Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Nagyvarjasi Asszonykórus
11 tétel
2015. június 29.
Székely-szórvány hagyomány ünnep Temesváron
„A hagyományápolással tudjuk megtartani nyelvünket, nemzetünket, népünket, közösségünket”
Június 27-én, szombaton a vadászerdei Camping Internationalban második alkalommal szervezte meg a Hagyományok Napját a Temes egyei RMDSZ. Hargita Megye Tanácsa Összetartozunk közösségépítő programja jóvoltából ezúttal is népes székelyföldi csapat (néptáncosok, kézművesek, székely termékek készítői) vett részt a szórványmagyarság ünnepén. A színvonalas, színes programokat kínáló rendezvényen a temesvári néptánccsoportok mellett a kisiratosi, a tornyai és a nagyvarjasi hagyományápolók is részt vettek, így valóságos székely-szórvány népzene és néptánc-gálának tapsolhatott a temesvári közönség.
A székelyföldi és Arad megyei küldöttségek vezetői a hagyományápolásban elől jártak a jó példával: Zonda Erika, Hargita Megye Tanácsa programokért felelős vezérigazgatója, az Összetartozunk program felelőse a Zugtánc csoport táncosaként, Almási Vince kisiratosi polgármester a Rónasági Citerazenekar oszlopos tagjaként mutatkozott be a bánsági közönségnek! „2009 óta működik az Összetartozunk közösségépítő program Temes megyével, Beszterce-Naszód megyével, Aranyosszékkel – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Zonda Erika –, tavalyelőtt Krassó Szörény megyével is kialakítottuk ezt a kapcsolatot. A program keretében hoztuk el a Zugtánc csoportot, illetve népi mesterségeket is hoztunk Hargita megyéből: fafaragást, bútorfestést és székely termékeket: mézet, etédi pálinkát, lekvárokat és szörpöket.” Zonda Erika lapunknak azt is elmondta: líceumi, majd jászvásári egyetemi évei alatt is táncolt különböző néptánccsoportokban, majd hosszú szünet után 7 évvel ezelőtt hozták létre a műkedvelő Zugtánc csoportot, amelynek azóta is tagja. „Egy lakodalomba készültünk, ahol néptáncot akartunk táncolni. Nekifogtunk és olyan jól sikerült, hogy azóta is táncolunk!” A székely népi mesterségeket Török Csaba fafaragó mester és Kilyén Irma bútorfestő népszerűsítette. Hagyományos székely termékeivel eljött Temesvárra Lajos Ferenc méhész, Gáll Erzsébet szörpöket és lekvárokat kínált, valamint Kovács Elek etédi pálinkáit is megkóstolhatták a bánsági magyarok.
A kisiratosi és a tornyai-nagyvarjasi hagyományőrző csoportok érkezése után azonnal kialakult a jó hangulat a vadászerdei kempingben: Almási Vince, Juhász Kálmán és társaik azonnal elővették citeráikat és jókedvűen zenélni kezdtek, a közönség legnagyobb örömére. Németh Anikó vezetésével a kisiratosi Hímzőkör képviselői is részt vettek a rendezvényen, akik bemutatták gyönyörű munkáikat és a hímzés tudományából is ízelítőt adtak az érdeklődőknek. A székely kézművesek és hagyományos termékek standjai mellett a temesvári Vinum Hungaricum is jelen volt kiváló magyar boraival, amelyek nagy népszerűségnek örvendtek a résztvevők körében. Az újszentesi Dénes Róbert egyszerre négy bográcsban főzte az ínycsiklandó marha- és sertéspaprikást, amiből mindenkinek jutott kóstoló, akárcsak a Fazakas Csaba és Enikő házaspár irányításával sütött hagyományos kürtőskalácsokból.
A Hagyományok Napja sokszínű kulturális műsorának szereplőit Fazakas Csaba református esperes, a Temes megyei RMDSZ művelődési alelnöke mutatta be a szépszámú jelenlevőnek. Hargita Megye Tanácsa nevében a székely viseletbe öltözött Zonda Erika konferálta fel, majd ő maga is járta a Zugtánc csoporttal a felcsíki, gyimesi és sóvidéki táncokat. A temesvári Bóbita és Eszterlánc csoportok fergeteges szatmári és kalotaszegi tánca után zárásként a Jaksity Florentina vezette Tornyai és Nagyvarjasi Asszonykórus és a Juhász Kálmán vezette Kisiratosi Rónasági Citerazenekar lépett fel, akik közös fináléjukban kisiratosi népdalokkal és közismert, a közönséggel együtt elénekelt népdal-összeállítással ragadtatták tapsra a temesváriakat.
„Mi hagyományápolók vagyunk – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Almási Vince kisiratosi polgármester, a Rónasági Citerazenekar tagja. Úgy érezzük, hogy magyar hagyományainkat ápolni kell, mert ezen keresztül tudjuk megtartani nyelvünket, nemzetünket, népünket, közösségünket. Jó érzés az, amikor egy helyen találkozunk több vidékről érkezett magyar népi csoportokkal. Bennünket ez mind érdekel és abban reménykedünk, hogy az, amit csinálunk, másokat is érdekel. Egymástól tanulunk, egymás zenéjét-táncát meghallgatjuk-megnézzünk, esetleg átvesszük. Mindenképpen nagyon tetszetős, nagyon jó ilyen sok vidékről érkezett magyarral együtt lenni!”
A Temes Megyei RMDSZ Hagyományok Napja rendezvényét a Bánsági Közösségért Egyesület és a Communitas Alapítvány támogatta.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2015. augusztus 18.
Újkenyér Ünnepe Pécskán
A mindennapiért mondott hála szép megnyilvánulásai
Amint az előre jeleztük, augusztus 12–16. között, szerdától vasárnapig került megszervezésre az idei Újkenyér Ünnepségsorozat Pécskán. A négynapos rendezvényen a legtöbb magyar vonatkozású programra pénteken került sor, amikor a helybeli Búzavirág néptánccsoport, a Tornyai és Nagyvarjasi Asszonykórus, majd a magyarországi sztárvendég, Csocsesz szórakoztatta a nagyszámú közönséget, melynek tagjai a kisperegi Roulette zenekar jóvoltából fergeteges utcabállal zárták a napot. A szombati program jelentős részét az óbodrogi megemlékezéseknek, ottani rendezvényeknek szentelték, de Pécskán is gazdag program várta a szórakozni vágyókat.
Kitüntetések
Vasárnap, miután a Bivalyfarmon elindították a bográcsfőző versenyt, a polgármesteri hivatal dísztermében 10.30 órakor kezdődött a városi tanács ünnepi ülése, ahol Tóth Csaba ülésvezető köszöntötte az egybegyűlteket és a vendégeket. Miután ismertette a napirendet, átadta a szót Eugenia Pete tanárnak, a Kulturális Szakbizottság elnökének, aki előbb Kocsik Mihály vállalkozónak az életrajzát ismertette, végigvezetve a hallgatóságot az aradi Vagongyárban elkezdett, a Pécskai Avicola farmnál folytatott, illetve a rendszerváltás utáni mezőgazdasági magánvállalkozásain. Manapság 400 hektár szántóföldet dolgozik meg 4 alkalmazottal, rendelkezik a terület megműveléséhez szükséges összes mezőgazdasági géppel és felszereléssel, továbbá egy 500 tonna befogadására alkalmas magtárral. 2010-ben az agronómus fia, Károly a németországi Hannoverben betekintést nyert egy étolajgyár működésébe. Tapasztalatait megosztotta édesapjával, majd EU-pályázatot készítettek egy hasonló üzem megépítésére. A pályázat elnyerte a finanszírozást, ezért mára üzemképes a legkorszerűbb étolajgyár, 2 millió euró plusz forgalmi adó értékű beruházással.
Sikeres, Pécska számára is hasznos gazdasági tevékenységéért Kocsik Mihályt Kiválósági díjjal tüntette ki a városi tanács. A kitüntetésről szóló oklevelet és az emlékplakettet Antal Péter polgármester és Miodrag Staionov alpolgármester adták át. Kocsik Mihály köszönetet mondott az elismerésért, amire nem számított.
A továbbiakban az aradi születésű, de élete nagyobb részét Pécskán leélt Sfăt Éva tanárnő életútját ismertették, ami bizonyos időszakokban a helybeli magyar oktatáshoz is kötődött. A közérdekben kifejtett hosszú munkásságáért ő is Kiválósági díjat kapott.
Ezt követően Pécskai Gyökerek-díjjal tüntették ki Constantin Ciobănaş baptista lelkipásztort, 13 gyermek apját, 24 unoka nagyapját, aki az Eben Ezer imaház építésében nagy szerepet játszott. Jelenleg az Egyesült Államokban Sprinfeeld város baptista lelkipásztora.
Érdemoklevelet nyújtották át a pécskai Marin Sergiu Cristian egyetemistának, aki Arad megye második legmagasabb érettségi eredményével jelenleg Alkalmazott matematikát és informatikát tanul a hollandiai Eindhoveni Egyetemen.
Az ünnepi ülés végén Antal Péter polgármester beszélt a Pécskai Újkenyér Ünnepének a jelentőségéről, ami tulajdonképpen a márkanév, a Pécskai kenyér hírnevének a további öregbítését, a nagyvilágban való terjesztését tekinti legfontosabb feladatának. 11 perces filmösszeállítás is készült Pécskának a rendszerváltás utáni polgármestereivel, illetve a 12 évig alpolgármesterként szolgált Nagy Istvánnal. A megszólaltatott városvezetők a maguk idejében tett városfejlesztési erőfeszítésekről, a pécskai kenyér népszerűsítésének a törekvéseiről vallottak. Az ünnepi ülés végén minden résztvevőt az új kenyér megszentelésének a piactéri ünnepségére, azt követően a Bivalyfarmon készülő pörkölteknek a megkóstolására, a közös elfogyasztására invitált.
Kenyérszentelés, köszöntők
Az I. Mihály Király téren felállított szabadtéri színpadról Lovas Zoltán színművész köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve az ortodox, a görög katolikus papokat, illetve ft. Czeglédi Ferenc katolikus plébánost és nt. Tóbiás Tibor György református lelkipásztort, továbbá Antal Péter polgármestert, Miodrag Stanoiov alpolgármestert, Constantin Traian Igaş szenátort, Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, Borsodi János battonyai alpolgármestert, Iustin Cionca volt polgármestert, Kiss Péter Géza domaszéki polgármestert.
A szentelési procedúrát az ortodox papokkal együtt a görög katolikus is végigvitte, majd ft. Czeglédi Ferenc katolikus plébános következett, aki egy könyörgésben, majd egy fohászban mondott köszönetet Istennek a mindennapi kenyerünkért, és mindazokért, akik közreműködtek a kenyér megszületésében. Ezt követően a tömeggel közösen elmondott egy Miatyánkot, egy Üdvözlégy Mária kezdetű imát, majd megszentelte az előtte, illetve a színpadon, valamint a szekéren lévő kenyereket. A továbbiakban nt. Tóbiás Tibor György lelkipásztor vezetésével imádkoztak, majd a Máté írása szerinti evangélium 6. részének 34. verse alapján imádkoztak, végül áldást kért a kenyérre és a hívekre.
Az áldást követően, a műsorvezető Antal Péter polgármestert kérte a mikrofonhoz, aki a protokolláris köszöntések után románul, majd magyarul külön köszöntötte Borsodi János battonyai alpolgármestert és Kiss Péter Géza domaszéki polgármestert. Utána kifejtette: összegyűltünk, hogy őseink hagyományához híven, megünnepeljük a pécskai dolgos kezek munkájának a gyümölcsét, a híres pécskai kenyeret, alapvető élelmiszerünket, mindennapi kenyerünket, ami idén is különlegesen ízletes. Köszönetet mondott mindazoknak, akik egész évben dolgoztak a mindennapi kenyér megvalósulásán, de azoknak is, akik a hagyományos Pécskai Újkenyér Ünnep megszervezésén dolgoztak. Végezetül mindenkinek kellemes ünneplést, további jó szórakozást kívánt az éjfélig tartó programhoz.
Utána Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök köszöntötte az egybegyűlteket, kifejtve: idén is Újkenyér Ünnepe, ami nagyon szép hagyománya a pécskaiaknak, a magyaroknak. Az ünnep nem lenne teljes, ha elhallgatnánk: a héten Szent Istvánt, az első ország- és egyházalapító királyunkat is ünnepeljük. E napon mindnyájunknak ott kell lennünk, együtt kell ünnepelnünk! Miután mindenkinek kellemes ünneplést, együttlétet kívánt, Constantin Traian Igaş szenátor méltatta a pécskai kenyér, illetve az Újkenyér ünnepének a fontosságát.
Ezt követően, a műsorvezető, mindenkinek jó étvágyat kívánt az újkenyérhez, aminek a kínálásával Antal Péter polgármester és Constantin Traian Igaş szenátor is élen járt, hiszen egy-egy jókora kenyeret nyújtottak az emberek felé, akik törtek belőle egy-egy darabot, majd jó étvággyal elfogyasztották. A kenyérrel megpakolt lovas szekér szállítmányát, illetve a színpadon volt halomnyi kenyeret is ingyen vitték haza a résztvevők. A közelben lévő katolikus parókián a magyarok külön ünnepeltek, az asztalvégen lévő feszület mellett, ft. Czeglédi Ferenc plébános vendégeiként, szeletelt kenyeret sózva, olajba mártva kellemesen elbeszélgettek, közösen ízlelték az idei igen finom pécskai kenyeret.
Bivalypörkölt
A Bivalyfarmon 14 óra tájban 8 bogrács közül 7-ben pörkölt, míg a Szarvasi Hagyományőrzők bográcsában gulyáslevest főztek. Mellettük a tornyai Pro Pir Kult Egyesület standját egy jókora ökörjárom, húzórúddal együtt díszítette, a bogrács körül Tóth Piroska, Suttyák András és segítőik, Köles Sándor és felesége, Rozália szorgoskodtak. A jókora sörsátrak alatt több százan fogyasztották a bivalypörköltet. Eközben a Máthé Zoltán, Micsik Endre hivatásos szakácsok és Halasi András városi tanácsos által alkotott zsűri elbírálta a pörkölteket, Lovas Zoltán közreműködésével megejtették a díjkiosztást. A legötletesebb főzőknek járó díjat a pécskai rádióamatőrök; a leggyorsabb csapat díját a PSD pécskai szervezete; a legszebb pörkölt díját a pécskai vöröskereszt csapata; a legszervezettebb csapat díját a battonyai tűzoltók; a leghűségesebb csapat díját a pécskai tűzoltók; III. díjat nyert a domaszéki családi klub, ugyancsak III. díjat kapott az Andalarom; II. díjat, egyben a legjobb pörkölt címet a Pro Pir Kult, azaz Tóth Piroska és Suttyák András főztje érdemelte ki; a fődíjat a Szarvasi Hagyományőrzők által főzött gulyáslevesnek ítélték oda. A tornyai csapat nevében Tóth Piroska mondott köszönetet a hagyományápolásban kapott támogatásért.
A szarvasiak köszönetet mondtak a kellemes, baráti fogadtatásért, illetve a rendezvényen való részvételért.
További szórakoztató programok
A Szentháromság téren 17 órakor Lovas Zoltán konferálásával került sor a malacfogó versenyre, melynek során a park pázsitjának elkerített részén a 6-8, illetve a 9-11 éves gyermekek mindkét csapatában tíznél többen versengtek a megfogható 4-4 választási malacért, nagy derültség közepette. Mivel a malacfogó verseny jövőre a 10. rendezvényéhez érkezik, Antal Péter polgármester az alkalomra külön meglepetést ígért. Ugyanott került sor a Kalypsoland kutyaképző központ által megtartott kutyabemutatóra, melynek során mintegy 6 kutyafajta mutatta be ügyességét, képzett voltát Tóth Attila és kollégái jóvoltából.
A szabadtéri színpad előtti téren a sörsátrak alatt vidáman fogyott az étel és az ital, a Pécskai Humanitas Egyesület sátrában a tevékenységük támogatására tett felajánlásokért dísztárgyakkal, plüss-állatokkal, kisebb ajándékokkal kedveskedtek. 18.30 órától indult újra a műsor, amelyen a tornyai Torneana, a pécskai Hagyományőrző Rügyek gyermekcsapata, az aradi Kud Kolo, szerb hagyományőrző csoport szórakoztatta a közönséget. A Búzavirág és a Nagyboglárka tánccsoportok Engi Márta betanításával a Kárpát-medence egészének a néptáncait bemutató csokorral kedveskedtek. A néptáncműsort megzavarta ugyan az eső, de a programot sikeresen lebonyolították.
Köszönet
Amint a rendezvény végén Antal Péter polgármester elmondta, két bivalyt vágtak az alkalomra, hozzávetőleg 200 kiló húsból főztek a csapatok pörköltet, minden csapat nagyjából 20 kiló húsból főzhetett a mintegy 500 résztvevő számára. A színvonalból jövőre sem engednek – ígérte végől a polgármester.
Az idei Újkenyér Ünnepet a Pécskai Polgármesteri Hivatal és a Városi Tanács, Az Arad Megyei Tanács Kulturális Központja, továbbá helyi szponzorok támogatták, ezért ezúttal is mindnyájuknak köszönet jár, de mindazoknak is, akik az önzetlen munkájukkal hozzájárultak a Pécskai Újkenyér Ünnep sikeréhez.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2016. július 4.

Ha a támogatók és a szervezők összefognak
A X. Nagyiratosi Falunapok sikere
Péntektől vasárnapig került megszervezésre a X. Nagyiratosi Falunap. A rendezvénysorozat pénteken 18.30 órától a helybeli kultúrotthonban, nyugdíjas-találkozóval indult, amelyen Papp Attila polgármester köszöntötte románul és magyarul a mintegy 180 nagyiratosi, nagy- és kisvarjasi, a volt kendergyár, illetve a pártfarm nyugdíjasait. Együtt elfogyasztották a háromfogásos vacsorát, közöttük tombolanyereményeket sorsoltak ki, majd Czank Miklós (Öcsi) és zenekara szórakoztatta őket 23 óráig.
Köszönet a támogatóknak, útravaló
Amint 17 órakor Juhász Rozália programvezető a szabadtéri színpadról a nagy számú közönségnek kifejtette, a porcelántányér és a kristálypohár elmArad, de az ínycsiklandó finomságok az idei falunapon sem hiányozhatnak. A falunapi menü a teljesség igénye nélkül, birka- és sertéspörkölt, túrós csusza, mititéj, halászlé, fánk és kürtőskalács, hogy a „folyékony kenyérről” szó se essék. A rendezvény támogatói Nagyiratos Község Polgármesteri Hivatala és Tanácsa, az Agrocaritas, Musca Călin, a nagyiratosi sertésfarm tulajdonosa, a kisvarjasi Varga Gábor Társulása, Benke Szabolcs, az Arad Megyei Kulturális Központ és természetesen a sok önzetlen segítő, akiknek támogatása nélkül nem jöhetett volna létre az idei rendezvénysorozat. Mindenképp köszönetet érdemel a Forray Népdalkörnek és háttércsapatának a munkája. Miután köszöntötte jelenlévőket, a közelmúltban újra-, vagy most megválasztott elöljáróknak szánta üzenetét: Martin Luther King mondta az 1960-as évek Amerikájában: „Van egy álmom” –, s bár a folytatás más, és nem vagyunk Amerikában, és én sem vagyok Martin Luther King, de fekete néger annál inkább: az én álmom az, hogy azok is büszkék legyenek rám, akiknek nem piros-fehér-zöld a színük. Ez nem elidegenedés, nem elhatárolódás, hanem a mi levegőnk, a lételemünk. A mi elöljáróink ebben a szellemben kell, hogy képviseljék a teljes közösségünket. Ez pedig csak több munka, néha több sikertelenség, de több kompromisszum is, ám ha jól csinálják, nagy elégtétel, büszkeség. Érték a többségi nemzetnek is, nem veszély. De érték kell, hogy legyen és nem sérelem és szégyen a magyarnak is! Vállalja és vallja meg magyarságát alázattal, nagysága tudatában, de határozottan egy maroknyi ember iránt érzett felelősségtudattal! Ehhez kívánok sok sikert minden jelenlévőnek – indította mélyenszántó gondolatokkal útjára a X. Nagyiratosi Falunapoknak a programját Juhász Rozália programvezető. Az üdvözleteket és a programot románul Kővári Mónika tolmácsolta.
A programot egyik házigazdaként a nagyiratosi Garofiţa gyermek tánccsoport nyitotta meg alföldi román táncokkal. Utánuk az ugyancsak helybeli, Aranyeső magyar gyermekcsoport 8 párja magyar néptáncokat adott elő nagy sikerrel, majd a gyoroki Junii Podgoriei román néptánccsoport 8, illetve 9 párja mintegy félórás román néptánc-egyveleggel szórakoztatta közönséget.
Köszöntők
18 óra tájban a műsorvezetők Papp Attila polgármestert kérték a színpadra, aki magyarul, illetve románul köszöntötte az egyre gyarapodó közönséget. Miután megköszönte az elmúlt választáson elnyert újabb bizalmat, a színpadra kérte Nagyiratos Község politikus barátait: Iustin Cionca megyei tanácselnököt;
Traian Igaş szenátort; Ion Şcheau parlamenti képviselőt; Florin Baniciu alpolgármestert; Kelebia község képviselőjét, Varga Sándort, Kisiratos tanácsosát, Lőrincz Lajost, Dombegyház polgármesterét, dr. Varga Lajost, Faragó Péter RMDSZ megyei elnököt, megyei tanácsost és Kovács Imre nagyperegi polgármestert.
A színpadra hívottak közül elsőnek Iustin Cionca frissen megválasztott megyei tanácselnök köszöntötte az egybegyűlteket. Bevallása szerint megválasztása óta első alkalommal vesz részt falunapon, ezért köszönetet mondott a bizalomért. Tekintve, hogy e bizalom jóvoltából a választók azt is eldöntötték, hogy nemcsak Aradot és a megyét, hanem Nagyiratost is a PNL és az RMDSZ szövetségével vezessék, maga mellé hívta Faragó Péter RMDSZ megyei elnököt, akivel együttműködve nemcsak a megye, hanem a község is ígéretes jövőnek néz elébe. Ehhez a parlamenti képviselők jóvoltából Bukarestből is megkapják a támogatást, de igen komoly projekteken is dolgoznak. Faragó Péter RMDSZ megyei elnök is a bizalom megköszönésével kezdte mondanivalóját, majd ígéretet tett: a következő években mindent megtesznek azért, hogy minden magyar a szülőföldjén találja meg a boldogulás lehetőségét. A jelenlegi és a holnapi programon is érezzék: jó itthon, Nagyiratoson is magyarnak lenni! Mindezért köszönet a szervezőknek.
A továbbiakban Traian Igaş Nagyiratos igaz barátjaként beszélt a Nagyitratos–Dombegyház közötti határátkelő végleges megnyitásáért tett közös erőfeszítésekről – magyarul maga mellé híva dr. Varga Lajos dombegyházi polgármestert –, majd abban a reményében zárta, hogy a mostani választási ciklusban a községbeliek régi vágya beteljesül. Ehhez kívánt mindnyájuknak sok sikert. Jó magyar kiejtéssel köszöntötte a nézőket Ion Şcheau parlamenti képviselő is, aki ugyancsak támogatásáról biztosította a községet. A köszöntőket Papp Attila polgármester zárta, aki köszönetet mondott magas rangú vendégeinek a megtiszteltetésért, de megköszönte a fellépőknek, a nézőknek a jelenlétet, a segítőknek a közreműködést a háromnapos program megszervezésében.
Színes program
A köszöntők után mintegy 20 percig az Aradi Zumba moderntánccsoport 5 tagja mutatta meg, hogyan kell táncritmusban testmozgást végezni. Utánuk Engi Márta betanításával a pécskai Búzavirág Néptáncegyüttes Kisboglárka csoportjának 7 párja, majd a Búzavirág 4 párja adott számot magas színvonalú tánctudásáról.
Utánuk a román sztárvendég, Gabi Bârsoan és négytagú zenekara tartott kiadós román népzenei koncertet, amit a színpadra hívott Papp Attila polgármester tiszteletére, az Az a szép, az a szép… kezdető magyar nótával zárt, vastaps közepette.
A továbbiakban a nagyiratosi Rozmaring néptánccsoport fellépése emelte magasba a tetszésindexet, majd a mácsai Edera néptánccsoport mintegy 40 perces román néptáncbemutatójának tapsolt a közönség. Utánuk Amalia Georgeta énekelt román népdalokat, majd a kisiratosi Kisgyöngyvirág fellépése aratott nagy sikert. A nagyvarjasi Fresch Color moderntánc-csoport lendületes táncai, a kisperegi Napraforgó tetszetős magyartáncai következtek. Más stílust képviselt, de hasonló sikert aratott a nagyvarjasi és tornyai asszonykórus 10 tagjának Iacsity Florentina vezetésével bemutatott nótacsokra. Utánuk újra a pécskai Nagyboglárka szépen kidolgozott koreográfiára előadott magyartánca következett. A színes zenés programot a nagyiratosi X Time moderntánc csoport sikeres fellépése zárta.
Szinte pontosan a meghirdetett időpontban, 21.30 órakor, Papp Attila polgármester, miután megköszönte a délutáni fellépőknek a színes programot, illetve megígérte, hogy a magyarországi sztárvendég után Baniciu Alexandru és népizenekara lép felé, a magyarországi sztárvendéget, Koós Jánost és kísérő billentyűsét, a vadászi születésű Kertész Istvánt kérte a színpadra.
Koós János a nála szokásos, bohókás, tréfás viccekkel, történetekkel vezette fel koncertjét, majd a zsúfolásig megtelt udvar közönségének elénekelte majd összes slágerét, kedvenc énekeit, parázs hangulatot teremtve. Utána a jelzett román zenekar, majd a Partium együttes zenéjére szabadtéri bál következett éjjeli 2 óráig, amit csak a 23 órakor szervezett pazar tűzijáték szakított meg.
A tegnapi program 10 órakor a templomokban ünnepi szentmisékkel indult, majd 14 órától a futballpályán szervezték meg a Nagyiratos–Dombegyház örökrangadót. 18 órától a szabadtéri színpadon zenélt a Partium, a Mikró öregfiúk csapata, illetve a kisperegi Roulette zenekar. Ugyancsak a szabadtéri színpadon 21 órától adott nagy sikerű élő koncertet a magyarországi Beatrice együttes.
A nagy sikernek örvendett X. Nagyiratosi Falunapok vasárnapi programja egybeesett a II. Nagyiratosi Magyar Napok programjával, amit az Arad Megyei Kulturális Központ támogatott. A sikeres rendezvényért köszönet jár minden támogatónak és segítőnek, kiemelten a Forray Népdalkör tagjainak és háttércsapatának.
Balta János
Népújság (Marosvásárhely)
2016. július 18.
A IX. Szentpáli falunap sikere
Közérdekben újra összefogott a közösség
Szombaton kilencedik alkalommal szervezték meg a Szentpáli falunapot. Programja a kultúrotthon és az iskola közötti telken felállított szabadtéri színpadon 17.30 órakor Gâdoiu Stadler Andrea programvezető köszöntőjével indult, aki a színpadra kérte Babău Ioan újraválasztott sofronyai polgármestert és Sandu Krisztián frissen megválasztott alpolgármestert. Miután a polgármester köszönetet mondott az önkormányzati választásokon megnyilvánult bizalomért, örömének adott hangot, amiért a községnek továbbra is szentpáli alpolgármestere van, ezúttal a fiatal Sandu Krisztián személyében, akinek további hatékony, a közösségért kifejtett munkát kívánt, a közönségnek jó szórakozást a kultúrműsorhoz. Ugyanakkor köszönetet mondott a nyugdíjba vonult Sandu Piroska alpolgármesternek, akivel 20 évig megértésben dolgozott együtt a községért. Hálája, illetve köszönete jeléül egy kosár virággal kedveskedett a nézők közt helyet foglaló Sandu Piroskának. Zárszóként az új alpolgármester, Sandu Krisztián magyarul mondott köszönetet a bizalomért, mindenkinek jó szórakozást kívánva.
Színes program
A programvezető elsőként a simonyifalvi Leveles néptánccsoportot kérte a színpadra, majd az ágyai Tőzike néptánccsoport palóc, illetve délalföldi táncainak tapsolhatott a közönség. Ezt követően a majláthfalvi Százszorszép néptánccsoport által előadott marosszéki táncai, majd a kisperegi Napraforgó néptánccsoport lendületes táncai kaptak vastapsot. A programban stílusváltást jelentettek a Tornyai és Nagyvarjasi Asszonykórus 10 tagja által előadott sárközi és katonadalok. Utánuk a Csiky Gergely Néptánccsoport 4 párja, köztük a szentpáli Kecskés Lóránt lépett színpadra, ahol magyarpalatkai és széki táncokat adtak elő, kitörő sikerrel. Külön dicséretet érdemel Ilona János, a Csiky Gergely Főgimnázium tanára, aki a tánccsoport oszlopos tagjaként a nagydiákokkal azonos ritmusban ropta végig a táncot. Utánuk a bokszegi Țărinuța néptánccsoport apraja-nagyja, majd a nagyok adtak elő alföldi román táncokat. Ezt követően a simonyifalvi Leveles – a lányok eredeti kalotaszegi ruhákban – adta elő az aprólékos koreográfiával kidolgozott kalotaszegi táncát. A nagyvarjasi Fresch Color moderntánc-csoport három tagjának ritmikus tánca, majd a majláthfalvi Százszorszép tánccsoport marosszéki tánca aratott nagy sikert, mivel igen tetszetősen, látványosan kiforgatták a lányokat. A továbbiakban a bokszegi Țărinuța nagycsoporta adott elő újabb román táncot, illetve ritmikusan mozgott a sikulai Tărșan Ciprian román népdalaira. Újabb stílusváltást jelentett a sofronyai tagot is felsorakoztató Moustache Band leányzenekar, amely könnyűzene slágereket játszott, miközben a szólóénekesük angolul, románul, illetve magyarul énekelt.
Ezt követően az SZKT ülésről megérkezett Faragó Péter RMDSZ megyei elnök a színpadról mondott köszönetet az önkormányzati választásokon tanúsított kiállásért, majd Kelemen Hunor szövetségi elnök nevében a nyugdíjba vonuló Sandu Piroska volt alpolgármesternek virágkosár kíséretében köszönő oklevelet nyújtott át. 22 órától Kristóf Katalin és Milán táncritmusban előadott magyarnótákkal, majd 23 óra után a sztárvendégek, a Nóta Tévéből ismert Bódi Guszti és Bódi Margó szórakoztatta a közönséget.
Az idei szentpáli falunapot a kisperegi Roulette zenekar közreműködésével, hajnali 5 óráig szabadtéri bál zárta.
Az egész környékről összesereglett vendégek gyermekeit az egész nap üzemelt csúszda szórakoztatta, a szervezők mindenfajta enni- és innivalóról gondoskodtak, vendégül látták a fellépőket és a meghívottakat. Mindnyájan remekül szórakoztak, hazavitték a szentpáli vendéglátás jó hírét. A Sofronyai Polgármesteri Hivatal, illetve az RMDSZ támogatásával, sok önkéntes közreműködésével, illetve az időjárás kegyességéből is jól sikerült falunap szervezői ezúton is köszönetet mondanak a támogatóknak, valamint a munkájukkal segítő szentpáliaknak, akik a szokásukhoz híven, ezúttal is, a közérdekben összefogtak.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2016. augusztus 2.
Kovács Imre bizonyította vezetői rátermettségét
Soha ekkora siker a Kisperegi Falunapokon
Szombaton és vasárnap újra megszervezték a Kisperegi Falunapok rendezvénysorozatot, ami pénteken, a műfüves pályán 6 csapat részvételével megszervezett futballbajnoksággal indult. Az éjszakába nyúló mérkőzéseken eldőlt, melyik csapatok játszanak majd a szombati elődöntőben, illetve döntőben. Egész idő alatt szólt a zene, a mérkőzések szüneteiben, illetve utánuk baráti beszélgetések zajlottak. Szombaton 16 órától, rendőrautó felvezetéssel kerékpáros felvonulást szerveztek Kispereg aszfaltozott utcáin – a biciklizést népszerűsítve, a gyermekeket is megtanítják a közlekedési szabályokra. A Kisperegi Falunapok legnépszerűbb kerékpárosának járó oklevelet Rafai Imre nyugdíjas nyerte el, aki hetente kétszer bekarikázik a pécskai piacra, de csütörtökönként Nagylakra is elbiciklizik.
Utána a műfüves pályán elkezdődtek a futballbajnokság elődöntői, majd a döntő, miközben 18 órától a szabadtéri színpadon fellépett a pécskai zumbacsapat. Közben szólt a zene, a lacikonyhák üzemeltek, de 7 csapat részvételével elindult a bográcsfőző verseny is. A futballbajnokság szinte 20 óráig tartott, a trófeát egy nagylaki csapat vitte el, míg a II., illetve a III. helyet is nagyperegi csapat szerezte meg. Mivel tavaly pécskai, idén nagylaki csapat győzött, Kovács Imre polgármester és a községbeli csapatok jövőre mindent megtesznek azért, hogy otthon tartsák a trófeát. Közben megtartották a bográcsfőző verseny kiértékelőjét: a fődíjat a tavalyi, Robi nevű csapat vitte el. 22 órakor kezdődött a Keleti Front együttes koncertje, ami az alacsony áramfeszültség miatt akadozva indult be, de mégiscsak sikerült nagy bulit, remek hangulatot teremteni a színpad előterében táncolóknak, akik a Nagy Zsolt által szolgáltatott zenére hajnali 4 óráig táncoltak, mulattak.
Ünnepi istentisztelet, zenés felvonulás
Vasárnap a helybeli református templomban 16 órakor kezdődött ünnepi istentiszteleten Vékony Zsolt József szentleányfalvi lelkipásztor hirdetett igét, a Jelenések Könyve, 210., „Légy jó mindhalálig, és neked adom az élet koronáját” igevers szellemében. Ezt követően Tóbiás Tibor György helybeli lelkipásztor mondott köszönetet a szolgálatért Vékony Zsolt Józsefnek, köszöntötte a jelen lévő neves vendégeket, majd a végéhez közeledő templomfelújítás állapotát ismertette, ezúttal is köszönetet mondva a támogatásokért, mindenfajta segítségért. A nemzeti imánkkal zárult istentisztelet után, a templom mögött gyülekeztek a zenészek, illetve a népviseletbe öltözött néptáncosok, akik a templomot megkerülve, az útkereszteződésben csoportonként eljárt körtánc után a Molnár Csaba koreográfussal az élen haladó Kisnapraforgó tánccsoport vezetésével, zenekísérettel vonultak a frissen leaszfaltozott úton a szabadtéri színpadhoz, ahol már nagyszámú közönség várta őket.
Köszöntők, színes program
A színpadról Nagy Dorottya műsorvezető köszöntötte a közönséget, köszönetet mondva a rendezvény támogatóinak, a Nagyperegi Polgármesteri Hivatalnak és Tanácsnak, az Arad megyei Kulturális Központnak, az RMDSZ helyi szervezetének, a Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezetnek, valamint az önkéntes, lelkes közreműködőknek, akiknek a munkája nélkül, nem jöhetett volna létre a rendezvény. A színpadra kérte Kovács Imre polgármestert, aki Faragó Péter RMDSZ-megyei elnökkel érkezett. Ezután név szerint üdvözölte Mezőhegyes város küldöttségét, Péró Tamás RMDSZ-ügyvezető elnököt, Haász Tibor tőzmiskei polgármestert, megköszönte a helybeli, valamint szentleányfalvi lelkipásztornak a lélekemelő istentiszteletet, majd átadta a szót Faragó Péternek. Az RMDSZ-megyei elnök üdvözlő szavait követően, köszönetet mondott mindazoknak a munkájáért, akik a Kisperegi Falunapok sikerén dolgoztak, majd mindnyájuknak jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást kívánt. Miután Kovács Imre polgármester magyarul és románul minden jelenlévőnek kiváló szórakozást kívánt, a népzene- és néptáncműsort a Kisnapraforgó táncos előadása nyitotta meg, Molnár Csaba betanításával, ami nagy sikert aratott. Utánuk a majláthfalvi Százszorszép – Halál Endre vezetésével – mutatta be látványos, forgatós táncait. Ezt követően a Napraforgó lépett fel Molnár Csaba vezetésével, vastaps közepette, majd a simonyifalvi Leveles következett Péter Anikó és Bablina Norbert vezetésével. Utánuk a pécskai Búzavirág, Kisboglárka tánccsoportja következett Engi Márta vezetésével, majd az ágyai Tőzike tánccsoport, Erdős Márta vezetésével adta elő tetszetős palóctáncát, amiben a fiúk magasba emelik a lányokat. Utánuk a kisperegi lányok Bárdi Petra vezetésével előadott moderntáncának tapsolt a közönség.
Áramszünet, találékony polgármester
Ezt követően a battonyai Szivárvány néptánccsoport lépett színpadra. Fel is álltak a tánchoz, csakhogy beállt az áramszünet. Kovács Imre polgármester Pécskára telefonált az áramszünet miatt, ott viszont csak annyit mondhattak: náluk is elvették az áramot. A közönség rövid ideig nem értette, mi történik? Kovács Imre azonban a színpadról levonult battonyaiak helyett, fellépésre kérte a Tornyai és Nagyvarjasi Asszonykórust, amelynek 10 tagja, Iaksity Florentina vezetésével hangosítás nélkül tucatnyi magyar nótával, katonadallal örvendeztette meg a közönséget, amelynek néhány férfi tagja a színpad előtt besegített az énekbe. Mikorra az asszonykórus kimerült volna az éneklésben, a polgármester megérkezett a kisméretű, kölcsönözött áramfejlesztővel, amit sikeresen beindítottak, hangosítás próba, beállítás után zavartalanul folytatódhatott az előadás. Mivel a váratlan helyzetek mutatják meg egy-egy polgármester rátermettségét, e tekintetben Kovács Imre jelesre vizsgázott, hiszen az Asszonykórus közreműködésével, szinte zökkenőmentesen megoldotta a kritikus helyzetet.
Csodálatos élmény
Közben a program a battonyai Szivárvány néptánccsoport fellépésével folytatódott, majd Boldizsár Tünde és Borsos Anett vezetésével a kisperegi iskola diákjainak a táncos, játékos műsora következett, nagy taps közepette.
Utánuk a pécskai Aranykalász tánccsoportot kérték színpadra, amelynek 3 párja Brahms V. magyar táncából, illetve Kálmán Imre Marica grófnő című operettjéből táncoltak részleteket, illetve szatmári táncot Makra András koreográfiájára. Utánuk következett a program csúcspontja, amikor is a Kiss Csilla vezetésével érkezett nagyzerindi Ibolya tánccsoport 8 párját kérték a színpadra, ahol ifj. Szilágyi András koreográfus helyettesítette az egyik, vizsgára készülő fiút. A Széki rend című, legényes szólókkal fűszerezett táncukat, majd a szilágyságit is, profi tánccsoportokhoz méltó fegyelemmel, tökéletes kivitelezésben előadva, a hivatásos táncoshoz kiválóan alkalmazkodó zerindi csapat, csodálatos élménnyel gazdagította a nézősereget. Utánuk a nagyperegi Just Us modern tánccsoport lépett a színpadra Karaman Andreea vezetésével.
A programot házigazdaként, a kisperegi Napraforgó tánccsoport jó ritmusban előadott forgatós tánca zárta, amit sokáig ünnepelt a közönség.
Kaczor Feri, utcabál
A gálaműsort követően, némi késéssel lépett fel a sztárvendég, Kaczor Feri, aki viszont parázs hangulatot teremtett a Kisperegen még soha nem látott méretű tömegnek. Valamivel éjfél előtt kezdődött az utcabál, ahol a Roulette zenekar húzta a talpalávalót hajnali 4 óráig. Szemtanúk véleménye szerint, az idei volt az eddigi legsikeresebb kisperegi falunap, aminek a szervezői nevében, Kovács Imre polgármester ezúttal is köszönetet mond a támogatóknak, mindazoknak, akik a vendégek ellátásában segédkeztek, hozzájárulva a hagyományosan kiváló kisperegi vendéglátás jó hírének az öregbítéséhez.
Balta János

Nyugati Jelen (Arad)
2016. szeptember 27.
A VI. Kisiratosi Nemzetközi Népzenei Fesztivál sikere
Megcsillogtatták népzenénk legszebb gyöngyszemeit
Amint azt előzetesen közöltük, szombaton a kisiratosi kultúrotthonban szervezték meg a VI. Kisiratosi Nemzetközi Népzenei Fesztivált, amelynek a megnyitójában Vörös Annamária műsorvezető köszöntötte a helybeli, illetve a környékről és az anyaországból érkezett vendégeket, majd a mikrofonhoz kérte Korondi Józsa Erika polgármestert és Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt.
A népzene nevel, fejleszt, oktat
A polgármester szívélyesen üdvözölte a vendégeket, név szerint megemlítve a mellette álló megyei elnököt, majd a zenének, különösen a magyar népdalnak nemzeti kultúránkban elfoglalt fontos szerepét ecsetelte. A népzene nevel, fejleszt, oktat és feltárja számunkra a gyökereinket. A felhangzó népdalokat már nagyanyáink, a rokonaink és a legtávolabbi őseink is ismerték, énekelték. A népzenénk nem csak az embereket, hanem az egész régióban élő magyarságot összeköti, a tagjai, ha más tájszólással vagy helyi szokáshoz igazodva módosítással is énekelik, gyakorolják, azok egyetlen tőről fakadnak. Éppen ezért minden résztvevőnek nagyon jó szórakozást, kellemes együttlétet, közös énekelést, népzenénk közös ízlelgetését kívánta. Zárszavában köszönetet mondott Faragó Péter RMDSZ-megyei elnöknek a Fesztivál megszervezéséhez nyújtott segítségért és a leköszönt polgármesternek, Almási Vincének is a szervezési, lebonyolítási munkában tanúsított közreműködésért. Ugyanakkor megköszönte az RMDSZ megyei tanácsosai révén, az Arad Megyei Tanács mellett működő Kulturális Központtól kapott anyagi támogatást, továbbá a kisiratosi intézmények, vállalkozók és magánszemélyek mindennemű anyagi, vagy a munkájukkal történt támogatását. Mindazoknak, akik bármivel is hozzájárultak a mintegy 250 vendég ellátásához, a kiváló hangulat megteremtéséhez.
Ezt követően Faragó Pétert RMDSZ-megyei elnök köszöntötte az egybegyűlteket, majd kifejtette: az érdekvédelmi szervezet legfontosabb feladata, kötelessége segíteni mindenhol, ahol magyarok élnek, ahol szükség van a magyar kultúra művelésére, ápolására. Megragadta az alkalmat megköszönni a szervezőknek, akik munkájukkal újabb alkalmat adtak magyar kultúránk éltetéséhez, ápolásához. Miután megköszönte a hazai és az anyaországi fellépőknek, a vendégeknek a közreműködését, a hagyományos kulturális rendezvény folytatását, éltetését, illetve továbbadását szorgalmazta, majd mindenkinek jó szórakozást kívánt.
Színes népzenei program
Vörös Annamária műsorvezető elsőként a tavaly alakult, helybeli Napraforgó gyermekciterazenekart szólította színpadra, ahol Juhász Kálmán betanításával és vezetésével gyermekdalokat adtak elő nagy sikerrel.
Utánuk a szabadkígyósi Kígyós citerazenekar 6 tagja Juhász Kálmán vezetésével vajdasági lakodalmas dalokat játszott. Ezt követően a Temesvári Nefelejcs Asszonykórus népdalcsokorral kedveskedett, előtte azonban a vezetőjük elmondta: a 2004-ben alakult Geml József Társaskörből nőtték ki magukat és az éneklés szeretete köti össze őket.
A továbbiakban a 2011-ben alakult kisiratosi Kikelet serdülőkorú citerazenekar Juhász Kálmán vezetésével adott elő vajdasági lakodalmas dalokat, átütő sikerrel. Ezt követően a nagyiratosi Forray Népdalkör lépett fel, Nagy Melinda vezetésével mezőségi dalokat és katonadalokat adtak elő vastaps közepette. Utánuk a pusztaföldvári Földvár citerazenekar lépett fel, Juhász Kálmán vezetésével vajdasági népdalokat és palóc lakodalmast adtak elő. Ezt követően a Tornyai és Nagyvarjasi Asszonykórus Jaksity Florentina és Pintér András vezetésével, pallérozott hangon adott elő sárközi dalokat és katonadalokat, nagy sikerrel. Utánuk a 2016-ban Országos Aranypáva-díjat nyert csorvási Nefelejcs Népdalkör vajdasági és kiskunhalasi dalokat adott elő vastaps közepette. A továbbiakban a dombegyházi Héthalom citerazenekar népdalcsokorral kedveskedett a szépszámú közönségnek. Ezt követően, az est egyik kiemelkedő produkciójaként, a Kisiratosi Gazdakórusként 2004-ben alakult, majd 2012-től Szalbek névre hallgató vegyes kórus karnagya, Almási Gábor tanár előrebocsátotta: a Bárdos Lajos feldolgozásaiból, egyházi és katonadalokból merített repertoárjukat az I. világháborúban elesett 76, illetve a II. világégésben hősi halált halt további 31 kisiratosi polgár kegyeletére adják elő. A Kiss P. Anikó ágyai iskolaigazgató közreműködésével, több szólamban, kiválóan előadott műsoruk nem véletlenül váltott ki vastapsot.
Ezt követően a csorvási fiatalokból álló Villő citerazenekar Juhász Kálmán betanításával szatmári és nagykunsági dalokat adott elő nagy sikerrel. A továbbiakban a 17 tagú kisiratosi Rónasági citerazenekar, Juhász Kálmán vezetésével, Korondi Józsa Erika jelenlegi és Almási Vince leköszönt polgármesterek, valamint Jaksity Florentina és Pintér András közreműködésével halasi és vajdasági népdalcsokorral lepte meg a lelkes közönséget. Utánuk az ötszörös Országos Aranypáva-díjas, kétszeres Aranypáva-nagydíjas kétsopronyi Horenka Népdalkör és Rosicka citerazenekar békési magyar és szlovák népdalokat adott elő nagy sikerrel. A mezőtúri Tücsök citerazenekar szerelmes és párosító dalokkal kedveskedett. A szombati VI. Kisiratosi Nemzetközi Népzenei Fesztivál végét, egyben csattanóját a kazincbarcikai Galagonya citerazenekar parádés fellépése képezte, amely Scserbin János vezetésével megcsillogtatta a citerazene legszebb gyöngyszemeit.
Baráti együttlét, köszönet
A színes program végén Korondi Józsa Erika polgármester köszönetet mondott a csodálatos estért minden fellépőnek, majd mindnyájukat vacsorára hívta. Közösen elfogyasztották a Torma Gizella, Őze Anna, Kurtucz Rozális és Kristóf Rozália alkotta szakácscsapat főztjét, az ízletes csorbát, a sültet és a körítést, amit hegyaljai szőlőlével, ásványvízzel, üdítővel öblítettek. Közben kisorsolták a mintegy 50, a fellépők, illetve a helybeli vállalkozók és gazdálkodók által felajánlott nyereményt, köztük a fődíjat, az ajándékkosarat, amit a helybeli Torma Alex vihetett el. Ezt követően éjféltájig együtt nótáztak, majd elégedetten mentek haza, a szervezők jóvoltából minden fellépő egy-egy ajándékszatyorral. A VI. Kisiratosi Nemzetközi Népzenei Fesztivál sikeréért Korondi Józsa Erika polgármester ezúttal is köszönetet mond minden támogatónak, a vendégek ellátásában közreműködött személynek, illetve fellépőnek egyaránt.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2016. október 4.
A IV. Nagyiratosi Népdaltalálkozó sikere
Folytatni a meghonosodott, szép hagyományt
Szombaton a nagyiratosi Forray Népdalkör IV. alkalommal szervezte meg a Népdaltalálkozót, amelynek a programja szerint a kultúrotthonban 16 órától fogadták a vendégeket, majd 17 óra után elkezdődött a műsor. Kiss Csilla műsorvezető, köszöntőjét követően, a színpadra kérte Papp Attila polgármestert, aki üdvözölte a hat csoport tagjait és vezetőit, majd mindnyájuknak jó szórakozást, kellemes együtténeklést kívánt.
A műsorvezető elsőként a Tornyai és Nagyvarjasi Asszonykórust kérte a színpadra, utánuk a kisiratosi Szalbek vegyeskórus, majd a házigazdák, a Forray Népdalkör fellépése következett. Utánuk a dombegyházi Héthalom Citerazenekar és Népdalkör, a kisiratosi Rónasági Citerazenekar következett, a műsort a Csorvási Citerazenekar és Népdalkör fellépése zárta. A családias hangulatban lezajlott előadás közben a nézőtéren helyet foglaló kórustagok együtt énekeltek a fellépőkkel. A műsor után Nagy Melinda, a Forray Népdalkör vezetője mindenkinek megköszönte, amiért együtt nótázhattak, majd Papp Attila polgármester minden csoportvezetőnek átadta az emléklapot, illetve mindnyájuknak megköszönte a fellépést. Utána egy közös fotó kedvéért kivonultak a kultúrotthon elé, majd együtt elfogyasztották a Szász Franciska, Kovács Rozália, Andó Katalin és Létrai Enikő által készített ízletes húslevest és sertéspörköltet, illetve a fánkot. Vacsora közben és után Papp Ádám és zenekara kísérte a nótázásokat. Vacsora után szervezték meg a tombolasorsolást, melynek során 35 nyeremény talált gazdára.
A 105 résztvevőt megmozgatott IV. Nagyiratosi Népdaltalálkozó szervezői nevében Nagy Melinda, a Forray Népdalkör vezetője ezúttal is köszönetet mond a helybeli sertésnevelde tulajdonosának a vacsorához felajánlott sertésért, a támogatásért a Nagyiratosi Polgármesteri Hivatalnak, illetve mindazoknak, akik nem óhajtják a nevük megemlítését. Ugyanakkor köszönet jár a már említett szakácsnőknek, de azoknak is, akik segédkeztek a vendégek ellátásában, hozzájárulva a nagyiratosi népdaltalálkozók szép hagyományának a folytatásához.
Balta János Nyugati Jelen (Arad)
2017. július 26.
III. Kisperegi Néptánctalálkozó
A Nagyperegi Polgármesteri Hivatal és a Községi Tanács július 29–30-án, szombaton és vasárnap szervezi meg a III. Kisperegi Néptánctalálkozót, aminek a programja szombaton 16.30 órától kerékpár-felvonulással indul, 17 órától a műfüves futballpályán kispályás labdarúgó-bajnokságot szerveznek, ezzel párhuzamosan indul a bográcsfőző verseny és az aszfaltrajzverseny. 18 órától modern tánc, ahol fellép a nagyperegi Just Us, a kisperegi Manócskák, a Dream Team csoport, majd Tóthpál Eszter mazsorett-bemutatójára kerül sor. 20.30 órától Zumba. 20.45 órától a bográcsfőző verseny eredményhirdetése. 21 órától a Dupla Kávé együttes koncertje. 22 órától szabadtéri bál, ahol Nagy Zsolt zenél.
Vasárnap 16 órától ünnepi istentisztelet a kisperegi református templomban, ezt követően zenés felvonulás. 17 órától ünnepi megnyitó a szabadtéri színpadon, fellép a pécskai Búzavirág és a Nagyboglárka, a simonyifalvi Leveles, a zimándújfalui Kankalin, a majláthfalvi Százszorszép, a nagyzerindi Kisibolya, a kisiratosi Kisgyöngyvirág, a kisperegi Kisnapraforgó és a Napraforgó, az ágyai Tőzike, az apátfalvi Kardos István Néptánccsoport, a nagyiratosi Forray Népdalkör, a Tornyai és Nagyvarjasi Asszonykórus. 21 órától Csiga Duó – zenés szórakoztató műsor gyermekeknek, 22 órától Magyar Rózsa-koncert, 23 órától szabadtéri bál a Roulette együttes zenéjére.
Az Arad Megyei Kulturális Központ által támogatott néptánctalálkozó szervezői szeretettel várják a helybeli és a környékbeli szórakozni vágyókat!
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)
2017. augusztus 19.
V. Ágyai Néptánctalálkozó
2017. szeptember 2-án, szombaton V. alkalommal szervezik meg az Ágyai Néptánctalálkozót. A program 15 órakor a vendégek fogadásával indul. 16 órától népviseleti felvonulás a főutcán, a nagyzerindi fúvószenekar kíséretével, 16.30 órától ünnepi köszöntők a szabadtéri színpadon.
A 17 órakor kezdődő néptáncgálán fellép a pécskai Búzavirág, a simonyifalvi Leveles és Levelecske, a majlátfalvi Százszorszép, a nagyzerindi Ibolya, a kisperegi Napraforgó, a zimándújfalui Kankalin, a tornyai és nagyvarjasi Asszonykórus, az Erdőhegyi Általános Iskola tánccsoportja, az aradi Viola, a szapáryligeti Rózsa, a szintyei Moştenitorii, az ágyai Tőzike és Kistőzike.
20 órától a Loga-Ritmus gyermekzenekar, 20.40 órától Hotăran Bernadett Viktória énekel, 21 órától az MM Pódiumszínház lép fel Húzzad csak… –operettek és örökzöld slágerek, 23 órától Csocsesz, az est sztárvendége, 24 órától szabadtéri diszkó Dj Duka közreműködésével.
Támogatók: Arad Megye Tanácsának Kulturális Központja, az RMDSZ megyei és helyi szervezete, Nagyszintye Község Tanácsa. Nyugati Jelen (Arad)
2017. augusztus 29.
A Nagyvarjasi Falunap sikere
Remek program, példás vendégszeretet
Amint arról tegnapi lapszámunkban rövid előzetest közöltünk, a Nagyiratosi Polgármesteri Hivatal és Tanács szombaton megszervezte a Nagyvarjasi Falunapot. A kultúrotthon mögötti szabadtéri színpadon 17 óra után Nagy Diana magyarul, Varga Giulia románul köszöntötte a gyülekező közönséget. Elsőként a nagyiratosi Forray Népdalkört kérték a színpadra, ahol magyar népdalcsokorral kedveskedtek. Utánuk az ágyai Tőzike néptánccsoport Erdős Márta vezetésével, Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára adta elő palóc táncait, vastaps közepette. Ezt követően a kisperegi Napraforgó néptánccsoport Pop Regina vezetésével, Molnár Csaba koreográfiájára, látványosan kiforgatós kalocsai táncokkal örvendeztette meg a közönséget. Utánuk a helybeli Freedom Gorles moderntánccsoport 6 lánya mutatott be ritmikus táncot nagy sikerrel. Újra az ágyai Tőzikét kérték a színpadra, ahol a lendületes kiforgatós kalocsai táncukkal vastapsot kaptak. A továbbiakban a Freedom Gorles táncai, majd a pécskai Búzavirág Néptánccsoport egy fiú tagja szászcsávási cigánytánc-szólót mutatott be, nagy tetszés közepette. Ezt követően a kisiratosi Rónasági citerazenekart kérték a színpadra, ahol Juhász Kálmán vezetésével, Korondi-Józsa Erika jelenlegi és Almási Vince leköszönt polgármester közreműködésével népdalcsokrot játszottak, énekeltek, vastaps közepette. Utánuk a vingai Liliac román néptánccsoport Gheorghe Mihoi koreográfiájára alföldi román táncokkal szórakoztatta a közönséget. Tavalyi fellépésükhöz hasonló rajongással fogadták a Battonyai Nyugdíjas Klub, Harangvirág együttesét – amelynek nagyiratosi és aradi származású tagjai is vannak –, kiváló humorral tálalták a nyugdíjas élet szépségeit.
Köszöntők
A battonyai nyugdíjasok után a színpadra kérték Papp Attila polgármestert és magas rangú vendégeit, akiknek a szerepléséről a tegnapi lapszámunkban már röviden beszámoltunk, de kifelejtettük Sandu Krisztián sofronyai alpolgármester nevét, akitől ezúttal is elnézést kérek. Iustin Cinonca megyei tanácselnök köszöntője is megér még „egy misét”, ugyanis jó kiejtéssel, magyarul is köszöntötte az egybegyűlteket, akiknek szépen beszélt a román–magyar együttélésről, pécskai lévén, a nagyiratosiakkal táplált jó szomszédságról, a Faragó Péterhez fűződő baráti szálakról, pártjának a megyei tanácsban az RMDSZ-szel a megye településeinek a felemelkedése érdekében kifejtett felhőtlen együttműködéséről.
Faragó Péter megyei RMDSZ-elnök, parlamenti képviselő üdvözlő szavait követően örömének adott hangot, amiért együtt ünnepelhet a nagvarjasiakkal. Az esemény kiváló alkalom a helybelieknek az elszármazottakkal, a környékbeli barátokkal való találkozásra, a közösségépítésre.
A vendégek köszöntőinek a végén Papp Attila polgármester megköszönte a községi tanácsnak a Nagyvarjasi Falunap megszervezéséhez nyújtott támogatást, illetve mindazoknak, akik a vendégek ellátásában nyújtottak segítséget, majd mindenkinek jó szórakozást kívánt.
Szórakoztató program, kitüntetések
A köszöntőket követően a magyarországi Royal Team együttes több mint egyórás koncertje következett, melynek során a háromtagú csapat, a hölgyet kiemelve, táncritmusban előadott magyar nótákkal járatta csúcsra a hangulatot, az udvart megtöltő közönség tánca, éneklése közepette.
A koncert után Papp Atitla polgármester köszönetet mondott a Royal Team együttes tagjainak az emlékezetes koncertért, majd a színpadra hívta Kiss Ildikó főszervezőt, kifejtve: a Nagyvarjasi Falunapokon hagyománnyá vált kitüntetni azokat az embereket, akik valamikor meghatározó személyiségei voltak a közösségnek, de azokat a házaspárokat is, akik 50 éven túli, kerek házassági évfordulójukat ünneplik. A színpadra kérte Lelik Anna nyugalmazott óvónőt, aki Nagyvarjason 10 évig nevelve oktatta az óvodásokat, rajtuk keresztül a szüleiket, a falut is.
Amint a Nagy Diana által felolvasott laudációból megtudtuk, Lelik Anna 1941. szeptember 15-én született Székesfehérváron. A háború után a szülei visszaköltöztek Nagyvarjasra. Az elemit itt, majd az felső tagozatot Tornyán végezte, 1959-ben Aradon érettségizett. A diploma megszerzése után Nagyvarjasra helyezték óvónőnek. Akkor a csoportjában 39 gyermek volt, napközis csoportot is szervezett, ahol a kicsinyek étkezésben is részesültek. 1961-ben házasságot kötött Lelik Mihály agronómussal, aki a helybeli téeszben dolgozott. Lelik Anna munkája mellett elvégezte a Nagyenyedi Tanítóképző Főiskolát, közben nevelte a három gyermekét, Mihályt, Zoltánt és Ildikót. 1970-ig tanított Nagyvarjason, ahonnan az agronómus férjét áthelyezték egyik pécskai téeszbe, ezért a család is követte. Pedagógus korában mindenfajta kultúrmunkát elvégzett, de a népszavazások megszervezése, lebonyolítása is rájuk hárult.
Lelik Anna 19 éve nyugdíjas, jelenleg Magyarországon, Oroszlányban él, ahol még manapság is kiveszi részét a kultúrmunkából, tevékenykedik az ottani nyugdíjas klubban, szívesen jár színházba, kirándulni. Noha az ősei közül már senki nem él, örömmel jön Nagyvarjasra, de szeretettel emlékezik az itt eltöltött 30 évre, illetve a helybeli szorgalmas emberekre, a tíz évig tanított gyermekekre.
„Kedves óvó néni, kívánunk önnek sok erőt, egészséget, örömökben gazdag hosszú életet! Megköszönjük, amiért megtisztelt a jelenlétével” – hangzott a laudáció végén, majd Papp Attila polgármester jókívánságainak a kíséretében, Lelik Annának átadta a Nagyvarjasi Érdemdíjat.
A könnyekig meghatódott Lelik Anna nagy megtiszteltetésnek tekintette, amiért 47 év után is a nagyvarjasi közönség elé állhat a színpadon, mint egykoron, majd ismertette az 1959-ben, óvónőként indult pályafutását és ennyi idő után is nagy szeretettel gondol a tanítványaira, a csínytevéseikre, sokuknak a nevét is tudja. Ezt bizonyítandó, felsorolta néhány tanítványának a nevét. Kiemelt szeretettel gondol vissza Antal János és Lenke tanítókra, akikkel együtt nevelték az életre a nagyvarjasi gyermekeket. Utódjainak azt ajánlotta: csak olyanok vállalják a pedagógushivatást, akik valóban szeretik a gyermekeket. Maga nagyon szereti, hiszen hármat szült, ugyanannyit nevelt az életre a többi nagyvarjasi gyermekhez hasonlóan, akik minden tekintetben megállják a helyüket. Zárszavaiban megköszönte a Nagyiratosi Polgármesteri Hivatalnak, Papp Attila polgármesternek, illetve a nagyvarjasiaknak, amiért még emlékeznek rá, és kitüntetésre javasolták.
Ugyancsak hagyományt folytatnak a kerek évfordulós házaspároknak a kitüntetésével: október 19-én a 60. házassági évfordulóját ünnepli a nagyvarjasi Koválik Antal és felesége, Erzsébet. Az alkalomból Papp Attila polgármester a Nagyiratosi Polgármesteri Hivatal és Tanács, illetve a nagyvarjasiak nevében ugyancsak Érdem Oklevelet adott át Koválik Erzsébetnek, aki a meghatódottságtól a szemeit törölgette.
A program további részében a Nagyvarjasi és Tornyai Asszonykórus népdalcsokorral kedveskedett a kitüntetett hölgyeknek és a közönségnek. Ezt követően újra a Freedom Gorles lányai, majd az aradi zumbások táncoltak, illetve a román sztárvendég, Lucian Zadic koncertje következett. A Nagyvarjasi Falunap idei programját a 23 órakor megtartott tűzijáték után szabadtéri bál zárta.
A sikeréért köszönet jár a szervezőknek, a támogatóknak, Nagyiratos Község Tanácsának, illetve a vendégek ellátásában közreműködőknek, hiszen minden fellépőt és vendéget finom töltött káposztával és farsangi fánkkal kínáltak meg. Nyugati Jelen (Arad)
2017. október 25.
Az V. Nagyiratosi Népdaltalálkozó sikere
Közös éneklés, jó szórakozás, kiváló vendéglátás
Szombaton szervezték meg az V. Nagyiratosi Népdaltalálkozót, aminek a programja 14 órakor, a vendégeknek a kultúrotthonban történt fogadásával indult. A korábban érkezőket a szervezők falulátogatásra vitték, melynek során megtekintették a helybeli katolikus templomot. Ott ft. György Zoltán plébános tartott ismertetőt a templom történetéről.
A Népdaltalálkozón a szervezők, a Forray Népdalkör mellett fellépett a kelebiai, a csorvási, a kétsopronyi, a körösladányi, a csökmői csoport, a Tornyai és Nagyvarjasi Asszonykórus, a pécskai Nagymaros citerazenekar és a kisratosi Rónasági citerazenekar.
A népdaltalálkozót Juhász Rozália programvezető nyitotta meg, aki a színpadra kérte Papp Attila polgármestert, aki köszöntötte a vendégeket, mindenkinek sikeres fellépést, kiváló szórakozást kívánt.
A programot a házigazda, a Forray Népdalkör népdalcsokra nyitotta meg, majd sorban felléptek a vendégek is, vastaps közepette. A program végén Nagy Melinda, a Népdalkör vezetője mindenkinek megköszönte a részvételt, mielőtt a csoportoknak átadta a részvételi oklevelet, köszönetet mondott a támogatóknak, illetve mindazoknak, akik a vendégek ellátásában kifejtett munkájukkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. 19 órakor közösen elfogyasztották a Szász Franciska és Kovács Rozália által főzött ízletes húslevest és székelygulyást, közben az Öcsik zenekar szórakoztatta a résztvevőket. Vacsora közben és utána kisorsolták a sok, értékes tombolanyereményt, majd 23 óráig kiváló hangulatban nótáztak, sőt táncra is kerekedtek.
Az V. Nagyiratosi Népdaltalálkozó osztatlan sikeréért a szervezők ezúttal is köszönetet mondanak a támogatóknak és mindazoknak, akik a vendégek ellátásában kifejtett munkájukkal öregbítették a nagyiratosi vendéglátás hírnevét. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)