Kevés a magyar szakember a kolozsvári levéltárban, múzeumokban, könyvtárakban. Az nem lehet, hogy akkora magyar hagyatékot, mint amekkorát a kolozsvári székhelyű könyv- és levéltárak őriznek, magyar szakemberek jelenléte nélkül használjanak, illetve hagyjanak feldolgozatlanul, mondta Csetri Elek történész, akadémikus. Az Állami Levéltárban a magyar szövegeket is román kutatók vizsgálják, más intézményekben is kevés a magyar alkalmazott. Csetri szerint az RMDSZ-nek segítenie kell a tudományos szférát abban, hogy a magyarság ezekben az intézményekben is számarányának megfelelően legyen jelen, főleg a fiatal szakértők révén. A magyar fiatalok szívesen dolgoznának ezekben az intézményekben, ha engednék őket. A 2002. évi népszámlálás adatai szerint Erdély 7,7 millió lakójának közel 19 százaléka magyar. Ezt a számarányt azonban a magyarság egyik megvizsgált intézményben sem éri el. Az Országos Levéltár kolozsvári részlege a második legnagyobb az országban. Itt őrzik az Erdélyi Múzeum-Egyesülettől egykor elvett teljes levéltári gyűjteményt. Az intézmény 25 alkalmazottja közül azonban egy sem magyar nemzetiségű. A tizenegy felsőfokú végzettséggel rendelkező levéltáros közül heten tudják kezelni a magyar nyelven írt dokumentumokat, négyen pedig beszélik is a magyar nyelvet. Közülük három kutatónak van szakképesítése magyar írástudományból, illetve családi archívumokból. A történelmi állomány feldolgozása egyre késik. Az Erdélyi Történelmi Múzeum 78 alkalmazottja közül nyolcan magyarok. Ioan Piso igazgató szerint a szaktudásra kell helyezni a hangsúlyt az új munkatársak alkalmazásánál. A középkori történelem részlegén – ahol nagyon sok magyar nyelvű dokumentummal kell foglalkozni – két magyar fiatallal dolgoznak, és a részlegvezető is beszél magyarul. Az Erdélyi Néprajzi Múzeum 58 fős személyzetéből hatan magyar nemzetiségűek. Simona Munteanu igazgató szerint pozitív elmozdulást jelent, hogy sokévi szünet után az intézménynek megint vannak magyar muzeológusai. Dr. Kós Károly 1979. évi nyugdíjba vonulását követően ugyanis már csak Szabó Tamás kolozsvári fényképész maradt hírmondónak, 1990-ben azonban őt is nyugdíjazták. Ma a múzeum 40 612 tárgyat, 10 ezer könyvet és folyóiratot őriz. A tárgyak között több mint 10 ezer magyar vonatkozású. A múzeum 1957-ben indult évkönyvsorozata utóbbi éveinek termésében Gazda Klára kolozsvári néprajzkutatót leszámítva nincs magyar közlő. Ioan Tosa történész-muzeológus szerint mindig volt együttműködés a múzeum és a magyar szakemberek között. A Kolozs megyei Octavian Goga Könyvtár több mint 720 ezer dokumentumot összesítő állományának több mint 10 százaléka magyar, a 88 alkalmazott között a feldolgozó osztály személyzetében két könyvtáros, a kolozsmonostori fiókkönyvtár vezetője és egy informatikus magyar. Az évi könyvállomány-gyarapodásnak 80–85 százalékát teszik ki a román, valamivel több, mint 5 százalékát a magyar, és 10–15 százalékát a más nyelvű könyvek. Doina Popa igazgató szerint a kolozsvári magyar könyvkiadókat leszámítva máshonnan alig jön magyar olvasnivaló. A kolozsvári Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár (BCU) 225 alkalmazottjából 42 magyar. A 2004 végén 3 723 492 darab dokumentumot számláló gyűjtemény 20–30 százalékát teszik ki a magyar nyelvű könyvek. Poráczky Rozália főigazgató-helyettes szerint a pozitív elmozdulás annak köszönhető, hogy a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) történelem tanszékén 1995-ben főiskolai, majd 1998-tól egyetemi szinten beindult a magyar nyelvű könyvtárosképzés. Az intézményben az 1980-as években vezető beosztásban nem volt magyar személy, és a rendszerváltás után is három év múlva nevezték ki az első magyar csoportvezetőt. 1997-ben az állományfejlesztési osztály élére került magyar szakember, majd Poráczky Rozália személyében 1998-ban hosszú évtizedek után lett ismét magyar főigazgató-helyettese a BCU-nak. A 171 könyvtáros közül 37 magyar (mellettük van még egy-egy informatikus és közgazdász, valamint három munkás), akik a főigazgató-helyettes szerint nagyjából lefedik a magyar nyelvű állománnyal kapcsolatos teendőket. Azonban a kölcsönzőben és a katalógusteremben nincs magyar szakember, ezért tervezik, hogy mindkét helyen napi 3-4 órát egy-egy magyar könyvtáros teljesítsen szolgálatot. A Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson, Besztercén, Szatmárnémetiben, Zilahon, Nagyváradon, Máramarosszigeten és Naszódon is fiókkönyvtárat működtető BCU kolozsvári tékáját 18 613 román, 2926 magyar, 54 németajkú és 271 más nemzetiségű diák, továbbá 1742 román, 395 magyar, 16 németajkú és 415 egyéb nemzetiségű egyetemi oktató látogatja. /Benkő Levente, Lázár Lehel: Magyar hagyaték – román kutatók. = Krónika (Kolozsvár), nov. 11./

Országos újítást mutattak be március 30-án Kolozsváron az Octavian Goga Megyei Könyvtárban: a közintézmény egy európai projekt segítségével a legújabb technológiát – a rádiófrekvencia általi azonosítást – veszi igénybe a könyvkölcsönzéskor. A világon csupán 26 könyvtárban alkalmazzák ezt az eljárást, Európában eddig Olaszországban és Spanyolországban vezették be. A projekt értéke hozzávetőlegesen 100 ezer euró, ebből a Kolozs Megyei Tanács a költségek egyharmadát vállalta, a többit pedig európai pénzalapokból finanszírozzák. /Nagy-Hintós Diana: Országos premier a Kolozs megyei könyvtárban. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 31./

Első ízben szervezte meg a kolozsvári Octavian Goga Megyei Könyvtár a Kolozsvári kiadói év – könyv és sajtó elnevezésű kiállítást, amelynek keretében számos díjat is kiosztottak. A kiállításon harmincnál több kiadó termékei, továbbá több tucatnyi újság és folyóirat példányai tekinthetők meg: összesen mintegy 600 cím mutatja be az elmúlt év kolozsvári kiadói és nyomdai termését. A rendezvényt Doina Popa igazgatónő és Kerekes Sándor megyei tanácselnök nyitotta meg. A könyveknek megítélt díjak közül egy magyart részesítettek elismerésben, a gyermekkönyv kategóriában a 300 példányban megjelent Titokmorzsák a természetből /Stúdium Kiadó/ című könyvet, szerzője, Kiss Bitay Éva, aki idős kora ellenére megjelent a díjkiosztón. /F. I. : Kiosztották a 2006-os kiadói év díjait. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./

Erdély nagyvárosainak könyvtáraiban az olvasói és könyvtárhasználati szokásokat mutatta be a Krónika. A kolozsvári Octavian Goga Megyei Könyvtár állományának 8-9 százaléka magyar nyelvű, a szabadpolcos rendszerben főként szépirodalmi műveket találni. Az év első kilenc hónapjában megközelítőleg 350 új magyar nyelvű könyv került a polcokra, év végéig további 450 cím áll majd az olvasók rendelkezésére. A kikölcsönzött könyvek listáját Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek, Egy polgár vallomásai és Idegen emberek című kötetei vezetik, hajszállal marad le mögötte Rejtő Jenő. Keresettek Wass Albert és Nyírő József könyvei is. Szatmárnémetiben a megyei könyvtárban a gyerekek és a felnőttek által kikölcsönzött öt-öt legkeresettebb könyv között az iskolai tananyag kiegészítéséül szolgáló kötelező házi olvasmányok találhatók. A megyei könyvtárban a közönségszolgálatosok közül senki sem beszél magyarul. A megkérdezett könyvtárlátogatók szerint kizárólag klasszikusnak számító szerzők könyvei sorakoznak a polcon. Nagykároly városi könyvtárában jobb a helyzet. Itt is a házi olvasmányok vezetik a kölcsönzési listát, elsősorban Móricz és Jókai regényei. Csíkszeredában, a Hargita Megyei Könyvtárban a fiatalok és a felnőttek körében hosszú idő óta Wass Albert művei a legkedveltebb olvasmányok. Második helyen áll Paulo Coelho Tizenegy perc, Veronika meg akar halni és A Zahir című könyvei, a harmadik a főleg nők körében kedvelt Danielle Steel. Márai Sándor Egy polgár vallomásai című könyve a negyedik, ötödik helyen Ken Follett regényei állnak. A legkedveltebb gyerekolvasmányok: Harry Potter, Jacqueline Wilson könyvei, Janikovszky Éva és Fekete István regényei. A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Könyvtár legolvasottabb köteteinek listáját gyermek- és ifjúsági regények vezetik. Fodor Sándor Csipike című meseregényét kölcsönözték ki a legtöbbször. Tavaly Wass A funtineli boszorkány trilógiája volt a legolvasottabb, idén pedig az író Hűség bilincsében című kötete. A legnépszerűbb magyar szerzők Wass Albert, Jókai Mór, Mikes Kelemen és Tamási Áron. Sepsiszentgyörgyön az elmúlt 12 hónap alatt több mint 72 ezren látogatták az intézményt, összesen 76 ezer kötetet kölcsönöztek. A könyvtár Könyvet házhoz elnevezésű programja iránt is fokozódott az érdeklődés. Ezzel a kezdeményezéssel a mozgáskorlátozottakat, az időseket segítik. /Ponyva és szépirodalom között. = Krónika (Kolozsvár), okt. 26./

Az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) fotó szakosztályának fotókiállítást nyílt meg Kolozsváron, az Octavian Goga Megyei Könyvtár előcsarnokában. A tárlatot az EKE újraalakulásnak ötödik évfordulója alkalmából rendezték meg. Tizennégy alkotó munkáját láthatták érdeklődők. /Varga Melinda: A természet lencsevégen. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 1./

Romániai magyar könyvtárosok találkoztak Kolozsváron
Szombaton zárult le a romániai magyar könyvtárosok nyolcadik vándorgyűlése, amelynek május 26–28. között a kolozsvári Egyetemi Könyvtár adott otthont. A konferencia a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének egyik legfontosabb rendezvénye, idén választott témája a könyvtári szolgáltatások átjárhatósága és hálózata volt. A mintegy 60 résztvevő, különböző erdélyi könyvtárak (közművelődési, oktatási és tudományos, illetve szakkönyvtárak) képviselői olyan témákat boncolgattak az előadások során, mint a könyvtári érdekképviselet és fundraising, digitális gyűjtemények fejlesztése, illetve a kutatás és tudománytermelés, valamint közművelődési tevékenységek erdélyi könyvtárakban.
Az idei rendezvényen a hangsúly kifejezetten a problémaközpontú, a mindennapi könyvtári gyakorlat szempontjából kiinduló előadásokra került, ezért a Hargita Megyei Könyvtár munkatársai (Bedő Melinda és Berényi Erzsébet) a közkönyvtárak számára beindított Biblionet programról és annak hatásairól, illetve a könyvtárak, könyvtárosok között működő együttműködési formákról és kapcsolathálóról beszéltek. Bitay Enikő, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) főtitkára a könyvtárakban zajló digitális gyűjteményfejlesztés módozatairól, valamint az ehhez kapcsolódó tudományos kutatás formáiról és lehetőségeiről, Brem Walter, a Codespring informatikus szakembere pedig az átjárható könyvtári rendszerek kiépítéséhez és működéséhez szükséges technikai háttér feltételeiről tartott előadást.
A résztvevő könyvtárosoknak lehetőségük nyílt más könyvtári és közművelődési hálózatok sajátosságairól is hallani: Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök az Erdélyben mintegy kulturális autonómia szigetként működő Magyar-Ház láncolatról beszélt, Sorina Stanca, a Kolozs Megyei Könyvtár igazgatója pedig az amerikai gyakorlat kapcsán mutatta be a könyvtárak hálózatba tömörülését, a fenntarthatóság érdekében létrejövő különböző partnerségi viszonyokat.
A rendezvény több fontos újdonsággal szolgált: elkészült a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének honlapja, amelynek végleges formájáról és további tartalmi fejlesztéséről tárgyaltak a résztvevők, valamint egy új, könyvtárosok számára meghirdetett díj (a Váczy Leona Emlékérem és Emléklap) megalapításáról is döntés született. A konferencia alatt Könyvtári kavalkád néven poszterkiállítás formájában lehetett ízelítőt nyerni a résztvevő intézményekben zajló kulturális, közművelődési és más tevékenységekből. Az előadások után a könyvtárosok megismerkedtek a Kolozsváron működő magyar könyvtári hálózat egy részével (a gyakran egyszemélyes könyvtárként vagy egyszemélyben könyvtárként is működő, elsősorban civil szervezetek által fenntartott kulturális-információs struktúrákkal, illetve a felhasználói igények mentén szerveződött nyilvános szakkönyvtári hálózattal): szakmai látogatásra és tapasztalatcserére került sor a Szabédi László Emlékházban az ott található hagyatékok feldolgozása kapcsán, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Dokumentációs Tárában és a Kriza János Néprajzi Társaság székházában.
A konferencia utolsó napján a résztvevők tanulmányút keretében látogattak el Bonchidára, hogy a kastély felújítási munkálataival és az ott zajló különböző programokkal megismerkedjenek, továbbá Válaszútra, ahol a Kallós Zoltán Alapítvány Szórványkollégiumát, a Kallós Zoltán Múzeumot és Néprajzi Központot látogatták meg.
Kovács Eszter 
Szabadság (Kolozsvár)

Felszínre került értékek: könyvritkaságok Kolozsváron
XV.–XVIII. századi magyar könyvek kiállítása az Akadémiai Könyvtárban
Első alkalommal nyílt régi magyar könyvek kiállítása tegnap a Kolozsvári Magyar Napok keretében a kolozsvári Akadémiai Könyvtárban. A XV–XVII. században és a XVIII. század első harmadában megjelent munkákat nem tematikus alapon válogatták össze: a tárlat ízelítőt kínál a különféle műfajokból, szerepelnek köztük az ebben a korban a történeti Magyarország területén működő nyomdák termékei, az egyes tudományágak néhány kiemelkedő műve, sőt egy olyan ferences rendtartás is, amely egyedi a világon. A Sipos Gábor levéltáros, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke, illetve Bogdan Crăciun könyvtáros által rendezett kiállítás az Akadémiai Könyvtár birtokában lévő régi magyar könyvek legkiemelkedőbb darabjait vonultatja fel – emelte ki a megnyitón Ioan Chindriş, az intézmény igazgatója. Az összeállításhoz a Kolozs megyei tanácsnak alárendelt Octavian Goga könyvtár Kolozsvár-vonatkozású könyvekkel járult hozzá.
– A Kolozs megyei tanács nemcsak a fő támogatók egyikeként, hanem a fennhatósága alá tartozó több kulturális intézmény tevékenysége által is hozzájárul a Kolozsvári Magyar Napok programsorozatához – fejtette ki megnyitóbeszédében Fekete Emőke, a megyei tanács alelnöke, aki az önkormányzati szerv képviseletében az intézményközi együttműködések fontosságát is hangsúlyozta. – Örömünkre szolgál, hogy egyre szélesebb körben bevonhatjuk a Kolozsvári Magyar Napok szervezésébe a kulturális intézményeket, illetve, hogy a magyar vonatkozású gyűjtemények felszínre kerülésével tudatosítani tudjuk a közösségben a kincses Kolozsvár értékeit – részletezte.
– Az Akadémiai Könyvtár által őrzött és itt kiállított művek a kolozsvári római katolikus líceum, a református és unitárius kollégiumok, a kolozsvári ferences zárda, a szatmári római katolikus püspökség, a balázsfalvi görög katolikus érsekség könyvtárából származnak, jelentős részük az őket forgató erdélyi magyar közösség adománya volt annak idején – magyarázta Sipos Gábor.
Mint kifejtette, a kiállítás nem tematikus jellegű: a különféle műfajok felvonultatása mellett neves nyomdák és nyomdászok (Heltai Gáspár, Misztótfalusi Kis Miklós, Johannes Honterus) munkáiból is bemutat néhány jelentős példányt. A gazdag válogatásban XV. század végén megjelent ősnyomtatványok, XVI. századi hitviták, továbbá bibliafordítások, teológiai alapművek, irodalmi, jog-, történettudományi munkák is szerepelnek. A régi könyvek sorában többek között egy 1699-es cirill betűs román ábécéskönyv, illetve az Újszövetség ugyancsak cirill betűs, 1648-ban nyomtatott román fordítása is megtekinthető. Érdekességnek minősül Jászberényi Pál angolok számára készített angol nyelvtana, amelyet 1664-ben nyomtattak Londonban. – A megjelenés nyelvétől és felhasznált betűkészletétől függetlenül, a tárlaton szereplő valamennyi nyomtatvány a történeti Magyarország művelődéstörténetéhez kapcsolódik – emelte ki Sipos Gábor.
A tárlatra válogatott legrégibb művek között említhető Thuróczy János Brünnben, illetve Augsburgban kiadott Chronica Hungaroruma, vagy Temesvári Pelbárt szentek életéről szóló prédikációs kötete, amely 1499-ben, Hagenau-ban jelent meg. Megtekinthető továbbá az 1590-ben nyomtatott Vizsolyi Biblia egy példánya, Káldi György katolikus bibliafordítása, vagy egy 1511-es, az esztergomi egyházmegye számára készült, Velencében nyomtatott misekönyv is. A kérdéses korban nemegyszer előfordult, hogy magyar szerzők művein külföldi nyomdák dolgoztak, példa erre az említett Káldi-féle Biblia, amelyet Bécsben nyomtattak. A Szent Ferenc kordája című ferences rendtartást összegző kötet egyedülálló példány a világon, 1660-ban jelent meg, a nyomtatás helye sem ismert – fejtette ki Sipos Gábor.
A kiállított irodalmi művek neves szerzői között említhető Jannus Pannonius, Zrínyi Miklós, Gyöngyösi István, sőt maga Heltai Gáspár, Kolozsváron 1566-ban megjelent Száz Fabulajával. A könyvtörténeti csemegéknek minősülő alkotások sorába tartoznak a különféle tudományos munkák is: Werbőczy István Tripartitumának, azaz három részre osztott törvénykönyvének 1698-ban Kolozsváron Misztótfalusi Kis Miklós által nyomtatott példánya, amely a korabeli magyar szokásjog értékes gyűjteménye, vagy az első nyomtatásban megjelent magyar nyelvű orvosi könyv, Pápai Páriz Ferenc Pax Corporis című kötete, amelyet Némethi Mihály nyomtatott 1690-ben Kolozsváron.
A magyar történelemről a XVI. századtól kezdődően jelentek meg tudományos munkák. A tárlaton szerepel többek között Heltai Gáspár Chronica az magyaroknak dolgairól című, kézirattal kiegészített kötete, amelyet 1575-ben nyomtattak Kolozsváron, és Antonius Bonfini Frankfurtban 1581-ben megjelent, magyarokról szóló krónikája is. Úgynevezett alkalmi kiadványnak minősül a Teleki Sándor esküvőjére írt üdvözlő vers 1703-ból, vagy Misztótfalusi Kis Miklós Kolozsvár leégéséről szóló, 1697-ben nyomtatott Siralmas Panasza. Sipos Gábor szerint az Akadémiai Könyvtárban őrzött művek gazdag anyagából témákként csoportosított kiállításokat is lehet majd a jövőben szervezni. A tárlat ezen a héten illetve a Hungarológiai kongresszus tiszteletére még a jövő héten is látogatható, vasárnap kivételével naponta 10–15 óra között.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

A Romániai Népművészeti Akadémia tagjává avatták Kallós Zoltánt
A Romániai Népművészeti Akadémia tagjává avatták Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutatót – közölte internetes oldalán a Szabadság napilap.
A Szabadság beszámolója szerint a tagságról szóló oklevelet kedden délután a kolozsvári Octavian Goga könyvtárban vehette át a Kossuth-díjas néprajzkutató.
Corneliu Bucur, az 1993-ban alakult szervezet elnöke méltatásában kifejtette: Kallós Zoltán a legnagyobb romániai szakemberek egyike, aki saját erejéből hozta létre a válaszúti népművészeti központot, ahol megszámlálhatatlan értéket ment meg a pusztulástól. „Teszi mindezt szenvedéllyel, tanúbizonyságot adva nagylelkűségéről és elszántságáról" – hangsúlyozta Corneliu Bucur.
Kallós Zoltán megjegyezte, románul, magyarul és cigányul is beszél, és nemzetiségre való tekintet nélkül gyűjtötte e három nép hagyományait elsősorban a Kolozs megyei Válaszúton és a környékbeli falvakban. Hozzáfűzte: idén nyáron huszonkettedik alkalommal szervezi meg a Mezőségi Népzene- és Néptánctábort, ahova a világ minden tájáról – így például Thaiföldről is – jönnek résztvevők, és ahol mindenki megtanulhatja a magyar, a román és a cigány táncokat.
Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke arról beszélt a rendezvényen, hogy a Válaszúton 2010 májusában megnyitott Kallós Zoltán Múzeumban és Népművészeti Központban a múlt révén teremtődik meg a jövő.
MTI
Erdély.ma,

Kitüntették Kallós Zoltán néprajzkutatót
A legjelentősebb hazai népművészeket tömörítő romániai népművészeti akadémia (Academia Artelor Tradiţionale din România) tagjává vált Kallós Zoltán néprajzkutató, népzenegyűjtő; a tagságot szentesítő oklevelet kedden délután, az Octavian Goga Megyei Könyvtárban tartott könyvbemutató keretében vette át a Kossuth-díjas néprajzkutató. Corneliu Bucur, az 1993-ban alakult szervezet elnöke, a nagyszebeni székhelyű Astra Néprajzi Múzeum korábbi igazgatója méltatásában kifejtette: Kallós Zoltán a legnagyobb szakemberek egyike, pályája során nagy mértékben hozzájárult közösségünk fejlődéséhez és megmaradásához. – Saját erejéből hozta létre a válaszúti népművészeti központot, ahol megszámlálhatatlan értéket ment meg a pusztulástól. Teszi mindezt szenvedéllyel, tanúbizonyságot adva nagylelkűségéről és elszántságáról – hangsúlyozta Corneliu Bucur.
A kitüntetett megjegyezte: három nyelven beszél, románul, magyarul és cigányul. – A gyűjtéseim java részét Válaszúton és a környékbeli falvakban végeztem, 26 településen filmeztem a románok, a magyarok és a cigányok táncait, nemzetiségre való tekintet nélkül – magyarázta Kallós Zoltán. Hozzáfűzte: idén nyáron huszonkettedik alkalommal szervezik meg a Mezőségi Népzene- és Néptánctábort, ahova a világ minden tájáról – így például Thaiföldről is – jönnek résztvevők, évente körülbelül 300-400 fő. – Ott mindenki megtanulhatja a román, a magyar és a cigány táncokat egyaránt – mondta a néprajzkutató.
Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke szerint a Válaszúton 2010 májusában megnyitott Kallós Zoltán Múzeumban és Népművészeti Központban a múlt révén teremtődik meg a jövő. Megtisztelőnek nevezte, hogy ismerheti Kallós Zoltánt, akitől mindannyian sokat tanulhatunk a folytatás, a továbblépés érdekében. – Egy személy, egy nemzet a fához hasonlatos: ha valaki el akarja pusztítani a fát, kivágja a gyökereit, gyökértelenül pedig a globalizáció veszélye fenyegeti, és a lelkét is elveszíti – állapította meg Vákár István.
A Kolozs Megyei Népi Alkotások Háza szervezésében négy kötetet mutattak be a rendezvényen, a Tradiţii clujene és az Altip kiadó újdonságait.
Szabadság (Kolozsvár),

Hírsaláta
HUSZONHÁRMAN A PARLAMENTBŐL. A megerősített mentelmi jog elfogadásával a parlament – sok politikai elemző véleménye szerint – ki akarja védeni tagjai majdani bűnvádi felelősségre vonását. Jelenleg 23 képviselő neve szerepel bűnvádi dossziékban. Nem kimondottan idetartozik, de a jelenlegi hatalom „feddhetetlenségére” vall az is, hogy a kormányban tizenöt miniszter és államtitkár ellen indult úgyszintén büntetőeljárás. (Ziare.com)
HAZAI MEGBECSÜLÉS KALLÓS ZOLTÁNNAK. A Romániai Népművészeti Akadémia tagjává avatták Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutatót – közölte internetes oldalán a Szabadság napilap. A tagságról szóló oklevelet kedd délután a kolozsvári Octavian Goga Könyvtárban vehette át a Kossuth-díjas néprajzkutató. Corneliu Bucur, az 1993-ban alakult szervezet elnöke méltatásában kifejtette: Kallós Zoltán a legnagyobb romániai szakemberek egyike, aki saját erejéből hozta létre a válaszúti népművészeti központot, ahol megszámlálhatatlan értéket ment meg a pusztulástól. AZ IMF NEM ALKUSZIK. Románia április végéig kapott haladékot, hogy elindítsa azon veszteségesen működő állami vállalatok privatizálását, amelyek eladását a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött hitelmegállapodás keretében vállalta – derült ki Varujan Vosganian pénzügyminiszter keddi nyilatkozatából. Románia 2011 tavaszán kötött 3,6 milliárd euró értékű elővigyázatossági hitelmegállapodást az IMF-fel, amely márciusban jár le. Románia újabb hitelszerződést akar kötni, de ez csak akkor kerülhet szóba, ha a jelenlegit sikeresen lezárják a felek. (MTI) LEGFÉLELMETESEBB A HÓJA. A kolozsvári Hója-erdő a világ egyik leginkább kísértet-járta, legfélelmetesebb helye a BBC szerint. A brit hírportál utazási rovatában gyűjtötték össze a világ öt legijesztőbb erdejét. A szerkesztők a Hója mellett a japán Aokigahara-erdőt, a németországi Fekete-erdőt, az angliai Whychwood-erdőt és a mexikói Isla de las Munecas-erdőt választották ki a legfélelmetesebbnek. Az amerikai Travel+Leisure magazin is tavaly ősszel a világ legijesztőbb, legfélelmetesebb erdejének választotta a Hóját. Az erdő hírnevét az itt dokumentált állítólagos parajelenségeknek köszönheti. 1968-ban például egy kolozsvári amatőr fényképész egy ufót örökített itt meg, amely a szakemberek véleménye szerint nem hamisítvány. (Cluj.travel) FOGY A BIZALOM. A lakosság 52 százaléka szerint a kormány nem fogja idén keresztülvinni az ország területi-közigazgatási újraosztását, az úgynevezett régiósítást – derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet felméréséből. Jóval többen, 74 százalékuk véli úgy, hogy idén módosítják az alkotmányt. Ugyanakkor a lakosság közel fele szerint a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség felbomlik. A lakosság valamivel több mint fele nem tartja megvalósíthatónak a kormány azon ígéretét, hogy 19 százalékra csökkentik az általános forgalmi adót.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kultúrára nevelne Puck és barátai
A szórakoztatva oktatást, a kultúraközvetítést tűzte ki célul a kolozsvári Puck Bábszínház Puck és barátai elnevezésű projektje, amelynek részleteit sajtótájékoztatón ismertette tegnap Emanuel Petran.
– Ki kell mozdulnunk ebből a száz férőhelyes térből, hogy a gyermekek tudjanak rólunk, és versenyképessé válhassunk – hangsúlyozta a bábszínház igazgatója, ugyanakkor szót ejtett arról is, hogy kísérleti jelleggel már idén szerveztek olyan rendezvényeket, amelyek a megszokott tér elhagyását feltételezik. A Kolozs Megyei Tanács támogatását élvező program a Művészeti Múzeum, az Erdélyi Néprajzi Múzeum, a Román Opera, az Octavian Goga Megyei Könyvtár és a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség együttműködésén alapszik. A tervek szerint nemcsak a bábszínház előadásait viszik el a megye településeinek iskoláiba, de a könyvtárnak köszönhetően ingyen könyveket is osztogatnak, és a vidéki diákok kolozsvári múzeum- és könyvtárlátogatására is lehetőség nyílik. A projekt hozzávetőleges összköltségvetése 600 ezer lej.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár)

Beszélgetés a 80 éves Tar Károly íróval
Erdélyi svéd "szerelem"
– A minap újból beleolvastam a Viselkedjünk című, 1988-ban megjelent illemtankönyvébe. Annyira fontos ez a könyv – nemcsak fiatalok körében –, hogy most, a harmadik évezred elején tanítani kellene Európa magyar iskoláiban.
– Azt hiszem, az e kis könyv nyomán született Illemszótár című könyvemben megfogalmazott ajánlás maradandó megállapítása az érdekes: "Ez a könyv nem kívánja a szájbarágós pedagógia gyakorlata szerint szabályokba szorítani a helyes viselkedés mikéntjét. Különben is ezeket a szabályokat az eddigiekből okulva mindenkinek saját magának kell kialakítania. Az illemben csak a jól viselkedni kész egyén jóérzése az állandó. Jóérzésből pedig mindenkor a megfelelő viselkedési szabályok is kialakíthatók. A szótár ehhez nyújt segítséget, támpontot, példát és sok hasznos ismeretet. A kényelmeseknek és a megcsontosodott illeműeknek nem ajánljuk ezt a könyvet. Hiábavalóan ne költsék erre a pénzüket. A változó időben a változtatás egyben jobbítás. A viselkedéskultúrának is új alapokról indulva kell javítania nem éppen dicséretes emberi kapcsolatainkon".
– Első kötete, amire felfigyelt a szakma és egyöntetű sikert aratott az olvasók körében, a Köszönöm, jó vagyok volt, 1969-ben jelent meg a Forrás sorozatban. Miről szól a kisregény?
– Már akkor sem volt titok, hogy kisregényemmel a proletárburzsoáziáról rángattam le a vörös bársony leplet. Volt egy rövid fél esztendő, a kurblivassal élre került és biciklitolvaj csicskása uralkodásának váltása idején, amikor a vásárhelyi Igaz Szó, majd Kacsó Sándor jóváhagyásával a Forrás sorozat könyveinek máig legnagyobb példányszámával megjelenhetett. A könyvet az egykori illegálisok elégették, az előszót író Bálint Tibort veréssel fenyegették meg, engem kilenc évig eltiltottak a közléstől. Később sem engedték meg, hogy a Forrás-nemzedék valamelyik csoportjához soroljanak. Nálunk figyelmen kívül hagyták. Megelégedtem Ruffy Péter és Illyés Gyula dicséretével. Legutóbb Kántor Lajos méltatása jelentett némi elégtételt művem elhallgattatásáért.
– Kolozsváron, Európa egyik legszebb városában született a két világégés között, 1935-ben. Meséljen gyermekéveiről, háborús emlékeiről!
– Megtettem ezt készülő pentalógiám első kötetében, amely a Magyar Elektronikus Könyvtárban olvasható. SUMMA – A Boldog utcán innen. Máig érő bajom, hogy apám Károlynak nevezett, a születési bizonyítványomba Carolt írtak. A hivatalon kívül soha senki nem használta ezt a nevet. Most, amikor gondoskodtam, hogy "nevemet hibátlanul írják fölébem, ha eltemet, ki eltemet" és a svédek az ékezetet is kiteszik keresztnevemre, otthon nem kaphatok igazolványt és útlevelet sem, mert a hivatal szerint nem is létezem. Négyesztendős koromban csak románul tudtam, egy öregasszony vigyázott rám. Apámmal lakva akkor laktam jól, amikor elettem előle az egy tál ebédet. Mostohaapámnál élveztem a külvárosi életet, jó voltam mézeskalácsos inasnak, a Református Kollégiumban pedig szobrásztehetségnek hittek. Aztán úgy is volt, hogy négy kolozsvári szülőm között, mert mostoha volt a sors, internátusban kellett laknom. Későn érő gyerek voltam, de a sok iskolareform miatt 17 évesen már technikusi diplomám volt, és a magam lábára állva kezdtem felnőtteknek való életet, jó messze szülővárosomtól, amely, ha ragaszkodom is hozzá, mindig kiebrudal. Konstancán, a tengeri csatornánál vezettem elektromos exkavátort és a tervezőirodán műszaki rajzolóként fénymásolási újításomért pénzt is adtak.
– 1958–68 között az Igazság című Kolozs megyei tartományi lap munkatársa, s tíz év után otthagyja a lapot, hogy fél évig a Helyiipari Vállalatnál keresse kenyerét, technikusként. Miért hozta ezt a döntést?
– Miután kisregényemet a főszerkesztő kulcsregénynek minősítve lapunkban elhallgatta, egy vajdrágító kormányintézkedést bíráló vitám nyomán letettem újságíró-igazolványomat a titkárnő asztalára, és távoztam a szerkesztőségből. Az akkoriban elrendelt személyzetleépítéssel úsztam meg a dolgot, és kaptam technikusi állást a Helyiipari Vállalatnál.
– És eközben elvégzi a bukaresti újságírói főiskolát és a magyar–román szakot a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán…
– Az újságírást második szakmámnak tartva, az 1960-as évek elején végeztem főiskolát. A magyar nyelv és irodalom szeretete és romántanárom biztatására, aki román nyelven írt karcolataimért biztatott, iratkoztam be a Pedagógiai Főiskola román–magyar nyelv és irodalom szakára. Később, amikor már az Ifjúmunkás publicistája voltam, hároméves mesteri tanfolyamon sajtóvezetői képesítést nyertem.
– Mint Kolozs megye utolsó magyar nemzetiségű közművelődési felügyelője, két éven át, az újonnan átszervezett adminisztratív-földrajzi tájegység magyar művelődési életét igazgatta – a lehetőségekhez mérten. Mennyire adtak "szabad kezet" akkor az élet minden területét behálózó cenzorkorifeusok?
– Napilapnál művelődési rovatot is vezettem. Innen bizonyos tájékozottságom a közművelődésben. Elégtételt az adott, hogy sikerült két Kolozsvár környéki énekkar évfordulójának ünnepléséhez kormánykitüntetéseket szereznem, és munkakörömön kívül, saját felméréseim alapján a kalotaszegi falvak magyar könyvállományát fővárosi könyvraktárban porosodó kötetekkel gyarapítanom. Ezt a Megyei Könyvtár elrománosító törekvései ellenében, a falusi könyvtárak címére küldött könyvekkel értem el. A megyei néptanács értünk felelő alelnöke jelzésére, miszerint igen sokat dolgozom, szívesen vállaltam Cseke Gábor felkérésére munkát az Ifjúmunkásnál.
– 1970-től közel két évtizeden át meghatározó egyénisége a Bukarestben megjelenő erdélyi magyar ifjúsági lapnak, az Ifjúmunkásnak. Ezután új megbízatást kapott, s el kellett vállalnia a Napsugár és a Haza Sólymai főszerkesztését, hogy az apró magyarok is részesüljenek a "szeretett nagyvezérünk" iránti éljenzésből, de ugyanakkor – kellő zsurnalisztikai rátermettséggel – a valós értékeket, a gyermekeknek szánt, politikamentes irodalmat, képzőművészeti alkotásokat is be kellett vinni a laptestbe…
– Cseke Gábor felfelé buktatása után a magát a diktátor fia barátjának feltüntető főszerkesztőm ellehetetlenítette munkámat. Azt terjesztette a szerkesztőségben, hogy magyarkodom, nincs olyan írásom, amibe ne csempészném be a nemzetiségek ügyét. Évek óta, már mint a nevelési rovat vezetője, elhallgatott történelmünkről is írtam riportjaimban, elemző írásaimban és jegyzeteimben. Ezer kilométer a Dunán, Ezer kilométer a Kárpátokban, Keskenyvágányon, Regények színhelyén, Tanítók nyomában, Váraink, Szerelmes történelem és más sorozataimban Erdély történelméről igyekeztem a lehető legtöbbet írni. A Szülőföldtől távol című riportsorozatomra a Központi Bizottság is felfigyelt. Csak az mentett meg, hogy Cseke Gábor saját pártkönyvem mellé tette a sajátját. Az aktivista főszerkesztő fegyelmi eljárással fenyegetve távozásra akart bírni, végül a felfelé buktatás kényelmesebb változatát választva, javasolta áthelyezésemet a két gyermekirodalmi laphoz.
– Kik voltak azok a jeles romániai költők, írók, képzőművészek, akikkel dolgozott, s ma is szép emléket őriz róluk?
– Tamás Gáspár pelenkázott, a napilap szerkesztőségében engem nevezett meg írástudóként, Papp Ferenc és Kemény János biztatott regényírásra, Kacsó Sándor bátorságra tanított. Nem tartoztam egyik írói csoportosuláshoz sem. Szőcs Géza támogatására keltem a Fellegvár védelmére. Balogh Edgárral és Gaál Ernővel egy székelyföldi körutazáson kerültem ismeretségbe. Edgár később, amikor a Donát negyedbe költöztem, tanítványául fogadott. A Napsugárnál, ha kellett, Kányádi két kis verséből harmadikat csináltam, hogy kieszközölt külföldi távollétében fizetését biztosítsam. Bálint Tibor dicsérete jólesett, Fodor Sándor barátsága még a Bajor-féle katolikus lap szerkesztőségben való fogadásom után is tartott. Jó esztendeig dolgoztam Szőcs Gézának az Erdélyi Szépmíves Céh újraindításában. Egyetlen korombeli íróbarátom a nemrég elhunyt Lászlóffy Csaba volt. Varró János két regény megírására ösztönzött, nem sejtettem, hogy a szekuritátét is szolgálnia kellett. Nem tudok megbocsátani a besúgóknak. A csoport (klikkek), ahova tartoztak, ma is védi őket. Györkös Mányi Alberthez is közel álltam. Soó Zöld Margit mellett Deák Ferenc értette lapújító terveimet, neki köszönhető a Napsugár máig használatos címlapja.
– Hogyan emlékszik a ’85-ben beindult megszorításokra, amikor nemcsak a sajtóban, de az élet minden területén "húztak egyet" a csavaron, a legrafináltabb módszereket vetették be, hogy biztosítva legyen szeretett hazánk "felvirágoztatása"? Egyik elokvens példa Huszár Sándor eltávolítása A Héttől, azzal az ürüggyel, hogy egy kép fejjel lefelé jelent meg nyomtatásban. Nyilván, nem ez volt az első, sem az utolsó "kitaláció"…
– A nyolcvanas évek végéhez közeledve csak a vak nem látta, hogy a rendszerváltás küszöbén állunk. Főszerkesztőséget tudatosan, a szerkesztőség kérésére vállaltam. Akkoriban majd minden magyar lap élére pártaktivistát neveztek ki. Feladatuk a lapok elsorvasztása volt. Aki valamiért nem felelt meg ennek a feladatnak, a Huszár sorsára került. De ezt a módszert már előbb sikerrel használta Kovács Andor főszerkesztőm. Mezei Jocót, mert tisztafejként nem láthatta, hogy a spalton lévő fekete folt tótágast álló cinklemez eredménye, sietve menesztette. Az igazi ok az volt, hogy Jocó szemébe mondta a főnöknek: nem ért a képzőművészethez.
– A ’89-es változást követően, önkéntes újraszervezője, törvényes beiktatója, majd intézője is az Erdélyi Szépmíves Céhnek, ami manapság keveset hallat magáról. Mi volna ma a legfontosabb feladata a Céhnek?
– A Céh újraindítását mostanában is említettem Szőcs Gézának. Hiszem, hogy eljön az ideje ennek is. Mert az ESZC olyan, Kós Károly által reánk hagyományozott kincse az erdélyi magyarságnak, amit kár nem folytatnunk. Távozásom után az erdélyi magyarság vezetői közötti torzsalkodás légkörében sajnálatosan ellehetetlenült ez a művelődési egyesület, amelynek 27 fiókját terveztem, és félszáznál több külön könyvtárat létesítve beindítottam. Mert sablonos módon, a közérdek követelését semmibe véve, a személyes érdekek kerültek előtérbe. Azt hirdettem, hogy a Céh nem valakié, hanem az erdélyi magyaroké, így sikerült 2600 fizető támogatót toboroznom. Kós Károlyt követve, hiába adtam nyomdába az első sorozat hat kötetét, a nyomtatásra szükséges pénzt a sokféle, rosszindulatú akadályoztatás miatt nem sikerült biztosítani.
– 1995 végén, fia, szülei és felesége halála után Svédországba költözik, svéd-magyar unokái nevelése végett, de végül ebből hosszabb "svéd szerelem" következik. Miért hozta azt a döntést, hogy élete hátralévő éveit Európa északi felében, egy erős, nyelvét és gyökereit szerető- ápoló magyar kolóniában tölti le?
– Engem szüleim példája szolgálatra nevelt. Fiam, szüleim és feleségem halálát követően, ha megkésve is, de szilárd elhatározással családom szolgálatára szántam el magam. Családegyesítés nyomán, nyugdíjasként kerültem Svédországba, fél magyar unokáim nevelésére. Azóta minden vasárnap magyarórára várom három unokámat. Közszolgálatomnak is helye van itt: megalapítottam és szerkesztem a Magyar Liget családi lapot és az Ághegy című, skandináviai magyar irodalmi és művészeti folyóiratot. Némi rádiós tapasztalattal egy ideig vezettem az egyetlen svédországi magyar rádióadást, és főszerkesztésem alatt jelent meg a bevándorlók svéd nyelvű lapja, az Över Gränsen (Határokon át). Tanári képesítésemnek hasznát vettem. Minden karácsonyfánk alatt unokáim saját verssel vagy svéd-magyar fordításokkal szerepelnek. Nagyobbik unokám tavaly nyáron kitűnően vizsgázott a Balassi Intézetben, és a nemzetközileg elismert diplomája még inkább feljogosítja arra, hogy a svédországi fiatal fordítók közösségének ismert tagja legyen.
– Aki svédországi éveit és munkásságát követi, annak az a véleménye, hogy csöppet sem vett vissza a kolozsvári-bukaresti életritmusból, sőt, igenis, belekapcsolt… Készítene egy kisebb leltárt az elmúlt 20 évről?
– Lassan befejezem önkéntes küldetésem. Az Ághegy (http://aghegy.hhrf.org) egyféle, 50 lapszámát tíz vaskos kötetbe foglalt antológia is, amelybe összegyűjtöttem a Skandináviában élő magyar alkotókat. Éppen most fejezem be utolsó számát. Az egyetlen, csaknem minden támogatás nélkül megjelenő magyar folyóirat a világon. Nyolcvanévesen, társadalmi segélyből élve, anyagilag sem bírom tovább. Tizenhárom könyvem vár kiadóra, az elmúlt két évtizedben Erdélyben mindössze az Irodalmi Jelen regénypályázatán különdíjas regényemet jelentették meg. Okáról az egyik kiadó igazgatója azt mondta, hogy ez azért van, mert valaki olyanhoz tartozónak számítanak, akit nem kedvelnek az erdélyi magyar politikusok. Átadom a Magyar Liget (http://magyarliget.hhrf.org) szerkesztését egyik munkatársamnak, az Ághegyet pedig, mert nem találtam olyan embert, aki szerkesztését és szervezését ellenszolgáltatás nélkül végezné, visszahelyezem eredeti helyére, mellékletként fog megjelenni.
– Több írószövetségnek s a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának választmányi tagja. Mi a véleménye, hol kellene jobban odafigyelnünk, hogy anyanyelvünk ne sérüljön, gazdagodjon, úgy adjuk át utódainknak, ahogyan kaptuk?
– Magyarságunk jövője a magyar családokban dől el. Éppen úgy, ahogyan a magyar egyesületekben is, nem az emeleteken ütköződő pózolók, hanem a földszinten élő ezrek a fontosak. Az RMDSZ alapításából is kivettem részem, a kolozsvári huszonhét tagú szervezőbizottságot vezettem, amíg a saját pecsenyéjüket vigyázók meg nem rágalmaztak. A magyar szervezkedés alapjait, az "alagsorokkal" kezdődően, a régi magyar tízes szervezetek hagyományának folytatásában látom. Ilyen irányú javaslataimat szervezeti szabályzatban azok nem hagyták, akiknek a közösség csak arra kellett, hogy karrierjüket építhessék.
– Több verseskötete jelent meg kérem, sorolja fel ezeket. Várhatunk-e újabb Tar Károly- versválogatást?
– Remélem, hogy az Est című versgyűjteményem mielőbb megjelenik. Baráti biztatást Pomogáts Bélától és Kalász Mártontól kaptam, kiadót ezután kell keresnem. Kis példányszámban kiadtam néhány könyvemet: SUMMA – A Boldog utcán innen, Saját lábon, Ezer kilométerekkel – 1, Ezer kilométerekkel – 2, Erdélyi Szépmíves Céh (emlékkönyv), Pánik (regény), Hajnalban vadnyuszik ablakom alatt (regény), Tar Károly Titoktára (publicisztika), Kedves könyveim könyve (könyvismertetők, esszék, regények színhelyén), Itt és ott (versek és képek), Száraz oázis (négy színjáték), Ami eszembe jut (kisprózai írások), Est (versek).
– Ha holnap kérnék/sugallnák, hogy térjen vissza Erdélybe, megtenné?
– Már javasoltam az Erdélyi Szépmíves Céh újraindítását, amennyi eszem és jóindulatom még akad, a feladatot a következő évtizedben is vállalnám.
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar köteteket is díjaztak
Kolozsvár és Erdély bemutatásáért, népszerűsítéséért járó elismeréssel tüntette ki Asztalos Lajos és Papp Annamária 1944. június 2. - Kolozsvár bombázása (Exit Kiadó) című kötetét az Octavian Goga Megyei Könyvtár.
A tavaly megjelent kiadványok közül szakemberekből álló zsűri (Constantin Cubleşan, Ovidiu Pecican, Ilie Rad, Lukács József, Adrian Grănescu) választotta ki a legjobbakat, munkájuk során 59 kolozsvári kiadó által küldött 1690 művet értékeltek. Magyar nyelvű könyvek, kiadók közül a következőket díjazták még:
– Kántor Lajos: Domokos Géza kockázatai (Polis) – irodalmi díj, próza
– Sigmond István: Káosz (Polis) – irodalmi díj, próza
– Demeter Zsuzsa: Költői tradíció és könyvkiadás (Erdélyi Múzeum-Egyesület) – irodalmi díj, irodalomtörténet, irodalomkritika
Szabadság (Kolozsvár)

Vénig László életművét díjazták 
Vénig László munkássága előtti főhajtással egybekötött kiállítás megnyitójára került sor az elmúlt hét végén Élesden. A kiállítást a nagyváradi Tavirózsa Fotósklub tagjai szervezték.
Szombat délután az élesdi Octavian Goga könyvtár kiállítótermében került sor Vénig László fotóművész emlékkiállításának megnyitójára. A kiállítás szervezője a nagyváradi Tavirózsa (Nufărul) Fotósklub volt, amely idén ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját, ennek a fotósklubnak sok éven keresztül volt tagja Vénig László is. Az esemény fővédnöke pedig az Eurofotó Art Szövetség volt, utóbbi szövetségnek a nagykárolyi Vénig László Fotóklub is tagja.
Minden év januárjában az Eurofotó Art Szövetség meghirdeti a Carol Pop de Szathmáry (Szathmáry Pap Károly) Fotóművészeti Fesztivált (ennek az idei rendezvénysorozatához egyébként Nagykárolyban is csatlakoztak, Bikfalvi Zsolt két héttel ezelőtti kiállítása és az elmúlt hétvégén megnyílt MFVSZ-kiállítás is része a fesztivál programjainak). A fesztivál egyik kiemelkedő eseménye volt a Vénig László-emlékkiállítás is, aminek alkalmából életműdíjjal emlékeztek meg Vénig László művészi nagyságáról.
Az esemény főhajtással és egyperces néma csenddel vette kezdetét, majd Létai Zoltán, Élesd város alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket. Létai nemcsak alpolgármesteri minőségében volt jelen az eseményen, hanem Vénig László régi barátjaként, fotóstársaként is. Létai Zoltán volt a kezdeményezője annak is, hogy ez a kiállítás Élesden kerüljön megrendezésre, ezzel is tisztelegve a régi barát előtt.
A hozzászólók sorában ott volt Tóth István is, aki a Tavirózsa Fotóklub és az Eurofotó Art Szövetség elnökeként szép szavakkal emlékezett sok évtizedes barátságukra és Vénig László egyedi fotózási stílusára, amelyet saját bevallása szerint mind a mai napig csodál. Ezután átadta a sorozatszámmal ellátott arany emlékplakettet, az életműdíjat, valamint az ehhez járó oklevelet is Vénig Évának, Laci bácsi özvegyének.
Adela Ramona Novicov művészettörténész, a nagyváradi egyetem képviselője beszédében próbálta megtalálni, megfejteni mi is volt Vénig László fotóinak, stílusának titka. Fotóit a kort messze megelőző technikával készítette, de nemcsak ez tette őt különleges fotóművésszé, hanem az alkotásainak mondanivalója is, mondta méltatásában a szakember.
A Vénig család nevében ifj. Magdó János köszöntötte a megjelenteket, és megköszönte azt a nem mindennapi rendezvényt, amit szeretett nagyapja emlékére szerveztek. Végezetül, de nem utolsósorban Hágó Attila Nándor, a Vénig László Fotóklub elnöke is szólt a jelenlévőkhöz. Beszédében felidézte azt a kevés időt, amelyet Laci bácsi velük tölthetett. Útmutatásai, tanácsai, amelyekkel elindította a fotóklubot, meghatározták a tagok későbbi céljait, illetve a fotós pályán való haladási irányukat — emelte ki Hágó. Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti)

Díjazták a Minerva kötetét is
Tibori Szabó Zoltán és Újvári Mária A kolozsvári Minerva története és bibliográfiája (1920–1948) című kötetét is díjazta kedd délutáni ünnepségén az Octavian Goga Megyei Könyvtár. A tavaly megjelent kiadványok közül szakemberekből álló zsűri választotta ki a legjobbakat, munkájuk során 70 kiadó által küldött 1549 művet értékeltek.
A Minerva Művelődési Egyesület kiadójának gondozásában napvilágot látott kötet mellett Goia Laura Ion Pop Reteganul – bibliografie (Şcoala Ardeleană Kiadó) című könyve is elismerésben részesült az irodalomtörténeti kategóriában, a néprajzi munkák közül pedig Pozsony Ferenc Háromszéki ünnepek: dolgozatok háromszéki népszokásokról (Kriza János Néprajzi Társaság) című munkájára esett a választás. Szépirodalom kategóriában két magyar vonatkozás is van, az egyik Kovács Katalin Arc(más)ok árnyékában (Avalon Kiadó), míg a másik Balázs Imre József Erdélyi magyar irodalom-olvasatok (Egyetemi Műhely Kiadó) című kötete. Elismerésben részesült továbbá Papp Kinga műve, a Tollforgató Kálnokiak, amely az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadójánál jelent meg (kalandozások Erdély történetében), valamint Kelemen Attila Magyar–Norvég szótár; Ungarsk–Norsk ordbok (Napoca Star Kiadó) című munkája (útikönyvek és szótárak idegennyelv-tanuláshoz).Tizennégy kategóriában díjazták a legjobbakat az ünnepségen, a kortárs román irodalom népszerűsítéséért a Limes Kiadót jutalmazták, a regionális és országos örökség és a kultúra népszerűsítéséért pedig a Casa Cărţii de Ştiinţă és a Şcoala Ardeleană tevékenységét ismerték el.Immár tizedik alkalommal díjazták a Kolozs megyében megjelent kiadványokat, tavaly többek között Asztalos Lajos és Papp Annamária 1944. június 2. – Kolozsvár bombázása (Exit Kiadó), Kántor Lajos Domokos Géza kockázatai (Polis) és Demeter ZsuzsaKöltői tradíció és könyvkiadás (Erdélyi Múzeum-Egyesület) című munkája is a legjobbak közé került.
 Szabadság (Kolozsvár)

Játszva hívja fel a figyelmet Kolozsvár képi örökségére az Erdélyi Audiovizuális Archívum
Mikor lezárult az Örökségünk Őrei vetélkedő, Blos-Jáni Melinda, az Erdélyi Audiovizuális Archívum egyik kezdeményezője úgy érezte, hogy a diákok kutatómunkája nyomán remek vizuális anyag került felszínre, amely megérdemli a szélesebb körű figyelmet. Így indult a műhelymunka-sorozat, amelynek eredménye a Műemlékek diákszemmel című kiállítás formájában tekinthető meg a 8. Kolozsvári Magyar Napokon.
A Bocskay-ház folyosóján és egyik termében tulajdonképpen öt kiállítás sorakozik, öt kolozsvári műemlékhez kapcsolódóan: a Marianum, a Mauksch-Hintz-ház, a Státus-paloták, az Óváry-ház és a Sétatér őrei gondolták tovább a védenceikről talált fotóanyagot. A mini-kiállításoknak két része van: a történeti, dokumentumokat felsorakoztató, és a játékos továbbgondolás „mentés másként” alcímmel.
Az RMDSZ középiskolásoknak szóló vetélkedője során sok információ és képanyag felszínre került az örökbefogadott műemléképületekről, a kutatást a Minerva Archívumban, a Fortepan archívumában, a Octavian Goga Megyei Könyvtárban és különböző hagyatékokban folytatták a diákok Blos-Jáni Melinda és Mira Marincaș vezetésével. A kiállításokon így nagy eséllyel látunk majd számunkra új régi felvételeket a jól ismert kolozsvári épületekről.
A csapatok érdeklődésüknek és képességeignek megfelelően gondoltak tovább néhány fotót: megkeresték az eredeti helyszíneket és újrajátszották a képeket, újrafotózták az eredeti helyszínt és belekomponálták a régi fotót, vagy kollázst találtak ki. „Ennek az volt a célja, hogy tényleg élvezzék, hogy egy képet kell nézzenek és a részleteket is a humor, a kapcsolatok, a kollázs révén jobban észrevegyék” – mondta el Blos-Jáni Melinda a hétfői megnyitón.
„Az éreztem, hogy hiányzik egyfajta kritikus, reflexív viszonyulás a vizuális kultúrához a diákok munkájából, ugyanis hiányzik az oktatásból is a vizuális kultúra” – indokolta a műhelymunka elkezdését Blos-Jáni Melinda. Mint mondta, a Sapientia-EMTE Film, fotó, média tanszékének oktatójaként fontosnak tartotta megismerni, illetve fejleszteni a középiskolás diákok gondolkodását a vizuális kultúráról, ezt összekapcsolni az Erdélyi Audiovizuális Archívum képmentő, képgondozó tevékenységével, illetve az Örökségünk Őrei program összegzését, bemutatását nyújtani.
Szenkovics Dezső, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának dékánhelyettese üdvözölte a „két fantasztikus kezdeményezés”, az Örökségünk Őrei várostörténeti vetélkedő és az egyetem oktatói, Buglya Sándor, Blos-Jáni Melinda és Tóth Orsolya által kezdeményezett Erdélyi Audiovizuális Archívum találkozását.
Az archívumot létrehozó Erdélyi Audiovizuális Egyesület célja az erdélyi audiovizuális örökség kutatása, népszerűsítése, első kiállításuk 2016 októberében Orbán Lajos két világháború közötti Kolozsváron készült fényképeit és filmfelvételeitmutatta be. A mozgóképeket a Kolozsvári Magyar Napok alkalmával élőzene-kísérettel lehet megnézni szerdán este hét órától a Tranzit Házban.
A legnagyobb teret a Marianum kiállítása tölti be, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum diákjai ugyanis személyes tárgyakat és történeteket is összegyűjtöttek a kolozsvári leányiskola egykori diákjaitól.
A Sátus-palotákat ábrázoló fényképekből az Apáczai Csere János Elméleti Líceum tanulói merész kollázsokat találtak ki, ezeken a régi Kolozsvár a mai szupermarket-katalógusokkal találkozik.
A Mauksch-Hintz-házat lakó Hintz Elláról pedig a Báthory István Elméleti Líceum kiállításán kiderül, hogy maga is kivette a részét a korabeli vizuális kultúrából: ugyanahhoz az amatőr fotótársasághoz tartozott, mint a korábban említett Orbán Lajos.
Az Óváry-ház legendás irodalmi szalonjai az Örökségünk Őrei vetélkedő alatt szervezett Slam-esttel mosódik szó szerint egybe a református kollégisták kollázsán.
A Sétateret örökbefogadó csapat pedig egy ’60-as- ’70-es években készült portrésorozat alanyának rejtőzködő és magamutogató attitűdjeit játszotta újra, de egy századeleji sétatéri idillt is.
Ők a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának tanulói, ezért bónuszként a Sétatér történetéhez videós kvízt is összeállítottak: a parkban élő madarak nevét kell felismerni jelnyelv alapján. Amint az alábbi fotó bizonyítja, az interakció működött.
Műemlékek diákszemmel kiállítás augusztus 20-ig, a Kolozsvári Magyar Napok végéig látogatható, a kurátorok, Blos-Jáni Melinda és Mira Marincaș naponta 11 és 18 óra között személyesen is jelen lesznek.
Az Erdélyi Audiovizuális Egyesület következő projektje a Száz év karácsonya címet viseli. A 2017 adventi időszakára tervezett kiállításhoz bárki hozzájárulhat egy 1900 és 2000 között készült karácsonyi fotóval és egy ahhoz kapcsolódó történettel. A fotókat már most, a Kolozsvári Magyar Napok alatt is várják a Bocskay-házban beszkennelés végett.
Műemlékek diákszemmel kiállítás augusztus 20-ig, a Kolozsvári Magyar Napok végéig látogatható, a kurátorok, Blos-Jáni Melinda és Mira Marincaș naponta 11 és 18 óra között személyesen is jelen lesznek.
Az Erdélyi Audiovizuális Egyesület következő projektje a Száz év karácsonya címet viseli. A 2017 adventi időszakára tervezett kiállításhoz bárki hozzájárulhat egy 1900 és 2000 között készült karácsonyi fotóval és egy ahhoz kapcsolódó történettel. A fotókat már most, a Kolozsvári Magyar Napok alatt is várják a Bocskay-házban beszkennelés végett.
Zs. E. / maszol.ro

Értékteremtő értékmentés: fotótárlat
Érdekes és nem mindennapi látásmódba, a szemlélődés tudatos alkalmazásának mikéntjébe avat be a Műemlékek diákszemmel című fotótárlat, amelynek megnyitóját hétfő délután szervezték a Bocskai-házban. A régi és időszerű fényképek emberekről, házakról, terekről, műemlék épületekről nem véletlenszerűen következnek egymás után, hanem tudatosan, sőt céltudatosan elhelyezve végigvezetik a látogatót: történeteken, helyszíneken, érzelmeken, korszakokon. Ez azonban még nem minden, hiszen a fotográfiák úgymond bátor felhasználása kollázs-technikával, valamint a régi felvételek újragondolása, átformálása a mai, modern világba egyfajta játékosságot is éreztet, ösztönöz, hogy a megfigyelésen túl törekedjünk a megértésre és akár gondoljuk tovább a „művet”.
A fotókiállítás tárgyát, témáját egyébként a címe – Műemlékek diákszemmel – is kifejezi: azokról a műemlékekről készült fotók láthatók, amelyeket az RMDSZ által szervezett Örökségünk őrei idei kolozsvári vetélkedőjén részt vett diákok örökbe fogadtak. Ezek az Óváry-ház, a Sétatér, a Státus-paloták, a Mauksch-Hintz-ház és a Mariánum.
A régi, történeti fotók mellett pedig azok „továbbgondolása” is ki van állítva. Például a múlt század elején készült sétatéri felvétel mai változata, vagy a Mariánumban egykor lencsevégre kapott csoportkép „behelyettesítése” mai szereplőkkel. Ettől vált rendhagyóvá, kivételesen mozgalmassá a kiállítás. Sőt egyúttal személyessé is azáltal, hogy az Örökségünk őrei vetélkedő csapatai hogyan „szólítják” meg a tárlatlátogatót: a Sétateret örökbefogadó csapat ugyanis a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának diákjai voltak, akik rövid filmfelvételen jelbeszéddel mutatják meg a tárlatlátogatónak a park madarainak nevét.
A kiállítás megnyitóján Blos-Jáni Melinda, a kolozsvári Sapientia Tudományegyetem Fotó-, Filmművészet, Média szakának tanára elmagyarázta a munkafolyamatot, amely végül a tárlathoz vezetett: megfigyelte az Örökségünk őrei vetélkedőn részt vett diákok fotókkal kapcsolatos tevékenységét, és innen jött az ötlet, hogy mindezt bemutassák kiállítás formájában. Egy múzeumpedagógia projekt keretében pedig a diákok tovább kutattak a Minerva Archívumban, a Fortepan archívumában, az Octavian Goga Megyei Könyvtárban és különböző családi hagyatékokban. Szenkovics Dezső, a Sapientia Kolozsvári Karának dékánhelyettese arról beszélt, mennyire fontos a diákok életében egy ilyen projekt, hiszen ezáltal betekintést nyernek a múltba, törekedve annak megőrzésére. Blos-Jáni Melinda arra is felhívta a figyelmet, hogy az Erdélyi Audiovizuális Archívum révén céljuk az értékmentés, ezért várják bárkitől a régi fotókat, felvételeket digitalizálásra.
A kiállítás a magyar napok alatt megtekinthető a Bocskai-ház előterében, 11–18 óra között.
Újvári Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

A vidéki élet szépségeit dokumentálnák
A Kolozs Megyei Tanácsnak alárendelt Hagyományos Kultúraőrző és –népszerűsítő Központ az ArtImage Egyesülettel, a kolozsvári Képzőművészeti és Dizájn Egyetemmel (UAD), az O. Goga Megyei Könyvtárral együtt tizennegyedik alkalommal hirdeti meg országos fotópályázatát, amelynek címe Fénykép – Néprajzi Dokumentum. A pályázatra a vidéki élet szépségei iránt érdeklődő fényképeket várnak. A forókat a megyei központ Honvéd/Dorobantilor utca 104. Szám alatti székhelyére kell elküldeni postán október 17-ig.
A zsűri által kiválasztott fotókat novemberben mutatják be Kolozsváron, majd ezt követően más romániai városokban, úgy mint Gyulafehérvár, Nagybánya, Beszterce, Brassó, Krajova, Szatmárnémeti, Nagyszeben, Târgu Jiu és Marosvásárhely, illetve külföldön Franciaországban, Olaszországban, Lengyelországban és Magyarországon.
Olyan fényképeket várnak, amelyek a hagyományos kultúra anyagi és szellemi oldalát mutatják be. A díjak a következők: fekete-fehér kategóriában az I. díj Szatmáry Papp Károly-díj 1200 lej értékben, II. díj 600 lej, III. díj 500 lej. Színes fényképek esetében az I. díj Szabó Tamás-díj 1200 lej értékben, II. díj 600 lej, III. díj 500 lej. II. Digitális részleg, Mezei munkálatok 600 lejes díj; Régi fotó újraalkotási részlege 400 lej; Art Image-díj 600 lej értékben, illetve a versenybe benevezett teljes kollekciónak járó különdíj – 2018-ban megrendezendő egyéni kiállítás. További részletek az intézmény honlapján – www.traditiiclujene.ro – és Facebook-oldalán olvashatók. Szabadság (Kolozsvár)

Miért nincs magyar könyvesbolt Kolozsváron?
Beugratós kérdésre rögtön jöhet a válasz, hogy miről beszélek, kettő-három is akad. Egy, amelyik csak erdélyi könyveket forgalmaz, másik, amelyiket mindenki szid, mert iszonyatos az árrés, és évről-évre silányabb a kínálat; és harmadik, amelyik inkább kávézó, mint könyvesbolt, bár az legalább méretéhez képest jól felszerelt. Az egyetemeken meg a különböző kocsmai félnyilvánosságokban régóta téma, hogy nem, vagy csak drágán lehet Kolozsváron könyvet kapni. Ez leginkább ünnepek táján lesz akut, mert jól jönne az ajándék; azonkívül meg mindenki megrendeli bookline-ról, ami kell, csíny letudva, ha többen összeállnak, igen előnyösek a szállítási feltételek. Akár azt is mondhatnánk erre, hogy kis bökkenővel jól működik a rendszer – aki szeretne, az ígyis-úgyis hozzájut a magyar könyvhöz és a magyar műveltséghez.
A kis bökkenő ugyanakkor meglátásom szerint sokkal nagyobb és tünetszerű is. Egy kolozsvári magyar könyvesboltnak többnek kell lennie szimpla kereskedelmi egységnél (az ugyanis kiválóan működne online is), mert van egy fontos közösségi feladata: megteremteni a lehetőséget arra, hogy bárki, aki csak belép az utcáról, elérhető árú magyar nyelvű könyvet olvashasson és vásárolhasson.
Tegyük föl egy pillanatra, hogy az erdélyi közéleti szereplők között konszenzus van arra nézve, hogy az inkluzív és magabiztos kisebbségi társadalom kialakításához hasonlóan inkluzív, befogadó, hozzáadó kultúrára van szükség. Képzeljünk el ennek a konszenzusnak eredményeképp egy olyan könyvesboltot, amely mondjuk Kolozsvár egyik visszakapott egyházi ingatlanában működik, szövetkezeti alapon és erdélyi magyar vállalkozók (de tulajdonképpen bárki) hathatós támogatásával (itt lehet a Paprika rádió megalakulására gondolni, mint precedensre). A bolt kínálatát a potenciális vásárlók bevonásával határoznák meg, és a kis jövedelműek meg az oktatásban résztvevők számottevő kedvezménnyel vásárolhatnának ott könyvet. Az így létrejövő könyvesbolt-szövetkezet fő célja nem a profit maximalizálása lenne, hiszen szellemi „tulajdonosa” az egész kolozsvári magyar közösség és egyetemi polgárság, amely saját jól felfogott érdekében támogatná ezt a kezdeményezést.
Ugyan ez utópia, de a mögötte megbújó gondolat (hogy affirmatív és additív eszközökkel sokkal hatékonyabb lehetne magyar nyelvű kultúrát terjeszteni), illetve az igény nagyon is valós. Miért is kellene Kolozsvárra átfogó magyar nyelvű könyvebolt, ha az, akinek égető szüksége van magyar könyvre, ígyis-úgyis beszerzi?
1. Mert nem gondoljuk azt, hogy magyar könyv csak a magyar elit kezébe való:a rendszerváltás utáni kisebbségpolitika egyik legelhibázottabb lépése volt az, amely a nagyvárosi magyar kultúrát a belvárosokba koncentrálta. A kolozsvári magyar identitás térbeli önpozicionálása teljesen figyelmen kívül hagyta a külvárosi dolgozó réteget, lakótelepi iskoláik leépítése, kulturális szereplőik centralizációja oda vezetett, hogy ezek az emberek kikerültek a magyar nyelvű kulturális térből. Így a kolozsvári magyar kultúra is óhatatlanul elitizálódott, pusztán az értelmiség és a középosztály kizárólagos ügyletévé vált. Aki nem olyan családba születik, vagy csak szimplán nincs pénze minden reggel bekocsikázni a gyerekkel valamelyik „patinás” belvárosi suliba, annak ma itt senki sem kínál érvényes „magyarságot”, magyar műveltséget (illetve most már a magyarországi kormány, de abban nincs sok köszönet). (Tanulságos a Libri kudarcba fulladt kolozsvári boltnyitásának története is – az akkori Polus Centerben helyet kapó üzletben egyszerűen nem fogytak a magyar könyvek – a kolozsvári magyar vásárlóközönség talán még ma sincs ahhoz hozzászokva, hogy plázában vásároljon, hiszen a magyar kultúrát automatikusan a belvárossal asszociálja.) Így a nem-értelmiségi, nem-középosztálybeli olvasók magyar nyelven szinte semmihez nem jutnak hozzá. Hiányoznak a (Magyarországon kiadott) tudománynépszerűsítő- és szakkönyvek (kertészettől a házépítésig), a ponyva (és annak összes árnyalata), az életmódtanácsadás, a lektűr stb.
2. Mert az egyetemi polgárság szakkönyvekkel való ellátottsága semennyire sincs megoldva: az már jobban szembetűnik, hogy se a kolozsvári egyetemistáknak, se az őket tanítóknak sincs semmilyen hozzáférése a magyar nyelvű szakirodalmakhoz. Nincs meg az az élmény, hogy meglátok valamit a tantárgyleírásban, megtetszik és a szemben levő egyetemi jegyzetboltban megvásárolom. Marad a bookline. Kolozsvár egyetemi város több ezernyi magyar nyelven olvasó egyetemistával, de az ő igényeikre is figyelő magyar nyelvű könyvesbolt nélkül. (Az egyetemi jegyzetbolt hiánya egy másik, szintén fájó lemaradást leplez: a Egyetemi Könyvtár cseppet sem arról híres, hogy csak úgy, magától beszerezné a kurrens magyar nyelvű szakirodalmat. A kvázi városi közkönyvtárként fungáló Octavian Goga Megyei Könyvtár magyar nyelvű állománya pedig elavult és elenyésző. Ezeken a helyzeteken két irányból, a város és az egyetem magyar elöljáróinak fellépésével és közösségi nyomásgyakorlással lehet csak segíteni. Az ugyanis még a könyvesbolt hiányánál is súlyosabb gond, hogy félszázezer magyarra ne jusson egy becsületes közkönyvtár, ötezer egyetemistára meg egy elfogadható egyetemi könyvtár.)
3. Mert szükség van egy olyan helyre, ahol a magyar kultúra reprezentálja magát a város többségét kitevő románok, és az egyre növekvő nemzetközi közösség, valamint az idelátogató turisták felé: Úgy nehezen várható el, hogy „értsék, mi bajunk”, ha azt mi nem magyarázzuk el (az meg nagyon messze vezető kérdés, hogy miért nincs becsületesen megoldva a magyar mint idegen nyelv tanítása Kolozsváron iskolai meg egyetemi szinten, ha igény abszolút lenne rá). Ha egy kolozsvári román magyar irodalmat, vagy magyar kultúrát bemutató, román nyelven megjelent könyvet szeretne venni, akkor a pár magyar könyvet is eladó boltban kell utánakérdezzen azoknak. Ha valaki ezeket összegyűjtené, biztos akadna jócskán de így, szétszórtan nagyon kevésnek hat, és sok türelem kell a feltérképezésükhöz. Ezért lenne hasznos román és angol fordításban magyar irodalmat, és „magyarokról” szóló könyveket tömbben forgalmazni; más szempont, hogy így olyan olvasóközönséget is megszólíthatna a bolt, amely eddig teljesen ki volt zárva.
4. Mert minden szentnek maga fele hajlik a keze, több kortárs magyar irodalmat: Kolozsvárra jelenleg a kortárs magyar(országon kiadott) szépirodalom nemigen jut el. A frissen megjelent kötetekből csak a nagyon népszerűeket lehet megszerezni, elsőkönyves szerzőket meg egyáltalán nem (hacsak nem erdélyi kiadó adja ki). Erdélyi szerző magyarországi kiadónál kiadott könyve kevés kivételtől eltekintve szintén nem olvasható Kolozsváron, az erdélyi kiadók (szintén pár kivétellel) mintha letettek volna arról, hogy az országhatáron túlra merészkedjenek szerzőválasztásban és tematikában. Ugyan a magyar nyelvű könyvesbolt ügye a fenti szempontok miatt nagyon fontos ma Kolozsváron, és szeretném is, ha beindulna ennek kapcsán egy fajta ötletelés a nyilvánosságban; a cikk írása közben rájöttem, hogy a könyvesbolt, a könyvtár, a magyar mint idegen nyelv stb. dilemmái rendszerszintű problémát takarnak el: azt, hogy a kolozsvári magyar intézményes kultúra kevés kivételtől eltekintve nem elé pozitív szemléletű, kezdeményező és befogadó. Értékek megőrzésére rendezkedik be értékek teremtése helyett; csak etnikai kizárólagosságokban tud gondolkodni, nincs válasza a más vagy a többes identitásúaknak; értelmiségi, polgári ügyként luxus vagy fölösleg a városlakók többsége számára; csak befele kommunikál ahelyett, hogy saját terjedésének, és ne fenyegetettségének lehetőségét ismerje fel egy más nyelvű és más kultúrájú közegben. Ezek a minták pedig csak az állandó sérelmet, sértettséget, kisebbrendűségi érzést, nemzeti frusztrációt termelik újra, ahelyett, hogy azt érnénk el, hogy minél többeket minél többféleképpen megszólítva, cseppet sem félve az idegen hatásoktól lehessen jelen a magyar kultúra Kolozsváron.
A szerző a szem portál szerkesztője.
Székely Örs / Transindex.ro