Kisebbségi jogokról, oktatási, művelődési, vallási kérdésekről, valamint gazdasági kapcsolatokról tárgyalt október 31-én Bukarestben Markó Béla miniszterelnök-helyettes az olasz szenátus európai ügyekben illetékes bizottságának elnöke, Andrea Manzella vezette küldöttséggel. Az olasz küldöttség tagjai beszámoltak a területi autonómia terén szerzett tapasztalataikról, ugyanakkor arra voltak kíváncsiak, milyen mértékben biztosítják a kisebbségi jogokat Romániában. Markó Béla elmondta: bár a diktatúra felszámolását követően sikerült számos egyéni jogot biztosítani a kisebbségi közösségek számára, a kollektív jogokat a következő időszakban kell kivívni. A beszélgetés alkalmával beszámolt az RMDSZ sajátos célkitűzéseiről, a kulturális autonómia, valamint a területi autonómia jogi kereteinek megteremtéséről. Elmondta, annak ellenére, hogy a kormány elfogadta a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló tervezetet, a parlamentben nem sikerült megszerezni a pártok támogatását. A kultusztörvény kapcsán Markó Béla szövetségi elnök úgy látja, hogy amennyiben a szenátus által már megszavazott tervezet elfogadási folyamatát sikerül felgyorsítani a képviselőházban, már idén érvénybe léphet az egyházi törvény. /Markó Béla: A kollektív jogok kivívása következik. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 1./

Három kitüntetéssel térhet haza Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke Rómából, ahol a szenátus alelnökeként tartózkodik. Corneliu Vadum Tudort az olasz képviselőház és a szenátus is megajándékozta egy-egy csillaggal. Korábban a Románia Csillaga érdemrendet Ion Iliescu volt államfő adta Corneliu Vadim Tudornak, idén nyáron azonban Traian Basescu elnök visszavonta az érdemrendet eleget téve a felterjesztéseket megfogalmazó tanács több tagja kérésének. Utóbbiak azzal érveltek, hogy a PRM elnöke nem kért bocsánatot azért a „cirkuszért”, amelyet a parlamentben rendezett párttársaival egy tavaly decemberi ülésen, amelyen az államfő bemutatta a kommunizmust elítélő jelentést. Basescu beszédét a nagy-romániások bekiabálásokkal és füttykoncerttel többször félbeszakították, Tudor pedig több jelenlévő értelmiségit megfenyegetett, hogy ledobja őket a parlament erkélyéről, miután azok csaknem ölre mentek a PRM támogatóival. Az incidens nyomán Traian Basescu visszavonta az érdemrendet, a Tudor azonban megóvta a bíróságon az államfői rendeletet. Vadim érdemrendje már korábban külföldön is botrányt kavart. Az amerikai Holokauszt Bizottság elnöke, a béke Nobel-díjas Ellie Wiesel tájékoztatta a román elnöki hivatalt, hogy lemond a korábban kapott román állami kitüntetésről. Levelében a zsidóirtás túlélője azzal érvelt, hogy nem akar olyan klubba tartozni, amelybe antiszemiták és holokauszt-tagadók is belépést nyertek. Egy nappal később a Szabad Európa Rádió tizenöt egykori munkatársa úgyszintén lemondott a Ion Iliescutól kapott érdemrendről. /Pápai érdemrend Vadimnak. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./

Autonómia – kinek és kivel?
Akarunk olyan autonómiát, mint a dél-tiroliaké? Akkor sürgősen meg kéne tanulnunk, hogyan csináljuk meg.
Dél-Tirol lakossága feleannyi, mint ahány magyar él Erdélyben, és nyolcadannyi, mint Erdélyé. Területének 80 százaléka hegyvidék, csak 20 százaléka lakható és művelhető, képviselete az olasz parlamentben gyakorlatilag elhanyagolható: 4 képviselő a 630 fős képviselőházban, 2 szenátor a 315 fős szenátusban.
Mégis saját magát igazgatja, az EU egyik leggazdagabb régiója, helyben beszedett adók többségét helyben tartja, miközben nettó befizetője az olasz állami költségvetésnek - tudtuk meg a ladin Daniel Alfreidertől az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kolozsvári kongresszusán. A régió lakosainak 70 százaléka német anyanyelvű, mintegy 25 százaléka olasz, és alig 4 százaléka ladin ajkú, és most a ladin Alfreider a FUEN egyik alelnöke.
Hogy lehet ilyen kényelmes gazdasági és politikai helyzetbe pottyanni? Nem hozza el nekünk a kánaánt se a FUEN, se a Minority SafePack polgári kezdeményezés, még ha esetleg kötelező erejű direktívákat lobbizik is ki majd az EU döntéshozóiból, amire jelenleg kicsi az esély. Pottyanni tehát sehogy, irdatlan munkával viszont megoldható – derült ki Alfreider felszólalásából.
A német többségű Dél-Tirol számára egyértelműen a tárgyalásos út volt a nyerő. Olaszország 1972-ben fogadta el a régió autonómiastatutúmát, de csak 1992-ben zárult le a vita Olaszország és Ausztria között. Ebben a húsz évben a dél-tiroli németek, olaszok és ladinok két irányban építkeztek:
több mint 70 rendeletet dolgoztak ki és fogadtatak el az autonómiastatutúm mellé, ezek töltik meg az utóbbit tartalommal, vagyis ezek szabályozzák, a közös élet milyen területeiről dönthetnek, illetve igazgathatják, kezelhetik maguk a dél-tiroliak (saját közigazgatás, adórendszer, oktatás, energiaügy, stb.)
hozzáláttak kiképezni a saját hivatalnokaikat, adóellenőreiket, tanáraikat, energiaszakértőiket és minden területen az elitet.
A közösség ugyanis azzal szembesült, hogy nem lesz humán erőforrása az autonómiához, ha egy relatív kis számú, rurális életmódra berendezkedett lakosság kell ellásson minden olyan feladatot, amit máshol az állam. Ezt az önképzést nem spórolták meg, időt, pénzt és energiát fektettek bele, és nem csak a hőn áhított autonómia, hanem az anyagi jólét mintarégiójává váltak.
A döntési kompetenciák bővítésével sem álltak le, hosszas tárgyalás során szerezték meg például a vadászat helyi kezelését. Hegyvidéki régióként a vadászati ügyeket mindig is a helyiek intézték, de mikor Olaszországban ez környezetvédelmi, vagyis nemzeti hatáskör lett, azzal szembesültek, hogy nem intézhetik, mert 1972-ben még nem volt téma a környezetvédelem, ezért nem szerepelt az autonómiastatutúmban.
A legújabb kihívás pedig a digitalizáció egy következetesen és arányosan háromnyelvű régióban. Az útjelző táblákat ugyanis jóval könnyebb a gyakorlatban háromnyelvűsíteni, mint a navigációs programokat, a régió igazgatását lehetővé tévő adatbázisokat, statisztikai rendszereket.
Az autonómiaformákat persze nem lehet simán exportálni és importálni,
hangsúlyozta David Smith történész, az autonómiapanel politológus szakértője, aki a Glasgow-i Egyetemen épp a kelet-közép-európai államok biztosította önrendelkezési formákat kutatja.
Magyarország élen járt, már 1993-ban elfogadta a nemzeti kisebbségek önkormányzatát, amely nincs területhez kötve (nemzeti közösségei szétszórtan élnek), példáját azonban nem követték a Kárpát-medence országai. A szakértő a szerbiai kisebbségek kulturális autonómiáját tartja most a térség leghaladóbb szellemű autonómiaformájának.
Megjegyezte azonban, hogy a kisebbségek helyzete annyira sajátos minden országban, hogy a pozitív megoldásokat sem lehet átvenni. Ahogy például az általa vizsgált Észtországnak és Oroszországnak sem sikerült, hiába örökölte ez utóbbi a Szovjetuniótól a területi autonómiák rendszerét, ez inkább szimbolikus, mint tényleges önrendelkezést jelent.
Rengeteg az érzékeny kérdés az autonómiaformák körül,
Smith többek között az önkormányzatot ellátó testületek megalakítását és elszámoltathatóságát, a valós önkormányzatisághoz szükséges források biztosítását és azt említette, hogy Kelet-Közép-Európában még mindig kihívás az autonómiáról szóló közbeszéd, mert a nemzetállamok gyakran szuverenitási kérdést csinálnak belőle, és területi integritásukat érzik veszélyeztetve.
Mi több, a kisebbségek anyaországainak autonómiát támogató beleszólása gyakran ébreszt gyanakvást, és hátráltatja a megoldás megtalálását – jelentette ki Stéphanie Marsal, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosának tanácsadója, aki szerint az egyes országoknak maguknak kell megoldaniuk a nemzeti kisebbségeik helyzetét.
Felszólalása is inkább tanácsadás volt, mint ismeretforrás, számunkra olyan evidenciákat hangoztatott, hogy a kisebbségi jogok is emberi jogok, a békéhez és stabilitáshoz elengedhetetlen a jog uralma és a demokrácia, az autonómiáknak átláthatóan kell működniük, és nem szabad replikálniuk a többség esetleg dominanciára hajtó és kirekesztő gyakorlatait.
A kisebbségi intézményeket ráadásul átszőheti a pártpolitika, mely a közösség energiáit és forrásait a választási kampányokra fordítja az identitásmegőrzés és újratermelés helyett – figyelmeztetett Csergő Zsuzsa, a kanadai kingstoni Queen's University kutatója. Úgy vélte, mind az államnak, mind a kisebbségeknek az az érdeke, hogy a pártoktól független kisebbségi intézményrendszert és erre vigyázó, erős civil szférát építsenek fel,
és ne vonják össze a pártpolitikát a kisebbségpolitikával.
Romániában például tipikusan belpolitikai játszmákhoz, politikai többségek kialakításához használják a kisebbségeket, és kollektív jogok helyett kizárólag egyéni jogokról hajlandók tárgyalni - emelte ki az autonómiapanel erdélyi magyar előadója, Korodi Attila.
Ő most nemcsak az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, hanem az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének is tagja, amely hiába dolgozta ki több évtizedes tapasztalatra hagyatkozva a kisebbségvédelmi keretegyezményt, ha nincsenek eszközei annak betartatására, mondta Korodi. Az ET ugyanis nem szankcionálhatja a tagországait, azok legfeljebb presztízst veszítenek a jogsértésekkel.
Korodi felszólalásából is az derült ki, mennyi mindent kell még tanulnunk az autonómiáról és -hoz, mert itt tulajdonképpen információszegény kortesbeszédet tartott az autonómiáért egy olyan célcsoportnak, amelyet amúgy sem kell meggyőzni - az európai nemzeti kisebbségek képviselőinek.
Sokkal inkább ránkfér az önbecsülésünk megerősítése,
érvelt Josep-Maria Terricabras, katalán EP-képviselő, a Kisebbségi Intergroup társelnöke (a címlapképen). A civilben filozófiaprofesszor nemcsak érvelt, hanem finoman motivált is: úgy adta elő, hogy a nyelv nem pusztán a tényszerű kommunikáció eszköze, hanem mivel belenövünk, az identitásunk formálója is, ezért
nem felcserélhetőek egymással,
irdatlanul védenünk kell a nyelvhasználati jogokat,
hogy közben érezhető módon mindenki kicsit kihúzta magát a székében, de legalábbis megélénkült.
Egy nyelv identitás- és világmeghatározó jellege független attól, hányan beszélik, de attól még tegyünk meg mindent, hogy minél többen beszéljék az anyanyelvünket – buzdított. Ha nem védi az állam a nyelvünket, akkor alakítsunk nyelvtanuló köröket, klubokat, olvassunk és írjunk rajta irodalmat, és tegyük vonzóvá mások számára is. Ha elismeri, tegyünk róla, hogy ne csak számunkra ismerje el, például ne csak magyar gyerekek iskolájában lehessen magyarul tanulni, hanem bárhol Romániában.
Ne csak ápoljuk a múlt emlékeit és a hagyományainkat, hanem alkossunk mi is olyat, amit büszkén hagyhatunk az utódainkra, és ha a többségi társadalom viszonya felénk elnyomó vagy kirekesztő, igyekezzünk mi magunk új kapcsolatot kialakítani a domináns csoport tagjaival – ösztönzött Terricabras professzor a délutáni Modernitás és innováció a kisebbségi közösségekben című panelbeszélgetésen.
Ehhez mi magunk kell elmondjuk a történeteinket,
ne hagyjuk, hogy mások mondják el helyettünk – sorolta ugyanott Porcsalmi Bálint, az RMDSZ relatív új ügyvezető elnöke a területeket, ahol az RMDSZ-t modernizálná. Míg a '90-es évektől az RMDSZ az épületek visszaszerzésére és intézmények létrehozására és megerősítésére koncentrált, most már az a marketingstratégia is meghaladottnak számít, ami a tartalommal való feltöltést szorgalmazza – mondta Porcsalmi.
Ma már a storytelling a menő, jó történetek kellenek, amelyek „eladják” az ügyünket hazai és nemzetközi fórumokon, ezért az RMDSZ-nek szerinte rengeteg munkát és pénzt kell fektetnie azoknak az embereknek a képzésébe, akik el tudják majd ezeket mondani úgy, hogy érdeklődést keltsenek az erdélyi magyarság és politikai követelései iránt. A Minority SafePack kezdeményezés szerinte jó alkalom a történetformálásra és történetmondásra azzal együtt, hogy a félretájékoztatás ellen is fel kell lépni.
Kihívásnak tekinti, hogy az RMDSZ újrakezdje a párbeszédet saját közösségével, saját választóival, jobban kell figyelnie rájuk és meghallgatnia őket, mert ma már nem olyan egyszerű a helyzet, hogy elég üzenni: ha magyar vagy, szavazz ránk.
Ha ennek a lépés- és modernizációkényszernek az RMDSZ legalább akkora nyitottsággal és elánnal tesz eleget, mint amit ma Porcsalmi demonstrált, akkor még az autonómiázásból is lehet szalonna. Vagy cserebogár. Vagy valami.
szabot / foter.ro