Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Nyugati Jelen (Arad)
1720 tétel
1999. október 20.
Okt. 7-én Aradon ülésezett az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület /EMKE/ országos elnöksége. A tanácskozást Dávid Gyula egyetemi tanár, az EMKE elnöke vezette, s jelen volt dr. Kötő József egyetemi tanár, oktatási államtitkár, Dáné Tibor ügyvezető elnök, Tófalvi Zoltán közíró, alelnök, Sebesi Karen Attila, az RMDSZ ügyvezető elnöksége művelődési alelnöke, Muzsnai Árpád tanár, alelnök és Balogh Ferenc műemlékvédelemmel foglalkozó előadó. Napirenden szerepelt a Kisebbségi Tanácshoz és az EMKÉ-hez érkezett, 2000-re szóló pályázatok megbeszélése és elbírálása, az 1999-es EMKE-díjak odaítélésének véglegesítése. Néhány megye javaslatot tett a megyei EMKE elnöki és az RMDSZ művelődési alelnöki munkakör személyi egyesítésére, azonban ezt az elnökség elvetette, hiszen a két szervezet önálló, saját alapszabályzattal bíró jogi személy. Az elnökségi ülés után testületileg megtekintették a kiszabadult Szabadság-szobrot. /EMKE - elnökségi ülés. = Nyugati Jelen (Arad - Temesvár), okt. 20./
1999. október 20.
A Duna Televízió aradi tudósítóiból álló alkotó csoport (Puskel Tünde Emese, Puskel Péter, Huppert Mihaela, Huppert Sándor és Sándor István) Pro és contra című, a Szabadság-szobor körüli vitát feldolgozó videofilmje szép sikerrel szerepelt a hagyományos Kassai Filmfesztiválon, ahol évente Európa minden részéből a városi és a körzeti televíziók mutatják be a régió közérdekű problémáit feldolgozó legjobb filmjeiket. Az aradiak alkotása bekerült a döntőbe, ahol a zsűri angol elnöke külön gratulált a jelenlévő Sándor Istvánnak és Huppert Sándornak a csoport kiváló munkájáért. /Aradi tévések sikere a Kassai Filmfesztiválon. = Nyugati Jelen (Arad ? Temesvár), okt. 20./
2000. február 19.
Csernakeresztúr Hagyományőrző Csoportja a magyar iskola osztálytermében tartotta próbáját. A csoport február végén részt vesz a kézdivásárhelyi farsangi felvonuláson, majd rövid turnéra indul a környékbeli falvakba. Csernakeresztúron mindig volt tánccsoport, énekkar, az idetelepedett bukovinai székelyek őrzik hagyományaikat. Hivatalosan 1994-ben jött létre a Hagyományőrző Egyesület és ugyanabban az évben, november 19-én, Szent Erzsébet napján felavatták a Tájházat. Az egyesületnek nem engedték meg, hogy a kultúrotthonban próbáljon, ezért a magyar iskolában folynak a próbák. A csoport legtöbbször Magyarországon lépett fel, de Erdély számtalan településén is jártak már. /Gáspár Barra Réka: Bukovinai székely hagyományőrzés Csernakeresztúron. = Nyugati Jelen (Temesvár), febr. 19./
2000. február 19.
Lovász János dévai református lelkipásztor elmondta, hogy 1956 lelket számlált az egyházközségük, azonban lélekszámuk apad, 1999-ben 27 temetés és 11 keresztelés volt. - Erdélyi viszonylatban általános jelenség, hogy a hívek 10 %-a jár rendszeresen templomba. /Balta János: Ne azt keressük, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt. = Nyugati Jelen (Temesvár), febr. 19./
2000. február 24.
Az utóbbi időben Temesváron elszaporodtak a vandál cselekedetek, melyek a temetőket, emlékhelyeket, templomokat és köztéri szobrokat sem kímélik. Horogkeresztet, gyalázkodó feliratot, fasiszta eszméket hirdető jelszavakat mázolnak a falakra. Neumann Ernő főrabbi tiltakozó jegyzéket juttatott el Gheorghe Ciuhanduhoz, Temesvár polgármesteréhez, amelyben kéri, hogy a hatóságok erélyesebben lépjenek fel az aggasztóan szaporodó vandál cselekedetek elkövetői ellen. /Neumann Ernő főrabbi tiltakozik. = Nyugati Jelen (Arad-Temesvár), febr. 24./
2000. február 24.
Temes megyében Zsombolya városban a legmagasabb a születések száma. A város nemzetiségi megoszlása is őrzi a korábbi arányokat. Zsombolya 11 830 lakosából 1960 magyar, 7380 román, 1850 roma, 450 német és 190 más nemzetiségű. /Zsombolya mezőváros maradt. = Nyugati Jelen (Arad-Temesvár), febr. 24./
2000. február 24.
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör e havi ülésén a megjelentek Brittich Erzsébet grafikáit láthatták. A nagyrészt linóleummetszetek és tusrajzok tájakat, arcképeket, egész alakos kompozíciókat ábrázolnak. A képzőművészként ismert Brittich Erzsébet saját verseiből olvasott fel az ülésen. Hábel Géza, a kör elnöke elmondta, a következő ülésen a kör hölgytagjai olvasnak fel munkáikból. /(Németh): Vers és kép. Brittich Erzsébet új arca. = Nyugati Jelen (Arad-Temesvár), febr. 24./
2000. február 24.
Febr. 22-én a Csiky Gergely Iskolacsoportba /Arad/ kötetlen beszélgetésre hívta meg a Szövétnek munkatársait, barátait a kiadvány alapító-szerkesztője, Réhon József. A találkozó célja az immár negyedik éve Aradon megjelenő "időszakos kiadvány" szerkesztésének jobb megszervezése. Bevezetőjében Réhon József elmondotta: meggyőződése, hogy a Szövétneknek jól meghatározott helye van Arad megye magyarságát szolgáló sajtótermékek sorában a Nyugati Jelen, az ennek mellékleteként megjelenő Havi Szemle és a rapszodikusan megjelentetett A Hang mellett. Hangsúlyozta, hogy a kéthavonként 500 példányban kinyomtatott lap a támogatásokból eltartja magát és Aradon kívül eljut Kölnbe, Münchenbe, Kastlba (az ottani magyar gimnáziumba), Izraelbe, de Paksra is. Megítélése szerint a lapot inkább a lelkesedés lendíti előre, mint a szakértelem, hiszen állandó és alkalmi munkatársai a legcsekélyebb honorárium nélkül dolgoznak. A tavaly októberi Szövétnek kérdőívekkel próbálta felmérni az olvasói igényeket, elvárásokat, és a visszajelzések egyértelműen pozitívak voltak. Megjelenésének negyedik évében a kéthavonként rendszeresen napvilágot látó Szövétneket túlzott szerénység "időszakos kiadványnak" nevezni. Több javaslat után a jelenlévők egyetértettek az "aradi kulturális szemle" elnevezéssel. Hasznos javaslatnak tűnt az is, hogy a Szövétnek minden számából küldjenek el néhány példányt a Széchényi Könyvtárba, illetve a kolozsvári Egyetemi Könyvtárba. A Szövétnek főbb rovatainak szerkesztését a Nyugati Jelen munkatársai vállalták el, köztük Jámbor Gyula, Pávai Gyula, Puskel Péter és Ujj János. /(P. P.) [Puskel Péter]: Jobbító szándékkal. A Szövétnek jellegéről, rovatairól. = Nyugati Jelen (Arad-Temesvár), febr. 24./
2000. február 25.
Febr. 23-án Nagyzerinden megtartották a Körös-vidékiek találkozóját, amelyen a térség képviselői vettek részt és megalakították a Körös-vidéki Egyesület. Orbán Attila, az RMDSZ kisjenői szervezetének elnöke, a körösközi találkozó kezdeményezője felvázolta, mennyire szükséges e vidék magyarságának összefogása. Szívós László /Simonyifalva/, aki már nem bízik abban, hogy a körösközi magyartöbbségű települések adminisztrációs téren önállósodhatnak, felvetette, jó lenne, ha valamennyi településen lenne egy állandó iroda, így jobban érvényesülne a helyi önkormányzat. Fazekas József nagyzerindi iskolaigazgató beszámolt arról, hogy az általános iskola végzettjei közül idén négyen Magyarországon kívánják folytatni a tanulmányaikat. A megalakult Körös-vidéki Egyesület ideiglenes vezetőségben Orbán Attila elnöki, Szívós László és Borsos Vilmos alelnöki tisztséget kapott. - A találkozó előtt ifjúsági megbeszélésre is sor került, melynek során megegyeztek abban, hogy április végén háromnapos sátortábort szerveznek az aradi, illetve a környékbeli település magyar ifjúsága számára. /Balta János: Nagyzerinden megszületett a Körös-vidéki Egyesület. = Nyugati Jelen (Arad-Temesvár), febr. 29./ A Körös-vidéki Egyesület létrehozói Kisjenő, Fazekasvarsánd, Simonyifalva, Vadász, Bélzerind, Szapárliget, Ágya, Feketegyarmat és Nagyzerind, vagyis az térség magyarságának képviselői. /Nagyzerinden megalakult a Körös-vidéki Egyesület. = Nyugati Jelen (Arad - Temesvár), febr. 25./
2000. február 26.
Febr. 24-én tartották meg a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet közgyűlését. Szövérdfi Szép Zoltán elnök az 1997-1999 közötti időszakot elemezve megállapította, hogy a szervezet főleg kulturális-nevelő jellegű tevékenységet fejtett ki, mely elsődlegesen a szórványban élő magyar fiatalok önazonosságának a megőrzését célozta. Somogyi Attila alelnök, a külkapcsolatok felelőse, összesen hetvenöt olyan eseményt, rendezvényt sorolt fel, amelyen a TEMISZ képviselője aktívan részt vett. Titkos szavazással újraválasztották az elnökséget. Szövérdfi Szép Zoltán megmaradt az elnöki tisztségben, a szervezet régi-új alelnökei pedig Magyari Sára és Somogyi Attila. /TEMISZ-fórum. Cél: a szórványban élő magyarság nemzeti értékeinek megőrzése. = Nyugati Jelen (Arad - Temesvár), febr. 26./
2000. február 26.
A Kölcsey Egyesület /Arad/ népfőiskola jellegű csütörtökein idén a szokásosnál többet foglalkoznak Araddal. A várossal kapcsolatos sorozatot az egyesület elnöke, Pávai Gyula tanár nyitotta meg, aki a régi aradi magyar irodalomról tartott előadást. A Kölcsey Stúdió tagjai az előadáson elhangzottakat versekkel illusztrálták. /Kölcsey-csütörtök: régi magyar irodalom Aradon. = Nyugati Jelen (Arad - Temesvár), febr. 26./
2000. február 26.
Erdőhegyen 1998. február 26-án megalakult a Bokréta táncegyüttes. Akkor nem gondolták, hogy megéri kétéves évfordulóját. A két év alatt Arad megye szinte minden magyarlakta településén felléptek, még Bihar megyébe is sikerült eljutniuk. Szentendrei Etelka koreográfus elmondta, hogy népe iránti tisztelet és az erdőhegyi fiatalok iránti szeretet vitt rá arra, hogy foglalkozzon velük. - A fiatalok legnagyobb álma az, hogy Erdőhegyen legyen saját kultúrotthonuk. /Születésnap Erdőhegyen. Kétéves a Bokréta táncegyüttes. = Nyugati Jelen (Arad - Temesvár), febr. 26./
2000. február 29.
Febr. 25-én ünneplik a bánsági írók korelnökük, Anavi Ádám költő 91. születésnapját. A Temesváron megjelenő Orizont irodalmi folyóirat szerkesztőségében tartandó ünnepségre írótársai mellett meghívták az örökifjú közéleti személyiség tisztelőit is. Anavi Ádám munkásságát Pongrácz P. Mária méltatja. /A bánsági írók doyenje. = Nyugati Jelen (Arad-Temesvár), febr. 24./ Zsúfolásig megtelt az Orizont folyóirat szerkesztőségének nagyterme, amikor a 91 éves Anavi Ádámot ünnepelték. Versei magyarul és Demeter András István tolmácsolásában románul hangzottak el. A pályatársak nevében Pongrácz P. Mária, Serban Foarta, Mandics György és Andreea Babeti köszöntötték a költőt, írót, műfordítót. Dr. Neumann Ernő főrabbi Anavi Ádámot a bánsági szellem élő megtestesítőjének nevezte. Anavi zsidónak született, a magyar kultúra gyarapítója, lefordított művei, valamint saját műfordításai révén kapocs a különböző nemzetiségek szellemi öröksége között, egész munkásságával a humanista eszmék terjesztését szolgálja. /Költőt ünnepelt Temesvár tollforgató társadalma. . = Nyugati Jelen (Arad-Temesvár), febr. 29./
2000. február 29.
Febr. 26-án rendezték meg hetedik alkalommal az aradi székelyek találkozóját. Matekovits Mária Arad megyei EMKE-elnök köszöntötte a megjelenteket. A résztvevők rendelkezésére állt az I. Székely találkozón elindított emlékkönyv, amely egyszerre szolgált mementóul és a friss élmények rögzítésére. A VII. Székely találkozó most is sugározta az itt megtelepedett székelyek ragaszkodását hagyományaikhoz. /VII. Székely Találkozó. = Nyugati Jelen (Arad-Temesvár), febr. 29./
2000. február 29.
László Anikó a csernakeresztúri hagyományőrzők kapcsán a bukovinai székelyekre emlékezett. Nagyapja, László János kézirata /A Bukovinában élő (élt) magyarság és kirajzásának története 1762-1914-ig, az első világháború kitöréséig. Írta László János, dévai telepesgazda 1935-ben/ sok emléket összegyűjtött családjuk, rokonságuk múltjából, az 1764-es madéfalvi székelyirtástól kezdve a Moldvában létrehozott településeken /Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva/ át a kirajzásig. /László Anikó könyvtáros: Családi (közösségi) krónika? = Nyugati Jelen (Arad-Temesvár), febr. 29./
2000. február 29.
Kocsis Rudolf /Arad/ szobrászművész Kisjenőben született, Iasiban végezte a Képzőművészeti Akadémiát, jelenleg Temesvárott az egyetem képzőművészeti karán tanít. Több egyéni kiállítása volt hazai városokban, továbbá Magyarországon és Németországban. Számos nemzetközi kiállításon is láthatták munkáit, Tokiótól Clevelandig. Szobrai megtalálhatók belga, finn, olasz, svájci stb. magángyűjteményekben. Tavaly decemberben a Romániai Képzőművészek Szövetsége neki ítélte az évi szobrászati díjat. Néhány éve Aradon kiállította formabontó munkáit: két ósdi esernyőt, illetve egy pár bakancsot. Munkáiban a népi motívum meghatározó szerepet játszott és játszik manapság is. A szobrászatban ma a posztmodern kort éljük, amikor már mindent kipróbáltak, jegyezte meg a művész. /Puskel Péter: Országos szobrászati díjat kapott Kocsis Rudolf. = Nyugati Jelen (Arad-Temesvár), febr. 29./
2000. február 29.
Pécska Battonyával fenntartott testvértelepülési kapcsolata lehetővé tette, hogy február 27-én a Pécskai 2-es számú Iskolából összesen 40 tagú dal-, néptánc- és dramatikus játékot bemutató csoport szerepelhessen a battonyai zsűri és a népes közönség előtt. A pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület öt versmondója is fellépett. /Nagy István: Pécskaiak sikere Battonyán. = Nyugati Jelen (Arad-Temesvár), febr. 29./
2000. március 1.
Nagyszentmiklós, Csanád és Makó polgármesterei, valamint Temes és Csongrád megyék önkormányzatainak több tanácsosa Nagyszentmiklóson arról tárgyaltak, hogy a három nevezett település egyesülésként jegyeztesse be magát a bíróságon. Ez lenne a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió első kistérsége. A bejegyeztetés jogi eljárása folyamatban van a Temesvári Bíróságon. Ezzel a Phare-program kínálta lehetőségekkel tudják együttműködésüket fejleszteni. Nagyszentmiklóson irodát nyit az egyesülés. Az iroda munkatársai a zöldségtermesztés, szárnyastenyésztés, kereskedelmi kapcsolatok és szabadövezet kialakításának kérdéseit hivatottak ügyintézni. /Polgármesterek találkozója. Létrejön a DKMT első kistérsége. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 1./
2000. március 2.
Márc. 2-án Aradon a temetőben emlékeztek Ficzay Dénesre, Arad szerelmesére és kiváló ismerőjére. Pávai Gyula, a Kölcsey Egyesület /Arad/ elnöke beszélt arról a tudós-pedagógusról, aki nemzedékekben hintette el az irodalom és a szülőváros szeretetét. /Megemlékezés az "aradológusról". Ficzay Dénes halálának 15. évfordulóján. /Nyugati Jelen (Arad), márc. 3./Ficzay Dénes /Arad, 1921. dec. 27. - Arad, 1985. márc. 2./ 10 ezer tételből álló helytörténeti bibliográfiát állított össze Aradról.
2000. március 4.
Déván azt tervezik, hogy újra létrehozzák a helyi színházat. Jelenleg ötvenhárom tagú a színjátszó társulat, amely a Dévai Esztrádszínház égisze alatt működik. A cikkből nem derül ki, hogy a román mellett van-e magyar csoport is. /Újjászületőben a dévai színház! = Nyugati Jelen (Arad - Temesvár), márc. 4./
2000. március 7.
Az elmúlt napokban lekerült az ideiglenes védőfólia Aradon a minorita templom belső udvarán lévő Szabadság-szobor mellékalakjairól. A budapesti restaurátorok megvizsgálták a szoborcsoportot, hogy felmérjék a károsodást, terveik alapján azután szakember megkezdhetik a helyreállítást. Március 15-i megemlékezések alkalmából koszorúzás lesz a szobornál. - Aradi szakemberek azon fáradoztak, hogy talpra állítsák a várból való kiszállítást követően lefektetett szoboralakzatokat. /Március 15. tiszteletére talpra állítják a Szabadság-szobrot. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 7./
2000. március 10.
Márc. 8-án Temesváron két jelentős tanulmánykötetet mutattak be a Libris magyar könyvesboltban. A Szórvány Központ gondozásában megjelent Régió és civil szféra, illetve Multikulturalizmus és ökumené kiadvány alkalmat nyújtott az e téma iránt érdeklődő nagyváradi, aradi és temesvári értelmiségiek találkozójára. Ez a bolt a magyar művelődési élet egyre inkább fontos láncszemévé válik a Bánságban. A rendezvényen megjelent Tőkés László püspök is. Felhívta a figyelmet arra, hogy a multikulturalizmus eszméjét lépten-nyomon ellenünk fordítják. Az európai fórumokon jól hangzó szólamokat arra használják, hogy lehetetlenné tegyék magyar egyetem létesítését, lejárassák az erdélyi magyarság autonómia törekvéseit, gyorsítsák a magyarság beolvasztását a többségi nemzetbe. - A köteteket dr. Albert Ferenc egyetemi tanár ismertette. A magyar nemzeti közösség hitet erősítő kincsestárát hivatott gazdagítani a Szórvány Központ két kötete, melyekben a térség élvonalbeli értelmiségei szólaltak meg. /Sipos János: Sikeres könyvbemutató. = Nyugati Jelen (Temesvár), márc. 10./
2000. március 10.
Kisiratoson, a Máltai házban mindig pezsgő élet folyik. Almási Olga, a Máltai ház vezetőjétől megjegyezte: legnagyobb bánatukra idei költségvetésüket a kolozsvári főtitkárság nem hagyta jóvá. Havi 2000 márka támogatást kértek, ami a kiadásaink 30 %-át képezné, ám csupán havi 900 márkát hagytak jóvá, ami a villanyszámlánkra elegendő. A kürtösi önkormányzat állja az alkalmazottak fizetését, a Munkaügyi Minisztérium, valamint a mellékgazdaság fedezi az élelmezést, míg a villanyáram, a telefon és a fűtés díjait a Máltai Segélyszervezet kolozsvári főtitkársága fedezi. Almási Olga úgy tudja, hogy évente 200 ezer márka támogatás jön be az országba /a Máltai Szeretetszolgálat részére/, és ebből a filiálék csupán 73 ezret kapnak. A szűkös anyagiak ellenére Kisiratoson kénytelenek 20 Celsius fokos hőmérsékletet tartani, mert a mozgássérültek periférikus keringése nem kielégítő, egyszóval, fáznak. Naponta étkeztetnek 64 gyermeket Kisiratosról, 35 kürtösi, illetve 50 kisiratosi idős részére helybe viszik az ebédet, és van még 15 beutaltjuk. Több beutaltat nem tudnak fogadni, amíg fel nem épül egy új épületszárny. Több száz jelentkező lenne minden helyre. Csak Arad megyében van több mint 4600 támogatásra szoruló mozgássérült. . Az országban két működő Máltai ház van, a temesvári öregotthon és a kisiratosi. Almási Olga nem nyugodott bele abba, hogy csökkentették a költségvetést. Járt már a kolozsvári főtitkárságon, de elutasították. A rászoruló emberek iránti felelősségtudat küzdelemre is kötelez, mondta. /Balta János: Anyagi gondok a kisiratosi Máltai házban. = Nyugati Jelen (Temesvár), márc. 10./
2000. március 11.
Márc. 10-én a reggeli órákban újabb ökológiai baleset történt. Gátszakadás következtében a Borsa bányavállalat egyik üzeméből származó nehézfémionok kerültek egy patakba, s a szennyező anyag a Tisza felé tart. A román hatóságok, amelyeket a nemrégi ciánszennyeződés is rendkívül kellemetlenül érintett, értesítették Magyarországot, Ukrajnát és a Duna Konvenció Bécsben székelő titkárságát. Romica Tomescu környezetvédelmi miniszter vezetésével kormányküldöttség utazott Nagybányára. /Ismét veszélybe került a Tisza. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 11./
2000. március 11.
Márc. 11-én van tíz éve annak, hogy felolvasták a Temesvári Kiáltványt. Néhány pontját vehemensen elutasította az akkor szerveződő régi-új politikai elit. Különösen a 8. pont ütközött legyőzhetetlen ellenállásba. Eszerint a régi rendszer kiszolgálói két törvényhozási ciklus lejártáig ne tölthessenek be semmiféle közjogi tisztséget. A Temesvári Kiáltvány az első olyan dokumentum Romániában, amely önállóságot követelt a régiók számára. - Márc. 11-én fogják átnyújtani a Temesvár Társaság 1999. évi díjazottainak az elismerő okleveleket. /Tíz éve hangzott el a Temesvári Kiáltvány. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 11./
2000. március 11.
Markó Béla, az RMDSZ-elnök tiltakozó levelet írt a Hajdu Istvánnak, a Magyar Rádió elnökének. A levél szövegét közölte a Nyugati Jelen is. Markó Béla a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában március 5-én elhangzott interjú miatt tiltakozott, melyben Katona Ádám, "az RMDSZ egyik nem különösebben jelentős platformjának vezetője" nyilatkozott. Markó szerint ez az interjú "Erdély-szerte nagy felháborodást váltott ki". A riporter Haeffler András és Katona Ádám "egymás szájából kapkodták a szót, hogy bebizonyítsák: az RMDSZ-t erkölcstelen, tolvaj, nemzetietlen emberek vezetik, akiket sürgősen le kellene váltani." Markó szerint ez a műsor "durva beavatkozás volt szervezetünk belső életébe, és egyértelműen az RMDSZ ellen próbálta hangolni a közvéleményt." /Markó Béla RMDSZ-elnök tiltakozik. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 11./ A Magyar Rádió elnöke ígérte, hogy kivizsgálja az ügyet, hogy a műsor tényleg beavatkozott-e az RMDSZ belső életébe. Amennyiben valóban egyoldalúan mutatták be az RMDSZ-re vonatkozó közlést, akkor a Magyar Rádió lehetőséget biztosít arra, hogy Markó Béla, vagy más RMDSZ vezető politikus ugyanolyan terjedelemben és ugyanabban a műsorban fejthesse ki véleményét. /A Magyar Rádió elnöke kivizsgálja az ügyet. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 11./
2000. március 11.
Nehezen halad Szatmárnémetiben a Rákóczi Kollégium épületének elkészítése. Sipos Miklós szatmári református esperes elmondta, hogy a magyarországi pályázatokhoz fűzött remények nem jöttek be. Újabb pályázatokat fognak benyújtani, különböző alapítványokhoz. Márc. 10-én a másfél évtizede Németországban Paulovics László képzőművész egy grafikai alkotást adományozott az épülő Rákóczi Kollégium javára. /Turos Lóránd: Paulovics László ajándéka a Rákóczi Kollégium javára. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 11./
2000. március 14.
Márc. 11-én Aradon újjáalakult a Kisvállalkozók Klubja. A klub hivatalosan soha nem szűnt meg létezni, csakhát ötéves fennállása során nem fejtett ki különösebb tevékenységet. A klub újraindítását a szervezők a csütörtökönként a CEDIMMAR székházában tartandó, érdekes tematikájú összejövetelek megszervezésével akarják elérni. A márc. 11-i találkozón Hosszu Zoltán CEDIMMAR-elnök Románia európai integrációjáról, Doba István, a Bánát-Körösvidéki Befektetési Alap fejlesztési igazgatója a gazdasági életben közreműködő tényezőkről tartott előadást, míg Kaslik András az Internext cég egyik főrészvényese az internet hatása az emberekre témáról értekezett. /Berki Fláviusz: Újraindult a Kisvállalkozók Klubja. = Nyugati Jelen (Arad - Temesvár), márc. 14./
2000. március 14.
Márc. 10-én Békéscsabán tartották a Duna-Tisza-Körös-Maros eurorégió munkaértekezletét. Az előző, febr. 15-i temesvári értekezleten az eurórégió elnökévé az Arad Megyei Tanács elnökét, Ivan Dant választották. A mostani találkozón témája az eurorégió stratégiai tervének kidolgozása volt. Az eddigi eurorégiós kezdeményezések a pénzhiány, illetve a felek nem megfelelő hozzáállása miatt rendszeresen megfeneklettek. A PHARE-CREDO program ezután biztosítja a pénzforrásokat is. A négy romániai megye közül Arad, Temes és Krassó-Szörény megye népes küldöttséggel vett részt a megbeszéléseken, ám hiányzott Hunyad megye delegációja. A Vajdaságot két szakember képviselte. /Elkészül az eurorégió stratégiai terve? = Nyugati Jelen (Arad - Temesvár), márc. 14./
2000. március 14.
A Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata március 28-án Aradon vendégszerepel. Thornton Wilder világsikert aratott: A mi kis városunk című háromfelvonásos drámáját mutatja be. Az előadást Kovács Levente rendezte. /A Szigligeti Társulat bemutatója. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 14./