A kommunizmus áldozatainak emléknapján tartott nagyváradi rendezvényről
Az előző évekhez hasonlóan idén is megemlékezést szervezett Tőkés László európai képviselő nagyváradi parlamenti irodája és a bihari Magyar Polgári Egyesület a kommunizmus áldozatainak emléknapján, február 25-én. 
Késő délután koszorúzásra került sor a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán, a kommunizmus áldozatainak emléktáblájánál, ahol Szilágyi Zsolt kabinetvezető, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke mondott rövid emlékbeszédet.
Ezt követőn a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében tartottak fórumot, az egybegyűlteket Nagy József Barna, az egyesület elnöke köszöntötte, bemutatva a meghívottakat.
Elsőként Tőkés László EP-képviselőt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét kérte szólásra. A püspök elöljáróban vázolta a történelmi-földrajzi, valamint politikai és lélektani kontextust, amelynek keretében sor került a rendezvényre. Utalt a tavalyi 1956-os emlékévre, illetve a most zárult Gulág-emlékévre, hangsúlyozta az emlékezés és múltidézés jelentőségét, sürgette a további feltárásokat, elszámoltatásokat, igazságtételt, hiszen mind a mai napi kettős mérce uralkodik a világban a fasizmus és a kommunizmus bűntetteinek megítélésében. Felhívta a figyelmet arra, hogy a mai fiatalabb generációk milyen keveset tudnak a totalitárius rendszerek szörnyűségeiről, s azon belül is a kommunizmus népirtó, embernyomorító gyakorlatáról, ami pedig máig élő valóság a világ különböző tájain – példákat is említett a továbbélő kommunizmus egyes jelenségeiről mind Románia, mind Magyarország vonatkozásában, de nem hagyta ki Ázsiát sem, ahol manapság is egymilliárd ember él a vörös csillag árnyékában. A szovjet blokkban végbement, kellőképpen máig nem ismert törvénytelenségek és megtorlások egyik jelentős, magyar vonatkozású szegmensét jelentik a második világháború utáni munkatáborokban történtek; a Gulág-Gupvi-hálózatba kényszerített, ott szenvedett és elpusztult honfitársaink kálváriájáról ad egyfajta eligazítást az a kötet is, amit nemrég adott ki az MPE. Tőkés László méltatta az Amit a Gulágról mindenkinek tudni kell című kiadványt, ami elsősorban a romániai magyar ifjúságnak készült, de bárki haszonnal forgathatja.
Kitért arra is, hogy a mai Magyarország, de általában is a magyarok élen jártak és járnak a kommunizmus elleni harcban – lásd 1956-ot –, amely küzdelem békeidőben az emlékezetpolitika szintjén folyik. A magyar Országgyűlés elsőként a világon iktatta törvénybe 2000-ben a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapját. Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947. február 25-én hurcolták el jogellenesen a Szovjetunióba a kommunistákkal szembeni kiállása miatt, ez a nap lett a hivatalos magyar emléknap, amikor is fel kell idéznünk: a kommunizmus fekete könyve körülbelül 100 millióra teszi a vörös diktatúra áldozatainak számát az egész világon.
Ugyanakkor mások mellett Tőkés László is kezdeményezője és sürgetője volt közel egy évtizede annak, hogy európai szinten is bélyegezzék meg a mindenkori diktatúrákat és szörnyűségeiket, s ne csupán a holokauszt essen e megítélés alá, hanem a kommunista népirtás is. Csupán 2011-re sikerült elfogadtatni – s ezt is csak az Európai Unióban –, hogy kodifikálják a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapjaként augusztus 23-át, a Molotov–Ribbentrop-paktum aláírásának napját. Ugyanebben az évben alakult meg Az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja, amely európai szinten igyekszik koordinálni a totalitárius múlt feltárásával foglalkozó nemzeti intézmények tevékenységét. Tőkés László ennek egyik védnökeként azóta is szorgalmazza egy nemzetközi törvényszék felállítását, amelynek üldöznie és elítélnie kellene a kommunista bűnösöket. A püspök szem- és fültanúként idézte fel azt is, hogy a magyar származású néhai amerikai politikus, Tom Lantos már 2007-ben arról beszélt a kommunizmus áldozatai washingtoni emlékművének avatásán, hogy a fasiszta és kommunistaönkényuralom mellett egy harmadik típusú is leselkedik a modern világra, mégpedig az iszlám fundamentalizmus. S lám, míg az ateista diktatúrákban „a bűn és a Sátán ellen szabad lelkiismerettel” kellett viaskodniuk a jó keresztényeknek, ma élet-halál harcot kell vívniuk szerte a világban az Isten nevében vagy épp valamilyen obskurus ideológia jegyében fellépő fundamentalisták ellen.
Erdélyi EP-képviselőnk végül meleg hangon méltatta a rendezvény díszmeghívottját, dr. Kiss Tamást, aki 1956. október 10-e körül Szegeden évfolyamtársaival együtt egy hallgatói érdekvédelmi szervezetet alakított, majd egyik kezdeményezője és vezetője lett az október 16-án megalakult Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének. A 20-i szegedi nagygyűlés elfogadta azokat a politikai követeléseket, amelyek három nap múlva a forradalom követeléseivé váltak. Az ifjú joghallgató 22-én a Budapesti Műszaki Egyetem nagygyűlésén ismertette a Magyar Egyetemisták és Főiskolai Egyesületek Szövetsége megalakulását és az elfogadott követeléseket, csatlakozásra szólítva fel a részvevőket. Részt vett a forradalomban, nemzetőrként pedig a szabadságharcban, 1957-es letartóztatásáig Tapolcán és Szegeden bujkált. 1958-ban az ún. Kiss Tamás és társai perben első fokon nyolc, másodfokon öt év börtönbüntetésre ítélték. Amnesztiával szabadult, segédmunkásként, majd raktárosként dolgozott a fővárosban, később Balassagyarmaton. Csak 1976-ban fejezhette be jogi tanulmányait, 1990–1994 között a nógrádi város alpolgármestere volt. 1996–99 között kormány-főtanácsadóként a politikai üldözöttek ügyeivel foglalkozott. 2002-ben a Pofosz alelnökévé választották. Küldetése az 56-os forradalom és szabadságharc emlékének őrzése, a fiatal generációk felé való közvetítése. Mai napig rendszeresen ad elő és szerepel ez ügyben is rádió- és tévéműsorokban.
A püspök emlékeztetett: Kiss Tamás méltán kapta meg 2006-ban a kisvárdai Tőkés László Alapítvány díját s lépett a díjazottak illusztris seregébe. Az akkor őt laudálót idézve elmondta róla: a meghívott „nem magamutogató ember”, pedig „a forradalom viharmadara volt”. Hiszen például az október 23-i nagyszabású budapesti diáktüntetés – amely a Szegedről indult és Magyarország egyéb egyetemi városaiban már zajló forrongás csúcsosodása volt – úgy torkollott népfölkelésbe és szabadságharcba, hogy akkor már kidolgozott követelések találtak országos és lelkes helyeslésre. „Ezek az ifjak, s elsősorban a szegediek gyúrták és hajították el azt a hógolyót, amiből a sztálinista rendszert elsöprő hatalmas lavina támadt” – idézte Tőkés László a korabeli méltatást, emlékeztetve: 1956 Erdélyben is főként az ifjúság soraiban talált erősebb visszhangra, s a rezsim aránytalanul kemény megtorlása is rengeteg – magyar és román – fiatalt érintett, többnyire teljesen ártatlanokat.
Kiss Tamás Az 1956-os forradalom indító szikrája, a szegedi MEFESZ címmel tartott – értékes, kevéssé ismert kép- és hanganyaggal kísért – érdekfeszítő előadást úgy, hogy nem hazudtolta meg önmagát: „Sosem az Én került előtérbe, hanem mindig a Mi.” Visszaemlékezésében a múltbéli történések több, kevésbé ismert részletét domborította ki, majd reagált a hallgatóság felvetéseire, végül közösen állapították meg: bár a magyar forradalom és szabadságharc kitöréséhez több szerencsés véletlen egybeesése is hozzájárult, ám a korabeli társadalmi-politikai helyzet nagyon is megérett rá. A szerencsétlen geopolitikai körülmények és a vörös terror miatt nem győzhetett, ám a kommunista világrendszeren súlyos sebet ejtett. Megfogalmazást nyert az is, hogy a megtorlás kegyetlen volt, de aztán a diktatúra puhulni kezdett Magyarországon, míg Romániában az 56-os eseményeket arra is felhasználta az önkényuralom, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösséget megroppantsa, megfélemlítse.
A házigazdák végül azzal köszönték meg a 83 éves Kiss Tamásnak a jelenlétet és a beszámolót, hogy „fejére idézték” egyik korábbi méltatójának mondatát, amelyet amaz életpálya-összefoglalónak szánt: „Egyszer fenn, másszor lenn, de mindig felelősséggel egymásért és a hazáért.”
tokeslaszlo.eu/cikk

Elsődíjas kézdivásárhelyi diák
Első díjat nyert a kézdivásárhelyi Mike Bernadett, a kézdivásárhelyi Református Kollégium középiskolás tanulója a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által a magyar zászló és címer emléknapja alkalmából megtartott esszépályázaton. A diáklány második alkalommal ért el első helyezést a megmérettetésen, tavaly dédnagyapja, Laczkó László élettörténetével, idén pedig Igaz mese című, a dédnagyanyjáról írt esszéjével érdemelte ki az első díjat. A magyar zászló és címer emléknapja a Magyar Országgyűlés határozata szerint március 16., a Nemzetstratégiai Kutatóintézet az Emberi Erőforrások Minisztériumának Oktatásért Felelős Államtitkárságával közösen hirdet a Kárpát-medencében, illetve a világban élő magyar óvodások, diákok és egyetemisták számára rajz- és esszépályázatot.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hősök téri 7 pont Bukarestnek címezve
Hősök téri 7 pont – Mit kíván a székely nemzet 2017-ben? című kiáltvánnyal fordulnak elsősorban magyarországi civil szervezetek Románia kormányához, arra kérve a Grindeanu-kabinetet, hogy legalább annyi joggal illesse az erdélyi magyarságot, mint amennyivel rendelkezik a magyarországi románság.
A kezdeményezők arra kérik Románia kormányát, hogy vegyen példát Magyarország kisebbségvédelmi törvénykezéséről, és biztosítsa azokat a jogokat a területén élő több mint 1,2 millió magyarnak, mint amit biztosítanak a magyar törvények a Magyarország területén élő kisebbségeknek, többek között a 0,36 százalékos románságnak.
A jogkörök bővítését kérik
A kiáltvány megfogalmazói már az első pontban azt kérik a román államtól, hogy az ország területén élő őshonos közösségeket az alkotmányban államalkotó tényezőnek ismerje el. Idézik Magyarország 2011-ben elfogadott alaptörvényét, melyben a következő mondat áll:
„Kinyilvánítjuk, hogy a velünk élő nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezők.” Kérik, hogy az állami intézmények biztosítsák az anyanyelv szabad használatát a gyakorlatban, mert ez egyelőre csak papíron érvényesül. „Az állam biztosítsa a szükséges anyagiakat ezen jogok gyakorlatba ültetéséhez, kapjanak célzottan forrásokat azok az intézmények, amelyekben a kétnyelvűséget garantálni kell” – olvasható a dokumentumban.
Felszólítják továbbá a bukaresti hatóságokat, hogy ne használják a bíróságokat a jogcsorbítás legfőbb eszközeiként. Emlékeztetnek, hogy az utóbbi időben futószalagon születnek a városháza és községháza feliratok eltávolításával kapcsolatos ítéletek. A negyedik pontban kitérnek a jelképhasználat engedélyezésére. „Amíg a székely zászlót Romániában pillanatnyilag csak a közintézményekről, közterületekről száműzik, addig például a magyar zászlót Romániában a jelenlegi törvényi értelmezés szerint még magánházra sem szabadna kitűzni. Ezzel szemben Magyarországon a román zászló szabadon loboghat bármelyik közintézmény homlokzatán” – figyelmeztetnek az aláírók.
A civilek azt is el szeretnék érni, hogy a hivatalosan elismert nemzetiségekhez tartozó személyek kétnyelvű hivatalos okmányokat kapjanak. Az anyanyelvhasználati küszöböt a jelenlegi 20 százalékról 10-re szeretnék csökkenteni. A hetedik és egyben utolsó pontban azt javasolják, hogy a magyar és román külügyminiszter találkozója után hangoztatott párbeszéd gyakorlatba ültetéseként a román kormány üljön tárgyalóasztalhoz egy székely küldöttséggel, amelyben helyet kapnak a civil szervezetek, egyházak és a politikum, „hiszen jó kapcsolatot csak párbeszéd útján lehet megvalósítani”.
„Románia vegyen példát Magyarországról!”
György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke hangsúlyozni kívánta, a dokumentumot ugyan lehetne követelésnek is nevezni, de az egy agresszív kifejezés, amit a párbeszéd kialakítása miatt kerülnek, ezért egyelőre kérésnek hívnak. Az elnök szerint a Hősök téri 7 pont – Mit kíván a székely nemzet 2017-ben? lényegében azokat a jogokat kéri az 1,2 millió Romániában élő magyarnak, mint amivel rendelkezik a 35 ezer Magyarországon élő román.
„Lehet, hogy minimalistának tűnök egyesek szemében, de én inkább realistának nevezem magam. Évek óta hangoztatjuk az autonómia szlogent, miközben annyit sem tudtunk elérni, mint amennyi a Magyarország lakosságának 0,36 százalékát kitevő románságnak jár. Amondó vagyok, ne kezdjük a ház építését a tetővel, induljunk el az alapoktól, próbáljuk rávenni a párbeszédre a román kormányt” – fejtette ki a gyergyóremetei származású, jelenleg a Budapest melletti Érden élő György-Mózes Árpád. Azért is kezdeményeznek párbeszédet, mert ennek szükségességét az utóbbi időben éppen a román fél vetette fel. A kezdeményezők ugyanakkor felhívással fordulnak a magyarországi románokhoz, segítsenek a párbeszéd létrejöttében, mondják azt, hogy igazunk van, mert, „ha erre mást mondanak, akkor hazudnak”.
A magyar fél le szeretné bontani azt a sztereotípiát, miszerint Románia példaértékűen oldotta meg a kisebbségi kérdést. György-Mózes szerint éppen Magyarország az, amelytől Románia e téren példát vehetne. Az aláírt kérvényt a kezdeményezők minél előbb eljuttatnák a román kormánynak, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatához és a magyar Országgyűlés román nemzetiségi szószólójához. Tájékoztatásképpen elküldenék a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak és a Nemzeti Összetartozás Bizottságának. A Székelyföldért Társaság vezetője nem csak a székely vagy erdélyi körök vezetőire, az erdélyi vagy Erdéllyel kapcsolatos egyesületek elnökeire számít: minden olyan civil szervezetet meg szeretne szólítani, amely fontosnak tartja az önrendelkezés ügyét.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Nemzetépítő állam — nemzetállam
Szatmárnémetibe látogatott Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, aki a Szatmár-Németi Református Egyházközség gyülekezeti termében egyházi, politikai és közéleti személyiségekkel, valamint érdeklődőkkel találkozott.
A magas rangú vendéget Sipos Miklós házigazda lelkipásztor köszöntötte, az előadást és a beszélgetést pedig Kereskényi Sándor meghívó, a találkozó szervezője moderálta.
Németh Zsolt Magyarországnak az Európai Unióhoz való viszonyáról beszélt. Felsorolta azokat a vádakat, amelyek Magyarországot érték az elmúlt évek során és azt, hogy mi volt ezekre Magyarország válasza. Az egyik igazán kemény vád az, hogy Magyarország nem támogatja az Európai Unió közösségi hatáskörének a megerősítését, azt a gondolatot, hogy az Unió legyen egy erős intézménye a kontinensnek. A magyarok soha nem mondták azt, hogy az Európai Unió hatásköreit lebontanák és vissza akarnának építeni valamilyen kezdeti dolgokat, a magyarok mindig azt mondják, hogy a közösségi hatásköröket érdemes lenne bővíteni, különösen a biztonságpolitika területén kellene lépéseket tenni, magyarázta a politikus. Az Európai Unió minden évben felveti az európai hadsereg létrehozásának ötletét, erre sok a pró és kontra vélemény, mint ahogyan a digitális Európa létrehozására is. Egy másik vád Magyarország ellen, hogy nem támogatja a többsebességes Európa gondolatát. Amikor elkezdtek néhány hónapja arról tárgyalni, hogy merre kellene Európának haladnia, akkor Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság elnöki minőségében megfogalmazta az ő javaslatát, bár erre neki nem volt felhatalmazása, ugyanis az EB a szerződéseknek az őre, nem pedig egy politikai testülete az Európai Uniónak. Utána viszont többen megfogalmazták, a visegrádi országok is, később Versailles-ban megfogalmazta a négy legnagyobb európai ország is (Németország, Franciaország, Olaszország és Spanyolország), és ennek lett a végkonklúziója a többsebességes Európára vonatkozó javaslat. Az EU azzal vádolja Magyarországot, hogy ezt nem támogatja. Ez sem igaz. De mit jelent a sebesség gondolata? Az egy sebesség azt jelentené, hogy mindenki ugyanabban a keretben vesz részt egyenlő jogokkal, egyenlő kötelezettségekkel. A két sebesség az, ami igazán ravasz megfogalmazás, mert ez egy kicsit arra emlékeztet, mint ami régen a centrumnak és a perifériának volt a megkülönböztetése. Az elmúlt években erre vonatkozóan megfogalmazódott a „mag Európa” gondolata. Ez azt jelenti, hogy ha nem megy minden tagállamnak előre a szekere, akkor a magnak kell mennie, ezeknek az országoknak kell együttműködniük. Ez az, amit Magyarország nem támogat. Ezt lehet két sebességnek, de lehet „mag Európának” is hívni. Ha megerősödik a mag, de nem fejlődik a periféria, akkor az a végét jelenti annak az EU-nak, aminek egykor indult. Magyarország azokat a lépéseket támogatja, amelyek az európai integrációt nem gyengítik, hanem erősítik. Ha az Európai Unió vívmányait hangsúlyozni akarjuk, akkor a legfontosabb az egység, az európai egyenjogúság megteremtése. Ha ezt feladjuk, az egy kegyelemdöfés lehet az integráció számára. A franciák például a „mag Európa” gondolatot támogatják, véleményük szerint a lejtő ott indult el, amikor elkezdődött a bővítés, főként akkor, amikor Románia és Bulgária is csatlakozott. Magyarország számára azért volt fontos Románia csatlakozása, hogy a romániai magyarság jobb lehetőségekhez jusson, és Magyarország számára hasonló okok miatt az is fontos, hogy azok az országok, ahol magyarok élnek, csatlakozhassanak az Európai Unióhoz, hiszen a Kárpát-medencei magyarságnak mély európai gyökerei és hagyományai vannak. Ugyancsak sok bírálat éri Magyarországot, mert nem fogadja el a kvótákat a menekültek befogadására vonatkozóan. A magyaroknak az a véleményük, hogy a kvótarendszer bevezetése hosszú távon egész Európának ártana. Elindulna egy olyan folyamat — lásd a legutóbbi londoni merényletet —, aminek nagyon fontos kockázatai vannak.
Nagyon sok vita alakul ki az EU és Magyarország között a nemzet kontra Európa, nemzet kontra európai identitás, nemzeti szuverenitás-európai hatáskör, nemzeti identitás-európai identitás témakörökben. A magyarok azt gondolják, hogy az európai és a nemzeti kötődésnek az egymással való folyamatos ütköztetése és szembeállítása, alá- és fölérendelése egy hiba. Azt a benyomást kelti, hogy a nemzet alacsonyabb rendű, mint az európai identitás. Ha valaki nagyon fejlett, akkor meghaladja a nemzetéhez való kötődést, akkor ő már európai. Ez a nézet nagyon kártékony. A magyarok nem szeretnék lebecsülni az európai kulturális hagyományokat, hiszen abból táplálkoznak a magyarok is, de nem úgy vetődik fel a kérdés, hogy magyarok vagyunk vagy európaiak, hanem mellérendelő módon. A kettő nem jelent konfliktust, nem értékesebb egyik a másiknál, hanem egy szerves egységet alkot a magyar identitásban. A nemzeti identitás és a nemzetállam kérdése egy csónakban eveznek. A magyarságnak sajátos a helyzete, mert Magyarország a nemzetállam, de a nemzet szerteágazik. A magyar több állam területén élő nemzet. A nemzetépítő állam hatáskörének védelme ugyanolyan fontos, mint a nemzetállam hatáskörének a védelme — mutatott rá a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.
Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti)

Intézményi szinten nem foglal állást CEU-ügyben a Sapientia EMTE
Nem fogalmaz meg a CEU-val szolidaritást vállaló álláspontot a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, hiszen kedden egy olyan jogszabályt fogadott el a magyar Országgyűlés, amiről nem tudni, hogy mi lesz a következménye, mondta el megkeresésünkre az egyetem rektora. Dávid László hozzátette, amúgy is szerencsésebbnek tartja, ha a "saját dolgaival" foglalkozik az egyeteme. Noha a Sapientia EMTE intézményileg nem áll ki a CEU mellett, oktatói közül többen is kifejezték szolidaritásukat annak a több mint száz erdélyi értelmiségi által támogatott nyílt levélnek az aláírásával, amelyet Balog Zoltán emberi erőforrásokért felelő miniszternek küldtek el. Erről Liviu Matei, a CEU rektorhelyettese is beszélt a tegnap, a törvénytervezet elfogadását követően, a CEU-vezetők által tartott sajtótájékoztatón. Az erdélyiek a levélben azt írják, hogy a nemzetközileg elismert tudás érték Erdélyben is, ezért kérik, hogy a kormány vonja vissza a CEU kinyírására kitalált törvénytervezetet. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma március 28-i közleményében azt írta, hogy több külföldi felsőoktatási intézmény magyarországi működésével összefüggésben tárt fel szabálytalanságot és törvénytelenséget az Oktatási Hivatal. Közölték: szigorítják a törvényeket, és unión kívüli egyetem csak nemzetközi egyezmény alapján folytathat majd képzést. Az amerikai nagykövetség és a magyarországi ellenzék szerint a törvénymódosító javaslat ellehetetlenítené a Közép-Európai Egyetem működését. Vasárnap Budapesten nagyszabású tüntetést szerveztek a CEU mellett, Kolozsváron is szolidarizáltak. Kedden az Országgyűlés megszavazta a Lex CEU-ként ismert törvénymódosítást, amely egyenes utat jelenthet az intézmény ellehetetlenítése felé. A javaslaton a vita előtt, hétfőn módosítottak: beleírták, hogy föderatív állam esetén, mint az Egyesült Államok, a magyar kormánynak a szövetségi kormányzattal kell szerződést kötni. Ezzel szemben az Egyesült Államok alkotmánya szerint a szövetségi kormány nem szólhat bele az oktatási ügyekbe. A Satientia EMTE magyar állami finanszírozásból fenntartott, a romániai oktatási rendszer részét képező egyetem. Az egyetemet 2011 óta 18,4 milliárd forinttal támogatta a magyar állam. (hírszerk.) Transindex.ro

Jól szerepeltek a Csikysek
Ki mit tud? Lakitelken
Április 6-án került sor Lakitelken a Ki mit tud? versenyre, amelyre a Csiky Gergely Főgimnázium nyolc tanulójával neveztünk be három kategóriában: népdal, versmondás, rajz. A tanulókat a Kispacsirták kórusából választottuk ki, akik között van tehetséges versmondó is: Anghel Orsolya, Barta Karolina, Szabó Tamás Attila, Tapasztó-Gujdár Péter, Vida Roland (II. osztály, tanító Khell Jolán), Rudolf Janka Naomi, Vajdovics Jasmin Vivien, Vincze Lea (I. osztály, tanító Khell Levente).
A verseny előtti napon érkeztünk Lakitelekre, ahol nagy szeretettel fogadtak bennünket. A hivatalos megnyitó után – ahol a szervezők köszöntöttek bennünket – uszodába mentünk, majd vacsora után a Lyra zenekar fergeteges hangulatú koncertjén vettünk részt, ami emlékezetes marad számunkra.
Másnap reggel izgatottan készültünk a versenyre, ahol sorsolással döntötték el a sorrendet. Összesen 49 produkció vett részt, az ötvenedik egy bábjáték volt, ez már versenyen kívül. Voltak szavalók, mesemondók, hangszeres produkciók, énekesek, táncosok változatos műfajokban. A verseny alatt folyamatosan rajzoltak is a versenyzők, hiszen több kategóriába is be lehetett nevezni.
Először a Kispacsirták léptek színpadra 1-es sorszámmal. A műsor nagyon jól sikerült, fergeteges tapsot kaptak. Néhány műsorszám után sorra került Tapasztó-Gujdár Péter is, aki Kányádi Sándor Jó két ló szolgájacímű versét szavalta gyönyörűen. A hatalmas taps itt sem maradt el.
Végignéztük a többieket is, és bizony, el kellett ismernünk, hogy nagyon színvonalas versenyszámokat láthattunk. Izgatottan vártuk az eredményhirdetést, amelyre megérkezett Magyarország Országgyűlésének alelnöke is, dr. Lezsák Sándor, hogy személyesen adja át a jutalmat a díjazottaknak.
Rajzolóink oklevelet és könyvjutalmat kaptak, szavalónk, Tapasztó-Gujdár Péter I. díjat nyert. Öröm volt látni a csapat örömét. Az énekeseknél a zsűri nem adott III. díjat, hogy két első díjat adhasson, amelyből az egyik a Kispacsirtáké lett. Határtalan volt az örömünk. Minden gyermek értékes könyvjutalomban és egy szép oklevélben részesült.
A hatalmas felújítások alatt levő Lakitelki Népfőiskola visszavárja versenyzőit! – ezekkel a gondolatokkal búcsúztak a szervezők, akiknek köszönjük a szíves vendéglátást és azt, hogy részt vehettünk ezen a remekül megszervezett versenyen. A csoportot Khell Jolán és Khell Levente tanítók kísérték el a vetélkedőre.
Khell Jolán tanítónő, Csiky Gergely Főgimnázium
Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)

Németh Zsolt: már nem annyira fagyos a román-magyar viszony
Már nem annyira fagyos a román-magyar viszony, öt év után ismét az olvadás jelei mutatkoznak a kapcsolatokban – így összegezte a magyar közmédiának kétnapos bukaresti látogatása tapasztalatait csütörtökön Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője.
A politikus Alexandru Micula román külügyi államtitkárral, a kormányzó szociáldemokraták és ellenzéki nemzeti liberálisok több pártpolitikusával, Lazar Comanescu volt külügyminiszterrel és Iulian Fotával, a nemzetbiztonsági kollégium igazgatójával folytatott megbeszélést, hogy számba vegye, hol tart a különböző politikusok és szakértők szempontjából a román-magyar kapcsolat. Úgy értékelte: az elmúlt napok időjárásához hasonlóan az elmúlt öt esztendő is nagyon fagyos volt a magyar-román kapcsolatokban, ennek a mai napig érezhető hatásai vannak. Példaként a marosvásárhelyi római katolikus iskola ügyére, Tőkés László román állami kitüntetésének visszavonására, az erdélyi magyar önkormányzati vezetők hatósági zaklatására utalt. “Jön a tavasz, érzékelhető egyfajta melegedés a román-magyar kapcsolatokban is” – állapította meg a Fidesz politikusa. Megemlítette: a román parlament a napokban szavazta meg azt a törvényt, amely lehető teszi a magyar nyelv használatát az egészségügyi intézményekben, és hamarosan a román parlament elé kerülhet a nyelvhasználatot és jelképhasználatot szabályozó új törvény. Felidézte: magyar oldalon a külgazdasági és külügyminiszter meghívta román partnerét a budapesti nagyköveti értekezletre, és hamarosan viszonozni fogja a látogatást. Németh Zsolt egyetértett tárgyalópartnereivel abban, hogy a magyar-román kapcsolatrendszerben újra kell indítani a már létező, de nem működő mechanizmusokat: már tavasszal összeülhet a gazdasági vegyesbizottság, akár a kisebbségi vegyesbizottság összehívása is elképzelhető, és nagy szükség van az ágazati egyeztetésekre is. Megjegyezte: külpolitikai kérdésekben, európai ügyekben, regionális együttműködésben, a transzatlanti kapcsolatok ügyében nagyon hasonlít a román és magyar megközelítés – ez is kiváló előfeltétele a kétoldalú együttműködés javításának, a 2012 előtti állapothoz való visszatérésnek. Németh Zsolt Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével is egyeztetett Bukarestben. A külügyi bizottság elnöke szerint a kisebbségi ügyekben ígéretes hangulati változás érzékelhető, ugyanakkor megjegyezte: a rövid távú eredmények felmutatása mellett az erdélyi magyarságnak nem kell letennie a hosszú távú, stratégiai céljáról, az autonómia megvalósításáról sem, és fontos, hogy sikerüljön fenntartani az ehhez szükséges széles körű nemzeti egységet is.
MTI; erdon.ro

Tudományosan megalapozott válaszokat találni az erdélyi magyar sorskérdésekre
A Székely Kongresszus a jövőben intézményként is meg kell alakuljon, olyan Székelyföld-centrikus szakmai, tudományos fórumként, amely a térség fejlődését tartja szem előtt – fogalmazta meg a székelyföldi konferencia sepsiszentgyörgyi megnyitóján Bodó Barna egyetemi docens, a kongresszus tudományos bizottságnak tagja.
A III. Székely Kongresszus háromszéki nyitórendezvényén Bodó Barna kihangsúlyozta, fel kell oldani a tradíció és a modernitás k
özti konfliktust. Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke rámutatott, a kongresszus „Székelyföld kitalálásának” fontos fóruma, hiszen az erdélyi magyar sorskérdésekre tudományosan megalapozott válaszokat kell találni. Németh Zsolt a hálózatban való gondolkodást vinné haza Magyarországra, mert amint mondta, a magyar tudományos élet egyik hiányossága a csoportmunka, sokszor egymás segítése helyett az egymás legyőzése kerül előtérbe. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a szakma és a politikum közös feladata „Székelyföldet kitalálni”, eredményes közpolitikai gondolkodást, akciótervet kell kidolgozni, hogy ezek érvényesítése révén Székelyföld versenyképes régió legyen. Vargha Mihály, a társszervező Székely Nemzeti Múzeum igazgatója hangsúlyozta, a szakmai fórumok kell hozzásegítsék az önkormányzatokat, hogy jó döntéseket hozzanak, javuljon az emberek életminősége, ne „szent őrült” legyen, aki Székelyföldön marad, az itthon maradás pedig legyen logikus döntés. Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke abban bízik, hogy a kongresszussal megvalósul az együttgondolkodás, az eredményeket értékesíteni is tudják.
Bíró Blanka / Székelyhon.ro

Esélyt teremteni Székelyföldnek (III. Székely Kongresszus)
Székelyföld kitalálásának lehet nagyon fontos fóruma a III. Székely Kongresszus – hangzott el tegnap a rendezvény sepsiszentgyörgyi előadásait megelőző megnyitón. Két napig, három városban több mint tíz témakörben összegzik a szakemberek Székelyfölddel kapcsolatos kutatásaik eredményeit, a 115 éve első alkalommal megszervezett kongresszus újraélesztőinek célja egyedi esemény helyett intézménnyé alakítani a kongresszust, amely szakmai alapot nyújthat a közpolitikai tervezésnek.
Székelyföldnek jelmondatra volna szüksége, egy olyan mottóra, amely meghatározza, olyan üzenetre, amelyet bárki megért – kezdte felvezetőjében a szervezést felvállaló Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nevében szóló Bodó Barna egyetemi docens. Kétségekkel ugyan, de egy javaslatot is megfogalmazott: „Legyen Székelyföld újra, ami volt” – mondotta, majd pontosított: olyan Székelyföldre van szükségünk, amelynek identitástudata egyezik a valamikorival, de beilleszthető korunk meghatározó trendjeibe. A kisebbségi sorsba kényszerített közösségek esetében élessé válik a tradíció és modernitás közötti konfliktus, túlértékelődik a hagyomány, és lezárhatja a modernitás útjait, pedig az önnön holnapjával nem törődő, azt nem kutató, a kihívásokra választ nem kereső közösség gyenge – fogalmazott Bodó Barna. Kifejtette, Székelyföld a székely ember számára eszmeiség, kötődés és szolgálat, az erdélyi magyarságnak pedig a közösségi megmaradás sarokköve. Kitért arra, hogy a székelyföldi kongresszusok hagyománya összefügg a térség modernitásának kérdésével. Az 1902-es tusnádi kongresszus célja volt megakadályozni a térség teljes elszegényedését, lakosságának kivándorlását. A századik évfordulón megszervezett második konferencia a Székelyföld helyzetéről való közös gondolkodás megújításának első állomása volt, az idei pedig tétként fogalmazza meg a jövőbeni intézménnyé alakulást. „A III. Székely Kongresszus célja a reális Székelyföld-kép megerősítése, a hagyományos keretekkel is számoló fejlesztés szakpolitikai elveinek megalapozása, valamint a régió szakmai és tudományos potenciáljának felmérése és felmutatása.” A tervekben tehát egy folyamatosan működő szakmai fórum kialakítása szerepel, amely ahhoz szükséges, hogy Székelyföld jól előkészített döntések, saját erőforrásai alapján fejlődhessen, a jelenlegi kongresszus pedig ennek kíván első lépése lenni. Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Székelyföld kitalálásának lehetőségeként értékelte a kongresszust, mint mondotta, nemzeti sorskérdésekre keresik a következő napokban a választ: például arra, hogy meg tudna-e élni saját erőforrásaiból az autonóm Székelyföld, az autonómia jelent-e gazdasági önállóságot is, milyen típusú gazdasági fejlesztés lendíthetné föl Székelyföldet, és hogyan segíthető a regionális identitás kibontakozása. Felhívta a figyelmet: Magyarországnak immár van mozgástere, hogy anyagi forrásokkal is segítse a határon túli magyarságot, és Székelyföldnek sem szabad kimaradnia a támogatottak sorából. „A kongresszus jóvoltából Székelyföld mint önálló, autonóm régió kerülhet fel a tudományosság térképére, és ha ezen az úton haladunk, akkor idővel azt is elérjük, hogy a közigazgatási térképen is autonóm régióként legyen feltüntetve” – fogalmazott. Köszöntötte a kongresszus munkálatait Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, majd Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szólt arról: a szakértők és a politikum közös feladata megtalálni annak a módját, hogy Székelyföld versenyképes régióvá váljék. 115 éve, az első kongresszus idején is útkeresés folyt, ma is ez zajlik, de bízik benne, lesz utóélete a mostani konferenciának, közpolitikát, akcióterveket tud megfogalmazni. A társszervezői szerepet vállaló Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Vargha Mihály arról beszélt: az ilyen jellegű kongresszusnak azt kell elérnie, hogy ne csak az elitek párbeszéde legyen, de értékei lecsapódjanak az egyszerű emberek életében, hogy hozzásegítsék az önkormányzatokat a jó döntések meghozatalához, az életminőség javításához, hogy „ne szent őrültnek tekintsék azokat, akik Székelyföldön maradnak, hanem ez legyen teljesen természetes, logikus dolog”. A III. Székely Kongresszus megszervezését kezdeményező Székely Nemzeti Tanács nevében felszólaló Ferencz Csaba rámutatott, hogy ezt a kongresszust már tíz évvel ezelőtt meg kellett volna szervezni. Az SZNT megalakításakor abban bíztak, az erdélyi, a székelyföldi elit saját magától felismeri az utat, amelyet be kell járnia, ám ez csak évtizedes késéssel következett be, csak mostanra tudatosult, hogy „akkor lesz jövője Székelyföldnek, ha mindenki hozzátesz egy kis téglát ehhez az építkezéshez”. Kifejtette, reméli, új intézményes kerete jön létre a székely jövő építésének, a mindennapi élettől a közpolitikáig hasznosítható gondolatok, elképzelések születnek. A megnyitó után Szekeres Attila István heraldikus, lapunk munkatársa mutatta be a jelenkori székelyföldi közigazgatási címerekből összeállított kiállítása anyagát.
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyudvarhelyen zajlik az EMNP kongresszusa
Szombat délben kezdte meg ülését az Erdélyi Magyar Néppárt V. Országos Küldöttgyűlése Székelyudvarhelyen. A 170 küldött jelenlétében zajló tanácskozás első részében erdélyi és külföldi meghívottak köszöntötték a kongresszus résztvevőit. Németh Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke egy irodalmi példával érzékeltette a jelenkor politikai ideológiáinak válságát. Mint elmondta: az európai közösség – és ezen belül a kárpát-medencei is – olyan kérdésekre kell válaszokat keressen, melyekről azt gondolta, a 20. században már megválaszolásra kerültek. Németh Zsolt a román-magyar viszony kapcsán kijelentette: a 2012-ben megromlott kapcsolat rendeződni látszik, ugyanakkor kitért az elmúlt időszak magyarellenes megnyilvánulásaira is. A magyarországi politikus gratulált Tőkés Lászlónak, az EMNT elnökének, a Néppárt védnökének az önálló erdélyi külpolitika érvényesítéséért, valamint Szilágyi Zsoltnak, a Néppárt elnökének az Európai Szabad Szövetség keretei közt is kifejtett tevékenységéért. „A kis lépések politikája összhangban kell legyen a nemzetpolitikai stratégiákkal, Magyarország kormánya pedig nyitott a román-magyar kapcsolatok újraindítására, mely a kölcsönös tisztelet alapján kivirágozhat” – mondta Németh. Az országgyűlési képviselő megköszönte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia-központok munkáját, s hangsúlyozta: az irodahálózat eredményesen végzi az általa vállalt feladatokat. Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes üzenetét tolmácsolta. A politikus levelében hangsúlyozta: a jelenlegihez hasonló sorsfordító időkben nagy felelősség hárul a közélet szereplőire, a könnyített honosítási eljárásnak köszönhetően pedig a magyarság közjogilag is egyesült. A miniszterelnök-helyettes elmondta: Magyarország gazdasági növekedése 2010 óta stabilnak mondható, s ennek eredményeként a nemzetpolitikára fordított költségvetési tételek is a négyszeresére nőttek. Jill Evans EP-képviselő, az Európai Szabad Szövetség (EFA) alelnöke beszéde elején magyar nyelven is köszöntötte a kongresszus résztvevőit, majd saját szülőföldjének, Walesnek, példáiból kiindulva beszélt az önrendelkezéshez való jog fontosságáról. „Tudatában kell lennünk annak, hogy rajtunk kívül senki más nem fog saját érdekünk védelmében felszólalni, s épp ezért magunk kell kézbe vegyük sorsunk irányítását. Szülőföldemen egyre többen ellenzik, hogy helyettük hozzanak döntéseket fontos kérdésekben, hiszen a helybéliek azok, akik a legjobban tudják, mi a jó saját közösségüknek” – mondta az EFA politikusa. Az európai autonomistákat tömörítő pártcsalád rövid ismertetése után kijelentette: az EFA támogatja a székelyföldi autonómiatörekvéseket és a magyar közösség nyelvjogi küzdelmét. Thamó Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke Izsák Balázsnak, az SZNT elnökének üzenetét tolmácsolta, melyben felidézte az általa vezetett szervezet autonómia-koncepcióját. „A székelység megmaradásához nem elegendő a kulturális autonómia, s ezért jogszabály-alkotási és végrehajtói hatalmat is kell kapnunk” – írta levelében Izsák. Az SZNT elnöke a Néppártot az autonómia elkötelezett képviselőjének nevezte, s reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az önrendelkezés ügyét más politikai- és civil szervezetek is felvállalják majd az elkövetkezőkben. Apáti István, a Jobbik országgyűlési képviselője kijelentette: világosan látszik, hogy a Néppárt számára az autonómia nem egy eladható politikai termék, hanem egy mélyen megélt, határozott kiállást jelent. „Tisztában vagyunk azzal, hogy a Néppártban foglalnak helyet az igazi autonomisták, s politikusai hűen képviselik az önrendelkezés ügyét” – mondta Apáti, aki felszólalásában elhatárolódott Szotyori Lázár Zoltán jobbikos politikus erdélyiekre tett kijelentésétől, s elnézést kért mindazoktól, akiket jogosan sértett az említett képviselő megnyilvánulása. „A Jobbik következetesen támogatta a kettős állampolgárság ügyét, a határon túli osztálykirándulások támogatását, vagy épp a Trianon-emléknap megvalósítását. Épp ezért szervezetünket tettei, és nem a rosszul sikerült, helytelen megnyilatkozások alapján kell megítélni” – mondta a Jobbik politikusa. Dan Mașca, a Szabad Emberek Pártjának (POL) elnöke a lokális ügyek képviseletének fontosságát emelte ki, valamint kitért a romániai választási törvény aránytalanágaira is. A pártelnök kijelentette: bár a történelmen nem tudunk változtatni, mindenki számára adott a lehetőség ahhoz, hogy helyben, saját közösségein belül történelmet írjon és elérje, hogy saját sorsunk felett mi magunk dönthessünk. Sari József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség képviselője elmondta: a többségi társadalommal együttműködve kell otthonosabbá és élhetőbbé tenni világunkat, mely a közélettel foglalkozó tisztségviselők egyik fő feladata kell legyen. Hozzátette: stratégiai jelentőséggel bír az elvándorolt fiatalok hazacsábítása, akik a későbbiekben szülőföldjükön tervezhetnek jövőt. Szabolcs Attila országgyűlési képviselő, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke – Németh Zsolthoz kapcsolódva – szintén megköszönte az EMNT Demokrácia-központok munkáját, majd kijelentette: minden magyar kötelessége az autonómia ügyének támogatása. Krivánszky Miklós, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke Fehér Csabának, a szervezet elnökének üzenetét tolmácsolta. A politikus levelében kijelentette: az anyaország határain kívül élő magyarok sorsközösséget alkotnak, ugyanakkor hangsúlyozta, a kisebbségben élő magyarok soha nem támogathatják nyugodt szívvel a többségi nemzetek nemzetállami törekvéseit, melyek a kisebbségben élőkre nézve beláthatatlan következményekkel járhatnak. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a Néppártot egy, az autonómia mellett elkötelezett formációnak nevezte, amely képviselői mindig partnerek voltak az önrendelkezésről folytatott tárgyalások során. „Az Erdélyi Magyar Néppárt tisztességgel, következetesen és hűséggel politizál, nekünk, autonómiát támogatóknak pedig az a feladatunk, hogy ismertessük követeléseinket a nyugati képviselőkkel is” – mondta a politikus, majd hozzátette: jogosan kérhetjük a román politikusoktól, hogy ne kezeljék nemzetbiztonsági kockázatként törekvéseinket. Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Néppárt védnöke az önrendelkezés kivívását az erdélyi magyarság felemelkedésének zálogaként határozta meg. „Identitásunk megőrzésének záloga a helyes politizálás. 1992-es eskünkhöz hűen, melyet a kolozsvári Szent Mihály-templomban tettünk, végezzük munkánkat, a Néppárt pedig az egyedüli olyan politikai erő, mely kiáll az autonómia ügye mellett” – mondta Tőkés. A politikus felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy az erdélyi magyarság nem szabad elveszítse veszélyérzetét, s nem szabad lemondania hosszú távú stratégiai céljairól sem. „Igazunk erejében bízunk, még ha néha pusztába kiáltott szóként is hangzik ez. Kijelentjük: itthon akarunk élni és nem értünk egyet azzal, hogy idegen erők arra ösztönöznek bennünket, hagyjuk el szülőföldünket” – jelentette ki a Néppárt védnöke. Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke a romániai politikai helyzetet elemezve kijelentette: egy olyan országban élünk, ahol a szocialista kormány magához öleli a frissen alakult román nacionalista pártszövetséget, s ahol – az európai elvekkel ellentétes módon – mind a mai napig nem tartják maradéktalanul tiszteletben a tulajdonhoz való jogot. „A Néppárt reményt jelent, egy olyan politikai alakulatot, mely tartja az önálló erdélyi magyar politika zászlaját, és vallja: élni kell az önrendelkezés jogával. Az RMDSZ továbbra is adós kampányban tett ígéreteivel, miközben továbbra is arra várunk, hogy elszámoljanak: mire is költik azt az évi 5 millió eurónyi támogatást, mely a mi adólejeinkből tevődik össze? Iránymutatónak tartjuk azt, ami 2009-ben a széles körű erdélyi magyar párbeszéddel kialakulóban látszott, s hangsúlyozzuk: ha szükséges, hajlandóak vagyunk együttműködni az RMDSZ-el úgy az önkormányzatokban, mint az országos politikában, ha ez az együttműködés az erdélyi magyarság szempontjából fontos kérdések köré szerveződik” – jelentette ki Szilágyi. A Néppárt elnöke hozzátette: tisztségviselőik mindig a lokális érdekeket fogják szem előtt tartani, s a kongresszus is ennek szellemében módosítja a párt politikai keretprogramját. „Készek vagyunk továbbá a román regionalista pártokkal is együttműködni, s örömünket fejezzük ki annak kapcsán, hogy végre a románság soraiból is egyre többen vannak, akik a centralizáció helyett a regionalizmus mellett teszik le voksukat” – mondta Szilágyi. A Néppárt kongresszusa várhatóan este választja meg az új elnökséget, előtte pedig beszámolók hangzanak el, valamint különböző szabályzati módosításokról döntenek. (emnp közlemény) Transindex.ro

Változásokra számít a magyar–román viszonyban Németh Zsolt
Óvatos optimizmussal nyilatkozott a magyar–román kapcsolatokról sepsiszentgyörgyi könyvbemutatóján Németh Zsolt, a magyarországi Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.
A Tein Teaházban ismertették pénteken a magyarországi politikus Hitünkből értékek következnek című, tavaly megjelent, több mint ezer oldalas könyvét, amely a 2002 és 2016 közötti nemzetpolitikáról szól.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke az eseményen rámutatott: Németh Zsolt akkor is barát maradt, amikor a Fidesz és az RMDSZ viszonya hullámzó volt, támogatta az Erdélyi Magyar Művészeti Központ létrehozását és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi karának beindítását. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester – aki a könyvbemutatón a szerző beszélgetőtársa volt – arról értekezett, hogy Németh Zsolt egyike azoknak a magyarországi politikai személyiségeknek, akik a külhoni magyarokban nem gazdasági humánerőforrást vagy demográfiai utánpótlást vélnek felfedezni, hanem értéket, illetve a szülőföldön maradást is támogatja.
A beszélgetés során az aktuálpolitika több vetülete is szóba került. Németh Zsolt úgy vélte: eddig valóban „hűvös” volt a magyar–román államközi viszony, de már mutatkoznak az „olvadás jelei”, változásokra lehet számítani e téren. Meglátása szerint az RMDSZ-nek parlamenti szinten a szociálliberális koalícióval (PSD–ALDE) kötött megállapodása jól tükrözi a kapcsolat „hőfokát”: a szövetség nem kormányzati szereplő, de nem is ellenzék, hanem ellenzékből támogat. Hozzátette: ennek a megállapodásnak az eredményeként jött létre az egészségügyi és szociális intézményekben a kisebbségek anyanyelvhasználatát szavatoló törvény. Németh Zsolt ugyanakkor óvatosságra intett az ellenzéki román pártok által az alkotmánybírósághoz benyújtott óvás miatt.
Alkotmányossági kifogást emeltek az ellenzéki pártok az anyanyelvhasználatot biztosító törvénymódosítás ellen Alkotmányossági kifogást emelt a PNL, az USR és a PMP azon törvénymódosítás ellen, amely biztosítja az anyanyelvhasználatot az egészségügyben és a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben. Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke arról is beszélt: az önálló erdélyi magyar külpolitika megszületésének vagyunk tanúi. Szerinte az erdélyi politikusok a magyar államot is segítik, ha a célokat világosan megfogalmazzák külföld felé, mert így Magyarországnak van, ami mögé beállnia.
Ugyanakkor hangsúlyozta: az erdélyi magyar és az anyaországi politizálásban is oda kell figyelni, hogy az apró lépések politikája ne jelentse a stratégiai célok, köztük az autonómiáért folytatott küzdelem feladását.
Bíró Blanka
/Németh Zsolt: Hitünkből értékek következnek, Mery Ratio Kiadó, 2016/ Székelyhon.ro

Németh Zsolt: „kitavaszodhat” a magyar–román viszonyban
„Olvad a jég” a román–magyar viszonyban, a kölcsönös tisztelet és érdekek alapján „kitavaszodhat” – hangsúlyozta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Székelyudvarhelyen zajló 5. kongresszusán mondott köszöntőjében. A politikus megjegyezte, a román–magyar kapcsolatok elmúlt öt „fagyos" éve minden bizonnyal a székely zászló korszakaként vonul be a történelembe. Úgy vélte: az EMNP-nek is megvan a maga része abban, hogy az olvadás jelei láthatók. E párt által fenntartott politikai nyomás, Tőkés Lászlónak az Európai Parlamentben és Szilágyi Zsoltnak az Európai Szabad Szövetségben (EFA) végzett munkája ugyanis hozzájárult a mostani enyhüléshez. Németh Zsolt nyomatékosította: a kis lépések taktikájának mindig összhangban kell lennie a nemzetpolitikai stratégiával. A fideszes politikus A gyűrűk ura regény hobbit hőseinek állhatatosságát kívánta az EMNP-nek. Amint felidézte: a közismert regényben a hobbitok egy csoportja azért kel útra, hogy megmentse, megóvja szülőföldjét. Küzdelmük és végső győzelmük a hit, a kitartás, az önfeláldozó bajtársiasság és a meg nem alkuvás diadala. „Mi, hobbitok összetartozunk” –vonatkoztatta a regény tanulságát a magyarságra a politikus. MTI

Az erdélyi magyarság esélyei (Németh Zsolt Sepsiszentgyörgyön)
Könyvbemutató ürügyén tartottak találkozót Németh Zsolttal, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnökével péntek délelőtt Sepsiszentgyörgyön, de a beszélgetés tágabb dimenziókat ölelt fel, szó volt barátságról, az erdélyi magyarságról, a román–magyar viszonyról, Európáról, a Fideszről és világpolitikai kérdésekről is.
Barátjaként mutatta be a magyarországi politikust Tamás Sándor megyeitanács-elnök, akivel kapcsolatuk akkor is töretlen volt, amikor pártjaik, az RMDSZ és Fidesz viszonya hullámzott. Az idő őket igazolta, az emberi kapcsolatok erősebbek, mint a politikaiak, és ez a jövőben is iránymutató lehet – mondotta. Felidézte Németh Zsolt szerepét a tusványosi folyamat elindításában, fejlődésében, kiemelte következetes kiállását nemzeti ügyekben. Felsorolta azokat az intézményeket – az EMŰK, a Sapientia sepsiszentgyörgyi kara –, melyek létrehozatala nevéhez is fűződik. „Németh Zsolt azon kevés magyarországi politikus közé tartozik, aki a határon túli magyarokban nem gazdasági vagy humánerőforrás-utánpótlást vél felfedezni, hanem értéket. Mindig azt támogatta, hogy szülőföldünkön boldoguljunk” – ezekkel a szavakkal kezdte a beszélgetést Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Németh Zsolt elmondta, egy nappal korábban Bukarestben a román politikai élet teljes spektrumának képviselőivel találkozott, és irányultságtól függetlenül elsősorban az foglalkoztatja őket, miért nem lehet Románia tagja a schengeni övezetnek, mi ennek az oka. Németh Zsolt szerint több törésvonal tetten érhető ma az EU-ban, egyiket a brexit okozza, másik a Kelet és Nyugat közötti nézetkülönbségek, de létezik egy észak–déli ellentét is. A kelet–nyugati törésvonal kapcsán elmondta, nemcsak nyugati előítéletek vannak, de közép-európaiak is, „mi elsősorban önzőnek tartjuk a nyugat-európaiakat”. Nagyon fontos kérdés, hogy feladjuk-e reményünket a valós integrációban, és Magyarország, amikor azt mondja: állítsuk meg Brüsszelt, akkor tulajdonképpen a mellékvágányról szeretné visszaterelni a valós, igazi útra az uniót, hogy betölthesse küldetését, hosszú távon fenntartható legyen, és kiteljesedhessenek számunkra létfontosságú céljai – fejtette ki. Elmagyarázta azt is, hogy Magyarország, amikor a nemzetállamok Európájáért harcol, akkor nem az etnokratikus, homogén nemzetállamokra gondol, hanem a tagállami jogosítványok fontosságára. Brüsszel szerint az igazi európaiak már maguk mögött hagyták a nemzetben gondolkodás maradiságát, de Németh Zsolt véleménye szerint ez vakvágány, amely megkérdőjelezi az EU hosszú távú fenntarthatóságát, az identitások sokszínűségét szerinte nem szabad feladni. A magyar–román kapcsolatok elmúlt öt esztendejét hűvösnek nevezte, nemzetpolitikai tartalmát pedig meglehetősen marginálisnak. Meglátása szerint olvad, jön a tavasz, változásra lehet számítani ezen a fronton is, ám nem valószínű, hogy ez olyan gyors lesz, mint az időjárás alakulása. E kapcsolatrendszer hőfokát az RMDSZ parlamenti megállapodása tükrözi: nem kormánytagság, de nem is ellenzéki pozíció, hanem egy külső támogató megállapodás. A különböző államok Magyarországhoz való viszonyulása kapcsán beszélt az Amerikai Egyesült Államok szerepéről, hogy ez akár az erdélyi magyarság számára is pozitív lehet. Erőteljes támogatásnak nevezte, hogy az amerikai emberjogi jelentés tételesen tartalmazza az erdélyi magyarság legsúlyosabb problémáit, és meglátása szerint az EU-ban, illetve az Európa Tanácsban is számos lehetőség adott az erdélyi magyarság stratégiai céljai elérésére. Példaként említette, hogy igaz, csak az Európai Bíróság nyomására, de az Európai Bizottság kénytelen volt elfogadni az RMDSZ által beterjesztett Minority Safe Packet. Megszületőben az önálló erdélyi magyar külpolitizálás, és ezt csak bátorítani tudja, „meg kell fogalmazni a célkitűzéseket, hogy legyen mi mögé beállnia a magyar államnak” – mondatta. Szerbiában és a Szlovákiában még csak alakuló helyzet példáival alátámasztva fejtette ki, hogy a magyar nemzetpolitika és a jószomszédi viszony összeegyeztethető, de arra is figyelmeztetett: nagyon fontos az, hogy az erdélyi magyar politikában az apró lépések taktikája ne jelentse a stratégiai célok, az autonómia feladását.
Hitünkből értékek következnek című könyve azoknak szól, akik szeretnék megfogni, megérteni az elmúlt 28 esztendőt – mondta el a találkozón Németh Zsolt. Politikai detoxikálásra mindenkinek szüksége van, számára ezeknek a könyveknek az összeállítása jelentette ezt. A 2002–2012 közötti beszédek, cikkek, írások gyűjteménye ez a kötet, elrendezi, tisztázza, hogy mit miért csinálnak. Korábban már két ilyen összefoglaló könyve jelent meg: a Nemzetpolitika című, az 1988–1998 közötti időszakról (ennek társszerzője), a Magyar kibontakozás című a mostanihoz hasonlóan az 1998–2002 közötti időszak leglényegét foglalja össze – hangzott el a sepsiszentgyörgyi beszélgetésen.
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföld jövőjéről egyeztettek
A migrációról, a tradíció és a modernitás közötti konfliktusról, valamint a vállalkozások és a közbirtokosságok szerepéről is szó esett a hétvégén három helyszínen zajlott 3. Székely Kongresszus előadásain.
„Székelyföld magyarságában való megmaradása azon áll, hogy egységbe tudjuk-e fogni hagyományaink megőrzését napjaink szakmai, tudományos és gazdasági teendőivel” – ezt az üzenetet fogalmazta meg levélben az immár harmadik alkalommal sorra került Székely Kongresszus résztvevői számára Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, a három helyszínen zajlott rendezvénysorozat fővédnöke.
A kongresszus hivatalos megnyitóját csütörtök este a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) marosvásárhelyi karán tartották: az ünnepségen Egyed Ákos történész az 1902-ben megszervezett első székely kongresszust idézte fel. Rámutatott: az első kongresszus öt szekciója közül a székelyek elvándorlásának megállítását célul kitűző szekciót tartották a legfontosabbnak a szervezők. Akkor egyébként az vezetett a helyiek tömeges elvándorlásához, hogy a székelység a 20. század elején is megmaradt a maga konzervativizmusában, az iparűzést méltóságán alulinak találta. Az akkori kongresszus előadói úgy ítélték meg, hogy szükség van a modernizációra, de valamilyen módon a hagyományokat is meg kell őrizni.
Kolumbán Gábor fizikus, vállalkozó, a 2002-ben tartott 2. Székely Kongresszus főszervezője megállapította: a székelység leszakadása a 20. század eleje óta is folytatódott. Úgy vélte: 1902-ben a modernizáció érte felkészületlenül Székelyföldet, a 21. század elején pedig Románia NATO- és EU-csatlakozása. „Rajtunk múlik, hogy milyen lesz a Székelyföld jövője. Senki nem fog minket kívülről megváltani. Ki kell találnunk azt a megoldást, ami fenntarthatóvá teszi a székelyföldi létformát” – idézte az MTI Kolumbán Gábort.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke köszöntésében azt hangsúlyozta, valami mégis megváltozott a korábbi székely kongresszusok óta: immár a Sapientia EMTE vállalta a szervezést, szerinte ezáltal a tudományos konferencia otthonra lelt. Dávid László, a Sapientia rektora általában az egyetemeknek a gazdaság vonatkozásában fontos szerepvállalását hangsúlyozta. Bakk Miklós politológus, a konferencia főszervezője a rendezvény több célját is megjelölte. Szerinte a kongresszus egyfelől megpróbálja áttekinteni, hogy különböző tudományos területeken milyen tudás halmozódott fel Székelyfölddel kapcsolatban. Azt is célnak tartotta, hogy a tanácskozás révén kialakuljanak a székelyföldi tudományos együttműködés új útjai, ugyanakkor a konferencia közpolitika-gerjesztő jellegét is kiemelte.
„Nem új keletű jelenség a migráció”
A marosvásárhelyi szekciókban egyebek mellett a demográfiai változásokról, az elvándorlásról, a székelyföldi társadalom helyzetéről esett szó. Horváth István, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője a Migrációs folyamatok című tanulmány ismertetése során rámutatott: az 1902-es első Székely Kongresszust is a migráció kapcsán szervezték meg, ez a társadalmi folyamat ugyanis nem új keletű, régóta érinti a három székely megyét.
A szociológus beszélt az ipari fejlődésnek a belső migrációra gyakorolt hatásairól a faluról városra történő, majd a megyék közötti helyváltoztatásról, az 1990-es évektől megindult kivándorlási tendenciákról, illetve a napjainkra jellemző külföldi munkavállalásról és a 2005-től számított városról falura történő költözésről.
„Székelyföld megközelítőleg arányainak megfelelően vett részt az erdélyi magyarság migrációjában, annyi különbséggel, hogy a székelyföldiek főként Magyarországra és elsősorban időszakosan költöztek ki, míg Erdély más részeiből a magyarok a románokhoz hasonlóan Spanyol- és Olaszországban életvitelszerűen berendezkedtek” – fogalmazott a kutató.
A hálózatban való gondolkodást exportálná Németh Zsolt
A 3. Székely Kongresszus sepsiszentgyörgyi megnyitóján eközben Bodó Barna egyetemi docens, a konferencia tudományos bizottságnak tagja arról beszélt, hogy a rendezvénysorozatnak a jövőben intézményként is meg kell alakulnia. Szerinte a kongresszusnak olyan Székelyföld-centrikus szakmai, tudományos fórumként kell léteznie, amely a térség fejlődését tartja szem előtt. Hangsúlyozta: fel kell oldani a tradíció és a modernitás közötti konfliktust, bár a hagyomány jelentősége kisebbségi létben túlértékelődhet.
A sepsiszentgyörgyi megnyitón részt vett Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, aki kifejtette: a konferencia a Székelyföld kitalálásának fontos fóruma, szerinte pedig az erdélyi magyar sorskérdésekre tudományosan megalapozott válaszokat kell találni. Németh Zsolt a „hálózatban való gondolkodást” vinné haza Magyarországra, elmondása szerint ugyanis a magyar tudományos élet egyik hiányossága a csoportmunka, egymás segítése helyett sokszor a másik legyőzése kerül előtérbe.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a szakma és a politikum közös feladata „Székelyföldet kitalálni”, eredményes közpolitikai gondolkodást, akciótervet kidolgozni, hogy ezek érvényesítése révén a térség versenyképes legyen. Vargha Mihály, a társszervező Székely Nemzeti Múzeum igazgatója hangsúlyozta: a szakmai fórumoknak kell hozzásegíteniük az önkormányzatokat, hogy jó döntéseket hozzanak, javuljon az emberek életminősége, és ne „szent őrült” legyen, aki Székelyföldön marad, hanem logikus döntés legyen a röghöz kötöttség.
Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke abban bízik, a kongresszussal megvalósul az együttgondolkodás, az eredményeket pedig értékesíteni is tudják. A Székely Kongresszus sepsiszentgyörgyi rendezvényein többek között az oktatás, a népegészségügy, az épített örökség helyzetéről, valamint a vidéki kultúrházak helyzetéről és funkcióváltásáról tartottak előadásokat.
„A periférikus helyzet az egyik fő probléma”
Csíkszeredában az önkormányzatok és intézmények, valamint a vidék és agrárium szerepéről, illetve a vállalkozásokról volt szó. A javaslatokat és a közösen megfogalmazott fejlesztési irányokat szombaton, a konferenciát záró plenáris ülésen vitatták meg, az összegzés azonban nem a programban feltüntetett időpontban zajlott, a résztvevők alacsony száma miatt ugyanis munkatársunk érkezésekor a kongresszus már több mint egy órája véget ért.
Végül Kassay János egyetemi adjunktus, a csíkszeredai konferencia főszervezője foglalta össze lapcsaládunknak a záróülés főbb gondolatait. Mint rámutatott: a találkozón nagyrészt a problémákról és a megoldási javaslatokról volt szó. „A periférikus helyzet az egyik olyan fő probléma, amely mindhárom szekcióban elhangzott. Ez utal egyrészt Székelyföld földrajzi helyzetére, másrészt a gazdasági fejlettség elmaradottságára és arra a rossz gazdasági szerkezetre, amelyben az agráriparban foglalkoztatottak aránya túl magas, míg a kreatív ágazatokban dolgozóké meglehetősen alacsony” – magyarázta a szakember.
Szóba került, hogy a szolgáltatási szektor is fejletlen, ez egyrészt a szakképzetlenségnek, ugyanakkor az elvándorlásnak is betudható. Egy másik problémaként a kisebbségi létből adódó nehézségek fogalmazódtak meg. „Azt látjuk, hogy a székelyföldi térség periférikus vidékeiből folyamatosan lecsipegetnek, és itt nem csak a csíki magánjavakról és a vissza nem szolgáltatott erdőkről beszélek, hanem az etnikai arányok megváltoztatásáról” – fejtette ki Kassay. Hozzátette: ez utóbbi probléma kapcsán Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök arról értekezett, hogy a periférikusabb székelyföldi településeket is – annak ellenére, hogy nem Hargita megyéhez tartoznak – be kell kapcsolni a térség életébe.
Kassay János arról is beszámolt: a közbirtokosságok a konferencia egyik központi témáját képezték, hiszen jelentős, pénzben kifejezhető erőforrás rejlik bennük. Éppen ezért a vállalkozásokról szóló szekció egyik fő gondolata a közbirtokosságoknak a gazdasági élet fejlesztésébe való bevonása volt. „A mezőgazdasági és vidékfejlesztési szekcióban is felmerült a közbirtokosság témája, itt azonban feszültség fogalmazódott meg a for-profit és a non-profit jelleg között: dönteni kellene, hogy egy közösségi vagy egy gazdálkodó, profitorientált szempont fog érvényesülni. A mezőgazdaság versenyképessége attól függ, tudunk-e kooperálni, szövetkezetekbe tömörülni” – értékelt az egyetemi adjunktus.
Megtudtuk azt is, hogy az önkormányzati szekciónál számos probléma vetődött fel, de a legmarkánsabb gondolat az volt, hogy a Székelyföldet két síkon kell fejleszteni. Létezik ugyanis az erősen rurális térség, ugyanakkor az innovatív vagy innovatívvá válni akaró régió, amely otthont tudja tartani a fiatalokat. „Az biztos, hogy mindhárom szekcióban elsődlegesen az emberi erőforrásra alapozták a fejlesztési javaslatokat. Az egyik központi kérdés az, hogy tudjuk-e szakmai tudás és mentalitás szempontjából az emberi erőforrást olyan mértékben fejleszteni, hogy a jövő kihívásainak meg tudjunk felelni, és ha nem is versenyképesek, de legalább életképesek legyünk” – hangsúlyozta Kassay János.
Bíró Blanka, Gáspár Botond, Iszlai Katalin / Krónika (Kolozsvár)

A jövő építésének intézményes kerete
Válaszok sorskérdésekre
Az elmúlt hétvégén három helyszínen, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi, csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi épületeiben zajlottak a 3. Székely Kongresszus és Konferencia munkálatai. A kettős elnevezés egyaránt utal a fórum történelmi folytonosságára és tudományos jellegére. Összehívását Székelyföld jelenlegi helyzetének és állapotának a feltérképezése tette szükségessé a jövőt megalapozó elképzelések megszületése, döntések meghozatala és folyamatok elindítása érdekében.
Sepsiszentgyörgyön a szervezők nevében dr. Bodó Barna docens, a Sapientia tanára köszöntötte az egybegyűlteket. Érzelmektől sem mentes megnyitóbeszédében kijelentette, egy olyan Székelyföld megteremtésén kell fáradozni, mely megfelelő válaszokat tud adni korunk nagy kihívásaira. Csak így érhető el ugyanis, hogy Székelyföldet ne csak múlt és jelen időben emlegessük, hanem a jövőben is legyen, attól függetlenül, hogy a hivatalosságok miként vélekednek feliratainkról, jelképeinkről, önazonosságunkról.
Németh Zsolt, a magyar országgyűlés külügyi bizottságának elnöke „Székelyföld kitalálásának” fontos fórumaként értékelte a kongresszust, melyen olyan nemzeti sorskérdésekre keresik a választ, mint például: meg tud-e élni saját erőforrásaiból, jelent-e az autonómia gazdasági önállóságot, miként lendíthetnénk fel ezt a területet? Vagy mit kell tenni Székelyföld önazonosságának a kibontakozása, illetve a világba szétszóródott székelyek hazatérése érdekében? Az oktatásról és a tudományos életről szólva megjegyezte, a jólét megteremtésében és a megmaradásban játszott fontos szerepüket már Erdély fejedelmei is felismerték, ezért iskolákat hoztak létre. Végül pedig arra is figyelmeztetett, hogy Székelyföldnek nem szabad kimaradnia az anyaország által a külhoni magyaroknak egyre nagyobb mértékben nyújtott anyagi támogatásokból. Magyarország bukaresti nagykövete, Zákonyi Botond kijelentette: annak ellenére, hogy az első Székely Kongresszus óta eltelt 115 év alatt Székelyföld gondjai a csökkenés helyett gyarapodtak, ő bízik ezek megoldásában, mert érzékeli, valamint látja az ehhez szükséges szándékot, készséget és eltökéltséget.
A társszervező Székely Nemzeti Múzeum nevében felszólaló Vargha Mihály igazgató a székelyföldi múzeumoknak a megmaradásban játszott fontos szerepét emelte ki felszólalásában. Ezeknek nem elefántcsonttornyoknak, hanem mindenki számára vonzó és elérhető kulturális és tudományos központoknak kell lenniük, mondta. A kongresszus pedig az elitek párbeszéde helyett egy olyan műhely, melynek szellemi termékei segítik a jó politikai és gazdasági döntések meghozatalát, ezzel hozzájárulván az életminőség javításához.
Végül a kongresszus összehívását kezdeményező Székely Nemzeti Tanács alelnöke, Ferencz Csaba köszöntötte a jelenlévőket, egyúttal hangot adván abbéli reményének is, hogy ez a rendezvény a székely jövő építésének intézményes keretévé válik. A megnyitó beszédek elhangzása után dr. Szekeres Attila István ismertette az általa megalkotott és ez alkalomból közszemlére helyezett székelyföldi közigazgatási címereket. (Lásd még az erről szóló írásunkat a 7. oldalon. A két nap alatt Sepsiszentgyörgyön lezajlott szakmai tanácskozásokra még visszatérünk.)
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Hatvanmilliárd forint Vajdaságnak 2016 és 2018 között
A gazdaságfejlesztési támogatás legfőbb célja, hogy a szülőföldjén tartsa a magyar közösséget. Vajdaságba 2016 és 2018 között több mint 30 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást és 30 milliárd forint kedvezményes hitelt nyújtanak gazdasági célokra – emelte ki Mikola István, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára hétfőn az Országgyűlésben, képviselői kérdésre válaszolva. MTI; http://pannonrtv.com

Kányádi Sándort köszöntötték 88. születésnapján Budapesten
MTI - Kányádi Sándor Kossuth-díjas költőt, a Nemzet Művészét köszöntötték 88. születésnapja alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) szerdán Budapesten.
Isten éltesse a Kárpát-medence legnagyobb élő költőjét! – mondta az eseményen Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, aki szerint Kányádi Sándor minden versében ott van „a gyermekekhez lehajló jóság és vidámság, amelyre nagyon nagy szükség van a mai világban". „Áldott az az ember, aki be tudja lopni az emberek szívébe a gyermeki derűt és jókedvet" – fűzte hozzá. Prőhle Gergely, a PIM főigazgatója úgy fogalmazott, intézménye büszkén vállalja, hogy Kányádi Sándor születésnapjait megünnepli. Mint felidézte, az erdélyi születésű költő alapító tagja a Digitális Irodalmi Akadémiának és ötletadója az ország egyik leglátogatottabb közgyűjteményének, a Mesemúzeumnak. Az eseményen a Kaláka együttes zenélt, Kányádi Sándor Fekete-piros című versét Havas Judit előadóművész szavalta, a Nyári alma ül a fán és a Könyörgés tavasszal című költeményeket a gyerekeknek meghirdetett 19. Kányádi Sándor Szavalóverseny résztvevői adták elő. A versenyt szervező Szilágy megyei Varsolc iskolájának igazgatója, Dénes Irén elmondta: az idei megmérettetésen kilencven gyermek versenyez több mint tíz megyéből. Kányádi Sándor úgy fogalmazott: a varsolci verseny minden évben bizonyítja, hogy „nincs külön gyermek és felnőtt vers, csak vers van vagy nemvers". Kányádi Sándor 1950 óta publikál, gyermekeknek szóló verseskötetei (Három bárány, Kenyérmadár, Tavaszi tarisznya) mellett drámai hangú versekben adott számot arról, hogy a bukaresti zsarnokság milyen nyomasztó súllyal nehezedett az erdélyi magyar életre és kultúrára (Krónikás ének, Visszafojtott szavak a Házsongárdban). Az 1989-es politikai változások után nemcsak a múlttal vetett számot, hanem keserű iróniával arra is figyelmeztetett, hogy a zsarnokság továbbra is él a társadalom mélyebb szerkezeteiben (Kuplé a vörös villamosról). Válogatott versei 1992-ben Vannak vidékek címmel jelentek meg. 2009-ben jelent meg Előhang című könyve, amely verseit és műfordításait tartalmazza. 2010-ben adták ki Az elveszett követ című művét. 1993-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, 2000-ben megkapta a Közép-európai Irodalmi és Kulturális Társaság (CET) millenniumi különdíját. 2002 óta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagja. 2007-ben a Magyar Írószövetség örökös tagjává választották. 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével ismerték el, 2010-ben Bethlen Gábor-díjban részesült. 2013-ban megkapta az Emberi Méltóság Tanácsának Emberi méltóságért díját. 2014-ben Budapestért díjat kapott, ugyanebben az évben Nemzet Művésze díjjal tüntették ki. A teltházas eseményen részt vett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke. Krónika (Kolozsvár)

A határon túli magyarság támogatási rendszere működik
A határon túli magyarság támogatásának rendszere teljes mértékben felállt, minden eleme működik - jelentette ki Semjén Zsolt kedden Budapesten. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes beszámolt arról is, hogy eddig 950 ezer új magyar állampolgár van az egyszerűsített honosításnak köszönhetően.
Semjén Zsolt kedden az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt éves meghallgatásán rámutatott: amikor egy új programot bevezetnek az egységes szempontok alapján, átgondolt módon történik.
Ugyanakkor ha nincs erős gazdasági növekedés a pénzügyi támogatás is kétséges - mondta, és kiemelte a külhoni magyarság előre kiszámítható, tudatos gazdasági támogatását.
A terület támogatása 2009-ben 9 milliárd volt, tavaly 89 milliárdra nőtt - rögzítette a miniszterelnök-helyettes, jelezve: a határon túli gazdasági szereplőknek soha nem látott támogatást nyújtanak. Vajdasággal indult a program, amelyet Kárpátaljával folytattak, s kiterjesztik az egész Kárpát-medencére. A vissza nem térítendő támogatás mellett kedvezményes hitellel segítik a külhoni fejlesztéseket, ez a magyarországi gazdaságnak is lendületet, expanziót ad.
Kitért arra is, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények finanszírozását helyezték előtérbe az eseti, egyedi pályázatok helyett.
Az oktatási-nevelési támogatás újra 22 ezer forint felett van, ami minden jogosult gyermek után jár, s intézményes kapcsolatot hoz létre a magyar állammal - jelezte. Megjegyezte: a rászorultsági elvet nehéz ellenőrizni, ezt a külhoni magyarság sem igazán tudja megoldani.
Az oktatási rendszer támogatását külön is kiemelte, amely a teljes képzési rendszert lefedi. Óvodák fejlesztésére 17 milliárdot különítettek el, az a cél, hogy a magyar óvodarendszer minél inkább megerősödjön. Az a tapasztalat - mutatott rá Semjén Zsolt - ha egy gyermek magyar óvodában lép be az oktatási rendszerbe, akkor könnyebben meg is marad a magyar intézményrendszerben. A miniszterelnök-helyettes rendkívül eredményesnek nevezte a tematikus éveket, majd kitért a Kőrösi Csoma Sándor és Petőfi Sándor programokra is. Ezek a legsikeresebb innovációik - értékelt. Kiemelte: az ösztöndíjasok olyan missziót töltenek be, ami semmi mással nem pótolható. Mindkét program résztvevőinek száma 15-15 fővel bővült.
Jelezte: egységes demográfiai program készül, s minden lehetséges kezdeményezésbe a külhoni magyarságot is bevonják. Első lépés az anyasági támogatás, ami a külhoni magyar állampolgárokra is ugyanúgy vonatkozik.
Semjén Zsolt beszámolt arról is, hogy eddig 835 ezren tettek állampolgársági esküt, 115 ezer polgár esetében állapították meg az állampolgárságot, s 30 ezer elutasító határozat született, főként a nyelvtudás hiánya miatt. Megerősítette, hogy a ciklus végéig meglesz az egymillió új állampolgár. Az autonómia kérdéséről újból rögzítette: ami más nemzeteket megillet az unióban, az megillet minket is. Megjegyezte: ahol az autonómia megvalósult, ott az utódállamok is jól jártak és profitáltak belőle. Kiemelte: Szerbiában a kulturális autonómia lényegében a megvalósulás állapotában van.
A külhoni magyar pártok támogatását külön pillérként említette. Az adott magyar nemzetrész érdekérvényesítése alapvetően függ attól, hogy milyen erős az ottani magyarság politikai értelemben is - közölte Semjén Zsolt, aki kiállt a magyar-magyar összefogás mellett. Erdélyben az RMDSZ és az MPP összefogása fordulatot hozott, s számszerűsíthető eredménnyel járt. Felvidéken a Magyar Koalíció Pártja a magyar állam partnere, a Híddal, ha meg tudnak állapodni, tegyék ezt, de ez az ő politikai felelősségük - mutatott rá. Megjegyezte: Kárpátalján szintén sikeres volt az összefogás, ez szükséges is, mert nehéz idők járnak az ottani magyarságra. Potápi Árpád János államtitkár hozzátette: a Kárpát-medencében 12-13 millió a magyarság száma, a diaszpóra magyarsága 2,5 millió körül van. Ezért a diaszpóra-politikára folyamatosan hangsúlyt kell fektetni, amit a magyar kormány a 2010-es nemzetpolitikai paradigmaváltás után meg is tett.
Szabolcs Attila (Fidesz) azt az uniós problémát vetette fel, hogy az új határellenőrzési rendszer a határ mellett élőket "kegyetlenül érinti", Semjén Zsolt, aki szerint az lehet a megoldás, ha mint a horvátok, figyelmen kívül hagyják az intézkedést, a jelenséget az unió abszurditásának nevezte. Jelezte: Pintér Sándor belügyminiszter "harcos lépéseket tett az ügyben."
Szávay István (Jobbik) üdvözölte a Határtalanul! programban történt változásokat, a külhoni támogatások bővülését, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy sok a párhuzamosság a rendszerben, s több eseten a Bethlen Gábor Alaptól és minisztériumoktól is lehet támogatást kérni ugyanazon célokra. Kíváncsi volt arra, hogy az állampolgárság esetében utólagos szűrési lehetőség van-e, s felvetette, hogy a CEU-t érintő szabályozást nem használják-e majd fel az utódállamok magyarokkal nem szimpatizáló politikusai.
Semjén Zsolt szerint nincs semmilyen analógia a Sapientia vagy II. Rákóczi Ferenc Főiskola és a CEU működése között. Victor Ponta volt román kormányfő kijelentése egy hasonló törvényről, nem a magyar intézmények ellen irányul, hanem arra utal, hogy az ő életüket is megnehezítették "Soros-intézmények". A BGA szerződések, támogatások nyilvánosak, bárki által megtekinthetők, ezeket nem kívánják titkosítani - jelezte. Arról, hogy a támogatások szétdaraboltak, azt mondta, a források jelentős része a nemzetpolitikai államtitkárságnál és a BGA-nál van, s bár vannak párhuzamosságok, de a minisztériumokat inspirálni szeretnék az aktív nemzetpolitikára.
L. Simon László (Fidesz) a közelgő évfordulóra tekintettel Trianon múzeum létesítését vetette fel, amelyet Semjén Zsolt támogathatónak tartott.
MTI; gondola.hu

Több ezer vizsgálatot végeztek az anyaországi orvosok Székelyföldön
Több mint ötezer szűrővizsgálatot és kezelést végeztek a hét első négy napján Székelyföldön a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvosai, akik a Hargita megyei orvosokkal, szakszemélyzettel és a megye vezetőivel folytatott csütörtök esti megbeszélésükön együttműködésük bővítéséről állapodtak meg – tájékoztatta az MTI-t telefonon Edvi Péter, a NGYSZ alapító elnöke.
Megegyeztek arról, hogy közösen teszik a beteg gyerekek terápiájára alkalmassá a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központ medencéjét. Mivel Hargita megye önkormányzata, illetve a megyei kórház vállalta, hogy 30-35 ezer eurós beruházással elvégzi a medence gépészetének teljes felújítását, a NGYSZ magára vállalta, hogy (a felújításra szánt, felszabaduló erőforrásaiból) augusztus elsejétől egy éven keresztül fedezi annak az öt helyi szakembernek a bérköltségeit, akik a medence működtetését biztosítják. Az NGYSZ alapító elnöke elmondta, megállapodtak arról is, hogy a gyermekközpont két nagyobb helyiségét – amelyet korábban számítógépes klubnak használtak – átengedik a megye nevelőszülői programjának. A csíkszentmártoni ingatlant az NGYSZ építette és adta át Hargita megyének, azzal a feltétellel, hogy rendeltetésén csak hozzájárulásával változtathatnak.
Edvi Péter közölte: első ízben kísérte el a Székelyföldre rendszeresen visszatérő önkéntes orvoscsoportot az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága. A testület tagjaival közösen látogatták meg Háromkúton a két éve porig égett iskola helyén azóta felépített új, korszerű tanintézményt. Az új iskolát a magyar kormány, egy egri közösség és az NGYSZ támogatásával, sok önkéntes munkával építették fel, jóval olcsóbban, mint ha a munkát egy építkezési cégre bízták volna. Az NGYSZ alapító elnöke beszámolt arról is, hogy 24 csapatnyi, „lelkes, csillogó szemű" gyerek érkezett a héten Csíkszentdomokosra, akik részt vesznek az erdélyi gyermek és ifjúsági focikupa döntő tornáján. A rendezvénysorozat selejtező szakasza több mint ezer gyermeket mozgatott meg az utóbbi egy-két hónapban. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvosai évente kétszer utaznak Hargita megyébe, ahol a megyei kórházban, iskolákban, óvodákban és egyéb gyermekintézményekben szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a beteg gyermekeket. Az intézményeket gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, illetve szakmai továbbképzéssel is segítik. 2016-ban a szervezet önkéntesei közel 12 ezer vizsgálatot végeztek, a szűrővizsgálatok eredményeképp 68 gyermek esetében javasoltak magyarországi kivizsgálást, gyógykezelést vagy műtétet, és 41 gyermek jutott általuk ingyenesen szemüveghez.
MTI; Krónika (Kolozsvár)

Halmozott kisebbségi helyzetben a maroshévizi magyarok – mi a megmaradás kulcsa?
A Hargita megye északi részén található, halmozottan is kisebbségben élő magyar szórványközösség oktatását és megmaradását érintő problémákra keresték a választ azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a hetedik Maroshévízi Magyar Művelődési Napok részeként tartottak pénteken. A résztvevők a politika, a pedagógusok, az egyház, valamint a magyar kormány álláspontját képviselték.
A maroshévízi származású Sarány István újságíró tartotta meg a kerekasztal-beszélgetés vitaindítóját, amelyben Maroshévíz demográfiai változásaira vonatkozó statisztikai adatokat közölt: 2002-ben a város lakossága 15 880 volt, 2011-re ez a szám 13 282-re apadt. Ezen belül a román lakosság létszáma 11 291-ről 9688-ra csökkent, a magyarságé pedig 4039-ről 3031-re. 2002-ben még 25,43 százalék volt a magyarság részaránya, 2011-re ez az arány 22,82-re csökkent. Sarány István arra is kitért, hogy miért élnek halmozottan is kisebbségben a Hargita megye északi részében élő magyarok. A románok azt közvetítik a nyilvánosság felé, hogy elnyomva, kisebbségben élnek a tömbmagyar megyében. Ennek az önmagát kisebbségként definiáló közösségnek a kisebbsége a maroshévízi magyarság.
A Kemény János Elméleti Líceum igazgatója, Deme Gabriella ismertette az iskolára vonatkozó adatokat: míg 27 évvel ezelőtt 700-nál is több diákja volt az iskolának, addigra ma már csak 217-en járnak oda. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ennyi magyar iskoláskorú gyermek van a városban és a környékén. A román tannyelvű iskolákba ugyanis a magyar gyermekek körülbelül egyharmada jár.
Újra meg kell találniuk az identitásukat
A régió parlamenti képviselője, Bende Sándor RMDSZ-es politikus a rendszerváltás után tapasztalt gazdasági hanyatlás mellett a magyarok részéről mutatott közömbösséget emelte ki meghatározó akadályként. Szavai szerint egyre több a vegyes házasság, és sok szülő gondolja úgy, hogy könnyebb a gyermeknek, ha az érettségire eggyel kevesebb tantárgyból kell készülnie. Mint mondta, egy esetleges gazdasági fellendülés sem tudná már visszafordítani a magyarság csökkenését abban a városban, ahol soha nem voltak többségben.
Darvas-Kozma József csíkszeredai katolikus címzetes esperes-plébános 20 éven keresztül szolgált Nyárádtőn és környékén szórványlelkészként. Tapasztalatai azt mutatják, hogy meg kell találni a közösség számára az otthonmaradás lehetőségeit. Neki lelkipásztorként nagy szerepe volt abban, hogy asztalosműhelyt és szállítócéget hoztak létre a térségben, földeket vásároltak, gazdálkodtak. Az egyháznak tehát itt többletszerep jut, amellyel a kreativitást és leleményességet erősíti az önmagát kereső közösségben.
Vetési László szórványkutató, szociográfus is az öndefiníció problémáját emelte ki, ami azért is nehézkes, mert ebben a közösségben folyamatos harc zajlik kisebbség és többség között.
Az iskola összetartó ereje és az oktatás minősége
Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy ma már „természetes körülmények között” nem lehet a hévízi és a környékbeli magyarságot megtartani. Ebben kap fontos szerepet a Kemény János iskola: össze kell gyűjteniük minden magyar gyermeket bölcsődétől középiskoláig, ahol megélhetik magyarságukat, és minőségi oktatásban részesülhetnek. Hozzátette, hogy ennek megvalósításában a pedagógusokra hárul a legnagyobb feladat, akiknek több áldozatot kell hozniuk, mint a tömbmagyar településeken.
Székely Melinda, a szamosújvári Kemény Zsigmond Mezőségi Szórványoktatási Központ magyartanára a saját intézményük által elért eredményeket ismertette, és hozzátette, hogy valóban a pedagógusok munkáján és hozzáállásán múlik a legtöbb. Mint mondta, hosszú és kitartó munka eredménye, hogy a mezőségi gyermekeket megfelelő körülmények között, bentlakásos iskolában oktathatják. Az intézmény magyar állami támogatásból épült fel, és annyira modern, hogy a szamosújvári román szülők már kérvényezték, hogy indítsanak román tannyelvű osztályt. Ez azonban nem fog megvalósulni, hiszen akkor értelmét veszítené az intézmény.
A pedagógus elmondása szerint a tanulmányi eredmények sokszor aggasztóak, mert a gyermekek nagy tudásbeli hiányosságokkal érkeznek az iskolába. A tanár szempontjából pedig nehéz döntés – ha nem tanul jól a diák és emiatt bukásra áll –, hogy átengedje-e a következő osztályba, miközben tudja azt, hogy a munkájának később látszik meg az eredménye. Hozzátette, hogy a pluszórák tartása, a különfoglalkozások szervezése az egyik leghatékonyabb eszköze a jobb tanulmányi eredmények elérésének.
Darvas-Kozma József szerint erre további jó megoldást jelenthet az önszerveződés megoldása, a kulturális események szervezése, amelyekben a diákok is kiveszik a részüket, így nemcsak ők, hanem szülők is sikerélményben részesülnek.
A magyar állam kész segítőkezet nyújtani
A Nemzeti kisebbség-kutató Intézet részéről Molnár Gergely volt jelen, aki javasolta, hogy mindenképp érdemes megkérdezni a helyi fiatalokat, hogy ők mit szeretnének, és ennek megfelelően mit tud nyújtani a szülőföld, hiszen nekik mobilitásra, modernségre van szükségük. Felvetette annak a lehetőségét, hogy közelebb hozzák őket a jó perspektívák előtt álló Székelyföldhöz. Ugyanakkor az egység fontosságát is kiemelte, mint mondta, ebben a helyzetben a pártoskodás csak ellentétes eredményt szülhet. Ugyanakkor a globalizáció és a fenntarthatóság közötti ellentétet vázolta, hozzáfűzve, hogy az infrastruktúra fejlesztése felé azért érdemes elindulni. Hozzátette, jelenleg 16 olyan pályázati lehetőség van, amit a helyi közösség kihasználhat.
Veress László, a Magyar Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke maroshévízi származásúként is felszólalt. Mint mondta, kétségbeejtő aktatologatás történik, miközben egy arctalan gépezet azon dolgozik, hogy a környékbeli magyarság elveszítse identitását. A kommunizmus románosítási kísérleteivel szemben ennek az az átka, hogy úgy veszi el az identitást, hogy közben nem kínál másikat. A maroshévízi halmozottan kisebbségben élő magyarság számára a helyi adottságok kihasználását látja jó lehetőségnek. Mint mondta, a magyar állam kész támogatást nyújtani akár ahhoz is, hogy a magyar közösség (egyházak, az iskola és a civil szervezetek) megvásárolja és saját táborozási és más céljaira használja a híres Bánffy-fürdőt.
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői azt a következtetést vonták le, hogy az iskolát támogatni kell abban, hogy összegyűjtse a környékbeli magyar diákokat, Dédától Ratosnyán és Tölgyesen át Várhegyig minőségi oktatásban kell részesíteni őket. A gyermekeket és szülőket érdekeltté kell tenni abban, hogy legyen egyszer Hévíznek magyar értelmisége. Ugyanakkor meg kell oldani a visszakapcsolást a családhoz, egyházhoz, Székelyföldhöz és Erdélyhez. A szamosújvárin túl más testvérkapcsolatok létesítésére is szükség van például Hunyad, Beszterce és Fehér megyével.
Kovács Boglárka / maszol.ro

Amikor a Csángóföldön járt Szent Péter
Tizenhárom moldvai csángó településről érkeztek azok a kicsik és nagyok, akik mesét mondtak a Bákó megyei Lujzikalagor Disznyó-hegyén lévő öreg diófa alatt vasárnap. Ízes nyelvjárásukra, elmondott tréfás történeteikre, vagy ahogy a szervezők nevezték: kincsükre még Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés exelnöke is kíváncsi volt.
Hatodjára ültek össze a csángó magyarok kis és nagy mesemondói a Bákó melletti Lujzikalagorban szüleik, nagyszüleik vagy dédszüleik meséit bemutatni, továbbadni. Az Ádám család Disznyó-hegyi kertje, a közepén álló öreg diófa, a hatalmas katolikus templom tornyának árnyéka és nem utolsósorban a találkozó végéig kitartó szép idő mind-mind hozzájárult a vasárnapi rendezvény sikeréhez. Persze egyébre is szükség volt, mint például a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége néhány lelkes szervezőjének, az oktatók, valamint adatközlők ténykedésére.
„Magam vagyok, nincs kinek mondjam a mesét” Elvégre a csángó mesék nem a Grimm testvérek történeteiből ismert varázslatokról, tündérekről és sárkányokról szólnak, sokkal inkább az életből merítenek. Azokból a „mindennapokból”, melyekben például ott találjuk Szent Pétert meg Jézuskát, akik Lujzikalagorba érve betérnek a zsugori asszony portájára. De találkozunk a cigánnyal, aki „pököleálát” akart tanulni, aztán jól megkapta a magáét, néne Trézsivel, a pletykás asszonnyal, meg az aranyálmát őrző három fivérrel, akik közül csak a legkisebb, a „legpröpödjítebb” járt sikerrel. De hallottunk az ördögöt „megcsaló”, csóréra vetkőzött és négykézláb mászkáló vénasszony történetéről is, no meg arról, miként futott a róka a kecske „seggibe”.
Népviseletbe öltözött lábnyiki, magyarfalusi, pusztinai, külsőrekecsini, dumbravéni, máriafalvi, diószéni, trunki, klézsei, forrófalvi, csíkfalusi, frumószai és helyi elemisták és nagyobbacskák tolmácsolták a mókásabbnál mókásabb történeteket, de a főszervező Petres László helyi tanító időnként a Magyar Ház mögött álló diófa ágai alá invitálta az öregeket, a „keresztanyáit meg keresztapáit”, ahogyan Moldvában kedveskednek a szép korúaknak.
Gyurka Lucian bá például Magyarfaluból hozott el egyet az általa ismert sok-sok mese közül, Dobos Rózsa pedig Külsőrekecsinből utazott Kalagorba. Amikor azt kérdeztük, hány csángó mesét ismer, vállvonogatás meg egy „nem is tudom” volt a válasz. Aztán némi gondolkodás után valamelyest pontosított: „Három nap es kéne, amíg összeszámlálnám”.
A maga nyolcvan esztendejével rangidősnek számító néne Erzse, a klézsei Benke Erzsébet egy legyintéssel intézte el ugyanazt a kérdést: „tudok én többet es, de magam vagyok, nincs kinek mondjam”. A kisebbségi jogok harcosaként ismert orvos, Ádám Valérián Marosvásárhelyről tért haza, hogy néhai nagyszülei udvarában mesét olvasson fel abból a könyvből, melyet ő maga írt.
Építkezni hitből, nyelvből, gyermekből
Valójában a moldvai csángók egy kincsen ülnek – fogalmazott a mesemondó találkozó kiagyalója, Petres László. A helyi tanító bácsi, aki nyolc évvel ezelőtt a Babeş–Bolyai tanári állását hagyta ott a csángó gyerekekért, teljesen véletlenül pottyant a mesevilágba. „Valamikor a kezembe került Baka András diószéni mesemondó könyve. Nemcsak hogy egy délután alatt elolvastam, de rájöttem, hogy egy Benedek Elek-kaliberű mesemondóval van dolgunk, illetve egy olyan kinccsel, amin ülünk, s talán nem is tudunk róla” – idézte fel az újtusnádi születésű fiatalember. Petres akkor egyet gondolt, és Bakáról elnevezett mesemondó találkozót szervezett.
Ötlete más tetszését is elnyerte, így a faluban évente – jó magyar szokás szerint – két hasonló eseményt is rendeznek: egyet Kalagorban a csángószövetség, egyet, afféle vándorrendezvényt, a vele olykor rivalizáló pedagógusszövetség. „Tény, hogy építkezni kell, nyelvből, hitből, gyermekekből” – mondta Petres László. Amíg van mese és gyermek, aki anyanyelvén tolmácsolja, nincs gond, állapította meg az anyaországi vendégsereg egyik tagja, Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés nemzetiösszetartozás-bizottságának elnöke, aki Szili Katalin társaságában érkezett Csángóföldre.
Valahogy így gondolják a helyiek is. A falu szülöttje, Palkó Ágoston atya, aki jelenleg a marosjárai katolikus híveket szolgálja, úgy vélte: ha valaki ezelőtt huszonhét évvel azt mondja, hogy Csángóföldön, Lujzikalagorban lesz egy közösség, mely összeül, és magyar meséket mond, bolondnak tartották volna. „Hisz abban az időben a moldvai csángóktól elvették a nyelvüket, és csak titokban, susogva, suttogva mondhatták imáikat, énekeiket és meséiket” – mondta a pap.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)

Tisztelet és együttérzés a magyar hősök emlékünnepén
A civil áldozatok között négyéves kislány neve is feltűnik
A magyar hősök emléknapja alkalmával az 1944-es tordai csata hőseire, valamint a Szovjetunióba „malenkij robotra” hurcolt polgári áldozatokra emlékeztek vasárnap délután az Aranyos menti kisváros központi temetőjében. A magyar Országgyűlés által 2001. június 19-én elfogadott, a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló LXIII. számú törvény értelmében minden év májusának utolsó vasárnapján – az idén május 28-án – tisztelegnek „az elmúlt ezredév magyar hősei előtt”. Józsa István Lajos, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke emlékeztetett, „Torda nem csak második világháborús hadszíntér volt, nem csak katonai hősi áldozatok sokasága kötődik a helyhez, hanem polgári áldozatokkal is fizetett a város magyar lakossága csak azért, mert magyarnak született.” A felszólalók hangsúlyozták, emlékezni és emlékeztetni kell a történtekre, hogy soha többet ne fordulhassanak elő ilyen szörnyű tragédiák.
A Tordai Magyar Kulturális Egyesület, valamint a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) által a magyar hősök emléknapja alkalmával vasárnap szervezett, több helyszínen zajló ünnepség kürtszóval és nemzeti imánk eléneklésével kezdődött a tordai központi temetőben, a második világháborúban meghalt magyar honvédek sírkertjénél.
„Minden nemzet erkölcsi kötelessége, hogy ne feledkezzék meg hősi halottairól. Nemzettudatunk egyik alappillérének kell lennie hősi halott katonáink tisztelete és emlékük ápolása” – mondta a szép számban összegyűlteket köszöntő beszédében Józsa István Lajos unitárius lelkész, a THHB elnöke.
A gondosan rendezett helyhez és az itt nyugvó katonákhoz méltó ünnepi műsor – a jelenlévők az Alsó- és Felsőszentmihályi Vegyes Dalkör és a Jósika Miklós Elméleti Líceum cserkészcsapatának előadását hallgathatták meg – és koszorúzás után a résztvevők néhai vitéz Pataky József sírkertjét keresték fel, s fejezték ki tiszteletüket a THHB néhai elnöke iránt, aki a hősi halottak és „a malenkij robotra” hurcolt polgári áldozatok emlékének ápolásával, valamint közösségszervező és -megtartó tevékenységével rendkívül fontos munkát vállalt magára hosszú éveken keresztül. Lelkes, fáradságot és lehetetlent nem ismerő tevékenységének köszönhetően sikerült számos emlékművet állítani Tordán és környékén a második világháborúban elesett magyar katonák és ártatlan civil áldozatok emlékére.
Kötelességünk emlékezni és emlékeztetni
A rendezvény a Tordáról deportált, szovjet fogságban meghalt civilek emlékére állított, gránittömbös-kopjafás emlékoszlopánál folytatódott. Itt egyben a felújított környezet átadására is sor került, amelyet a Gulág-Gupvi emlékév keretében a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának köszönhetően sikerült megvalósítania a civil szervezetnek.
Beszédében Józsa István Lajos emlékeztetett: 1995. október 29-én még csak a második világháború áldozatainak emlékére állíthattak kopjafát, mert akkor Tordán még nem lehetett a kényszermunkára hurcolt magyar polgári áldozatokról nyíltan beszélni, és számukra emléket állítani. Már ez szemet szúrt a hatóságoknak, ám Pataky József nem ijedt meg a pereskedéstől, a fenyegetőzésektől, sőt a nyilvánosság elé tárta az akkori helyzetet. Végre 2014. október 4-én a kopjafa mellé sikerült két gránittömböt helyezni, amelyre feltűntették a kényszermunka során életüket vesztett, 216 ismert beazonosított személy nevét, és kicserélték a kopjafa alapján lévő feliratot a következőre: „Malenkij robotra elhurcolt tordai magyar polgári áldozatok”.
„Torda nem csak második világháborús hadszíntér volt, nem csak katonai hősi áldozatok sokasága kötődik a helyhez, hanem polgári áldozatokkal is fizetett a város magyar lakossága csak azért, mert magyarnak született” – hangsúlyozta a THHB elnöke. A szovjetek román segítséggel utcáról utcára, házról házra jártak, és vették őrizetbe általában a 16 és 60 év közötti férfiakat, akik aztán ismeretlen, borzalmas világba, szögesdrótok közé, internáló és emberpusztító lágerekbe kerültek. A gránittömbre felvésett adatokból kiderül, hogy a legkisebb áldozat, Török Róza feltételezhetően mindössze 4 éves lehetett, fogságának körülményeiről azonban nem sikerült megtudni részleteket. De ott találjuk az áldozatok között a 10 éves Moldován Györgyöt, a 14 éves Berecki Bélát, valamint több 17 éves fiatalt, míg a legidősebb személy, Veress Zsigmond 80 évesen kerülhetett a szovjetek „figyelmébe”.
Az ünnepségen Nagy Albert ótordai és Vincze Csongor újtordai református lelkészek mondottak imát, illetve áldást, a megemlékezés azonban itt még nem ért véget, ugyanis a Jósika Miklós Elméleti Líceumban könyvbemutatóra került sor. Dr. Cech Vilmos ismertetteA tordaiak malenkij robotja című könyvet, amelyet Józsa István Lajossal és Kékkői Károllyal állítottak össze. A szerzők emléket próbáltak állítani a sok száz Tordáról elhurcolt ártatlan civilnek és magyar katonának: a kötet egyfajta „helytörténet a nehéz időkből”, mint ahogyan azt az alcím is sugallja, de egyben összefoglaló munka is a THHB rendkívül eredményes tevékenységéről.
Józsa István Lajos hangsúlyozta: a háború borzalmaira emlékezni és emlékeztetni az utókort erkölcsi kötelességünk, hogy soha ne ismétlődhessék meg ilyen vagy ehhez hasonló szörnyű vérontás. Ezért is mindenhol létre kell hozni a nemzeti sorsfordító tragédiákra emlékeztető, első és második világháborús emlékhelyeket, hiszen az áldozatok és hozzátartozóik iránti tisztelet ezt követeli meg tőlünk.
Különösen fájó pont Kolozsvárnak és Tordának
A kolozsvári magyar főkonzulátus részéről Polonyi Géza mondott beszédet, hangsúlyozva, a megemlékezés kifejezi a tiszteletet a hős honvédekkel szemben, illetve az együttérzést a kényszermunkára elhurcolt polgárok és családjaik iránt. Felhívta a figyelmet arra, hogy az 1944. szeptember 15-től október 7-ig a Tordán és környékén zajló csatát a katonák és a civil lakosság egyaránt megszenvedte. Miután a honvédek minden lehetségest megtettek az elsöprő szovjet és román túlerővel szemben, újabb tragédia kezdődött, amelyet a köznyelv „malenkij robotként” ismer.
„Kolozsvárnak és Tordának ez különösen fájó pont” – fejtette ki a diplomata, hiszen a jelenleg ismert adatok szerint a kincses városból mintegy 5000 magyar férfit gyűjtöttek össze, míg Torda lakosságát valósággal megtizedelték azzal, hogy 700 embert taszítottak rabságba. „Nem tehetünk mást, csak azt, hogy emléküket kegyelettel megőrizzük, ápoljuk és azon fáradozzunk: soha ne ismétlődhessen meg ehhez hasonló gyászos esemény” – összegzett Polonyi Géza.
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke beszédében szomorú történelmi pillanatnak nevezte a több mint hét évtizeddel ezelőtt történteket, amelyről a kommunizmus alatt sem Magyarországon, sem Romániában nem volt szabad beszélni. Az 1989-es változások óta olyan lelkes embereknek köszönhetően, mint Pataky József azonban már nyíltan emlékezhetünk.
„Mindez nem azt jelenti, hogy a múltnak élünk, hanem tiszteletünket fejezzük ki a hősök előtt, és a fiatalabb nemzedéknek is a tudtára adjuk az egykor történteket” – hangsúlyozta az RMDSZ parlamenti képviselője, kiemelve Járosi Andor evangélikus lelkész példás magatartását, aki 1944 tavaszán zsidó embertársai életét mentette, ám októberben a Kolozsvárra bevonuló szovjet erők már őt hurcolták el kényszermunkára, és soha többé nem térhetett haza otthonába.
Papp Annamária / Szabadság (Kolozsvár)

Megemlékezés az összetartozás napján
Sok érdeklődőt vonzott az a trianoni diktátum évfordulója kapcsán megtartott találkozó, amelyet a Magyar Polgári Egyesület (MPE) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezett Nagyváradon péntek délután a magyar kormány által pár éve meghirdetett Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából.
A jelenlevőket Nagy József Barna, az MPE elnöke köszöntötte ezt követően Pánczél Károly, a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága elnöke vette át a szót. Pánczél kihangsúlyozta beszédében, hogy 2010-ben a magyar összetartozás napjává nyilvánította a magyar országgyűlés június 4-ét, a trianoni békediktátum aláírásának napját, ezzel egy össznemzeti lelki kapcsot kívánva megteremteni a világ magyarjai között. A jelenlegi magyar kormány mindent megtesz azért, hogy a Kárpát-medence magyarjai érezhessék, minden magyarra szüksége van az anyaországnak, ugyanis a földrajzi határok nem váltak, nem válhatnak lelki, elszakító határokká, korlátokká. Ugyanakkor áldásos lenne, tette hozzá az előadó, hogy a romániai politika eljusson arra a szintre, hogy elfogadja azt, hogy az erdélyi magyarok autonómiatörekvése nem szeparatizmus, mivel az autonómia lehet a legjobb megoldás a társadalom békéjére.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is felszólalt a pénteki találkozón, rámutatva arra, hogy „nem a gyászba borulás fájdalma, hanem a kiútkeresés jellemzi a Trianonra való megemlékezést. Trianon egy olyan történelmi trauma, amely manapság is nyomasztja az egész nemzetet. Nemzedékeken átívelő, transzgenerációs trauma. Egy nemzeti katasztrófa összes elemét magában foglalja, ami mindig előjön és kihat a mindennapjainkra. Nagyon fontos lenne ebből a traumából kigyógyulni” – jelentette ki Tőkés László.
Az EP-képviselő megemlítette, hogy egy évtizeddel ezelőtt elkészítették az úgynevezett „Trianon-gyógyító programot”, ám anyagiak hiányában nem tudták hatékonyan szolgálni az ügyet, viszont az EMNT-t ugyanez a szándék vezérli a centenáriumon közeledtével. A képviselő beszélt ennek a politikai programnak a mibenlétéről, az ehhez kapcsolódó egyházi és világi eseményekről, ugyanis mint mondta, csak a nemzeti feltámadás orvosolhatja az ország, a nemzet keresztre feszítését.
A pénteki rendezvényen bemutatták a Trianoni Szemle folyóirat 2016-os évkönyvét és legfrissebb számát is,Szidiropulosz Archimédesz főszerkesztő és Domonkos László szerkesztő közreműködésével. Az eseményen fellépett a Csillagocska Néptáncegyüttes és ennek népi zenekara, akik szatmári énekeket és kalotaszegi táncokat adtak elő, továbbá a Nagyváradi Asszonykórus és a Váradi Dalnokok férfikórus alkalomhoz illő dalokkal csatlakozott a hangulatteremtéshez, míg Meleg Vilmos színművész verseket adott elő.
(szőke) Reggeli Újság (Nagyvárad)

Trianon tabuk nélkül
1920. június 4-én budapesti idő szerint 16.32-kor a franciaországi Versailles-hoz tartozó Nagy-Trianon-kastélyban aláírták az első világháborút lezáró, Magyarországra vonatkozó ún. trianoni békeszerződést. Ennek tényei, számokban: a 325 411 km² összterületű Magyar Királyság széthullott, a 282 870 km²-es Magyarország területének 67%-át (Horvátországgal együtt 71%-át), lakosságának több mint a felét elvesztette, ami az 1910-es 18 264 533 főről 7 615 117 főre esett vissza. Az elcsatolt területekből a legnagyobb arányban Románia (102 613 km² – 31,78%), Cehszlovákia (61 646 km² – 18,9%) és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (42 541 km² – 12,87%) részesült.
Kilencven évvel később, 2010-ben a trianoni tragédiára emlékezve június 4-ét a magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította.
Az aradi Tulipán könyvesboltban kedden délután megtartott előadás ennek kapcsán idézte fel a történteket és hátterüket.
***
Gyakran idézték-idézik Bonaparte Napóleont, aki azt állította (talán nem is először a történelem során), hogy a „történelmet mindig a győztesek írják” – többek között nyilván propagandisztikus céllal. Aztán a vesztesek is megírhatják (ha megmaradnak) a saját variánsukat. Valamely történelmi esemény értékelésében tehát minimum két, de általában sokkal több változat lehetséges. Trianont, hogy csak egy példát mondjak, a magyarral szöges ellentétben lévő álláspontról tárgyalja a román, cseh, szlovák, horvát stb. történetírás, de jórészt nyilván a francia, angol stb. is. 
Ifj. Tompó László, a Hunhir.info rovatvezető főmunkatársának Trianon tabuk nélkül c. előadása az egyik változatát mutatta be a történelmi Magyarország felszámolását szentesítő trianoni békeszerződésnek (diktátum, kényszerszeződés, békeparancs stb. néven is szerepel számos szerzőnél) és az ahhoz vezető okoknak. Az előadás címe („tabuk nélkül”) is sejteti, hogy itt nem a „hivatalos” történetírásról, hanem egy másfajta szemléletről esett szó.
Emlékeztetőül, de nem egészen mellesleg: a legújabb korban a jelek szerint a nemzetállamok létrehozása került előtérbe. A kommunista rendszer 1989-es bukását követően széthullott a Szovjetunió, két államra szakadt Csehszlovákia, még többre Jugoszlávia. Menjünk nyugatabbra: komoly elszakadási törekvések mutatkoznak Spanyolországban (baszkok, de főleg katalánok), a tendencia tehát nem csupán kelet-európai jelenség. A nemzeti függetlenség kivívása mondhatni ősi törekvés, ami már az első világháború előtt (közben és után) is megnyilvánult.
Vissza az előadásra.
Tompó László elismerte ugyan, hogy Magyarország trianoni szétdarabolásában szerepet játszott az első világháborús két tábor (az Antant és a Központi Hatalmak, ezek közt Németország mellett a Magyarországot is magába foglaló Osztrák–Magyar Monarchia) ellentéte, de számos más ok is közrejátszott, hangsúlyozta. Másfélórás előadásában a legnagyobb terjedelemben ez utóbbiakat taglalta, a „hamis sztereotípiákat” cáfolandó.
De lássuk az egyéb okokat.
Első helyen szerepeltek a magyarellenes, szeparatista (pánszláv, román) törekvések, amelyek már az 1860-as években beindultak, és a kiegyezést (1867) követően felerősödtek. Hogy miért? Nem a magyar állam kedvezőtlen nemzetiségi politikája miatt (ez az előadó szerint példamutató volt a korabeli Európában), hanem mert a magyarok „mások” voltak.
Egyéb ok a liberalizmus és a szabadkőművesség terjedése. Ez utóbbi („bár voltak köztük tisztességes magyar emberek is”) lényegében az állam szétzüllesztését irányozta elő (?). És a zsidóság (köztük ugyancsak kiváló emberekkel is), amelynek egy (kozmopolita?) rétege szintén gyengítette a Trianon előtti magyarságot. Végül Károlyi Mihály 1918-as októberi – a még harcra és ellenállásra képes hadsereg feloszlatását előirányzó – kormánya, majd 1919. márciusában a (három hónapos) Tanácsköztársaság, amely a tárgyaláson lényegesen gyengítette a békeszerződés aláírása előtt a magyar küldöttséget. (A delegáció érveit tulajdonképpen meg se hallgatták, a döntés az Osztrák–Magyar Monarchia, és benne Magyarország szétdarabolására már jóval előbb megszületett.)
Hogy az első világháborút lezáró, a „győztes mindent visz” alapon megkötött békeszerződések milyen – például a második világháborúhoz vezető – következményekkel jártak, az más, jelenlegi témánkat meghaladó kérdés. Trianonban kétségtelenül születhetett volna jóval bölcsebb döntés is.
Amiben az előadóval maradéktalanul egyetérthetünk: „Trianon nagyon összetett, komplex folyamat”. Megközelítésében, tisztázásában mindenféle véleménynek van létjogosultsága. Az egyik lehetséges megközelítést kedden Aradon hallhattuk.
Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad)

„Egyesülés városa” cím: Pásztor Sándor nem írta alá a „magyar elnyomókat” említő beadványt
Nem volt hajlandó aláírni Pásztor Sándor megyei tanácselnök a „magyar elnyomók”-ról szóló beadványt, amelyben az „egyesülés városa” titulust kérik Nagyvárad számára.
A támogatáskérés céljából felkeresett Bihar megyei elöljárók közül csak Pásztor Sándor, a megyei önkormányzat elnöke nem írta alá azt a beadványt, amelyben a Nagyváradi Egyetem történelem tanszékének szakemberei kérik a kormánytól, hogy Nagyvárad, Arad és Nagyszeben is kapja meg az „egyesülés városa” titulust. Az elnevezést a „nagy egyesülés” jövő évi centenáriumi évfordulójának apropóján kapta meg Bukarest, Jászvásár és Gyulafehérvár, a váradi történészek ugyanakkor úgy vélik: az általuk megnevezett erdélyi városok is kellőképpen fontos szerepet töltöttek be az „egységes román nemzetállam” megalakulásában, így „joggal” követelhetik maguknak is ezt a „megtiszteltető” címet.
Az egyetemi professzorokon kívül Constantin Bungău rektor, Aurel Chiriac, a Körösvidéki Múzeum igazgatója, Ilie Bolojan nagyváradi polgármester, a megyeszékhely alpolgármesterei, a volt prefektus, valamint a megyei önkormányzat két alelnöke is aláírta a beadványt, Pásztor Sándor neve mellé pedig – a Bihoreanul hetilap tájékoztatása szerint – Mihai Drecin professzor a „nem akarta aláírni” szöveget illesztette.
Pásztor Sándor szerdai sajtótájékoztatóján az újságírók kérdésére elmondta: a beadvány szövegében olyan kifejezések szerepeltek – például „Budapest, a magyar elnyomók fővárosa” –, amelyeket szerinte meg kellett volna vitatni, illetve átfogalmazni, erre azonban a kezdeményezők nem voltak hajlandóak.
„Azt mondták, egy vesszőt sem lehet megváltoztatni a beadványon, én viszont úgy gondolom, hogy ha közösen nyújtunk be egy ilyen dokumentumot, előtte közösen is kellett volna megbeszélni. Nem jutottunk egységes álláspontra, így nem írtam alá” – magyarázta a megyei tanácselnök. Úgy vélte: a témát „21. századi” stílusban is meg lehetett volna közelíteni, akkor nem lett volna kérdés, hogy ellátja kézjegyével.
A nagyváradi történészek beadványukban felidézik Arad és Nagyszeben jelentőségét, és arra is emlékeztetnek, hogy 1918. október 12-én Aurel Lazăr nagyváradi lakásában fogadták el azt a – budapesti parlamentben később felolvasott – politikai nyilatkozatot, amellyel az erdélyi románok megfogalmazták különválási igényüket Magyarországtól, illetve az Osztrák–Magyar Monarchiától.
A professzorok az indoklásban Budapestet „a magyar elnyomó fővárosának” nevezik, és úgy vélik: „a magyar nemzet voltaképp hálás lehet Romániának, amiért 1919 nyarán megmentette a bolsevik alvilágtól, amikor a román hadsereg elnyomta Kun Béla rezsimét, és esélyt adott a nyugat-európai demokráciának a magyarországi politika fejlődésében. Hogy ezt Horthy Miklós jobboldali autoriter rendszerének beiktatásával később nem kamatoztatták, az már az akkori magyar vezetők mentalitásának és frusztrációjának tudható be”.
Vásárhelyi-Nyemec Réka Krónika (Kolozsvár)

Érdemes Désen is anyanyelven tanulni
Száznál több diák utazott Magyarországra Désről és környékéről a 2016–2017-es tanévben a budapesti Rákóczi Szövetség Diaszpóra- és Szórványprogramja keretében. A szövetség egyik célja a Kárpát-medencei magyarság sokoldalú támogatása a hosszú távú megmaradásáért folytatott küzdelemben, amelyben kiemelkedő szerep jut az oktatásnak. Így a Rákóczi Szövetség gazdag programsorozatot kínál a Kárpát-medencei iskolák számára a nemzeti összetartozástudat erősítése céljából.
A szórványprogram tíz programidőszakot kínált fel szeptemberben, amelyek közül a dési diákok teljes ellátással négy programon vettek részt: decemberben az advent, januárban a farsang, márciusban a március és júniusban a pünkösd programokon. Ebben a tanévben 77 dési, 20 bálványosváraljai és 20 magyardécsei diák találkozott más, az anyaország határain kívül, szórványban élő magyar diákkal. Kísérőikkel együtt meglátogatták Magyarország nevezetes épületeit, múzeumait, emlékműveit, különböző emlékünnepségeken vettek részt, ezáltal gyarapítva a magyarság történelmi múltjához kapcsolódó ismereteiket. A legutóbbi kirándulás során, 2017. június 1. és 4. között a Dési 1-es Számú Iskola 17 diákja a délvidéki Törökbecséről érkezett 50 diákkal és a kísérő pedagógusokkal közösen színes programon vettek részt Várpalotán, Királyszálláson, Veszprémben, Tapolcán, Tihanyban és Balatonalmádiban. – Köszönjük a Rákóczi Szövetségnek a lehetőséget, hogy itt lehettünk. Lehet, hogy egyébként soha nem lett volna alkalmunk látni például a magyar parlamentet, a Magyarság Házát vagy a Trianon Múzeumot. Megerősödött bennem az érzés, hogy jó magyarnak lenni – fogalmazott az egyik részt vevő középiskolás diák.
A szövetség programjai az anyagi támogatás mellett lelki megerősítést nyújt mindazoknak, akik szórványban élve küzdenek a magyarság megmaradásáért.
Antal Pávai Erika
tanítónő Szabadság (Kolozsvár)

„Nem sebeket feltépni, megbékélni kellene”
A trianoni kérdéskörnek nem elszakító, hanem összekötő tényezőnek kellene lennie, hiszen ez ugyanúgy a magyarság, mint a románság története – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Murádin János Kristóf történész. A Sapientia adjunktusa szerint amíg a politikusok nem hagynak fel a feszültséggeneráló üzenetekkel, amíg nem alakul ki regionális, „tegyük tisztába a dolgainkat” típusú együttműködés a magyar, román, szlovák történészek között, nem szűnnek a száz éve tartó viták.
Heves pengeváltás alakult ki az elmúlt időszakban magyar és román kormányzati illetékesek között a trianoni évforduló apropóján. Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter szerint itt az ideje, hogy Magyarország szomszédai, Európa vezetői kimondják, elismerjék, és politikájuk igazodási pontjává tegyék, hogy a magyar nemzet Trianonnak áldozata, nem pedig előidézője. A román külügyminisztérium provokációnak nevezte a kijelentést, Bukarest szerint a budapesti hivatalosságok megkérdőjelezik a világháborúk után Európában kialakult jogrendet. Történészként meglepte, hogy ilyen adok-kapok robban ki a két fél között? – Se történészként, se magánemberként nem lepett meg a dolog. Minden józanul gondolkodó ember előtt valamilyen szinten nyilvánvaló, hogy a centenárium közeledtével fokozottabb lesz a feszültség a térségben, de nemcsak magyar–román viszonylatban, hanem magyar–szlovák vonalon is. Számítani lehetett erre most, amikor az Európai Unió gyengélkedik, az államok bizonytalanok, valahogy eltünedezett a kilencvenes évek bizonyossága, miszerint a nyugati integráció mindent megold, és általánossá vált a létbizonytalanság. Ilyenkor erőteljesen előtérbe tudnak kerülni ezek a traumák, mint amilyen a trianoni is.
Ráadásul még el sem érkeztünk a román egyesülés centenáriumát ünneplő 2018-hoz, amikor az egész évet betöltő megemlékezések közepette bizonyára fokozódik a feszültség. Mire számíthatunk e téren? – Igazság szerint a román egyesülés kapcsán a centenáriumot nem jó évfordulóhoz kötik, hiszen a trianoni békediktátumot – amelyet békeszerződésnek neveznek ugyan, de én békediktátumnak vallom, hiszen a magyar tárgyalófél érdemi szinten nem szólhatott bele a szerződés tartalmába – 1920. június 4-én írták alá. Jogerőre is csak jóval később, 1921. július 31-én emelkedett, amikor a magyar Országgyűlés elfogadta és törvénybe iktatta. Trianonról tehát igazából csak 1920-tól vagy 1921-től beszélhetünk. Az 1918-as év nem Trianonról szól, hanem az Osztrák–Magyar Monarchia állami összeomlását jelenti, Nagy-Románia létrejötte pedig egy egész folyamat volt, amelynek első lépcsője 1918, amit centenáriumként akarnak ünnepelni jövőre. Ekkor ugyanis a besszarábiai térségnek a bekebelezése, Romániához csatlakozása történt meg, és az is csak azért ilyen hamar, mert 1917-ben a cári orosz állam összeomlott, az új bolsevik vezetés pedig különbékét kötött a központi hatalmakkal, így Romániának lehetősége adódott arra, hogy megszerezze a Pruton túli területeket. De ez még távol áll Trianontól, a nagy román állam létrejöttétől. Tehát végül is hamis dátumon alapszik az egyesülés centenáriuma, amit most ünnepelni fognak, és amelynek bizonyára számos tudományos, népszerűsítő program is része lesz, no meg a politikában is rengeteg visszhangot fog kiváltani. Úgy vélem, felesleges konfliktusokat gerjesztő év lesz a 2018-as centenáriumé, amelyeket el kellene kerülni, az évfordulónak nem ez kellene hogy legyen az üzenete. Olvasva a sajtóban kibontakozott magyar és román külpolitikai vitát, ismét felötlött bennem a gondolat, hogy 1918–2018-nak éppen arról kellene szólnia, ne a régi sebeknek a feltépését, hanem a megbékélést keresse a két nép. Ha már egy százéves évfordulóhoz ragaszkodunk – ami, mint mondtam, igazából legfeljebb három év múlva állja meg a helyét –, végre itt lenne az alkalom, hogy egy pozitívabb, nem pedig egy feszültséggeneráló üzenetre használják fel a mai bizonytalan világban. – Van-e arra esély ön szerint, hogy a jövőben közeledjék magyaroknak és románoknak Trianonhoz, illetve a nagy román egyesüléshez, december elsejéhez való viszonyulása, ezeknek a történelmi momentumoknak a megítélése? – Igazság szerint ennek nagy realitása szerintem nincs. Nemigen lehet ezen változtatni, hiszen ez a két dátum mindkét nép esetében beleivódott a nemzeti öntudatba, Trianon kérdésköre magyar szempontból, illetve a nagy egyesülés témaköre román szempontból egyaránt az identitás részét alkotja. Azt viszont el lehet érni, hogy felesleges, apró szurkálódásokkal ne hergeljék egymást ebben az időszakban, illetőleg hogy a két fél között egyfajta kompromisszumos megállapodás szülessen arról, miszerint az évfordulót valahogy mind a két félnek a nemzeti érzékenységeit figyelembe véve üljék meg. Magyarország, a magyarság számára persze, hogy tragédia, ami történt, ugyanakkor a román fél nem tudja megérteni azt sem, hogy a magyar oldalnak mindenképpen rossz lett volna. Valójában állandóan az a magyar tragédiának a lényege, hogy vagy nagy államként megmarad a történelmi Magyarország, de akkor nem független, mert az osztrák fél vagy bármilyen más hatalmi tényező mellett lesz kénytelen élni, vagy független, de kis állammá válik, viszont nincs meg a nemzeti egysége. Tehát a magyarság számára semmiképpen sem származott kedvező kilépési lehetőség az első világháborúból. Másik negatívuma a román félnek, hogy a politikum gerjeszti ezeket a feszültségeket, holott az egyszerű román ember pontosan tudja, nem várható el a másiktól, a magyar féltől a nagy egyesülés megünneplése, amely mégiscsak az éppen bekövetkezett tragédiát jelenti számára. Minden logikusan gondolkodó, bizonyos kérdésekhez nem rosszindulattal viszonyuló ember belátja, hogy ezt nem lehet ünnepként felfogni magyar szempontból.
Miként lehetne tekintettel lenni a másik nép érzékenységére? Hogyan oszlatható el a gyanakvás, amikor az egyik fél határrevíziós törekvéseket vél felfedezni, a másik pedig folyamatosan igyekszik cáfolni ezeket a vádakat? – A magyar félnek is tanulnia kéne abból, hogy a román érzékenységet nem kéne felesleges politikai nyilatkozatokkal sérteni, bántani. Nyitni kellene a románok felé, előtérbe helyezve a partneri kapcsolatokat, hosszú távon kellene gondolkodni. Ezek a nyilatkozatháborúk mindkét félnek csak rosszat tesznek. A december elsejei román nemzeti ünnepet – ami végül is az erdélyi románságnak volt az akaratnyilvánítása, hogy a román nemzethez tartozzék – , illetve a magyarság számára szomorú trianoni dátumot, az ezzel kapcsolatos érzékenységet egyformán tiszteletben kellene tartania mindkét félnek. Ha a politikum ezeket az érzékenységeket figyelembe véve próbálna regionális, közép-európai centenáriumi megemlékezéssorozatot – szándékosan nem mondtam ünnepséget – tartani, akkor hosszú távon közelíteni lehetne az álláspontokat, a történelemszemléletet. És el lehetne érni egy olyan minimum minimorumot, kompromisszumos megoldást, amelynek köszönhetően kialakulhatna egy békés egymás mellett élés. Mindkét oldalon nagy felelősség hárul a politikumra. A kis közép-európai országok különösen egymásra vannak utalva most, amikor az EU gyengélkedik, továbbá migránsválság, ukrán polgárháború, görög adósságválság és számos egyéb probléma felmerül. A trianoni kérdéskörnek nem elszakító, hanem összekötő tényezőnek kellene lennie, hiszen ez ugyanúgy a magyarság, mint a románság története. Az interpretációknak a közelítése nagyon fontos lenne a jövő szempontjából, és erre tökéletes alkalom lenne a 2018 és 2020 közötti többéves emlékév. Magyarországon éppen most járt le a Gulág-emlékév, a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások majdnem három évig tartó emlékéve, amelynek a programjai éppen a megbékélést, ennek a nehéz történeti kérdésnek a tisztázását szolgálták. Ezt lehetne a trianoni évforduló kapcsán is megtenni, ehhez azonban mindkét fél részéről politikai akaratra van szükség, mert nem a szakma, az értelmiség tud mozdulni, hanem a politikum.
Apropó, szakma: a történészek körében zajlik-e előremutató vita, egyeztetés Trianon, a román egyesülés kérdésében? Különös tekintettel arra, hogy például évtizedek óta létezik magyar–román történész vegyes bizottság, ám eredményekről nemigen hallani. – Léteznek ilyenek, de az az igazság, hogy ezek látszatfórumok. Az a szomorú helyzet, hogy a szakmában sincs kompromisszum. A tudomány nyilvánvalóan nem képes közvetlenül az egész néphez szólni, mint a politika, de a tudománynak, a szakmának is nagyon fontos, hogy kiegyezzen a két fél egymással. Jelenleg nem ez történik, még mindig két párhuzamos történetírás zajlik kisebb-nagyobb kivételekkel: Lucian Boia román, Romsics Ignác, Ormos Mária és mások magyar oldalon, akik megpróbálják több szempontból megvizsgálni ezt a nagyon kényes kérdést. Igazán objektív történetírás nincs, mert az ember az írásába akarva-akaratlanul belecsempész valamelyest a szubjektivitásából, és abban a pillanatban támadási felületet nyújt a másik fél számára. Addig nem lehet összhangról beszélni, ameddig egymás műveiben azt keressük, kinek a politikai nézőpontjait próbálja érvényesíteni az illető történész, és amíg nem arra törekszünk, hogy közös, kompromisszumos történelemképet sikerüljön kialakítani. Pedig nagyon fontos volna, mert a jövő nemzedékei a történelem tekintetében az iskolapadban vagy az egyetemi padsorokban mégiscsak a történészektől, a szakmabeliektől sajátítják el a múlt ismeretét, és ha nem egy megalapozott, közös nézőpont szerint, egységesen oktatott történelemszemléletként veszik át, akkor ez a száz éve tartó vita tovább fog gyűrűzni az újabb történészgenerációk között magyar és román oldalon. – Viszont nem segít az összhang, a közös nézőpont kialakításán Ioan Aurel Popnak, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektorának minapi állítása, miszerint úgymond a budapesti kormány által létrehozott románellenes propaganda-főosztályként működik a Magyar Tudományos Akadémia „Lendület” Trianon 100 Kutatócsoportja. Mi a véleménye az amúgy neves történészként elkönyvelt rektor félig-meddig pontosított kijelentéséről? – Ez egy zsigerileg érkezett visszajelzés, ami szerintem onnan ered, hogy a románság számára például a második bécsi döntés olyan trauma volt, amelyet a mai napig nem tudott feldolgozni. Észak-Erdély Magyarországhoz való visszatérése mutatta meg, hogy van visszaút, van lehetőség arra, hogy a nagy román egyesülés visszarendeződjék. Ez a félelem a kommunista történetírásban oly mértékben megjelent és általánossá vált a második világháború után, hogy a dák–román nemzeti mítosz is a mostani határrendszernek a megőrzését szolgálta. A mostanihoz hasonló reakciókat vált ki bármilyen kihívás, impulzus, ami arra késztethet román történészeket, hogy egy esetleges visszarendeződés veszélyét lássák. Szerintem az amúgy híres, nagy kaliberű történésznek számító Ioan Aurel Pop sem gondolta át a mondandóját, hanem zsigerileg reagált, ami nyilván az ő szocializációs időszakából, történészi formálódási korából eredő reakciókból táplálkozott, később pedig helyesbített is. Látni kell azt is, hogy a román politikumnak olyan elvárásai vannak, miszerint az ilyen funkcióban lévő embereknek éreztetniük kell, hogy figyelik ezt a kérdést, a sértésnek vélt jelenségeket, és érzékenyen érinti őket a nemzeti tudat sértése. Ettől függetlenül nem kellett volna így reagálnia, hiszen nem kormányzati testületről van szó, a „Lendület” Trianon 100 Kutatócsoport eredeti célja éppen az, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba, hiszen még magyar oldalon sincs összhang. Ne feledjük, a magyar történészek között is kettős megítélése van a korszaknak. Egyik oldalon ott van a balos megítélés, miszerint a tanácsköztársaság bukása tulajdonképpen utat nyitott a Trianonhoz vezető ösvényen, a másik oldal pedig azt mondja, maga a tanácsköztársaság és annak a vezetői a felelősek azért, mert Trianon olyan lett, amilyen.
Trianon: „kéne végre egy közös terv” A trianoni diktátum témája a magyar identitás egyik alapkérdését feszegeti – véli Ablonczy Balázs, az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoport vezetője. 
A Lendület-csoportnak éppen az lenne a feladata, hogy egységes, letisztult, a történeti valósághoz minél inkább közelítő képet alkosson. Igen ám, de amint magyar történészek tudatosan, csoportba szerveződve kutatni kezdik Trianon kérdését, az a környező országokban – köztük Romániában - rögtön gyanakvást, félelmet vált ki, már csak a második bécsi döntés emléke miatt is.
Pedig attól függetlenül, hogy százéves évfordulót ülünk-e vagy sem, igazából a magyar és a román oldal számára egyaránt időszerű a kérdés, hiszen a trianoni problematika lényegében a mai napig nincs letisztázva. A magyar állam, a magyarság számára három olyan történelmi trauma van a 20. században, amin nem tudta túltenni magát, és nem sikerült tisztáznia: a trianoni békediktátum, az újabb, 1947-es párizsi békediktátum (mondhatni a második Trianon), valamint az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverése.
Ezek a történelmi pillanatok nemcsak a mai magyar államra vonatkoztak, hanem az egész régióra kihatottak, éppen ezért ameddig ezekben nincs letisztult álláspont, és nem alakul ki közös regionális, „tegyük tisztába a dolgainkat” típusú együttműködés a román, szlovák, szerb, ukrán történész kollégákkal, addig ezek az évfordulók csak problémákat fognak okozni.
Murádin János Kristóf
Történész, egyetemi oktató, Marosvásárhelyen született 1980. november elsején. A kolozsvári BBTE történelem szakán jelenkoros szakosodással végzett, ugyanott mesteri, majd 2010-ben a történelemtudományok terén doktori fokozatot szerzett. 2008-tól a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Természettudományi és Művészeti Kara jogtudományi és európai tanulmányok tanszékének főállású oktatója adjunktusi beosztásban, a kolozsvári kar kancellárja. Kutatási területei: erdélyi magyar civilek deportálása a Szovjetunióba 1944 őszén, az 1944-es frontátvonulás Kolozsváron, magyar kultúrintézmények Erdélyben 1944 és 1948 között, magyar–román kapcsolatok a 20. század első felében.
Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár)

Fotók Szent László-freskókról
Szent László-freskók a Kárpát-medencében címmel Móser Zoltán budapesti fotóművész felvételeiből nyílt kiállítás hétfő délután a Vártemplomban, az idei Szent László Napok keretében.
Móser Zoltán fotóművész kiállítása 13 tablóból áll, melyek – a bevezető és a leírópanón kívül – egy-egy freskórészletet tartalmaznak a Kárpát-medence különböző templomaiból. A helyszínek a következőek: a romániai gelencei Szent Imre római katolikus templom, a homoródkarácsonyfalvi unitárius templom és a székelyderzsiunitárius erődtemplom (UNESCO-világörökség), a szlovákiai karaszkói evangélikus templom, a rimabánya evangélikus templom, a vitfalvi Szent Fülöp és Jakab római katolikus templom, a zsigrai Szentlélek római katolikus templom (UNESCO-világörökség), a szepesmindszenti Mindenszentek római katolikus templom, a kakaslomnici Alexandriai Szent Katalin római katolikus templom, valamint a magyarországi tereskei Nagyboldogasszony római katolikus templom és a türjei Gyümölcsoltó Boldogasszony római katolikus templom.
Kulcsjelenet
Az érdeklődőket Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője köszöntötte. Gaal Gergely, a Nemzetpolitikai Államtitkárság által meghirdetett Szent László-emlékév programjainak lebonyolításával foglalkozó tanácsadó testület elnöke felidézte, hogy a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a lovagkirály trónra lépésének 940., és szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából indította el a Szent László-évet, melyet a múlt héten a Magyar Országgyűlés határozatként is meghirdetett. Arra hívta fel a figyelmet: a freskók a Szent Lászlóról szóló egyik legismertebb legenda – a kunok ellen vívott kerlési csata – kulcsjelenetét, a lányrabló kun legyőzését örökítik meg. A középkori freskómaradványok mondanivalója nagyon hasonló: a világosság és a sötétség, a jó és a rossz, a keresztény és a pogány kettősségének a küzdelmét ábrázolják.
Mons. Fodor József római katolikus általános helynök a „szerény kiállítás” azon vonatkozását emelte ki, hogy Szent László tiszteletére fókuszál. Hangsúlyozta: ez még a kommunista időben is létezett, és meggyőződése, hogy Szent László napjainkban is óvja, védelmezi az általa alapított Nagyváradot, illetve az egyházmegyét, szereti a városát, és közbenjár értünk, hiszen mivel magyarázható például az, hogy a környékünket elkerülik a manapság oly gyakori szélsőséges időjárási körülmények, vagy az, hogy bár korábban esett az eső, a május 14-i körmenet idején gyönyörűen sütött a nap.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos elnöke olyan szavaknak a többszörös ismétlésével, mint nemzet és keresztény arról beszélt, milyen fontos szerepet játszott hitünk védelmében Szent László, és manapság is a magyarok hogyan jeleskednek ezen értékek megóvása terén.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Megnyitották a „Királyi hét” mottójú Szent László Napokat
A Nagyváradi Szigligeti Színházban nyitották meg hivatalosan és ünnepélyesen az V. Szent László Napokat június 19-én este, egy köszöntőbeszédeket követő emlékezetes gálaműsorral.
Azt megelőzően, délután főhajtásra és koszorúzásra került sor a városalapító lovagkirály szobránál. A nagyváradi római katolikus székesegyház előtt álló – egykor a város főterén felállított, de Trianont követően onnan száműzött – királyszobor tövében helybéliek és Magyarországról érkezettek maroknyi serege Kiss Géza váradolaszi kántor tárogatószava után együtt énekelte el a „Keresztes vitézek daliás vezére, mi árva nemzetünk ékessége, fénye…” kezdetű Szent László-himnuszt. Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő a Zsoltárok könyvét idézve (24,7–10) röviden emlékeztetett: a nagy magyar király hatalma, küldetése és ereje egyaránt isteni akaratból fakadt, a neki szóló hódolat egyben a Teremtő előtti főhajtás és hitmegvallás.
A tisztelgő koszorúzást követően megnyitották a vártemplomban a Móser Zoltán fotóművész felvételeiből Szent László-freskók a Kárpát-medencében címmel nyílt kiállítást.
Este a színházat megtöltő meghívottakat és érdeklődőket többen is köszöntötték rövid ünnepi beszédekkel. Elsőként a Szent László Napok főszervezője, Zatykó Gyula, aki a kulturális fesztivál ötletadóit, kezdeményezőit és szervezőit, illetve különböző rendű és rangú támogatóit méltatta, de legfőképpen az évről évre kitartó és gyarapodó részvevőket, köztük a közelről-távolról hazatérőket.
Magyarország kormánya nevében Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár üdvözölte az egybegyűlteket, kiemelve a városalapító szent királynak a magyar történelemben betöltött szerepét, illetve magának Nagyváradnak a jelentőségét – múlt, jelen és jövő vonatkozásában. Emlékeztetett, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Szent László Emlékévnek nyilvánította a 2017-es esztendőt az uralkodó trónra lépésének 940. és szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából
Papp László, Debrecen polgármestere többek között a városa és a Nagyvárad közötti negyedszázados testvértelepülési viszonyt méltatta és annak új tartalmakkal való feltöltését ígérte, a Körös-parti város elöljárójával együttműködve, akivel arról is megállapodott – épp a nyitógála előtt –, hogy Várad mindenben támogatja Debrecent abban, hogy 2023-ban Európa kulturális fővárosa lehessen. „Kívánom, hogy az előttünk álló Szent László Napok erősítsék a váradi magyarságot, segítsék a megértést magyarok és románok között, és erősítsék Debrecen és Nagyvárad együttműködését” – fogalmazott.
Ilie Bolojan nagyváradi polgármester arról beszélt, hogy a Szent László Napok egyszerre a nagyváradi magyarság és a város ünnepe is, amelyen egyre több román nemzettársa is részt vesz. Kifejezte a város lakosságának egynegyedét kitevő magyarok iránti tiszteletét, elismerve őseik történelmi érdemeit, valamint a jelenkoriak hozzájárulását a gazdasági és kulturális élethez, a békés társadalmi fejlődéshez.
Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke – úgy is, mint az erdélyi magyarság „régi barátja” – a határ két oldalán élők egymásrautaltságáról, illetve a szükségszerű magyar és román együttélésről és együttműködésről is beszélt, miközben Szent László „titkát” helyezte reflektorfénybe, aki államférfiként, diplomataként és szolgálattévő keresztényként volt kiválóságban példamutató elődünk.
Tőkés László házigazdagént zárta a felszólalásokat, köszöntve a távolabbról érkezett vendégeket, köztük is külön Lomnici Zoltánt, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökét és Okos Márton, aBáthory-Bem Hagyományőrző Egyesület elnökét, akik a Szent László Emlékév kezdeményezői voltak. Európai parlamenti képviselőnk, aki egyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, nemcsak a Szent László Napok szervezőinek köszönte meg a munkát, hanem mindazoknak, aki a nemzetpolitikában hasznosan tevékenykednek. Történelmi ívű küszködéseinkre utalva mutatott rá reményteljes bizakodással: „Hinnünk kell, hogy szent királyunk mostani, megromlott állapotunkban, eme újkori próbás időkben is segítségünkre lehet és segítségünkre siet.” 
Több olyan törekvést is méltatott Tőkés László, amelyek a magyarság talpra állítását, megerősítését és felemelését célozzák helyi és regionális szinten. „Már-már válságos helyzetünkben, váradi népünk vészes megfogyatkozása és elerőtlenedése idején a megoldás és a kiút számunkra semmiképpen nem a kivándorlás vagy az önfeladó beolvadás, hanem az itthon, szülőföldünkön való megmaradás, melyre Szent László királyunk erejével, hitével és oltalmával szövetkeznünk szükséges” – fejtette ki.
Következett a Hagyományok Háza által összeállított, Mihályi Gábor szerkesztett-rendezte Szállnak a pávák című produkció, amelyben a Magyar Állami Népi Együttes tagjai és a „Fölszállott a páva” televíziós népzenei és néptáncos tehetségkutató verseny döntősei léptek föl, akik bukovinai, magyarbődi, csíki, kazári, vajdaszentiványi, kalotaszegi, szilágysági, Küküllő menti, jászsági, és mezőségi táncokkal-dalokkal kápráztatták el a közönséget.
A nyitógálát Vindis Andrea színművész konferálta, közreműködött Kiss Adrienn Lívia gyermekénekes, a színvonalas, parádés zenés-táncos műsort vastapssal és ovációkkal hálálták meg a jelenlévők, a Boldogasszony Anyánk kezdetű néphimnuszt pedig együtt énekelték el zárásként az előadók és a nézők. tokeslaszlo.eu/cikk

Szent László értékrendje összekötő kapoccsá vált
Nagy érdeklődés övezte azt a gálaműsort, melyet hétfő este tartottak meg a nagyváradi Szigligeti Színházban. A Szállnak a pávák című népzenei és néptánc-összeállítással nyitották meg az immár ötödik alkalommal megszervezett nagyváradi Szent László Napokat. A gálaműsoron (idén első alkalommal) megjelent nagyvárad polgármestere Ilie Bolojan, illetve a megyeszékhely önkormányzatának több képviselője. Magyarországról érkezett az ünnepségre Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Papp László, Debrecen polgármestere, Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke. A váradi politikusok közül említést érdemel Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti tanács elnöke, Szilágyi Zsolt az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, valamint az EMNP több helyi vezetője
A megjelenteket, elsősorban a váradi polgárokat, közéleti személyeket, politikusokat elsőként Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője köszöntötte, aki rámutatott arra az útra, amelyen át a négy esztendeje indított Szent László Napok a térség legnépszerűbb megarendezvényévé nőtte ki magát. „Évről évre többen ismerték el a kulturális fesztivál létjogosultságát, és csatlakoztak partnerként vagy támogatóként a szervezők mellé. A Szent László Napok ma már a hivatalos városimázs része, a városháza is támogatja, sőt népszerűsíti az eseményt.” – mutatott rá Zatykó.
A magyar kormány képviseltében Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szólalt fel. Emlékeztetett, szent királyunk trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Szent László évének nyilvánította a 2017-es esztendőt. „Nagyváradot mindig is jellemezte a kiállás, az értékek megőrzése és az újrakezdeni tudás, így lett újra magyar felsőoktatás a Partiumi Keresztény Egyetemen, így védték meg a várost lakó reformátusok és katolikusok, magyarok és románok a kommunizmus által lerombolni kívánt Szent László-templomot, így lett a régi helyett új Szent László-hermája a 19. században a városnak, és így újul és szépül meg folyamatosan Várad terebélyes vára.
Felszólalt Papp László, Debrecen polgármestere is, aki többek között arról beszélt, hogy a megnyitógála előtt megállapodott Ilie Bolojan nagyváradi polgármesterrel, hogy a Körös-parti város támogatja, hogy magyarországi testvérvárosa 2023-ban Európa kulturális fővárosa lehessen, s megígérte, ha Várad pályázik, ők is mellé állnak.
A maga során a Nagyvárad és Debrecen közötti megállapodásról Ilie Bolojan is beszélt. Szólt arról is, hogy a Szent László Napok egyszerre a nagyváradi magyarság és egész Nagyvárad ünnepe . Kiemelte, a váradi magyarok iránti tiszteletből érkezett a megnyitóra: egyrészt azért tiszteli a magyar közösséget, mivel több száz éven keresztül megteremtették Várad mai képét, a mai belváros nagyrészt nekik köszönhetően néz ki úgy, ahogy ma kinéz, másrészt azért, mert a ma itt élő, a város lakosságának mintegy 25 százalékát kitevő magyarság számottevően hozzájárul a város gazdasági és kulturális életéhez.
Németh Zsolt felszólalásában rámutatott arra, hogy Szent László személyisége összeköti a magyarságot, a határ két oldalán élőket, illetve a magyarokat és románokat, hiszen a lovagkirály nem csak térben, hanem időben is összeköt mindazokkal, akik hozzá hasonló értékalap mentén alakították a nemzet sorsát.
Tőkés László, (mint váradi politikus) házigazdaként szólt az egybegyűltekhez, megköszönve a szervezők munkáját. „Hinnünk kell, hogy Szent László királyunk mostani, megromlott állapotunkban, eme újkori próbás időkben is a segítségünkre lehet, és segítségünkre siet” – jelentette ki.
A köszöntések között Kiss Adrienn Lívia, akit a Fölszállott a Páva televíziós népzenei és néptáncos tehetségkutató versenynek köszönhetően ismert meg a váradi közönség is, népdalokat adott elő. A felszólalások után került sor a látványos, magával ragadó produkciókra. A Magyar Állami Népi Együttes és a Fölszállott a páva televíziós népzenei és néptáncos tehetségkutató verseny döntősei előadásukkal bűvölték el a váradi közönséget.
Szőke Mária Reggeli Újság (Nagyvárad)