Gabriel Andreescu vezércikke a Beke-ügyről
A román állam számára nagy téttel bíró politikai témának, a demokrácia minőségi tesztjének számítottak – és úgy tűnik, annak számítanak ma is – a magyar–román viszonyok.
Bizonyítják ezt újabban a „leleplezett terrorista merényletnek" nevezett kézdivásárhelyi események is. Beke István Attilát, a magyarországi Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) romániai szervezetének tagját 2015. december elsején az alkotmányos rend elleni cselekedet elkövetésének kísérletével és a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésével gyanúsították meg és vették őrizetbe. Beke állítólag azt tervezte, hogy házi készítésű robbanószerkezetet robbant fel a Románia nemzeti ünnepe alkalmából felvonuló tömegben.
Idézünk a főügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyosztályának (DIICOT) közleményéből: „Az ügyben fennáll a megalapozott gyanú, miszerint revizionista-szeparatista céljai megvalósítása érdekében a szélsőséges-nacionalista magyarországi Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Erdélyben olyan tevékenységet folytat, amely kiterjedhet a román állampolgárok és javaik elleni erőszakos cselekedetekre is. Szándékuk, hogy megnehezítsék vagy megakadályozzák a román hatóságokat abban, hogy az államhatalmat gyakorolják az úgynevezett »Székelyföldön«, mindez pedig annak a folyamatnak a része, amely Nagy-Magyarország visszaállítását célozza. B. I. A. gyanúsított, a magyarországi HVIM romániai kirendeltségének markáns tagja felvállalta, ezt követően pedig beszerezte a házi készítésű robbanószerkezet összeállításához szükséges eszközöket azzal a szándékkal, hogy nyilvános helyen, Kézdivásárhely település területén felrobbantsa a december 1-jei ünnepség alkalmából tartott rendezvény idején."
Az ügy számtalan aspektusa a nyomozati anyagban szereplő részletektől függ, a dossziéhoz azonban a nyilvánosságnak nincs hozzáférése. De hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak revizionista-szeparatista céljai vannak, az megállapítható a szervezet nyilvános tevékenységének kutatása alapján. Az alapszabályában szereplő előírásoknak – mint például: „a kisebbségi létformában élő magyar közösségek jogainak védelme", az Erdélyben élő magyarság önrendelkezési jogainak érvényesítése", „az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés következtében előállt igazságtalanságok bemutatása" – nincs szélsőséges jellegük.
Feltételezzük, hogy az „erdélyi magyarok önrendelkezése" „a magyarok belső önrendelkezését" célozza, ellenkező esetben valami értelmetlent eredményez. Viszont a mozgalom megnyilvánulásainak összessége alátámasztja a tagok törekvéseinek revizionista-szeparatista jellegét.
„A román hatóságoknak a többségében magyarok lakta vidékeken az államhatalom gyakorlásában való megakadályozása/hátráltatása" megfogalmazás a nacionalista jellegű posztkommunista manipuláció eszköze volt. Amikor 1991 őszén a román parlament napirendjén szerepelt a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) megszervezésére és működésére vonatkozó törvénytervezet, a 4. Erdélyi Hadtestet riadókészültségbe helyezték, miközben a sajtó, valamint a képviselők és szenátorok hosszasan tárgyalták a Hargita és Kovászna megyék helyzetét taglaló jelentést, amely felrótta a románoknak a két megyéből való – egyáltalán nem bizonyított – „elűzését". 2001 novemberében a parlament titkosszolgálatokat felügyelő bizottsága előterjesztette „az államhatalom Hargita és Kovászna megyei elvesztéséről" szóló jelentését. A helyszíni vizsgálatok során ennek a dokumentumnak az állításai is merő spekulációnak bizonyultak.
A DIICOT állításainak „politikai" elterelését támasztja alá az úgynevezett „Székelyföldre" történő utalás is. A Székelyföld egy földrajzi, történelmi és kulturális tájegység, amely ugyanolyan mértékben „létezik", mint Olténia, Moldova vagy Munténia. Való igaz, hogy a Székelyföld nem képez területi-közigazgatási egységet, azonban a többi sem. Vajon miként minősítenének egy „úgynevezett Olténiát", „úgynevezett Moldvát" emlegető szerzőt? Az „úgynevezett Székelyföldet" emlegető szintagma ellenséges viszonyulást fejez ki a különleges státusú autonómiát igénylő magyar közösség törekvéseivel szemben, amelynek kapcsán a DIICOT-nak nem áll jogában állást foglalni.
A DIICOT magyarellenes, a SRI és a belügyminisztérium hírszerző szolgálatának állásfoglalásaiban is támogatott megnyilvánulása összhangban áll a Csibi Barna, a Magyar Gárda egyik vezetője, és Petrás János László, a Kárpátia zenekar énekese elleni vádemeléssel. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) két, folyóiratunk legfrissebb számában közzétett álláspontja a nyomozó hatóságok ama törekvése nyomán született, amelynek során érveket keresnek a militás magyarok megnyilvánulásainak törvényen kívül helyezésére. Az üzenetek revizionista jellegéhez ebben a két esetben sem fér kétség. Miközben természetesen fennáll a kérdés, hogy vajon Csibi Barna és Petrás János László tevékenységének betiltása szükségesnek bizonyul-e egy demokratikus társadalomban.
A Csibi Barna ügyére most nem térnénk ki, mivel az ügyészek által összeállított nyomozati anyag számos tisztázatlan elemet tartalmaz (mint például az a vitathatatlanul törvénytelen és uszító plakát, melyet egy csíkszeredai hipermarket mellé függesztettek ki „Szégyelld magad! Már megint zsidónál vásároltál!" felirattal – erről egyébként azt beszélik, hogy letakarták). Petrás János László esetében az eljárást azzal „indokolták", hogy a 2015. június 6-ai koncerten úgy szólította meg a közönséget: „Szép estét Csíkszereda, szép estét Székelyföld, szép estét Erdély, szép estét Nagy-Magyarország!", majd hasonló hangvételű és témájú dalokat adott elő.
A vádirat szerint „a kezdeményezést úgy szervezték meg, hogy az egyértelműen Nagy-Magyarország létezését közvetítse, a felszólaló pedig mindegyik »elszakított országrészről« említést tett [...] (hangsúlyozva, hogy a tényeket »a régi térképek figyelembe vételével« közli, illetve »reményeik szerint« ezek hamarosan ismét aktuálisak lesznek), a rendezvényen pedig a résztvevők többször is a »Vesszen Trianon!« és a »Székelyföld nem Románia!« jelmondatokat skandálták".
Ám a 2000/137-es kormányhatározat értelmében diszkriminációnak számít a Nagy-Magyarországra, illetve egyéb olyan formákra való felhívás, amely egyértelműen Erdély visszatérését támogatja 1918 Magyarországához? Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) joggyakorlata elég világos: efféle óhajok kifejezését a szólásszabadság szavatolja – lásd egyebek mellett az Egyesült Kommunista Párt és mások kontra Törökország ügyet (1998). Nem is lehet másképp, hiszen több tízmillió európai polgár – katalánok, skótok, írek, olaszok stb. – nemhogy hasonló szeparatista elveket vall, de még cselekszik is ezek érdekében.
Az az egyedi romániai eset, miszerint az alkotmány 30. cikkelye – amely garantálja a szólásszabadságot – jogkorlátozásként fogadja el „a felbujtást... a területi különválásra", nem változtat a helyzeten: az említett cikkelyt az emberi jogok európai egyezményének (lásd a 20 (1)-es cikkelyt) fényében kell értelmezni. És ha a nemzeti gyűlölet megnyilvánulásaként kezeljük a felhívást az etnikai egységért vívott harcra, akkor mindenkit a rács mögé kellene juttatni, aki elénekeli Románia hivatalos himnuszát.
Túl ezeken a „technikai" részleteken megjelenik egy második kérdés: hogyan boldogulnak az ügyészségek a román irredenta és sovén mozgalmak a szóban forgóval össze nem mérhető tömegével? Elegendő lenne számba venni a kézdivásárhelyi eseményekhez és a magyar szélsőséges aktivistákhoz kapcsolódó cikkeket és kommentárokat ahhoz, hogy „Ki a magyarokkal az országból!" és más hasonló felhívásokat találjunk; és a közterületeknek a „Besszarábia Románia!" revizionista kijelentéssel való szisztematikus lefedését.
A román magyarellenesség és irredentizmus széles körben elterjedt. Márpedig két különböző mércének a bevezetése – egynek a románok, egy másodiknak pedig a magyarok számára – azoknak az értékeknek az áthágását jelenti, amelyekre az érintett ügyészségek hivatkoznak annak érdekében, hogy cselekedhessenek. Az itt elemzett esetekben megfigyelhető, szembeötlő megkülönböztetéssel és az emberi jogok elleni provokációval a román ügyészségek valójában megnyitották Pandora – törvényes és politikai – szelencéjét.
Gabriel Andreescu
A szerző bukaresti emberjogi aktivista, az Emberi Jogok Új Folyóirata (NRDO) című kiadvány igazgatója. Az írás megjelent a folyóirat legfrissebb számában. Fordítás: Krónika. Krónika (Kolozsvár)

Aradról küldik tovább a tolerancia szellemét Bukarest és Budapest felé
Van lehetőség arra, hogy egymást kölcsönösen tiszteljük!”
Aggodalommal töltik el az embert azok a hírek, melyek 1918. december elsejével kapcsolatosak, nyilatkozta szombaton, az aradi Városházán dr. Surján László kereszténydemokrata politikus, a Charta XXI Megbékélési Mozgalom vezetője. Az Európai Parlament volt alelnöke a Közös múlt – európai jövő című konferencián a román egyesülés jövő évi centenáriumának kapcsán igyekezett megfogalmazni néhány gondolatot abban a reményben, hogy a 2018-as év ne az ellenségeskedés jegyében teljen el a románok és magyarok számára. „Az Európai Unió, a román nemzet és a magyar nemzet érdeke nem erről szól. Olyan időket élünk, amikor egymásra szorulunk. Az általam képviselt megbékélés mozgalma azt szeretné, hogy ne bízzuk ezt a megbékélést a politikusokra, hanem a magánemberek szintjén építsük. Szeretnénk megmutatni, hogy a románok és a magyarok akár a legkényesebb témákban is tudnak egymással beszélni, hogy abból nem harag, hanem legalábbis megértés, ha egyetértés nem is jön ki” – nyilatkozta a politikus.
A konferencián Gabriel Andreescu, az Emberi Jogok Új Folyóirata (NRDO) c. kiadvány igazgatója a román–magyar párbeszéd híveként azt mondta: a 2017-es évben tapasztalt visszhangok alapján meggyőződése, hogy a centenáriumot bizonyos politikai és érdekcsoportok egy magyarellenes kampánnyá fogják alacsonyítani. Utalt itt a Román Tudományos Akadémia tagjaira, akiknek az utóbbi időben több kisebbségellenes kirohanásai is voltak – például, amikor azt nyilatkozták, hogy a március 15. hivatalos ünneppé nyilvánítása megsemmisítené a román egyesülés centenáriumának a megünneplését. Andreescu hozzátette: szerencsére nem mindenki értett egyet a „xenofób” megnyilvánulásokkal, több román történész is kiállt a normalitás mellett, így a kedélyek kissé lecsillapodtak. „Barátaimmal együtt úgy érezzük, hogy a 2018-as év egy érzékeny év lesz. Félő, hogy az ünneplés sokkal inkább a magyarokkal szembeni ellenségeskedés irányába fog eltolódni. A mai találkozónak éppen ez a célja, hogy érzékeltesse a román társadalommal, hogy nemcsak a magyarok és románok, hanem a románok és románok között is szükség van a megbékélésre” – nyilatkozta az emberjogi aktivista.
Surján László „lehetetlen küldetésnek” nevezte a megbékélésre vonatkozó törekvéseket, hiszen „az, ami egyik nemzetnek ünnep, a másik nemzetnek bánat”. Mégis úgy véli, van megoldás, mert van lehetőség arra, hogy egymást kölcsönösen tiszteljük. A kölcsönös tolerancia eszméjét innen Aradról szeretnék Bukarest és Budapest felé irányítani, nyomatékosította, megköszönve az aradi polgármesternek, hogy lehetőséget biztosított eme eszmefuttatások lebonyolítására.
Gheorghe Falcă aradi polgármester azt nyilatkozta, Arad egy különleges város, mondhatni a népek közötti békés együttélés szimbóluma. Erre ezután is garanciát vállalnak, a centenárium jó alkalom lesz arra, hogy közösen elgondolkodjunk, mit fogunk csinálni együtt a következő 100 évben mind Romániában, mind az Európai Unióban. „Szeretnék boldog lenni a barátommal és a szomszédommal, ott szeretnék lenni az ő ünnepléseiken, ugyanakkor azt is szeretném, ha ők is részt vennének az én ünnepeimen is” – mondta, hozzátéve: Aradnak meg kell tartania kapcsolatainak magas mércéjét és megmutatnia, melyek azok az értékek, amelyekben mindannyian hiszünk.
A Városháza Ferdinánd Termében tartott konferencián részt vett a Charta XXI Egyesület több tagja, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, Miskolczy Ambrus Széchenyi-díjas történész, MTA doktor, Szokoly Elek, a Pro Európa Liga ügyvezető igazgatója, történészek, újságírók, civilszervezetek képviselői stb. Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)