Budapesten, a Néprajzi Múzeumban Domokos Pál Péter nyitotta meg Csoma Gergely fotókiállítását. A képek a moldvai csángók életét mutatták be. A fényképek egy része már megjelent könyvalakban. Csoma Gergely több mint egy évtizede fényképez Moldvában, hogy ne semmisüljön meg véglegesen az a páratlan kincs, amelyet a csángó kultúra, nyelv, és egyáltalán a csángók létezése jelent a magyarság, sőt az egyetemes kultúra számára, állapította meg találóan a kiállításról beszámoló P. Szabó Ernő. /P. Szabó Ernő: Vendégkönyv helyett. Csángó, magyar, európai. = Új Magyarország, febr. 2./ Csoma Gergely 1977-ben vetődött el először a moldvai csángók közé. Elkezdte a néprajzi gyűjtést és a fényképezést. A nyolcvanas években, a diktatúra idején mindez életveszélyes vállalkozás volt egy budapesti számára. Csoma Gergely mindezt vállalta. /(bán): Kiállítási kalauz. Érzékeny utazás Moldvában. = Népszava, febr. 14./

A Lakatos Demeter Egyesület legfontosabb céljának tartja az anyanyelvi kultúra ápolását és terjesztését. A moldvai csángómagyarok szószólói és cselekvő segítői kívánunk lenni. Ezekkel a szavakkal nyitotta meg Budapesten, a Néprajzi Múzeumban jún. 11-én Lakatos Demeter csángó költő harmadik posztumusz kötetének bemutatóját Benda Kálmán történész. Lakatos Demeter Búcsú az ifjúságtúl /Áramlat Kiadó, Budapest, 1992/. Az előszót a nemrég elhunyt Domokos Pál Péter néprajzkutató írta, a kötet szerkesztője Libish Győző. A bemutatón Halász Péter, az egyesület elnöke és Beke György beszámoltak Lakatos Demeterhez fűződő emlékeikről. /Búcsú az ifjúságtúl. = Új Magyarország, jún. 13./

Júl. 20-a és 30-a között a szatmárnémeti MADISZ és a Szent-Györgyi Albert Társaság /Szatmárnémeti/ szervezésében helyi és magyarországi szakemberek táboroztak a Bacau környéki Lujzikalagor határában. Céljuk adat- és információgyűjtés volt: a csángók helyzetének felmérése, hogy a segítségnyújtás az igényeknek megfelelően történjen. A Néprajzi Múzeum /Budapest/ munkatársai, dr. Forray Ibolya, Szacsvay Éva és Katona Edit házról-házra járva jegyezték fel az élő folklórt, a temetkezési és lakodalmas szokásokat. A tábor egyik résztvevője, a szatmári Benedek Ildikó elmondta, hogy meglepték a mondhatni középkori viszonyok, a gazdasági és szellemi elmaradottság, amelyben élnek. Megalázott sorsú emberek, akik nem kötődnek igazán sem a magyarokhoz, sem a románokhoz. A románok bozgoroknak nevezve kiközösítik őket. Bacau környékén nagy tömbben beszélik a magyar nyelvet. Hangyaszorgalommal dolgoznak, de annak alig van látszata, nem tudják jól megszervezni a munkát, nincsenek eszközeik, gépeik. - A Csángó Szövetség hatása itt nem érződik, pedig nagy szükségük lenne érdekvédelmi szervezetre. A Csángó Újság sem jut el a falvakban, a postán nem fogadnak el rá előfizetést. - Az elő szó, a közvetlen kapcsolat nagyon hat rájuk, rövid időn belül eredményes lehetne a foglalkozás. Ezt bizonyítja a szatmárnémeti MADISZ-bábszínház sikere is: hat faluban /Klézse, Somoska, Külsőrekecsin, Csík, Lészped, Luizikalagor/ összesen nyolc előadást tartottak, bemutatva a Ludas Matyit. /Gál Éva Emese: Lujzikalagor képeslap. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 15./

Júl. 21-31-e között négy ország negyven magyar néprajz szakos egyetemi hallgatója és középiskolása vett részt falukutató táborozáson a Bogdánd szomszédságában levő Szilágyszéren, dr. Szacsvay Éva, a budapesti Néprajzi Múzeum kutatója vezetésével. Tavaly a moldvai csángóknál, Luizikalagorban végeztek hasonló gyűjtést. /Gál Éva Emese: Falukutató tábor Széren. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 14-15./

Markó Béla József Attila-díjat kapott. A díjat Mádl Ferenc művelődési miniszter adta át Budapesten, a Néprajzi Múzeumban. /Népújság (Marosvásárhely), márc. 15./

Idén is van két Beszterce-Naszód megyei díjazottja a budapesti Néprajzi Múzeum évente meghirdetett gyűjtőpályázatának. A sófalvi Wass György első díjat kapott Beszterce-Naszód megye szakrális helyei című pályamunkájára, melyet kiadásra is javasolnak. Wass György nyugalmazott tanító 1990 óta évente egy-két dolgozattal jelentkezik. Eddig mindig díjazták munkáit. A Győrffy István Néprajzi Egyesület 1993-ban kiadta Zselyk című, szótár formájában megszerkesztett falumonográfiáját. Ez a munka hiánypótló, mert ennek a vidéknek a magyarságával eddig senki sem foglalkozott, néprajzi szempontból. Wass György arról is gondoskodott, hogy mással is megkedveltesse a néprajzot. Egyik tanítványa, Kocsis Tibor /idén érettségizik Besztercén/ második díjat nyert ifjúsági kategóriában Háziipar Sófalván és Tacson című munkájával. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 31./

Jún. 29-én tartották meg Székelyudvarhelyen a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség /RMNSZ/ második közgyűlését, melyen a tagszervezeteken kívül jelen volt Bandi Dezső tiszteletbeli elnök, Laskay Sándor, az EMKE kulturális referense, valamint a budapesti Néprajzi Múzeum két munkatársa. Az RMNSZ-t hivatalosan is bejegyezték máj. 24-én. Idén alkotótábort terveztek, azonban anyagiak hiánya miatt le kellett róla mondani. /Hogy jó irányban haladjanak. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 4./

"Három Beszterce-Naszód megyei díjazottjai is volt az idei, XLIV. Országos Néprajzi és Nyelvjárásgyűjtő pályázatnak, melyet évente meghirdet a budapesti Néprajzi Múzeum. Mindhárman sófalvaiak, nyugalmazott tanító, s a bíztatására gyűjtőmunkát folytató Kocsis Tibor és Pásztor Enikő Andrea. Wass György számos díjat és kitüntetést kapott az utóbbi években munkásságáért, 1994-ben kiadták Zselyk című, szótárformában szerkesztett falumonográfiáját. Az idei pályázatra összesen 224 pályamunka érkezett, ebből Romániából 50, Kárpátaljáról 3, Szlovákiából és Vajdaságból 5-5 dolgozattal jelentkeztek. A felnőtt csoportban az öt első díjból hármat erdélyiek vittek el, a hát másodikból ugyancsak hármat, a tizennyolc harmadik díjból hete. /Guther M. Ilona: Önkéntes néprajzosok seregszemléje. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./"

Balogh Ernő (1882–1969) geológus, egyetemi tanár 1907 és 1914 között a Kolozsváron az egyetem Ásványföldtani Intézetében tanársegédként dolgozott, majd 1920-tól két évtizeden át természet- és földrajz tárgyakat tanított a gyergyószentmiklósi gimnáziumban és a kolozsvári római katolikus leánygimnáziumban. Ezzel egyidejűleg az Erdélyi Múzeum-Egyesület természettudományi szakosztályának titkára, majd elnöke, továbbá az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) elnöke és az egyesület színvonalas honismereti folyóiratának az, "Erdélynek" főszerkesztője. Az 1940-es és 50-es években a Kolozsváron az egyetem Földtani Tanszékének tanszékvezető tanára, dékánja volt, majd nyugdíjba vonulásáig (1959) tanszéki oktató. Közel félszáz tudományos közleménye mellett több mint 200 ismeretterjesztő cikke jelent meg, de szépirodalmi műveket is publikált. Balogh Ernő bejárta a 20. század első harmadában a Bánság, Erdély és Máramaros városait, fényképeken örökítette meg Erdély tájait, városait és egyéb érdekességeket. A Román Tudományos Akadémia kiadásában 1960-ban megjelent Románia földrajzi monográfiája c. műben Erdélyről az ő képei szerepelnek a legnagyobb számban. Életművének méltatására tudományos ülésszakot rendeztek 1999 májusában Kolozsváron. – Budapesten a Néprajzi Múzeumban kiállítják Balogh Ernő számos esetben már eltűnt vagy igencsak átalakult erdélyi tájakat s azokon az embert is megörökítő, ritkaságszámba menő fotográfiáit. /Erdélyi tájakon Balogh Ernő (1882–1969) ismeretlen fotográfiái. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 15./

Erdélyi tájakon - Balogh Ernő ismeretlen fotográfiái címmel nyílik kiállítás jan. 18-án Budapesten, a Néprajzi Múzeumban. A szerző (1882-1969) geológus, egyetemi tanár volt, s életműve elsősorban a Kárpát-medencében földtudományokkal foglalkozó természettudósok, oktatók, valamint barlangkutatók és természetjárók körében ismert. /Erdélyi tájak a Néprajzi Múzeumban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 18./

"Elhunyt Balassa Iván professzor. Csűry Bálint tanítványaként nyelvészeti kutatást végzett, majd 1940-41 között Szabó T. Attila mellett dolgozott. Kolozsvári évei után Sepsiszentgyörgyre, a Székely Nemzeti Múzeumba nevezték ki. 1944 őszén került Budapestre, a Néprajzi Múzeumba. Hat éven át a Néprajzi Múzeum főigazgatója volt. 1956-1961 között a sárospataki Rákóczi Múzeumot igazgatta. Több könyve ennek az időszaknak a terméke, így a folklorisztikában is úttörőnek számító Karcsai Mondák vagy Bodrogköz lírai monográfiája a Lápok, falvak, emberek, vagy a Földművelés a Hegyközben, amely kötet már a Mezőgazdasági Múzeumban elkezdett szolgálatának kezdetét jelezte. 1969-től a Mezőgazdasági Múzeum mb. főigazgatója, majd tudományos főigazgató-helyettese. A rendszerváltás hajnalán jelent meg a híres, Határainkon túli magyarok néprajza c. kézikönyve, de monográfiát írt a magyar falusi temetőkről, a kolozsvári Házsongárdi temetőről, egyik tanítómestere, Herepey János kéziratát közreadva, valamint nyelvész mintaképeiről, Csűry Bálintról, Szabó T. Attiláról. A Magyar Néprajzi Társaság elnöke volt. Balassa Iván nyugdíjasan is aktív volt, a Györffy István Néprajzi Egyesületnek alapító társelnöke, az erdélyi néprajzkutatók felkérésére a Kriza János Néprajzi Társaság tiszteletbeli elnöke. A rendszerváltozás után megszervezte a határon túli magyar néprajzosok továbbképzését. /In memoriam Balassa Iván (1917-2002). = Szabadság (Kolozsvár), nov. 5./"

"Máj. 28-án Budapesten a Néprajzi Múzeumban Pozsony Ferenc zabolai származású kolozsvári egyetemi tanár, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke intézményteremtő munkájáért és kutatásaiért átvette a Györffy István-díjat. A Magyar Tudományos Akadémia egykori tagjáról (Györffy István néprajzkutató, 1884-1939) elnevezett jelenkori legnagyobb néprajzi kitüntetést Kósa László akadémikus, a Magyar Néprajzi Társaság elnöke adta át, a díjazott az alkalomból a szakma jeles képviselői jelenlétében Modernizáció és identitás a moldvai csángó falvakban címmel tartott előadást. /(fekete): Közélet: Györffy István-díjat kapott Pozsony Ferenc. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 3./"

"Nyolcadik alkalommal gyűlt össze Budapesten, jún. 29-júl. 8 között mintegy hatszáz határon túli magyar fiatal tucatnyinál több országból a Vendégségben Budapesten rendezvényre. A többszáz fiatalt a Kós Károly Kollégiumban szállásolták el, itt zajlott a programok egy része is. Az első nap a Rév-Komáromi Gimasz Diákszínpad lépett fel, másnap a Petőfi Csarnokban erdélyi, felvidéki, horvátországi, kárpátaljai, németországi és szlovéniai művészeti csoportok, szólisták mutatkoztak be. Erdélyből fellépett a gyimesközéploki Ordasok Hagyományőrző Együttes, a mákófalvi Kós Károly Népház Hagyományőrző Színköre, a mezőbándi Komlód Néptáncegyüttes, a balánbányai Ördögborda Gyermek Néptánc Együttes, a szamosújvári Kaláka Néptáncegyüttes és Mihók Előd Gyimesközéplokról. A program ideje alatt az előcsarnokban a határon túli magyarlakta tájegységek tárgyi kultúráját bemutató kiállítást lehetett megtekinteni. Július 1-én, a Nemzeti emlékezet napja c. program keretében a Rákóczi-szabadságharc 300., Deák Ferenc születésének 200. és Petőfi Sándor születésének 180. évfordulójára emlékeztek. Délután a budai várnegyed történelmi és építészeti emlékeivel ismerkedtek, este a Vidámparkban szórakoztak. Ellátogattak a Parlamentbe is. Idén Felvidék mutatkozott be. Minden évben más- más régió történelmével, néprajzával, jellegzetességeivel ismerkednek a résztvevők. A fiatalok megnézték a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumot, az egyik napon hatszáz népviseltbe öltözött résztvevő menettáncban vonult a Vörösmarty térre, bemutatót tartva a budapestieknek, mintegy nyitányaként a találkozó keretében első alkalommal megrendezésre kerülő ÉGTÁJAK - Határon Túli Magyar Művészeti Fesztiválnak. /(Guther M. Ilona): Vendégségben Budapesten. Zajlik a Határon Túli Magyar Fiatalok Találkozója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 5./"

Dr. Fejős Zoltán, a budapesti Néprajzi Múzeum főigazgatója intézménye kiadványait ismertette ápr. 1-jén Kolozsváron, az EME előadótermében. Tavaly 14 kiadványuk jelent meg. A Magyar népművészet sorozat a nagyközönséghez szól. A Néprajzi Múzeum gyűjteményeit könyvalakú, terjedelmes mű tartalmazza a 39 gyűjteményre vonatkozó összes megjelent kiadvány, kiállítás felsorolását. A Néprajzi Értesítő két éve új arculattal jelenik meg, és évkönyvként szolgál. A folyóiratok közül a félévenkénti Tabula emelkedik ki. /Ö. I. B.: Anyaországi néprajzi kiadványok. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 3./

Az alsóboldogfalvi Gálfalvi Gábor nyugalmazott tanító 17 évesen tanítói oklevelet szerzett Erdély akkori leghíresebb pedagógusképzőjében, a Székelykeresztúri Tanítóképzőben. Abban az intézetben a növendékeket néptanítóknak képezték. Ez azt is jelentette, hogy azon a településen, ahol dolgoztak, tevékenységük nem ért véget a délelőtti órákkal, hanem folytatódott délután és késő este is a fiatalokkal, felnőttekkel való foglalkozásokon. Gálfalvi Gábor a 48 szolgálati évéből 42-t Alsóboldogfalván tanított. A 42 év alatt összesen 87 műsort vitt színre, s ezeket a szomszéd falvakban is bemutatták. Kezdettől fogva néprajzi gyűjtőmunkát is folytatott. Az 1989-es változásokat követően egymás után jelentek meg néprajzi dolgozatai, melyekkel tíz díjat nyert a Magyar Néprajzi Múzeum, a Kriza János Néprajzi Társaság és a Magyar Történelmi Múzeum pályázatain. Tevékenységéért 2001-ben a Magyar Kultúra Lovagja címmel tüntették ki, 2004-ben Németh Géza-emlékdíjjal jutalmazták, és ugyanebben az évben a székelykeresztúri önkormányzat Pro Cultura-díjjal értékelte munkáját. Eddig hozzávetőlegesen négyszáz pedagógiai tárgyú cikke jelent meg különböző újságokban, két néprajzi és egy szociológiai témájú könyve is napvilágot látott. Három, vadászattal kapcsolatos könyve látott napvilágot (Arcán érezte a vérmedve leheletét, Székelykeresztúr és vidéke vadászatának múltja és jelene, Vadászkalandok és vadhúsreceptek). 2004-ben jelentette meg az általa összeállított Magyar–Roma társalkodó szótárt, négy néprajzi dolgozatát az Udvarhelyi Híradó kalendáriumában is közölték. Ugyanekkor a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő Bizottság felkérésére feltérképezte a Székelykeresztúr vidékén lévő turulmadaras emlékműveket. Jelenleg a vidéken még fellelhető cigánymeséket gyűjti, és hozzáfogott Alsóboldogfalva kultúrtörténetének megírásához is. /László Miklós: 48 év nemzeti napszámosság. Nemzeti kultúránk közkatonái. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 26./

Asztalos Enikő tanárnőt 1993-ban kérték fel, hogy a Marosvásárhelyi Népi Egyetemen magyar néprajzi tanfolyamot szervezzen. Ez az egyetlen, azóta is folyamatosan működő, magyar nyelvű tanfolyam az intézményben, az egyetlen tanfolyam Romániában, amely hivatalos oklevelet is nyújt. A Magyar Néprajzi Múzeum pályázatain rendszeresen és sikerrel vettek részt a hallgatók 2005-ig. Népmonda-gyűjtésük megjelent az 1998-ban kiadott „Beszéli a világ, hogy mi magyarok…” Magyar történeti mondák című gyűjteményben. Idén a magyar néprajzi tanfolyam 1997-től végzett hallgatóinak gyűjtő csoportjával ismét küldtek pályamunkákat. Az egyik téma a népi vallásosság és a szakrális emlékek az ezredvégi Erdélyben. Olyan dolgozatok születtek, mint A marosvásárhelyi cseralji református egyházközség rövid története (szerzője Kolumbán Erika), Konfirmáció, a túlélő beavatási szertartás Erdélyben, a modern korban (Törzsök Gyopár), A marosvásárhelyi VII., Szabadság úti református egyházközség megalakulásának története és működése 2004-ig (Törzsök Gyopár), Az úrvacsora néprajza Magyarsároson az unitárius egyházközségben (Tóth Gyula), A templomi ülésrend a marossárpataki református templomban (Bakó Béla Pál). Másik témakör a településkép változásai a 19.-20. században, ide sorolható: Jedd község történeti változásai 2006-ig (Maki Böjte Éva) stb. A falusi és városi közösségek mindennapjai témához tartozik Soós Eszter dolgozata a cserkészéletről, Czirjék Lajos munkája a Maros megyei képzőművészek egyesületének történetéről. Székely Lajos a csittszentiváni faragókörről írt. Van más téma is, Maki Böjte Éva: Hadifogság, munkatábor, internálás Jedd községben az I. és a II. világháborúban és Tóth Katalin: A népi ruházat alakulása, változatai Magyarsároson. /Bölöni Domokos: Néprajzi rajzás Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 22./

Asztalos Enikő tanárnő „nagydiákjai”, a Marosvásárhelyi Népi Egyetem keretében működő néprajzi tanfolyam 1977-től végzett hallgatói találkoztak június 24-én, főleg azok, akik részt vettek az országos magyar néprajzi pályázaton. A dolgozatokat az ELTE BTK Folklór Tanszéke, az MTA Kutatóintézete, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Magyar Néprajzi Múzeum munkatársai bírálták el. A dolgozatok szerzői a találkozón kis kollokvium keretében beszámoltak egymásnak munkásságukról. Asztalos Enikő tanárnő ismertette a pályázat eredményét. A gyűjtőpályázatra 207 dolgozat érkezett Budapestre, az anyaország határain túlról 39 pályamunkát küldtek be. Pótolhatatlan az iskolai szintű néprajzi oktatás. /Bölöni Domokos: Kis néprajzi kollokvium. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 27./

Gub Jenő Szovátáról az egyik legszorgosabb néprajzkutató Maros megyében, az etnobotanika fogalmát itt alig ismerték, míg meg nem jelentek az ő közlései. Gub Jenő hétszer vett részt a Magyar Néprajzi Múzeum országos pályázatán, s vidéki tanárként négy első, két második és egy harmadik díjat nyert. A Magyar Néprajzi Múzeum javaslatára kötetben is megjelentek pályamunkái. Gub Jenő az ideit tartja a legértékesebbnek, bár csak III. díjban részesítették (az erdélyi pályázók közül egyedül „dobogós” helyen). Vasvártól Sopronig című munkája a marosvásárhelyi Csaba királyfi Honvéd Gyorsfegyvernemi Hadapródiskola életének egy rövid szakaszáról, a növendékek egyik csoportjának viszontagságairól, végül orosz fogságáról szól. Gub Jenő ugyanis hártyapapírra írt naplót vezetett, ennek alapján írta meg a szomorú történetet. /(bölöni): Egyedül dobogós helyen. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 8./

Március 20-tól Budapesten a Néprajzi Múzeumban a székelyudvarhelyi fényképész Kovátsok fotográfiáiból, valamint a százéves napfénytetős műteremről nyílik kiállítás. A huszadik század első évtizedében épült Székelyudvarhelyen, a Kossuth utcában az a napfényműterem, amelyben egykoron idős Kováts István, majd ifjabb Kováts István, napjainkban pedig Kováts Árpád és felesége fényképezi a betérőket. A helyi fotográfusok lokálpatrióta polgárok és alkalmi fotóriporterek is voltak, rengeteget fényképeztek a műterem falain kívül, írta Fogarasi Klára fotótörténész, a kiállítás rendezője. /Barabás Blanka: Udvarhelyi fényképész-dinasztia budapesti múzeumban. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 13./

A csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium tudományos dolgozat írására meghirdetett idei pályázatára leadott munkákat április 25-én tudományos ülésszak keretében mutatták be a diákok. Az ülésszakon 149 tanuló kilenc különböző szakosztályon – teológia, magyar irodalom/néprajz, vegytan/fizika, német nyelv, matematika, biológia/népi gyógyászat, román irodalom, történelem/földrajz és közgazdaságtan/filozófia – mutatta be dolgozatait. Az ülésszak szervezését a kezdetektől felvállaló Mirk László magyartanár elmondta, az iskola tanárai a tehetséggondozásra kellő hangsúlyt fektetnek. Erdély Mónika XII. osztályos tanuló Csíkmenasági népdalok című dolgozatához menasági népdalokat és balladát rögzítő hangfelvételt is mellékelt. A diákok érdeklődését a néprajz és a névtan iránt az is indokolja, hogy Mirk László magyartanárnak már a 90-es évek közepétől sikerült megértetnie az igazgatósággal, választott tantárgyként a filológia–teológia osztályokban heti egy órában néprajzzal és névtannal is jó lenne foglalkozni. A diákok maguk is népszokásokat, ragadványnév- és helységnév-magyarázatokat gyűjtenek. A klézsei Duma András István fia, Duma Dániel is ezeknek az óráknak köszönhetően kedvelte meg a gyermekjátékok és helyi népszokások gyűjtését. Ma már néprajz szakosként több gyűjtőmunkát, tanulmányt publikált. Az iskola diákjai 1995-től a budapesti Néprajzi Múzeum adattárának gyűjtőpályázatán is részt vesznek, szintúgy a magyarországi Honismereti Szövetség szervezte Honismereti Akadémián is. Legközelebb az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének dévai rangos rendezvényén, A magyar nyelv napjain lesznek jelen. /Antal Ildikó: A tehetséggondozás jegyében. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 26./

Az elmúlt héten rendezték meg „Szejke” Néptánc- és Népzenefesztivált. A Műtermek, amatőr fényképészek és filmesek szerepe a népi örökség megmentésében című előadás után a Kováts fényképész-dinasztia több száz darabot számláló fotóanyagából láthattak kisfilmet az érdeklődők. A film dr. Fogarasi Klára, a budapesti Néprajzi Múzeum fotótörténésze kezdeményezésére készült. A néptáncegyüttesek fellépése sikeres volt. Magyarországi együtteseket is vártak, de azok anyaországi támogatás nélkül nem tudtak eljönni. /Barabás Blanka: A Szejke-fesztivál legkiválóbb pillanata. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 5./

Szerteágazó irodalmi munkássága elismeréséül Márai Sándor-díjat adományozott Bogdán László erdélyi írónak, költőnek Hiller István magyarországi kulturális és oktatási miniszter és Schneider Márta kulturális szakállamtitkár. A kitüntetést január 22-én, a magyar kultúra napján nyújtották át Budapesten, a Néprajzi Múzeumban. /Fried Noémi Lujza: Márai-díj Bogdán Lászlónak. = Krónika (Kolozsvár), jan. 23./

K. [Keszi] Kovács László a magyar tárgyi kultúra, a népi gazdálkodás elkötelezett, módszeres kutatója. Kutatási eredményei a földművelést, a juh- és a lótartást, a népi közlekedési technikákat illetően maradandóak. 1941-ben részt vett a Venczel József által Bálványosváralján megszervezett falukutató programban. Az 1942–1943-as egyetemi évben néprajzot oktatott a kolozsvári tudományegyetemen. A kolozsvári Erdélyi Tudományos Intézet munkatársaként néprajzi kutatásokat végzett Kolozsvár környékén. 1944-ben jelent meg a szokáskutatásban ma is modell értékűnek tekinthető könyve, A kolozsvári hóstátiak temetkezése. A könyvet a L’Harmattan Könyvkiadó 60 évvel később, 2004-ben újra hozzáférhetővé tette az olvasók számára. Az 1950-es években úttörő szerepe volt a népi hagyományok dokumentumfilmben való megörökítésének. Századik születésnapján a tudóst a Magyar Néprajzi Társaság, a Néprajzi Múzeum, az MTA Néprajzi Kutatóintézete, az Európai Folklór Intézet köszönti, 2008. március 4-én. /Keszeg Vilmos: Köszöntjük a százéves K. [Keszi] Kovács Lászlót! = Szabadság (Kolozsvár), márc. 4./

Szakmai fórummá és baráti találkozóvá lett az eredetileg népszerűsítő rendezvény, melyet Kalotaszegi csillagok néven szervezett a Kolozs megyei Sztánán a Bokréta Kulturális Egyesület a Kékiringó panzióval és a sztánai elöljárókkal karöltve. A jó idővel indokolta az érdeklődés hiányát a Bokréta Kulturális Egyesület elnöke, Kovács Pali Ferenc bútorfestő. Máté Lajos magyarországi népkutató tartott előadást, aki Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain elindult, hogy feltérképezze legközelebbi rokonainkat. „A Magyar Tudományos Akadémia a könyvekből tájékozódik, én a másik úton megyek. Részben a szájhagyomány alapján a magyarság gyökereit máshol keresem, mint a hivatalos akadémiai álláspont azt behatárolja” – fejtette ki a kutató. 35 kilónyi feljegyzésanyaggal tért vissza 21 éves expedíciós kutatóútjáról, ebből hatezer oldalnyi szájhagyományanyag, 341 ősmese, 250 eredetmonda, 9000 népdal és harmincórányi zenei, illetve harmincöt óra képanyag van. Elmondása szerint szándéka a Kárpát-hazában vetítéseket és előadásokat tartani, a rengeteg gyűjtött információ feldolgozásához munkatársakat, segítséget keres. Gaál János, a budapesti Néprajzi Múzeum restaurátora előadásában Kós Károlyt idézve értékelte a rendezvény jelentőségét: „»mert én csak folytatása akarok lenni apáimnak« – ez az, amit ti itt szerveztetek: folytatása és felelevenítése a hagyománynak. ” Kudor István fafaragó, a Bokréta Kulturális Egyesület alelnöke elmondta, a régiók találkozóját minden évben máshol szervezik. A kiállítás és az előadások révén a kiveszőfélben lévő népművészetet akarják ismertetni. Ehhez a törekvéshez csatlakozott Vas Géza kolozsvári fotóművész is, aki Kalotaszegi Madonnák címen állította ki 24 dokumentum-felvételét a kalotaszegi népviseletbe öltözött fiatal lányokról. /Varga Réka: Kalotaszegi csillagok. Szakmai fórummá alakult a Bokréta egyesület rendezvénye. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./

A 17-19. század erdélyi kerámiáit mutatja be A Kárpát-medence kerámiaművészete című sorozat most megjelent nyitóalbuma. Csupor Sándor kötetét, amelyben hatszáz szilke, csupor, tál, bögre, tányér, korsó és bokály ad képet Erdély népi kerámiaművészetéről, bemutatták Budapesten. Csupor István, a budapesti Néprajzi Múzeum kerámia osztályának vezetője. A Novella Könyvkiadó gondozásában napvilágot látó sorozatban a tervek szerint külön-külön kötetben mutatják majd be Holics, Magyarország, a Felvidék és a habánok kerámiaművészetét. /Új könyv Erdély népi kerámiaművészete. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 20./

Egy kilencvenéves örökifjú
Kicsiny, öreg székely házunk / Sötét padlásán jártam, / S a bölcsőt, melyben ringattak, / Egy sarokban megtaláltam. // Mintha újra gyermek lennék, / Ráborulva hajtogattam, / S rég pihenő édes anyám / Bölcsődalát is hallottam. // Első gyermekként ringatott / E bölcsőben édes anyám, / Utánam meg Péter öcsém / Foglalta el ringó tanyám. // Majd a Margit húgomé lett, / Kitől Márta örökölte, / De őt az ég megsajnálta, / S a mennyeknek visszakérte. // Ám a bölcső tovább ringott, / Rozi húgom került belé, / Majd Kálmán öcsém követte, / De az ég őt is elvevé. // Azóta fönn porosodik / Kedves bölcsőm a padláson, / Szeretettel ringatgatom / Szeretett öreg pajtásom. * István Lajos: A bölcső. Korond, 1946. * Néprajzi értékű ez a kedves vers. Huszonhat éves fiatalember írta, művelődésre szomjazó, kultúréhes falusi legény, a vidéki pennás emberek kihalófélben lévő fajtájából való. Aki egy életre eljegyezte magát a helytörténettel, a fogalom legtágabb értelmében, vagyis mindennel, ami vele és körülötte szűkebb pátriájában történt. * Versének lelőhelye a Régi és valódi Lőcsei féle Székely Naptár az 1947-ik, 365 napból álló esztendőre, melynek címlapján még ez is olvasható: Uralkodó bolygó a ' Nap. A vásárok pontos jegyzékével. Kiadja a Székely Naptárak Kiadóvállalata, Tg.- Mures–Marosvásárhely, Eötvös J. utca 7. * István Lajos Korondon született, 1920. október 27-én. Az elemi iskolát Korondon végezte, majd magánvizsgát tett a polgári iskola VI. osztályából. Volt edénygyári munkás, tisztviselő 1960-tól 1980- ig, nyugdíjazásáig kerámiamester a korondi edénygyárban. Írásait a következő folyóiratok közölték: Székely Naptár, Ifjúságunk, Magyar Vetés, Népismereti Dolgozatok, Művelődés, Falvak Dolgozó Népe, Hargita, Hazanéző, Honismeret és a Félegyházi Hírek. Kötetei: Korondi kerámia (Csíkszereda, 1973), Korondi székely hiedelmek és anekdoták (Budapest, 1973) – Hoppál Mihállyal. Munkáit a Lakitelek Alapítvány, a Martin György Alapítvány, a budapesti Néprajzi Múzeum és a Kriza János Néprajzi Társaság díjazta. * A kilencvenedik esztendejét taposó nyugdíjas ma is szülőfalujában él. Legújabb könyvének címe: Korond és környéke, kiadja a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Hargita Megye Tanácsa támogatásával. "A kiadvány múltunk, sajátos életformánk lenyomatának egy szelete – írja P. Buzogány Árpád, a kötet szerkesztője. – Nem csupán a tudomány számára összegyűjthető morzsákról van szó, hanem az élet részeként megismert tudásanyag hasznosságáról, amelyhez társul a szerző, az adatközlők sok- sok személyes élménye is. István Lajos a közössége birtokában lévő hatalmas tudásanyag jelentékeny részét évtizedeken keresztül megörökítette, "papírra tette" akkor, amikor a beszédhang és a mozgókép rögzítésének technikai feltételei nem mindenki számára voltak elérhetők. Azzal a céllal, hogy mások felhasználhassák, okulhassanak belőle. Ezért nevezzük őt Korond krónikásának."
B.D.
Népújság (Marosvásárhely)

Bíró Donát emlékére
Kedden, május 25-én elhunyt Bíró Donát tanár, helytörténész, a szászrégeni magyarság meghatározó, közismert személyisége, akinek több várostörténeti és a környékről szóló monográfiája, tanulmánya, cikke jelent meg. Mindig a háttérben maradt, úgy kutatta a múltat, hogy a jövőnek szóló példát szolgált ezáltal azoknak, akik olvasták írásait. Tanárként több nemzedéket nevelt fel.
Bíró Donát 1930. május 9-én született a Hargita megyei Csíkmadarason. Elemi iskolába szülőfalujában járt, majd Csíkszeredában érettségizett. 1954-ben államvizsgázott a kolozsvári Bolyai Egyetem történelem fakultásán, melynek elvégzése után megkezdte didaktikai pályafutását Szászrégenben, a magyar tannyelvű Tanítóképzőben, a 2-es számú líceumban, valamint a szintén helybéli 5-ös számú általános iskolában. Nyugdíjazása után is tovább dolgozott, mivel Szászrégenben hiányoztak a szakképzett tanárok, így történelmet, gazdaságtant és filozófiát tanított a város két középiskolájában. Szabadidejében elszánt – s talán legfontosabb – kutatója Szászrégen múltjának, foglalkozott tehát helytörténettel, etnográfiával. Kutatásai számtalan kötetet, illetve helytörténeti és etnográfiai tanulmányt eredményeztek. Ezek nyomtatásban is megjelentek, valamint a különböző hazai és külföldi folyóiratokban, például Művelődés, Szászrégen és Vidéke, Népújság stb.
Fontos kitüntetéseket és díjakat is kapott, mint pl. 1992-ben a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaságtól (III. díj), szintén harmadik díjat a budapesti Néprajzi Múzeumtól 1992-ben és negyedik díjat 1997-ben. A szászrégeni helyi tanács is értékelte helytörténeti tevékenységét, és a helyi kultúra és irodalom terén elért eredményeiért 2004-ben oklevéllel tüntette ki. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége hosszú pedagógusi pályafutása során elért eredményei elismeréseként az Ezüst Gyopár Díjat adományozta neki. Román nyelven is közölte helytörténeti tanulmányait a municípiumi könyvtár égisze alatt megjelent Reghinul cultural című kötetben. Didaktikai és helytörténeti kutatómunkája mellett énekkari tevékenységet is folytatott. Tagja az erdélyi EMKE- nek, az EME-nek, valamint a zürichi Ungarisch Historischer Verein Zürich-nek. A helyi Szászrégen és Vidéke című lapban sorozatban jelentek meg cikkei, tanulmányai Erdély fejedelmeiről, például: Báthory Istvánról, Báthory Zsigmondról, Bethlen Gáborról, Bethlen Istvánról, Rákóczi Györgyről, valamint a Szászrégen környéki helységekről, mint Abafája, Beresztelke, Holtmaros, Nagyfülpös, Dedrádszéplak, Marosfelfalu, vagy nemzetünk történelmének fontosabb eseményeiről, mint: a nándorfehérvári diadalról, a mohácsi csatáról, a kuruc mozgalomról, az 1848-49-es szabadságharcról, Szent István királyunkról, Mátyás királyról, az erdélyi székelyekről és szászokról – áll a Demeter Judit által összeállított életrajzban.
Temetése ma 14 órától lesz a magyarrégeni kápolnából. Nyugodjék békében!
Nagy András, Szászrégen polgármestere
Népújság (Marosvásárhely)

Értékek őrzői
Beszélgetés Vajda Andrással
A Hagyományos Kultúra Megőrzése és Terjesztése Maros Megyei Központjának tevékenysége máig is jórészt ismeretlen az átlagpolgár előtt. Fesztiválszervezés, pályázatírás, kulturális programok megrendezése – ennyiben ki is merül mindaz, amit a központról tudni véltünk. Tavalytól ideiglenesen, Vajda András néprajzkutató vezeti az intézményt idén június 24-ig – ekkor kerül sor a versenyvizsgára, majd derül fény az új igazgató kilétére. Vajda Andrással az elmúlt időszak megvalósításairól, jövőbeli terveiről beszélgettünk. De nem csak: szó esett a kutatómunkáról is, amely a központ tevékenységének gerincét kellene – ideális esetben – képeznie.
– Tavaly augusztustól, Constantin Cotârlan igazgató nyugdíjba menetelétől vagyok ideiglenes igazgatója az intézménynek. A múzeum néprajzi részlegétől helyeztek át és a versenyvizsgáig maradok, amelyre én is jelentkeztem, a menedzseri projektet megírtam.
– Mi történt igazgatósága alatt az intézményben?
– A tavaly egy már megkezdett szerkezetet vettem át. A 2009-es kulturális tevékenységekre már leadtak egy projektet, amit át kellett vennem és végig kellett koordináljam. Ez egy korábbi eseményváz volt, mely behatárolta a mozgásteremet, de marketing szempontból próbáltam rajta javítani. Átalakítottam például a műsorfüzetet, amely vizuális szempontból sokkal minőségibbé vált, szerepelnek benne a program mellett annak céljai is, az együttesek bemutatása és az év rendezvényei.
– A központot sokan csak amolyan fesztiválszervezőként ismerik, holott a nevében a megőrzés is benne foglaltatik. Tulajdonképpen mivel foglalkozik az intézmény? Vagy mivel kellene foglalkozzon?
– Itt két dologra térnék ki. Az egyik egy hosszú történet, a központ története, amelyet az ötvenes évektől évtizedeken át az Alkotások Házaként ismertek és amely jórészt fesztiválszervezéssel foglalkozott. Évente tíz, a hagyományos kultúrával kapcsolatos fesztivált rendeztek meg, túlnyomórészt a néptánc, a népzene és népszokások területén. Azonban az a törvény, amely előírja és szabályozza a hatáskörünket ennél jóval többet vár el. A központ neve tulajdonképpen egy háromlépcsős tevékenységet jelent, amelynek első foka a hagyományos kultúra megismerése. De mit jelent a hagyományos kultúra? Néprajzi szempontból azt, ami falun működött a kollektivizálás előtti időszakban. Ugyanakkor a hagyományos kultúra folyamatos változásban van, ami komoly kérdéseket vet fel. Csak falun létezik-e avagy városon ugyanúgy megtalálhatók hasonló kultúraszeletek? A faluban végbemenő modernizáció ide sorolható-e? És mi van akkor, ha a XX. század eleji Marosvásárhelyről beszélünk? A régi dolgok – szecessziós homlokzatok, tűzkutak, kanálisfedők például – csak egy réteg, a magyarság, és annak is az idősebb generációi számára léteznek. De ez is hagyományos kultúra. És megőrzése, továbbadása szintén a központ feladata kéne legyen. Az elméleti dolgok ugyanakkor nem elegendőek. Tapasztalati dolgok szükségesek: ki kell menni terepre. De ehhez szakemberek kellenek. Akik tudják, hogy hogyan kell gyűjteni, akik nem ferdítik el a dolgokat. És ha folyik a kutatás, akkor annak eredményei alapján ki lehet dolgozni azt a koncepciót, amely a megőrzést jelenti: az eszközökkel való rögzítést, a tárgyak konkrét beszerzését, tanulmányok írását cikkektől a monográfiákig. És utána jön a megjelenítés. Itt érzem, hogy az intézmény félreértette a helyzetet. Mert a megjelenítés nem feltétlenül és kizárólagosan színpadi megjelenítést jelent. A kiállítások szervezése, interaktív CD-k kiadása, filmek készítése is a megjelenítés kategóriájába tartozik. Ha összevetem, hogy mi mindent lehetne tenni és mit csináltunk, a kutatás és annak megjelenített változatai a háttérbe szorulnak. Megpróbáltam ezen változtatni: az idén, a már meglévő rendezvények mellé letettem néhány kutatási projektet is. Ezek egyike a néptánccal kapcsolatos. Maros megye érdekes néprajzi helyzetben van. Van többek között Mezőségünk, Küküllő- és Nyárádmenténk, Görgény-völgyünk és három kulturális etnikumunk, valamint a cigány kisebbség, amelynek például a néptánc terén szintén komoly hagyományai vannak. Megkértem a koreográfusunkat, hogy készítse el a Maros megyei néptáncok kataszterét. Amelyből kiderül, hogy például a verbunk mekkora elterjedésű. Vagy egy régióban hányféle tánc van. Ez első lépésben nem látványos, inkább olyan, mint egy Excel-táblázat. De utána, ha ennek alapján kimegyünk terepre, láthatóvá válnak a társadalmi mozgások. Hogy hogyan változik a népi kultúra. És a változások nagyon fontosak, érdekesek. Ez volt az első projekt. Több száz településről van szó, a kiértékelést 2-3 éven belül lehet elkészíteni. Egy másik projekt keretében vidéki települések lakóinak családi fényképeit gyűjtjük az ötvenes évek előtti időkből. Beszkenneljük és utána visszaadjuk őket. Mert van egy hétköznapi tárgy – a fénykép –, amelynek vizsgálatakor sokat megtudunk a korról, a hajviseletről, a szabadidőről, a modernizációról, az intézményekről. Ennek szintén nem ma lesz meg a végső eredménye. Egyfajta árnyalását lehet elvégezni a különböző régióknak. Saját kutatómunkám a két világháború idején írt levelek gyűjtése és tanulmányozása, mert a háború mindennapjairól nem tudunk semmit. A levelek ezt jelenítik meg, a kisember történetét. Ami például kiderül, hogy a vidéki embert jobban érdekli a portája sorsa, a hátrahagyott falu élete, mint a hangzatos politikai szövegek. És ez minden népnél így van. Mindez más szemszögből írott történelmet jelent. De volt közös kutatómunkánk Gagyi Józseffel és sapientiás diákjaival is. Nagy álmom, hogy a terepre fordított időt növeljem, ezt próbáltam eddig is kieszközölni. A terepélményeket rögzíteni, majd népszerűsíteni kell. Egy archívum tudása veszett tudás. Akkor értékes, ha él. Ezt a tudást szeretnénk visszajuttatni a Maros megyei közösséghez. Tudni kell, hogy mi az, amit ki kell emelni, meg kell vizsgálni, archiválni és visszajuttatni.
– A jelen szűkös körülményei között hogyan lehet mindezt megvalósítani?
– A kutatáshoz néprajzos szem szükséges. Erre az intézménynek, mostani állapotában nincsen kapacitása. Ezért kellenek a kiskapuk. A sapientiás hallgatók segítsége, a Néprajzi Múzeum munkatársainak közreműködése ilyen kiskaput jelent. De ezek félig-meddig kényszermegoldások. Álláshirdetésekkel, partnerségi kapcsolatokkal lehetne a helyzeten javítani. 2010-től új tervezetet léptettünk életbe: a Maros megyei néprajzi tanulmányokat népszerűsítjük oly módon, hogy a könyvbemutatókon a szerzők kapják a legtöbb szót, munkájukat, kutatásaikat vetített képes előadás keretében mutathatják be. Így a könyvbemutatóknak műhelymunka jellegük is van, ezzel is népszerűsítjük az intézményt.
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Kor-képek
Kiállítás a magyarországi rendszerváltás első éveiről
A rendszerváltás és az Antall-kormány időszakát eleveníti fel az MTI Kor-képek Rendszerváltás című kiállítása, amelyet tavaly már megismert a magyarországi közönség, s amelyet az idén Erdély három helyszínén is láthatnak az érdeklődők.
A kiállításon megtekinthető képek a rendszerváltás egyik szimbolikus napjától, 1989. október 23-ától a második szabad országgyűlési választás előestéjéig, 1994. május 7-éig terjedő időszak jelentős politikai történései mellett megidézik a korszak mindennapjait is.
A kiállítás anyagát az MTI által tavaly kiadott Kor-Képek című fotóalbum-sorozatának hatodik kötetéből válogatták. Maga a kiadvány 264 felvételt tartalmaz, ebből 250 származik az MTI archívumából. A csaknem négy és fél esztendő magyarországi történéseit bemutató fényképek a könyvsorozat hagyományait követve tematikus fejezetekbe (Politika, Hétköznapok, Gazdaság, Kultúra és Sport) csoportosítva jelentek meg. A Kor-képek 1989-1994 anyagát felhasználva több mint száz fotóból álló kiállítást rendezett Féner Tamás fotóművész, aki magának az albumnak a szerkesztője is.
A kiállításnak júliusban Székelyudvarhelyen a művelődési ház ad otthont gyönyörűen berendezett koncerttermében, majd szeptember 2-ától Marosvásárhelyen a Bernády Házban lesz látható, október 5-étől pedig az aradi vértanúk emlékére szervezendő rendezvénysorozat részeként tekinthető meg az aradi nagyszínházban.
A Magyar Távirati Iroda 1993-ban védett muzeális gyűjteménnyé minősített fotóarchívuma Európa legnagyobbjai közé tartozik: 13 millió eredeti negatívot és 5 millió mintaképet őriz. E hatalmas vagyon feldolgozása a közelmúltban kezdődött meg. Korábban kevesebb figyelmet fordítottak arra, hogy az utókor számára megőrizzék és hasznosítsák a képeket, annyi azonban megtörtént, hogy zárt és hűtött helyiségbe került a gyűjtemény. Vince Mátyás, az MTI elnöke indította el a képvagyon felmérését, hogy kiderüljön, pontosan mi is rejlik az archívum mélyén. Eddig is több, nagyobb képmentő projektet hajtott végre az MTI, a digitalizálás folyamatos.
A Magyar Távirati Iroda tudatosan keresi és kutatja a fotográfia múltját, az archívumában rejlő felvételek ugyanis az elmúlt évtizedek felbecsülhetetlen értékű, történelmi jelentőséggel bíró munkái. Az MTI elkötelezett abban, hogy a birtokában lévő "kincseket" publikálja: ennek szellemében indította el Kor-képek című fotóalbum-sorozatát is. A nemzeti hírügynökség MTI Fotó – 50 év képei címmel már korábban is rendezett vándorkiállítást, amelyen maradandó értékű, hír- és fotográfiai értékkel egyaránt rendelkező alkotásokat mutatott be a budapesti Néprajzi Múzeum mellett számos vidéki városban és Erdélyben is (2007 novemberében Sepsiszentgyörgyön, 2008 januárjában pedig Kolozsváron) a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjával közösen. Népújság (Marosvásárhely)

A Tatros Forrásánál Csángófesztivál Gyimesközéplokon – idén házavatóval
Idén immár 34 éves a Tatros Forrásánál Csángófesztivál, amelyet gyimesközéploki intézmények és szervezetek rendeznek Hargita Megye Tanácsával és a Hargita Megyei Kulturális Központtal együttműködve szeptember 25–26-án. Az idei rendezvény kiemelt programpontja a Csángó Hagyományőrző Ház avatója Gyimesközéplokon.
A RENDEZVÉNY PROGRAMJA:
Szeptember 25., szombat
11.00 A Csángó Hagyományőrző Ház avatója, Gyimesközéplok-Megálló - Gyimesi életképek, archív fotók a budapesti Néprajzi Múzeum gyűjteményéből és Ádám Gyula gyimesi zenészekről készült képei - Népi mesterségek bemutatója, csipkekötés, hímzés, szövés 20.00 Csángó bál a gyimesközéploki Központi Kultúrotthonban
Szeptember 26., vasárnap 10.00 Vendégfogadás a Megállói Kultúrházban 11.00 Ünnepi szentmise 12.30 A hagyományőrző csoportok felvonulása 13.30 Ünnepi előadás a szabadtéri színpadon (rossz idő esetén a gyimesközéploki Központi Kultúrotthonban. Erdély.ma