Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Nyárádremetei Önkormányzat [beleértve: Helyi Tanács; Polgármesteri Hivatal; Községháza]
5 tétel
2004. július 7.
Második alkalommal rendezi meg Nyárádremete önkormányzata, a Maros Megyei Tanács és a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat Mikházán, egy régi csűr előterében azt a színházi fesztivált, amely az idén a Csűrszínházi Napok nevet kapta. Szélyes Ferenc színművész, a rendezvény ötletgazdája közölte, Bartha Lajos Zsuzsiját Falusi szerelem címen adják elő. Lesz bábszínház, gyerekprogram is. Szélyes Ferenc szándéka az, hogy ezt a félreeső, elmaradott térségét kiemelje a névtelenségből. /Máthé Éva: Csűrszínházi Napok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./
2009. augusztus 21.
Augusztus 20-án Oláh Dénes katolikus főesperes szentelte fel azt a keresztet, amelyet Rózsa Gáspár deményházi és ehedi plébános Szent István napján a Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye fennállásának 1000. évfordulója alkalmával állíttatott a Székelyhodos és Szováta, illetve Nyárádszereda felé vezető utak kereszteződésénél. Támogatók a székelyhodosi, nyárádremetei és csíkfalvi polgármesteri hivatalok. Az ünnepi műsoron a főesperes a kereszt szimbolikus jelentőségéről beszélt, majd ismertették a környéken levő katolikus egyházközségek történetét. /Vajda György: Megmaradásunk jelképe. Millenniumi keresztet szenteltek. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 21./
2012. július 26.
10. csűrszínházi napok Mikházán
A mikházi Csűrszínházi Egyesület, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a Maros Megyei Tanács, a Nyárádremetei Önkormányzat, a Maros Művészegyüttes, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, A Népi Alkotások Háza, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia, a Yorick Stúdió, a Bekecs Néptánc Együttes, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház és a Maros Megyei Múzeum 2012. június 29. és július 1. között ismét megszervezi a CSŰRSZÍNHÁZI NAPOKat. A rendezvény részletes programja a plakáton olvasható. (hírszerk.)
Transindex.ro
2015. május 20.
Premier, diáktábor, római fesztivál…
A Széllyes Sándor Csűrszínház idei évadáról
Amikor más színházak nyári szünetet tartanak, amikor a kulturális élet holtszezonja kezdődik, Mikházán akkor zajlik a parti! Kulturális események követik egymást egész nyáron, színházi, zenei, képzőművészeti, gasztronómiai, történelmi estek sorozatára látogathatnak el az érdeklődők – Mikháza végérvényesen a Nyárádmente kulturális központjává vált. Köszönhető ez elsősorban a Széllyes Sándor Csűrszínháznak, ötletgazdáinak és működtetőinek, akik munkájának eredményeképpen idén a 13. Csűrszínházi Napokon vehetünk részt – az említett évad keretében, mert az évad évek óta nem csak a Csűrszínházi Napokból áll.
A nyárádremetei önkormányzat, a Maros Megyei Tanács, a Maros Művészegyüttes, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, a Spectrum Színház, a Bekecs néptáncegyüttes, az Artecotur Egyesület, a Nyárádmenti Kistérségi Társulás, az RMGE Maros, a Maros Megyei Múzeum és a Mikházi Csűrszínházi Egyesület által szervezett, társszervezett, támogatott rendezvénysorozat a tavasz utolsó napján, ez év május 31-én veszi kezdetét és szeptember 5-én ér véget. A két időpont között színes, tevékeny és értékes kulturális élet zajlik Mikházán, amellyel kapcsolatosan kedd délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a főtéri Spectrum Színház előcsarnokában.
Szélyes Ferenc színművész az idei évad programját ismertette, és elmondta: azért izgalmas a csűrszínházi nyár, mert történelem, irodalom, egyház, népi hagyomány és színház egy helyen megtalálható. A Maros Megyei Múzeum részvétele tovább gazdagította az arculatot, és nagyon fontosak számukra a Spectrum Színház előadásai is – az intézmény "elődtársulata" a Csűrszínházban lépett fel.
A Maros Megyei Múzeum nevében Ötvös Koppány és Györfi Zalán szólalt fel, akik elmondták: nagy az esély arra, hogy a római limest kultúrtájként bemutató projektek várbeli kiállításán bemutatott időkapszula felépüljön a mikházi ásatások helyszínén, továbbá idén is sor kerül a nagy sikerű Római fesztiválra. A csűrszínházi évad keretében, augusztus 8- án megszervezendő egynapos fesztivál ezúttal reneszánsz és barokk elemekkel is bővül. – Ez lesz a harmadik fesztivál, az eddigiek sikere a folytatásra ösztönöz. Mikházán, a csendesebb, nyugodtabb helyet kínáló kolostoron kívül bőven akad még látnivaló, a háromnyelvű fesztivál programját pedig idén is akként alakítjuk, hogy az mindegyik korosztály számára megfeleljen. Ez évben is lesz kilátogatás, szervezett idegenvezetés az ásatásokhoz, a kolostorban szervezendő események partnereként pedig a Teleki Téka is közreműködik a programok lebonyolításában.
Török Viola rendező a Spectrum Színház társulatának Mikházán július 24-én este 8 órától bemutatandó előadásáról – Molière Nők iskolája című darabjáról – szólt.
– Kihívás megtalálni azt a művet, előadást, amely a mikházi szellemiséget tükrözi, azt a vidéki lelkületet, amely mindannyiunk számára nagyon fontos. Olyan darabot kell ilyenkor választani, amely közelebb hozza az ősi dolgokat. Molière szóban forgó drámájában nagyon sok reneszánsz elem megtalálható. Mi azt a szellemiséget is igyekszünk folytatni, amely a római, a reneszánsz és a barokk világlátást jellemezte, ugyanakkor a magyar barokkból is átcsempészünk elemeket az előadásba, megpróbáljuk megtalálni a kapcsolódási pontokat. Zenés darabról van szó, a produkció zenei része Kelemen László zeneszerző munkája. Ezzel az előadással kezdjük az őszi évadunkat is.
Az Artecotur Egyesület nevében Vajda György kollégánk nyilatkozott, aki a június 28-án sorra kerülő Széllyes Sándor népi előadóművészeti vetélkedőről, valamint a június 29-e és július 4-e közötti színművészeti diáktáborról szólt. Mindkét esemény a csűrszínházi évad része – az első esetében elsősorban az iskolákat, a diákokat kívánják megszólítani: a humor, az ízesség, a népi beszéd fontos szerepet játszik majd az értékelésben. Ami a színművészeti tábort illeti, a tavalyi pénzhiány miatt elmaradt, pénz az idén sincsen, de úgy döntöttek, mindenáron megszervezik. – Maszkos tábort szervezünk, amelyben a résztvevők elkészítik a maszkot, majd a tábor lejártáig a maszkhoz alakítanak, felépítenek egy karaktert. Hosszú távra tervezünk, célunk, hogy megmaradjon és a csűrszínházi hagyomány részévé váljon ez a tábor. Csíki Szabolcs, Koszorús Krisztina és Gyéresi Júlia oktatja majd a résztvevőket: húsz-huszonöt VIII–XII.-es diákot – hallottuk az idei nyári évad beharangozóján. A Széllyes Sándor Csűrszínház 2015-ös évadának programját pedig hamarosan ismertetjük.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)
2016. július 17.
Három ország fiataljai találkoztak Nyárádmentén
Vasárnap zárult a Hodos-Venerque Baráti Társaság által szervezett nemzetközi ifjúsági tábor, amelyben a nyárádmentiek mellett francia és lett fiatalok is részt vettek. A nyelvi akadályokat áthidalták, és mindenki élményekkel tele térhetett haza.
Az Európai Bizottság Erasmus+ ifjúsági programja keretében szervezte az idei tábort a székelyhodosi egyesület, amely 1999 óta folyamatosan nyújt alkalmat a fiataloknak a nyári találkozásokra. Ebben partnereik: a franciák, illetve lettek, olaszok, spanyolok, szlovákok és magyarországiak is részt vesznek benne időnként.
Az idei táborban 6 ifjúsági kísérő mellett 7 lett, 9 francia és 14 nyárádmenti fiatal vett részt, és az elnyert 14 ezer eurós támogatásnak köszönhetően jó körülmények között fogadhatták az érkezőket Mikházán – tudtuk meg Balássy András szervezőtől, aki a nyárádremetei és székelyhodosi önkormányzat hozzáállását is kiemelte.
Az idei tevékenységek két témakörhöz kapcsolódtak. Az egyik a migránskérdés volt, s a jelenlévők játékos formában tapasztalhatták meg, milyen az, ha az ember féligazságok és előítéletek alapján elhamarkodottan dönt. A másik téma a Natura 2000 természetvédelmi terület, ennek kezelése, a felmerülő konfliktusok, vadkárok, környezetrombolás, lakossággal való kommunikáció.
Kovrig Zoltán gondnoksági igazgató tartott elméleti bemutatót a kérdésről, majd bejárták a területet, a búzaházi kockás liliom élőhelyén az élővilágot tanulmányozták, Falka István a Nyárád szabályozását és az okozott természeti károkat ismertette, kirándultak a Bekecsre, Szovátara, Vármezőbe, megszemlélték a havasi erdőirtás és fatolvajlás következményeit, és meglátogatták a nyárádszentsimoni „madárkórházat” is. A természeti értékek mellett a vidék szellemi örökségével is megismerkedhettek a fiatalok, Jobbágytelkén néptáncot tanultak, Hodoson kaszásversenyen vettek részt, Nyárádszentimrén kádármesternél, Szentsimonban pálinkafőzdében jártak, valamint múzeumot is látogattak Szatmári Borbála biológus és Kristály Bíborka ökológus vezetésével.
A három ország fiataljait vegyes csoportokra osztották, és a napi tevékenységhez kapcsolódó feladatokat adtak nekik. A tapasztalatokról a tábor végén poszter formájában kellett beszámolniuk – mondta Szatmári Borbála. A Nyárádmente kulturális, természeti, turisztikai értékeinek megismerése mellett a kommunikáció volt a legérdekesebb, mert nem mindenki beszélt angolul, de azért megtalálták a közös hangot. Tizenegy nap alatt nem lehet teljes csapatot építeni ilyen sokszínű társaságból, a fordítások miatt az előadások kissé elhúzódtak, ám a kirándulásokat, látogatásokat mindenki nagyon élvezte, tetszett a fiataloknak a Bekecsre és a Medve-tóhoz szervezett utazás, ahogy a migránskérdésről szóló, Leila nevű pszichopedagógiai játék is megtette a hatását – részletezte a vezető.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro