Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Nagyperegi Önkormányzat [beleértve: Helyi Tanács; Polgármesteri Hivatal; Községháza]
5 tétel
2013. december 13.
90 éves az iskolánk!
A Csiky Gergely Főgimnázium immár hagyományosan a névadó születésnapja (december 8.) környékén szervezi azt a Csiky-nap elnevezésű rendezvénysorozatot, amely egyrészt a pankotai születésű író emlékét kívánja felidézni, másrészt összegzést szándékozik készíteni egy lezáráshoz közeledő naptári évről.
Mindehhez járult idén egy nagyszerű jubileum, mégpedig az, hogy 90 éve, 1923. szeptember 23-án szentelték fel az egykori Aradi Római Katolikus Főgimnázium, a mostani tanintézet jogelődjének az épületét. Mindez, no meg a karácsony közeledte hozta magával azt, hogy a Csiky-nap képnaposra bővült, és a rendezvények is sokkal változatosabbak a korábbiaknál – az összefoglaló 90 éves az iskolánk címmel.
Amint azt Hadnagy Éva igazgató ma reggel még a hivatalos kezdés előtt a meghívott előadók – valamennyi az iskola volt diákja! – előtt szűk körben elmondta, azért döntöttek személyük mellett, hogy a mai diákoknak nemcsak példaképül szolgáljanak, hanem iskolai emlékeikről, életútjukról is beszámoljanak.
A hivatalos megnyitóra a Tóth Árpád Teremben került sor, ahol mind Hadnagy Éva, mind Bognár Levente alpolgármester az iskolához, a városhoz, az anyanyelvhez, a hagyományainkhoz és mindent egybevéve a magyarságunkhoz való kötődés fontosságát hangsúlyozta. Mindezt abból az alkalomból, hogy a megnyitó egyben az idén első ízben, Az én Aradom elnevezéssel a Csiky Gergely Főgimnázium és az Alma Mater Alapítvány által tavasszal meghirdetett fotó- és videópályázat ünnepélyes eredményhirdetését is jelentette.
Ilona János tanár számos érdekes részletet árult el magáról a pályázatról – Ujj János ny. tanár, helytörténész Történelmi városkalauz című kötete adta, például, az ötletet Pálfi Kinga tévészerkesztő-riporternek, amit aztán az iskola vezetősége is felkarolt. A Pálfi Kinga által koordinált négytagú zsűrin kívül – további tagjai Ujj János, Siska-Szabó Zoltán természetfotós, László Ferenc tévéoperatőr és Zsóri Blanka, a Temesvári Nyugati Egyetem fotográfia és képfeldolgozás szakának másodéves hallgatója voltak – a diákokat is bevonták a pályamunkák elbírálásába, amit az iskola honlapja révén tehettek meg az utolsó pillanatig, eldöntve a közönségdíjak sorsát.
A díjak átadása előtt a zsűritag Ujj János és Pálfi Kinga az elismerő szavakon kívül tett néhány jobbító szándékú kritikai észrevételt is, míg Ilona János a statisztikai adatokat ismertette: 22 pályázó (3 V–VIII.-os és 18 licista) összesen 80 fotóval és 5 videóval jelentkezett. A fotókra 1375, a videókra 1572 szavazat érkezett a honlapon. Ezek alapján mind a fotó, mind a videó kategóriában Bortoş Júlia X. C osztályos tanuló érdemelte ki a közönségdíjat, előbbiben 590 szavazattal, 43%-os, utóbbiban 753 szavazattal, 48%-os arányban.
A további díjazottak a következők:
Videó kategóriában egyetlen díjat osztottak ki, mégpedig a XI. C osztályos Bognár Tündének.
Fotó kategóriában az I. díjat Szilágyi Dóra (XII. D), a II. díjat Nagy Róbert Attila (XII. C), a III. díjat Ilona Judit (IX. A) érdemelte ki. Különdíjat kapott Hegyi Boglárka VIII. osztályos tanuló. A díjazottak értékes tárgyjutalmakban részesültek, az első díjas viszont pénzjutalomban. A fődíjat fotós és videós munkáiért Bortoş Júlia érdemelte ki, neki a dataSPOT Computers cég részéről egy digitális fényképezőgép jutott. Arad város különdíját Bognár Levente alpolgármester adta át Hegyi Boglárkának. Mindannyian részvételi oklevelet is kaptak.
A díjkiosztón levetítették az öt videó-pályamunkát, ugyanakkor a Tóth Árpád Terem előterében az iskola történetét bemutató fotók mellett 15 pályázó fotó is látható, köztük természetesen a díjazottak is.
Miközben a Tóth Árpád Teremben az eredményhirdetés zajlott, az iskola több termében megkezdődtek azok a foglalkozások, amelyeket a bevezetőben már említett meghívott korábbi diákok tartottak az Iskolánk arcai elnevezésű program keretében. Bartha Róbert tervezőmérnök önvédelmi és harcművészeti bemutatót tartott a tornateremben, Doba Krisztina közgazdász a Gazdaság és kommunikáció címmel tartott foglalkozást, Faragó Zénó színművész-rendező közösségi játékot vezetett a kis tornateremben, Geyer-Ehrenberg Szilveszter üzletkötő mérnök a vállalkozásfejlesztés és karrierépítés témájába avatta be a diákokat, Kapcsos Norbert régész, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem I. éves PhD hallgatója Régészet. Tudomány vagy életstílus? címmel tartott izgalmas előadást, Király Zsolt és Pelle Róbert informatikusok Mit s miért vegyünk – vagy ne vegyünk? címmel adott útbaigazítást a megfelelő hardver- és szoftverválasztás szempontjairól, dr. Kovács Gábor, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem kutató vegyésze a Kémia mindenhol – a Csikytől Kolozsvárig, magyarul címmel tartott elméleti-gyakorlati foglalkozást, Zsóri Blanka, a Temesvári Nyugati Egyetem fotográfia és képfeldolgozás szakának másodéves hallgatója KÉPes vagyok címmel vezetett műhelymunkát, kép- és videóelemzést.
Délután a négy meghívott testvériskola küldöttségeit fogadták a Csiky kollégiumában.
***
December 13-án, holnap 9 órakor a hagyományos Csiky-napi ünnepséggel folytatódik a rendezvénysorozat az iskola első emeleti folyosóján. Ekkor kerül sor az idei Csiky-díj átadására, illetve a Csiky Gergely élete és munkássága című rajzverseny díjazására is. Fischer Aladár halálának 70. évfordulója alkalmából Ujj János méltatja az egykori legendás igazgató munkásságát, majd megkoszorúzzák Csiky Gergely mellszobrát.
11 órakor a Tóth Árpád Teremben a diákok számára, délután 5 órakor a nagyközönségnek a mutatják be 90 éves az iskolánk című ünnepi kiadványt.
A rendezvénysorozat megszervezését Arad Város Polgármesteri Hivatala, a Szabadság-szobor Egyesület, az Alma Mater Alapítvány, az iskola szülői bizottsága, a Kölcsey Egyesület, az RMPSZ Arad megyei szervezete, a Lavinamix Construct Kft., a Kling Kft. és a Nagyperegi Polgármesteri Hivatal támogatta.
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad)
2016. június 21.
Nagy siker a II. Néptánctalálkozó
Jól imádkoztak a kisperegi szervezők
Amint azt előzetesen közöltük, szombaton szervezték meg a II. Kisperegi Néptánctalálkozót, ami 15 órától kézműves foglalkozásokkal indult, amelyek a nagyzerindi Szénási Ferenc mézeskalácsos sátra mellett felállított sátrak alatt folytak. Közvetlenül mellette, a felesége, Szénási Zsuzsanna irányításával, az általa sütött mézeskalács-figurákat a gyermekek és a fiatalok tetszés szerint díszíthették az erre a célra előkészített, apró, kivágott sarkú zacskók tartalmával, a tojásfehérjével kikevert porcukor masszával. Szénási Zsuzsanna szerint 30-40 gyermek biztosan díszített mézeskalácsot, amit haza is vihettek. Másik sátor alatt Mátyás Ilona vezetésével csigatészta-készítés, -sodrás zajlott a százévesnél régebbi orsó és borda segítségével. Akit érdekelt, annak Mátyás Ilona elmondta a csigatészta gyúrásának, nyújtásának a módját, sőt azt is, hogy egy-egy kisperegi lakodalomra minden két személyre szoktak egy tojásból és a hozzá szükséges lisztből csigatésztát készíteni. Rendhagyó módon, a tél folyamán nem csak lakodalomra, hanem a templom javára is csigatésztát készítettek a helybeli, korosabb asszonyok. A száraz csigatészta negyed kilóját 10 lejért kínálták, a befolyt pénzt az egyháznak adományozzák. Ugyanazon sátor másik szegletében, Faragó Margit irányításával varrottasokat készítettek, főleg házi áldást tartalmazó szövegekkel. Ugyancsak kézműves foglalkozásnak számított a nyári színpad közelében felállított sátor alatt zajló lángossütés, amiben Szabó Julianna és leánya, Juliska, Bárdi Olga, Wuchti Kinga és Albert Erzsébet munkálkodtak, de egy fotó erejéig csapattagnak fogadták Kovács Imre polgármestert is. A lángosok eladásából befolyt pénzt is a helybeli református gyülekezetnek ajánlják fel.
A Szabó ikrek felköszöntése
17 órakor a műsorvezető, miután köszöntötte a sátrak árnyékában elhelyezkedett közönséget, bemutatva nekik a kisperegi Napraforgó Néptánccsoportot, köszönetet mondott a Néptánctalálkozó megszervezésének a támogatásáért a Nagyperegi Polgármesteri Hivatalnak és a községi tanácsnak, az Arad Megyei Kulturális Központnak, az RMDSZ helybeli szervezetének, a Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezetnek, valamint az önkéntes segítőknek, majd Kovács Imre polgármestert kérte a színpadra. A polgármester örömének adott hangot, amiért az RMDSZ megyei tanácsosainak a közbenjárásával, az Arad Megyei Kulturális Központ támogatásával immár másodszor szervezhették meg a Néptánctalálkozót. Ugyanakkor köszönetet mondott a község választópolgárainak, amiért szavazati jogukkal élve, bizalmat szavaztak a vezetőségnek, amelynek tagjai folytatni kívánják az elkezdett építőmunkát. Miután románul is köszönetet mondott az újabb bizalomért, név szerint köszöntötte a még hivatalban lévő Almási Vince kisiratosi, valamint az újabb mandátumot nyert Papp Attila nagyiratosi polgármestert, majd a színpadra kérte Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt. Az köszönetet mondott minden községbeli, illetve Arad megyei magyarnak, akik június 5-én a tulipánra szavaztak, lehetőséget nyújtva az RMDSZ csapatának a magyarság szülőföldjén történő megmaradásért vívott további harchoz. A bizalmat a következő mandátumban kifejtett önzetlen munkával kívánják meghálálni. Miután a megyei elnök mindnyájuknak jó szórakozást kívánt, Kovács Imre vette át a szót, kitérve a 18 évvel ezelőtti világraszóló eseményre, amikor megszülettek a Szabó sziámi ikrek, Melinda és Izabella, akiket a 18. születésnapjukon, de a szüleiket és a nővérüket is egy-egy ajándékcsomag kíséretében köszöntött a színpad előtt.
Színes népzenei program
Pop Sorina Regina műsorvezető elsőnek a kisperegi Napraforgó néptánccsoportot konferálta be, amelynek tagjai táncelőadást mutattak be Molnár Csaba betanításában. Nagy sikerű bemutatójuk után a pécskai Nagyboglárka néptánccsoport szatmári összeállítást, majd erdővidéki báli táncokat adott elő Engi Márta koreográfiájával. Utánuk a Búzavirág néptánccsoport Szilágykrasznai összeállítással mutatkozott be Kádár Elemér és Forgács Zsombor koreográfiájára, amit Brüsszelben, de Budapesten is megtapsoltak. Utána kalotaszegi legényest és magyarózdi táncaikat ünnepelte a közönség. Az ágyai Tőzike néptánccsoport Haász Endre és Nagy Rozália betanításával, Erdős Márta vezetésével dél-magyarföldi táncot adott elő. A továbbiakban a Kisperegi Általános Iskola tanulói mutatták be játékos elemekkel átszőtt táncaikat. A telekgerendási Pávakör asszonykórus szlovák és magyar népdalokat énekeltek, majd a kisiratosi Kisgyöngyvirág tánccsoport kalocsai tánccal készült, Verbóczki Kinga vezetésével. Ezt követően a nagyperegi néptánccsoport Marin Stan vezetésével román táncokat adott elő. A zimándújfalui Kankalin néptánccsoport Haász Endre és Nagy Rozália koreográfiájára, Ménesi Melinda vezetésével szatmári táncot adott elő. A nagyzerindi Kisibolya néptánccsoport szatmári táncot mutatott be Kiss Csilla Annamária vezetésével, ifj. Szilágyi András koreográfiájára. A nagyiratosi Forray Népdalkör felcsíki és magyarbődi népdalcsokorral kedveskedett. Utánuk újra a nagyzerindi Kisibolya, szigetközi táncainak tapsolt a közönség. A táncműsort, ahogy kezdte, ugyanúgy a házigazda Napraforgó néptánccsoport zárta, Molnár Csaba vezetésével.
21 órától léptek színpadra a nap sztárvendégei, a Nóta Tévéből ismert Kristóf Katalin és férje, Milán. A magyar népviseletbe öltözött csinos hölgy, a férje hegedűkíséretével és énekével, illetve zenei aláfestéssel, táncritmusban adott elő közismert magyarnótákat, a közönség ujjongása, tánca, tapsa közepette. A II. Kisperegi Néptánctalálkozót Nagy Zsolt zenéjére, hajnali 4 óráig tartó szabadtéri bál zárta, ami azt is jelenti, jól imádkoztak a szervezők, mert a napos és felhős időszakok váltakozásával, de esőmentesen szervezhették meg a nagy sikerű programot.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2016. augusztus 2.
Kovács Imre bizonyította vezetői rátermettségét
Soha ekkora siker a Kisperegi Falunapokon
Szombaton és vasárnap újra megszervezték a Kisperegi Falunapok rendezvénysorozatot, ami pénteken, a műfüves pályán 6 csapat részvételével megszervezett futballbajnoksággal indult. Az éjszakába nyúló mérkőzéseken eldőlt, melyik csapatok játszanak majd a szombati elődöntőben, illetve döntőben. Egész idő alatt szólt a zene, a mérkőzések szüneteiben, illetve utánuk baráti beszélgetések zajlottak. Szombaton 16 órától, rendőrautó felvezetéssel kerékpáros felvonulást szerveztek Kispereg aszfaltozott utcáin – a biciklizést népszerűsítve, a gyermekeket is megtanítják a közlekedési szabályokra. A Kisperegi Falunapok legnépszerűbb kerékpárosának járó oklevelet Rafai Imre nyugdíjas nyerte el, aki hetente kétszer bekarikázik a pécskai piacra, de csütörtökönként Nagylakra is elbiciklizik.
Utána a műfüves pályán elkezdődtek a futballbajnokság elődöntői, majd a döntő, miközben 18 órától a szabadtéri színpadon fellépett a pécskai zumbacsapat. Közben szólt a zene, a lacikonyhák üzemeltek, de 7 csapat részvételével elindult a bográcsfőző verseny is. A futballbajnokság szinte 20 óráig tartott, a trófeát egy nagylaki csapat vitte el, míg a II., illetve a III. helyet is nagyperegi csapat szerezte meg. Mivel tavaly pécskai, idén nagylaki csapat győzött, Kovács Imre polgármester és a községbeli csapatok jövőre mindent megtesznek azért, hogy otthon tartsák a trófeát. Közben megtartották a bográcsfőző verseny kiértékelőjét: a fődíjat a tavalyi, Robi nevű csapat vitte el. 22 órakor kezdődött a Keleti Front együttes koncertje, ami az alacsony áramfeszültség miatt akadozva indult be, de mégiscsak sikerült nagy bulit, remek hangulatot teremteni a színpad előterében táncolóknak, akik a Nagy Zsolt által szolgáltatott zenére hajnali 4 óráig táncoltak, mulattak.
Ünnepi istentisztelet, zenés felvonulás
Vasárnap a helybeli református templomban 16 órakor kezdődött ünnepi istentiszteleten Vékony Zsolt József szentleányfalvi lelkipásztor hirdetett igét, a Jelenések Könyve, 210., „Légy jó mindhalálig, és neked adom az élet koronáját” igevers szellemében. Ezt követően Tóbiás Tibor György helybeli lelkipásztor mondott köszönetet a szolgálatért Vékony Zsolt Józsefnek, köszöntötte a jelen lévő neves vendégeket, majd a végéhez közeledő templomfelújítás állapotát ismertette, ezúttal is köszönetet mondva a támogatásokért, mindenfajta segítségért. A nemzeti imánkkal zárult istentisztelet után, a templom mögött gyülekeztek a zenészek, illetve a népviseletbe öltözött néptáncosok, akik a templomot megkerülve, az útkereszteződésben csoportonként eljárt körtánc után a Molnár Csaba koreográfussal az élen haladó Kisnapraforgó tánccsoport vezetésével, zenekísérettel vonultak a frissen leaszfaltozott úton a szabadtéri színpadhoz, ahol már nagyszámú közönség várta őket.
Köszöntők, színes program
A színpadról Nagy Dorottya műsorvezető köszöntötte a közönséget, köszönetet mondva a rendezvény támogatóinak, a Nagyperegi Polgármesteri Hivatalnak és Tanácsnak, az Arad megyei Kulturális Központnak, az RMDSZ helyi szervezetének, a Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezetnek, valamint az önkéntes, lelkes közreműködőknek, akiknek a munkája nélkül, nem jöhetett volna létre a rendezvény. A színpadra kérte Kovács Imre polgármestert, aki Faragó Péter RMDSZ-megyei elnökkel érkezett. Ezután név szerint üdvözölte Mezőhegyes város küldöttségét, Péró Tamás RMDSZ-ügyvezető elnököt, Haász Tibor tőzmiskei polgármestert, megköszönte a helybeli, valamint szentleányfalvi lelkipásztornak a lélekemelő istentiszteletet, majd átadta a szót Faragó Péternek. Az RMDSZ-megyei elnök üdvözlő szavait követően, köszönetet mondott mindazoknak a munkájáért, akik a Kisperegi Falunapok sikerén dolgoztak, majd mindnyájuknak jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást kívánt. Miután Kovács Imre polgármester magyarul és románul minden jelenlévőnek kiváló szórakozást kívánt, a népzene- és néptáncműsort a Kisnapraforgó táncos előadása nyitotta meg, Molnár Csaba betanításával, ami nagy sikert aratott. Utánuk a majláthfalvi Százszorszép – Halál Endre vezetésével – mutatta be látványos, forgatós táncait. Ezt követően a Napraforgó lépett fel Molnár Csaba vezetésével, vastaps közepette, majd a simonyifalvi Leveles következett Péter Anikó és Bablina Norbert vezetésével. Utánuk a pécskai Búzavirág, Kisboglárka tánccsoportja következett Engi Márta vezetésével, majd az ágyai Tőzike tánccsoport, Erdős Márta vezetésével adta elő tetszetős palóctáncát, amiben a fiúk magasba emelik a lányokat. Utánuk a kisperegi lányok Bárdi Petra vezetésével előadott moderntáncának tapsolt a közönség.
Áramszünet, találékony polgármester
Ezt követően a battonyai Szivárvány néptánccsoport lépett színpadra. Fel is álltak a tánchoz, csakhogy beállt az áramszünet. Kovács Imre polgármester Pécskára telefonált az áramszünet miatt, ott viszont csak annyit mondhattak: náluk is elvették az áramot. A közönség rövid ideig nem értette, mi történik? Kovács Imre azonban a színpadról levonult battonyaiak helyett, fellépésre kérte a Tornyai és Nagyvarjasi Asszonykórust, amelynek 10 tagja, Iaksity Florentina vezetésével hangosítás nélkül tucatnyi magyar nótával, katonadallal örvendeztette meg a közönséget, amelynek néhány férfi tagja a színpad előtt besegített az énekbe. Mikorra az asszonykórus kimerült volna az éneklésben, a polgármester megérkezett a kisméretű, kölcsönözött áramfejlesztővel, amit sikeresen beindítottak, hangosítás próba, beállítás után zavartalanul folytatódhatott az előadás. Mivel a váratlan helyzetek mutatják meg egy-egy polgármester rátermettségét, e tekintetben Kovács Imre jelesre vizsgázott, hiszen az Asszonykórus közreműködésével, szinte zökkenőmentesen megoldotta a kritikus helyzetet.
Csodálatos élmény
Közben a program a battonyai Szivárvány néptánccsoport fellépésével folytatódott, majd Boldizsár Tünde és Borsos Anett vezetésével a kisperegi iskola diákjainak a táncos, játékos műsora következett, nagy taps közepette.
Utánuk a pécskai Aranykalász tánccsoportot kérték színpadra, amelynek 3 párja Brahms V. magyar táncából, illetve Kálmán Imre Marica grófnő című operettjéből táncoltak részleteket, illetve szatmári táncot Makra András koreográfiájára. Utánuk következett a program csúcspontja, amikor is a Kiss Csilla vezetésével érkezett nagyzerindi Ibolya tánccsoport 8 párját kérték a színpadra, ahol ifj. Szilágyi András koreográfus helyettesítette az egyik, vizsgára készülő fiút. A Széki rend című, legényes szólókkal fűszerezett táncukat, majd a szilágyságit is, profi tánccsoportokhoz méltó fegyelemmel, tökéletes kivitelezésben előadva, a hivatásos táncoshoz kiválóan alkalmazkodó zerindi csapat, csodálatos élménnyel gazdagította a nézősereget. Utánuk a nagyperegi Just Us modern tánccsoport lépett a színpadra Karaman Andreea vezetésével.
A programot házigazdaként, a kisperegi Napraforgó tánccsoport jó ritmusban előadott forgatós tánca zárta, amit sokáig ünnepelt a közönség.
Kaczor Feri, utcabál
A gálaműsort követően, némi késéssel lépett fel a sztárvendég, Kaczor Feri, aki viszont parázs hangulatot teremtett a Kisperegen még soha nem látott méretű tömegnek. Valamivel éjfél előtt kezdődött az utcabál, ahol a Roulette zenekar húzta a talpalávalót hajnali 4 óráig. Szemtanúk véleménye szerint, az idei volt az eddigi legsikeresebb kisperegi falunap, aminek a szervezői nevében, Kovács Imre polgármester ezúttal is köszönetet mond a támogatóknak, mindazoknak, akik a vendégek ellátásában segédkeztek, hozzájárulva a hagyományosan kiváló kisperegi vendéglátás jó hírének az öregbítéséhez.
Balta János

Nyugati Jelen (Arad)
2017. június 27.
Az V. Nagyperegi Falunapok sikere
Az EU számára is példaértékű harmónia
Amint azt előzetesen közzé tettük, az elmúlt szombaton és vasárnap a Nagyperegi Polgármesteri Hivatal V. alkalommal szervezte meg a Nagyperegi Falunapok rendezvénysorozatot, aminek a programja szombaton 16.30 órakor mintegy 70 kerékpárosnak a felvonulásával indult. 17 órakor gyújtottak alá az üstöknek, amelyekben a pörköltek főttek öt csapat jóvoltából. 17.30 órakor kezdődtek a futballmérkőzések, amelyek során két fiatal, illetve két idősebb tagokból álló csapat mérkőzött meg. Ezzel párhuzamosan a nagyperegi kisiskolások és az óvodások aszfaltrajzversenyen vettek részt. A szabadtéri színpadon 20 órakor indult a zumba Galgóczy Gyula vezetésével, ahol sok helybeli fiatal táncolt. Ezzel párhuzamosan, 21 órától értékelték ki a pörkölteket, amelyek közül a fődíjat a Rómeó és Júlia nevű csapat vitte el, Barabás Rómeó vezetésével. 22 órától a Rustic kéttagú csapat leányai szórakoztattak, 23 órától szabadtéri bált szerveztek a Rizikó együttes közreműködésével.
Felvonulás, ökumenikus istentisztelet
Vasárnap 16 órától, villogóra állított rendőrautó felvezetésével a polgármesteri hivataltól indult a díszes menet, elöl a nagylaki menettáncosok vonultak különféle alakzatokat képezve. Utánuk a nagyperegi óvodások és iskolások, őket a kisperegi, magyar népviseltbe öltözött kicsinyek és nagyok, majd a vendégfellépők követték. A menet végén Kovács Imre polgármester és Faragó Péter parlamenti képviselő nyomában a községi tanácsosok vonultak az indulókat játszó Rizikó zenekar előtt. Az utcasarkokon játszott zenére a fiatalok körtáncot jártak, majd, a táncosok kivételével, a közönség bevonult a helybeli görög katolikus templomba. Ott Bojcsuk Vasile plébános fogadta, köszöntötte a polgármestert és vendégeit, Faragó Péter és Iulius Virczak parlamenti képviselőket, Antal Péter pécskai, valamint Stoian Letiţia szemlaki polgármestert.
A továbbiakban a plébános a hetedik napnak, az Isten által pihenőnapként megáldott vasárnapnak a fontosságáról beszélt. A Nagyperegi Falunapokkal összekötve az kiemelt jelentőséget nyer, hiszen a település különböző felekezetű hívei együtt imádkoznak, ami kedves Isten előtt is. Az ökumenikus istentiszteleten nt. Jaroslav Kalousek református lelkész vezetésével csehül és szlovákul, ft. Salamon Demeter katolikus plébános vezetésével magyarul, illetve németül is imádkoztak. 
Ünnepi beszédek
A templomból a hívek a közeli parkban felállított szabadtéri színpad elé vonultak, ahol Kareta Doris műsorvezető üdvözölte őket, majd a színpadra kérte Kovács Imre polgármestert, aki a községben lakó polgárok mindenikének az anyanyelvén köszöntötte a közönséget. Amint kifejtette, a Nagyperegi Falunapok sorozata az V. rendezvényéhez érkezett, de a településen még mindig látszanak a 2012 nyarán pusztított szélviharnak a nyomai. Ezzel együtt, nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül összefogva, a községet fejleszteni tudták és remélhetően fel tudják emelni az európai színvonalra is. Köszönetet mondott vendégeinek, Faragó Péter RMDSZ-es parlamenti képviselőnek, Iulius Virczaknak, a romániai rutén kisebbség parlamenti képviselőjének, Antal Péter pécskai polgármesternek és Stoian Letiţa szemlaki polgármesternek a részvételért. Megköszönte a községben élő felekezetek lelkészeinek, amiért imádkoztak a közösségért, a tanároknak, akik a fellépő gyermekeket betanították, továbbá a szponzoroknak, akik hozzájárultak az V. Nagyperegi Falunapoknak a szervezési költségeihez.
Faragó Péter parlamenti képviselő, RMDSZ megyei elnök megköszönte a meghívást, majd elmondta, megtisztelő számára öt éve együtt lenni a peregiek legnagyobb ünnepén. Minden évben örömmel tapasztalja a változásokat, a fejlődés, az életminőség növekedésének az új megnyilvánulásait. Mindez annak a bizonyítéka, hogy a polgármesterrel az élen a község vezetősége teszi a dolgát, amiért ezúttal is köszönetet mond nekik. Beszéde végén mindannyiuknak jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást kívánt.
Iulius Virczak, a ruténok parlamenti képviselője is örömének adott hangot, amiért harmadik alkalommal vehet részt a település legnagyobb ünnepén. Ez alkalmából gratulált a polgármesternek és csapatának a Nagyperegen nyomon követhető fejlődésért. Mondanivalóját abban a reményben zárta, hogy a mandátuma végéig, a helybeli adminisztrációval együttműködve, szép dolgokat tudnak majd felmutatni. Antal Péter pécskai polgármester is örömét fejezte ki, amiért a falunap rendezvényén részt vehet, hiszen Nagy- és Kispereggel nem csupán a közelség, hanem a közös teendők okán is sok szállal van összekapcsolva Pécska, ahova mindig szeretettel várják a peregieket. Stoian Letiţia szemlaki polgármester miután tolmácsolta közösségének az üdvözletét, Nagypereg község dicséretében addig jutott, hogy városi rangot kívánt neki.
Kovács Imre polgármester minden üdvözletet, jókívánságot megköszönt, majd előrelátó vezetőként felhívta a figyelmet a meteorológusok által előre jelzett viharra, ami, ha mégis megérkezik, senki ne essen pánikba, hanem a közelben lévő iskolaépületben és a nyitva álló két templomban keressenek előle menedéket. Végszavában mindenkinek jó szórakozást kívánt. 
Színes kulturális program
Kareta Doris műsorvezető miután hét nyelvén üdvözölte a résztvevőket, bemutatta a 800 lakosú Nagypereg gazdag kulturális életét. Először a helybeli óvodások műsorát konferálta be, akik Mladin Vladenca óvónő vezetésével táncoltak. Ezt követően a kisiskolások tánca következett Budai Dorina és Carniş Andreea tanárok betanításával. Utánuk a kisperegi Kisnapraforgó gyermek néptánccsoport magyar táncai következetek Molnár Csaba betanításával. Utánuk  Talca Mihaela énekelt, Kalousek Valentin kíséretével. A továbbiakban a helybeli gyermekek kórusa minden nemzetiség nyelvén énekelt Mladin Vladenca betanításával, Kalousek Valentin zenei kíséretével. A kisperegi Kisnapraforgó gyermekeinek a moderntáncát Tóth Regina tanította be. A kisperegi Napraforgó néptánccsoport magyar tánca is nagy sikert aratott, Molnár Csaba betanításában. A továbbiakban Adrian Petcu énekelt, Elena Unc betanításával. Ezt követően a nagylaki menettáncosok látványos előadása következett.
Kitüntetések
Az előadás szünetében Kovács Imre polgármester vette át a mikrofont, bevallva: a lakossági nyilvántartóban olyan házaspárokat kerestek, akik idén ünneplik az 50. házassági évfordulójukat. Mivel ilyet nem találtak, a színpad elé szólította a 40. házassági évfordulójukat ünneplő Takács Józsefet és feleségét, Anát, Pech Ferdinándot és feleségét, Mária Etelkát, valamint Potulici Iosifot és feleségét, Floricát. A hölgyek a polgármestertől egy-egy díszes emlék-oklevelet és egy-egy csokor virágot, míg a férfitagok Orth Norbert József alpolgármestertől egy-egy üveg italt vehettek át, jókívánságok közepette.
Ezt követően a nagylaki menettáncosok nagyobb, illetve kisebb csoportja is bemutatta tánctudását, a sajtényiak cigánytánccal szerepeltek, a nagylaki szlovák néptánccsoport szlovák táncokat adott elő, utánuk a pécskai Păstrătorii tradiţiei román tánccsoport lépett fel. A folklórműsor végét, egyben csattanóját a kisperegi Napraforgó néptánccsoport lányainak a megfelelő öltözékben előadott román tánca képezte, amit sokáig ünnepelt a közönség. Valamivel 20 óra után kezdődött a For Music együttes élőkoncertje Florin Cociomaggal és Monica Grozával. Az V. Nagyperegi Falunapok vidám programja éjjel 2 óráig tartott, amikor is eleredt a gazdálkodók által olyannyira várt eső.
Epilógus
A rendezvény sikerét nagyban emelte az előrelátó szervezés és a szíves vendéglátás, ugyanis Kovács Imre polgármester és csapata minden meghívottat, illetve fellépőt megvendégelt, beleértve a sajtényi cigánytánc bemutatóit is.
Igaza volt a rutén parlamenti képviselőnek, amikor azt állította: Nagyperegre feltöltődni szokott jönni, hiszen itt a sok nemzetiség az EU számára is példamutató harmóniában él. Ehhez azonban nélkülözhetetlen egy olyan közösségszervező-vezető, mint Kovács Imre polgármester, aki miközben előrelátóan gondoskodott a szórakozásukról és a biztonságukról, újabb ötletekkel próbált örömöt okozni a lakosságnak, köztük a kerek évfordulós házastársaknak is. 
Balta János Nyugati Jelen (Arad)
2017. július 26.
III. Kisperegi Néptánctalálkozó
A Nagyperegi Polgármesteri Hivatal és a Községi Tanács július 29–30-án, szombaton és vasárnap szervezi meg a III. Kisperegi Néptánctalálkozót, aminek a programja szombaton 16.30 órától kerékpár-felvonulással indul, 17 órától a műfüves futballpályán kispályás labdarúgó-bajnokságot szerveznek, ezzel párhuzamosan indul a bográcsfőző verseny és az aszfaltrajzverseny. 18 órától modern tánc, ahol fellép a nagyperegi Just Us, a kisperegi Manócskák, a Dream Team csoport, majd Tóthpál Eszter mazsorett-bemutatójára kerül sor. 20.30 órától Zumba. 20.45 órától a bográcsfőző verseny eredményhirdetése. 21 órától a Dupla Kávé együttes koncertje. 22 órától szabadtéri bál, ahol Nagy Zsolt zenél.
Vasárnap 16 órától ünnepi istentisztelet a kisperegi református templomban, ezt követően zenés felvonulás. 17 órától ünnepi megnyitó a szabadtéri színpadon, fellép a pécskai Búzavirág és a Nagyboglárka, a simonyifalvi Leveles, a zimándújfalui Kankalin, a majláthfalvi Százszorszép, a nagyzerindi Kisibolya, a kisiratosi Kisgyöngyvirág, a kisperegi Kisnapraforgó és a Napraforgó, az ágyai Tőzike, az apátfalvi Kardos István Néptánccsoport, a nagyiratosi Forray Népdalkör, a Tornyai és Nagyvarjasi Asszonykórus. 21 órától Csiga Duó – zenés szórakoztató műsor gyermekeknek, 22 órától Magyar Rózsa-koncert, 23 órától szabadtéri bál a Roulette együttes zenéjére.
Az Arad Megyei Kulturális Központ által támogatott néptánctalálkozó szervezői szeretettel várják a helybeli és a környékbeli szórakozni vágyókat!
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)