Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Ördögtérgye Néptáncegyüttes és Egyesület (Kolozsvár)
50 tétel
2009. október 28.
Valamennyi korosztály részvételére számít november 21-én a Kolozsvár magyar művelődési életéhez programokkal hozzájárulni kívánó, 1999-ben alakult Ördögtérgye Néptáncegyüttes. A szervezet tízéves születésnapját is megünneplő VI. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó gazdag programmal várja az érdeklődőket. Stanik Bence, az Ördögtérgye elnöke kifejtette, az egyesület Kolozsvár egyik legfontosabb kulturális-művelődési szervezetévé kezd válni. A program idén is gyermekfoglalkozással kezdődik, majd a Mátyás király álruhái című mesejátékot adja elő a Maros Művészegyüttes. Ezt követően Néprajzi egyetemi jegyzetek címmel a Kriza János Néprajzi Társaság rendhagyó, táncos könyvbemutatót tart: Gazda Klára, Szikszai Mária, Pozsony Ferenc és Keszeg Vilmos mutatja be egy-egy kötetét. A tíz év alatt több ördögtérgyés házasság született. Megtartják a korábbi és a jelenlegi ördögtérgyések találkozóját. – Az Ördögtérgye aktív táncosainak mintegy fele oktat jelenleg folyamatosan a világ különböző országaiban: az Amerikai Egyesült Államokban, Magyarországon stb. és persze Erdély különböző településein. /Ferencz Zsolt: Évforduló – „Ne elégedjünk meg azzal, amit kaptunk, próbáljuk meg azt továbbadni” – bíztat Stanik Bence, az Ördögtérgye Néptáncegyüttes elnöke. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./
2009. november 23.
A kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttes megalakulásának tízéves évfordulóját ünnepelték a hatodik Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozón. Az rendezvény délelőtti programjai elsősorban gyermekeknek szóltak, délután pedig felnőtt táncoktatással, a Kriza János Néprajzi Társaság könyvbemutatóival, nemez- és fotókiállítással folytatódott a program. Az esti gálaműsoron fellépett a Zurboló, a Szarkaláb, a Kaláka és a szegedi Cuháré néptáncegyüttes is. Az Ördögtérgye pedig a Feketetó – a feketetói vásár táncban és énekben című műsorát mutatta be. Néprajzi egyetemi jegyzetek címmel Gazda Klára, Szikszai Mária, Keszeg Vilmos, Pozsony Ferenc könyveit mutatták be. Ezt követően az Ördögtérgye Néptáncegyüttes tíz év nemezterméséből szervezett kiállítást és vásárt. Henics Tamás bécsi fotóművész Falu szélén, táncház mélyén című fotókiállítását is délután nyitották meg. Kallós Zoltán néprajzkutató és Lengyel „Türei” László is népdalokat énekelt. /Tízéves születésnapját ünnepelte az Ördögtérgye. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 23./
2011. augusztus 20.
Fesztivál – Olasz muzsika, magyar népzene hátizsákos turistáknak
Bemutatkoztak a XIII. Szent István-napi Néptánctalálkozó táncosai
Tizenharmadik kiadásához érkezett a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány és a Szarkaláb Néptáncegyüttes által szervezett Szent István-napi Néptánctalálkozó, amely idén is szerves része a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatának. Így történt meg, hogy a néptánctalálkozón fellépő együttesek a magyar napok fesztiválutcájában mutatkoztak be tegnap, nem is akárhogyan: fergeteges hangulatot varázsoltak, amit jól tanúsít, hogy a nézők közül is sokakat bevontak a táncba. Az évek során az egyik legrangosabb Kárpát-medencei Szent István-napi rendezvénnyé váló találkozó első ízben Égtájak Fesztivál is, a budapesti Égtájak Egyesület társszervezésében. Idén 8 ország 350 táncosa sorakozik fel a Kolozs és Szilágy megyei 180 hagyományőrző fiatal mellé – megannyiukat egy helyen láthatjuk vasárnap, amikor a hagyományos kolozsvári utcai felvonuláson és zárógálán csillogtatják meg tudásukat és csodálatos népviseleteiket.
A XIII. Szent István-napi néptánctalálkozó együtteseinek bemutatkozó tánca fokozta tegnap délben a hangulatot a fesztiválutcában, a magyar napok keretében.
Elsőként a szlovákiai Nádas Néptáncegyüttes tette próbára a Farkas utcai színpad deszkáit, majd a Görögországból érkező Halastra Youth Center táncosai szórakoztatták a közönséget. Igazi olasz hangulatot varázsolt a Calabria tartományból érkező Gruppo Folk I Peddaroti, majd a magyarországi román kisebbséget képviselő Nyisztor György Hagyományőrző Egyesület táncosai léptek fel. A bemutatkozás utolsó mozzanataként a csíkkozmási Bojzás Néptáncegyüttes – akik már kilencedik alkalommal vesznek részt a találkozón – hívta közös táncra a közönséget – fiatalokat, időseket, hátizsákos turistákat és a többi együttes „civilben” jelen levő tagjait.
A bemutatót követően a házigazda Szarkaláb Néptáncegyüttes vezetője és koreográfusa, Pillich Balázs elmondta, hogy az idén is igyekeztek minél több kisebbségi együttest meghívni az egész Kárpát-medencéből és Európából. Végül nyolc országból (Szerbia, Horvátország, Magyarország, Olaszország, Görögország, Ukrajna, Szlovákia, Lengyelország) közel 400 táncos érkezett a találkozóra. Mivel a rendezvény idén Égtájak Fesztivál is a budapesti Égtájak Egyesület társszervezésében, a szervezők azt is célul tűzték ki, hogy az összes Kárpát-medencei régióból legyen képviselve a magyar kisebbség. Két régió, a Muravidék és Burgenland kivételével mindenhonnan érkeztek is képviselők – tudtuk meg.
Pillich Balázs örömét fejezte ki, hogy idén először Kárpátaljáról és Ukrajnából is érkezett egy-egy kisebbségi csapat, és felhívta a figyelmünket a különleges görögországi, olaszországi és lengyelországi együttesekre. Hozzátette: az idei találkozót egyébként az is különlegessé teszi, hogy a vasárnapi zárógálán mind az öt kolozsvári magyar néptáncegyüttes képviselni fogja magát, vagyis ott lesz az Ördögtérgye Népáncegyüttes, a Bogáncs Néptáncegyüttes, a Zurboló Táncegyüttes, a Szarkaláb Néptáncegyüttes és a Kolozsváron működő, de kalotaszegi táncosokból álló Kalotaszeg Néptáncegyüttes.
Tegnap délután az európai kisebbségi és regionális kultúrák számontartott találkozóhelyévé vált Szent István-napi néptalálkozó programjai vidéken folytatódtak: a táncosok „kirajzottak” Kolozs és Szilágy megye különböző településeire. Délután hét órától így párhuzamosan zajlottak a népviseleti felvonulások és a helyi – esetekben falunapi – ünnepségek Gyaluban, Mákófalván, Zsobokon, Bánffyhunyadon, amit a néptáncegyüttesek bemutatkozása követett. Ma, augusztus 20-án, ismét kiemelkedő esemény lesz a 17.00 órakor népviseleti felvonulással kezdődő Magyarfenesi Szabadtéri Gálaműsor, számos meglepetéssel: parádés felvonulás, szabadtéri színpad, tábortűz, tűzijáték, táncház, falubál stb. várja a várhatóan többezer érdeklődőt.
Vasárnap viszont már a kolozsváriaké a fesztivál: az immár hagyományos délelőtti népviseleti felvonulást (amely délelőtt fél 11-kor kezdődik) a Mátyás-szobor előtti tánc-kavalkád követi, majd a Szent Mihály-templomban tartandó ünnepi áldást követően 17.00 órától kezdődik a XIII. Szent István-napi Néptánctalálkozó Kolozsvári Zárógálája a Diákművelődési Házban.
Szintén vasárnap, 17.00 órától kezdődik kalotaszentkirályi rendezvény is, amely az idén másodszor a kalotaszentkirályi falunapok keretében kap helyet
(háromszéki) Szabadság (Kolozsvár)
2012. március 15.
Mit kíván a magyar nemzet? Békét, szabadságot, egyetértést
Ma is üzenetértéke van a márciusi ifjak 12 pontjának
Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc kitörésére emlékezik ma a világ magyarsága. Erdély-szerte és az anyaországban egyaránt számos rendezvény keretében ünneplik meg március 15-ét, a magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményét. A romániai magyar közösséget képviselő politikai szervezetek több helyszínen külön emlékeznek a ’48-as történésekre és hősökre, Kolozsváron az előző évekhez hasonlóan együtt ünnepel a magyarság. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Nagykárolyban és Szatmárnémetiben, az Erdélyi Magyar Néppárt pedig Zilahon tartja központi rendezvényét. Kolozsváron a már szokásos felvonulásra a Protestáns Teológia előtt gyülekeznek 10 és 11 óra között, majd a déli ökumenikus istentiszteletet követően kerül sor koszorúzásra és köszöntő beszédekre a Biasini-szállónál.
Az ünnepi programokhoz csatlakozik A harmadik királyfi vagy királylány címmel meghirdetett irodalmi pályázat díjátadója március 15-én, délelőtt 10 órától a magyar operában. Az eseményen részt vesznek a rendezvény védnökei: dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke és Tőkés László, az Európai Parlament képviselője. Közreműködik Vigh Ibolya és Incze G. Katalin, a magyar opera művészei, valamint a Boling Társaság (Csergő Domokos – dob, Szallós-Kis Anna – fuvola, Szép András – zongora, Antal Attila – nagybőgő).
Idén is a Protestáns Teológiánál gyülekeznek az ünnepelni vágyók március 15-én, csütörtökön délelőtt 10 és 11 óra között. 12 órától fél 2-ig ökumenikus istentiszteletet celebrálnak a főtéri Szent Mihály-templomban, 14–16 óra között koszorúzás és köszöntő beszédek a Biasini-szállónál. Este 7 órakor a Kolozsvári Magyar Operában a XI. Ifjúsági Néptánctalálkozó gálaműsorát tekinthetjük meg – fellép a Bogáncs, a szamosújvári Kaláka, a Kalotaszeg, az Ördögtérgye, a széki Szalmakalap, a Szarkaláb és a Zurboló néptáncegyüttes, közreműködik a Harmadik zenekar. A gálaműsor része az egész héten zajló Kolozsvári Tavasz népzene és néptáncfesztiválnak (ennek részletes programját a 2. oldalon találják). A néptáncelőadás keretében magyar állami kitüntetések átadására is sor kerül. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete ezúton mond köszönetet a kolozsvári egyházaknak, az ifjúsági szervezeteknek és a Református Kollégium kórusának a szervezésben nyújtott segítségért.
A Kolozs Megyei Magyar Diáktanács (KMDT) is ünnepséget szervez 1848. március 15-e alkalmával. Szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt Mátyás király szülőháza előtt március 15-én, csütörtökön du. fél 7-kor, ahol középiskolás diákok csillogtatják meg versmondó tudásukat egy rövid, verses, zenés előadás keretében. A fiatalok mindenkit hívnak: „Jöjjön el Ön is, hogy együtt emlékezzünk meg e híres nap eseményeiről, hiszen van mire büszkék legyünk.”
Ünnepi K.O.ncertcímmel erdélyi magyar rockzenével való közös ünneplésre hívja közönségét a Knock Out, azaz a Nóka út kolozsvári rockzenekar. A koncert március 15-én este 9 órakor kezdődik a Bulgakov&Macskaház bulispincéjében (Virág/Inocenţiu Micu Klein utca 15–17. szám).
Szabadság (Kolozsvár)
2012. május 11.
Startolt a XV. ETDK
Ma elkezdődik a tudományos munkák bemutatása a XV. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián (ETDK), Kolozsváron.
Ma elkezdődik a tudományos munkák bemutatása a XV. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián (ETDK), Kolozsváron. A verseny hivatalos megnyitóját tegnap délután a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) főépületében rendezték meg. Az eseményen dr. Néda Zoltán A ritmus fogságában című díszelőadását tartotta meg, valamint fellépett az UniCante kórus. A nyitórendezvény az Ördögtérgye Néptáncegyüttes Ki mint veti táncát… című előadásával folytatódott, amelyet a Báthory István Elméleti Líceum dísztermében láthatott a közönség. A diákköri konferenciát a Babeş– Bolyai Tudományegyetem, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet közösen szervezi. Az esemény a romániai felsőoktatási intézmények alapképzésben vagy mesteri képzésben részt vevő magyar hallgatóinak teremt fórumot tudományos kutatási eredményeik bemutatására. Idén kilenc helyszínen, 29 szekcióban, 199 diák ismerteti munkáját 106 zsűritag előtt. Az érdeklődők az előadásokon szabadon részt vehetnek. A XV. ETDK színvonalát színházi előadás, könyvbemutató és vendégelőadók szemináriumai emelik. A konferencia programkínálata a etdk.kmdsz.ro honlapon is megtekinthető. A rendezvény vasárnap az Auditorium Maximumban este díjátadóval ér véget. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. november 3.
Apáról fiúra (XXIV. Népzene- és Néptánctalálkozó)
Utolsó óráit éljük egy kultúrának, az idén huszonnegyedik alkalommal megszervezett sepsiszentgyörgyi népzene- és néptánctalálkozón még láthatunk idős táncosokat, zenészeket, de tíz év múlva már csak az utódoknak tapsolhatunk, akik másképp járják és másképp húzzák – mondta Ivácson László, a házigazda Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetője.
A sokak által várt eseményre november 9–11. között a Tamási Áron Színházban kerül sor, az eddigi szokásokhoz híven egy amatőr erdélyi csoport lép fel elsőként – a jobbak között számon tartott kolozsvári Ördögtérgye egy „népkézláb fantáziát” mutat be a budapesti Gázsa zenekar közreműködésével, a sepsiszentgyörgyi Orza Călin rendezésében. Szombaton a hagyományőrzőké és a hivatásosoké a színpad – a még kiszállásra vállalkozó széki öregek mellett a már Kolozsváron tanult fiatalok is táncolnak. Fellép a magyapéterlaki, a Gázsa és a Heveder zenekar, valamint a Háromszék, az Ördögtérgye és a Százlábú táncegyüttes, utóbbi először szerepel felnőttek között. Vasárnap elsősorban a gyermekeket várják a Szabó Kati Sportcsarnokba, délelőtt kézműves-foglalkozásokra, Mozsikácska-koncertre, délben a gyermekegyüttesek gálájára. Minden előadás után táncház lesz, pénteken és szombaton rendhagyó módon a színház előcsarnokában, vasárnap az ifjúságnak a sportcsarnokban. Ivácson László azt is elmondta: évek óta kérdés, hogy ilyen formában szerveznek-e még népzene- és néptánctalálkozókat, mert az adatközlők már 80 éven felüliek, számuk az elmúlt években helyenként felére apadt, és a többiek közül is kevesen vállalkoznak már ilyen hosszú utakra fél Erdélyen keresztül. Zenei és táncos örökségünk jövője most már azon múlik, hogy az eddig begyűjtött, elmentett anyagot – a Háromszék együttes több száz órányi értékes dokumentummal rendelkezik már – sikerül-e visszajuttatni a falvakba, mégpedig nem egy-egy poros polcra, hanem a fiatalokhoz, akik éltetni tudják és akarják ezt a kultúrát. Erre már vannak jó példák Marosszéken, Gyergyóban és Csíkban is, itt pedig – ezt már Deák Gyula Levente igazgató teszi hozzá – a hogyan továbbra két választ is kínál az Ördögtérgye, illetve a széki hagyományt felkaroló, tanult fiatalok csoportja. Mégpedig igen-igen friss és jókedvű válaszokat...
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. november 12.
Nemzedékek hagyománylánca (XXIV. Népzene- és néptánctalálkozó)
Ha borban az igazság, akkor csizmában a magyar lélek. A tegnap véget ért sepsiszentgyörgyi népzene- és néptánctalálkozó újból bizonyította: bár egyre kevesebben élnek azok közül, akik beleszülettek abba a kultúrába, amely a magyar lélekből fakad, népzene- és néptánchagyományainkat van, aki továbbadja és nemzedékről nemzedékre éltesse.
Könnyedség, üdeség, báj, sok humor és felszabadultság jellemezte a kolozsvári egyetemistákból álló Ördögtérgye Néptáncegyüttes pénteki, Ki mint veti táncát... című előadását, amelyben a tánc kitörő örömével nyitogatta Both József csoportja tucatnyi hagyományőrző erdélyi falu kincsesládáját. A társulat a szombati, Apáról fiúra elnevezésű gálán is fellépett a Tamási Áron Színházban, ugyancsak nagy sikerrel. A szervező és házigazda Háromszék Táncegyüttes vajdaszentiványi táncokkal nyitotta meg a gálaműsort, a meghívottak közül elsőként a Felső-Maros mente egyik legjelentősebb zenészközpontjából, Magyarpéterlakáról érkezett zenészek léptek színpadra, amelynek legszebb dísze a már kezdettől ott ülő székiek csoportja volt. (folytatás az első oldalról) A Százlábú Néptáncegyüttes magyarszentbenedeki tánccal bizonyította, nemhiába képviselheti egyedüliként az erdélyi gyermek- és ifjúsági együtteseket a következő budapesti Duna Karneválon, ugyanakkor hisszük, Sepsiszentgyörgyön van utánpótlás, és ami a legfőbb, általuk a tizenévesek körében is tömeges az érdeklődés néptáncanyanyelvünk iránt. A gálaműsor fénypontja a széki adatközlők fellépése, akik közül két házaspár, Szabó István (Kicsi Józsi Pista) és Szabó Róza, valamint Csorba János (Kocsmáros) és Csorba Rózsi átvette a Háromszék Táncegyüttes által 2008-ban alapított Az erdélyi néptánc gazdája kitüntetést. A velük érkezett, hagyományőrző fiatalokból álló Szalmakalap néptánccsoport bemutatkozásával és minden fellépő együttes közös táncával ért véget a gálaműsor, amelynek zenei felelősei – magyarpéterlaki és széki zenészek, a budapesti Gázsa és a sepsiszentgyörgyi Heveder zenekar, valamint Erőss Judit énekes – elhitették a közönséggel, a tánc mellett (vagy még inkább) népzenekincsünk is jó kezekben van.
Fekete Réka
Gyermekektől gyermekeknek
Ha száznál több gyermek és legalább annyi szülő, nagyszülő, keresztszülő, tanítónő mosolyog egyszerre, akkor a novemberi hideg nem számít. A sepsiszentgyörgyi népzene- és néptánctalálkozó utolsó napján hagyományosan a kicsiké a terep, és bár idén az elemisták félévközi vakációja miatt vasárnap kevesebben voltak a Szabó Kati Sportcsarnokban, mint az előző években, a kézművesek minden asztalánál hosszú sorban álltak a nemezelni, fonni, csuhé- és rongybabát készíteni akarók, végül pedig egymás sarkát taposták a táncolók. Előbb az apróknak húzta a Mozsikácska, aztán a meghívott gyermekegyüttesek gálája következett – a házigazda Százlábú és Százlábacskák mellett a nagybaconi Pásztortűz, a kézdiszentléleki Borsika és a kézdiszentkereszti Tisztás mutatta be tudását – búcsúzóul pedig mindenki együtt firgett-forgott: óvodások és már felnőtt fiatalok pörögtek fülig érő szájjal a pályán, a népviseletek farmerekkel keveredtek, s még a nézőtéren fényképező, filmező szülők lába is mozgott... de hát miért is kellene a jónak ellenállni?
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. november 26.
„Ahol a színpad csak ürügy a találkozásra”
Napkeltétől virradatig ünnepeltek a néptáncosok és népzenészek közönségükkel a Diákművelődési Házban és a Heltai Alapítvány székhelyén szombaton, a IX. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozón. A kilencedik alkalommal megrendezett találkozó hosszú utat járt be, míg egyszerű születésnapi mulatságból színvonalas rendezvénnyé nőtte ki magát. – Az Ördögtérgye Néptáncegyüttest 1999-ben alapítottuk feleségemmel, Zsuzsával. Az ötödik születésnapon arra gondoltunk, hogy ha már úgyis itt működünk Kolozsváron, meghívhatnánk a város és a környék együtteseit, hogy közösen ünnepeljünk. A lényeg ma is ugyanaz: hogy mulassunk, jól érezzük magunkat. A színpad csak eszköz, ürügy a találkozásra – magyarázta lapunknak Both József, a rendezvény házigazdája, a szervező csapat vezetője.
Évről évre több odafigyeléssel és fejfájással jár együtt a Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó megszervezése. A háttérben lelkes, fáradságot nem ismerő csapat áll, amelynek tagjai saját költségekből önként gondoskodnak arról, hogy az egynapos rendezvény minden évben zökkenőmentesen haladjon, és minden korosztály figyelmét felkeltsék.
Erről árulkodik az idei színes program is, amelynek első felében a legkisebbeket invitálták a Diákművelődési Házba. A kézműves-foglalkozásra, gyerektáncházra számos kíváncsiskodó ellátogatott, az örökmozgókat már kevesebb sikerrel tudta lekötni a Nagyvárad Táncegyüttes Bambuc Ördög című gyerekelőadása.
A délutáni órákban kiürült a gyerekzsivajtól hangos előtér, kerekasztal-beszélgetésre került sor táncházakról és arról, hogy vajon érdemes-e leragadni a ’60-as, ’70-es évekből ránk maradt, fejlődésükben megállt táncoknál, berögzült mozdulatoknál, avagy bátran lehet újítani, hozzátenni a sajátunkat. Hiszen ez nem csak dédapáink tánca, hanem ugyanúgy a miénk is, akik tovább örökítjük a néphagyományokat.
Both József elmondása szerint ez az igen aktuális és fontos téma megérdemelne egy külön rendezvényt. Továbblépésként a kosteleki Szellő Néptánccsoport táncosainak, a Zerkula zenekarnak és Ferencz András oktatónak adták át a terepet, valamint azoknak a felnőtteknek, akik ugyan csak egy rövid óra erejéig, de ízelítőt kaphattak a gyimesi táncokból, elsajátítva néhány lépést, mozdulatot.
A gálaest hagyományosan a rendezvény egyik fő mozzanatának számít, nem csoda, hogy ezúttal is telt ház fogadta a több mint tíz fellépő együttest. A kissé talán hosszúra nyújtott műsort a közönség nem csak türelemmel, de őszinte érdeklődéssel követte végig. A szervezők a műsort három részre tagolták, így az első részben a környékbeli ifjúsági tánccsopor- tok mutatkozhattak be: a kolozsvári Bogáncs, Zurboló, Kalotaszeg, Szarkaláb, Ördögtérgye, a szamosújvári Kaláka, valamint a Szegedről érkezett Cuháré és Délikert Napsugár.
– Minden alkalommal az adott évi tevékenységünk szolgáltatja a gála témáját. Mivel ez közös szervezés, az együttesből mindenki a magáénak érzi, sokszor a táncosok találják ki a témát. Idén a Ki mint veti táncát című előadásunk egyik jelenete szolgált alapként, amelyben bihari és gyimesi ritmusokat helyeztünk egymás mellé. Ezt a részletet vágtuk be a gálaműsor második részébe, és a két tájegységről hívtunk hagyományőrző táncosokat, Körösbánlakáról és Kostelekről – avatott be a házigazda a gála megszervezésének hátterébe, majd hozzátette: az amatőr táncegyüttesek és hagyományőrzők mellett fontosnak tartják, hogy minden évben egy-egy hivatásos együttes is színpadra lépjen. A délelőtti gyerekelőadás után a Nagyvárad Táncegyüttes a Fekete sáfrán című felnőttmesével állt közönség elé.
A gálán nem volt helye a fölösleges szócséplésnek, a szavak helyett inkább a tánc és zene beszélt. A közönség a gálát követően még utoljára körülnézhetett a kézművesvásáron, vagy hamar a Heltai Folk-kocsmába siettek, hogy időben kapjanak sört, zsíros kenyeret és a legjobb helyről hallgassák a Csereklye, a Harmadik, a Heveder és a Zerkula zenekar muzsikáját, s virradatig táncoljanak, mulassanak együtt.
SIMÓ HELGA
Szabadság (Kolozsvár)
2014. március 12.
Megismerni a forrást – így érdemes a táncot tanítani
Beszélgetés Sára Ferenc rendező–koreográfussal
Gondolatok a régiekről – Gyimes című produkciójának bemutatójára várja az érdeklődőket a kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttes ma, március 12-én, szerdán este 7 órára a Diákművelődési Házba.
A premier apropóján Sára Ferenccel, az előadás rendező-koreográfusával beszélgettünk, aki elárulta: a hangszerek és a tánc iránt már gyermekkorában elkezdett érdeklődni; nagy szerepe volt ebben édesapjának, aki annak idején hagyományőrző csoporttal foglalkozott szülőfalujukban, a Budapesttől 60 km-re fekvő Turán. Sára Ferenc Pesten előbb a Bartók Néptáncegyüttesben, majd a Kodály Kamara Táncegyüttesben tanult, ekkortájt találkozott a gyimesi zenével és tánccal is. Már korábban is szívesen hallgatta az Erdélyben készült felvételeket, s amikor 1979-ben leérettségizett, új Trabantjával jött látogatóba Gyimesbe. Egy időre itt ragadt, majd 1995 februárjában végérvényesen Erdélybe költözött.
STANIK BENCE
Szabadság (Kolozsvár),
2014. november 13.
Közösségépítő hagyományteremtők
Az Erdőszentgyörgyi Százfonat Néptáncegyüttes egyik életrehívójával, Ambrus Emese tanítónővel az együttes megalakulásának hatodik évfordulójáról, a néptáncegyüttest is működtet egyesület közösségformáló, összetartó szerepéről beszélgettünk.
A néptáncegyüttest működtet Százfonat Szociokulturális Egyesület elnökét, Ambrus Emesét székelyudvarhelyi tanulmányai során ragadta magával a néptánc bűvölete, és mint mesélte, Erdőszentgyörgyön is hasonló jellegű életforma megvalósításában reménykedett. 2008 novemberétől férjével, Ambrus Róberttel sikerült megteremteni azt a hagyományőrző közeget, ami számukra már nem a szórakozásról, hanem a közösség érdekében tett rengeteg szervezőmunkáról szól. Hat éve a Nagykenden és Harasztkeréken is népi táncot oktató Veress Kálmánt, a Maros Művészegyüttes néptáncoktatóját kérték fel az erdőszentgyörgyi tánccsoport megalakítására. A kulturális egyesület elnöke szerint a tömegeket megmozgató Vándorcsizma néptáncfesztivál megálmodója főleg azzal nyerte meg az erdőszentgyörgyi gyerekeket, hogy a helyi művelődési otthonban tapsolhattak a harasztkeréki és kendi gyerekek eladásának, ami valósággal elbűvölte őket.
A százfonatosok létszáma szülőkkel együtt meghaladja a százat, elnevezése mégsem a mennyiségre való törekvést jelöli. Hajfonatként is értelmezhet, bár sokkal inkább a saját közegük összefonódását, az együvé tartozást szorgalmazzák – mondta beszélgetőpartnerünk a Márton-napi hagyományteremtő ünnepségükön.
Tavaly tavasszal a helybéli táncosokat oktató koreográfus baleset miatt kényszerszünetre kárhoztatott. A Szent György-napi ünnepségre készülő együttes koreográfus nélkül maradt, és az akkor áthelyezett unitárius lelkész, Tőkés Lóránt vette át az irányítást, aki teológiai tanulmányai alatt a kolozsvári Ördögtérde néptánccsoport, majd Kissolymosra kihelyezett lelkészként a keresztúri Pipacsok néptánccsoport tagjaként táncolt.
A négy korcsoportos Százfonatnak hetvenhat tagja van óvodásoktól felnőttekig, ami évente változik. Kilencven százalékuk helybéli, de a tagok közül Gyulakutáról, Havadról, Hármasfaluból Vadasdról, Bözödről is járnak a havonta tartott öt táncpróbára. Tőkés Lóránt lelkész a nagyobbakkal foglalkozik, a középcsoportot felesége, Tőkés Csilla oktatja, jómagam a piciket – sorolja Ambrus Emese.
A nyáron közel száz gyereknek szervezett a Százfonat Szociokulturális Egyesület néptánc- és kézművestábort Bözödön az unitárius egyház köré tömörül, kézműves-táborokat szervez bözödi Pro Unitas Egyesülettel karöltve. A táborban a bözödi gyerekek mellett az erdszentgyörgyi néptáncosok és a bajai testvértelepülés diákjainak biztosítottak tartalmas kikapcsolódást. A bözödi iskola infrastruktúrájának kialakítását a polgármesteri hivatal felgyorsította annak érdekében, hogy megfelel táboroztatási feltételeket biztosítsanak a gyerekeknek, a helybéli asszonyok, szülők pedig mindenben segédkeztek. A szülőkből alakult Folkfonat hagyományőrző csoport, valamint a nyugdíjasok Naplemente klubjának tagjai is a helyi rendezvények alkalmával alaposan kiveszik részüket a háttérmunkákból. A megalakulásuk hatodik évfordulóját novemberben, Márton-napján ünneplő Százfonat Néptánc-együttes megálmodói szerencsés helyzetben lévőknek tartják magukat, mert a szülők, az önkormányzat elöljárói, illetve a helybéli vállalkozók egyaránt támogatják törekvéseiket.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)
2014. december 2.
Ördögtérgye évforduló: Gondolatok a régiekről…
Gyimes című előadással kezdte fennállásának 15. évfordulójára való emlékező rendezvénysorozatát az Ördögtérgye Néptáncegyüttes a hétvégén, a XI. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó keretében. A két napon át tartó rendezvény során a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a János Vitéz című mesejátékot adta elő szombat délelőtt a kolozsvári Diákművelődési Ház nagytermében. Az előadás után kézműves foglalkozást szerveztek az épület előterében, továbbá Both József és Both Zsuzsa vezetésével gyermektáncházra került sor. Három alkotó népi ihletésű ruháinak bemutatása után, szombat este 7 órától gálaműsoron léptek fel a Kolozsvár környéki néptáncegyüttesek. A jelenlevők a kolozsvári Szarkaláb, a Kalotaszeg, a Zurboló és a Bogáncs együttes mellett a szamosújvári Kaláka, a szegedi Cuháré, a kosteleki Szellő, és természetesen a házigazda Ördögtérgye együttesnek tapsolhattak.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. május 22.
Rég volt ennyi magyar a kolozsvári pályaudvaron
Magyar zászlókkal, könnyes szemmel, tapssal tánccal és ízletes pogácsával fogadták pénteken délután Kolozsváron a Székelyföldre tartó Csíksomlyó Express és a Székely Gyors vonatot. A búcsúra tartó szerelvény egy órás késéssel, 16 órakor futott be a pályaudvarra, ami csak növelte a feszültséget a több száz várakozóban a pályaudvaron. A vonat érkezésekor a himnuszt énekelve, magyar- és székely zászlót lobogtatva üdvözölték a zarándokokat a kolozsvári magyarok.
A szerelvény 25 percre állt meg, ez idő alatt a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum és az RMDSZ Kolozs megyei Nőszervezete tartott beszédet a búcsúsoknak. Ezt követően az Ördögtérgye néptáncegyüttes szórakoztatta a peronokat benépesítő ünneplőket.
A Csíksomlyó Expressz csütörtök éjfélkor indult Szombathelyről, majd Budapesten, a Keleti pályaudvaron csatlakozott hozzá hajnalban a Székely Gyors. A két vonat Budapestről egy tizenhat kocsiból álló, csaknem fél kilométer hosszú szerelvényként érkezett Kolozsvárra. Az 1100 zarándokot szállító vonat mozdonyát idén II. Rákóczi Ferenc tiszteletére díszítették fel halálának 280. évfordulója alkalmából. A mozdonyon az erdélyi fejedelem arcképe és jelmondata, "Istennel a hazáért és a szabadságért" látható.
maszol.ro
2015. július 4.
Táncra, énekre és játékra oktatnak Kolozsvár szívében (GALÉRIA)
A város szívében tart „napközi tábort” az Ördögtérgye Egyesület és a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány Kolozsváron. A három hetes, gyerekeknek szóló tábor a tánc, a zene, a játék köré szerveződik, mindegyik hetet egy másik tájegység kultúrájának ismertetésére szentelve. Az idei, „Én elmentem a vásárba félpénzzel” titulust a harmadik évében járó rendezvény azért kapta, mert a gyerekek napközi foglalkoztatásával a szülők és a kicsik is jól járnak. Az első hét a moldvai, a második a dunántúli, a harmadik a felcsíki népi kultúrát ismerteti a kicsikkel. A programot is okosan szerkesztették meg: reggel, amikor behozzák a gyerekeket, ébresztő torna, majd reggeli vár rájuk, ezt követi a tánc, amelyet a Heltai emeletén gyakorolnak, majd egy pihentető levegőzés az udvaron. A tornával telt pihentető után furulyázni tanulnak, majd kézműves foglalkozás következik – az így elkészült darabokat legtöbb esetben a szülők is láthatják, pénteken azonban, amikor ottjártunk, a gyerekek által készült egér formájú sütiket sokuk nem bírta az asztalon hagyni, a szülői büszkeséget emelendő.
Az ebéd után, hogy az emésztés hatékonyabb legyen, mesemondással szórakoztatják a kis táborlakókat, majd játék, ismétlés, és társasjáték következik, ez utóbbi stratégiai, logikai, az elme fejlesztését szolgáló játékokat kínálva a gyerekeknek. Oláh Orsolya, a tábor ötletgazdája és egyik szervezője érdeklődésünkre elmondja, a 25-30-as létszám, amit még be tudnak fogadni, nemcsak a helyszűke, de a megosztott figyelem miatt is. Szívmelengető visszajelzéseket kapnak a szülőktől: van gyerek, aki énekel a tábor után, más a kézimunkákról beszél, egyik szülő egész listát írt össze a szükséges alapanyagokról. Akik belekóstolnak a táborba, legközelebb is várják majd, hogy megnyíljon előttük a Heltai kapuja.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro
2015. november 17.
Műkedvelő néptáncegyüttesek találkozója Székelyudvarhelyen
Idén Székelyudvarhely adott otthont az Erdélyi Néptánc Antológia Gálaműsorának a városi Művelődési Házban. A teltházas rendezvényt a Romániai Magyar Néptánc Egyesület közösen szervezte a házigazda Udvarhely Néptáncműhellyel.
A csoportok tavasszal jelentkeztek koreográfiáikkal a megmérettetésre, amelyek közül a szakmai zsűri gyermek- és felnőtt kategóriákban választotta ki a Gálaműsor meghívottjait. Az előválogatás során kapott tanácsok, megjegyzések alapján az együttesek tovább készülhettek, hogy koreográfiáik még kidolgozottabbak, még látványosabbak, még jobbak legyenek. A találkozóra hét együttes kapott meghívást, a két kategóriában.
A gyermekegyüttesek sorában láthattuk a Kis-Kikerics Néptáncegyüttest Segesvárról, az Urusos Néptáncegyüttest Oroszhegyről, valamint a Berekenye Néptáncegyüttest Szilágycsehről. A felnőtt kategóriába a Kincseresők Néptáncegyüttes érkezett Sepsiszentgyörgyről, a Perkő Néptáncegyüttes Kézdiszentlélekről, az Ördögtérgye Néptáncegyüttes és a Szarkaláb Néptáncegyüttes Kolozsvárról.
A fellépő együttesek és a csíkszeredai Kedves zenekar már a délelőtti órákban birtokba vették a színpadot és sorban készültek a délutáni megmérettetésre, ahol aztán a legtöbbet kihozva magukból, egy igen színvonalas előadáson, felejthetetlen hangulatot teremtettek.
A Gálaműsort követően a négytagú szakmai zsűri ezúttal is hasznos tanácsokkal látta el az együtteseket. A zsűri tagjai Polgár Emília hivatásos táncos; Dr. Kiskamoni-Szalay Zoltán zeneszerző, népzenekutató és egyetemi docens; László Csaba koreográfus és együttesvezető; illetve Benő Barna Zsolt hivatásos táncos, koreográfus és együttesvezető voltak.
A Gálaesten szerzett tapasztalatok és a kiértékelőn elhangzottak segíthetik az együttesek jövőbeni munkáját, valamint a táncosok egyéni fejlődését is, hiszen a rendezvény egyik célja éppen az, hogy az erdélyi műkedvelő néptáncegyüttesek koreográfiái minél színvonalasabbak legyenek.
A rendezvény elengedhetetlen programja, a vacsora utáni táncház, ezúttal is kíváló hangulatban zajlott. A kicsik és nagyok együtt táncoltak, az egész nap szolgálatban álló Kedves zenekar pedig fáradthatatlanul muzsikált.
A Gálaműsoron készült fényképek megtekinthetők a Romániai Magyar Néptánc Egyesület honlapján. Jövő évben tizedik alkalommal kerül megszervezésre az Erdélyi Néptánc Antológia, melyre a szervezők jubileumi kiadással készülnek.
A rendezvény létrejöttét a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány, illetve a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
maszol.ro
2016. június 23.
Néptánc- és kézműves-tábor oktatóknak
Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ tizenegyedik alkalommal szervez pedagógusoknak, oktatóknak néptánc- és kézművestábort Rétyen. Az idei módszertani tábort július 4-9. között tartják, a szállást és az étkezést a rétyi Antos János Általános Iskola épületében biztosítják, az oktatás pedig a helyi művelődési házban zajlik.
A napi programban kézműves-foglalkozások, gyermektáncok módszertanának tanítása, györgyfalvi (Kalotaszeg) és székelyföldi hagyományos táncok, énekek és az ezekhez kötődő táncos szokások élményszerű oktatása szerepel. A táncokat és a módszertant a Népművészet Ifjú Mesterei: Both Zsuzsánna és Both József, az Ördögtérgye Néptáncegyüttes vezetői tanítják. Kézműves foglalkozásokat Szász Etelka (gyöngyfűzés), Kolozsi Ildikó és Benkő Éva (nemezelés, Guzsalyas Alapítvány) tart. Zenélnek: Ábri Béla (hegedű), Csűrös Imre (brácsa), Csoboth Lehel (bőgő). Jelentkezni Virág Endrénél lehet, telefonszám: 0751.109.751
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. augusztus 12.
Felverték a port Borospatakon
A hagyomány él, mert élteti minden egyes Százlábú és Százlábacska
Idén is felejthetetlen élményekben és tanulásban gazdag hetet töltöttek augusztus 1–7. között a Borospataki Skanzenben a Sepsiszentgyörgyi Százlábú és a Százlábacskák néptáncegyüttesek.
A Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Kovászna Megyei Tanács által szervezett, kilencedik közösségépítő műhelymunkán 149 gyermek, fiatal és felnőtt vett részt. A Virág házaspár, Endre és Imola által vezetett Százlábacskák gyermek néptáncegyüttesnek Both Jocó és Both Zsuzsa, a Kolozsvári Ördögtérgye néptáncegyüttes vezetői, valamint „népművészet ifjú mesterei” palatkai (Mezőség) táncrendeket, népi játékokat és énekeket tanítottak. A Százlábú néptáncegyüttes sóvidéki táncokkal, és énekekkel ismerkedett, velük Mátéfi Csaba és Mátéfi Zita házaspár, a székelykeresztúri Mákvirágok néptáncegyüttes vezetői foglalkoztak.
A táncoktatás minőségét és színvonalát emelte a Sepsiszentgyörgyi Heveder – Molnár Szabolcs (hegedű), Szilágyi László (brácsa), Bajna Gyuri(bőgő) és a Zágoni Dezső Attila (hegedű), Dezső István (brácsa) – és a Kedves zenekar bőgőse, Bíró Imre által szolgáltatott népzene.
A délelőtti és délutáni tánctanítás között a kicsik kézműves-foglalkozások keretében tapasztalhatták meg a természetes anyagokkal való bánás módjait. Benkő Éva vezetésével karkötőt, varázslabdát, nyakéket és „százlábacskákat” nemezeltek. Pál Emese pedig szőni tanította a gyermekeket. Szabadidőben nagyoknak és kicsiknek egyaránt lehetőségük volt közösségfejlesztő, csapatépítő játékokat megtapasztalni, amelyeket Péter Orsolya és Simon Réka, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársai vezettek le.
Esténként táncház színesítette a programot, minden este más-más házigazdával, akik rendszerint a Százlábú néptáncegyüttes köréből kerültek ki. Feladatuk volt a táncrendek megállapítása, a zenészek beszervezése, a hangulat megteremtése és a résztvevők érdeklődésének fenntartása, ami messzemenően jól sikerült a tábor mindegyik estéjén.
„A szemek csillogtak, a szoknyák perdültek, a sok-sok tánctól a csűr padlója porzott, jó volt látni, hogy a hagyomány él, mert élteti minden egyes Százlábú és Százlábacska hitével, tehetségével és tánc iránti szeretetével” – foglalta össze Virág Endre, aki köszönetét fejezte ki a szülőknek, a Kovászna Megyei Tanácsnak, a Combridge cégnek, a Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesületnek, a Communitas Alapítványnak, Buksa Leventének, Balázs Imrének, Csenteri Leventének, Gergely Istvánnak, hogy segítségükkel létrejöhetett a tábor. Reméli, jövőre is lesz folytatása.
Nagy Sz. Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. május 9.
Kinek csurran, kinek csöppen: pénzes segítség a civil szférának
Sok magyar szervezet kapott támogatást a megyei önkormányzattól
Sok kicsi sokra megy – így jellemezhető a Kolozs Megyei Tanács tegnap délutáni rendkívüli ülése magyar szempontból, hiszen több napirendi pontban kedvezően alakult a pénztámogatás a magyar kulturális, ifjúsági és sportszervezetek, egyesületek, alapítványok javára. Bár általában nem túl nagy összegekről van szó, pozitív eredmény, hogy egyes pályázati kategóriákban a magyar szervezetek mintegy 40 százalékos részesedésnek örülhetnek, összességében pedig a kiosztott 2,2 millió lejből 432 ezer lej jutott számukra rendezvények, szabadidős tevékenységek megvalósítására. Sőt, a kulturális rendezvényekre elkülönített pénzkeret majdnem 40%-át magyar egyesületek kapták, ami 198 ezer lejt jelent – ebben a kategóriában 49 magyar szervezet részesült támogatásban, ebből 25 ezer lej a Kolozsvári Magyar Napokra jut. A magyar történelmi egyházaknak összesen 322 ezer lej jutott, másfelől a pályázatok jelentős hányada a fiatalsághoz kapcsolódik.
A plénumban a tanácsosok közül senki nem emelt kifogást a pályázatok elbírálásának módja ellen, és a magyar frakció tagjai azt nyilatkozták lapunknak, hogy előzőleg a szakbizottságokban nem akadt nézeteltérés a „pénzporciózás” alkalmával.
„Az értékelésnél figyelembe vettük a rendezvények nagyságát, fontosságát a közösségek szempontjából, így kiemelve a Kolozsvári Magyar Napok részesült a legnagyobb támogatásban megyei önkormányzat részéről. A rendezvények, események és a különböző magyar vonatkozású projektek a Kolozs megyei magyarság erejét növelik. Összetartásuk fontos számunkra, hisz így tudunk még erősebb közösséget építeni” – nyilatkozta Balla Ferenc megyei tanácsos, a tanügyi, kulturális és egyházügyi bizottság elnöke a tanácsülést követően.
Ifjúsági projektekre a megyei önkormányzat 500 ezer lejes támogatást szavazott meg, amelyből várakozáson felül részesültek magyar egyesületek, alapítványok, társaságok – szám szerint 31. Ezek a következők (zárójelben a kapott összeg és a támogatott rendezvény): Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (5 ezer lej a Középiskolások hosszú hétvégéje programra), Erdélyi Múzeum-Egyesület (8 ezer lej a Magyar Tudományosság Napja Erdélyben rendezvényre), Cserkészliliom Egyesület (2 ezer lej, Hagyományos kézművestábor cserkészeknek), KIFOR Egyesület (9 ezer lej, ifjúsági pavilon a Magyar Kultúra Napjára), Pro János Zsigmond Szövetség (4 ezer lej, expedíció a Duna-deltába), Kozmutza Flóra Egyesület (2 ezer lej, Gyereknap a Kozmutcza Iskolában), Magashegyi Menedékházak Egyesület (2 ezer lej, Hegyisportok gyerekeknek), Dési Civil Műhely (8 ezer lej, A fiatalok az interkulturális párbeszéd tartóoszlopai), szamosújvári Téka Alapítvány (12 ezer lej, Szociális program Kolozs megyei falvak gyermekeinek és fiataljainak), Erdélyi Kárpát-Egyesület – Torda (4500 lej, V. Székely Zsiga teljesítménytúra), Kalotaszeg Ifjúságáért Egyesület (4 ezer lej a bánffyhunyadi Vlegyásza Műszaki Líceum helyi, regionális és országos versenyeire), Kallós Zoltán Alapítvány (12 ezer lej, XI. Irodalmi és képzőművészeti alkotótábor falusi 1–4. osztályosoknak), Ördöngösfüzesi Tóvidéki Közösségi Egyesület (8 ezer lej, Kolozs megyei diákok népművészeti tábora), Magyargorbói Hangya Egyesület (4 ezer lej, Nemzetközi ökumenikus tábor falusi fiataloknak más vallások, hagyományok, kultúrák kölcsönös megismerésére és terjesztésére), Eden 75 Egyesület (8 ezer lej, Unitárius találkozó a Tordai-hasadékban), Tordatúri Gimnázium (3 ezer lej, Tiszteljük a természetet egy tisztább környezetért), Aranyosegerbegyi Gimnázium (3 ezer lej, Egy hét a természetben), Igen, tessék Egyesület (10 ezer lej, Mai fiatal vállalkozók sikertörténetei), KMDSZ (9 ezer lej a gólyabálra), KMDSZ (9 ezer lej nyári szabadegyetemre), Kolozsvári Montessori Nevelőegyesület (2 ezer lej, Alkalmazott Montessori- nevelés), Encyclopaedia Egyesület (2 ezer lej, az Apáczai kórusnak A dzsungel könyve című előadására), Apáthy István Egyesület (2 ezer lej, Kolozs megye gólyakaravánja), Erdély Ifjúsági és Sport Egyesület (8 ezer lej, III. Sportolimpia az erdélyi magyar líceumoknak), Fehér Holló Médiaklub Egyesület (3 ezer lej román–magyar portálkapcsolati konferenciára), Erdélyi Kárpát-Egyesület (7 ezer lej a Gyopárka gyermekfolyóirat kiadására), Kalotaszeg Egyesület (5 ezer lej, VI. Ifjúsági táncfesztivál), Tordaszentkirályi Silvanus Környezetvédő Egyesület (4500 lej, nyári ifjúsági tábor), Transilvania Trust Alapítvány (12 ezer lej, Örökség Napok), Dribli Sportegyesület (6 ezer lej, gyerekfoci program). A fentiek összege 200 ezer lej, ami a teljes támogatásnak 40%-át teszi ki.
A közművelődés témakörében a következők jutottak kisebb-nagyobb támogatáshoz: EMKE (5 ezer lej, Romániai magyarházak konferenciája), Korunk Baráti Egyesület (3 ezer lej, Korunk folyóirat megjelentetése), Kolozsvár Társaság (3 ezer lej, Közösség és kultúra 2017), Játéktér Egyesület (3 ezer lej, a Játéktér színházi folyóirat kiadása), Minerva Művelődési Egyesület (2 ezer lej, Kolozsvári művészet a Minerva-házban), Falu Kútja Egyesület (4 ezer lej, VII. Györgyfalvi néptánc és muzsika tábor), Filmtett Egyesület (4 ezer lej, Magyar filmnapok a XVII. Filmtett feszten), Kincses Kolozsvár Egyesület (25 ezer lej, VIII. Kolozsvári Magyar Napok), Visszhang Egyesület (4 ezer lej, a Visszhang Diákkórus rendezvényei), Dinamika Egyesület (9 ezer lej, VII. Magyar Könyvnapok), EKE (3 ezer lej, EKE-bál), Szarkaláb Kulturális Egyesület (5 ezer lej, XII. Tavaszi Folklórfesztivál), Szent István Társaság (8 ezer lej, Szent István-napi néptánctalálkozó), Kerekkő Egyesület (2 ezer lej, Kolozsvári unitáriusok nyílt napja), EMIL Egyesület (2 ezer lej, Magyar írók találkozója), Helikon Kulturális Egyesület (2 ezer lej, Irodalom mindenkinek a Helikonnal), Ördögtérgye Egyesület (3 ezer lej, Hagyományok), KIFOR (6 ezer lej, Kolozsvári szüreti bál), Igen, tessék Egyesület (5 ezer lej, művészeti értékek terjesztése), RMKT (8 ezer lej, XXII. Közgazdász találkozó), Váróterem Egyesület (2 ezer lej, Tordai független színház miniévadja), EMKE (3 ezer lej, Fiatal Filmművészeti Napok), Pro Schola Montessori Egyesület (1 ezer lej, A vers ünnepe), Kádár József Kulturális Egyesület (3 ezer lej, XIX. Petőfi Sándor versmondó verseny), Budai Nagy Antal Egyesület (2 ezer lej, VII. BNA-Napok), Györgyfalvi Művelődési Egyesület (2 ezer lej, Györgyfalvi Napok), Magyarlónai Művelődési Egyesület (3 ezer lej, A helyi hagyományok ápolása és feltámasztása), Hangya Egyesület (2 ezer lej, Falusi vándorszínház), Bánffy István Művelődési Egyesület (3 ezer lej, Kulturális tevékenység), Thamo Gyula Művelődési Egyesület (4 ezer lej, XXVIII. Tordaszentlászlói Kórustalálkozó), várfalvi Vár Egyesület (2 ezer lej, XV. Nemzetközi néptánctábor), Kalotaszentkirályi Faluturisztikai Egyesület (2 ezer lej, helyi hagyományápolás). Összesen 49 magyar szervezet részesült támogatásban.
A tegnapi tanácsülésen 1,2 millió lejt szavaztak meg a megyei sportélet ösztönzésére. Két sokatmondó adat: az U Sport klubnak 110 ezer, a CFR Sportklubnak 8 ezer lejt utalnak ki.
A magyar történelmi egyházaknak összesen 322 100 lejt osztottak le, ebből 246 ezret kapnak a református egyház különböző egyházkerületei, 73 500 lejt a római katolikus egyház, illetve 26 ezer lej támogatásban részesül az unitárius egyház. A kolozsvári evangélikus egyházközség templomának felújítására 5 ezer lejes támogatást ítéltek meg, míg a zsidó hitközség temető-karbantartási munkálatokra szintén 5 ezer lejt kap.
A nyertes pályázatok teljes listáját a Kolozs Megyei Tanács weboldaláról lehet hamarosan letölteni.
Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 11.
A Százlábú és Százlábacskák 10. borospataki tánctábora
Közösségben igazi élmény!
Idén is festői környezetben, a borospataki skanzenben szervezték meg a Százlábú néptáncegyüttes és a Százlábacskák gyermek néptáncegyüttes tizedik közösségépítő tánctáborát július 31. – augusztus 6. között. A Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Kovászna Megye Tanácsa közös szervezésében lezajlott rendezvényen 153-an vettek részt. A két táncegyüttes tagjai és vezetői, Virág Endre és Imola mellett meghívott táncoktatók, kézművesek és zenészek kapcsolódtak be a tevékenységekbe.
A tábori program gerincét a táncoktatás alkotta, naponta 5 órát gyakoroltak, külön a nagyok és a kisebbek. A Százlábú néptáncegyüttes vajdaszentiványi táncokat és énekeket tanult Mátéfi Csaba és Mátéfi Zita, a székelykeresztúri Mákvirágok Néptáncegyüttes vezetőinek irányítása alatt. A Százlábacskák néptáncegyüttes a gyímesi táncokkal, énekekkel ismerkedett Both Jocó és Both Zsuzsa, a kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttes vezetői, a „népművészet ifjú mesterei” vezetésével.
A táncoktatás minőségét és színvonalát emelte az élő zene, amelyet a Heveder zenekar tagjai Molnár Szabolcs (hegedű), Szilágyi László (brácsa), Bajna Gyuri (bőgő) és Petres Attila (hegedű), Bilibók Alpár (gardony), valamint a Kedves zenekar tagja, Bíró Imre (bőgő) biztosítottak.
A délelőtti három- és délutáni kétórás tánctanítás között kézműves-foglalkozások, közösségépítő játékok tették változatossá a napot. Benkő Éva, Demeter Miklós és Petrova Anasztázia irányításával karkötők, labdák, sípok készültek természetes anyagokból. A kézműves-foglalkozásokkal párhuzamosan 9–10 fős csapatokat alkotva, meseszerű, különböző erőgyűjtő feladatokat, játékokat kellett teljesítsenek a kicsik Péter Orsolyával. A nagyobbak közösségfejlesztő, csapatépítő játékokon vettek részt, és bernyócot (szőtt övet) készítettek.
– Minden este táncház színesítette a tábor programját, ahol kicsi- nagy együtt ropta az évek során elsajátított táncrendeket. Lefekvés előtt, összegzőként, levezetőként hangzott el egy-egy mese, amit Benkő Éva sajátos humorával fűszerezett, bevonva a résztvevő gyermekeket a mese kínálta lehetőségek feltárásában, az útvesztők megoldásában. A tábor egyetlen pillanata sem volt élményszegény, nem találtál unatkozó gyermeket, fiatalt, mert mindig volt valami, amin gondolkodni kellett, megoldásra várt, le kellett szaladni, meg kellett építeni, össze kellett gyűjteni, el kellett táncolni, meg kellett énekelni. A tábor utolsó napján egy közös mesebarangoláson tapasztalhatták kicsik és nagyok, hogy jóban, rosszban számíthatnak egymás segítségére, szeretetére. A hét folyamán a szemek csillogtak, a szoknyák perdültek, a sok-sok tánctól a csűr padlója porzott és a hagyomány élt, mert élteti azt minden egyes Százlábú és Százlábacska hitével, tehetségével és tánc iránti szeretetével – összegezte Péter Orsolya.
Virág Endre a tábor csapatépítő, közösségerősítő jellegét hangsúlyozta.
– A tábor a közösségről szól. Itt nincs telefon, televízió, csak tánc, beszélgetés, játék, egymásra figyelés. A 9–18 év közötti résztvevők az egy hét alatt a közösségi programoknak, a táncnak, a zenének köszönhetően megtapasztalhatták az összetartozás érzését, jobban megismerték egymást, igazi csapattá kovácsolódott a társaság, magyarázta.
A szervezők ezúton mondanak köszönet a szülőknek a bizalomért, Kovászna Megye Tanácsának, a Combridge cégnek, a Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesületnek, a Communitas Alapítványnak, Buksa Leventének, Balázs Imrének, Csenteri Leventének, hogy segítségükkel létrejöhetett ez az esemény.
Némethi Katalin / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. november 8.
Társadalmi kérdések és hajnalig tartó buli vár a kolozsvári néptánctalálkozón
Nem csak Erdély kap kiemelt szerepet a 14. alkalommal megszervezett Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozón: itt lesz az egyetlen szlovákiai magyar hivatásos táncegyüttes, a szombati gála pedig kárpátaljai táncokkal kezdődik, tudtuk meg a szervezők szerdai sajtótájékoztatóján. A találkozót nulladik nappal toldották meg: november 23-án, csütörtök este a Tokos zenekar és vendége, ifj. Csoóri Sándor nyitja az eseménysorozatot.
November 24-én és 25-én, pénteken és szombaton hatalmas néptáncos buli helyszíne lesz Kolozsvár. Felvidékről, Erdélyből és Magyarországról is érkeznek táncos közösségek, együttesek, olyanok is, akik nem lépnek fel, de a hangulat kedvéért minden évben eljönnek, mondták a szervezők. Ami a háttérembereket illeti, a keménymag néhány éve ugyanaz, viszont a 80 fős önkéntescsapat mintegy fele frissen Kolozsvárra költözött egyetemista. A találkozó fontos programpontja a pénteki és szombati hajnalig tartó táncház, amely párhuzamosan három teremben, különböző táncrendekkel zajlik majd a Heltai Folkcenterben.
Társadalmi kérdéseket feldolgozó, díjnyertes táncszínház jön Kolozsvárra
A találkozó keretében, Kolozsváron zárul a szlovákiai Ifjú Szivek Táncszínház első erdélyi turnéja. A Közép-Európa tradicionális tánc- és zenekultúráját színházi táncelőadásokban megmutató együttes november 21. és 24. között Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, majd Kolozsváron is fellép a Hontalanítás című előadással.
A Hontalanítás kiindulópontja a második világháború utáni csehszlovák–magyar lakosságcsere, a magyar kisebbség deportálása és kényszeráttelepítése. A történelmi eseményekből kiindulva a másság zsigeri elutasításának ma is aktuális kérdéséhez jut el az előadás. „Mindannyian különböző kultúrák, ideológiák és történetek összjátékának termékei vagyunk, mégis sokakban él valamiféle megmagyarázhatatlan és irracionális igény az elhatárolódásra mindentől, ami „más”. Pedig a tartós elszigetelődés kirekesztettséget eredményez, legyen szó életünk bármely területéről. A kérdés ilyenkor már csak az, kirekesztők vagy kirekesztettek leszünk. A Hontalanítás alapmotívuma a kényszer. A lépéskényszer” – olvasható az együttes honlapján.
Bár a Hontalanítás a Szlovákia területén élő magyarság hagyományos tánc- és zenekultúráját dolgozza fel, nem hagyományos folklórműsorra, inkább színházhoz közel álló előadásra számíthatunk. Koreográfusa és rendezője az a Hégli Dusan, aki az Ifjú Szivek Táncszínház és az Espace Alya Theatre koprodukcióját, a családon belüli erőszakról szóló Finetuningot is rendezte, amely díjat nyert a rangos Festival OFF d'Avignonon, hívta fel a figyelmet Nyitrai Ágnes, a kolozsvári találkozó főszervezője.
A szlovákiai együttes gyermekeknek szóló műsorral is készül: szombat délelőtt tíz órakor a Kolozsvári Magyar Operában Felföld tánchagyományait mutatják be. 11-től ugyanitt kézműves foglalkozások, gyermektáncház lesz, illetve bemutatják Varga Norbert volt ördögtérgyés táncos Kalimpa című gyermekeknek szóló mozgásfejlesztő könyvét.
A szombati program délután a Diákművelődési Házban folytatódik. Délután négy órakor Both Zsuzsa Ünnepnaptár – népszokások című könyvét mutatják be. Öt órától kezdődik a hagyományossá vált folkruha-bemutató, ahol hagyományos viseletet, illetve népi motívumokat stilizáló ruhákat vonultatnak fel a kifutón. Az idén a székelykeresztúri László Ildikót, a türei Bálint Tibor és a székelyudvarhelyi Erzsó Népies Öltözet mutatkozik be.
Generációváltás a táncmesterek körében
A szombat este hét órakor kezdődő, ingyenes gálaműsor utazásra invitálja a nézőket, fogalmazott Both József, az Ördögtérgye Néptáncegyüttes vezetője. A kárpátaljai Nagydobronyból származó koreográfiát ad elő a szegedi Délikert Möndörgő tánccsoport, aztán mezőségi összeállítás következik, több tánccsoporttal és meghívott táncmesterekkel, a néptáncos körökben is ismeretlenebb vidékek táncaival, például a dél-mezőségi Magyarfrátáról, vagy a Sajó vidékéről. Lesz nyárádmenti, vajdaszentiványi koreográfia, majd szászcsávási táncokkal zárják a műsort.
Egyre kevesebb a meghívható táncmester, adatközlő, a néptánc-találkozók szervezői ezért a fiatalabb falusi generáció felé is nyitnak, mondta el a Maszol kérdésére Both József. „Az igazi, öreg mestereink már nagyon idősek kezdenek lenni, a 70-80 éves korosztályt értem ezalatt, a hatvanas generációból még vannak, akiket meg lehet mozgatni, most is lesznek, de már gondoltunk arra is, hogy az ifjabb falusi generációt is szólítsuk meg, akik igazából nem úgy tanulták a táncot, ahogy annak idején megszületett, a széki Szalmakalap például már tánccsoportként működik, viszont még ott laknak, ott nőttek fel, még szívtak magukba olyan dolgokat, amit sajnos városi körülmények között nem lehet” – magyarázta. Both József szerint a tánc a széki fiatalok génjeiben van, és ez akkor is látszik a mozdulataikon, ha úgy kerülnek be egy tánccsoportba, hogy életükben nem láttak táncot.
Az Ördögtérgye Néptáncegyüttes egyébként hosszú távon fontosnak tartja, hogy rendezvényeikre ne csak a „kigyúrt néptáncosok” járjanak, ezért november 16-án megszervezik az első tematikus, Márton napi táncházukat, amelyen tánc és énektanítás is lesz, és a „tapasztalatlan” táncolni vágyókat is szeretettel várják, emelte ki Both József.
A 14. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozóról az Ördögtérgye Néptáncegyüttes Facebook-oldalán érhető el naprakész információ. maszol.ro
2017. november 9.
Erdélyi turnén az egyetlen felvidéki magyar táncegyüttes – Néptáncosok találkoznak Kolozsváron
Első alkalommal lép fel Erdélyben Felvidék egyetlen hivatásos néptáncegyüttese, az Ifjú Szívek. Közép-erdélyi bemutatkozásukra a 14. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó keretében kerül sor, mely idén számos újdonsággal bővül.
Hontalanítás című előadásával első alkalommal érkezik Erdélybe Szlovákia egyetlen magyar hivatásos néptáncegyüttese. A nemrég nívós díjjal kitüntetett táncegyüttes a Hégli Dusán koreográfus által összeállított előadásában a világháborús deportálások témáját dolgozza fel a felvidéki magyar népzene és -tánc eszközeivel.
A táncegyüttes november 21-én Gyergyószentmiklóson, 22-én Székelyudvarhelyen, 23-án Csíkszeredában, 24-én pedig a kincses városban lép színpadra a Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó keretében, közölte szerdai sajtótájékoztatóján Nyitrai Ágnes, a találkozó főszervezője. Kolozsváron és Székelyudvarhelyen a gyerekeknek is kedveskednek a felvidékiek, akik a Felföld tánchagyományai című interaktív előadásukba kapcsolódhatnak majd be.
Téma a deportálás
A november 23-25. között zajló kolozsvári néptánctalálkozó a felvidékiek fellépése mellett számos újdonsággal várja az érdeklődőket, ezek egyike a csütörtöki nulladik nap, mely a Tokos zenekarral való partnerség eredménye.
A zenekar előadássorozata keretében november 23-án 21 órától Csoóri Sándor lesz a meghívott a Bulgakov kávéházban. Az Ifjú Szívek pénteken 19 órától a Diákművelődési Házban tartandó előadását táncház követi, míg a szombati nap a hagyományokhoz híven félig a gyerekeké. A felvidékiek már említett gyerekelőadása után – mely 10 órától a Kolozsvári Magyar Operában látható – kézművesfoglalkozás és táncoktatás is várja a kicsiket, illetve Varga Norbert Kalimpa című gyerekkönyvét is bemutatják.
A program a Diákművelődési Házban folytatódik, ahol 16 órától Both Zsuzsa Ünnepnaptár – népszokások című könyvét mutatják be, majd a hagyományos divatbemutatóra kerül sor: a székelykeresztúri László Ildikó viseletei mellett a tűrei Bálint Tibor butykakészítő hagyományos és stilizált alkotásait, illetve Erzsó népies ruháit csodálhatják meg a résztvevők.
A találkozó csúcspontjának szánt, 19 órakor kezdődő gálaelőadás szintén tartalmaz újdonságokat, idén a Mezőség kevésbé ismert csücskeiből, Magyarfráta, Budatelke és Zselyk településekről hívtak adatközlőket, vagy ahogy ők hívják, táncosmestereket.
Both József, a szervező Ördögtérgye néptáncegyüttes művészeti vezetője szerint egy valóságos utazásra invitálják a nézőket, a felvidékiek mellett a szegedi Cuharé és Délikert Möndörgő lép színpadra, majd az adatközlők, a kolozsvári Bogáncs, Szarkaláb, Ördögtérgye és Zurboló együttes fellépése révén érkezünk meg Erdélybe. A tánc a Heltai folkkocsmában folytatódik, ahol három helyszínen húzzák a talpalávalót, minden teremben más-más tájegység zenéjét.
A találkozóra egész Erdélyből várnak részvevőket, de egyre több a magyarországi érdeklődő is, mondták a szervezők, akik szerint szervezése „közös ügy”, ebből az Ördögtérgye haladó és utánpótlás csoportja egyaránt kiveszi a részét, mintegy 80 személy munkája van benne. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)