Márc. 10-én Székelyudvarhelyen a helyi Tomcsa Sándor Irodalmi Kör kezdeményezésére megalakult az Erdélyi Műhely, a romániai magyar irodalmi körök fóruma. A tanácskozáson megjelentek a tordai Jósika Miklós Irodalmi Kör, a kolozsvári Ifjak Keresztény Egyesülete /IKE/, a zerindi Művelődési Kör, a kőröskisjenői Olosz Lajos Irodalmi Kör, a nagyváradi Tegesz/ő/ Kör, a székelyudvarhelyi Tompa László Irodalmi Kör, valamint a nagyváradi Ady Endre Irodalmi Kör képviselői. Az Erdélyi Műhely célja a kapcsolatteremtés, tehetségápolás, az alkotók érdekvédelme, a fiatal alkotók támogatása, a magyar irodalmi körök összehangolása. A nagyváradi Kelet-Nyugat és székelyudvarhelyi Ablak szerkesztősége vállalja a színvonalas alkotások közlését. Az Erdélyi Műhely szervezőbizottsága nevében: Gittai István, Majla Sándor, Szűs László, Pintér D. István és Szőke Ildikó. /Erdélyi Műhely. = Szamosmente (Dés), márc., 3. sz., /Újraközölte: Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 13./

"Kőröskisjenőn ápr. 26-án emlékeztek Olosz Lajos költő halálának 20., valamint református egyházkerületi főgondnokká választásának 50. évfordulójára. A helyi Körösmente Irodalmi Kör, Csanádi János tanár rendezésében zajlott le az ünnepség. Csanádi János ismertette a költő munkásságát a most megjelent verseskötettel együtt /Szeplőtlen oltár - istenes versek/, melyet Csanádi János válogatott és a Kölcsey Kör /Arad/, az Olosz Lajos Irodalmi Kör /Nagyzerind/, továbbá a Körösmente Irodalmi Kör közös kiadványa. Jóváhagyták, hogy a költőről utcát nevezzenek el Kőröskisjenőn, az új utcatáblát Tokay György miniszter és Darida János alpolgármester rögzítette a volt Olosz-villa kerítésére. /Mézesné Kovács Eta: Olosz Lajos emlékünnepség Kőröskisjenőn. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 14./ Olosz Lajos /Ágya, 1891. aug. 23. - Arad, 1977. ápr. 26./ 1917-től Kiskőrösjenőn élt, ott is temették el."

"Matekovits Mária, az aradi művelődési élet mindenese, az EMKE megyei szervezetének elnöke számolt be az aradi közművelődés helyzetéről. Az 1989-es változásokat követően az elsők között alakult meg Aradon a Kölcsey Egyesület, amely az ottani szórványmagyarság kulturális igényeit felvállalja. Huszonhét éve működik Aradon a Tóth Árpád Irodalmi Kör. Nagyzerinden az Olosz Lajos Irodalmi Kör tevékenysége figyelemre méltó. /Új Magyarország, szept. 17./"

"Febr. 11-én, vasárnap Banner Zoltán békéscsabai művészettörténész fogja megnyitni a nagyzerindi képtár anyagából összeválogatott és helyi művészek munkáival kiegészített nagyszalontai képzőművészeti kiállítást. Az eseményen részt vesz Fábián Imre szerkesztő, közreműködik a nagyzerindi Olosz Lajos Irodalmi Kör és a Rozmaring népi együttes. Remények szerint ez a kiállítás lesz a zerindi képtár újraélesztésének első mozzanata. /Szalontai kiállítás zerindi képekből. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 9./"

"A helikonista Olosz Lajos, az egyetemes magyar avantgarde jeles költője 1891. aug. 23-án Ágyán született. A jegyzőlak udvarán már zöldelltek a fenyők, melyeket édesapja, id. Olosz Lajos ültetett 1885 októberében, az aradi vértanúkra emlékezve. Az évfordulós ünnepségek Ágyán kezdődnek szeptember 2-án. Istentisztelet után az Olosz Lajos Emlékbizottság képviseletében megnyitót mond dr. Hevesi József, majd emlékműsorra és végül koszorúzásra kerül sor az emlékháznál. Kőröskisjenőn, a költő sírjánál helyezik el a kegyelet virágait hozzátartozói és tisztelői. Nagyzerinden, az Olosz Lajos Kultúrházban emlékkiállítást tekinthetnek meg az egybegyűltek. Az ünnepelt költő világáról a zerindi Olosz Lajos Irodalmi Kör elnöke, Csanádi János tart előadást, majd Meleg Vilmos színművész műsora zárja az ünnepséget. /Olosz Lajos emlékünnepség. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 28./"

"Fennállásának 55. évfordulójáról emlékezett meg ünnepi összejövetelén a Tóth Árpád Irodalmi Kör /Arad/. Bokor Ella, a kör alapító tagja az indulást idézte fel, az első összejöveteleket. Regéczy Szabina Perle a kör életéről, tevékenységéről szólt, felvázolva a jelenlegi alkotók munkáját. Előadását Brittich Erzsébet, Fiegel Erzsébet, Kenyeres Pál, Ódry Mária, néhai G. Pataky András, Regéczi Szabina Perle, Szép Mária és Szűcs Éva verseivel illusztrálták. A jubileumi rendezvényen vendégül látták a Kőrösmente, az Olosz Lajos Irodalmi Kör és az aradi Kölcsey Egyesület képviselőit. /R. P.: Tóth Árpád Irodalmi Kör. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 30./"

Olasz Angéla és Csanádi János laudációja
Halkan és szerényen, tudásuk legjavát nyújtva
Megtelt a Kamaraszínház nézőtere pénteken, január 22-én. A Kölcsey Egyesület minden évben a Magyar Kultúra Napján adja át a Kölcsey-díjat két olyan embernek, akik egész életükben a magyarságért, a magyar értékekért, a kultúráért küzdöttek. Az ünnepélyes hangulatban telt rendezvény legelső mozzanata nemzeti imánk eléneklése volt. Rögtön ezután Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke köszöntötte a jelenlévőket. Utána felszólalt Faragó Péter, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke és Jankó András, a Kölcsey Egyesület elnöke. A díjak átadása után Bognár Levente, Arad alpolgármestere is megosztott néhány gondolatot. Beszédeikben a felszólalók leginkább magyarságunk, kultúránk megőrzését emelték ki.
Éppen e két dologgal jellemezhető a két díjazott, Olasz Angéla és Csanádi János életútja. A díjak átvételekor mindkét kitüntetettet vastapssal ünnepelte a közönség, melynek soraiban a két nyugalmazott tanár kollégái, ismerősei, rokonai és volt tanítványai is jelen voltak.
Olasz Angéla történelemtanár laudációját Hadnagy Éva, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatónője tartotta. 
„Amikor megtudtam, hogy engem ért az a megtisztelő feladat, hogy Olasz Angéla, volt tanárom, kollegám és remélem, nem bántom meg vele, ha azt mondom, kedves barátom munkásságát méltassam, mi tagadás, kissé megszeppentem. Hogy lehet röviden összefoglalni egy teljes életutat, amelynek minden perce, minden pillanata a tanítás, a nevelés, a diákok, az iskola szolgálatában telt? És telik még ma is, a közösség, történelmi és kulturális múltunk megőrzésének szolgálatában.
Olasz Angéla történelem szakos tanárnő 43 évet töltött a tanári pályán, 21 évet falun, Tornyán és Kisiratoson. Először Kisiratoson találkoztunk: én mint nyolcadikos diák és ő mint lelkes, diákok és szülők által nagy-nagy tiszteletnek és szeretetnek örvendő fiatal tanárnő, aki időt és energiát nem sajnálva készítette fel a diákokat a különféle versenyekre és előadásokra.
Az 1990-es év közelebb hozta őt ahhoz az iskolához, amelynek elődjében a 3-as számú Középiskolában eltöltött évek érlelték meg benne azt az elhatározást, hogy történelem tanár legyen. Ismerve a mai fiatalok iskolához való viszonyát, engem még ma is meglep az a szeretet, alázat, amellyel a tanárnő mesél a volt iskolájáról, és az a lelkesedés, amellyel 22 éven keresztül dolgozott, tanított az 1-es számú általános iskola és a Csiky Gergely Főgimnázium osztályaiban több éven keresztül úgy, hogy mindkét intézményben osztályfőnök is volt egyben.
Saját szavai szerint „Nem vágytam többre, minthogy testtel és lélekkel tanári feladataimnak élhessek. Mert számomra ragyogó szemű tanítványaim szeretete, a szülők tisztelete, kollegáim megbecsülése mindvégig többet ért bármilyen kitüntetésnél.”
Pedig ilyenben is volt része, hiszen 2000-ben a Márki Sándor-díj, 2000-ben és 2004-ben a Megyei Tanfelügyelőség Érdemoklevelének boldog tulajdonosa lett, 2002-ben a Wieser Tibor Alap, 2013-ban pedig a Honismereti Szövetség elismerésében részesült.
És mégis, legféltettebb kincsei azok a fotók, felvételek, amelyek a különböző vetélkedőkön győzelmet aratott csapatokról, vagy az általa betanított műsorokban sikeresen szereplő diákjairól készültek. Pécs, Szeged, Nagymaros, Zagyvarékas, Mesztegnyő közönsége az aradi diákok sikeres bemutatkozásaiból alkothatott képet arról, hogyan ápoljuk mi, Arad megyeiek, a magyar kulturális értékeket és a történelmi hagyományokat.
„Gyémántjaim csiszolását lehetőségem szerint folytattam, folytatom és folytatni is fogom, amíg erőm engedi.”– mondta a tanárnő nyugdíjaztatásakor, és azóta is töretlen lelkesedéssel és töretlen  hittel  készít fel diákokat versenyekre, előadásokra, vesz részt szervezőként vagy a zsűriben számos, a Csikyben tartott rendezvényen, versenyen. Az Alma Mater Alapítvány által szervezett Véndiák-találkozón vagy a  március 15-i ünnepségeken előadott műsorai pedig mélyen megdobogtatják a résztvevők szívét.
Olasz Angéla nyílt történelem óráit a Csiky testvériskoláinak diákjai és pedagógusai is ismerik, ezeken a tanárnő rendíthetetlen elhivatottsággal, „Arad szeretettel” mutatja be városunk építészeti örökségét és gazdag történelmi múltunk helyszíneit.
Azt talán meg sem kellene említenem, hogy még ma is az a Csikys tanár, akire bármikor számíthatunk, ha helyettesíteni kell, ha diákokat kell versenyre kísérni, ha segíteni kell bármiféle szervezői munkában. Olasz Angéla az az ember, aki folyton tevékenykedik. Teszi ezt halkan és szerényen, tudásának és szeretetének legjavát nyújtva, az aradi magyar iskola és az aradi magyar közösség szolgálatában.
1. Évente kerül megrendezésre Mesztegnyőn a Kárpát-medencei Honismereti Ifjúsági Találkozó, amelyen Olasz Angéla vezetésével 11 éve vesznek részt aradi diákok, fiatalok, s minden augusztus 20-dikán nagy sikerrel mutatják be a szülőföld és az anyanyelv szeretetéről, magyarságunk megőrzéséről szóló műsoraikat.  
2. A tanárnő által felkészített diákok több éve mutatnak be helytörténeti és iskolatörténethez kapcsolódó dolgozatokat, legutóbb a Horgoson szervezett Ifjúsági Honismereti Konferencián.
3. Részt vesz a budapesti központú Honismereti Szövetség munkájában, a nyári akadémiákon, amelynek résztvevőit egy Arad megyei kiránduláson ismertette meg vidékünk értékeivel, de konferenciákon és szekcióüléseken részletesen tájékoztatja a Szövetséget a hon- és népismeret aradi eredményeiről. (Legutóbb Szegeden 2015-ben).
4. Történelmi előadásait hallgathatták az érdeklődők a Partium és Bánsági Műemlékvédő Társaság konferenciáin, a Hagyományőrző Polgárok Egyesületének rendezvényein, Mesztegnyőn, a Kárpát-medencei Honismereti Ifjúsági Találkozón.
5. Írásai különböző folyóiratokban és kötetekben jelennek meg: munkatársa volt a Havi Szemlének, a Partiumnak, a vajdasági Bács ország című lapnak. Publikált a Honismeret, a megtartó erő és a 90 éves az iskolánk című kötetekben is. 
Eötvös József szavaival jellemezném munkásságát: „Életünk égő szövétnekhez hasonló, amely hol lassabban, hol sebesebben, de szüntelenül fogy. Boldog, ki midőn létének e mulandóságára gondol, azzal vigasztalhatja magát, hogy sokaknak világított.” – Angéla, te sokaknak világítottál, és világítasz még most is!
Gratulálok a Kölcsey-díjhoz, tartós egészséget és számos, sikerekben gazdag évet kívánok! Tudom, hogy az az ember, aki végigkísért életed fontos állomásain, de most nem lehet itt köztünk, ott fenn, a jobbik világban, most nagyon büszke rád!” 
Csanádi János irodalomtanár laudációját Ujj János nyugalmazott tanár, helytörténész tartotta.
„A régebbi generációk számára alma materünk igen erős összetartó erővel bírt. Szó szerint értve: az egész iskola egy emberként szurkolt sportcsapatainknak, képviselőinknek a ki mit tud versenyeken, tapsolt népi táncegyüttesünknek a városi, rajoni, tartományi fellépéseken. Sok százan nézték végig évzáró előadásainkat az iskola udvarán vagy egy standionban.
Ez az összetartás azóta is megmaradt: még most is számon tartjuk egymás sorsát, büszkék vagyunk mindegyikünk (és családtagjaink) sikerére. És rendszeresen találkozunk is, nem csak kerek évfordulók alkalmával.
E bevezető után talán nem tűnik dicsekvésnek, ha elmondom, hogy milyen „feldobott” vagyok ma, amikor egykori iskola- és osztálytársam, barátom, volt pedagóguskollégám (mondhatnám céhtársam), halálunkig harcostársam laudációját olvashatom fel. Immár másodszor, mert 2004-ben, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság Fényes Elek-díjának odaítélésekor is nekem jutott a megtiszteltetés, hogy az akkor kitüntetett Csanádi Jánost laudálhassam. 
Az ilyen értékelő szövegben most következne a születési helye és dátuma, iskoláinak, karrierjének ismertetése. Engedjék meg, hogy eltérjek ettől, ne évszámokkal töltsem az Önök fejét. Ha megkérdeznénk egykori zerindi, később aradi osztálytársait a volt Magyar Vegyes Líceumból, majd 3-as sz. középiskolából (a teremben is akadnak néhányan), avagy volt kollégáit a tanári karból, milyen emlékeik maradtak meg róla, valószínűleg a szorgalma, felkészültsége mellett mindenki a szerénységét emelné ki. Csendesen meghúzódott, mint az erdei ibolya az öles fák árnyékában – fogalmazta volna róla egy jó tollú (ma már nem divatos) romantikus regényíró a 19. század második felében.
Én az előzőekhez még mindenképpen hozzátenném a szülőföldje szeretetét. Azt, hogy az aradi középiskola elvégzését követően hazament tanítani. Mert a nagyzerindi iskolának éppen szüksége volt anyanyelvet oktató tanárra. Akkoriban ugyanis a Fekete Körös partján még olyan bő volt a gyermekáldás, hogy párhuzamos osztályokat indíthattak. Nagyzerindi, feketegyarmati, anti diákok százaival szerettette meg az anyanyelvű irodalmat. S a tanítással párhuzamosan elvégezte az egyetemet, magyar szakos tanári diplomát szerzett. Igaz, szülőfalujában egy olyan jó pedagógus közösségbe csöppent, amelynek tagjai egy irányba húzták a település képzeletbeli szekerét: a tanári kar állt össze begyűjteni a helységben a megmaradt néprajzi tárgyakat, ugyanott létrehozták az ország első falusi képtárát, megalakították a citerazenekart, a dal- és tánccsoportot, majd az Olosz Lajos Irodalmi Kört.
Csanádi János kapcsolatot teremtett a Körösköz legjelentősebb költőjével, Olosz Lajossal, majd halála után irányította, a mai napig szívügyének tekinti emlékének ápolását. Az 1991-es Olosz-centenárium alkalmával hat emlékoldalt közölt. Összegyűjtötte, és Szeplőtelen oltár címmel sajtó alá rendezte a poéta istenes verseit, válogatta és bevezető tanulmányt írt a költő 200 „remeklését” tartalmazó Percek közt virágok című kötetéhez, de a költő értékes információkat tartalmazó lágerlevelezéséből is összeállított egy kötetnyit. 
Valakinek (talán a Fennvalónak) a sugallatára szülőhelyén elsőként folklórgyűjtésbe is belekezdett. Neki köszönhető, hogy megyénkből a pécskai és környékbéli (Kálmány Lajos, majd Bölöni Sándor és Gulácsi Zoltán) és kisiratosi (Kovács Ferenc) folklórgyűjtemény megjelenését követően a Körös-mente folklórhagyománya is közkinccsé válhatott Bús gerlice csengő hangja (1998) címmel. Nem egyedüli kiadványa e műfajban!
Tevékenysége elismeréseként a már említett Fényes Elek-díjon kívül megkapta az RMPSZ megyei szervezetének Márki Sándor-díját, a Megyei Tanfelügyelőség Ioan Slavici- és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Árpád-díját. Az EMKE országos szervezete pedig a Kun Kocsárd-díjat adományozta neki.
Mikor nyugállományba vonult, bizony sokan sajnálkoztak, hogy Csanádi János a megyében csak egy volt. Tanár, irodalomtörténész, folklórgyűjtő, kultúraszervező egy személyben. Én hozzáteszem: és egy van! Mert a nyugdíjas éveiben sem tette le a lantot, most is tevékeny, vezeti az erdőhegyi Körösmente Irodalmi Kört, rendszeresen állít össze irodalmi és megemlékező műsorokat, írogatja és közölgeti kutatásainak eredményeit a különböző lapokban, évkönyvekben. Ahogyan ereje, egészségi állapota engedi. Reményeik Sándort idézve: „ahogy lehet”. Adja a Mindenható, hogy sokáig tehesse. 
Őszintén gratulálok neki a Kölcsey-díjhoz.” 
Gál Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Olosz Lajosra emlékeztek egy nagyváradi könyvbemutatón
Csanádi János nagyzeréndi magyartanár, népművelő, helytörténész új könyvének bihari bemutatóján megemlékeztek Olosz Lajos költőről is, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakjáról, kinek születése 125. évfordulója augusztusban volt.
A mai Arad megyei Ágyán 1891-ben napvilágot látott Olosz Lajos jogásznak tanult, de már fiatalon elkötelezte magát az irodalommal, noha Kisjenőn letelepedve távol maradt az irodalmi élet fősodrától. A harmincas években „futott be” az erdélyi irodalmi sajtóban, tagja volt a helikoni közösségnek és egyik alapítója az Erdélyi Magyar Írói Rendnek, továbbá jelentős szellemi vezetője a dél-erdélyi magyarságnak. A II. világháború végnapjaiban internálták a román hatóságok, másfél évig munkatáborban sínylődött. Csak a hatvanas évek végén kezdődött meg „irodalmi rehabilitálása”, ám sokak szerint máig nem foglalhatta el méltó helyét a magyar literatúra panteonjában a szimbolista szabad vers erdélyi prominense. Marosvásárhelyen hunyt el 1977-ben, Erdőhegy-Kisjenőn helyezték örök nyugalomra.
A szeptember 30-án a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban megtartott összejövetelen a múltidézés rendjén Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő méltatta Olosz Lajos korabeli kiállását: az ügyvéd-költő lemondott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főgondnoki tisztéről, nem akarván aláírásával asszisztálni az egyházi vagyonok erőszakos államosításához. Az egyházkerület közgyűlése 2001 novemberében post mortem Pro Ecclesia-díjjal tüntette ki, Percek közt virágok címmel pedig válogatott verseit adta ki 2014-ben, éppen Csanádi János szerkesztésében és bevezető tanulmányával. Olosz és Csanádi egyébként együtt alapították a nagyzeréndi irodalmi kört, amely a költő halála után munkássága iránti tiszteletből felvette az Olosz Lajos Irodalmi Kör nevet. A magyartanár azóta is vezeti a kört, amely élen jár a költő emlékének ápolásában. A péntek esti rendezvényen részt vett az irodalmi kör több tagja is, akik Olosz Lajos műveiből olvastak föl.
A 75. életévét idén tavasszal betöltött Csanádi Jánost az aradi Kölcsey Egyesület titkára, Berecz Gábor mutatta be a rendezvény elején, aki egyben a most bemutatott új könyv egyik szerkesztője is. A tekintélyes civil szervezet Fecskés könyvsorozatának 32. kötete egy négyszáz oldalas, gazdagon illusztrált válogatása Csanádi János 1982–2014 közötti, folyóiratokban, almanachokban, évkönyvekben megjelent, változatos témájú és műfajú írásainak. Az Eleinkről szól a fáma című könyvet maga a szerző ismertette egy információgazdag kultúrtörténeti előadás keretében, amely ugyanakkor szakmai hitvallásnak is beillett. A Kiáltanak az őseink című fejezet írásai a nemzetmegtartó anyanyelvről szólnak. A Körös partján nem jó elaludni című második fejezetben a szerző folklórkutatásaiból ízelítőt adó írások kerültek be, míg A Körösköz – mint szellembölcső című harmadik fejezet a Fekete- és Fehér-Körös között született személyiségeket igyekszik megismertetni az olvasóval.
Az egyházkerület korábbi püspöke megosztotta a hallgatósággal néhány, a kiváló pedagógushoz, közösségi emberhez fűződő közös emlékét, az erdőháti-körösközi magyarság összefogása és támogatása érdekében többször is alkalmuk volt együtt cselekedni. Tőkés László jó pásztornak nevezte végül – szentírásbeli párhuzammal – a nemzedékeket oktatott-nevelt Csanádi Jánost: „a juhok hallgatnak annak szavára; és a maga juhait nevökön szólítja” (Jn 10,3). Az önmagát csupán a nemzet napszámosának tartó tanárember generációk igazi „lelki pásztoraként” szolgált évtizedeken át a szülőföldjén, a zeréndi magyarok értékelik is kitartó közösségszolgálatát, szerteágazó munkásságát. A püspök az erdélyi, a partiumi „gyökeres lét” hiteles reprezentánsaként méltatta és állította példaképül Csanádi Jánost, akinek egész élete és pályája azt bizonyítja, hogy a magyar értelmiség tudatos szerepvállalásában továbbra is érdemes bízni. itthon.ma