Márc. 11-én Kolozsváron, este a Phoenix könyvesboltban bemutatták Létay Lajos Edit ébresztése című verseskötetét és Mester Zsolt Koppantó című kötetét, mely az azonos című regényt, illetve négy novellát foglal magába. Mindkét könyvet a csíkszeredai Neptun Kiadó jelentette meg. /Kettős könyvbemutató. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./

Újra megjelent Mester Zsolt (1929–2002) első kiadásával feltűnést keltett Koppantó című regénye a Neptun Kiadó jóvoltából. Mindössze ennyi Mester Zsolt hagyatéka. Fodor Sándor a XX. századi magyar próza két nagy "egykönyvese" mellett emlegeti Mester Zsoltot. Erdélyi elődje, Kuncz Aladár Fekete kolostor című regénye, a másik író Ottlik Géza, akinek Iskola a határon című regénye 1959-ben jelent meg. Dr. Mester Zsolt kiváló ideggyógyász Koppantó című regénye 1979-ben látott napvilágot. Mester Zsolt a rendszerváltás után elvállalta Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Püspökség által indított Sulyok István Főiskola rektori teendőit. Egészségi állapota gyengült, majd áttelepült Magyarországra, immár betegen. /Fodor Sándor: Harmadik egykönyvesünk. Mester Zsolt (1929–2002). = Szabadság (Kolozsvár), márc. 27./

Sütő András: Fülesek és fejszések között /Neptun Könyvkiadó, Csíkszereda, 2003/ című naplójegyzetet minden korosztálynak el kellene olvasnia, írta Sándor Boglárka Ágnes. Az ő korosztályának azért, mert gyerekfejjel csak keveset értettek abból, hogy mi történt 89 decemberében országszerte, és a következő év márciusában Marosvásárhelyen. Az idősebb generációnak pedig azért, hogy első kézből értesüljön a szemtanú, sőt, a szenvedő alany elbeszélése alapján arról, mi is történt akkoriban. A Száműzött könyvek sorozatban megjelent kötetnek a sorozatcíme is beszédes. Voltak időszakok Sütő András életében, amikor egyetlen sora sem jelenhetett meg az országban. Ezért a betiltott kéziratokat Magyarországon adták ki. Most a Neptun Kiadó jóvoltából ezek a könyvek is hazatérhetnek. /Sándor Boglárka Ágnes: Rejtett titkok, fájó valóságok. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 26./

Wass Albert könyvei tavaly is keresettek voltak a kolozsvári könyvesboltokban, ezzel szemben Kertész Imre művei iránt csökkent az érdeklődés – derült ki a Szabadság végezte körkérdésből. Az erdélyi kortárs szerzők közül Kovács András Ferencet, Láng Zsoltot és Orbán János Dénest kedvelik, a külföldiek közül Paulo Coelho és Gabriel Garcia Marquez aratott sikert. A kolozsváriak a helytörténeti kiadványok iránt is érdeklődnek. Nyírő József alkotásai kelendőek, Kós Károly, Bánffy Miklós, Szilágyi Domokos, Reményik Sándor művei is népszerűek. Sütő Andrásnak a Neptun Kiadó által piacra dobott műveit is sokan keresték. /Borbély Tamás: Mit olvasnak a kolozsváriak? = Szabadság (Kolozsvár), jan. 13./

A napokban jelent meg Nagy István A szomszédság nevében /Neptun Könyvkiadó, Csíkszereda/ című regénye. A regény a Tanulók Könyvtára sorozatban jelent meg utoljára 1971-ben, ezúttal pedig a kiadó Örökölt Értékeink sorozatának első darabja. Fodor Sándor előszava szerint Nagy István életműve megérdemli, hogy leverjük róla a politikai elfogultság következtében ráülepedett port. /Új könyv. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 22./

Marosvásárhelyen telt ház előtt zajlott Romfeld Ákos fotóművésznek a Gyilkos-tót megörökítő albumának bemutatója. A Neptun Kiadó gondozásában megjelent háromnyelvű album bemutatója után diaporáma-vetítéssel a művész 1980-ban készült munkáiból mutatott be néhányat. /Nagy Botond: Barátai az ég, a felhők és az emberek. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 8./

Alig tíz év alatt – 1944-től 1955-ig – három országban is raboskodott Bartha István. A Szovjetunióban hadifogolyként 33 hónapot, Magyarországon öt hónapot töltött, megtapasztalhatta, hogyan értelmezi a kommunista rendszer a vallásszabadságot. A harmadik helyszín Románia volt, ahol a magyar és a román titkosszolgálat összjátékaként ugyancsak a magyarországi ál-vallásszabadság miatt szenvedett hat keserves hetet Bukarestben. Fél évszázadnak kellett eltelnie, hogy Bartha István, a jelenleg Svédországban, Svedalában élő gépészmérnök, nyugalmazott egyetemi tanár papírra vesse fogságának emlékeit (Dr. Erdős Bartha István: Három ország foglya, Neptun Kiadó, Csíkszereda, 2007). 1944-ben Nagybányánál került szovjet fogságba, ahol éhezés, tífusz, vérhas, malária tizedelte a foglyokat. Jehovista árulók miatt került a határ átlépése után Nagyváradról a bukaresti belügy karmai közé, miután pedig visszatoloncolták, megismerte Budapest börtöneit is. A sok szenvedés után Bartha István visszatalált református hitéhez, majd Svédországban valóra válthatta álmait, hiszen a korrózió kiemelkedő rangú, elismert szakemberévé vált, országhatárokon átívelő hírnevet szerzett magának. Könyvét elhunyt felesége, Erdős Irma színművésznő emlékének ajánlotta. /b. d. : Három országban raboskodott. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 15./

Tíz éve hunyt el a romániai magyarság „égtartó embere”, Sütő András
A romániai magyar kulturális és politikai élet kimagasló személyisége valamennyi művében az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének fontosságát vallotta. Sütő András 2006. szeptember 30-án távozott az élők sorából.
Sütő András a Kolozsvártól mintegy 50 kilométerre fekvő Pusztakamaráson (Camarasu, Románia) született 1927. június 17-én. Tanulóéveit a Nagyenyedi Református Kollégiumban és a Kolozsvári református kollégiumban töltötte. Már diákkorában riportokat írt a Kolozsvári Világosságnak, majd a Falvak Népe című hetilapnál dolgozott, 1950-től főszerkesztőként. 1954-ben a Marosvásárhelyi Igaz Szó irodalmi folyóirathoz került, 1971-től ’89-ig a helyi Új Élet főszerkesztője volt.
Marosvásárhely a haláláig otthona mAradt. Tevékenyen részt vett a kulturális és politikai közéletben.
Ízes kép az erdélyi paraszti életről
1948-ban szinte berobbant a romániai magyar irodalom élvonalába, jó ember- és valóságismeret birtokában, ízes humorral adott képet az erdélyi paraszti életről.Félrejáró Salamon című kisregénye (1956) és Pompás Gedeon című színműve (1968) már összetettebb ábrázolásmód felé mutatott, felvetette a személyiség és a hatalom összeütközésének problematikáját. AzAnyám könnyű álmot ígér című esszéregénye (1970) szociográfusi hitelességű lírai vallomás a Mezőségi Pusztakamarás, családja és a nemzetiségi lét múltjáról, gondjairól és reményeiről, a megmAradásról.
Drámaíróként az Egy lócsiszár virágvasárnapja (1976) című művével debütált, amelyet Heinrich von Kleist Kohlhaas Mihály című kisregénye nyomán írt. Ezt történelmi drámák követték (Csillag a máglyán, 1976, Káin és Ábel, 1978, Perzsák, A szuzai menyegző, 1982), amelyekben a személyiség és a hatalom sokrétű elemzését adta.
Hallgatásra ítélve
Művészetében külön fejezet a magyar nyelv ápolására tanító esszék sorozata. 1977-ben tette közzé visszaemlékezéseinek gyűjteményét Engedjétek hozzám jönni a szavakat címmel. A Nagyenyedi fügevirág című esszéje szintén az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének értékét hangsúlyozza. A nyolcvanas években, amikor memorandumai, tiltakozásai miatt Romániában hallgatásra ítélték, Magyarországon jelentek meg művei (ezek kiadását Száműzött könyvek címmel 2001-ben kezdte meg a Csíkszeredai Neptun Kiadó).
Ezek közé tartozik esszégyűjteménye Az idő markábancímmel, a Sikaszói fenyőforgácsokban cikkeit, A lőtt lábú madárban jegyzeteit gyűjtötte kötetbe, 1987-ben adták ki Advent a Hargitán című színdarabját.
Az álomkommandó című drámája (1986) a magyar színikritikusok díját kapta, legutóbb 2013 decemberében a Pesti Színházban Szász János állította színpadra.
Az égtartók
1990-ben megjelent Omló egek alatt című kötetében azokra az elődökre, “égtartó emberekre” emlékezik vissza, akik a szellem erejével próbálták megtartani a romániai magyar kisebbség puszta létét. Ismertebb művei a kilencvenes évekből: Sárkány alszik veled (beszélgetések könyve), Szemet szóért (dokumentumok, naplójegyzetek),Csipkerózsika ébresztése (arcképvázlatok, esszék), Heródes napjai (naplójegyzetek),Az ugató madár (dráma), Balkáni gerle (a mű a Nemzeti Színház drámapályázatának megosztott első díját nyerte el). 2001-ben Erdélyi változatlanságok, 2006-ban Létvégi hajrában címmel jelent meg esszéinek, beszélgetéseinek gyűjteménye.
Az anyanyelv volt a meghatározó
Egyik monográfusa, Görömbei András azt mondta róla: Sütő András regényeiben az örök értékek vállalását, drámáiban a hatalommal szembesülő embert mutatta meg, és valamennyi munkájában az anyanyelv meghatározó voltáról szólt.
Jóllehet folyamatos zaklatásokban, fenyegetésekben volt része, emberi tartásból nem hagyta el szülőhelyét, és erre biztatta a romániai magyarokat is. Műveiben és életében ugyanazt az igazságot hirdette: az Erdélyben élő nemzetiségek csak békében, egymást kölcsönösen gazdagítva és segítve érhetnek el eredményeket.
Úgy tartotta, hogy mindenféle ellenségeskedés, a nacionalizmus és nemzeti felsőbbrendűség bármely megnyilvánulása árt az egyénnek és közösségnek, az országnak és Európának.
Bántalmazták, megvakult
Az 1989. decemberi romániai fordulatot követően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei bizottságának elnökévé, tiszteletbeli elnökévé választották. 1990. március 19-én a Marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején az RMDSZ Székházában kíméletlenül bántalmazták, egyik szeme világát elvesztette.
1990. június 22-én a Magyarok Világszövetsége Budapesti ülésén a szervezet tiszteletbeli elnökévé választották, 1990-ben az Osztrák Pen Klub tiszteletbeli tagja lett. Ő volt Marosvásárhely első díszpolgára, s ugyancsak díszpolgára volt Székelyudvarhelynek.
Kitüntetések sora
Nyelvújító, közösségmegtartó szerepe előtt tisztelegve az erdélyi anyanyelvápolók róla nevezték el a nyelvőrzés díját. 1992-ben Kossuth-díjat kapott “kiemelkedő prózaírói munkásságáért, nyelvőrző és nyelvteremtő művészetéért, napjaink magyar színházművészetében játszott kimagasló szerepéért”.
1996-ban a Magyar Örökség-díjjal tüntették ki, s a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett. 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. Hetvenötödik születésnapján, 2002-ben Mádl Ferenc államfő Köztársasági elnöki érdemérmet adományozott neki.
Sütő András 2006. szeptember 30-án hunyt el Budapesten. Egy héttel később helyezték örök nyugalomra Marosvásárhelyen.
Születésének 80. évfordulóján bronzplakettet helyeztek el Marosvásárhelyi házán, később Sopronban és Székelyudvarhelyen mellszobrot állítottak emlékére.
Három esztendeje magyar közösségi tulajdonba került pusztakamarási szülőháza, felújított emlékházát tavaly októberben avatták fel.
„Egy napon így szólt anyám: – Írhatnál rólunk is valami könyvet. – Nocsak! – néztem a szavai után, majd tréfára fogván a dolgot, azt kérdeztem boltos módra: milyen könyv legyen az, vidám-e vagy szomorúságos? – Igaz legyen – mondta. (…) – Ez nekem is gondom – adtam meg magam. – Hallgass arra a gondra, s az álmod könnyebb lesz! A könnyű álmot anyám naphaladáskor az udvaron ígérte meg a cöveklábú asztalnál, amely nyári napokon piros pAradicsommal, frissen hámozott uborkával, mezőségi sajttal vár haza engem; ősszel is vár, s olyankor, ha sírós az idő, a tornác fájáról nézem, és igyekszem tanulni valamit tőle. Fűzfalábaival makacsul a földbe kapaszkodik, esőben, jégverésben tisztul, s télen is vár, hóval borítottan, akár egy fehér koporsó.” (Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér, 1971)
hirado.hu

Sütő András 90 éve született
Kilencven éve, 1927. június 17-én született Sütő András Kossuth- és Herder-díjas író, a romániai magyar kulturális és politikai élet kiemelkedő alakja. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:
 A Kolozsvártól mintegy 50 kilométerre fekvő, mezőségi Pusztakamaráson (Camarasu) jött a világra. Tanulóéveit a nagyenyedi református kollégiumban és a kolozsvári református gimnáziumban töltötte. Már diákkorában riportokat írt a kolozsvári Világosságnak, majd a Falvak Népe című hetilapnál dolgozott, 1950-től főszerkesztőként, 1954-ben került a marosvásárhelyi Igaz Szó irodalmi folyóirathoz. A város haláláig otthona maradt, 1971-től 1989-ig a helyi Új Élet főszerkesztője volt. Tevékenyen részt vett a kulturális és politikai közéletben, 1973 és 1981 között a Román Írószövetség alelnöke volt.
1948-ban szinte berobbant a romániai magyar irodalom élvonalába, jó ember- és valóságismeret birtokában, ízes humorral adott képet az erdélyi paraszti életről. Félrejáró Salamon című kisregénye (1956) és Pompás Gedeon című színműve (1968) már összetettebb ábrázolásmód felé mutatott, felvetette a személyiség és a hatalom összeütközésének problematikáját. Az Anyám könnyű álmot ígér című esszéregénye (1970) szociográfusi hitelességű lírai vallomás Pusztakamarás, családja és a nemzetiségi lét gondjairól és reményeiről, a megmaradásról. Drámaíróként az Egy lócsiszár virágvasárnapja (1976) című művével debütált, amelyet Heinrich von Kleist Kohlhaas Mihály című kisregénye nyomán írt. Ezt történelmi drámák követték - Csillag a máglyán (1976), Káin és Ábel (1978), A szuzai menyegző (1982) -, amelyekben a személyiség és a hatalom sokrétű elemzését adta.
Művészetében külön fejezet a magyar nyelv ápolására tanító esszék sorozata. 1977-ben tette közzé visszaemlékezéseinek gyűjteményét Engedjétek hozzám jönni a szavakat címmel. A Nagyenyedi fügevirág című esszéje szintén az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének értékét hangsúlyozza. A nyolcvanas években, amikor memorandumai, tiltakozásai miatt Romániában hallgatásra ítélték, Magyarországon jelentek meg művei, ezek kiadását Száműzött könyvek címmel 2001-ben kezdte meg a csíkszeredai Neptun kiadó. Ezek közé tartozik esszégyűjteménye Az idő markában címmel, a Sikaszói fenyőforgácsokban cikkeit, A lőtt lábú madárban jegyzeteit gyűjtötte kötetbe, 1987-ben adták ki Advent a Hargitán című színdarabját. Az álomkommandó című drámája (1986) a magyar színikritikusok díját kapta. 1990-ben megjelent Omló egek alatt című kötetében azokra az elődökre, "égtartó emberekre" emlékezik vissza, akik a szellem erejével próbálták megtartani a romániai magyar kisebbség puszta létét. Ismertebb művei a kilencvenes évekből: Sárkány alszik veled (beszélgetések könyve), Szemet szóért (dokumentumok, naplójegyzetek), Csipkerózsika ébresztése (arcképvázlatok, esszék), Heródes napjai (naplójegyzetek), Az ugató madár (dráma), Balkáni gerle (a mű a Nemzeti Színház drámapályázatának megosztott első díját nyerte el). 2001-ben Erdélyi változatlanságok, 2006-ban Létvégi hajrában címmel jelent meg esszéinek, beszélgetéseinek gyűjteménye. Több monográfiát írtak róla, portréját Ezüst György és Simon Endre is megfestette.
Jóllehet a kommunista diktatúra idején folyamatos zaklatásokban, fenyegetésekben volt része, emberi tartásból nem hagyta el szülőhelyét, és erre biztatott mindenkit. Műveiben és életében ugyanazt az igazságot hirdette: az Erdélyben élő nemzetiségek csak békében, egymást kölcsönösen gazdagítva és segítve érhetnek el eredményeket. Úgy tartotta, hogy mindenféle ellenségeskedés, a nacionalizmus és nemzeti felsőbbrendűség bármely megnyilvánulása árt az egyénnek és közösségnek, az országnak és Európának. Valamennyi művében az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének fontosságát vallotta.
Az 1989. decemberi romániai fordulatot követően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei bizottságának elnökévé, tiszteletbeli elnökévé választották. 1990. március 19-én a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején az RMDSZ székházában kíméletlenül bántalmazták, egyik szeme világát elvesztette.
1990. június 22-én a Magyarok Világszövetsége budapesti ülésén a szervezet tiszteletbeli elnökévé választották, 1990-ben az Osztrák Pen Klub tiszteletbeli tagja lett. Ő volt Marosvásárhely első díszpolgára, s ugyancsak díszpolgára volt Székelyudvarhelynek. Nyelvújító, közösségmegtartó szerepe előtt tisztelegve az erdélyi anyanyelvápolók róla nevezték el nyelvőrző díjukat. 1992-ben Kossuth-díjat kapott "kiemelkedő prózaírói munkásságáért, nyelvőrző és nyelvteremtő művészetéért, napjaink magyar színházművészetében játszott kimagasló szerepéért". 1995-ben Kisebbségekért-, 1996-ban Magyar Örökség-díjjal tüntették ki, s a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett. 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. Hetvenötödik születésnapján, 2002-ben Mádl Ferenc államfő Köztársasági elnöki érdemérmet adományozott neki.
Sütő András 2006. szeptember 30-án hunyt el Budapesten, október 7-én helyezték örök nyugalomra Marosvásárhelyen. Születésének 80. évfordulóján bronzplakettet helyeztek el marosvásárhelyi házán. 2011-ben Sopronban, 2013-ban Székelyudvarhelyen állítottak mellszobrot emlékére. 2013-ban magyar közösségi tulajdonba került pusztakamarási szülőháza, amelyet felújított emlékházként 2015-ben avattak fel. Halálának tizedik évfordulóján Jégtörő írók címmel a Pesti Vigadóban tartott konferenciával emlékezett rá és Tamási Áronra (1897-1966) a Magyar Művészeti Akadémia (MMA). szatmar.ro

Égtartó ember: kilencven éve született Sütő András
Kilencven éve, 1927. június 17-én született Sütő András Kossuth- és Herder-díjas író, a romániai magyar kulturális és politikai élet kiemelkedő alakja. Valamennyi művében az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének fontosságát vallotta.
A Kolozsvártól mintegy 50 kilométerre fekvő, mezőségi Pusztakamaráson (Cămărașu) jött a világra, tanulóéveit a nagyenyedi református kollégiumban és a kolozsvári református gimnáziumban töltötte. Az MTI portréanyaga szerint már diákkorában riportokat írt a kolozsvári Világosságnak, majd a Falvak Népe című hetilapnál dolgozott, 1950-től főszerkesztőként, 1954-ben került a marosvásárhelyi Igaz Szó irodalmi folyóirathoz. A város haláláig otthona maradt, 1971-től 1989-ig a helyi Új Élet főszerkesztője volt. Tevékenyen részt vett a kulturális és politikai közéletben, 1973 és 1981 között a Román Írószövetség alelnöke volt.
1948-ban szinte berobbant a romániai magyar irodalom élvonalába, jó ember- és valóságismeret birtokában, ízes humorral adott képet az erdélyi paraszti életről.
Félrejáró Salamon című kisregénye (1956) és Pompás Gedeon című színműve (1968) már összetettebb ábrázolásmód felé mutatott, felvetette a személyiség és a hatalom összeütközésének problematikáját. Az Anyám könnyű álmot ígér című esszéregénye (1970) szociográfusi hitelességű lírai vallomás Pusztakamarás, családja és a nemzetiségi lét gondjairól és reményeiről, a megmaradásról.
Drámaíróként az Egy lócsiszár virágvasárnapja (1976) című művével debütált, amelyet Heinrich von Kleist Kohlhaas Mihály című kisregénye nyomán írt. Ezt történelmi drámák követték - Csillag a máglyán (1976), Káin és Ábel (1978), A szuzai menyegző (1982) -, amelyekben a személyiség és a hatalom sokrétű elemzését adta.
Művészetében külön fejezet a magyar nyelv ápolására tanító esszék sorozata.
1977-ben tette közzé visszaemlékezéseinek gyűjteményét Engedjétek hozzám jönni a szavakat címmel. A Nagyenyedi fügevirág című esszéje szintén az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének értékét hangsúlyozza.
A nyolcvanas években, amikor memorandumai, tiltakozásai miatt Romániában hallgatásra ítélték, Magyarországon jelentek meg művei, ezek kiadását Száműzött könyvek címmel 2001-ben kezdte meg a csíkszeredai Neptun kiadó. Ezek közé tartozik esszégyűjteménye Az idő markában címmel, a Sikaszói fenyőforgácsokban cikkeit, A lőtt lábú madárban jegyzeteit gyűjtötte kötetbe, 1987-ben adták ki Advent a Hargitán című színdarabját. Az álomkommandó című drámája (1986) a magyar színikritikusok díját kapta.
1990-ben megjelent Omló egek alatt című kötetében azokra az elődökre, „égtartó emberekre” emlékezik vissza, akik a szellem erejével próbálták megtartani a romániai magyar kisebbség puszta létét.
Ismertebb művei a kilencvenes évekből: Sárkány alszik veled (beszélgetések könyve), Szemet szóért (dokumentumok, naplójegyzetek), Csipkerózsika ébresztése (arcképvázlatok, esszék), Heródes napjai (naplójegyzetek), Az ugató madár (dráma), Balkáni gerle (a mű a Nemzeti Színház drámapályázatának megosztott első díját nyerte el). 2001-ben Erdélyi változatlanságok, 2006-ban Létvégi hajrában címmel jelent meg esszéinek, beszélgetéseinek gyűjteménye. Több monográfiát írtak róla, portréját Ezüst György és Simon Endre is megfestette. Jóllehet a kommunista diktatúra idején folyamatos zaklatásokban, fenyegetésekben volt része, emberi tartásból nem hagyta el szülőhelyét, és erre biztatott mindenkit. Műveiben és életében ugyanazt az igazságot hirdette: az Erdélyben élő nemzetiségek csak békében, egymást kölcsönösen gazdagítva és segítve érhetnek el eredményeket. Úgy tartotta, hogy mindenféle ellenségeskedés, a nacionalizmus és nemzeti felsőbbrendűség bármely megnyilvánulása árt az egyénnek és közösségnek, az országnak és Európának. Valamennyi művében az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének fontosságát vallotta.
Az 1989. decemberi romániai fordulatot követően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei bizottságának elnökévé, tiszteletbeli elnökévé választották. 1990. március 19-én a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején az RMDSZ székházában kíméletlenül bántalmazták, egyik szeme világát elvesztette. 1990. június 22-én a Magyarok Világszövetsége budapesti ülésén a szervezet tiszteletbeli elnökévé választották, 1990-ben az Osztrák Pen Klub tiszteletbeli tagja lett. Ő volt Marosvásárhely első díszpolgára, s ugyancsak díszpolgára volt Székelyudvarhelynek. Nyelvújító, közösségmegtartó szerepe előtt tisztelegve az erdélyi anyanyelvápolók róla nevezték el nyelvőrző díjukat. 1992-ben Kossuth-díjat kapott „kiemelkedő prózaírói munkásságáért, nyelvőrző és nyelvteremtő művészetéért, napjaink magyar színházművészetében játszott kimagasló szerepéért”. 1995-ben Kisebbségekért-, 1996-ban Magyar Örökség-díjjal tüntették ki, s a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett. 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. Hetvenötödik születésnapján, 2002-ben Mádl Ferenc államfő Köztársasági elnöki érdemérmet adományozott neki. Sütő András 2006. szeptember 30-án hunyt el Budapesten, október 7-én helyezték örök nyugalomra Marosvásárhelyen.
Születésének 80. évfordulóján bronzplakettet helyeztek el marosvásárhelyi házán. 2011-ben Sopronban, 2013-ban Székelyudvarhelyen állítottak mellszobrot emlékére. 2013-ban magyar közösségi tulajdonba került pusztakamarási szülőháza, amelyet felújított emlékházként 2015-ben avattak fel. Halálának tizedik évfordulóján Jégtörő írók címmel a Pesti Vigadóban tartott konferenciával emlékezett rá és Tamási Áronra (1897-1966) a Magyar Művészeti Akadémia (MMA). Krónika (Kolozsvár)