Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Nagyszebeni Állami Filharmónia
8 tétel
1999. január 7.
"A Kriterion Alapítvány kuratóriumának döntése értelmében az 1998-as évre a Kriterion-koszorút László Ferenc kolozsvári egyetemi tanárnak, muzikológusnak ítélték oda. A díj ünnepélyes átadására január 8-án lesz a Kriterion Ház Petőfi utcai székházában. Laudációt Angi István zeneesztéta, egyetemi tanár tart. László Ferenc 1959-65 között a Nagyszebeni Állami Filharmónia tagja, majd 1991-től a Gheorghe Dima Zeneakadémia docense, majd professzora. Több kötete jelent meg, így - többek között - Bartók Béla, tanulmányok és tanúságok; Zenén innen - zenén túl című munkája. Eddigi tevékenysége elismeréseként 1980-ban a Román Akadémia díját kapta, 1982-ben a Kodály-centenárium plakettjét és diplomáját, 1992-ben pedig a Zenekritikusok Kollégiumának díját. /A Kriterion-koszorú újabb tulajdonosa. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 7./"
2012. június 12.
Hungaricumok Nagyszebenben
Ismét magyar jellegzetességeket, hungarikumokat bemutató eseményt szerveznek június 15–17. között Nagyszebenben, immár harmadik alkalommal. Az előző években szervezett rendezvénysorozat nagy sikerére és visszhangjára való tekintettel a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének kulturális irodája az idei programsorozat összeállításakor kiemelten magyar értékekre helyezi a hangsúlyt. Első kitűzött céljukat már sikerült elérniük: az esemény bekerült a térség hivatalos műsorai közé, mint ahogyan a novemberi Ars Hungarica magyar kulturális fesztivál is. Pénteken Birinyi János, a Hungarikum Szövetség elnöke a Hungarikum Napok meghívottja előadását és a kötetlen beszélgetést este koncert és hangszerbemutató követi.
Szombaton délelőtt 10 órától gulyásfőző versenyre várják a csapatokat a korondi ház udvarán és környékén, közben borkóstolók, gyerekműsorok, hagyományos mesterségek, népművészeti bemutatók és vásár, magyar néptánc és muzsika várja a szórakozni vágyókat, a jó hangulatról a Százlábú Néptáncegyüttes négy táncos párja és zenészei gondoskodnak. Jelen lesznek háromszéki kézművesek: Kis Dániel – csontfaragó, Kovács Béla – szíjgyártó/bőrdíszműves, Demeter Miklós – népi hangszerkészítő, Demeter Piroska – nemezelő, Nagy Attila – kürtőskalácsos és mások. Az elkészült gulyásokat 15 órakor kóstolják, értékelik, díjazzák. Vasárnap este pedig a Thalia Filharmónia ad otthont a Közös otthonunk a zene című különleges koncertnek, amelyen a Nemzeti Filharmónia Zenekara lép fel Kocsis Zoltán vezényletével, műsoron George Enescu: I. Román Rapszódia, Op. 11. No.1, Kodály Zoltán: Galántai táncok, Bartók Béla: Concerto. Szabadság (Kolozsvár)
2012. október 23.
?Nagyszeben
Hamarosan Ars Hungarica
Hetedik alkalommal szervezi meg a nagyszebeni ARS HUNGARICA fesztivált a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének Magyar Kulturális Központja. A rendezvényt idén november második hetében tartják, különféle helyszíneken: a Thalia színházban, a Habitus Galériában, az Atrium Kávézóban, a Brukenthal Múzeumban és a Magyar Kulturális Központ székházában, de a környékbeli magyarlakta településeken is mutatnak be kulturális műsorokat ebből az alkalomból. Az Ars Hungarica idén is különféle kiállításokat, bemutatókat, különböző zenei műfajú koncerteket kínál a szórványban élő magyarságnak, szem előtt tartva, hogy a kultúrának, oktatásnak és az egyháznak jelentős szerepe van a szórványmagyarság közösséggé kovácsolásában.
A sokszínűség és többrétűség ugyancsak fontos szempont a fesztivál programjának összeállításakor, hiszen meg kell teremteni az összhangot a stílus és a közönség igényei között. A fesztivál a szórványmagyarság minden korosztályát próbálja megszólítani, az óvodásoktól a nyugdíjasokig mindenki igényeinek megfelelő kulturális eseményeket ajánlani. A projekt tematikáját tekintve a magyar kultúrát – minden alfajával együtt – és a hagyományőrzést szolgálja.
Az ötnapos Ars Hungarica fesztivál rendezvényei naponta különböző tematikához kapcsolódnak. Az esték fénypontjai pedig a különböző műfajú koncertek: könnyűzene, jazz, folklór és komolyzene egyaránt képviselteti magát. Az esti záróműsorokat a szervezők megpróbálják összehangolni a napi rendezvényekkel, hogy a fesztivál összhatásában tematikai sokszínűséget tükrözzön. A hétvégi programokon a családok apraja-nagyjára is gondolnak. A fesztivál kiváló alkalom a tartalmas, közös családi hétvégére, gyermekprogramokon, koncerteken való részvételre.
A fesztivál célja a magyar kultúra értékeinek bemutatása, ápolása, összegzése és átörökítése, miközben a nagyszebeni magyarságot igyekszik interaktív részvételre buzdítani, és hovatartozási büszkeségre okot adni.
2014. november 12.
Ars Hungarica: széles rétegeket szólítanának meg Nagyszebenben
Kilencedik alkalommal szervezi meg a HÍD – Szebeni Magyar Egyesület a térség közkedvelt magyar kulturális eseményét, az Ars Hungarica Fesztivált, amely szerdán veszi kezdetét, és vasárnapig várja az érdeklődőket számos nagyszebeni helyszínen.
Serfz Levente, a HÍD elnöke, a programsorozat főszervezje lapunk megkeresésére elmondta: elsősorban közösségi fesztiválként tekintenek az Ars Hungaricára, igyekeznek évről évre olyan kínálatot összeállítani, amely egyrészt a gyerekektől az idősekig mindenkit megszólít, másrészt a legkülönfélébb ízlésű emberek is találhatnak kedvükre való programot.
Kiemelte, hogy a legfiatalabb generációra igyekeznek mindig hangsúlyosan odafigyelni, így most hétvégére is számos gyerekprogramot kínálnak, Zerkóczy Zenóbia színművész például több, óvodásoknak és kisiskolásoknak készült eladást is bemutat pénteken és szombaton.
Serfz elmondta: bár a hivatalos megnyitóra szerda este héttől a Thália Színházban kerül sor, délután négytől a polgármesteri hivatalban már megnyitják a Budapest Főváros Levéltára és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum közös vándorkiállítását, a Kós Károly világa, 1912 című tárlatot, majd 16.30-tól a Habitus Könyvesboltban levetítik Csibi László kolozsvári rendező Kós Károly című dokumentumfilmjét, amely a neves építész, író portréfilmje.
Serfz kiemelte: az alkotást román felirattal lehet megtekinteni, hiszen a kezdetektl az a törekvésük, hogy a magyar kultúrát közelebb vigyék a román lakossághoz is, másrészt a vegyes házasságban élőkre is gondolnak ezzel a gesztussal.
Kérdésünkre a főszervező elmondta: a 2006-os első fesztivált rögtön egy „nagy dobás” követte, hiszen 2007-ben Nagyszeben Európa Kulturális Fővárosa volt.
„Akkor sokak érdeke volt, hogy az Ars Hungarica is komoly programot kínáljon, ezzel is megmutatva, milyen sokszínű a város kulturálisan. Sajnos azonban ez a következő évben már nem volt ilyen fontos, el nem tudom mondani, hogy az azt követő periódusban milyen komoly gondokkal kellett szembenéznünk. Szerencsére mostanra sikerült megértetnünk, hogy fontos ez a fesztivál, fontos, hogy megmutassuk az értékeinket” – fogalmazott Serfz Levente.
Kiemelte, hogy idén Márta István, a Magyar Fesztiválszövetség elnöke, a Művészetek Völgye igazgatója is eljön a rendezvényre, hogy értékelje azt, korábban ugyanis „már sok jót hallott” az Ars Hungaricáról.
Serfz Levente kitért arra, hogy rendezvényük annak ellenére sikeres, hogy a városban a „magyar ügyek”, például az oktatás egyre nehezebben mennek. „Van egy négyéves gyerekem, és nem tudjuk, hogy mire odanő, indul-e magyar nyelvű osztály az iskolában. Szembe kell néznem a kérdéssel, hogy inkább a gyermekem megfelelő oktatását választom, vagy azt, hogy tovább szervezem az Ars Hungaricát. Mégis fontosnak tartom azt, hogy megmutassuk magunkat és az értékeinket a velünk együtt el nemzetiségeknek” – magyarázta.
Serfz rámutatott: már évekkel ezelőtt azt a célt tűzték ki, hogy évente 10-20 százalékos látogatószám-növekedést tudjanak elérni, ezzel párhuzamosan pedig igyekeznek a programkínálat színvonalát is növelni. Jövőre a jubileumi 10. Ars Hungaricára készülnek, így – amint a főszervező fogalmazott – igyekeznek „legalább megközelíteni”, a 2007-es, az EKF jegyében lezajlott fesztivált, mindenképpen nagyobb szabású programot igyekeznek majd összeállítani az évfordulóra.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
2014. november 15.
A magyar szórvány napja
2011 óta november 15., Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapja a magyar szórvány napja. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása:
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nagyváradi kongresszusa a Hunyad és a Kovászna megyei tisztségviselők javaslatára 2011. február 27-én határozatot fogadott el, amelyben november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapját a magyar szórvány napjává nyilvánította. Amiatt döntött így, mert az anyaország határain kívül tömbben, kisebbségben és szórványban élő magyarok sajátos gondokkal küszködnek, s közülük is a szórványban élők a legveszélyeztetettebbek.
Első alkalommal 2011. november 12-13-án az erdélyi központi ünnepségek helyszíne a Hunyad megyei Déva volt. Az RMDSZ szórványkonferenciájának központi gondolata az volt: fel kell mérni a szórványban élő romániai magyarság valós helyzetét, hogy megőrizhesse identitását, s hogy fékezni lehessen az asszimilációs folyamatot. A résztvevők megállapították, hogy a szórványkollégiumok létrehozása, működtetésük és fejlesztésük segítése, a magyar diákok ingázását vagy bentlakását lehetővé tevő programok, valamint az ezekhez kapcsolódó, a tanárok ingázását segítő támogatások jelentős mértékben hozzájárulnak az anyanyelvű oktatás beindításához és megerősítéséhez olyan térségekben, ahol a magyar nyelvű oktatás feltételei nem biztosítottak. A dévai megyeháza előtti téren emlékoszlopot avattak Barcsay Ákos erdélyi fejedelem tiszteletére, a kétnapos rendezvénysorozatot kulturális események, színházi és filmelőadások, kiállítások gazdagították.
Az ünnep alkalmából alakult meg Brassóban 2011. november 13-án az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szórványtanácsa is, amelynek alapjait a 2011. májusi temesvári Szórvány és nemzetépítés című konferencia rakta le. A naphoz kapcsolódóan 2011. november 22-én Budapesten a Parlamentben megalakult a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) szórvány-diaszpóra munkacsoportja is.
A 2012. évi rendezvények során az RMDSZ vezetői emléktáblát avattak Áprily Lajos brassói szülőházán. 15-én Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a magyar szempontból szórványnak minősülő kilenc erdélyi megye képviselőinek és az RMDSZ szakpolitikusainak részvételével rendezett konferencián bejelentette, hogy két évtizedes stratégiaírás után a szórványmentésben eljött a pragmatikus cselekvés ideje. A szövetség szórványmenedzser-szolgálatot indított, 14 szórványkollégium működését támogatja és a Székelyföld - szórvány partnerség kiépítésével próbálja megakadályozni a településeiken tíz százalék alatti arányt képviselő, elszórtan élő magyarok beolvadását a többségi nemzetbe. Az RMDSZ műemlék-örökbefogadási programot is indított az erdélyi magyar kisközösségeknek, elsőként a brassói Áprily Lajos Főgimnázium küldöttsége vehette át Kelemen Hunortól az Örökségünk Őre címet, amiért az iskola jelképesen örökbe fogadta az 1913-ban megsemmisült brassói millenniumi emlékmű megmaradt darabját.
2013-ban a magyar szórvány ünnepe kiterjedt az egész Kárpát-medencére: erről a Magyar Állandó Értekezlet szórvány szakbizottsága határozott 2013 májusában. A magyarországi központi eseményt november 12-én Budapesten, a Magyarság Házában tartották. A résztvevők szakmai konferencián tekintették át az erdélyi, a vajdasági, a felvidéki és a kárpátaljai szórványstratégiákat, a szórványban folyó oktatást és nyelvoktatást, az asszimiláció jelenségét és a szórványkollégiumok helyzetét. A Kárpát-medencei magyar szórvány napja gálaműsorral zárult Csángó kultúra - élő értékeink címmel, és a látogatók megtekinthették Az elhagyott idő - 33 év a moldvai csángók között című gyűjteményes fotókiállítást, amelyet Csoma Gergely munkáiból állítottak össze.
Az ünnep alkalmával 2013-ban az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) több mint ötven helyszínen tartott rendezvényt és ültetett fát. Toró T. Tibor EMNP-elnök Kolozsváron kijelentette: a szórvány kérdését távol kell tartani a pártpolitikától, de valamennyi politikai szervezetnek felelőssége a szórvánnyal foglalkozni. Az EMNP szemléletében a szórványközösségek a nemzet határait jelzik. "Évről évre megnézzük majd a nemzethatáron ültetendő fákat, és számba vesszük a 'határőröket', segítünk nekik abban, hogy el tudják végezni a szolgálatot" - mondta.
Az RMDSZ 2013-ban Nagyenyeden bemutatta azt a kiadványát, amely a 2009-ben indított Székelyföld - szórvány partnerség addigi eredményeit összesítette. Elhangzott, hogy Kovászna megye Hunyad, Szeben, Brassó és Fehér megye szórványközösségeit gondozza, Hargita megye Beszterce-Naszód és Temes megye, valamint a Fehér és Kolozs megye határvidékének számító Aranyosszék szórványközösségeibe viszi a programokat. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban tartott tanácskozáson Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy "semmiféle ellentét nincsen és nem is lehet a tömb és a szórvány érdeke között. A kettő kiegészíti egymást." Az egymásrautaltság példájaként az Összetartozunk programot említette, amelynek keretében a székelyföldi önkormányzatok a szórványnak szánt programokat támogatnak.
A 2014. évi, negyedik magyar szórvány napja alkalmából - a magyar nyelv napjával összevontan - csütörtökön konferenciát tartottak a budapesti Magyarság Házában. Az előadók a nemzeti identitás sarokköveként említették a nyelvkérdést, az asszimilációt pedig a szórványban élő magyarság legnagyobb ellenségeként, amely ellen közös gondolkodással lehet fellépni. Erdélyben 2014-ben Szeben megye lesz a házigazda, Déva, Brassó és Nagyenyed után most Medgyes és Nagyszeben ad otthont az itteni központi rendezvényeknek. Medgyesen a Városi Művelődési Ház Traube termében tart szórványkonferenciát az RMDSZ, majd a nagyszebeni Thália Színházban gálaműsorral zárul a központi program.
nagykaroly.szatmar.ro
2014. november 17.
Ars Hungarica: szórvány és tömb találkozása
Hidak, korok, Budapest címmel nyitottak kiállítást a nagyszebeni Ars Hungarica harmadik napján, pénteken kora délután a Thalia Filharmónia alagsorában.
 A most már nagyszebeniek számára is elérhető fotótárlat Pest-Buda, illetve Budapest 200 éves várostörténetét mutatja be a főváros hídjainak történetén keresztül. A javarészt a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumának anyagaiból válogatott 30 tablón megjelenő 80–100 kép (korabeli metszet, rajz, dokumentum és művészi fotó) tizenöt csoportra oszlik korszakok szerint. Minden egységnek egy-egy híd, illetve a híddal jól összekapcsolható kép az emblémája. Serfőző Levente, a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke megnyitójában elmondta, mennyire örül annak, hogy a fesztivál az elmúlt években nemcsak a térség szórványrégióinak, hanem a tömbmagyarságból és a Magyarországról érkezők találkahelyévé is vált.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. december 4.
Házról házra járó betlehem a szórványban a Kaláka együttessel
Adventi koncertsorozaton lép fel a Kaláka együttes a bánsági és erdélyi magyar szórványvidéken december 7. és 11. között. A Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című előadás turnéja, amelyet a Haáz Rezső Alapítvány szervez, Aradon, Temesváron, Nagyszebenben, Brassóban és Élesden várja a közönséget.
Becze Gábor, Gryllus Dániel, Major Gábor és Radványi Balázs december 7-én az Aradi Kamaraszínházban, 8-án Temesváron a Milleniumi templomban, 9-én Nagyszebenben a Filharmónia Thália termében, 10-én Brassóban a Reménység Házában és 11-én Élesden a református templomban lép fel.
Az aradi koncert nagyszabású jótékonysági nap része, amelyet az Aradi Kamaraszínház, több helyi magyar civil szervezet, cég és a Csiky Gergely Főgimnázium összefogásaként szerveznek. December 7-én az aradi közönséget két eseményre várják a szervezők, a Kaláka együttes Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című estjére és a Fonó Zenekar táncházzal egybekötött koncertjére. Az adományként összegyűlt teljes bevételt a szervezők a közelgő karácsonyi ünnepek előtt a Katalin Egyesület segítségével juttatják el az Arad megyei magyar nagycsaládokhoz.
A Kaláka együttes turnéját a Mol Románia, az OTP, a Communitas Alapítvány és az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) támogatja, míg a Fonó Zenekar az NKA, Cseh Tamás Program támogatásával jut el többek között Aradra is.
Mikor a betlehemesek karácsonykor házról házra járnak, üdvözlő versük végén ezt kérdezik: Szabad-e bejönni ide betlehemmel? A Kaláka együttes karácsonyi hangversenyének kerete ez a betlehemes játék. A műsorban elhangzanak magyar és más nyelvű karácsonyi népdalok, régi egyházi énekek, karácsonyi versekre írott Kaláka-dalok. 1987-ben jelent meg ez a lemez, azóta járnak a Kaláka-betlehemesek adventkor „házról házra”, templomról templomra, iskoláról iskolára, színházról színházra.
Minden évben néhány napot Magyarország határain túli magyarlakta vidéken töltenek, így az eddigi 600 karácsonyi előadás harmadát Erdélyben, a Partiumban, Kárpátalján, a Vajdaságban, a Felvidéken, Burgenlandban, Szlovéniában, a horvátországi Baranyában és Csángóföldön tartották, de énekelték karácsonyi koncertjüket Bécsben, Bukarestben, Szarajevóban és Zágrábban is.
A Kaláka koncertjét követően a Fonó Zenakar fellépésével folytatódik a jótékonysági est Aradon. Az Agócs Gergely vezette eMeRT-on és Kodály-emlékdíjas Fonó Zenekar tagjai Magyarország különféle régióiból, a Felvidék és Kárpátalja magyarlakta területeiről származó muzsikusok, akik a népzene előadását, oktatását és kutatását hivatásszerűen művelik.
Zenéjük fő profilját a magyarság, valamint a Kárpát-medence más népeinek hangszeres és vokális zenei hagyománya, illetve a hiteles tolmácsolásra törekvő feldolgozások alkotják. A zenekar több mint másfél évtizedes fennállása alatt többek között Párizs, Nürnberg, Bécs, Róma, Varsó és Utrecht koncerttermeiben is fellépett. Mixtura Cultivalis című lemezüket a Le Monde de la Musique folyóirat Az év szenzációja díjjal tüntette ki. A Fonó Zenekar koncertjét a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében tekintheti meg a közönség 20 órai kezdettel.
Krónika (Kolozsvár)
2016. augusztus 19.
Csodás trombita- és orgonaest
Elégedetten távozhatott a szép számú közönség a Szent Mihály-templomból augusztus 16-án, a 7. Kolozsvári Magyar Napok keretében megrendezett trombita- és orgonaestről. Trombitán közreműködött Medve Sándor Marosvásárhelyi származású trombitaművész, aki a Kolozsvári zeneakadémián végezte felsőfokú hangszeres előadói tanulmányait. Az elmúlt években Erdély több városában lépett fel szólistaként, illetve különböző együttesek tagjaként, továbbá a Brassed Up rézfúvós kvintett alapító tagja és a nagyszebeni filharmónia trombita-szólistája. A fiatal művészt Potyó István, a templom karnagya, karmestere kísérte orgonán.
Igényesség jellemezte a repertoárt, ismert barokk és romantikus szerzők (G. F. Händel, T. Albinoni, Sz. Rahmanyinov) alkotásai mellett két Ruzitska György-művet hallgattunk meg, de kortárs szerzők is képviseltették magukat.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)