Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Ojanna Hangszínház
3 tétel
2016. július 4.
Jubileumi nagybúcsú
A hagyományokhoz híven, július 2-án, Sarlós Boldogasszony napján a közigazgatásilag Torjához tartozó Futásfalván 25. alkalommal tartottak fogadalmi nagybúcsút az 1851–56 között épített kegytemplom kertjében. Futásfalvát 1992 januárjában nyilvánította Mária-kegyhellyé Jakubinyi György, Erdély római katolikus érseke. Az ünnepi főpapi szentmise 11 órakor a szabadtéri oltárnál kezdődött, a környékbeli papság mellett Berszán Lajos aranymisés kanonok, ny. plébános, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum alapító igazgatója is jelen volt. Az előző egy-két évhez viszonyítva sokkal több moldvai csángó – zömében lujzikalagori – jött el Futásfalvára.
Az idei búcsú főcelebránsa Tamás József segédpüspök volt. Házigazdaként Tifán Lajos plébános köszöntötte a jeles vendégeket, Tamás József segédpüspököt, az aranymisés Berszán Lajos kanonokot, a környékbeli papságot, a határon innen és túlról érkezett zarándokokat, a moldvai csángó magyar testvéreket. Az egyházfő a boldogságos Szűz Máriát állította követendő példaként a mai nemzedék elé. „Mária élete példa volt és példa ma is minden édesanyának. Ma is kiválaszt Isten olyan nőket, asszonyokat, akik papokat, püspököket hoznak a világra. (...) Vállaljuk az imát, az áldozatot gyermekeinkért, hogy szülessenek új Márton Áronok, jó orvosok, jó tanárok, becsületes mesteremberek” – hangsúlyozta ünnepi szentbeszédében Berszán Lajos kanonok. A szentbeszédet követően a búcsún első alkalommal jelen levő Kanalas Éva magyarországi népdalénekes, énekművész, az Ojánna Hangszínház alapítója egy ősi Mária-éneket adott elő. A püspöki áldás után nemzeti imánk hangzott el. A zarándokok a nagy meleg miatt nem mentek fel a Golgotára, csak a kegytemplomot kerülték meg engesztelő körmenettel, élükön két lovassal és egyházi lobogókkal. A fatimai szűzanya szobrának másolatát két székely lány és két csángó assszony vitte. A szentmise főpapi áldással, elbocsátással és a régi székely himnusz közös eléneklésével ért véget.
A búcsú ideje alatt elsősegély-ellátást, valamint az ingyenes vérnyomás- és vércukorszintmérést a Sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület biztosította a templom bejárata mellett felállított sátorban.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A hagyományokhoz híven, július 2-án, Sarlós Boldogasszony napján a közigazgatásilag Torjához tartozó Futásfalván 25. alkalommal tartottak fogadalmi nagybúcsút az 1851–56 között épített kegytemplom kertjében. Futásfalvát 1992 januárjában nyilvánította Mária-kegyhellyé Jakubinyi György, Erdély római katolikus érseke. Az ünnepi főpapi szentmise 11 órakor a szabadtéri oltárnál kezdődött, a környékbeli papság mellett Berszán Lajos aranymisés kanonok, ny. plébános, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum alapító igazgatója is jelen volt. Az előző egy-két évhez viszonyítva sokkal több moldvai csángó – zömében lujzikalagori – jött el Futásfalvára.
Az idei búcsú főcelebránsa Tamás József segédpüspök volt. Házigazdaként Tifán Lajos plébános köszöntötte a jeles vendégeket, Tamás József segédpüspököt, az aranymisés Berszán Lajos kanonokot, a környékbeli papságot, a határon innen és túlról érkezett zarándokokat, a moldvai csángó magyar testvéreket. Az egyházfő a boldogságos Szűz Máriát állította követendő példaként a mai nemzedék elé. „Mária élete példa volt és példa ma is minden édesanyának. Ma is kiválaszt Isten olyan nőket, asszonyokat, akik papokat, püspököket hoznak a világra. (...) Vállaljuk az imát, az áldozatot gyermekeinkért, hogy szülessenek új Márton Áronok, jó orvosok, jó tanárok, becsületes mesteremberek” – hangsúlyozta ünnepi szentbeszédében Berszán Lajos kanonok. A szentbeszédet követően a búcsún első alkalommal jelen levő Kanalas Éva magyarországi népdalénekes, énekművész, az Ojánna Hangszínház alapítója egy ősi Mária-éneket adott elő. A püspöki áldás után nemzeti imánk hangzott el. A zarándokok a nagy meleg miatt nem mentek fel a Golgotára, csak a kegytemplomot kerülték meg engesztelő körmenettel, élükön két lovassal és egyházi lobogókkal. A fatimai szűzanya szobrának másolatát két székely lány és két csángó assszony vitte. A szentmise főpapi áldással, elbocsátással és a régi székely himnusz közös eléneklésével ért véget.
A búcsú ideje alatt elsősegély-ellátást, valamint az ingyenes vérnyomás- és vércukorszintmérést a Sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület biztosította a templom bejárata mellett felállított sátorban.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 13.
Szűz Mária vigyáz a magyar népre
Csángók is voltak a búcsús szentmisén
Páter Jáki Sándor Teodóz bencés szerzetes 2013. január 8-án bekövetkezett halála törést okozott a futásfalvi zarándokok sorában is, hiszen három éven át nem láthattunk csángó népviseletbe öltözött búcsújárókat a futásfalvi Sarlós Boldogasszony-napi fogadalmi búcsún. Idén ez változott, több mint tucatnyi lujzikalagori asszony vett részt az egyházi ünnepen, folytatva a moldvai magyarok nagy apostola, néhai Jáki atya által elindított hit- és nyelvőrző szokás ápolását.
Július 2-án, Sarlós Boldogasszony napján ismét zarándokok százai gyűltek össze a futásfalvi kegytemplom kertjében, ahol 1992 óta tartanak fogadalmi búcsút. Az ünnepi szertartáson a környék római katolikus papsága mellett jelen volt Tamás József segédpüspök, aki a búcsús szentmise főcelebránsa volt. Tifán Lajos futásfalvi plébános szónoknak Berszán Lajos aranymisés kanonokot, ny. plébánost, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum alapítóját hívta meg.
A szentmise elején a helybéli plébános köszöntötte a határon innen és túlról érkezett zarándokokat. Ezt követően Berszán Lajos prédikációjában azt hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a Mária-hit a magyarság számára, és mennyire lényeges az is, hogy a mai társadalomban az asszonyokat megbecsüljük.
– Az egyik plébániámban figyeltem fel arra, hogy a szentmise végén az asszonyok nem mentek ki a templomból, hanem a Mária-szobor elé vonulva, csendesen imádkoztak. Nem tudom, hogy mit foglaltak imába, nehézségeiket vagy éppen örömüket osztották meg. De sejtem, hogy szívből fohászkodtak hozzá, beszéltek csendesen vele, mint egy igazi, jó barátnővel, mint a gyermek az édesanyjával – mondotta a ny. kanonok. – Míg a sátán Éva, az első nő révén rontotta meg az emberiséget, addig Isten egy asszonyt adott a népnek Szűz Mária személyében, akit nem lehetett megrontani, aki lábával eltaposta a kígyót, így bár a sátán nő által próbált győzni, de asszony által jött el a veresége is.
A szentmise közben Kanalas Éva magyarországi népdalénekes, a Nemzeti Színház előadóművésze, az Ojánna Hangszínház alapítója egy régi csángó Mária-éneket adott elő, majd a püspöki áldás után a magyar himnusz is felcsendült.
Bár a kánikula miatt a Golgota-tetőre idén sem volt kikerülés, a lovasok és egyházi zászlókat vivő férfiak által vezetett búcsús nép megkerülte a kegytemplomot. A fatimai szűzanya szobrának másolatát két székely lány és két csángó asszony vitte. A szentmise főpapi áldással, a szokásos elbocsátással és a régi székely himnusz közös eléneklésével ért véget.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Csángók is voltak a búcsús szentmisén
Páter Jáki Sándor Teodóz bencés szerzetes 2013. január 8-án bekövetkezett halála törést okozott a futásfalvi zarándokok sorában is, hiszen három éven át nem láthattunk csángó népviseletbe öltözött búcsújárókat a futásfalvi Sarlós Boldogasszony-napi fogadalmi búcsún. Idén ez változott, több mint tucatnyi lujzikalagori asszony vett részt az egyházi ünnepen, folytatva a moldvai magyarok nagy apostola, néhai Jáki atya által elindított hit- és nyelvőrző szokás ápolását.
Július 2-án, Sarlós Boldogasszony napján ismét zarándokok százai gyűltek össze a futásfalvi kegytemplom kertjében, ahol 1992 óta tartanak fogadalmi búcsút. Az ünnepi szertartáson a környék római katolikus papsága mellett jelen volt Tamás József segédpüspök, aki a búcsús szentmise főcelebránsa volt. Tifán Lajos futásfalvi plébános szónoknak Berszán Lajos aranymisés kanonokot, ny. plébánost, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum alapítóját hívta meg.
A szentmise elején a helybéli plébános köszöntötte a határon innen és túlról érkezett zarándokokat. Ezt követően Berszán Lajos prédikációjában azt hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a Mária-hit a magyarság számára, és mennyire lényeges az is, hogy a mai társadalomban az asszonyokat megbecsüljük.
– Az egyik plébániámban figyeltem fel arra, hogy a szentmise végén az asszonyok nem mentek ki a templomból, hanem a Mária-szobor elé vonulva, csendesen imádkoztak. Nem tudom, hogy mit foglaltak imába, nehézségeiket vagy éppen örömüket osztották meg. De sejtem, hogy szívből fohászkodtak hozzá, beszéltek csendesen vele, mint egy igazi, jó barátnővel, mint a gyermek az édesanyjával – mondotta a ny. kanonok. – Míg a sátán Éva, az első nő révén rontotta meg az emberiséget, addig Isten egy asszonyt adott a népnek Szűz Mária személyében, akit nem lehetett megrontani, aki lábával eltaposta a kígyót, így bár a sátán nő által próbált győzni, de asszony által jött el a veresége is.
A szentmise közben Kanalas Éva magyarországi népdalénekes, a Nemzeti Színház előadóművésze, az Ojánna Hangszínház alapítója egy régi csángó Mária-éneket adott elő, majd a püspöki áldás után a magyar himnusz is felcsendült.
Bár a kánikula miatt a Golgota-tetőre idén sem volt kikerülés, a lovasok és egyházi zászlókat vivő férfiak által vezetett búcsús nép megkerülte a kegytemplomot. A fatimai szűzanya szobrának másolatát két székely lány és két csángó asszony vitte. A szentmise főpapi áldással, a szokásos elbocsátással és a régi székely himnusz közös eléneklésével ért véget.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. október 4.
Aki a hangját hangszerként használja
– interjú Kanalas Éva énekművésszel –
A futásfalvi búcsún, a szentmise alatt érdekes hang ütötte meg a fülemet, első gondolatom az volt, hogy valamelyik lujzikalagori csángó asszony ad elő egy gyönyörű Máriás éneket. Mint kiderült, tévedtem, ugyanis a csodás hang tulajdonosa nem más volt, mint Kanalas Éva énekművész, az Ojanna Hangszínház alapítója, aki első ízben fordulta meg magát a fogadalmi búcsún. Kiderült, hogy egy rendkívül érdekes, sokat látott és tapasztalt, a magyarság ősgyökereit kutató emberrel hozott össze a sors, így aztán a későbbiekben egy interjút sikerült készíteni a Nemzeti Színház Isten Ostora című darabjában vendégművészként fellépő Évával, aki hamarosan ismét Háromszékre érkezik előadóként.
– Megkérném, hogy néhány szóban mutatkozzon be olvasóinknak.
– Békéscsabán, az Alföldön születtem 1970-ben, de jobban szeretem azt vallani, hogy a Kőrösök vidékének a szülötte vagyok, akit a puszták szabadsága nevelt énekessé. Az éneklés szeretete már gyermekkorom óta kísér, énekesnő szerettem volna lenni.
– Ki volt a mestere ezen a pályán?
– Első ízben azok az archív felvételek, amiket gyerekkoromban hallgattam, majd később azok az egyszerű falusi énekesek, akikkel moldvai, erdélyi, kalotaszegi, hétfalusi, gyimesi, mezőségi, majd később dél-szibériai gyűjtőútjaim során találkoztam.
– Hogyan került Futásfalvára?
– Évek óta, 1991-től kijárok a csángók közé, gyűjtőmunkát végzek a csángó-magyar falvakban. Ugyanakkor rendszeresen részt veszek a csíksomlyói búcsún, és közben a csángóktól hallottam, hogy Futásfalván van egy Sarlós Boldogasszony-szobor, és ezért jöttem el ide. Jól ismerem a lujzikalagori Csernyik Marika nénit – akitől rengeteg Mária-éneket tanultam – tőle hallottam először a futásfalvi búcsúról. Maric néninek egyébként 2014-ben volt egy súlyos agyvérzése. Itt most találkoztam vele, feltűnően jól mozgott, és mondta nekem, hogy eljött Futásfalvára Máriácskának hálát adni, mert megsegítette. Ő nagyon tud imádkozni! Így én is társultam a csángókhoz, akik egyébként Jáki Teodóz atya halála után mind kisebb számban vettek részt a búcsún, de idén már egy nagyobb csoport volt jelen.
– Miként került kapcsolatba az énekekkel, amelyekből mi is hallgattunk ízelítőt?
– Sok mindent köszönhetek a csángóknak. Kezdetben gyűjtés közben népdalokat tanultam tőlük, később imádságokat és gyógyításokat, mindenféle varázsigéket. 1996-ban kiutaztam Dél-Szibériába az Altáj és Tuva köztársaságokba és ott találkoztam a természetnek a hitével. Ott nincsenek templomok, a természet adta anyagokból jelölnek szent helyeket, például köveket hordanak számukra fontos helyekre, így patakok és források eredetéhez, hágók tetejére állítanak Ovákat, szent áldozó helyeket. Párhuzamosan a csángók földjével a Szaján-Altáj vidékén is gyűjtöttem. Ott már nyolcadszor jártam, hogy megismerjem – magyar szóhasználattal élve – a táltosok tevékenységét, ami nagyon sok esetben hasonlatos a moldvai csángókéval.
– Mennyire van feltárva ez a varázslatos világ?
– Most készítek egy dokumentumfilmet, aminek alapja egy ötven órás filmanyag, amit 2011–2013 között rögzítettem. Főként a tuva családok körében dokumentáltam olyan fajta szertartásokat, amikre a sámánt (baskit az ők nyelvükön) kérik fel. Itt megjegyezném, hogy a sámánokkal kapcsolatosan rengeteg tévhit kering, alaptalanul. Ez azért fontos, mert ezek az archaikus szertartások rengeteg ponton találkoznak azokkal, amit a moldvai csángók körében tapasztaltam. Közvetlen hasonulásig úgy jósol a tuva kám a 41 szem patakkővel, ahogy a moldvai csángó asszony babozik vagy fuszulyozik a 41 szem kukoricaszemmel. De olyan helyzetet is vettem fel Dél-Szibériában, hogy a sámán csángó vízvetéshez hasonló módszerrel kereste meg azt a tárgyat, ami egy illető álmatlanságát okozta.
– Évek óta zajlik egy „háború” a magyarság eredetével kapcsolatosan. A Magyar Tudományos Akadémia a finnugor elmélet mellett kardoskodik, egy új vonal a szkítákhoz eredeztet, megint mások szerint a türk népek családjába helyezne. Önnek mi a véleménye?
– Vissza kell kanyarodjak 1996-hoz, ami után nagyon sok meghívásnak tettem eleget az Oroszországi Föderáció területén élő finnugor és türk népek körében. Amikor ez utóbbiak hallottak énekelni, akkor ők érezték sajátjuknak a magyar népdalokat, vagy a hagyományokra épített ún. rekonstruált táltoshagyományt, de így éreztek a finnugor népek is. Én mint énekes közelítem meg ezt a dolgot, és nem zárom ki egyiknek sem a lehetőségét, főként nem akkor, amikor hanti kislányoknak a magyar nyelvnek a meghallása ismerős volt, és velem együtt számoltak hantiul miközben énekeltem. Egy aranyalma, két aranyalma… magyar gyerekmondókát énekeltem, felismerték, hogy számolok. Egy evenki kutató, aki velünk volt az Irtis melletti faluban, rám szólt, hogy még énekeljek, hogy a gyerekek emlékezzenek felnőttkorukban is, hogy mit hoztam én el az ő földjükre. Ezért én nem szeretnék ebben a kérdésben állást foglalni, az én feladatom más. Hiszen azoknak a gyerekeknek az anyanyelvük életben maradásáért a finnugor elmélet talán az utolsó esély.
– Futásfalván Mária-éneket adott elő, most egy sámándob van a kezében. Mennyire egyeztethető össze ez a két dolog?
– Futásfalvára is vittem a dobot, de ott nem vettem elő, bár szívem szerint megtettem volna. Nézze, ha egy húros gitárral lehet a Máriát tisztelni, akkor más hangszerrel is lehet, nincs közük a hit kérdéséhez. Azt el tudom képzelni, hogy ha a püspök úr előtt dobkísérettel adom elő a dalt, akkor lehet meglepődött volna. Ez egy teljes tévhit szerintem, amin túl kellene lépni. Ez a dob egy hortobágyi, csikóbőrrel bevont hangszer, így nem hiszem, hogy bárkinek is bajt okozna. Én ezzel tisztelem Máriát, de olykor Szélanyóhoz is szólok vele!
Kanalas Éva Fábry Géza kobozkísérete mellett több alkalommal szerepelt a Magyarországi Táncháztalálkozó lemezeken. Az ének-koboz párosítás új színt hozott a táncházak zenei életébe. Újdonságát az jelentette, hogy egy egészen hiteles, ugyanakkor modern hangvételű, addig nem hallott népdalanyaggal tűntek fel a magyar táncház zenei életében. A Ha folyóvíz volnék… (1991) és Addig megyek a víz mellett… (1994) c. Moldvai Csángó Népdalok kazettájuk énekei közül a Túl a vízen egy kosár, Zöld az erdő, zöld a petrezselyem…, Recés a szőlő levele… több magyarországi ismert zenekar slágerdalaivá is vált. E két kazetta válogatott dalaiból a holland PAN Records CD-t jelentetett meg Túl a vízen… (Across the water) címmel, amelyet a világ számos országában terjesztenek. Fábri Géza zentai kobozművésszel 1990-től 1995-ig dolgoztak együtt a moldvai csángó énekek kobozkísérettel való megszólaltatásán, rekonstruálásán.
Számos hazai és nemzetközi fesztiválon mutathatta be a magyar népzene legtöbb keleti párhuzamot hordozó népdalkincsét. Ausztriában, Németországban, Hollandiában, Romániában, Jugoszláviában, Szíriában, Jordániában énekelte e válogatott dalokat. Énekesi pályafutására döntő hatást gyakorolt, hogy eljuthatott olyan távoli vidékekre, az Oroszországi Föderáció belső-ázsiai köztársaságaiba, ahonnan feltételezhetően a magyarok valaha elindulhattak Európa felé. Az Altáj hegységben, Tuvában, Hakasz Földön, később Baskíriában gyűjtötte az ott élő népek dalait és énekelte köztük a rokon magyar népdalokat. Tanulmányozta a díszítésmódokat, azok ének-technikai megvalósítását, legfőképpen azt az élő alkotási folyamatot, amely az énekesben a pillanat szülte megnyilvánuláskor spontán dallamok és szövegek megszületéséhez vezet. Az improvizáció világa és az Altáj és Szaján hegység minden zugában ott rejtőzködő ősi világkép arra késztette, hogy kísérletezni kezdjen hangjával. Különféle légzéstechnikákat használt, amit pl. a kanadai eszkimók és a szibériai sámánok is használnak rituális éneklés közben.
1999-ben megalapította az Ojanna Hangszínhazat. E rituális közeg, amelyben az emberi hang, mint hangszer jelenik meg, ahol az ének a pillanatban születik, az artikulálatlan beszédtől a táltosi éneklésen keresztül a magyar népdalokig, miközben mindennapjainkban is új élő rítust teremtenek.
Énekelt a III. Színházi Világolimpián Moszkvában, a Szkíta összevont tekintete programban, Anatolij Vasziljev drámai művészetek iskolájában, ahol a világhírű rendező felkérésére több nagysikerű előadást tartott.
Bartos Lóránt Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
– interjú Kanalas Éva énekművésszel –
A futásfalvi búcsún, a szentmise alatt érdekes hang ütötte meg a fülemet, első gondolatom az volt, hogy valamelyik lujzikalagori csángó asszony ad elő egy gyönyörű Máriás éneket. Mint kiderült, tévedtem, ugyanis a csodás hang tulajdonosa nem más volt, mint Kanalas Éva énekművész, az Ojanna Hangszínház alapítója, aki első ízben fordulta meg magát a fogadalmi búcsún. Kiderült, hogy egy rendkívül érdekes, sokat látott és tapasztalt, a magyarság ősgyökereit kutató emberrel hozott össze a sors, így aztán a későbbiekben egy interjút sikerült készíteni a Nemzeti Színház Isten Ostora című darabjában vendégművészként fellépő Évával, aki hamarosan ismét Háromszékre érkezik előadóként.
– Megkérném, hogy néhány szóban mutatkozzon be olvasóinknak.
– Békéscsabán, az Alföldön születtem 1970-ben, de jobban szeretem azt vallani, hogy a Kőrösök vidékének a szülötte vagyok, akit a puszták szabadsága nevelt énekessé. Az éneklés szeretete már gyermekkorom óta kísér, énekesnő szerettem volna lenni.
– Ki volt a mestere ezen a pályán?
– Első ízben azok az archív felvételek, amiket gyerekkoromban hallgattam, majd később azok az egyszerű falusi énekesek, akikkel moldvai, erdélyi, kalotaszegi, hétfalusi, gyimesi, mezőségi, majd később dél-szibériai gyűjtőútjaim során találkoztam.
– Hogyan került Futásfalvára?
– Évek óta, 1991-től kijárok a csángók közé, gyűjtőmunkát végzek a csángó-magyar falvakban. Ugyanakkor rendszeresen részt veszek a csíksomlyói búcsún, és közben a csángóktól hallottam, hogy Futásfalván van egy Sarlós Boldogasszony-szobor, és ezért jöttem el ide. Jól ismerem a lujzikalagori Csernyik Marika nénit – akitől rengeteg Mária-éneket tanultam – tőle hallottam először a futásfalvi búcsúról. Maric néninek egyébként 2014-ben volt egy súlyos agyvérzése. Itt most találkoztam vele, feltűnően jól mozgott, és mondta nekem, hogy eljött Futásfalvára Máriácskának hálát adni, mert megsegítette. Ő nagyon tud imádkozni! Így én is társultam a csángókhoz, akik egyébként Jáki Teodóz atya halála után mind kisebb számban vettek részt a búcsún, de idén már egy nagyobb csoport volt jelen.
– Miként került kapcsolatba az énekekkel, amelyekből mi is hallgattunk ízelítőt?
– Sok mindent köszönhetek a csángóknak. Kezdetben gyűjtés közben népdalokat tanultam tőlük, később imádságokat és gyógyításokat, mindenféle varázsigéket. 1996-ban kiutaztam Dél-Szibériába az Altáj és Tuva köztársaságokba és ott találkoztam a természetnek a hitével. Ott nincsenek templomok, a természet adta anyagokból jelölnek szent helyeket, például köveket hordanak számukra fontos helyekre, így patakok és források eredetéhez, hágók tetejére állítanak Ovákat, szent áldozó helyeket. Párhuzamosan a csángók földjével a Szaján-Altáj vidékén is gyűjtöttem. Ott már nyolcadszor jártam, hogy megismerjem – magyar szóhasználattal élve – a táltosok tevékenységét, ami nagyon sok esetben hasonlatos a moldvai csángókéval.
– Mennyire van feltárva ez a varázslatos világ?
– Most készítek egy dokumentumfilmet, aminek alapja egy ötven órás filmanyag, amit 2011–2013 között rögzítettem. Főként a tuva családok körében dokumentáltam olyan fajta szertartásokat, amikre a sámánt (baskit az ők nyelvükön) kérik fel. Itt megjegyezném, hogy a sámánokkal kapcsolatosan rengeteg tévhit kering, alaptalanul. Ez azért fontos, mert ezek az archaikus szertartások rengeteg ponton találkoznak azokkal, amit a moldvai csángók körében tapasztaltam. Közvetlen hasonulásig úgy jósol a tuva kám a 41 szem patakkővel, ahogy a moldvai csángó asszony babozik vagy fuszulyozik a 41 szem kukoricaszemmel. De olyan helyzetet is vettem fel Dél-Szibériában, hogy a sámán csángó vízvetéshez hasonló módszerrel kereste meg azt a tárgyat, ami egy illető álmatlanságát okozta.
– Évek óta zajlik egy „háború” a magyarság eredetével kapcsolatosan. A Magyar Tudományos Akadémia a finnugor elmélet mellett kardoskodik, egy új vonal a szkítákhoz eredeztet, megint mások szerint a türk népek családjába helyezne. Önnek mi a véleménye?
– Vissza kell kanyarodjak 1996-hoz, ami után nagyon sok meghívásnak tettem eleget az Oroszországi Föderáció területén élő finnugor és türk népek körében. Amikor ez utóbbiak hallottak énekelni, akkor ők érezték sajátjuknak a magyar népdalokat, vagy a hagyományokra épített ún. rekonstruált táltoshagyományt, de így éreztek a finnugor népek is. Én mint énekes közelítem meg ezt a dolgot, és nem zárom ki egyiknek sem a lehetőségét, főként nem akkor, amikor hanti kislányoknak a magyar nyelvnek a meghallása ismerős volt, és velem együtt számoltak hantiul miközben énekeltem. Egy aranyalma, két aranyalma… magyar gyerekmondókát énekeltem, felismerték, hogy számolok. Egy evenki kutató, aki velünk volt az Irtis melletti faluban, rám szólt, hogy még énekeljek, hogy a gyerekek emlékezzenek felnőttkorukban is, hogy mit hoztam én el az ő földjükre. Ezért én nem szeretnék ebben a kérdésben állást foglalni, az én feladatom más. Hiszen azoknak a gyerekeknek az anyanyelvük életben maradásáért a finnugor elmélet talán az utolsó esély.
– Futásfalván Mária-éneket adott elő, most egy sámándob van a kezében. Mennyire egyeztethető össze ez a két dolog?
– Futásfalvára is vittem a dobot, de ott nem vettem elő, bár szívem szerint megtettem volna. Nézze, ha egy húros gitárral lehet a Máriát tisztelni, akkor más hangszerrel is lehet, nincs közük a hit kérdéséhez. Azt el tudom képzelni, hogy ha a püspök úr előtt dobkísérettel adom elő a dalt, akkor lehet meglepődött volna. Ez egy teljes tévhit szerintem, amin túl kellene lépni. Ez a dob egy hortobágyi, csikóbőrrel bevont hangszer, így nem hiszem, hogy bárkinek is bajt okozna. Én ezzel tisztelem Máriát, de olykor Szélanyóhoz is szólok vele!
Kanalas Éva Fábry Géza kobozkísérete mellett több alkalommal szerepelt a Magyarországi Táncháztalálkozó lemezeken. Az ének-koboz párosítás új színt hozott a táncházak zenei életébe. Újdonságát az jelentette, hogy egy egészen hiteles, ugyanakkor modern hangvételű, addig nem hallott népdalanyaggal tűntek fel a magyar táncház zenei életében. A Ha folyóvíz volnék… (1991) és Addig megyek a víz mellett… (1994) c. Moldvai Csángó Népdalok kazettájuk énekei közül a Túl a vízen egy kosár, Zöld az erdő, zöld a petrezselyem…, Recés a szőlő levele… több magyarországi ismert zenekar slágerdalaivá is vált. E két kazetta válogatott dalaiból a holland PAN Records CD-t jelentetett meg Túl a vízen… (Across the water) címmel, amelyet a világ számos országában terjesztenek. Fábri Géza zentai kobozművésszel 1990-től 1995-ig dolgoztak együtt a moldvai csángó énekek kobozkísérettel való megszólaltatásán, rekonstruálásán.
Számos hazai és nemzetközi fesztiválon mutathatta be a magyar népzene legtöbb keleti párhuzamot hordozó népdalkincsét. Ausztriában, Németországban, Hollandiában, Romániában, Jugoszláviában, Szíriában, Jordániában énekelte e válogatott dalokat. Énekesi pályafutására döntő hatást gyakorolt, hogy eljuthatott olyan távoli vidékekre, az Oroszországi Föderáció belső-ázsiai köztársaságaiba, ahonnan feltételezhetően a magyarok valaha elindulhattak Európa felé. Az Altáj hegységben, Tuvában, Hakasz Földön, később Baskíriában gyűjtötte az ott élő népek dalait és énekelte köztük a rokon magyar népdalokat. Tanulmányozta a díszítésmódokat, azok ének-technikai megvalósítását, legfőképpen azt az élő alkotási folyamatot, amely az énekesben a pillanat szülte megnyilvánuláskor spontán dallamok és szövegek megszületéséhez vezet. Az improvizáció világa és az Altáj és Szaján hegység minden zugában ott rejtőzködő ősi világkép arra késztette, hogy kísérletezni kezdjen hangjával. Különféle légzéstechnikákat használt, amit pl. a kanadai eszkimók és a szibériai sámánok is használnak rituális éneklés közben.
1999-ben megalapította az Ojanna Hangszínhazat. E rituális közeg, amelyben az emberi hang, mint hangszer jelenik meg, ahol az ének a pillanatban születik, az artikulálatlan beszédtől a táltosi éneklésen keresztül a magyar népdalokig, miközben mindennapjainkban is új élő rítust teremtenek.
Énekelt a III. Színházi Világolimpián Moszkvában, a Szkíta összevont tekintete programban, Anatolij Vasziljev drámai művészetek iskolájában, ahol a világhírű rendező felkérésére több nagysikerű előadást tartott.
Bartos Lóránt Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)