Új műsor az Erdélyi TV-n
Többszemközt címmel új politikai-közéleti élő műsor indult az Erdélyi Magyar Televízióban (ETV), mely elsősorban aktuális hírekre, a magyar közösséget foglalkoztató, életét meghatározó történésekre kíván reflektálni. A csütörtökönként 19 órától jelentkező műsor olyan személyiségeket szólaltat meg, akik „nemzeti közösségünknek valamilyen módon és megkerülhetetlenül alkotó részesei”.
Nézzük együtt, amit különféleképpen látunk! mottójú műsor elsősorban a hírek hátterét kívánja közelebb vinni a nézőkhöz, olyan összefüggésekre világítva rá, amelyekre az információáramlás gyorsasága miatt a híradások részletesebben nem térhetnek ki – így foglalkozik például az országos és helyi politikai élettel, valamint közösségünket időszerűen foglalkoztató önkormányzati, környezetvédelmi, tanügyi és egészségügyi kérdésekkel.
A Többszemközt műsorvezetője Lokodi Imre, aki húsz éve kezdte pályafutását az Új Magyar Szó elődjénél, a Romániai Magyar Szónál, mint napilapos újságíró, tudósításokat, riportokat készített, majd a Népújság kulturális rovatánál dolgozott. Az ezredforduló táján évekig a nagyváradi Erdélyi Riport szerkesztőjeként munkálkodott, ezt követően lapunk főmunkatársa lett, közben a budapesti Népszavát is tudósítja Marosvásárhelyről. Új Magyar Szó (Bukarest)

Klientúrát épít a Fidesz
A Fidesz-kormányzat az adófizetők pénzét határon túli klientúra építésre használja fel, amit az is mutat, hogy a Szülőföld Alap a Fidesz leplezetlen politikai szempontjai szerint osztotta le a határon túli magyar lapoknak járó támogatásokat. Ez sajnálatos - mondta a Népszavának Salamon Márton László, a bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) napilap főszerkesztője.
A főszerkesztő arra a hírre reagált, hogy a magyar állam egyetlen forinttal sem támogatja az ÚMSZ-t, az egyetlen országos, Románia minden megyéjébe eljutó magyar napilapot. Hogy ez így van, az a Szülőföld Alap frissen közzétett pályázati eredményhirdetéséből derült ki.
A legnagyobb összegű támogatásban a Krónika című napilap részesült, a Kolozsváron szerkesztett erdélyi újságot közelről követi az idén még csak néhány lapszámot megért (megjelenését jó ideig szüneteltető) Erdélyi Napló című hetilap, illetve a Háromszék nevű sepsiszentgyörgyi napilap. Ugyanakkor "sajtótámogatásban" részesülnek különböző olyan intézmények honlapjai, amelyeknek tevékenysége nem kötődik közvetlenül a média világához, mint a székelyudvarhelyi MÜTF Egyesület, a kolozsvári Kincses Kolozsvár Egyesület vagy a szintén kolozsvári Zöld Erdély Egyesület és a Gondviselés Segélyszervezet. Ugyancsak hiába vár a Szülőföld Alaptól támogatást a legnagyobb forgalmú médium, a kolozsvári Transindex című magyar nyelvű hírportál, illetve a Nagyváradon megjelenő Erdélyi Riport hetilap is. Salamon László Márton elmondta lapunknak, hogy a Szülőföld Alap kuratóriumának kolozsvári tagja, Székely István politológus is elismerte, hogy politikai kritériumok szerint történt a leosztás, hozzátéve, hogy Budapesten bevett szokás, hogy a mindenkori hatalom a saját politikai céljai, szimpátiái szerint osztogat.
Ulicsák Szilárd, a budapesti kormánynak a határon túli támogatásokért felelős miniszteri biztosa az ÚMSZ megkeresésére a beérkező pályázatok nagy mennyisége miatti "kezelhetetlenséggel" magyarázta a furcsa döntések okát. Az ÚMSZ felvetésére, miszerint a Szülőföld Alap médiatestülete elfogultan bírálta el a pályázatokat, az erdélyi származású Ulicsák azt válaszolta: ő "nem lát bele annyira a határon túli ügyekbe, hogy érdemben mérlegelni tudjon".
Ami a Szülőföld Alap "kezelhetetlenségét" illeti, elmondta: a tervek szerint jövőre külön járnak el a kis pályázókkal és külön kezelik azokat a nagy intézményeket is, melyeknek a működtetése jelentős pénzügyi keretet igényel. "A kis pályázatokon maximum néhány milliós támogatást lehet majd igényelni, az eddigi elbírálási rendszerhez hasonlóan. Az úgynevezett nagy pályázók esetében áttekintjük, hogy az adott intézmények milyen feladatokat látnak el és azokat fontossági sorrendben, normatív alapon támogatjuk" - válaszolta az ÚMSZ-nek a miniszteri biztos. A napi túlélést jelentő támogatás megvonásával olyan jelentős erdélyi fórumokat hoztak kilátástalan helyzetbe, mint az Új Magyar Szó, a Transindex, a marosvásárhelyi Látó vagy a kolozsvári Korunk.
A hírre a szóban forgó marosvásárhelyi irodalmi folyóirat főszerkesztője a következőképpen reagált: "Mostanában, hogy Joszif Visszarionovics Sztálin felemelkedését tanulmányozom, olykor nem csak az elmúlt öt esztendő döbbent meg, hanem a semmibe illant öt hónap negatív kisugárzású története is - jelentette ki a Népszavának Kovács András Ferenc Kossuth-díjas költő.
Lokodi Imre (Marosvásárhely) / Népszava

Tőkés László közleménye a magyarországi médiatörvény tárgyában
A nemzetidegen posztkommunista, balliberális erők, az új magyar médiatörvény ürügyén rárontottak saját országukra és nemzetükre.
2005. júliusában, a tusnádfürdői Nyári Szabadegyetem és Diáktábort záró, Magyarország jövőjéről szóló, messzehangzó beszédében Orbán Viktor – egyebek mellett – ezeket mondotta: „számos példáját láttuk a XX. században, amikor a magyar baloldal rárontott saját nemzetére, és tulajdonképpen nem volt az másként 2004. december 5-én sem…”
A Nemzet régi-új miniszterelnökéből akkor – jelek szerint – „a próféta beszélt”. Ugyanis most, amikor az új nemzeti kormány végre teljes erővel újból hozzáláthatott a trianoni-kommunista múlt romjainak az eltakarításához és ama fájdalmas emlékű, decemberi népszavazás jóvátételéhez – a nemzetidegen posztkommunista, balliberális erők, az új magyar médiatörvény ürügyén, ismétcsak rárontottak saját országukra és nemzetükre.
A hazai helyzet ismeretes – kár reá szót vesztegetni. A 2010 áprilisi választások tanúsága szerint odahaza teljességgel hitelét vesztett balliberális tábor és lakájmédiája – jobb híján – most az országhatárokon kívül kísérel meg teret nyerni, látványos módon a törvény ellen hangolva a nemzetközi közvéleményt és össztüzet zúdítva az európai elnökséget alighogy átvett Magyarországra, Orbán Viktor néppárti miniszterelnökre és az általa vezetett nemzeti kormányra.
Az erdélyi magyarság szégyenére az összehangolt támadókampányból az RMDSZ bukaresti pártsajtója és annak tudósítói holdudvara is kiveszi a részét. Az Új Magyar Szó, valamint a Népszabadság és a Népszava tudósítói, továbbá az Országos Audiovizuális Tanács RMDSZ által kijelölt tagja „szakmányban mocskolják” az Orbán-kormányt, maguk is tápot adva az Európai Unió szintjére emelkedett, nemtelen propaganda-hadjáratnak.
Tegnap, 2011. január 11-én Sajtószabadság Magyarországon címen, az Európai Parlament liberális frakciója rendkívüli közmeghallgatást tartott Brüsszelben, Renate Weber romániai EP-képviselő elnökletével. A sürgősséggel összehívott rendezvényhez olyan politikai közszereplők adták a nevüket, mint Guy Verhofstadt, a liberális parlamenti csoport elnöke és Neelie Kroes európai adatvédelmi biztos. Mivel a magyar liberálisok legutóbb kiestek az Európai Parlamentből, helyettük Haraszti Miklós, az EBESZ sajtószabadságáért felelős volt tisztségviselője, valamint Majtényi László volt magyarországi parlamenti adatvédelmi biztos kaptak meghívást a nagy érdeklődés övezte alkalomra.
A másfél órás programot Konrád György író videoüzenete vezette be, akinek „A nagy trükk” című, német nyelvű írását is szétosztották a résztvevők között. A hírneves magyar író nem kevesebbet állított üzenetében, mint azt, hogy a kommunizmus bukása után lábra kapott „demokratúra” esete forog fenn Magyarországon, melyből egyenes út vezet a diktatúrába.
A közmeghallgatáson európai „közös értékeink” védelmében olyan nyílt levelet is köröztettek, melyet „a közép- és kelet-európai kommunista rezsimek elleni küzdelemben részt vevők, illetve az ezt a harcot támogatók” nevében magyar részről – többekkel együtt – Demszky Gábor, Magyar Bálint és Pető Iván, a volt posztkommunista magyar rezsim levitézlett harcosai írtak alá. Erdélyi részről Cs. Gyimesi Éva és Szilágyi Sándor csatlakoztak a kezdeményezőkhöz.
Mértékadó hozzászólásában Schöpflin György EP-képviselő határozottan visszautasította a Magyarország és a Fidesz-kormány diszkreditálására irányuló – újabb – kísérletet, valamint az ún. kettős mérce alkalmazását az Európai Unióban. Ennek vonatkozásában az őszödi hazugságbeszédet és a 2006-béli, budapesti karhatalmi terrort említette meg, melyek esetében az Európai Parlament annakidején nem tartotta szükségesnek a megszólalást. Kiegészítésképpen a Benes-dekrétumok vagy a szlovákiai államnyelvtörvény is sorolható, melyek szintén csak alig közelítették meg az Unió és az EP ingerküszöbét.
A liberális inkvizíciós kirakatrendezvényt követő román néppárti delegációs ülésnek ugyancsak a napirendjén szerepelt a magyar médiatörvény. Theodor Stolojan elnök érdeklődésére Tőkés László alelnök keresetlen egyszerűséggel mutatott rá a mesterségesen gerjesztett médiabotrány valódi hátterére. Könnyű belátni – mondotta –, hogy itt nem egyébről, mint a médiabeli monopóliumát elveszítő balliberális hatalmi elit elkeseredett ellentámadásáról van szó a kétharmados Orbán-kormányzat ellenében, mely törvényes úton kíván rendet teremteni és egészséges egyensúlyt kialakítani a közszolgálati médiumok területén.
Azok, akik „diktatúrától” féltik a magyar közvéleményt, valójában a posztkommunista médiadiktatúra egyeduralmát védelmezik – jelentette ki Tőkés László, és azt javasolta, hogy a román néppárti küldöttség az Európai Bizottság mértékadó szakvéleményétől tegye függővé saját álláspontjának a kialakítását.
A magyarországi médiatörvény egyre nagyobb hullámokat vető, parttalan vitájából világosan kitűnik, hogy a háttérben meghúzódó, lesújtó vereségükbe beletörődni mindmáig képtelen balliberális erők nemzetközi segédlettel próbálják lejáratni és megingatni a rendszerváltoztató Orbán-kormányt. Amint a Magyar Néppárti Képviselőcsoport – igen találóan – megállapítja, a politikai indíttatásból fakadó gyűlöletkampány ezáltal nem csupán a magyar soros elnökség munkáját próbálja ellehetetleníteni, hanem valójában „a megszületése óta a legnagyobb kihívással szembesülő Európai Uniónak is mérhetetlen károkat okoz”.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elkötelezett támogatásáról biztosítja a magyar kormányt, és határozottan kiáll Orbán Viktor miniszterelnök mellett, aki Lech Walesa és Václav Havel kortársaként a szovjet-orosz kommunizmus megdöntésében szerzett elévülhetetlen érdemeket. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Médiatörvényt véd Tőkés
Közleményben reagált Tőkés László, az Európai Parlament liberális frakciójának Sajtószabadság Magyarországon címen tartott brüsszeli közmeghallgatásán elhangzottakra. A Renate Weber romániai EP-képviselő elnökletével tartott beszélgetést – amelyet Guy Verhofstadt, az ALDE frakcióelnöke nyitott meg, és felszólalt Neelie Kroes, az Európai Bizottság sajtószabadságért is felelős alelnöke – Tőkés „liberális inkvizíciós kirakatrendezvény”-nek nevezte.
Az Európai Parlament alelnöke lapunkhoz is eljuttatott közleményében kijelentette: „most, amikor az új nemzeti kormány végre teljes erővel újból hozzáláthatott a trianoni-kommunista múlt romjainak az eltakarításához és ama fájdalmas emlékű, decemberi népszavazás jóvátételéhez – a nemzetidegen posztkommunista, balliberális erők, az új magyar médiatörvény ürügyén, ismét rárontottak saját országukra és nemzetükre.”
A volt református püspök szerint a 2010. áprilisi választások tanúsága szerint a Magyarországon „teljességgel hitelét vesztett balliberális tábor és lakájmédiája – jobb híján – most az országhatárokon kívül kísérel meg teret nyerni, látványos módon a törvény ellen hangolva a nemzetközi közvéleményt” és össztüzet zúdítva Orbán Viktorra, a kormányára és az országra.
Tőkés szerint az összehangolt támadókampányból „az RMDSZ bukaresti pártsajtója és annak tudósítói holdudvara is kiveszi a részét”. A közlemény szerint „az Új Magyar Szó, valamint a Népszabadság és a Népszava tudósítói, továbbá az Országos Audiovizuális Tanács RMDSZ által kijelölt tagja „szakmányban mocskolják” az Orbán-kormányt, maguk is tápot adva az Európai Unió szintjére emelkedett, nemtelen propaganda-hadjáratnak”.
Az RMDSZ színeiben EP-képviselői mandátumot szerzett Tőkés kijelentette: a mesterségesen gerjesztett médiabotrány valódi hátterében a „posztkommunista médiadiktatúra egyeduralmának védelmezői állnak”. „Itt nem egyébről, mint a médiabeli monopóliumát elveszítő balliberális hatalmi elit elkeseredett ellentámadásáról van szó a kétharmados Orbán-kormányzat ellenében, mely törvényes úton kíván rendet teremteni és egészséges egyensúlyt kialakítani a közszolgálati médiumok területén” – hangsúlyozza közleményében Tőkés László.
Közlemény
Az Új Magyar Szó visszautasítja Tőkés László európai parlamenti képviselő minősítgetéseit, és emlékezteti a képviselő urat a temesvári forradalom eszméjére. Akkor Tőkés László felemelte szavát a szabadság, az emberi jogok mellett, a vélemény kinyilvánításának hatalmi akadályoztatása ellen.
Emlékeztetjük arra, hogy akkor, amikor a román kommunista titkosszolgálat a temesvári magyar református gyülekezet papja elleni retorzióra készült, Tőkés László és családja életét a sajtószabadság mentette meg. Annak a magyarországi sajtónak a szabadsága, amelynek hatalmi korlátozása mellett politikai szövetségesei védelmében Tőkés László most állást foglal, jobb ügyhöz méltó buzgalommal.
Salamon Márton László, főszerkesztő. Új Magyar Szó (Bukarest)

Nem cáfolja a magyar kormány: Tőkés László csúsztatott
A határon túli magyarság támogatására szánt keretből finanszírozza a magyar a kormány az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által működtetett demokrácia-központokat. Ezt támasztja alá, hogy lapunk által megkeresett budapesti illetékesek nem cáfolták az irodahálózat finanszírozására vonatkozó magyarországi lapértesüléseket.
A Népszava korábban arról írt: Tőkés László, az EMNT elnöke „nyilvánvalóan téved vagy csúsztat”, amikor azt állítja: nem az egész erdélyi magyar közösségnek szánt közpénzekből működtetik az egyszerűsített honosítási eljárásról tájékoztató demokrácia-központokat, az összeget „jószándékú támogatóktól” kapták.
A cikk szerzője, Gál Mária korábban a Határon Túli Magyarok Hivatalának munkatársa volt. Írásában úgy fogalmaz: „Mivel a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól érkeztek a pénzek, azok igenis az egész külhoni magyarság támogatására szánt keretből valók, a magyar kormánytól, nem pedig jó szándékú támogatóktól”.
Mint ismert, az Evenimentul zilei napilap leleplező cikke nyomán Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke elismerte, hogy magyarországi kormánypénzeket kapnak a demokrácia-központok működtetésére. Nem cáfolta a lapnak azokat az információit sem, miszerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) egyik alapítványától 2,25 millió lejt, mintegy 500 ezer eurót kaptak Budapestről. Tőkéshez hasonlóan azonban hangsúlyozta, ezek a pénzek nem a magyar kisebbségnek szánt pénzeket kezelő Bethlen Gábor Alapból származnak, az összeget meghívásos pályázat alapján nyerték el.
A Toró által mondottakból kiindulva lapunk előbb Wetzel Tamástól, az egyszerűsített honosítási eljárásért felelős miniszteri biztostól szerette volna megtudni: milyen alapból finanszírozza a magyar állam az állampolgárság igényléséről tájékoztató erdélyi irodákat? A kormányilletékes azonban úgy fogalmazott: a tájékoztatás anyagi vonzata „nem az ő asztala”, és arra kért, forduljunk a kért információkért a KIM keretében működő nemzetpolitikai államtitkárság stratégiai tervező és tájékoztatási főosztályához.
Megkeresésünkre Lukács Bence főosztályvezető-helyettes készséggel választ ígért a kérdéseinkre. Előbb azonban egy kis időt kért. „Kell futnom egy kört” – jelentette ki, majd azt is igényelte, hogy kérdéseinket fogalmazzuk meg elektronikus levélben. Ezt június 10-én, azaz több mint két hete megtettük. Levelünkben azt kérdeztük: egészen pontosan milyen alapból (előirányzatból) finanszírozza a magyar állam az állampolgárság igényléséről tájékoztató erdélyi irodákat? Arra is kíváncsiak voltunk, hogy ha az EMNT meghívásos pályázat útján kapott pénzt, kiket hívott még meg a magyar állam a pályázatra?
Lukács Bence már másnapra, június 11-re választ ígért, ám az nem érkezett meg. A tájékoztatás elmaradásának okait firtató későbbi megkeresésünkkor biztosította lapunkat arról, hogy a kért közérdekű információkat „természetesen megkapjuk”, ám további egy hetet igényelt a válaszadásra azzal az indokkal, hogy „az ügy nem olyan egyszerű, mint gondolnánk”.
A hét eltelt, a főosztályvezető-helyettes kérdéseinkre nem válaszolt, annak ellenére, hogy jeleztük: az Népszava által közölt információk hitelességét szeretnénk tisztázni.
A magyarországi lap egyébként arról is írt: az Erdélybe irányuló magyarországi támogatás jogilag nem kifogásolható, mivel a demokrácia-központokat a civil szervezetnek számító EMNT működteti. „Ám ha tényleg ugyanezekben az irodákban, ugyanezzel a személyzettel működnek majd a hivatalosan megszülető néppárt területi fiókjai is, akkor Budapestnek be kell szüntetnie a finanszírozást, mivel az tiltott párttámogatásba mehet át” – fogalmazott a Népszava munkatársa.
Cs. P. T.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Markó: „nagy mulasztás”, hogy nem szoros a magyar kormány és az RMDSZ kapcsolata
A Magyarországon kívüli magyar szervezetek és a budapesti kormány viszonya nem függhet a napi politikától, a romániai magyarságnak pedig önállóan kell politizálnia Bukarestben – szögezte le a Népszavának adott interjújában Markó Béla.
Az RMDSZ volt elnöke szerint a konfliktusos kilencvenes évekhez képest jó a magyar-román államközi viszony, amely ugyanakkor lehetne sokkal szorosabb és gazdagabb. Markó Béla a arról is beszélt, hogy
Az RMDSZ volt vezetője hasznosnak ítélte a korábban szervezett magyar-román közös kormányüléseket, amelyek sora 2009 őszén a román kormányválság miatt szakadt meg. A politikus szerint ezek a találkozók olyan keretet hoztak létre, amelyet ki lehetett tölteni tartalommal. Rossz, hogy egy ideje elmaradtak – mondta Markó a Népszava hétfői számában megjelent interjúban.
„Mi többször is javaslatot tettünk rá. Az új magyar kormány azonban azzal érvelt, hogy amíg készül a soros elnökségre, illetve amíg ellátja azt, addig képtelen beiktatni a sűrű programba. Július óta viszont semmi sem történt, és csak azt tudom mondani, hogy szükség lenne rá” – fejtette ki Markó.
Markó Béla a magyar–román államközi kapcsolatok helyzetét érintő kérdésre úgy fogalmazott: ha a konfliktusos kilencvenes évekre gondolunk, ahhoz képest jó a viszony. „Ebben a pillanatban nincsenek nagy vitás ügyek, nincsenek konfliktusok, de lehetne jóval szorosabb, jóval gazdagabb ez a viszony. Románia és Magyarország között stratégiai partnerségnek kellene lennie, a két országnak a térség egészét meghatározó módon kellene együttműködnie. Ez viszont még nem valósult meg” – fejtette ki.
A politikus kifejezte meggyőződését: a magyar kormány és az erdélyi politika viszonya nem függhet attól, hogy éppen ki az RMDSZ elnöke, vagy Magyarországon éppen melyik párt van kormányon.
Markó emlékeztetett: az elmúlt húsz évben mindvégig azt vallotta, hogy az erdélyi magyar közösségnek támaszkodnia kell a magyarországi támogatásra, de önállóan kell politizálnia Bukarestben és máshol is, ugyanis a helyi politikai vezetők ismerik a legjobban a közösség helyzetét. „Ezzel szemben sokszor megtapasztaltam, hogy egyik vagy másik párt vagy politikus megpróbálta csatlósként kezelni, alárendeltségi viszonyba helyezni az RMDSZ-t” – fogalmazott Markó, aki „nagy mulasztásnak” tartja, hogy nem igazán szoros a szervezet és a magyar kormány közötti együttműködés.
Markó Béla rossz kezdeményezésnek tartja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrehozatalát, elítélve, hogy – mint mondta – ezt Magyarországról támogatják. Ez a párt egyelőre nem mutatott fel semmiféle programot, nem tudni, milyen alternatívában gondolkodik ahhoz képest, amit az RMDSZ Bukarestben végez – állapította meg az interjúban.
Azt is elmondta: Tőkés Lászlót – noha az RMDSZ-listáról jutott az Európai Parlamentbe – nem tudja az RMDSZ képviselőjének tekinteni. „Ő RMDSZ-es csak akkor volt, amikor ebből valami hasznos formai következménye származott, például így lehetett tagja a néppárti frakciónak. De ő soha, egyetlen pillanatig sem tekintette magát RMDSZ-es képviselőnek. És attól függetlenül, hogy ez formailag ebben a pillanatban így néz ki, én sem tudom őt annak tekintetni” – válaszolta az RMDSZ exelnöke arra a kérdésre, hogy mit tehet a szövetség az ellen, hogy Tőkés folyamatosan „a párt ellen agitál”.
„Az RMDSZ nem párt, pártokat Tőkés László hozott létre. Mi kezdettől fogva szövetség voltunk, amelyben a különböző vélemények megférnek egymás mellett, de azt hiszem, hogy például ez a brüsszeli eset nem fér bele” – utalt arra, hogy október közepén Tőkés „Mit keres az EP-ben ciános Béla???” felirattal ragasztotta le a Markó brüsszeli előadását hirdető plakátot.
Markó Béla veszélyben látja az erdélyi magyarság parlamenti képviseletét. Úgy vélekedett: az EMNP-nek nem is célja, hogy maga is a román parlamentben képviselhesse a magyarság érdekeit. „Míg az RMDSZ szerint, ha az erdélyi magyarságnak nincs képviselete a bukaresti parlamentben, akkor elveszítünk egy rendkívül fontos eszközt és veszélyeztetjük a közösség jövőjét, addig – legalábbis én úgy látom – az EMNP nem így gondolkodik. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy az a célja, hogy most már ők is a román parlamentben képviselhessék a magyarság céljait. Attól tartok, hogy nekik az is eredmény lenne, ha meg lehetne akadályozni az RMDSZ bejutását” a jövő évi parlamenti választásokon – jelentette ki Markó Béla a Népszavának nyilatkozva.
Krónika (Kolozsvár)

Nyirő-ügy: Bunta ne beszéljen hülyeségeket
Cáfolja az író hamvainak újratemetésével kapcsolatos híreket a Nyirő József Emlékbizottság elnöke.
"Szemenszedett, megalapozatlan hazugságnak" és "fölösleges riogatásnak" nevezte Nyirő hamvainak újratemetésével kapcsolatosan a román és magyarországi médiában megjelent híreket a néhai író végakaratát beteljesíteni kívánó Nyirő József Emlékbizottság elnöke.
Balázs Árpád szerint a sajtóban megjelent nyilatkozatok csak a román fél álláspontját tükrözik. Véleménye, hogy a teljes igazságot már csak azért sem lehet ismerni, mert az ügyben a magyarországi fél nem tett hivatalos nyilatkozatot, így pontos információk nincsenek arról, hogy az újratemetéssel kapcsolatosan mi hangzott el konkrétan a román és magyar külügyminiszter, Titus Corlățean és Martonyi János budapesti tárgyalásán.
„Minden szó hazugság, kezdve attól, hogy újra elkezdődtek a május 27-ére tervezett, de az udvarhelyi polgármesteri hivatal által egy rosszul kiállított okmány miatt formai okokból meghiúsult újratemetés előkészületei, folytatva azzal, hogy a holokauszt emléknapján vagy a decemberi választások előtt kívánjuk újratemetni Nyirő József hamvait" - részletezte Balázs Árpád.
"Ismételten hangsúlyozom a korábbi álláspontunkat, hogy Nyirő József újratemetése kegyeleti és nem politikai kérdés. Az újratemetéssel kapcsolatosan megjelent információk fals bombahírek, nem felelnek meg a valóságnak. Figyelemelterelő eszközként használta a román sajtó azért, hogy ezzel riogassa a népet. A témával orrba-szájba hülyítették az embereket" - fogalmazott.
Hozzátette: Bunta Levente polgármesternek a Népszavában közölt nyilatkozata is hazugság. „Bunta állítsa ki a korrekt engedélyt és ne beszéljen hülyeségeket" – kommentálta a városvezető nyilatkozatát Balázs Árpád.
Megerősítette: Nyirő József hamvai jó helyen, biztonságban vannak, az újratemetés tervéről természetesen nem mondtak le.
A hamvak újratemetésének dátuma még nincs pontosítva.
Lázár Emese
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Nyilatkozat: „ne használjanak fel édesapánk ellen”
Felháborodással és mély szomorúsággal olvastuk a Népszava 2012. október 13-i számában „Az ördög püspöke” című cikket. Mivel Romániában megint felfokozott kampányhangulat uralkodik az őszi parlamenti választások miatt, valószínűsítjük, hogy politikai megrendelésre egyesek ismételten a családunk jó hírnevét próbálják besározni, illetve drága édesapánkat a családján keresztül próbálják kikezdeni.
Ezúton kikérjük magunknak ezt a minősíthetetlenül aljas próbálkozást, egyben teljes mértékben elhatárolódunk az Andrassew Iván-féle rosszindulatú bulváríróktól és követőiktől. Felszólítjuk őket, hogy se édesanyánkat, se minket ne használjanak fel édesapánk ellen, és kérjük, hogy ne zavarják többet a belső családi életünket.
Nagyvárad, 2012. október 16.
Tőkés László és Joó Edith gyermekei: Tőkés Máté, Tőkés Ilona, Tőkés Márton
Erdon.ro

Felkapta a Tőkés Lászlóról írt könyvet a román sajtó
„Ráharapott" a román sajtó a választási kampány indulásának hetében a Tőkés László magánéletéről tavasszal megjelent könyvre. Andrassew Iván Ne vígy minket a kísértésbe című dokumentumgyűjteményéből több hazai portál és hírtelevízió közölt részleteket.
A Realitatea Tv internetes oldalán az európai parlamenti képviselő volt feleségének válókeresetéből idézett hétfőn. Többek között azt a részletet, amelyben Joó Edith arra panaszkodik, hogy kislányuk születésékor férje két napig a szülőszoba felé sem nézett, mert családja sorsánál jobban érdekelték a bukaresti bányászjárások eseményei.
A hírtelevízió vitaműsort is sugárzott Andrassew Iván könyvéről, Tőkés Lászlót azonban nem szólaltatta meg az ügyben. Az európai parlamenti képviselő sajtósa, Demeter Szilárd Facebook-oldalára azt a bejegyzést írta: „Nagyon átlátszó, karaktergyilkosságnak készült, de >>rossz<< megmondókat hívtak meg. És el is szólták magukat, hogy közeledik a decemberi évforduló. Minden évben van valamilyen támadás, az aljasság különböző fokán tolják."
Tőkés sajtósa egyébként tudni véli, hogy a román sajtónak Hajdú Győző román nyelvű könyvismertetője szolgáltatta az alapanyagot. Ebből idézett részleteket a Ziaristonline és az Evenimentul Zilei is.
Az európai parlamenti képviselő korábban pert is kilátásba helyezett Andrassew Iván, a Népszava munkatársa ellen a könyv megjelentetése miatt. Értesüléseink szerint azonban Tőkés László mindeddig nem fordult bírósághoz ebben az ügyben. Október közepén a volt püspök gyermekei is tiltakoztak a könyvről írt egyik recenzió ellen.
Mint korábban megírtuk, a Tőkés házaspár válását jogerősen a férj hibájából mondta ki korábban a bíróság.
Maszol.ro

Pedofilvád Charles Fejtő ellen
Pedofíliával és gyerekkereskedelemmel vádolják Charles Fejtőt, egy nemzetközi gyermekvédelmi szervezet alapítóját. Fejtő Ferenc francia–magyar történész, baloldali publicista, tiszteletbeli Népszava-főszerkesztő fia ellen a napokban emelt vádat a nagyváradi ügyészség szervezett bűnözés és terrorizmusellenes főosztálya (DIICOT).
A nyomozó hatóság bejelentése szerint a 66 éves, francia állampolgárságú férfi két évvel ezelőtt szexuális kizsákmányolás céljából százezer euróért megvásárolt egy tizennégy éves roma lányt. A vádirat értelmében a gyermeket saját édesanyja, a nagyszalontai Kozma Ildikó adta el Fejtőnek, aki nemcsak bántalmazta a kiskorút, de szexuális kapcsolatot is létesített vele és barátaival együtt orgiában való részvételre is kényszerítette.
Charles Fejtőt 2011-ben, a bűnvádi eljárás elindításakor okirat-hamisítással is gyanúsították, ez azonban most nem szerepel a vádpontok között. Az ügyészség azonban ezúttal is felidézte, hogy a férfit 2011 márciusában tetten érték, amint hamis papírokkal megpróbálta kicsempészni Romániából a kiskorút. A nagyszalontai határőröknek felmutatott, hamisított személyazonossági igazolvány szerint a lány betöltötte 18. életévét, holott a valóságban csak 14 éves volt. A DIICOT szerint Fejtő 2010 decemberében 34 ezer eurót kifizetett a vételárból a lány anyjának, sőt a hamis papírokat is ő szerezte be. Fejtőhöz hasonlóan az ügyészség gyerekkereskedelem miatt vádat emelt az anya ellen is, akitől időközben megvonták a szülői jogokat, a lányt pedig állami gondozásba helyezték.
Az ügyészség emlékeztet, hogy az ENSZ égisze alatt működő ASPECA gyermekvédelmi szervezet alapítója visszaesőnek számít. Charles Fejtőt 2003-ban a francia igazságszolgáltatás két év felfüggesztett börtönre ítélte, mert 1998-ban több alkalommal szexuálisan zaklatott két 15 éves kambodzsai lányt. Fejtő ugyanis szervezetén keresztül háborús árvákat menekített ki a délkelet-ázsiai országból. Az ügy után menesztették az ASPECA éléről a férfit, aki a bűnvádi eljárás beindítása után nem sokkal elhagyta Romániát.
Krónika (Kolozsvár)

Az űrlap alja
Ady és a szabadkőművesek románca
Izgalmas, szellemi értelemben pedig nagyon gazdagon rétegzett könyvet írt Raffay Ernő történész Szabadkőműves béklyóban címmel Ady Endre és a hazai szabadkőművesség kapcsolatáról. A kötetben nemcsak Ady pályájának és személyiségének ellentmondásossága sejlik fel, de az a céltudatosság is, amellyel a magyar nemzetállam lebontására törekedtek a szabadkőművesek. E kötet 1905-ig követi Ady és a szabadkőművesség kapcsolatát, de már készül a folytatása. A szerzővel, Raffay Ernővel Sinkovics Ferenc, a Magyar Hírlap munkatársa beszélgetett.
– Ebből a könyvből botrány lesz.
– Felkészültem rá, bár természetesen nem a botránykeltés szándékával írtam. Hosszú ideje kutatom a magyarországi szabadkőművesség történetét, s így jutottam el Ady Endréhez is, akit egyébként gyerekkorom óta csodálok mint költőt.
– E csodálathoz képest ez egy eléggé kemény hangú, kíméletlenül realista, szinte mítoszromboló kötet. Mégis hogyan talált egymásra Ady és a magyarországi szabadkőművesség?
– A hazai szabadkőművesség átfogó és fő célkitűzése a társadalom átalakítása volt. Ennek jegyében behatoltak, pontosabban be kellett hatolniuk a kultúra területére is. Pofonegyszerűen ment az egész. Tessék megnézni, a 19. század végén a belügyminisztériumi kimutatás szerint 7400 szabadkőműves tevékenykedett Magyarországon. Ha végigböngésszük a listájukat, akkor csak két fizikai munkást találunk közöttük, a többiek orvosok, mérnökök, református lelkészek – rabbi és katolikus pap elvétve akad közöttük –, valamint írók, művészek, bankárok. Legalább kétszáz olyan író és publicista nevét tudnám nagy hirtelen felsorolni, aki szabadkőműves volt. Csak úgy, kapásból: Veigelsberg Hugó (Ignotus), Bölöni György, Schöpflin Aladár, Kunfi Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Szini Gyula, Nagy Endre és így tovább. Magától értetődik, hogy ők írásaikban is a szabadkőművesség eszmevilágát hirdették, hol direkt, hol alig felismerhető, de azért nagyon hatásos módon. Jászi Oszkár a Martinovics páholy főmestereként nyíltan ki is mondta 1911-ben, hogy mindenáron magához akarja csalogatni a magyar radikális baloldali kultúra legjelesebbjeit.
– Nagy Endrét kevésbé ismeri a ma embere. Ki volt ő voltaképpen?
– A politikai kabaré szülőatyja s egyben Ady barátja. Nagy Endre testvérbátyja, Grósz Menyhért orvos a nagyváradi László király páholy főmestere volt. Nagy rávette Adyt, hogy írjon bökverseket a politikai kabaré számára. És Ady írt is! Darabját tíz-húsz koronáért, ami nagy pénz volt akkor.
– Ne szaladjunk annyira előre, inkább vizsgáljuk meg Ady és a szabadkőművesek első találkozását!
– Adyt kezdetben senki sem tekintette kiugró irodalmi tehetségnek. Pontosan 1900. január 1-jén került a nagyváradi Szabadság című napilaphoz mint publicista. Ez a Szabadelvű Párt hivatalos városi és megyei lapja volt, tehát kormánypárti újság. A következő esztendőben Ady váltott, s május végén átment a Nagyváradi Naplóhoz, amely viszont kőkemény ellenzéki napilapnak számított. Közben írt a Nagyváradi Friss Újságnak is, igaz, ez már a bulvár világa, de itt jelent meg 1901-ben Ady egyik leghíresebb cikke, az egyházellenes Egy kis séta, amelyből komoly botrány kerekedett. A Szabadságnál és a Nagyváradi Naplónál találkozott azokkal a nála idősebb újságírókkal, szerkesztőkkel, akik lelkesen segítették eszmélését. Persze mindannyian szabadkőművesek. Itt elsősorban Várady Zsigmondra gondolok, aki a László király páholy főmestere s egyben Ady legfőbb mentora volt, vagy Laszki Árminra, a Szabadság főszerkesztőjére, aki pedig a páholy egyik alapító tagjának számított.
– Hogyan állt ekkor Ady a költészettel?
– Alig valahogy. Leghíresebb verse ekkoriban Az én menyasszonyom című költeménye, amelyet egyébként élete mind a négy vagy öt menyasszonyának is dedikált úgymond, de mindegyiknek más és más címmel.
Ezekben az időkben még nem írt komoly politikai vagy magyarságverseket, sőt amikor Léda asszonnyal kiment Párizsba, ott is csupán tizenkét költeménye született a csaknem egy év alatt. Ady ekkor még nem hajtotta be a fejét a szabadkőműves kalodába, bár testvére, Lajos, aki szintén szabadkőműves volt Budapesten, azt írta, hogy „Bandit már kiszemelte magának a nagyváradi páholy, de párizsi utazása miatt nem kerítettek sort a felvételére”.
Tett egy kisebb kitérőt 1905-ben, ekkor a darabontkormány sajtóosztályán dolgozott, politikai vezércikkeket írt havi 300 korona fizetségért. Soha másutt nem keresett ennyit. A darabontkormányhoz is egy szabadkőműves eszme, az általános és titkos választójog eszméje miatt sodródott, a kormány szerette volna bevezetni, de nem sikerült.
– Mikortól azonosult Ady a szabadkőművesség eszméivel?
– Kezdetben elég kialakulatlan volt a személyisége, ahogy már említettem, Nagyváradon érték az első komolyabb hatások mentorai részéről. Aztán 1905 és 1912 között tökéletesedett ez a tudás, de akkor már Jászi Oszkár és báró Hatvany Lajos keze alatt formálódott Ady Endre. Radikalizmusa kiteljesedett, Széll Kálmánt például egyszerűen csak hülyének nevezte ekkor írt cikkeiben, Prohászka Ottokárt pedig csuhás gazembernek. A katolikus egyház amúgy is folyamatosan a célkeresztjében volt mint olyan intézmény, amely „butaságban tartja a népet”. Különféle, szabadkőművesek által alapított jószolgálati egyesületek írattak vele cikkeket a Budapesti Naplóba, majd a szocdem Révész Béla bevitte őt a Népszavához, itt 1907-től jelentek meg politikai versei. Később az 1908-ban indult Nyugatban, majd az 1910-től megjelenő Világ című napilapban is. Ezeket az újságokat a szabadkőművesek pénzelték és tartották fenn. A Nyugat például azért kapta ezt a nevet, mert a francia szabadkőművesség s az általa elért eredmények utat mutató csillagként ragyogtak a hazai páholyok előtt.
– Térjünk a lényegre! A pénzsóvárság vitte Adyt a szabadkőművesekhez?
– Ady a magyar dzsentri legrosszabb költekező hagyományaival rendelkezett. Folyton pénzzavarban volt. Szállodákban lakott, étkezett, ivott, és persze a nők is sok pénzbe kerültek. Mindezt tudták róla a szerkesztőségek, és sokszor dupla honoráriumot adtak neki. Ezzel magukhoz láncolták a baloldali lapok, vagyis a Világ, a Népszava és a Nyugat.
– Tehát valójában megvették?
– Volt itt még valami. Ady betegesen nagyképű, öntelt figura volt, ezt többen leírták róla. Azt gondolta, ő a világtörténelem egyik legnagyobb költője. A szabadkőművesek lapjaiban egymás után jelentek meg a zsenialitásáról szóló ódák. Felismerték, hogy erre is szüksége van, ez is kell neki, egy sorban a pénzzel. Be kell vallani, a korabeli magyar írók, mondjuk úgy, Ady saját fajtája – Herczeg Ferenctől kezdve Móricz Zsigmondon át Tóth Béláig – zagyva, erotomán, züllött embernek tartották őt. Nem is segítették, nem is támogatták. Ady tehát egyszerűen rá volt szorulva a szabadkőművesekre.
– Ilyen egyszerűen elfogadta ezt a béklyót?
– Dehogy! Többször is megpróbált kitörni. Például 1907-ben, majd 1908-ban is fura vákuumba került. 1907-ben megírta a Zikcene, zakcene satöbbi című költeményét, amelyre akkor Hatvany Lajosék azt mondták, tipikusan antiszemita vers.
Ha nehezen is, de idővel elcsitult ez a botrány, ám jött 1908-ban A duk-duk affér című prózája, amelyben támogatóira és barátaira támadt. Senkik állnak körülötte, senkik próbálják utánozni, írta. Rosszulesett ez azoknak, akik a kórházi, szanatóriumi számláit is fizették. De zűrök voltak a magánéletében is, megtudta, hogy Léda megcsalja, igaz, Ady viszont amikor elment esténként Lédától és a férjétől, rendszerint még betért valamelyik bordélyba. Háromszor kapott vérbajt, ezt Czeizel Endre említi A magyar költőgéniuszok sorsa című könyvében.
Az 1912-es évben csábítja Jászi Oszkár a Martinovics páholyba a költőt, és ő be is lép, mint afféle utolsó menedékbe. Elsősorban Ady neve kellett a Martinovicsnak. Harmadik kitörési kísérlete Csinszka felbukkanásához kapcsolódik, vele akart mindent új alapokra helyezni. Hatvany ekkor már azt mondta Adyról, hogy költészetében óriási, emberileg viszont gyarló.
– Gyarló? Nem inkább nyughatatlan és kiszolgáltatott egyszerre?
– Ady ekkor már azt hitte, mindent megtehet. Fröcsög és vagdalkozik. A kötetben különben összeállítottam Ady „gyűlöletszótárát” is. Politikai versei amúgy jól megírtak és jól szavalhatók, de a tartalmuk arról tanúskodik, hogy a költő félreértette a magyarországi helyzetet. Erre mondta Szekfű Gyula, hogy Ady egy politikai analfabéta. Folyton a forradalmat várta és sürgette, ilyen értelmű verseket írt például a rendkívül harcos és agresszív Galilei körnek. Úgy gondolta, a galileisták, a szabadkőművesek és a szocdemek alkotják meg majd az új Magyarországot. Radikális, liberális és marxista eszmék egyvelege uralta a gondolatait.
– Ön az elején azt mondta, rajongott Ady költeményeiért.
– Igen. Feleségül vette Boncza Bertát, de folytatta züllött életét. Ő írta le, hogy Csucsán egy román cselédlánytól született egy kisfia is, őt majd Octavian Goga román költő neveli fel, aki megvette a csucsai birtokot, később román miniszterelnök lett. Amikor Ady megírta Óh, fajtám vére című költeményét, visszatérni látszott magyarságához.
Istenes verseiből pedig úgy tetszik, egy züllött lélek kereste a megtisztulást, az Úrhoz vezető utat. Istenes költeményei világszínvonalra emelték Adyt, ez nem lehet kétséges.
Magyar Hírlap/Történelemportál.hu
Raffay Ernő legújabb könyve már megtalálható a nagyváradi Illyés Gyula és a Hobby Libri könyvesboltban.
Raffay Ernőí. Szabadkőműves béklyóban. Ady Endre és a szabadkőművesség I. (1899-1905) /KárpátiaStúdió – Nagy Magyarország Könyvek Kiadó, Budapest/
(Átvéve Sinkovics Ferenc: Ady és a szabadkőművesek románca című cikke - Magyar Hírlap, 2013. jún. 13.)
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A határon túli magyarok zsebében kotorásznak a magyar baloldalon
Nem tartozik e lap szorosabban vett érdeklődési körébe a magyarországi balliberális oldal hangos agonizálása, mint ahogy az ehhez vezető gyógyíthatatlan tudathasadása sem. Ez elsősorban ízlés dolga s csak aztán a tudatos profilválasztás kérdése.
E szabályok alól azonban a (tévesen) Jézusnak tulajdonított parancs ad felmentést, amely a kődobálókkal szemben kenyeret rendel visszahajítani. Legyen hát az alábbi néhány keresetlen szó afféle szellemi vekni, mellyel a magyar szélsőbaloldal szélsőséges lapja, a Népszava online kiadása által ma közölt cikket szeretnénk "megköszönni". Amely cikk - címe: Határon túli bőkezűség, szerzője Molnár Richárd - amellett, hogy végtelenül aljas és gyomorforgató, lévén a legocsmányabb emberi tulajdonságra, az irigységre próbál építeni, még jókora öngól is. Mert miközben - s ezzel lassan világossá teszem, miről is van szó tulajdonképpen - a magyar baloldal néhány évnyi fáziskéséssel nekiállt szeretni a határon túli magyarokat, addig hűséges szócsövük most lényegében éhenkórász haszonlesőknek állította be az anyaország határain kívül élőket.
A cikk veleje nagyjából annyi, hogy miközben "két év alatt 11 milliárd forintba került az anyaországi adófizetőknek a határon túli magyar diákok, iskolák és felsőoktatási intézmények támogatása" (szó szerinti idézet), addig a magyarországi oktatási intézményekre fordított összeget folyamatosan csökkentik. A szerzőnek persze nem az összeg mértékével van baja - mi az a 11 milliárd a hazai százmilliárdos nagyságrendhez képest - hanem...
És akkor itt áll meg az ember néhány csendes másodpercre, hogy a betyárját, miről is van szó? Mintha ismerős lenne már ez a tempó, kezdve olyan klasszikusoktól, mint a 23 millió román munkavállalózás egészen addig, hogy akik nem élnek Magyarországon, azok ne ugassanak bele az ország dolgába. Bizony, erre a láncra fűzhető fel minden egyes mondata az ominózus irománynak. Az olyan kisstílű megjegyzésektől kezdve, mint hogy "míg például bármelyik, magyarul tanuló felvidéki kisiskolás tanévkezdéskor alanyi jogon 22.400 forinthoz juthat, addig Magyarországon a támogatások rászorultsági alapon járnak. A hazai felsőoktatási megszorítások ellenére pedig milliárdok jutnak határon túli egyetemeknek." Egészen az olyan aljas és mellesleg végtelenül sértő megjegyzésig, amely lényegében éhenkórász népségnek festi le a támogatást igénybe vevő határon túliakat: "A juttatás (t.i. a BGA által nyújtott oktatási-nevelési támogatás - a szerk.) nagyon népszerű, szemtanúk szerint iskolakezdés előtt 2011 óta tömött sorok állnak a legnagyobb magyar pénzintézet felvidéki vagy erdélyi fiókjaiban".
Hogy a lóláb mennyire lóg ki, azt jól jellemzi az az ócska megjegyzés, mely szerint mivel Szlovákiában nem engedélyezett a kettős állampolgárság, ezért itt "a 2014-es magyarországi parlamenti választásokra történő esetleges szavazatvásárlásra csak a nagyobb lélekszámú erdélyi, kárpátaljai vagy délvidéki - anyaországi választójoggal is rendelkező - magyarság körében lehet szó".
Nos, kedves Molnár Richárd, ehhez mindössze egyet tudunk hozzátenni: lehet, hogy a magyarországi ballib reflexek hagyományosan már csak így működnek - kékcédulákkal, hazudozással "éjjel, reggel meg este" no meg az elmaradhatatlan romlott száraztéztával - erre azonban egyre kevesebben vevők határokon innen és túl egyaránt. Az pedig már csak egy egészen praktikus dolog, hogy nem feltétlenül vall sugárzó értelemre választások előtt pár hónappal beletojni abba a fészekbe, amelyből Mesterházy és Bajnai a hamis mosolyos határon túli barátkozós útjaikkal épp megpróbálják kipucolni az elmúlt években-évtizedekben felgyülemlett mocskot - reményeik szerint begyűjtve ezzel néhány voksot a határokon túlról is. És még valami: ficói ellentörvény ide vagy oda, vagyunk azért néhányan olyanok, akik mégiscsak megszereztük a magyar állampolgárságot. Nem egy zacskó romlott száraztésztáért, nem oktatási támogatásokért és nem is a választójogért. Hanem valami olyasmi miatt, amit a magukfajták - azok, akik ellenérdekeltek egy erős, magabiztos Magyarország és egy erős, összetartó, egységes és sikeres magyar nemzet megteremtésében - soha nem fognak tudni megérteni.
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
Felvidék.ma

Tovább határontúlimagyarozik a baloldal
A baloldal toleranciát tanulhatna a határon túli magyaroktól. Esetleg feltehetnék a kérdést: mit csináljon a baloldal máshogy, hogy leküzdje a feléje irányuló bizalmatlanságot és ellenszenvet?
Vasárnap értem haza Erdélyből. Nem Székelyföldön voltam, hanem Nagyenyed környékén, ahol egymás mellett élnek románok, magyarok, cigányok. Kinyitom az internetet, és az elsők között botlok bele Sütő Imre rövid intésébe, amelyet a határon túli magyarokhoz intézett. Hogy tudniillik, mivel ők nem viselnek Magyarországon közterhet, ezért nem járna nekik a szavazati jog (unalmas balos mantra), de ha már szavaztak, akkor „...felelőtlenek voltatok, mert a szavazataitokkal ti segítettétek elő a további négyévi országromboló kormányzási lehetőséget, az újabb kétharmados kormányzási jogot, amelyre hivatkozással az uralkodó kormány azt teheti, amit csak akar.” Stb, stb.
Nos, nekem kezd kicsit elegem lenni a határon túli magyarok baloldali utálatából, ami a választások után a Galamus toleráns, befogadó és együttérző felkiáltásával vette kezdetét Mihancsik Zsófia tollából, ha még emlékszünk: „külön köszönet az újdonsült magyar állampolgároknak, akik nem itt élnek, de rólunk szavaztak, eddig 95,37 százalékban a zsarnok pártra. Második náluk a csendőrpárti kistestvér.”
Sokszor leírtuk már, hogy a határontúlimagyarozás a baloldal antiszemitizmusa (az antikatolicizmus mellett, nagymestere pedig Bauer Tamás), de ha ők még egyszer elküldik a fenébe a határon túliakat, akkor mi is még egyszer leírjuk, mit gondolunk erről.
Nem a határon túliak miatt nyerte agyon magát a Fidesz-KDNP, de ha már hirtelen ennyire fontosak lettek az ő szavazataik a baloldalon: a baloldal elsősorban magának köszönheti, hogy a határon túli magyarok nem rájuk szavaztak, éppen a Mihancsik- és Sütő-féle gőgös lenézések és ellenszenv miatt. De nem, a baloldali publicisták, úgy látszik, nem tanulnak, és a lecke határása nem pályamódosítást javasolnak pártjaiknak és a baloldalnak; hanem még inkább mennének tovább az eddig úton, szemben a határon túli magyarokkal. Komolyan, ezek az emberek milyen hangulatban utaznak a Kárpát-medencében, mikor átlépik a magyar határt?
Az nem érdekli őket, hogy mennyi más országban van még kettős állampolgárság és szavazati jog (az Európai Unió huszonhét tagállama közül huszonháromban az állampolgároknak lakhelytől függetlenül jár szavazati jog az állampolgársághoz). Nyilván már az állam-és nemzetfogalom is eltérő a baloldalon, mint azt tudjuk az előző húsz évből. Úgy látszik, még nem jöttek rá, hogy az állampolgári hűség és hasonlók nem pusztán gazdasági fogalmak, amelyek kizárólag közteherviselésen alapulnak. Van érzelmi és közösségi dimenziója is. Ilyen a − mellesleg annak idején a baloldal által felkapott és az egyenlőség nevében abszolutizált − nemzeti érzés.
De ha már klasszikus baloldali értékek: csak a Kárpát-medencében él határainkon kívül a 2,6 millió magyar. Nos, 128 378 érvényes szavazat érkezett a magyarországi lakcímmel nem rendelkezők részéről. Közülük 122 588-an, a voksolók 95,49 százaléka szavazott a Fideszre a végleges eredmények szerint. A kevesebb mint 123 ezer szavazatot semmiképpen sem „a” határon túliak adták le, ez körülbelül olyan általánosítás, mint a baloldal által oly sokat kifogásolt cigányozás („a cigányok”).
A közteherviselésről pedig annyit, hogy ha ehhez kötjük a szavazatokat, akkor egyrészt könnyen kieshetnének a szavazati joggal rendelkezők közül azok, akik az EU-s szabályoknak megfelelően külföldön dolgoznak és ott is adóznak, talán még a nyugdíjat is onnan fogják kapni (ha lesz nekik olyan); másrészt bizony akkor el kell gondolkodni, hogy aki nem fizet adót, csak segély kap például, az szavazhasson-e (segélyből adózni nem ér). Ha olyannyira gyűlölik az egykulcsos adót a baloldalon, akkor talán a szavazati jogot is progresszivizálnák, azaz aki többet keres, arányaiban is többet adózzon, de több szavazati joga is legyen? Gondolom, az egyenlőség ezt követeli, tehát a Galamus, a Népszava és a baloldal válasza az „igen”.
Vagy a „leszakadó” és „hátrányos helyzetű” rétegekkel szemben a kötelező „társadalmi szolidaritás” és a „társadalmi igazságosság” (amelyet persze az állam kényszerít ki) csak határon belül érvényes, mert egy társadalom határai minden körülmények közt egybeesnek az állami határokkal? Mi ez, valami új baloldali állampártiság, nacionalizmus és kirekesztés? Hova lett a nemzetköziség és a határokon való átívelés? Mi ez a bezárkózás?
A baloldal határon túli magyarok szavazatai miatt háborgó része toleranciát tanulhatna a határon túli magyaroktól. Ők nagymesterei ennek, űzik is, bár beszélni nem nagyon beszélnek róla. Esetleg beszélgethetnének határon túliakkal, feltéve a kérdést: mit csináljon a baloldal máshogy, hogy leküzdje a feléje irányuló bizalmatlanságot és ellenszenvet? Talán itt kezdődne a demokrácia és egy egészségesebb magyar, kárpát-medencei közéleti légkör.
Szilvay Gergely. mandiner.hu/cikk/20140506

Victor Ponta: az RMDSZ jó katalizátora lehet a magyar-román kapcsolatoknak
Az RMDSZ jó katalizátora lehet a magyar-román kapcsolatoknak – mondta Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök, a vasárnap sorra kerülő második elnökválasztási forduló egyik jelöltje a Népszavának.
A lap szombati számában megjelent interjúban arra a kérdésre, hogy elnökké választása esetén befagyna-e a magyar-román viszony, hiszen kritizálta a jelenlegi államfőt, Traian Basescut, amikor magánvacsorára hívta Orbán Viktort, Ponta kijelentette: „egyetlen politikai vezető sem engedheti meg magának, hogy egyetlen pillanatig is valamely szomszédos állammal való viszony befagyasztására gondoljon, főképp nem olyannal, amelyben számos nemzettársa él."
Kiemelte, hogy a kétoldalú viszonyban a politikai vezetőknek kötelezően ki kell lépniük a választási pártlogikából. „Ez lenne az első lépés, amit meg kell tenni ahhoz, hogy a radikális nyilatkozatok és provokatív gesztusok eltűnjenek" – mondta.
Arra a kérdésre, hogy mit tenne Erdély érdekében megválasztása esetén, utalt arra, hogy miniszterelnöksége alatt komoly erdélyi beruházási programokat indítottak el, és ezeket szeretné folytatni elnökként is a kormánnyal közösen.
„A Románia parlamentjében demokratikus képviselettel rendelkező magyarok tisztességes, őszinte kormányzati partnerének tartom magam. Következésképpen nem hiszem, hogy bármiféle kétely felmerülhetne a magyar nemzetiségűek irányába tanúsított nyitottságom kapcsán" – fogalmazott arra a felvetésre, hogy Traian Basescu államelnököt magyarbarátnak tartják, s vajon ez állítható-e róla is.
Hozzátette: elutasítja a szélsőséges üzeneteket, és minden román állampolgár elnöke kíván lenni, függetlenül azok nemzetiségétől, vallásától, vagy attól, hogy melyik régióban élnek.
MTI
Erdély.ma

Totális háború vagy érdekorientált béke?
Mintha bomba robbant volna az elmúlt hétvégén a magyarországi politikában, amikor Simicska Lajos sorra adta interjúit a kormány legmegveszekedettebb sajtóbeli ellenfeleinek, útszéli stílusban gyalázva a kormányfőt és követőit. Azt már sejteni lehetett, hogy lazulófélben van a magyar miniszterelnök és a párt gazdasági háttérbázisát felépítő üzletember közötti harmonikus, személyes barátságra épülő viszony. A reklámadó ellen a Simicska-portfólió tagjai együtt tiltakoztak a ballib tévékkel és újságokkal, majd következett a veszprémi választáson való indulás – végül valóra nem váltott – kilátásba helyezése Simicska részéről. Az sem ígért túl sok jót, amikor Orbán Viktor bejelentette: elengedi a kormánypárti sajtó kezét, s a továbbiakban a közmédiára kíván támaszkodni üzeneteinek célba juttatásában. Értsd: ezeknek a médiaorgánumoknak gazdasági szempontból meg kell állniuk a saját lábukon.
Simicska célkeresztje
A múlt hétvégi vihar közvetlen kiváltója az volt, hogy lelkiismereti okokra hivatkozva lemondtak a Magyar Nemzet, a Hír Tv és a Lánchíd Rádió legfelsőbb vezetői, s ezt a tulajdonos a sajtóból tudta meg. Az első hírek szerint a lemondás oka az volt, hogy Simicska kiadta az utasítást: a továbbiakban a kormányt és személyesen Orbán Viktort kell támadni, a Magyar Hírlap publicistája, Bayer Zsolt információi szerint pedig a célpontok között az Orbán család is meg volt jelölve. A tulajdonos a leghatározottabban tagadta mindezt a Magyar Nemzet internetes felületén, mint ahogy azt is, hogy a továbbiakban változna a lap politikai orientáltsága és értékrendje.
Tény viszont, hogy Simicska Lajos néhány nappal előtte a Népszavában totális médiaháborúval fenyegette meg a kormányt, az egysávos, 5 százalékos reklámadó tervezett bevezetése miatt. Abban a Népszavában, amely az egyik legvehemensebb balliberális napilap, s amely Simicskától kapott mentőövet 2012-ben, amikor a csőd szélén állt. Akkor a baloldalon belső feszültséget okozott, hogy Németh Péterék „nem ugrottak el a pénz elől”, s közölték a Közgép hirdetéseit, a jobboldalon pedig értetlenséget. A történtekből G. Fodor Gábor a Századvég stratégiai igazgatója azt a következtetést vonta le, hogy Simicska Lajos áll az utóbbi hónapok kormánypárti politikusok elleni támadássorozat mögött, ami meredek, de nem kizárható feltételezésnek tűnik.
Interjúiban Simicska eszmei okokat is említett az Orbánnal való szakítás kapcsán, többek között azt, hogy ők Orbánnal a kommunista diktatúra és a posztkommunista rendszer lebontására szövetkeztek, s nem arra, hogy felépítsenek egy másik diktatúrát. Íme, a balliberális média kedvenc vesszőparipája a Fidesz korábbi korszakának legjelentősebb háttéremberének előadásában. A vád persze az ő szájából is abszurd, és aligha vehető komolyan.
A bizalom hordozója
A pártelvű versenydemokrácia oligarchiák versenyén alapul. Orbán semmivel nem „diktátorabb”, mint balos vetélytársai, a különbség hozzájuk képest abban áll, hogy jobb szónok, jobb stratéga, van jövőképe, nemzetben gondolkodik és a politikai taktika területén is otthon van. Simicska mindaddig, míg haszonélvezője volt a fideszes hatalmi rendszernek, nem emlegetett diktatúrát. Ugyanez vonatkozik a másik eszmei-ideológiai kifogásra, a keleti nyitás és az orosz kapcsolat intenzívebbé válásának elítélésére. Ráadásul ez az érv még gyengébb lábakon áll. Akár van különbség az oroszok és a szovjetek között, akár nincs, mint ahogy Simicska állítja, jelenleg nem Putyin és nem az oroszok sértik rendszeresen a magyar szuverenitást. Nem ők fenyegetik Magyarország függetlenségét, nem ők dolgoznak Orbán Viktor eltávolításának tervén, nem ők indítanak ismételt médiaoffenzívát a kormány, az ország és a magyar nemzet ellen, hanem a globalista háttérhatalom, s annak nyílt színi megjelenítői, az Egyesült Államok és az Európai Unió. Putyin Oroszországa egyfajta ellensúly velük szemben. Ha Orbán megtalálja a librációs pontokat a komplex nemzetközi erőtérben, ő lehet korunk Bethlen Gábora.
Nagy kérdés, hogy változik-e bármi is a nemzeti oldalon Simicska Lajos ámokfutása után. Vélhetően nem sok, amit az MNO már idézett visszafogott írása is igazol. A modern politikai sajtó eszmei-ideológiai tömbökre épül. Különösen igaz ez Magyarországra, s azon belül a magyar jobboldalra, amely nemcsak eszmeileg köti a támogatókat, hanem a karizmatikus vezérelv mentén is. Nem véletlenül nyilatkozta több meghatározó magyar közéleti személyiség a 2010-es választást megelőzően Wittner Máriától Dörner Györgyön keresztül Makovecz Imréig, hogy bizalmuk nem a Fideszben, hanem annak vezetőjében, Orbán Viktorban van. Az utóbbi idők belső torzsalkodásai ellenére a Fideszt voltaképpen az tartja össze, hogy mindenki tudja: Orbán egymaga sokkal több szavazót mozgat meg, mint az alvezérek együtt.
Új modus vivendi
Egy Orbán- és kormányellenes Magyar Nemzet vagy Hír Tv egyszerűen életképtelen lenne olvasók és nézők híján. Különösen akkor, ha nem támaszkodhat állami hirdetésekre. Simicska kirohanása pedig feledésbe merül, még idézgetik egy ideig, élcelődnek rajta – megjegyzem: a témába vágó Simicskás mémek az internetes humor gyöngyszemei –, de a Fidesz és Simicska Lajos közös érdeke fátylat borítani a történtekre. S ha nem találják meg a modus vivendit, a mindkét félnek előnyös egymás mellett élés szabályait, az adok-kapok visszahúzódik a színfalak mögé, ahol viszont, ha elmarad a tartós béke, számítani lehet kemény dolgokra. Persze nem arról van szó, amit Simicska vizionált, hogy elüti egy autó vagy lelövik, hanem arról, hogy mindkét félnek elég muníció és fegyver van a kezében a másik életének megnehezítésére. Talán épp ez akadályozza meg a Simicska által kilátásba helyezett totális háborút. Hogy is mondta Orbán Viktor a román–magyar viszonyról Traian Băsescu elnökségének idején? Barátságuk őszinte, mert érdekeken alapszik.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

„NEM ÉN VAGYOK ITT AZ ÉRDEKES”
Bayer Zsolt: mindig ugyanazok tiltakoznak, mindig ugyanazt mondják, mindig ugyanazzal a céllal
Orbán Viktor és a kormány bemocskolását tartja az állami kitüntetése miatti vihar valódi okának Bayer Zsolt. A publicista lapunk kérdésére azt mondta: ha a FIDESZt és a KDNP-t szidalmazta volna éveken át a cikkeiben, akkor már régen megkapta volna a lovagkeresztet – Gyurcsány Ferenctől, és most mindenki hallgatna. A díjat nem áll szándékában visszaadni, a stílusáról szólva pedig úgy vélekedett, a kurvaanyázással senki sem teszi zárójelbe, hogy egyébként mit alkotott, mit tett le az asztalra.
– Mit gondol arról a megállapításról, hogy a stílus maga az ember?
– Na, ezektől tudok idegrohamot kapni, mert ennél aljasabb és kártékonyabb dolgot nehéz mondani. Ezzel a megállapítással úgy vagyok, mint azzal az óriási karriert befutott mondással, hogy „Ez több, mint bűn, ez hiba.” Ugyanis mit jelent ez tulajdonképpen? Azt, hogy bármilyen bűnt elkövethetsz, csak ne hibázz! A stílus maga az ember. Tehát aki sokat káromkodik, az egy aljas semmirekellő? Akkor a magyar és világirodalom körülbelül hetven százalékát lehúzhatjuk a vécén. És mi van Verlaine-nel, Rimbaud-val, Baudelaire-rel? Ha ez a mérce, akkor a végén tényleg senki sem mArad. És akkor nem megkerülve magam: ha nem lennék ilyen mérhetetlenül szenvedélyes meg impulzív ember, és képes lennék, mondjuk, megtanulni, hogy előbb számoljak el százig, akkor egészen csillogó-villogó dolgokat tudnék írni. De én már valószínűleg nem fogok megváltozni. Ha elborul az agyam, akkor el van borulva. Ám attól, hogy valaki kurvaanyázik, egyáltalán nem teszi zárójelbe, hogy egyébként mit alkotott, mit tett le az asztalra.
– Már többször elmondta, a tiltakozások ellenére sem adja vissza a kitüntetését. Eközben a visszaadásmérő csak pörög, hetven körüli számot mutatott, amikor az interjút elkezdtük. Ez nincs hatással önre?
– Majd ha 1499-et mutat. Úgy tudom, nagyjából 1500-an kaptak eddig különböző, a lovagkeresztemmel körülbelül egy szinten lévő állami kitüntetést. Mondjuk 1450 körül már elkezdenék töprengeni, bár igazi kuriózum lenne, ha én mAradnék az egyedüli díjazott.
– Azért itt mégiscsak olyan kivételes koponyák adják vissza az elismerést, mint Németh Péter, a Népszava főszerkesztője, Vágvölgyi B. András újságíró, vagy a Soros-bizalmi Niedermüller Péter, aki jelenleg a DK alelnöke…
– Erre a kérdésre megpróbálok kevésbé cinikus választ adni. Az számomra is újdonság volt, hogy ki mindenki kapott rajtam kívül állami kitüntetést. Azt soha nem gondoltam volna, hogy Németh Péternek, Krausz Tamásnak, Heisler Andrásnak vagy a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége elnökének, Hanti Vilmosnak ugyanilyen lovag- vagy tiszti keresztje van. És most, hogy megtudtam, és a széles közvélemény is tudomást szerzett róla… Mégiscsak cinikus leszek: felmerült bennem, hogy nekem nem kellett volna átvennem. De így, hogy például a sztálinizmust relativizáló Krausz Tamás visszaadta a kitüntetését, már sokkal könnyebb lesz viselnie ezt a díjat a többi kitüntetettnek.
– A hivatalos indoklás szerint a Gulag rabtelepein fogva tartottak sorsának és az erdélyi magyarság életének hiteles és méltó bemutatása miatt kapta a kitüntetést. Viszont a Google-keresőben a Bayer és bármely tetszőleges szitokszó együttes szerepeltetése esetén minimum ötször több találatot kapunk. Hogy van ez?
– Nyilván az utóbbiakat érdekesebb keresgélni. Amúgy feltételezhetően két filmsorozatom elismeréséről lehet szó. Az egyik Szibéria és az orosz Távol-Kelet. Ebben Kolimát és más egykori szovjet haláltáborokat kerestünk fel. Illetve Magadanban készítettem hosszú interjúkat ma is ott élő egykori elítéltekkel. Az egykor elhurcoltak közül sokan már a film bemutatásakor jelezték, mekkora hatással voltak rájuk a látottak. A másik filmem pedig az Ezeregyszáz év Európa közepén, amit jómagam is életem fő művének tartok. Ez két részből állt. Egy mai Magyarországról szóló sorozat, majd a combosabb rész, amelyben a történeti magyar területeket jártuk körbe a Délvidék kivételével, ahol akkor háború dúlt. Ez utóbbi bemutatásával máig adós vagyok, ezt még be szeretném pótolni. Mindemellett közismert, hogy Erdély kifejezetten a szívügyem, elég sok cikket írtam, politikaiakat is. Az egyik miatt hat hónapra ki is tiltott a román kormány. Én vagyok a világon az egyetlen terrorista, akinek papírja van, hogy az, de csak hat hónapig. Merthogy ez volt az indoklás.
– Egyébként számított erre a hangzavarra?
– Amikor megkaptam az értesítést arról, hogy kitüntetnek, a boldogság, az öröm és a meghatottság után nagyjából a negyedik gondolatom az volt, hogy ebből botrány lesz. Szóval számítottam rá, mert ha én bárhol, bármikor, bármilyen díjat kapok, akkor elindul a falka, és végigjárja ezt az utat. A Madách-díjnál ugyanez történt, csak akkor kisebb volt a felhorkanás, mert az „csak” egy megyei kitüntetés volt. Az a helyzet, hogy mindig ugyanazok tiltakoznak, mindig ugyanazt mondják, mindig ugyanazzal a céllal. Mert itt nem én vagyok az érdekes. A kormány az, a miniszterelnök, Lázár, Balog, Áder, akiket most össze kell kenni azzal, hogy egy magamfajta náci, rasszista görénynek efféle kitüntetést mertek adni.
– Tudja, ki írta ezt: „a kései Bayernél a »patkány« tölti be a vessző szerkezeti helyét”?
– Fogalmam sincs.
– G. Fodor Gábor negyedévvel ezelőtt.
– Most már emlékszem. Volt egy kis vitánk G. Fodor Gáborral. Ő erősen más okokból jött ezzel elő, és szerintem már három nappal azután, hogy ez megjelent, megbánta. Tehát őt kivenném az egyenletből. Ez egy teljesen marginális ügy volt, és nem tartozik bele abba a fősodratú és állandó nyavalygásba, amiben viszont igen, mindig ugyanazok vesznek részt.
– De ön azért valóban rengeteg embert sértett már meg. Mindig indulatos? – Akik nem ismernek, azt hihetik, hogy egész nap be vagyok gurulva. Pedig a valóságban nálam békésebb pali kevés van. Kifejezetten joviális típus vagyok, ritkán jövök ki a sodromból. Kivéve akkor, ha politikáról van szó. Jó, ez nem igaz. Vezetés közben is tudok ordítozni. De általában csak a politikára igaz, hogy dühít. Viszont a 444-től az Indexen keresztül mindazokig, akik most azzal jönnek, hogy milyen gyakran beszélek csúnyán – ami egyébként nem igaz –, azoknak az életük főtevékenysége 0–24 órában a káromkodás, mert se filmsorozatot nem készítenek, sem egyebet nem írnak, csak gyalázkodnak. És ha az összes jelzőként használt trágárságomat a jelenlegi miniszterelnökre, kormánytagokra, fideszes és KDNP-s képviselőkre aggattam volna, ezt a díjat már réges-rég megkaptam volna – Gyurcsány Ferenctől.
– A közelmúltban a pápát is „demens vénembernek” vagy „gazembernek” titulálta. – Ez nagyon kényes ügy. Nem először mentem neki Ferenc pápának, csak korábban finomabb voltam, és el is mondtam, hogy nem szeretném katolikusok millióit megsérteni, bár bemenekülhetnék abba a várba, hogy protestáns vagyok. De nem akarok belemenekülni, mert a protestantizmusom teljesen másodlagos; mert kifejezetten ökumenikusan állok jelen világunkban a vallás kérdéséhez. Katolikus misére is szívesen járok. Ahhoz viszont kénytelen vagyok ragaszkodni, hogy megítélésem szerint a jelenlegi pápa egy konkrét politikai ügyben olyan álláspontot képvisel, amely árt Európának, az európai embereknek és társadalmaknak. S amíg a hit és erkölcs kérdésében a pápa tévedhetetlen, politikai ügyekben nem az. Arra soha nem venném a bátorságot, hogy akár vallási, akár emberi kérdésekben támadjam a pápát, ahogy azt például II. János Pál halálakor megtette valaki (Tóta W. Árpád – a szerk.), akit az én pandantomnak szoktak nevezni a másik oldalról.
– Kitüntetést tehát nem ad vissza, de van-e olyan kijelentés, amit utólag visszavonna? – Most, hogy így belegondolok, igen. És nem a Cigányliszka című írásomat, amit mindig úgy idéznek, hogy cigány gyerekek elgázolása esetén tapossunk a gázra. Ez egyébként becstelenség, mert az adott gondolat folytatódik, és egyáltalán nem arra biztat, mint amit bele akarnak magyarázni. Az orgoványi erdőt. Nem azért, mert bármiféle szándékom lett volna akárcsak utalás szintjén is a zsidóság elleni uszításra. Nem is lehetett volna, mert az orgoványi erdőben történt rémségeknek nem volt antiszemita felhangjuk, azoknak kommunistaellenes felhangjuk volt. A cikk apropója egy összehasonlítás volt. Amikor megírtam, akkoriban sokan úgy nyilvánultak meg Magyarországgal kapcsolatban, ami nekem azokat a cikkeket juttatta eszembe, amiket az egykori vörös emigráció tagjai írtak. Szóval, van ebben egy mondatom arról, hogy sajnos nem sikerült mindenkit elásni az orgoványi erdőben. Itt a Kun Béla-féle patkánylázadás szereplőire, támogatóira gondoltam, de elismerem, félreérthető volt. Ezt bánom, de már nem lehet visszavonni.
Nagy Áron
Magyar Idők (Budapest)

Elhunyt Kósa Csaba
Életének 74. évében rövid betegséget követően váratlanul elhunyt Kósa Csaba író, újságíró, a Magyar Újságírók Közösségének elnöke, a Magyar Írószövetség tagja.
1943. május 9-én született Esztergomban, újságírói pályáját az Esti Hírlap szerkesztőségében kezdte, ahol vidékjáró riporter volt. 1974 és 1977 között a Népszava napilap, majd a Hétfői Hírek munkatársa. 1985 és 1990 között a Népszava Szép Szó irodalmi mellékletének prózarovatát szerkesztette. Itt ismerkedett meg a hazai és a határon túli magyar irodalom színe-javával. 1990 és 1993 között a Magyar Fórum hetilap főszerkesztője, 1994-től 2000-ig a Magyar Toll folyóirat főszerkesztője. 1992 óta a Magyar Újságírók Közösségének elnöke. 1990 óta részt vett az újságíró-képzésben, több száz fiatalt indított el a pályán. Indulása óta heti tárcaírója volt a Magyar Katolikus Rádiónak. Pályafutása során több száz publikációja jelent meg folyóiratokban, antológiákban, napi- és hetilapokban. A Móra Kiadónál megjelent Esztendő, te vígságszerző című elbeszéléskötetéért 1988-ban a Nemzetközi Gyermekkönyv Tanács IBBY-díját kapta meg. 1994-ben elnyerte a Fitz József Könyvdíjat. Újságírói életművéért 2002-ben Táncsics Mihály-díjjal tüntették ki. (Magyar Írószövetség)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)