Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség /IHRA/
9 tétel
2014. október 8.
Nyirő József újratemetésének megakadályozásáról beszélt a romániai holokauszt évfordulóján a román külügyminiszter
Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:
Nyirő József emigrációban elhunyt erdélyi író szülőföldjén való újratemetésének megakadályozását hozta példaként Titus Corlatean román külügyminiszter szerdán arra, hogy a román kormány eltökélt az antiszemita eszmék elutasításában.
A román diplomácia vezetője a romániai holokauszt kezdetének 73. évfordulója alkalmából a bukaresti parlament épületében rendezett emlékülésen beszélt a Nyirő-ügyről.
"Románia nem fogja megengedni, hogy olyan eszméket, politikai nézeteket és jelképeket hozzanak be területére egy szomszédos országból, amelyek szerintünk a múlthoz tartoznak. A román állam nem fogadja el mindazt, amit egy szélsőjobboldali, fasiszta, antiszemita és románellenes író romániai újratemetése jelképezne" - idézte a román diplomácia vezetőjét a Mediafax hírügynökség.
Nyirő József szülőföldjén való újratemetését a román hatóságok 2012-ben megakadályozták, mivel szerintük az író antiszemita, fasiszta eszméket képviselőt. Az újratemetés előkészítésében - kegyeleti okokra, Nyirő József végakaratára és írói érdemeire hivatkozva - az Országgyűlés Hivatala szervezői szerepet vállalt.
"Romániát aggasztja, hogy az európai társadalom egy részében és közvetlen szomszédságában is újra megjelent az idegengyűlölet, rasszizmus és antiszemitizmus" - jelentette ki Corlatean a romániai holokauszt évfordulóján. A rendezvényen a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) küldöttsége is részt vett. A 31 tagot és 10 megfigyelő országot tömörítő szervezetnek jövőre ismét Magyarország látja el a soros elnökségét.
Romániában azért jelölték ki október 9-ét a holokauszt emléknapjává, mert 1941-ben ezen a napon kezdődött a bukovinai zsidók deportálása. A román állam csak a kétezres évek elején ismerte el, hogy a Ion Antonescu vezette kormány felelős volt több mint negyedmillió zsidó megöléséért az 1941-44-es időszakban. A bukaresti vezetők korábban tagadták a romániai holokausztot, és kizárólag Magyarország felelősségét hangoztatták az észak-erdélyi területekről deportált zsidók vonatkozásában.
A szerdai, bukaresti megemlékezés délután a Holokauszt Emlékműnél rendezett koszorúzással kezdődött, ahol Dean Thompson, az Egyesült Államok bukaresti külképviselőetének megbízott vezetője rámutatott: a második világháború előtt még több mint 700 ezer zsidó élt Romániában, mára pedig kevesebb mint négyezren maradtak. Úgy vélte, el kell mondani az iskolákban a gyerekeknek a nyers igazságot az Antonescu-rezsim több mint negyedmillió áldozatot követelő népirtásáról, hogy az soha többé ne ismétlődhessen meg.(MTI), Bukarest

2015. június 6.
Az erdélyi magyarság hídszerepére hívta fel figyelmet Bukarestben a magyar IHRA-elnökség vezetője
A Romániában élő magyar közösségnek a két országot összekötő hídszerepéről beszélt Bukarestben Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára, aki a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) soros elnöksége nevében szólalt fel egy kisebbségi konferencián.
Az IHRA-delegáció vezetője az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a zsidóság diplomáciai szerepéről és kisebbségi kérdésekről a B’nai B’rith Europa nevű zsidó szervezet és a Tolerancia Hídjai elnevezésű román alapítvány szervezésében tartottak szemináriumot, amelynek a román külügyminisztérium adott otthont.
Miután a rendezvény házigazdája, Bogdan Aurescu román külügyminiszter arról beszélt, hogy Románia húsz éve elsőként ratifikálta az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezményét, Szalay-Bobrovniczky Vince felszólalásában rámutatott: a térség minden országának vannak feladatai még a kisebbségvédelem terén. Úgy vélte, Romániának feladata támogatni a „jó állampolgáraivá” vált magyarokat közösségi céljaik elérésében.
Az IHRA magyar soros elnökségének terveiről szólva a helyettes államtitkár rámutatott, gesztusértékűnek szánják a soros elnökséget jövő márciusban átvevő Románia felé, hogy az IHRA – június 8-11-e között megszervezendő budapesti plenáris ülése után – novemberben a román határ közelében, Debrecenben tartják a szervezet idei második plenáris rendezvényét.
Magyarország idén márciusban vette át az IHRA elnökségét az Egyesült Királyságtól, a következő soros elnök pedig Románia lesz. Az IHRA-elnökséggel kapcsolatos feladatok a Miniszterelnökséghez kerültek, miniszteri biztosként Takács Szabolcs államtitkár felel az elnökség lebonyolításáért. Az elnökségi feladatokat Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár, a magyar IHRA-delegáció vezetője látja el.
MTI
Erdély.ma

2016. február 5.
Moszkva emlékezteti Bukarestet Erdély elrománosítására
A második világháború történetének meghamisítási kísérletével vádolta meg Bukarestet az orosz külügyminisztérium. Moszkva Erdély elrománosítását is szóvá tette.
Maria Zaharova külügyi szóvivő egy moszkvai sajtótájékoztatón – kérdésre válaszolva – a román fővárosban nemrégiben szervezett kiállítással kapcsolatban fejtette ki Oroszország álláspontját. A tárlat az erdélyi szászok 1945-ös deportálását mutatta be, felidézve a Szovjetunióba vitt emberek szenvedéseit.
A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a kiállítást a holokauszt nemzetközi emléknapján nyitották meg, ám a haláltáborokba küldött zsidókról „visszafogottan” emlékeztek meg Bukarestben. A német ajkúak deportálásáról szóló tárlatnak ezzel szemben Maria Zaharova szavai szerint „nyíltan szovjet- és oroszellenes” hangulata volt.
A kiállítás „a szovjet megszálló erők szászokkal szembeni kegyetlenkedéseire” fektette a hangsúlyt, és "egy szót sem ejtettek" arról a felelősségről, amely Bukarestet és Berlint terheli a zsidók és cigányok elleni népirtásért – mondta a szóvivő.
Maria Zaharova kifogásolta, hogy a szóban forgó kiállítás megnyitóján elhallgatták azt a történelmi tényt, miszerint a deportálandó szászok listáját román köztisztviselők állították össze. A román hatóságok ezt arra használták, hogy az erdélyi szász és magyar (székely) közösség létszámát csökkentsék a románok javára – tette hozzá.
„Ha másnak nem, de Klaus Johannis német etnikumú államfőnek ismernie kellene országa jelenkori történelmének ezt a fejezetét” – idézte az Agerpres az orosz külügyi szóvivőt.
Bukarest meglepődött
A román külügyminisztérium válasza szerint Románia mind helyi, mind országos szinten évente megemlékezik a romániai holokauszt áldozatairól - amelynek október 9-én van az emléknapja - és a holokauszt nemzetközi emléknapjáról január 27-én, augusztus másodikán pedig a roma holokauszt áldozatairól. A tárca felidézte, hogy 2004 óta Románia komoly erőfeszítéseket tett a romániai holokauszt széleskörű megismertetése és a történelmi felelősség társadalmi felvállalása érdekében.
Az MTI által idézett bukaresti közlemény "sajnálatos és nehezen érthető szándékú" összemosásnak minősítette azt, hogy az orosz külügyi szóvivő olyan eseménnyel hozta összefüggésbe a romániai holokauszt-megemlékezéseket, amelyhez azoknak semmi közük. Ugyanakkor azt javasolta, hogy "frissítse fel" ismereteit arról, Románia miként néz szembe múltjával, és milyen szerepet vállal például a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetségben (IHRA), amelynek soros elnökségét tavasszal veszi át Magyarországtól. maszol.ro

2016. február 6.
Bukarest furcsállja, hogy Moszkva történelemhamisítással vádolja
A román külügyminisztérium „furcsának és sajnálatosnak" tartja, hogy Maria Zaharova orosz külügyi szóvivő a második világháború történetének meghamisításával és történelmi felelősségének bagatellizálásával vádolta Romániát – derült ki tárca által közzétett reagálásából.
Az Agerpres hírügynökség szerint Zaharova egy moszkvai sajtótájékoztatón csütörtökön beszélt arról, hogy Bukarestben „nyíltan oroszellenes, a szovjet megszállók kegyetlenségeit elítélő" kiállításon idézték fel az 1945-ben deportált erdélyi szászok szenvedéseit, és „egy szót sem ejtettek" arról a felelősségről, amely Bukarestet és Berlint terheli a zsidók és cigányok elleni népirtásért.
Az orosz szóvivő szerint nemcsak a zsidókkal való együttérzés hiányzott a nemzetközi holokauszt-megemlékezések idején tartott bukaresti kiállítás-megnyitóról, de a szónokok azt is elfelejtették megemlíteni, hogy a háború után elüldözött németek névsorát a román hatóságok állították össze, és Bukarest arra használta ezt, hogy a magyar és szász közösség számarányát csökkentse Erdélyben a románság javára. „Ki más ismerhetné jobban országa közelmúltjának ezen fejezetét, mint Románia német etnikumú államfője, Klaus Iohannis?" – idézte Zaharova költői kérdését az Agerpres.
A román külügyminisztérium válasza szerint Románia mind helyi, mind országos szinten évente megemlékezik a romániai holokauszt áldozatairól – amelynek október 9-én van az emléknapja – és a holokauszt nemzetközi emléknapjáról január 27-én, augusztus másodikán pedig a roma holokauszt áldozatairól. A tárca felidézte, hogy 2004 óta Románia komoly erőfeszítéseket tett a romániai holokauszt széleskörű megismertetése és a történelmi felelősség társadalmi felvállalása érdekében.
A bukaresti közlemény „sajnálatos és nehezen érthető szándékú" összemosásnak minősítette azt, hogy az orosz külügyi szóvivő olyan eseménnyel hozta összefüggésbe a romániai holokauszt-megemlékezéseket, amelyhez azoknak semmi közük. Ugyanakkor azt javasolta, hogy „frissítse fel" ismereteit arról, Románia miként néz szembe múltjával, és milyen szerepet vállal például a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetségben (IHRA), amelynek soros elnökségét tavasszal veszi át Magyarországtól.
MTI. Erdély.ma

2016. március 8.
„Izrael biztonságának szavatolása számunkra axióma!”
Klaus Iohannis román államfő tegnap Tel Avivban, a Reuvén Rivlin izraeli elnökkel közös sajtótájékoztatóján azt mondta: „Románia kiemelt fontosságot tulajdonít az Izrael állammal ápolt kapcsolatoknak, együttműködésünk múltja iránti tiszteletből, de még inkább jövőjének előrevetítéséért. Bízom benne, hogy az országaink közötti, 68 éves hagyományra visszatekintő, közös értékekre és célokra építő baráti viszony a továbbiakban is fejlődik és terjeszkedik majd, mindkét nép javára.” Iohannis elmondta: „Nagyon jó köztünk a párbeszéd az aktuális nemzetközi témák kapcsán. Axiómaként értelmezzük Izrael biztonságának szavatolását, ebben nem ismerünk kompromisszumot. Másfelől a terrorizmus elleni harc a romániai külügy szilárd vállalása. Ezért vagyunk tagjai az Iszlám Állam terrorszervezet (DAESH) elleni koalíciónak, és az ennek stabilizálását célzó munkacsoportban is részt veszünk. Az Izraellel való terrorellenes együttműködés minden mozzanata a globális béke és jólét felé vezető út egyik lépése” – fogalmazott. Az államfő emlékeztetett: 2016. március 8-án Románia átveszi a Nemzetközi Holokauszt Emlékszövetség soros elnökségét. A román államfő ezt követően tárgyalt Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel is.
(Mediafax) Nyugati Jelen (Arad)

Johannis: Románia az antiszemitizmus regionális központja
Románia az antiszemitizmus regionális központjává akar válni. Ezt Klaus Johannis államelnök jelentette ki tegnap izraeli látogatásán. Kifejtette, Bukarest a holokauszt oktatásában és az antiszemitizmus elleni harcban akar vezető szerepet betölteni a térségben.
Johannis izraeli kollégájával, Reuven Rivlinnel folytatott megbeszélés után beszélt erről. Emlékeztetett, Románia ma veszi át Magyarországtól a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) soros elnökségét, ami – mint mondta – tükrözi Bukarest erős elköteleződését a holokauszt áldozatai emlékének elevenen tartása, valamint az antiszemitizmus és idegengyűlölet elleni harc mellett. Románia szorosan együtt fog működni Izraellel a soros elnöksége idején, tette hozzá Johannis.
Az elnök megköszönte, hogy Izrael szolidáris volt Romániával a Colectiv tragédiában, amikor orvosokat küldtek a súlyos égési sebeket szenvedett áldozatok életének megmentése érdekében. Szabadság (Kolozsvár)

2016. augusztus 3.
Transznisztriai pokol: halott társaikat ették meg a deportáltak, hogy túléljenek
Augusztus 2. a roma holokauszt nemzetközi emléknapja. Romániában már 1942-ben megkezdődött a romák deportálása Antonescu parancsára.
A roma holokauszt nemzetközi emléknapja augusztus 2-a. A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer roma embert gyilkoltak meg. Az Európai Parlament 2015. április 15-én foglalt állást a romák hátrányos megkülönböztetésének megszüntetése és a roma holokauszt emléknapjának elismerése mellett.
A kétmilliós európai cigányság hozzávetőleg 10-30 százaléka veszett oda a második világháború idején, a holokausztban. Szita Szabolcs történész, a magyarországi Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az elhurcolásnak nem mindig a megsemmisítés volt a célja, részben kényszermunkára kényszerítették a cigányokat, részben embertelen orvosi kísérleteknek vetették alá őket. Magyarországon már az 1944. márciusi német megszállás előtt elkezdődött a cigányok kényszermunkára hurcolása - idézte Szita Szabolcsot az MTI.
Romániában még korábban: már 1942-ben megkezdődött a romák deportálása Antonescu marsall parancsára. Az akkor Romániához tartozó Transznisztriába mintegy 25 ezer romát hurcoltak el az ország egész területéről, férfiakat, nőket, gyerekeket vegyesen.
A deportált romákat napi élelem-fejadagért dolgoztatták, amely nem volt elég a családok ellátására. A 25 ezerből a hivatalos adatok szerint 14 ezren haltak meg a deportálás alatt, nagyrészt az éhezés, hideg és betegségek következtében. A valódi szám ennél nagyobb lehet, hiszen például a Dolj és Mehedinţi megyéből elhurcoltakat nem is regisztrálták – írja a Vice.com, amely négy évvel ezelőtt közölt egy interjút Romeo Tiberiadeval, aki Romániában több tucat túlélő visszaemlékezéséről készített felvételt.
A besszarábiai deportálásokról moldovai dokumentumfilm is készült három évvel ezelőtt:
Romeo Tiberiade akkor kezdett foglalkozni a témával, amikor nagyszüleitől megtudta, hogy ők is a deportáltak között voltak. Antonescu rendelete értelmében elvileg „csak” a nomád cigányokat fogták el és terelték a vonatokra, de később aztán a letelepedett romákra, így a Dolj megyei romaügyi szakértő nagyszüleire is sor került. Velük volt Tiberiade akkor mindössze tíz hónapos édesanyja is. A táborban, ahol laktak, a rossz higiéniai körülmények miatt tífuszjárvány tört ki; a halottakat és a betegeket is tömegsírba dobálták az őrök.
A kolhozban végzett mezőgazdasági munkáért a felnőttek fél kiló puliszkát kaptak fejenként, de az nem volt elég az egész családnak, ezért időnként az éj leple alatt elszöktek a 12 km-re lévő legközelebbi faluba élelmet lopni, de reggelre vissza is kellett érni a munkakezdésre, ezért sokan nem vállalkoztak erre. Nagyon sokan végül éhen haltak. Megjelent a kannibalizmus, egyes túlélők a halottak húsából táplálkoztak. Gyerekekéből is.
„Van körülbelül négy-öt eset. Az egyik ezüstműves mesélte nekem, hogy amikor az egyik gyermeke meghalt, kénytelen volt darabokat kivágni a húsából, tűzön megsütni és megetetni a többi gyermekével” – mondta el a kutató.
A deportált romák közül egyelőre kevesen kaptak kárpótlást. Sokan nem is tudnak a lehetőségről, vagy nem tudják, mit kell tenniük. A roma túlélők felkutatásával és segítésével foglalkozik többek között a CRC - Centrul de Resurse pentru Comunitate nevű civil szervezet projektje.
Hivatalos megemlékezés Romániában
Tavaly Bukarestben felavatták a Roma Holokauszt Emlékművét a Romániai Roma Kultúra Múzeumában. Idén első alkalommal szerveztek hivatalos megemlékezést Romániában a roma holokausztról - írja a Mediafax.
A rendezvény a Romániai Holokauszt Áldozatainak Emlékművénél zajlott az Országos Roma Hatóság társszervezésében, hivatalok képviselői, politikusok, civilek és túlélők jelenlétében. Dacian Cioloskormányfő üzenetét Valeriu Nicolae államtitkár olvasta föl az alkalomból.
Szükséges, hogy megemlékezzünk a romániai és európai romák kegyetlen szenvedéseiről a holokauszt idején; szolidaritásom fejezem ki a tragikus események túlélőivel - üzente a kormányfő. Újra és újra emlékeztetnünk kell a társadalmunkat arra, hogy a fajgyűlölet és a szélsőséges ideológiák milyen veszélyeket hordoznak, ezért az áldozatok emlékét életben kell tartani, hogy soha ne történhessen meg ehhez fogható - állt az üzenetben.
Răzvan Rusu, a külügyminisztérium igazgatója a jelenleg román soros elnökség által vezetett Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) üzenetét olvasta föl. Szükség van a túlélők hangjára, és minél többen meg kell hallgatnunk ennek a tragédiának a történeteit, be kell bizonyítanunk, hogy egy olyan társadalom vagyunk, amely gondot visel azokra, akik szenvedtek - szólt a felhívás. "A mi hibáink, az államé, ezt el kell ismernünk, felelősséget kell vállalnunk, és el kell kerülnünk a jövőben. Amennyire tudatosítjuk az ebben az időszakban a romák ellen elkövetett atrocitásokat, közös felelősségünk lesz, a kormányé, a civil szervezeteké és a társadalom más szegmenseié, hogy vállaljuk a történelmet és tanuljunk a múlt hibáiból, hogy azok soha ne ismétlődhessenek meg."
Megemlékezés Magyarországon
A magyar miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára szerint olyan emlékezetkultúrára van szükség, amely a 20. századi diktatúrák, illetve a vészkorszak áldozatairól való méltó megemlékezésre törekszik és az embermentők cselekedeteit példaként állítja a következő nemzedékek elé. "Jelentős erőfeszítéseket kell tennünk egy olyan emlékezetkultúra kialakítására, amely egyaránt törekszik a méltó megemlékezésre a 20. századi diktatúrák valamennyi áldozatáról, ugyanakkor a jövő nemzedékei elé a mártírok bátorságát és az áldozatokkal szolidáris segítők, embermentők cselekvő szeretetét állítja példaként" - fogalmazott Latorcai Csaba kedden, a roma holokauszt nemzetközi emléknapján Budapesten, a Cigány Történeti, Kulturális, Oktatási és Holokauszt Központban tartott megemlékezésen. Hangsúlyozta: csak ez segít abban, hogy a vészkorszak és a második világháború okozta "látható sebeket" közös akarattal gyógyítsuk.
Colleen Bell, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete közölte, a pharrajimos (roma holokauszt) nemcsak egy "gonosz rendszer műve volt", amely pár év leforgása alatt több millió embert pusztított el, hanem több száz évnyi hátrányos megkülönböztetésnek és üldöztetésnek a következménye is. Ez a megkülönböztetés napjainkban is folytatódik - mondta, példaként említve a kilakoltatások diszkriminatív gyakorlatát és a szegregált oktatást.
A megemlékezésen felolvasták Langerné Victor Katalinnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárának levelét, amelyben azt írta: a 20. század a népirtások százada volt. Egész népeket semmisített meg az önhittség, a gőg és a sötét hatalom gonoszsága - fogalmazott. Hozzátette, az áldozatok közös jellemzője az elhagyatottság és a fizikai gyengeség volt. Olyanok voltak, akik végképp senkire nem számíthattak, akik iránt nem éreztek részvétet.
A megemlékezést követően átadták a Cigány Történeti, Kulturális, Oktatási és Holokauszt Központ országos pályázatának díjait.
A roma holokauszt Magyarország és Európa közös tragédiája. "Nem felejtjük el az áldozatokat, nem felejtjük el a tennivalónkat" – fogalmazott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a roma holokauszt és a kislétai gyilkosság évfordulója alkalmából kiadott közleményében kedden. Magyarország kormánya elítél minden erőszakot és a gyűlöletet, amely faji alapon tesz kollektívan felelőssé bármely népet, népcsoportot - áll a közleményben.
Transindex.ro

2016. augusztus 15.
Vallásszabadság Romániában: papíron igen, a valóságban nem
Az emberi jogok érvényesítéséről szóló országjelentésnek Romániával foglalkozó negyven oldalán az Egyesült Államok külügyminisztériuma bőségesen foglalkozott a romániai magyar kisebbség jogsérelmeivel.
A jelentésben szót ejtenek a magyar nyelv hivatalos használatának tiltásáról, a kétnyelvű helységnévtáblák hiányáról, az önálló, állami finanszírozású magyar egyetem alapításának elutasításáról, a székely zászló és egyéb Székelyföldi szimbólumok tiltásáról, a csángóföldi magyar oktatás akadályoztatásáról, valamint az egyházi és közösségi ingatlanok restitúciójának késlekedéséről.
Igaz, Washington óvatos volt: mindezt nem állította határozottan, hanem csupán úgy közölte, hogy erre panaszkodik a romániai magyarság érdekvédelmi szervezete, az RMDSZ.
Lassú az elkobzott javak visszaszolgáltatása
Az amerikai külügy a romániai vallásszabadság betartását elemző, nemrégiben megjelent jelentésében is úgy fogalmaz, hogy habár a romániai törvénykezés és maga az alkotmány is szavatolja a teljes vallásszabadságot, védi a vallási kisebbségeket – így például azok állami támogatásban részesülnek –, a román hatóságok nem minden esetben tartják tiszteletben a vonatkozó jogszabályokat.
A jelentés hangsúlyozza, hogy bizonyos állami megszorítások miatt egyes vallási csoportokat nem ismernek el az országban, és akadályozzák az 1940 és 1949 között elkobzott vagyonok visszaszolgáltatását. Erre példaként elsősorban a görög-katolikusok hozza fel, akik több templomukat mindmáig nem kapták vissza, mivel a hatóságok nem hajtották végre a bírósági döntéseket. Az ortodox egyház befolyására egyébként a helyi hatóságok igyekeztek megakadályozni a nem ortodoxok ortodox temetőkbe történő temetkezését.
Erre elsősorban a görög-katolikusok és a hetednapi adventista egyház képviselői panaszkodtak. Szó esik arról is, hogy az ortodox egyház nyomást gyakorol mind az oktatási tárcára, mind pedig az iskolákra a vallásórák kötelezővé tétele érdekében.
Meggyalázott zsinagógák, fasiszta vezetők ünneplése
A jelentés szerzői dicsérően szólnak arról, hogy a román kormány igyekszik gyakorlatba ültetni a Nemzetközi Holokauszt Bizottság ajánlásait, és az iskolai programokba belefoglalta a holokauszt tanulmányozását is. Azt viszont megállapítják, hogy 2015-ben az alkotmánybíróság elutasította azt az új törvényt, amely lehetővé tette volna az elkobzott vagyonok visszaszolgáltatásának elsőbbségét a holokauszt túlélői számára. A román kormány ugyanakkor azon van, hogy mégis érvényt szerezzen ennek a törvénynek.
A tavalyi év alatt több antiszemita megnyilvánulás is volt Romániában. Zsinagógákat szentségtelenítettek meg, voltak, akik tagadták a holokausztot, bizonyos szervezetek egyszersmind ünnepségeken emlékeztek meg a vasgárdista mozgalom fasiszta vezetőiről.
A jelentés kitér arra is, hogy Bukarestben hatalmas mecset épülne, amely nagy ellenkezést vált ki a lakosság körében. Így például sertésfejeket dobáltak a mecset építésére kiszemelt területre, sertést legeltettek, keresztekkel tűzdelték tele a telket.
Az amerikai Külügyminisztérium jelentése leszögezi: az Egyesült Államok Bukaresti nagykövetsége nem egy alkalommal kifejezte aggodalmát a román illetékeseknek az egyházak elkobzott javainak lassú visszaszolgáltatása miatt, és bár értékelte a kormány korábbi eredményeit, sürgető feladatnak tartotta a holokauszt borzalmainak teljes elismerését, a holokauszt iskolai oktatásának további javítását.
Személyes találkozók
A Bukaresti amerikai nagykövetség valamint az amerikai Külügyminisztérium tagjai több alkalommal is találkoztak a görög-katolikus egyház vezetőivel, akikkel egyházuk és az ortodox egyház közötti kapcsolatok javításáról tárgyaltak, ez alkalommal szóba kerültek a két egyház közötti incidensek is.
Az amerikai nagykövetség képviselői többször is találkoztak a zsidó közösség, a zsidó szervezetek vezetőivel. A nagykövetség a megbeszélések során külön kihangsúlyozta, hogy Washington határozottan támogatja az antiszemitizmus leküzdéséért folytatott harcot.
A nagykövetség tagjai ugyanakkor a romániai muzulmán közösség képviselőivel közösen a vallási toleranciát szorgalmazó számos rendezvényen vettek részt – zárul az Egyesült Államok Külügyminisztériumának a vallásszabadság betartásának helyzetét elemző jelentése.
Bogdán Tibor

2017. szeptember 20.
Johannis: Románia támogatja az ENSZ megreformálását
Az elvekre és szabályokra épülő nemzetközi rend, a jogállam fontosságát hangsúlyozta New Yorkban, a 72. ENSZ-közgyűlés általános vitája alkalmával elmondott beszédében Klaus Johannis államfő. Kiemelte továbbá az ENSZ megerősítésének, a jelen kihívásaihoz való alkalmazkodásnak a szükségességét, megállapítva, hogy a nemzetközi békét és biztonságot veszélyeztető, régiónkat is érintő kihívásokra hatékony választ kell adni. Kedden Johannis Észtország, Egyiptom, Szerbia államelnökeivel, Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral, Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével, valamint Miroslav Lajčákkal, az ENSZ közgyűlésének elnökével is találkozott.
Klaus Johannis Észtország elnökével, Kersti Kaljulaiddal a kétoldalú kapcsolatok erősítéséről tárgyalt, leszögezve, hogy a két ország álláspontja több, terítéken levő európai kérdésben, és a biztonságpolitika terén is sok tekintetben hasonló. Közös rendezvény megszervezését is felvetették annak apropóján, hogy jövőre Románia a gyulafehérvári nyilatkozat centenáriumát, Észtország pedig függetlensége kikiáltásának századik évfordulóját ünnepli. Megállapodtak, hogy együttműködnek a 2018-as NATO-csúcs sikere érdekében, különös tekintettel a keleti szárny északi és déli régiója közti összhang erősítésére. Szó esett a közös projektek fellendítésének szükségességéről is, a szállítás, az energetika és a digitális hálózatok területén. Abdel Fattah El Sisi egyiptomi államfővel való megbeszélése során Johannis kiemelte, idén már 111 éves múltra tekint vissza az Egyiptom és Románia közötti diplomáciai kapcsolat, és úgy vélte, sok lehetőség van a két ország gazdasági kapcsolatainak erősítésében. A terrorizmus elleni közös fellépés, a líbiai, a szíriai helyzet rendezése érdekében való együttműködés kérdéskörét is érintették. Megállapodtak abban, hogy a legmagasabb szintű politikai párbeszéd fellendítése érdekében kölcsönösen látogatást tesznek egymás országaiban. Aleksandar Vučić szerb elnököt Klaus Johannis meghívta, tegyen hivatalos látogatást a közeljövőben Romániában, amit az hivatalos források szerint el is fogadott. Tárgyalt Johannis az Európai Tanács elnökével, Donald Tuskkal, és Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral is, aki októberben tesz látogatást Romániában.
Miroslav Lajcakkal, az ENSZ közgyűlésének elnökével folytatott megbeszélésén Johannis biztosította a tisztségviselőt arról, hogy Románia támogatja a nemzetközi szervezet megreformálására tett erőfeszítéseket. Lajčák kifejtette: Románia hagyományosan olyan államként jellemezhető, amely konstruktívan vesz részt a nemzetközi kapcsolatok kiépítésében, álláspontja nemzetközi szinten is mérvadó.
Az Egyesült Államok legnagyobb zsidó szervezeteinek képviselőivel való találkozóján Johannis kiemelte Romániának a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) elnökeként, 2016 és 2017 márciusa között elért megvalósításait. Szóba került a romániai zsidó közösségek elkobzott vagyonainak visszaszolgáltatása is, amellyel kapcsolatban a romániai hatóságok már eddig is jelentős eredményeket értek el, és készek orvosolni a még rendezetlen ügyeket ebben a vonatkozásban – írta közleményében az államelnöki hivatal. Szabadság (Kolozsvár)