Újabb kempinskik
Nem feltételezhető Kelemen Hunorról, hogy visszasírja a kommunizmust, és hogy meggyőződéssel állítja piedesztálra a Ceauşescu-diktatúra egyik legmegveszekedettebb talpnyalóját, a rezsim propagandagépezetét goebbelszi fordulatszámra kapcsoló Adrian Păunescut.
Biztosak lehetünk abban, hogy demokrataként, de főképp költőként és irodalmárként az RMDSZ-es politikus teljesen tisztában van a diktátor udvari költőjének a rendszerváltás előtt és után kifejtett politikai és „kulturális” tevékenységével, nem utolsó sorban a szélsőséges magyarellenesség terén vadimi mélységig süllyedő hangulatkeltésével. Éppen eme ismérvek alapján válthatott ki – okkal és joggal – felháborodást a művelődési miniszter gesztusa, amellyel rövid, de velős dicshimnuszt zengett a nacionálkommunizmus bárdjának halálára.
Azóta valószínűleg megbánta ő is, hogy „angyali nagylelkűséggel” ruházta fel azt a Păunescut, aki tavaly a román nemzeti érzelmek lábbal tiprását láttatta abban, hogy egy magyar került a kultuszminisztérium élére. Mindez azonban nem változtat azon, hogy Kelemen Hunor – ráadásul kettős minőségben: demokrataként és magyarként – óriási baklövést követett el a gyászbeszéddel. Hiszen román politikusokhoz, irodalmárokhoz, kritikusokhoz hasonlóan vehette volna a bátorságot, és a hazai kultúra első számú pártfogójaként leránthatta volna a leplet az agymosás nemzeti-kommunista főpapjáról – de legalább megtehette volna, hogy hallgat.
De nem tette meg, és ezáltal ugyanúgy lejáratta magát, mint Alföldi Róbert, aki most azt próbálja elhitetni, hogy Erdély elcsatolásának a Nemzeti Színházban való megünneplésével Magyarország és Románia közeledését kívánta szolgálni a kultúra és a művészet segítségével. Holott ezt a színidirektor-rendező leginkább azzal segítette volna elő, ha mondjuk színpadra állít egy darabot a bukaresti nemzetiben, mostani gesztusával azonban csak olajat öntött a tűzre. Egyszerűen felfoghatatlan, miért gondolják úgy egyesek Romániában vagy az anyaországban – Kempinskin innen és túl –, hogy megalapozhatják a magyar–román megbékélést az effajta behódolással. A közös történelmi sérelmek állandó felemlegetése, a parttalan trianonozás és decemberelsejézés persze sehová sem vezet, a nemzeti érzelmek félresöprése azonban több, mint tévedés.
Rostás Szabolcs, Krónika (Kolozsvár)

Román botrány a magyar Nemzetiben
Bár a nagykövetség már kiküldte november 30-ra a meghívókat, a Román Kulturális Intézet idén mégsem szervezheti Budapesten, a Nemzeti Színházban Románia nemzeti ünnepét. Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója váratlanul visszavonta a megállapodást.
Menetrendszerűen robban ki a botrány Románia (a románok?) nemzeti ünnepével kapcsolatban. Vagy azért, mert nem jó helyen, vagy azért mert nem jól ünnepelnek, vagy egyszerűen azért, mert ünnepelnek (ők, a románok). December elsejét annyira utáljuk (mi, a magyarok), hogy fájna, ha nem lenne.
Ha nem sajnálhatnánk magunkat, ha nem haragudhatnánk a románokra, a nemzeti fátumra, a sorsra. Kell ez a december elseje, hogy csatornázzuk a frusztrációinkat, a gyűlöletünket, az összeférhetetlenségünket, mindazt a negatívumot, amelyből táplálkozik a közösségi tudatunk.
Ha ez nem lenne, ha évente legalább egyszer nem nézhetnénk szembe kreált ellenségeinkkel, ha nem kapaszkodhatnánk beléjük, nem társulhatnánk hozzájuk, vajon mi lenne velünk, magyarokkal? Egyedül maradnánk félelmeinkkel, és be kellene ismernünk: nincs is más nekünk, csak ők, akiket utálunk.
A nemzet maga a gyűlölet. A nemzeti érzést és öntudatot sikerült erre a kristálytiszta, egyszerű képletre bontani, bárki megérti, bárki megemészti.
Ez a mentális állapot végzetes: megfoszt a saját múltunktól, elviselhetetlenné teszi a jelent, amely így nem folytatható, jövő tehát nincs. Muszáj elmozdulni erről a holtpontról, találni egy perspektívát, amelyből feldolgozhatóak a félelmeink, átértékelhetők a viszonyaink, érthetővé válik a múltunk, és élhetővé, sőt élvezhetővé válik a jelenünk.
Ehhez az elmozduláshoz nyújtott volna kiváló segítséget az az ötlet, hogy Románia nemzeti ünnepéről Budapesten, a Nemzeti Színházban emlékezzenek meg. Nem akárhogyan: Závada Pál Magyar ünnep című darabjának bemutatója után. Az Erdély (magyarul) „elcsatolásáról”, (románul) „egyesüléséről” szóló megemlékezéshez, Erdély „visszacsatolásáról” szóló dráma teremtett volna új kontextust. 1918-at 1940 hozta volna közelebb 2010-ben.
Magyarok, zsidók és svábok egykori történetei a máról.
Történetei arról, hogy mit hogyan és miért ünneplünk. Ki és hogyan rendelt mindennapjaink fölé ünnepnapokat, azok megtartása, vagy éppen megszegése mivel jár? Történetek a tízparancsolatról. Az, hogy a román „ünnep” „a románok” ezen a helyen, ez után a bemutató után „ünnepelték” (volna) felér egy beismeréssel, egy önleleplezéssel.
Mondanám, hogy bocsánatkéréssel, ha nem tudnám, hogy itt csak a körbocsánat ideje jöhet el: éppúgy tartozunk mi, magyarok is a mélyére nézni saját közösségiségünknek, ünnep- és hétköznapjainknak.
Talán, ha sikerül az elmúlt közel száz évet összesűríteni a Nemzetiben, és azt sikerül közösen, román és magyar meghívottakkal újra átélni, akkor végre – bár egy színházi este erejéig – bekövetkezhetett volna a nemzeti katarzis. Lehetett volna koccintani, egymás szemébe nézni. Nem legyőzöttekként és legyőzőként, hanem közös emberi drámánk szereplőiként.
Nem ez történt. A román nemzeti ünnep lebontására és újraértelmezésére, átértékelésére tett kísérletet meghiúsította a Jobbik. Vagy ki tudja ki. A magyar erőszak. A magyar hülyeség? Gyávaság? Az esemény ellen demonstrációt szervezett a Jobbik. Hogy le ne maradjon: hevesen tiltakozott a Keresztény Demokrata Néppárt is. Taktikusan nemtetszését fejezte ki a Fidesz is.
Végül Alföldi Róbert, aki egészen biztosan jól érti az esemény jelentőségét visszavonta szóbeli megállapodását a Román Kulturális Intézettel: mégsem kerül ünnepi terítékre a román nemzeti ünnep, mégsem a Nemzeti Színház ad helyet és lehetőséget a román-magyar nemzeti katarzisra.
Mégsem nemzeti a Nemzeti Színház.
Alföldi visszakozása bizonyos szempontból érthető: hónapok óta ő is – mint a magyar kulturális intézmények és intézményvezetők zöme – folyamatos támadás alatt áll. Magyarországon kormányváltás volt, és ez a magyar hagyományoknak nem csak politikai vezető- és klienscserét, de kultúrharcot is jelent.
Mindig így megy, akár jobb- akár baloldali kormány van hatalmon. Mikor sűrűbben, mikor ritkábban, de hullanak a fejek. Nincs az a színidirektor – nagyon úgy tűnik – aki szembe menne az aktuális kurzussal.
Amíg ez magyar belügy, addig ez rendben van, aki dudás akar lenni, az menjen szépen a magyar közélet poklába. Ez a történet azonban már nem magyar belügy. Ez a kudarc román-magyar kudarc, amelynek a „levét” azok fogják meginni, akiknek fontos a jó román-magyar kapcsolat, a történelmi továbblépés. Akik már rájöttek, hogy sem Trianon-trauma, sem nemzeti gyász, sem fájó sebek nincsenek, csak élni akarás és tudás. Persze jut majd a kudarcból a Jobbiknak, a KDNP-nek és pláne a Fidesznek is: még egy alkalom arra, hogy romoljanak Magyarország amúgy sem rózsás diplomáciai kapcsolatai, még egy hatalmas lépés az elzárkózás felé. Még egy bizonyíték arra, hogy a magyar nemzetpolitika képtelen megújulni, erőt gyűjteni, életképessé válni. Arra, hogy a magyar kormányt a szélsőségesek irányítják, hogy a Jobbik fél a Gárdától, a Jobbiktól fél a KDNP, de legfőképpen retteg a Fidesz: ezért licitálnak rá egymásra. Marionett ország.
Alföldi pedig úgy járt, mint az egyszeri liberalizmus Magyarországon.
Mert bátor lenni, de nem eléggé. Mert kitartani, de nem addig, amíg erre szükség van. És a visszavonulás, a kapitulálás többet árt ennek az egész történetnek, mintha meg sem születtek volna a nagyszerű ötletek, mintha fel sem merült volna, hogy másként is lehet.
Novemberben megfogant, de elvetélt az új magyar nemzeti gondolat. Nem voltunk elég bátrak hozzá.
Parászka Boróka, Manna.ro

Mégsem lesz december 1-jei ünneplés a budapesti Nemzeti Színházban
Visszavonta a Nemzeti Színház bérlésére vonatkozó szóbeli megállapodást Alföldi Róbert, a teátrum főigazgatója, ennek megfelelően a budapesti román nagykövetség nem itt ünnepli meg Erdély Romániához csatolását. Miközben Alföldi elismerte, hogy „félreérthető” döntésével sok magyar ember érzését megsértette, gesztusát pedig a Fidesz is határozottan bírálta, a román külügyminisztérium sajnálattal vette tudomásul a visszakozást, és a tárca szerint a két államnak túl kell lépnie a múlton.
Meglett az anyaországi felháborodás eredménye, és az eredeti tervektől eltérően mégsem a Nemzeti Színházban tart fogadást Románia budapesti nagykövetsége a román nemzeti ünnep alkalmából. Alföldi Róbert, a budapesti teátrum főigazgatója szerdán késő este kibocsátott közleményében bejelentette: visszavonja a Nemzeti Színház bérlésére vonatkozó, a Budapesti Román Kulturális Intézettel kötött szóbeli megállapodást.
A megegyezés értelmében Alföldi engedélyezte, hogy a román nemzeti ünnep előestéjén, november 30-án, a Budapesti Román Kulturális Intézet szervezésében ünnepi megemlékezést tartsanak a Nemzeti Színházban, és bérbe vegyék a nagytermet. „Tettem ezt azon mély meggyőződésem alapján, hogy a két nemzet viharos történelme után, a román és a magyar nép a kultúra és a művészet segítségével is közeledjen egymáshoz. Sajnos rosszul mértem fel azt, hogy ezen döntésem félreérthető, és ezzel sok magyar ember érzését megsértem.
Miközben továbbra is hiszek abban, hogy a múlt fájdalmait európai módon és felelősen kell feldolgozni, az egyik legfontosabb kulturális közintézmény vezetőjeként nem hagyhatom figyelmen kívül a kialakult helyzetet” – fogalmazott közleményében a főigazgató. A magyarországi jobboldali pártok korábban erélyes hangon elutasították, hogy a Nemzeti Színház adjon otthont az Erdély Romániával való egyesülését kimondó 1918. december elsejei gyulafehérvári nagygyűlés előtt tisztelgő megemlékezésnek.
„Ha azt feltételezzük, hogy Alföldi Róbertet, a Nemzeti Színház igazgatóját a legjobb szándék vezette abban, hogy a két ország, Magyarország és Románia, a viharos történelmi események ellenére a kultúra és a művészet segítségével is közeledjen egymáshoz, azt akkor sem tudjuk elfogadni, hogy az igazgató nem érzi az ügy és a körülötte kialakult botrány súlyát” – állapította meg a Fidesz képviselőcsoportja. A frakció szerint egy kiemelt nemzeti intézmény vezetőjének tisztában kell lennie azzal, hogy „a magyar nemzet többsége számára Erdély egykori elvesztése máig ható mély traumát jelent”. „Miközben tudomásul vesszük, hogy a magyarság számára tragikus történelmi esemény a románok számára nemzeti ünnep, mégis elvárjuk, hogy azt ne a nemzeti kultúránk egyik szimbolikus terében rendezzék meg” – szögezték le a nagyobbik kormánypárt képviselői, hozzátéve: a két nép közeledése és kulturális kapcsolatai számukra is fontosak, ám a meglévő érzékenységekre és a fájó sebekre mind a politikai, mind pedig a kulturális vezetőknek tekintettel kell lenniük.
A precedens. Verestóy Attila, Năstase, Medgyessy Péter, Kovács László és Göncz Árpád 2002. december 1-jén a Kempinski Hotelben - Fotó: Archív
A budapesti botrány híre értelemszerűen Bukarestig is eljutott, és a román külügyminisztérium csütörtökön közleményben reagált a történtekre. A Teodor Baconschi vezette tárca „sajnálattal” vette tudomásul, hogy a „Jobbik által kilátásba helyezett politikai tüntetés nyomására” a Nemzeti Színház főigazgatója visszavonta azt a bérleti megállapodást, amelynek alapján az épületben a román nagykövetség rendezvényt tartott volna Románia nemzeti ünnepe alkalmából. (Mint ismeretes, a Jobbik bejelentette: tüntetést szervez december 1-jén a Nemzeti előtt).
A román külügy közleménye szerint az igazgató ugyanakkor mélységes szomorúságát fejezte ki a kialakult helyzet miatt, és aláhúzta, hogy az ilyen eseteket csak úgy lehet majd elkerülni, ha folytatják az együttműködést, főleg a művészet és a kultúra terén. „A román külügyminisztérium a kiváló kétoldalú kapcsolatok és a két ország között létező stratégiai partnerség tükrében elszigetelt kivételnek és sajnálatosnak tartja a kialakult helyzetet, ami megerősíti, hogy a két országnak a jövőbe mutató és a múlt meghaladására irányuló erőfeszítései helyesek” – áll a közleményben, amely emlékeztet arra, hogy idén a román-magyar kapcsolatok erőteljesen fejlődtek, így számos magas rangú magyar vezető látogatott Romániába, többek között Schmitt Pál államfő és Orbán Viktor miniszterelnök.
A bukaresti külügy megjegyzi azt is: Románia nemzeti ünnepe alkalmával minden évben tekintélyes budapesti kulturális intézményekben tartottak kulturális rendezvényeket (2005-ben az Uránia Filmszínházban, 2006-ban a Művészetek Palotájában, 2007-ben az Iparművészeti Múzeumban, 2008-ban a Thália Színházban, 2009-ben pedig a Belvárosi Színházban). „Ezeknek az ünnepségeknek a célja az volt, hogy minél szélesebb körben megismertesse a román kultúrát, és nagyon sok magyar állampolgár és hivatalosság vett részt ezeken” – áll a közleményben.
Rostás Szabolcs, Krónika (Kolozsvár)

Milyen jogon?
Erdélyi magyarként értetlenül állok a magyarországi jobboldali sajtó által kirobbantott közéleti felbolydulás és diplomáciai feszültségkeltés előtt. (Nota bene: a román nemzeti ünnep alkalmából rendezett budapesti protokolleseményről van szó, amelyet a nagy magyar népharag száműzött a Nemzeti Színházból.)
Az indok homályos: valami olyasmi, hogy nem ildomos egy épületben, amelynek a nevében benne van a „nemzeti” szó, olyan rendezvényt szervezni, amely egy – nem éppen a magyar nemzet dicső múltjával kapcsolatos – történelmi eseményhez fűződik. Magyarország keleti szomszédjának, NATO-beli szövetségesének, Európai Unió-beli egyik legfontosabb partnerének budapesti diplomáciai külképviselete december elsején ki van tiltva a Nemzeti Színházból, a Nemzeti Galériából, de még a Nemzeti Könyvtárban, a Nemzeti Bankban vagy a Hortobágyi Nemzeti Parkban sincs semmi keresnivalója.
Mert Románia – az az állam, amelynek kormányáról, elnökéről a Fidesz-kormány miniszterelnöke szuperlativuszokban beszél annak kapcsán, hogy vezetői természetesnek tartják a magyar állampolgárság kiterjesztését mintegy másfél millió állampolgárára – december elsején, hivatalos nemzeti ünnepén nemkívánatos ország Budapesten.
De kérdem én: mennyire hiteles az az anyaországi publicista-agitátor vagy politikus, aki a román nemzeti ünneptől nem tud aludni? Aki minden évben december elsején gyásznapot hirdet, fekete szalagot köt a karjára és fekete böjtöt tart. Mitől legitim az ő nagy magyar fájdalma – éppen az övé, aki a Trianon óta eltelt kilencven évből azt az akárhányat többségi nemzettagként élte le abban az országban, amelynek a neve Magyarország, amelynek a hivatalos nyelve a magyar, és amelynek a himnusza a Himnusz?
Éppen az övé, akinek szülőházát nem tették földdel egyenlővé a faluromboló nacionálkommunista rezsim buldózerei. Akinek a keresztnevét születése után az anyakönyvvezető nem írta át a többségi nyelvben létezőre. Akit nem ért hátrányos megkülönböztetés az iskolában és megaláztatás a katonai szolgálat ideje alatt magyarsága miatt. Akinek számára a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy anyanyelvén végezheti egyetemi tanulmányait. Akit nem helyeztek ki az egyetem elvégzése után isten háta mögötti helyre, ahol csak akkor szólaljon meg magyarul, ha hazatelefonál a falusi posta recsegő készülékéről.
Kérdem tehát én, erdélyi magyarként: milyen alapon mond ő ítéletet az utóbbi kilencven évről? Milyen alapon dönti ő el, hogy a román nemzeti ünnep egyben magyar gyásznap is kell hogy legyen?
És főleg: milyen jogon?
Salamon Márton László, Új Magyar Szó (Bukarest)

Nemzeti ünneprontás
Román-magyar diplomáciai viszályt okozott a december 1-jei budapesti rendezvény
Miközben december elsején, a román nemzeti ünnepen a budapesti román nagykövetség nem tarthatja meg rendezvényét a magyar Nemzeti Színházban, a székelyföldi önkormányzatok sorra jelentik be: a magyar nemzeti ünnepet, március 15-ét, saját hatáskörben hivatalos munkaszüneti nappá nyilvánították.
Vihart kavart a román–magyar diplomáciai kapcsolatokban, hogy Alföldi Róbert, a magyar Nemzeti Színház igazgatója politikai nyomásra visszavonta azt a bérleti megállapodást, amelynek alapján az épületben a budapesti román nagykövetség rendezvényt tartott volna Románia nemzeti ünnepe alkalmából.
A bukaresti külügyminisztérium tegnap „sajnálatosnak” nevezte a kialakult helyzetet. Közleményük szerint a kiváló kétoldalú kapcsolatok tükrében a gesztus „elszigetelt kivételnek” minősül, és a magyar hatóságok támogatását kérik, hogy megfelelő helyszínt találjanak a november 30-i rendezvénynek.
Alföldi Róbert szerda este közölte: visszavonja a teátrum bérlésére vonatkozó szóbeli megállapodást a Budapesti Román Kulturális Intézettel. Közleményében emlékeztetett: „a Nemzeti Színház vezetőjeként engedélyeztem, hogy a román nemzeti ünnep előestéjén, november 30-án, a Budapesti Román Kulturális Intézet szervezésében ünnepi megemlékezést tartsanak a Nemzeti Színházban, és bérbe vegyék a Nagytermet.”
Gesztusát az igazgató azzal indokolta, hogy „a két nemzet viharos történelme után, a román és a magyar nép a kultúra és a művészet segítségével is közeledjen egymáshoz”. Visszalépését pedig azzal magyarázta, rosszul mérte fel azt, hogy gesztusa félreérthető, és sok magyar ember érzését megsérti. „Az egyik legfontosabb kulturális közintézmény vezetőjeként nem hagyhatom figyelmen kívül a kialakult helyzetet” – fogalmazott.
Alföldi Róbert arra utalt, hogy szándékai nyilvánosságra kerülése után a magyarországi jobboldali politikusok és publicisták össztüzébe került. Támadóinak – a Fidesznek, a Kereszténydemokrata Néppártnak és a Jobbiknak – az volt az érve, hogy a magyar nemzet többsége számára Erdély egykori elvesztése máig ható mély traumát jelent, ezért nem engedhető meg, hogy a „magyar nemzeti kultúra egyik szimbolikus terében”, a Nemzeti Színházban rendezzék meg. A Jobbik közleményében egyenesen hazaárulónak nevezte az igazgatót, és provokációnak azt, hogy a budapesti Román Kulturális Intézet a „magyar nemzet teátrumáját” kívánta bérbe venni a román nemzeti ünnep alkalmából.
Brânduşa Armanca: szó sincs provokációról
A budapesti Román Kulturális Intézet igazgatója lapunk kérdésére elutasította a provokáció vádját. Brânduşa Armanca az ügy hátteréről elmondta: a román nagykövetség minden évben rendezvényt szervez a magyar fővárosban a román nemzeti ünnep alkalmából, s mivel ezek kulturális jellegűek, a szervezésből kiveszi a részét az intézet is.
„Intézetünk évente egy-egy reprezentatív intézményt keres meg azzal a kéréssel, adjon helyet a rendezvényünknek. Így 2005-ben az Uránia Nemzeti Filmszínház, 2006-ban a Művészetek Palotája, 2008-ban a Thália Színház, 2009-ben pedig a Belvárosi Színház fogadott be minket. Idén több intézményvezetőt is megkerestünk, és Alföldi Róbert volt az, aki igent mondott” – magyarázta az ÚMSZ-nek az igazgató.
Mint elmondta, az idei nemzeti ünnepen a Romanian Piano Trio ad elő Budapesten Bartók, Enescu és Haydn műveket. Brânduşa Armanca a kialakult helyzetet nem kívánta kommentálni, mint fogalmazott: ezt a román külügyre bízza.
Alföldi menesztése a tét
Lapunk budapesti forrásokból úgy tudja, az ügy hátterében Alföldi Róbert eltávolításának szándéka áll. A Gyurcsány-kormány idején kinevezett színházigazgatót a Fidesz hatalomra kerülése óta rendszeresen támadják a KDNP és a Jobbik politikusai távozását követelve. A támadások akkor erősödtek fel, amikor a Magyar Hírlap cikket jelentetett meg az Alföldi és a Román Kulturális Intézet közötti egyezségről. „Ez a cikk megrendelésre született. Ürügyként szolgál arra, hogy az igazgatót menesszék” – mondta informátorunk.
A cikk megjelenése után a Jobbik tüntetést helyezett kilátásba, ha a Nemzeti Színházban megtartják a román rendezvényt. Tegnap Szávay István, a Jobbik politikusa arról beszélt: változatlanul Alföldi Róbert menesztését várják a kormánytól. A Jobbik véleménye szerint az igazgató „kuplerájjá züllesztette” a Nemzeti Színházat.
Cs. P. T. Új Magyar Szó (Bukarest)

Magyar ünnep
Závada Pál új darabja a Nemzeti színpadán
A második bécsi döntés, majd a revíziót követő hét év magyar történelmének fájdalmait dolgozza fel Závada Pál Magyar ünnep című új színműve; az Alföldi Róbert által rendezett előadás bemutatóját a Művészetek Palotája helyett a Nemzeti Színházban tartották pénteken.
A Magyar ünnep a Nemzeti Színház Tízparancsolat-pályázatára született, amelyen Závada Pál a harmadik parancsolatot – „Az Úr napját szenteld meg!” – választotta – idézte fel a színmű keletkezésének körülményeit a teátrum főigazgatója, az előadást rendező Alföldi Róbert.
Mint a Nemzeti Színház ajánlójában Závada Pál írja, régóta foglalkoztatta a pihenő- és ünnepnapok betartásának parancsa, hogy lehet-e, kell-e engedelmeskedni mindig a naptárnak, a szokásoknak, és ünnepelni, bármi történjék is.
A Magyar ünnep a második bécsi döntést követő erdélyi bevonulás idején kezdődik: „miközben nagyon boldogok vagyunk, hogy visszakapjuk Észak-Erdélyt, és újra hozzánk tartoznak az addig elnyomott magyarok, ezzel egy időben nagy kérdés, hogy itthon, az anyaországban mit csinálunk más kisebbségekkel. Tehát mi hogyan ünnepelünk” – szólt a dráma történetéről Alföldi Róbert.
Mint emlékeztetett: 1940 augusztusát sokak örömmámorban élték meg, másoknak azonban rémálmot jelentett. Ez a kettősség sajnos napjainkból is ismerős lehet – fűzte hozzá.
A rendező hangsúlyozta: Európában és a világban csak azok a nemzetek tudnak előre lépni, amelyek szembenéznek a múltjukkal, és kibeszélik a társadalmat gyötrő fájdalmakat, sérelmeket. „Mennyit akarunk még erre várni, hány évtizedet szeretnénk elpocsékolni arra, hogy úgy csinálunk, mintha nem lett volna történelem, mintha nem fájnának dolgok, mintha nem lennének bűneink és hibáink?” – tette fel a kérdést.
A Magyar ünnep egy sváb, zsidó és félzsidó magyarokból álló társaság sorsát követi nyomon hét esztendőn keresztül. „Nem is tudom, hogy volt-e a magyar történelemnek ennyire bonyolult hét éve, ami kezdődik a második bécsi döntéssel, folytatódik a harmadik zsidótörvénnyel, közben az eufóriával, majd a holokauszttal, a második világháborúval, a felszabadulással, és végződik az ismerjük hogyan sikerült új társadalmi és világrenddel” – beszélt a színpadon felidézett korszakról a rendező.
Mint hozzáfűzte: az 1940 és 1947 közötti magyar történelmet a darab szövegébe beépülő rengeteg eredeti dokumentum – újságcikkek, szónoklatok, törvényrészletek – is segítenek megeleveníteni.
A szereplők által elmondottakra az antik mintákat felidéző kar reflektál, amely azonban néha tevékenyen beavatkozik a történetbe is. „Sokat lehet rajta nevetni – bár a vége felé egyre kevesebbet –, hiszen itt azért a legviharosabb körülmények között is éltek az emberek, és voltak szerelmek, humor, gyerekek, problémák és hétköznapok” –emlékeztetett Alföldi Róbert.
A Nemzeti Színház főigazgatója hozzátette, egyelőre nem látható, hogy az előadás sorsát miben fogja befolyásolni a román nemzeti ünnep alkalmából tervezett november 30-i Bartók-Bălănescu-koncert körül kirobbant polémia, de azt vélhetően össze fogják kötni a bemutatóval. Mint hangsúlyozta, a darabot természetesen nem a román nemzeti ünnephez időzítették. Szabadság (Kolozsvár)

Bánffy Miklós-emlékkiállítás
Halálának hatvanadik évfordulója alkalmából emlékkiállítással idézi fel a méltatlanul elfeledett művész- politikus, Bánffy Miklós munkásságát az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI). A vándortárlatot először Budapesten láthatja a közönség november 11. és január 22. között.
A múzeum MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Szebeni Zsuzsa által rendezett tárlat elsődleges célja Bánffy Miklós színházhoz kötődő munkásságának bemutatása, néhány új kutatási eredmény ismertetése, összességében pedig az életmű komplexitásának érzékeltetése a szakma és a nagyközönség számára.
A kiállítás az OSZMI Krisztina körúti épületének több termére tagolódik, külön teret szentelve a könyvillusztrátor Bánffynak, de láthatóak lesznek az 1921-es a genovai konferencián – ahol külügyminiszterként képviselte Magyarországot – készített karikatúrareprodukciói is. A bemutatott anyagban helyett kapott a Stróbl Alajos által készített Bánffy- bronzszobor és Glattner Gyula Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött festménye is.
A tárlathoz számos könyv- és folyóirat- bemutató, valamint tudományos kerekasztal- beszélgetés és múzeumpedagógiai program kapcsolódik, majd a vándorkiállítás más településeken is látható lesz.
Bánffy Miklós erdélyi grófi családban született 1873. december 30-án Kolozsváron; ősei vezető szerepet játszottak Erdély történetében. Diákkorában Székely Bertalantól tanult festészetet, majd jogi doktorátust szerzett. Részt vett az erdélyi szövetkezeti mozgalom szervezésében, 1899-ben a fiumei tengerészeti hatóság fogalmazója volt, ezt követően a földművelési minisztérium szaktudósítói hálózatának berlini csoportjában dolgozott. 1901 és 1906 között szabadelvű képviselő volt, 1906-tól Kolozsvár és Kolozs megye főispánja, 1910-től pártonkívüli programmal Kolozsvár országgyűlési képviselője.
Az 1910-es években a budapesti Nemzeti Színház és az Operaház intendánsa, támogatta Bartók Béla színpadi műveinek bemutatását. 1912-13- ban az Erdélyi Lapok főszerkesztője. 1918-ban felesküdött a Nemzeti Tanácsra, a Tanácsköztársaság idején visszavonult, majd Bécsbe utazott. 1921-22-ben Magyarország külügyminisztere volt. Visszatért Erdélybe, ahol a magyar szellemi élet egyik vezetője lett. Észak- Erdély visszacsatolása után felsőházi tag volt, és az Erdélyi Helikon című lap főszerkesztőjeként tevékenykedett. 1950. június 6-án hunyt el Budapesten.
Bánffy Miklóst egyaránt érdekelte a festészet – illusztrálta például Tamási Áron műveit –, a zene, a színpadi rendezés és szépirodalom. Legnagyobb vállalkozása Erdélyi történet című nagyszabású regénytrilógiája (Megszámláltattál..., 1935; És híjjával találtattál, 1937; Darabokra szaggattatol, 1940), de Kisbán Miklós néven drámákat is írt. 2001 decemberében bejegyezték a Magyar Örökség Aranykönyvébe, 2007-ben Magyar Művészetért posztumusz díjjal tüntették ki, 2010 szeptemberében pedig a Magyar Állami Operaház választotta posztumusz örökös tagjává. Népújság (Marosvásárhely)

Sárkány alszik velünk
A magyar-román diplomáciai kapcsolatokban igen bizarr helyzetet eredményezett a tény, hogy a budapesti Nemzeti Színház először kiadta épületét a budapesti román nagykövetségnek és a kulturális intézetnek, hogy megemlékezhessenek - egyebekben Bartók-, Enescu- és Haydn-zeneművekkel - a román nemzeti ünnepről.
Majd a kialakuló ,,rossz" hangulatra és a személye elleni támadásokra hivatkozva Alföldi Róbert igazgató egyszerűen visszavonta a megállapodást. Az igazgató azzal indokolta gesztusát, hogy rosszul mérte fel a helyzetet, s ez a megemlékezés ,,sok magyar ember érzését sérti". Alföldi azzal érvelt, hogy ,,a két nemzet viharos történelme során, a román és magyar nép a kultúra segítségével is közeledhetne egymáshoz". Ezért adta ki először a Nemzeti Színház nagytermét. Amiben az ég kerek világán senki nem találhatna semmi kivetnivalót, ha nem pontosan a román nemzeti ünnepről lenne szó, amit a nagykövetség és a kulturális intézet évek óta Budapesten is megünnepel... Hogy a magyar nemzet érzékenységét ez az ünneplés sértheti, azt az érdekeltek elhárítják. Miért is sértené? - kérdezik. Hasonlatos ez a török hódoltság korához bizonyos tekintetben, csak akkor a törökök nem kényszerítették a magyar nemzetre a mohácsi vész megemlékezésének ünnepét. A visszavonást - ami eléggé bizarr helyzetet eredményezett a különben is állandóan nyughatatlan román-magyar kapcsolatokban - Alföldi a következőképpen indokolta: ,,...az egyik legfontosabb kulturális közintézmény vezetőjeként nem hagyhatom figyelmen kívül a kialakuló helyzetet". S azután a személye elleni támadásokról beszélt. A két gesztus - a kiadás és annak visszavonása - azonban nemhogy kioltotta volna, hanem felerősítette az ellentéteket. S azt gondoljuk, ezt pici tapintattal és aszketikus nyugalommal el lehetett volna kerülni, az év bármelyik napján játszhatnak Bartókot vagy Enescut a Nemzeti Színházban, kivéve a nemzeti ünnepen, amikor óhatatlanul is provokációnak hat. Ha valaki ezt nem érti, elérti vagy félreérti, nem tudja, hogy mivel játszik akkor, amikor a szélsőjobb az egész térségben feljövőben. S a román-magyar ,,megbékélést" nem kimondottan jó efféle próbáknak kitenni, mert hamar kiderülhet nagy írónk szerencsés hasonlatát idelopva, hogy sárkány alszik velünk...
Bogdán László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar–román érdekek és értékek
Magyarország és Románia államközi kapcsolatainak előnyös alakulását hangsúlyozta tegnap Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok fennállásának kilencvenedik évfordulója alkalmával. Ugyanakkor kifejtette: nem ért egyet azzal, hogy a magyarországi román kisebbség a budapesti Nemzeti Színházban ünnepelje meg december 1-jét.
– Jelenleg nemcsak papíron, hanem nemzetközi összefüggésben is szövetségesek vagyunk. Érdekek és értékek egyaránt összekötnek minket – nyilatkozta a diplomata, aki szerint a két országnak mostanra már sikerült nyomasztó történelmi terheitől megszabadulnia.
Beszédében Füzes Oszkár a kölcsönös bizalom érvényesülését emelte ki a Románia felé irányuló diplomáciai kapcsolatok meghatározó tényezőjeként. – Méltók szeretnénk lenni Románia velünk szemben tanúsított bizalmára – jelentette ki. A magyar nagykövet szerint a harminc év előtti diplomáciai problémák terjengős listájával szemben napjainkban egy jóval hosszabb, megvalósításokat felsoroló jegyzéket is össze lehetne állítani.
A diplomata úgy vélekedett: a közeljövőben is munkálkodni kell a hatékonyabb és szorosabb államközi együttműködés fejlesztésén, ugyanis amíg a két ország összefogással csodákra is képes lehet, egymással ellentétben nem léphetnek előre. – Magyarország minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy az alakuló magyar–román tengely a regionális együttműködés motorjául szolgálhasson – mondta Füzes Oszkár, aki jókívánságait fejezte ki a közelgő román nemzeti ünnep alkalmából.
– Meg kell érteni a magyar fél érzékenységét azt illetően, hogy a budapesti Nemzeti Színház azon esemény ünnepléséül szolgáljon, amely Magyarország számára Erdély elvesztését jelentette – magyarázta a nagykövet, visszautalva az ennek kapcsán adódott feszültségekre. Füzes Oszkár szerint az első hibát a magyarországi román nagykövetség követte el, amelynek nem ezt a helyszínt kellett volna választania nemzeti ünnepük rendezvényeinek színhelyéül. A második hiba a rábólintás, a harmadik pedig ezen álláspontunk megváltoztatása volt – közölte Füzes Oszkár, aki úgy vélte: a Nemzeti Színház kivételével bármilyen más helyszínen megünnepelhetik a magyarországi románok december elsejét. Szabadság (Kolozsvár)

A magyarságnak is lehet nemzeti érzékenysége
Évtizedeken keresztül elvárás volt Magyarországon, hogy az elszakított területek és emberek problémájáról csak úgy beszélhessen újságíró, illetve közéleti személyiség, hogy közben legyen tekintettel a szomszéd népek, vagyis az elszakítók érzékenységére. Az, hogy a magyar nemzetnek is lehet érzékenysége, Bukarestben, Belgrádban, Pozsonyban, de sajnos Budapesten sem merült fel mindig a politikai elit körében.
Így történhetett meg, hogy a Budapesti Román Kulturális Intézet a fogadó ország népe iránti teljes érzéketlenséggel most a Magyar Nemzeti Színházban kívánta megünnepelni a román nemzeti ünnepet. Mint ismeretes, a színház főigazgatója először beleegyezett abba, hogy a román külképviselet a teátrumban ünnepeljen, a felháborodás nyomán azonban visszavonta a szóbeli bérleti megállapodást. Ezt a döntést azonban a román külügyminisztérium sajnálattal vette tudomásul. Sajnálkozására a bukaresti magyar nagykövet román újságírói kérdésre válaszolva reagált.
"A budapesti Nemzeti Színház különleges jelentőségű a magyar nemzet számára, ezért nem a legmegfelelőbb helyszín annak megünneplésére, hogy Magyarország elveszítette Erdélyt – mondta Füzes Oszkár azon a bukaresti rendezvényen, amelyen a román-magyar kapcsolatok felvételének kilencvenéves évfordulójára emlékeztek. Erdély.ma

December 1. arcai
December 1. a legnagyobb román állami ünnep. A történelemmel valamennyire is tisztában levő magyaroknak gyásznap, Erdély elcsatolásának napja, mely számunkra legfeljebb a gyulafehérvári ígéretek be nem tartását, a román szószegéseket idézi, hogy finoman fogalmazzunk, mert ha az akkori ígéreteknek 92 év alatt érvényt lehetett volna szerezni, akkor a romániai magyarság ma minden szintű autonómiával rendelkezne.
1918. december 1-je indította el azt a folyamatot, amely az első és a második világháború után a Magyarországra kényszerített békediktátumok révén nemcsak Székelyföldet kebelezte be, hanem etnikailag homogén határ menti országdarabokat is elcsatolt az ott élő lakosság beleegyezése és megkérdezése nélkül. A december elsejei ünnep a magyarság többsége számára provokáció, jelenlegi tartalmával és formájával a két nemzet közti jó viszony megrontója, s ezen a tényen nem változtatnak sem az esetleges politikusi nyilatkozatok vagy a nemzeti érzelmeiket elfojtó érdekemberek alkalmi megnyilvánulásai, a Kempinski szállóbeli, illetve a Cotroceni-palotában megesett pezsgős koccintások sem. Ezek legfeljebb a magyarság ellenszenvét és rosszallását váltják ki. A december elsejei ünnep románokat és magyarokat egyaránt provokáló tényére két friss példa: Alföldi Róbert szállásadási kísérlete a román nemzeti ünnepnek a budapesti Nemzeti Színházban, ami az egész magyar szellemi térben visszatetszést szült, és a szélsőségességet indukáló másik példa az erdélyi magyarság fekete vasárnapjának városában, Marosvásárhelyen a szélsőségesen magyarellenes Noua Dreaptă kivonulása a magyar "irredentizmus" és "sovinizmus" ellen. Az ünnep eme negatív hozadékaival szemben érzelmeinkhez szóló és rokonszenves Mădălin Guruianu háromszéki román liberális politikus állásfoglalása a december elsejei ünnepség kérdésében, aki ezt a napot a román nemzet ünnepének tartja, bárhol is éljenek tagjai, Moldovában, Bukovinában vagy a nagyvilágban; országos ünneplés számára azért véli alkalmatlannak, mert minden állampolgár bensőséges ünnepének is kellene lennie, márpedig december 1., különösen a magyarság számára, nem az. Ne legyünk naivak, a román alkotmányt nem fogják megváltoztatni egy ellenzéki politikus nemzeteket egymáshoz közelítő véleménye folytán, de számunkra jóleső érzés ezt tudomásul venni, hisz érzékeli, a magyarokat a törökök sem kötelezték arra, hogy a mohácsi katasztrófát ünnepüknek tekintsék, s a románság körében sem váltana ki rokonszenvet, ha Bukarest 1916-os, németek általi elfoglalásának évfordulóin kellene hallelujázniuk
Sylvester Lajos, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarellenes ünneplés
Magyarellenes jelszavakat skandáltak tegnapi marosvásárhelyi tüntetésükön az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) tagjai, akik „a magyar szeparatizmus” ellen vonultak utcára Románia nemzeti ünnepén. Frunda György RMDSZ-es szenátor felszólította Marius Paşcan kormánybiztost, hívja ki a „SRI-t, a milíciát és a katonaságot” a magyarellenes jelszavakat skandálók ellen. Kolozsváron a Szociáldemokrata Párt (PSD) több mint száz tagja vonult a Magyar Köztársaság főkonzulátusa elé, ahol egy levelet adtak át egy hivatalnoknak, melyben az ellen tiltakoztak, hogy a budapesti hatóságok nem engedélyezték, hogy a román diplomácia a Nemzeti Színházban ünnepeljen. Eközben az Új Magyar Gárda Székely Szakaszának kolozsvári rendezvényét megakadályozták a rendőrök, akik az alakulat nyolc tagját bevitték a rendőrőrsre igazoltatás végett.
Magyarellenes jelszavakat skandáltak tegnapi marosvásárhelyi tüntetésükön az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) tagjai. Az akció hatására Frunda György RMDSZ-es szenátor felszólította a maros megyei prefektust, hogy hívja ki a „SRI-t, a miliciát és a katonaságot” a tüntetők ellen.
A szélsőjobboldali román szervezet annak ellenére szervezett tiltakozó megmozdulást Marosvásárhelyen, hogy az önkormányzat visszavonta a számukra korábban kiadott engedélyt. Az Új Jobboldal vezetői a honlapjukon közzétett felhívásukban azt írták, hogy „a magyar szeparatizmus” ellen fognak utcára vonulni. Tudor Ionescu, a szervezet elnöke hangsúlyozta: ők Erdély Romániával való egyesülésének 92. évfordulóját, Románia nemzeti napját ünneplik, felvonulásuk senki és semmi ellen nem irányul.
Arra a kérdésre, miért tartották meg engedély nélkül a felvonulást, elmondta: szerinte törvénytelenül járt el a polgármesteri hivatal, hiszen 24 órával a rendezvény előtt nem vonhatták volna vissza a két héttel korábban kiadott engedélyt, ezt legalább 48 órával korábban kellett volna megtenniük. Ionescu szerint erre a helyi hatóságok is rájöttek, ezért tarthatták meg normális körülmények között a felvonulást.
A járdán haladó mintegy 200 tüntetőt végig népes csendőri kordon kísérte, a zömében fiatal résztvevők a szervezet zászlajával és román nemzeti lobogókkal, valamint Avram Iancu arcképével vonultak végig a városközponton, egyebek közt azt skandálták, hogy „Hargita és Kovászna román föld!”, „Nagy-Románia újból a régi határok közé!”, és a román nyelv „egyeduralmát” szorgalmazták. A tüntetést korábban jóváhagyta az önkormányzat illetékes bizottsága, de a polgármesteri hivatal a rendezvény uszító jellegére hivatkozva visszavonta az engedélyt. Erre többek között Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke kérte a hivatalt, kifejtve, hogy nem kellene pártolni az Új Jobboldal „ócska és meghaladott nacionalizmusát”. A szervezet tagjai egyébként a főtéri hivatalos december elsejei ünnepségen is részt vettek, ahol elhelyezhették koszorújukat.
Frunda a katonaságot kérte
Az Új Jobboldal tüntetése nyomán kisebb botrányra került sor a Maros megyei prefektúra székhelyén, ahol a szélsőjobboldaliak megérkeztekor Frunda György RMDSZ-es szenátor is tartózkodott. A honatya felszólította Marius Paşcan kormánybiztost, hívja ki a „SRI-t, a miliciát és a katonaságot” a magyarellenes jelszavakat skandáló tüntetők ellen, a prefektus azonban úgy vélte, az akcióban nincs semmi törvényellenes. Frunda György „elfogadhatatlannak” nevezte, hogy a tiltakozók a román nyelv egyeduralmát szorgalmazzák, a prefektus azonban kijelentette: semmit sem tehet, hogy meggátolja őket ebben. A honatya ekkor felszólította, hogy a törvényes rend őrzőjeként hívja ki a rendvédelmi szerveket. Erre azonban nem került sor, a tüntetés incidensek nélkül ért véget.
A szélsőjobboldali szervezet tiltakozó megmozdulását figyelemmel kísérte Vitus Örs, a Jobbik erdélyi baráti körének elnöke is, aki korábban tiltakozást akart szervezni az Új Jobboldal felvonulása ellen. Azt tervezték, hogy az 1989-es forradalom vásárhelyi magyar és román áldozatainak emlékművénél gyertyát gyújtanak, ami – mint mondta – azt jelképezte volna, hogy a sovinizmus a kommunizmus egyik öröksége. Erről a szándékukról azonban letettek, miután a polgármesteri hivatal visszavonta az Új Jobboldal tüntetésére vonatkozó engedélyt. A Jobbik-szimpatizánsok közleményükben örömüknek adtak hangot, hogy „idén december 1-jén, Marosvásárhelyen nem lehet majd magyarellenes szlogeneket hallani”. (Markó Béla: veszteség december 1. Markó Béla a parlament hétfői, a román nemzeti ünnep alkalmából tartott díszülésén mondott beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarság 1918. december 1-jét „veszteségként, az államiság elvesztéseként élte meg”.
Rámutatott, a magyarok számára ez a nap mást jelent, mint a románoknak, akiknek ez „hatalmas győzelem”. Emlékeztetett, hogy az akkori magyarok nagyon sokat vártak a Gyulafehérvári Kiáltványtól, mely kimondta, hogy „Erdély valamennyi népe saját nyelvén tanulhat és igazgathatja magát, a soraiból kikerülő személyek révén”.
Ezeknek az ígéreteknek csupán egy része valósult meg, a többit ezután kell gyakorlatba ültetni, vélte a szövetségi elnök a magyarnyelvű oktatás körüli vitára utalva. Mint hangsúlyozta, az RMDSZ tiszteletben tartja más népek ünnepeit, és képviselői részt vesznek a december 1-i ünnepségeken.)
Elmaradt a gárdisták megemlékezése
Eközben Kolozsváron a Szociáldemokrata Párt (PSD) több mint száz helyi tagja vonult a Magyar Köztársaság főkonzulátusa elé, ahol egy levelet adtak át az egyik hivatalnoknak, melyben az ellen tiltakoztak, hogy a budapesti hatóságok nem engedélyezték, hogy a román diplomácia a Nemzeti Színházban ünnepelje december 1-jét.
A felvonulók egy csokor vörös szegfűt is át akartak adni, azonban a hivatalnok nem fogadta el, így azt a diplomáciai székhely kapuja előtt hagyták. Mircea Jorj megyei PSD-elnök szerint a virágokkal azt szerették volna elérni, hogy „újra kinyíljon a románok orrára csapott ajtó”. Mint mondta, a levelet ma Magyarország bukaresti nagykövetségére is elküldik.
Tegnap délutánra az Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert zászlóalja Székely Szakasza is összejövetelt hirdetett a kincses város Főterére, ahol a Székely Hadosztály megalakulásáról akartak megemlékezni.
Erre azonban nem kerülhetett sor, ugyanis a szélsőjobboldali magyar alakulat nyolc tagját már a városba való érkezése után, a Szentegyház utcai Agapé vendéglő előtt „lekapcsolta” a rendőrség. Ilie Milici csendőrségi szóvivő szerint a fekete egyenruhába öltözött fiatalokat azért kísérték be, mivel a Magyar Gárda, illetve Magyarország zászlaját bontották ki, miközben a városközpont fele tartottak.
Míg a fiatalokkal jegyzőkönyvet írattak, a Szent Mihály-templom előtt a csendőrség több autója, illetve tucatnyi rendőr várakozott. Megjelent a helyszínen az Új Jobboldal néhány tagja is, ám incidens nem történt.
A gárdisták korábban kérték a felvonulásuk engedélyezését a polgármesteri hivataltól, amit az intézmény elutasított azzal az indokkal, hogy a városközpontban a román nemzeti ünnep alkalmával szervezett rendezvények zajlanak.
A szervezet tagjai a Szent Mihály-templomtól a Farkas utcai Szent György-szoborhoz indultak volna, ahol verses megemlékezést akartak tartani. Az Új Magyar Gárda „székely szakasza” múlt év december elsején is megemlékezést szervezett a kincses város Főterén, ahhonnan akkor álarcos rohamrendőrök vitték el őket.
Bukarestben is kisebb – igaz, politikai természetű – incidens árnyékolta be a hivatalos állami megemlékezéseket. Az asztanai EBESZ-konferencián részt vevő Traian Băsescu államfő távollétében ugyanis nem az alkotmány szerint őt követő szenátusi elnököt, az ellenzéki Mircea Geoanát fogadták katonai tiszteletadással, hanem Emil Boc kormányfőt, akit viszont a tömeg kifütyült. Geoană közleményben követelt vizsgálatot az „incidens” miatt, Boc ugyanakkor azzal védekezett: az államfő őt jelölte ki képviselőjeként az ünnepségre. (Értelmiségiek vádolják az RTV-t. Történelmi valótlanságok hangoztatásával, a romániai holokausztért is felelős egykori fasiszta szervezet, a Vasgárda egyik volt vezérének a népszerűsítésével vádolja a román közszolgálati televíziót hatvan romániai értelmiségi egy tiltakozó levélben, amelyet romániai vezető politikusoknak és nyugat-európai államok nagyköveteinek is elküldtek.
Az értelmiségiek azt kifogásolják, hogy a Román Televízió november 21-én olyan adást sugárzott, amelyben Ion Cristoiu neves újságíró „romantikus hősnek és erkölcsös személynek” nevezte Corneliu Zelea Codreanu egykori vasgárdista vezért. A levél aláírói szerint Cristoiu figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az említett politikai csoportosulás fasiszta eszméket vallott, közreműködött a romániai holokauszt előkészítésében, a szervezetet és magát Codreanut is felelősség terheli több román politikai és kulturális személyiség meggyilkolásáért.
Codreanut 1938-ban kivégezték. A tiltakozók felszólították Alexandru Lăzescut, a Román Televízió vezérigazgatóját, határolódjék el az adásban elhangzottaktól. Hangsúlyozták, az újságíró kijelentései nemcsak „valótlan történelmi adatoknak az elfogadtatására irányuló törekvések”, hanem súlyosan sértik a vasgárdista mozgalom áldozatainak az emlékét is. Az aláírók azt is kérik a vezérigazgatótól, hogy büntesse meg a televízió munkatársait, akik az aláírók szerint szakmailag felelősek az adás elkészítéséért és sugárzásáért.) Krónika (Kolozsvár),

Szélsős
Állítólag az Alföldi Róbert ellen tüntető szélsőjobboldaliak szónoklatot is akartak mondani a Nemzeti Színház előtt, de nem volt villanyáramuk a hangosításhoz, és akkor két talpig árpádsávba öltözött figura becsöngetett a művészbejárónál, hogy nincs-e véletlenül egy kölcsönadható hosszabbítójuk. A kis magyar abszurd akkor lenne teljes, ha a címzett villanyáramának fölhasználásával anyáznák őt, s a végén megköszönnék a segítséget.
Állítólag az Alföldi Róbert ellen tüntető szélsőjobboldaliak szónoklatot is akartak mondani a Nemzeti Színház előtt, de nem volt villanyáramuk a hangosításhoz, és akkor két talpig árpádsávba öltözött figura becsöngetett a művészbejárónál, hogy nincs-e véletlenül egy kölcsönadható hosszabbítójuk. A kis magyar abszurd akkor lenne teljes, ha a címzett villanyáramának fölhasználásával anyáznák őt, s a végén megköszönnék a segítséget.
Az elmúlt héthetek meglepő és időnként mulatságos esetei a jobboldali szélsőségekhez fűződnek. December elseje körül, ami Románia nemzeti ünnepe, föllángoltak az indulatok, mer’ ugye, ami a románoknak ünnep, az egy igaz magyar embernek gyásznap. Ide kapcsolódik Alföldi afférja a nemzetvédőkkel, és szóba kerültek romániai magyar politikusok, akiknek a diplomáciai protokoll szerint részt kellett venniük az ünnepségeken, netán koccintani a (román!) államfővel, miniszterelnökkel akár most, akár a korábbi években. Ez a hazaárulásnak egy eléggé el nem ítélhető megnyilvánulása, miként erdélyi politikusok és püspökök nyilatkozzák.
Ugyanezen eszmei világnézet visszafoglalta a Hotel Kempinskyt. (Ebben a hotelben koccintott Medgyessy miniszterelnök Năstase miniszterelnökkel 2002 december elsején.) Most, az évfordulón, összegyűltek ott – és nem koccintottak.
Meg volt nagy-romániás tüntetés Marosvásárhelyen, miközben a magyargárdást betiltották Kolozsváron a nacionalista román helyi hatóságok. Nincs igazság! Megkülönböztetik a szélsőjobbost a szélsőjobbostól! Pedig – érthetően - nem egyszerű hatóságilag föllépni, amikor szólásszabadság meg gyülekezési jog van.
Ezek a különböző nációjú, általában a barna és fekete egyenruhákhoz, a kopasz fejhez meg a „feledni jó lenne” nemzeti hagyományokhoz vonzódó fiatalok annyira egyformák Szlovákiától Romániáig, és Magyarországtól Szerbiáig, hogy alig megkülönböztethetők. Egy kaptafára megy az összes vonulásuk és gyűlésük.
Rövid antiglobalista szólamok és aktuálsérelem után előkerül a zsidózás, cigányozás, buzizás. Mert a jó román, szerb, szlovák, magyar stb. büszke a nemzetére, aggódik annak jövőjéért, igazságért kiált a múltban fajtája ellen elkövetett bűnök okán, és pontosan látja, mi az (ki az), ami (aki) végromlásba taszítja éppen e sokat szenvedett nemzetet.
Nagy realitásérzékkel kiválasztanak a nemzet jövője szempontjából létfontosságú ügyeket (a nemzeti színház igazgatójának nemi identitása, a könyvtár névadójának politikai nézetei, a hazaáruló pohárkoccintás…), és erőt mutatva demonstrálnak. Utána hazamennek, és buzgón esemeseznek, nehogy már az a buzizsidónégercigány nyerje meg az álomutazást a Megasztárban.
Krebsz János, Új Magyar Szó (Bukarest)

Hétvégi vendégjátékok
Tompa Miklós-centenárium
Pénteken rangos rendezvénysorozat veszi kezdetét a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Székely Színház Egyesület szervezésében. Centenáriumi ünnepség, a társulat névadója, Tompa Miklós születésének századik évfordulója alkalmából, amelynek keretében számos rendezvényre várják az érdeklődőket mind a Nemzetiben, mind a Stúdió Színházban. Az eseménysorozat részeként fellép mind a Tompa Miklós Társulat, mind a Kolozsvári Állami Magyar Színház és sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata, de a gazdag programban tárlatnyitó, színháztudományi konferencia, emléktábla-avatás és archív felvételek vetítése is helyet kapott. Holnap este 7 órakor, amolyan nulladik napi programként a művészeti egyetem Akadémiai Műhelye játssza a Guppi című előadást, este fél nyolctól Kiss Csaba A dög című lányregényét adja elő a Tompa Miklós Társulat a Nemzeti Kistermében.
A részletes programot múlt csütörtöki lapszámunkban már közöltük, ezúttal a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi színházak vendégjátékaira térünk ki. A Kolozsvári Állami Magyar Színház Csehov talán legismertebb, Három nővér című drámájával érkezik Marosvásárhelyre, a centenárium illő alkalmat biztosít az előadásra: a művet Tompa Gábor rendező, Tompa Miklós fia alkalmazta a kolozsvári színpadra, az elvágyódás világhírűvé vált történetét Marosvásárhelyen szombaton este 7 órától mutatják be, a Nemzeti Színház Nagytermében. – "A Három nővér megváltásról szóló drámaként izgalmas számomra. Eszerint a három nővér tulajdonképpen egyetlen nőalak három vetülete: a gyermeki, a női és az anyai, akiknek együtt kell maradni ahhoz, hogy lehetségessé váljon a túlélésük. Ott lebeg az Atya szelleme, nem tudnak, és nem is akarnak megszabadulni tőle. A Fiú is megjelenik, hiszen a darab elején a nővérek Versinyin megérkezését már-már messianisztikus módon élik meg: őbenne látják a megváltót, aki végre Moszkvába viszi őket. És végül ott a Szentlélek is, amelyet én a szenvedéssel azonosítok. Azzal a szenvedéssel, amelyet a szereplőknek különböző formában ugyan, de vállalniuk kell. Vonz a Három nővér zeneisége is, amely rokonítható az általam annyira kedvelt abszurd művekkel. Ez a zeneiség, mint minden szimfonikus szerkezetű mű, nagy pontosságot és pontos tonalitást, hangszínt, atmoszférát, színárnyalatokat követel" – vallja a rendező a műről és az előadásról, amely elnyerte a 2008-as év Legjobb Előadás, és a Legjobb Rendező (Tompa Gábor) UNITER- (Román Színházi Szövetség) díját.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház olyan előadással érkezik, amelyet egyrészt már többször is játszottak Marosvásárhelyen, másrészt igen sokan a társulat egyik legjobb előadásaként tartanak számon, ezért is hívták ismét városunkba. A csoda című produkció a Játék Tamásival két részben alcímet viseli és Bocsárdi László rendezte a színház névadójának Énekes madár című színműve alapján. – A magyar drámatörténet legtöbb remekműve szabálytalan színdarab, színszerűségüket csak a – jelen idejű – hagyományos fogalmazástól elütő, a szerző látomásával egyenértékű rendezői vízió bizonyíthatja. Ha a színpadra állítók nem válnak a szerző alkotótársává, csak újabb érvet szolgáltatnak azok számára, akik a játszhatatlan, kötelességből bemutatott könyvdrámák közé sorolják Vörösmarty Mihály, Füst Milán vagy Weöres Sándor csodálatos alkotásait. Így járt a magyar színház, amely a népi színjátékot rendre skanzenben zajló életképként képzelte el, Tamási Áron színdarabjaival, köztük az egyik legköltőibb alkotással, Az énekes madárral is. Ezzel szemben Bocsárdi László rendezése minden valamire való színházkultúrában újra kellene hogy írja Tamási drámáinak játékhagyományát. A csoda új értelmet ad a dramatikus néphagyomány színpadra állításának, megváltoztatja a népi közeg színpadra teremtésének módját és jelentését. Valószínűleg világossá vált, hogy az előadás, amiről szó lesz, megrendítő, nagy élmény. Reveláció! Bocsárdi László okos és szenvedélyes rendezésében a színház varázslata helyettesíti a megváltó csodát, amire az életben hiába várnánk. Az előadás a közelítés és távolítás rafinált játékával olyan pozíciót talált, ahonnan a népi kultúra értékei megélhetőek, ha nem is objektív realitásként, hanem mint melankolikus nosztalgia. Schilleri értelemben egy nagyon szentimentális műalkotást látunk, amelyik szerencsére nem állítja magáról, hogy naiv. Hiszen a csoda csak a színpadon, csak a művészetben teremthető meg, nem fakad a hamvas néplélekből, nem forrása a természetfeletti. Művészi illúzió: művészi valóság – írja az előadásról Perényi Balázs. Arról az előadásról, amely ugyancsak díjnyertes és amely a kolozsvári, illetve a házigazda társulatok produkcióival egyetemben színvonalas színházi estéket ígér a karácsony előtti hétvégére.
Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely)

Hagyományok, jelen és jövő
A 65 éves orvosi és gyógyszerészeti oktatás ünnepe
A Nemzeti Színházban tartott nyitóünnepséggel kezdődött tegnap a Marosvásárhelyi Orvos- és Gyógyszerésztudományi Egyetem megalakulásának a 65. évfordulójára szervezett ünnepségsorozat. Délben az egyetem új könyvtárát avatták fel, amely dr. Copotoiu Constantin rektor szerint a legkorszerűbbek közé tartozik országos viszonylatban. A könyvtáron kívül megnyílt az intézmény 60 férőhelyes elegáns étkezdéje, a fizio- és kinetoterápia szak fitnesz- és kezelőtermei, valamint a 28 ágyas szálláshely, amely négycsillagos kényelmet biztosít az egyetem vendégeinek. A MOGYE napjai ma délután díszdoktoravatással folytatódnak. Dr. Rosivall László, a budapesti Semmelweis Egyetem professzora és dr. Patrice André lyoni professzor kapja a kitüntető címet.
A daganatos betegségek gyógyításának újdonságairól a Budapesti Onkológiai Intézet tanárai tartanak egyetem utáni képzést dr. Kásler Miklós professzor vezetésével, a tudományos doktori cím jelöltjei nyílt ülésszak keretében védik meg doktori disszertációjukat. Ma tartják az évenként megrendezésre kerülő tudományos ülésszakot is, és megbeszélésre kerül sor a Budapesti Onkológiai Intézet, a Semmelweis Egyetem, a kisinyovi N. Testemiteanu Egyetem, valamint a lyoni Claude Bernard Egyetem képviselőivel. A 65 éves évforduló alkalmával ismertetik és indítják azt a négy újabb nagyszabású projektet, amelyek meghatározzák a MOGYE jövőbeli fejlődését.
A MOGYE a város jelképes intézménye, ahol mindig történik valami – hangzott el Constantin Copotoiu rektor nyitóbeszédében, aki a kezdetekről és az elmúlt 65 év megvalósításairól szólt, s hangsúlyozta, hogy az épületeiben és felszerelésében megújuló egyetem keretében a múlt és jelen, különböző nemzedékek és kultúrák élnek együtt. A megújulásra törekvést jelzi a folyamatosan bővülő kínálat. A három alapszak, az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészképzés mellett bába-, élelmezési és dietetikus, fizio- és kinetoterápiai szakember, sporttanár, orvos-, fogorvos-, gyógyszerészasszisztensi, valamint fogtechnikusi képzés folyik. A doktorátusi és posztdoktorátusi hallgatókkal együtt az ötezer felé közelít a hallgatók száma. Oktatásukat 55 egyetemi tanár, 60 előadótanár, 77 adjunktus, 196 tanársegéd és 47 gyakornok végzi.
"Az egyetem megalakulása 1945-ben lényegében a kolozsvári egyetem tevékenységének a folytatását jelentette, és ez a tény mindenképpen meghatározta a színvonalát és egyéniségét. Jó néhányan közülünk még abban a kiváltságos helyzetben vagyunk, hogy azoknak a professzoroknak lehettünk a tanítványai, akiket az egyetem alapítóiként tartunk nyilván. E kimagasló értelmiségiek fáradságot nem kímélő munkája és szellemisége minden kétséget kizáróan megalapozta az egyetem jó hírnevét" – hangzott el dr. Nagy Örs rektorhelyettes beszédében. Az intézményt az Oktatásügyi Minisztérium nevében Bogdan Popoviciu igazgató köszöntötte, a felsőoktatási intézményekben folyó munka minőségét ellenőrző hatóságot (ARACIS) Ioan Curtu képviselte. A testület magas szintű bizalomról szóló oklevéllel minősítette a MOGYE-n folyó munkát.
A fennállásának 65. évfordulóját ünneplő felsőoktatási intézményt köszöntötte Marosvásárhely polgármestere és a helyi egyetemek vezetői, majd Constantin Copotoiu rektor oklevelet nyújtott át a kiemelkedő munkát végző egyetemi oktatóknak, a szép számban jelen levő külföldi vendégeknek és a legjobb eredményt elért diákoknak.
A délutáni sajtótájékoztatón dr. Brânzaniuc Klara rektorhelyettes a 2010-ben induló négy projektet mutatta be. Ezek a posztdoktorális képzésben folyó kutatómunka fejlesztésére, az egyetem adminisztrációs és menedzseri tevékenységének korszerűsítésére, az egyetemi oktatás minőségének a legkorszerűbb technológiákkal történő emelésére valamint az európai programoknak a doktori képzésbe való bevezetésére vonatkoznak.
A MOGYE könyvtára a tanári lakásoknak helyet adó épületbe költözött át, amelyet Petre Pintea műépítész tervei alapján a pincétől a padlástérig felújítottak, s jelenleg 1.700 négyzetméter felületen négy nagy szerverre kapcsolt 132 számítógéppel áll a diákok és tanárok rendelkezésére. A korszerű olvasótermeket külön alakították ki a különböző évfolya-mok számára, s a padlástér gerendáit megőrizve rendezték be a hangulatos számítógépes termet. Az épületben folyamatban van az orvostörténeti múzeum felújítása.
A volt raktárak helyén, a sportpálya mögött alakították ki az étkezdét, az oktatásra alkalmas sport- és kezelőtermeket és az egyetem szállodáját is.
A jövőbeli tervekben a gyógyszerésztudományi kar új székhelyének felépítése, a többrendeltetésű csarnok, az uszoda befejezése szerepel.
A korszerű előadótermekkel és laboratóriumokkal felszerelt egyetem az új épületek felavatásával minden kényelmet biztosít az oktató és kutató munkához, sportolásra és kikapcsolódásra. Ahogy Nagy Örs rektorhelyettes fogalmazott, most már a diákokon múlik, hogyan fognak élni ezekkel a lehetőségekkel.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)

Erdélyi művészek a magyar állami kitüntetettek között
Senkálszky Endre színművész, rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze elismerést kapta meg. Senkálszkyn kívül érdemes művész lett Both András díszlet- és jelmeztervező.
Magyarország legfontosabb kitüntetéseit osztották ki tegnap Budapesten a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából. A Parlamentben a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, a Petőfi Irodalmi Múzeumban pedig a kiváló és érdemes művészi címeket, valamint a Babérkoszorú díjakat vehették át a művészeti és tudományos élet kiemelkedő szereplői. A kitüntetettek hosszú sorában erdélyi és magyarkanizsai származású művészeket is díjaztak: Senkálszky Endre színművész, rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze elismerést kapta meg. Senkálszkyn kívül érdemes művész lett a szintén erdélyi Both András díszlet- és jelmeztervező, de ugyanebben az elismerésben részesült a magyarkanizsai származású, Franciaországban dolgozó Nagy József Koreográfus, színész, táncművész is.
A Magyar Köztársaság Kiváló Művésze címet a nagyszebeni származású, Budapesten élő Bács Ferenc Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, valamint a korondi Páll Lajos festő- és grafikusművész, költő, érdemes művész is megkapta. Az erdélyi származású Kovács Apollónia előadóművész, aki 1949–1961 között a nagyváradi színház színésze volt Kossuth-díjban részesült. Kossuth-díjat kapott többek között Földes László Hobo előadóművész, dalszerző is.
Az Országházban a Kossuth- és Széchenyi-díjak mellett a Magyar Köztársasági Érdemrend legmagasabb fokozatait Schmitt Pál köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök adta át. A Kiváló Művész, az Érdemes Művész és a Babérkoszorú díjakat Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől vehették át a kitüntetettek a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban. A Kossuth-nagydíjat idén Nemeskürty István Széchenyi-díjas irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora vehette át „a kulturális és művészeti élet jelentős spektrumát átölelő sokoldalú munkássága, a magyar játékfilmkészítés több mint negyedszázados irányítása, irodalom-, művelődés- és bibliatörténeti művei, forgatókönyvei, gazdag publikációs tevékenysége, példaértékű életpályája elismeréseként”.
Kossuth-díjban részesült Berecz András népdalénekes, mesemondó a magyar néphagyományok ápolásáért, Blaskó Péter, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze hiteles, karakteres színészi alakításaiért, Czakó Gábor József Attila-díjas író, publicista, szerkesztő gazdag irodalmi és újságírói munkássága elismeréseként. A Hobo néven ismert Földes László az indoklás szerint „a magyar popzenei kultúrában egyéni hangú, maradandó értéket létrehozó több évtizedes munkássága, sokirányú zeneszerzői és előadó-művészi tevékenysége, életpályája elismeréseként” kapta meg a díjat.
Ugyancsak Kossuth-díjban részesült Kristóf Ágota író, Kubik Anna Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, Makkai Ádám költő, író, műfordító, nyelvész, Medveczky Ádám, a Magyar Állami Operaház Liszt Ferenc-díjas karmestere, érdemes művész, Orosz István Balázs Béla- és Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész, érdemes művész, Reigl Judit festőművész, Rófusz Ferenc Oscar-díjas és Balázs Béla-díjas animációs és rajzfilmrendező, Sándor György Jászai Mari-díjas előadóművész, Szabados György Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, zongoraművész és Vidnyánszky Attila Jászai Mari-díjas rendező.
Megosztott Kossuth-díjban részesült Szarka Tamás zeneszerző, költő és Szarka Gyula zeneszerző, a Ghymes együttes két alapító tagja. A Széchenyi-nagydíjat „világszerte számon tartott és nagyra becsült kémiai kutatásaiért és eredményeiért, a kémiai tudományok fejlesztése, eredményessége, a kutatási eredmények gyakorlati hasznosítása érdekében végzett munkásságáért” Oláh György Nobel-díjas kémikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjának ítélték oda. A tudós az elismerést később veszi át. Széchenyi-díjat vehet át többek között Csíkszentmihályi Mihály pszichológus, Erdei Anna immunbiológus, Inzelt György kémikus, Lénárd László neurobiológus, Sólyom Jenő fizikus és Szörényi László József Attila-díjas irodalomtörténész. Krónika (Kolozsvár)

Elhunyt Hubay Miklós író
Életének 94. évében elhunyt Hubay Miklós Kossuth-díjas drámaíró, műfordító, esszéista.
Hubay Miklós 1918-ban született Nagyváradon. Már első darabja a Magyar Nemzeti Színház repertoárjában szerepelt. 1946-ban a genfi Magyar Tájékoztató Könyvtár kinevezett igazgatója lett, segítségével sok magyar író, képzőművész és muzsikus kapott genfi ösztöndíjat.
Hazatérése után a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított, valamint a Nemzeti Színház dramaturgjaként dolgozott. Mindkét állásából egy napon bocsátották el. Évekig főként filmgyári forgatókönyveket írt és fordított. 1956. október 27. és 1956. november 2. között a Szabad Magyar Rádió Irodalmi adását vezette a Parlamentben.
Nevéhez fűződik az első magyar musical, az Egy szerelem három éjszakája,amelynek szerzőtársai Vas István és Ránki György voltak.A hosszantartó hazai állástalanság után Hubay Miklós pályafutása 1974–1988 között Firenzéhez kötődik, ahol a magyar irodalmat rendkívül népszerűvé tette az egyetemen. Közben 1981-től öt éven át a Magyar Írószövetség elnöke volt. Kezdeményezésére ünnepeljük a Magyar Dráma Napját. 1987–1996 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára, 1991-től tíz évig a Magyar PEN Club ügyvezetője, majd elnöke – ekkor többek közt nemzetközileg elismerteti az önálló magyar PEN Centrumot Romániában.
Szabadság (Kolozsvár

Sovány drámanap Erdélyben
Több erdélyi társulat nem emlékezik meg Az ember tragédiája ősbemutatójáról
Csak néhány erdélyi magyar színház emlékezik meg holnap Az ember tragédiája 128 évvel ezelőtti ősbemutatójáról, a magyar dráma napjáról. A színházbarátokat felolvasóest, irodalomtörténeti előadás, ősbemutató és koncert várja az erdélyi városokban.
Csak néhány erdélyi magyar színház emlékezik meg holnap Az ember tragédiája 128 évvel ezelőtti ősbemutatójáról, a magyar dráma napjáról. A színházbarátokat felolvasóest, irodalomtörténeti előadás, ősbemutató és koncert várja az erdélyi városokban.
Hármasfogat Marosvásárhelyen
Aranka György, az erdélyi magyar közművelődés lelkes előmozdítója szobrának megkoszorúzásával indul a drámanapi ünnepség Marosvásárhelyen, majd Kövesdy István, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója egy fiatal gimnazista színművének felolvasó-előadását mutatja be este 7 órától a Nemzeti Színház kistermében. Lovassy Cseh Tamás VALLE-búcsú című színpadi műve évadnyitónak is számító előadása a Művészeti Egyetem Színháztudományi Tanszéke II. DrámaPálya elnevezésű versenyének nyertes darabja alapján készült, amelyet alig egy hét alatt tanultak be a színészek.
A felolvasó-színházi előadást nyilvános beszélgetés követi, amelynek témája a kortárs magyar drámairodalom. Az Erdélyi Magyar Televízió is megemlékezik a magyar dráma napjáról 20.30-tól a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak két előadását sugározza: Shakespeare Vízkereszt, vagy bánom is én című színművének adaptációját és Molnár Ferenc Az ördög című három felvonásos vígjátékát.
Deviancia Temesváron
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház 17 órától Németh Ákos Kövérek klubja című drámájának felolvasó-színházi előadását mutatja be, amelyet 18 órától beszélgetés követ a szerző részvételével. Az esemény apropóját Németh Ákos Deviancia című drámája adja, melyet maga a szerző rendez, és melynek bemutatója október közepére várható.
A beszélgetés során szó esik a bemutatott felolvasó-színházi előadásról, a magyar drámáról általában, valamint a Deviancia című előadásról. Ezt követően 19 órától Cári Tibor és az Incanto Quartetto A színház zenéje című koncertjére kerül sor.
Irodalomtörténet Nagyváradon
A nagyváradi Szigligeti Színház egy irodalmi műsorral ünnepli a magyar dráma napját 19 órától a nagyváradi Városi Művelődési Házban (egykori Arlus). Praznovszky Mihály irodalomtörténész Be van fejezve a nagy mű címmel tart előadást, a Szigligeti Társulat művészei – Csepei Róbert, Dimény Levente, Hajdu Géza, Meleg Vilmos, Kocsis Gyula, ifj. Kovács Levente, Körner Anna, Pitz Melinda és Pál Hunor – közreműködésével.
Praznovszky Mihály Mikszáth- és Madách-szakértő irodalomtörténész, legutóbb Mikszáth Kálmán halálának centenáriuma alkalmából tartott előadást Nagyváradon.
Kolozsvár, az igazolt hiányzó
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata igazoltan hiányzik a drámanapot ünneplő erdélyiek közül, Andrei Şerban rendező Suttogások és sikolyok című előadása ugyanis a Belgrádi Nemzetközi Színházi Fesztivál versenyprogramjában (BITEF) szerepel. A darabot holnap és holnapután játsszák Újvidéken, a Szerb Nemzeti Színházban.
Amint arról lapunkban már beszámoltunk, Ingmar Bergman filmjének színpadi adaptációja 2010-ben három UNITER-díjat kapott: a legjobb előadásnak, legjobb rendezőnek (Andrei Şerban) és legjobb színésznek (Bogdán Zsolt) járó elismerést. Az 1967-ben alapított, évente szeptemberben megszervezett BITEF a legnagyobb és legfontosabb európai színházi fesztiválok egyike. Célja, hogy a politikai és kulturális határokon túllépve lépést tartson az előadó-művészet viharos fejlődésével.
Csíkszereda korábban ünnepelt
A csíkszeredai Csíki Játékszín tegnap tartotta a drámanapi ünnepet, Victor Ioan Frunză tavalyi rendezését, az elmúlt évad legtöbb közönségszavazatát elnyert előadását, a Finitót játszották. Tasnádi István verses komédiája egyébként a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljáról idén közönségdíjjal tért haza.
A magyar dráma napjáról
A magyar dráma napját 1984-től a Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésére minden évben megünneplik szeptember 21-én, annak emlékére, hogy 1883-ban e napon volt Paulay Ede rendezésében Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatója a budapesti Nemzeti Színházban. Az emléknap célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, és újabb színpadi szövegek létrehozására ösztönözze az írókat. Új Magyar Szó (Bukarest)

Megtorlások Erdélyben
Az ötvenhatos magyar forradalom után 1959 a romániai magyarság történetében a későbbiekben drámai következményekkel járó döntések sorozatának esztendeje volt. A megtorlás 1960-ban, illetve a következő években is folytatódott. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való együttérzésért még 1966-ban is ítéltek el erdélyi magyarokat. 1959 elején megszüntették az 1956-ban létrehozott Nemzetiségi Bizottságot. Helyébe a Román Munkáspárt Központi Vezetőségének határozata alapján (1959. június 3.) a Nicolae Ceauşescu és Leonte Răutu vezette pártkollektívát állították.
1959. január 3-án a Bécsben megjelenő Magyar Híradó Letartóztatási hullám Erdélyben címmel a romániai megtorlás méreteiről számolt be: "A börtönbe vetett egyházi személyek száma mintegy négyszáz. (A végleges statisztika még nem készült, nem készülhetett el, de egészen bizonyos, hogy a letartóztatott egyházi személyek száma ennél kevesebb – T. Z.) Az erdélyi magyar értelmiséget és diákságot ugyancsak letartóztatások tizedelik. (Az írás szerzője csak a letartóztatásokról tesz említést, holott 1958-ban kivégezték a Szoboszlai-per tíz, az érmihályfalvi csoport két halálraítéltjét! Ezzel párhuzamosan folyik – 1959-re is átnyúlva – az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége 77, a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete 59 tagjának, a temesvári magyar líceum kilenc 12–13 éves kisdiákjának, a csíkszeredai egykori római katolikus főgimnázium tizenegy tanárának és diákjának, valamint a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hét hallgatójának a letartóztatása. A Belügyminisztérium kimutatása szerint 1958. január 1-je és 1959. május 31-e között országos szinten 9978 személyt tartóztattak le, a Magyar Autonóm Tartományban 308-at, Kolozsvár tartományban 32-t, Nagybánya tartományban 245-öt.) Néhány hónappal ezelőtt Szerov tábornok, a szovjet titkosszolgálat azóta leváltott főnöke azt javasolta a román pártvezetésnek: száműzzék az egész erdélyi magyarságot, mert az 1956-os magyar forradalom idején nyíltan kimutatta rokonszenvét a budapesti felkelők iránt. Ezt a tervet Gheorghiu-Dej és köre, úgy látszik, jelenleg nem tudja végrehajtani, ehelyett sorozatos letartóztatásokkal akarja terror alatt tartani a magyarságot, és szélsőséges nacionalizmussal levezetni a románok elégedetlenségét."
A Bolyai Tudományegyetem pere
1959 legdrámaibb eseményei a Bolyai Tudományegyetem felszámolásához, a román nyelvű Babeş Egyetemmel való egyesítéséhez kapcsolódnak. Kacsó Magda bolyais diák az 1959. február 19–22-e között Bukarestben megtartott II. országos diákszövetségi konferencián javasolta: tegyék lehetővé, hogy a különböző szakos magyar és román egyetemi hallgatók "együtt tanulhassanak". Amikor a konferenciáról visszatérő Takács Lajos rektortól Szabédi László egyetemi tanár, költő azt követelte, hogy Kacsó Magdát szankcionálják, mert úgy kérte a két egyetem egyesítését, hogy erre senkitől nem volt felhatalmazása, a Bolyai-egyetem vezetője azt válaszolta: itt egy felsőbb párthatározatról van szó, "s amit a szóban forgó diáklány tett, csupán az ügy demokratikus jellegét kívánta illusztrálni". (Lásd: Vincze Gábor: Történeti kronológia – romániai magyarság, 1956–1959. In: Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság (1956–1959). Főszerkesztő: Stefano Bottoni. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006, 407–412. o.)
1959. április 22-én a Bukarestben Gheorghe Gheorghiu-Dej pártfőtitkár elnökletével tartott értekezlet véglegesítette a Bolyai- és Babeş-egyetem egyesítésével létrehozott új felsőoktatási intézmény struktúráját. Az akkor készített jelentésben azt is rögzítették, hogy milyen tantárgyakat kell magyar nyelven is leadni. Dej javaslatára elfogadták a Babeş–Bolyai Tudományegyetem elnevezést. A hír hatására Szabédi László 1959. április 19-én Szamosfalván a gyorsvonat elé vetette magát, Csendes Zoltán, az egyetem utolsó prorektora és felesége május 3-án megmérgezte magát, Molnár Miklós docens valamivel később kiugrott az ablakon.
A Bolyai Tudományegyetem perének legismertebb és legrangosabb elítéltje Páskándi Géza későbbi Kossuth-díjas író, költő, dráma- és esszéíró. A köztudatban úgy él, Páskándi Gézát teljesen ártatlanul ítélték el, hogy egy "nagy vad" is legyen a csapatban. Ebből a tanulmányból egyértelműen kiderül: Páskándi Gézát valójában a Várhegyi István által összeállított diákszövetségi határozati javaslathoz fűzött ötoldalas, írógépen legépelt kiegészítéséért és a tizenegy oldalas, kézzel írott, az egyetemi reformot sürgető Egy egyetemi hallgató feljegyzéseiből címet viselő összegzéséért ítélték el hat év börtönbüntetésre. Kiszabadulása után Páskándit az állambiztonsági megfigyelés szabályainak megfelelően előbb Általános Információs Felügyelet alá helyezték, majd Ellenőrzési dossziét (mappát) állítottak össze róla, végezetül elkészült az Információs nyomozati dosszié. Ezt lefordítottam, és egy részletét azzal a nem titkolt szándékkal közlöm, hogy tanulságait "nem középiskolás fokon" tanítani kellene: hogyan lehet és kell megszabadulni az állambiztonsági szervek beszervezési kísérleteitől. A "csatolt mappában", az úgynevezett "munkadossziéban" lévő feljegyzések az 1960–1970-es évek romániai magyar irodalmi életének eddig ismeretlen vetületeire világítanak rá. A Páskándi-dosszié így kap történelmi, irodalomtörténeti "hátszelet".
A Páskándi Géza-dosszié
A romániai magyar – és ezzel párhuzamosan a magyarországi – irodalmi életet és a közbeszédet kevés olyan történés tematizálta, mint a 2006 őszén elemi erővel berobbant Szilágyi Domokos-ügynökdosszié, amely kapcsán mindenféle – rendszerint a tényleges helyzet ismeretétől messze elrugaszkodó – pró és kontra vélemény látott napvilágot. Valósággal felvirágzott a blog-irodalom – a maga követhetetlen szövevényeivel –, olyannyira, hogy háttérbe szorult az a "másik", a Gutenberg-galaxisra emlékeztető, folyóiratokhoz és könyvekhez kötött tényleges irodalom. A kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat 2006/18. számában és a Transindex internetes portál 2006. október 3-i számában látott napvilágot Stefano Bottoni történész, Nagy Mária, a költő élettársa és Szilágyi Kálmán, a költő testvérének közös nyilatkozata, amely tételesen is megfogalmazza: Szilágyi Domokos "Balogh Ferenc" fedőnéven működött együtt az állambiztonsági szervekkel. Az utóbbi hónapokban hivatalosan megkerestük az illetékes szerveket (a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság Levéltárát – CNSAS) a dekonspirálás érdekében, de a levéltár szerint a polgári titkosszolgálat (SRI) részéről még nem történt meg "Balogh Ferenc" hálózati dossziéjának átadása. Ennek ellenére a fennmaradt iratok egyértelműen, minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy "Balogh Ferenc" azonos Szilágyi Domokossal: a rendelkezésre álló dokumentációban a Maros-Magyar Autonóm Tartomány belügyi szerveinél szolgáló Ştefan Blaga alezredes fedi fel az együttműködő személyazonosságát egy 1964-es jelentésben, fedőneve mellett polgári nevét is említve. "Balogh Ferenc" tevékenysége 1958 és 1965 között, két jól elkülöníthető szakaszban dokumentálható. 1958-ban "Balogh Ferenc" 13 írásos, ebből két kézírásos jelentést adott a Kolozs tartományi, illetve 1965-ben a bukaresti állambiztonsági szerveknek. "Balogh Ferenc" együttműködése három megfigyelési dosszié alapján rekonstruálható: 1) Lakó Elemér és Varró János megfigyelése (Fond informativ, 3010. sz. dosszié) 2) Péterffy Irén megfigyelése (Fond informativ, 3005. sz. dosszié) 3) Páskándi Géza megfigyelése (Fond informativ, 2534. sz. dosszié). A nyilatkozat megjelenése után különböző olvasatok, kommentek – Balázs Imre József és Visky András az SZ. D.-ügyről –, gyorsankét – Láng Zsolt, Selyem Zsuzsa, András Emese az Sz. D.-ügyről –, újraolvasó próba: néhány Szilágyi Domokos-szöveg –, ad-hoc linkgyűjtemény Szilágyi Domokosról, Láng Zsolt: Hol a vécé? című írása – láttak napvilágot, illetve dokumentumfilmeket – B. Nagy Veronika, a Videopontes alkotásait – sugárzott az elektronikus média. A Helikon irodalmi folyóirat 2007. július 10-i honlapján olvashatóak Szilágyi Domokos ügynöki jelentései, a tartótisztek elemzései, az őket irányító felettesek további utasításai, a "szigorúan titkos" intézkedési tervek és határozatok. 2002-ben a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság Levéltárában (a magyar betűkkel írott Szekuritáté megnevezést tartom elfogadhatóbbnak, mert 1948. augusztus 30-i megalakulásától kezdve ez a névváltozat vált hírhedtté a romániai magyarság körében) legjobb tudomásom szerint én bukkantam legelőször a "Balogh Fr" fedőnevű (a "keresztnévből" mindig csak az "Fr" rövidítést használták!) jelentésekre Páskándi Géza megfigyelési és követési dossziéjában. Akkor készíttettem a dosszié három kötetének legfontosabb dokumentumairól, illetve Dávid Gyula és Páskándi Géza, a Várhegyi István- és Varró János-csoport peréről, valamint Páll Lajos megfigyelési és követési dossziéjáról a fénymásolatokat. Az akkor készült naplójegyzeteimet is gondosan őrzöm. Azóta magyar nyelvre lefordítottam az említett dokumentumok igen jelentős részét, illetve a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó gondozásában közzétettem az erdélyi "hazaárulási perek" sorozatának első három kötetét, a Szoboszlai-csoport, az érmifályfalvi csoport, az "ENSZ-memorandum" perének történetét, jegyzetapparátusát. Megjelenés előtt áll a Fodor Pál csíkszeredai-csíksomlyói híd-, út- és vasútépítő mérnök nevéhez kapcsolódó, a román–magyar lakosságcserére vonatkozó elméleti felvetések és az erdélyi kérdés teljes spektrumát bemutató kötet. A sorozat ötödik kötete a mélyinterjúkat tartalmazza, amelyekben – úgymond – "összeszikráztatom" az egykori kihallgatási jegyzőkönyveket a véges memória által megőrzött emlékekkel.
(folytatjuk)
Páskándi Géza (Szatmárhegy, 1933. május 18. – Budapest, 1995. május 19.) Kossuth-díjas író, költő, esszéíró, drámaíró, publicista, a Nemzeti Színház irodalmi tanácsadója. 1949–1953 között az Ifjúmunkás hetilap, majd az Előre napilap munkatársa volt. 1953-tól Kolozsváron tanult a magyar szakon, közben az Utunk irodalmi lapnál is dolgozott. 1957-ben letartóztatták, az állam és közrend elleni izgatás vádjával hat év börtönre ítélték. A börtönbüntetést a Duna-delta egyik munkatáborában töltötte. Szabadulása után Bukarestben dolgozott könyvtári raktárosként és bibliográfusként. Feleségül vette Sebők Annát (Páskándiné Sebők Anna). 1971 és 1973 között a Kriterion Könyvkiadó kolozsvári szerkesztőségének lektora. 1974-ben települt át Magyarországra; itt a Kortárs című folyóirat főmunkatársa, majd 1991-től a Nemzeti Színház dramaturgja volt.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélyi színházak Bukarestben
Megkezdődött Bukarestben az Országos Színházi Fesztivál. A Kolozsvári Állami Magyar Színház három előadással mutatkozik be, egy-egy előadással jelen lesz a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulata is. 
A fesztivál nyitóelőadása Csehov „Három nővér” című drámája volt, a budapesti Nemzeti Színház előadásában, rendező Andrei Serban.
Forrás: www.kolozsvariradio.ro
Erdély.ma

Lemondott Szőcs Géza, az utóda L. Simon László
Orbán Viktor miniszterelnök elfogadta Szőcs Géza lemondását, s egyben felkérte, hogy a továbbiakban miniszterelnöki főtanácsadóként végezze tevékenységét – tájékoztatta a magyar kormányfő sajtófőnöke, Havasi Bertalan az MTI-t szerdán.
A kultúráért felelős államtitkár szerdán közölte az MTI-vel, hogy felmentését kérte az emberi erőforrások miniszterétől. Sokkal több szempont szól amellett, hogy „változtassak és más feltételek közt próbáljam tovább szolgálni az eddig fontosnak tartott értékeket és ügyeket” – írta közleményében Szőcs Géza. Az erdélyi költő hangsúlyozta: irányítása alatt a kulturális államtitkárság tisztességes munkát végzett az elmúlt két évben. Szőcs Gézát – az Orbán-kormány többi államtitkárával együtt – 2010. június 2-án nevezte ki posztjára Sólyom László akkori köztársasági elnök.
„Három megfontolás szól amellett, hogy ugyanazt folytassam, amit az elmúlt két évben végeztem, ennél sokkal több – huszonhat – szempont pedig amellett érvel, változtassak és más feltételek közt próbáljam tovább szolgálni az eddig fontosnak tartott értékeket és ügyeket” – közölte lemondásának okairól az államtitkár.
Szőcs Géza hangsúlyozta: „Általános elismeréssel zártuk az uniós elnökség fél évét. Számos kultúrdiplomáciai sikert könyvelhettünk el, és befolyásos barátokat szereztünk országunknak az ellene folytatott legbrutálisabb agresszió időszakában. Nélkülünk ma sem 1956-os Intézet nem volna, sem Concerto zenekar” – tért ki az eredményekre.
A Ferihegyi repülőtér nem Liszt Ferenc nevét viselné, és a Liszt-év is szerényebben alakult volna, általában a magyar politika ázsiai nyitásában is fontos szerepet játszottak – sorolta. Szőcs Géza emlékeztetett arra, hogy az államtitkárság szerepvállalása nélkül az ország szegényebb lenne egy Stradivarius hegedűvel és a budapesti Délkelet-ázsiai Aranymúzeummal.
Az államtitkárság az egész kormányzaton belül a legsikeresebben vett részt az uniós pályázatokon, megteremtették a kultúra digitális átállásának alapjait, és jelentősen bővítették a nemzet szellemi egyesítésének eszköztárát – értékelt az államtitkár. Szőcs Géza kiemelte: mindig az általa helyesnek vélt ügyeket támogatta, nyilvános megszólalásaiban „szabadon gondolkodó énjének” adott hangot. Mint hozzáfűzte, kiállt amellett, hogy politikusi tevékenysége miatt ne „radírozzák ki irodalmunkból” Csurka István rendszerváltó írót, akárcsak amellett is: az erdélyi magyar közösség jogvédelmében egykor fontos szerepet játszó Tamás Gáspár Miklós életműve megérdemel egy jelentős állami elismerést.
„Ha azt véltem helyesnek, hogy ne változzon a Nemzeti Színház igazgatója, emellett érveltem. Ha elfogadhatatlannak láttam, hogy Nyirő Józseftől – akinek egyetlen könyvében sem találtam egyetlen embertelen, emberellenes, uszító, gyűlölködő mondatot sem – meg akarják tagadni a végtisztességhez való jogot is, ennek megfelelően cselekedtem. És mindezt nem ide-oda cikázva ellentétes politikai pólusok között, hanem saját morális és esztétikai megfontolásaim egyenesvonalú logikájának mentén” – tekintett vissza.
„Bárhogy is, azt, hogy az egymás torkát elvágni kész szekértáborok nem ugrottak egymásnak, saját szerepemnek is tulajdonítom. Ez nem sok, de nem is kevés. Utódaimnak szerencsét és sok sikert kívánok” – zárul Szőcs Géza közleménye. Szabadság (Kolozsvár)

Nastase, a politika korruptságának szimbóluma
A szerdán öngyilkossági kísérletet elkövető Adrian Nastase volt kormányfő az elmúlt években enyhe ítéletekkel úszta meg az ellene indult korrupciós eljárásokat, szerdán azonban véglegessé vált: börtönbe kell vonulnia. A román sajtó szerint ez fordulópont, az 1989-es forradalom után most először tapasztalhatják meg politikusok azt, hogy nem tehetnek meg mindent büntetlenül.
Kisebb sérülésekkel túlélte öngyilkossági kísérletét Adrian Nastase volt román kormányfő, akinek szerdán fogdába kellett volna vonulnia, miután újabb korrupciós ügyben ítélték el. A politikust csütörtökön megműtötték, orvosai szerint még két hétig kórházban kell maradnia. Ügyvédei a büntetés-végrehajtás elhalasztását kérik.
Vajon mi válthatta ki az öngyilkosságot, hiszen Nastase az elmúlt években már hozzászokhatott a kihallgatásokhoz, a bírósági eljárásokhoz és ítéletekhez. Két másik ügye is folyamatosan a román sajtó címoldalán szerepelt, és ezekben is születtek már nem jogerős felmentő és enyhébb, elmarasztaló ítéletek. A mostani kampányfinanszírozási ügyben ráadásul a román legfelsőbb bíróság már január 20-án kiszabta a két év letöltendő börtönbüntetést befolyással üzérkedésért. A politikus valószínűleg azért fordította maga ellen fegyverét, mert szerdán a legfelsőbb bíróság elutasította fellebbezését, így véglegessé vált: 24 órán belül börtönbe kell vonulnia.
Mérföldkő 23 évvel a forradalom után
Az Adevarul című napilap kommentátora szerint június 20. ezért mérföldkő lehet Romániában. Az 1989-es romániai forradalom óta eltelt időszakban ugyanis a román igazságszolgáltatás ezen a napon „zárta le hosszúra nyúlt átmeneti időszakát". Immár nem politikai parancsoknak tesz eleget, hanem függetlenül dönt, és innentől egyik politikus sem hiheti többé azt, hogy nem eshet bántódása. Nastase és a magyarok
A sikeresnek számító Nastase 2004-ben miniszterelnökként részt vett a Gyurcsány Ferenc által Balatonőszödre összehívott balközép csúcstalálkozón is, ami a „Haladó kormányzás" címet viselte.
Ennél is emlékezetesebb volt 2002. december 5-i magyarországi látogatása. Medgyessy Péter miniszterelnök társaságában Budapesten, a Nemzeti Színház épületében ünnepelte a román nemzeti ünnepet, amely történetesen Erdély Romániához csatolására emlékezik. A pezsgős koccintás visszatérő eleme a radikális jobboldali mitológiának, tíz éve folyamatosan támadják ezzel Medgyessyt és az akkor regnáló MSZP-t.
Nastasét a mostani ügyében korábban született elsőfokú bírósági ítélet indoklása a román politikai élet korruptságának megtestesítőjeként aposztrofálja. A politikus az ellene indult vádakkal kapcsolatban gyakran mutat politikai ellenfelére, a vele amúgy elvileg egy oldalon álló szociáldemokrata Traian Basescu jelenlegi államfőre. Basescu a kilencvenes évek közepétől építette fel saját baloldali pártját, és 2004-ben az államfőválasztáson megverte Nastasét. Már akkor utalgatott a Nastase elleni korrupciós ügyekre, és az eljárások az ő hivatali ideje alatt gyorsultak fel. Nastase pártja, a PSD egyértelműen a román államfő bosszújának tekinti a Nastase elleni eljárásokat. A volt kormányfő sorsa ráadásul most is Basescu kezében van, aki államfőként kegyelemben is részesítheti a volt kormányfőt.
Az eredetileg nemzetközi joggal foglalkozó Adrian Nastase politikai karrierje még a Ceausescu-érában indult, 1987-ben a bukaresti egyetem jogászprofesszora lett. Abban az időben a nemzetközi emberjogi szervezetek ülésén Oslóban és Strasbourgban meggyőződéssel képviselte Ceausescu ideológiáját. 1989 novemberében, a forradalom kitörése előtt néhány héttel még Moszkvában volt a román–szovjet fiatalok baráti társaságának ötödik összejövetelén. Itt azt fejtette ki, hogy Gorbacsov peresztrojkája a szocializmus alapjait teszi tönkre. 1989 decemberében Nastase is a forradalom oldalára állt, 1990 tavaszán már a Nemzeti Megmentési Front szóvivője volt.
A forradalom után felálló kormányban Nastase végül külügyminiszter lett, 1990-1992 között töltötte be ezt a posztot. A szociáldemokrata politikus 2000-ben lett Románia kormányfője. Politikáját a gazdasági növekedés élénkítése, a nagy állami tulajdonú vállalatok privatizációja és a Nyugathoz való erőteljesebb közeledés jellemezte. Az ország ekkor csatlakozott a NATO-hoz és az ő kormánya fejezte be az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalásokat.
A Minőség trófeája
Nastase 2000. december 28-tól 2004. december 21-ig volt miniszterelnök. Posztjáról azután távozott, hogy a 2004 decemberi elnökválasztáson, szoros versenyben kikapott Traian Basescutól. Ebből az időből datálódik három korrupciós ügye, amelyeket hivatali idejének lejárta után évekkel kezdett vizsgálni a román ügyészség. Ezek a hosszadalmas, és az eljárási szabálytalanságok miatt újra megismételt eljárások tavaly, illetve idén jutott el bírósági szakba.
Most azért kellene börtönbe vonulnia, mert amikor 2004-ben az államfői posztért indult, illegális eszközökkel gyűjtött pénzt kampányához. A vádirat szerint rávette a Bákó (Bacau) megyei építkezési felügyelet vezetőjét egy szakmai tanácskozás megszervezésére. A „Minőség trófeája" címet viselő konferenciára főként építési vállalkozásokat hívtak meg. Részvételi díj címén magánszemélyektől 125, a cégektől pedig 400 eurós belépődíjat szedtek.
A rendezvényen végül 1,6 millió euró gyűlt össze. A pénz ezután négy olyan céghez került, amelyet Nastase két bizalmasa ellenőrzött. Innen egy másik társasághoz folyt át, amely aztán pénzelte a kampányt. Nastase végül az államfőválasztáson alulmaradt Traian Basescuval szemben.
A Zambaccian utca
A volt kormányfőt tavaly márciusban a Zambaccian-ügyben három év felfüggesztett börtönre ítélték zsarolásért, de a csúszópénz elfogadásának vádja alól felmentették (a Zambaccian annak az utcának a neve, ahol Nastase egyik háza található). Szintén három év felfüggesztettet kapott a politikus felesége, Dana Nastase, Irina Jianut, az állami építkezési felügyelőség volt igazgatóját pedig három év letöltendő börtönnel sújtották.
A szerteágazó ügyben 2010-ben emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a Nastase házaspár ellen. A nyomozás több szálon indult. A vádhatóság figyelmét egy 1998-as ingatlanügy keltette fel, amikor Nastase még szociáldemokrata politikusként egy 700 négyzetméteres telket vásárolhatott meg jóval áron alul, 11 ezer dollárért, azaz a valós piaci ár huszonötödéért.
A vád szerint Nastasét és feleségét 2002 és 2004 között több alkalommal összesen mintegy 630 ezer euró értékben vesztegették meg készpénzzel, értéktárgyakkal és különböző anyagi ellenszolgáltatásokkal. A pénz egy része Irina Jianutól, a Bákó megyei építési felügyelőség volt vezetőjétől származott. Ő tulajdonképpen így „vásárolta meg" funkcióját, azaz Nastase kormányfősége idején is megtarthatta a fontos posztot.
A házaspár nagy értékben kapott Kínából bútorokat, elektromos berendezéseket és dísztárgyakat. A megvesztegetés része lehetett Nastase családi házainak felújítása is, az ügyészek szerint ugyanis a volt kormányfő ezeket a munkálatokat soha nem fizette ki. Az egyik ingatlan a bukaresti Zambaccian utcában található.
A vádirat tartalmazta azt is, hogy amikor 2006-ban az ügyészség már vizsgálódott, Nastase a képviselőház elnökeként megfenyegette az ügy egyik érintettjét, Ioan Păunt, Románia akkori kínai konzulját, aki az egyik tanú volt a volt kormányfő elleni megvesztegetési gyanúsítások perében.
Tamara néni pénzt utalt
A „Tamara néni” néven elhíresült ügyben végül felmentették Nastasét, nem volt ugyanis bizonyítható a korrupció ténye. A vádirat szerint 2000 novemberében, amikor Nastase még csak parlamenti képviselő volt, arról értesítette őt Ioan Melinescu a Pénzmosást Megelőző Országos Hivatal egyik tagja, hogy a hivatal vizsgálódni kezdett ellene egy ügyben. Felesége bankszámlájára ugyanis 400 ezer dollárt utalt át egy Tamara Cernasov nevű magánszemély.
A vádirat szerint a pénzmosás elleni hivatal munkatársa azt ajánlotta fel Nastasénak, hogy eltünteti a dossziét. A politikus elfogadta az ajánlatot, és amikor miniszterelnök lett, Malinescut azonnal kinevezte a pénzmosás elleni hivatal elnökévé. A hivatalban ezután el is tűnt a 400 ezer dolláros utalásról szóló akta. Az ügyészség szerint Melinescu a dossziét az ügyben korábban is közvetítő szerepet vállaló Ristea Priboinak, a miniszterelnök tanácsosának adta át azzal, hogy juttassa el Năstaséhoz. A dossziét mégsem sikerült teljesen eltüntetni. 2007-ben az Evenimentul zilei napilap közölt belőle részleteket. Nastase felesége ezután nem tudta igazolni a bankszámláján megjelent pénz eredetét. Azt állították, hogy egy örökösödési ügyről van szó, ők festményeket és ékszereket kaptak Tamara nénitől, akinem más, mint a a kormányfő feleségének 91 éves nagynénje. Kiderült az is, hogy a „gazdag nagynéni" egy bukaresti tömbházban lakik igencsak szerény körülmények között.
Nastase hevesen védekezett vádak ellen. Azt mondta, Melinescut nem is ismerte személyesen és nem is ő nevezte ki, hanem a korábbi igazságügy-miniszter javasolta a tisztségbe, a kormány csak elfogadta ezt. Az ügyben vizsgálat indult Ristea Priboi ellen is, akit megvesztegetésben és kenőpénz elfogadásában való bűnrészességgel gyanúsítanak.
Ebben az ügyben végül 2011 decemberében első fokon, nem jogerősen felmentették Nastasét, miután az ügyészeknek nem sikerült bizonyítaniuk, hogy azért nevezte volna ki 2000-ben Ioan Melinescut a pénzmosás elleni hivatal élére, hogy az megakadályozhassa a felesége elleni vizsgálatot. MTI. Erdély.ma

Tánc(ol) az egész világ!?
Végzett az első koreográfia szakos évfolyam
Több mint négy évvel ezelőtt merült fel a gondolat a Színművészeti (ma Művészeti) Egyetem vezetőségében, hogy a mozgásművészet egyre erősbödő hangsúlyosságának – tehát lényegében a kor parancsának – figyelembevételével a színpadi művészetek oktatásának körében kiépítsen egy újabb szakirányt. Hosszú előkészületek (más egyetemek tanterveinek tanulmányozása, a lehetséges oktatói gárda kialakítása, a tananyag meghatározása, az egyes tantárgyak leírása, a lehetséges felvételizők körének felmérése stb.) után ezelőtt három évvel útjára indult az első évfolyam, s a gyorsan repülő idő máris megszülte elsőként érvényes, a hazai magyar felsőfokú oktatásban licenciátust igazoló diplomákkal a tarsolyukban útnak induló végzősöket.
Nem akármilyen évfolyam volt ez. Túl az úttörés nehézségein illik megvilágítani más, egyébként korántsem mellékes körülményeket. Az intézet vezetősége (akárcsak a közel egy évtizeddel korábban indított bábos képzés esetében) figyelembe vette azt a nem elhanyagolandó tényt, miszerint létezik az országban néhány jelentős táncegyüttes, köztük elsősorban a vásárhelyi Maros Együttes (a Székely Népi Együttes utódja, mely a műfaj történetében a Székely Színház megfelelőjének tekinthető mind a misszióját, mind a színvonalát, mind pedig a művészeinek rangját tekintve, lett légyenek azok táncmesterek, énekes szólisták, zeneszerzők, táncosok). Mivel felsőfokú táncoktatás nem létezett eddig, ezek a művészek évtizedeken át igazolt szakképesítés nélkül, igen alacsony fizetési besorolásban végezték rendkívül nehéz munkájukat, igen nagy területen ápolva és terjesztve a hagyományőrző népzenét, táncot. Az induló szakon lehetőség nyílott a diplomaszerzésre, és azoknak a szakembereknek a felfejlődésére, akikre pedagógusként, oktatóként, koreográfusként építeni lehet a jövőben mind a felsőfokú képzésben és kutatásban, mind a néptáncmozgalom területén.
Néhány elszánt táncos vállalta a kalandot: járni az egyetemre, tanulni, vizsgázni, közben elvégezni az együttesben a kirótt művészi feladatokat, s nem egy esetben a család életvitelében is részt venni. Sok egyeztetési nehézség, fogcsikorgató munkamenet és áttanult éjszaka verejtéke azonban meghozta a gyümölcsét: az évfolyam tagjai becsülettel helytálltak, tejesítették a licencvizsga szigorú követelményeit, melyek között első helyen állt egy saját összeállítású színpadi produkció koreográfiájának megtervezése és színpadra állítása. Ezeket a vizsgaelőadásokat láthattuk az elmúlt hetekben a Maros Művészegyüttes kövesdombi székházában, a Nemzeti Színház és a Stúdió Színház színpadán, illetve egy tanteremben. A végzősök különböző emberanyaggal dolgoztak, jórészt saját maguk menedzselték produkcióikat. Volt, aki hivatásos táncegyüttessel, vagy folyamatosan működő műkedvelő csoporttal vitte színre előadását, mások az általuk irányított iskolai csoportokkal vagy színészosztállyal dolgoztak. Megtapasztalták a színházi munkában elengedhetetlen együttműködések fázisait, segítették munkájukat rendezők, színészek, dramaturgok, zenészek, látványtervezők, alkalmanként irányító szaktanárok is vigyázó szemmel a munkafolyamatokat. Külön elismerés és köszönet illeti az előadásoknak helyet, próbalehetőséget és technikai hátteret biztosító Maros Együttes és a Nemzeti Színház vezetőségének. Nem utolsósorban örömmel és hálával üdvözölendő az előadások nézőterét majd minden alkalommal megtöltő közönség, mely újfent a táncművészet iránti növekvő érdeklődést, a műfaj (s ezen belül – miért ne mondjuk ki – a koreográfia szak) létjogosultságát igazolja.
Röviden, a minőségi sorrend felállításának igénye nélkül idézzük fel az alkotókat, produkcióikat:
Ivácson László a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetőjeként ült be három éve az "iskolapadba" és a magas szintű profi együttesnek A MaszkUra című, egyébként sorozatban is nagy sikerrel játszott táncszínházi előadásával vizsgázott. Neves munkatársi gárdájában olyan nevek találhatók, mint Orza Calin, Gálber Attila, Bordás Attila, Orbán Ferenc, Furik Rita és mások.
Benő Barna a nyárádszeredai Bekecs együttes vezetőjeként a Török Viola által színre vitt táncszínházi adaptáció, a Nemzeti Színház színpadán varázslatos hangulatban bemutatott Csongor és Tünde koreográfiájával vizsgázott, újfent bizonyítva, hogy az általa irányított együttes erőteljesen kopogtat bebocsátásért a hivatásos néptáncegyüttesek kapuján.
Varó Huba, aki a küküllőmenti néptáncok gyűjtésében is jeleskedik, a dicsőszentmártoni Kökényes együttessel vitte színre a But-Nasul Ilarimos (Halálos szerelem) című táncjátékát (melyben a táncházi indíttatású részletek mellett dramaturgiai egységbe, színpadi helyzetekbe szervezetten cigány táncmotívumok, kontaktelemek és tangóvariáció is szerepelt.
Deák Orsolya a másodéves színészosztály keretében a zenés színészet elnevezésű tantárgyba építve a híres Ettore Scola által rendezett A bál című film alapján készült forgatókönyvet vette alapul, és az elmúlt nyolc évtized elénekelt világslágerei segítségével megidézett divatos táncait színpadon megelevenített élethelyzetekbe sűrítve mutatta be.
Szász Péter a Napsugár néptáncegyüttessel színpadra állított Mese-remix (Seregélytánc) című táncszínházi előadással vizsgázott, mely egy mese világos, tisztán, figyelemre méltó stílusérzékkel és mértéktartással színpadi táncban megfogalmazott atmoszféráját költői érzékkel elevenítette fel. Szerencsés ötlet volt a narrátor (Köllő Nándor színészhallgató) szerepeltetése, melynek révén sajátosan humoros és interaktív elemek színezték az előadást.
Lengyel Ildikó előadásának címe is – Vándorút – jelzi a szándékot: az ősi eredetektől elindulva a kultúra alakulásának hosszú vándorútján különböző hatásokkal találkozunk, más népek táncainak motívumai idéződnek meg, el egészen a keleti mozgáskultúrát idéző divatos taekwondóig, mintegy az interkulturalitás és a hagyományőrzés egyensúlyának megtapasztalásaként. Közreműködött a Napsugár gyermek-néptáncegyüttes és az Xplozív Taekwondo Team olimpiai gyermeksportcsapat.
Érdekes színfolt volt a vizsgaelőadások sorában a Szedem szép virágom című produkció, melyet Kásler Magda állított színpadra a szabédi Fürge lábak elnevezésű tánccsoporttal. A groteszk, humoros elemek, a színpadi maszkok eredeti használata jó stílusérzékkel épült az előadás néptáncelemeibe. A csoport irányításában feltűnően érvényesültek az irányító hallgatónak a gyerekek képességeit kibontó pedagógusi érdemei.
Törzsök (Tóth) Zsuzsánna a segesvári Kikerics néptáncegyüttes tehetséges és bájos zsenge korú táncosaival állította színpadra vizsgaelőadását a kissé bohém hangulatot idéző Szélávi címen. Az együttes produkciója hangulatával, játékosságával kellemes meglepetést szerzett a közönségnek.
Szabó Piroska Világnyelv című vizsgaelőadását iskolás gyerekekből verbuvált csapattal vitte színre. Akárcsak az előbbi esetben, itt is örömmel konstatálható az az elkötelezettség, mellyel a hallgatók igyekszenek egyrészt a hagyományőrzés révén a néptánc "anyanyelvének" elsajátíttatására, másrészt a gyerekszereplők egyéniségéhez szabottan élményszerűvé tenni a játékot. Ennek a missziónak a felvállalása a végzős osztály tagjainak külön érdeme.
Végezetül álljon itt a három éven át szorgoskodó szaktanárok neve: András Lóránt, Luca Kinga, Szőke István, Rokaly Vilmos. Ők és az időnként meghívott vendégtanárok biztosítják a koreográfus-oktatás egyre emelkedő szakmai színvonalát.
Kovács Levente. Népújság (Marosvásárhely)

Tisztelgő megemlékezés
Szabó Lajos 100. születésnapján
Szabó Lajos drámaíró, egyetemi tanár, színháztörténész, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem (az egykori Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet) alapító rektora Alsóbölkényen született pontosan száz éve, 1912. szeptember 20-án. Középiskoláit a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban végezte (1931), majd a kolozsvári I. Ferdinand Király Egyetemre iratkozik be, s itt szerez tanári diplomát magyar nyelv és irodalom–filozófia–esztétika szakon (1938). Színházi utóképzése az 1939. szept. 1–1941. jún. 30. közötti időszakban történik: a bölcsésztanulmányait befejező fiatalember ekkor kerül ki Magyarországra, közel két évre, egy félhivatalos színházi rendező- és vezetőképző tanfolyamra, a budapesti Nemzeti Színház igazgatójának, Németh Antalnak az irányítása alatt.
A budapesti szakmai tapasztalatok alapján nevezik ki 1941. július elsejétől az újjászervezett Kolozsvári Nemzeti Színház művészeti és igazgatói titkárává. E minőségében Szabó Lajos szürke eminenciása volt a Kolozsvári Nemzeti Színház 1941–1944 közötti időszakának. Időközben, 1941 decemberében a Kolozsvári Nemzeti Színház mellett egy hivatalosan intézményesített és államilag finanszírozott színi tanoda is megkezdte működését, a Kolozsvári Magyar Állami Konzervatórium szintén felújított szervezeti keretében, annak színművészeti tagozataként. A színház szakemberi gárdájából összeálló tanári karban Szabó Lajos az egyetemes drámairodalom története elnevezésű diszciplínát tanította. Tanártársai közül Tompa Miklós és Kőmíves Nagy Lajos nevét kell kiemelnünk: hármuk neve hamarosan újból együtt bukkan fel a negyvenes évek második felében, akkor már a román állami keretek között megszervezett magyar felsőfokú színészoktatás intézményesítése kapcsán.
1944. október elején, a háborús események kaotikus kavargásában, a Kolozsváron maradt színházi személyzet egyetlen szóba jöhető vezetőjeként Szabó Lajos volt az, aki a budapesti kiürítési parancs ellenére megakadályozta a színház legfontosabb felszereléseinek elszállítását. Feltételezésem szerint ez a rendkívül kockázatos kiállás később döntő módon határozta meg vezetői kiválasztását a romániai magyar felsőfokú színészképzés élére, s talán ez óvta meg attól a letartóztatási hullámtól is, amelynek Balogh Edgár a Bolyai Egyetem, Csőgör Lajos pedig a marosvásárhelyi orvosi intézet rektoraként esett áldozatul 1949 novemberében.
Szabó Lajos 1946–1950 között Kolozsváron az ekkor formálódó, többször átszervezett magyar tannyelvű színészképzés oktatója, 1950-től a Kolozsváron létrehozott színiakadémia, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanulmányi igazgatója. 1954 őszén együtt költözött az áthelyezett intézettel Marosvásárhelyre, ahol huszonkét évig rektora az eredeti nevét változatlanul megtartó intézménynek. 1976 júniusi leváltása után tanszékvezető tanár marad, s a következő tanév végén vonul nyugdíjba (1977. július 1.).
A visszaemlékezők egybehangzóan karizmatikus vezetőként idézik alakját: pályájának három évtizede meghatározta a romániai magyar színészoktatást, és máig érezhetően beépült az általa vezetett intézmény történetébe – gondoljunk itt elsősorban a rektorsága idején épült Stúdió Színházra.
"Úgy adta éveinek javát – három évtizedét – a főiskola élén, valami olyan emelkedettséggel, olyan puritánsággal és természetes háttérbe húzódással és hűséggel, amilyet talán csak színháztörténetünk régi legendás alakjairól jegyzett fel az emlékezés" – írja róla hetvenedik születésnapjának évében a volt tanítvány, Marosi (Farkas) Ildikó. Szabó Lajos a következő év augusztusában ment el: halálakor nem volt még hetvenegy éves. Ami azóta történt emlékének és életművének ápolása körül, arról az embernek Kosztolányi háromsorosa jut eszébe:
"Utókor?/ Megyünk az úton s elfödi nyomunk a / futó por."
Bár Szabó Lajos nyolc drámája közül hat sikeresen kiállotta az erdélyi magyar színpadok próbáját, e drámáknak csupán fele jutott el a könyvkiadás vagy a folyóiratközlés nyilvánosságáig. Szabó Lajos magától értetődő, jelleméből adódó puritánsággal szorította háttérbe alkotói-szerzői ambícióit, amikor művei kiadásáról vagy előadásáról volt szó.
Születésének idén esedékes centenáriumán – az intézményalapítói és -vezetői munkásságát megörökítő emléktábla mellett – Szabó Lajos három legsikerültebb drámájának egy kötetben való megjelentetését gondoltuk a hozzá leginkább méltó tiszteletadásnak. A centenáriumi ünnepség alkalmából megjelenő első kötet három, időben az egész életművet átfogó és reprezentáló alkotást tartalmaz, amelyeknek sokatmondóan szoros, már-már trilógiára emlékeztetően szerves a tematikai kapcsolódása (Viharlámpás, 1943; Menekülés, 1957; Hűség, 1976). A három dráma közül kettő most jelenik meg első ízben. A kötet szakmai bemutatóját a Stúdió Színház homlokzatára felkerülő Szabó Lajos-emléktábla avatásának napjára időzítjük. Reményeink szerint a szélesebb nagyközönséget november közepén, a könyvvásár találkozóin és rendezvényein tudjuk elérni és megnyerni Szabó Lajos műveinek újrafelfedezése számára.
A tervezett második kötetben Szabó Lajos két történelmi drámáját jelentetjük meg, a legismertebb művének tekinthető Mentséget, illetve a Bethlen Miklós életét és korát bemutató A kancellár című történelmi drámát. E második kötetben tervezzük közzétenni Szabó Lajos színháztörténeti munkásságának néhány kiemelkedően fontos írását, illetve az életművet összegező válogatott bibliográfiát is*.
* Kiadja az UARTPress, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Kiadója
Lázok János
Szabó Lajos (Alsóbölkény, 1912. szept. 21.–Marosvásárhely, 1983. aug. 13.)
Az 1954-ben Marosvásárhelyre költöztetett Színművészeti tanintézet első rektora, Szabó Lajos
Népújság (Marosvásárhely)

Kiállítás gróf Bánffy Miklós hagyatékából
Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) gróf Bánffy Miklós művész-politikus pályájának megismerése érdekében vándorkiállítást hozott létre. Csíkszeredában a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai Galériájában csütörtökön 17 órától nyitnak meg. A tárlatot Szebeni Zsuzsa kurátor, az OSZMI színháztörténésze mutat be.
Losonczi gróf Bánffy Miklós (Kolozsvár, 1873. december 30. – Budapest, 1950. június 6.) az egyik legnagyobb erdélyi földbirtokos család tagja, az egyik legsokoldalúbb közéleti erdélyi magyar személyiség volt a 19. században. Író, grafikus, díszlet- és kosztümtervező, színpadi rendező, politikus és külügyminiszter. Bármerre is sodorta a sors, mindenhol megállta a helyét. „Érdekes, hogy Maga sem szeret tervezni. Én sem tettem soha. Álmodozni, elképzelni igen, de tervezni nem. Engem is a sors dobott ide-oda, diplomáciába, képviselőségbe, intendánssá tett és külügyminiszterré, anélkül, hogy valaha ilyet tervszerűen akartam volna. A fontos csak az, hogy az ember megállja a helyét ott, ahová állítják. Eredetileg festő akartam lenni és író lett belőlem” – fogalmazta meg Bánffy Miklós, a Bánffy Katalinhoz írt levelében (Kolozsvár, 1948. április. 7.). A tárlaton látható a gróf jurátus díszkardja, valamint a sepsiszentgyörgyi múzeum számára készített Csaba királyfit ábrázoló üvegablak-terve. Megtekinthető továbbá a Stróbl Alajos által Bánffyról készített bronzszobor. A kiállítás egyik színfoltját képezik a könyvillusztrátor Bánffynak az 1921-es génuai békekonferencián készített karikatúra-reprodukciói – vázolta fel a lényegesebb látnivalókat röviden a kiállítás kurátora, Szebeni Zsuzsanna. A vándorkiállítás elsődleges célja Bánffy Miklós színházhoz kötődő munkásságának bemutatása – mondta el Szebeni Zsuzsanna. Hozzátette, első ízben lesz látható Az ember tragédiája 1935-ös színrevitelének rendezőpéldánya, a kiállítás egy másik különlegessége pedig a Varázsfuvola Éj királynője jelmezének rekonstrukciója. Az utóbbi esetében megjegyezte, hogy a gróf annyira színvonalasan megtervezte ezt a jelmezt, hogy a korabeli műhelyek nem tudták teljesen a ruhakompozíció minden egyes aspektusát megvalósítani, ezért a tervek alapján készítették a rekonstrukciót. Mivel Szebeni Zsuzsanna színháztörténész, az egykori gróf ezen a területen folytatott tevékenységéről is faggattuk. Mint mondta, Bánffy Miklós kapcsolatai a színházzal koraiak, már 17 évesen megírta Egy végrendelet következményei című darabját, amelyben ő maga is szerepet vállalt egy jótékonysági est alkalmával. Mikor 1913 és 1918 között intendánssá nevezik ki, örömmel fogadja a megbízatást, akkoriban ez a funkció a Magyar Nemzeti Színház mellett a Magyar Operaház irányítását is ő látta el – hangsúlyozta a kurátor. „Az operára szeretett volna összpontosítani, ezért a színháznál Hevesi Sándort nevezi ki főrendezőnek, aki megújította a magyar színházi világot. Ezután teljes energiabevetéssel az Operaház megújításán fáradozott. Meghívta az orosz balettet, korszerűsíttette a nézőteret, díszletraktárat, díszletfestő műhelyet létesített új rendszabályzatot vezetett be, amely alapján sokkal színvonalasabban folyhatott a szakmai munka. Mozart operáit és Verdi operáit tűzte műsorra, ezek nagyon számottevő előadások voltak, melyek az európai színvonalúvá emelték a magyar operát. Ami talán ennél is fontosabb, hogy az akkor még ismeretlen Bartók Bélát meghívta és két előadásához is díszletet készített. A korabeli kritika megírta, hogy főleg a látványvilág, a díszlettervezés szempontjából vitte világszinten élvonalba a Magyar Operaházat.” Kiemelte még, hogy a Helikonon belül Bánffy Miklós szorgalmazta hogy a színházzal többet foglalkozzanak, hogy drámapályázatot írjanak ki, stb.
Szőcs Lóránt
Krónika (Kolozsvár)

Az algyői Móra Ferenc Népszínház
A Kovászna megyei Zágonban az algyői (Szeged mellett) Móra Ferenc Népszínház szeptember 22-én mutatta be Bene Zoltán Bujdosók című drámáját, amely Mikes Kelemen egy rodostói napját jeleníti meg a nézők előtt. A színművet a sepsiszentgyörgyi születésű Kátó Sándor rendezte. Nem ez az első alkalom, amikor Kátó Sándorék színtársulata ellátogat erre a vidékre: hosszú évek óta rendszeresen visszatérő vendégek, akiket a helyiek már ismerősként, bensőséges örömmel fogadnak. Nagy esemény az ilyen színielőadás, hiszen a mai nyereségorientált világunkban kevés színművésznek adatik meg az a kiváltságos helyzet, hogy olyan közönség előtt is bemutatkozhasson, amely közönség különben talán sohasem láthatna színielőadást. Hogyan lehetséges ez? Hogyan alakulhatott meg Magyarországon egy olyan színház – az algyői Móra Ferenc Népszínház – amely közönségének döntő része a Kárpát-medence legtávolabbi, legeldugottabb szegleteiben lakik?
A válasz megadásához kissé vissza kell kanyarodnunk az időben. Kátó Sándor színművész a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola elvégzése után a 1972-ben a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színházhoz került, majd négy év után a Temesvári Állami Magyar Színházhoz szerződött. Abban az időben a romániai magyar színházaknak az volt a legfontosabb feladatuk, hogy a tömb- és a szórványmagyarságot színházi előadásokkal lássák el. A fiatal színész ílymódon keresztbe-kasul bejárta Erdélyt, és ez egész életére meghatározta művészi pályájának irányvonalát. 1977-től filmszerepeket kapott Magyarországon, és tagja lett a Budapesti Nemzeti Színháznak, majd a Szegedi Nemzeti Színháznak, de a sikerek dacára is hiányérzete volt: hiányzott a legelhagyatottabb, a legkiszolgáltatottabb közönség, a távoli helyeken, szórványban élő magyarság.
Kátó Sándor 1994-ben a Szabadkai Népszínházhoz szerződött, ahol már több lehetősége volt a nyelvileg elszigetelt, kis magyar közösségek látogatására. A végső megoldás, az évtizedekig érlelődő álom beteljesülése azonban néhány évvel később következett be: 1998. március 14-én a Szeged melletti Algyőn megalakult a Móra Ferenc Népszínház, amelyet az Algyői Faluház fogadott be. Avatóbeszédet Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének akkori elnöke mondott, de ott „bábáskodott" a Népszínház megszületése körül Bíró Zoltán és Pozsgay Imre, Tóth Károly és az Ötágú Síp Kulturális Egyesület is. A nagy munka immáron elkezdődhetett, és hét év elteltével Bene Zoltán író a következőket írja: "Kátó jeles erdélyi és magyarországi társulatok tagjaként, filmszínészként megtapasztalta a csillogás világát, mégis a vidéki színjátszásra, sőt a vándorszínészetre tette fel életének utóbbi tíz évét. Mikor ennek okáról faggatják, nem egyszer Sík Ferenc szavait idézi: „túl úri ez a világ nekünk”. Ami Kátó Sándor esetében annyit jelent(het), hogy nem tudja, mintegy genetikailag képtelen megtagadni a gyökereit. Ebből táplálkozik, táplálkozhat a szórvány iránti elkötelezettsége is, aminek az algyői Móra Ferenc Népszínház, nemes értelemben véve, egyik eszköze."
Az algyői Móra Ferenc Népszínház hiánypótló szerepet vállal, hiszen a magyar vidék és a határainkon túli, magyarlakta területek színházigényét próbálja kielégíteni művészi fokon. A repertoárban a népszínművek mellett jelentős helyet foglalnak el a magyar történelem egy-egy szeletét bemutató művek, de a Molière-darabok által állított tükörben rácsodálkozhatunk emberi természetünk visszásságaira is.
A Csángó Rádió Guzsalyos műsora azzal a nem titkolt szándékkal kereste fel Kátó Sándor művész urat, hogy gyimesi és moldvai vendégszereplésre invitálja azokat a művészeket, akik már nagy sikerrel járták be Arad, Temesvár, Brassó nagy színpadain kívül Horvátország, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna, Románia legkisebb kultúrházait is.
csangoradio.ro
Erdély.ma

A magyar ál-baloldal természetrajza
A magát baloldalnak nevező politikai amőba annak köszönheti többek között választói bázisának viszonylagos stabilitását, hogy a választók nagy része a baloldallal a szociális érzékenységet társítja. Miközben a baloldal egy ennél szélesebb politikai-politológiai fogalom, melynek a politikai elit szintjén sokkal inkább meghatározó az eszmei-ideológiai dimenziója.
A baloldal ideológiai síkon gyökereiben internacionalista, azaz nemzetellenes, hagyományellenes, azon belül vallás- és egyházellenes, voluntarista, hisz az állami erőszakban, többre tartja a „társadalommérnökséget” a kipróbált hagyományos intézmények működésénél, a szerves fejlődés helyett a múltat „végképp eltörölni” igyekszik. Mindez éppen úgy áll a liberalizmusra, mely áldott emlékű püspökünk, Márton Áron szerint is megágyazott eszmeileg a bolsevizmusnak, mint szociál-demokráciára, a szociál-liberalizmusra, szocializmusra és kommunizmusra. Az eszmei gyökerek közösek.
Mégis az emberek nagy többsége a „baloldal” kifejezés hallatán a szociális háló sűrű szövésére gondol, az elesettek felemelésére, az esélyegyenlőséget célul kitűzőkre. Miközben ezeket a programpontokat a keresztény szocializmus és a nemzeti szocializmus is zászlajára tűzte. A nemzeti szocializmus szókapcsolat közép-, de lehet, hogy hosszú távon diszkreditálódott azzal, hogy a Harmadik Birodalomban összekapcsolták a rasszizmussal és egy embertelen diktatúrával. Ami nem jelenti azt, hogy ez a politikai program-kapcsolódás szükségképpeni lenne, mint ahogy a katolicizmus sem jelent szükségképpen inkvizíciót s a liberalizmus sem jelent feltétlenül anarchiát. Mi több, a következetes nemzeti alapállás, a gazdasági síkon értelmezett baloldaliságból, a szociális érzékenységből szükségképpen kell valamennyit integrálnia.
A nemzet-centrikus gondolkodásmód ugyanakkor nem szükségképpen irányul bárki más ellen: az erdélyi magyarság megszokhatta, hogy ha egy román politikai erő a nemzet fontosságát hangsúlyozza, akkor az létében támadja közösségünket. Ennek a sajátos román történelemfejlődés az oka, azon belül elsősorban Erdély sikeres elorzása a Magyar Királyságtól. Emellett a nemzeti gondolat szalon-képtelenítésére a baloldal tudatosan törekszik, s előszeretettel, tudatosan mossa össze a nemzeti öncélúságot a sovinizmussal, idegen-ellenességgel, rasszizmussal, antiszemitizimussal, nácizmussal és fasizmussal. Többnyire alaptalanul.
A posztkommunista baloldal a rendszerváltás után lényegében ideológia nélkül maradt. Tellér Gyula, az egyik leglényeglátóbb magyar közgazdász megfogalmazásában „ideológiájuk egyik fele a kapitalista magántulajdonra áthangszerelt szocialista internacionalista hatékonyságideológia. A társadalom többi részére nézve pedig a nyitott társadalom és a másság tisztelete ideológiai zászlaja alatt tovább folytatták az elődcsoportjaik által már a szocializmusban megkezdett támadást a nemzeti öntudat és önbecsülés, az önálló magyar történelemkép, a keresztény alapú közmorál ellen, illetve ezek reprodukciós intézményei és folyamatai ellen.” Mindemellett a magát baloldalnak nevező politikai konglomerátum a világot globalizáló s térségünket gyarmatosító Új Birodalom helyi adminisztrációjaként működik, azaz segédkezik az ország kifosztásában, a pénzszivattyúk működtetésében, hogy Bogár László professzor szóképével éljek, főszerepet vitt a nemzeti vagyon kiárusításában, és mindent képvisel, csak az elesetteket, a bérből és fizetésből élőket nem.
Mindaz, amit eddig leírtam, nem mond semmit az alternatíváról és semmiképpen sem értelmezendő a Fidesz burkolt reklámjának. Ha a Fideszből kivonjuk az Új Birodalom intézményei és politikusai által legtöbbet támadott Orbán Viktort, és helyettesítjük mondjuk valakivel az alvezérek közül, a különbség a globalizáció szempontjából a baloldalhoz képest elenyésző lesz. S a Fidesz Orbán Viktorral az élen is követ el hibákat, amint azt Ángyán professzor feltáró munkája vagy a kulturális finanszírozás keretében a nemzetellenes orgánumok pénzelése is igazolja, hogy most ne beszéljek arról, hogy az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színházban nemzetgyalázó darabokat lehetett bemutatni a 2010-es kétharmados győzelem után.
Visszatérve a „baloldalra”, e társaság most készül egy olcsó trükkel harmadszor is beetetni a magyar választópolgárokat. 2002-ben az esetlen, kommunikáció-képtelen Medgyessyből emberközeli, szerethető figurát csináltak médiaerejükkel és választást nyertek vele. Miután kiderült, hogy ezt nem tudják megismételni, előhúzták a tarsolyból a kiemelkedő színészi és retorikai képességekkel bíró Gyurcsányt, akivel az élen megnyerték a 2006-os választásokat. A nyolcéves szocialista-szabaddemokrata szabadrablás annyira lepusztította az országot, hogy a 2010-es vereség kódolt volt. Ebbe hagyták belefutni a mindenféle karizmának híján való Mesterházyt. Most pedig azt remélik, hogy a beszállítóit a Hajdú Bét vezetőjeként ki nem fizető és ezzel több embert öngyilkosságba kergető korábbi MSZP-s miniszter, majd miniszterelnök Bajnai Gordont külső és belső globalista erőösszefogással sikerül felépíteni 2014-re.
Meglátjuk, hogy a magyar választók hagyják-e magukat ugyanazon politikai bűnszövetkezet által ugyanazzal az olcsó trükkel harmadszor is megtéveszteni.
Borbély Zsolt Attila
Nyugati Jelen (Arad)

Művészeti kiadványok a könyvvásáron
Rengeteg kiadói újdonság, könyvbemutató, szerzői est, járulékos esemény várja a közönséget a november 15–17. között zajló 18. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron. Ma mindenekelőtt két képzőművészeti albumra hívjuk fel a figyelmet. Mindkettő a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó kötete, szerzőjük azonos, Nagy Miklós Kund művészeti író.
Az Élet-Jelek sorozat 5. összeállítása Bálint Károly, marosvásárhelyi szobrászművész életművét, több mint fél évszázados alkotói pályáját, szobrászata legszebb alkotásait ajánlja a művészetkedvelők figyelmébe.
A szépség, a tökélyre való törekvés jegyében született számos köztéri műve, megannyi kecses, harmonikus nőalakja lelhető fel az igényes kivitelezésű, elegáns albumban, és Bálint művésszé válásának körülményeire, fontos állomásaira, művészi hitvallására is rátalál a könyvben az olvasó.
Fiatalabb pályatársa, Kuti Dénes szovátai festőművész a kiadó gyakorlatához igazodva a Műterem-sorozat alanyaként lép az olvasóközönség elé. A korábbiaknál tetszetősebb külsőben, kemény kötésben megjelentetett kiadvány a csíki könyvműhely e jelentős vállalkozásának immár 37. darabja. Kuti különleges ragyogású, titkokat sejtető reprezentatív festményei, hiperrealistán aprólékos, álomszerűen valóságfölötti zöld kompozíciói sorjáznak a műmellékletben, amelyhez szervesen illeszkedik a vallomásos szövegtest.
A köteteket a könyvvásár második napján, november 16-án, pénteken ismerhetik meg közelebbről az érdeklődők. 18 órakor a Bernády Házban zajló Pallas-esten a kiadó többi újdonságát is ajánlják a könyvbarátoknak, majd ezt követően tárlatnyitóval egybekapcsolva kerül a közönség elé a két album. Bálint Károly kisplasztikáiról és Kuti Dénes festményeiről Sebestyén Mihály író és a szövegek szerzője, Nagy Miklós Kund beszél.
A Pallas-Akadémia ezúttal Albert Ildikót (Örökzöld tabuk), Ambrus Tündét (Székely falutízesek), Bodgán Lászlót (Münchhausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában), Borsodi L. Lászlót (Feljegyzések a földről), Ferencz Imrét (Madárkirakat), Kozma Máriát (Régiségek Gyergyóból), Kristó Tibort (Kárász Karcsi, a csalhal), Mészáros Sándort (A pekingi követség) és Tamás Tímeát (A karácsonyi hangyalka) szólaltatja meg találkozóján.
A Nemzeti Színházban a Pallas-Akadémia standjánál a szerzők november 15-én 15 órától (Albert Ildikó, Bogdán László, Kozma Mária, Mészáros Sándor), 16-án 13 órától (Ambrus Tünde, Kákonyi Csilla Banner Zoltán róla írt kötetével, Kozma Mária, Mészáros Sándor), 14 órától (Albert Ildikó, Bálint Károly, Kákonyi Csilla, Kuti Dénes, Nagy Miklós Kund), majd 15 órától (Borsodi L. László, Ferencz Imre, Kristó Tibor, Tamás Tímea) dedikálnak.
November 16-án délután 4 órakor a Nemzeti Színházban Balázs Lajos új kötetét is megismerhetik. A Rituális szimbólumok a székely-magyar jelképkultúra világából című könyvet a kiadó főszerkesztő-helyettese, Sarány István mutatja be. Másnap, szombaton délután 2 órakor ugyanott Mészáros Sándor A pekingi követség című könyvéről Kozma Mária főszerkesztő beszél.
Népújság (Marosvásárhely)

Tóth Erzsébetre emlékeztünk
Tóth Erzsébet, a népdaléneklés kitűnő énekművészének szíve 2011. november 26-án szűnt meg dobogni. Emlékét ápolni, munkás, sikerekben gazdag életével példát mutatni a jövő nemzedéknek megtisztelő feladatának érezte a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, a Maros Művészegyüttes és a Maros megyei EMKE. A szervezők összefogása szép és tartalmas estét eredményezett. A Maros Művészegyüttes termét megtöltötte az emlékező közönség, bár városunkban aznap a Nemzeti Színház és a Kultúrpalota nagytermében is zenés műsorok kerültek bemutatásra. Csak zárójelben jegyzem meg – gyakran tapasztaljuk a művészi rendezvények egy napra eső bőségét, hiszen kiállítás- megnyitók, koncertek, találkozók, megemlékezések, a színház, a bábszínház, Stúdió színház, filharmónia előadásaiból válogathat egy-egy késő délután vagy este a marosvásárhelyi közönség. Ilyenkor, a bőség zavarával küszködve, fővárosnak érzem városunkat. Ha már elveszítette székely fővárosi státusát, a nívós művészi programok fővárosává nőtte ki magát.
A Tóth Erzsébet-emlékest mottója a Kiss Júlia, a Református Kollégium diákja által nagy érzékenységgel előadott Király László Halljátok-e a dalt? című verse volt. A Székely Népi Együttes olyan alapokat rakott le, amelyre a "jókedvű nemzedékek" nyugodtan építkezhetnek. Ezt sugallta Kilyén Ilka műsorvezető, amikor a hajdani legendás együttes jelen lévő tagjait színpadra szólította. Egy szál virágot megérdemeltek volna… Hajaj, a szegénység… a közönség tapsa megannyi virágszál volt. Gellért Márta, a Lorántffy Egyesület alapító tagja Tóth Erzsébetre, az alapító elnökre és közéleti emberre emlékezett, Sántha Rezső pedig a népi együttes csapatszellemére, magas művészi mércéjére és Tóth Böskének a mindig, a legnehezebb körülmények között is színvonalas színpadi jelenlétére. Dr. Ábrám Zoltán az EMKE megbecsülését juttatta eszünkbe, amikor a díszpolgárságra való jelölés iratcsomóját, dokumentációját összeállította. Ennek a megbecsülésnek a jegyében, mint bejelentette, ezután a Maros megyei EMKE által minden esztendőben kis- és általános iskolásoknak szervezendő népdaléneklési versenyt ezután Tóth Erzsébetről nevezik el. Kelemen Attila Botond, a Bolyai líceum kisdiákja gondolatgazdagon mondta el Horváth István Tornyot raktam című versét, Kiss Júlia pedig egy Szőcs Kálmán-verssel emlékeztetett azokra a nehéz időkre, mégis hőskorszakra, amikor a népi együttes és Tóth Erzsébet, a vele sokszor párban énekelő Széllyes Sándor fáradságot nem kímélve vitték a dalt, néptánc- és énekkultúránkat a legeldugottabb falucskába is. Mert a dalt hallatni kellett, nehogy, mire a jókedvű generációk felnőnek, feledésbe menjen. A Füzesi Albert vezette Napsugár most is kitett magáért. Szemünket és szívünket gyönyörködtetve pálpataki és vajdaszentiványi koreográfiákat táncoltak. A talpalávalót a Cinige zenekar húzta, akiket Sinkó András irányít. Ők kísérték a két fiatal énekest: Diós Brigittát és Szőllősy Katát, akik nyárádmenti illetve mezőségi népdalcsokrot adtak elő. Mindkét fiatal tehetség az EMKE népdaléneklési versenyén – ahol Tóth Erzsébet a zsűri elnöke volt – nyert, különböző esztendőkben, első díjat.
A műsor bebizonyította, hogy a hagyaték átadása megtörtént. Vannak fiatalok és még fiatalabbak, akiknek az elődöktől kapott népdal, néptánc örökség fontos. Ápolják, művelik, továbbadják.
Kiss Julianna
Népújság (Marosvásárhely)

Sas Péter: Egy emberből az marad meg, ami az emberek emlékezetében róla megmarad” (2.) Interjú a 90 éves Kiss András nyugalmazott főlevéltárossal
– A Facsádról elindult életút végül megérkezett, azt is mondhatnám, révbe jutott Kolozsvárt, mely bizonyosan különbözött a korábban megélt városok szellemiségétől.
– Kolozsvár más volt, új, számomra a kitárult reménységek városa volt. Kolozsvárra bukott diákként érkeztem. 1940 a bécsi döntés és a szerelmek éve volt. És azé a felejthetetlen facsádi nyáré, amelyről mintha megéreztük volna, hogy az utolsó, tombolt bennünk az ifjúság, az együttlét öröme. A gimnáziumban hetediktől kettéágaztak az osztályok humán és reál tagozatra. Az előbbiben a latinon és a nyelveken volt a hangsúly, a reál osztályokban a nagyon komoly matematika- és fizikaoktatáson. Mindig ragaszkodtam a barátaimhoz. Ezek jó matematikusok voltak és a reál tagozatra iratkoztak be. Én követtem őket, de nem mértem fel, hogy azon a magas színvonalon tanított matematikához és fizikához nagyon rendszeres, napi felkészülésre volt szükség. Az én érdeklődésem azonban nagyon megoszlott. Változatlanul sokat olvastam, rádiót hallgattam, szórakoztam, így aztán 1940 nyarán pótvizsgára buktam. A nyár viszont nagyon mozgalmas volt. Akkor folytak a Turnu Severin-i tárgyalások, tombolt bennünk a fiatalság, a szerelem, nem tudtam tanulni, nem is ment a vizsga. Matematikatanárom megkérdezte, miért nem megyek Magyarországra.Azt feleltem, hogy készülök menni, mert édesapámat áthelyezték Csíkszenttamásra. A nagyon igényes számtantanár nagyvonalú ember volt, Temesvár polgármesteri tisztét is betöltötte a királyi diktatúra előtt, az ellenőrizhető írásbelimre négyest adott, viszont a szóbelimre hatost, így ötös osztályzattal átengedett. A Karánsebesről jött, provinciális szemléletű fizikatanár 4,50-nel megbuktatott. Édesapám felvette a kapcsolatot a sepsiszentgyörgyi Református Kollégiummal, ahol tájékoztatták, hogy mint elnyomott, újra vizsgázhatok. Neki viszont az volt a véleménye, hogy mivel látta, hogy nyáron nem tanultam a pótvizsgára, ne vegyem igénybe ezt a kedvezményt. Mivel a szintén áthelyezett sógoromék már berendezkedtek Kolozsváron, beiratkozásra jelentkeztem a Kántor Lajos igazgató vezette Farkas utcai Középiskolai Tanárképző Intézet Gyakorló Gimnáziumába, ahova Gyöngyössy Dániel, akkor ügyvédjelölt barátom és földim kísért el. Bukott diákot nem szívesen veszek fel, mondta az igazgató, miután átnézte az irataimat. Dani barátom sovinizmust emlegetett. A válasz tömören ez volt: sovinizmus ide, sovinizmus oda, bukott diák az bukott diák. Kántor Lajos igazgató úr mégis felvett. Mi, felsősök hamar rájöttünk, hogy igazgatónk fő törekvése az iskolaépítés. Igyekezett jó, minőségi iskolát létrehozni, ami nem volt könnyű az örökölt tanári karral és a különböző helyekről érkező, több iskolát megjárt diákokkal. Keményen, jól vezette a rábízott gimnáziumot, és már a második évben sikerült a tanárok egy részét kicserélnie. A román oktatási rendszer több szempontból modernebb volt. A Károly-diktatúra idején azonban nehezebb lett a helyzet. A diákok is szembesültek a vasgárda és a király között dúló ádáz harccal. A vasgárda tudatosan Lupescunét, a szeretőt tette minden rossz előidézőjévé. De a diákok tapasztalták azt is, hogy a terrort nem lehet terrorral megfékezni. Két iskolatársunkat is a csíkszeredai gyűjtőtáborban megtizedelés során lemészárolták, minden bírói ítélet nélkül. Különben osztálytársaik jó tanuló, eszes fiúknak ismerték. Szerintük nem az antiszemitizmus vitte őket a vasgárdába, hanem a király és környezete erkölcstelensége, pénzhajhászása. Károly király emberei ugyanolyan törvénytelenül jártak el, mint a gyilkoló vasgárdisták, mert cselekedeteiket nem független bírói határozat alapján hajtották végre. Az iskolában kialakult ugyan a diákok véleménye, de oda nem gyűrűzött be a gyűlölködés.
A magyar oktatási rendszerben tetszett, hogy a tanár szabadon dönthette el, milyen végső osztályzatot ad a diáknak. Különbség volt a nyelvoktatás tekintetében is. A magyar oktatási rendszerben első évtől tanították a latint, harmadiktól a németet, ötödiktől az olaszt vagy más világnyelvet. A román nyelvet elsőtől tanították és érettségizni is lehetett románból. A román iskolákban első osztálytól a francia, harmadiktól a latin, ötödiktől pedig választott idegen nyelv volt a kötelező. Amint erről már szó esett, hetediktől választani lehetett a humán és a reál tagozat között. A diákok körében nagyon rossz szemmel néztek két típust: a magolót és a strébert. Kolozsvárt én kitűntem a magammal hozott irodalmi ismereteimmel és olvasottságommal. Rendszeresen vásároltam a magyar sorskérdésekkel foglalkozó folyóiratokat, ezeket a Méhkas Diákszövetkezet könyvesboltjában szereztem be. Móricz Zsigmond folyóiratát, a Kelet Népét, a Zilahy Lajos szerkesztette Híd számait pedig az Ursus kapualjában árusító Béla újságárusnál vásároltam meg. Amikor megtudtam, hogy a harmadik utas Németh László, Kodolányi János, Juhász Géza, Gulyás Pál átvették a debreceni Tiszántúl irányítását, előfizettem erre a napilapra. Ma is emlékszem a postán kézbesített napilap címzésére: „Kiss András 7. osztályos főgimnáziumi tanulónak”. Sajnos, ami nagyon gyakran előfordul, a szellemi tőkével rendelkezők anyagiakban szűkölködnek, így a Tiszántúlt is átadták a szerkesztők egy tőkével rendelkező kiadónak. Később házkutatástól tartva Tóth Kálmán aligazgatón keresztül folyóirataim nagy részét átadtam az Egyetemi Könyvtárnak. Ma már csak a Kelet Népe példányait és azt a szellemi tőkét őrzöm, amit akkori olvasmányaimból szereztem, a magam képére kialakított harmadik utat és a Tanút. 
– A Gyakorló Gimnázium egykori tanári karából kikre emlékszik vissza?
– Balogh László magyartanárom a Pásztortűzben közölt írásokat, rendkívül jól, szuggesztíven, élményszerűen adott elő, mindig szabadon elmondhattuk véleményünket a felmerült kérdésekkel kapcsolatban. Az a tanártípus volt, aki nem a biflázásra, hanem az irodalom megkedvelésére igyekezett rávezetni diákjait. A fizikatanárom Balogh Antal volt, aki tudott a bukásomról, de akkorra már pótoltam lemaradásomat. (Ami nem is volt nagy teljesítmény a temesvári reálban így-úgy elsajátított ismereteimmel.) Egyszer egy stréber nem volt megelégedve az osztályzatával, neki azt mondta: „Én Kiss Andrást becsülöm, aki hosszútávfutóként halad előre”. Olasztanárom Ulrich Ferenc, aki francia szakos is volt, valóságos nyelvtehetségként tűnt ki. Skrabatovics Ede a fejébe vette, hogy majd ő megtanít latinra. Feltehetően tudta, hogy az előző évben kézről kézre járattam Móricz Zsigmondnak A latin nyelv törlendő című írását. Nyolcadikban majd minden órán feleltetett. Egyikünk sem tudta akkor, hogy mennyire szükségem lesz a latin nyelvre. Módszeresen, jól tanított. Később Sajkásra magyarosította a nevét. Az egyetemen is volt beosztása. 1944 őszén még aláírta a magyar oktatóknak az egyetem továbbműködése melletti állásfoglalását. Katonakabátban hazaindult Szatmár vármegyébe, útközben agyonütötték. Természetesen az említett fiatal tanárok közelebb álltak hozzánk, és bár nem tanított bennünket, nagyon tiszteltük a nálunk valamivel idősebb, halk szavú Mikecs Lászlót, akiről az olvasottabbak tudták, hogy publikációi is vannak. A „felszabadító” szovjet csapatok az ötezer kolozsvári magyar polgári személlyel együtt őt is Oroszországba deportálták, ahonnan nem tért vissza. A fiatalok mellett jó emlékeket hagytak bennem a román szakos Papp Imre, Szopos Sándor festőművész rajztanár és a két Török: Sándor, a matematika- és Zoltán, a természetrajztanár. Az osztályomban közismert volt olvasottságom és irodalmi tájékozottságom. Talán ennek köszönhető, hogy nyolcadikban, az önképző kör alakuló ülésén egyhangúlag engem javasoltak elnöknek. Az ülésen jelen volt Kántor Lajos igazgató is, és meglepett arccal hallgatta a bukott diák jelölését és megválasztását, de nem szólt közbe. Hagyta, hogy Balogh László, aki akkor már jól ismert, levezesse az ülést. Az érettségi vizsgámon Bartók György filozófiaprofesszor, a Középiskolai Tanárképző Intézet elnöke töltötte be az elnöki tisztet. Akkoriban az volt a szokás, hogy a nehezebb tantárgyak vizsganapja előtt a diákok a patikából Aktedront vásároltak, ami ébren tartotta őket egész éjszaka, és akkor vették át az egész nehéz anyagot. Az osztályzatok szerint 3. lettem az érettségin. Utána összetalálkoztam a folyosón Kántor Lajos igazgatóval, aki így szólt hozzám: „Jó volt fiam, megálltad a helyed”.
– András bácsi pályaválasztását nem lehetett könnyen összeegyeztetni a családi hagyományokkal és az irodalmi, valamint a politika iránti érdeklődésével.
– Érettségi után a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen tanultam tovább. A pályaválasztásnál az volt a gond, hogy – amint már említettem – mindig ragaszkodtam a barátaimhoz és igyekeztem együtt maradni velük. Jó barátom volt Maros Tibor, az osztályelső, ő hetedikben azt mondta nekem, hogy erdőmérnök akar lenni. Én is arról ábrándoztam, hogy követem őt Sopronba. Azután meggondolta magát, és elhatározta, hogy orvos lesz. (Az életpályája azt bizonyította, hogy döntése nagyon helyes volt.) Mivel jó barátaim zöme szintén az orvosira készült, én is az orvosi mellett döntöttem, gondoltam, hadd körözzem le a bátyámat, aki akkor már orvos volt. De előbb próbát akartam tenni, hogy le tudom-e küzdeni a vértől és sebektől való viszolygásaimat. Facsádi szomszédommal és barátommal, Orthmayr Alajossal, aki akkor a kórbonctanon volt tanársegéd, bevitettem magam a boncterembe, és rájöttem, hogy köszönöm szépen, de soha nem leszek képes orvos lenni. Irtózom a sebektől és a vértől, és ezt nem tudom leküzdeni Akkor mi legyek? Abban az időben létezett egy pályaválasztási tanácsadó, megírtam, hogy közíró akarok lenni. Példaképem Márai Sándor volt, akiről azt is tudtam, hogy egy-egy vasárnapi vezércikkéért ezer pengőt kap. Azt a választ kaptam a tanácsadótól, hogy nincs ilyen képzés, iratkozzam be a jogra vagy a bölcsészkarra, majd menjek el volontőrnek egy laphoz, és ott sajátíthatom el az újságírás gyakorlatát. 1942 nyarán elutaztam édesapámhoz, hogy vele is beszéljem meg pályaválasztásomat. Ő azt javasolta, hogy legyek „lódoktor”, mint Döme nagyapám, utána megkezdhetem közírói pályámat. Elmondtam neki, amit a boncteremben tapasztaltam, tehát nem lenne jobb az állatorvosi, mint a humán orvosi pálya. „Legyél hát közíró” – hagyta jóvá elképzelésemet édesapám. Részt vennék a politikai életben is – tettem hozzá. Ő arra kért, soha ne lépjek pártpolitikusi pályára, mert „az nem nekünk való”. Így hát beiratkoztam a jogra. Következett az egyetemi polgárrá avatás. 10 pengő befizetése után a dékán kezet fogott velem, egyetemi polgárrá fogadott, amit öntudatosan vállaltam. Erről a polgárrá fogadásról a diákság körében számos tréfás történet keringett. Például az, hogy a vidéki gólyát hogyan vették rá a Gábor Áron diákotthonban, vagy a Jóskában a felsőbb évfolyamosok, hogy készítsen elő a markában 10 pengőt, amit a dékán markába kell csúsztatnia a polgárság fejében. A jogi karon a hallgatók két csoportra tagolódtak: voltak a rendes hallgatók és a „mezei seregek”. Ezek főként tisztviselőkből és más, állásban levőkből tevődtek össze, és a fogalmazói státushoz megkívánt doktori címért iratkoztak be az egyetemre. A mezeizők nem hallgatták az előadásokat, ők csak a vizsgákon jelentek meg. Indexeiket az altisztek kezelték, ami nagyon jó jövedelmi forrást biztosított nekik. Egyenként 20–30 index volt a kezük alatt. A vizsgákra a jogi szemináriumon készítették elő őket. A legismertebb Bellér István szemináriuma volt, ahol jegyzeteket lehetett kapni, és felkészítést is vállalt a doktori tézisek megírására.
Az egyetemi hallgatók összetételét illetően Kolozsvárt sajátos helyzet alakult ki. Sok volt a dél-erdélyi menekült diák. Ezek tanulmányi eredményeiktől függően különböző kedvezményekben részesültek. De voltak, akik önmagukon azzal segítettek, hogy beálltak statisztálni a Nemzeti Színházhoz. Egy enyedi származású, Elekes nevű évfolyamtársam volt a statisztálás egyik fő szervezője. Én kötelességtudóan hallgattam az ajánlott előadásokat is: állami számviteltant, Felvinczi Takáts Zoltán előadásait a művészettörténetről és a Baráth Tiborét a francia forradalom idejebeli sajtóról. Rendkívül jól adott elő. El kell mondanom, hogy teltházasok voltak Buza László, Bónis György, Csekey István, Ottlik László órái. Nem találkoztam olyan egyetemi tanárral, aki nem szabadon adott volna elő. Mind beszélt idegen nyelveket. Mi is lekádereztük őket, tudtuk, hogy közülük ki a törvényelőkészítő bizottság vagy más szaktestület tagja. Szász István például egy nemzetközi bíróságnak volt a bírája. Buza Lászlót és Csekey Istvánt a legtekintélyesebb köz-, illetve nemzetközi jogászokként tartották számon.
– Milyen volt az akkori kolozsvári egyetemi élet?
– A dékán a kar igazgatásának teljes jogú ura volt, egy cédulát, egy moziplakátot nem lehetett kitenni, ha nem engedélyezte a dékán. Az egyetemi oktatókkal való viszonyában ő primus inter pares volt, de nem főnök. Minden tanár szabadon rendelkezett kollégiumával. A tanszékvezető fogalma ismeretlen volt. Mind a rektor, mind a dékán mandátuma egy évre szólt. Ezért tüntették fel kiadványaikon az e. i., azaz ez idei megjelölést. Kollokviumok, vizsgák nagy spekulációkkal történtek. Egyes hallgatóknak megvolt a kidolgozott szisztémájuk, hogy mikor jobb a vizsgáztató tanár elé állni: az elsők között, vagy később, ha a tanár már fáradt? Számon tartották, hogy az előttük vizsgázó jelölttől miket kérdezett a tanár. A szeminárium nem úgy zajlott le, mint 45 után. A hallgatónak önálló munkát kellett bemutatnia, azt vitatták meg a részvevők. Horváth Barna, a jogelmélet professzora, aki híres volt igényességéről és szigorúságáról, a mi évfolyamunk előtt a tanszék magántanárával vitatkozott, aki nem volt más, mint az 1956-os helytálló államférfi, Bibó István. A két különböző szemléletű tanár összecsapása élmény volt a kis létszámú hallgatónak. A tanár a vizsgákon a kérdésekre adott válaszok és a szemináriumi teljesítmény alapján osztályozott. A jogtudományi szigorlatok jóval nehezebbek voltak, mint az államtudományiak. Itt a szigorlók zöme mezeiző volt. Emlékszem egy beszélgetésre a nemzetközi jogról, amit dékáni jóváhagyással egy jogszigorló hívott össze. Szerinte a nemzetközi jog helytelen kifejezés, hiszen a jog ismérve: a kikényszeríthetőség, viszont a nemzetközi jogban nincs ilyen lehetőség. Végső fokon csak háborúval lehet elérni a megállapodások, szabályozások betartását, ami nem jogi kategória. A Bellér-féle szemináriumi jegyzetek jók voltak a vizsgákon. Buza és Csekey professzorok esetében, az Osztrák–Magyar Monarchia meghatározásánál figyelmeztették a hallgatót: Buzánál reálszövetségként, Csekeynél viszont egyszerű perszonálunióként kellett minősíteni a két állam közötti jogviszonyt.
– Az elkövetkező történelmi események hatással kellett hogy legyenek az ideálisnak tűnő egyetemi életre is.
– Az 1944. március 19-én bekövetkezett német megszállás nagyon fejbevágott. Hiába titulálták jó moszkovita szóhasználattal fasiszta államnak Magyarországot, az egyetemen egyetlen nyilas diák csak a hülye Pufi volt. Viszont a közvéleményben tartotta magát az a hír, hogy március 15-én Magyarország kiugrik a német szövetségből. Mi lesz, hogy lesz? Elterjedt a hír, hogy Dálnoki Veress a Tiszánál ellenáll. A németek viszont már az országban voltak és fenyegetéseik döntöttek. A budapesti Műegyetemen a diákok elkezdtek mozgolódni. Erre elrendelték az egyetemisták munkatáborba vitelét. Az én csoportom Borszék alatt, Székpatakon építette az Árpád-vonalat. Akkor szembesültünk először a katonai fegyelemmel. Szerencsénkre a parancsnok, Darvas százados korekt ember volt, a tisztesek többnyire a hatalomhoz jutott primitív ember módján éreztették hatalmukat. Deszkából készült finn sátrakban laktunk. Közeledett a front, csendes éjszakákon hallani lehetett az ágyúzást. Éles töltényekkel teljesítettük az őrszolgálatot és Darvas százados utasított, hogy ha a közeledő nem áll meg felszólításunkra, ne habozzunk lőni, mert „a partizán nem katona, az orvlövész, és le kell lőni, mint a veszett kutyát”. Már a táborba jövet találkoztunk menekülő ukránokkal. A mellettünk álló szerelvényen egy „ukrán madonna” a gyermekét szoptatta. Vajon mi lett a sorsuk? Aztán megjött a parancs, hogy a katonaköteleseknek be kell vonulniuk, ezért hazaküldtek a táborból. Még a német megszállás előtt Kállay Miklós miniszterelnök meglátogatta az egyetemet, és ott földijétől, Csekey professzortól jövet vékonyka titkára kísérte. S szavaira ma is emlékszem: „Az urak tanuljanak, mert nagy feladat vár magukra. Amíg én leszek Magyarország miniszterelnöke, addig nem viszik önöket a frontra, mert szükség van Magyarországon önökre.” A román átállás után megérkezett az én behívóm is. A nővérem Szatmár vármegyébe továbbította a postással, bár nem szeretek kitérni a dolgok elől. Már középiskolás korunkban kialakítottunk egy szűk baráti kört, ami egyetemi éveinkben kiegészült néhány, velünk egy évben érettségizett hallgatónővel. Fórumnak neveztük el, mert minden nap estefelé a Főtéren találkoztunk, a Szent Mihály-templom keleti végében, ott ültünk a vaskerítésen. Tagjai a lányok közül Faluvégi Baba, a későbbi Kós Andrásné, Lebó Anikó orvostanhallgató, Tamás Magdi (Mészárosné) bölcsész, Lázár Ibolya orvostanhallgató, Mandula Ibolya, Rácz Lili és Buszlai Ibolya közgazdászok. A fiúk közül Maros Tibor, Grósz Frigyes, Égető Béla, Herman Nándor, Joanovics János, Gyöngyössy János orvostanhallgatók voltak. Fórumtag volt még Bacsó István, Kovács László és Szatala Ödön biológus, aki miután szüleivel visszaköltözött Budapestre, akkor is hűséges Fórumtag maradt. Szeptember végén hazafelé mentünk a Deák Ferenc utcán, és szembejött velünk egy rendőr – szerencsére nem csendőr – járőr, igazoltattak. Az orvostanhallgatók felmutatták kórházi beosztásukat igazoló irataikat, én a diákigazolványomat. A fehérbajuszú járőrparancsnok csak ennyit mondott: „A maga helyében nem nagyon sétálnék az utcákon”. A főtéri vendéglőben, a tulajdonos szerint a legjobb bort hozták fel, hogy a bejövő oroszoknak ne jusson belőle. Szorongó érzés tört rám, amikor a Főtéren keresztüldübörgött egy 15-17 éves fiúkból álló tankoszlop. Meggondolkoztatott, hogy miközben a magyar hadvezetőség a felkelőket visszavonta Tordáról, hogy megóvja Kolozsvárt az utcai harcoktól, ezek a gyerekek rezzenéstelen arccal tovább harcoltak, mert azt parancsolták nekik. A Kolozsvár elleni támadás során nem volt az oroszoknak légierejük. Egy berepülés alkalmával találat érte Csokoládé Károly cigányprímás házát, amiről a helyi sajtó is beszámolt. A Zápolya utcában laktunk és egy nap, október 11-én, szerdán látom, hogy a Kövespad utcán egy orosz hajt fel egy lovas szekeret. Egy szomszéd román tanár pincéjében bújtunk el első éjszaka. Másnap reggel kimentünk a ház elé, és a Kövespad felől egy egyszerű asszony jött felénk és figyelmeztetett: az oroszok szedik össze a magyarokat. Akkor legalább kapunk valami írást, mondtam én jóhiszeműen, mert azt gondoltam, munkára visznek a felrobbantott hidakhoz. Édesanyám és a sógorom nem bíztak az oroszokban és úgy döntöttek, hogy bújjunk el a szomszéd akkor már üresen álló házánál a Kövespad felé emelkedő kertje végében, a bodzabokrok mögé. Mire felértünk, már ott lapult a bodzabokorban Vermessy Rezső, a Szövetség Szövetkezeti Központ cégjegyzője, valamint Kolcsár Árpád és Páter kőművesmesterek. Kis idő elteltével a kert alján megjelent egy hosszú Moszingan puskával egy szovjet katona, hogy a kertet ellenőrizze. Láttuk, hogy felénk tart, aztán egyszerre megáll a karalábéágyásnál, leteszi a puskát, előveszi a bicskáját és elkezdi jóízűen falatozni a karalábét. Aztán, mint aki jól végezte a dolgát, visszament az utcára az őrjárathoz. Másoknak nem volt ilyen szerencséje, mint nekünk. A szemben lakó Miskolczi nevű hóstáti gazdát – a Hosszú élethez nevű kocsma tulajdonosát – a nálam fiatalabb gimnazista fiával együtt elhurcolták, soha nem tértek vissza. Ez volt a sorsa több Zápolya utcai lakosnak is, akik nem bújtak el, köztük apósomnak, Kalmár Eleknek és sógoromnak, Kalmár Andrásnak, akik hosszú esztendőkig sínylődtek a Szovjetunióban. Elhurcolták egykori iskolámból a már említett Mikecs László tanárt, valamint Szabó György klasszika-filológust, aki miután visszatért, megírta az elhurcoltak színvonalas és tárgyilagos krónikáját Kolozsvári deportáltak az Uralban címmel. Közvetlen a szovjet bevonulás napján, mielőtt elhurcolták az ötezer magyar polgári lakost, a szemben lakó Steierman család – a Linda nevű cukorkagyár tulajdonosai – áthívtak bennünket, hogy az ott levő munkaszolgálatossal ünnepeljük meg a „felszabadulásunkat”. Ők felismerték sógoromban, Ferencz Antalban azt a feleki határvadász zászlóst, aki odament alakulatukhoz és biztatta őket, hogy „ne csüggedjenek, már nem tart sokáig”. Ezt meleg szavakkal meg is köszönték: „Felszabadultunk!”. Náci cseberből a vörös cárizmus vedrébe.
(Folytatjuk)
Művelődés (Kolozsvár)