Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Nagysármási Szórványkollégium
3 tétel
2014. október 1.
Megtenni, amit lehet
Vasárnap ünnepélyes keretek között avatták fel a nagysármási szórványközpontot. Hét szép, kényelmes fürdővel ellátott emeleti szoba, egy nagy és egy kisebb földszinti terem, konyha, ebédlő tartozik az épülethez, amely a rossz állagú régi parókiából alakult át korszerű diákotthonná. Az épület átváltoztatását a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány vállalta fel a helyiek kérésére. A munkát a magyar kormány, az RMDSZ országos szervezete és a Kallós alapítvány támogatta, a berendezéshez és az egyéb költségekhez holland gyülekezetek, segélyszervezetek, cégek, magánszemélyek, a helyi egyházközség tagjai járultak hozzá.
Lapunk 2011. szeptember 22-én számolt be arról a baráti beszélgetésről, amelyet a Népújság és a Szórványtengely Mozgalom szervezett a sármási református egyházközség gyülekezeti termében. A találkozón részt vett Sallai Imre polgármester- helyettes, Ötvös József, a Marosi és Kántor Attila, a Maros-mezőségi Egyházmegye esperese, Balázs Lajos helybeli lelkipásztor és hat sármási pedagógus. A találkozó ötletét Vetési László, az Erdélyi Református Püspökség szórványügyi előadójának a II. Mezőségi Civil Műhelyen bemutatott előadása adta, amelyben azt tette szóvá, hogy a Belső-Mezőségnek nincsen magyar középiskolája és egy kollégiuma, ahol a magyar gyermekeket össze lehetne gyűjteni.
A 2011-es beszélgetés során derült ki, hogy Nagysármáson ennél sokkal súlyosabb a helyzet, hiszen már az önálló elemi és gimnáziumi osztályok léte is veszélyben van. Ekkor hangzott el, hogy a sármási iskola fennmaradását elősegíthetné, ha a környező falvakból, ahol megszűnt a magyar oktatás, összegyűjtenék azokat a gyermekeket, akiknek már nincs lehetőségük anyanyelven tanulni. A találkozón felmerült egy alapítvány létrehozásának a szükségessége is, amelyet Konrád Béla és Ibolya, Marosvásárhelyen élő nyugalmazott pedagógus-házaspár támogatott, akik éveken át Nagysármáson oktattak. A sármásiaknak 2012-től a válaszúti Kallós Alapítvány nyújtott segítséget egy iskolabusszal, amely a környező falvakból szállította a gyermekeket, akiket nagyon nehezen fogadtak be a helyi iskolába. A szervezésben és az ingázó diákokkal való délutáni oktatásban Györfi Apollónia és Lukács Melinda pedagógusok vállaltak szerepet kollégáik segítségével, s helyet az adventista egyház biztosított számukra. A Kallós Alapítvány pályázta meg a volt parókia szórványközponttá való átalakítását, amely egy év alatt készült el.
Az ünnepi istentiszteleten Jakab István, a Maros- mezőségi Egyházmegye esperese kiemelte, hogy válságos időket élünk, s a Mezőségen különösen nagymértékű a szórványosodás, a lélekapadás, a hitehagyás, a válások sokasága, a családi békesség hiánya. Ennek ellenére a romos állapotban levő mezőségi templomok felújításán túl a cél, az álom Nagysármáson is megvalósult, ami az összefogás, a közös munka eredménye, amely nélkül nincs építkezés. Az esperes Váci Mihály Még nem elég című versét idézte, amelynek mondanivalóját később a hozzászólók közül többen is hangsúlyozták. Az úton tovább kell menni, a közösségeket meg kell őrizni, működtetni kell a megépült kollégiumot, ami talán még nehezebb lesz, mint maga az építkezés. Ha azonban idővel sikerül olyan hírnevet szereznie, mint a válaszúti vagy a szamosújvári szórványközpontnak, akkor a mezőségi szülők szívesen viszik oda is az iskolás gyermekeket, s talán a mezőméhesieket is sikerül meggyőzni az anyanyelven történő tanulás fontosságáról.
Az avatóünnepségen jelen levő Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutatót Balázs Lajos helybeli református lelkész köszöntötte, aki visszatekintett a kollégium alapítására és a gondviselő szeretet mellett köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak, hogy a papilak közhasznú épületté alakuljon, s ezáltal templom és iskola közelebb kerüljön egymáshoz.
"Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet" – idézte Bethlen Gábor szavait a nap főhőse, Balla Ferenc, a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány igazgatója, aki köszönetet mondott segítőtársainak és előrevetítette, hogy most kezdődik a munka.
A magyar kormány támogatja a mezőségi szórványközpontokban folyó erőfeszítést, tolmácsolta a Nemzetpolitikai Államtitkárság üzenetét Tóth László. A terv mellett mindvégig kiálló Répás Zsuzsanna leköszönő államtitkár elkötelezett emberek munkájának nevezte, ami Sármáson megvalósult.
Az RMDSZ megyei szervezete arra törekszik, hogy a szórványkollégium-rendszer az egész megyében kiépüljön – mondta Brassai Zsombor elnök, aki a nagy elődöket idézve a gyermekvállalás fontosságára hívta fel a figyelmet.
Konrád Béla nyugalmazott tanár az 1960-as évekre emlékeztetett, amikor feleségével együtt olyan osztályokat tanítottak, amelyekben 40-en felül volt a diákok száma. Saját példájából kiindulva, hisz magánszemélyekként ők támogatták a legnagyobb összeggel a sármási oktatás megmentésének az ügyét, az áldozatvállalás fontosságára emlékeztetett. A kezdeményezést üdvözölte Mocean Ioan, a község polgármestere, s a kollégium működtetését elsődleges célnak nevezte Sallai Imre alpolgármester is.
Az ünnepségen rész vettek Magyarország konzulátusainak képviselői, s Balla Péter professzor, a Károli Gáspár Egyetem rektora, aki titokban teológusként járt először Sármáson a ’80-as években, s most büszkeséggel és hálaadással vette számba, hogy az egyetem kihelyezett tagozataként működő marosvásárhelyi Kántor- tanítóképző Főiskola végzettjei Sármáson is jelen vannak.
A szószék alatt tanítónőik kíséretében ültek a központ lakói, akik a héten költöznek be az új épületbe. A diákok felügyeletével, az ügyintézéssel megbízott Lukács Melinda tanítványai lélekhez szóló, tartalmas műsort mutattak be. Székely Rozália és Szász Ferenc verset mondott, s az ünnepi istentiszteletet a sármási fúvószenekar játéka vezette be és zárta be.
Az ünnepség után kérdeztük ifj. dr. Hermán M. János egyháztörténészt, a Partiumi Keresztény Egyetem tanárát, aki a Mezőség apostolának tartott Hermán János fiaként abban az épületben töltötte a gyermekkorát, s aki pénzzel és bútorzattal támogatta központot, amely 25 év után a szórványban élő mezőségi gyermekek otthona lesz.
– Ez a terv, ami édesapám életcéljai közé tartozott, sajnos egy emberöltővel később valósult meg, mint ahogy hozzájárulhatott volna ahhoz, hogy az eltávozott nemzedék itthon maradjon – mondta, majd hozzátette, hogy mégiscsak hinni kell abban, hogy alkalmas időben történnek a dolgok.
– A válaszúti eredmények ismeretében amikor megkerestek a sármásiak, természetes volt, hogy jövünk és segítünk, ha már tudjuk, hogyan kell eljárni. A sikertörténethez egyenes út vezet, de meg kell dolgozni érte. Köszönöm a magyar kormány, az RMDSZ, a Balassi Intézet és a helyiek támogatását. Sokszor elfogy a levegő az ilyen tervek életbe ültetése során, s olyankor jó valahonnan erőt meríteni, biztatást, bátorságot kapni, ahogy a prédikációban is elhangzott, hogy bátor ember az, aki másokra mer, tud támaszkodni. Ebben az esetben például az egyháznak volt egy háza, nekünk volt pénzünk, de nem volt házunk, a kettőt összerakva készült el a kollégium. A környéken van gyermek, csak össze kell tudni gyűjteni. Ma a gyermekekbe a legjobb befektetni, bár még nem tudjuk, hogy mi lesz azokból, akiket itt nevelünk. Ahogy 116 évvel ezelőtt sem tudták, hogy mi lesz azokkal az emberekkel, akiket ide telepítettek. Merjünk abban bízni, hogy ez egy kezdet, és ne a vészharangokat kongassuk, hogy baj van. Van baj, de meg kell próbálni orvosolni – mondta Balla Ferenc, a 22-23 millió forintos projekt gazdája, majd hozzátette, hogy a pénz egy részét pályázatok útján nyerték, a többit egyelőre a Kallós alapítvány fedezte, s reményeik szerint találnak rá támo-gatókat.
A nagysármási szórványközpont kivitelezési munkálatait a Kiss László és a Gáll András vezette építkezési cégek végezték, nekik az istentisztelet utáni szeretetvendégségen mondtak köszönetet. Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Vasárnap ünnepélyes keretek között avatták fel a nagysármási szórványközpontot. Hét szép, kényelmes fürdővel ellátott emeleti szoba, egy nagy és egy kisebb földszinti terem, konyha, ebédlő tartozik az épülethez, amely a rossz állagú régi parókiából alakult át korszerű diákotthonná. Az épület átváltoztatását a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány vállalta fel a helyiek kérésére. A munkát a magyar kormány, az RMDSZ országos szervezete és a Kallós alapítvány támogatta, a berendezéshez és az egyéb költségekhez holland gyülekezetek, segélyszervezetek, cégek, magánszemélyek, a helyi egyházközség tagjai járultak hozzá.
Lapunk 2011. szeptember 22-én számolt be arról a baráti beszélgetésről, amelyet a Népújság és a Szórványtengely Mozgalom szervezett a sármási református egyházközség gyülekezeti termében. A találkozón részt vett Sallai Imre polgármester- helyettes, Ötvös József, a Marosi és Kántor Attila, a Maros-mezőségi Egyházmegye esperese, Balázs Lajos helybeli lelkipásztor és hat sármási pedagógus. A találkozó ötletét Vetési László, az Erdélyi Református Püspökség szórványügyi előadójának a II. Mezőségi Civil Műhelyen bemutatott előadása adta, amelyben azt tette szóvá, hogy a Belső-Mezőségnek nincsen magyar középiskolája és egy kollégiuma, ahol a magyar gyermekeket össze lehetne gyűjteni.
A 2011-es beszélgetés során derült ki, hogy Nagysármáson ennél sokkal súlyosabb a helyzet, hiszen már az önálló elemi és gimnáziumi osztályok léte is veszélyben van. Ekkor hangzott el, hogy a sármási iskola fennmaradását elősegíthetné, ha a környező falvakból, ahol megszűnt a magyar oktatás, összegyűjtenék azokat a gyermekeket, akiknek már nincs lehetőségük anyanyelven tanulni. A találkozón felmerült egy alapítvány létrehozásának a szükségessége is, amelyet Konrád Béla és Ibolya, Marosvásárhelyen élő nyugalmazott pedagógus-házaspár támogatott, akik éveken át Nagysármáson oktattak. A sármásiaknak 2012-től a válaszúti Kallós Alapítvány nyújtott segítséget egy iskolabusszal, amely a környező falvakból szállította a gyermekeket, akiket nagyon nehezen fogadtak be a helyi iskolába. A szervezésben és az ingázó diákokkal való délutáni oktatásban Györfi Apollónia és Lukács Melinda pedagógusok vállaltak szerepet kollégáik segítségével, s helyet az adventista egyház biztosított számukra. A Kallós Alapítvány pályázta meg a volt parókia szórványközponttá való átalakítását, amely egy év alatt készült el.
Az ünnepi istentiszteleten Jakab István, a Maros- mezőségi Egyházmegye esperese kiemelte, hogy válságos időket élünk, s a Mezőségen különösen nagymértékű a szórványosodás, a lélekapadás, a hitehagyás, a válások sokasága, a családi békesség hiánya. Ennek ellenére a romos állapotban levő mezőségi templomok felújításán túl a cél, az álom Nagysármáson is megvalósult, ami az összefogás, a közös munka eredménye, amely nélkül nincs építkezés. Az esperes Váci Mihály Még nem elég című versét idézte, amelynek mondanivalóját később a hozzászólók közül többen is hangsúlyozták. Az úton tovább kell menni, a közösségeket meg kell őrizni, működtetni kell a megépült kollégiumot, ami talán még nehezebb lesz, mint maga az építkezés. Ha azonban idővel sikerül olyan hírnevet szereznie, mint a válaszúti vagy a szamosújvári szórványközpontnak, akkor a mezőségi szülők szívesen viszik oda is az iskolás gyermekeket, s talán a mezőméhesieket is sikerül meggyőzni az anyanyelven történő tanulás fontosságáról.
Az avatóünnepségen jelen levő Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutatót Balázs Lajos helybeli református lelkész köszöntötte, aki visszatekintett a kollégium alapítására és a gondviselő szeretet mellett köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak, hogy a papilak közhasznú épületté alakuljon, s ezáltal templom és iskola közelebb kerüljön egymáshoz.
"Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet" – idézte Bethlen Gábor szavait a nap főhőse, Balla Ferenc, a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány igazgatója, aki köszönetet mondott segítőtársainak és előrevetítette, hogy most kezdődik a munka.
A magyar kormány támogatja a mezőségi szórványközpontokban folyó erőfeszítést, tolmácsolta a Nemzetpolitikai Államtitkárság üzenetét Tóth László. A terv mellett mindvégig kiálló Répás Zsuzsanna leköszönő államtitkár elkötelezett emberek munkájának nevezte, ami Sármáson megvalósult.
Az RMDSZ megyei szervezete arra törekszik, hogy a szórványkollégium-rendszer az egész megyében kiépüljön – mondta Brassai Zsombor elnök, aki a nagy elődöket idézve a gyermekvállalás fontosságára hívta fel a figyelmet.
Konrád Béla nyugalmazott tanár az 1960-as évekre emlékeztetett, amikor feleségével együtt olyan osztályokat tanítottak, amelyekben 40-en felül volt a diákok száma. Saját példájából kiindulva, hisz magánszemélyekként ők támogatták a legnagyobb összeggel a sármási oktatás megmentésének az ügyét, az áldozatvállalás fontosságára emlékeztetett. A kezdeményezést üdvözölte Mocean Ioan, a község polgármestere, s a kollégium működtetését elsődleges célnak nevezte Sallai Imre alpolgármester is.
Az ünnepségen rész vettek Magyarország konzulátusainak képviselői, s Balla Péter professzor, a Károli Gáspár Egyetem rektora, aki titokban teológusként járt először Sármáson a ’80-as években, s most büszkeséggel és hálaadással vette számba, hogy az egyetem kihelyezett tagozataként működő marosvásárhelyi Kántor- tanítóképző Főiskola végzettjei Sármáson is jelen vannak.
A szószék alatt tanítónőik kíséretében ültek a központ lakói, akik a héten költöznek be az új épületbe. A diákok felügyeletével, az ügyintézéssel megbízott Lukács Melinda tanítványai lélekhez szóló, tartalmas műsort mutattak be. Székely Rozália és Szász Ferenc verset mondott, s az ünnepi istentiszteletet a sármási fúvószenekar játéka vezette be és zárta be.
Az ünnepség után kérdeztük ifj. dr. Hermán M. János egyháztörténészt, a Partiumi Keresztény Egyetem tanárát, aki a Mezőség apostolának tartott Hermán János fiaként abban az épületben töltötte a gyermekkorát, s aki pénzzel és bútorzattal támogatta központot, amely 25 év után a szórványban élő mezőségi gyermekek otthona lesz.
– Ez a terv, ami édesapám életcéljai közé tartozott, sajnos egy emberöltővel később valósult meg, mint ahogy hozzájárulhatott volna ahhoz, hogy az eltávozott nemzedék itthon maradjon – mondta, majd hozzátette, hogy mégiscsak hinni kell abban, hogy alkalmas időben történnek a dolgok.
– A válaszúti eredmények ismeretében amikor megkerestek a sármásiak, természetes volt, hogy jövünk és segítünk, ha már tudjuk, hogyan kell eljárni. A sikertörténethez egyenes út vezet, de meg kell dolgozni érte. Köszönöm a magyar kormány, az RMDSZ, a Balassi Intézet és a helyiek támogatását. Sokszor elfogy a levegő az ilyen tervek életbe ültetése során, s olyankor jó valahonnan erőt meríteni, biztatást, bátorságot kapni, ahogy a prédikációban is elhangzott, hogy bátor ember az, aki másokra mer, tud támaszkodni. Ebben az esetben például az egyháznak volt egy háza, nekünk volt pénzünk, de nem volt házunk, a kettőt összerakva készült el a kollégium. A környéken van gyermek, csak össze kell tudni gyűjteni. Ma a gyermekekbe a legjobb befektetni, bár még nem tudjuk, hogy mi lesz azokból, akiket itt nevelünk. Ahogy 116 évvel ezelőtt sem tudták, hogy mi lesz azokkal az emberekkel, akiket ide telepítettek. Merjünk abban bízni, hogy ez egy kezdet, és ne a vészharangokat kongassuk, hogy baj van. Van baj, de meg kell próbálni orvosolni – mondta Balla Ferenc, a 22-23 millió forintos projekt gazdája, majd hozzátette, hogy a pénz egy részét pályázatok útján nyerték, a többit egyelőre a Kallós alapítvány fedezte, s reményeik szerint találnak rá támo-gatókat.
A nagysármási szórványközpont kivitelezési munkálatait a Kiss László és a Gáll András vezette építkezési cégek végezték, nekik az istentisztelet utáni szeretetvendégségen mondtak köszönetet. Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2014. október 2.
Kék ujjakkal „hestünk” – bútorfestés Gál Katalinnal
Mindent tudnak Mákófalván, bútort festeni, hagyományosan varrni, gyöngyöt fűzni – mondja Gál Katalin bútorfestő, akinek a foglalkozására egymás után érkeznek a festékkel, színes ceruzával, ecsettel felszerelkezett csoportok. Holnap, a rendezvény utolsó műhelyfoglalkozásán Szallós Eszterrel gyöngyfűzést tanulhatunk.
Mákói szoknyában, hárászkeszkenőben fogadja a látogatókat Gál Katalin, és alig győzi, jönnek a zenelíceumból, a Ghibu-iskolából és az Apáczaiból, több osztállyal is, de Magyarkapusról is eljönnek tucatnyinál többen, gyerekek, felnőttek. Az asztalon kék szín, piros szín, fehér szín kellően tejfölösre kikeverve, víz, ecsetek, minták. Kartonra, deszkára festik a kék alapot, papíron gyakorolják a motívumokat. Ahány gyermek, annyiféle gyönyörű tulipán alakul, olyan is volt, hogy egyszerre negyvennél több. De egy nagymama is eljött, egyévesnél alig idősebb lánykaunokájának festene kis fiókos szekrénykét, a tetején lehajtható tükörrel, hogy most babaszobához, később majd ékszerdobozként szolgáljon emlékül, a nagyitól.
Gál Katalin két kézzel emeli pompásra festett ládikóját, ott mutatja a mákófalvi bútorfestés jellegzetes elemeit. Egyik a kék alapszín, másik a hervadozó hulló tulipán, de még valamiről megismerszik a festett bútorról, hogy mákófalvi: egyetlen szárról nyílik békés egyetértésben gyöngyvirág és szegfű, rózsa és tulipán. Az 1800-as évek végén már működött a faluban bútorfestő iskola egészen az 1950-es évek végéig. Katalin tanítómestere, a nagyapja is ott tanult. Merthogy a bútorfestés jellegzetesen a férfiak munkája volt.
Az alkotás az alapszínnel kezdődik: ultramarinkék porfestéket (ma már gyakran olajfestéket) kevernek ugyanannyi ragasztóval (Aracettel). Sorra jelennek meg a kékes-lilás színfoltok a munkaasztalokon: kisebb-nagyobb falapok, deszkadarabok öltöznek kékbe az ecsetvonások alatt. Amikor megszáradt a festék, csiszoló vászonnal (smirglivel) lecsiszolják, és újabb réteg festékkel lekenik. Megint csiszolás, megint festés. Az így előkészített felületre aztán felkerülhetnek a motívumok: háromszirmú tulipán, ötszirmú tulipán, kazettás rózsák, gyöngyvirágok, és az almázás is megvan (szegélyminta). Jó ecsettel, biztos kézzel. Csak alapszínekkel festenek: kék, piros, fehér, sárga, fekete, zöld. Ha elkészült a szalvétatartó, asztal, szekrény, pad, és megszáradt a festék, parafinolajjal lekenik, attól kap mélylila árnyalatot. Egyetlen órába mindez persze nem fér bele – egy padláda festése egy hétig is tart, egy fiók nagyságú ládikó egy nap alatt elkészül, ha az alapozás már megvan. A tanítónénik gondosan lemásolnak egy-egy motívumot, hogy majd az iskolában folytathassák a munkát. No meg aki megfertőződik, az keresheti az alkalmat, hogy Kati nénitől tanulhasson. Néhány éve visszatérő oktatóként megtaláljuk a válaszúti táborban, ahova eredetileg helyettesítőnek kérték fel az éppen ott zajló építkezésben dolgozó fia ajánlására, de nyáron a mákófalvi gyerekek is tanulhatnak tőle az egyhetes foglalkozás során.
Kati néni szemüvegtokokat is varr, finom bársonyból, szivaccsal puhára bélelve, gyönggyel díszítve. Még a hetvenes években vállfűs kézimunkával országos első lett egy versenyen – emlékezik. Írásost is varr, vagdalásost, vállfűset is, szüleiktől, de az iskolában is tanulták a lányok annakidején, amikor még Mákófalván is annyi volt a diák, hogy két váltásban jártak iskolába az I–VIII. osztályosok (ma csak összevont elemi működik). Mert Mákófalván mindent tudnak – mondja, és cseppet bosszankodik, amiért otthon nincs rá mód, hogy mindezt megéljék, átadják, mint ahogy teszik azt Válaszúton, pedig oda az ország minden tájáról kell hívniuk mestereket.
Fiai is tudnak bútort festeni. Három fiú unokájával is leülnek nyaranta „hesteni”, ahogy a most ötéves legkisebb szokta mondani, amikor még kicsi volt. De mást is tudnak a fiúk, hiszen a két gimnazista unoka nyáron segít a családi vállalkozásban: Katalin testvére, férje és fiai építkezési vállalkozók. Ők dolgoztak a hétvégén felavatott nagysármási szórványkollégiumnál, és amikor késik a pénz, késik az anyag, késik a munka, akkor az egész család segít, Katalin, a menye, de még az unokák is. Nagysármáson például a két fiú tette le a szalagparkettát három jókora teremben, az apjuknak még csak be sem kellett mennie.
A hetvenes évek közepén újra szokássá vált a festett bútort hozományba adni, ez jó tíz évig élt. Ma inkább csak megkeresésre fest bútort Katalin. A sajátja most éppen „ki van rakva”, mint sok más helyen, mert a ház minden helyiségét lakják, ott nem fér, de sokan megtartják, nem adják el. S bár kicsit maszatos munka a bútorfestés, a fiatalok cseppet sem bánták, hogy mind a tíz ujjuk kék lett. Kati néninek pedig még egy fontos tanítványa van: pár hónapos kislány unokáját immár nemcsak festeni, de varrni is bízvást megtaníthatja.
Október 2-án, csütörtökön, Szallós Eszterrel gyöngyözést tanulhatunk 10–19 óra között a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca 16. szám). A Bokréta Kulturális Egyesület kalotaszegi népművészeti tárlatának utolsó napja.
Szabadság (Kolozsvár)
Mindent tudnak Mákófalván, bútort festeni, hagyományosan varrni, gyöngyöt fűzni – mondja Gál Katalin bútorfestő, akinek a foglalkozására egymás után érkeznek a festékkel, színes ceruzával, ecsettel felszerelkezett csoportok. Holnap, a rendezvény utolsó műhelyfoglalkozásán Szallós Eszterrel gyöngyfűzést tanulhatunk.
Mákói szoknyában, hárászkeszkenőben fogadja a látogatókat Gál Katalin, és alig győzi, jönnek a zenelíceumból, a Ghibu-iskolából és az Apáczaiból, több osztállyal is, de Magyarkapusról is eljönnek tucatnyinál többen, gyerekek, felnőttek. Az asztalon kék szín, piros szín, fehér szín kellően tejfölösre kikeverve, víz, ecsetek, minták. Kartonra, deszkára festik a kék alapot, papíron gyakorolják a motívumokat. Ahány gyermek, annyiféle gyönyörű tulipán alakul, olyan is volt, hogy egyszerre negyvennél több. De egy nagymama is eljött, egyévesnél alig idősebb lánykaunokájának festene kis fiókos szekrénykét, a tetején lehajtható tükörrel, hogy most babaszobához, később majd ékszerdobozként szolgáljon emlékül, a nagyitól.
Gál Katalin két kézzel emeli pompásra festett ládikóját, ott mutatja a mákófalvi bútorfestés jellegzetes elemeit. Egyik a kék alapszín, másik a hervadozó hulló tulipán, de még valamiről megismerszik a festett bútorról, hogy mákófalvi: egyetlen szárról nyílik békés egyetértésben gyöngyvirág és szegfű, rózsa és tulipán. Az 1800-as évek végén már működött a faluban bútorfestő iskola egészen az 1950-es évek végéig. Katalin tanítómestere, a nagyapja is ott tanult. Merthogy a bútorfestés jellegzetesen a férfiak munkája volt.
Az alkotás az alapszínnel kezdődik: ultramarinkék porfestéket (ma már gyakran olajfestéket) kevernek ugyanannyi ragasztóval (Aracettel). Sorra jelennek meg a kékes-lilás színfoltok a munkaasztalokon: kisebb-nagyobb falapok, deszkadarabok öltöznek kékbe az ecsetvonások alatt. Amikor megszáradt a festék, csiszoló vászonnal (smirglivel) lecsiszolják, és újabb réteg festékkel lekenik. Megint csiszolás, megint festés. Az így előkészített felületre aztán felkerülhetnek a motívumok: háromszirmú tulipán, ötszirmú tulipán, kazettás rózsák, gyöngyvirágok, és az almázás is megvan (szegélyminta). Jó ecsettel, biztos kézzel. Csak alapszínekkel festenek: kék, piros, fehér, sárga, fekete, zöld. Ha elkészült a szalvétatartó, asztal, szekrény, pad, és megszáradt a festék, parafinolajjal lekenik, attól kap mélylila árnyalatot. Egyetlen órába mindez persze nem fér bele – egy padláda festése egy hétig is tart, egy fiók nagyságú ládikó egy nap alatt elkészül, ha az alapozás már megvan. A tanítónénik gondosan lemásolnak egy-egy motívumot, hogy majd az iskolában folytathassák a munkát. No meg aki megfertőződik, az keresheti az alkalmat, hogy Kati nénitől tanulhasson. Néhány éve visszatérő oktatóként megtaláljuk a válaszúti táborban, ahova eredetileg helyettesítőnek kérték fel az éppen ott zajló építkezésben dolgozó fia ajánlására, de nyáron a mákófalvi gyerekek is tanulhatnak tőle az egyhetes foglalkozás során.
Kati néni szemüvegtokokat is varr, finom bársonyból, szivaccsal puhára bélelve, gyönggyel díszítve. Még a hetvenes években vállfűs kézimunkával országos első lett egy versenyen – emlékezik. Írásost is varr, vagdalásost, vállfűset is, szüleiktől, de az iskolában is tanulták a lányok annakidején, amikor még Mákófalván is annyi volt a diák, hogy két váltásban jártak iskolába az I–VIII. osztályosok (ma csak összevont elemi működik). Mert Mákófalván mindent tudnak – mondja, és cseppet bosszankodik, amiért otthon nincs rá mód, hogy mindezt megéljék, átadják, mint ahogy teszik azt Válaszúton, pedig oda az ország minden tájáról kell hívniuk mestereket.
Fiai is tudnak bútort festeni. Három fiú unokájával is leülnek nyaranta „hesteni”, ahogy a most ötéves legkisebb szokta mondani, amikor még kicsi volt. De mást is tudnak a fiúk, hiszen a két gimnazista unoka nyáron segít a családi vállalkozásban: Katalin testvére, férje és fiai építkezési vállalkozók. Ők dolgoztak a hétvégén felavatott nagysármási szórványkollégiumnál, és amikor késik a pénz, késik az anyag, késik a munka, akkor az egész család segít, Katalin, a menye, de még az unokák is. Nagysármáson például a két fiú tette le a szalagparkettát három jókora teremben, az apjuknak még csak be sem kellett mennie.
A hetvenes évek közepén újra szokássá vált a festett bútort hozományba adni, ez jó tíz évig élt. Ma inkább csak megkeresésre fest bútort Katalin. A sajátja most éppen „ki van rakva”, mint sok más helyen, mert a ház minden helyiségét lakják, ott nem fér, de sokan megtartják, nem adják el. S bár kicsit maszatos munka a bútorfestés, a fiatalok cseppet sem bánták, hogy mind a tíz ujjuk kék lett. Kati néninek pedig még egy fontos tanítványa van: pár hónapos kislány unokáját immár nemcsak festeni, de varrni is bízvást megtaníthatja.
Október 2-án, csütörtökön, Szallós Eszterrel gyöngyözést tanulhatunk 10–19 óra között a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca 16. szám). A Bokréta Kulturális Egyesület kalotaszegi népművészeti tárlatának utolsó napja.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. december 24.
Meglepetés Nagysármáson
Meghatóan szép karácsonyi műsorral szerepeltek a nagysármási szórványotthon lakói a helyi református templomban. S mert az ünnep környékén nem lehetetlenek a csodák, a meglepetés ezúttal sem maradt el. Ünnepély közben érkeztek meg az "angyalok" a távoli Szombathelyről. Az Erdélyi Magyarokért szervezet tagjai, Hanyi Zsolt és Bognár Attila vezetésével, összesen heten, ajándékot hoztak a központban élő mezőségi gyermekeknek.
A tíz gyermek, akik olyan településről származnak, ahol nincsen már magyar oktatás, és néhány esetben nehéz anyagi helyzetben vannak a szülők is, az ősszel költözött be a frissen felavatott központba, amely a régi parókiaépületből alakult át közös erőfeszítéssel kényelmes otthonná (a válaszúti Kallós Alapítvány vezetésével a magyar kormány, az RMDSZ országos szervezete, holland gyülekezetek, segélyszervezetek, cégek, magánszemélyek, a helyi egyház anyagi támogatásával). Bár az ősz nehéz volt, mivel anyagi okokból csak decemberre sikerült beszerelni a központi fűtést, jelenleg minden kényelmet biztosít a központ, amelyet Lukács Melinda irányít. Szívvel-lélekkel a gyermekek mellett áll Balázs Lajos lelkész és felesége, s szeretettel veszi körül őket a presbitérium és a gyülekezet. Korábban már beszámoltunk arról, hogy sokan támogatták a központot. A szponzorok között meg kell említenünk, hogy dr. Salat Csaba, a SalusRom cég vezetője az idén sem feledkezett meg róluk, s John Bird egyesült királyságbeli gyógyterapeutával együtt a legnehezebb időszakban nyújtottak anyagi segítséget, akárcsak Kelemen Bernát vállalkozó. Feier Marioara sármási gyógyszertár-tulajdonos Mikulás-csomagokkal és a legszükségesebb gyógyszerekből álló csomaggal kedveskedett. Székely Szabina tanítónő negyedikes tanítványai ruhákat, írószereket, játékokat gyűjtöttek össze a központ lakóinak, s gyümölcsből, édességből álló csomagot vittek iskolástársaiknak. Kecskés Izabella óvónő és testvére, Szabó Enikő Csilla Kolozsváron élő orvosnő felkérésére akadtak jó szándékú emberek Sármáson és másutt is, akik anyagi támogatást ajánlottak fel, amiből cipőt, iskolástáskát vásároltak a gyermekeknek, egy rezidens orvos pedig csomagokat biztosított a központ lakóinak.
Bár ígéretesen szaporodik a támogatók száma, ahhoz, hogy az emeletes épület és a személyzet költségeit fedezni tudják, további segítségre van szükség. Aki úgy érzi, hogy fontos számára a mezőségi gyermekek anyanyelven történő oktatása, valamint a Belső- Mezőségen működő immár egyetlen magyar tagozat fennmaradása, a továbbiakban is támogathatja a nagysármási szórványotthont a Parohia reformata RO27BRDE270SV83340312700-as számlaszámon vagy személyesen is meggyőződve az ott folyó munka eredményességéről.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)
Meghatóan szép karácsonyi műsorral szerepeltek a nagysármási szórványotthon lakói a helyi református templomban. S mert az ünnep környékén nem lehetetlenek a csodák, a meglepetés ezúttal sem maradt el. Ünnepély közben érkeztek meg az "angyalok" a távoli Szombathelyről. Az Erdélyi Magyarokért szervezet tagjai, Hanyi Zsolt és Bognár Attila vezetésével, összesen heten, ajándékot hoztak a központban élő mezőségi gyermekeknek.
A tíz gyermek, akik olyan településről származnak, ahol nincsen már magyar oktatás, és néhány esetben nehéz anyagi helyzetben vannak a szülők is, az ősszel költözött be a frissen felavatott központba, amely a régi parókiaépületből alakult át közös erőfeszítéssel kényelmes otthonná (a válaszúti Kallós Alapítvány vezetésével a magyar kormány, az RMDSZ országos szervezete, holland gyülekezetek, segélyszervezetek, cégek, magánszemélyek, a helyi egyház anyagi támogatásával). Bár az ősz nehéz volt, mivel anyagi okokból csak decemberre sikerült beszerelni a központi fűtést, jelenleg minden kényelmet biztosít a központ, amelyet Lukács Melinda irányít. Szívvel-lélekkel a gyermekek mellett áll Balázs Lajos lelkész és felesége, s szeretettel veszi körül őket a presbitérium és a gyülekezet. Korábban már beszámoltunk arról, hogy sokan támogatták a központot. A szponzorok között meg kell említenünk, hogy dr. Salat Csaba, a SalusRom cég vezetője az idén sem feledkezett meg róluk, s John Bird egyesült királyságbeli gyógyterapeutával együtt a legnehezebb időszakban nyújtottak anyagi segítséget, akárcsak Kelemen Bernát vállalkozó. Feier Marioara sármási gyógyszertár-tulajdonos Mikulás-csomagokkal és a legszükségesebb gyógyszerekből álló csomaggal kedveskedett. Székely Szabina tanítónő negyedikes tanítványai ruhákat, írószereket, játékokat gyűjtöttek össze a központ lakóinak, s gyümölcsből, édességből álló csomagot vittek iskolástársaiknak. Kecskés Izabella óvónő és testvére, Szabó Enikő Csilla Kolozsváron élő orvosnő felkérésére akadtak jó szándékú emberek Sármáson és másutt is, akik anyagi támogatást ajánlottak fel, amiből cipőt, iskolástáskát vásároltak a gyermekeknek, egy rezidens orvos pedig csomagokat biztosított a központ lakóinak.
Bár ígéretesen szaporodik a támogatók száma, ahhoz, hogy az emeletes épület és a személyzet költségeit fedezni tudják, további segítségre van szükség. Aki úgy érzi, hogy fontos számára a mezőségi gyermekek anyanyelven történő oktatása, valamint a Belső- Mezőségen működő immár egyetlen magyar tagozat fennmaradása, a továbbiakban is támogathatja a nagysármási szórványotthont a Parohia reformata RO27BRDE270SV83340312700-as számlaszámon vagy személyesen is meggyőződve az ott folyó munka eredményességéről.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)