Művészek lakják be ismét a hajdani New York szállót
– Paradox helyzetben vagyunk, hiszen azt szeretnénk, ha valaki minél előbb felújítaná az egykori New York szállót; ha viszont ez megtörténne, már nem költözhetnénk be – hangsúlyozta Márkos Tünde főszervező, az Origo Egyesület elnöke tegnap délben, a Kolozsvári Magyar Napok idején látogatható művészeti akciósor beharangozó sajtótájékoztatóján.
Augusztus 17-e és 23-a között immár harmadik alkalommal lakják be képzőművészek a napjainkban Continental szállodaként emlegetett ingatlan első és második emeletét, kolozsvári és Kolozsvárhoz kötődő fiatal és idősebb, román és magyar anyanyelvű alkotók mellett magyarországiak is: különleges meghívottként érkezik a Tapasztalt Ecsetek nevű formáció, amelynek tagjai (Marjai Judit, Wahorn András, Szurcsik József, Kopasz Tamás, Orosz László, Chris Allan) zenészi minőségükben is bemutatkoznak. A Kincses Kolozsvár Egyesülettel partnerségben szervezett, Mimesis névre keresztelt képzőművészeti minifesztivál kulcsszava ezúttal a ringlispíl, erre reagálnak többen is a 38 művész közül.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Kávéházi beszélgetés Kuncz Aladár munkásságáról
Száz évvel azután, hogy Kuncz Aladár írót, szerkesztőt, kritikust és fordítót, a francia kultúra elkötelezett hívét – a többi Franciaországban tartózkodó magyarral együtt – internálták, nemes célt tűzött ki maga elé a hagyaték egy részét őrző budapesti Országos Széchényi Könyvtár és a kolozsvári székhelyű Kriterion Könyvkiadó: nevezetesen azt, hogy összegyűjtik és kiadják a szerző teljes életművét. Azt szeretnék, hogy 2018-ig, az erdélyi magyar kisebbségi irodalom születésének évfordulójáig a teljes sorozat napvilágot lásson. A tervezett nyolc könyvből eddig kettő jelent meg, a Fekete kolostor után a novellákat, karcolatokat, tárcákat, jegyzeteket, drámát tartalmazó Egy márványdarab.
A Kolozsvári Magyar Napok részeként, az egykori New York Szállóban tegnap délben tartott beszélgetés jó alkalmat kínált arra, hogy a következő kötetekről is szó essen; Filep Tamás Gusztáv eszmetörténész – aki Boka László irodalomtörténésszel közösen szerkeszti a sorozatot –, kifejtette: a Felleg a város alatt című regény után jövőre jelenik majd meg A magyar irodalomtörténet elméletének és módszerének fejlődése Toldy Ferenc óta című monográfia, 2017-re pedig tanulmányokat, kritikákat tartalmazó köteteket terveznek. Két kiadvány várható 2018-ra is, a Kuncz Aladár levelezése és a Tanulmányok, esszék Kuncz Aladárról.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Sokféle művészet a New York Szállóban
A Kolozsvári Magyar Napok idejére ismét „benépesült” művészettel a hajdani New York (ma Continental) Szálló, az Origo és a Kincses Kolozsvár Egyesületek által közösen szervezett Mimesis fesztiválon.
A 38 erdélyi és magyarországi alkotó mindegyike úgy lakta be a rendelkezésére bocsátott szobát, teret, falrészt az első és második emeleten, ahogyan jónak látta, és persze amire kinek-kinek tellett – a különböző stílusjegyek, koncepciók és megvalósítások pedig egészen más világokat tárnak fel az érdeklődők előtt. Széles a skála, a meglehetősen minimalista megoldásoktól kezdve egy-egy frappáns ötletből fakadó kivitelezésen át a jóval több időt, szakmai tudást és tehetséget igénylő alkotásokig „terjed” a kínálat, eredeti és kevésbé sikeres megoldások egyaránt születtek.
(F. ZS.)
Szabadság (Kolozsvár)

Porladó szobrok: a kolozsvári színjátszás kálváriája
A Kolozsvárra érkező turista érdeklődése – főleg, amióta Erdély kulturális fővárosa tranzitváros lett a Székelyföld irányába – többnyire kimerül a Mátyás-szoborcsoportnál. Pedig nagyrészt még megtalálhatók annak épített emlékei, hogy a kincses város a magyar színjátszás bölcsőjének számít.
Kolozsvár főteréről több utcácska nyílik, az egykori városgazdák a térre merőlegesen tervezték meg őket néhány évszázaddal ezelőtt. A New York kávéház és szálloda tőszomszédságában kezdődik a Jókai utca, amely nevét akkor kapta, amikor a romantikus regényírás mestere itt szállt meg a 19. század utolsó éveiben. A magyar színjátszás története Kótsi Patkó Ferenc irányításával, a Jókai utcai Rhédey-ház egyik báltermében kezdődött 1792. november 11-én, majd egy másik – majdnem szemben lévő – épület padlásterében folyatódott. Általában ott léptek fel Kótsiék, ahol egy-egy gazdagabb nemes befogadta őket. Mindkét épület áll még, igaz, emléktábla csak a Rhédey-házon jelzi a történelmi tényt.
A kolozsvári társulat lassan kinőtte a báltermek, padlásszobák befogadó képességét, az idősebbik báró Wesselényi Miklós pedig kőszínházat álmodott a lelkes aktoroknak. Csakhogy a báró 1809-ben bekövetkezett halálával megszűnt az érdeklődés a kolozsvári kőszínház építése iránt. Szerencsére öt arisztokrata – gróf Teleki Ferenc és Teleki Lajos, báró Wesselényi Miklós, báró Thoroczkai József és báró Bánffy József – már 1803-ban megvásárolta a színház számára a telket, és el is kezdődött az építkezés. A kérdés csak az volt, miből fejezik be, hiszen az építkezés nagymértékben a készpénzadományoktól és a természetben (építőanyag, szakmunka, szállítás) tett megajánlásoktól függött. Mivel azonban a begyűlt összeg elenyésző volt, 1807-ben le is állt az építkezés.
A korszerű kőszínház
Az 1810–1811-es évi diétára Kolozs vármegye már követutasításba iktatta a színházépítés pártolásának ügyét. Határozat született arról, hogy a kórházi és inszurekcionális pótadó mellett a színház építésére is adót vetnek ki. A terv rosszul sült el, a következő évben például egyetlen fillért sem sikerült begyűjteni az adóból, de született egy zseniális ötlet. A színházi bizottság páholybérleteket bocsátott ki, és Bánffy György gubernátorral az élen szinte valamennyi magyar arisztokrata előre megvásárolta helyét az épülő színházban.
A Farkas utcai színház (képünkön) homlokzatán, annak ellenére, hogy csak 1821-ben nyitotta meg kapuit, a következő felirat állt: „Az Erdélyi Nemzeti Magyar Játékszín – 1813”. A magyarázat a következő: 1813-ra már minden külső kőművesmunka elkészült, és a belső ácsmunkák is készen álltak. Az állandó pénzhiány miatt mégis elhúzódott az építkezés 1821-ig, végül a belső munkálatok befejezésére a város nyújtott kölcsönt.
A Farkas utcai színház – amelyet a bécsi theátrum mintájára rendeztek be – a kor egyik legmodernebb színháza lett: a beltér olyan magasra volt tervezve, hogy a függönyt tekercselés nélkül is felhúzhatták a zsinórpadlásra, a színpadon három süllyesztő is működött, korszerű gépezet segítette a gyors díszletváltást. A korabeli tudósítások szerint „a theátrum, hogy illendőleg nézőkkel teli legyen, szorulás nélkül 800 ember kívántatik”, de amikor „nagyhírű játék vagy opera adatik” akár 1400 lélek is elfért benne.
Katona József Bánk bánja a színház Farkas utcai állandó otthonának 1821-es avatását köszöntő pályázatra született. Az író még 1815-ben elkészült műve első változatával, majd 1820-ban átírta. Amikor azonban 1821. március 12-én először gördült fel a Farkas utcai színház súlyos függönye, mégis „főrangú műkedvelők adták elő Theodor Körner Zrínyi-drámáját (többször játszott produkciójukat), a címszerepben a fordítóval, Petrichevich Horváth Dániellel, fontos szerepben a gubernátor lányával és vejével.” Másnap, március 13-án lépett fel a hivatásos színtársulat, eredeti magyar drámával, Szentjóbi Szabó László Mátyás király című „érzékeny játékával.” Kótsi Patkó János, a magyar színjátszás megteremtője soha nem lépett fel a kőszínház színpadjára. 1808-ban visszavonult a színjátszástól.
Bár Katona művének kolozsvári ősbemutatója nem jött össze, a Bánk bán mégis elkísérte a kolozsvári színjátszást. A felújított, immár a Kolozsvári Nemzeti Színház nevet viselő Farkas utcai épület Erkelnek a Katona művéből írott operájával nyitotta meg kapuit. Utoljára 1906. június 17-én játszotta el ezen a helyen a társulat a Bánk bánt, méghozzá Jászai Mari vendég felléptével, mivel közben felépült a Hunyadi téri új nemzeti épülete, a Farkas utcai színház befejezte pályafutását. Üresen, de állta még az idő sarát 1935-ig, amikor lebontották, helyébe egy jóval korszerűbb épületet emeltek, amely a mai napig a kolozsvári filharmonikusok otthonául szolgál. 2012-ben, a magyar színjátszás 220. évfordulóján, a helyhatósággal vívott hosszas küzdelem után a jelenlegi épület falán sikerült emléktáblát elhelyezni. A régi kövekből viszont hírmondónak sem maradt.
Megépül a Nemzeti
A Hunyadi (ma Avram Iancu) téren álló épület ma a román nemzeti színház társulatának otthona. Csakhogy – a Szamos-parti város annyi épületéhez hasonlóan – a románságnak semmi köze hozzá. A színház előtt két román költő, Mihai Eminescu és Lucian Blaga szobra fogadja a látogatókat. Talán még a kolozsváriak közül is kevesen tudják, hogy az épület megépítésekor a főhomlokzat két oldalsó szoborfülkéjében eredetileg Wesselényi Miklós és Jósika Miklós szobrai voltak. Sorsuk igencsak szomorúan alakult, évtizedekig megemlíteni is tilos volt létezésüket.
Az 1904 és 1906 között épült új színház ügyében a városi elöljáróság ismételt kérésére a budapesti minisztertanács 1903-ban döntött, anyagiakkal azonban nem támogatta a város kezdeményezését. A terv elkészítésével a Fellner és Helmer neves bécsi céget bízták meg. A két építész által vezetett tervezőiroda 1873 és 1919 között valósággal uralta a közép-európai színházépítést. Negyvennyolc színház terve kapcsolódik a nevükhöz Hamburgtól Szófiáig, illetve Zürichtől Odesszáig és Lembergig (Lviv). Ferdinand Fellner kolozsvári színháztervét 1904-ben fogadta el a városi közgyűlés, majd jóváhagyta azt a belügyminisztérium is. A munkálatok ugyanazon év őszén elkezdődtek, 1904 végére már elkészült az alapozás, 1905 nyarán került tető alá az épület, a belső építészeti munkálatok viszont majd egy évet igényeltek. A főhomlokzat rizalitjának két szélén egy-egy 9 méter magas torony emelkedik, amelyek tetején Apollónt (keleti torony), illetve Tháliát (nyugati torony) ábrázoló bronz szoborkompozíciók láthatók. Az alakokat hordó antik fogatokat 3-3 oroszlán húzza. A főhomlokzat két oldalsó szoborfülkéjében eredetileg Wesselényi Miklós és Jósika Miklós szobrai voltak, Szeszák Ferenc által irányított ifjú kolozsvári művészek munkája. Az alkotásokat 1919-ben távolították el.
Az építkezés 1906. augusztus 15-re fejeződött be, szeptember 8-án rendezték az avató ünnepségét és az első előadást. A színház építésének egyik irányítója, majd az intézmény igazgatója az 1872. december 8-án Ungváron született Janovics Jenő volt.
Szobrok a magasban
Az új nemzeti színház 1906. szeptember 8-i avatási ünnepségét kisebb botrány előzte meg. Az építésvezető és Szeszák Ferenc szobrász ugyanis komolyan összekülönbözött. Janovics Jenő, a színház igazgatója így emlékezett az esetre: „Az ünnepség békés harmóniáját néhány nap múlva szenvedélyes harc váltotta fel. Híre szárnyalt annak, hogy a homlokzatra tervezett Wesselényi Miklós-szobrot az építés vezetője, Bohn Alajos úr letiltotta. A dolog előzménye az volt, hogy Szeszák Ferencnél az építőbizottság két szobrot rendelt, amelyeket az első emelet magasságában kiképzett homlokzati benyílásokban kellett volna elhelyezni. Úgy tervezték, hogy Jósika Miklós és Wesselényi Miklós szobrait helyezik oda. Az építésvezető önhatalmúlag értesítette a szobrászt, hogy a Wesselényi szobor helyett mást készítsen, mert Wesselényi képmását nem helyezi el a színházon. Mérhetetlen felháborodást keltett ez a pökhendi intézkedés. Az építésvezető azzal védekezett, hogy az építőbizottság egyik tagja, akinek nevét azonban nem hajlandó a nyilvánosság számára átadni, rendelkezett így. Mindenki sejtette, hogy ez az építőbizottsági tag báró Feilitzsch Arthúr volt, aki így akart bosszút állni azért, mert a nemrégiben lezajlott képviselőválasztás alkalmával kisebbségben maradt Wesselényi Miklós egyik leszármazottjával, Wesselényi Ferenc báróval szemben.” (Janovics Jenő: A Hunyadi téri színház, Korunk Baráti Társaság, Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2001. A szöveget gondozta Kötő József):
Szeszák Ferenc szerint viszont neki Bohm azzal indokolta a szobor letiltását, hogy Wesselényi egy rebellis egyén volt. Ekkor már városszerte elterjedt a híre a vitának, a kolozsváriak szinte meglincselték Bohm építésvezető urat, és kijelentették, hogy „a kolozsvári közönség nem fogja tűrni a magyar színészet atyjának, Wesselényi Miklósnak ilyen impertinens meggyalázását.” A kolozsváriak „osztrák útszéli betyárnak” titulálták az építésvezetőt, és követelték, hogy távolítsák el a színház építésétől. Végül Feilitzsch Arthúr Budapesten bevallotta, hogy ő kérte a Wesselényi szobor szabotálását, és ezzel valamelyest elült a vihar. A színházavatóra mindkét szobor teljes egészében elkészült.
Szeszák nem véletlenül választotta Wesselényit és Jósikát. Előbbi volt a kolozsvári színjátszás mecénása, Kótsi Patkó János támogatója és ösztönzője, nélküle nem létezett volna magyar nyelvű színház. Utóbbit a magyar romantikus regény megteremtőjének tartják, az 1848-as forradalom után részt vett a nemzetgyűlésben, majd bujdosnia kellett.
Kiűzetés a Nemzetiből, költözés a Nyári Színkörbe
Mindössze tizenhárom év telt el a Hunyadi téri Színház felavató ünnepségétől, amikor 1919. október elsejei kezdettel a magyar társulatot kikergették a színházból. Előző este, amikor már nyilvánvalóvá vált a költözés ténye, Janovics Jenő társulata, nem kis jelképes célzással, a Hamletet adta elő. A Román Nemzeti Színház még december 2-án beköltözött az épületbe. Az új tulajdonosok a magyarokra utaló szinte összes emléket el akarták tüntetni a színházból. Egyik „hőstettük” aszínház homlokzatán található két Szeszák-szobor ledöntése volt. A porba hullott szobrokat Janovics átvitette a Nyári Színkörbe. Ezzel ugyan megmentette őket a pusztulástól, de mára szinte a felismerhetetlenségig elporladtak.
Janovics a magyar társulattal ruhatár, díszletek és egyéb felszerelések nélkül 1919. október 4-én a sétatéri Nyári Színkörben kezdte el az évadot, egy fűtés és minden technikai felszerelést nélkülöző teremben, és az elkövetkező két évtizedet a magyar társulat itt vészelte át. A színház a 100 éves korában elhunyt Senkálszky Endre érdemes színművész szavaival élve „rideg és rossz akusztikájú volt a nézőnek, kényelmetlen és kimerítő a játékosnak”. 1931-ben bekövetkezett haláláig itt játszott az „örök Tiborc” Szentgyörgyi István (Fadrusz János róla mintázta a zilahi Wesselényi-szoborcsoport népi alakját), de tagja volt a társulatnak az akkoriban alig huszonéves Kovács György, Fényes Alíz, Tóth Elek, Tompa Pufi vagy Solymosán Magda és Váradi Miklós. Janovics társulatát a háborús években készített filmjeinek bevételéből tartotta fenn, illetve igyekezett a magyar kultúra minden jelentős eseményét megünnepelni a színházban.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Veszélyben a műemlékek
Kolozsvári ingatlanok tulajdonosait és a helyi önkormányzatot is elítéli hanyagság miatt az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezetének elnöke. Fancsali Ernő tegnapi közleményében arról tájékoztatott, hogy Kolozsváron a Deák Ferenc utcai Bethlen-házról elkezdett hullni a vakolat, csak a szerencsének köszönhető, hogy ezúttal senki nem sérült meg.
A New York Szálló homlokzatának leválása után ez a mostani eset ismét azt bizonyítja, hogy közveszélyes épületek vannak Kolozsváron, melyeket sem a tulajdonos, sem az önkormányzat nem próbál karban tartani, pedig a szakemberek évek óta figyelmeztetnek az elhanyagolt belvárosi épületek homlokzatainak életveszélyes állapotára. Az elnök szerint a mostani eset azért is kritikus, mert a beavatkozó tűzoltók barbár módra, a szakértők megkérdezése nélkül távolították el a bomlásnak indult épületdíszt, a jövőben elengedhetetlen volna, hogy hasonló esetekben szakértők felügyelete mellett hárítsák el a veszélyeket. Az eset kapcsán a város polgárainak és épített örökségének védelme érdekében az Erdélyi Magyar Néppárt felszólítja az önkormányzatot a közveszélyes belvárosi épületek lajstromba vételére a hasonló esetek megelőzése érdekében.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Akkor élő a város, ha ismerjük meséit: Urániáról az Urániában
Mozi, cukrászda, üzletek, filmgyár – százéves „bevásárlóközpont”
Az RMDSZ által 2012-ben indított „Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket” programhoz ősszel a kolozsvári magyar iskolák is csatlakoztak.
A Brassai Sámuel Elméleti Líceum 10., 11., 12. osztályos diákokból álló egyik csapata Szász Enikő matematikatanár irányításával az Uránia-palota és a mozi történetének felkutatását, népszerűsítését tűzte ki célul, és erről be is számoltak a jelenleg alternatív kulturális rendezvények helyszínéül szolgáló moziteremben. Zágoni Bálint filmtörténész és Guttmann Szabolcs műépítész, a területi műemlékvédő bizottság elnöke tartott érdekfeszítő előadást a kolozsvári mozihálózat kiépüléséről, a helyi filmgyártás történetéről és a városrendészeti elvekről, amelyek a város történetére, és nem mindennapi örökségének értékeire alapozva tehetnék valamennyi polgára számára jobb és szebb élettérré Kolozsvárt.
A kolozsvári mozizás hajnalától
Az Uránia-palota története a múlt század eleji kolozsvári mozihálózat terjeszkedésével kezdődik.
A mozizás szokása viszonylag nehézkesen honosodott meg Kolozsváron. Az első nyilvános vetítés 1897. január 2-án volt, de amint a korabeli Kolozsvár című lap is írta, akkor még kevesen érdeklődtek az 1896 tavaszától hódító új találmány, a kinematográph iránt. 1898-ban Gyulafehérváron, Kézdivásárhelyen, Balázsfalván és Erzsébetvárosban már rendszeres mozivetítések folytak, de Kolozsváron ezeket csak hosszas kihagyásokkal rendezték meg. Ennek a magyarázata az volt, hogy a nagy tömegeket vonzó színház mellett számos cirkusz, orfeum csalogatta különféle színes programokkal a város közönségét, amely kezdetben kevésbé mutatkozott fogékonynak a gyorsan váltakozó mozgóképek nyújtotta élmény iránt, többen vásári mutatványnak tekintették. A vetítéseket egyébként megnehezítette az is, hogy a városban viszonylag későn, 1905-ben vezették csak be az áramot – fejtette ki előadásában Zágoni Bálint filmtörténész.
1899 nyarán mégis elnyerte a nagyközönség érdeklődését egy német vándormozis vállalkozó, Narten György, aki a Nemzeti Színház helyén húzta fel vetítősátrát, és háromnegyed órás vetítéseket tartott, egyfelvonásos darabokból. A vetítőgép működtetéséhez gőzgép segítségével fejlesztett áramot. Az Ellenzék beszámolt arról, hogy már az első előadások alatt olyan tolongás alakult ki, hogy a hivatalból kiküldött rendőrök számát meg kellett kétszerezni.
A vetítések körülményei nyilván nem voltak a legjobbak, nem voltak mosdók, feltehetőleg a sátor légköre sem lehetett túl kellemes, illetve nem volt még kialakulva a megfelelő etikett sem arra vonatkozóan, hogy egy vetítés alatt hogyan kell viselkedni – mondta Zágoni Bálint. A mozizás etikettje lehet még ma sem egyértelmű, de a kezdeti időszakban erőteljes nézeteltéréseket okozott például az is, hogy az urak, hölgyek a kalapjaikat nem vették le, így nem látták jól egymástól a vásznat – tette hozzá.
A következő alkalommal 1900. december 29-én tartottak vándormozis filmvetítést a New York szálloda emeleti dísztermében. A vetítőgépet Párizsból hozták, és az előadások fő témája a párizsi világkiállítás volt.
Az állandó mozik kialakulásáig fontos szerepe volt a budapesti Uránia Tudományos Színház vetítéseinek; az intézmény vezetősége 1900 elején határozta el, hogy minden nagyobb vidéki városban turnékat szervez. A kolozsvári fellépés problémás volt a villanyáram hiánya miatt, de a lakosság többszörös kérésére végül 1901. január 22-én Kolozsvárra is ellátogatott az Uránia. A színházban vetítették a Spanyolország című filmet, amely álló- és mozgóképek egyvelegéből állt. Az Újság beszámolója szerint „a fellépés nagyon jól sikerült, a Bikaviadal ciklus kivételével, amikor a fényhatás nem volt a legtökéletesebb. E hiányosság oka a színház elektromos akkumulátorának a gyengesége volt, amely nem volt képes megfelelő erősségű áramot produkálni.” (Kápolnási Zsolt, filmtett.ro)
Egy bizonyos Benkő professzor 1903-ban a Redut halljában is vetítette a Mesterséges ember című filmet. A vándormozisok képsoraiban szerepeltek például az Amerikai bokszolók, Egy nő a trapézon, Pisztolypárbaj a Fontainebleau-i erdőben – részletezte Zágoni Bálint.
A kolozsvári mozizás történetében igen jelentős nap volt 1906. április 6-a: ekkor nyílt meg az első kolozsvári állandó filmszínház, az Apolló a Wesselényi utca 17. szám alatt, az akkori Mezei-szálló földszintjén. A tudósítások szerint a terem minden nap zsúfolásig tele volt. Üzemeltetője, Nagy Udvari András kiváló üzleti érzékkel megáldott kocsigyártó és kovácsmester, egy évvel később második mozit is alapított a Hunyadi-téren, majd 1908-ban a Wesselényi úti mozit átköltöztette a Főtér 26. szám alá (az Udvari által megvásárolt épületben korábban a Párizsi Színház működött) – magyarázta Zágoni Bálint.
Egy ideig párhuzamosan működtek az állandó mozik a vándormozikkal, de a közvélemény egyre inkább az előbbiek pártjára állt, hiszen a vándormozisoknak utazási költségeiket is ki kellett hozniuk a jegyárakból, másrészt számtalanszor levetített, sokfelé szállított filmjeik hamar megkoptak.
Egy tóbapottyanás érdekfeszítő jelenete
Udvari volt egyébként az első kolozsvári filmgyáros, filmvállalkozó is – emelte ki Zágoni Bálint. 1908-ban több felvételt is készíttetett a belvárosban, és ezek levetítésével odavonzotta filmszínházaiba a közönséget. Meghirdette a sajtóban például azt, hogy operatőreinek sikerült lefilmezniük, amint a sétatéren egy fiatalember befordult a tóba – mesélte. Mint mondta, azt sem tartja kizártnak, hogy az illetőt meggyőzték, pottyanjon bele a tóba, hogy lehessen egy ilyen jelenetet lefilmezni.
Az Apolló helyiségei azonban kicsinek bizonyulhattak, mivel Udvari telket vásárolt a Ferenc József út elején, hogy egy új filmszínházat építsen. A polgármesteri hivatal elutasította kérelmét azzal az indoklással, hogy ott csak emeletes házak építésére adnak engedélyt. Egy mozipavilont működtethetett itt 60 napig, de ezt tűzrendészeti kifogások miatt a tűzoltóparancsnok rövidesen bezáratta, az Apollót pedig Udvari eladta sógorának.
Az új filmszínház építésének tervéről azonban a merész vállalkozó nem mondott le: a Ferenc József úton vásárolt telkén háromemeletes szecessziós bérházat épített, amelynek tervezésével a budapesti Kappéter Gézát és az aradi Steiner Józsefet bízta meg, és amelynek földszinti, legreprezentatívabb részét foglalta el a mozi. A palota elkészülésének pontos időpontja nem ismert, de 1910 októberében már feljelentés érkezett a városi tanácshoz, amelyben azt kérték, hogy távolítsák el a homlokzatról a két meztelen férfialakot ábrázoló faldíszt. A városvezetés ezért felszólította Udvarit, hogy a közszemérmet sértő részleteket takarja el: így került a megfelelő helyekre fügefalevél.
Zay Éva. Szabadság (Kolozsvár)

Érzések, történetek, hangulatok őrzője a Nyehó
Az egykori New York szállóról készítettek dokumentumfilmet a JZSUK diákjai
Fehéren fénylő, hatalmas csillárok, impozáns pilaszterek, díszes párkányzat, ropogósra vasalt, vakító fehér terítők az egyszerű, elegáns hátasszékekkel ellátott sötét ebédlőasztalokon. A háttérben, egy árkádnyílásban földig omló függöny – mindez csak néhány eleme a látványnak, amely az egykori New York szálló éttermébe belépő vendéget fogadta, és amely ismét megelevenedett a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium egyik diákcsapata által készített, nem mindennapi dokumentumfilmben.
Ma már a romlás és enyészet uralkodik az egykor oly impozáns épületben, tátongó lyukakkal a padlóban és a falakban, amelyekről száz meg száz helyen hámlik festék és vakolat. A csillárok már többnyire fénytelenül, élettelenül lógnak, bár az 1895-ben átadott szálloda volt az első középület a városban, amelynek saját generátor által biztosított áramellátással rendelkezett.
A New York fénykorának és szomorú jelenének képei mozgalmas, az egyes részletek erős kontrasztjai folytán hatásos snittekben váltakoznak a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium néhány diákja által készített dokumentumfilmben.
Az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket program keretében versengő diákcsapat a jobb sorsot érdemlő egykori Nyehót fogadta örökbe, és hónapokig dolgozott a helytörténetben fogalommá vált épületről szóló filmen. Ebben a Budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum jóvoltából rendelkezésükre bocsátott, forrásértékű fotókkal elevenítik fel a szálloda és étterem szebb napjait, de megszólaltatnak olyan kolozsvári lakosokat is, akik még megtapasztalhatták a New York utódjának, a szintén nevezetessé vált Continentalnak a fénykorát, amely híres volt előzékeny, jól képzett, vendégközpontú pincéreiről.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

Megálmodta, kivitelezte, majd újrateremtette
Lőrincz Gyula festménykiállítása a Kolozsvári Magyar Operában
– Lőrincz Gyula nagyon is jelen van Erdély vizuális világában, legyen szó a Bánffy-palotában rendezett kiállításáról, a Kolozsvári Magyar Napok alatt Csipkerózsikaként újraéledő New York kávéházról vagy éppen Kászonaltízről, ahol a Minimum Party elképzelhetetlen lenne nélküle – hangsúlyozta Szebeni Zsuzsa színháztörténész, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa csütörtökön délután a Kolozsvári Magyar Opera emeleti előcsarnokában, Lőrincz Gyula Operaimpressziók című festészeti tárlatának megnyitóján. A Sámson és Delila bemutatója előtt méltatott tárlat egyik érdekessége, hogy olyan képeket vonultat fel, amelyeket az opera előadásai ihlettek, ráadásul a produkciók díszleteit is az alkotó maga tervezte.
Szebeni Zsuzsa felbecsülhetetlenül értékesnek nevezte a kiállított műveket, amelyek különböző színházi tereket, díszleteket, jelmezeket, gesztusokat jelenítenek meg. Mint mondta, tárgyak ugyan maradtak fenn bőven, szerepük hiányában viszont mára szinte csak iparművészeti értéket képviselnek – szemben azokkal a jelenetekkel, pillanatokkal, amelyeket Lőrincz Gyula megörökített, kortárs zeneszerzők (Orbán György, Selmeczi György, Csemiczky Miklós, Vajda János, Fekete Gyula) világát elevenítve meg.
F. Zs. Szabadság (Kolozsvár)

Időutazás: párbaj a Főtéren, le a kalapokkal az Urániában
Az unitárius kollégisták vitték el a fődíjat, ők mennek Brüsszelbe
Zónapörkölt, még tán az eredetinél is hitelesebb rikkancs, idővonat, párbaj – mindenből hoztak a kolozsvári műemlék épületeket örökbefogadó diákok szombaton a Kolozsvári Magyar Opera színpadára. Az RMDSZ Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket című programjának kolozsvári döntőjén hat iskola csapata öt épületet mutatott be, és nagyon nem bántuk, hogy egyiküknek sem sikerült betartania a hétperces időkeretet. Ahogyan Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, az Örökségünk őrei program egyik kezdeményezője elmondta: „Megnyugodhatunk, mert van, aki átvegye a stafétát, és nem nyugodhatunk meg, mert ezek a fiatalok nem fognak békén hagyni, amíg el nem végezzük a feladatot”. A zsűri döntése szerint a Winkler Gyula EP-képviselő által felajánlott brüsszeli utazás fődíját a János Zsigmond Unitárius Kollégiumnak a New York szállót örökbefogadó csapata kapta.
Csókok, randik, épületek, mosolyok
Korábbi megyei döntők nyertesei, a dévai Téglás Gábor iskola és a nagyenyedi Bethlen kollégium legjobbjai is eljöttek a szombaton bő félházat vonzott kolozsvári döntőre, ahol a város hat csapata mutatta be az ősz óta gondjaikba vett műemléket. A megnyitón Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere arról az örömről beszélt, ami abból fakad, hogy ennek a rendkívül sikeres programnak a kezdeményezője az RMDSZ, amellyel az emberek többsége leginkább csak a politikát asszociálja, amelytől többnyire elfordulnak. És valóban, ha visszatekintünk az elmúlt hónapokra, kétségtelen: a 2012-ben útjára indított programba először bekapcsolódó kolozsváriak fergeteges lelkesedéssel vetették bele magukat az értékmentő szolgálatba, egyik jobb ötletet újabb zseniális követte. Filmeket forgattak, performanszot vittek a New York elé, táncoltak a vasútállomáson, száz évvel visszaforgatták az idő kerekét az Uránia  palotában, megfőzték Bornemissza Anna receptjét, sok újdonságot mondtak el az embereknek közel s távol a műemlékekről, történelmi adatokat, érdekességeket, kutattak és sok felfedezést tettek, és közben kétségtelenül beleszerettek a projektjükbe. Szabadság (Kolozsvár)

Örökségünk őrei: győztest hirdettek Kolozsváron
Látványos, izgalmas kiselőadásokkal rukkoltak elő a kolozsvári magyar középiskolák diákjai az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű vetélkedő szombati döntőjében.
A Kolozsvári Magyar Operában tartott rendezvény végén a legjobban a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjai örülhettek, ugyanis ők nyerték el a vetélkedő fődíját, azaz utazhatnak Brüsszelbe. A versenyen részt vevő többi kincses városi gimnáziumnak sem kellett szomorkodnia: jutott díj mindenkinek.
Ifjúsági mozgalommá vált a műemlékvédelem
„Az Örökségünk őrei program Erdély-szerte valóságos ifjúsági mozgalommá nőtte ki magát, így volt ez Kolozsváron is" – értékelte Horváth Anna, a kincses város alpolgármestere az RMDSZ által 2012-ben indított műemlékvédő projektet. Rámutatott, műemlékeinket, műemlék jellegű épületeinket meg kell ismernünk, meg kell szeretnünk, felelősséget kell vállalnunk értük, hiszen csak így válhatunk valódi őrökké.
Winkler Gyula európai parlamenti képviselő a vetélkedő megnyitóján úgy fogalmazott, a kezdeményezésben részt vállalók egész Erdélyt „felforgatták": nemcsak Kolozsváron, de Déván, Kalotaszentkirályon és Nagyenyeden is megméretkeztek a műemlékek őrei. Arra is kitért, külön öröm számára, hogy részt vállalt a kezdeményezésben, hiszen szívügyének érzi Erdély és Európa épített öröksége helyzetének feltérképezését, orvoslását. „Elszomorít, amikor hetente arról számol be az erdélyi sajtó, hogy falak repednek meg, templomtornyok omlanak, esők mosnak el olyan épületeket, amelyekben még megannyi kincs rejtőzik" – mondta Winkler. Kitért arra is, stratégiával vagy valós cselekvés útján lehet az épített örökség helyzetét előremozdítani.
Jelelőkórus a Farkas utcai templomról
Majdnem telt ház előtt méretkeztek meg a diákcsapatok az opera színpadán, hiszen sokan voltak kíváncsiak arra, mit tettek a gimnazisták az elmúlt időszakban az általuk örökbe fogadott műemlékek megmentéséért. A középiskolások számára meghirdetett vetélkedő döntőjében hat kolozsvári gimnázium egy-egy csapata mutatta be látványos, színdarabszerű vagy éppen történelmi információkat felsorakoztató produkció keretében azt a műemléket, amelynek népszerűsítésére vállalkozott.
Az Apáczai Csere János Gimnázium és a Báthory István Gimnázium a Farkas utcai református templomot fogadta örökbe, előadásaikból a közönség megismerhette a nemrég felújított műemlék templom történetét. Ők végül a hatodik, illetve ötödik helyezettek lettek, jutalmul részt vehetnek a nyári Örökség őrei erdélyi táborban. Említésre méltó, hogy a Báthory diákjai a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájában tanuló diákokat is bevonták produkciójukba, így jelelőkórus is „énekelte" a diákok által írt dalt.
A Kolozsvári Református Kollégium diákcsapata a Nemzeti Színházról szóló produkciót mutatott be. Ma a román operának és színháznak ad otthont a műemlék épület, amelyben egykor a magyar színház működött. Hogy előadásuk interaktív legyen, többen közülük a nézőtéren foglaltak helyet. A végén innen kiabálták hangosan kórusban, hogy a „színház mindenkié". Előadásukkal végül a dobogó harmadik helyét érdemelték ki. Ők a közös nyári tábor mellé egy háromnapos csapatépítő kirándulást is nyertek a dévai Téglás Gábor Gimnázium és Horváth Anna kolozsvári alpolgármester felajánlásának köszönhetően.
Diákok fekete-fehér némafilmje
Ekkor került sor a végül a fődíjat is elnyerő János Zsigmond Unitárius Kollégium gimnazistáinak előadására. A diákok, mint arról lapunk több ízben is beszámolt, az egykor patinás New York Szálló és kávézó ma romos állapotban lévő épületét vették védelmükbe. Ők is az interaktív előadásmódot választották, dinamikus, a huszadik század történelmének különböző korszakait felvillantó előadásuk végén a szebb napokat megélt műemlék épület jelenlegi, lepusztult állapotát is megmutatták. Joggal készülhetnek a Winkler Gyula európai parlamenti képviselő által felajánlott brüsszeli tanulmányútra.
Negyedik lett, így épp csak leszorult a dobogóról a Brassai Sámuel Gimnázium, melynek diákjai az Uránia-palotát fogadták örökbe. Az egykori moziról is megemlékező előadásukat stílszerűen egy saját készítésű fekete-fehér némafilm vetítésével zárták. Jutalmul belépőt nyertek a Magyar Ifjúsági Értekezlet szervezte EU-táborba.
Végül az Onisifor Ghibu Gimnázium magyar tagozatos diákjai léptek fel, választásuk a kolozsvári vasútállomás épületére esett: időutazásról szóló produkcióval elevenítették fel az épület történetét. Ezzel a második helyet nyerték el.
Hegedüs Csilla, az Örökségünk őrei program kezdeményezője és irányítója, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke ezúttal a Transylvania Trust műemlékvédő egyesület nevében közölte: a második hellyel ingyenbelépő jár a bonchidai Electric Castle fesztiválra. Az eredményhirdetést megelőzően Szeretlek Kolozsvár! címmel egy kvízszerű vetélkedőre is sor került, ebben az Apáczai Csere János Gimnázium diákjai bizonyultak a legjobbnak, így ők vehetnek részt ingyen az áprilisi erdélyi humorfesztiválon.
A zsűri tagja volt Gaál György, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke, Maksay Ágnes, a kolozsvári Video Pontes Stúdió vezetője, Kádár Magor, a BBTE Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézetének tagozatvezetője, Makkai Bence vizuális kommunikációs szakértő, Hegedüs Csilla, az Örökségünk őrei program irányítója, Winkler Gyula európai parlamenti képviselő és Hagymás Gabriella, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diákja.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)