Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
NASA
7 tétel
2008. június 9.
Június 6-án Marosvásárhelyen, a Petru Maior Egyetem aulájában díszdoktori címet adományoztak dr. Poók Lászlónak, a denveri Metropolitan State College tanárának, elméleti matematikakutatónak, akinek a nevéhez jelentős műszaki és gazdaságtan-elméleti megvalósítások fűződnek. Poók László több mint 6 éve munkatársa a Petru Maior Egyetem gazdaságtani, jogi és közigazgatási karának. A laudációt Szabó Zsuzsanna, a Petru Maior Egyetem gazdaságtani, jogi és közigazgatási karának vezetője olvasta fel. Poók László Tusnádfürdőn született, de már korán Budapestre, majd később az Amerikai Egyesült Államokba költözött. 1969-ben tagja volt a NASA azon űrkutató csapatának, amely munkájának köszönhetően az első ember a Holdra léphetett. /Dr. Poók László professzor a Petru Maior Egyetem díszdoktora. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 9./
2009. június 9.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a hét végén elköszöntek az egyetemtől a végzős hallgatók. Marosvásárhelyen csaknem 250 hallgató – a III. éves kommunikáció, pedagógia és informatika szakosok, a kertészmérnöki, mechatronika, automatizálás és számítástechnika V. éves, illetve a bolognai rendszerben tanult IV. évesek vehették át az oklevelet. Murvai Olga, a humán tudományok tanszékének vezetője arra figyelmeztette a végzősöket, hogy ez a három év csupán emelt szintű alapképzésnek számít. Dr. Hollanda Dénes, az egyetem dékánja érdemoklevelet adott át Zala Lászlónak, a NASA nyugalmazott energetikai vezérigazgatójának, aki az elmúlt években az amerikai magyaroktól gyűjtött több tízezer dollárral támogatta a Sapientiát. Utoljára szólt az egybegyűltekhez dékáni minőségében dr. Hollanda Dénes. – Nyolc évvel ezelőtt jóformán semmink sem volt. Most új épületünk van egy 27 hektáros területen, és néhány napja ajánlatot kaptunk egy vállalkozótól kutatóközpont létrehozására, amelynek kétharmadát a Sapientiának adná át – mondta a nyugdíjazás előtt álló intézményvezető. /Nagy Székely Ildikó: Új „termés” a Sapientián. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 9./
2011. november 9.
Magyar tudományos kitüntetés határon túli fizikusnak
A magyar tudomány ünnepe alkalmából kitüntetett magyar tudósok között kiemelkedő kitüntetést kapott november 3-án Miskolcon Gábos Zoltán, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem emeritus professzora, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. A Charles Simonyi által alapított rangos Simonyi Károly-díjat először vehette át határon kívül dolgozó magyar fizikus.
Gábos Zoltán az erdélyi fizikaoktatás és -kutatás nemzetközileg elismert szaktekintélye. Jelenlegi fizikaprofesszorok tanárainak is a tanára volt. Hosszú szakmai pályafutása során, amely a kolozsvári Bolyai, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetemhez kapcsolódik, nemzedékeknek mutatott példát emberségről, kitartásról és szakmai elhivatottságról. Nemzetközileg elismert tudományos teljesítménye, hogy elsőként dolgozott ki egy Lagrange-módszert a relativisztikus forgási hatások vizsgálatára. Úttörő munkát végzett a magasabb spinű részecskék kvantumelméletével, a részecskék polarizációjával és a polarizációs tenzorok parametrizálásával kapcsolatban. Kibővítette a Hamilton-Jacobi egyenlet alkalmazási területét. Az Erdélyben végzett fizikusok jelenlegi generációja büszke arra, hogy tanítványainak vallhatják magukat. Az MTA által adományozott díjat Gábos professzor úr az elismert kutatási eredményeiért, a hosszú szaktanári munkájáért és a kutató generációk nevelésében végzett kimagasló tevékenységéért vehette át.
Gábos Zoltán jelölése
A Kolozsvári Református Kollégiumban letett érettségi után az 1943/44-es tanévben a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gépészmérnök szakos hallgatója lett. A háborús körülmények miatt megszakított egyetemi tanulmányait 1945-től a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen folytatta, ahol 1947-ben matematika–fizika szakos oklevelet szerzett, ugyanitt doktorált 1949-ben.
A Bolyai, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen 1948–49-ben tanársegéd, 1950–51-ben adjunktus, 1952–1961-ben docens, 1962–90-ben egyetemi tanár. 1990 óta emeritus professzor. 1962–65-ben a Fizika Kar dékánhelyettese, 1966–1976-ban a kar dékánja, 1976–86-ban az Elméleti Fizikai Tanszék vezetője. Fényes Imre és Vescan Teofil tanárai indították el a tudományos pályán. Csak kevés időt tölthetett mellettük, mert 1950-ben mindketten távozásra kényszerültek. Fényes Imrétől, akinek termodinamika könyvét még kézirat formájában kommentálta, a termodinamika, a statisztikus fizika és a variációs elvek, Vescan Teofiltól a relativitáselmélet és a részecskefizika szeretetét tanulta.
Már a nyomasztó elszigeteltség idején, az ötvenes években elkezdett foglalkozni a forgó testek gravitációs kölcsönhatásával. Sikerült a Lagrange-függvényt általánosítania, mely a mozgásegyenletben egy sodró hatást és egy pörgető hatást leíró tag megjelenésére vezetett. Büszkék lehetünk arra, hogy a NASA által felkarolt és nemrég sikeresen lezárult Gravity Probe B műholdas kísérlet az általa adott, a haladó és forgómozgások összjátékát leíró mozgásegyenleteket is alátámasztja.
Vizsgálta az egyenletesen és a gyorsulva forgó test gravitációs hatását is rúd és gyűrű alakú próbatest esetében. Meghatározta, hogy a forgó központi test gravitációs hatásának kitett elektronnak hogyan módosul a polarizációs állapota.
Foglalkozott a müon-neutrínók problémájával, s megmutatta, hogy zéró nyugalmi tömeg esetében egy, zérótól különböző esetben két polarizációs állapottal kell számolni. Ha egy bomlási folyamatban müon-neutrínó vesz részt, a különbségnek a bomlási folyamatban részt vevő más partnerek polarizációs állapotában is jelentkeznie kell.
Gábos Zoltán értékes eredményeket ért el a magasabb spinű részecskék kvantumelmélete, a részecskepolarizációs állapotok leírása és a bomlási folyamatok megértése terén is.
1990 óta az erdélyi fizika múltjának feltárásával, valamint Bolyai János gravitációelméleti eredményeinek bemutatásával és értékelésével foglalkozik.
Hét fizikai témájú könyvet írt. 1959-ben ő jelentette meg az első modern felfogású román nyelvű termodinamika-könyvet. Az utóbbi évek terméséből kiemeljük ennek magyar nyelvű átdolgozását (Erdélyi Múzeum-Egyesület, 1996) és a Statisztikus fizika (2000) című könyvét.
Gábos Zoltán oktatói tevékenysége igen széleskörű, eredményessége lenyűgöző. Az elméleti fizika minden fő tárgyát oktatta, de voltak anyagszerkezeti, fizikai kémiai és matematikai analízis előadásai is. A könyveken kívül három egyetemi jegyzetet is írt.
Ma is aktív tanítványainak számát szinte fel sem lehet becsülni. A kolozsvári egyetem fizika kara tanszemélyzetének kb. háromnegyedét tanította, és mintegy 10 tanítványa végez tudományos tevékenységet a Kolozsvári Fizikai Kutatóintézetben. Olyan híres középiskolai tanárokat nevelt, mint Bartos Elekes István (Nagyvárad), Boga Ferenc (Szatmárnémeti), Darvay Béla (Kolozsvár), Dvorácsek Agoston (Nagyenyed), Kotta László (Sepsiszentgyörgy), Máthé Márta (Marosvásárhely), Szász Ágota (Marosvásárhely), Tellman Jenő (Kolozsvár). A magyar nyelvterületen alkotó fizikusok közül kiemeljük Néda Zoltánt (BBTE, az MTA külső tagja), a KFKI-ben dolgozó Biró Lászlót és Varga Lajost, a Debreceni Egyetemen dolgozó Gulácsi Zsoltot, a szegedi Varró Jánost. Romániai tanítványai között szerepel Lupei Voicu (a Román Tudományos Akadémia tagja), Marius Ion Piso (a Romániai Űrkutatási Ügynökség elnöke), Silisteanu Ioan (a Bukaresti Magkutató Intézet vezető kutatója) és Uliu Florea (a Craiovai Egyetem professzora). Az Egyesült Államokban tevékenykednek Bodor Miklós, az MTA külső tagja, valamint Albert István, Albert Réka, Jankó Boldizsár, Mocsy Ágnes, Ravasz Erzsébet és Mária, Toroczkai Zoltán, Nicuslecu Vasile, Tomuta Liviu, Vaida Mihai, többen professzori minőségben. Más országokban szereztek elismerést Câmpeanu Radu (Kanada), Csillag István (Stockholm), Deutsch Váradi Rudolf (Németország), Gulácsi Miklós (Ausztrália) és Magyari Jenő (Svájc).
E lenyűgöző felsorolásnál is többet mond egyik tanítványának véleménye Gábos Zoltán tanáregyéniségéről, melyet bizonyára a fentiek közül is nagyon sokan osztanak: „Ő volt és maradt is számomra a Tanári Példakép. Tanított kvantumot és statisztikus fizikát is, engem teljesen lenyűgözött minden előadása. Nem követett semmit, senkit, saját gondolatait írta fel a táblára. A fizika szépsége, mély összefüggései és egysége folyamatosan kerekedett ki az órák során. Nem volt egyetlen fölösleges mondata sem, és nem hagyott ki soha semmi fontosat. Tökéletes előadásokat tart.”
Patkós András akadémikus, ELTE
Nagy Károly akadémikus, ELTE
Bencze Gyula a KFKI emeritusa
Tél Tamás egyetemi tanár, ELTE
Szabadság (Kolozsvár)
A magyar tudomány ünnepe alkalmából kitüntetett magyar tudósok között kiemelkedő kitüntetést kapott november 3-án Miskolcon Gábos Zoltán, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem emeritus professzora, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. A Charles Simonyi által alapított rangos Simonyi Károly-díjat először vehette át határon kívül dolgozó magyar fizikus.
Gábos Zoltán az erdélyi fizikaoktatás és -kutatás nemzetközileg elismert szaktekintélye. Jelenlegi fizikaprofesszorok tanárainak is a tanára volt. Hosszú szakmai pályafutása során, amely a kolozsvári Bolyai, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetemhez kapcsolódik, nemzedékeknek mutatott példát emberségről, kitartásról és szakmai elhivatottságról. Nemzetközileg elismert tudományos teljesítménye, hogy elsőként dolgozott ki egy Lagrange-módszert a relativisztikus forgási hatások vizsgálatára. Úttörő munkát végzett a magasabb spinű részecskék kvantumelméletével, a részecskék polarizációjával és a polarizációs tenzorok parametrizálásával kapcsolatban. Kibővítette a Hamilton-Jacobi egyenlet alkalmazási területét. Az Erdélyben végzett fizikusok jelenlegi generációja büszke arra, hogy tanítványainak vallhatják magukat. Az MTA által adományozott díjat Gábos professzor úr az elismert kutatási eredményeiért, a hosszú szaktanári munkájáért és a kutató generációk nevelésében végzett kimagasló tevékenységéért vehette át.
Gábos Zoltán jelölése
A Kolozsvári Református Kollégiumban letett érettségi után az 1943/44-es tanévben a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gépészmérnök szakos hallgatója lett. A háborús körülmények miatt megszakított egyetemi tanulmányait 1945-től a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen folytatta, ahol 1947-ben matematika–fizika szakos oklevelet szerzett, ugyanitt doktorált 1949-ben.
A Bolyai, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen 1948–49-ben tanársegéd, 1950–51-ben adjunktus, 1952–1961-ben docens, 1962–90-ben egyetemi tanár. 1990 óta emeritus professzor. 1962–65-ben a Fizika Kar dékánhelyettese, 1966–1976-ban a kar dékánja, 1976–86-ban az Elméleti Fizikai Tanszék vezetője. Fényes Imre és Vescan Teofil tanárai indították el a tudományos pályán. Csak kevés időt tölthetett mellettük, mert 1950-ben mindketten távozásra kényszerültek. Fényes Imrétől, akinek termodinamika könyvét még kézirat formájában kommentálta, a termodinamika, a statisztikus fizika és a variációs elvek, Vescan Teofiltól a relativitáselmélet és a részecskefizika szeretetét tanulta.
Már a nyomasztó elszigeteltség idején, az ötvenes években elkezdett foglalkozni a forgó testek gravitációs kölcsönhatásával. Sikerült a Lagrange-függvényt általánosítania, mely a mozgásegyenletben egy sodró hatást és egy pörgető hatást leíró tag megjelenésére vezetett. Büszkék lehetünk arra, hogy a NASA által felkarolt és nemrég sikeresen lezárult Gravity Probe B műholdas kísérlet az általa adott, a haladó és forgómozgások összjátékát leíró mozgásegyenleteket is alátámasztja.
Vizsgálta az egyenletesen és a gyorsulva forgó test gravitációs hatását is rúd és gyűrű alakú próbatest esetében. Meghatározta, hogy a forgó központi test gravitációs hatásának kitett elektronnak hogyan módosul a polarizációs állapota.
Foglalkozott a müon-neutrínók problémájával, s megmutatta, hogy zéró nyugalmi tömeg esetében egy, zérótól különböző esetben két polarizációs állapottal kell számolni. Ha egy bomlási folyamatban müon-neutrínó vesz részt, a különbségnek a bomlási folyamatban részt vevő más partnerek polarizációs állapotában is jelentkeznie kell.
Gábos Zoltán értékes eredményeket ért el a magasabb spinű részecskék kvantumelmélete, a részecskepolarizációs állapotok leírása és a bomlási folyamatok megértése terén is.
1990 óta az erdélyi fizika múltjának feltárásával, valamint Bolyai János gravitációelméleti eredményeinek bemutatásával és értékelésével foglalkozik.
Hét fizikai témájú könyvet írt. 1959-ben ő jelentette meg az első modern felfogású román nyelvű termodinamika-könyvet. Az utóbbi évek terméséből kiemeljük ennek magyar nyelvű átdolgozását (Erdélyi Múzeum-Egyesület, 1996) és a Statisztikus fizika (2000) című könyvét.
Gábos Zoltán oktatói tevékenysége igen széleskörű, eredményessége lenyűgöző. Az elméleti fizika minden fő tárgyát oktatta, de voltak anyagszerkezeti, fizikai kémiai és matematikai analízis előadásai is. A könyveken kívül három egyetemi jegyzetet is írt.
Ma is aktív tanítványainak számát szinte fel sem lehet becsülni. A kolozsvári egyetem fizika kara tanszemélyzetének kb. háromnegyedét tanította, és mintegy 10 tanítványa végez tudományos tevékenységet a Kolozsvári Fizikai Kutatóintézetben. Olyan híres középiskolai tanárokat nevelt, mint Bartos Elekes István (Nagyvárad), Boga Ferenc (Szatmárnémeti), Darvay Béla (Kolozsvár), Dvorácsek Agoston (Nagyenyed), Kotta László (Sepsiszentgyörgy), Máthé Márta (Marosvásárhely), Szász Ágota (Marosvásárhely), Tellman Jenő (Kolozsvár). A magyar nyelvterületen alkotó fizikusok közül kiemeljük Néda Zoltánt (BBTE, az MTA külső tagja), a KFKI-ben dolgozó Biró Lászlót és Varga Lajost, a Debreceni Egyetemen dolgozó Gulácsi Zsoltot, a szegedi Varró Jánost. Romániai tanítványai között szerepel Lupei Voicu (a Román Tudományos Akadémia tagja), Marius Ion Piso (a Romániai Űrkutatási Ügynökség elnöke), Silisteanu Ioan (a Bukaresti Magkutató Intézet vezető kutatója) és Uliu Florea (a Craiovai Egyetem professzora). Az Egyesült Államokban tevékenykednek Bodor Miklós, az MTA külső tagja, valamint Albert István, Albert Réka, Jankó Boldizsár, Mocsy Ágnes, Ravasz Erzsébet és Mária, Toroczkai Zoltán, Nicuslecu Vasile, Tomuta Liviu, Vaida Mihai, többen professzori minőségben. Más országokban szereztek elismerést Câmpeanu Radu (Kanada), Csillag István (Stockholm), Deutsch Váradi Rudolf (Németország), Gulácsi Miklós (Ausztrália) és Magyari Jenő (Svájc).
E lenyűgöző felsorolásnál is többet mond egyik tanítványának véleménye Gábos Zoltán tanáregyéniségéről, melyet bizonyára a fentiek közül is nagyon sokan osztanak: „Ő volt és maradt is számomra a Tanári Példakép. Tanított kvantumot és statisztikus fizikát is, engem teljesen lenyűgözött minden előadása. Nem követett semmit, senkit, saját gondolatait írta fel a táblára. A fizika szépsége, mély összefüggései és egysége folyamatosan kerekedett ki az órák során. Nem volt egyetlen fölösleges mondata sem, és nem hagyott ki soha semmi fontosat. Tökéletes előadásokat tart.”
Patkós András akadémikus, ELTE
Nagy Károly akadémikus, ELTE
Bencze Gyula a KFKI emeritusa
Tél Tamás egyetemi tanár, ELTE
Szabadság (Kolozsvár)
2012. október 17.
Ész nélkül irtják az erdőket Hargita megyében
Hatalmas erdőterületek tűntek el néhány év alatt a Hargita megyei Görgényi-havasokból. A több száz hektáros tarvágásra máig nem derül fény, ha egy kutatócsoport be nem vezetett volna egy új módszert a fakitermelés monitorozására. Miután műholdfelvételeken figyelték az erdős területek alakulását, a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a Görgényi-havasokban 2003 és 2006 között 650 hektár vörösfenyőerdőt vágtak ki. Ezzel szemben az erdészeti törvény értelmében egy zónában legtöbb három hektáron engedélyezik a tarvágást.
Rossz az irány. A nem megfelelő jogszabályi környezet miatt hatalmas erdős területek tűnnek el
Az erdőirtást a Mezőgazdasági és Erdészeti Kutatóintézet (ICAS) csapata fedezte fel, a kutatók az erdők műholddal történő megfigyelését próbálják kifejleszteni. Vladimir Gancz, az intézet munkatársa a România Liberă napilapnak elmondta, az elképzelés az, hogy kifejlesszenek egy olyan módszert, amellyel az egész ország területén monitorozzák az erdőket, majd az eredményeket időszakosan nyilvánosságra hozzák egy jelenleg fejlesztés alatt álló honlapon.
A kutatók különböző időpontokban az erdős területekről készült műholdfelvételeket hasonlítottak össze. Meglátásuk szerint ezzel a módszerrel a hatóságok időben értesülhetnek, ha valahol a tulajdonos vagy esetenként más letarolta az erdőt. A NASA egyébként ingyen bocsátja a kutatók rendelkezésére a műholdjai által készített képeket. „A változások akkor is szembetűnőek, ha valaki nem szakértő: az erdős és a sziklás területek különböző színekkel jelennek meg, az összehasonlítás kézi vezérléssel is megvalósítható, rá lehet menni egy adott területre megvizsgálni a változásokat, ugyanakkor létezik egy automatikus kereső, amely azt jelzi, ha valahol nagy területen eltűnt az erdő” – magyarázta Vladimir Gancz.
Módszeres irtás
A saját számítógépes programjukat használva a Mezőgazdasági és Erdészeti Kutatóintézet munkatársai kiderítették, hogy az elmúlt 15 év során a Gyergyói Erdészeti Felügyelet alá tartozó erdőket módszeresen irtották. Az erdők tarolása következtetéseik szerint 1995-ben kezdődött a megfigyelt terület nyugati részén, majd a kitermelés folytatódott, míg 2003 és 2006 között teljesen el nem tűnt az erdő. A 2010-ben készült műholdfelvétel szerint ahol korábban fák voltak, már csak szikla maradt, és semmi jel nem utal arra, hogy az erdő regenerálódik, holott a tarvágás után kötelező lenne az újraerdősítés. „Ez pénzbe kerül, és nagy odafigyelést feltételez, sok erdőtulajdonos ezért nem törődik ezzel” – mondja Vladimir Gancz. A felvételek szerint egyébként gyakorlatilag ezer hektár erdő tűnt el a megfigyelt területen, ebből 650 hektár a 2003–2006 közötti időszakban.
Passzív hatóságok?
A kutatók hiába mutatták be az adatokat a hatóságoknak. „Mi nem mondhatjuk meg, hogy a fákat engedéllyel vagy törvénytelenül vágták ki, de három év alatt 650 hektár tarvágás gyanús, nem valószínű, hogy természeti katasztrófa történt, arról tudnánk” – mondta a kutató, aki egy szaklapban akarja publikálni az eredményeket, „ha már a hatóságokat nem érdekli az erdőirtás”.
„A környezetvédelmi minisztérium egyik államtitkárától még fenyegető telefonhívást is kaptunk, hogy minek foglalkozunk az erdőtarolásokkal” – közölte Vladimir Gancz. Az Erdő- és Vadgazdálkodási Területi Felügyelet hargitai kirendeltségét többszöri próbálkozás után sem sikerült elérnünk. Kósa Ildikó, a Hargita megyei környezetvédelmi ügynökség sajtószóvivője lapunk munkatársának ígéretet tett, viszszanézik a nyilvántartásaikból, hogy az említett időszakban hány hektár erdő kivágására adtak engedélyt, a hivatalos választ viszont csak mára tudja rendelkezésünkre bocsátani a hivatal munkatársa.
Csibi Magor: szigorú fellépés kell
„Sajnos a Hargita megyei eset semmilyen szempontból nem egyedülálló” – adott hangot elégedetlenségének a Krónika megkeresésére Csibi Magor, a Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai szervezetének vezetője. Hozzátette: miközben az ország erdői papíron egyre nőnek, a valóságban a helyzet egészen más. Mint részletezte, a hivatalos adatok szerint jelenleg 2 százalékkal több erdőnk van, mint 20 évvel ezelőtt, holott szabad szemmel is látható, hogy ezek az adatok nagyon távol állnak a valóságtól.
A környezetvédő szerint a fő gondot immár több mint két évtizede az jelenti, hogy a hatályos törvények se nem fékezik, se nem büntetik igazából az illegális fakitermelés, és rengeteg kiskaput biztosítanak a legalitás határvonalán dolgozó cégeknek is. „A román parlament pedig ahelyett, hogy visszaszorítaná a jelenséget, és szigorítaná a jogszabályi környezetet, a plénum elé szerette volna terjeszteni az új erdőtörvényt, ami megteremtette volna az alapot az erdőkitermelések megtriplázásara, miközben Románia így is 7 százalékkal az európai átlag alatt áll az erdővel borított területek tekintetében – ecsetelte Csibi Magor. – Szerencsére a WWF a törvénytervezetet már kétszer meg tudta fordítani, és visszajuttatta a bizottságba.”
Az viszont, hogy mekkora sikerrel, a napokban derül ki. A WWF Románia vezetőjétől ugyanakkor megtudtuk, szeretnék arra is rábírni a hatóságokat, hogy használjak az EU-s szabványoknak megfelelő, több éve életbe léptetett fakövetési rendszert, a SUMAL-t. „Ha ezt a rendszert nem blokkolnák, valószínűleg a fakitermelések jelentős mértékben visszaesnének” – vallja Csibi, aki szerint mindemellett arra is szükség van, hogy a kormány is nagyobb mértékben vállaljon felelősséget a témában.
„Amíg a tetten ért tolvajok kevesebb mint 1 százalékát ítélik el, addig nem lehet senkit elriasztani. Románia kormányának fel kell vállalnia, és prioritásnak kell tekintenie a falopások elleni harcot, és az igazságügyi minisztérium támogatásával a fatolvajlást társadalom ellen irányuló bűnténynek kell nyilvánítaniuk, hogy többe nem fordulhasson elő, hogy az esetek több mint 90 százalékában nem is indul bűnvádi eljárás” – javasolja a szakember. Csibi Magor ugyanakkor leszögezte, amíg ezek a dolgok nem változnak, marad minden a régiben, és az erdőkért való harc csak papíron és a sajtóban lesz jelen.
Bálint Eszter, Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
Hatalmas erdőterületek tűntek el néhány év alatt a Hargita megyei Görgényi-havasokból. A több száz hektáros tarvágásra máig nem derül fény, ha egy kutatócsoport be nem vezetett volna egy új módszert a fakitermelés monitorozására. Miután műholdfelvételeken figyelték az erdős területek alakulását, a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a Görgényi-havasokban 2003 és 2006 között 650 hektár vörösfenyőerdőt vágtak ki. Ezzel szemben az erdészeti törvény értelmében egy zónában legtöbb három hektáron engedélyezik a tarvágást.
Rossz az irány. A nem megfelelő jogszabályi környezet miatt hatalmas erdős területek tűnnek el
Az erdőirtást a Mezőgazdasági és Erdészeti Kutatóintézet (ICAS) csapata fedezte fel, a kutatók az erdők műholddal történő megfigyelését próbálják kifejleszteni. Vladimir Gancz, az intézet munkatársa a România Liberă napilapnak elmondta, az elképzelés az, hogy kifejlesszenek egy olyan módszert, amellyel az egész ország területén monitorozzák az erdőket, majd az eredményeket időszakosan nyilvánosságra hozzák egy jelenleg fejlesztés alatt álló honlapon.
A kutatók különböző időpontokban az erdős területekről készült műholdfelvételeket hasonlítottak össze. Meglátásuk szerint ezzel a módszerrel a hatóságok időben értesülhetnek, ha valahol a tulajdonos vagy esetenként más letarolta az erdőt. A NASA egyébként ingyen bocsátja a kutatók rendelkezésére a műholdjai által készített képeket. „A változások akkor is szembetűnőek, ha valaki nem szakértő: az erdős és a sziklás területek különböző színekkel jelennek meg, az összehasonlítás kézi vezérléssel is megvalósítható, rá lehet menni egy adott területre megvizsgálni a változásokat, ugyanakkor létezik egy automatikus kereső, amely azt jelzi, ha valahol nagy területen eltűnt az erdő” – magyarázta Vladimir Gancz.
Módszeres irtás
A saját számítógépes programjukat használva a Mezőgazdasági és Erdészeti Kutatóintézet munkatársai kiderítették, hogy az elmúlt 15 év során a Gyergyói Erdészeti Felügyelet alá tartozó erdőket módszeresen irtották. Az erdők tarolása következtetéseik szerint 1995-ben kezdődött a megfigyelt terület nyugati részén, majd a kitermelés folytatódott, míg 2003 és 2006 között teljesen el nem tűnt az erdő. A 2010-ben készült műholdfelvétel szerint ahol korábban fák voltak, már csak szikla maradt, és semmi jel nem utal arra, hogy az erdő regenerálódik, holott a tarvágás után kötelező lenne az újraerdősítés. „Ez pénzbe kerül, és nagy odafigyelést feltételez, sok erdőtulajdonos ezért nem törődik ezzel” – mondja Vladimir Gancz. A felvételek szerint egyébként gyakorlatilag ezer hektár erdő tűnt el a megfigyelt területen, ebből 650 hektár a 2003–2006 közötti időszakban.
Passzív hatóságok?
A kutatók hiába mutatták be az adatokat a hatóságoknak. „Mi nem mondhatjuk meg, hogy a fákat engedéllyel vagy törvénytelenül vágták ki, de három év alatt 650 hektár tarvágás gyanús, nem valószínű, hogy természeti katasztrófa történt, arról tudnánk” – mondta a kutató, aki egy szaklapban akarja publikálni az eredményeket, „ha már a hatóságokat nem érdekli az erdőirtás”.
„A környezetvédelmi minisztérium egyik államtitkárától még fenyegető telefonhívást is kaptunk, hogy minek foglalkozunk az erdőtarolásokkal” – közölte Vladimir Gancz. Az Erdő- és Vadgazdálkodási Területi Felügyelet hargitai kirendeltségét többszöri próbálkozás után sem sikerült elérnünk. Kósa Ildikó, a Hargita megyei környezetvédelmi ügynökség sajtószóvivője lapunk munkatársának ígéretet tett, viszszanézik a nyilvántartásaikból, hogy az említett időszakban hány hektár erdő kivágására adtak engedélyt, a hivatalos választ viszont csak mára tudja rendelkezésünkre bocsátani a hivatal munkatársa.
Csibi Magor: szigorú fellépés kell
„Sajnos a Hargita megyei eset semmilyen szempontból nem egyedülálló” – adott hangot elégedetlenségének a Krónika megkeresésére Csibi Magor, a Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai szervezetének vezetője. Hozzátette: miközben az ország erdői papíron egyre nőnek, a valóságban a helyzet egészen más. Mint részletezte, a hivatalos adatok szerint jelenleg 2 százalékkal több erdőnk van, mint 20 évvel ezelőtt, holott szabad szemmel is látható, hogy ezek az adatok nagyon távol állnak a valóságtól.
A környezetvédő szerint a fő gondot immár több mint két évtizede az jelenti, hogy a hatályos törvények se nem fékezik, se nem büntetik igazából az illegális fakitermelés, és rengeteg kiskaput biztosítanak a legalitás határvonalán dolgozó cégeknek is. „A román parlament pedig ahelyett, hogy visszaszorítaná a jelenséget, és szigorítaná a jogszabályi környezetet, a plénum elé szerette volna terjeszteni az új erdőtörvényt, ami megteremtette volna az alapot az erdőkitermelések megtriplázásara, miközben Románia így is 7 százalékkal az európai átlag alatt áll az erdővel borított területek tekintetében – ecsetelte Csibi Magor. – Szerencsére a WWF a törvénytervezetet már kétszer meg tudta fordítani, és visszajuttatta a bizottságba.”
Az viszont, hogy mekkora sikerrel, a napokban derül ki. A WWF Románia vezetőjétől ugyanakkor megtudtuk, szeretnék arra is rábírni a hatóságokat, hogy használjak az EU-s szabványoknak megfelelő, több éve életbe léptetett fakövetési rendszert, a SUMAL-t. „Ha ezt a rendszert nem blokkolnák, valószínűleg a fakitermelések jelentős mértékben visszaesnének” – vallja Csibi, aki szerint mindemellett arra is szükség van, hogy a kormány is nagyobb mértékben vállaljon felelősséget a témában.
„Amíg a tetten ért tolvajok kevesebb mint 1 százalékát ítélik el, addig nem lehet senkit elriasztani. Románia kormányának fel kell vállalnia, és prioritásnak kell tekintenie a falopások elleni harcot, és az igazságügyi minisztérium támogatásával a fatolvajlást társadalom ellen irányuló bűnténynek kell nyilvánítaniuk, hogy többe nem fordulhasson elő, hogy az esetek több mint 90 százalékában nem is indul bűnvádi eljárás” – javasolja a szakember. Csibi Magor ugyanakkor leszögezte, amíg ezek a dolgok nem változnak, marad minden a régiben, és az erdőkért való harc csak papíron és a sajtóban lesz jelen.
Bálint Eszter, Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2013. augusztus 20.
Elsüllyedt világ
A kolozsvári Világhírnév Kiadónál jelent meg Lőwy Dániel legújabb könyvbe foglalt remeke, melyben továbbra is teljesíti azt az önként felvállalt fogadalmát, hogy a nagyvilágnak elmondja azokat a körülötte levő eseményeket, melyeket elolvasva, erősítheti az emberek közötti megértést, párbeszédet, valamint az életbe vetett hitet.
Könyvének címe- Károlyka gróf díszfogata- jól érzékelteti a szerző szándékát. Keresztmetszetet adni egy olyan korról, mely a XX. század fergeteges viharaiban olyan változásokon ment keresztül, amelyek nagyon sok hagyományt változtattak meg gyökereiben, de sokszor a keserves, kegyetlen és embertelen események sem tudták eltüntetni azt, ami benne értékes volt.
Erről a korról számos írás jelent meg, melynek következtében újat mondani nagyon nehéz, de nem lehetetlen.
Lőwy Dániel sajátos formában ráérez arra a fonalra, melyben úgy tud bemutatni egy életformát, hogy az az olvasóinak olvasmányos, tanulságos és élvezetes legyen.
Károlyka, nem más, mint az egyik legismertebb erdélyi nemes családban született gróf Teleki Károly születetett 1930-ban Kolozsváron. Majd Sáromberkére kerül. Az ottani kastélyban nevelkedik. Mikor eljönnek az iskolaévek, először magántanítók, nevelőnők képezik. Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának Angol Internátusában folytatta tanulmányait 1941 szeptemberében, ahol kimagasló tanulmányi eredményről tett tanúbizonyságot. Különösen a matematikában és természettudományokban jeleskedett. Pécsre kerül. Fiatalon elmenekül az országból Ausztriába. Ott később német nyelven érettségizik Bécsben. Beiratkozik a grázi egyetemre. Technische Universitat Graz. Emigrál az Egyesült Államokba. Beiratkozik a Massachusetts Institute of Technology-ra, és gépészmérnöki diplomát szerez, majd mesterfokozatot nyer gépészmérnöki szakterületen.
Szakmai pályafutását a repülés- és űrtechnológiának szentelte. Részt vett az első űrhajók és a továbbiak tervezésében. Tervező mérnökként jelen volt a Cape Kennedy Kilövő Állomáson valamennyi űrhajó kilövésén, majd Kaliforniában részt vett az űrhajó működésének kiértékelésén. Ő volt az, aki felügyelte az űrhajók hasznos tehervitelének a biztonságát. E tevékenységéért a NASA-tól több kitüntetést is kapott. Főmérnöki beosztásban a Landsat nevű kommunikációs szatellit tervezője és kivitelezője volt. (A szakmai életrajzot Teleki Kati állította össze.) Ezek után nyugodtan állíthatjuk, az űrprogramban jelentős szerepet játszott egy magyar gróf is, aki nem volt más, mint gr. Teleki Károly. Akire mi csak büszkék lehetünk, hiszen azt bizonyította életével, és munkásságával adottságai megfelelnek minden követelménynek. Gondolkodásban, tevékenységben távol áll attól a képtől, melyet a különböző rendszerek, nagyon sokakban az elnyomás korszakaiban igyekeztek kiépíteni az Erdélyben nevelkedett arisztokráciáról.
Lőwy Dániel a kolozsvári Babeş- Bolyai Tudományegyetem Kémia karán szerzett diplomát és jelenleg több mint 21 éve Washingtonban él, ahol a Marylandi Egyetem tudományos főmunkatársa és a Virginia Állam-beli Alexandria Nova Egyetemének docense. Mivel vonzódása az irodalmi életben is tekintélyes. Kolozsvár napilapjában is több írása jelent meg. Közölt a Korunkban. Budapesten kiadott Panoráma magazin folyóirat tudósítója. A Dunánál c. művelődési folyóirat főmunkatársa, a New Yorkban megjelenő Amerikai Magyar Népszava Szabadság szerkesztőségi tagja, 2006-2007 között a Washingtoni Magyar Klub társelnöke, majd az elnöke (2007. december – 2009. január). Több könyv szerzője.
A könyvről
Lőwy Dániel nem véletlenül vette észre a több évtizede Amerikában élő magyar gróf Teleki Károlyban azt az irodalmi lehetőséget, amit könyvbe sűrítve most jelentetett meg. Hiszen a főúri világ rejtelmes rezdülései az olvasókat, különösen, ha még jól is van tálalva, lekötik.
Olvasván a könyvet megállapíthatjuk, beszélgetésre épülő családregény, amit a napokban mutattak be. A könyvet a Világhírnév Kiadó adta ki, a Fehér Holló sorozatban (szerkesztője Szabó Csaba). A borítóterv Szabó Gellért munkája. A borítólapon látható gr. Teleki Károly fiatalkori fényképe (1943), a hátlapon Melka Vince festménye a sáromberki kastélyról. A kötet grafikai illusztrációi, linómetszetei Balázs Ernő munkája.
A „Hetedfél évtized múltán felidézett letűnt életvitel” című fejezetben a szerző elmondja, Teleki Károllyal a Washingtoni Magyar Klubban ismerkedett meg. A beszélgetésüket kötetbe foglalta.
„Amit a beszélgetések során felidézett, egyedi megközelítés: gyermekszemmel felmért családi viszonyok, rácsodálkozás a kastély életére, és az egykori, gyorsan kibontakozó értelmű kisfiú által becserkészett mozgástér, illetve feltérképezett világ…Amit gr. Teleki Károly elmondása megörökít, elsüllyedt világ. A kastély mindennapjai és ünnepnapjai, reggeli lovaglással, emlékezetes vendégségekkel, hajtóvadászatokkal vagy magaslesből lőtt őzekkel…”
Beszélt a szüleiről, apjáról, Károly grófról, akit a társaságban Pufiként ismertek. Az édesanyja Teleki Gemma. Marosvásárhelyen „virágárus grófné-ként ismerték.” Portréját ismerhetjük meg, aki az otthonmaradást választotta a kivándorlás helyett, vállalva annak minden nyomorúságát, megpróbáltatásait. Az elmúlt rendszerben pincelakásban lakott Marosvásárhelyen. Bár lehetősége lett volna, hogy jobb életfeltételek között éljen, vállalta ezt az életformát. Egyik TV interjúban arra a kérdésre, miért nem megy ki a külföldön élő gyermekeihez, azt válaszolta: „Igen, jól élnek, de igazából hazájuk nincs. Ő hazament, ő a földhöz ragaszkodott”. Rendkívül pozitív életszemlélete volt. De a Teleki család más tagjairól is érdekes emlékei vannak, mint például Teleki Sámuelről, a híres Afrika-kutatóról, vagy Teleki Béla erdélyi politikusról.
A kötet szerzőjére jellemző a nagyfokú dokumentáltság. A Függelékben megtalálható a könyvben szereplő Teleki család tagjainak életrajza, a kötetben szereplő más személyek életrajzi adatai. Az olvasó megismerheti a sáromberki Teleki kastély, a sárospataki Teleki kastély, a tancsi Földvári –Teleki udvarház, a marosújvári Mikó- Teleki kastély rövid történetét. Megtudható, melyek voltak a főúri városi Teleki házak Kolozsváron és Marosvásárhelyen. A Jegyzetek-című fejezetben a beszélgetés során felmerült események, adatok forrásait, jelöli meg. Szemléletessé teszi a könyvet a fekete- fehérben bemutatott Fényképalbum.
A szerzőt kérdeztem
Lőwy Dániel elmondta, 2007-ben rögzített beszélgetések alapján született meg ez a családregény. A beszélgetések magyar nyelven zajlottak le. A szerző számolt azzal a ténnyel, hogy a beszélgetőtárs emlékképe egyes esetekben pontatlanságot is tartalmazhat, 75 év távlatából. Emiatt az adatokat, a történésekre vonatkozó beszélgetés tényanyagát ellenőrizte, megjelölve a forrásokat (Jegyzetek). A beszélgetésekben részt vett Teleki Károly második felesége, Teleki Károlyné Pesthy Katalin is, önéletrajza megtalálható a kötetben. Fontos volt a nevek azonosítása, hiszen a családban csak Károly névvel több személy szerepel. A beszélgetés során sok apró részlet, kitérő bukkan elő, ami nem feltétlenül vált ki érdeklődést az olvasónál, mert szubjektív értékű. Információözönben az ember elveszhet. Emiatt szükséges az információk szelekciója. Az elmondottakban néha ellentmondások jelentkeztek. Fontosnak tekintette, hogy a családtörténeti emlékezés tényanyagának elemzését, azonosítását.
A rendkívül olvasmányos könyv magával ragadja az olvasó figyelmét. Számomra élményt jelentett a Károlyka gróf díszfogata-című, beszélgetős családregény olvasása.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
A kolozsvári Világhírnév Kiadónál jelent meg Lőwy Dániel legújabb könyvbe foglalt remeke, melyben továbbra is teljesíti azt az önként felvállalt fogadalmát, hogy a nagyvilágnak elmondja azokat a körülötte levő eseményeket, melyeket elolvasva, erősítheti az emberek közötti megértést, párbeszédet, valamint az életbe vetett hitet.
Könyvének címe- Károlyka gróf díszfogata- jól érzékelteti a szerző szándékát. Keresztmetszetet adni egy olyan korról, mely a XX. század fergeteges viharaiban olyan változásokon ment keresztül, amelyek nagyon sok hagyományt változtattak meg gyökereiben, de sokszor a keserves, kegyetlen és embertelen események sem tudták eltüntetni azt, ami benne értékes volt.
Erről a korról számos írás jelent meg, melynek következtében újat mondani nagyon nehéz, de nem lehetetlen.
Lőwy Dániel sajátos formában ráérez arra a fonalra, melyben úgy tud bemutatni egy életformát, hogy az az olvasóinak olvasmányos, tanulságos és élvezetes legyen.
Károlyka, nem más, mint az egyik legismertebb erdélyi nemes családban született gróf Teleki Károly születetett 1930-ban Kolozsváron. Majd Sáromberkére kerül. Az ottani kastélyban nevelkedik. Mikor eljönnek az iskolaévek, először magántanítók, nevelőnők képezik. Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának Angol Internátusában folytatta tanulmányait 1941 szeptemberében, ahol kimagasló tanulmányi eredményről tett tanúbizonyságot. Különösen a matematikában és természettudományokban jeleskedett. Pécsre kerül. Fiatalon elmenekül az országból Ausztriába. Ott később német nyelven érettségizik Bécsben. Beiratkozik a grázi egyetemre. Technische Universitat Graz. Emigrál az Egyesült Államokba. Beiratkozik a Massachusetts Institute of Technology-ra, és gépészmérnöki diplomát szerez, majd mesterfokozatot nyer gépészmérnöki szakterületen.
Szakmai pályafutását a repülés- és űrtechnológiának szentelte. Részt vett az első űrhajók és a továbbiak tervezésében. Tervező mérnökként jelen volt a Cape Kennedy Kilövő Állomáson valamennyi űrhajó kilövésén, majd Kaliforniában részt vett az űrhajó működésének kiértékelésén. Ő volt az, aki felügyelte az űrhajók hasznos tehervitelének a biztonságát. E tevékenységéért a NASA-tól több kitüntetést is kapott. Főmérnöki beosztásban a Landsat nevű kommunikációs szatellit tervezője és kivitelezője volt. (A szakmai életrajzot Teleki Kati állította össze.) Ezek után nyugodtan állíthatjuk, az űrprogramban jelentős szerepet játszott egy magyar gróf is, aki nem volt más, mint gr. Teleki Károly. Akire mi csak büszkék lehetünk, hiszen azt bizonyította életével, és munkásságával adottságai megfelelnek minden követelménynek. Gondolkodásban, tevékenységben távol áll attól a képtől, melyet a különböző rendszerek, nagyon sokakban az elnyomás korszakaiban igyekeztek kiépíteni az Erdélyben nevelkedett arisztokráciáról.
Lőwy Dániel a kolozsvári Babeş- Bolyai Tudományegyetem Kémia karán szerzett diplomát és jelenleg több mint 21 éve Washingtonban él, ahol a Marylandi Egyetem tudományos főmunkatársa és a Virginia Állam-beli Alexandria Nova Egyetemének docense. Mivel vonzódása az irodalmi életben is tekintélyes. Kolozsvár napilapjában is több írása jelent meg. Közölt a Korunkban. Budapesten kiadott Panoráma magazin folyóirat tudósítója. A Dunánál c. művelődési folyóirat főmunkatársa, a New Yorkban megjelenő Amerikai Magyar Népszava Szabadság szerkesztőségi tagja, 2006-2007 között a Washingtoni Magyar Klub társelnöke, majd az elnöke (2007. december – 2009. január). Több könyv szerzője.
A könyvről
Lőwy Dániel nem véletlenül vette észre a több évtizede Amerikában élő magyar gróf Teleki Károlyban azt az irodalmi lehetőséget, amit könyvbe sűrítve most jelentetett meg. Hiszen a főúri világ rejtelmes rezdülései az olvasókat, különösen, ha még jól is van tálalva, lekötik.
Olvasván a könyvet megállapíthatjuk, beszélgetésre épülő családregény, amit a napokban mutattak be. A könyvet a Világhírnév Kiadó adta ki, a Fehér Holló sorozatban (szerkesztője Szabó Csaba). A borítóterv Szabó Gellért munkája. A borítólapon látható gr. Teleki Károly fiatalkori fényképe (1943), a hátlapon Melka Vince festménye a sáromberki kastélyról. A kötet grafikai illusztrációi, linómetszetei Balázs Ernő munkája.
A „Hetedfél évtized múltán felidézett letűnt életvitel” című fejezetben a szerző elmondja, Teleki Károllyal a Washingtoni Magyar Klubban ismerkedett meg. A beszélgetésüket kötetbe foglalta.
„Amit a beszélgetések során felidézett, egyedi megközelítés: gyermekszemmel felmért családi viszonyok, rácsodálkozás a kastély életére, és az egykori, gyorsan kibontakozó értelmű kisfiú által becserkészett mozgástér, illetve feltérképezett világ…Amit gr. Teleki Károly elmondása megörökít, elsüllyedt világ. A kastély mindennapjai és ünnepnapjai, reggeli lovaglással, emlékezetes vendégségekkel, hajtóvadászatokkal vagy magaslesből lőtt őzekkel…”
Beszélt a szüleiről, apjáról, Károly grófról, akit a társaságban Pufiként ismertek. Az édesanyja Teleki Gemma. Marosvásárhelyen „virágárus grófné-ként ismerték.” Portréját ismerhetjük meg, aki az otthonmaradást választotta a kivándorlás helyett, vállalva annak minden nyomorúságát, megpróbáltatásait. Az elmúlt rendszerben pincelakásban lakott Marosvásárhelyen. Bár lehetősége lett volna, hogy jobb életfeltételek között éljen, vállalta ezt az életformát. Egyik TV interjúban arra a kérdésre, miért nem megy ki a külföldön élő gyermekeihez, azt válaszolta: „Igen, jól élnek, de igazából hazájuk nincs. Ő hazament, ő a földhöz ragaszkodott”. Rendkívül pozitív életszemlélete volt. De a Teleki család más tagjairól is érdekes emlékei vannak, mint például Teleki Sámuelről, a híres Afrika-kutatóról, vagy Teleki Béla erdélyi politikusról.
A kötet szerzőjére jellemző a nagyfokú dokumentáltság. A Függelékben megtalálható a könyvben szereplő Teleki család tagjainak életrajza, a kötetben szereplő más személyek életrajzi adatai. Az olvasó megismerheti a sáromberki Teleki kastély, a sárospataki Teleki kastély, a tancsi Földvári –Teleki udvarház, a marosújvári Mikó- Teleki kastély rövid történetét. Megtudható, melyek voltak a főúri városi Teleki házak Kolozsváron és Marosvásárhelyen. A Jegyzetek-című fejezetben a beszélgetés során felmerült események, adatok forrásait, jelöli meg. Szemléletessé teszi a könyvet a fekete- fehérben bemutatott Fényképalbum.
A szerzőt kérdeztem
Lőwy Dániel elmondta, 2007-ben rögzített beszélgetések alapján született meg ez a családregény. A beszélgetések magyar nyelven zajlottak le. A szerző számolt azzal a ténnyel, hogy a beszélgetőtárs emlékképe egyes esetekben pontatlanságot is tartalmazhat, 75 év távlatából. Emiatt az adatokat, a történésekre vonatkozó beszélgetés tényanyagát ellenőrizte, megjelölve a forrásokat (Jegyzetek). A beszélgetésekben részt vett Teleki Károly második felesége, Teleki Károlyné Pesthy Katalin is, önéletrajza megtalálható a kötetben. Fontos volt a nevek azonosítása, hiszen a családban csak Károly névvel több személy szerepel. A beszélgetés során sok apró részlet, kitérő bukkan elő, ami nem feltétlenül vált ki érdeklődést az olvasónál, mert szubjektív értékű. Információözönben az ember elveszhet. Emiatt szükséges az információk szelekciója. Az elmondottakban néha ellentmondások jelentkeztek. Fontosnak tekintette, hogy a családtörténeti emlékezés tényanyagának elemzését, azonosítását.
A rendkívül olvasmányos könyv magával ragadja az olvasó figyelmét. Számomra élményt jelentett a Károlyka gróf díszfogata-című, beszélgetős családregény olvasása.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
2013. december 30.
Az utolsó román halálraítélt
Elutasította a bukaresti legfelsőbb bíróság a román külügyi hírszerzés egykori, a hetvenes években a tengerentúlra szökött munkatársa halálbüntetésének eltörlését. Pedig hazája részben Constantin Răuţă amerikai kutatómunkájának köszönheti, hogy hamarosan rakétapajzs óvja a ballisztikus rakétáktól.
Huszonnégy évvel a rendszerváltás, valamint közel negyven évvel kiugrása után sem bocsátja meg a román igazságszolgáltatás Constantin Răuţának, hogy elárulta a kommunista rezsimet. A hetven éves, villamosmérnöki végzettségű kutatót nem sokkal azután beszervezte a külügyi hírszerzés (akkori nevén DIE), hogy 1966-ban elvégezte a bukaresti elektronikai és építészeti egyetemet, és elhelyezkedett egy kutatóintézetnél.
Ez volt a feltétele külföldi tanulmányútjai engedélyezésének. A Călin fedőnévvel ellátott kémet elsősorban NATO-ellenes küldetésekre képezték ki. Utolsó misszióját 1973 novemberében – amikor Nicolae Ceauşescu pártfőtitkár Egyesült Államokbeli látogatását kellett volna előkészítenie – azonban már nem teljesítette: a New York-i repülőtéren landolva politikai menedékjogot kért az amerikai hatóságoktól, akiknek átadta az államtitkokat tartalmazó diplomáciai poggyászát is.
Răuţát a román kommunista rezsim egy évvel később hazaárulásért halálra ítélte, a Szekuritáte többször is likvidálni próbálta. Annál is inkább, mivel disszidálása után az amerikai médiában, de a kongresszusban is feltárta az emberi jogok romániai lábbal tiprását. A román tudós huszonnégy évig dolgozott az amerikai haditengerészetnél és a NASA marylandi csillagászati és földtudományi központjában, ahol olyan jelentős űrprogramok fejlesztésébe vonták be, mint a HUBBLE, a KOBE, az EOS és a LANDSAT.
Emellett kivette részét a ballisztikus rakéták elleni védelmi rendszer kidolgozásából is, így többek között neki köszönhető, hogy 2015-ig az Olt megyei Deveselun kiépül az SM-3-as elfogó rakétákkal felszerelt amerikai rakétapajzs. Bár a Ceauşescu-diktatúra 1989-es megdöntése után frissen kibocsátott román útlevelével többször hazalátogatott, úti okmánya 2005-ben történt lejártakor Bukarestben közölték vele, hogy állampolgárságát visszavonták.
Kijátszott kémkedési kísérlet Az izraeli hírszerzésnek többször sikerült meghiúsítania, hogy a Szekuritáte fokozza kémkedési tevékenységét a zsidó államban – írta hétvégi számában a Jerusalem Post. A lap szerint a bukaresti rezsim a hatvanas években kezdeményezte, hogy költöztessék át a Tel Aviv-i román nagykövetséget a város egyik toronyépületének utolsó emeletére. A Shin Bet, az izraeli belbiztonsági titkosszolgálat azonban kijátszotta a tervet, amely azt a célt szolgálta, hogy a diplomáciai kirendeltség szekus ügynökei közvetlen közelről megfigyelhessék az izraeli védelmi minisztériumot és a hadsereg vezérkari főhadiszállását. A Jerusalem Post megemlíti azt is, hogy Ceauşescu információkat szolgáltatott ki a zsidó államnak a Romániában kiképzett palesztinokról, sőt számos, Izraelnek kiárusított zsidót beépített ügynökként foglalkoztatott.
Constantin Răuţă annak tudja be az intézkedést, hogy a kilencvenes években visszautasította az immár SIE-re átkeresztelt külügyi hírszerzés újrabeszervezési kísérletét. Mivel időközben megtudta, hogy halálbüntetése érvényben maradt, az igazságszolgáltatáshoz fordult, ahol azonban több éves pereskedés után minden fórumon veszített. Nemrég a legfelsőbb bíróság is elutasította a 39 évvel ezelőtt született ítélet megsemmisítését célzó keresetét, holott Romániában 1990-ben törölték a halálbüntetést. Az ügy pikantériája, hogy eközben három évvel ezelőtt a bukaresti törvényszék törölte a halálbüntetés végrehajtásáról szóló ítéletet, majd Răuţă visszakapta állampolgárságát.
A kutatómérnök – aki a bukaresti média szerint az egyetlen román állampolgár, aki ellen halálos ítélet van érvényben – kálváriája nagyban hasonlít egykori főnöke, az 1978-ban szintén az Egyesült Államokba szökött Ion Mihai Pacepa tábornok esetére. Azzal a különbséggel, hogy a Ceauşescu egykori kémfőnökére – aki disszidálása óta inkognitóban él a tengeren túl, és sohasem látogatott haza – kiszabott két halálbüntetést 1999-ben eltörölte a legfelsőbb bíróság, ellenben sem a rezsim által elkobzott vagyonát, sem román állampolgárságát nem kapta vissza.
Nem véletlen, hogy a napokban a România Liberă napilapnak adott interjúban Pacepa – aki amúgy vélhetően már évtizedek óta az amerikai hírszerzést szolgálja –saját és Răuţă története tükrében megállapítja: hagy még kívánnivalót maga után Bukarest NATO iránti lojalitása. Az egyik leghírhedtebb román disszidens felrója szülőhazájának, hogy a mai napig nem rehabilitált több mint hatezer, a kommunista diktatúrával történt szembefordulásáért elítélt ellenállót.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
Elutasította a bukaresti legfelsőbb bíróság a román külügyi hírszerzés egykori, a hetvenes években a tengerentúlra szökött munkatársa halálbüntetésének eltörlését. Pedig hazája részben Constantin Răuţă amerikai kutatómunkájának köszönheti, hogy hamarosan rakétapajzs óvja a ballisztikus rakétáktól.
Huszonnégy évvel a rendszerváltás, valamint közel negyven évvel kiugrása után sem bocsátja meg a román igazságszolgáltatás Constantin Răuţának, hogy elárulta a kommunista rezsimet. A hetven éves, villamosmérnöki végzettségű kutatót nem sokkal azután beszervezte a külügyi hírszerzés (akkori nevén DIE), hogy 1966-ban elvégezte a bukaresti elektronikai és építészeti egyetemet, és elhelyezkedett egy kutatóintézetnél.
Ez volt a feltétele külföldi tanulmányútjai engedélyezésének. A Călin fedőnévvel ellátott kémet elsősorban NATO-ellenes küldetésekre képezték ki. Utolsó misszióját 1973 novemberében – amikor Nicolae Ceauşescu pártfőtitkár Egyesült Államokbeli látogatását kellett volna előkészítenie – azonban már nem teljesítette: a New York-i repülőtéren landolva politikai menedékjogot kért az amerikai hatóságoktól, akiknek átadta az államtitkokat tartalmazó diplomáciai poggyászát is.
Răuţát a román kommunista rezsim egy évvel később hazaárulásért halálra ítélte, a Szekuritáte többször is likvidálni próbálta. Annál is inkább, mivel disszidálása után az amerikai médiában, de a kongresszusban is feltárta az emberi jogok romániai lábbal tiprását. A román tudós huszonnégy évig dolgozott az amerikai haditengerészetnél és a NASA marylandi csillagászati és földtudományi központjában, ahol olyan jelentős űrprogramok fejlesztésébe vonták be, mint a HUBBLE, a KOBE, az EOS és a LANDSAT.
Emellett kivette részét a ballisztikus rakéták elleni védelmi rendszer kidolgozásából is, így többek között neki köszönhető, hogy 2015-ig az Olt megyei Deveselun kiépül az SM-3-as elfogó rakétákkal felszerelt amerikai rakétapajzs. Bár a Ceauşescu-diktatúra 1989-es megdöntése után frissen kibocsátott román útlevelével többször hazalátogatott, úti okmánya 2005-ben történt lejártakor Bukarestben közölték vele, hogy állampolgárságát visszavonták.
Kijátszott kémkedési kísérlet Az izraeli hírszerzésnek többször sikerült meghiúsítania, hogy a Szekuritáte fokozza kémkedési tevékenységét a zsidó államban – írta hétvégi számában a Jerusalem Post. A lap szerint a bukaresti rezsim a hatvanas években kezdeményezte, hogy költöztessék át a Tel Aviv-i román nagykövetséget a város egyik toronyépületének utolsó emeletére. A Shin Bet, az izraeli belbiztonsági titkosszolgálat azonban kijátszotta a tervet, amely azt a célt szolgálta, hogy a diplomáciai kirendeltség szekus ügynökei közvetlen közelről megfigyelhessék az izraeli védelmi minisztériumot és a hadsereg vezérkari főhadiszállását. A Jerusalem Post megemlíti azt is, hogy Ceauşescu információkat szolgáltatott ki a zsidó államnak a Romániában kiképzett palesztinokról, sőt számos, Izraelnek kiárusított zsidót beépített ügynökként foglalkoztatott.
Constantin Răuţă annak tudja be az intézkedést, hogy a kilencvenes években visszautasította az immár SIE-re átkeresztelt külügyi hírszerzés újrabeszervezési kísérletét. Mivel időközben megtudta, hogy halálbüntetése érvényben maradt, az igazságszolgáltatáshoz fordult, ahol azonban több éves pereskedés után minden fórumon veszített. Nemrég a legfelsőbb bíróság is elutasította a 39 évvel ezelőtt született ítélet megsemmisítését célzó keresetét, holott Romániában 1990-ben törölték a halálbüntetést. Az ügy pikantériája, hogy eközben három évvel ezelőtt a bukaresti törvényszék törölte a halálbüntetés végrehajtásáról szóló ítéletet, majd Răuţă visszakapta állampolgárságát.
A kutatómérnök – aki a bukaresti média szerint az egyetlen román állampolgár, aki ellen halálos ítélet van érvényben – kálváriája nagyban hasonlít egykori főnöke, az 1978-ban szintén az Egyesült Államokba szökött Ion Mihai Pacepa tábornok esetére. Azzal a különbséggel, hogy a Ceauşescu egykori kémfőnökére – aki disszidálása óta inkognitóban él a tengeren túl, és sohasem látogatott haza – kiszabott két halálbüntetést 1999-ben eltörölte a legfelsőbb bíróság, ellenben sem a rezsim által elkobzott vagyonát, sem román állampolgárságát nem kapta vissza.
Nem véletlen, hogy a napokban a România Liberă napilapnak adott interjúban Pacepa – aki amúgy vélhetően már évtizedek óta az amerikai hírszerzést szolgálja –saját és Răuţă története tükrében megállapítja: hagy még kívánnivalót maga után Bukarest NATO iránti lojalitása. Az egyik leghírhedtebb román disszidens felrója szülőhazájának, hogy a mai napig nem rehabilitált több mint hatezer, a kommunista diktatúrával történt szembefordulásáért elítélt ellenállót.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2014. december 12.
Ilyen zászló, olyan szél… a hatalom kettős mércéjével
Kezd sok mindenről világosan kiderülni, hogy egyáltalán nem az, aminek eladták számunkra. Vagyis, hogy pár igazán fontos dologról joggal sejtettük: bűzlik, titkolózás fogja körül. És leginkább olyasmikről van szó, amik nagy illúziókat rombolnak, vagy éppen a legaljasabb, legönzőbb módon fosztanak meg tömegeket, népeket jogaiktól. Ebben a sorban emlegethetjük a közel-keleti államok „önvédelemből történt” lerohanását és kifosztását (gondoljunk csak egyik állam fővárosi múzeumára, amit az amerikai hadsereg térkép alapján fosztott ki, és csak azt vitték a tengerentúlra, amit valakik előre megrendeltek), a keleti kapcsolataiért a nyugatiak által kárhoztatott Magyarország ügyét, az Egészségügyi Világszervezet oltóanyagaival Afrikában terjesztett Ebola-fertőzést, korábban a laboratóriumokból szándékosan kiszabadított AIDS-vírus ügyét, meg a madár- és disznóinfluenza előre bejelentett tombolását. Újabban a NASA Föld körüli erőteret fedezett fel, ami egyesek szerint fizikai és szellemi karantént jelent. De számunkra, erdélyi magyarok és székelyek számára a sor elején áll az 1918. december 1-jei gyulafehérvári népgyűlés határozata is. A recept egyszerű: van valamilyen hatalom, állam, intézmény, maffia, bárminek nevezett érdekcsoport, amely tömegektől vonja meg az élet megélésének alapvető feltételeit: a tiszta levegőt, vizet, a szükséges élelmiszert, vagy magasabb igények kielégíthetőségét: a valódi szólásszabadság jogát, a magántulajdon szavatolását.
A magántulajdonnal rengeteg gondunk van ebben az országban. A legrémesebb, ha semmink nincs, mert éhbéren tartanak – vessük csak össze a székelyföldi átlagbéreket az ország többi vidékével! Akkor legalább nincs mit ellopjanak tőlünk. Mert mihelyt van két fej káposztánk és húsz tő krumplink a kertben, azon kell rettegnünk: vajon mikor lopják el a szocisegélyen tartott szavazópolgárok. Nem egy idős ember panaszolta, hogy amit a román állam egyik napról a másikra elvett tőlük, évek alatt nem képes visszaszolgáltatni, a bérről nem is beszélve… Elfeledjük, hogy magyar és székely közösségeink vagyonát, erdőket, iskolákat, a Hangya-szövetkezet teljes vagyonát, földterületeket úgy vette el a román állam, hogy 25 év alatt eszébe sem jutott visszaadni az eredeti tulajdonosoknak.
De jól van ez nekünk, ha eddig tűrtük. És hittünk a meghirdetett demokráciában, hittünk az elcsépelt és már csak kampányokban fröcskölt szólamoknak. Jól van, ha nem mertük eddig kimondani: mi eddigi egész életünkben csupán másodrendű állampolgárok vagyunk ebben az országban, és elegünk van belőle! Elegünk van a betelepítésekből! Meg a sok hazugságból és lopásból, ami ebben az országban folyik. Elegünk van a kettős mércéből: hogy mi csak dolgozzunk, fizessünk, különben úgyis elvesznek valamit tőlünk, és legyünk lojálisak, de amikor adni kell, a sor legvégén vagyunk.
Ezzel a kettős mércével mérik még a zászlókat is az utóbbi negyed évszázad szabad országában: kezdetben nem volt szabad a magyar állami piros-fehér-zöldet használni, aztán amikor képviselőink közössége megszavazta az ún. székely zászlót saját lobogónknak, akkor meg azt vadászták… Újabban már a fekete zászlót sem lehet akárhol és akárhogyan használni. Mire vártok, magyarok és székelyek? Tudhatnátok: csak a fehér zászló használatát vennék szívesen: hogy megadjuk magunkat, még azt is odaadjuk, ami kevesünk maradt, és húzzunk el innen, mint annak idején a szászok, vagy ha mégsem, akkor fogjuk be a szánkat… Ébresztő, emberek!
P. Buzogány Árpád |
Székelyhon.ro
Kezd sok mindenről világosan kiderülni, hogy egyáltalán nem az, aminek eladták számunkra. Vagyis, hogy pár igazán fontos dologról joggal sejtettük: bűzlik, titkolózás fogja körül. És leginkább olyasmikről van szó, amik nagy illúziókat rombolnak, vagy éppen a legaljasabb, legönzőbb módon fosztanak meg tömegeket, népeket jogaiktól. Ebben a sorban emlegethetjük a közel-keleti államok „önvédelemből történt” lerohanását és kifosztását (gondoljunk csak egyik állam fővárosi múzeumára, amit az amerikai hadsereg térkép alapján fosztott ki, és csak azt vitték a tengerentúlra, amit valakik előre megrendeltek), a keleti kapcsolataiért a nyugatiak által kárhoztatott Magyarország ügyét, az Egészségügyi Világszervezet oltóanyagaival Afrikában terjesztett Ebola-fertőzést, korábban a laboratóriumokból szándékosan kiszabadított AIDS-vírus ügyét, meg a madár- és disznóinfluenza előre bejelentett tombolását. Újabban a NASA Föld körüli erőteret fedezett fel, ami egyesek szerint fizikai és szellemi karantént jelent. De számunkra, erdélyi magyarok és székelyek számára a sor elején áll az 1918. december 1-jei gyulafehérvári népgyűlés határozata is. A recept egyszerű: van valamilyen hatalom, állam, intézmény, maffia, bárminek nevezett érdekcsoport, amely tömegektől vonja meg az élet megélésének alapvető feltételeit: a tiszta levegőt, vizet, a szükséges élelmiszert, vagy magasabb igények kielégíthetőségét: a valódi szólásszabadság jogát, a magántulajdon szavatolását.
A magántulajdonnal rengeteg gondunk van ebben az országban. A legrémesebb, ha semmink nincs, mert éhbéren tartanak – vessük csak össze a székelyföldi átlagbéreket az ország többi vidékével! Akkor legalább nincs mit ellopjanak tőlünk. Mert mihelyt van két fej káposztánk és húsz tő krumplink a kertben, azon kell rettegnünk: vajon mikor lopják el a szocisegélyen tartott szavazópolgárok. Nem egy idős ember panaszolta, hogy amit a román állam egyik napról a másikra elvett tőlük, évek alatt nem képes visszaszolgáltatni, a bérről nem is beszélve… Elfeledjük, hogy magyar és székely közösségeink vagyonát, erdőket, iskolákat, a Hangya-szövetkezet teljes vagyonát, földterületeket úgy vette el a román állam, hogy 25 év alatt eszébe sem jutott visszaadni az eredeti tulajdonosoknak.
De jól van ez nekünk, ha eddig tűrtük. És hittünk a meghirdetett demokráciában, hittünk az elcsépelt és már csak kampányokban fröcskölt szólamoknak. Jól van, ha nem mertük eddig kimondani: mi eddigi egész életünkben csupán másodrendű állampolgárok vagyunk ebben az országban, és elegünk van belőle! Elegünk van a betelepítésekből! Meg a sok hazugságból és lopásból, ami ebben az országban folyik. Elegünk van a kettős mércéből: hogy mi csak dolgozzunk, fizessünk, különben úgyis elvesznek valamit tőlünk, és legyünk lojálisak, de amikor adni kell, a sor legvégén vagyunk.
Ezzel a kettős mércével mérik még a zászlókat is az utóbbi negyed évszázad szabad országában: kezdetben nem volt szabad a magyar állami piros-fehér-zöldet használni, aztán amikor képviselőink közössége megszavazta az ún. székely zászlót saját lobogónknak, akkor meg azt vadászták… Újabban már a fekete zászlót sem lehet akárhol és akárhogyan használni. Mire vártok, magyarok és székelyek? Tudhatnátok: csak a fehér zászló használatát vennék szívesen: hogy megadjuk magunkat, még azt is odaadjuk, ami kevesünk maradt, és húzzunk el innen, mint annak idején a szászok, vagy ha mégsem, akkor fogjuk be a szánkat… Ébresztő, emberek!
P. Buzogány Árpád |
Székelyhon.ro