Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége /NYEOMSZSZ/
37 tétel
2004. november 15.
A kettős állampolgárságot támogató nyilatkozatot fogadott el a Magyar Állandó Értekezlet tagszervezeteinek többsége Budapesten. A dokumentumot a két kormánypárt, a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége nem írta alá. A nyilatkozat szövege: A Magyar Állandó Értekezlet alábbi tagszervezetei a kettős állampolgárságról szóló népszavazással kapcsolatban a következő nyilatkozatot teszik. 1. Felkérjük a magyarországi választópolgárokat, hogy a december 5-i népszavazáson minél nagyobb számban vegyenek részt és mondjanak igent a kettős állampolgárságra. 2. Kijelentjük, hogy a kettős állampolgárság intézménye a határok módosítása nélküli nemzeti újraegyesítés további eszköze. 3. Felkérjük a magyar kormányt, a magyarországi pártokat és társadalmi szervezeteket, hogy a népszavazási kampányban tartózkodjanak a túlzó kijelentésektől, a demagógiától és minden olyan megnyilvánulástól, amely hangulatot próbál szítani a határon túli magyarsággal szemben. 4. Sikeres népszavazás esetén felkérjük a Magyar Országgyűlést, hogy a nemzetközi példákat követve és a magyar költségvetés realitásait figyelembe véve olyan állampolgársági jogszabályt alkosson, amely egyszerre garantálja a határon túli magyarság szülőföldön való megmaradását és az akadálytalan kapcsolattartást az anyaországgal. Aláíró szervezetek: Markó Béla, Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bugár Béla, Magyar Koalíció Pártja Kasza József, Vajdasági Magyar Szövetség Ágoston András, Vajdasági Magyar Demokrata Párt Kovács Miklós, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Gajdos István, Ukrajnai Magyarok Demokratikus Szövetsége Jakab Sándor, Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége Juhász Sándor, Magyar Egyesületek Szövetsége Tomka György, Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Hámos László, Hungarian Human Rights Foundation Deák Ernő, Észak- és Nyugat-európai Magyar Szervezetek Szövetsége Léh Tibor, Magyarok Világszövetségének Nyugati Régiója Orbán Viktor, Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Dávid Ibolya, Magyar Demokrata Fórum /A kettős állampolgárságot támogató nyilatkozat. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 15./
2004. december 2.
Nyilatkozat a kettős állampolgárságról 1) Felkérjük a magyarországi választópolgárokat, hogy a december 5-ei népszavazáson minél nagyobb számban vegyenek részt és mondjanak igent a kettős állampolgárságra. 2) Kijelentjük, hogy a kettős állampolgárság intézménye a határok módosítása nélküli nemzeti újraegyesítés további eszköze. 3) Felkérjük a magyar kormányt, a magyarországi pártokat és társadalmi szervezeteket, hogy a népszavazási kampányban tartózkodjanak a túlzó kijelentésektől, a demagógiától és minden olyan megnyilvánulástól, amely hangulatot próbál szítani a határon túli magyarsággal szemben. 4) Sikeres népszavazás esetén felkérjük a Magyar Országgyűlést, hogy a nemzetközi példákat követve és a magyar költségvetés realitásait figyelembe véve olyan állampolgársági jogszabályt alkosson, amely egyszerre garantálja a határon túli magyarság szülőföldön való megmaradását és az akadálytalan kapcsolattartást az anyaországgal. Aláírók: Markó Béla, Romániai Magyar Demokrata Szövetség; Kasza József, Vajdasági Magyar Szövetség; Kovács Miklós, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség; Jakab Sándor, Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége; Tomka György, Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség; Deák Ernő, Észak és Nyugat-európai Magyar Szervezetek Szövetsége; Bugár Béla, Magyar Koalíció pártja; Gajdos István, Ukrajnai Magyarok Demokratikus Szövetsége; Ágoston András, Vajdasági Magyar Demokrata Párt; Juhász Sándor, Magyar Egyesületek Szövetsége; Hámos László, Hungarian Human Rights Foundation; Dávid Ibolya, Magyar Demokrata Fórum; Orbán Viktor, Fidesz – Magyar Polgári Szövetség; Léh Tibor, Magyarok Világszövetsége Nyugati Régiója. A Latin-Amerikai Magyar Szervezetek Szövetsége (LAMOSZSZ), tagszervezetei véleményének kikérése alapján egyhangúlag elhatározta, hogy csatlakozik a fentebb közölt nyilatkozathoz, melyet a MÁÉRT 2004. november 13-i gyűlésén minden tagja aláírt a kormány koalíció pártjainak kivételével. Döntésünk egy elvi álláspontot tükröz, mely szerint nem volt és nem lehet sohasem kétséges, hogy a magyarság, bárhol is lakjon és éljen a világon, a nemzet testének szerves tagja. Sajnálatos, hogy egy egészen más szinten keletkezett vita ezt az elvi álláspontot esetleg gyengítheti. Szükségesnek tartunk egy félreérthetetlen „IGEN” szavazatot a nemzeti egység érdekében. Kunckelné Fényes Ildikó, a LAMOSZSZ elnökasszonya, Caracas /Nyilatkozat a kettős állampolgárságról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 2./
2005. június 14.
A Határon Túli Magyar Szervezetek Fórumának tagszervezetei június 11-én, Bécsben tartották soros ülésüket, amelyen a Kárpát-medencei magyar szervezetek vezetői és a 13 nyugat-európai országos magyar szervezet képviseletét ellátó NYEOMSZSZ képviselői találkoztak. Az RMDSZ-t a tanácskozáson Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke, Takács Csaba ügyvezető elnök, valamint Szepessy László, a Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatója képviselte. A megbeszélés során a résztvevők kölcsönösen tájékoztatták egymást az országaikban élő magyar közösségek helyzetéről. A tanácskozáson egyetértés volt abban, hogy a nyugati országokban élő magyarság a nemzet szerves részét képezi, maguk is jelentős mértékben hozzájárulnak az egész nemzet felemelkedéséhez. A felszólalók egyaránt kihangsúlyozták: az autonómia-formák kiépítése, és az európai integráció kiterjesztése fontos eszközt jelent a határon túl élő magyar közösségek szülőföldön való megmaradásának biztosításában. A tagszervezetek ugyanakkor – elfogadva Markó Béla meghívását – úgy döntöttek, hogy a testület következő ülésére ősszel, Erdélyben kerül sor. A HTMSZ tagjai az ülés végén zárónyilatkozatot fogadtak el, amelyben többek között a MÁÉRT mihamarabbi összehívását, valamint a délvidéki magyarság helyzetének normalizálását célzó magyar- és nemzetközi erőfeszítések folytatását kérték. Zárónyilatkozat a Határon Túli Magyar Szervezetek Fórumának bécsi tanácskozásáról A Határon Túli Magyar Szervezetek Fórumának tagszervezetei 2005. június 11-12-én a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének meghívására Bécsben találkoztak. A tanácskozás résztvevői kölcsönösen tájékoztatták egymást az országaikban élő magyar közösségek helyzetéről. 1. A jelenlévők kifejezésre juttatták, hogy a nyugati magyarságot a nemzet szerves részének tekintik, s hogy szervezeteik jelentős mértékben hozzájárulnak az egységes magyar nemzet felemelkedéséhez. A HTMSZ Fóruma meghallgatta felvételi kérelmüket, s a következő szervezeteknek – Nyugat Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége, Észak-Amerikai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége, Latin-Amerikai Magyarok Országos Szövetsége – elfogadta teljes jogú tagságát. A Fórum résztvevői javasolták, hogy ezek a szervezetek váljanak a MÁÉRT teljes jogú tagjává. 2. A tanácskozás résztvevői elégedetlenségüket fejezték ki a Magyar Állandó Értekezlet összehívásának folyamatos halasztása miatt, s határozottan kérik az összehívás időpontjának meghatározását, valamint a határon túli magyar szervezetek bevonását a napirendi pontok kialakításába és az értekezlet előkészítésébe. 3. A Fórum résztvevőinek meggyőződése, hogy a magyar-magyar kapcsolattartás, a nemzet egységének megőrzése, az autonómiaformák kiépítése és az európai integráció kiterjesztése és elmélyítése fontos eszköze annak, hogy a Magyarország határain túl élők legfontosabb törekvésüket – a szülőföldön való megmaradást – megvalósíthassák. 4. A tanácskozás résztvevői tudomásul veszik az Országgyűlés által elfogadott állampolgársági törvényt, amely enyhíti az eddigi megalázó hivatali eljárást a magyar állampolgárságért folyamodó külföldi állampolgárok számára. Ugyanakkor a Magyarország határain kívül élő magyarok a szülőföldön való megmaradást tekintik elsődleges céljuknak. Továbbra is szorgalmazzák a magyar állampolgárság jogfolytonosságának helyreállítását minden magyar számára. 5. A bécsi találkozó résztvevői a leghatározottabban elítélik a délvidéki magyarság elleni szerb támadásokat és tettlegességeket, amelyek azt követően is folytatódnak, hogy az európai és amerikai testületek határozottan állást foglaltak ebben az ügyben. Hasonlóképpen a legerélyesebben elítélik a vajdasági magyar közösség legnagyobb támogatottságot élvező pártja, a Vajdasági Magyar Szövetség és annak vezetői ellen indított, előre kitervelt és összehangolt állami lejáratási kampányt, és egyöntetű támogatásukról biztosítják a VMSZ-t és annak vezetőit. Továbbra is kérik a nemzetközi fórumok és a magyar kormány határozott kiállását a vajdasági magyar közösség ügyében. 6. A bécsi tanácskozás résztvevői döntöttek arról, hogy soron következő ülésüket az RMDSZ meghívására Erdélyben tartják ez év őszén. /A Határon Túli Magyar Szervezetek Fórumának tanácskozása Bécsben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 14./
2005. június 14.
– A Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma elégedetlenségét fejezte ki a Magyar Állandó Értekezlet összehívásának folyamatos halasztása miatt, és határozottan kérte az összehívás időpontjának mielőbbi meghatározását, valamint a határon túli magyar szervezetek bevonását a napirendi pontok kialakításába és az értekezlet előkészítésébe – emelték ki abban a zárónyilatkozatban, amelyet a fórum hétvégi bécsi tanácskozásán fogadtak el. A zárónyilatkozatban foglaltak szerint az aláírók – Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnök, Duray Miklós, Magyar Koalíció Pártja-alelnök, Kasza József, Vajdasági Magyar Szövetség-elnök, Brenzovics László, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség- alelnök, Tomasic Korina, horvátországi Magyar Egyesületek Szövetsége-ügyintéző, Tomka György, Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség-elnök, Papp Tamás, Magyar Emberi Jogok Alapítvány-alelnök, Deák Ernő, Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége-elnök, Komlóssy József, Európai Nemzeti Kisebbségeket Támogató Társaság-alelnök, Kunckelné Fényes Ildikó, Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetsége-elnök, valamint Somorjai Ágnes, Észak-Amerikai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége-elnökségi tag – kifejezésre juttatták, hogy a nyugati magyarságot a nemzet szerves részének tekintik, s hogy szervezeteik jelentős mértékben hozzájárulnak az egységes magyar nemzet fölemelkedéséhez. /A MÁÉRT összehívását kérik a határon túli magyarok. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./
2005. június 14.
Bécsben tartották a januárban Szabadkán megalakított Határon Túli Magyar Szervezetek Fórumának újabb tanácskozását. – Gazdátlan a magyarság – így fogalmazott a kétnapos bécsi találkozón Duray Miklós. A felvidéki politikus szerint a Világszövetség széthullása, a Máért tavaly novemberi sikertelensége, majd a decemberi népszavazás teremtette meg azt a helyzetet, amely a nemzetpolitika kérdéseiben a Kárpát-medencei és a nyugati magyarságot közelebb hozhatja egymáshoz. – bécsi találkozónak az az üzenete, hogy végeredményben a nyugati, illetve a kisebbségi magyarok érdekeit vegyék figyelembe. Ezek szabják meg a lépést, ne pedig a mindenkori magyar kormány vagy a pártok – mondta Deák Ernő, a Nyugat-Európai Magyar Országos Szervezetek Szövetségének elnöke. – Ebből a helyzetből a kiút a kettős állampolgárság intézményének a bevezetése. Itt kell megtalálni azt a lehetséges megoldást, amely elfogadható mind Magyarországnak, mind a határon kívül rekedt magyarok számára – nyilatkozta Kasza József, a VMSZ elnöke. (Duna TV) /Gazdátlan a magyarság. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 14./
2005. október 5.
Szabadka és Bécs után október 8-án Marosvásárhely ad otthont a Határon Túli Magyar Szervezetek Fórumának. Az RMDSZ által szervezett tanácskozáson számos határon túli szervezet képviselteti magát a Kárpát-medencéből, valamint Európából. A résztvevők között jelen lesz egyebek között a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Szövetsége, a Magyar Egyesületek Szövetsége, a Muravidéki Önkormányzati Nemzeti Közösség, a HHRF, a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács, az Európai Nemzeti Kisebbségeket Támogató Társaság, valamint a Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetsége vezetői is. A Határon Túli Magyar Szervezetek III. Fórumán a résztvevők a határon túli magyar közösségek autonómiatörekvéseiről, az európai integráció és a nemzeti kisebbségek jogairól, valamint a magyar–magyar kapcsolatok céljairól értekeznek. /Erdély is fogadja a HTMSZF fórumát. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 5./
2005. október 10.
Október 8-án ülésezett Marosvásárhelyen a Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma (HTMSZF). A tizennégy érdekvédelmi szervezet vezetője egyetértett a már korábban kifejtettekben, a magyar kormány intézkedéseinek bírálatában, emellett ismét nyomatékosították a határon túli magyaroknak a magyar állampolgárság iránti igényét. Létrehoztak egy szakértői csoportot, amely a határon túli autonómiatörekvéseket hangolja majd össze. Mindössze az Ágoston András által vezetett Vajdasági Magyar Demokrata Párt hiányzott, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának elnöke, Bugár Béla mégis eljött Marosvásárhelyre. A szlovákiai politikus a találkozón cáfolta, hogy bojkottálni akarták volna a találkozót. A Kárpát-medencei, nyugat-európai, latin- és észak-amerikai magyar érdekvédelmi szervezetek vezető képviselői által elfogadott zárónyilatkozatban kifejtették: egyetértenek azzal, hogy a magyar alkotmány külön fejezetben foglalkozzék a határon túli magyarok jogállásával. Továbbra is szorgalmazzák a határon túli magyaroknak a magyar állampolgárság megadását. „Pozitívnak tartják a magyar kormány azon szándékát, hogy a nemzeti vízum intézményét Magyarország schengeni egyezményhez való csatlakozása után is fenn kívánja tartani”, ugyanakkor „a magyar nemzethez való tartozás tekintetében, továbbá a kedvezmények, támogatások és utazási könnyítések esetében alapnak továbbra is a magyarigazolványt” tartják. A határon túli magyar vezetők bírálták a magyar kormányt a támogatások késlekedése és be nem indítása miatt. A zárónyilatkozatban arra kérték Budapestet, hogy „tegyen eleget a törvényben előírt, valamint a kétoldalú szerződésekben vállalt kötelezettségeinek”. Itt arra utaltak, hogy például az idei oktatási-nevelési támogatás összegének csak a felét utalták át a romániai Iskola Alapítványnak. – A fórum résztvevői fontosnak tartják a Szülőföld Alap létrejöttét, azonban ahhoz, hogy a támogatások terén konkrét eredményeket is fel lehessen mutatni, el kell hárítani a még meglévő akadályokat – áll a dokumentumban. Markó Béla sajtótájékoztatón elmondta a magyar pénzügyminisztérium által közzé tett költségvetési tervezetben a határon túli magyarok támogatására szánt 25 százalékos csökkentés kapcsán kifejtette: azért nem szerepelt erre vonatkozó utalás a zárónyilatkozatban, mert egyelőre jóhiszeműen viseltetnek a magyar kormány iránt. Ugyanakkor leszögezte: elvárják, hogy a jövő évi költségvetési támogatás ne csökkenjen. Kasza József, a Vajdasági Magyar Demokrata Szövetség elnöke emlékeztetett, hogy a Szülőföld Program tervezésekor már kételyei voltak ezzel a kezdeményezéssel kapcsolatban, amelyek sajnos beigazolódni látszanak. A határon túli magyar politikusok „a magyar–magyar kapcsolatok legfontosabb intézményének” tekintett MÁÉRT mielőbbi összehívását szorgalmazták, és kifejtették, hogy a valódi partneri viszonyra épülő nemzetpolitikát tartják elfogadhatónak. /Borbély Tamás: Határon túli magyar vezetők Marosvásárhelyen. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./ A Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma hétpontos zárónyilatkozatot és két határozatot fogadott el. A zárónyilatkozat Markó Béla (Romániai Magyar Demokrata Szövetség – RMDSZ), Bugár Béla (Magyar Koalíció Pártja), Kasza József (Vajdasági Magyar Szövetség), Kovács Miklós (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség), Tomka György (Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség), Jankovics Róbert (Horvátországi Magyarok Demokratikus Szövetség), Tokai István (Magyar Egyesületek Szövetsége), Klement Kornél (Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége, Észak-Amerikai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége, Kanadai Magyar Kulturális Tanácsa), Kunckelné Fényes Ildikó (Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetsége), Komlóssy József, az Európai Nemzeti Kisebbségeket Támogató Társaság, valamint Moldován Árpád Zsolt (Magyar Emberjogi Alapítványt–HHRF) aláírását viseli. /A MÁÉRT mielőbbi összehívását sürgetik a határon túli magyar szervezetek. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 10./
2006. szeptember 11.
A burgenlandi kisvárosban, Felsőpulyán rendezték meg a múlt héten az első nagyszabású, az 1956-os forradalommal kapcsolatos megemlékezést, amelyen nem csak a nyugati magyarság, hanem az anyaország, valamint a Kárpát-medence más országaiban elő nemzetrészek is képviseltették magukat, így 1956 romániai vonzatairól Dávid Gyula, az EME elnöke tartott előadást. Több mint háromszázan vettek részt az idén az immár kilencedik alkalommal az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége által megrendezett Kufstein-konferenciasorozaton, melynek Felsőpulya városa hatodik alkalommal adott otthont. Ausztria 1956 októberének végétől mintegy 180 ezer magyar menekültnek biztosított menedéket. Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány elnöke is megjegyezte, hogy a rendszerváltás utáni magyar kormányok – politikai színezettől függetlenül – nem fordították a nemzet javára azt a szellemi hozadékot, amelyet a nyugati emigrációs magyarság önkéntesen felajánlott. „Az idő azokat igazolta, akik következetesen kitartottak 1956 eszméi mellett. A nyugat-európai magyar közösségek ébren tartották 1956 emlékét, hűséggel megőrizték nemzeti örökségünket, magyarságunkat, kiépítve azok szervezeti hálózatát és szellemi műhelyeit” – fogalmaz a felsőpulyai rendezvény társszervezését ellátó Nyugat-Európai Magyar Országos Szervezetek Szövetségének (NYEOMSZSZ) zárónyilatkozata. A NYEOMSZSZ kifogásolta, hogy máig sem sikerült rendezni a nyugat-európai magyarság számára a magyar állampolgárság felvételének lehetőségét alanyi jogon, illetve a szervezet még ma sem teljes jogú tagja a Magyar Állandó Értekezletnek. Szabó Vilmos, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke jelezte, jelenleg folyik az egyeztetés a nemzetpolitika átalakításáról, s ebben a folyamatban a nyugat-európai magyar szervezetek álláspontját is figyelembe veszik. /Králik Lóránd: Nyugati-magyar konferencia Ausztriában. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 11./
2006. november 10.
November 9-én   az Aradi Alma Mater Alapítvány rendezésében az arad-belvárosi református templom imatermében 1956. november 4-e után címen tartott esten a meghívott előadó dr. Deák Ernő, a Bécsi Tudományos Akadémia munkatársa, kutató-történész, a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének és az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének elnöke, a Bécsi Napló főszerkesztője volt. Deák Ernő 1956. decemberében hagyta el Magyarországot, azóta Ausztriában él. Mindmáig megtartotta magyarságát. Ausztriában magyar nyelvű középiskola nyílt, ez az iskola termelte ki azt az értelmiséget, amely a ma tevékenykedő magyar szervezetek vezetőségét biztosítja. /(Kiss): 1956. november 4-e után. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 10./
2007. március 2.
Március 1-jén Aradon a határon túli magyar szervezetek vezetői megbeszélést tartottak. A kongresszusra érkezett vendégek közül Komlóssy József, az Európai Nemzeti Kisebbségeket Támogató Társaság elnöke, Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának az elnöke, Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Szövetség elnöke, Jakab Sándor és Kell József, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Szövetségének, illetve a Magyar Egyesületek Szövetségének alelnökei, Labda István, a Nyugat-Európai Magyar Szervezetek képviselője és Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke vett részt. A sajtó kizárásával megtartott tanácskozást követően Markó Béla szövetségi elnök összegezte a tárgyaláson elhangzottakat: “Kihasználva a határon túli magyar szervezetek vezetőinek a kongresszusunkon való részvételét, rögtönzött megbeszélést szerveztünk, amely azonban nem az úgynevezett kis MÁÉRT, mivel ilyen tanácskozást nem készítettünk elő. Megegyeztünk, hogy a határon túli magyar szervezetek hivatalos fórumára Szlovákiában, május 19-én fog sor kerülni. A jelenlévőket tájékoztattuk a Szülőföld Alappal történt egyeztetés eredményeiről, amelyekkel kapcsolatban a májusi találkozón kialakítunk egy állandó konzultációs kapcsolatot a különböző magyar szervezetek között, amelyek közül egyesek EU-tagállamban működnek, mások nem. ” /Határon túli magyar vezetők kongresszus előtti találkozója. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 2./
2007. szeptember 1.
Egynapos értekezletet, „kis Máértet” – tart szeptember 1-jén a Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma a szlovákiai Párkányban. Azért jövünk össze – immár rendszeresen – ezen a fórumon, hogy nézeteinket egyeztetve, egységesen tudjuk képviselni a Magyar Köztársaság alkotmányos szervei, politikai pártjai és a magyar társadalom előtt – mondta a fórum idei házigazdája, Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke. Csáky szerint a tanácskozás résztvevői a magyar kormánynak azt a kérést kívánják megfogalmazni, miszerint a schengeni határok életbe lépésével olyan szabályokat fogadjanak el, amelyek nem nehezítik a schengeni rendszeren kívül rekedt s annak határai közé kerülő nemzetrészek közötti kapcsolattartást. Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerint a találkozón a magyar-magyar támogatási rendszer és az autonómia kérdése is szóba kerül. Felvetik majd a kettős állampolgárság kérdését is. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke tájékoztatni kívánja a résztvevőket a Szerbiában, illetve a VMSZ-ben kibontakozó eseményekről. Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke levélben fordult a fórum résztvevőihez, és arra kérte őket, támogassák a VMDP kettős állampolgárságra, illetve a perszonális, nem területi magyar autonómia megteremtésére irányuló törekvését. Deák Ernő, a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége elnöke javasolja majd a nyugati szórványok partnerként való kezelésének erősítését. /Ma „kis Máért” Párkányban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 1./
2010. június 4.
A Kis-MÁÉRT nyilatkozata a trianoni diktátum 90. évfordulóján
Európa kulturális fővárosában - Pécsett, 2010. június 3-án, a trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulója alkalmával, emlékülést tartott a Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma, amelyen kinyilvánították:
"A trianoni ,,békeszerződést" s annak következményeit mi, a Magyarország határain túlra került magyar közösségek legitim képviselői kilencven év után is a háború győztesei által ránk kényszerített, igazságtalan, ugyanakkor történelmi ténynek tekintjük. A nemzeti önrendelkezés általánosan elfogadott (wilsoni) elveit mindenki érvényesíthette, csak a magyarok nem élhettek azokkal. Büszkeséggel valljuk, hogy a magyar közösségeket az elmúlt 90 év és annak sorscsapásai a magyar nemzethez vaIó tartozásban, magyarságtudatában nem törték meg. Szülőföldünkön, az egyetemes magyar nemzet részeként, egyenrangú polgárként akarunk élni."
A nyilatkozatot az alábbi szervezetek képviselői látták el kézjegyükkel: Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében Márton Árpád parlament képviselő, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke, Jakab Sándor, a Magyar Koalíció Pártjának elnökhelyettese, Berényi József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Kovács Miklós, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke, Ágoston András, a Nyugat-európai Magyar országos Szervezetek Szövetségének elnöke, Deák Ernő.
Felvidék
2010. szeptember 7.
A szórványmagyarság erőteljesebb támogatását javasolták Felsőpulyán
(MTI) – A szórvány magyar közösségek fennmaradását szolgáló szervezeti és intézményrendszer erőteljesebb támogatását javasolta az ausztriai Felsőpulyán (Oberpullendorf) tartott konferencia.
A szórványmagyarságról szóló, XI. Kufstein-tanácskozás zárónyilatkozata szerint a konferencia résztvevői fokozottabb támogatást tartanak szükségesnek az anyaország és a befogadó államok részéről.
A 23 országból – Magyarországról, a szomszédos országokból és a világ más részeiről, elsősorban Nyugat-Európából és Latin-Amerikából – érkezett 280 résztvevő tudósok és gyakorlati szakemberek előadásait meghallgatva és megvitatva vizsgálta meg a nemzetpolitika, a nemzeti önazonosság és a kulturális örökség aktuális kérdéseit.
A tanácskozást az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége szervezte a Nyugat- európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ), a Közép-burgenlandi Magyar Kultúregyesület és Felsőpulya város közreműködésével. A felsőpulyai tanácskozás indokoltnak tartja, hogy a Kárpát- medencei Szórványtanácshoz hasonlóan a NYEOMSZSZ, a Latin-amerikai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (LAOMSZSZ) és az egyes földrészeket hatékonyan összefogó civil szervezetek közreműködésével jöjjön létre a Nyugati Magyar Kontinentális Szórványszervezetek Szövetsége.
A zárónyilatkozat szerint a befogadó államok és társadalmak esetleges érdektelensége és asszimilációs ereje miatt a magyar szórványok fennmaradása mindenekelőtt a magyar állam érdeke és felelőssége, ezért erre a nemzetstratégia alakítóinak és a magyar kultúra irányítóinak különös gondot kell fordítaniuk.
Az első helyszínéről elnevezett Kufstein- konferenciát 1990 óta minden második évben tartják meg. 1996 óta a burgenlandi Felsőpulya ad otthont a rendezvénynek. Schmitt Pál köztársasági elnök levélben köszöntötte a konferencia résztvevőit.
A tanácskozáson jelen volt Szili Katalin volt országgyűlési elnök, országgyűlési képviselő (MSZP), a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) létrejöttének kezdeményezője is. Népújság (Marosvásárhely)
2010. október 28.
November 5-én hat év után ülésezik a MÁÉRT
A magyar kormány nevében Orbán Viktor miniszterelnök november 5-ére összehívta Budapestre a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT), amelyen minden bizonnyal szóba kerül majd a kettős állampolgárság ügye és a külhoni magyarok szavazati joga is.
A Magyar Állandó Értekezlet 1998 novemberében az előző Fidesz-kormány idejében kormányhatározattal létrejött tanácsadói és végrehajtás-technikai, politikai testület. Ezzel a döntéssel a Horn -kormány alatt 1996-ban először megtartott magyar-magyar csúcsértekezlet intézményesült. Tagjai a magyarországi parlamenti pártok és olyan kárpát-medencei magyar szervezetek képviselői, amelyek az adott országokban parlamenti vagy regionális – közlegitimitást élvező – képviselettel rendelkeznek. A MÁÉRT-nak a kormányhatározat szerint léteznek szakmai bizottságai is. A 2002-ben megtörtént kormányváltás után megváltozott a MÁÉRT jellege. Ettől kezdve nem a kormánynak a nemzetpolitikai elképzeléseit alakító testületeként működik, hanem a kormány elképzeléseit hivatott közvetíteni az érintettek felé. A jogosult résztvevők köre is megváltozott mivel a részvételi jogosultság nem a képviseleti legitimitástól függ, hanem a pártpolitikától. A szakmai bizottságok egy ideig még esetlegesen működtek.
A MÁÉRT utolsó ülésére 2004. november 11-én került sor. Az ülésen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök konfliktusba került a határon túli magyar vezetőkkel a kettős állampolgárság ügyében kiírt népszavazás miatt, s ezután az értekezletet többé nem hívták össze.
A 2004. december 5-i népszavazás után, Kasza József szabadkai politikus kezdeményezésére, 2005. január 7-én a MÁÉRT határon túli tagjainak részvételével – és a magyarországi parlamenti pártok mellőzésével – megalakult Szabadkán a Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma (HTMSZF) azaz a „kis-MÁÉRT”. Ez az egyértelműen politikai okból alakult találkozási és vitafórum részint a MÁÉRT csődje miatt megfeneklett eszmecsere folyamatosságát volt hivatott szolgálni. Összehívására az okot mindenkor „a határon túli magyarság és a nemzet közös ügye” teremti meg. A HTMSZF soron következő ülését június 12-én tartotta Bécsben, ahol a MÁÉRT kárpát-medencei határon túli tagjai felvették a fórum teljes jogú tagjai sorába a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségét, az Észak-amerikai Országos Magyar Szervezetek Szövetségét, a Latin-amerikai Magyarok Országos Szervezeteinek Szövetségét. E tagfelvétellel a Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma a világ magyarságának legátfogóbb keretévé vált. A kis-MÁÉRT legutóbbi, és talán utolsó ülésére Pécsett került sor a trianoni békediktátum 90. évfordulójára emlékezve.
Az Orbán-kormány közel hat évnyi mellőzés után hívta össze újra a MÁÉRT-et. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a magyar polgármesterek VIII. világtalálkozójának második napján, Gödöllőn már bejelentette, hogy július 19-e előtt összehívják a Magyar Állandó Értekezletet, erre mégsem került sor. Semjén Zsolt július elején levélben fordult a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) eddigi résztvevőihez azzal a kérdéssel, szükségesnek tartanak-e változtatásokat a szervezetnél, és ha igen, milyen jellegűeket. A legszélesebb nemzeti együttműködési rendszerében az a helyes, ha az összehívás előtt megkérdezik a MÁÉRT-ben valaha résztvevő szervezeteket, hogy ők hogyan látják, milyen szervezeti változtatásokat szükséges végrehajtani - mondta akkor Semjén.
A MÁÉRT-nek megvan a világos statútuma, magyar pártok, politikai szervezetek vesznek részt benne, ez a magyar szervezetek fóruma. Aki részt akar venni benne, annak el kell fogadni a MÁÉRT statútumát, amely szerint a szervezetnek azok lehetnek tagjai, akik önmagukat magyarként definiálják - szögezte le Semjén Zsolt, a KDNP elnöke arra a felvetésre még június végén, a szlovákiai parlamenti választások után, hogy meghívják-e a MÁÉRT ülésére a Bugár Béla által alapított Most-Híd pártot. A Most-Híd elnöke erre úgy válaszolt: a párt a választóknak akar bizonyítani, nem a magyar politikának. „Egy párt nem attól válik ilyenné vagy olyanná, hogy mit bizonygat, hanem attól, hogy mit cselekszik. Mi a választóinknak akarunk bizonyítani, nem Semjén Zsoltnak, és nem Magyarországnak” – szögezte le Bugár. Megjegyezte, a Híd nem vazallusa egyetlen magyarországi és szlovákiai pártnak sem. „A labda Magyarországon pattog. Mi nem fogunk bizonygatni semmit, nekik kell dönteniük arról, hogy akarnak-e tisztességes partneri kapcsolatot a Híddal vagy nem“ - mondta a pártelnök.
Információink szerint Szlovákiából csak a Magyar Koalíció Pártja kapott meghívást a Magyar Állandó Értekezlet november 5-i ülésére. Felvidék.ma
2010. november 2.
MÁÉRT: Kik a meghívottak? – SEMJÉN: PÉNTEKEN ÖSSZEÜL A MAGYAR ÁLLANDÓ ÉRTEKEZLET
Összehívja a magyar kormány a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT); a hatéves szünet után pénteken a Parlamentben rendezendő tanácskozás témái között az oktatási-nevelési támogatás és a státusztörvény módosítása szerepel.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a MÁÉRT programját a határon túli szervezetektől beérkezett vélemények alapján állították össze.
Kiemelte: alapvető követelése volt a határon túli magyar szervezeteknek, hogy miután a Gyurcsány-kormány évekig nem hívta össze a MÁÉRT-et, az új kormány ezt tegye meg, s a nemzetpolitikai kérdéseket vitassák meg. Nekünk is egy identitásbeli kérdés, hogy próbáljuk meg jóvá tenni, amit az előző kormány elrontott - mondta, hozzátéve: ez egy egységes nemzet, a magyar nemzetpolitikai koncepciót nem lehet kialakítani a külhoni magyarok nélkül.
Közölte: a Híd-Most nem kapott meghívást a MÁÉRT-ra, mert - a meghívott határon túli magyar szervezetek véleményével összhangban - a tanácskozást a nemzeti érdekek képviseletére alakult, legitim magyar szervezetek fórumának tekintik. Ez fundamentális kérdés a magyar megmaradás érdekében - emelte ki a miniszterelnök-helyettes.
Hozzáfűzte: a Híd-Mosttal - amely többször deklarálta, hogy nem magyar pártnak, hanem vegyes pártnak tekinti magát - ugyanakkor korrekt és partneri viszonyra törekednek.
„A korrekt partneri kapcsolat az egy dolog, és a MÁÉRT-ra való meghívás az egy másik dolog” - fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.
Semjén Zsolt hozzátette: ha ezen túlléptek volna, és magyar pártok helyett vegyes pártok is meghívást kaptak volna, akkor „ennek nem lenne vége”. Példaként említette, hogy a szerbiai Demokrata Pártban három magyar is mandátumot szerzett. Minden olyan nem magyar identitású párt is joggal kérhetné ezentúl meghívását, ahol létrehoztak magyar tagozatot, vagy magyar emberek, vagy magyar nevű emberek szerepelnek a politikusaik között. Ez a magyar jelleg feladását jelentené, ami az asszimilációt segítené elő - fogalmazott.
Közölte azt is, hogy elkészült a kettős állampolgársággal kapcsolatos tudnivalókról szóló honlap, amely minden technikai és tartalmi információt tartalmaz. Kérdésre válaszolva ismét megerősítette: személyes és pártja véleménye, hogy a határon túli magyarok szavazati jogot kaphassanak, az az Országgyűlés bölcsessége, hogy milyen megoldást választ. Hozzá a horvát példa áll a legközelebb, ahol a külhoniak pártlistán adhatják le voksaikat. A konzultációk során egyértelművé vált, a határon túli magyarság ragaszkodik a szavazati jogához.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár kiemelte: a MÁÉRT legfontosabb mondanivalója az újjáalakulás. Újrakezdjük a munkát, újra rendszeres fórumot szeretnénk biztosítani a magyar szervezetek számára - fogalmazott, hozzátéve: ez egy olyan fórumot jelent, ahol közösen megbeszélhetik a valamennyiüket érintő ügyeket.
Jelezte: újraindítják a MÁÉRT melletti bizottsági rendszert. Napirenden lesz a státusztörvény módosítása is, amit azért kell megtenni, mert mostani formájában azok, akik magyar állampolgárságot szereznek, nem tartozhatnának hatálya alá. Azt is szeretnék, ha az oktatási-nevelési támogatás újra vonatkozna az óvodásokra is.
Felidézte, hogy a MÁÉRT 1999 február 20-án alakult meg intézményes formában, előzménye az 1996-ban kétszer ülésező magyar-magyar csúcs, amit azonban az akkori Horn-kormány nem folytatott. Semjén Zsolt emlékeztetett arra, hogy a MÁÉRT-et utoljára 2004. novemberében Gyurcsány Ferenc hívta össze, amikor azonban a határon túli magyar szervezetek nem osztották álláspontját a kettős állampolgárság kérdésében, „dühében többet nem hívta össze”.
A magyar kormány, a parlamenti pártok, a határon túli magyar szervezetek, és európa parlamenti képviselettel rendelkező szervezetek részvételével tartandó értekezletre meghívást kapott Erdélyből a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt, Felvidékről a Magyar Koalíció Pártja, Vajdaságból a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, Kárpátaljáról a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, Horvátországból a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége és Magyar Egyesületek Szövetsége, Muravidékről a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség. Meghívást kapott a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége, három képviselőt hívnak meg az USA-ból, a Kanadai Magyar Kultúrközpont, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács, a Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetsége és Ausztráliából az Új Dél-Walesi Magyar Szövetség.
Semjén Zsolt kérdésre válaszolva beszélt még arról, hogy szeretné, ha a MÁÉRT az uniós magyar elnökség alatt is tartana majd ülést. Kitért arra is, hogy reményei szerint a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát még idén összehívja Kövér László házelnök. (MTI)
A magyar-magyar értekezletek krónikája
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a magyar kormány - hatéves szünet után - november 5-re összehívja a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT). Az első találkozót 1996-ban tartották, majd az első MÁÉRT 1999-ben ült össze. Eddigi összesen 8 MÁÉRT tanácskozást, majd 2005-től a határon túli magyar szervezetek részvételével több „kis-MÁÉRT”-et tartottak. Az MTI-Sajtóadatbank összeállítása az eddigi magyar-magyar találkozókról:
1996. július 4-5., Budapest: „Magyarország és a határon túli magyarság” címmel rendeztek tanácskozást, amelyen a kormány, a parlamenti pártok, a szomszédos országok magyar pártjai, szervezetei, illetve a Határon Túli Magyarok Hivatalának képviselői vettek részt. Közös nyilatkozatban nyilvánították ki, hogy a határon túli magyarok identitása megőrzésének, közösségként való fennmaradásának és fejlődésének, valamint szülőföldjén való megmaradásának alapvető kérdése az önkormányzat, az autonómia létrehozása. A konferencia vendégeit fogadta Horn Gyula miniszterelnök.
1996. szeptember 4., Pápa: A tanácskozáson részt vettek a romániai, a vajdasági, a horvátországi, a szlovákiai és a kárpátaljai magyar szervezetek képviselői, valamint a Magyarok Világszövetsége és valamennyi parlamenti párt küldöttei, azonban a kormány nem képviseltette magát. A találkozó közös közlemény kiadásával zárult. Az ülést követően a találkozót kezdeményező határon túli magyar szervezetek vezetői bejelentették: bizottságot hoznak létre, amely elemzést készít az addig elkészített alapszerződések hatásáról.
1999. február 20., Budapest: A „Magyarország és a határon túli magyarság, 1999” címmel rendezett tanácskozáson - amely a záróokmány szerint az első Magyar Állandó Értekezlet volt - részt vett valamennyi parlamenti képviselettel rendelkező, határon túli romániai, vajdasági, horvátországi, szlovákiai és kárpátaljai magyar szervezet, a Magyarok Világszövetsége, mint a nyugati magyarság képviselője, illetve a magyar parlamenti pártok küldöttei. A konferencián beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök és Martonyi János külügyminiszter. Az elfogadott záródokumentum Magyar Állandó Értekezlet néven politikai konzultatív testületet hozott létre, amelynek feladata Magyarország és a határon túli magyarok folyamatos kapcsolattartásának biztosítása. Az értekezlet - a magyar miniszterelnök meghívására - évente legalább egyszer ülésezik. A dokumentum kimondta, hogy a Magyar Köztársaság politikai eszközökkel járul hozzá a határon túli magyarok szülőföldjükön való megmaradásához és polgárosodásához, kezdeményező politikát folytatva a kisebbségben élő magyarok egyéni és közösségi jogainak biztosítása érdekében.
1999. november 11-12., Budapest: A második Magyar Állandó Értekezleten a hazai parlamenti pártok, valamint a szomszédos országok azon magyar szervezetei képviseltették magukat, amelyek parlamenti vagy tartományi mandátummal rendelkeztek. Tanácskozási joggal jelen volt a Magyarok Világszövetsége Nyugati régiójának elnöke is. A tanácskozás zárónyilatkozatban kérte fel a magyar kormányt arra, hogy a szomszédos országok közös integrációs törekvésével összhangban vizsgálja meg a határon túli magyarok magyarországi jogállását szabályozó törvény megalkotásának lehetőségét.
2000. december 13-14., Budapest: A harmadik MÁÉRT-ülésen a magyar Országgyűlés pártjainak, a határon túli magyar szervezeteknek, valamint a Magyarok Világszövetsége Nyugati régiójának képviselői voltak jelen. Felszólalt Orbán Viktor miniszterelnök és Martonyi János külügyminiszter. A fórum a Magyar Köztársasággal szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvénytervezettel (kedvezménytörvény) összefüggésben megfogalmazta javaslatait a „magyarigazolvány” kiadásáról.
2001. október 25-26., Budapest: A negyedik MÁÉRT-ülésen részt vettek a magyar kormány, a magyarországi parlamenti pártok, a parlamenti, illetőleg tartományi képviselettel rendelkező határon túli magyar politikai szervezetek és a nyugati magyarság képviselői, s megvitatták a szomszédos államokban élő magyarokról szóló kedvezménytörvény végrehajtásának kérdéseit. Úgy határoztak, hogy magyarigazolványt az a magát magyarnak valló személy kaphat, aki tud magyarul, aki valamely bejegyzett magyar szervezet nyilvántartott tagja, akit valamely egyházi nyilvántartásban magyarként tartanak számon vagy az állampolgársága szerinti állam magyarként tart nyilván. Az értekezleten beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök és Martonyi János külügyminiszter.
2002. július 17., Budapest: A Magyar Állandó Értekezlet ötödik ülésén kiemelt témaként szerepeltek az új kormánynak a határon túli magyarságot érintő elképzelései, a határon túli pártok, szervezetek álláspontjai, illetve a kedvezménytörvény végrehajtásának tapasztalatai. A zárónyilatkozatban a résztvevők megállapították, hogy tovább erősödött Magyarország és a határon túli magyar közösségek kapcsolatrendszere. Támogatták a kormányt a kedvezménytörvény céljainak megvalósításában, elfogadták a jogszabály módosításának szükségességét, s üdvözölték a kabinet azon szándékát, hogy a határon túli magyar szervezetek számára tényleges részvételt biztosít az őket közvetlenül érintő kérdések eldöntésében. Az értekezleten beszédet mondott Medgyessy Péter kormányfő és Kovács László külügyminiszter is.
2002. november 17., Budapest: A MÁÉRT hatodik ülésén létrejött megállapodás szerint az Országgyűlés módosítani fogja a határon túli magyarok kedvezményeiről szóló törvényt. Az ülés résztvevői elfogadták azt a kormány által előterjesztett változtatási javaslatot, amely lényegében kiemelné a státustörvényből a munkavállalásra vonatkozó szabályozást, ugyanakkor kiterjesztené az oktatás-nevelési támogatást. Az értekezleten felszólalt Medgyessy Péter miniszterelnök és Kovács László külügyminiszter is.
2003. május 24., Budapest: A hetedik ülés a kedvezménytörvény módosítását is tartalmazó zárónyilatkozat elfogadásával zárult. A dokumentumot három párt, illetve szervezet képviselője, Németh Zsolt (Fidesz), Kovács Miklós (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség) és Ágoston András (Vajdasági Magyar Demokrata Párt) nem írta alá.
2004. november 12., Budapest: A MÁÉRT nyolcadik ülése a határon túli magyaroknak járó kettős állampolgárságról hivatalos zárónyilatkozat elfogadása nélkül zárult. A határon túli magyar szervezetek, valamint a Fidesz és az MDF a kettős állampolgárság támogatásáról fogadtak el nyilatkozatot, melyet az MSZP és az SZDSZ nem írt alá. Az MSZP azt javasolta, hogy az Országgyűlés még a kettős állampolgárságról szóló december 5-i népszavazás előtt fogadjon el törvényt a külhoni magyar útlevélről. Ez az okmány akadálytalan bejutást biztosítana a határon túli magyaroknak Magyarországra. A Fidesz azt indítványozta, hogy még a népszavazás előtt az „európai útlevélről” közösen megalkotandó törvénnyel határozzák meg, mit tartalmazzon a kettős állampolgárság. Az SZDSZ szorgalmazta, hogy alakuljon a MÁÉRT-en belül integrációs bizottság, az öt európai parlamenti párt egy-egy képviselőjének bevonásával, míg az MDF azt sürgette, hogy a magyar Országgyűlés keretén belül jöjjön létre a határon túli magyarokkal foglakozó bizottság, s javasolta a magyar állampolgárság kedvezményes honosítással való megszerzésének lehetővé tételét, illetve a külhoni állampolgárságról szóló törvény megalkotását. Vajdaságma.info
2010. november 5.
Üdvözölték a határon túli szervezetek a Máért összehívását
Az összes határon túli magyar szervezet üdvözölte a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) összehívását, amely hat év szünet pénteken kilencedik alkalommal tartott ülést.
A budapesti tanácskozás utáni sajtótájékoztatón Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető elnöke örömét fejezte ki, hogy hatéves szünet után a kormány összehívta a Máértet. A párt szerint a magyar-magyar párbeszédnek, a nemzetpolitikának egy olyan fontos intézménye kezdte meg újra a munkáját, amely a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma mellett megteremti azt a lehetőséget és keretet, hogy az alapvető kérdésekről és problémákról, célokról együtt gondolkodjanak, és együtt hozzák meg a stratégiai döntéseket. Hozzátette: örülnek, hogy a nemzetpolitika alapvető kérdéseiben konszenzus alakult ki, és nincs vita közöttük, nincs vita a határon túli magyar szervezetek, a magyar kormány és a pártok között.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke azt mondta, hogy 2004 novemberétől törvénytelenséget követett el az akkori kormány, ugyanis egy törvényes intézményt nem működtetett hat éven át. Illő volna szerinte, ha ezért hivatalos formában bocsánatot kérnének a határon túli magyaroktól. A mostani kormány szerinte nemzetpolitikai rendszerváltozással felérő politika megvalósítását kezdte el. Az új nemzetpolitikában az tükröződik, hogy a határon túli magyarok is a nemzet részei –mutatott rá. Bejelentette: november végén Brüsszelben tartják a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács kihelyezett ülését.
Szász Jenő, az erdélyi Magyar Polgári Párt elnöke azt mondta, ha a Kárpát-medence egységes kulturális, gazdasági tér, akkor politikailag is érdemes egységesen kezelni. Javaslataik közül kiemelte a székelyföldi repülőtér megépítését, valamint a székelység szabadságharcának megfilmesítését.
Berényi József, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának vezetője hangsúlyozta: fontos volt számukra, hogy az oktatási-nevelési támogatáson túl a gazdasági együttműködés is hangsúlyos volt az ülésen. Örülnek annak, hogy a magyar kormány a Kárpát-medencét gazdasági-fejlesztési régióként fogja fel.
A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pásztor István a nap legfőbb hozadékának azt nevezte, hogy mind a magyar parlament aktuális pártjai, mind a határon túli szervezetek képviselői a nemzet felemelkedését, a nemzethez tartozást olyan értéknek vallották, amely a további építkezés szempontjából nagyon fontos. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke, Ágoston András úgy fogalmazott, e nap a Kárpát-medencében élő magyar közösségek határmódosítás nélküli politikai integrációjának kezdete.
A IX. Máérttel a dolgok természetes rendje állt helyre a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Kovács Miklós szerint. Üdvözölte a Máért összehívását az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke is; Gajdos István ugyanakkor felhívta az értekezlet résztvevőinek figyelmét a széthúzás káros hatására Kárpátalján, és szorgalmazta az egység megteremtését.
A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke, Jakab Sándor úgy fogalmazott: olyan intézményesített formában, mint a Máért még jobban kikristályosodik, hogy „mit tehetünk egymásért, mit tehetünk önmagunkért”. A Máért folytatásában bízik a horvátországi Magyar Egyesületek Szövetségének vezetője, Juhász Sándor is.
Kocon József a muravidéki magyarság képviseletében arra mutatott rá, hogy ugyan ők a legkisebbek, mégis mindig a legkisebbek kötnek össze. Az Új-Dél-Walesi Magyar Szövetség elnöke, Kardos Béla azt javasolta, hogy a megkönnyített állampolgárság révén a magyar kormány lásson neki azon törvényjavaslat kidolgozásának, amellyel minden magyar - bárhol is éljen a világban - visszakapja a szavazati jogát. A kanadai magyarok képviselője szerint piros betűs ünnepnap a mai, hiszen a magyar kormány elismerte a diaszpóra magyarságát. Köszönetét tolmácsolta a Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetségének elnöke is, ugyanis - mint mondta - a meghívással úgy érzik, hogy igazán részei a magyar nemzetnek.
Az egyesült államokbeli Magyar Emberi Jogok Alapítványának elnöke üdvözölte, hogy több szervezetet is meghívtak az Egyesült Államokból. A Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének képviselői hangsúlyozták, először mondták ki azt, hogy a magyar nemzet egy „háromlábú székhez” hasonlítható.
A magyar parlamenti pártok közül az LMP képviselője, Mile Lajos kiemelte, támogatják az újrakezdést, annak reményében, hogy olyan folyamat indul el, amelynek eredményeként a határon túl élő magyarok a mindennapokban is érzékelhetik a jótékony hatásait. Vona Gábor, a Jobbik elnöke közölte: pártja a nemzetpolitikában sohasem volt, és nem is lesz ellenzékben. Hozzátette, boldogok, hogy Magyarországon senki sem akar, vagy legalábbis senki sem mer a nemzetpolitikai fordulattal szembemenni. Az MSZP részéről Balogh András elmondta, örömmel jöttek el, támogatták az összehívás alapvető elveit, céljait, és jóllehet, a vitáik megmaradnak a kormánypártokkal, ám úgy vélik, a veszélyben lévő magyar kisebbségek iránti felelősség kifejezése közös nemzeti érdek - fejtette ki. A záródokumentumhoz különvéleményt csatoltak, amelyben tiltakoznak az ellen, hogy a nemzetpolitika a pártpolitikai csatározások színhelye legyen.
A KDNP képviseletében Jenik Péter kiemelte, a kereszténydemokrácia számára a Máért az értékőrzés fontos eleme, és hasonlóan fontos feladat az egyházi intézmények megőrzése, amin keresztül a magyar nemzet megőrzését is biztosítani lehet. A fideszes Balla Mihály azt mondta, pártja is sokáig várt arra a lehetőségre, hogy a Máért ismét elkezdhesse működését. „Ez a mai nap mindannyiunknak és ennek a nemzeti ügynek a sikere” - jelentette ki a politikus. MTI
2010. november 5.
A MAGYAR ÁLLANDÓ ÉRTEKEZLET IX. ÜLÉSÉNEK ZÁRÓNYILATKOZATA
Hatéves szünet után 2010. november 5-én ismét összeült a Magyar Állandó Értekezlet Budapesten, a Parlamentben. Az ülésen elfogadott zárónyilatkozatot, melyet a MÁÉRT ülésén részt vevő szervezetek képviselői valamennyien aláírták.
A MAGYAR ÁLLANDÓ ÉRTEKEZLET IX. ÜLÉSÉNEK ZÁRÓNYILATKOZATA
2010. áprilisi választások politikai és társadalmi következményei lehetőséget teremtenek a magyar nemzet határok feletti újraegyesítésére. Az új politikai rend összekapcsolja a sokszínű magyar nemzetet, amelynek egyenrangú tagjai a magyarországi, a Kárpát-medencei, valamint a diaszpórában élő magyarok. A nemzetpolitikában megvalósuló fordulat egy megújult szemléletet tükröz, amelynek értelmében az elhanyagolt magyar-magyar kapcsolatokat az egymás iránti felelősségvállalás váltja fel. A múlt lezárásának jegyében a 2004 óta mellőzött Magyar Állandó Értekezlet 2010. november 5-i ülésével folytatja működését. A magyar-magyar kapcsolatok a nemzeti csúcstalálkozó keretében újra méltó módon teljesedhetnek ki az összetartozás-tudat erősítése, az önazonosság megőrzése, a nemzeti integráció megvalósítása érdekében. A MÁÉRT a nemzeti érdekeink képviseletére alakult legitim magyar szervezetek párbeszédének intézményesített fórumaként a közös gondolkodást és a magyar nemzetet érintő döntések közös meghozatalát szolgálja.
Az ülésen elhangzottakat összegezve a MÁÉRT tagjai az alábbi elvekben és célokban állapodnak meg:
Üdvözlik a budapesti kormány eddigi nemzetpolitikai tevékenységét. Egyetértenek abban, hogy a meghozott döntések, úgymint a Nemzeti Összetartozásról szóló törvény, valamint a magyar állampolgárság könnyített megszerzésének lehetővé tétele a külhoni magyarság számára, valóban a nemzeti összetartozás erősítését szolgálják. Szintén örömmel fogadták a MÁÉRT összehívását, és megállapodnak a korábban is működő szakbizottsági rendszer újraindításában. A továbbiakban a következő szakbizottságok kezdik meg munkájukat:
külügyi és jogi szakbizottság,
oktatási és kulturális szakbizottság,
gazdaságfejlesztési és önkormányzati szakbizottság,
szórvány szakbizottság.
Állást foglalnak az autonómia különböző formái mint stratégiai célkitűzés mellett, mivel ezáltal látják leginkább biztosítottnak azt, hogy magyarként teljes életet lehessen élni a Kárpát-medencében, és ezt tekintik a határon túlra szakadt magyarság nemzeti megmaradása legfőbb biztosítékának.
Kifejezik meggyőződésüket, hogy a magyar állampolgárság könnyített megszerzésének lehetősége új esélyt jelent a magyarság számára. A kulturális értelemben összetartozó nemzetet ez a jogszabály közjogi egységgé formálja.
Megállapodnak abban, hogy könnyített honosítás bevezetésével összhangban a Szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényt is módosítani szükséges, valamint hogy az oktatási-nevelési támogatást újra az óvodásokra is kiterjesztik.
Hangot adnak abbéli meggyőződésüknek, hogy a 2011-es soros magyar EU-elnökség történelmi lehetőség az egész magyar nemzet érdekeinek képviseletére, értékeink felmutatására, tekintélyünk helyreállítására. Ezért kívánatos a hagyományos kulturális sokszínűség elvének előtérbe helyezése, illetve az összekapcsolódást segítő regionalizmus támogatása. Hangsúlyozzák továbbá, hogy kiemelten támogatják Horvátország, Szerbia és Ukrajna európai integrációját.
Megnyugvással állapították meg, hogy az új szlovák kormány mentes a nacionalizmustól, ám sajnálatukat fejezik ki, hogy az új kormánykoalíció eddig nem tette meg a bizalom helyreállításához szükséges lépéseket. A tagok elítélik a szlovák államnyelvtörvényt diszkriminatív, félelemkeltő szellemisége miatt. Megállapítják, hogy a törvény, a tervezett módosítások ellenére, továbbra is tartalmazza a kisebbségi magyar nyelvhasználatot korlátozó rendelkezéseket, szankciókat. Reményüket fejezik ki, hogy a szlovák kormány figyelembe fogja venni a Joggal a Demokráciáért Európai Bizottság (Velencei Bizottság) ajánlásait a jogszabály módosításakor. A résztvevők kijelentik, hogy a jövőben is elutasítanak minden olyan intézkedést, amely hátrányos megkülönböztetést alkalmaz a magyarság tagjaival szemben.
Reményüket fejezik ki, hogy Romániában hamarosan elfogadásra kerül az új oktatási törvény, amely számos ponton javítja a magyar oktatás helyzetét. Meggyőződésük, hogy a teljes körű anyanyelvű oktatás biztosítása, a többségi nyelv sajátos program szerinti tanítása, illetve az iskolarendszer decentralizációja és az iskolákkal kapcsolatos döntések átadása a helyi közösségeknek kiemelten segíti a magyarság boldogulását a többségi társadalmakban. Továbbra is szorgalmazzák az állami magyar egyetem visszaállítását. Ugyanakkor a tagok sürgetik a kisebbségek jogállásáról szóló törvény véglegesítését olyan formában, hogy az megteremtse a nemzeti közösségek kulturális autonómiájának közjogi keretét. Fontosnak tartják továbbá a romániai régiók átalakítására vonatkozó kezdeményezést, és elvárják, hogy ez elősegítse a magyarok által jelentős számban lakott régiók - kiemelten a Székelyföld - sajátos közigazgatási jogállásának kialakítását.
Üdvözlik a közvetlen demokratikus választás útján megalakult új vajdasági Magyar Nemzeti Tanácsot. A kulturális autonómia ezen szervének létrejötte előremutató és biztató jel az egész Kárpát-medencei magyarság számára. A konferencia résztvevői remélik, hogy az MNT a gyakorlatban is érvényesítheti a törvényben előírt jogosítványait, és megkapja az ehhez szükséges költségvetési támogatásokat. Reményüket fejezik ki továbbá, hogy a vajdasági magyarokra nézve hátrányos - észak-bácskai és észak-bánáti - közigazgatási körzethatárok mielőbb módosításra kerülnek.
Fontosnak tartják, hogy a legutóbbi ukrajnai helyhatósági választások eredményeként létrejövő képviselőtestületekben - városi, járási és megyei szinten - jelen van a magyar érdekképviselet. Egyben aggodalmukat fejezik ki a kárpátaljai magyar oktatás helyzete miatt. A magyar tannyelvű iskolák érettségizői számára továbbra sincs biztosítva az anyanyelvű szaktantárgyi emeltszintű érettségi vizsga lehetősége, aggasztó a magyar tannyelvű egyházi líceumok helyzete is.
Támogatják a muravidéki magyar közösség érdekeit szolgáló általános szlovéniai nemzetiségi törvény elfogadását.
Üdvözlik a magyar kormány elkötelezettségét a szórványkérdést, illetve a diaszpórában élők megszólítását illetően. Felhívják a figyelmet arra, hogy szükséges egy, a nyugati magyar országos szövetségekkel közös cselekvési terv kidolgozása a nyugati magyarság megmaradása érdekében. A Nemzeti Regiszter létrehozása, valamint egy, a megfelelő anyagi forrásokkal rendelkező szórványstratégia a nemzet minden tagjának érdeke.
Felhívják a figyelmet az 1956-os forradalom és szabadságharc méltó, nemzeti identitásunkat erősítő 55. évfordulójának megünneplésére, a világ magyarságának bevonásával.
Felhívják a figyelmet a 2011-12-ben esedékes népszámlálások fontosságára, és hangsúlyozták a magyar önazonosság megvallásának jelentőségét.
Budapest, 2010. november 5.
A magyar kormány, a parlamenti pártok, a határon túli magyar szervezetek, és európai parlamenti képviselettel rendelkező szervezetek részvételével tartandó értekezletre meghívást kapott Erdélyből a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt, a Felvidékről a Magyar Koalíció Pártja, a Vajdaságból a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, Kárpátaljáról a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (Kovács Miklós elnök, Brenzovics László alelnök) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (Gajdos István elnök, Zubánics László UMNT elnök), Horvátországból a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége és a Magyar Egyesületek Szövetsége, Muravidékről a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség. Meghívást kapott a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége, három képviselőt hívtak meg az USA-ból, meghívót kapott a Kanadai Magyar Kultúrközpont, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács, a Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetsége és Ausztráliából az Új Dél-Walesi Magyar Szövetség. Az első Máért 1999-ben ült össze. Eddigi összesen nyolc Máért-tanácskozást tartottak, az utolsót 2004 novemberében Budapesten. Felvidék.ma
2010. november 8.
Kitüntették a Krónikát a felsőoktatás kiépítésének szorgalmazásáért
Noha hosszú út vezet a teljes értékű, az autonómia szellemében megszervezendő romániai magyar egyetemi hálózat kiépítéséhez, az erdélyi magyar közösség nem adhatja alább ennél az igénynél – jelentette ki Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke tegnap Kolozsváron a Báthory-díjak átadása alkalmából rendezett ünnepségen.
Az elismerést a Bolyai Kezdeményező Bizottság javaslatára az EMNT oktatási szakbizottsága 2005-től adományozza olyan személyiségnek vagy szervezetnek, akik az adott évben vagy a megelőző időszakban a legtöbbet tették a romániai, állami finanszírozású magyar felsőoktatás érdekében.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is tizenhat Báthory-díjat osztottak ki: kitüntették Antal András nyugalmazott agronómus professzort, Ádám Valériánt, a Marosvásárhelyi Orvosképzésért Alapítvány ügyvivőjét, Deák Ernőt, a Nyugat-európai Magyar Szervezetek Szövetségének elnökét, a Duna Televíziót, az erdely.ma hírportált, Koszorús Ferencet, az American Hungarian Federation elnökét, a Kossuth Rádió Határok nélkül műsorát, a Krónikát, az MTV Kárpát Expressz műsorát, Smaranda Enachét, a Pro Europa Liga elnökét, Székely Leventét, a Genfi Magyar Misszió első beosztottját, Szilágyi Zsolt egykori RMDSZ-es parlamenti képviselőt, Szőcs Géza költőt, Vincze László újságírót, Wanek Ferencet, a Bolyai Társaság egykori elnökét és Zsembery Ferenc mérnök-vállalkozót.
Tőkés László felhívta a figyelmet arra, hogy az alkotmánybíróság által megakasztott, a kisebbségi oktatás számára számos kedvező előírást tartalmazó román oktatási törvény ellen bukaresti politikusok, sőt Andrei Marga, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora hisztérikus támadást indított, az EP alelnöke ugyanakkor olcsó engedménynek, porhintésnek nevezte, hogy a BBTE főépületében nemrég elhelyezték a Bolyai Egyetem öt egykori magyar rektorának arcmását, miközben a Ferencz József Tudományegyetem professzorainak, rektorainak domborművei hiányoznak a gyűjteményből.
Hantz Péter, a BKB alelnöke – akit egykor a magyar táblák elhelyezése miatt távolítottak el a BBTE-ről – „bizalombitorlóknak” nevezte az erdélyi magyar politika és akadémiai élet ama képviselőit, akik szerinte a „tanult tehetetlenség” állapotában mellőzik a magyar felsőoktatás ügyének előmozdítását. Szőcs Géza költő a díjátadáson felidézte, hogy a román állambiztonsági szervek által üldözött Ellenpontok című szamizdat kiadványban már 1984-ben felvetette a magyar egyetem ügyét, 1985-ben írt emlékiratában pedig szembesítette az anyanyelvű oktatáshoz való jogot papíron biztosító akkori román alkotmányt az ezzel ellentétes valósággal.
Közölte, az Orbán-kormány kultúráért felelős államtitkáraként kiemelt céljának tekinti bevinni a köztudatba Kolozsvár jelentős szellemi értékeit, például megjelölni a kincses város nagyjainak elfeledett szülőhelyét. Szőcs Géza konkrét ígéretet tett arra, hogy 2012-ben szobrot emelnek a kincses városban Végh Sándor hegedűművésznek, karnagynak, a 20. század egyik legnagyobb, 1997-ben elhunyt zenei előadóművészének, akinek tiszteletére nemzetközi vonósnégyesversenyt is tervez. Krónika (Kolozsvár)
2012. február 15.
Nemzeti jelentőségű intézmények
Összesen ötvenhat intézmény és program került fel a nemzeti jelentőségű intézmények listájára.
A Bethlen Gábor Alap honlapján olvasható tájékoztató szerint nemzeti jelentőségű intézmény minősítést kapott Erdélyből 16, Kárpátaljáról 12, Vajdaságból 11, Felvidékről 10 intézmény, illetve program. Bekerült ebbe a körbe Szlovéniából és Horvátországból 2-2 intézmény, a diaszpórából 3 intézmény.
Vajdaság – összesen 11 intézmény:
Magyar Nemzeti Tanács – felsőoktatási ösztöndíj programja, szórványprogramja, kiemelt kulturális programok, 1941-48 feltárással együtt; Katolikus Diákotthon, Tóthfalu (Munkás Szent József Kr. Plébánia Hivatal); Nagybecskerei Lánykollégium; Bonaventuriánum Fiúkollégium, Újvidék; Apáczai Diákotthon, Újvidék; Emmausz Fiúkollégium, Muzslya; Újvidéki Egyetem Magyar Nyelvű Tanítóképző Kar; Pannon RTV (MNT); Zentai Gimnázium.
Szlovénia – összesen 2 intézmény:
Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet
Horvátország – összesen 2 intézmény:
Magyar Oktatási és Művelődési Központ, Eszék és a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma
Erdély – összesen 16 intézmény ill. program:
Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem; Protestáns Teológiai Intézet; Mezőségi Szórványkollégium, Válaszút; Mezőségi Téka Szórványkollégium, Szamosújvár; Bástya Kollégium, Vice; Erdélyi Múzeum Egyesület (EME); Házsongárd Alapítvány; Romániai Magyar Pedagógus Szövetség; Szent Ferenc Alapítvány; Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (+ Fiókok); Kincses Kolozsvár (Kolozsvári Magyar Napok); Nemzeti jelentőségű programok (meghívásos pályázatként meghirdetve): Jelentős szakmai és kulturális intézmények működésének támogatási programja; Szórványkollégiumi programok (kollégium+iskolabusz); Felsőoktatási háttérintézmények támogatási programja (BBTE, MOGYE, MME); Kulturális és tudományos médiatámogatási program; Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja
Kárpátalja – összesen 12 intézmény:
II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola; Karácsfalvi Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum; Nagyberegi Református Líceum; Nagydobronyi Református Líceum; Péterfalvi Református Líceium; Munkácsi Szent István Katolikus Líceum; Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség; Géniusz Jótékonysági Alap; Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága; Kárpátaljai Megyei Drámai Színház; Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet; Szolyvai Emlékpark Bizottsága
Felvidék – összesen 10 intézmény:
Csemadok; Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége; Selye János Egyetem; Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség; Fórum Intézet; Komáromi Jókai Színház; Kassai Thália Színház; Gramma Nyelvi Iroda; Pro Civis Polgári Társulás; Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége
Diaszpóra – összesen 3 intézmény:
NYUGAT-EURÓPAI ORSZÁGOS MAGYAR SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE; KÜLFÖLDI MAGYAR CSERKÉSSZÖVETSÉG; LAMOSZSZ
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes február 14-én a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság ülése után jelentette be, hogy elkészült a nemzeti jelentőségű intézmények listája az egész Kárpát-medencére vonatkozóan. Az érintett intézmények normatív alapon kapnak támogatást egy-egy költségvetési évben, és nem a nyílt pályázati rendszereken kell eseti jellegű forrásokat kérniük. Olyan intézményekről van szó, amelyek régóta működnek és remények szerint még sokáig működni fognak – ismertette Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár.
Az intézmények listáját minden évben áttekintik, kerülhetnek fel rá újak, és kerülhetnek le is listáról. A támogatásokat már az idei évben eszerint folyósítják, a pontos összeg a szükségletektől, és az intézménytípustól függően eltérő, a döntést a Bethlen Gábor Alap bizottsága hozza meg, várhatóan heteken belül.
A Bethlen Gábor Alap egy elkülönített állami pénzalap, amelynek célja a kormány nemzetpolitikai stratégiájához kapcsolódó nemzetpolitikai célok megvalósulásának elősegítése.
MTI és bgazrt.hu nyomán Felvidék.ma
2012. február 24.
Az EU egyre süketebb a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatban
Az Európai Unió egyre kevésbé hallja meg a nemzeti kisebbségek problémáját, és a közösségi szintről érkező válasz mindig ugyanaz: a kisebbségvédelem kérdése nemzeti hatáskörbe tartozik – állapította meg Gál Kinga fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő.Az EP-képviselő ezt a düsseldorfi kisebbségügyi konferencia résztvevőihez intézett, pénteken lejátszott videóüzenetében mondta.
Az észak-rajna-vesztfáliai tartományi parlament épületében a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) és a Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége (BOUD) szervezte a csütörtökön kezdődött kétnapos rendezvényt, együttműködve a Dél-tiroli Népcsoportok Intézetével. Péntek délelőtt Gál Kinga videóüzenetének lejátszása után Eplényi Kata, az EP-képviselő munkatársa ismertette részletesen az EU kisebbségvédelmi eszköztárát és az EP-ben működő – az elmúlt két és fél évben Gál Kinga által vezetett – kisebbségügyi munkacsoport tapasztalatait.
A videóüzenetben a magyar néppárti EP-képviselő felhívta a figyelmet arra: a magyarok nincsenek egyedül Európában kisebbségi problémáikkal, hiszen közel száz millióan érintettek a nemzeti kisebbségeket, regionális nyelveket, illetve nemzeti közösségeket érintő kérdésekben. Szerinte azonban Magyarország 2004-es EU-csatlakozása óta tapasztalható, hogy az EU egyre kevésbé hallja meg a nemzeti kisebbségek problémáját.
”Mi, akik látjuk, hogy milyen komoly problémákkal szembesülnek Európa őshonos nyelvi kisebbségei, és lépten-nyomon felhívjuk a figyelmet azokra a sérelmekre, amelyeket a nemzetállamok követnek el kisebbségeik ellen, keserűen küzdünk a képmutatás és a kettős mérce ellen” – fogalmazott Gál Kinga. Kitért arra is, hogy mást értenek kisebbség alatt a régi és az új tagállamok, összemosva a bevándorló kisebbségeket az őshonosokkal, a nyelvi-nemzeti kisebbségeket más kisebbségekkel, “ami sajnos ahhoz vezet, hogy végül nem lehet a problémákat megoldani, a nagy általános keretben szétfolyik minden”.
Elismerte, hogy ezen valamelyest változtat a Lisszaboni Szerződés életbe lépése, illetve az alapjogi charta jogi erőre emelkedése, de leszögezte: önmagukban még ezek sem elegendőek ahhoz, hogy az Európai Unió a kisebbségvédelem területén konkrét ügyekben az általános diszkrimináció tilalmán túlmenő közösségi szinten lépjen fel.
”Továbbra is az adott tagállami vezetők politikai akaratán múlik majd, mennyire érezheti magát egy-egy kisebbségi közösség otthon a hazájában, és lát jövőképet gyermekei számára” – jegyezte meg. Úgy vélekedett ezért, hogy az unió által kínált valamennyi eszközt, a kapcsolatteremtés és érdekképviselet minden formáját működtetnie kell egy-egy közösségnek, “hogy jelen legyen Európa térképén, nemcsak fizikailag, de gondjaival, a kívánt megoldásokkal egyaránt”.
Gál Kinga az EP-munkacsoport sikereként könyvelte el azt a nemzetközi intézményi hálózat kiépítését, amelyért az elmúlt időszakban dolgoztak kollégáikkal, és amelytől azt remélik, hogy “a jövőben közelebb kerülnek egymáshoz a döntéshozók és az érintettek, a politikum és az akadémia, és nem utolsósorban a különböző kisebbségi közösségek”.
A düsseldorfi konferencián szerte Európából húsz rangos előadó mutatja be a kisebbségvédelemmel kapcsolatos eddigi tapasztalatokat, a jelenlegi lehetőségeket és a további kihívásokat. Kiemelten foglalkoznak a Kárpát-medencében élő magyar kisebbségek kérdésével.
Bumm.sk
2012. február 24.
Kisebbségügyi konferencia – Jakab István: a megalapozott gazdasági hátterű kisebbség jobban tud élni a jogaival
A rendezett viszonyok között élő, megalapozott gazdasági hátterű közösség jobban tudja gyakorolni, nap mint nap megélni saját jogait – mondta újságíróknak Jakab István, az Országgyűlés fideszes alelnöke pénteken Düsseldorfban, a nemzetközi kisebbségügyi konferencián elhangzottak tanulságait összegezve.
Az észak-rajna-vesztfáliai tartományi parlament épületében a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) és a Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége (BOUD) szervezte a csütörtökön kezdődött kétnapos rendezvényt, együttműködve a Dél-tiroli Népcsoportok Intézetével. A konferencián szerte Európából húsz rangos előadó mutatta be a kisebbségvédelemmel kapcsolatos eddigi tapasztalatokat, a jelenlegi lehetőségeket és a további kihívásokat. Kiemelten foglalkoztak a Kárpát-medencében élő magyar kisebbségek kérdésével.
Jakab István felhívta a figyelmet arra, hogy az eszmecserén nagy teret kapott a dél-tiroli példa, az észak-olaszországi németajkúak által megvalósított autonómiamodell. Az országgyűlési alelnök szerint Dél-Tirol sikeréhez nagy mértékben hozzájárult a gazdaság is.
”A jogokat csak akkor lehet igazán tartósan megőrizni, ha valamennyien mögé tesszük a gazdasági részt is” – fogalmazott.
Jakab számára a düsseldorfi tanácskozás másik fontos üzenete az volt, hogy a kisebbségek történelmi fájdalmait, “a sebeket csak oly mértékig szabad feltépni, ameddig egyértelmű választ, gyógyírt is tudunk adni”. Ellenkező esetben, ha nincs megfelelő válasz, akkor az csak tovább rontja a kisebbség helyzetét – állapította meg.
A tanácskozás pénteki ülésnapján nagy elismerést váltott ki Beate-Sibylle Pfeilnek, a Dél-tiroli Népcsoportok Intézete képviselőjének az előadása. Ő egyfelől a kisebbségi nyelvhasználatot elősegítő Európa tanácsi dokumentumokat elemezte, másfelől pedig viszonylag részletesen taglalta a Jakab István által kiemelt témát is, nevezetesen az önigazgatás gazdasági vonatkozásait. Úgy vélekedett, hogy Dél-Tirol példája azt mutatja: a többnyelvű régiók gazdasági versenyelőnyt élvezhetnek, hiszen a többféle kultúrában is otthonosan mozgó munkaerő nagyobb értéket képvisel a munkaerőpiacon. Az előny a másik irányból is kimutatható: a kisebbségi nyelv- és kultúraápolás pótlólagos munkalehetőségeket biztosít.
Beate-Sibylle Pfeil az Európa Tanács által játszott pozitív szerepről szólva kiemelte a “kisebbségek pozitív diszkriminációja” fogalmának a bevezetését és érvényesítését, vagyis annak a felismertetését, hogy a kisebbségek eleve adott versenyhátrányát kedvezményekkel járó megkülönböztetéssel kell kiegyensúlyozni.
Dél-Tirol németajkú lakossága – emelte ki továbbá az előadónő – a közös, nemzetiségi törekvések érvényesítése során képes volt felülemelkedni a belső pártpolitikai megosztottságokon.
Christoph Pan, aki szintén a Dél-tiroli Népcsoportok Intézetét képviselte az eszmecserén, ezt kiegészítette azzal a megállapítással, hogy hatékony autonómia csak akkor valósítható meg, ha ahhoz sikerül megnyerni a többségi nemzethez tartozó lakosok támogatását.
”Meg kell tudni győzni őket arról, hogy tapasztalati tények mutatják: a többségi nemzet számára is haszonnal jár a virágzó kisebbségi autonómia” – mondta.
Ezzel kapcsolatban Bodó Barna, a kolozsvári Sapientia Egyetem tanára is úgy fogalmazott, hogy “az autonómiafolyamat sokszereplős játék”. Megjegyezte azonban, hogy egyelőre korántsem sikerült abba minden szereplőt bevonni, és Romániában az elmúlt években gyakorlatilag semmilyen előrelépés nincs a kisebbségek ügyében. Példaként a 2005-ben benyújtott kisebbségi törvénytervezetet hozta fel, amelynek eddig csak egy kisebb részét tárgyalták meg parlamenti bizottsági szinten, de annyi módosító javaslatot nyújtottak be az eredeti szövegtervezethez, hogy Bodó szerint “most már talán jobb lenne visszavonni az egészet”.
Kárpáti János
MTI
2012. február 25.
„Egyre kevésbé hallják meg a nemzeti kisebbségek problémáját”
Az Európai Unió (EU) egyre kevésbé hallja meg a nemzeti kisebbségek problémáit, és a közösségi szintről érkező válasz mindig ugyanaz: a kisebbségvédelem kérdése nemzeti hatáskörbe tartozik – állapította meg Gál Kinga fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő, a düsseldorfi kisebbségügyi konferencia résztvevőihez intézett, pénteken lejátszott videóüzenetében.
Az észak-rajna-vesztfáliai tartomány parlamentjében a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) és a Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége (BOUD) szervezte a csütörtökön kezdődött kétnapos rendezvényt, együttműködve a Dél-tiroli Népcsoportok Intézetével. A düsseldorfi konferencián szerte Európából húsz rangos előadó mutatta be a kisebbségvédelemmel kapcsolatos eddigi tapasztalatokat, a jelenlegi lehetőségeket és a további kihívásokat. Kiemelten foglalkoztak a Kárpát-medencében élő magyar kisebbségek kérdésével.
A nyitó nap egyik meghívott előadója lett volna Sógor Csaba, aki azonban váratlanul adódó, más irányú elfoglaltsága miatt nem tudott személyesen megjelenni, ezért előadását felolvasták. Az elmúlt húsz év romániai kisebbségi vívmányait a parlamenten kívül nem lehetett volna elérni, kormányban és ellenzékben az RMDSZ mindig stabil és kiszámítható partner volt, még akkor is, ha a koalíciós társak sorozatosan nem tartották be ígéreteiket – állapította meg az RMDSZ-es európai parlamenti képviselő.
Úgy vélekedett, hogy a kisebbségvédelem terén – az uniós romastratégia mintájára – egy egységes európai kisebbségi keretegyezmény is segíthetné a romániai magyarság – és minden unióbeli kisebbség – biztonságérzetének kialakítását.
Az autonómia kérdését illetően Sógor felhívta a figyelmet arra, hogy a kulturális autonómiát is tartalmazó kisebbségi törvény elfogadását Románia még a 2007-es EU-csatlakozás előtt megígérte, ez a tervezet azonban azóta is ott van a különböző parlamenti szakbizottságok fiókjaiban. „A területi autonómia lehetőségéről természetesen nem mondtunk le, de egy ilyen törvény megszavazásának a realitása egyelőre esélytelen” – tette hozzá.
A csütörtöki programban szerepelt még Sógor Csaba helyzetértékelése mellett Christoph Pannak, a Dél-tiroli Népcsoportok Intézete képviselőjének az előadása arról, milyen tapasztalatokat lehet leszűrni az Európa Tanács nemzeti kisebbségvédelmi keretegyezményének, valamint a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartájának az életbe lépése nyomán. Kocsis Károly (Magyar Tudományos Akadémia) a Kárpát-medencei „etnikumokról, nemzetekről és kisebbségekről” tartott előadást.
Külön beszámoló tárgyalta a magyarországi német kisebbség, a sziléziai németség, a Litvániában élő lengyelek, a németországi dánok, a dániai németek, a franciaországi bretonok, a franciaországi elzásziak, a hollandiai nyugat-frízek, illetve az Egyesült Királyságban élő walesiek, cornwalliak és gaelek helyzetét.
Péntek délelőtt Gál Kinga videóüzenetének lejátszása után Eplényi Kata, az EP-képviselő munkatársa részletesen ismertette az EU kisebbségvédelmi eszköztárát és az EP-ben működő – az elmúlt két és fél évben Gál Kinga által vezetett – kisebbségügyi munkacsoport tapasztalatait.
A videóüzenetben a magyar néppárti EP-képviselő felhívta a figyelmet arra: a magyarok nincsenek egyedül Európában kisebbségi problémáikkal, hiszen közel száz millióan érintettek a nemzeti kisebbségeket, regionális nyelveket, illetve nemzeti közösségeket érintő kérdésekben. Szerinte azonban Magyarország 2004-es EU-csatlakozása óta tapasztalható, hogy az EU egyre kevésbé hallja meg a nemzeti kisebbségek problémáit.
Elismerte, hogy ezen valamelyest változtat a Lisszaboni Szerződés életbe lépése, illetve az alapjogi charta jogi erőre emelkedése, de leszögezte: önmagukban még ezek sem elegendőek ahhoz, hogy az EU a kisebbségvédelem területén konkrét ügyekben az általános diszkrimináció tilalmán túlmenő közösségi szinten lépjen fel.
„Továbbra is az adott tagállami vezetők politikai akaratán múlik majd, mennyire érezheti magát egy-egy kisebbségi közösség otthon a hazájában és lát jövőképet gyermekei számára” – jegyezte meg.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. szeptember 8.
A nyugati magyar örökség megőrzéséről rendeztek tanácskozást határon túli és szórványban élő magyarok
A nyugati magyar szellemi örökség számbavételével és megőrzésével foglalkozik a szombaton megkezdett Kufstein Konferencia az ausztriai Felsőpulyán (Oberpullendorf).
Az értekezletre meghívott magyarországi, nyugat-európai, illetve az amerikai kontinensről érkezett tudományos szakemberek előadásaikban a történelemhez, valamint a művészetek és a tudományok különböző területeihez kötődő magyar tárgyi és szellemi emlékek megőrzésének, feltárásának lehetőségeit és módjait tekintették át.
Az 1990 óta, minden második évben megrendezett találkozóra az idén 17 országból több mint 270 résztvevő érkezett a nyugati szórvány magyarságból, illetve a Kárpát-medencéből.
Az első konferenciát 1990-ben a tiroli Kufstein várában rendezték meg azzal a céllal, hogy felmérje, miként viszonyul a nyugati magyarság a rendszerváltás óta a Magyarországra való visszatelepülés lehetőségéhez - idézte fel Deák Ernő, a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének (NYEOMSZSZ) elnöke az MTI-nek nyilatkozva. "Kiderült, hogy a legtöbben nem települnek vissza, tehát gondoskodni kell arról, hogy a nyugati magyar szervezetek megszilárduljanak és közösen folytassuk a munkát" - tette hozzá a kezdetekre visszatekintve. Az elmúlt több mint húsz év alatt a nyugati magyarság legfontosabb szellemi fórumává nőtte ki magát a konferencia - jelentette ki.
A konferencián részt vevő Csallóközi Zoltán, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kabinetfőnöke az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: a Kufstein Konferencia már hagyományt testesít meg, s fontos szerepet tölt be az értékőrzésben és abban, hogy a diaszpóra tagjai találkozzanak egymással. "A nyugati magyarság, a diaszpóra fogy, sokan elveszítik a nyelvüket, másrészről az újonnan érkezők nem tudnak annyira kapcsolódni a meglévő közösségekhez" - mondta.
A kabinetfőnök az előadókhoz kapcsolódva úgy vélekedett, hogy javítani kell a világban lévő magyar értékek ismertségét. "Rengeteg olyan magyar emlék van a világban, amelyekről nem tudnak az anyaországban, és nem tudnak az adott országban sem" - mutatott rá.
A NYEOMSZSZ előző nap, pénteken megtartott éves közgyűlésén áttekintették a magyarországi intézményekkel, kormányszervekkel ápolt kapcsolatokat. Az ülésen a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön elnöki bizottságával közösen felhívták a figyelmet arra, hogy fontos őrizni a külföldi magyar értékeket a tudósok, a tudományosság képviselői, a művészek személyében is. Másrészt megfogalmazták azt is, fontosnak tartják, hogy a külföldön élő magyar tudósok, művészek is törődjenek a közösségekkel, "legyenek szellemi atyái a kulturális életnek" - mondta el Deák Ernő az MTI-nek. Kitért arra is, hogy jelenleg nagyon különböző keretek között és esetlegesen működik a magyar oktatás a nyugati országokban, ezért hasznosnak tartanák, ha annak egy közösen kidolgozott rendszere jönne létre. Ausztriára kitérve úgy vélekedett, nagy szükség lenne arra, hogy a Felsőőri két tannyelvű középiskolához hasonló középiskola jöjjön létre Bécsben is.
Dobos Menyhért, a Duna Televízió vezérigazgatója felszólalásában kiemelte: az idén 20 éves Duna Televízió azzal a célkitűzéssel indult, hogy a Kárpát-medencében élő és a szórvány magyarokat összekösse az anyaországban élőkkel. A televízió ars poeticája azóta sem változott, s igyekszik minden olyan fontos eseményről beszámolni, amely határon innen és túl a magyarsággal történik és feladatának tekinti a magyarság értékeinek megjelenítését. Elmondta azt is, hogy a csatorna már meglévő magazinműsorai mellett még idén új műsorokat szeretne elindítani ebben a témában.
2012. szeptember 8., szombat (MTI)
2012. szeptember 9.
A Mikó-ügy csak egy folyamat kezdete?
Tiltakozásának adott hangot a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium visszaállamosításának szándéka miatt a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ). A NYEOMSZSZ az ausztriai Felsőpulyán pénteken tartott közgyűlésén elfogadott állásfoglalásában rámutatott: a kollégium visszaállamosítására tett kísérlettel a romániai Ponta-kormány „ismételten igazolta, hogy semmibe veszi a területén élő magyar kisebbség szellemi és kulturális örökségét, a tulajdonhoz való jogot és az egyházak függetlenségét”.
„A román kormány erőfitogtatóan, diktatórikus módszerekkel próbálja megtörni és félelembe, beletörődésbe sodorni a magyar kisebbség tagjait és intézményeit” – véli a szövetség.
A 14 európai tagszervezetből álló szervezet annak a nézetének adott hangot, hogy a Mikó-ügy előfutára lehet egy tágabb, a magyar kisebbség és a hozzá tartozó egyházak tulajdonát képező értékek visszaállamosítási kísérletének.
A NYEOMSZSZ az ügyben hozott bírósági ítélet visszavonását és a döntést hozó buzaui bíró felelősségre vonását követelte. A szervezet kinyilvánította, hogy teljes mértékben egyetért azzal a kiáltvánnyal, amelyet szeptember elsején fogadtak el Sepsiszentgyörgyön a visszaállamosítás ellen tartott, Igazság Napja elnevezésű demonstráción.
A buzaui bíróság június 29-én hozott elsőfokú ítéletében kimondta, hogy a romániai restitúciós bizottság jogtalanul juttatta vissza az ingatlant az Erdélyi Református Egyházkerületnek. Döntését azzal indokolta, hogy az épületegyüttest nem az egyház pénzéből, hanem nagyobb részben közadakozásból építették. A bíróság a visszaszolgáltató bizottság tagjait – Marosán Tamást, Markó Attilát és Silviu Climet – három-három évi szabadságvesztésre ítélte, és a református egyházat az államnak okozott kár címén 1,13 millió lej (76 millió forint) kifizetésére kötelezte. Az érintettek fellebbeztek a döntés ellen.
MTI;
Erdély.ma
2012. szeptember 11.
Nyilatkozat a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium ügyében
A Református Székely Mikó Kollégium visszaállamosítására tett kísérletében a Ponta-kormány ismételten igazolta, hogy semmibe veszi a területén élő magyar kisebbség szellemi és kulturális örökségét, semmibe veszi a tulajdonhoz való jogot, az egyházak függetlenségét, és erőfitogtatóan, diktatórikus módszerekkel próbálja megtörni és félelembe, beletörődésbe sodorni a magyar kisebbség tagjait és intézményeit.
Nyugat-Európában élő magyarokként aggodalommal kísérjük a Victor Ponta vezette kormány magyarellenes tetteit. Úgy gondoljuk, hogy a Mikó-ügy előfutára vagy kísérlete egy tágabb, a magyar kisebbség és a hozzá tartozó egyházak tulajdonát képező értékek visszaállamosítására.
Tiltakozunk minden olyan döntés és ítélet ellen, amely jogtalanul fosztja meg az erdélyi magyar közösséget és egyházait anyagi, kulturális és szellemi javaitól!
Követeljük az ügyben hozott bírósági ítélet visszavonását, a Református Székely Mikó Kollégium visszajuttatását a Református Egyháznak, a restitúciós bizottság tagjainak felmentését és minden más, a Székely Mikó Kollégiummal kapcsolatos büntetés eltörlését.
Követeljük, hogy az ügyben felelőtlenül, rosszindulatúan, felső politikai nyomásra döntést hozó buzaui bíró ellen indítsanak felelősségre vonási eljárást hamis vádakon alapuló döntés meghozatalában, ill. közösség elleni izgatás és minősített lopás elkövetésének alapos gyanúja miatt.
Követeljük, hogy biztosítsák és tartsák tiszteletben az erdélyi magyarság, mint közösség, jogait, kötődését kulturális, szellemi és anyagi javaihoz!
A Közgyűlés teljes mértékben egyetért a szeptember elsején Sepsiszentgyörgyön elfogadott Igazság Napja kiáltvánnyal, és csatlakozik az IGENt kiáltókhoz.
A Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége Közgyűlése Felsőpulya/Oberpullendorf, Ausztria
Erdély.ma
2013. március 9.
Támogatnak (Autonómiatüntetés)
A magyar kormány nyilván nem tüntet, hanem tárgyal a román féllel, ugyanakkor támogatja az autonómiáért való tüntetés szabadságát – nyilatkozta Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára tegnap.
Ha a határon túli magyarok, székelyek, a partiumbeliek vagy éppen a vajdaságiak autonómiát akarnak – területit, kulturálisat –, a magyar kormánynak alkotmányos kötelezettsége, hogy ezeket a célkitűzéseket támogassa – tette hozzá a politikus. Tegnap kiadott nyilatkozatában a vasárnapi autonómiatüntetés támogatásáról biztosította a szervező Székely Nemzeti Tanácsot a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ). A magyar kisebbségek egyre kritikusabb helyzetére lehet ugyan különböző gyógymódokat javasolni, de senki sem lehet közömbös az asszimiláció tragikus méreteivel szemben – írta a szövetség elnöke, Deák Ernő. A tizennégy európai tagszervezetből álló ernyőszervezet nyilatkozata kiemeli, hogy a kisebbségi autonómia nem sérti egyik többségi nép érdekeit sem, sőt, a feszültségek megszüntetésével helyreállna a mindegyik oldalról áhított bizalom, ami nélkül nem közelíthetőek egymáshoz az álláspontok. A bátorító, baráti kéznyújtást az is kifejezi, hogy Nyugat-Európa több országában a marosvásárhelyi tüntetéssel egyidejűleg a szövetség tagszervezetei is hasonló megmozdulásokat szerveznek a román nagykövetségek, konzulátusok előtt – áll a NYEOMSZSZ nyilatkozatában. Európa és Észak-Amerika számos nagyvárosában tartanak demonstrációkat a román külképviseletek előtt holnap, a Székely Szabadság Napján a marosvásárhelyi autonómiatüntetéssel párhuzamosan. Európában Londonban, Bécsben, Helsinkiben, Hágában, Mün-chenben, Stockholmban és Zürichben, az amerikai földrészen pedig New Yorkban, Los Angelesben, valamint Torontóban és Ottawában szerveznek szolidaritási tüntetéseket helyi csoportok. Magyarországon Budapesten, Szolnokon, Keszthelyen és Sárospatakon lesznek hasonló megmozdulások.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2013. május 31.
Mikó-ügy: tiltakozik a HHRF
A Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) állásfoglalásban tiltakozik a bírósági határozat ellen, amely megsemmisítette a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását, és amely börtönbüntetésre ítélte a visszaszolgáltatásról szóló döntést meghozó Markó Attilát, Marosán Tamást és Silviu Climet.
A szervezet egyben fel szeretné hívni az amerikai kongresszus figyelmét is a „politikai indíttatású döntésre", mely a HHRF szerint „újraállamosítja a református egyház tulajdonát képező Székely Mikó Kollégiumot". A HHRF egyben arra kéri az amerikai kormányt, foglaljon állást az ügyben és tárgyaljon a kérdésről a román kormánnyal. Az állásfoglalás rámutat, a súlyos ítélet az erdélyi történelmi magyar közösség megfélemlítését célozza, és komoly kétségeket ébreszt a román bíróság függetlenségével kapcsolatban. A Magyar Emberi Jogok Alapítvány azt kéri, hogy a tiltakozást minél több amerikai képviselő lássa el kézjegyével.
Amint arról beszámoltunk, tiltakozásának adott hangot a Mikó-ügy kapcsán a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) is.
A NYEOMSZSZ az ausztriai Felsőpulyán még pénteken tartott közgyűlésén elfogadott állásfoglalásában rámutatott: a kollégium visszaállamosítására tett kísérlettel a Ponta-kormány „ismételten igazolta, hogy semmibe veszi a területén élő magyar kisebbség szellemi és kulturális örökségét, a tulajdonhoz való jogot és az egyházak függetlenségét". A 14 európai tagszervezetből álló szervezet annak a nézetének adott hangot, hogy a Mikó-ügy előfutára lehet egy tágabb, a magyar kisebbség és a hozzá tartozó egyházak tulajdonát képező értékek visszaállamosítási kísérletének. Mint ismertes, buzăui bíróság június 29-én hozott elsőfokú ítéletében kimondta, hogy a bukaresti restitúciós bizottság jogtalanul juttatta vissza az ingatlant az Erdélyi Református Egyházkerületnek. Döntését azzal indokolta, hogy az épületegyüttest nem az egyház pénzéből, hanem többnyire közadakozásból építették. A bíróság a viszszaszolgáltató bizottság tagjait – Marosán Tamást, Markó Attilát és Silviu Climet szabadságvesztésre ítélte, és a református egyházat az államnak okozott kár címén 1,13 millió lej kifizetésére kötelezte.
Krónika (Kolozsvár)
2016. május 9.
Az erdélyi magyarok nem élnek jó időket
A Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége május 6–8. között tartotta közgyűlését Stockholmban, amelyen húsz ország magyar szervezeteinek képviselői vettek részt. A nyugati diaszpóra mellett a Kárpát-medencei magyar szervezetek és az anyaország képviselői is jelen voltak. Az RMDSZ-t a tanácskozáson Vincze Lóránt külügyi titkár képviselte.
Vincze Lóránt az aktuális erdélyi helyzetről, a közeledő romániai választásokról és az európai kisebbségvédelem lehetőségei-ről osztotta meg gondolatait. A romániai magyarság helyzetéről elmondta: „Erdélyben nem élünk jó időket: nemhogy a jogaink bővítése, a közösségi jogok elfogadtatása nincs terítéken, hanem huszonhat évvel a rendszerváltás után rá kellett ébrednünk arra, hogy a román nemzetállam a megszerzett jogokat és a közösség biztonságát veszélyezteti.” Felsorolta a magyar közösséget ért jogfosztások és sérelmek egy részét, a nyelvi jogok hiányos alkalmazását, a MOGYE rendezetlen ügyét, a visszaszolgáltatás hiányosságait, a közösségi szimbólumok elleni támadásokat és a magyar vezetők ellen indított valóságos hajtóvadászatot. „Nemcsak Erdélyben és a Kárpát-medencében vannak nehéz helyzetben a magyar közösségek, Európában sem biztató az őshonos kisebbségek helyzete” – váltott az európai kisebbségvédelem témakörére a FUEN alelnöke. Közölte: nem hisz abban, hogy a menekültkérdésből előnyt lehetne kovácsolni az őshonos kisebbségek javára, mert egyszerűen hiányzik az összefüggés: „amíg a bevándorlók esetében gyors integrációra volna szükség a befogadó társadalmakban, az őshonos közösségek létérdeke a megmaradás és az önálló intézményrendszer felépítése”. Véleménye szerint, ha nem hasonlóak a problémák, a megoldás sem lehet közös.
Vincze Lóránt úgy véli, az uniónak szavatolnia kell a megszerzett kisebbségi jogokat és bátorítania a bevált kisebbségvédelmi gyakorlatokat. „Nyilvánvaló, hogy nem kifejezetten uniós kompetencia a kisebbségvédelem, de ezt az érvelést nem fogadjuk el, ezen változtatni kell” – fogalmazott. Pontosan a hatáskörök tágabb értelmezésére és ezáltal egy európai kisebbségvédelmi rendszer felépítésére tett javaslatot az RMDSZ és partnerei a Minority SafePackkel, amelyet az Európai Bizottság elutasított ugyan, de a kezdeményezők fellebbezését heteken belül tárgyalni fogja az EU törvényszéke.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. május 9.
Vincze Loránt: az erdélyi magyarok nem élnek jó időket
A Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) május 6–8. között tartotta közgyűlését Stockholmban, amelyen húsz ország magyar szervezeteinek képviselői vettek részt. A nyugati diaszpóra mellett a Kárpát-medencei magyar szervezetek és az anyaország képviselői is jelen voltak. Az RMDSZ-t a tanácskozáson Vincze Loránt külügyi titkár képviselte. A találkozó alkalmat adott a Kárpát-medencei magyar kisebbségek és a nyugat-európai magyar diaszpóra közti párbeszédre, az együttműködés kereteinek megvitatására.
Vincze Loránt, a FUEN alelnöke, az RMDSZ külügyi titkára az aktuális erdélyi helyzetről, a közeledő romániai választásokról és az európai kisebbségvédelem lehetőségeiről osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. A romániai magyarság helyzetéről elmondta: „Erdélyben nem élünk jó időket: nemhogy a jogaink bővítése, a közösségi jogok elfogadtatása nincsen terítéken, hanem 26 évvel a rendszerváltás után rá kellett ébrednünk arra, hogy a román nemzetállam a megszerzett jogokat és a közösség biztonságát veszélyezteti." Felsorolta a magyar közösséget ért jogfosztások és sérelmek egy részét, a nyelvi jogok hiányos alkalmazását, a MOGYE rendezetlen ügyét, a visszaszolgáltatás hiányosságait, a közösségi szimbólumok elleni támadásokat és a magyar vezetők ellen indított valóságos hajtóvadászatot.
„Nemcsak Erdélyben és a Kárpát-medencében vannak nehéz helyzetben a magyar közösségek, Európában sem biztató az őshonos kisebbségek helyzete" – váltott az európai kisebbségvédelem témakörére a FUEN alelnöke. Közölte: nem hisz abban, hogy a menekültkérdésből előnyt lehetne kovácsolni az őshonos kisebbségek javára, mert egyszerűen hiányzik az összefüggés: „amíg a bevándorlók esetében gyors integrációra volna szükség a befogadó társadalmakban, az őshonos közösségek létérdeke a megmaradás és az önálló intézményrendszer felépítése." Véleménye szerint, ha nem hasonlóak a problémák, a megoldás sem lehet közös.
Vincze Loránt úgy véli, hogy az Uniónak szavatolnia kell a megszerzett kisebbségi jogokat és bátorítania a bevált kisebbségvédelmi gyakorlatokat. „Nyilvánvaló, hogy nem kifejezetten uniós kompetencia a kisebbségvédelem, de ezt az érvelést nem fogadjuk el, ezen változtatni kell" – fogalmazott. Pontosan a hatáskörök tágabb értelmezésére és ezáltal egy európai kisebbségvédelmi rendszer felépítésére tett javaslatot az RMDSZ és partnerei a Minority SafePack-kel, amelyet a Bizottság elutasított ugyan, de a kezdeményezők fellebbezését heteken belül tárgyalni fogja az EU Törvényszéke. Végezetül, a közelgő romániai választásokkal kapcsolatban a külügyi titkár a nagyszámú hallgatóságnak elmondta: az RMDSZ megőrzi majd súlyát az önkormányzatokban, biztosítva a közösség helyi érdekképviseletét. Vincze Loránt reményét fejezte ki, hogy a Szövetség az őszi parlamenti választásokat követően erős parlamenti képviselettel rendelkezik majd. Egyúttal a közösségi szolidaritás jegyében arra kérte a nyugat-európai magyar szervezetek képviselőit, hogy tájékoztassák a diaszpórában élő erdélyi magyarokat a levélben történő választás lehetőségéről, az ehhez kapcsolódó regisztrációs folyamatról.
A NYEOMSZSZ részéről Deák Ernő elnök köszöntötte a meghívottakat. Előadást tartott Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke, Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár és Orbán Balázs, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója. A Kárpát-medencei magyar közösségek képviseletében az RMDSZ képviselője mellett felszólalt még Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja leköszönő elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének elnöke. A fórumot Szili Katalin miniszterelnöki megbízott moderálta. (rmdsz tájékoztató)
Transindex.ro
2016. augusztus 19.
„Meghurcolt” Székelyföldi elöljárók kaptak Külhoni Magyarságért Díjat
MTI - A Külhoni Magyarságért Díj egyik üzenete, a politikai azt fejezi ki, hogy nem engedjük el üldözött magyarjaink kezét – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken, az elismerések Budapesti átadásán.
„A nemzeti ünnep alkalmából átadott kitüntetésnek három üzenete is van, egyrészt jelenti a nagyszerű emberek értékelését, másrészt az adott nemzetrész elismerése, jelzése annak, hogy a magyar állam figyel rájuk, szereti, az egyetemes magyar nemzet meghatározó részének tekinti őket” – jelentette ki Semjén Zsolt. Hangsúlyozta: a díjnak van egy politikai üzenete is, mégpedig az, hogy üldözött magyarjaink kezét nem engedjük el.
A kereszténydemokrata politikus szerint a mostani kitüntetések politikai üzenete szándékolt és tudatos, ugyanis azok az „erdélyi barátaink” kapják az elismeréseket, „akiket koncepciós módon hurcoltak meg”. „Ezek az emberek magyarságukért üldöztetés szenvednek, és ezt azért csinálják velük, hogy megfélemlítsék a magyarságot: ne vállaljon közéleti szerepet” – fejtette ki Semjén Zsolt. Kijelentette, világos jelzést küldünk barátainknak és ellenfeleinknek, hogy nem engedjük el az üldözött magyarok kezét. Semjén Zsolt kiemelte azt is, hogy akkor van megmAradás, ha a magyarság minden egyes nemzetrésze megmArad, ha elvész valamelyik, akkor „az egyetemes magyarság csonkul”.
Az ünnepségen tíz Külhoni Magyarság Díjat adtak át, amelyet a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes javaslatára a kormányfő adományoz a külhoni magyar közösségek érdekében végzett közéleti, oktatási, kulturális, egyházi, tudományos, valamint a gazdasági önszerveződés területén végzett kiemelkedő munkáért. Idén kitüntetést kapott négy erdélyi politikus: Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Mezei János, Gyergyószentmiklós volt polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere és Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere.
Tevékenységük méltatása mellett az is elhangzott, hogy Antal Árpád András ellen egy 2014 decemberi politikai nyilatkozata miatt a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni igazgatóság bűnügyi eljárást kezdeményezet. Ezt 2016 májusában vádemelés nélkül zárták le. Mezei János ellen 2015 januárban indult korrupcióellenes ügyészségi vizsgálat, vádat emeltek ellene, de állítólagois tetteit azóta sem tudták bizonyítani. Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos ellen 2015 áprilisában az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály vizsgálatot indított. A négy kitüntetett nem tudott jelen lenni az ünnepségen, a díjakat később veszik majd át.
Díjat vehetett át a Felvidéken élő egyetlen jezsuita szerzetes, Puss Sándor, aki a Nagyszombati Jezsuita Rendház tagja. Az atya egész életét a nehéz sorsú emberek megsegítésének és a fiatalság nevelésének, tanításának szenteli. Puss Sándor a kárpátaljai, ezerötszáz lakosú, felerészben magyar ajkú közösségben, Ráton gyermekotthont alapított jezsuita társaival. Kitüntették Zelei Miklós írót, aki 1994-ben kezdte kutatni a második világháború végén a szovjet-csehszlovák vasfüggönnyel kettévágott Kisszelmenc és Nagyszelmenc történetét. Díjat kapott a felvidéki Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma, valamint a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (Svédország) is. A díjakat Semjén Zsolt és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára adta át.
Székelyhon.ro