Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Nagyváradi Református Híradó
3 tétel
1991. december folyamán
Az egyházi sajtó gazdagodott ebben az évben is, megjelent például a Nagyváradi Református Híradó című gyülekezeti lap. A kisebb egyházak is jelentkeztek, így például napvilágot látott a Szombatiskolai Tanulmányok, a Hetedik Napot Ünneplő Adventista Egyház Szombatiskola osztálya kiadványa - Bukarest/Kolozsvár.
1992. január folyamán
Szent László városa, Nagyvárad 900 éves, 800 év telt el az alapító szentté avatása óta, 300 éve szabadult fel a város a török iga alól. Az ünnepségsorozat szervezésére Varadinum néven kuratórium alakult. /Nagyváradi Református Híradó (Nagyvárad), jan. - II. évf., 1. sz./
1999. augusztus 24.
Ifj. Csűry István lelkipásztor, a Harangszó /Nagyvárad/ főszerkesztője adott számot a folyóiratról. A Királyhágó-melléknek 1989 előtt egyáltalán nem volt önálló református sajtóorgánuma. 1990-től a református egyház indított egy sor kiadványt, például a Református Híradót /Nagyvárad/, de az 1997-ben megszűnt. A Harangszó első száma 1990 februárjában jelent meg. Abban az időben egy szerkesztőbizottság állította össze a Harangszót, melynek elnöke Gavrucza Tibor, főszerkesztője Farkas Antal volt. 1990 nyarán a főszerkesztő kivált a szerkesztőbizottságból, Gavrucza Tibor állt a helyére 1994 májusáig, azóta Csűry a főszerkesztő. Gondot jelent a lap terjesztése, ami sokszor a lelkipásztor vagy az esperesi hivatallal kapcsolatot tartó személy lelkiismeretén múlik. /Fábián Tibor: Kiért szól a harang? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 24./