Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Nyugat-magyarországi Egyetem Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (Szombathely, Magyarország)
2 tétel
2014. április 9.
A Bolyai nevet viselő Kárpát-medencei középiskolák XIII. találkozója
A rendezvény több mint tízéves múltra tekint vissza.
1998-ban négy Bolyai nevet viselő középiskola igazgatói – a magyarországi Kecskemét, Mosonmagyaróvár és Salgótarján, valamint a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum – együttműködési szándékukat fejezték ki Bolyai János és Bolyai Farkas szellemi örökségének ápolása, egymás értékeinek megismerése céljából, hagyományteremtő szándékkal.
Az együttműködési megállapodást 2005. március 21-én írták alá, megalapítva a Bolyai Iskolák Szövetségét. A szövetség tagjai: a budapesti Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Kollégium, a kecskeméti Bolyai János Gimnázium, a mosonmagyaróvári Bolyai János Általános Iskola, Informatikai és Közgazdasági Szakközépiskola, az ócsai Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola, a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium, a szombathelyi Nyugat-magyarországi Egyetem Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, az aknaszlatinai (Kárpátalja, Ukrajna) Bolyai Középiskola, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a zentai (Vajdaság, Szerbia) Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium.
Az együttműködés célja:
·e Kárpát-medencei Bolyai nevet viselő középiskolák hagyományainak ápolása
·egymás értékeinek megismerése
·a kultúrák közötti párbeszéd elősegítése
·tapasztalatcsere diákok, tanárok, a helyi közösségek tagjai között
·az oktató-nevelő tevékenység fejlesztése tudományos- kulturális és sportrendezvények révén, tehetséggondozás
A felek megállapodtak abban, hogy éves rendszerességgel találkozókat szerveznek, amelyeken a partner intézmények reprezentatív csapatai vesznek részt, tehetséges diákok és az őket felkészítő tanárok. A találkozók része egy többfordulós vetélkedő is, amelyen a csapatok összemérhetik tudásukat a matematika, kultúra, hagyományőrzés, művészetek és a sport terén. A vetélkedő győztese elnyeri a Bolyai Iskolák Szövetsége által alapított vándorserleget.
A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum által szervezett, f. é. április 10-13. közötti rendezvény a XIII. hagyományos találkozó, s mint ilyen, minőségileg az évek során magasra emelt színvonalat kell képviselnie.
A rendezvény szerkezete igen összetett: többfordulós vetélke-dők, változatos kulturális programok teszik lehetővé egymás értékeinek megismerését, a hagyományok őrzését és a Bolyaiak szellemi örökségének ápolását és továbbvitelét. Népújság (Marosvásárhely)
2014. április 14.
Nem vész kárba a Bolyaiak öröksége
Újabb barátságok köttettek és új együttműködések születtek a Bolyai nevet viselő Kárpát-medencei középiskolák találkozóján. Nyolc tanintézet képviseltette magát az eseményen, amelyen a diákok tudásukat és kreativitásukat bizonyították, ezáltal is tisztelegve a Bolyaiak szellemi hagyatéka előtt.
Egyértelmű jelentése van Marosvásárhelyen annak a megnevezésnek, hogy bolyais, azonban ha a hétvégén valaki ezt kiáltotta volna az iskola udvarán, azt kérdezték volna, hogy melyik. Itt volt ugyanis a Kárpát-medence összes Bolyai-iskolájának a képviselője: Budapestről, Ócsáról, Kecskemétről, Mosonmagyaróvárról, Salgótarjánból, Szombathelyről, Zentáról és Aknaszlatináról – tudtuk meg Balázs Katalin tanártól, főszervezőtől.
A képviselet öt diákból, két tanárból és az iskola igazgatójából állt. A találkozót több vetélkedő is megelőzte, volt történelem-, matematika-, művészeti és médiaverseny, a hét végén is zajlottak kisebb megmérettetések. A főszervező elmondta, nem annyira a vetélkedőkön van a hangsúly. „Ez inkább a diákok motiválása miatt van, az a fontos, hogy egymás értékeit megismerjük, barátokat és tapasztalatot szerezzünk és éltessük a Bolyai-szellemet" – jelentette ki Balázs Katalin.
Főként szellemiségénél fogva jelentős a találkozó a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója, Bálint István szerint. „Az igazgatói tanácskozáson nagyon sok jó ötlet született a folytatást illetően. Szeretnénk, ha a találkozók tematikája még változatosabb lenne, ugyanakkor a diákönkormányzatokat is szándékunkban áll erősíteni, felkarolni" – hangsúlyozta az intézményvezető.
A szombathelyi bolyaisoknak már nem idegen a helyszín. „A Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumból érkeztünk, és a tizenharmadik éve élő kapcsolatnak köszönhetően másodjára járunk Marosvásárhelyen. Ha a Kárpát-medencei magyarság viszonylatában nézzük ezt a kapcsolatot, akkor azt is mondhatnánk, hogy Szombathely a nyugati határ, Marosvásárhely pedig a keleti. Ezáltal összefogjuk egy kicsit a magyar diákokat és tanárokat" – mondta Károlyi Frigyes, a szombathelyi iskola igazgatója.
Bencze Melinda. Krónika (Kolozsvár)