtt szervezik a százhúsz órás képzést pedagógusok számára azzal a céllal, hogy bővítsék azok eszköztárát, akik az óvodákban, iskolákban ünnepi műsorokat állítanak össze.
Az Osonó Színházműhely idén is folytatja közösségi projektjeit, az előadások mellett minél több olyan tevékenységet szerveznek itthon és külföldön, amely révén a közönséget is bevonják a közös gondolkodásba.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bolyongás és siker
Rövidfilm az Osonóról 
A magyarországi Tiszta Formák Alapítvány és az E.R.SZ.I. Egyesület támogatásával készült el tavaly decemberben az a rövidfilm, ami a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhelyről szól. Részletekről érdeklődtünk.
Nagy Krisztina, a rövidfilm kezdeményezője, szerkesztője érdeklődésünkre kifejtette, elsősorban a társulat iránti tisztelet vezérelte abban, hogy előrukkoljon a filmalkotással.
– A Bolyongás egy, az Osonó által játszott darab címe, ami jellemző a társulatra is, hiszen folyton úton vannak, a nagyvilágban bolyonganak, ugyanakkor pályájukat sikerek övezik. A rövidfilm bepillantást enged a sikerek mögé is, kulisszatitokként lepleződik le például a támogatások hiánya (ezt Fazakas Misi rendező, társulatvezető a riportban ki is fejti, hogy fenntartásuknak csupán 3%-át fedezik a megyei, városi önkormányzatok). Az Osonó fiatal tehetségeket karol fel (akik utólag, az iskolai tanulmányok befejezésével elkerülnek a társulattól), így folyamatosan toborozzák az „új erőket”. Örömben üröm – erre a rövidfilm is utal –, hogy a fiatalokban (nagy általánosságban) egyre kevesebb a kitartás, a munkabírás – részletezte Nagy Krisztina.
Az operatőri és vágási munkálatokat Mucha Oszkár, a társulat oszlopos tagja végezte (aki autodidakta módon sajátította el ezt a szakmát). Az alkotók igyekeztek Fazakas Misi és néhány színtársulati tag nyilatkozatából a leglényegesebb mondatokat kiemelni. Az inkább portréfilm kategóriába sorolható alkotásnak színházi előadás hangulata van.
– A film bizonyítja, hogy vannak még olyan emberek, csoportok, akik nem csupán a hirtelen bizonyítási kényszer miatt alkotnak, hanem hosszú évek folyamán, munkával újulnak, mindig aktuális, a kedélyeket borzoló témákat feszegetnek, illetve sikeresek – összegezett a film szerkesztője.
Az alkotás megtekinthető a Youtube-on „Bolyongás és siker” címszó alatt.
Tinca Teddy. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A bizalom zarándoklatán
Margitta, Kolozsvár és Nagyvárad után a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia volt a negyedik helyszín, ahol a Verbum Kiadó – Ozsváth Judit szerkesztő és Szőcs Csaba igazgató jelenlétében – bemutatta a Keresztény Szó Könyvek sorozat 4. kötetét, a Taizé, a közös út. Huszonöt éve együtt a bizalom zarándoklatán című könyvet. A kötet szerkesztését Roger testvér, a taizéi közösség alapítója születésének 100., halálának 10. és a szerzetescsalád életre hívásának 75., valamint a romániai fiatalok taizéi zarándoklatai megkezdésének negyedszázados évfordulója motiválta.
A megjelent írások arra keresik a választ, hogy hol van Taizé helye a világban, az egyházban. A burgundiai faluban háromnegyed évszázada él a svájci születésű Roger (Schutz) testvér által alapított ökumenikus szerzetesközösség, amely a második világháború idején azért jött létre, hogy segítse az üldözötteket. „Taizé mellett elhaladni olyan, mint egy forrás mellett haladni el” – mondta a közösségről II. János Pál pápa, aki 1986-ban meglátogatta őket. Évente nagyszámú fiatal látogat el oda a világ minden részéből. 
A sepsiszentgyörgyi Benedek család: József, Judit és Bernadett is évek óta visszajáró zarándok, és havonta találkozókat tartanak a Krisztus Király-plébánián, hogy éltessék a taizéi lelkiséget.  A könyvbemutatón rajtuk kívül Fazakas Misivel, az Osonó Színházműhely vezetőjével is elbeszélgettek, aki szintén évről évre visszajár csapatával a franciaországi faluba. Élménybeszámolójukkal a könyvet is gazdagították, amelyben tizennégyen vallanak a bizalom zarándoklatán megélt történésekről. Különös a könyv befejező része egy önkéntes lány, Bodor Emőke migránsokkal megélt tapasztalatairól és Hölvényi Kristóf képekben megörökített emlékeiből – nekünk szegezi a kérdést, a lelkiismeretet moccantva: hogyan is állunk mi ezzel...
Külön élményt jelentett a Roger testvérrel készített beszélgetések rövid bejátszása, melynek konklúziója: elsősorban a meghallgatás nyitja meg a bizalom útját; a kiengesztelődésről nem beszélni, hanem megélni kell. Ozsváth Judit szerkesztő és a jelenlevők, a könyvben szereplők tanúsága szerint: „Taizé hangja nemcsak egy erőteljes, de egy rendkívüli hiteles hang a világban.”
Józsa Zsuzsanna. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ifjúsági Nagy Károly-díjban részesült az Osonó
Romániából a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely nyerte el az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díjat, amelyet az Európai Parlament és az aacheni Nemzetközi Nagy Károly-díj Alapítvány ítél oda olyan szervezeteknek, amelyek a legaktívabban segítik a különböző hátterű, kultúrájú és etnikumú fiatalok párbeszédét, egymáshoz való közeledését.
Az Európai Parlament által közzétett indoklás szerint a zsűri értékelte, hogy az Osonó Romániában és az Európai Unió országaiban több olyan előadást hozott létre és mutatott be, amely a fiatalok életét dolgozza fel. „Az alkotások kiindulási pontja a fiatalok saját személyes történetei. A társulat dokumentarista és fórumszínházi előadások által beszél egy sor, a fiatalok helyzetét érintő kérdésről, valódi párbeszédet és kommunikációt indítva be – olvasható az értékelésben, amelyet hivatalos honlapján tett közzé az Osonó Színházműhely. Szó esik továbbá arról is, hogy színház, oktatás és szociális projektek kulcsszavakra épülő tevékenysége révén számos ifjúsági programot, színházpedagógiai foglalkozást, osztálytermi előadást, műhelyfoglalkozást, képzést és tábort szervezett az Osonó, 2 kontinens 15 országában, alkotásai révén valódi találkozóhelyet hozva létre, ezzel is hozzájárulva a fiatalok tapasztalatcseréjéhez, nemzeti- és felekezeti hovatartozástól függetlenül.
Szabadság (Kolozsvár)

KISEBBSÉGBEN: Több budapesti helyszínen tart előadást az Osonó
Április 26-30. között a Bakelit Multi Art Center, az RS9 Színház, az S4 Háló Közösségi és Kulturális Központ, valamint két budapesti gimnázium ad otthont az Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című, a román és magyar fiatalok személyes történeteit feldolgozó előadásnak. Előtte, április 25-én a gyulai Nicolae Bălcescu Román Gimnáziumban mutatja be a társulat a Fazakas Misi által rendezett fórumszínházi produkciót.
A júniusban bemutatott produkció elutasítja, hogy meghatározható legyen. Nem dokumentumszínház, bár az előadás kiindulópontját az osonós és a csíkszeredai román fiatalok egyéni tapasztalatai képezik. Nem fórumszínház, bár a magyar és román fiatalok vallomásai megbolygatják a nézőket, arra ösztönözve őket, hogy vegyenek részt a játékban saját történéseikkel és rádöbbenéseikkel. Aki belép az előadás játékterébe, kitépi utána a tankönyvekből a románok és magyarok viszonyáról szóló, közhelyektől és előítéletektől hemzsegő lapokat. Ennek következtében az Ismeretlen barátok társasága című produkció azt a törekvést erősíti meg, hogy az etnikumok együttélésének problémáit nem megkerülni kell, hanem dokumentálni és megvitatni, a színházművészet és színházi kultúra játékos szellemében.
maszol.ro

A szabad színházban minden szabály áthágható
„Mindenevő vagyok. Eleinte leginkább a görögök érdekeltek, majd Shakespeare, most elsősorban Csehov. Csodálatos világ a Csehové, most, a Három nővér rendezése kapcsán döbbentem rá, milyen hatalmas emberi, szakmai tudás és nem utolsósorban saját életének sok-sok szenvedése kellett ahhoz, hogy ilyen helyzeteket és alakokat tudjon ennyire tökéletesen megformálni” – beszélgetés Balogh Attila rendező-színésszel.
– Életrajzi adatainak közlésekor hangsúlyozta, hogy intenzív matek-informatika osztályba járt, és ebből a szakágból is érettségizett. Ezek szerint van valamilyen különleges jelentősége az iskolai és az életpályaként választott profil közti ellentétnek?
– Talán éppen maga az ellentét. Az a tény, hogy nem eleve beskatulyázottként választottam pályát. Az iskolában sokat szavaltam, majd játszani kezdtem a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhelyben. Kétségtelen, hogy ott fertőződtem meg. Benedek Zsolttal, Godicza Előddel is az Osonóban ismerkedtem meg, velük együtt dolgoztunk a Három nővérben, előbbi volt a dramaturg, utóbbi a díszlettervező.
– S ha már megfertőződésről beszélt: miért nem a színészi pályát választotta?
– Kovács Levente rendező, a marosvásárhelyi színművészeti intézet tanára ajánlotta figyelmembe a rendező szakot, mondván, hogy ott mindkét profilt tanítják.
– Nem volt ebben a választásban egy olyan hátsó gondolat, hogy majd jobban sikerül a színészi alakítás, ha önmagát rendezheti?
– Nem, ilyesmiről nincs szó, olyannyira, hogy úgy találom, mintha a színész és a rendező énbennem más-más ember volna. Két külön szellemi „fiókban” van a színész és a rendező, csak lelkileg ugyanaz a fiók. Egyébként is képtelen volnék magamat rendezni, nem tudnám úgy, annyira kívülről látni magam, ahogy a rendező a színészeket látja. Sőt, ugyanazok a buta színész-, illetve rendezőbetegségeim vannak, vagyis ha színész vagyok, egész jól tudok duzzogni a rendezőre egy-egy utasítás miatt, ha pedig rendező, akkor „elfelejtek” szólni a maga alkotói barlangjában lévő színésznek, inkább szeretem rávenni, rávezetni, csalogatni az embereket, nem hatalmi szóval irányítani. Holott természetesen megtörténik, hogy ezzel visszaélnek, velem is előfordul, amikor játszom.
– Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Szatmárnémeti életútjának állomásai – hogy került kapcsolatba a nagyváradi színházzal?
– Vendégszereplés alkalmával és tulajdonképpen a társulat hozzáállása csábított ide: nagyon nyitottak, színházat akarnak csinálni, alkotni akarnak. Különösen tetszett, hogy képesek hazavinni az épp készülő darab, a formálódó figura problémáit, tovább foglalkozni mindezzel, nem pedig a próba vagy az előadás végén egyszerűen szögre akasztani, mint egy munkaruhát és a következő alkalomig nem is gondolni rá.
– Mennyire finnyáskodó, válogatós Balogh Attila, a színész, illetve Balogh Attila rendező?
– Mindenevő vagyok. Eleinte leginkább a görögök érdekeltek, majd Shakespeare, most elsősorban Csehov. Csodálatos világ a Csehové, most, a Három nővér rendezése kapcsán döbbentem rá, milyen hatalmas emberi, szakmai tudás és nem utolsósorban saját életének sok-sok szenvedése kellett ahhoz, hogy ilyen helyzeteket és alakokat tudjon ennyire tökéletesen megformálni.
Színészként inkább a negatív figurák vonzanak, nagyon szívesen eljátszanám Molnár Ferenc Ördögét és természetesen Shakespeare Othellójának Jágóját. Nagyon igaznak tartom azt a holly- woodi gondolatot, hogy „egy film annyira jó, amennyire a negatív hős jó”. Rendezőként pedig nagy álmom Az ember tragédiáját megrendezni. Nagyszabású előadást képzelek el, szimfonikus zenekar szolgáltatná a szférák zenéjét, de tulajdonképpen erről nincs is miért beszélnünk most, mert belátható időn belül úgysem kerülne rá pénz, talán majd egyszer.
– Beszéljünk akkor a rövid távú terveiről.
– Sajnos azokról sem tudok nyugodt szívvel beszélni, amilyen zűrzavaros és egyik pillanatról a másikra változó a körülöttünk lévő világ sorsa. Nem szeretnék itt lenni, ha háború lesz, talán esetleg Izlandon. Ha nem lesz háború, és amíg Novák Eszter lesz a Szigligeti Színház művészeti vezetője, addig szívesen maradok én is Nagyváradon.
Habár az utóbbi időben egyre jobban érdekel az a fajta hivatás, elfoglaltság – magam sem tudom, hogy is nevezzem pontosan –, szóval a sámánokéhoz hasonlító, multifunkcionális társadalmi szerep. És az egyelőre még csak kevesek által ismert, meseállításnak nevezett, különböző szituációkból kiinduló és szituációkra épülő alternatív pszichológiai terápia. De ebbe sem szeretnék nagyon belemenni, mert magam sem látom pontosan még a körvonalait sem.
– Akkor foglalja inkább össze a színházzal kapcsolatos elvárásait és elképzeléseit.
– A szabad színházban hiszek. Olyan nincs, hogy jön valaki és mond egy olyan szabályt, amit nem lehet áthágni. Talán az egyetlen, ami elképzelhetetlen: az élő színész nélküli színház. Egyébként darabja válogatja, koncepciója válogatja – a darab nélküli előadás már rég ismert, de színész nélkül nem megy.
Én a szabad alkotás híve vagyok, most például a Három nővérnél nem hagytam belenyúlni a szövegbe. De mondom, darabja válogatja, a dráma is egy eszköz, és aki ezt nem látja be, ne írjon drámát. Az pedig, hogy én nem nyúltam bele a csehovi szövegbe, nem azt jelenti, hogy nem lehet belenyúlni. Egyébként sem fogadok el olyanszerű kijelentéseket, hogy például Csehov – vagy bárki más – tudja a legjobban. Akárki tudhatja.
Balogh Attila 1988. május 10-én született Sepsiszentgyörgyön, a helyi Mikes Kelemen-gimnázium intenzív matematika-informatika szakán érettségizett, Marosvásárhelyen a színművészeti egyetem alapszakán rendezőként végzett, a mesterképzésen pedig párhuzamosan színészetet és rendezést tanult. Utolsó éves korától már Szatmárnémetiben játszik, mellette szabadúszóként tevékenykedett. Az idei évadtól Nagyváradra szerződött, de az évad végéig még Szatmáron is marad.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

Ötéves Osonó-előadás
A 2011-es bemutató óta három kontinens huszonhárom országának 153 településén, összesen 446 alkalommal játszotta a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely a Fazakas Misi rendezte, Ahogyan a víz tükrözi az arcot című produkciót, amely ez idáig 11 nemzetközi fesztiválon képviselte Kelet-Európát, és számos díjban részesült. Szombaton a Nagyváradon tartott regionális Taizé-találkozón lépnek közönség elé a Posticum Keresztény Kulturális Központban, amelyen részt vesz a Taizé-i szerzetesközösség néhány tagja, illetve a közösség priorja, majd vasárnap Hódmezővásárhelyen a Cseresnyés Kollégiumban lesz látható az előadás. (fekete) A 2011-es bemutató óta három kontinens huszonhárom országának 153 településén, összesen 446 alkalommal játszotta a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely a Fazakas Misi rendezte, Ahogyan a víz tükrözi az arcot című produkciót, amely ez idáig 11 nemzetközi fesztiválon képviselte Kelet-Európát, és számos díjban részesült. Szombaton a Nagyváradon tartott regionális Taizé-találkozón lépnek közönség elé a Posticum Keresztény Kulturális Központban, amelyen részt vesz a Taizé-i szerzetesközösség néhány tagja, illetve a közösség priorja, majd vasárnap Hódmezővásárhelyen a Cseresnyés Kollégiumban lesz látható az előadás.
(fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem vagyok primadonna!
Ürmösi-Incze Mária az évad legjobb női táncművésze
„Szeretem a színpadot akkor is, ha táncolni, akkor is, ha beszélni kell. Színpadon vagyok önmagam, ott szabadulok fel, és tudok olyan dolgokat megmutatni magamból, amit az életben is megmutathatnék, de furcsán néznének rám az emberek” – fogalmazta meg Ürmösi-Incze Mária Terézia, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes táncosa, aki Erdélyben elsőként kapta meg idén a Magyar Táncművészek Szövetsége által odaítélt Az évad legjobb női táncművésze-díjat néptánc kategóriában. Kovács Zsolt
– Miként választotta hivatásának a táncot?
– Kézdivásárhelyen születtem, és ott találkoztam a tánccal. Már kisiskolásként jelen voltam a Madisz-klubban, az Istvánfi Csilla által tartott gyerektáncházakban, ahol inkább játékokat tanultunk, és megszerettem. Később eljártam felnőtt-táncházakba, mert jól esett a fülemnek és lábamnak a néptánc, és ez a dallamvilág. Fiatalon mostani tánckarvezetőmtől, Tekeres Gizellától tanultam táncolni.
– Mennyire tartja fontosnak, hogy a gyerekek, a saját gyerekei is megismerkedjenek a tánckultúránkkal?
– Hosszú ideig tanítottam, és néhány éve ismét foglalkozom kisgyerekekkel. Játszva kell belopni testükbe, lelkükbe és szívükbe a néptáncokat. Már óvodáskorban meg kell tanítani őket a népi játékainkra. Például ma könnyebb újévkor petárdázni, holott lehetne karikás ostorozni. A fiam már tud az ostorral bánni, ami készséget is fejleszt. Ma a hagyományos viseleteink, táncaink muzeális értékként vannak beállítva, pedig ezek csak a külföldiek számára muzeális értékek, a mi életünkben jelen kell lenniük. Mi – tévesen – azt tartjuk, hogy a székely ruha ünneplő viselet. Gyerekeimben és tanítványaimban is fel szeretném ébreszteni a tánckultúránk és a hagyományos viseleteink iránti igényt.
A közönséget nem lehet becsapni
– Hogyan lesz a néptáncosból táncművész, majd közülük is az évad legjobbja?
– A tánchoz sok alázat és nyitottság kell, egy táncosnak szerénynek kell lennie. Amikor azt mondták rám, hogy táncművész, kicsit megijedtem. Erdélyben nem kapunk budapesti táncművészeti főiskolás képzést, amely ad az embernek egyfajta magabiztosságot. Mi többnyire táncházakból, tánccsoportokból kerültünk színpadra, és a hivatásos együttesek keretében kapott képzés révén váltunk táncművészekké. Magas szinten kell művelni a táncot, mert a közönséget nem lehet becsapni! Mint ahogy ömagunkat sem jó becsapni: gyakorolni kell, megismerkedni többfajta tánckultúrával és táncstílussal, más népek táncával, a kortárs mozgáskultúrával, amelyek elsajátítása vezet ahhoz, hogy olyan testkontrollal rendelkezzünk, amit színpadon tudunk kamatoztatni; ez tesz táncművésszé. Jól esett olvasni a díj alatt, hogy Ürmösi-Incze Mária táncművész…
– Melyik előadás volt pályafutása során a legmeghatározóbb?
– Szerencsés vagyok, mert sok híres emberrel dolgozhattam, köztük Tímár Sándor és Böske, Novák Ferenc „Tata”, Mihályi Gábor, Könczei Árpád, Orza Călin, Furik Rita, Horváth Zsófia, Ivácson László nevét említhetném, akik jelentős szerepeket osztottak rám. Legmeghatározóbb élményem mégis az Osonó Színházműhely vezetőjével, Fazakas Misivel való együttműködés, amikor a Farsangot készítettük. Volt előadás, aminek az élményét mai napig keresem. Ez a munka arról szólt, hogy mindenki felelős mindenkiért és mindenért, ami történik az előadásban. Az Osonó azért is különleges volt, mert inkább színészekként voltunk jelen, mint táncosként. Fazakas Misi ragaszkodott, hogy a darab jelen idejű és őszinte legyen. Volt megszólalás, amit ránk bízott: „azt mondd ki, amit akkor gondolsz, de ne csak beszélj, hanem a gondolat jusson el a közönséghez”. Elhangzott a színpadon olyan őszinte vallomásom is, amin utólag megdöbbentem: az, amikor kimondtam, hogy 15 éve vagyok hivatásos táncos, de édesapám egyetlen előadásomat sem látta, mert úgy gondolja, ez nem egy rendes szakma.
Nem mindig a férfi vezet!
– A Háromszék Táncegyüttesnél adatközlőkkel, de híres koreográfusokkal is dolgozott. Mit tettek hozzá ők a művészetéhez?
– A táncegyüttes keretében is találkozunk adatközlőkkel a népzene- és néptánctalálkozók alkalmával, sajnos, kiöregedőben vannak, és egyre kevesebben vannak jelen ezeken a találkozókon. Én viszont odamentem az adatközlőkhöz. Jártam mezőségi, széki, moldvai falvakban vagy a Gyimesekben és Felcsíkon is. Táncolhattam egy színpadon Zsukás Gyuszi bácsival, vagy énekelhettem együtt Zerkuláékkal. Ők egyszerű és nagyszerű emberek. Azt tanultam meg tőlük, hogy az életük van benne abban a tíz figurában, amivel rendelkeznek. Mi azért táncolunk sok figurát, mert megtanultuk minden adatközlő táncát. A tánc megismeréséhez sokat tett hozzá, hogy táncolhattam adatközlőkkel. Kiderült számomra, hogy bár úgy tanítják, a férfi „vezet”, de az adatközlők lehetőséget adnak az asszonynak is kibontakozni, a férfi is alkalmazkodik, nem csak az asszony. Nem mindegy, hogy videóról tanulod a táncokat vagy adatközlőktől.
– Összetett karaktereket formált meg, így a Csongor és Tündében Ilmát, a Helység kalapácsában az Amazontermészetű Mártát, az Ördögváltozásban a Kocsmárosnét. Mennyire tartja fontosnak táncelőadásban a színészi teljesítményt? Néptánc vagy táncszínház?
– Néptánc is tud táncszínház lenni, amikor elmesélünk egy falusi lakodalmat, és ehhez néptáncos elemeket használunk. Ugyanakkor nehéz egy történetet a színpadon úgy bemutatni, hogy ne legyen belőle népszínmű. A Háromszék Táncegyüttesnél azért is találtam meg a helyemet, mert inkább táncszínházi produkciókkal foglalkozunk. Ma a táncszínház az, ami a néző számára inkább érthető, ezért a folklórelőadásnak is adunk egy történeti keretet. Szeretem a színpadot akkor is, ha táncolni, és akkor is, ha beszélni kell. Színpadon vagyok önmagam, ott szabadulok fel, és tudok olyan dolgokat megmutatni magamból, amit az életben is megmutathatnék, de furcsán néznének rám az emberek, viszont a színpadon elfogadják.
„Mindenhol magamat adom”
– Mit jelent ön számára a rangos szakmai kitüntetés, és az, hogy Erdélyből először kapta meg az évad legjobb női táncművésze díjat?
– Először tehernek éreztem, mert úgy gondoltam, ezzel megpecsételtek, és többletfelelősséggel jár. A környezetem, kollégáim, családom, ismerőseim gratulációi viszont megnyugtattak, hiszen meggyőztek, hogy az eddigi munkám van benne. A díjtól lendületet is kaptam, terveim vannak, habár harmadik gyerekünket várjuk, de a jövő évi gálaműsorra szeretném az egész családot elvinni, ugyanis az a szokás, hogy az előző év díjazottjai táncolnak. Úgy gondolom, van táncolnivalóm, és ki is akarom táncolni magamból. Szeretnék egy egyéni előadást is, amely premier lenne, hiszen tudtommal hivatásos táncos Erdélyben nem tartott még egyéni előadást.
– Mennyire összeegyeztethető a tánc az anyasággal és családdal?
– Amióta anya vagyok, sokkal értékesebb dolgokat tudok beletenni a táncomba, sokat fejlődtem emberként, ezáltal táncosként is. Az anyaság csak pozitív dolgot adott, ezért vállaltam be a harmadik babánkat is. Igaz, ez sok nehézséggel jár, hiszen a turnézások miatti távollétek során a gyerekeimmel való foglalkozásokból faragok le. Én viszont mindenhol magamat adom, nem vagyok a színpadon primadonna és itthon anyuka.
– Mit csinál, amikor nem táncol?
– Szabadidőmben főként anyuka vagyok, illetve tanítok. Miután kiköltöztünk Árkosra, beolvadtunk a közösségbe. Férjem református, én pedig unitárius vagyok, és mindkét egyházközség tevékenységében részt veszünk, ugyanakkor éneklünk a Régeni Áron Dalárdában, és van, amikor az istentiszteletek alkalmával gyerekfoglalkozást tartok.
Ürmösi-Incze Mária-Terézia
1978-ban született Kézdivásárhelyen, 1996-ban érettségizett a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceumban. 1996–1998 között helyettes angoltanárként dolgozott két kézdivásárhelyi általános iskolában. 1998–2002 között a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, 2002 őszétől a Háromszék Táncegyüttes tagja.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Egyetlen tehetség se vesszen el ( Székelyföldi tehetségnap)
A tehetséggondozáshoz, a tehetség támogatásához összefogásra van szükség a pedagógusok, a tehetségsegítők, a családok és a magyar fiatal tehetségek között, hisz csak összefogásban válik beváltott ígéretté a tehetség – hangsúlyozta Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkára szombaton, a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi tanulmányi központjában tartott harmadik Székelyföldi Tehetségnapon. A Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács (SzTT) által szervezett rendezvényen a tehetséggondozás fontosságáról és mikéntjéről beszéltek a mentorok és a finanszírozók, valamint bemutatkoztak néhányan az SzTT felfedezettjei, támogatottjai közül.
Az erdélyi magyarság több mint fele, hatszázezer magyar ember él Székelyföldön, emiatt sokszorosan nagy a felelősségünk a tehetségek gondozása terén – mondta a tehetségnap megnyitóján Bereczki Kinga, az SzTT elnöke. „Tehetségeink fontos értéket képviselnek társadalmunkban, amelyre figyelnünk kell, és ezt a lángot ébren kell tartani. Lassan Székelyföldre összpontosul Erdély magyar jellege, ez a tűz tudja táplálni az erdélyi magyarság életerejét. Fontos feladat ez számunkra, akik itt élünk, és a döntéshozók számára is, akik a legmagasabb szinten döntenek a sorsunkról.” Schanda Tamás ismertette, hogy a nemzeti tehetségprogram civilek, tanárok, professzorok kezdeményezésére jött létre, akik felismerték, hogy szükség van egy rendszerszintű támogatásra a tehetséggondozás területén. Elmondta, 2008-ban a Magyar Országgyűlés összpárti konszenzussal támogatta és fogadta el a 2008 és 2028 közötti időszakra megfogalmazott tehetségprogramot. „Ebből is kitűnik, hogy ez olyan össznemzeti ügy, amely mögé megteremthető a teljes társadalmi konszenzus. Ez az összefogás működteti a mai napig a nemzeti tehetségprogramot civilek, egyházak, szakemberek és a kormány összefogása révén, és részt vesznek benne szakemberek és fiatalok a Kárpát-medence minden pontján.” A helyettes államtitkár kiemelte a magyar adófizetők részvételét is a programban, 2015-ben 333 ezren ajánlották fel adójuk 1 százalékát tehetséggondozásra, ami 1,4 milliárd forintot jelent, ezt a magyar kormány megduplázta, és így 2016-ban 2,8 milliárd forinttal indult a program, amit ettől az évtől kiterjesztettek a határon túli magyar tannyelvű oktatási intézményekre, ugyanakkor az egyéni pályázási rendszerben is részt vehetnek az elcsatolt területek fiataljai. A tehetségtámogatásban eddig évente 350 ezren részesültek, Schanda Tamás azt reméli, ez a szám a közeljövőben növekszik a program határon túlra való kiterjesztése által. A tehetséggondozásról, a Magyar Nemzeti Tehetségsegítő Tanács és a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) működéséről további adatokat sajtótájékoztatón közöltek az érintettek. Bajor Péter, említett két testület ügyvezető elnöke elmondta, a jelenleg működő tehetségpontok hálózata révén juttatják el az információkat az oktatási intézményekhez, tehetséges fiatalokhoz, ez nem minden esetben sikerül egyforma hatékonysággal a szórványban és a tömbmagyar területeken, de Magyarország különböző régióiban is vannak egyenetlenségek. Úgy tartja, a pedagógusok felelőssége is, hogy egyetlen magyar tehetség se vesszen el, legyen szó tudományokról, művészetekről, kétkezi tehetségről vagy akár szervezői készségről.
Balogh László, a Matehetsz elnöke, szakmai vezetője szintén a sajtótájékoztatón vázolta, hogy korábban is voltak tehetségprogramok Magyarországon, 2009 és 2012 között a Magyar Géniusz, 2012–2015 között a Tehetséghidak, de tudatos, szisztematikus tehetségkeresést csak a jelenlegi program biztosít, amely korszerű, és összhangban van nyugat-európai modellekkel.
A Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetének tanáraként a tehetségnap konferenciáján Balogh László Mitől (lehet) tehetség a tehetség(ígéretből) címmel tartott előadást, amelyben a tehetség genetikai, személyiségbeli, intellektuális és a környezeti tényezőktől függő aspektusairól beszélt, amelyeket meghatároz a véletlen, az otthon, az iskola, a közösség és kultúra, a nemi hovatartozás, és hangsúlyozta a szülők, pedagógusok felelősségét az esély megteremtésében, hogy a meglévő tehetség kibontakozhassék. Szerinte óriási tévedés a mai gyakorlat, hogy az iskolák különböző szakköröket hoznak létre a többlettudás átadására, és ahhoz keresik a diákokat, holott éppen fordítva kellene: meglátni a gyermek tehetségét, és ahhoz igazítani az egyéni fejlesztést.
Megállapításával egyetértett a németországi Franz Mönks, az Európai Tehetségsegítő Tanács nyolcvanéves tiszteletbeli elnöke, aki leszögezte: miközben az egyéni tanulási és fejlesztési szükségletek különbözőek, az iskolai tananyag ugyanaz mindenki számára, és ez nincs jól, hisz az alkalmasító oktatás minden gyermeknek jó, de a tehetségeknek szükséglet. Beszélt az iskolán kívüli tudásgazdagító programokról, az intelligenciahányados szerepéről, és hangsúlyozta, az IQ sokat elárul, de nem mindent, mert a személyiséget és a kreativitást nem méri. A tehetséggondozás receptje, hogy sok évtizeden, évszázadon keresztül kell művelni, amit eleinktől tanultunk – állapította meg Sütő István, a vargyasi bútorkészítő és -festő Sütő-dinasztia tizenötödik nemzedékének tagja, aki családja példáján keresztül beszélt a tehetség fenntartásáról, Berszány Tibor, a Bertis üzletlánc tulajdonosa pedig vállalkozóként szólt az adottságokról. A tehetségnap kiemelt mozzanata volt a Csutak Vilmos-díj átadása, amelyet idén hárman kaptak meg. Gazda József kovásznai nyugalmazott magyar nyelv és irodalom tanárnak, közírónak, a kovásznai diákszínjátszás megalapítójának Csutak Vilmos-életműdíjat adományozott a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács, Kakasi Zsolt, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum zenetanára és Szakács Ágnes, a Székely Mikó Kollégium tanítója megosztott Csutak Vilmos-díjban részesült. Az alkalomból három új tehetségpont – a kézdivásárhelyi Kelengye Hagyományőrző Egyesület, a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely és a ditrói Siklódi Lőrinc Általános Iskola – kapott oklevelet, ezek elindíthatják az akkreditálási folyamatot, amely két évet tart. A harmadik Székelyföldi Tehetségnapon közreműködtek: a Plugor Sándor Művészeti Líceum DoReMi gyermekkórusa, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum Kis batyusok néptánccsoportja, Tőkés Zsolt néptáncoktató, valamint egyéni sikeres előadók.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sikeres Osonó-évad
115 előadás, két nemzetközi díj
Az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díj idei nemzeti győztese, az Osonó Színházműhely a 2015–2016-os évadban egy bemutatót tartott, és a három műsoron lévő előadását összesen 115 alkalommal játszotta 13 ország 41 településén mintegy 6600 néző számára – ezek a sarokszámai az önfenntartó társulat Kolozsváron véget ért évadának. A társulat ebben az évben vált Regisztrált Tehetségponttá.
A színházműhely az előadások után 103 interaktív közönségtalálkozót szervezett, három nemzetközi fesztiválon képviselte Romániát és Kelet-Európát, de a turnék mellett többször szervezett kiszállást erdélyi falvakba és szórványtelepülésekre is.
A társulat tevékenységének nagy része külföldön zajlott, mivel a finanszírozás 95 százaléka nem romániai „eredetű”. A magyarországi Tiszta Formák Alapítvány főtámogatásával működő társulat, a színházi munkán túl 107 oktatási és szociális eseményt hozott létre, amelyek több ezer embert mozgattak meg. A 2015. évi tevékenységet az Európai Parlament és az Aachen-i Nemzetközi Nagy Károly-díj Alapítvány közösen díjazta, így a 330 jelentkező pályázat közül az Osonó független színházműhely lett az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díj idei nemzeti győztese. A díjat azon szervezetek számára ítélik oda, amelyek a legaktívabb módon segítik a különböző hátterű, kultúrájú és etnikumú fiatalok párbeszédét, egymáshoz való közeledését.
Az Osonó Színházműhely – thaiföldi, marokkói, Budapesti és olaszországi színházak után – egy Sepsiszentgyörgyi társulattal is készített koprodukciót: az Andrei Mureșanu Színházzal közösen, Catinca Drăgănescu rendezésében Székely Csaba Bányavakság című művét mutatta be. A nagy sikernek örvendő előadást a következő évadban is megtekinthetik a nézők.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával közösen, az Osonó folytatta a tavaly elkezdett színjátékos képzést. A társulat két tagja – Fazakas Misi és Mucha Oszkár –, valamint Prezsmer Boglárka színházpedagógus vezetésével egy többállomásos, pedagógusok és színjátszó csoportok vezetői számára szervezett képzés- és műhelyfoglalkozás-sorozatra került sor. A projekt, új résztvevők bevonásával, a következő évadban is folytatódni fog.
Az egy éve bemutatott, Fazakas Misi által rendezett Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című román-magyar nyelvű előadást 70 alkalommal játszotta a társulat. A fórumszínházi produkció fontos eleme az Osonó osztálytermi projektjének, amelyre a tapasztalat szerint nagy szükség van, így a következő évadban is több belföldi és külföldi középiskolában fog fellépni a társulat a román és magyar fiatalok személyes történetein alapuló előadással.
A közel 450 alkalommal bemutatott Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás díjat szerzett a franciaországi Saint-louisban megrendezett nemzetközi színházi fesztiválon. A dokumentarista előadásnak számos meghívása van, így a következő évadban is műsoron tartja a társulat, több erdélyi és európai helyszínt érintve a turnék által.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Színházi tábor
Nemcsak abban segített a hét elején zárult zabolai színházi tábor a résztvevő pedagógusoknak, hogy színjátszóköri vezetőként gyarapíthassák eszköztárukat, hanem abban is, hogy önmagukat jobban megismerjék és feltöltődve kezdjék az új tanévet – derül ki a jelenlévők beszámolóiból.
A Sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely a Művészeti és Népiskolával közösen szervezte meg a színjátszócsoportok vezetőinek szakmai táborát, ez volt az egy éve tartó képzés negyedik állomása. A Háromszéki és távolabbi résztvevők számára a színházi gyakorlatokban való elmélyülés, a keresés és a kísérletezés újabb impulzusokat adott az általuk vezetett színjátszó csapatok szakmai tevékenységének átgondolására és hatékonyságára – véli Fazakas Misi, aki Prezsmer Boglárkával és Mucha Oszkárral közösen irányította az önismereti és személyiségfejlesztő gyakorlatokat, drámajátékokat, beszédkészség-fejlesztő feladatokat és a színházi alapképzést.(fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gazdag évad elé néznek a Sepsiszentgyörgyi színházkedvelők
Bőven van miből válogatniuk a Sepsiszentgyörgyi színházkedvelőknek, a városban négy magyar társulat kezd évadot. A Tamási Áron Színház szerda este tartja az első bemutatóját, de az M Stúdió, a Cimborák Bábszínház és az Osonó Színházműhely is várja a közönséget.
Klasszikus és kortárs drámákat egyaránt bemutatnak a Sepsiszentgyörgyi színházak a most kezdődő évadban. A Tamási Áron Színház az új évadban öt bemutatót tervez, az érdeklődők pedig új honlapon érhetik el a társulattal kapcsolatos legfrisseb információkat. A Gyulai Várszínház, a Háromszék Táncegyüttes és a Tamási Áron Színház közös produkciójának, a Sardar Tagirovsky által rendezett Zongotának a Sepsiszentgyörgyi bemutatójára egyébként szerda este 19 órától kerül sor a színház Nagytermében – ez az évad első bemutatója is egyben. Az előadás, ami Tamási Áron Zöld ág című regényének a továbbgondolása, egyfajta emlékállítás és tisztelgés a színház névadója halálának 50. évfordulója alkalmából.
A második előadást Kövesdy István rendezi Igor Bauersima kortárs svájci drámaíró norway.today című szövegéből, amely két fiatal elvágyódását és menekülési kísérletét meséli el. A szilveszteri produkciót, Ray Cooney brit drámaíró Pénz az égből című bohózatát Zakariás Zalán állítja színpadra, amely a pénz hatalmát abszurd, humorral teli helyzetekkel és tévedésre hajlamos szereplőkkel ragadja meg.
Porogi Dorka Bertolt Brecht A városok dzsungelében című rendezésével olyan a kérdéseket vet fel, mint: mire születünk? Hogyan kell élni? Mit tehetünk egyáltalán a világ ellenében, például egy olyan világ ellenében, ahol nap mint nap hajókon összezsúfolódott tömegek fulladnak a tengerbe? Az évad legutolsó előadását Alexandru Dabija rendezi, Harold Pinter Ünnep című darabja alapján. A szöveg hétköznapi beszélgetésekkel indít, amelyekből később rejtett szerelmi viszonyok és a gyűlölködés lehetősége bontakozik ki.
Az új bemutatók mellett továbbra is műsoron mAradnak az elmúlt évadok legsikeresebb előadásai: a Vízkereszt, vagy amire vágytok és a Liliom, a színház igazgatója Bocsárdi László, az Úrhatnám polgár Sardar Tagirovsky és a Jegesmedvék Zakariás Zalán rendezésében. Mindemellett felújításra kerülnek olyan meghatározó előadásaik, mint A csoda és A fösvény Bocsárdi László, Az ezredik éjszaka Zakariás Zalán és a Kaisers TV, Ungarn Porogi Dorka rendezésében. Az új évad produkcióira a Városi Kulturális Szervezőirodában vagy onlie válthatók jegyek és bérletek.
Táncszínházi western az M Stúdiótól
A Sepsiszentgyörgyi M Stúdió mozgásszínház visszatérő és új alkotókkal egyaránt dolgozik. Az évad első bemutatóját Fehér Ferenc rendezi, akinek nevéhez az előző évek két sikeres produkciója, a Kampf és a Személyazonosság kötődik. Fehér Ferenc ezúttal egy rendhagyó táncszínházi westernt állít színpadra, A Jó, a Rossz és a K**va Anyád című előadást, amelyet várhatóan december elején mutatnak be.
Az évad során két rendező is új színt hoz a társulat repertoárjába – fogalmazott közleményében a teátrum –, hiszen először dolgoznak együtt Radu Afrimmal és Bocsárdi Lászlóval. Radu Afrim Andrea Gavriliu koreográfus közreműködésével állítja színpadra a Bácsfalusy Ernőke csodálatos utazásai a garzonban című előadást, amely koprodukcióban készül a Sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színházzal. Bocsárdi László Bezsán Noémi koreográfussal fog színpadra állítani egy produkciót az M Stúdióban.
Bábok és arcok vonzásában
A Sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház évadnyitó előadását kedden tartotta a Háromszék Táncstúdióban. Az előadás, A rest legényről című magyar népmese bábszínházi adaptációja. Az előadásban az alkotók az asztali bábjátszás és az árnyjáték technikáját ötvözik, a sajátos képi világ mellett pedig nagy szerepet játszik benne a népies zene. Az alkotók az előadást minden 3 év fölötti nézőnek ajánlják.
„Hogyan lehet valaki teljes értékű tagja a társadalomnak úgy, hogy az ő létigazsága nem egyezik meg az elfogadott szabályokkal és elvárásokkal? Ez a mese, a másság elfogadásáról szól. Jankó a világ szemében rest, mégis egyetlen jó cselekedettel olyan tudás birtokába jut, amivel bármit megtehet. Ő mégsem él vissza ezzel a helyzettel, ettől válik igazi mesehőssé” – olvasható a produkció ajánlójában.
A szintén Sepsiszentgyörgyön működő Osonó Színházműhely Galacon kezdi meg az évadot, ahol a Butterfly Effect ITF Független Színházi Fesztiválon mutatja be az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című produkcióját. A fiatalokat érintő társadalmi és szociális problémákról szóló, Fazakas Misi rendezte dokumentarista előadást eddig három kontinens 22 országának 170 településén mutatták be – közölte a társulat.
Krónika (Kolozsvár)

Erdélyben így ünnepeljük a magyar dráma napját
A Kolozsvári, a Marosvásárhelyi, a Sepsiszentgyörgyi, a Székelyudvarhelyi és a Csíkszeredai színház is megünnepli szerdán a magyar dráma napját, amelynek alkalmából több előadást és rendezvényt tartanak. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a tíz éve elhunyt Sütő András íróra emlékezik. Szerda délután két előadás lesz, előbb Farkas Ernő értekezik arról, hogy milyen 2016-ban az író drámáinak recepciója, majd Buzogány Dezső beszél a Csillag a máglyán című Sütő-dráma üzenetéről. Az előző évek hagyományához híven a színház munkatársai megkoszorúzzák Aranka György erdélyi nyelvművelő, költő és művelődésszervező szobrát, este felolvasószínházi előadás keretében mutatják be Sütő Andrásnak A szúzai menyegző című drámáját. Az előadást Sebestyén Aba rendezi. A Csíkszeredai Csíki Játékszín a Szemenszedett igazság című bűnügyi komédiát játssza Parászka Miklós rendezésében. A magyar dráma napja köré szervezett, és ezen a héten zajló Székelyudvarhelyi 8. dráMA kortárs színházi találkozón szerdán Székely Csabának a Bányavakság című művét mutatja be a Sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely és az Andrei Mureşanu Színház. Kolozsváron éjszakai drámaírással ünnepelnek a sétatéri teátrumban. A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 130 évvel ezelőtti, 1883. szeptember 21-ei ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg.
kronika.ro
Erdély.ma

Kárpátaljai turnén az Osonó
Túl a négyszázötvenedik előadáson, kárpátaljai városokban mutatja be a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely a Fazakas Misi rendezte Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadást.
A munkácsi, viski, aknaszlatinai és técsői fellépéseket közönségtalálkozó követi, az október 13-ig zajló turné alatt Fazakas Misi és Mucha Oszkár műhelyfoglalkozásokat is tart fiataloknak. Az Osonó tavaly november végén járt először Kárpátalján, és már akkor megfogalmazódott a visszatérés igénye, ami a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával valósult meg. (fekete) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemcsak tolerálni, meg is érteni a másikat
Interjú Niculina Ţînţar sepsiszentgyörgyi kultúraszervezővel, a Háromszék kultúrájáért díj kitüntetettjével identitásról, románok és magyarok esélyéről.
– Vajon hányan mertek volna fogadni arra a nyolcvanas években, hogy a kihelyezése után a székelyföldi Ozsdolán marad, egy olyan faluban, ahol alig néhányan beszélnek románul?
– Az elején még én sem fogadtam volna magamra. Ugyanazzal a gondolattal indultam Ozsdolára, mint a Bukaresti Egyetem filozófia–történelem szakának mind a hét végzőse, akik arra eszméltünk, hogy székelyföldi településekre helyeztek ki: megjelenünk a munkahelyünkön, majd azonnal keresünk valami kiutat, hogy visszatérhessünk egyetemi éveink városába, mert valamennyien arról álmodtunk, hogy ott találjuk meg életünk értelmét.
Az ozsdolai általános iskolában a magyar kollégáim olyan fogadtatásban részesítettek, ami nemcsak meghatott, de teljesen le is fegyverzett: első naptól úgy vigyáztak rám, mint egy eltévedt gyermekre. Közel két évig maradtam Ozsdolán, és csodásan éreztem ott magam. 1991-ben kaptam egy állásajánlatot Bukarestben, de akkorára itt már gyökeret eresztettem, és eldöntöttem, maradok, mert úgy éreztem, itt szükség van rám, a fővárosi sajtóba pedig Sepsiszentgyörgyről is be tudtam dolgozni.
– Szociológus, kulturális rendezvényeket szervez, koordinál, művelődési lapokban közöl, drámákat ír, dramaturg. Honnan ez a szerteágazó érdeklődés, energia?
– Valójában nem vagyok szociológus, ám az egyetemen szociológiát is tanultam, 1989 előtt a szociológiát, a pszichológiát, a neveléstudományt ugyanazon a szakon tanultuk. Tehát a jelenlegi tevékenységi területeim mind rokonszakmák, és abban gyökereznek, hogy filozófiát végeztem, pszichológiára szakosodtam, esztétikából államvizsgáztam, Franz Kafka műveiből írtam a szakdolgozatomat. A Kovászna Megyei Művelődési Központba szociológusként és PR-szakértőként alkalmaztak, de az esztétika, valamint Ion Ianoşi tanárom a vétkes a vizuális művészetek iránti szenvedélyemért, különösképpen a színház és a filmművészet iránti elkötelezettségemért. Ezzel magyarázható, hogy a legsikeresebb projektjeim a színházhoz kötődnek, és a sepsiszentgyörgyi művelődési intézmények közül a legtöbbet az Andrei Mureşanu- és a Tamási Áron-színházakkal, néhány éve pedig az Osonó Független Társulattal dolgoztam együtt.
– Amikor január 15-én az Árkosi Kulturális Központban átadták Önnek a Háromszék kultúrájáért díjat, Szonda Szabolcs a Kovászna megyei művelődési élet szürke eminenciásának nevezte. Nem szeretne jobban reflektorfénybe kerülni, esetleg a román közösség véleményformálójaként?
– Nagyra értékelem Szonda Szabolcs könyvtárigazgatót, sokat dolgoztunk együtt. Már az első években, amikor kinevezték a Bod Péter Megyei Könyvtár élére, lenyűgözött, hogy milyen tisztelettel közelít a román kultúrához, mekkora figyelmet szentel a kortárs román irodalomnak, és mennyit foglalkozik azzal, hogy tartós kapcsolatokat építsen ki értékes román írókkal, akiket folyamatosan olvasótalálkozókra hív Sepsiszentgyörgyre. Néhány éve Szabolcs már csak a könyvtári csapatával szervez rendezvényeket, én pedig nem teszek mást, mint írok a sikereiről, mint például a Mircea Cărtărescu részvételével tartott közönségtalálkozóról, amit hibátlanul szervezett meg a Pulzart ifjú csapatával, és amivel nemcsak az én, de az író elismerését is kivívta.
Visszatérve arra a portréra, amit a díjátadón Szabolcs rólam rajzolt, talán túl szépre sikeredett, nem vagyok én épp a Kovászna megyei kulturális élet szürke eminenciása, a sepsiszentgyörgyi művelődési kínálat nagyon gazdag, és a rendezvények többségéhez nincs is közöm. És nem, nem szeretnék több reflektorfényt, nem az a célom, soha nem szerettem a nagy nyilvánosságot. Azt leginkább a forradalmi ifjúságom alatt vállaltam, a kilencvenes években, amikor gyűléseken szólaltam fel, és sok olyan művelődési rendezvényt szerveztem, ahol nekem is ki kellett állnom a közönség elé. 2008-ig elég aktívan részt vettem a Kovászna megyei kulturális életben, ám az utóbbi években már kerülöm a nyilvánosságot. Túl azon, hogy telik az idő, és már nehezebben viselem ezeket a szerepléseket, úgy vélem, most már a fiatalokon a sor, akiket a lehető legjobb tudásom szerint, diszkréten próbálok segíteni, bármikor, ha arra szükség van.
Nem akarok a román közösség véleményformálója lenni, minden alkalommal, amikor előrukkoltam egy beszéddel vagy írással, csakis a saját nevemben beszéltem. Soha nem állítottam, hogy az igazság letéteményese vagyok, én csak az épp aktuális problémák mentén fogalmaztam meg legtöbbször az elképedésemet. Legkedvesebb egyetemi tanáraim, Ion Ianoşi esztétikaprofesszor és Mircea Flonta ismeretelmélet-professzor arra tanítottak, hogy legyen meg bennem a saját vélemény büszkesége, ne fogadjam el gondolkodás nélkül más véleményét, és azt szeretném, ha minél több, a térségben élő románnak lenne bátorsága reagálni, ha valaki a nevében beszél, és ha úgy érzi, ezek a szavak hazugok, rágalmak, vagy épp nem őket képviselik.
Például szerettem volna, ha az én románjaim reagáltak volna egy félanalfabéta ortodox pap zavaros és sértő beszédére, amit december 1-jén mondott a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szoborcsoportnál. Elsősorban azokra a románokra gondolok, akik ott voltak a téren, részt vettek a parádén, úgy tettek, mintha a nemzeti ünnepet tisztelték volna meg, közben pedig hagyták azt a szánalmas papot, hogy csúfot űzzön a magyarok, de a románok történelméből is.
– 1990-ben, a marosvásárhelyi események után beszédet mondott a románok és a magyarok békés együttélésének védelmében. Hisz még ebben?
– Bevallom, már nem emlékszem pontosan, mit mondtam az első felszólalásomban, abban viszont biztos vagyok, hogy nem használtam nagy szavakat, soha nem játszottam ezekkel, függetlenül attól, hogy miről beszéltem vagy írtam. Addig én csak az iskolákban, a tárlatmegnyitókon szólaltam fel. Egy pillanatig sem gondoltam, hogy utcai tüntetéseken tartsak beszédet, hiszen fiatal voltam és türelmetlenül vártam, hogy élhessek a szenvedélyeimnek, örültem az alig visszanyert szabadságnak, amiért olyan sokan meghaltak.
A marosvásárhelyi márciusi események sokkoltak, az egész országban eluralkodott egy leírhatatlan magyarellenes hisztéria, amit az írott és elektronikus, az országos és helyi sajtó tovább szított. Minden hang, az újságírók, a politikusok, az utca embere egy muszáj-magyarellenes diskurzussal igazolta jó román voltát. Abban az ijesztő hangulatban hallottam meg Smaranda Enache asszony nyugodt, meleg hangját, úgy vélem, neki nagy szerepe volt abban, hogy a románok és a magyarok újra tudták kezdeni a párbeszédet. Csakhogy a magyarellenes hisztéria nem csillapodott, és egyszer már nem bírtam tovább, hogy a Vatra Românească különböző képviselői minden székelyföldi román, tehát az én nevemben is beszélnek.
Szégyelltem hallgatni. Rájöttem, hallgatásommal részese vagyok a magyarellenes kampánynak. Így írtam a Cuvîntul Nou című, akkor egyetlen román nyelvű helyi napilapba. Néhány sajtómegjelenés után azt hiszem, hogy Maria Movilă – akinek tanítottam a fiát – felkért, mondjak beszédet egy tüntetésen. Így kezdődött a forradalmi időszakom (nevet). Így tehát arra a kérdésre, hogy a román–magyar együttélés értékeit védtem, csak arra emlékszem, hogy én valójában barátaimat, a kollégáimat, a magyar embereket védtem, akiket a Vatra Românească a falhoz állított.
– Szintén a díjátadón fogalmazódott meg, hogy a hatékony és kiegyensúlyozott párbeszéd híve, nem ódzkodik a polémiától, ha az érdemleges, és hasznos következtetésekhez vezet, de akkor sem, ha úgy érzi, sértik az igazságérzetét, a valóságot szándékosan eltorzítják. Gyakran van szükség arra, hogy vitába szálljon, és ha igen, mi okból?
– Több polémiában részt vettem, elsősorban színházi, művelődési témakörben, az érvelő vita nagyon hasznos elmegyakorlat a mentálhigiéné miatt is. Amikor vitázol, valójában a saját meggyőződésedet tisztázod egy téma kapcsán, teszteled az érveid érvényességét egy másik véleménnyel ütköztetve. A vitapartnered megalapozott érvrendszerrel lephet meg, érvei segíthetnek, hogy továbbfejleszd, és megerősítsd az álláspontodat, vagy épp ellenkezőleg: rávehetnek, hogy beismerd, tévedtél, hogy téves meggyőződések csapdájában éltél, és fogalmad sem volt ezek határairól, törékenységéről vagy éppen mérgező voltáról.
A mód, ahogy reagálunk a jól dokumentált, alátámasztott ellenvéleményekre, sokat elmond emberi mivoltunkról. Ezért éri meg bátorítani a vitát bármilyen témában, tabuk nélkül. Mert amellett, hogy a párbeszéd még nem ölt meg senkit, ha konfrontálódunk, van esélyünk arra, hogy megtisztuljunk a különböző közhelyektől, előítéletektől, melyek parazitaként mérgezik és torzítják a belső világunkat.
– Hogy látja, megőrizhetik a románok kulturális identitásukat a Székelyföldön, Kovászna megyében?
– Az identitás kérdése, még a kulturális identitásé is, annyira bonyolult, hogy kísértést érzek arra, hogy megkerüljem a kérdést, hiszen azt sem tudom, honnan kezdjem. Talán azzal, hogy a világunk tragédiáinak egy része – régen és ma is – abban gyökerezik, hogy valakik agresszíven keresték és nyilvánították ki az identitásukat, legyen az nemzeti, helyi, regionális vagy kisebbségi identitás. Véleményem szerint bármely változatáról is beszélünk, ma az identitás-kérdéskör csak akkor nyer értelmet és igazolást, ha a különböző identitások tiszteletén alapuló európai diskurzus fogalomtárát használja. Elismert történészek, szociológusok szerint a 21. századi identitásdiskurzus már nemcsak a magát a múlttal igazoló identitásra épül, egyszerűen azért, mert az elődeink hőstettei nem a mi érdemeink, mint ahogy nem vagyunk felelősek a múltban elkövetett gyávaságokért és bűntettekért sem.
Ezt szeretném én a Székelyföldön élő románjaimtól: hogy hiteles történészektől, és ne propagandistáktól próbálják megismerni a múltat. Hogy megértsék, az identitásunk, mint ahogy a mellettünk élő székelyek identitása sincs kőbe vésve, hanem egy állandóan építkező folyamat, és hogy kik vagyunk ma, mivé leszünk holnap, az csak azon múlik, hogy ma mit teszünk azért, hogy jó legyen nekünk együtt. A románok egy része azt hiszi, hogy úgy tudja kifejezni az identitását, ha bebizonyítja, hogy az erdélyi magyarok nemzedékről nemzedékre vétkesnek születnek, ezért a jogaik és a szabadságuk kizárólag a mi, vagyis a románok jóindulatán, és a megbocsátásunkon múlik.
– Mennyire tart attól, hogy az erős decentralizáció, az autonómia elsorvasztaná a románok kultúráját a térségben?
– Jó lenne, ha az autonómia és a decentralizálás kérdéskörében a román társadalom – élen a politikusokkal – a szakértők kutatásaira hagyatkozna. Tudom, hogy vannak interdiszciplináris kutatócsoportok, melyekben román és magyar szociológusok, politológusok, történészek, közgazdászok vesznek részt, olyan szakemberek, akik jól ismerik a romániai valóságot és más országok regionális tapasztalatait. Remélem, hogy ezeket a kutatásokat veszik át és hasznosítják a politikusok, és megpróbálnak felépíteni egy helyi autonómiaprojektet, amely a székelységre is érvényes.
Én eddig azt láttam, hogy a magyarok abszolút demokratikus utakon próbálják megvalósítani az autonómiával vagy a regionalizációval kapcsolatos projektjeiket. Amíg a magyarok lépései békések és bármely demokráciában hozzáférhető mechanizmusokat mozgósítanak, nincs ok aggodalomra vagy hisztériára. A magyar barátaimmal folytatott beszélgetések során megértettem, ők is tudatában vannak annak, hogy az autonómiának csak akkor van esélye, ha közös regionális projektként fogják fel, vagyis megpróbálják meggyőzni az itt élő románokat, hogy az autonómia nem ellenük irányul, nemcsak a magyarok ügye, hanem közös ügy. De nehéz elfogadtatni a románokkal ezt a közös projektet, sokan még mindig úgy tekintenek az autonómiára, mint ami fenyegetést jelent számukra, a nemzeti egységre és a román államra.
– Vannak kapcsolatok a román és a magyar kulturális élet szereplői között Kovászna megyében? Mi lenne a megoldás, az út a nagyobb tolerancia, az intenzívebb együttműködés érdekében?
– Nem a több tolerancián múlik a románok és magyarok esélye arra, hogy a közös ügyek mentén találkozzanak, hogy felépítsenek együtt egy közös jelent és jövőt. A gond az, hogy a románok és a magyarok megtanulták tolerálni egymást anélkül, hogy megpróbálnák megérteni egymást, vagyis mímelik a kölcsönös tiszteletet, de a valóságban ki-ki a maga táborában megveti és kipletykálja a másikat. Éppen ezért – mert bár eltűrik egymást, de nem próbálunk egymás bőrébe bújni – mind a két részről vannak olyanok, akik könnyen a manipuláció áldozataivá válhatnak, mint ahogy megtörtént 1990-ben Marosvásárhelyen.
Ezért én azt hiszem, hogy a multikulturális terek léte, az együttélés az állandó empátiára való törekvésen múlik. Ha csak arra szorítkozunk, hogy toleráljuk a másikat, akkor felsőbbrendűnek gondoljuk magunkat annál, akit megtűrünk. Vagyis úrnak érezzük magukat, szánalomból vagy mert a törvény erre kényszerít, kinyújtjuk a kezünket a tőlünk különböző felé, eljátsszuk, hogy egyenrangú félnek tartjuk, egy asztalhoz ülünk vele, de nem mulasztjuk el a fülébe énekelni, még a nemzeti ünnepen is, hogy mi románok vagyunk, és itt örökké urak. Holott a románok és a magyarok közötti közeledés és az együttműködés akkor lesz autentikus és hosszú távú, ha megértjük, hogy egyenlők vagyunk a jogokban, a szabadságban, hogy a jelenünk és a jövőnk attól függ, miként tudunk együtt küzdeni a minket megillető jogokért és a szabadság védelmében.
Niculina Ţînţar
Egy dobrudzsai, Babadag melletti kis faluban született, 1985-ben végzett a Bukaresti Egyetem filozófia tanszékének pszichológia szakán. Egyetemi tanulmányai után kihelyezték a Kovászna megyei Ozsdolára, ahol két évig történelmet és földrajzot tanított. Jelenleg Kovászna Megye Művelődési Központjában referens.
Tíz színdarab szerzője, kulturális folyóiratoknak ír, és tevékenyen részt vesz a térség művelődési életében, a kilencvenes évek óta különböző helyi, országos és nemzetközi projektek, pályázatok lebonyolítását koordinálja, a magyar kulturális intézményeket is tevékenyen segíti. 
Idén megkapta a Háromszék kultúrájáért díjat, melyet a megyei önkormányzat által fenntartott Kovászna Megyei Művelődési Központ 2013-ban alapított.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Magyarságtudat-erősítő tanulmányút
A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatos diákjai a napokban gyimesi tanulmányúton vesznek részt a Regisztrált Tehetségpont minősítéssel rendelkező Osonó Színházműhely szervezésében, amelynek célja a tanulók magyarságtudatának és kulturális emlékezetének ápolása  – közölte Fazakas Misi társulat- és drámatagozat-vezető.
A műhelyfoglalkozásokat is tartalmazó programban helytörténeti és néprajzi előadások is szerepelnek, a csoport ellátogat az ezeréves határhoz, a diákok helyi lakosokkal is beszélgetnek. A tanulmányutat a Nemzeti Tehetség Program támogatja. (fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarságtudatot erősíteni
Gyimesi tanulmányúton a drámások 
Gyimesi tanulmányúton vettek részt a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámaszakos diákjai. Az utazás célja a gyerekek magyarságtudatának erősítése.
A Regisztrált Tehetségpont minősítéssel rendelkező Osonó Színházműhely a Nemzeti Tehetség Program támogatásával gyimesi tanulmányutat szervezett a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatos diákjai számára. Fazakas Misi, a drámatagozat vezetője szerint a február 14–16. között lezajlott projekt célja a fiatalok magyarságtudatának és kulturális emlékezetének ápolása volt néprajz- és néptánc foglalkozások, illetve falulátogatás által. 
Első nap a diákok megnézték a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes legújabb bemutatóját, majd interaktív szakmai beszélgetésen vettek részt a fellépőkkel. Gyimesfelsőlokon helytörténeti előadást hallgattak meg, majd a helyhez kapcsolódó dokumentumfilmekkel ismerkedhettek az autentikus közeggel.
A diákok legutóbb decemberben vettek részt egy budapesti szakmai gyakorlaton, amelyet szintén az Osonó szervezett a Nemzeti Tehetség Program támogatásával.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)