Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Nagykároly-Kertvárosi Református Egyházközség
8 tétel
1999. december 17.
Versenyvizsga eredményeként a Szatmár Megyei Múzeum nagykárolyi részlegét ismét dr. Németi János történész, tudományos kutató vezeti. Dr. Németi János 1968 és 1977 között állt a nagykárolyi Városi Múzeum élén, akkor politikai okok miatt kellett távoznia az intézménytől. (Többek között azért, mert nem talált dák várat a Károlyi kastély alatt). Ebben az időben védte meg A korai és kései vaskor Északnyugat-Romániában című doktori disszertációját is. A régészeti kutatómunkát pedagógusként sem hagyta abba. 1990-ben a Román Trákológiai Intézet északnyugat-romániai munkatársa lett. Most olyan intézménynek került az élére, amelynek állandó régészeti kiállítása akkor készült, amikor első ízben vezette ugyanezt az intézményt. A múzeumi kiállítást illetően ismét dr. Németi János a helytörténetre fekteti a hangsúlyt. Hosszabb távon önálló kelta kiállítás kialakítását tervezi. Dr. Németi János Nagykároly RMDSZ választmányának tagja, illetve a Kertvárosi Református Egyház gondnoka. Megjelenik egy román nyelvű könyve /Repertoriul arheologic al zonei Careiului/ és jövőre lát nyomdafestéket a magyar nyelvű Régészeti barangolások Szatmár megyében, amely az Otthonunk Szatmár megye sorozatban lát napvilágot. /Boros Ernő: Nagykároly. Ismét dr. Németi János a Városi Múzeum vezetője. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 17./
2001. március 12.
"Márc. 10-én Szatmárnémetiben, a római katolikus székesegyházban tizenkét kórus közreműködésével került sor a XI. Ökumenikus kórus-seregszemlére. Az immár hagyományosnak nevezhető eseményt Muzsnay Árpád nyitotta meg, köszöntve annak résztvevőit és Guttman Mihályt, a Romániai Magyar Dalosszövetség tiszteletbeli elnökét.A következő kórusok léptek fel: Szatmárnémeti Láncostemplom vegyes kara, Hollóssy Simon vegyes kar /Máramarossziget/, Szatmárnémeti Hám János Iskolaközpont Harmónia vegyes kara, Mons Medius vegyes kar /Felsőbánya/, Krisztus Király kórus /Nagybánya/, Szatmárnémeti Székesegyház vegyes kara, Kertvárosi Református Egyházközség énekkara /Nagykároly/, Koltó-katalini Református Egyházközség vegyes kara, Óvárosi Református Egyházközség vegyeskara /Nagybánya/, Szilágypéri Budai Ézsaiás vegyeskar, Maestoso kórus /Tasnád/, Magyar Baptista Gyülekezet vegyes kara /Szatmárnémeti/. A kórus-seregszemle szervezői voltak: Kölcsey Kör /Szatmárnémeti/, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Romániai Magyar Dalosszövetség és Muzsnay Árpád. /XI. Ökumenikus kórusseregszemle. "Az Úr hívott ide mindnyájunkat" = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 12./"
2002. november 4.
"Tolnai Istvánt megválasztották a Nagykároly-kertváros református gyülekezet rendes lelkipásztorának, nov. 3-án sor került ünnepélyes lelkipásztori beiktatására is. Igét Tőkés László, a Királyhágómelléki Egyházkerület püspöke hirdetett. Az ünneplő gyülekezet átvonult arra a helyre, ahol négy évvel ezelőtt elhelyezték a Nagykároly-kertváros református gyülekezet leendő templomának márványalapkövét, amelynek felirata a következő: "A templom alapköve immár letétetett. Kelj fel, légy erős és fogj hozzá. Soli Deo gloria. Nagykároly 1998. március 22." Eddig anyagi okok miatt elmaradt az építés, most a püspökség támogatást nyújtott az induláshoz. Tolnai István tanácsos szerint az egyházkerület 1990 óta méltán nevezhető építő egyházkerületnek. /Boros Ernő: Lelkészbeiktatás és templomépítési ünnepség Nagykárolyban. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 4./"
2003. december 24.
"Új szívet adj... címmel CD-t és kazettát jelentetett meg a Nagykároly-kertvárosi Református Egyházközség kórusa. 1995-ben, amikor Nagykárolyban a református egyház kertvárosi és belvárosi gyülekezetre oszlott, kórus is kettő lett. A kertvárosit, amely idén vette fel a Pro Ecclesia nevet, 1999 óta vezeti Kun Tibor kántor. Ennek az énekkarnak jelenleg 30 tagja van. Alkalomadtán kórustalálkozókon is szerepelnek. A most megjelent CD és kazetta elkészítésének két legfőbb ok, hogy Az énekkar nemrég ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját, aki vásárol a CD-ből, az a nagykárolyi új református templom és szeretetotthon építésének az ügyét támogatja. /Boros Ernő: Nagykároly: CD-t és kazettát jelentetett meg a Nagykároly-kertvárosi Református Egyházközség kórusa. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 24./"
2006. május 15.
Hat éve indította útjára Nagykároly, Gönc és Vizsoly az első magyar bibliafordító emlékének szentelt ünnepségsorozatot, amelynek Nagykároly immár harmadjára adott otthont május 13-14-én. A rendezvényt Bekő Tamás nagykárolyi polgármester nyitotta meg. Károli Gáspár Nagykárolyban született, Göncön szolgált lelkészként, magyar nyelvű bibliája pedig Vizsolyban jelent meg nyomtatásban, alakja összeköti a három települést. Gönc polgármestere, Molnár János köszönetét fejezte ki a szervezőknek azért, mert méltóképpen emlékeznek az „istenes vénemberre”. Az egyházközségek kórusai adtak elő alkalomhoz illő műveket. Fellépett a Nagykárolyi Református Egyházmegye fiatal lelkészeinek kórusa, a Nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Egyházközség kórusa, a Nagykároly Belvárosi Református Egyházközség énekkara és a Nagykároly Kertvárosi Református Egyházközség gyülekezet kórusa. /Fodor I.: Károli Gáspár Napok, hatodszor. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 15./
2009. október 26.
Nagykárolyban első alkalommal tartottak ‘56-os megemlékezésen. A rendezvényen Nagy Sándor református esperes tartott nyitóbeszédet, majd Krakkó Rudolf, a Szatmári Híd Egyesület elnöke mondta el gondolatait Az esemény ünnepi szónoka Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus lelkész, püspök volt, akit annak idején bebörtönöztek. Fellépett a Nagykárolyi Kertvárosi Református Egyházközség kórusa, nagykárolyi középiskolás diákok szavaltak. /(babos): Hangulatos megemlékezés Nagykárolyban. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 26./
2012. július 2.
Emlékmű a honvédek tiszteletére Nagykárolyban
Tizenkét, a 2. világháború alatt Nagykárolyban elesett honvéd tiszteletére avatott emlékművet a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Nagykárolyi Kertvárosi Református Egyházközség és a Történelmi Vitézi Rend a magyar hadügyminisztérium támogatásával.
A szombati ünnepségen az eddig jeltelen közös nyughelyen fekvő katonák neveit és születési helyét is feltüntették a síremléken. Az eseményen jelen voltak a honvédek leszármazottai, valamint Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus püspök, Hunyadi László, a Történelmi Vitézi Rend főkapitánya, valamint Lázár Elemér, a Történelmi Vitézi Rend erdélyi országos törzskapitánya.
Krónika (Kolozsvár)
2016. szeptember 12.
Kórusok találkoztak Nagykárolyban
Vasárnap délután került megrendezésre a református templomban az idei egyházmegyei kórustalálkozó, melyet a Nagykároly-Belváros Református Egyházkerület szervezett.
A különleges istentiszteleten Vinczéné Pálfi Judit hirdette az igét, majd Tukacs József lelkipásztor szólt az egybegyűltekhez. Ezután Geréb Miklós lelkipásztor, egyházmegyei zenei előadó vette át az irányítást és mutatta be a hét kórust. Elsőként belvárosiak kórusát hallhattuk, akiket a szántó-szodorói énekkar követett, utánuk a kaplonyi, majd a szaniszlói énekkar következett. A folytatásban Nagy Norbert teológushallgató orgonajátékát élvezhették a résztvevők, majd Bakó Blanka szavalata következett. A fellépők után a tasnádi kórus mutatkozott be, őket követte a szilágypéri, és utolsóként a kertvárosi református gyülekezet kórusa zárta a sort.
A kórusok három művet szólaltattak meg, ebből egyik szabadon választott, kettő pedig a Magyar Református Énekeskönyv (1996) valamelyik énekének a feldolgozása vagy szabatos, egyszólamú előadása. Egy közösen előadott ének is felcsendült, mégpedig Draskóczy László: Jöjj, élő víz! Című műve. Szakmai szempontból Nagy Judit Noémi zenetanár-karnagy és Orosz Otília Valéria egyházkerületi zenei előadó méltatták majd a kórusokat.
A délután folyamán könyvbemutatóra is sor került, az Énekeljetek, zengedezzetek Néki! című kórusgyűjteményt a szerkesztő, Berkesi Sándor Liszt- és Magyar Örökség díjas karnagy ismertette.
A találkozó eredményhirdetéssel és koszorúzással zárult.
szatmar.ro