Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda (Magyarország)
3 tétel
2013. június 27.
KÖZLEMÉNY
Ünnepélyes sajtófogadás keretében emlékeztek meg ma, 2013. június 27-én, Tőkés László budapesti irodájában a huszonöt évvel ezelőtti Erdélyi Tüntetésről. Negyedszázaddal ezelőtt a budapesti Hősök terén tízezrek tüntettek a román kommunista diktátor, Nicolae Ceauşescu falurombolási terve ellen. Amint a sajtótájékoztatón elhangzott: 1956 után ez volt az első és legnagyobb magyarországi tömegdemonstráció, amely mind a szovjet típusú diktatúrák megdöntésében, mind pedig a nemzeti szolidaritás újrafelfedezésében és kinyilvánításában fontos mérföldkőnek számított, megelőlegezve a későbbi nemzetpolitikai fordulatot. Amint Tőkés László a sajtótájékoztató alkalmából kiadott Nyilatkozatában ennek kapcsán rámutat: „a Hősök terén példás alakban teljesült Szabó Dezső nemzetpolitikai alapelve: »minden magyar felelős minden magyarért« – jóelőre megelőlegezvén ezáltal a magyar Haza határon túlra kiterjedő felelősségvállalását, valamint a határok fölötti nemzetegyesítés Kárpát-medencei politikáját, mely a legkifejezőbb formában az újrahonosítás bevezetésében ölt testet”.
Az erdélyi EP-képviselő vendégeiként, a tüntetés szervezői a huszonöt évvel ezelőtti eseményekre emlékeztek: Nagy László ügyvéd, Zétényi Zsolt ügyvéd, volt országgyűlési képviselő és Medvigy Endre irodalomtörténész a kevésbé ismert részletekre is kitértek rövid visszatekintéseikben.
Nagy László indításképpen elmondta: tudták, hogy a külföldi kormányokat nem tudják meggyőzni arról, hogy segítséget nyújtsanak – viszont annak is tudatában voltak, hogy a világ közvéleménye hatalmas erő, és ha sikerül megszerezni a támogatásukat, akkor ez komoly befolyást gyakorolhat a politikai események alakulására. Kijelentette: a budapesti Erdélyi Tüntetés alapvetően változtatta meg a szocialista országok kül- és belviszonyait.
A főszervező három olyan vonatkozását is kiemelte az akkor történteknek, amelyek mindmáig titokban maradtak: mint elmondta, a tüntetésre készült táblákat szállító kollégájukat egy autóból kiszálló két „civil” megtámadta, és mint később kiderült, az V. kerületi rendőrkapitányság akkori tisztjei voltak az elkövetők. A másik érdekesség, hogy a mai napig hivatalosnak számító harmincezres tüntetői létszámot felsőbb utasításra írta meg akkoriban a Népszabadság – az ukázt kiadó Rácz ezredes személyes közlése szerint a valós adatok szerint inkább a 150-200 ezren lehettek a tüntetők. Ugyancsak Nagy László számolt be arról a bizalmas információról, amelyet a román diktátor házi operatőrétől hallott, amikor segített neki emigrálni Németországba, mely szerint Ceauşescu „sírva” hívta össze a vezérkarát a magyarországi „fasiszta tüntetés” híre hallatán.
Zétényi Zsolt a tüntetés alkalmából megfogalmazott memorandum kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy ez a korabeli nemzetközi jog keretei között a nemzeti önrendelkezés fontos dokumentumának számított. Érdekes adalékként említette, hogy a hivatalos Országos Fordítói Iroda ingyen készítette el a memorandum idegen nyelvekre való átültetését, így azt valamennyi ország nagykövetségére el tudták juttatni. Zétényi hozzátette: a „kisebbségi sorsba taszított nemzetrészt” nem csupán az ún. „kisebbségi jogok”, hanem az önrendelkezési jog is megilleti.
Medvigy Endre a „magyarság kegyelmi állapotának” nevezte az 1988-as kiállást. A szervező civil szervezetek szellemi sokszínűségéből kiindulva rámutatott arra, hogy ez a tömegdemonstráció pártpolitikától mentesen szerveződött, az összes létező politikai, világnézeti ellentétet félretették, és egységesen léptek fel az erdélyi falvak és az erdélyi magyarság védelmében.
Tőkés László az elhangzottakhoz kapcsolódva, a huszonöt éves évforduló „szomorú és fájdalmas” aktualitására hívta fel a figyelmet. Mint mondta, negyed évszázaddal a rendszerváltoztatás kezdete után még mindig ott tartunk, hogy az erőltetett, mesterséges regionalizálással egyfajta „vértelen genocídiumot” készít elő a posztkommunista román hatalom. Utoljára 1968-ban rettegett az erdélyi magyarság a közigazgatási átalakítás köntösébe bújtatott asszimilációs politikától, amikor Ceauşescu megyékre bontotta a sztálinista nyomásra kialakított Maros-Magyar Autonóm Tartományt. Székelyföld akkor még áldozatok árán, de megúszta, hiszen Hargita és Kovászna megyék magyar többségűek maradtak, csupán Marosszéket csapták hozzá a román lakosságú vidékekhez, ellentétben például Szilágysággal vagy a Partiummal, amely hagyományos régiókat több megyébe szakítottak szét. Az erdélyi EP-képviselő hozzátette: gyakorlatilag Trianon óta tartó folyamatról van szó, amelyet jelenleg álságos európai álca mögé bújtatva erőszakol ránk a kétharmados román kormány.
Előfordulhat, hogy ismét az utcára kell vonulnunk – figyelmeztetett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, és lehetséges, hogy a hajdani lelkülettel megszervezett anyaországi kiállásra is szükségünk lesz. Az EP-képviselő a leendő tömegdemonstráció célját is megfogalmazta a Nyilatkozatában (a teljes szöveget mellékeljük): „De ekkor már nem csupán merő önvédelemből kell hallatnunk szavunkat, hanem – a történelmi megbékélés előfeltételeként – immár tovább kell lépnünk Erdély egészének az autonómiája és – netalán – egy föderális Románia, ezen belül pedig az erdélyi magyarság széles körű önrendelkezésének útján.”
Budapest, 2013. június 27.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
Ünnepélyes sajtófogadás keretében emlékeztek meg ma, 2013. június 27-én, Tőkés László budapesti irodájában a huszonöt évvel ezelőtti Erdélyi Tüntetésről. Negyedszázaddal ezelőtt a budapesti Hősök terén tízezrek tüntettek a román kommunista diktátor, Nicolae Ceauşescu falurombolási terve ellen. Amint a sajtótájékoztatón elhangzott: 1956 után ez volt az első és legnagyobb magyarországi tömegdemonstráció, amely mind a szovjet típusú diktatúrák megdöntésében, mind pedig a nemzeti szolidaritás újrafelfedezésében és kinyilvánításában fontos mérföldkőnek számított, megelőlegezve a későbbi nemzetpolitikai fordulatot. Amint Tőkés László a sajtótájékoztató alkalmából kiadott Nyilatkozatában ennek kapcsán rámutat: „a Hősök terén példás alakban teljesült Szabó Dezső nemzetpolitikai alapelve: »minden magyar felelős minden magyarért« – jóelőre megelőlegezvén ezáltal a magyar Haza határon túlra kiterjedő felelősségvállalását, valamint a határok fölötti nemzetegyesítés Kárpát-medencei politikáját, mely a legkifejezőbb formában az újrahonosítás bevezetésében ölt testet”.
Az erdélyi EP-képviselő vendégeiként, a tüntetés szervezői a huszonöt évvel ezelőtti eseményekre emlékeztek: Nagy László ügyvéd, Zétényi Zsolt ügyvéd, volt országgyűlési képviselő és Medvigy Endre irodalomtörténész a kevésbé ismert részletekre is kitértek rövid visszatekintéseikben.
Nagy László indításképpen elmondta: tudták, hogy a külföldi kormányokat nem tudják meggyőzni arról, hogy segítséget nyújtsanak – viszont annak is tudatában voltak, hogy a világ közvéleménye hatalmas erő, és ha sikerül megszerezni a támogatásukat, akkor ez komoly befolyást gyakorolhat a politikai események alakulására. Kijelentette: a budapesti Erdélyi Tüntetés alapvetően változtatta meg a szocialista országok kül- és belviszonyait.
A főszervező három olyan vonatkozását is kiemelte az akkor történteknek, amelyek mindmáig titokban maradtak: mint elmondta, a tüntetésre készült táblákat szállító kollégájukat egy autóból kiszálló két „civil” megtámadta, és mint később kiderült, az V. kerületi rendőrkapitányság akkori tisztjei voltak az elkövetők. A másik érdekesség, hogy a mai napig hivatalosnak számító harmincezres tüntetői létszámot felsőbb utasításra írta meg akkoriban a Népszabadság – az ukázt kiadó Rácz ezredes személyes közlése szerint a valós adatok szerint inkább a 150-200 ezren lehettek a tüntetők. Ugyancsak Nagy László számolt be arról a bizalmas információról, amelyet a román diktátor házi operatőrétől hallott, amikor segített neki emigrálni Németországba, mely szerint Ceauşescu „sírva” hívta össze a vezérkarát a magyarországi „fasiszta tüntetés” híre hallatán.
Zétényi Zsolt a tüntetés alkalmából megfogalmazott memorandum kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy ez a korabeli nemzetközi jog keretei között a nemzeti önrendelkezés fontos dokumentumának számított. Érdekes adalékként említette, hogy a hivatalos Országos Fordítói Iroda ingyen készítette el a memorandum idegen nyelvekre való átültetését, így azt valamennyi ország nagykövetségére el tudták juttatni. Zétényi hozzátette: a „kisebbségi sorsba taszított nemzetrészt” nem csupán az ún. „kisebbségi jogok”, hanem az önrendelkezési jog is megilleti.
Medvigy Endre a „magyarság kegyelmi állapotának” nevezte az 1988-as kiállást. A szervező civil szervezetek szellemi sokszínűségéből kiindulva rámutatott arra, hogy ez a tömegdemonstráció pártpolitikától mentesen szerveződött, az összes létező politikai, világnézeti ellentétet félretették, és egységesen léptek fel az erdélyi falvak és az erdélyi magyarság védelmében.
Tőkés László az elhangzottakhoz kapcsolódva, a huszonöt éves évforduló „szomorú és fájdalmas” aktualitására hívta fel a figyelmet. Mint mondta, negyed évszázaddal a rendszerváltoztatás kezdete után még mindig ott tartunk, hogy az erőltetett, mesterséges regionalizálással egyfajta „vértelen genocídiumot” készít elő a posztkommunista román hatalom. Utoljára 1968-ban rettegett az erdélyi magyarság a közigazgatási átalakítás köntösébe bújtatott asszimilációs politikától, amikor Ceauşescu megyékre bontotta a sztálinista nyomásra kialakított Maros-Magyar Autonóm Tartományt. Székelyföld akkor még áldozatok árán, de megúszta, hiszen Hargita és Kovászna megyék magyar többségűek maradtak, csupán Marosszéket csapták hozzá a román lakosságú vidékekhez, ellentétben például Szilágysággal vagy a Partiummal, amely hagyományos régiókat több megyébe szakítottak szét. Az erdélyi EP-képviselő hozzátette: gyakorlatilag Trianon óta tartó folyamatról van szó, amelyet jelenleg álságos európai álca mögé bújtatva erőszakol ránk a kétharmados román kormány.
Előfordulhat, hogy ismét az utcára kell vonulnunk – figyelmeztetett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, és lehetséges, hogy a hajdani lelkülettel megszervezett anyaországi kiállásra is szükségünk lesz. Az EP-képviselő a leendő tömegdemonstráció célját is megfogalmazta a Nyilatkozatában (a teljes szöveget mellékeljük): „De ekkor már nem csupán merő önvédelemből kell hallatnunk szavunkat, hanem – a történelmi megbékélés előfeltételeként – immár tovább kell lépnünk Erdély egészének az autonómiája és – netalán – egy föderális Románia, ezen belül pedig az erdélyi magyarság széles körű önrendelkezésének útján.”
Budapest, 2013. június 27.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
2015. július 20.
Az idén is elutasították a magyarországi egyetemekre jelentkező erdélyi diákokat
Nagy meglepetésben lehetett része múlt hétvégén azoknak a romániai diákoknak, akik az egyetemi alapképzés elvégzése után Magyarországon szerették volna folytatni tanulmányaikat. Ugyanis mindannyian abban a hitben adtuk le jelentkezésünket, hogy az egy éve történt nézeteltérés után, idén nem lesz ilyen jellegű probléma. Hittük, hogy egy év elegendő idő egy törvénymódosítás meghozatalához. Tévedtünk.
A félreértések elkerülése érdekében június 24-én reggel telefonon kerestük fel a www.felvi.hu Ügyfélszolgálatát, ahol azt az információt kaptuk, miszerint amennyiben az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Irodánál hiteles fordítást készítenek a diplománkat helyettesítő igazolásról, akkor problémamentesen elfogadják azt. Ehhez képest múlt hét végén (július 17–18.) a www.felvi.hu felületén az igazolások mellett az Elutasítva szó jelent meg, a következő magyarázattal: „A 2015. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás során benyújtott oklevél-igazolás nem fogadható el felsőfokú végzettség igazolására.”
A mégis felmerülő probléma arra ösztönzött, hogy megpróbáljunk tenni valamit. A fordítást elkészítettük ott ahol kérték, határidőn belül leadtunk, kifizettünk mindent, sikeresen felvételiztünk és most mégis lehetséges, hogy nem tudjuk folytatni tanulmányainkat. Néhányan levelet írtunk az Ügyfélszolgálatnak, mások telefonon keresték őket. A telefonos megkeresésre azt a választ kaptuk, hogy július 23-án jelenik meg a fellebbezési mező a honlapon és, amennyiben elegendő külföldi/romániai diák él ezzel a lehetőséggel, akkor elfogadják az igazolásunkat és folytathatjuk tanulmányainkat azokban az intézményekben, amelyekben szeretnénk.
Ha ez nem történik meg, akkor sajnálják, remélik, jövőre már meglesz az eredeti diplománk és így újra végigjárhatjuk a februártól szeptemberig tartó utat. Elektronikus úton már elutasítóbb sőt, teljesen elutasító válasz érkezett. Idézem: „Valószínűleg valamilyen félreéertés történhetett korábban, ugyanis külföldi felsőoktatási intézményben befejezett tanulmányokról, illetve a felsőfokú oklevél megszerzéséről szóló igazolást nem fogadunk el. Kizárólag az eredeti felsőfokú oklevél másolatát és annak fordítását (nem latin betűvel írt dokumentumok esetén a magyar nyelvű hiteles fordítás másolatának).” Sajnálatos módon hangot kell adnunk annak, hogy félreértés nem történt, esetleg félreinformálás. Amit kértek mindent megtettünk. Bizalmat szavaztunk józanságuknak és problémamegoldó képességüknek, ami a mi hibánk.
Tavalyi sorstársainkhoz csatlakozva, az ő szavaikkal zárjuk sorainkat: „Az érintettek diszkriminációnak érzik a történteket, hiszen mindenki azért indult neki a folyamatnak, mert nem erre számított. A két rendszer disszonanciája, az (állítólagos) új törvények behozatala és a megértés hiánya ahhoz vezetett, hogy több tucat frissen végzett romániai magyar diák áll értetlenül, mindkét oktatási rendszer részéről zárt kapukkal találva szembe magát. Saját hibánkon kívül megfosztottak bennünket a tanuláshoz való jogunktól, melyet értetlenül fogadtunk. Magyar intézményben tanuló diákként jóval többet kérnek tőlünk, mint azoktól, akik az anyaországban tanultak, mellyel nem lenne probléma, ameddig azokat teljesíteni tudjuk. Két EU-s tagország között nem szabadna ez a probléma felmerüljön és a végzettek támogatása, segítése kellene legyen a cél.”
Bízunk benne, hogy ez a levél a lehető legtöbb emberhez eljut, halló fülekre talál és megoldódik a kialakult helyzet – remélhetőleg nem csak ideiglenesen. Valamint nem utolsó sorban, abban is bízunk, hogy megértik, miszerint Romániában a diploma kiállításának ideje minimum egy év, tehát egy frissen végzett hallgató akár kétszer is lemaradhat a felvételiről. Ennek érdekében az Önök segítségét és támogatását szeretnénk kérni.
Létrehoztunk egy Facebook-csoportot is, „erőink” tömörítése és az információ minél gyorsabban való terjedése érdekében, amely a következő linken érhető el:https://www.facebook.com/groups/141188269547046/.
Közlemény
Erdély.ma
Nagy meglepetésben lehetett része múlt hétvégén azoknak a romániai diákoknak, akik az egyetemi alapképzés elvégzése után Magyarországon szerették volna folytatni tanulmányaikat. Ugyanis mindannyian abban a hitben adtuk le jelentkezésünket, hogy az egy éve történt nézeteltérés után, idén nem lesz ilyen jellegű probléma. Hittük, hogy egy év elegendő idő egy törvénymódosítás meghozatalához. Tévedtünk.
A félreértések elkerülése érdekében június 24-én reggel telefonon kerestük fel a www.felvi.hu Ügyfélszolgálatát, ahol azt az információt kaptuk, miszerint amennyiben az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Irodánál hiteles fordítást készítenek a diplománkat helyettesítő igazolásról, akkor problémamentesen elfogadják azt. Ehhez képest múlt hét végén (július 17–18.) a www.felvi.hu felületén az igazolások mellett az Elutasítva szó jelent meg, a következő magyarázattal: „A 2015. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás során benyújtott oklevél-igazolás nem fogadható el felsőfokú végzettség igazolására.”
A mégis felmerülő probléma arra ösztönzött, hogy megpróbáljunk tenni valamit. A fordítást elkészítettük ott ahol kérték, határidőn belül leadtunk, kifizettünk mindent, sikeresen felvételiztünk és most mégis lehetséges, hogy nem tudjuk folytatni tanulmányainkat. Néhányan levelet írtunk az Ügyfélszolgálatnak, mások telefonon keresték őket. A telefonos megkeresésre azt a választ kaptuk, hogy július 23-án jelenik meg a fellebbezési mező a honlapon és, amennyiben elegendő külföldi/romániai diák él ezzel a lehetőséggel, akkor elfogadják az igazolásunkat és folytathatjuk tanulmányainkat azokban az intézményekben, amelyekben szeretnénk.
Ha ez nem történik meg, akkor sajnálják, remélik, jövőre már meglesz az eredeti diplománk és így újra végigjárhatjuk a februártól szeptemberig tartó utat. Elektronikus úton már elutasítóbb sőt, teljesen elutasító válasz érkezett. Idézem: „Valószínűleg valamilyen félreéertés történhetett korábban, ugyanis külföldi felsőoktatási intézményben befejezett tanulmányokról, illetve a felsőfokú oklevél megszerzéséről szóló igazolást nem fogadunk el. Kizárólag az eredeti felsőfokú oklevél másolatát és annak fordítását (nem latin betűvel írt dokumentumok esetén a magyar nyelvű hiteles fordítás másolatának).” Sajnálatos módon hangot kell adnunk annak, hogy félreértés nem történt, esetleg félreinformálás. Amit kértek mindent megtettünk. Bizalmat szavaztunk józanságuknak és problémamegoldó képességüknek, ami a mi hibánk.
Tavalyi sorstársainkhoz csatlakozva, az ő szavaikkal zárjuk sorainkat: „Az érintettek diszkriminációnak érzik a történteket, hiszen mindenki azért indult neki a folyamatnak, mert nem erre számított. A két rendszer disszonanciája, az (állítólagos) új törvények behozatala és a megértés hiánya ahhoz vezetett, hogy több tucat frissen végzett romániai magyar diák áll értetlenül, mindkét oktatási rendszer részéről zárt kapukkal találva szembe magát. Saját hibánkon kívül megfosztottak bennünket a tanuláshoz való jogunktól, melyet értetlenül fogadtunk. Magyar intézményben tanuló diákként jóval többet kérnek tőlünk, mint azoktól, akik az anyaországban tanultak, mellyel nem lenne probléma, ameddig azokat teljesíteni tudjuk. Két EU-s tagország között nem szabadna ez a probléma felmerüljön és a végzettek támogatása, segítése kellene legyen a cél.”
Bízunk benne, hogy ez a levél a lehető legtöbb emberhez eljut, halló fülekre talál és megoldódik a kialakult helyzet – remélhetőleg nem csak ideiglenesen. Valamint nem utolsó sorban, abban is bízunk, hogy megértik, miszerint Romániában a diploma kiállításának ideje minimum egy év, tehát egy frissen végzett hallgató akár kétszer is lemaradhat a felvételiről. Ennek érdekében az Önök segítségét és támogatását szeretnénk kérni.
Létrehoztunk egy Facebook-csoportot is, „erőink” tömörítése és az információ minél gyorsabban való terjedése érdekében, amely a következő linken érhető el:https://www.facebook.com/groups/141188269547046/.
Közlemény
Erdély.ma
2015. szeptember 11.
Bezárt a Balassi Intézet
Lakatos Mihály: „Remélem, hagytam valamit magam után”
Egy karakteres kultúremberrel kevesebb van Háromszéken: lejárt a mandátuma Lakatos Mihálynak. Ezzel a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja (MKKK) sepsiszentgyörgyi kirendeltsége, legalábbis időlegesen, bezárta ajtaját. A magyar kormány ugyanis egyelőre nem hirdette meg a megüresedett posztot. A központ igazgatója kiürítette már irodáját, amikor a búcsúbeszélgetésre sor került.
A Székelyudvarhelyen született, magyar–francia szakos tanárember nagyon is jól tudta, hová pályázik, amikor a sepsiszentgyörgyi kirendeltség vezetését elnyerte, hiszen korábban, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának főosztályvezetőjeként tettleg hozzájárult az intézmény 2006-os létrehozásához.
– Miután Csíkszeredában már létrehozták a főkonzulátust, Székelyudvarhelyen már működött a Duna Televízió stúdiója, a háromszéki politikusok igen tevékeny lobbizásba kezdtek, hogy a Magyar Kulturális és Koordinációs Központ székhelye Sepsiszentgyörgy legyen. Ez ugyanis nem egy szentgyörgyi, hanem egy székelyföldi, sőt erdélyi intézmény volt, amelynek történetesen itt volt a székháza – eleveníti fel a kezdeteket Lakatos Mihály.
Az igazgató szerint sokat segített az, hogy ismerte az itteni körülményeket, meg az is, hogy Magyarországon hosszú időt töltött az adminisztrációban. „Kinti” pályafutását 1993-ban szegedi kollégiumi tanárként kezdte, majd igazgatói állásából „vitték fel” a minisztériumba. Bár nehéz „kiszedni” belőle, valahogy elmondja: nevét természetesen nem a telefonkönyvben találták meg. Határon túli magyar írók találkozóinak egész sorát szervezte, PhD-képzést szerzett, az Országos Fordítóiroda munkatársa lett, tanár volt a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán és egyáltalán nem utolsósorban megnyert egy országos drámaíróversenyt, amelyre 1200-an neveztek be.
Romániába 18 év után tért vissza, mint mondja, a körülmények, sajnos, nem változtak meg annyira, hogy ne tudott volna könnyen beilleszkedni. Úgy véli, sűrű programja volt (2014-ben például az MKKK gyakorlatilag heti egy tevékenységet szervezett), terveinek mintegy 80 százalékát megvalósította. Ezek közé tartozik a „madéfalvi veszedelemmel” kapcsolatos képzőművészeti pályázat, amelyre 35 remek alkotás született, amiket sikerült a helyi önkormányzat tulajdonába juttatni, nemkülönben a közös román–magyar értékeket bemutató programoknál a sepsiszentgyörgyi Hubbes László Hamvas Béla-fordítása, és jó ötletnek tartja a Gábor Áron-pályázatot is.
A jövőről egyelőre nincs döntés. Bár időnként felmerül a döntéshozók körében, hogy indokolt-e fenntartani egy intézményt, amely a magyar kultúrát terjeszti a tömbmagyarságban, Lakatos Mihály arra számít, lesz folytatás. Ha valaki a háromszéki kultúrafogyasztókat megkérdezné, nagy valószínűséggel azt a választ kapná, hogy az MKKK-nak és Lakatos Mihálynak „éreztük” a pozitív hatását, s ez nem pusztán abban merült ki, hogy a magyar nagykövetség alárendeltségébe tartozó intézményen szabadon loboghatott a magyar nemzeti zászló...
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Lakatos Mihály: „Remélem, hagytam valamit magam után”
Egy karakteres kultúremberrel kevesebb van Háromszéken: lejárt a mandátuma Lakatos Mihálynak. Ezzel a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja (MKKK) sepsiszentgyörgyi kirendeltsége, legalábbis időlegesen, bezárta ajtaját. A magyar kormány ugyanis egyelőre nem hirdette meg a megüresedett posztot. A központ igazgatója kiürítette már irodáját, amikor a búcsúbeszélgetésre sor került.
A Székelyudvarhelyen született, magyar–francia szakos tanárember nagyon is jól tudta, hová pályázik, amikor a sepsiszentgyörgyi kirendeltség vezetését elnyerte, hiszen korábban, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának főosztályvezetőjeként tettleg hozzájárult az intézmény 2006-os létrehozásához.
– Miután Csíkszeredában már létrehozták a főkonzulátust, Székelyudvarhelyen már működött a Duna Televízió stúdiója, a háromszéki politikusok igen tevékeny lobbizásba kezdtek, hogy a Magyar Kulturális és Koordinációs Központ székhelye Sepsiszentgyörgy legyen. Ez ugyanis nem egy szentgyörgyi, hanem egy székelyföldi, sőt erdélyi intézmény volt, amelynek történetesen itt volt a székháza – eleveníti fel a kezdeteket Lakatos Mihály.
Az igazgató szerint sokat segített az, hogy ismerte az itteni körülményeket, meg az is, hogy Magyarországon hosszú időt töltött az adminisztrációban. „Kinti” pályafutását 1993-ban szegedi kollégiumi tanárként kezdte, majd igazgatói állásából „vitték fel” a minisztériumba. Bár nehéz „kiszedni” belőle, valahogy elmondja: nevét természetesen nem a telefonkönyvben találták meg. Határon túli magyar írók találkozóinak egész sorát szervezte, PhD-képzést szerzett, az Országos Fordítóiroda munkatársa lett, tanár volt a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán és egyáltalán nem utolsósorban megnyert egy országos drámaíróversenyt, amelyre 1200-an neveztek be.
Romániába 18 év után tért vissza, mint mondja, a körülmények, sajnos, nem változtak meg annyira, hogy ne tudott volna könnyen beilleszkedni. Úgy véli, sűrű programja volt (2014-ben például az MKKK gyakorlatilag heti egy tevékenységet szervezett), terveinek mintegy 80 százalékát megvalósította. Ezek közé tartozik a „madéfalvi veszedelemmel” kapcsolatos képzőművészeti pályázat, amelyre 35 remek alkotás született, amiket sikerült a helyi önkormányzat tulajdonába juttatni, nemkülönben a közös román–magyar értékeket bemutató programoknál a sepsiszentgyörgyi Hubbes László Hamvas Béla-fordítása, és jó ötletnek tartja a Gábor Áron-pályázatot is.
A jövőről egyelőre nincs döntés. Bár időnként felmerül a döntéshozók körében, hogy indokolt-e fenntartani egy intézményt, amely a magyar kultúrát terjeszti a tömbmagyarságban, Lakatos Mihály arra számít, lesz folytatás. Ha valaki a háromszéki kultúrafogyasztókat megkérdezné, nagy valószínűséggel azt a választ kapná, hogy az MKKK-nak és Lakatos Mihálynak „éreztük” a pozitív hatását, s ez nem pusztán abban merült ki, hogy a magyar nagykövetség alárendeltségébe tartozó intézményen szabadon loboghatott a magyar nemzeti zászló...
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)