Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Neptun Brigád
2 tétel
2017. augusztus 2.
„Elvarázsolják” a gyerekeket a Partiumi Magyar Napokon
Bábszínházi előadásokkal, interaktív koncertekkel, valamint kézműves foglalkozásokkal várják a gyerekeket a Szatmárnémetiben tizenhatodik alkalommal, augusztus 20–27. között rendezendő Partiumi Magyar Napokon.
A szervezők idén is nagy hangsúlyt fektetnek az augusztus 20–27. között rendezendő 16. Partiumi Magyar Napok gyerekprogramjaira, melyek ezúttal egy különleges helyszínen, a szatmárnémeti Tűzoltótorony tövében kapnak helyet. Tavalyi mottónk jónak bizonyult, így hát idén is azt mondjuk: küldd a dadust szabadságra, nyolc napig mi biztosítjuk gyerekeid szórakoztatását!” – hívják fel figyelmet a szervezők.
A bábszínházi és színházi előadásokon olyan neves társulatok szórakoztatják majd a kicsiket, mint a Manna és a Neptun Brigád, akik augusztus 20-án Szatmárnémetibe hozzák a Világszép Nádszálkisasszony című produkciójukat. A zenés mesejátékot leginkább a „mozgalmas” szóval jellemezik: folyamatos a cselekmény, és sokszor nem a szavak fejezik ki az érzelmeket, hangulatokat, hanem inkább a mozdulatok dominálnak.
A Világszép Nádszálkisasszony olyan előadás, amely tényleg a gyerekeknek szól, nincs benne mélyebb értelmezési réteg, ami a felnőttekre vár, ezúttal ők csak kísérőként tartanak a kicsikkel. Benedek Elek meséje újjászületett Litvai Nelli tollából – így egy igazi mai történetet tekinthetnek meg a gyerek és szüleik élő zenével. Az előadást öt év fölötti gyerekeknek ajánlják a szervezők, helyszíne a Szatmárnémeti Északi Színház.
A Neptun Brigád mellett jelen lesz a veszprémi Kabóca Bábszínház, valamint augusztus 25-én a budapesti Aranyszamár Társulat Szatmárnémetibe hozza Wass Albert gyerekeknek szóló darabját, az Erdők könyvét, egy tüneményes teremtéstörténetet varázslatos lényekkel, tündérekkel és boszorkányokkal.
Népies gyerekkoncertek
Augusztus 23-án a Kolompos együttes várja a táncos lábú gyerkőcöket a Tűzoltótorony melletti színpad elé. A zenekar az 1980-as évek végén tűnt fel a magyar népzenei palettán. Táncházi zenekarként, táncegyüttesek kísérőiként váltak ismertté, majd rövidesen önálló koncertjeiken népszerűsítették a magyar és Kárpát-medencei népzenét Svédországtól Szicíliáig, Kanadától Japánig. A magyar gyerekek körében egyik legnépszerűbb együttesként ma is arra törekszenek, mint a kezdetekben: megismertetni, megszerettetni a gyerekekkel és szüleikkel a magyar népzenét, néptáncot, régi népszokásokat, vagyis mindazt a páratlan kulturális kincset, melyet elődeink hagytak ránk örökségül.
Augusztus 26-án a Kossuth-kertbe várják a kicsiket, ahol a Belvárosi Betyárok fergetegesnek ígérkező koncertjén tombolhatnak a résztvevők. A gyerekközönség újdonsült kedvencei, a Belvárosi Betyárok műsora egy régóta fennálló hiányt pótolt a gyerekeknek szóló produkciók színterén, hiszen olyan koncepcióval és igénnyel született, miszerint a gyerekeknek is kijár a tartalmas zenei szórakozás
Bede Laura / Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 20.
Szentmisével és Szent István szatmárnémeti szobrának megkoszorúzásával kezdődött a PMN
A Római Katolikus Székesegyházban tartott ünnepi szentmisével és azt követő koszorúzással kezdetét vette a XVI. Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat.
Államalapító Szent István királyunk napján ünneplő tömeggel telt a szatmárnémeti Székesegyház, ahol reggel kilenc órától Schönberger Jenő püspök mutatott be szentmisét. "Köszönjük meg a jó Istennek első szent királyunkat, egyházmegyénk fővédőszentjét. Hálásak vagyunk, hogy általa példát adott a Krisztus nyomában járó emberre. Olyan király volt, aki a mennyei haza felé vezette népét és ma is oda akarja vezetni az összetartozás, a megbocsátás és a hit útján" - mondta bevezetőjében a püspök.
Homíliájában Szent István példáján elmélkedett tovább. Kiemelte, államalapító királyunk megértette, hogy nincs más lehetőségünk: ha meg akarunk maradni ebben a földi hazában, utat kell, hogy találjunk a mennyei haza felé is. "És nincs senki más, aki nekünk a mennyei haza felé utat mutatna, mint a názáreti Jézus, aki Isten fia volt. Szent István és családja az a ház, amiről Jézus a mai evangéliumban szól - azért nem dőlt össze, mert sziklára, sőt, Istenre épült. Az a mű, amin Szent István dolgozott azért maradhatott meg, mert nem csupán ember, hanem Isten műve. (...) Szent István igazi nagysága abban áll, hogy felismerte és elfogadta, a názáreti Jézus a második isteni személy. Így pedig, amit ő kér, azt nem ember, hanem Isten kéri tőlünk. Ha valaki megmaradó családot, igazi országot, sziklára épült nemzetet akar, akkor vegye kezébe a Szentírást, olvassa nap mint nap, szembesüljön vele, hogy mit is akar tőlünk az Isten. Ezt pedig nem csak megérteni szükséges, hanem meg is kell tenni."
Schönberger Jenő püspök kihangsúlyozta, Európa ma már nem keresztény: "Európa ma nem zár össze, nyitott, mindenki bejöhet anélkül a felismerés nélkül, hogy, amennyiben itt meg akar itt maradni, neki is kereszténnyé kell lennie. Miért? Azért, mert Európa ma már nem keresztény. Szent István királyunk ünnepe és példája bennünket is fel akar rázni - nincs megmaradás szikla nélkül, vagyis krisztusi hit és Krisztusra épített élet nélkül."
A szentmiseáldozat bemutatása után a püspök és asszisztenciája, a közigazgatási elöljárók, a különböző szervezetek-, intézmények- és közösségek képviselői, a vendégek és hívek a Székesegyház bejáratához vonultak, ahol megkoszorúzták Szent István szobrát.
Később az Északi Színház termében mesejátékot láthattak az érdeklődők. A Manna és a Neptun Brigád közös produkcióját leginkább a „mozgalmas” szóval jellemezhetnénk. Az előadás szervezője az Art Projekt Egyesület, a támogatója pedig az Autonet Import Kft. volt.
A 16. Partiumi Magyar Napok délután is kulturális és szórakoztató programokkal várja az érdeklődőket: 16 órától családi kerékpáros ügyességi verseny lesz a Református Gimnázium udvarán, majd 17 órától Szőcs Péter történelmi előadására kerül sor a Láncos templom gyülekezeti termében “Szent László emlékezete a középkori Szatmárban” címmel. Este Eszenyi Enikő lép az Északi Színház színpadára, majd 21 órától a Bohém Ragtime Jazz Band koncertje várja a minőségi zene kedvelőit a Dinu Lipatti Filharmóniában.
[Szent István szobra a templom bejáratánál, a falban mélyedő helyen van.] szatmar.ro