"Máj. 9-én Kolozsváron ülésezett először a Nemzeti Kisebbségek Tanácsa Regionális Bizottsága, amelyen a régió kisebbségeinek képviselői vitatták meg Tokay Györggyel, a román kormány kisebbségvédelmi miniszterével a tennivalókat. A tanácskozáson megjelent Carl Siebentritt, az amerikai nagykövetség kolozsvári információs irodájából, továbbá az érdekeltek, Temes, Szilágy, Fehér, Beszterce-Naszód, Arad, Szeben és Kolozs megye magyar, német, cigány, zsidó, bolgár és albán kisebbségének képviselői. Mindaddig, amíg a romániai újságokban olyan álláshirdetések jelennek meg, amelyek eleve kizárják romák alkalmazását, szükség van kisebbségvédelmi hivatalra, szögezte le Tokay György. Elmondta, hogy az általa vezetett hivatalnak mindössze 25 alkalmazottja van, a kolozsvári területi irodának két munkatársa Mátyás László és György S. Gyöngyvér. Dan Oprescu, a kisebbségi minisztériumon belül működő Országos Roma Hivatal vezetője a roma kisebbség helyzetének javítására vonatkozó országos stratégia fontosságára hívta fel a figyelmet, arra figyelmeztetve, hogy Románia addig nem válhat az EU tagjává, míg a romák helyzete nem javul. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 11./ Azért rendezték az ülést Kolozsváron, nyilatkozta Tokay György, mert a városban a mai napig előfordulnak olyan jelenségek, "amelyek tűrhetetlenek és amiket orvosolnunk kell.". A problémákat ott kell megoldani, ahol felmerülnek, ezért is hozták létre a Regionális Kisebbségi Tanácsot. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 12./ Az elnevezés a Szabadságban Nemzeti Kisebbségek Tanácsa Regionális Bizottsága. a Romániai Magyar Szóban pedig Regionális Kisebbségi Tanács"

Február 9-én volt A romák beilleszkedésének évtizede 2005-2015 elnevezésű program ünnepélyes megnyitója Bukarestben. A Világbank és a Soros Alapítvány közös programját kilenc államban, Magyarországon, Bulgáriában, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, Macedóniában, Szerbiában, Montenegróban, Horvátországban és Romániában kezdik el. Bukarestben a Romániára vonatkozó program elkezdésére került sor, a rendezvényt Ilie Dinca, az Országos Roma Ügynökség elnöke nyitotta meg. Az eseményen a román kormányt Markó Béla miniszterelnök-helyettes képviselte, aki felszólalásában hangsúlyozta: a roma közösségek képviselőinek bevonásával kívánják megszüntetni, csökkenteni a szakadékot roma és nem roma társadalom között. „Nem szabad a fejük fölött dönteni a sorsukról” – jelentette ki beszédében Markó Béla. – A Világbank 15 millió dollárt fordít a roma közösségek beilleszkedése érdekében. /Egy évtized a romániai romákért. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 10./

Mariea Ionescu, az Országos Romaügynökség vezetője elmondta, egyetlen romastratégia készült eddig „a romák felszabadítása óta”, európai uniós nyomásra, 2001-ben, Azonban a dokumentum nem sok gyakorlati eredménnyel járt. „A program újdonsága, hogy ezúttal a kormány is hozzájárul az eddig kizárólag uniós pénzalapokból fedezett költségek finanszírozásához” – magyarázta Ionescu. A felmérés szerint a többségi lakosság csak nehezen tolerálja a roma kisebbséget. A Diszkriminációellenes Tanács megrendelésére decemberben készült felmérés szerint a lakosság 91 százalék tartja úgy, hogy a romák körében nagyobb a bűnözési arány, mint más etnikumok körében, 77 százalék szerint pedig a romák visszaélnek a szociális támogatásokkal. /Szőcs Levente: Romaintegráció: lesz pénz. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 21./

Autonómiát kért az ENSZ-től Hantz Péter
Kérdezett: Sipos Zoltán
A rasszizmusellenes értekezleten az erdélyi magyarság problémáit ismertették a civilek. A bizottság azonban inkább a romák iránt érdeklődött.
Miközben a Hantz Péter által vezetett delegáció az erdélyi magyarság problémáira kívánta felhívni a figyelmet az ENSZ Genfben zajló rasszizmusellenes értekezletén, a román kormány Asztalos Csaba által vezetett küldöttsége egy, főként a romániai cigányság gondjaira fókuszáló jelentést mutatott be tegnap délután. Az országjelentést követő kérdések is leginkább a romák helyzetét firtatták. Bár a Faji Megkülönböztetés Elleni Bizottság (Committee on the Elimination of Racial Discrimination) ülése most ért véget, minden jel arra mutat, hogy a Pro Regio Siculorum Egyesület, a Bolyai Kezdeményező Bizottság és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szignált, 15 oldalas árnyékjelentés nem lesz fontos mérföldkő a székelyföldi autonómiatörekvések történetében. Értelme legfeljebb annyi lehet, hogy a hazai közbeszédben ismét téma a székelyföldi autonómia ügye. Alább párhuzamos interjú olvasható a román kormányt képviselő Asztalos Csabával (Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács elnöke) valamint Markó Attilával (Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának elnöke), továbbá az árnyékjelentést megszövegező civilek vezetőjével, Hantz Péterrel.
- Ismertetnék röviden a román kormány által bemutatott jelentést?
A. Cs.: – Jelentésünkben adatokat szolgáltattunk arról, hogy az 1999-2009-es időszakban Romániában hogyan ültettük gyakorlatba a rasszizmus elleni nemzetközi egyezményt. Az ország erre vonatkozó jogi- és intézményrendszerét, esettanulmányokat mutattunk be. A jelentés különös figyelmet szentel a roma kisebbség helyzetének, a nemzeti kisebbségek kulturális jogainak, valamint a menekültek és idegenek státuszának.
M. A.: – A Románia által elfogadott ENSZ-egyezménynek van néhány cikkelye, mely a diszkrimináció általános tilalmáról, ez irányú cselekedetek foganatosításáról szól. Az előző országjelentéshez képest Romániában egy sor intézmény jött létre ebben a témakörben – például Diszkrimináció-ellenes Tanács, vagy Országos Romaügynökség – mely az egyezmény alkalmazásának lehetőségét kibővítette. Egyébként Románia nem tartozik azon országok közé, melyek ilyen szempontból problémásak – ez tehát egyfajta rutinjelentés az ENSZ számára.
- A magyar közösséggel kapcsolatban mit emeltek ki?
A. Cs.: – Kiemeltük, hogy van politikai képviselet, anyanyelv-használati jog mind az alkotmány, mind a közigazgatás és igazságszolgáltatás szintjén. Az oktatásról elmondtuk, hogy nincsenek korlátozások. Ha párhuzamot vonunk – persze nem lehet párhuzamot vonni – a roma kisebbséggel, akkor a magyar kisebbséggel szemben nincs olyan ellenszenv, mint a romákkal szemben. A magyar kisebbséget illető problémák belföldi szinten kezelhetőek, nem jelentenek olyan gondokat, melyekhez nemzetközi segítségre lenne szükség.
- Mit emelt ki az árnyékjelentésről szóló bemutató?
H. P.: – Közoktatás tekintetében két problémát említettünk: a csángó-magyar oktatás kérdését, illetőleg azt, hogy a román nyelv tanítása és a vizsgáztatás anyanyelvi szintű rendszerben zajlik, épp ezért sokan kiesnek. A magyarság emiatt már a középiskolákban is alulreprezentált. Felsőoktatás tekintetében a hiányszakmákban való magyar alulreprezentáltságot említettük és azt, hogy szükség van magyar állami egyetemre. Székelyföld kérdésében három tematikát említettünk meg: egyik a nyelvi jogok ügye – az, hogy a rendőr nem beszél magyarul, továbbá a dokumentumok zöme román nyelvű. A másik a gazdasági diszkrimináció, aminek jó példája az utak minősége. Probléma még az etnikai arányok megbontása, említettük Székelyföld militarizálását valamint az ortodox egyház expanziós politikáját. Dél-tiroli példára hivatkozva kértük az ENSZ közvetítését a székelyföldi autonómia kérdésében.
- A magyar civilek által összeállított dokumentum megállapításaira hogyan reagálnának?
M. A.: – Számos kérdésben helyesek a megállapítások. Valóban vannak olyan problémák, melyeket a román kormány nem oldott meg, és melyek vita tárgyát képezik a mai napig. Székelyföld autonómiájának vagy a Bolyai egyetemnek az ügye nem a Hantz Péter vagy az RMDSZ ügye, hanem az erdélyi magyarság ügye. Az már más kérdés, hogy mi tárgya és mi nem tárgya e bizottság munkájának.
- Székelyföld autonómiája hogyan kerül a faji diszkriminációra szakosodott bizottság elé?
H. P.: – A faji diszkriminációba simán belefér a kisebbségi jogok kérdésköre, de facto ennek a bizottságnak a hatáskörébe ez a kérdés is beletartozik. Az üzbég jelentés is tele volt kisebbségi problémákkal. Területi autonómia, határok megváltoztatása valóban nem hatásköre a bizottságnak– volt is egy ilyen komment – de a kollektív jogok irányában nagyon receptívek voltak..
- Hogyan zajlik egy ilyen országjelentés, illetve az árnyékjelentés vitája?
M. A.: – A bizottság munkarendjében nincs benne az árnyékjelentés bemutatása. A bizottság tegnap eldöntötte, hogy mielőtt rátérne a rendes programra, néhány percig találkoznak az árnyékjelentést megfogalmazó civilekkel. Itt Hantz Péterék és a Romani Criss, mely szintén árnyékjelentést nyújtott be, elmondhatták, hogy ők mit látnak problémának. Azonban a bizottság tagjai szabadon döntik el, hogy figyelembe veszik-e ezt vagy sem. Az árnyékjelentés tartalmi elemeiről tehát a hivatalos ülésrenden nem esik szó, hanem a bizottság kérdések formájában reagáltathatja a kormány képviselőit. Az árnyékjelentést bemutató civilek jelen lehetnek az ülésen, de nem tehetnek fel kérdéseket. Maga az ülésrend egyébként kétnapos: az első nap a tagállam delegációja bemutatja a jelentést – ez másfél-két óra. Ezután a raportőr mondja el a véleményét a jelentésről, majd a bizottság kérdez. A kérdezz-felelek folytatódik másnap is, három órán keresztül.
H. P.: – Az augusztus 9-i, kétórás zárt ülésen a bizottság technikai részleteket beszélt meg. Itt volt egy kezdeményezés, hogy a civilek egy órában bemutassák álláspontjukat. Itt fél órát beszéltünk mi, fél órát pedig a Romani Criss roma érdekvédő szervezet képviselője. Az országjelentés bemutatása után az a 17-18 bizottsági tag, mely a román országjelentéssel foglalkozik, kérdéseket tehetett fel a román delegációnak.
- A kérdések miről szóltak? Fel lehetett fedezni valamilyen irányú érdeklődést a bizottság tagjai részéről?
A. Cs.: – Főként romákkal, az ő oktatásukkal, valamint a politikusok rasszista megnyilvánulásaival kapcsolatban voltak kérdések. Rákérdeztek a tavalyi, Hargita megyei roma-magyar konfliktusra is. H. P.: – A kérdések négyötöde a romákkal volt kapcsolatos, a fennmaradó húsz százalékban foglalkoztak a magyarsággal.
- A magyar közösséggel kapcsolatban milyen kérdések hangzottak el?
M. A.: – A bizottság a felsőoktatás kérdésére volt kíváncsi – erre mi azt válaszoltuk, hogy ez egy megoldásra váró probléma. Rákérdeztek arra is, hogy a nyelvhasználat hogyan nyilvánul meg a gyakorlatban, az igazságügy és közigazgatás terén. Az árnyékjelentésben Székelyföld autonómiája is benne van, azonban erről nem volt szó, mivel ez nem tárgya sem az egyezménynek, sem a bizottság munkájának. A jelentésünkben nincs konkrét magyar ügy, hiszen a diszkriminációt, mint jelenséget tárgyalja. Ugyanígy valószínűleg a bizottság véleményezésében sem lesz jelen konkrétan magyar ügy. A. Cs.: – Volt olyan kérdés is, hogy mit szólunk az autonómiához. Azonban elhangzott, a bizottság egyéni és nem kollektív jogokról tárgyal. Így Hantzék jelentése politikai és nem emberjogi jelentés, amit nem jó helyen tettek le. Az ENSZ legfeljebb államok, de semmiképpen sem egy állam területén élő közösségek között mediál.
- Mi a véleménye arról az árnyékjelentésben levő kijelentésről, miszerint Székelyföldön erőszakos románosítás folyik?
A. Cs.: – A kommunizmus idején valóban volt erőszakos románosítás, és 1989 után is voltak erre utaló jelek. Azonban ilyen kijelentéseket adatokkal kell alátámasztani, ezek hiányában nem hitelesek. Politikai kijelentésnek el lehet fogadni, azonban most emberjogi kérdésekről tárgyalunk. Egyébként ha az ortodox egyház terjeszkedését tekintjük, akkor valóban felmerülnek bizonyos kérdések, de azt is észre kell venni, hogy a magyarság jelenléte a közigazgatásban folyamatosan nőtt az utóbbi 14 évben, és ma meghaladja az 50 százalékot. Nyelvhasználat, iskolák tekintetében szintén van előrelépés.
- Magyarellenes erőszakról is szó van az árnyékjelentésben..
A. Cs.: – Egy magyarellenes erőszakról szóló emberjogi dokumentum azt feltételezi, hogy leírjuk: ekkor és ekkor egy magyart megvertek, mit tett a rendőrség, és ilyen eset előfordult tízszer vagy hússzor. Persze két-három eset is fontos, de nem mondhatjuk azt, hogy Székelyföldön olyan léptékű magyarverések vannak, mint Vajdaságban vagy Szlovákiában.
- Milyen jogi következményei lehetnek annak az ajánlásnak, amit a bizottság három hónap múlva megfogalmaz a jelentés kapcsán?
M. A.: – Mivel az egyezmény nem érvényesíthető jogilag, az ajánlások figyelembe vétele sem kötelező. Persze nem ildomos nem figyelembe venni ezeket a rendelkezéseket. Azt látom, az utólagos ajánlásokban olyan fogalmazások jelennek meg, mint például hogy az állam folytassa a küzdelmet a diszkrimináció ellen, hogy bővítse jogi kereteit ezen a területen, továbbá hogy figyeljen oda a törvények alkalmazására. Nem hinném, hogy az ajánlásban konkrét dolgok lennének majd. Az ENSZ-re nem jellemző, hogy azt ajánlja a román államnak, hogy oldja meg a magyar egyetem ügyét. Az ENSZ nem akarja megoldani a magyar kérdést. H. P.: – Már a Bolyai egyetemért folyó harc esetében is láttuk, hogy ha megjelenik egy újságcikk, az semmilyen szankciót nem jelent az adott országra nézve, azonban morálisan nyomást gyakorol a politikai döntéshozókra. Egy ilyen ENSZ-jelentés még inkább csorbítja egy ország hírét, és ha ez összeadódik politikai és civil erőfeszítésekkel, akkor ezek együttesen eredményt érhetnek el. Óva intenék azonban mindenkit, hogy pusztán egy ilyen jelentéstől eredményeket várjon. A Romani Criss képviselőjével ugyanakkor megállapítottuk, hogy a román delegáció tagjai nem váltották be elvárásainkat. Sem a roma, sem pedig a magyar közösség legsúlyosabb gondjairól nem beszéltek, egy általános, rózsaszín képet próbáltak festeni, kevés konkrét problémát említve. Ezt mi nagyon károsnak tartjuk.
- Milyen érzés magyarként a román kormányt képviselni egy olyan nemzetközi fórumon, ahol a magyar kisebbség követeléseiről is szó van?
M. A.: – Két szempontot tartok szem előtt: egyrészt hogy intézményvezetőként, a román államot képviselve mire van mandátumom, és mire nem. Továbbá a mandátumom kötöttségein túl vannak egyéni meglátásaim is bizonyos kérdésekben. A román államot képviselve például nem tudom az ENSZ-nél kikiáltani az autonómiát, mert ezt nem teszi lehetővé a mandátumom. Ugyanakkor ennek ellenkezőjét sem fogom megtenni, tehát nem fogom letagadni az autonómia-igényem létét. Ez már a személyes része a dolognak. Esetenként azt tudom mondani, hogy bizonyos kérdésekben nem tudom képviselni a román államot, mert a képviselt ügy ellenkezik a személyes meggyőződésemmel. De hát az ENSZ-ben nincsenek ilyen éles különbségek: a szervezet minden ilyen jellegű dokumentuma igen gyenge, és nélkülözi a konkrét rendelkezéseket. Itt nincs értelme autonómiáról beszélni, mert senki nem veszi a lapot. Az Európa Tanácsban például erre sokkal inkább megvan a lehetőség.
H.P.: – Válasszunk szét dolgokat. Egy ilyen jelentésbe, ha nem is ügyek, de problematika szintjén, bekerülnek dolgok. Magasabb szinten, valóban csak nagyon általánosan fogalmaznak, és csak akkor nevesítenek, ha nagyon nagy baj van. Nekünk nem az a célunk, hogy az ügy a Biztonsági Tanács elé kerüljön, hanem az, hogy folyamodványunknak írásos nyoma legyen, hogy vita induljon az erdélyi magyarság problémáiról. Ezt a célunkat elértük. Transindex.ro

Fogy a magyar

Hány roma él Romániában?
A legutóbbi, 1992. népszámlálás adataival szemben, miszerint az országban alig valamivel több, mint félmillió roma él, az Országos Romaügynökség elnöke, Ilie Dinca úgy véli, létszámuk a hivatalos statisztikai adat négyszeresére tehető
Romániai szociológusok egyetértenek abban, hogy jelen pillanatban senki sem tudja pontosan, hogy hány roma él az országban. A népszámlálási adatok, egyéb felmérések, kimutatások számai nem megbízhatóak, egyrészt azért, mert a megkérdezett romák jelentős hányada letagadja etnikumát, másrészt azért is, mert a közösség igen sok tagja egyszerűen nem érhető el a számlálóbiztosok, felmérők számára. Sokan közülük személyi okmánnyal sem rendelkeznek.
Félmillió? Kétmillió?
Ilie Dincă szerint a hivatalosan kimutatottnál már csak azért is jóval több romának kellene élnie Romániában, mivel az etnikum körében csupán az iskolaköteles gyermekek száma meghaladja a kétszázezret. Így szerény becslés szerint is a roma lakosság száma eléri az 1,7 millió főt. Valószínűbbnek tűnik azonban a kétmilliós létszám. Becslését a Roma Párt felméréseire alapozza, amelyek az állami statisztikáknál pontosabbak.
A roma alakulat ugyanis 42 megyei szervezetének, közel félezer községi fiókjának, 600 egészségügyi, 400 iskolai összekötőjének, a polgármesteri hivatalok mellett működő 450 szakértőjének, 42 tanfelügyelőjének és a romani nyelvet oktató számos tanárának köszönhetően, jóval hitelesebb képet alkothat a roma közösségről.
Roma szakértők szerint arra még belátható időn belül nincs lehetőség, hogy a roma közösség tagjai teljes mértékben felvállalják identitásukat. A magyarlakta területeken sokan közülük magyarnak, a román többségű területeken pedig románnak vallják magukat, legfőképpen azért, mert a romani nyelv ismeretének hiányában ezeken a nyelveken beszélnek. Romaszervezetek adatainak megfelelően azonban az anyanyelvüket még ismerő romáknak is mindössze 25 százaléka vállalta fel etnikumát.
A romák száma az erdélyi megyékben
Megye 2002. évi népszámlálás adatai Prefektúrák nem hivatalos adatai
Hunyad 6823 Nincs adat
Arad 17 664 30 000
Krassó-Szörény 7914 25 000–30 000
Kolozs 19 834 20 000
Szilágy 12 554 20 000
Máramaros 8913 12 000–13 000
Beszterce-Naszód 11 155 Nincs adat
Bihar 30 089 50 000
Szatmár 13 478 27 854
Szeben 17 125 60 000
Kovászna 5973 30 000–40 000
Brassó 18 313 Nincs adat
Fehér 14 306 Nincs adat
Hargita 3835 18 000
Maros 40 425 100 000
Országosan 535 140 1 107 302
Kérdezőbiztosok felelőssége
A népszámlálások tanúsága szerint mindebben nem kis szerepe van a kérdezőbiztosok megválogatásának is. Rendszerint a romalakta területekre is más etnikumú – román vagy magyar – személyt küldenek ki, akiknek jelenléte már önmagában elbátortalanítja a romákat. Nem ritka eset viszont az sem, hogy a kérdezőbiztosok ügyes manőverei nyomán ráveszik alanyaikat arra, hogy az összeíró etnikumához tartozónak vallja magát. Megtörtént, hogy egyenesen utasították őket arra, hogy amennyiben nem ismerik a romani nyelvet és nem járnak roma viseletben, akkor nem nyilváníthatják magukat romának, de az sem ritka eset, hogy lefizették őket etnikumuk megtagadásáért.
A tapasztalat azt bizonyítja, hogy ott, ahova roma kérdezőbiztost küldtek ki, a megkérdezett romák kilencven százaléka ismerte el etnikumát, míg másutt ez az arány csak ritkán haladta meg a húsz százalékot.
Megyék, gondok
A roma közösség képviselői mindezt nem annyira a statisztikák szempontjából tartják igen sajnálatosnak, hanem elsősorban azért, mert a hivatalosan alacsonyabb létszámú közösség jóval kevesebb anyagi támogatásban részesülhet a hatóság részéről. Egy félmilliós közösség számára a kormánystratégiákban természetszerűen kevesebb pénzt különítenek el, mint egy kétmilliós kisebbség esetében.
Sajnálatos módon azonban vannak olyan roma csoportok, amelyek közösségileg tagadják meg származásukat, mint például a kanalas romák.
Emellett pedig a hivatalos hatóságok sem tekintik szívügyüknek a romák lélekszámának pontosítását és rendszerint beérik a hivatalos statisztikai adatokkal vagy népszámlálási mutatókkal. Számukra ez azért is megfelelő megoldás, mert így a valóban szükségesnél kevesebb pénzalapot kell a romaközösségek gondjainak orvoslására fordítaniuk. Egyes prefektúrák azonban igyekeznek pozitívan viszonyulni e közösség problémáihoz és naprakész kimutatást készítettek a romák fő gondjairól.
A Bihar megyei hatóságok megállapításának megfelelően a megyében a beiskoláztatás okozza a legnagyobb problémát, Szatmár megyében pedig az, hogy a roma közösség tagjainak zöme nem dolgozik, szociális segélyből, napszámból él. Bár Beszterce-Naszód megyéből jó hírek is érkeztek, így például vannak roma etnikumú egyetemisták, helyi tanácsosok, sőt rendőrök is, aminek nyomán a lakosság viszonyulása is megváltozott ehhez az etnikumhoz, ám itt is gondot okoz a romák körében jelentkező nagyarányú munkanélküliség.
Mámaramaros megyében a roma lakosságnak komoly lakásgondokkal kell megküzdenie, ugyanakkor e közösség sok tagja állt munkába, főleg bútorgyárakban, asztalosmunkákra szerződtetik őket. A Szilágy megyei romák nagyrésze kereskedésből él meg: edényeket cserél dióra, gyümölcsre, amit aztán Magyarországon értékesít, de sokan foglalkoznak hagyományosabb mesterségekkel, például kosárfonással is.
Bogdán Tibor. Új Magyar Szó (Bukarest)

Anyanyelvű oktatásunk sarkalatos kérdései – Interjú Király András államtitkárral
Túl vagyunk egy tanéven, megtörténtek az ünnepélyes kicsengetések, a ballagások minden szinten. Azon viszont érdemes elgondolkozni, hogy anyanyelvű oktatásunkban előrelépést, stagnálást, netalán leépülést hozott-e a mögöttünk lévő időszak. A mérlegeléshez felkértük Király András oktatási államtitkárt.
Új oktatási törvény, dilemmákkal
– Államtitkár úr, hogy értékeli a mögöttünk lévő tanévet, illetve anyanyelvű oktatásunknak a helyzetét?
– Minden tanévkezdésnek vagy -zárásnak vannak olyan pillanatai, amikor az ember úgy érzi, valami olyan dolog fog történni, ami meghatározó lehet az oktatásban, főként a számunkra nagyon fontos, kisebbségi oktatásban. A Tanügy Minisztériumban eltöltött első éveim az új tanügyi törvény kialakításával teltek el, azzal a reménnyel, hogy lesz egy reform. Közben azonban rájöttünk: Romániában nagyon lassan forognak azok a bizonyos „malomkerekek”, amelyek még lassabban őrölnek. Most viszont, egy aránylag új miniszterrel úgy gondoltuk, hogy valami fel fog gyorsulni. Kettős érzése van az embernek: egyrészt úgy érzi, valami lassan elindult, kialakul. Amit szerettünk volna, az oktatás tartalmának a megváltoztatása, arra sor kerülhet, de sokkal lassabban, mint ahogyan az elvárható lenne.
A 2011-es tanügyi törvénybe szó szerint bevittük, hogy a kisebbségi nyelven történő oktatásban a román nyelv és irodalmat speciális tanterv alapján tanítják. Azóta eltelt néhány év, és most jutottunk oda, hogy az előkészítő, illetve az I. és II. osztályban specifikus tantervek alapján oktatják a román nyelvet és irodalmat. Abban reménykedem, hogy a 2015/2016-os tanévtől az V., illetve a IX. osztály az új tantervek alapján fog tanulni nemcsak román nyelvet, hanem minden tantárgyat. A nagyon rossz vizsgaeredmények miatt eljutottunk oda, hogy ne mindig a diákot vagy a pedagógust okoljuk, hanem nézzük meg, mi a tanterv.
Éppen ezért, a 2015/2016-os tanévtől új tantervek lesznek. Olyanok, amelyeket a 2011-es tanügyi törvény előír, ahol a vizsgáztatás az értelmezésre, az érthetőségre fog épülni. Vagyis az európai trend valósul meg, a vizsgafelmérések nem a kimondott anyagtudásra összpontosítanak, hanem az anyag érthetőségére, alkalmazhatóságára. Ha lassan is, de pozitív változás várható azzal együtt, hogy a pedagógustársadalom is elég merev ilyen tekintetben. Mert akiknek hosszú évtizedes pedagógus tapasztalatai vannak, megszoktak egy bizonyos munkaritmust, de a jól felkészült pedagógusok át tudnak majd állni. Az új tantervek mindenképp az oktatás hatékonyságát fogják serkenteni. Sokat vitatott kérdések a felmérések. A tanügyi törvényben benne van, hogy II., IV., VI., VIII. osztályokban periodikus felmérésekre kerül sor, amelyeket nem osztályoznak.
– Ha nem osztályoznak, miért van rájuk szükség?
– Aki megnézte az idei felmérő teszteket, amelyek nem a tananyagra épültek, láthatta, hogy a gyereknek fel kellett olvasnia egy szöveget, amiből magának kellett kiválasztania a helyes feleletet. Tehát érdekes, teljesen eltérő az eddigi gyakorlattól, de rájövünk belőle, hogy a másodikos gyermek lemaradt-e vagy előbb áll a tanulásban. Ugyanúgy, a IV. vagy a VI. osztályos is, ezért el tudjuk készíteni a tudásukról a szükséges tükörképet, ami alapján a diákot irányítani lehet szakiskola, esetleg valamilyen profilú líceum felé. Az összetett munka megerősíti a pedagógushivatást, csakhogy a juttatások terén nehezen tudunk eljutni a pedagógusmunka méltányos honorálásához.
– Tekintve, hogy nálunk teljesen szétverték a szakoktatást, aktuális lehet a kérdés: vannak-e elképzelések egy megalapozott szakmai tudást biztosító, piacorientált szakoktatás kiépítésére?
– Jogos a kérdés, amihez hozzátenném: a szakoktatás magát verte szét. A módot ugyanis, ahogy 2009-ben folyt a szakoktatás, azt értelmetlen volt megtartani. Mivel gyorsan nem lehetett újat kitalálni, megszüntették, ami nem volt jó megoldás, mert minden diák a líceumba került. Ennek viszont manapság isszuk meg a levét. Most született egy olyan döntés, miszerint a szakoktatás 3 éves, amiben az I. évben az elméleti oktatás 70%-ot tesz ki, II. évben fele-fele, majd az utolsó évben 70% az elméleti, a gyakorlati oktatáshoz viszonyítva. Ezzel elszakadtunk attól az elképzeléstől, miszerint minden iskolában műhelynek kell lennie. Most ott lehet szakiskolát létrehozni, ahol szaklíceum van. Ehhez mérten, a megfelelő profilokban lehet szakiskolai oktatást beindítani. Az iskolának meg kell szerveznie az elméleti oktatást, míg a gyakorlati rész oktatásához partnert kell keresnie. Ez a duális képzés. Előnyben vannak azok a települések, ahol praktizálni lehet. Vagyis működő vállalatokkal rendelkezik, ahol a diákok nem csupán praktizálhatnak, hanem a végzősökkel akár munkaszerződést is kötnek. Ha e lehetőségekkel jól tudunk sáfárkodni, a szakoktatásnak visszaadhatjuk a becsületét, ami oda fog vezetni, hogy a gimnáziumot végzett diákoknak egy része természetes módon szakiskolákban fog továbbtanulni, mert abban lát lehetőséget, de felnőtt szakképzés is folyik.
– Anyanyelven is történik szakoktatás bármilyen szakmában?
– Természetesen, igen.
– Az új oktatási törvény, az érettségi levezetésében hozott-e változást? – Valószínűleg lesz változtatás, jelenleg azonban 2009/2010 óta az érettségit úgy szervezik, hogy a szóbeli vizsgák elveszítették a jelentőségüket, mert csak az írásbeli vizsgáknak az eredménye számít, amitől nehezebb lett a vizsga. A régi rend szerint, a 6-os osztályzat az átmenő jegy. Eddig azért volt könnyebb, mert a szóbelin egyszerűbb volt jobb osztályzatot szerezni. A vizsgák tisztaságának a biztosítása érdekében bevezették a kamerás rendszert…
– Ez nincs zavaró hatással vizsgázókra, nem fokozza a stresszt?
– A kamerák tudatának eleinte bizonyára volt, de hát megszokták, a diák igazából nem is veszi figyelembe a kamerák létét.
– Az oktatási törvény módosulása, tankönyvkiadással is jár. Biztosított-e az anyanyelvű tankönyveknek a kiadása?
– A tanügyi törvénybe bevittük, hogy a kisebbségi oktatás számára az oktatás nyelvén lehet tankönyveket írni. 3 típusú tankönyvet lehet használni: a kisebbségek nyelvén írnak, lefordítják őket románból vagy behoznak az anyaországból. Utóbbiak főleg az anyanyelv tankönyvei vagy szakkönyvek, amelyeket a szakoktatásban használnak. Ezek, főleg kis létszámú nemzetiségeknél igen alacsony példányszámot, akár 70-80 tankönyvet is jelentenek egy oktatási évben egy-egy osztálynak. Mint minden törvény, ez is módszertanok alapján lett életbe léptetve, ezért a módszerét próbálták megváltoztatni. Az indítvány viszont mindig a kisebbségi államtitkárságra jutott, ezért folyamatosan visszautasítottuk a törvény módosítását szolgáló módszertant, ami olajozottá teszi a törvényt, nem változtathat a lényegén.
Ebben az évben eljutottunk oda, hogy a miniszter úr aláírta a módszertant a három típusú tankönyv használatára, csakhogy az általa aláírt jegyzékbe azt is beszúrta, hogy a kisebbségi nyelveken írt tankönyveket le kell fordítani románra. Sajnálatosnak tartom, amiért a kezdeményezők nem csatolták hozzá, hogy a rendelet nem vonatkozik az irodalom, a vallás vagy a zene tankönyvekre. Erre jött a felhördülés, mert példának okáért, az ukrán ábécés könyvet hogyan fordítják le románra, nem beszélve a magyarról, amiben ő, illetve ű betű is van, de a nyelv rendszere is egészen más.
Emiatt patthelyzet alakult ki, áll a tankönyv-nyomtatás, de nem csak azért, hanem a közbeszerzési versenytárgyalás helytelen meghirdetése miatt is. Ezek olyan dolgok, amelyek nem mennek jól a Minisztériumban, ezért a 2013/2014-es tanévben az I. osztálynak nem volt tankönyve. Ilyen még nem volt, mert ugye, új program van, kifutottak az időből. Remélhetőleg július 8-ig megszűnik a licittel kapcsolatos cirkusz, ezért az I., illetve a II. osztály megkaphatja az új tantervek alapján elkészített tankönyveket. Remélem, hogy a továbbiakban sikerül majd megértetni, ha másképp nem, hát politikailag kell ráhatni a kérdésre. Mert a kisebbségi oktatásban részt vevőknek szükségük van az illető kisebbségek nyelvein megírt tankönyvekre. Más kérdés, hogy találunk-e olyan szakértőket, akik e könyveket megírják.
Beiskolázásban tartjuk a szintet
– Megvannak-e a végleges eredményei a magyar nyelvű előkészítő osztályok beiskolázási adatainak? – Természetesen, mert az előkészítő osztályok beiskolázási időszaka lezárult. A magyar beiskolázási arány az általában valamivel magasabb, mint 10 ezer fő. Ez idén is megvan. Erre azért nem lehet pontos adatot mondani, mert a szülők számára adott a lehetőség az I. osztályba való beíratásra is. Lényeg, hogy nem esik a diáklétszámunk. Ez talán annak is köszönhető, hogy az RMDSZ-en kívül már sokan foglalkoznak a beiskolázással, tehát a magyarság jó részét megmozgatja, mert az oktatás az a terület kell hogy legyen, ami mindenki számára fontos, tehát közügynek számít.
– Milyen stádiumban van a MOGYE-ügy?
– Ott a magyar vezetőség lemondott, tehát maguk közül ki kellene jelölniük az új vezetőséget, de hát nem teszik, ezért a MOGYE-ügy patthelyzetben van, de szerintem ez annyira összetett dolog, hogy „megér egy külön misét”.
– El kell ismernünk, hogy az anyanyelvű oktatásunk sok helyen a magyar romák jelenlétén múlik, közülük azonban sokan lemorzsolódnak. Mit lehetne tenni az integrálásukért?
– Ez országos gond, ezért kisebbségi államtitkárként szoros kapcsolatban állok az Országos Roma Ügynökséggel. Az elmúlt héten Magyar Bálinttal találkoztam, aki Soros György megbízásából roma integráció ügyben kereste meg a Tanügy Minisztériumot és az Európai Integrációs Minisztériumot. Vannak roma szervezetek, amelyek kiállnak az integrálódás mellett, mások viszont külön roma iskolákat óhajtanak. Hogy ki, mennyit tesz az integrációért, megérne egy külön vitát, de szerintem elsősorban a romákat befogadó iskoláknak kell lépniük ez ügyben. Külön programokat kell szerveznünk a felzárkóztatásukhoz, ne zárjuk ki őket. A helyi tanácsoknak is bele kellene kapaszkodniuk minden olyan programba, amihez végül is finanszírozásra számíthatnak. Tehát a magyar romákkal kezdenünk kell valamit, mert nagyon sok helyen iskolafenntartókká váltak. A közeljövőben fogok tárgyalni a romaszervezetek vezetőivel, ezért megpróbálok valamilyen felzárkóztatási projekteket elhozni Arad megyébe is, a mi roma közösségeink felé.
Felújított iskolaépületek, kevés gyermek
– Mit lehet elmondani a régiónkbeli iskolaépületek felújításáról? – 2004–2008 között, amikor parlamenti képviselő voltam, került pénz iskolaépület felújításra, ezért aki komolyan akarta, fel is újíthatta azokat. Az is igaz, hogy egy román–magyar kormányközi egyezmény jóvoltából a dévai Téglás Gábor Líceum minden pénzt megkapott az építkezéshez, és Temesváron a Bartók Béla Líceum épületét is újra tudták építeni. Arad megyében szinte minden iskolaépületet fel tudtunk újítani, három kivétellel: az erdőhegyi, a pécskai 2-es iskolának a kisépülete, illetve a kisperegi iskolaépület felújításával vannak gondok.
A pécskaiak pénzt kaptak a kis sportteremre, csakhogy időközben leállt a pénzosztás. Az erdőhegyi és a kisperegi iskolák később kerültek be a támogatottak körébe. Most viszont, a Minisztérium költségvetésében már nincs iskola-felújítási keret, mivel az iskolák a helyi tanácsok, illetve a Vidékfejlesztési Minisztérium hatáskörébe kerültek. Ami az erdőhegyit illeti, a polgármesteri hivatal nem tud pályázni rá, mert a projektet nem ők indították el, de a polgármester megígérte, hogy a befejezéshez szükséges, mintegy 200 ezer lejt a helyi tanács finanszírozza. A kisperegi iskola felújítási projektjét a Nyugati Fejlesztési Régió dobta vissza, azért mert nem a polgármesteri hivatal szervezte a közbeszerzési eljárást, hanem a tanfelügyelőség. Tehát a mi iskoláink általában rendben vannak, ahova lehetett 2009-ig egy-egy sporttermet is építettünk.
Legnagyobb problémánk a gyermeklétszám. Éppen ezért örvendek, amiért Aradon elindult valami, amit oktatási stratégiának nevezünk. Azt életbe kell léptetnünk, csakhogy országos viszonylatban megváltoztak az opciók. Azáltal, hogy nagyvárosokban nagyon sok líceumunk van, azok elszívják a kerületi iskoláktól a gyerekeket. E tendencia óriási veszélyt rejteget. Ez Aradon is bebizonyosodott, ahol egy népes magyar közösség a mikelakai iskola nélkül maradt. Egyesek a gyereküket beviszik a központba, mások viszont román nyelvű iskolába íratják. Éppen ezért, az egykori kerületekben működött iskolák magyar tagozatai magukat számolhatják fel. Valamikor a `90-es években rossz döntés volt az I–XII. osztályos iskolacsoportoknak a létrehozása. Emiatt Arad kerületeiben csak az Aurel Vlaicu Általános Iskola magyar tagozata tartja magát, ezen kívül a Mosóczy-telepen, illetve Gájban működik még egy-egy vékony elemis tagozatunk. Hasonló helyzetbe ütközünk szinte minden nagyvárosban, ahol a nagy iskolacsoportok miatt megszűnnek a kerületi iskolák. Sok diákunk kimarad az anyanyelvű oktatásból.
– Az Arad megyei oktatási stratégia kivitelezhető-e vagy újra kell gondolni?
– A stratégia nem rossz, csakhogy gond a közösség és a szülők hozzáállása. Ha komolyan beszélünk a stratégiáról, meg kell néznünk Arad megye specifikumát, ami alapján iskolát kellene létrehozni Fazekasvarsándon, mert Borosjenő vagy Pankota jobb megoldás lehetne, de nincs tradíció, ezért ott már elemi iskolát sem lehet fenntartani. Ezeket az iskolákat nem az állam zárta be, hanem magunk számoltuk fel őket azzal, hogy valami oknál fogva a gyermekeinket a többségi oktatásba írattuk, vagy a pedagógus megunta az ingázást, ezért magára hagyta az iskolát, diákjai pedig lemorzsolódtak. Hasonló a helyzet a Körösközben, ahol négy iskolát működtetünk a magunk közösségeire épülve.
Azzal a veszéllyel tesszük, hogy összevont osztályok alakulnak, vagy ki tudjuk járni a létszám alatti működtetést. Ehelyett talán jobb lenne Erdőhegyen kialakítani egy erős gimnazista iskolát, miközben a környező településeknek elemi iskolái maradnának. E felfogást meg kellene értetni, el kellene fogadtatni a szülőkkel, mert akkor arról is beszélhetnénk, hogy Erdőhegyen kialakítjuk a magyar nyelvű szakoktatást. Amikor képviselő voltam, sikerült kijárni, hogy Kisjenőn beinduljon a magyar nyelvű szakoktatás, csakhogy a szülők vagy nem tudták, vagy nem akarták, de kimúlt az elképzelés. Szerintem a kisrégiókban kiépítendő erős iskolaközpontok jelenthetnék az anyanyelvű oktatásunknak a hosszú távú megmaradását. Aradon és környékén, szívem szerint a kerületi általános iskolákat próbálnám életre kelteni.
– Köszönöm a beszélgetést.
Balta János
nyugatijelen.com; Erdély.ma

Románia továbbra is tojik az emberi jogokra
Jean St'Ay
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének jelentéstevője, Philip Alston professzor 10 napos romániai látogatása végén rámutatott arra, hogy...
a bukaresti hatóságok „tagadásban vannak”, amikor a mélyszegénységről és az emberi jogok tiszteletben tartásáról van szó.
A jelentéstevő fő kijelentései:
Számomra kiváltságos alkalom ma itt lenni. Ismertetni fogom egy 2016 júniusában megjelenő jelentés előzetes megállapításait.
A Colectiv klub tragédiája után nehéz időszak köszönt Romániára.
A jelentéstevő a látogatása során számos gondot talált: diszkrimináció, korrupció, mélyszegénység, amelyek nagyon sokakat érintenek, elsősorban a romákat.
A románok 40 százaléka mélyszegénységben él és társadalmi kirekesztés fenyegeti őket.
A közszolgáltatások terén Románia a rangsor végén szerepel.
Románia gazdag ország, ahol az utóbbi 25 évben óriási előrelépések történtek.
A gyermekek 34 százalékát érinti a szegénység, falun pedig még súlyosabb a helyzet.
A jelentéstevő kitért az otthonokban elhelyezett sérült gyermekek helyzetére is. E gyermekek 40 százaléka a szegénység miatt van otthonban.
Joggal feltételezhető lenne, hogy Románia a pénzhiány miatt nem tudja megoldani a szegénység gondját. De pénz van. Ezért az a tény, hogy nem szánnak pénzt a szegénység felszámolására, holott az állam behajtja az adókat, inkább politikai döntést tükröz. Az adócsalás elterjedt dolog, a korrupció pedig nagyfokú. És még azokban az esetekben is, amikor fellépnek a korrupció ellen, az összegek csak kis részét kobozzák el. Ennek van jó oldala is:
itt, ha korrupt vagy, akkor megtarthatod a pénzed,
jegyezte meg ironikusan a jelentéstevő.
Romák: „bűnözők, akik nem akarnak dolgozni, cigányok” – ezekkel a sztereotípiákkal még a közigazgatási hivatalosságok körében is találkozott.
Igaz, hogy a romáknál magasabb a munkanélküliség aránya, igaz, hogy szegényebbek és a gyermekek könnyebben kimaradnak az iskolából, de nem azért, mert nem akarnak dolgozni – ez a DISZKRIMINÁCIÓ, az ELSZIGETELÉS hatása. Bár született egy országos stratégia a romákról, nincs politikai akarat a végrehajtására, egyik minisztérium sem foglalkozott ezzel, nem fordítanak pénzt a megvalósítására. A jelentéstevő a romák kényszer-áttelepítéséről is beszélt, mint amilyen a pataréti eset. „Megdöbbentettek azok a polgárok, akik azt mondták a romáknak, hogy
nincs joguk a városban élni,
sokkolt a mélységes cinizmus, a hatóságok pedig semmit sem tettek.”
A sérült személyekről: A sérült személyekkel való bánásmód terén egyik országnak sincs pozitív múltja. Nehéz folyamat az intézményesítettség lebontása (a kórház, elfekvő típusú intézmények felváltása otthonos, családi jellegű elhelyezésre – a szerk.). Meglátogattam egy sérült elméjűeknek fenntartott központot, itt soha senkinek nem javult az állapota, és soha senkit nem rehabilitáltak. Megkérdeztem az igazgatót, hogy az emberek meghalni jönnek-e ide, és ő igennel válaszolt.
Az állam a szegényekkel bánik a legrosszabbul. Meglátogattam a 10-es számú rendőrőrsöt és elbeszélgettem a MAI (Belügyminisztérium – a szerk.) több hivatalosságával, akik azt mondták, hogy meg akarják szüntetni a visszaéléseket, de meg kell állapítani, hogy az, ahogy dolgoznak, a visszaéléseket segíti elő.
A jelentéstevő bírálta a visszaéléseket elkövető rendőrök elleni feljelentés eljárását, melyet nehézkesnek tartott.
Több mint 3.000 panasz történt a rendőrség visszaélései miatt, ebből 40 került bíróság elé és 4 esetben született elmarasztaló ítélet.
A CNCD (Országos Diszkriminációellenes Tanács – a szerk.) „jó munkát végez”,
a nép ügyvédje (ombudsman) „nagyon rosszul végzi a munkáját”,
míg az Országos Romaügynökség (ANR) semmilyen eredményt nem tud felmutatni.
Az ENSZ szegénységgel kapcsolatos ügyekért és emberi jogokért felelős különleges jelentéstevője 10 napos látogatáson járt Romániában, ahol felmérte a román kormány által a szegénység felszámolása terén végzett tevékenységet, valamint a hatóságok részvételét az emberi jogok tiszteletben tartásában. Philip Alston a romániai romák, a sérült személyek és a gyermekek, a társadalom legsebezhetőbb csoportjainak helyzetét vizsgálta.
Alston professzor kemény előzetes megállapításai az amerikai Külügyminisztérium jelentésében is megjelentek.
foter.ro/cikk

Transznisztriai pokol: halott társaikat ették meg a deportáltak, hogy túléljenek
Augusztus 2. a roma holokauszt nemzetközi emléknapja. Romániában már 1942-ben megkezdődött a romák deportálása Antonescu parancsára.
A roma holokauszt nemzetközi emléknapja augusztus 2-a. A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer roma embert gyilkoltak meg. Az Európai Parlament 2015. április 15-én foglalt állást a romák hátrányos megkülönböztetésének megszüntetése és a roma holokauszt emléknapjának elismerése mellett.
A kétmilliós európai cigányság hozzávetőleg 10-30 százaléka veszett oda a második világháború idején, a holokausztban. Szita Szabolcs történész, a magyarországi Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az elhurcolásnak nem mindig a megsemmisítés volt a célja, részben kényszermunkára kényszerítették a cigányokat, részben embertelen orvosi kísérleteknek vetették alá őket. Magyarországon már az 1944. márciusi német megszállás előtt elkezdődött a cigányok kényszermunkára hurcolása - idézte Szita Szabolcsot az MTI.
Romániában még korábban: már 1942-ben megkezdődött a romák deportálása Antonescu marsall parancsára. Az akkor Romániához tartozó Transznisztriába mintegy 25 ezer romát hurcoltak el az ország egész területéről, férfiakat, nőket, gyerekeket vegyesen.
A deportált romákat napi élelem-fejadagért dolgoztatták, amely nem volt elég a családok ellátására. A 25 ezerből a hivatalos adatok szerint 14 ezren haltak meg a deportálás alatt, nagyrészt az éhezés, hideg és betegségek következtében. A valódi szám ennél nagyobb lehet, hiszen például a Dolj és Mehedinţi megyéből elhurcoltakat nem is regisztrálták – írja a Vice.com, amely négy évvel ezelőtt közölt egy interjút Romeo Tiberiadeval, aki Romániában több tucat túlélő visszaemlékezéséről készített felvételt.
A besszarábiai deportálásokról moldovai dokumentumfilm is készült három évvel ezelőtt:
Romeo Tiberiade akkor kezdett foglalkozni a témával, amikor nagyszüleitől megtudta, hogy ők is a deportáltak között voltak. Antonescu rendelete értelmében elvileg „csak” a nomád cigányokat fogták el és terelték a vonatokra, de később aztán a letelepedett romákra, így a Dolj megyei romaügyi szakértő nagyszüleire is sor került. Velük volt Tiberiade akkor mindössze tíz hónapos édesanyja is. A táborban, ahol laktak, a rossz higiéniai körülmények miatt tífuszjárvány tört ki; a halottakat és a betegeket is tömegsírba dobálták az őrök.
A kolhozban végzett mezőgazdasági munkáért a felnőttek fél kiló puliszkát kaptak fejenként, de az nem volt elég az egész családnak, ezért időnként az éj leple alatt elszöktek a 12 km-re lévő legközelebbi faluba élelmet lopni, de reggelre vissza is kellett érni a munkakezdésre, ezért sokan nem vállalkoztak erre. Nagyon sokan végül éhen haltak. Megjelent a kannibalizmus, egyes túlélők a halottak húsából táplálkoztak. Gyerekekéből is.
„Van körülbelül négy-öt eset. Az egyik ezüstműves mesélte nekem, hogy amikor az egyik gyermeke meghalt, kénytelen volt darabokat kivágni a húsából, tűzön megsütni és megetetni a többi gyermekével” – mondta el a kutató.
A deportált romák közül egyelőre kevesen kaptak kárpótlást. Sokan nem is tudnak a lehetőségről, vagy nem tudják, mit kell tenniük. A roma túlélők felkutatásával és segítésével foglalkozik többek között a CRC - Centrul de Resurse pentru Comunitate nevű civil szervezet projektje.
Hivatalos megemlékezés Romániában
Tavaly Bukarestben felavatták a Roma Holokauszt Emlékművét a Romániai Roma Kultúra Múzeumában. Idén első alkalommal szerveztek hivatalos megemlékezést Romániában a roma holokausztról - írja a Mediafax.
A rendezvény a Romániai Holokauszt Áldozatainak Emlékművénél zajlott az Országos Roma Hatóság társszervezésében, hivatalok képviselői, politikusok, civilek és túlélők jelenlétében. Dacian Cioloskormányfő üzenetét Valeriu Nicolae államtitkár olvasta föl az alkalomból.
Szükséges, hogy megemlékezzünk a romániai és európai romák kegyetlen szenvedéseiről a holokauszt idején; szolidaritásom fejezem ki a tragikus események túlélőivel - üzente a kormányfő. Újra és újra emlékeztetnünk kell a társadalmunkat arra, hogy a fajgyűlölet és a szélsőséges ideológiák milyen veszélyeket hordoznak, ezért az áldozatok emlékét életben kell tartani, hogy soha ne történhessen meg ehhez fogható - állt az üzenetben.
Răzvan Rusu, a külügyminisztérium igazgatója a jelenleg román soros elnökség által vezetett Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) üzenetét olvasta föl. Szükség van a túlélők hangjára, és minél többen meg kell hallgatnunk ennek a tragédiának a történeteit, be kell bizonyítanunk, hogy egy olyan társadalom vagyunk, amely gondot visel azokra, akik szenvedtek - szólt a felhívás. "A mi hibáink, az államé, ezt el kell ismernünk, felelősséget kell vállalnunk, és el kell kerülnünk a jövőben. Amennyire tudatosítjuk az ebben az időszakban a romák ellen elkövetett atrocitásokat, közös felelősségünk lesz, a kormányé, a civil szervezeteké és a társadalom más szegmenseié, hogy vállaljuk a történelmet és tanuljunk a múlt hibáiból, hogy azok soha ne ismétlődhessenek meg."
Megemlékezés Magyarországon
A magyar miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára szerint olyan emlékezetkultúrára van szükség, amely a 20. századi diktatúrák, illetve a vészkorszak áldozatairól való méltó megemlékezésre törekszik és az embermentők cselekedeteit példaként állítja a következő nemzedékek elé. "Jelentős erőfeszítéseket kell tennünk egy olyan emlékezetkultúra kialakítására, amely egyaránt törekszik a méltó megemlékezésre a 20. századi diktatúrák valamennyi áldozatáról, ugyanakkor a jövő nemzedékei elé a mártírok bátorságát és az áldozatokkal szolidáris segítők, embermentők cselekvő szeretetét állítja példaként" - fogalmazott Latorcai Csaba kedden, a roma holokauszt nemzetközi emléknapján Budapesten, a Cigány Történeti, Kulturális, Oktatási és Holokauszt Központban tartott megemlékezésen. Hangsúlyozta: csak ez segít abban, hogy a vészkorszak és a második világháború okozta "látható sebeket" közös akarattal gyógyítsuk.
Colleen Bell, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete közölte, a pharrajimos (roma holokauszt) nemcsak egy "gonosz rendszer műve volt", amely pár év leforgása alatt több millió embert pusztított el, hanem több száz évnyi hátrányos megkülönböztetésnek és üldöztetésnek a következménye is. Ez a megkülönböztetés napjainkban is folytatódik - mondta, példaként említve a kilakoltatások diszkriminatív gyakorlatát és a szegregált oktatást.
A megemlékezésen felolvasták Langerné Victor Katalinnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárának levelét, amelyben azt írta: a 20. század a népirtások százada volt. Egész népeket semmisített meg az önhittség, a gőg és a sötét hatalom gonoszsága - fogalmazott. Hozzátette, az áldozatok közös jellemzője az elhagyatottság és a fizikai gyengeség volt. Olyanok voltak, akik végképp senkire nem számíthattak, akik iránt nem éreztek részvétet.
A megemlékezést követően átadták a Cigány Történeti, Kulturális, Oktatási és Holokauszt Központ országos pályázatának díjait.
A roma holokauszt Magyarország és Európa közös tragédiája. "Nem felejtjük el az áldozatokat, nem felejtjük el a tennivalónkat" – fogalmazott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a roma holokauszt és a kislétai gyilkosság évfordulója alkalmából kiadott közleményében kedden. Magyarország kormánya elítél minden erőszakot és a gyűlöletet, amely faji alapon tesz kollektívan felelőssé bármely népet, népcsoportot - áll a közleményben.
Transindex.ro