Gáll Ernő emlékkönyv jelent meg Nemzetiség – felelősség /Napvilág Kiadó, Budapest/ címmel Földes György és Gálfalvi Zsolt szerkesztésében. A kötet kapcsán beszélgettek a szerkesztők és a szerzők november 12-én Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület tanácstermében. Dilemmaként jelentkezett, hogy ez a kötet arról szóljon, akire emlékeznek vagy azokról a témákról, amelyekkel ő foglalkozott, mondta el Földes György szerkesztő, a budapesti Politikatörténeti Intézet vezetője. Gáll Ernő elkötelezett baloldali értelmiség volt, ezért a magyarországi szerzők is azok, akik ezt a tradíciót fontosnak tartják. /Köllő Katalin: Írások Gáll Ernő emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./

Földes György, a Magyar Politikai Intézet igazgatója, Magyarország, Románia és a nemzeti kérdés 1956–1989 /Napvilág Kiadó, Budapest, 2007/ című kötetét mutatták be Székelyudvarhelyen. A román–magyar viszony 33 évét feltáró, tavaly év végén megjelent kötetben a szerző a két ország kapcsolatait kutatja, középpontban a nemzeti kérdéssel, illetve az erdélyi magyarság sorsának alakulásával. – A könyvben nagyon kevés a bukaresti levéltári anyag. /Nemzetértelmező monográfia. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 4./

Február 2-án Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület szervezésében Csucsuja István egyetemi tanár és Kántor Lajos irodalomtörténész mutatták be Földes György: Magyarország, Románia és a nemzetiségi kérdés 1956–1989 /Napvilág Kiadó, Budapest, 2007/ című könyvét. Kántor Lajos „kiegyensúlyozott szerző”-ként jellemezte Földes Györgyöt és a könyv hiányosságaikra hívta fel a figyelmet. Meglátása szerint nagyobb teret kellett volna szentelni például Szabédi Lászó vagy Csoóri Sándor szerepének a román–magyar viszony elemzésében. /Musca Szabolcs: Nemzeti és nemzetiségi kérdések. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 5./

Csucsuja István történész szerint jelentős tudományos esemény Földes György, Magyarország, Románia és a nemzeti kérdés, 1956 – 1989 /Napvilág Kiadó, Budapest, 2007/ című könyvének megjelenése. Csucsuja István lelkesen írta, hogy ilyen hatalmas információs- és dokumentumanyagot, szakirodalmat feldolgozni „másnak talán nem is állhatott módjában”. Földes György az erdélyi magyarság minden életmegnyilvánulását ismeri. Földes György a Politikatörténeti Intézet vezetőjeként birtokában volt olyan lehetőségeknek is, amelyek egy ilyen kutatást elősegítenek. A két ország kapcsolatát a nemzeti kérdés határozta meg. Földes a prekoncepció kényszerétől mentesen írta meg könyvét. Csucsuja „csalárd magatartásnak” mondta a román politikát a vagyoni kérdésekben. A mai időkben való tovább éléséről Földes nem ír. /Csucsuja István: Magyarország, Románia és a nemzeti kérdés 1956–1989 között. Gondolatok Földes György nagyszabású kötete kapcsán. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 9./

November 17-én Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület székhelyén bemutatták Gáll Ernő: Levelek 1949–2000 /Korunk–Komp Press, Napvilág, Kolozsvár, Budapest, 2009/ című levelezéskötetét. Gáll Ernő özvegye, Gáll Éva Dávid Gyula irodalomtörténész segítségével rendezte sajtó alá a leveleket. A válogatást Horváth Andor, a Korunk főszerkesztő-helyettese végezte. A bevezető tanulmányt Salat Levente egyetemi docens írta. /Köllő Katalin: Levelek tükrében: Gáll Ernő, egy különleges szellemi képességű ember. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 19./

Snagovi iratok, évfordulós emlékezet
Noha jól látható, kiszámítható, hogy az1956-os történések 60. jubileumának közeledtével kézenfekvően meg fognak szaporodni a visszaemlékező, elemző vagy értelmező kiadások, ám talán még ezeknél s a visszaemlékezések vagy retro-értékelések kínálkozó sokaságánál is beszédesebbek lehetnek maguk a nyersen, de alapos lábjegyzetekkel közreadott eredeti dokumentumok!
Egy román miniszterelnöki ajándék, Iliescu és Nastase személyes gesztusa a Román Információs Hivatal és a volt Securitate anyagaiból válogatott (47 kötetnyi) irategyüttes jelent meg az 50. évfordulóra, mely a Nagy Imre és fogolytársainak leveleit, jegyzeteit, tárgyalásait, kommunikációs kísérleteit, s egyáltalán: a snagovi kényszerelhelyezés időszakában keletkezett írásos forrásokat közli.[1] E kötet (a maga koránt sem épp kicsiny terjedelmével) a szerkesztők negyven oldalas ismertetőjével kezdődik, melyben okadatolt tényeket közölnek, majd Lukács Györgyről készült 1956. novemberi iratot tárnak elénk, s ezt követően már rögtön rabjai is lettünk a jelentések jelentéseinek – erre ébredünk rá egyhamar. A Feljegyzések a beszélgetésekről fejezet az alaphangot, a Politikai levelek blokk a korjelenségeket, a Politikai jegyzetek pedig a szereplők „kitörési kísérleteit”, elrablásuknak Lukács Györgyéhez hasonló státuszdiskurzus-jellegét, és a Függelék a korabeli szovjet-román-magyar intézkedések kísérleteit pontosítja. Zárul a kötet a „snagovi csoport” tagjainak (mintegy húsz oldalon át sorjázó) rövid életrajzával ér véget, majd a Névmutató zárja a kötetet, melyet ekképp letenni nemigen lehet, csakis úgy, ha rögvest a többit, életrajzokat, esszéköteteket, életmű-részleteket, a többoldalú megközelítéshez szükséges újabb dokumentumokat, életút-narratívákat, további bibliográfiákat vesszük elő…
Bizonnyal azt hihetnénk:végtelen mennyiségű sztori, elbeszélhetetlen zártság és morálfilozofikus rétegzettség, politikai és mentális csalatkozás, meghasonlások és fölfejlések hekatombányi tömege van jelen egy ilyen kötetben, melyekre elég pusztán utalni, s máris mindenki sejti, mit várjon tőle. Ámde ami épp a legizgalmasabb, az nem ebben lakozik. Hanem magában a kommunikációban… – a közlés (levelek, „feliratok”, petíciók, tudósítások, vallomások, segélykérő próbálkozások) lehetőségének és értelmének hitében, a naplóírás vagy levelezés vágyálmában, az elkobzott üzenetek rejtett jelképiségeiben, a monologizáló személyiség reményteljes kapcsolatkereséseiben, a magát föladni nem akaró Én túlélési vízióiban. Az elmúlt tíz-húsz esztendőben roppant újszerű, s ezért korszakos divatot teremtő hatású lett a vallomásos mutatkozás, az életút-képekben rejlő át- és kibeszélési „gyógyítás” eszköze, sőt a minderre rátelepülő társadalomtudományi kutatások módszertani érzékenység-változása is.
E kötet, bár leginkább (s a látszat szerint) „csak” dokumentumkönyv (a „csak” itt jelentéses kicsinyítésként van jelen, természetesen…, hisz indításként épp ennek végtelen nagyszerűségéről szóltam…), épp ezt a leküzdhetetlen sokféleséget, az ideák és ideológiák, rejtések és közlések, sugárzások és rejtekezések dinamikáját jeleníti meg – idejemúlhatatlan hitelességgel. Ennél többet könyvtől nehezen, inkább csak értelmezői önmagunktól várhatunk.
Avagy a megértő Időtől, mely értelmet ad a titoknak, a rejtélynek és a belátásra épülő fohászoknak, a vallomásos szereplőknek, a kiutat kereső foglyoknak, a „cseléd”- és besúgó-környezetnek, s mindannak, ami politikai foglyokat, /menekülteket!/ napi létmód és reménykeresés szintjén tesz kiszolgáltatottá, bizakodóvá, vagy reménytelenné.
Sokra értékelendő ma már e forrásközlés, s nem egyszerűen vagy nem pusztán azért, mert rendszerváltó ürügy lett ’56-ból Magyarországon, hanem mert a „szürke” dokumentumok szereplői emberi emberek, reménykedő-jobbító, meghurcolt vagy csalatkozott politikusok, családok együttese, kapcsolatok és belső szeretetviszonyok egész arzenálja valóban, s ezt magában is rejti a könyv.
Rejteni is persze csak addig tudja, míg „ki nem olvassuk” belőle…
[1]A snagovi foglyok. Nagy Imre és társai Romániában. Iratok. Összeállította, szerkesztette és bevezette Baráth Magdolna – Sipos Levente. Napvilág Kiadó – Magyar Országos Levéltár, Budapest, 2006., 464 oldal.
A.Gergely András
maszol.ro