A svájci Neue Zürcher Zeitung szept. 8-i száma Andreas Oplatka cikkét közölte, aki Küzdelem a kisebbségi jogokért Romániában /alcíme: Ellentétek egy közvetítési kísérlet következtében/ címen megállapította, hogy a Project on Ethnic Relations /PER/ nevű szervezetnek a közvetítési kísérlete részeredményre vezetett, és heves vitát váltott ki az RMDSZ-ben. A közvetítő tárgyalásokon résztvevő RMDSZ-képviselők szerint Romániában csak kis lépésekkel lehet előrejutni a kisebbségi kérdés megoldását illetően, ezért minden esélyt meg kell ragadni. Tőkés László szerint viszont a tárgyalók csak magánemberként vettek részt a megbeszéléseken, megkerülték pártjukat. Ráadásul a tárgyalásokra egyedüli újságíróként meghívott David Binder újságíró a New York Timesben az RMDSZ-t radikális, szeparatista szervezetnek nevezte. A cikk a kisebbségi jogok terén tett ígérteket megvalósult tényként kezelte. /Egy kisebbségi közvetítés utóélete. = Új Magyarország, szept. 9./

"Andreas Oplatka, a Neue Zürcher Zeitung munkatársa részt vett a Jakabbfy Elemér emlékünnepségen, ebből az alkalomból kérdezte meg tőle a Romániai Magyar Szó munkatársa, ki volt az a svájci politikus, aki részt vett a PER tárgyalásain és ott volt Neptunon is. A neve Peter Sager, svájci képviselő volt, ma nyugdíjas, Kelet-Európa szakértő. Neptun után beszámolóval jelentkezett a Neue Zürcher Zeitungnál, de munkája egyoldalú volt, ezért nem is közölték. Hangvétele nem volt olyan szélsőséges, mint David Binderé, aki a New York Timesban írt /júl. 20-i szám/. Hasonló politikai sugallatra készült mindkét cikk. Oplatka szerint a Neptun-vitában mindkét fél követett el taktikai hibát. Tudomásul kell venni, állapította meg, hogy a kis lépések politikáját kell folytatni, a vitát pedig károsnak tartja. /Sike Lajos: A "titokzatos" svájci és Neptun. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 5./ "

Az Antall-kormánynak azt vetették a szemére, hogy túlságosan kemény hangot használ szomszédaival szemben. A Horn-kormánynak most tapasztalnia kellett, hogy a jóakarat és a baráti hangnem nem elegendő a partneri viszony rendezéséhez, írta Andreas Oplatka. /Neue Zürcher Zeitung, febr. 9./

A normális politikai viszonyok és a stabilitás jelének tartja a Neue Zürcher Zeitung, hogy az Iliescu által kijátszott magyar kártya is hatástalan maradt. A svájci lap szerint ez egyáltalán nem magától értetődő. A magyar kisebbség elnökjelöltje békülékeny stílusával sok románt a maga oldalára állított. /Magyar Nemzet, nov. 20./

"Martonyi János magyar külügyminiszter-jelölt a Neue Zürcher Zeitungnak nyilatkozva kifejtette, hogy Magyarország mind a NATO-val, mind az Európai Unióval szemben változatlan integrációs vonalat fog képviselni. Martonyi visszautasította a szlovákiai és romániai sajtóban időnként felbukkanó vélekedést, miszerint Magyarország következő kormánya "nacionalista és irredenta" lenne. "A Szlovákiában és Romániában élő magyar kisebbségnek megvannak a maga politikai képviselői, problémáik megoldásában elsősorban pozsonyi és bukaresti hivatalok az illetékesek. Emellett azonban természetes, hogy a mindenkori kisebbségi politikának a kétoldalú kapcsolatokban is megvan a maga súlya, s tekintettel a nemzetközi jogi normákra, szélesebb, európai keretben is szerepet játszik" - mutatott rá Martonyi. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./"

"A bálványosi nyári szabadegyetem zárónapján - a zsúfolt program miatt késve - Orbán Viktor miniszterelnök Zoe Petre elnöki tanácsossal és Markó Béla RMDSZ-elnökkel folytatott kötetlen eszmecserét. A bálványosi hagyománynak megfelelően Orbán Viktor trikóban tartotta meg előadását. A vitát Andreas Oplatka külpolitikai elemző, a Neue Zürcher Zeitung című svájci lap munkatársa vezette. Orbán Viktor egyebek között kijelentette: azzal, hogy az ország már de facto, jövő áprilistól pedig de jure is a NATO tagja, a magyar állampolgároknak nem kell többé aggódniok külső forrásból fakadó személyes vagy vagyoni fenyegetettség miatt. Ezt a folyamatot "az első szabadon választott magyar miniszterelnök, Antall József indította el az úgynevezett reorientációs külpolitika keretében 1990-ben". Arra semmiféle szabály nincs, hogy Magyarország és a többi, EU-ba belépő ország pontosan milyen alapon, mekkora forrásokat kap az unió központi költségvetéséből, ez a tárgyalóasztal mellett elért pozíció kérdése. "Azzal kell számolni, hogy a csatlakozásra jelentkező országok felvétele időben különböző hullámokban történhet meg. A magyar külpolitikának és az Erdélyben élő magyar közösségeknek ezzel a ténnyel mint realitással kell számolni. Ez rendkívüli, új helyzet a magyar közösségek számára, akár a magyar állam határain belül, akár azon kívül élnek. Ennek kezelésére ez idáig nem született a szomszéd államokkal kormányzati szinten is egyeztetett stratégia". A román államfővel és miniszterelnökkel egyetértettek abban - mondta el Orbán -, hogy a kérdést kezelniök kell, és ennek módját is közösen kell kialakítaniok. A NATO-hoz és az Európai Unióhoz való tartozása révén az elkövetkező évek Magyarország tartós fölértékelődésének évei lesznek. A szomszédoknak úgy kell számolniok vele, mint mostani súlyát néhány éven belül jelentősen megnövelő állammal, amely ezt az erősödést nem a szomszédos országokkal szembeni fölértékelődésnek tekinti, hanem a velük való együttműködésre is fel akarja használni" Zoe Petre az elnöki hivatal és a román politikai vezetés nevében kijelentette, hogy osztja a magyar miniszterelnök által kifejtett bátor és világos gondolatokat. Felszólalásában a két országban most kormányon lévő demokratikus erők alapvető kötelességének nevezte a kétoldalú együttműködés építését, amely lényeges eleme a térség stabilitásának, és ténylegesen megnyitja Nyugat-Európát a másik Európa felé, amely így nemcsak kulturálisan, hanem intézményesen is a földrész integrált részévé válik. Zoe Petre támogatta egy romániai állami magyar egyetem létrehozását. - A kétoldalú kapcsolatépítés eredményei között kiemelten szólt Zoe Petre a magyar félnek a romániai magyar kisebbség irányában megnyilvánuló kitartó gondoskodásáról, amelyet a Romániával való együttműködés egyik formájaként értékelt. A schengeni egyezménnyel kapcsolatos távlati gondokról szólva, a romániai magyaroknak biztosítandó kettős állampolgárság vagy vízumkedvezmény tekintetében felvetett javaslatokra utalva Zoe Petre rámutatott: elképzelhetetlen, hogy egy ország polgárait két kategóriára osszák a szabad mozgás tekintetében. Ez mélyrehatóan megrontaná a többség és a kisebbség viszonyát. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 27./ Az előadások után Orbán Viktor kérdésekre válaszolt. Az egyetemmel kapcsolatban a következőket mondta. A mai napon a romániai magyar egyetemről formabontónak is nevezhető beszélgetést folytatott Radu Vasile miniszterelnökkel. (Mint mondta, kettejük alkatához jobban illik, ha nem diplomáciai nyelvezetet használnak, hanem érdemben próbálják megközelíteni a kérdést.) Itt van a magyar nyelvű egyetem ügye. "Szégyen, ami az utóbbi időben történt." Mégiscsak az a helyzet, hogy a hatvanas évekig volt magyar egyetem Romániában. "Ha elkezdünk arról beszélni, hogy a multikulturális értékesebb-e, mint az egynyelvű, akkor soha az életben sehová sem fogunk eljutni." Ezután feltette a kérdést: akkor most merre haladunk időben, előre vagy hátra? Orbán kifejtette, arra lenne szükség, hogy a román fél eldöntse: elfogadható-e számára egy tisztán magyar egyetem működése Erdélyben, leginkább Kolozsváron. A magyar miniszterelnök szerint jó lenne, ha a kétoldalú vegyes bizottságban elindítanák a kisebbségi ügyekkel foglalkozó albizottság munkáját és ennek keretében - abban a szellemben, ahogy érdemben eszmecserét folytatott román partnerével - elkészülne az egyetem ügyével kapcsolatban egy problémakatalógus, és meghoznák a szükséges döntéseket vagy ilyen, vagy olyan irányban, világos helyzetet teremtve. A jelenlegi állapot olyan konfliktussal terheli meg a román-magyar viszonyt, aminek nem kellene megterhelnie - fejtette ki a kormányfő. Orbán elmondta, hogy a megoldáshoz felajánlotta a magyar kormány segítségét minden értelemben, de egyben azt is leszögezte, hogy a maga részéről teljesen legitim ügynek tartja a romániai magyarság igényét a saját, önálló oktatási rendszerre az óvodától az egyetemig. Ez mindenütt Európában jogos igény, amellyel szemben nagyon nehéz kifogást emelni. A romániai magyaroknak megfelelő garanciákat nyújtó megoldás nélkül nem képzelhető el kiegyensúlyozott román-magyar kapcsolatrendszer, viszont a megoldás létrejöttével minőségi szempontból teljesen új szakasz nyílna a kétoldalú kapcsolatok történetében - mondta a miniszterelnök, aki hangsúlyozta: nagyon bízik az előrelépésben. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./ Egy kérdésre válaszolva Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn a Határon Túli Magyarok Hivatala /HTMH/ további szerepéről beszélt. A magyar államigazgatást radikálisan átalakítják. A HTMH bekerül a külügyminisztérium rendszerébe. Ezzek semmi nem csorbul meg, semmi nem vész el. A "HTMH eredményességét az szabja meg, hogy ki Magyarország miniszterelnöke, milyen pártot képvisel, ki a külügyminiszter, és hogy nemzeti érzelmű a doktrína, amelynek alapján működik a külügy." /Orbán Viktor a Határon Túli Magyarok Hivataláról. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./"

"Octav Cozmanca közigazgatási miniszter nemtetszésének adott hangot, amiért kormányát, úgymond, nem tájékoztatták a két magyar diplomata erdélyi látogatásának részletes programjáról. Íjgyártó István bukaresti magyar nagykövet értetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a román hatóságok megkérdőjelezték Németh Zsolt látogatásának hivatalos jellegét, mivel erről előzetesen egyeztettek a román partnerrel. A nagykövet a hírek szerint tegnap Cristian Diaconescu államtitkárral tárgyalt ebben az ügyben. Adrian Nastase miniszterelnök márc. 5-én azt nyilatkozta, hogy Németh Zsolt romániai látogatása hivatalos volt, de Kovászna és Hargita megyékben olyan tárgyalásokat is folytatott a külhoni magyarok státustörvény tervezetéről, amelyeknek nincs helye ebben az országban. Ilyen nem hivatalos látogatást tett nemrég Kolozsváron a magyar külügyminiszter egy másik helyettese is. A jövőben véget kell vetni ennek a gyakorlatnak - jelentette ki Nastase. Nincs kivetnivalója a magyar állami tisztségviselők és a romániai magyar közösség közötti megbeszéléseknek, de a protokoll szabályait be kell tartani. Dávid Ibolya esetében a román kormányfő kijelentette: "más dolog magánemberként részt venni egy bálon, és más dolog ugyanazon alkalommal a helyi polgármesterrel a Megbékélési Parkról tárgyalni". /Nemcsak Németh Zsoltra, hanem Dávid Ibolyára is neheztelnek a román hatóságok. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 6./ Adrian Nastase miniszterelnök - Németh Zsolt külügyi államtitkár és Dávid Ibolya igazságügyi miniszter látogatására célozva - márc. 5-én kijelentette, magyarországi tisztségviselők csak kísérettel, a kormány tudtával és beleegyezésével folytathatnak tárgyalásokat Románia területén. Adrian Nastase kormányfő fogalmazott: Németh Zsolt hivatalos látogatása csupán Bukarestre korlátozódott, a magyarlakta megyékben pedig a tisztségviselő "olyan tárgyalásokat folytatott a státustörvényről, amelyeknek Romániában nem lett volna szabad elhangzaniuk". Nastase szerint a hazai hatóságoknak "őrizniük" kell a szomszédos országból idelátogató vendégeket. "Más az, ha valaki magánemberként utazik egy fürdőhelyre. De ha egy tisztségviselő a Megbékélés Parkjáról beszélget Arad polgármesterével, kapcsolatban kell lennie a kormánnyal is" - fejtegette Adrian Nastase. Hozzáfűzte, a magyar kormány küldötteivel a hazai kormány képviselőinek a kétoldali kapcsolatokról kell tárgyalniuk. "Nem elfogadható, hogy ezek a találkozók olyanok legyenek, mintha a senki földjén történnének. Változtatunk az ezelőtti gyakorlaton" - összegezte. - Tatiana Maxim külügyi szóvivő elmondta, hogy márc. 5-én Íjgyártó István magyar nagykövet részt vett egy külügyminisztériumi megbeszélésen, ám szó sem volt arról, hogy Mircea Geoana tárcavezető magyarázatot követeljen tőle. "A nagykövet rutintárgyalást folytatott Mihai Dobre minisztériumi főtitkárral. Az ilyenfajta megbeszélések nem mennek ritkaságszámba. Napirenden szerepelt Mircea Geoana március 26-ra tervezett magyarországi látogatása, természetesen szóba került a magyar tisztségviselők nemrég történt látogatása is" - tájékoztatott a szóvivő. Hozzátette: a romániai látogatásokkal kapcsolatos nyilatkozatokat nem a külügyminisztérium kezdeményezte, a probléma nem a külügyi tárca képviselőitől indult. Octav Cozmanca Dávid Ibolya magyar igazságügyi miniszter és Németh Zsolt külügyi államtitkár romániai látogatására utalva megjegyezte: "ha a szomszédos ország kormányának képviselői turistaként jönnek Romániába, viselkedjenek ennek megfelelően, és ne találkozzanak hazai tisztségviselőkkel". A közigazgatási tárcavezető hozzáfűzte: a történtekért Mircea Geoana külügyminiszter magyarázatot követel Magyarország bukaresti nagykövetétől, Íjgyártó Istvántól. Íjgyártó szűkszavúan nyilatkozott az MTI hírügynökségnek. Mint mondta, megdöbbentőnek tartja, hogy a román hatóságok megkérdőjelezik Németh Zsolt látogatásának hivatalos jellegét, annál is inkább, hogy a látogatás programjáról a román hatóságokat előzetesen tájékoztatták. /E. Ferencz Judit: Íjgyártó Istvánt "rutinbeszélgetésre" hívták a román külügyminisztériumba. Nastase: Erdély nem senki földje. = Krónika (Kolozsvár), márc. 6./ Adrian Nastase miniszterelnöknek a magyar kormánypolitikusok magánlátogatásai kapcsán tett szokatlanul ingerült kijelentéseit vizsgálva feltehető a kérdés: ki van otthon Erdélyben. A román államhatalom vagy azok a magyar miniszterek, államtitkárok, akik nem átallanak olykor egy-egy baráti összejövetelre, bálra vagy keresztelőre is átugrani a határon? Az a tény - hogy a magánlátogatások ennyire érzékenyen foglalkoztatják a román kormányt - a bukaresti hatalom frusztráltságáról, féltékenységéről árulkodik. Ez a hatalom nem érzi otthon magát a Kárpát-kanyaron belül, állapította meg Gazda Árpád. A kötődést Nastase a paragrafusok szigorával próbálja kompenzálni, Gheorghe Funar pedig szobrok, táblák, zászlórudak felállításával. /Gazda Árpád: Ki van otthon Erdélyben? = Krónika (Kolozsvár), márc. 6./ A Neue Zürcher Zeitung című svájci lap márc. 5-i számában Disszonancia Románia és Magyarország között címmel közölte tudósítója, Andreas Oplatka rövid cikkét. Oplatka rámutatott: Cozmanca kirohanása nem illik sem a román külügyminiszter közelgő budapesti látogatásához, sem ahhoz, hogy a két ország védelmi minisztere igen elégedetten nyilatkozott pénteki találkozójukról. A kirohanás célja, hogy emlékeztesse Adrian Nastase kormányfőt arra, hogy tavaly, még ellenzékben, Orbán Viktor magyar miniszterelnök hivatalos látogatása után éppen ilyen felháborodottan nyilatkozott a vendégnek a látogatáshoz csatlakozó erdélyi kirándulásáról - írta Oplatka. /A Neue Zürcher Zeitung Cosmanca különös kirohanásáról. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 6./"

"A júl. 30-i bukaresti lapok egységesen azt írták, hogy eredménytelenül végződött Adrian Nastase és Orbán Viktor júl. 28-i találkozója. Orbán Viktor kormányfő is csak azért kereste fel Romániát, hogy elmagyarázza: Magyarország jottányit sem enged a státustörvényből - írta az Adevarul. A kormánypárt véleményét tükröző Cronica romana szerint Magyarország nem hajlandó meghallgatni a román kormány érveit. A másik "kormánylap", a Dimineata című újság pedig kifejtette: Románia a demokrácia élvonalában jár, hiszen a legkorszerűbb európai elvárásoknak megfelelő feltételeket biztosít a romániai magyar kisebbségnek kulturális önazonossága megőrzéséhez. Ezért abszurd dolog, hogy Magyarország külön törvényben óhajtja védeni a határon túli magyarokat, és csak Orbán Viktor arroganciáját mutatta azzal a javaslatával, hogy Románia hozzon hasonló törvényt saját határon túli honfitársainak. - A Die Presse szerint a romániai magyar kisebbség kezelésével kapcsolatos vitában a hét végén tartott Orbán-Nastase találkozón sikerült egyfajta fegyverszünetet elérni. A lap szerint a magyar miniszterelnöknek egy politikai és gazdasági ajánlatokból álló csomaggal valószínűleg sikerült Nastasét engedményre késztetnie. Szeptember közepére újabb tárgyalásokat irányoztak elő a vitatott magyar státustörvényről, amely - mint a lap írja - kereken 1,7 millió Romániában élő magyar javát szolgálja. Az Orbán Viktor által előterjesztett politikai és gazdasági ajánlatok közül a Die Presse kiemelte azt a javaslatot, hogy Románia ugyanazokat az előjogokat biztosítsa a Magyarországon élő 40 ezer fős román kisebbség számára, mint amelyeket a magyar státustörvény irányoz elő. A Neue Zürcher Zeitung című konzervatív svájci napilap beszámolt az Orbán Viktor által előterjesztett javaslatokról, amelyek révén a lap szerint a magyar kormányfőnek sikerült elkerülnie, hogy Marosvásárhelyen, vendégként védekezésre kényszerüljön. /Egyetértettek abban, hogy nem értenek egyet. Bukaresti lapok a marosvásárhelyi találkozóról. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 31./"

Antje Vollmer, a német Bundestag alelnöke nemzetközi kisebbségi törvényszék létrehozását javasolja a szélsőséges nacionalizmus erejének megtörésére a Neue Zürcher Zeitung-ban máj. 11-én megjelent írásában. Vollmer emlékeztetett arra, hogy Václav Havel cseh államfő nemrégiben a lap hasábjain óvott attól, hogy Edvard Benes államfőt nemzetközi bűnbakká tegyék, hiszen ő csak az etnikailag homogén állam korára jellemző eszméjét követte, amely az első világháború után fatálisan összekapcsolódott a népek önrendelkezési jogával. A németek (és magyarok) elűzése azért nem váltott ki nagyobb ellenállást, mert ezt a gondolkodást osztotta a legtöbb nyugati politikus is. Antje Vollmer megállapította: egy állam nemzeti identitása szélsőséges esetben csak más etnikai csoportok kizárásával valósítható meg. Ezért a szélsőséges nacionalista mozgalmak mindig elűzéshez vezetnek, s ez az aktualitása a Benes körüli, látszólag múltba forduló vitának is. "A populisták saját népüket a többi nép fölé helyezik, s ezzel közvetlenül Benes mellé beállnak egy olyan eszmetörténetbe, amely mindig is fenyegette Európát " - írta a német politikus. "Meg kell találni az utat a saját nemzetállamon belüli önrendelkezéshez és kulturális autonómiához. Javaslom, hogy hozzunk létre nemzetközi kisebbségi törvényszéket, ahová olyan kisebbségek fordulhatnak, amelyek úgy érzik, hogy egy adott államban sérülnek jogaik, ott vádat emelhetnek, s ahol megvádolt nemzetállam is meghallgatást nyer. Azok a kisebbségek pedig, amelyek maguk is erőszakhoz folyamodnak, elvesztik nemzetközi védettségüket" - írta Antje Vollmer. /Német javaslat nemzetközi kisebbségi törvényszék felállítására. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 13./

"A Neue Zürcher Zeitung című független svájci lap dec. 31-i száma tudósítója, Andreas Oplatka egész oldalas írását közölte Magyarországról és a határon túli magyarságról, jelezve, hogy e cikkel Oplatka befejezte kelet-közép-európai tudósítói tevékenységét. A szerző széles, a Habsburg-kor kezdetéig visszanyúló történelmi áttekintést adott. A kelet-európai gondolkodásmód a nyugat-európainál sokkal inkább történelemorientált. Az 1920-ban kötött, 1947-ben megerősített béke a vesztes megbüntetésére irányult, és nem volt alkalmas arra, hogy a térség megbékélésében érdekeltté tegye Magyarországot. Marosvásárhelyen erőszakos cselekmények voltak, a frontok azóta alig kevésbé merevek, mint akkor. A kétoldalú kapcsolatok korrektek, felszínesen barátságosak. Amikor Orbán Viktor kormánya hozzányúlt a kisebbségi kérdéshez, a szomszédos országokban felszakadtak a félelmek. . Jugoszlávia és Ukrajna - ahol szintén nagyobb magyar kisebbség él - nyugodtan vette tudomásul a kedvezménytörvényt, de Szlovákia kikérte magának a beavatkozást, Románia pedig felmorzsoló hadviselésbe kezdett, amelynek végén úgy tűnik, csak kevés marad a törvényből. Az elutasító magatartást bátorították a nyugati állásfoglalások, amelyek csekély megértéssel voltak a magyar elképzelések iránt. Magyarországon remélik, hogy az EU-tagság gyógyír lesz a magyar nemzet feldarabolására. Elképzelhető: a közös EU-tagság lassan majd megváltoztatja a gondolkodási mintákat. /Neue Zürcher Zeitung: Együttélés a Kárpát-medencében, azaz Oplatka búcsúzik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 3./"

A kettős állampolgárságról szóló magyarországi népszavazásnak az a legnagyobb baja, hogy egyáltalán megtartották, hiszen nem ez volt a legmegfelelőbb eszköz a kérdés megoldására – ezt fejtik ki a dec. 7-i romániai magyar napilapok. A román lapok közül az Adevarul kifejtette: a népszavazáson a magyarok "józanságról" és európai érettségről tettek tanúbizonyságot. Az újvidéki Magyar Szó azt írta, hogy felmerül a felelősség kérdése "a népszavazás kiíratásáért, illetve annak kinyíratásáért, az anyaországba vetett hit gyújtogatásáért és az elromantizált nemzetbálvány imádatára való bujtogatásért". "A mai Magyarországon nincs kétmillió magyar, aki fontosabbnak tartja a nemzetet, mint saját egyéni (mégoly kisszerű) boldogulását. Ezt meg kell hallanunk, meg kell értenünk, és ennek tudatában kell cselekednünk". A pozsonyi Új Szó szerint sokakban joggal kelt visszatetszést, hogy Magyarország miniszterelnöke a "legsötétebb szociális demagógia érvrendszerével" a "nem" mellett tette le voksát a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson. Új időszámítás kezdődik a magyar–magyar kapcsolatokban. Az "anyaország" ugyanis most egyértelműen tudtunkra adta: nem kér belőlünk" – olvasható a lapban. A magyar kormánypártok: "Aljas (bel)politikai játszma eszközeivé tettek bennünket, pártpolitikaivá silányítva a nemzetpolitikai ügyet, majd – sokadszor – rólunk, de nélkülünk döntöttek", amikor azzal riogatták a választópolgárt, hogy "csapatostul fognak beözönleni ezek a jöttmentek, és felzabálják a szociális ellátórendszert". A belgrádi Politika is úgy értékeli: a magyar kisebbség kettős állampolgárságáról szóló magyarországi népszavazás az anyaország pofonja volt a határon túl élő nemzettársaknak. A lap szerint a népszavazási kampány során a magyarországi médiákban a demagóg pragmatizmus és a nemzeti populizmus csapott össze, s úgy tűnik, hogy inkább választási kampányról volt szó, nem a szomszédságban élő kisebbségről való gondoskodásról. A Frankfurter Allgemeine Zeitung címben is idézte Markó Bélát, az RMDSZ vezetőjét, aki szerint a határokon túli magyarok nagy része csalódott, mivel "a pártpolitika legyőzte a nemzetpolitikát". A Neue Züricher Zeitung konzervatív svájci napilap Hidegzuhany a Fidesz számára, az eredménytelen népszavazás a szocialistákat erősíti címmel elemezte a népszavazás kimenetelét. /"Aljas belpolitikai játszma eszközeivé tettek bennünket!" Lapvélemények a magyarországi referendumról. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./

Parti Nagy Lajos Hősöm tere című regényét az a soproni születésű Mora Terézia fordította németre, aki Németország ünnepelt írójaként látogatott vissza szülőhazájába. Esterházy Péter Harmonia caelestis-ét is Mora Terézia ültette át németre, az ő regényeit viszont Nádori Lídia és Rácz Erzsébet fordította magyarra, mert az 1971-ben született, de 1990 óta Berlinben élő hölgy anyanyelvéről csak fordít, de szépirodalmat németül alkot. Nagyjából minden harmadik magyar hazánk határain kívül él. Közülük a tollforgatók vagy nyelvet váltottak idegenben (mint például Arthur Koestler, Arnóthy Kriszta, Mikes György, Ephraim Kishont, azaz Kishont Ferenc vagy Sebestyén György, aki a Magyar Nemzet cikkírójából lett az osztrákok legolvasottabb írója s a bécsi PEN főtitkára), avagy megőrizték anyanyelvüket s magyarul alkottak, mint Márai Sándor, Cs. Szabó László, Kabdebó Tamás, Határ Győző, Gömöri György és még annyian mások. Lénárd Sándor csak nyolc esztendőt élt Magyarországon (latinra fordította a Micimackót), németül írott verseit Nemes Nagy Ágnes és Weöres Sándor, a római konyháról írott szakácskönyvét pedig Tandori Dezső és Tandori Ágnes terelte vissza a fogantató anyanyelvhez. Az oslói Sulyok Vince norvégra fordította többek között Csoóri Sándor írásait Mennesker, grener (Emberek, ágak) címmel. A legutóbb Széchenyiről írott könyvével feltűnt Oplatka András németül írja cikkeit (Andreas Oplatka néven) a Neue Züricher Zeitung hasábjain, akárcsak Georg Paul Hefty (Hefty György) a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, de ha egy sajtótájékoztatón találkoznak, anyanyelvükön érintkeznek egymással. /Juhani Nagy János: Magyar fordít magyart. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./

A román alkotmánybíróság döntésével megbénította az egykori kommunista titkosrendőrség aktáinak feldolgozását és értékelését végző testület munkáját, ami a Neue Zürcher Zeitung meglátása szerint a Securitate-dossziék eltemetését jelentheti. /A Securitate visszavág. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 11./

Kiéleződött szlovák–magyar feszültség címmel számolt be a Neue Zürcher Zeitung svájci újság a két szomszédos ország viszonyának legújabb történésekről. A lap szerint a Fico-kormány attól a jobboldali-populista Szlovák Nemzeti Párttól függ, amelynek vezetője, Ján Slota hónapok óta magyarellenes hangulatot szít. A Neue Zürcher Zeitung szerint a szlovák–magyar súrlódások fokozatosan önálló életet kezdenek el élni. /Kiéleződött magyar–szlovák viszony. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./

Székelyföldről közölt riportot augusztus 11-i számában a Neue Zürcher Zeitung svájci napilap. Magyarországon kezdenek megváltozni a hatalmi viszonyok: a „jobboldali nacionalista” Fidesz nagy valószínűséggel győzni fog a következő választásokon, és vélhetően a „szélsőjobboldali, soviniszta” Jobbik is bekerül a parlamentbe – írta a svájci tudósító. A szerző látogatást tett Sepsiszentgyörgyön. A magyar többség szemében állandó provokáció, hogy a főutcát a román nemzeti ünnepről, Erdély Romániához csatolásának napjáról 1918. December 1. utcának nevezték el. Egyes magyarok szemében szálka Mihai Viteazul román nemzeti hős szobra is. Antal Árpád András polgármester elmondta: a többségi magyarok számára egyenesen elviselhetetlen, hogy például a rendőröket és a csendőröket kizárólag magyarul nem beszélő románok közül toborozzák. A polgármester kifejtette, a székelyek dél-tiroli vagy katalán mintát követő autonómiát szeretnének. Antal szerint „lopakodó románosítás” zajlik, románok szisztematikus betelepítése azzal a céllal, hogy még jobban visszaszorítsák a magyar kisebbséget. /Székelyföldről svájci szemmel. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 12./

Vita az Európai Parlamentben a magyar helyzetről, jogalkotásról
Az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának kezdeményezésére közmeghallgatást tartott csütörtökön Brüsszelben az EP szabadságjogi szakbizottsága a magyarországi helyzetről, az elmúlt időszak magyar jogalkotási folyamatáról, arról, hogy az új alkotmány és az ahhoz kapcsolódó sarkalatos törvények mennyiben felelnek meg az európai demokratikus értékeknek.
A rendezvényen részt vett Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, aki szerint a fórumon sikerült megerősíteni, hogy a kormány érdekelt az uniós intézményekkel való együttműködésben. Úgy vélte, a mostani vita “alapvetően pártpolitikai vonalak mentén tört szét”, ahogyan az a januári plenáris EP-ülésen is tapasztalható volt. Azt mondta, nem olyan nagy tragédia, ha az EP következő heti plenáris ülésén határozatot fogadnak el Magyarországról, “ettől még nem kell szívinfarktust kapni”. A közmeghallgatáson a többször visszatérően megemlített médiatörvénnyel kapcsolatban Navracsics közölte: a módosítási tervezetet, amint elkészül, el fogják küldeni az Európa Tanácsnak, és a parlamenti eljárással megvárják majd a strasbourgi székhelyű testület véleményét. Neelie Kroes, az Európai Bizottság médiaügyekben illetékes alelnöke hangsúlyozta: ha a médiajogban nem egyértelmű szabályok esetleges megsértését magas büntetési tétellel fenyegetik, akkor az öncenzúrához vezethet, akár büntetések kiszabása nélkül is. A biztos a rendezvény előtt megbeszélést folytatott Navracsics Tiborral, és súlyos aggodalmának adott hangot a magyarországi helyzet miatt. Felszólította a magyar kormányt: kérjen átfogó véleményt az Európa Tanácstól arról, hogy a magyar médiaszabályok gyakorlati alkalmazása mennyiben felel meg az alapvető értékeknek, majd fogadja meg az Európa Tanács ajánlásait. A meghallgatáson a kormányfőhelyettes erre ígéretet is tett, de hozzátette: persze csak akkor, ha az ajánlások – amint azt feltételezi – nem ellentétesek a magyar jogrendszerrel és alkotmányossággal. Kroes és Francoise Le Bail, az Európai Bizottság igazságügyi főigazgatója kitért arra is, hogy a végrehajtó testület aggályai szélesebbek a múlt hónapban indított kötelezettségszegési eljárásokban szereplő problémáknál, a demokrácia általános “állapotára” és a politikai struktúrára is vonatkoznak. Le Bail megismételte a bizottság igazságügyi és adatvédelmi téren korábban ismertetett kifogásait. Jelezte, hogy a testület fenntartja a szakmai kapcsolatot a magyar hatóságokkal, és próbál segíteni a problémák megoldásában. Nem fog ugyanakkor vonakodni attól sem, hogy ha szükségesnek látja, további lépéseket tegyen. Navracsics kiállt az új alkotmány és a tavaly hozott sarkalatos törvények szükségessége mellett, és hangoztatta, hogy Magyarországon a demokrácia szabályainak megfelelően működik “a fékek és ellensúlyok rendszere” is. Ami az Európai Bizottság által kifogásolt magyar jogszabályokat illeti, egyebek közt elmondta: az adatvédelmi hatóság függetlenségének növelése érdekében már elkészült a módosító normaszöveg tervezete, a bírák nyugdíjazása ügyében pedig kompromisszumos javaslattal él a magyar fél. A strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) két jelentéstevője február 16–17-én tesz látogatást Magyarországon, az ET égisze alatt működő Velencei Bizottság pedig nyolc magyar sarkalatos törvényről készít jogi szakvéleményt az elkövetkező hónapokban – mondta a meghallgatáson Andrew Cutting, az ET brüsszeli EU-összekötő irodájának munkatársa. Morten Kjaerum, az Alapvető Jogok Európai Ügynökségének igazgatója úgy vélekedett, a jogállamiság követelménye mintegy kiemelkedik a többi uniós alapérték közül, és mindegyiket át kell hatnia. Ezzel összefüggésben figyelmeztetett arra, hogy az igazságszolgáltatás rendszerét – azon belül például a bíróságok szervezeti kérdéseit, a bírák kinevezési rendjét – különös figyelemmel kell megvizsgálni. Dunja Mijatovic, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet médiaszabadság-képviselője emlékeztetett: ő már 2010 nyara – a magyar médiatörvény tervezetének parlamenti benyújtása óta – “lengeti a piros zászlót”, igyekszik figyelmeztető jelzéseket adni Magyarországgal kapcsolatban. Mostani hozzászólásában szorgalmazta, hogy a magyar kormány a médiatörvény megváltoztatásában menjen túl azokon a minimumkövetelményeken, amelyeket a tavaly decemberi alkotmánybírósági döntés megfogalmazott mint alkotmányellenes, ezért módosítandó területeket.
*
Több tárgyilagosságot
Több ismeretre és tárgyilagosságra lenne szükség a Magyarországról szóló vitákban, az agresszív vádaskodást vissza kellene fogni – mondta Oplatka András, a Neue Zürcher Zeitung tekintélyes svájci napilap volt szerkesztője az Európai Parlament brüsszeli székházában a magyarországi helyzetről folytatott csütörtöki közmeghallgatáson. Oplatka szerint az országra kampányszerűen zúduló bírálatözön helytelen, groteszk módon eltúlzott, és a vádak részben magyarországi belpolitikai indíttatásúak azok részéről, akik voltaképpen nem ismerik el a 2010-es választások eredményét. A kettős, svájci és magyar identitású történész és újságíró, a Neue Zürcher Zeitung egykori magyarországi tudósítója hangsúlyozta ugyanakkor azt is: ő maga sem helyesli a magyar kormányzat több intézkedését, így a médiatörvény – és általában a törvényalkotás – elkapkodását. Úgy véli, a kormányoldal a kétharmados többség birtokában több nagyvonalúságot mutathatott volna. Az ismerethiány egyik tipikus példájaként hozta fel azt az állítást, hogy Magyarországon “eltörölték a köztársaságot”, holott az alaptörvény kimondja, hogy az ország államformája köztársaság. A határon túli magyaroknak lehetővé tett állampolgársággal kapcsolatban utalt Németország állampolgárságot nyújtó gyakorlatára. A rasszista jelenségekről pedig megjegyezte: az első Orbán-kormány idején iktatták törvénybe a holokauszt-emléknap intézményét, és hogy szocialista kormányok alatt háborítatlanul tartottak budapesti megemlékezést a neonácik. Oplatka úgy vélekedett, hogy ha nem terelik tárgyilagos mederbe a Magyarországról folyó vitákat, abból csak az Európa-ellenes erők húzhatnak hasznot.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Románia, a gyengélkedő jogállam
Románia és Bulgária öt évvel ezelőtti EU-felvételét sokan elhamarkodottnak nevezték, arra hivatkozva, hogy a két balkáni ország sem politikai, sem gazdasági téren nem volt érett az uniós tagságra. Az azóta összegyűlt tapasztalatok csakugyan kijózanítóak: a csatlakozás előtti reformlendület alábbhagyott, mihelyst a két ország „birtokon belül” volt.
A részleges haladáshoz sokszor erőteljes külső nyomásra volt szükség, és azt is viszonylagossá tette a más területeken roszszabbodó helyzet – írta a Neue Zürcher Zeitungban közölt elemzésében Daniel Ursprung, a Zürichi Egyetem Kelet-Európával foglalkozó munkatársa. Terjedelmes írásában rámutat: a közelmúltban kirobbant román belpolitikai válság megmutatta, milyen gyengék a jogállamiság és a demokrácia elvei, amelyeket sok esetben pusztán a hatalom eszközének tekintenek.
Amikor a bukaresti alkotmánybíróság érvénytelennek nyilvánította a Traian Băsescu elnök leváltásáról kiírt népszavazást, Victor Ponta kormányfő „törvénytelennek és igazságtalannak” nevezte a döntést. Crin Antonescu ideiglenes államfő pedig azzal szidalmazta az alkotmánybírákat, hogy ők Băsescu „politikai tisztjei”. A hatalmi ágak szétválasztásának tiszteletéről alig esett szó.
A demokratikus játékszabályoknak a tiszta hatalmi politika érdekében történő hasonló lebecsülése tapasztalható 2010 óta Magyarországon is az elemző szerint. A baloldali kormány rossz gazdálkodása miatti felháborodás, valamint egy kedvező választási törvény kétharmados többséghez juttatta Orbán Viktor nemzeti-jobboldali Fidesz pártját. Választási győzelmét a Fidesz „fülkeforradalomként” értelmezte, és hozzálátott ideológiai elképzelések szerint átalakítani az államot.
A demokratikus és jogállami értékek hiányzó tiszteletének alapját mind Magyarországon, mind Romániában az a politikai kultúra képezi, amelynek eszménye nem a közmegegyezés, hanem a saját érdekek kíméletlen érvényesítése, s amely a másik oldal felé kinyújtott kezet gyöngeségként értelmezi – fogalmazott Daniel Ursprung.
Történelmi okok
Ennek a magatartásnak szerinte különböző történelmi okai vannak. A szocializmus táptalaja volt a paternalista magatartásnak az állammal szemben, amelytől a lakosság gazdasági stabilitást várhatott, politikai jogokat viszont nem. A volt szocialista államok egyike sem tekinthetett vissza demokratikus hagyományokra. A kommunista pártok uralma előtt tekintélyelvű vagy áldemokratikus rezsimek voltak hatalmon. Az 1989 utáni reformok túlságosan a gazdaságra összpontosultak, míg a demokratikus elvek előmozdítására túl kevés figyelmet fordítottak. Romániával ellentétben Magyarországon a politika porondját meghaladó, mély társadalmi szakadék húzódik jobboldal és baloldal között.
Az ideológiai megosztottság részben a 20. század politikai fordulatainak a következménye: a rövid életű 1919-es tanácskormány, az 1956-os népfelkelés szovjet csapatok által történt vérbe fojtása és a társadalom azt követő depolitizálása, de az 1920. évi trianoni békeszerződés is kiemelkedő szerepet játszik a kollektív emlékezet szempontjából – fogalmazott az elemző. Ursprung szerint nemzeti-jobboldali szemszögből nézve a magyar nemzetet külső és belső ellenségek fenyegetik, ami antikommunista és antiliberális védekező magatartást eredményez. Romániában viszont a politikai táborok kuszák és instabilak, ami nemigen tesz lehetővé egyértelmű ideológiai besorolást. A törésvonalak főleg pillanatnyi érdekekből és a politikai vezetők narcisztikus jelleméből adódnak.
Aggasztó román és bolgár helyzet
A jogállami-demokratikus fejlődés szempontjából Bulgária is aggodalomra ad okot. A Mediana intézet friss fölmérése szerint a lakosság bő harmada elutasítja a demokráciát, miközben széles körben helyeslésre találnak a tekintélyelvű tendenciák. A súlyos problémák láttán a tömegek kisebbik rossznak tekintik az erőskezű vezetőt. A kommunizmus bukása után viharos idők következtek Bulgáriában. Az állami struktúrákat részben tudatosan meggyengítették: a kommunistaellenes erők így akarták megtisztítani az államapparátust és a titkosszolgálatokat a régi rezsim funkcionáriusaitól. A biztonsági erők holdudvarából elbocsátott káderek összefogtak, és az általános káoszban bűnözői csoportokat hoztak létre. A szervezett bűnözés kedvelt műfajává vált „védelmi pénzek” zsarolása, amelytől a lakosság széles rétegei szenvedtek az 1990-es években. Románia ezt jobbára megúszta.
Az itteni kommunista funkcionáriusok átmentették hatalmi pozícióikat. A hírhedt titkosszolgálatot, a Szekuritátét három hónappal Ceauşescu bukása után új néven reaktiválták. A nomenklatúrával összefonódott erők arra használják politikai és gazdasági hatalmukat, hogy az állam segítségével megtömjék a zsebüket. A jelenlegi kormányszövetség (USL) stratégiájának az a célja, hogy módszeresen aláássa a jogállamot és a hatalmi ágak szétválasztásának rendszerét, így akarva megszerezni az ellenőrzést az eddig független intézmények fölött.
Jelentős szerep jut ebben a személyes bosszúnak is az elemző szerint. Băsescu ugyanis a maga megosztó stílusával számos politikust megsértett, kinevezési gyakorlata során pedig nemigen volt tekintettel az erős politikai befolyással rendelkező hálózatokra. Így a válságnak sajátos nemzeti okai is vannak, még ha annak alapját az alapvető politikai értékek csekély elfogadottsága képezi is. A romániai konfrontáció egy korrupt politikai osztály felhorgadásaként értelmezhető, amely berzenkedik az ellen, hogy bűntetteiért felelősségre vonják, vagy elveszítse kiváltságait.
A biztonsági erők vezetőinek busás javadalmazása eddig megóvta Romániát attól, hogy Bulgáriához hasonlóan a bűnözés ingoványába süllyedjen. Ugyanakkor befolyásos klikkek jöttek létre az államapparátuson belül. A rendszer reformja elleni harc eddig erőszakmentes volt, ám a politikai porondon annál hevesebben zajlik – írta a Neue Zürcher Zeitung.
Krónika (Kolozsvár)

Mi állt a Basescu elleni puccskísérlet mögött?
A Ponta-kormány azon kísérletét, hogy megszabaduljon Traian Basescu államfőtől, a román igazságügyi szervek elfoglalásáért zajló küzdelem fényében kell szemlélni. Utóbbiak pedig egyre öntudatosabban lépnek föl, megszorongatva a korábban „érinthetetlennek" vélt politikusok kasztját – írta elemzésében a Neue Zürcher Zeitung.
A nyáron Romániában lezajlott belpolitikai válság láttán megfigyelők tanácstalanul tették föl a kérdést: ugyan miért akar alkotmányos vádemelési eljárást indítani a szociáldemokrata kormányfő és nemzeti-liberális partnere Basescu ellen, amikor jó esélyük van arra, hogy a decemberi parlamenti választások után jóval erősebb demokratikus legitimációval léphetnének föl az államfővel szemben?
A svájci újság tudósítója által megkérdezett politológus, Laura Stefan, a bukaresti Expert Forum munkatársa a Basescu ellen megkísérelt puccsot Adrian Nastase korábbi miniszterelnök tavaszi korrupciós perére és elítélésére vezeti vissza. „Nastase bíróság elé állítása fordulópont volt. A román történelemben először vonták felelősségre a legfelső politikai vezetés egy tagját", ami pánikot váltott ki azokban a körökben, amelyeknek tagjai mindeddig érinthetetlennek vélték magukat. Úgy érezték, ha Nastasét elítélheti a bíróság, akkor bárkit közülük elérhet ez a sors – mondta Stefan a NZZ tudósítójának.
Stefan és más megfigyelők úgy vélik, hogy az elnöki hivatal elleni támadást egyfajta pánikreakció szülte. A kezdeményező pedig nem elsősorban Victor Ponta kormányfő volt, hanem a háttérben működő jelentékeny erők. Ezek azt követelték a májusban hatalomra került szociál-liberális koalíciótól, hogy minél előbb vonja ellenőrzése alá az igazságszolgáltatást. Ennek szervei ugyanis az utóbbi időben egyre inkább független és rettenthetetlen magatartást tanúsítottak.
Az igazságügy reformját célzó első lépéseket 2004-2007 között Monica Macovei miniszter tette meg, a cél az volt, hogy felkészítse Romániát az EU-tagságra. Macovei nevéhez fűződik többek között a politikai korrupció ellen küzdő különleges ügyészség (DNA) létrehozása. Ennek ügyésze, Daniel Morar (megbízatása a napokban járt le) független személyiségnek számított, aki nem volt tekintettel politikai érdekekre. Hasonlóan jó renoméja volt Laura Kövesi főügyésznek, akinek mandátuma ugyancsak októberben járt le.
A két tisztség új betöltőinek személye roppant nagy jelentőségű Románia fejlődése szempontjából. Ettől függ ugyanis az, hogy az igazságszolgáltatás továbbra is független maradhat-e a politikától, erősítve ezáltal a jogállamiságot.
Az új tisztségviselők kinevezése kissé bonyolult: a személyekre az igazságügyi miniszter tesz javaslatot, amelyet a különleges igazságügyi tanácsnak kell ajánlással megtoldva az államfő elé terjesztenie. Utóbbi azután vagy jóváhagyja, vagy elutasítja a jelöltek személyét. Kizártnak tekinthető, hogy a liberális-demokrata párthoz kötődő és a szociál-liberális koalícióval ellenséges viszonyban lévő Basescu jóváhagyjon pártpolitikai hátterű jelölteket.
Ahhoz tehát, hogy az igazságszolgáltatást ellenőrzésük alá vonják, a koalíciós pártoknak előbb meg kellett kísérelniük Basescu „eltakarítását". Számításuk azonban nem vált be – nem utolsósorban azért, mert a jogállamiság védelmében az Európai Unió is sorompóba lépett. A „puccsisták" csak azt érték el, hogy Romániát a nyár óta nagyítóval figyeli a külföld. Az EU nyomásának engedve Ponta kormányfő kénytelen volt visszavonni több olyan kétes intézkedést, amelyek az ő hatalmának kiszélesítését szolgálták volna.
Bár a kormánypártok nem csekély mértékben lejáratták magukat az államfő elleni fellépésük vehemenciájával és a jogállami játékszabályok semmibe vételével, arról szó sincs, hogy a hónapok óta zajló konfliktus a jó és a rossz közötti küzdelem volna. Basescu nem véletlenül számít erősen vitatott személynek a közvélemény szemében. Ő sem riad vissza machiavellisztikus eszközöktől, intrikáktól, miközben a mögötte álló liberális-demokrata tömbön belüli személyi összefonódások semmivel sem kevésbé kíméletlenek és hataloméhesek, mint a másik táborban.
Nem sokan siratták volna Basescut, ha sikerült volna a leváltása. Alighanem a szociál-liberális koalíció arcátlan eljárása elleni tiltakozás hatására, nem pedig az államfő iránt érzett rokonszenv miatt maradtak olyan sokan távol a júliusi népszavazástól, hogy a részvételi arány nem érte el az érvényességhez szükséges szintet. A kommentátorok többsége úgy véli, hogy Romániában ma csak a rossz és a még rosszabb között lehet választani. A felnövekvő fiatal politikusok többsége Laura Stefan szerint még rosszabb, mint elődeik. Az idősebbek – minden morális hibájukkal együtt – legalább értenek a politikához. A fiatalok „szakértelme" viszont többnyire abban merül ki, hogy a régi gárda őket szemelte ki utódjául.
Hogy Basescu mindezek dacára némileg hitelesnek tűnik politológusok szemében, azt az igazságügy erősítését célzó intézkedéseinek köszönheti. Stefan számára sem világosak az államfő indítékai; „talán így akart emlékművet állítani saját személyének" – vélte a politológus. Macovei, aki időközben az Európai Parlament képviselője lett, nem csak negatívumokat lát a nyári politikai vihar „hozadékában". Mint a svájci újságnak nyilatkozta, a politikai korrupció elleni harc intézményei meglepően ellenállóképesnek bizonyultak.
MTI
Erdély.ma

A székelyek vasárnapi meneteléséről ír a Washington Post
Világlapok is átvették a nemzetközi hírügynökségek – Associated Press (AP) és az Agence France-Press (AFP) – híreit a székelyek vasárnapi meneteléséről.
Az amerikai The Washington Post arról ír, hogy magyarok ezrei vonultak fel önrendelkezésükért azokon a területeken, ahol többségben élnek Romániában. A beszámoló szerint a menetelő tömeg énekelt, magyar zászlókat lengetett, többen „lovon és szekéren” Erdély tizennégy településén, „köztük Kézdivásárhelyen”.
A lap megemlíti a székelyek menetelésével szolidarizáló budapesti szimpátiatüntetést is. Említést tesz arról, hogy Románia 19 milliós lakosságának 6 százaléka magyar, majd idézi Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt, aki szerint „az erdélyi magyar közösség identitása megőrzése és gazdasági fejlődése érdekében szeretne területi autonómiát”.
A menetelésről beszámolt a német Deutsche Welle és a svájci Neue Zürcher Zeitung, illetve más külföldi lapok is.

Maszol.ro

Oplatka Andrással a gernyeszegi Teleki- kastélyban
Beszélgetés az Erdélyi történet német fordítójával
Oplatka András (Andreas Oplatka) svájci történész, újságíró, műfordító, egyetemi tanár Bánffy Miklós híres trilógiája, az Erdélyi történet német tolmácsolójaként volt a 2014-es marosvécsi emlékrendezvények és a Marosvásárhelyi Forgatag meghívottja augusztus utolsó napjaiban. Alulírott a nemzetközileg is nagy elismerésnek örvendő Neue Zürcher Zeitung egykori jeles munkatársát, a Budapesti Andrássy Egyetem oktatóját, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagját a gernyeszegi Teleki-kastélyba is elkísérhette, ahol az örökösök egyike, gróf Teleki Kálmán vezetésével járhatta végig a hányatott sorsú, veszteségei dacára is lenyűgöző barokk épületet, tekinthetett be a magyar arisztokrácia egyik legjelentősebbike, a Teleki család történetébe. Az 1956-tól Svájcban élő vendég számára különösen sokat jelenthetett ez a látogatás, hiszen először találkozhatott a valóságban az általa németre fordított Erdélyi történet (I-III.) egyik fontos, regénybe emelt helyszínével. Ebből kiindulva készült a beszélgetés, amelynek hangfelvételéből szerkesztett formában mutatunk be egy rövidített változatot mai mellékletünkben.
– Melyik énje szólalt meg itt most önben? A történész, az újságíró vagy a műfordító?
– Valószínű, hogy mind a három. Az újságíró szeret utánajárni a dolgoknak, a műfordító, aki Bánffy Miklós Erdélyi történetét fordította, most keresi a nyomokat, a színhelyeket, ahol a regény cselekménye bonyolódik, a történész pedig megpróbálja a történeti hátteret felderíteni, a műből megismert dolgokat ilyen vonatkozásban is elhelyezni. Nem tartozik feltétlenül a műfordítói munkához, de engem nagyon érdekelt, hogy milyen helyszíneken, milyen ihletből keletkezhetett a regény. A személyes élményanyagon túl persze, elvégre az Erdélyi történet tele van leírásokkal is.
– Amiket biztos nem könnyű németre fordítani.
– Főleg a természeti leírásokat nehéz átültetni, de sok mással is így lehet az ember. Bánffy egy tábortűz leírásának is egy egész oldalt szentelt. Igen, egy tüzet is képes volt ilyen hosszasan taglalni. Nagyon nagy szókincs kell ehhez, tolmácsolása izzasztó fordítási feladat.
– Most, hogy itt vagyunk a kastélyban, a helyszínen, ráismert a regényben leírtakra? Ez az épület volt a modell? Esetleg mégsem ez, hanem a marosvécsi vár? Vagy egy másik?
– Nem feltétlenül ez a kastély, de az biztos, hogy a gernyeszegi kastély megtört, pagodaszerű tetősíkokkal szabdalt tetőszerkezete benne van a regényben, és Teleki Kálmán úrral most arról is beszéltünk, hogy a bejárathoz a túloldalról lehetett kocsival jönni. A kastély alatt kocsiút vezetett át a belső udvarba, az érkezők a kastély alatt hajtottak be, és itt, az épület másik felén, a park felőli oldalon szálltak ki. Ez így van a regényben is. Az is benne van, hogy a főhős, aki bálba érkezik a kastélyba, egyedül jön egy konflissal Marosvásárhelyről. Nyilvánvaló, hogy ez az az út, amelyik ide vezet. Ugyanakkor, ha az ember továbbmegy Marosvécsig, rájöhet, hogy az író a Kemény-kastély elemeit is belegyúrta a leírásba. És vannak még olyan elemek a könyvben, amelyek szerintem nincsenek meg sem a marosvécsi kastélyban, sem ebben a történelmi Teleki-hajlékban, de hogy az író honnan vette ezeket, azt még nem tudtam kideríteni. Vécsen már jártam korábban, egyértelmű, hogy az ottani kastély négy bástyája mintául szolgálhatott Bánffy Miklósnak, és a domb is, amin az épület áll. A regénybeli kastélyról a szerző azt írja, hogy feltehetőleg egy római castellum alapjaira épült, s ez megfelel a marosvécsi realitásnak.
– Amikor a műfordító egy ilyen nagy feladatba belevág, fontos, hogy legyen előzetes helyismerete?
– Nem okvetlenül szükséges, de nem árt. Az én esetemben ez úgy volt, hogy a regényt már olvastam a 70-es, 80-as években, amikor még csak antikváriumokban lehetett megszerezni. A 90-es évektől Magyarországon, a kétezresektől külföldön is kezdett sikere lenni, majd aránylag későn, 2008-ban vagy 2009-ben egy bécsi kiadó megkérdezett, ismerem-e a könyvet. Mondtam, hogy igen. Erre kértek egy lektori jelentést róla, mert meg akarták jelentetni, és győzködtek, hogy legyek én a fordító. Eléggé nehezen ugyan, de belementem. Fiatalabb koromban sokat fordítottam. Mikszáthot, Jókait, Karinthy Frigyest. Aztán egy ideig nem foglalkoztam ilyesmivel. Bánffyval újra magával ragadt a műfordítás. Erdélyt sokszor bejártam. 1976-ban voltam itt először, és azóta még számtalanszor. A regény fordításánál ez sokat segített.
– Az segítette, hogy történész is?
– Egy bizonyos mértékig igen, mert a regényt erősen átitatja az I. világháború előtti évtized osztrák–magyar, főleg magyar erdélyi történelme, meg az európai történelem általában, a fordító pedig nyelvileg, illetve általánosabb értelemben is biztosabban dolgozik, ha szakmai szempontból, történészi ismeretek birtokában jobban belát a dolgok mögé, és nem csak szó szerint fordít.
– És a mai publicistának, a nyelvileg is sok újdonságot alkalmazó jelen időszak újságírójának milyen volt a találkozása a Bánffy-szöveggel?
– Már 1934-ben, amikor az első kötet megjelent, a regényt méltatva Szerb Antal egy jó kritikában azt írta, hogy a nyelvezete és főleg a mondatépítése különös. Én úgy mondanám, hogy Bánffy elég tudatosan próbált bizonyos erdélyi zamatot adni saját nyelvének. Emiatt a fordítás során az elavult szavak szótárát is használnom kellett, és elég sokat dolgoztam a magyar nyelv értelmező szótárával is. Az is előfordult, hogy fel kellett hívnom kolozsvári jó barátomat, az író Szilágyi Istvánt is, hogy megkérdezzem, egyik vagy másik kifejezés valójában mit jelent. Nemegyszer megtörtént, hogy az volt a válasz: "Öregem, nem tudom, de majd utánanézek."
– A nyelven túllépve, tartalmilag közelítve a regényhez, kíváncsi lennék, hogyan viszonyul a szerző könyv tükrözte világnézetéhez.
– Nyilvánvaló, hogy a regény, illetve az írója egy olyan hatalmas freskót, társadalmi képet fest, amilyet ilyen formában a történelemtudomány, a történetírás nem tud nyújtani. A történelemírás el tudja mondani a kort, meg tudja magyarázni azt, le tud írni eseményeket, jellemezni is képes embereket, összefüggéseket, de a történésznek nem adatik meg az, hogy a kor hangulatát is jellemezze. A Bánffy- regényben ez egy óriási történetírói tett. Paradox, amit most mondok, de a történelemírás egyfajta kiegészítésének tekinthető. Az akkori emberek jellemét, viselkedésmódját, gondolkodását és az egész kor színeit, hangulatát tudja a mai embernek tolmácsolni, hozzá közelebb vinni. A regénynek ez az egyik legnagyobb erénye, értéke. Azt gondolom, noha nincs rá semmilyen közvetlen bizonyítékom, hogy Bánffy Miklóst a Tolsztoj-féle Háború és béke ihlette meg. Valami ahhoz hasonlót akart a maga társadalmáról írni. És annyival volt előnyben a nagy orosz íróval szemben, hogy ő ezt a társadalmat megélte. Tolsztoj már a napóleoni háború utáni generációk tagja volt, csak közvetve ismerte a kort, amiről írt.
– Mit tapasztalt, a német nyelvterületen milyen a könyv, a trilógia fogadtatása?
– Még csak a két első kötetet ismerhetik. A harmadiknak is rég elkészült a fordítása, 2014- ben kellett volna megjelennie, de a kiadó úgy gondolta, jobb, ha egy kicsivel több időt enged a két korábbi könyv befogadására, 2015 tavaszára várható a trilógia utolsó részének a megjelenése. Túlzás nélkül állíthatom, hogy az eddigi fogadtatás igen pozitív, lelkesnek is mondható. Egy bécsi lap azt írta, mégiscsak felháborító, hogy erre a mesterműre több mint hetven évig kellett várni, ennyi időbe telt, amíg Magyarországról felúszott a Dunán. Persze Németországba is eljutott, jelenleg is megtalálható a könyvesboltokban. Ott is meglepetés, felfedezésszámba ment. Az I. világháború 100. évfordulója pedig újra az érdeklődés előterébe állította azt a kort, felerősítette az Osztrák–Magyar Monarchia iránt amúgy is megnyilatkozó általános nosztalgiát.
– Köztudott, hogy a kortárs magyar irodalom több mai kiválóságát nagyra becsülik, kedvelik a német olvasók, de Bánffy Miklós jóval korábbi időszak kiemelkedő képviselője. Az ő kora is érdekli őket?
– Azt nem tudom, hogy ugyanazok az olvasók érdeklődnek-e mindkét korszak iránt, tény viszont, hogy a kiadók számára az a legfontosabb, kelendő-e a könyv, keresik-e a vásárlók. Irodalomszociológiai felmérések nem nagyon vannak, ilyen adatokkal nem szolgálhatok. De Bánffy Miklós és az Erdélyi történet nyilvánvalóan profitált abból, hogy jelenleg német nyelvterületen Máraitól Esterházy Péterig még mindig emelkedőben van egy bizonyos magyar hullám. És hála istennek elég tartós hullámnak bizonyul. Ez a Bánffy-kötetet is a hátára vette.
– Ön régóta, mondhatni gyermekkorától él Nyugaton, mérvadó lehet a véleménye. Milyen ott most az olvasói kedv? Olvasnak az emberek?
– Igen. Újságot talán sajnos kevesebben, de könyveket igen. Legalábbis vesznek könyvet. Az Erdélyi történet első kötete tavalyelőtt, a második tavaly jelent meg. Vaskos kötetek, 800, illetve 600 oldalasak, az ottaniak számára viszonylag ismeretlen szerző művei egy nem éppen aktuális korról, és mégis, az első kötetből eladtak 6000 példányt, ami jó eredménynek számít. Svájcban a legváratlanabb helyekről kerestek meg emberek, és mondták, hogy olvasták a kötetet. Egyik nap Zürich közelében, ahol egy kis házban lakunk, amikor épp a kerti kaput nyitottam, megállt mellettem egy idős házaspár. Köszöntöttük egymást, ahogy szokás ott vidéken, a férfi pedig, látva a nevemet a postaládán, rám kérdezett, hogy én fordítottam-e a Bánffy-könyvet. Mondtam, igen, de kihez van szerencsém? Kiderült, hogy egy jogász házaspár, nem messze laknak tőlünk. Azóta ismerősök lettünk Bánffy Miklós révén. Mondhatnám tehát, hogy ilyen szempontból is előnyös volt számomra ez a nem könnyű műfordítói kihívás, de persze nem lehet ezt ilyesmikre leszűkíteni. Ez a munka és a Bánffyval ekképpen létrejött találkozás, illetve közelebbi kapcsolat sok egyébbel is gazdagított. Nyilván nem anyagiakra gondolok.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Az SRI és a Székelyföld intim viszonya
Hans Hedrich politológus alaposan körbejárja a román-székely-magyar társkapcsolat mozgatórugóit.
Erdélyben, illetve Székelyföldön, akárcsak a világ bármely másik pontján, a helyi, őshonos lakosságnak – amilyen a magyar – már létezéséből fakadóan is joga van (belső/külső) önrendelkezéshez.
Aztán a Románia által aláírt szerződések, charták és nemzetközi megállapodások, valamint – részben – a román alkotmány és törvények értelmében is, ennek a népességnek joga van nyilvánosan használnia az identitását kifejező jelképeket (pl. címereket, a székely zászlót), mint ahogy kétnyelvű szövegeket/feliratokat stb. is.
Ennek ellenére a nemzeti-kommunista diktatúra idején szisztematikus módon kialakítottak egy valósággal eltorzított képet a magyarokról, mely szerint ez egy idegen és ellenséges népesség, mely nemrég telepedett le a „román földön”, túlzott és jogtalan követelései vannak, valamint rejtett célokat követ és örökké ellenséges a román etnikumúakkal szemben. Teljesen hamis! Azóta sok minden jó irányban változott (ez az egész társadalom érdeme!), de Erdélyben megfigyelhető a hardcore nacionalizmus „dühös” feléledése, beleértve és kimondottan az állami struktúrákban, aminek erőteljes visszhangja van mind a médiában/interneten, mind a helyi viszonyokban…
Következésképpen, amikor ténylegesen élni akarnak a nekik járó jogokkal, a magyarok egy sor negatív következménnyel és (törvényes alap nélküli) ellenségességgel szembesülnek a román hatóságok (kormánymegbízottak, rendőrök-milicisták, egyes polgármesteri hivatali felügyelők és kihelyezett szolgálati alkalmazottak) részéről. Ezekhez a hivatalos lépésekhez gyakran, szinte automatikusan, e nemzeti csoporttal szemben sértő, inkrimináló és fenyegető diskurzusok is társulnak. Utalok itt egyes etatista-tekintélyelvű irányvonalat követő nacionalista-jakobinus bloggerek uszító és kegyetlenül manipulatív írásaira, mint amilyen Dan Tănasă (Székelyföldre költöztetett telepesek utóda, akit felháborít, hogy a korábbi/mostani környezetében őshonos magyar lakosság létezik), Victor Roncea (médiazsoldos, aki nevetséges érvekkel bélyegezte meg és tette gúny tárgyává a leginkább hazafi románokat – a verespataki projekt ellenzőit) vagy olyan neoszekus politikusok, mint Bogdan Diaconu (tudatosan hazudik a közvéleménynek a kétnyelvű feliratok székelyföldi alkalmazásáról; a Képviselőházban törvénytervezeteket nyújt be a nemzeti „kisebbségek” nyelvi és politikai önszerveződési jogainak megsemmisítése érdekében). Ezeknek az etno-imposztoroknak a szövegeit - akik láthatóan jó kapcsolatokat ápolnak a „szervekkel”, nulla- és féligazságok hivatásos kitalálói mindenről, ami nem illik bele a hiányos felfogóképességükbe, valamint etnikumok közötti konfliktusok és mesterséges ellenségességek buzgó gerjesztői - azonnal átveszik és felerősítik a neten az úgynevezett nacionalista trollok.
Mivel az erdélyi magyarok képviselői a mai napig nem ismerik részletesen azokat a jogokat, melyekkel az általuk képviseltek azért rendelkeznek, mert magyarokként ők is őshonosak (nemcsak egy más nemzetiségű többségnek alávetett „nemzeti kisebbség”), mint ahogy az összes többi erdélyi etnikai csoport, illetve azért, mert az RMDSZ-esek/MPP-sek nem vesznek részt effektív módon a román hatóságok ellenséges gesztusainak feltartóztatásában/megakadályozásában (2015 bírói és/vagy kormánymegbízotti döntések egész hullámát hozta, melyek egyértelműen a magyarok legitim jogai ellen irányultak), Székelyföldön – elkerülhetetlen módon – eljutottak az ebben a térségben élő közösségek egyes tagjainak diskurzus és jövőbeni „terveinek” szintjén megnyilvánuló radikalizálódásához.
Mivel a román hatóságok továbbra is – és mintha egyre kitartóbban – generálják a székelyek/magyarok ellen irányuló törvénysértő és provokatív lépéseket (amit az AEÁ Külügyminisztériumának egyik jelentése, az Európa Tanács jelentése és – félénken, fél szájjal – még Románia elnöki hivatala is elismert), levonhatjuk azt a logikus következtetést, hogy mesterségesen fokozni akarják a magyarok elégedetlenségét, hogy abból aztán kialakulhasson a hőn áhított (?) magyar „ultranacionalizmus, irredentizmus, sovinizmus”, amit aztán be lehet majd mutatni, és ami ellen majd éppen azok küzdhetnek, akik létrehozták és fenntartják azt (a betelepített tisztviselők ezrei és ezrei, akiket azért helyeztek át Erdélybe/Székelyföldre, hogy ’megoldják’ azokat a ’gondokat’, melyeket éppen a jelenlétük és bukaresti távirányítású tevékenységük okoz).
Ez egy banális, de még mindig működő és jövedelmező körbeforgó stratégiája a feszültségkeltésnek, mely mögött könnyen felfedezhetők nemzeti-szekusi, vagy mondjuk inkább úgy, „neo-ceauşiszta” ihletésű személyek, csoportok, struktúrák.
Az erdélyi ceauşiszta gyarmatosítás volt kiváltságosainak (és utódaiknak) a stay-behind/Gladio típusú utóvéd hadáról van szó: a térségünkből származó vagy Moldvából és a Regátból nagy számban és – nem igaz? – „szent küldetéssel” „importált” köztisztviselőkről, akiknek az a feladatuk, hogy megvédjék Romániát a (nagyrészt románok és a nemzetközi geopolitikai csillagzat által gyártott) „magyar veszélytől”.
Néhány kulcsszereplője ennek erdélyi intézményesített román nacionalizmus valóságos szindikátusának, akik folyamatosan és ellenségesen nyilvánulnak/nyilvánultak meg az erdélyi magyarok/székelyek legitim jogainak ügyében: a Székelyföld székhelyére, Marosvásárhelyre/Tg. Mureş ejtőernyőztetett és oda erősen rögzített jelenlegi – import – polgármester, Dorin Florea; a volt erdőtolvaj-miniszter Mircea Duşa; a nemzeti érdek volt vészvillogós minisztere, Gabriel Oprea; a Ponta-kormány Kovászna megyei kormánymegbízottai; a milicista-pribék Moldovan Radu Sandu, a Hargita Megyei Rendőrség jelenlegi vezetője; a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok (úgynevezett) Civil Fóruma, Nagy-Románia visszasírói, akikhez seregnyi blogger (lásd fentebb), többé-kevésbé félrevezetett, intoxikált és megtévesztett bérkommentelő és bértapsonc társul, akik fejszével rontanak rá mindenkire a kommentszekcióban és az FB-on, ahol a magyarok minden románellenes provokációnak minősített jogos követelésére – mintha utasításra tennék – Erdély etnikai megtisztítását követelik (mottó: „Kifelé a magyarokkal az országból!”… ha nem tetszik nekik az az állandó üldözési és inkriminálási bánásmód, aminek minden alkalommal ki vannak téve, amikor újra előhozakodnak a nemcsak legitim, de valójában nagyon is szerény óhajaikkal).
(Videoösszeállítás Moldovan Radu Sandu, a Hargita Megyei Rendőrfelügyelőség vezetője, Románia egyetlen még hivatalban lévő nemzeti-kommunista pribékje által elkövetett atrocitásokról… Érdekes, hogy sem Dan Tănasă, sem Bogdan Diaconu, sem Victor Roncea nem háborodik fel ezen egy magát „az etnikumok közötti együttélés európai modelljének” nevező EU-államra nézve szégyenletes és méltatlan helyzeten…)
Hova akartam valójában kilyukadni: Csak egy újabb bizonyítékot kívántam bemutatni arra vonatkozóan, hogy a székelyföldi magyarok egy részének radikalizálódása (már amennyi tapasztalható, mert a székely városok épületeinek falán eddig egyetlen politikai tartalmú graffitit sem láttam (!), még kevésbé radikális/nacionalista/szeparatista feliratokat) bizonyos román struktúrák kívánsága/célja, melyek ennek érdekében cselekednek (vagy maradnak passzívak). Konkrétan a Neue Züricher Zeitung (NZZ) neves svájci napilap egyik, 2015. október 23-án megjelent cikkéről van szó, melyben nevezett Szőcs Csongor (helyesen: Zoltán – a szerk.), akit a DIICOT (Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Ellenes Igazgatóság – a szerk.) a 2015. december 1-i, kézdivásárhelyi (mindenkire nézve szerencsés módon be nem következett) „terrorista petárdázás” miatt vett őrizetbe, egyértelműen és világosan kijelenti, hogy ő és HVIM-es társai akár erőszakhoz is folyamodnak majd, amennyiben a város központjában, a nemzeti hős Gábor Áron szobra mellé felvont székely zászlót a hatóságok (törvénytelenül) újra eltávolítják. Idézet: „Sollte sie, wie vor anderthalb Jahren, von der Verwaltung entfernt werden, wären Csongor Szöcs und seine Gesinnungsgenossen augenblicklich zur Stelle, um dies zu verhindern, notfalls mit Gewalt.” Az NZZ eredeti cikke itt érhető el>>>
Az az árboc, melyre a székely identitást kifejező jelképet felhúzták ugyanakkor az a helyszín is volt, melyet a SRI (Román Hírszerző Szolgálat – a szerk.), a DIICOT, a MAI (Belügyminisztérium –  a szerk.) Székelyföldön egyre nagyobb számban jelenlévő tisztviselői által régóta ismert radikálisok a december 1-i petárdák majdani elhelyezéséhez kiválasztottak. (A székelyföldi rendőrök, katonák, SRI-sek, csendőrök, ISU-sok (Rendkívüli Helyzetek Felügyelősége – a szerk.), tűzoltók stb. szinte kivétel nélkül román etnikumúak, akiket az ország más részeiből telepítettek be oda, egy sor kedvezménnyel és kockázati (!) pótlékkal –, de a gondot nem annyira a származásuk, mint inkább az a SZEREPÜK jelenti, hogy a térségtől idegen és a székelyföldi őshonos lakossággal szemben látensen vagy nyíltan ellenségesen viselkedő fegyveres erőt képviseljenek,
ezáltal bármikor képesek és mentálisan nyitottak válsághelyzeteket és mesterséges etnikumok közötti konfliktusos helyzeteket megrendezni/kirobbantani az őket a háttérből irányító nemzeti-szekus utóvéd érdekében…) Íme, tehát, hogyan „konspiráltak” nyíltan az úgynevezett székely terroristák: nyíltan megmondva néhány külföldi újságírónak, hogy mit terveznek tenni… ha továbbra is megsértik az őket megillető jogokat. (A Martin Woker riporterrel folytatott beszélgetésre valamikor 2015 nyarán-őszén került sor. Ez azért tudom, mert Woker erdélyi látogatása során riportot készített a környezetvédő mozgalomról, melyben a Neuer Weg Egyesület is megjelent, melynek munkatársa vagyok. Találkoztam és beszélgettem a riporterrel, így tudtam arról, hogy a riporter Székelyföldről is cikket készül írni.)
Ha a SRI-nek van magyar nyelven beszélő személyzete, de német nyelvű nincs, ez a tisztelt intézmény baja (melyet éppen egy – igaz, renegát – magyar, Asztalos Imre, azaz Virgil Măgureanu úr hozott létre… SRI, mondjatok KÖSZÖNETET a magyaroknak, hogy egyáltalán léteztek és a székelyeknek, hogy jó zsíros fizetéseket vehettek fel kockázati pótlékokkal, mert különben ugyanannyiért kellene dolgoznotok, mint az egyszerű embereknek, akiknek az adóját arra veritek el, hogy a saját cinikus kasztérdekeitek kiszolgálására ugrasszátok egymásnak őket!). De az, hogy az NZZ-ben megjelent cikkről a SRI-nak még csak nem is súgtak, vagy nem küldték azt át neki a SIE-s (Külügyi Hírszerző Szolgálat – a szerk.) kollégák, vagy legalább a volt kormányfő Ponta apósa, aki… Svájcban volt DIE-s (Külügyi Hírszerző Főosztály, a Ceauşescu-rezsim külföldön tevékenykedő hírszerző szolgálata – a szerk.), komoly aggodalmat jelent Románia számára: a meglévő (rossz)szolgálatok nem kommunikálnak egymással? Látszólag ezek csak… vannak, de NEM adják jelét, hogy valódi szolgálatokat tennének Romániának, az itteni igazi gondok (intézményesült korrupció, szervezett bűnözés, intézményesült nacionalizmus, román etnokrácia Erdélyben/Székelyföldön, az éppen a SRI-ből/DIICOT-ból és az ezekhez kapcsolódó körökből érkező nacionalista diverziók és közvélemény-megtévesztések stb.) ellen harcolva.
A SRI-nek legalább bele kellene olvasnia a nemzetközi sajtóba,
időnként, így már ősszel értesült volna a három másodrangú székely dühéről és közbe tudott volna lépni, például a sepsiszentgyörgyi nacionalista kormánymegbízottnál, akinek székelyek ellen folytatott közigazgatási zaklatása az egyik fő oka annak, hogy a Szőke testvérek és Beke tűzijátékokkal készültek megijeszteni az embereket. Mindentől függetlenül mégis úgy vélem, hogy semmi sem indokolja erőszak alkalmazását jogok megszerzéséért, bármennyire legitimek lennének is azok. Ilyen értelemben Beke és Szőke 1.+2. hibáztak. De ha elítélik őket, akkor azokat is el kellene ítélni, akik a román hatóságokon belül szorgosan, kitartóan és nagyon szakszerűen közrejátszottak a radikalizálódásukban (mely végső soron diskurzus szintű és virtuális jellegű maradt).
Másrészt minden államnak annál inkább be kellene tartania az önkényesen egyetlennek és hivatalosnak kikiáltottól eltérő nyelvű és etnikumú őshonos népességekkel szemben vállalt nemzetközi kötelezettségeit (Erdély esetében ugyanis olyan közösségekről van szó, melyek jóval régebbiek annál az államnál, melynek területe kiterjeszkedett a kérdéses történelmi/őshonos csoportok által lakott Erdélyre, mely állam aztán egy részüket önkényesen idegeneknek és ellenségesnek nyilvánított, hogy ezáltal megfoszthassa őket egyéni és kollektív jogaiktól – beleértve a belső önrendelkezéshez való elidegeníthetetlen jogot is, melyből az – esetleg autonómián keresztül megvalósuló – önrendelkezési jog származik). A kérdéses állam bizonyos írott és íratlan kötelezettségek és törvények megsértésével TUDATOSAN kényszeríti folyamatos frusztráltsági állapotba az adott csoportokhoz tartozó polgárai egy részét és ezáltal – elkerülhetetlen módon – radikális csoportok és szélsőséges megoldások felé taszítja őket.
Ezáltal azzal, hogy Bukarest megtagadta 1920 után, egyértelmű ígéretei ellenére, az erdélyi német felekezeti oktatás finanszírozását, mely annak kompenzálása lett volna, hogy (szintén önkényesen) kisajátították a szászok Nagyszeben környéki „Sieben Richter” erdőit, melyekből a szász oktatási rendszert finanszírozták – ezek a román nacionalista politikák vezettek a szász közösség elszegényedéséhez (saját eszközeikből kellett fenntartaniuk az oktatási rendszerüket) és ezáltal e nemzeti csoport jelentős részének gyors nacionalista-protonáci radikalizálódásához. Később aztán a szászokat hibáztatták azért, mert csatlakoztak Adolf Hitler náci mozgalmához, ami 1944–1945-ben elég ok volt ahhoz, hogy kisajátítsák házaikat, a felnőtt lakosságot pedig a Szovjetunióba deportálják, a 70-es években pedig ez vezetett a szászok eladásához is Németországnak…
Úgy tűnik, Bukarest Székelyföldön most is ezt a régi receptet alkalmazza (melyet sok más etno-kleptokratikus rezsimű államban is bevetnek):
zaklat, diszkriminál, radikalizál – hogy aztán még jobban zaklathasson, diszkriminálhasson, radikalizálhasson a diszkrimináltakban okozott frusztrációkra válaszul. Ezzel valamikor majd eljutnak annak az embercsoportnak a végső inkriminálásához és nyilvános lejáratásához, melynek célja megfosztani őket attól a joguktól, hogy egy bizonyos területen éljenek. Innen az asszimiláción és/vagy elkergetésen/eladáson keresztül megvalósuló etnikai tisztogatásig már csak egy lépésnyi távolság marad. Ceauşescu ezt is megtette – és úgy tűnik, hogy az újra összefogó neo-ceauşiszták továbbra is azon dolgoznak, hogy szétverjék az Erdélynek nevezett európai mikrokozmoszt. Az utolsó célkitűzés: Székelyföld közigazgatási és etnikai-demográfiai/nyelvi feldarabolása.
A római jog egyik alapelve a PACTA SUNT SERVANDA. Vagyis egy megkötött megállapodást be kell tartani/alkalmazni kell – tehát a romániai/erdélyi nemzeti úgynevezett „kisebbségek” jogaira vonatkozó rendelkezéseket is. Itt az ideje, hogy Románia ezeket a kötelességeit azok betűjében és szellemében teljesítse – beleértve az 1918. december 1-i Gyulafehérvári Nyilatkozatban szereplő nagylelkű ígéretet is, mely nélkül Erdélyt nem lehetett volna elcsatolni Magyarországtól és Romániához csatolni: „III. Teljes körű nemzeti szabadság minden együttélő népnek. Minden nép a saját nyelvén fogja képezni, igazgatni magát és ítélkezni, saját kebeléből származó egyéneken keresztül és minden nép az azt alkotó egyének arányának megfelelően kap képviseleti jogot az ország törvényhozó testületeiben és kormányzásában.”
An nou fericit Ardealului si ardelenilor, lipsit de petarde si aruncatori de petarde (la propriu si la figurat), scapati de sub control! (Az alább magyarul és németül is szereplő jókívánság így hangzik: „Petárdáktól és (szó szerint és átvitt értelemben vett) petárdavetőktől mentes boldog újévet Erdélynek és az erdélyieknek. –  a szerk.)
Boldog es bekes uj evet Erdelynek es az erdelyieknek!
Gutes und friedliches Neues Jahr, Siebenbürgen und Siebenbürger!
Hans Hedrich, politológus és civil/környezetvédő aktivista, Waldkraiburg (Németország) foter.ro

Hans Hedrich: A Román Hírszerző Szolgálat és Székelyföld intim viszonya
Hans Hedrich politológus alaposan körbejárja a román–székely–magyar kapcsolat mozgatórugóit. Erdélyben, illetve Székelyföldön, akárcsak a világ bármely más pontján, a helyi, őshonos lakosságnak – mint a magyar – már létezéséből fakadóan is joga van (belső/külső) önrendelkezéshez. Továbbá a Románia által aláírt szerződések, charták és nemzetközi megállapodások, valamint – részben – a román alkotmány és törvények értelmében is ennek a népességnek joga van nyilvánosan használni az identitását kifejező jelképeket (pl. címereket, a székely zászlót), mint ahogy kétnyelvű szövegeket/feliratokat stb. is.
Ennek ellenére a nemzeti-kommunista diktatúra idején szisztematikusan kialakítottak egy eltorzított képet a magyarokról, mely szerint idegen és ellenséges népesség, amely nemrég telepedett le a „román földön”, túlzott és jogtalan követelései vannak, valamint rejtett célokat követ, és örökké ellenséges a román etnikumúakkal szemben. Ez teljesen hamis! Azóta sok minden jó irányban változott (az egész társadalom érdeme!), de Erdélyben megfigyelhető a kemény nacionalizmus dühös feléledése, beleértve az állami struktúrákat, aminek erőteljes visszhangja van mind a médiában/interneten, mind a helyi viszonyokban…
Következésképpen, amikor ténylegesen élni akarnak a nekik járó jogokkal, a magyarok egy sor negatív következménnyel és (törvényes alap nélküli) ellenségességgel szembesülnek a román hatóságok (kormánymegbízottak, rendőrök, egyes polgármesteri hivatali felügyelők és kihelyezett szolgálati alkalmazottak) részéről. Ezekhez a hivatalos lépésekhez gyakran, szinte automatikusan, e nemzeti csoporttal szemben sértő, inkrimináló és fenyegető diskurzusok is társulnak. Utalok itt egyes etatista-tekintélyelvű irányvonalat követő nacionalista-jakobinus bloggerek uszító és kegyetlenül manipulatív írásaira, mint amilyen Dan Tănasă (Székelyföldre költöztetett telepesek utóda, akit felháborít, hogy a korábbi/mostani környezetében őshonos magyar lakosság él), Victor Roncea (médiazsoldos, aki nevetséges érvekkel bélyegezte meg és tette gúny tárgyává a leginkább hazafi románokat – a verespataki projekt ellenzőit), vagy olyan neoszekus politikusokra, mint Bogdan Diaconu (tudatosan hazudik a közvéleménynek a kétnyelvű feliratok székelyföldi alkalmazásáról; a képviselőházban törvénytervezeteket nyújt be a nemzeti „kisebbségek” nyelvi és politikai önszerveződési jogainak megsemmisítése érdekében). Ezen etno-imposztorok szövegeit – akik láthatóan jó kapcsolatot ápolnak a „szervekkel”, emellett nulla- és féligazságokat találnak ki mindenről, ami nem illik bele hiányos felfogóképességükbe, valamint buzgón gerjesztenek etnikumok közötti konfliktusokat és mesterséges ellenségességeket – azonnal átveszik és felerősítik az interneten az úgynevezett nacionalista trollok.
Mivel az erdélyi magyarok képviselői a mai napig nem ismerik részletesen azokat a jogokat, amelyekkel az általuk képviseltek azért rendelkeznek, mert magyarként ők is őshonosak, akár az összes többi erdélyi etnikai csoport (nem csak egy más nemzetiségű többségnek alávetett „nemzeti kisebbség”), illetve, mert az RMDSZ-esek/MPP-sek nem vesznek részt hatékony módon a román hatóságok ellenséges gesztusainak feltartóztatásában/megakadályozásában (2015 bírói és/vagy kormánymegbízotti döntések egész hullámát hozta, melyek egyértelműen a magyarok legitim jogai ellen irányultak), Székelyföldön – elkerülhetetlen módon – eljutottak a közösség egyes tagjai  diskurzusának és jövőbeni terveinek szintjén megnyilvánuló radikalizálódáshoz.
Mivel a román hatóságok továbbra is – és mintha egyre kitartóbban – generálják a székelyek/magyarok ellen irányuló törvénysértő és provokatív lépéseket (amit az AEÁ külügyminisztériumának egyik jelentése, az Európa Tanács jelentése és – félénken, fél szájjal – még Románia elnöki hivatala is elismert), levonhatjuk a logikus következtetést, hogy mesterségesen akarják fokozni a magyarok elégedetlenségét, hogy abból aztán kialakulhasson a hőn áhított (?) magyar „ultranacionalizmus, irredentizmus, sovinizmus”, amit aztán be lehet majd mutatni, és ami ellen majd éppen azok küzdhetnek, akik létrehozták és fenntartják (a betelepített tisztviselők ezrei és ezrei, akiket azért helyeztek át Erdélybe/Székelyföldre, hogy „megoldják” azokat a gondokat, melyeket éppen jelenlétük és bukaresti távirányítású tevékenységük okoz). Ez banális, de még mindig működő és jövedelmező körbeforgó stratégiája a feszültségkeltésnek, mely mögött könnyen felfedezhetőek nemzeti-szekusi, vagy mondjuk inkább úgy,
neoceauşiszta ihletésű személyek, 
csoportok, struktúrák.
Az erdélyi ceauşiszta gyarmatosítás volt kiváltságosainak (és utódaiknak) stay-behind/Gladio típusú utóvédhadáról van szó: a térségünkből származó vagy Moldvából és a Regátból nagy számban és – nem igaz? – „szent küldetéssel” „importált” köztisztviselőkről, akiknek az a feladatuk, hogy megvédjék Romániát a (nagyrészt románok és a nemzetközi geopolitikai csillagzat által gyártott) „magyar veszélytől”.
Néhány kulcsszereplője az erdélyi intézményesített román nacionalizmus valóságos szindikátusának, akik folyamatosan és ellenségesen nyilvánulnak/nyilvánultak meg az erdélyi magyarok/székelyek legitim jogainak ügyében: a Székelyföld székhelyére, Marosvásárhelyre ejtőernyőztetett és oda erősen rögzített jelenlegi – import – polgármester, Dorin Florea; a volt erdőtolvaj-miniszter Mircea Duşa; a nemzeti érdek volt vészvillogós minisztere, Gabriel Oprea; a b Kovászna megyei kormánymegbízottjai; a milicista-pribék Radu Sandu Moldovan, a Hargita Megyei Rendőrség jelenlegi vezetője; a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok (úgynevezett) Civil Fóruma, Nagy-Románia visszasírói, akikhez seregnyi blogger (lásd fentebb), többé-kevésbé félrevezetett, intoxikált és megtévesztett bérkommentelő és bértapsonc társul, akik fejszével rontanak rá mindenkire a kommentszekcióban és a Facebookon, ahol a magyarok minden románellenes provokációnak minősített jogos követelésére – mintha utasításra tennék – Erdély etnikai megtisztítását követelik (mottó: „Kifelé a magyarokkal az országból!”… ha nem tetszik nekik az az állandó üldöző és inkrimináló bánásmód, amelynek minden alkalommal ki vannak téve, amikor újra előhozakodnak a nemcsak legitim, de valójában nagyon is szerény óhajaikkal).
(A Youtube csatornán megtekinthető egy videó-összeállítás Radu Sandu Moldovan, a Hargita Megyei Rendőrség vezetője, Románia egyetlen még hivatalban lévő nemzeti-kommunista pribékje által elkövetett atrocitásokról… Érdekes, hogy sem Dan Tănasă, sem Bogdan Diaconu, sem Victor Roncea nem háborodik fel ezen egy magát „az etnikumok közötti együttélés európai modelljének” nevező EU-államra nézve szégyenletes és méltatlan helyzeten…)
Csak újabb bizonyítékot kívántam bemutatni arra vonatkozóan, hogy a székelyföldi magyarok egy részének radikalizálódása (már amennyi tapasztalható, mert a székely városok épületeinek falán eddig egyetlen politikai tartalmú graffitit sem láttam (!), még kevésbé radikális/nacionalista/szeparatista feliratokat) bizonyos román struktúrák kívánsága/célja,
melyek ennek érdekében cselekednek (vagy maradnak passzívak). Konkrétan a Neue Züricher Zeitung neves svájci napilap egyik, 2015. október 23-án megjelent cikkéről van szó, melyben nevezett Szőcs Csongor (helyesen: Zoltán – a szerk.), akit a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság a 2015. december 1-jei kézdivásárhelyi (mindenkire nézve szerencsés módon be nem következett) „terroristapetárdázás” miatt vett őrizetbe, egyértelműen és világosan kijelenti, hogy ő és HVIM-es társai akár erőszakhoz is folyamodnak majd, amennyiben a város központjában, a nemzeti hős Gábor Áron szobra mellé felvont székely zászlót a hatóságok (törvénytelenül) újra eltávolítják. Idézet: „Sollte sie, wie vor anderthalb Jahren, von der Verwaltung entfernt werden, wären Csongor Szöcs und seine Gesinnungsgenossen augenblicklich zur Stelle, um dies zu verhindern, notfalls mit Gewalt.” A székelyföldi rendőrök, katonák, hírszerző szolgálatosok, csendőrök, a Rendkívüli Helyzetek Felügyelőségének emberei, tűzoltók stb. szinte kivétel nélkül román etnikumúak, akiket az ország más részeiről telepítettek oda, egy sor kedvezménnyel és kockázati (!) pótlékkal – de a gondot nem annyira származásuk, mint inkább az a szerepük jelenti, hogy a térségtől idegen és a székelyföldi őshonos lakossággal szemben
latensen vagy nyíltan ellenségesen 
viselkedő fegyveres erőt képviseljenek, ezáltal bármikor képesek és mentálisan nyitottak válsághelyzeteket és mesterséges etnikumok közötti konfliktusos helyzeteket megrendezni/kirobbantani az őket a háttérből irányító nemzeti-szekus utóvéd érdekében… Íme tehát, hogyan „konspiráltak” nyíltan az úgynevezett székely terroristák: elmondva néhány külföldi újságírónak, hogy mit terveznek tenni… ha továbbra is megsértik az őket megillető jogokat. (A Martin Woker riporterrel folytatott beszélgetésre valamikor 2015 nyarán-őszén került sor. Ez azért tudom, mert Woker erdélyi látogatása során riportot készített a környezetvédő mozgalomról, melyben a Neuer Weg Egyesület is megjelent, amelynek munkatársa vagyok. Találkoztam és beszélgettem a riporterrel, így tudtam arról, hogy Székelyföldről is cikket készül írni.)
Ha a Román Hírszerző Szolgálatnak (RHSZ) van magyarul beszélő személyzete, de német nyelvű nincs, ez a tisztelt intézmény baja (melyet éppen egy – igaz, renegát – magyar, Asztalos Imre, azaz Virgil Măgureanu úr hozott létre… Hírszerzők, mondjatok köszönetet a magyaroknak, hogy egyáltalán léteztek, és a székelyeknek, hogy jó zsíros fizetéseket vehettek fel kockázati pótlékkal, mert különben ugyanannyiért kellene dolgoznotok, mint az egyszerű embereknek, akiknek adóját arra veritek el, hogy a saját cinikus kasztérdekeitek kiszolgálására ugrasztjátok egymásnak őket!). De az, hogy a Neue Züricher Zeitungban megjelent cikkről az RHSZ-nek még csak nem is súgtak, vagy nem küldték azt át neki a külügyi hírszerző szolgálatos kollégák, vagy legalább a volt kormányfő, Ponta apósa, aki… Svájcban a Ceauşescu-rezsim külföldi hírszerző szolgálatánál dolgozott, komoly aggodalmat kelthet Romániára nézvést: a meglévő (rossz)szolgálatok nem kommunikálnak egymással? Látszólag ezek csak… vannak, de nem adják jelét, hogy valódi szolgálatokat tennének Romániának, az itteni igazi gondok (intézményesült korrupció, szervezett bűnözés, intézményesült nacionalizmus, román etnokrácia Erdélyben/Székelyföldön, az éppen a hírszerző szolgálattól vagy a korrupcióellenes ügyészségtől és az ezekhez kapcsolódó körökből érkező nacionalista diverziók és közvélemény-megtévesztések stb.) ellen harcolva.
Az RHSZ-nek legalább bele kellene olvasnia a nemzetközi sajtóba időnként, így már ősszel értesült volna a három másodrangú székely dühéről, és közbe tudott volna lépni, például a sepsiszentgyörgyi nacionalista kormánymegbízottnál, akinek székelyek ellen folytatott közigazgatási zaklatása az egyik fő oka annak, hogy a Szőke testvérek és Beke tűzijátékokkal készült megijeszteni az embereket. Mindentől függetlenül mégis úgy vélem, hogy semmi sem indokolja erőszak alkalmazását jogok megszerzéséért, bármennyire legitimek lennének is azok. Ilyen értelemben Beke és Szőke hibázott. De ha elítélik őket, akkor azokat is el kellene ítélni, akik a román hatóságokon belül szorgosan, kitartóan és nagyon szakszerűen közrejátszottak a radikalizálódásukban (mely végső soron diskurzusszintű és virtuális maradt).
Másrészt minden államnak annál inkább be kellene tartania az önkényesen egyetlennek és hivatalosnak kikiáltottól eltérő nyelvű és etnikumú őshonos népességekkel szemben vállalt nemzetközi kötelezettségeit (Erdély esetében ugyanis olyan közösségekről van szó, melyek jóval régebbiek az államnál, amelynek területe kiterjeszkedett a kérdéses történelmi/őshonos csoportok által lakott Erdélyre, mely állam aztán egy részüket önkényesen idegeneknek és ellenségesnek nyilvánított, hogy ezáltal megfoszthassa őket egyéni és kollektív jogaiktól – beleértve a belső önrendelkezéshez való elidegeníthetetlen jogot is, melyből az – esetleg autonómián keresztül megvalósuló – önrendelkezési jog származik). A kérdéses állam bizonyos írott és íratlan kötelezettségek és törvények megsértésével tudatosan kényszeríti folyamatos frusztráltsági állapotba az adott csoportokhoz tartozó polgárai egy részét, és ezáltal – elkerülhetetlen módon – radikális csoportok és szélsőséges megoldások felé taszítja őket.
Azzal, hogy Bukarest 1920 után egyértelmű ígéretei ellenére megtagadta az erdélyi német felekezeti oktatás finanszírozását, mely annak kompenzálása lett volna, hogy (szintén önkényesen) kisajátították a szászok Nagyszeben környéki Sieben Richter erdőit, amelyekből a szász oktatási rendszert finanszírozták – ezek a román nacionalista politikák vezettek a szász közösség elszegényedéséhez (saját eszközeikből kellett fenntartaniuk az oktatási rendszerüket), és ezáltal e nemzeti csoport jelentős részének gyors nacionalista-protonáci radikalizálódásához. Később aztán a szászokat hibáztatták azért, mert csatlakoztak Adolf Hitler náci mozgalmához, ami 1944–45-ben elég ok volt ahhoz, hogy kisajátítsák házaikat, a felnőtt lakosságot pedig a Szovjetunióba deportálják, a 70-es években pedig ez vezetett a szászok eladásához Németországnak…
Úgy tűnik, Bukarest Székelyföldön most is ezt a régi receptet alkalmazza (melyet sok más etno-kleptokratikus rezsimű államban is bevetnek):
zaklat, diszkriminál, radikalizál –
hogy aztán még jobban zaklathasson, diszkriminálhasson, radikalizálhasson a diszkrimináltakban okozott frusztrációkra válaszul. Ezzel valamikor majd eljutnak annak az embercsoportnak a végső inkriminálásához és nyilvános lejáratásához, céljuk megfosztani őket attól a joguktól, hogy egy bizonyos területen éljenek. Innen az asszimiláción és/vagy elkergetésen/eladáson keresztül megvalósuló etnikai tisztogatásig már csak lépésnyi távolság marad. Ceauşescu ezt is megtette – és úgy tűnik, hogy az újra összefogó neoceauşiszták továbbra is azon dolgoznak, hogy szétverjék az Erdélynek nevezett európai mikrokozmoszt. Az utolsó célkitűzés: Székelyföld közigazgatási és etnikai-demográfiai/nyelvi feldarabolása.
A római jog egyik alapelve a pacta sunt servanda. Vagyis egy megkötött megállapodást be kell tartani/alkalmazni kell – tehát a romániai/erdélyi nemzeti úgynevezett „kisebbségek” jogaira vonatkozó rendelkezéseket is. Itt az ideje, hogy Románia ezeket a kötelességeit azok betűjében és szellemében teljesítse – beleértve az 1918. december 1-jei gyulafehérvári nyilatkozatban szereplő nagylelkű ígéretet is, mely nélkül Erdélyt nem lehetett volna Magyarországtól Romániához csatolni: „III. Teljes körű nemzeti szabadság minden együtt élő népnek. Minden nép a saját nyelvén fogja képezni, igazgatni magát és ítélkezni, saját kebeléből származó egyéneken keresztül, és minden nép az azt alkotó egyének arányának megfelelően kap képviseleti jogot az ország törvényhozó testületeiben és kormányzásában.”
An nou fericit Ardealului si ardelenilor, lipsit de petarde şi aruncători de petarde (la propriu şi la figurat), scăpaţi de sub control! (Az alább magyarul és németül is szereplő jókívánság így hangzik: „Petárdáktól és (szó szerint és átvitt értelemben vett) petárdavetőktől mentes boldog új évet Erdélynek és az erdélyieknek – a szerk.)
Boldog és békés új évet Erdélynek és az erdélyieknek!
Gutes und friedliches Neues Jahr, Siebenbürgen und Siebenbürger!
A szerző politológus 
és civil/környezetvédő aktivista, Waldkraiburg (Németország)
Forrás: Neuerweg.ro/Főtér. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélyi tehetséggondozó egyesületet támogat egy Prima Primissima-díjas
Oplatka András svájci magyar újságíró 7,5 millió forintot adományoz a Nyilas Misi Egyesületnek.
A magyar sajtó kategóriában Prima Primissima Díjjal idén kitüntetett Oplatka András újságíró a díjjal járó 15 millió forint felét az erdélyi Nyilas Misi Tehetséggondozó Egyesületnek ajánlotta fel. Az összeg másik felét a szintén  helyzetű gyerekek tehetséggondozásával foglalkozó magyarországi Igazgyöngy Alapítvány kapja.
A Prima Primissima Díjakat idén 14. alkalommal, tíz kategóriában vehették át a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Művészetek Palotájában megtartott pénteki gálaesten. Oplatka András történész, újságíró, műfordító az 1956-os forradalom után emigrált családjával Svájcba. A Zürichi Egyetemen végzett 1968-ban, utána a Neue Zürcher Zeitung munkatársa lett. Volt stockholmi, párizsi, moszkvai, valamint budapesti tudósító. Cikkeiben sokat foglalkozott Magyarország helyzetével és demokratikus átalakulásával. Történészként és egyetemi oktatóként is tevékenykedik.
A Nyilas Misi Tehetséggondozó Egyesület egy olyan tehetségmentő akció eredménye, amelyet erdélyi és magyarországi egyetemi tanárok kezdeményeztek 2003-ban. Az ötlet Péntek János kolozsvári egyetemi tanártól származik, aki a 2004-ben Romániában bejegyzett egyesület alapítója és elnöke. A kezdeményezés célja hátrányos körülmények között, falun és szórványban élő magyar iskolások támogatása ösztöndíjakkal. foter.ro