Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
NewsIn
2 tétel
2008. május 19.
Nem csak szakmai érvek mentén kell a hazai közvélemény elé bocsátani Románia fejlesztési régióinak és adminisztratív felosztásának újraszervezését, a megértést akadályozó előítéleteket is meg kell szüntetni – ezért szervezett konferenciát az árkosi Európai Tanulmányok Központja és az Új Magyar Szó, elsősorban a román sajtó képviselői számára. A találkozón a Romania Libera és Gardianul napilap, a román közszolgálati televízió és rádió, a Ziarul Financiar gazdasági napilap, a Mediafax és a NewsIn hírügynökségek újságírói előadásokat hallgathattak meg a régióátszervezés problémájáról. Markó Béla, az RMDSZ elnöke elmondta, az RMDSZ kidolgozott egy javaslatot, de egyelőre ennek elfogadtatásában nincs érdemi partnerük a román politikai palettán. Komplexebb lesz a régiópolitika az Európai Unió szintjén, mutatott rá Winkler Gyula EP-képviselő. Csutak István, az RMDSZ regionális politikai szakértője elmondta, a jelenlegi régiós felosztás az elmaradott térségek helyzetén nem javított. „Miközben regionális fejlesztésről beszélünk, gyakorlatilag egyetlen fejlesztési projekt sem született, amely legalább két vagy három megyét átfogott volna” – mondta. A Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem részéről Telegdy Balázs oktató, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem részéről Cziprián Lóránd, a Politika és Közigazgatástudományi Kar sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának tanulmányi igazgatója tartott előadást. A sajtó képviselőinek szinte semmilyen információjuk nem volt az RMDSZ projektjéről. A bukaresti román szerkesztőségvezetőket hiányolták az árkosi konferenciáról. A konferencián az “Egy anakronisztikus autonómia” című kötetet kezdték osztogatni, mely a székelyföldi románság elleni “etnikai tisztogatás” fölött tört pálcát. A Ioan Lacatusu és Ioan Solomon által írt kötet szerint a magyarok által többségben lakott régiókban a románokat hátrányos megkülönböztetés éri a munkavállalásban, és a román nyelv kiszorult nemcsak a köztérből, hanem a közigazgatásból is. /Illyés Judit, Isán István Csongor: Régiók román szemmel. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 19./
2008. október 13.
A kormány fennhatósága alá tartozó ügynökségek alkalmazottainak fizetésére, juttatásaira vonatkozó ellenőrzést rendelt el Calin Popescu-Tariceanu kormányfő, miután a médiában nagy port kavart többek közt Olosz Gergelynek, az Országos Energiaszabályozási Hatóság (ANRE) elnökének vagyonnyilatkozata. A kormányhivatal szerint a kormány fennhatósága alá tartozó ügynökségekben dolgozók fizetése, köztük az ANRE vezetőjének bére, nem egyezik meg azokkal a számokkal, amelyek a médiában megjelentek. A Gardianul szerint Olosz fizetése havi 50 ezer euróra rúg, miközben az ANRE honlapján jelenleg feltüntetett adatok szerint ez az összeg évi 115 449 lej. Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) a NewsIn hírügynökség szerint szintén vizsgálja Olosz jövedelmét. Olosz Gergely a hatóság, a kormány és az RMDSZ elleni lejárató hadjáratnak, médialincselésnek nevezte a vádakat. A vagyonnyilatkozata évek óta nyilvános, hangsúlyozta. A vezérigazgatók fizetése bizalmas, tette hozzá. /O. M. : Lejárató hadjáratot sejt Olosz. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./