Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal (Magyarország)
3 tétel
2012. február 7.
Bemutatkozott a Mikó Imre-terv
Az egész Kárpát-medencére kiterjedő Wekerle-terv részeként minden környező országban elkészül az ottani magyarság gazdaságfejlesztési terve, ez lett kész először az erdélyi Mikó Imre-tervben – mondta a tervet ismertető konferencián Szatmáry Kristóf, a magyar Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára hétfőn Budapesten.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a tervet a gazdasági autonómia megteremtéséhez vezető eszköznek nevezte, amelyre ráépülhetnek az egyéb autonómiák is.
Horkay Nándor, a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal elnöke pedig azt is kiemelte, hogy a román, a magyar és az erdélyi gazdaság közti kapcsolatot segíti a Mikó Imre-terv, amely az említett három terület érdekeinek az összhangját is szolgálja.
A program nagyobb összegű forráshoz csak az EU 2014 és 2020 közötti finanszírozási időszakában juthat – fejtette ki Szatmáry Kristóf.
Az uniós források mellé nemzetközi finanszírozást vázolt fel Jakabos Janka, a terv koordinátora. Ezek lennének a fő források, de emellé a magyar kormány és a helyi gazdasági szereplők is tennének pénzt, bár jóval kevesebbet. Horkay Nándor jövőre 1-2 milliárd forint magyar forrást tartott valószínűnek, hogy abból elindulhasson az Erdélyi Magyar Tervezési és Fejlesztési Ügynökség.
Jakabos Janka felvázolt három olyan programot is, amelyik közel áll az induláshoz. Az első egy fiatal vállalkozókat megcélzó inkubátorház- hálózat, a másik egy svájci befektetési alapokkal közös elképzelés, amely gyógyszergyárat, ásványvíz-palackozót és bio-élelmiszer-termelést tartalmaz, 5 millió euró bevonásával. Harmadikként pedig az OTP Bank kidolgozta a mezőgazdaság finanszírozási modelljét.
A prioritásokat a következőképpen fogalmazta meg Horkay Nándor: versenyképes munkahelyteremtés, az öngondoskodó helyi gazdaság fejlesztése, valamint a pénzügyi infrastruktúra megteremtése. A vállalkozásokat alkalmassá kell tenni arra, hogy a Romániának jutó uniós forrásokra sikeresen pályázzanak – tette hozzá.
A Mikó Imre-tervben azok az erdélyi cégek vehetnének részt, amelyek 40 százaléka magyar állampolgárok tulajdonában van, ezekről a cégekről regiszter készül – mondta Szatmáry Kristóf.
Népújság (Marosvásárhely)
2012. december 6.
Ülésezett a Magyar Állandó Értekezlet gazdasági és önkormányzati szakbizottsága - A Kárpát Régió Üzleti Hálózat első féléves működéséről, valamint az azzal kapcsolatos további tervekről volt szó többi között a Magyar Állandó Értekezlet gazdasági és önkormányzati szakbizottságának negyedik ülésén csütörtökön Budapesten.
A nemzetpolitikai államtitkárságnak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a szakbizottság tagjait a testület elnöke, Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár köszöntötte. Szatmáry Kristóf beszámolót tartott a Kárpát Régió Üzleti Hálózat első féléves működéséről, valamint az azzal kapcsolatos további tervekről.
A közleményben kitértek arra is: az ülésen a 2012. július 1-től hatályos, A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvény értelmében megalakult Hungarikum Bizottság tevékenységéről a Vidékfejlesztési Minisztérium képviselője tájékoztatta a bizottság tagjait.
A Hungarikum Bizottság munkájában a Magyar Állandó Értekezlet tagszervezetei is részt vesznek.
A tanácskozásnak emellett az európai területi együttműködésben rejlő új lehetőségek, valamint a határ menti közútfejlesztés is kiemelt témája volt. Előbbiről a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal, míg utóbbiról a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ tartott beszámolót.
Az ülés résztvevőit Nagy Viktor, az Eximbank és Mehib Zrt. vezérigazgató-helyettese tájékoztatta a két intézménynek a kereskedelemfejlesztést szolgáló új termékeiről.
A szakbizottság külhoni tagjai a határon túli magyar régiók gazdaságának és önkormányzatainak helyzetéről adtak tájékoztatást.
(MTI)
2014. július 12.
Külhoni vezetők gazdaságfejlesztési tanácskozása
Kárpát-medencei gazdaságfejlesztési kérdésekről tanácskoztak külhoni magyar vezetők és anyaországi szakpolitikusok a július 9-én megszervezett Kárpát-haza Fejlesztési Fórumon. A magyar Parlamentben megrendezett találkozón Mátis Jenő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke a Mikó Imre Tervet ismertette.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által szervezett konferencia céljául tűzte ki, hogy olyan fórumot biztosítson a közélet határon túli formálóinak, melyen a gazdaságpolitikai kérdések megvitatásán túl, lehetőség nyílik a hosszabb távú stratégiák kidolgozására és összehangolására is. A tanácskozás résztvevői szorgalmazták a Kárpát-medencei társadalmi-gazdasági integrációt, valamint bemutatták az általuk kidolgozott fejlesztési koncepciókat és programokat.
Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár elmondta: a magyar kormány a következő évben kiemelten szeretné kezelni a Kárpát-medencei szakképzést, melyre olyan stratégiai pontként tekintenek, ami meghatározó szerepet tölthet be a külhoni magyarság gazdasági fellendülésében is. Mivel a nemzetpolitika sarkalatos kérdéseit az elmúlt kormányzati ciklusban sikerült tisztázni, így – Potápi szerint – a közeljövőben csak mindezek finomhangolására lesz szükség. E munka elvégzésében számítanak a külhoni szervezetek képviselőire is, hiszen a határokon átívelő magyar együttműködés egy átfogó gazdasági stratégiai kidolgozásának is záloga lehet. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által kidolgozott Kárpát-haza fejlesztési koncepció a magyar Országgyűlés által elfogadott területfejlesztési koncepcióra épül 2030-as kitekintéssel, melyet a külhoni szervezetek ide vonatkozó elképzeléseivel egészítenek ki.
Mátis Jenő az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnökeként vett részt a konferencián, ismertetve a 2013-ban elkészült Mikó Imre Tervet. A Nemzetgazdasági Minisztérium szakmai támogatásával elkészült dokumentum megalkotásában, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácson kívül, részt vett a Nemzetgazdasági Minisztérium Kárpát-medencei Térség Gazdaságfejlesztési Főosztálya, a VÁTI Területi Tervezési és Értékelési Igazgatóság, valamint a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal is. Az erdélyi szakemberek bevonásával elkészült tervezet célja volt, hogy egyrészt átfogó módon térképezze fel Erdély gazdasági helyzetét, valamint rávilágítson azokra a stratégiai pontokra, melyek kitörési lehetőségként határozhatóak meg a gazdasági térben. Mivel a 2010-es magyarországi kormányváltás óta beállt gazdasági fordulatnak köszönhetően nagyobb szerephez juthatnak a külhoni magyarság javaslatai, így esélyesnek tűnik, hogy a Mikó Imre Tervben megfogalmazott javaslatok is kellő támogatást szerezhetnek. Mátis Jenő véleménye szerint a gazdaságfejlesztést kulcsfontosságú területként kell kezelnie mindannak, aki hosszútávon gondolkodik a magyarságot illetően. Az EMNT alelnöke rámutatott: Erdély egy átgondolt fejlesztési tervvel Magyarország egyik legfontosabb üzleti partnerévé válthat, különösen akkor, ha a Mikó Imre Tervben megfogalmazottak szerint, sikerül a régiót „Kelet Svájcává” tenni. Mátis Jenő kiemelt területként határozta meg az agráriumot, egyúttal problémaként hozva egy átfogó értékesítési lánc hiányát.
Horkay Nándor, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kutatási Stratégiai és Koordinációs Igazgatóságának vezetője a rendezvényen bemutatta A Kárpát-haza Fejlesztési Koncepció 2030 című dokumentumot. Az abban megfogalmazott új nemzetpolitikai paradigma alapeleme a nemzetegyesítés, valamint a Kárpát-medencei társadalmi-gazdasági integráció. A koncepcióban megfogalmazott célok egyike egy magyar fejlesztési ügynökség létrehozása, melynek hatásköre átnyúlna az anyaország határain, ezzel is integrálva a külhoni térségek magyarok lakta vidékeit.
A megszervezett tanácskozáson, a külhoni vezetők közül, jelen volt Farkas Iván, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának alelnöke, valamint Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetséget vezetője is. Kósa Lajos, a FIDESZ alelnöke a Megyei Jogú Városok Szövetségét képviselte, Jakab István, a parlament alelnökeként Kövér László házelnök üzenetét tolmácsolta.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája, Nyugati Jelen (Arad)