Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Nagykárolyi Református Egyházmegye
22 tétel
1995. március 23.
A múlt év őszén kettévált a Nagykárolyi Református Egyházmegye. A Szamos vidékét magába foglaló új, Szatmári Egyházmegye vezetője Sipos Miklós esperes lett, 42 egyházközség, 8 leányközség és 7 szórvány, összesen 35 lelkipásztor tartozik hozzá. Fogynak a gyülekezetek, ma már 20 olyan egyházközség van, ahol a reformátusok száma száz és kétszáz között mozog. Szatmárnémeti négy gyülekezetének lélekszáma 17 964 fő, a falusi gyülekezetek létszáma 16 361 fő. Az 1992-es népszámlálás 27 706 reformátust mutatott ki a Szatmárnémetiben. A tízezres különbözet nem jelentkezik az egyházközségekben, valószínűleg nem gyakorolja hitét. Az új egyházmegyében 1994-ben 441 keresztelés, 639 temetés és 278 házasságkötés volt. Szatmárnémetiben épül a város negyedik és ötödik református temploma. Az egyházmegye két alapítványt hozott létre, az egyik azokat a lelkipásztorokat segíti, ahol olyan kicsi a gyülekezet, hogy hónapokig nem kapnak fizetést. A másik missziós alap, a börtönökben, illetve kórházban levőket támogatja. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 23./
2000. július 24.
Júl. 17-én Nagykárolyban tartották meg a Nagykárolyi Református Egyházmegye szervezésében az Ifjú Presbiterek Találkozóját, melyet dr. Hegedűs Lóránt püspök nyitott meg. Vetési László kolozsvári lelkész tartott előadást. Közel háromszázan voltak jelen Erdély különböző településeiről, sőt Magyarországról és Kárpátaljáról is. Tőkés László püspök kifejtette, hogy a Magyar Reformátusok IV. Világtalálkozójának is egyik célja a fiatalok megszólítása, összegyűjtése volt. Tőkés László Orbán Viktor miniszterelnököt idézte: "A magyarság a megcsappanás, összezsugorodás stádiumába került. A fiatal nemzedékre vár, hogy fordítsa át a gyarapodás állapotába népünk sorsát". - A vendégek Kaplonyba, az épülő református templomhoz is ellátogattak. /Nagy Ágnes: Ifjú Presbiterek Találkozója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 24./
2002. február 16.
Amint Vagyok címmel jelent meg a Nagykárolyi Református Egyházmegye ifjúsági lapja. A kiadványt ifj. Geréb Miklós, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákja szerkesztette. A lap megjelenését támogatta a Szatmár Megyei IKE, a Szivárvány nevű Szatmári Római Katolikus Ifjúsági Újság és Reha Endre református lelkipásztor. A lap a Krasznamihályfalvi Ev. Ref. Egyházközség nyomdájában készül. /E. Gy.: Amint vagyok. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 16./
2004. augusztus 14.
Bogdándon rendezte a Nagykárolyi Református Egyházmegye ifjúsági táborát. A megnyitón részt vett 44 helyi és 104 más egyházközségből érkezett fiatal. Az egyházmegyében eddig még nem volt ilyen nagy létszámú egyházi tábor. Finanszírozásához hozzájárultak: az egyházkerület, az egyházmegye, a helyi tanács, több helyi vállalkozó és Bogdánd község lakói. /E. Gy.: Református ifjúsági tábor Bogdándon. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 14./
2004. augusztus 31.
Aug. 27-én került sor a Szatmár megye földrajzi területén működő két református egyházmegye tisztújító közgyűlésére. A Szatmári Egyházmegye esperese Sipos Miklós, a főjegyző Fodor Lajos, az egyházmegyei főgondnok Bara Csaba maradt. A Nagykárolyi Egyházmegyében az esperesi székben Barcza Dánielt Nagy Sándor lelei lelkipásztor váltotta fel, Fóris Károly szaniszlói lelkipásztor lett a főjegyző és Geréb Miklós, Ákos község polgármestere az egyházmegyei főgondnok. /E. Gy.: Tisztújító közgyűlés Szatmár megye két református egyházmegyéjében. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 31./
2004. szeptember 1.
A Nagykárolyi Református Egyházmegyében Nagy Sándor lelei lelkipásztort választották az egyházmegye esperesévé. Lele 536 lelkes gyülekezetének tagjai rendszeresen részt vesznek az istentiszteleteken. Hetedik éve megszervezik a nyári bibliahetet. Hollandok finanszírozzák 83 óvodás és iskolás, valamint ugyanennyi idős ember számára a napi meleg ételt. – Kevés olyan gyülekezet van, amelyik önerőből képes templomot vagy parókiát javítani. /Elek György: "Cél: az Úristen szolgálata, a hívek tanítása". = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 1./
2004. november 27.
Amint Vagyok címmel, a Krasznamihályfalvi Református Egyházközség kiadásában, megjelent a Nagykárolyi Református Egyházmegye ifjúsági lapja. /Amint Vagyok. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 27./
2006. május 11.
Tőkés László püspöke hirdetett igét május 10-én Nagykárolyban, a Nagykárolyi Református Egyházmegye közgyűlésén. Nagy Sándor, az egyházmegye esperese közölte, mind a 32 gyülekezet képviseltette magát a közgyűlésen. Az igehirdetést követően az egyházmegye adminisztratív ügyeinek a megtárgyalására, majd a Presbiteri Szövetség tisztújítására került sor. A szövetség új elnöke Geréb Miklós (Ákos), egyházmegyei főgondnok lett, titkárnak Bessenyei Károlyt (Lele) választották, a jegyző Gáti Dezső (Tasnád), a pénztáros Kovács Jenő (Nagykároly) lett. /(fodor) Egyházmegyei közgyűlés. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 11./
2006. május 15.
Hat éve indította útjára Nagykároly, Gönc és Vizsoly az első magyar bibliafordító emlékének szentelt ünnepségsorozatot, amelynek Nagykároly immár harmadjára adott otthont május 13-14-én. A rendezvényt Bekő Tamás nagykárolyi polgármester nyitotta meg. Károli Gáspár Nagykárolyban született, Göncön szolgált lelkészként, magyar nyelvű bibliája pedig Vizsolyban jelent meg nyomtatásban, alakja összeköti a három települést. Gönc polgármestere, Molnár János köszönetét fejezte ki a szervezőknek azért, mert méltóképpen emlékeznek az „istenes vénemberre”. Az egyházközségek kórusai adtak elő alkalomhoz illő műveket. Fellépett a Nagykárolyi Református Egyházmegye fiatal lelkészeinek kórusa, a Nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Egyházközség kórusa, a Nagykároly Belvárosi Református Egyházközség énekkara és a Nagykároly Kertvárosi Református Egyházközség gyülekezet kórusa. /Fodor I.: Károli Gáspár Napok, hatodszor. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 15./
2006. augusztus 29.
A dinnyefesztiválnak mondott érkörtvélyesi falunapokra jelent meg Varga Béla Köt a rög... című munkája, amely a település monográfiája, a megalapításától az 1950-ig terjedő időszakot felölelően. A Körtvélyesen 1911-ben született szerző református lelkipásztorként szolgált Kolozs, Bihar és Szatmár megyei településeken, szülőfalujában alig egy esztendeig, papi pályája kezdetén. Szatmárnémetiben hunyt el 1986-ban. A monográfia kézirata a Nagykárolyi Egyházmegye Levéltárában maradt fenn, onnan került Uszkai Sándor Lászlóhoz, aki időt, energiát, anyagiakat, törődést ráfordítva szerkesztette illusztrált kötetté. Kár, hogy a szerző 1950-ben abbahagyta a kutatást és leírást, bár erre nyilván az addigra kialakult politikai-társadalmi viszonyok kényszerítették. Uszkai Sándor László ígéretet tett: a jövő augusztusi dinnyefesztiválra elkészíti a monográfia folytatását, az 1950-2007 közötti időszakot felölelőt. /D. L.: Körtvélyes könyve. = Reggeli Újság (Nagyvárad), aug. 29./
2007. január 11.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetőtanácsa és a Nagykárolyi Református Egyházmegye vezetősége munkaülés keretében határozott arról, hogyan hasznosítsák a hadadi Dégenfeld–kastélyt, amely eddig iskolaként szolgált, és amelyet nemrég visszakapott a család örököse, majd felajánlotta az egyházkerületnek az épületet. Tőkés László püspök hirdetett igét január 9-én Hadadon, abból az alkalomból, hogy a KRE hivatalosan birtokba vette a volt iskolát. Az egyházi vezetők, illetve a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség megyebeli képviselői munkamegbeszélést tartottak a leendő Dégenfeld Egyházi, Oktatási, Kulturális és Művelődési Központról. Nem csupán fiatalok számára szerveznek majd tevékenységeket — ifjúsági táborokat, kulturális összejöveteleket, tanulmányi, bibliaismereti vetélkedőket —, hanem gazdakörök, felnőttek szakmai képzésének a szervezését is kezdeményezni fogják. Az, hogy Dégenfeld Pál felajánlotta az egyházkerületnek az örökségét, nagyon sokat jelent. /(fodor): Kulturális és Művelődési Központ Hadadon. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jan. 11./
2007. január 19.
Nagy Sándor /sz. Bogdánd, 1964/ lelei lelkész, a nagykárolyi református egyházmegye esperese. Ahogyan a római katolikus egyház számára Túrterebes, úgy a református egyháznak Bogdánd számít különleges településnek, ahonnan sok lelkész került ki. Ma már nem beszélnek róla, hogy a diktatúra idején a magyar iskolák diákjait januártól kora tavaszig a Duna–csatornához vitték kényszermunkára a megyéből, emlékezett iskolás korára a lelkész. Fabarakkokban, katonákkal együtt szállásolták el őket. Kiadott norma szerint kellett sáncot ásniuk. A meghurcoltatás mellett ráadásul a nyári vakációban be kellett pótolniuk azt az anyagot, amiről lemaradtak, míg a többiek pihentek. Lele 524 lelkes gyülekezetét tavalyi mínusz két lélekkel zárták, enyhe létszámcsökkenés tapasztalható évek óta. A nagykárolyi református egyházmegye lélekszáma évente egy–egy kisgyülekezetnyivel csökken, tavaly például 286-tal lettek kevesebben. Jelenleg az egyházmegyében 18. 087 számon tartott hívük van, miközben 2005 végén 18. 373 volt a lélekszám. Három részre lehet osztani az egyházmegyét: Nagykároly és Börvely, Gencs, Tasnád nagy gyülekezetek, a Kraszna–mente – Dobra, Magyargéres, Ákos, Krasznamihályfalva, a Tövishát – Lele, Hadad, Bogdánd és Szér – nagyobbacskákból tevődik össze, az érmellékiek pedig kisebbek, itt óriási a szórványosodás. A legkisebb református közösségek az egyházmegyében: Adyfalván harmincnégy, Krasznaszentmiklóson negyvenegy, Szekerestanyán hatvannégy, Sződemeteren negyven, Érszodorón negyven, Érkáváson negyvenöt református él, de léteznek olyan szórványok is, ahol csak néhány hívük lakik. Például Krasznacégény, ahol hárman–négyen vannak, de áll a templomuk, és a krasznamihályfalvi lelkész jár ki hozzájuk. A hadadi Dégenfeld-kastélyt nemrég átvette a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, de az egyházmegye, illetve a hamarosan létrehozandó alapítvány fogja kezelni. A Dégenfeld Egyházi, Oktatási, és Kulturális Központ elsősorban a felnőttoktatásra helyezné a hangsúlyt. Szeretnének átvenni egy erdészházat Rákosterebesen, nagyszerű lenne állandó táborhely kialakítására. Egyre több helyen igénylik az emberek, hogy elkezdődjön a diakónia, a szeretetszolgálat, amelynek szép példája az Oikodomos Alapítvány, amelyet Nagy Sándor lelkész vezet. Százhatvan fő részére meleg ételt biztosítanak. Decembertől indult be az otthoni gondozás. /Fodor István: Egy többarcú református egyházmegye, a huszonegyedik század elején. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jan. 19./
2007. szeptember 24.
A kulturális minisztériumhoz, illetve az igazságügyi tárcához is eljuttatják a nagykárolyi egyházmegye lelkészei tiltakozásukat Bátori Gyula gencsi lelkész ügyében. Bátorit az egyházkerület felfüggesztette, majd eltávolította az egyházi vagyon hűtlen kezelése miatt, azonban a lelkész fellebbezett, és alapfokon megnyerte a pert. A Szatmár megyei törvényszék júniusban ítéletben rendelte el Bátori Gyula lelkipásztor jogaiba való visszahelyezését, elmaradt jövedelmeinek kifizetését. A református egyházkerület augusztusban fellebbezett a Bátori javára szóló döntés ellen, még nem született ítélet. A Bátori helyére kinevezett lelkész, Szomor Attila arról számolt be, hogy ajtaján múlt héten bírósági értesítést talált, amely szerint el kell hagynia a szolgálati lakást, ellenkező esetben kilakoltatják. „Döbbenettel értesültünk arról az eljárásról, amellyel a romániai igazságszolgáltatás és annak szervei durva módon megsértették egyházunk autonómiáját” – áll az egyházmegye lelkészi karának tiltakozásában. A nyilatkozat szerint határozottan tiltakoztak a világi hatóságok illetéktelen beavatkozása ellen a református egyház ügyeibe. Hermann János, az egyházkerület előadó tanácsosa kifejtette: eddig nem volt példa hasonló beavatkozásra. A lelkészi kar tiltakozásának aláírását megelőzően Tőkés László királyhágómelléki református püspök tartott istentiszteletet Gencsen. A templomban több mint kétszázan jelentek meg; és a helységben több rendőrautó járőrözött az események ideje alatt. /Babos Krisztina: Tiltakozó nyilatkozatok Gencsen. = Krónika (Kolozsvár), szept. 24./
2007. szeptember 25.
Jogerős ítélet hiányában szállt ki szeptember 24-én a Szatmár megyei gencsi parókiára a bírósági végrehajtó kilakoltatni Szomor Attila református lelkészt. A szatmárnémeti bíróság döntése ugyanis – amely helyt adott Szomor elődje, Bátori Gyula keresetének, és elrendelte a lelkész hivatalába való visszahelyezését, valamint megítélte a jogot számára, hogy újra a parókián lakhasson – még nem jogerős. A döntés ellen az egyházkerület fellebbezett a nagyváradi ítélőtáblánál. A hivatalából sikkasztás miatt másfél éve felfüggesztett Bátorit a nyár folyamán kilakoltatták az épületből, helyét pedig elfoglalta az új lelkész, Szomor Attila. Bátori Gyula munkaügyi pert indított a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ellen, amelyet első fokon megnyert. A világi bíróság határozata ellen írásban is tiltakozott a nagykárolyi egyházkerület lelkészi kara. Az események idején – akárcsak Tőkés László püspök vasárnapi igehirdetésekor – több rendőrautó is kivonult a faluba. „A szatmárnémeti bíróság megsértette a felekezeti törvényt, ugyanis ez a jogszabály szavatolja az egyházak autonómiáját. Ez azt jelenti, hogy a világi bíróságok nem szólhatnak bele az egyházak belügyeibe, nem semmisíthetik meg az egyházi határozatokat – magyarázta Máté Edit. – Mindemellett olyan embert akarnak visszahelyezni a gencsi lelkészi állásba, aki már nem pap, mivel a református egyház augusztus 3-án megvonta Bátori Gyulától a palástviselés jogát, ezzel kizárva őt a papságból. ” /Babos Krisztina: Két lelkész egy lakban. = Krónika (Kolozsvár), szept. 25./
2007. szeptember 28.
Szeptember 24-én kiszállt a bírósági végrehajtó Gencs faluba, hogy a szatmárnémeti törvényszék döntése értelmében kilakoltassa a hivatalban levő lelkészt, Szomor Attilát. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület jogtanácsosa ez ellen tiltakozott, mondván, hogy Bátori Gyula sikkasztásért felfüggesztett korábbi lelkész által kezdeményezett munkaügyi perben született bírósági ítélet még nem jogerős, mivel az egyház fellebbezett ellene. Bátori éjszaka lelakatolta a parókiát. A nagykárolyi rendőrfőkapitány kilátásba helyezte, hogy bűnvádi eljárást indít az ellen, aki hozzányúl a lakathoz. Szeptember 26-án kivonult Gencsre a nagykárolyi egyházmegye lelkészi kara Tőkés László református püspök vezetésével, és az ő jelenlétükben az egyházkerület főkurátora, Pap Sándor eltávolította a lakatot az ajtóról. Tőkés László sajtótájékoztatóján ismertette az egyházkerület nyilatkozatát, melyben ismertették a Gencsen kialakult botrány hátterét, ugyanakkor tiltakoznak az ellen, hogy a szatmárnémeti törvényszék megsértette a református egyház autonómiáját, a rendőrség és a csendőrség pedig magatartásával támogatja a törvénybe ütköző cselekedeteket. „Egyházkerületünk megdöbbenéssel tapasztalja, hogy az illetékes hatóságok – a törvényszéki és bírósági fórumok, a bírósági végrehajtó, a rendőrségi és csendőrségi szervek – rendre a bűnpártolás súlyos vétségét követik el, amikor sorozatosan egyházunk rovására járnak el és intézkednek, cinkos módon pártját fogva az állásából fegyelmi úton eltávolított és nagy összegű sikkasztás miatt bűnvádi eljárás alatt álló Báthori Gyula volt lelkésznek – áll a nyilatkozatban. – A történtek után joggal vetődik fel a kérdés, hogy kik állnak a szabadon garázdálkodó Báthori Gyula mögött? Egyházkerületünk a volt lelkész feltételezett szekusdossziéjának kivizsgálását kérte az országos átvilágító bizottságtól. ” /Babos Krisztina: Főkurátori ajtónyitás Gencsen. = Krónika (Kolozsvár), szept. 28./
2007. november 5.
Bűnvádi eljárást kezdeményezett Tőkés László királyhágómelléki református püspök ellen egy végleges bírósági határozat gyakorlatba ültetése ellen való felbujtás miatt a nagykárolyi rendőrség. A határozat értelmében Bátori Gyula volt gencsi papot kellett volna visszahelyezni a hivatalába, illetve a helyi parókiára, ahonnan néhány hónappal ezelőtt kilakoltatták. Bátori Gyulát egyházi vagyon hűtlen kezelése miatt felfüggesztették hivatalából, majd augusztusban az egyházkerület a palástviselés jogát is megvonta tőle. Ugyancsak felbujtás miatt indult kivizsgálás Szomor Attila gencsi református lelkész ellen, az egyházkerület főgondnoka ellen, rongálás vádjával. A szeptemberi határozatot követően kiszállt Gencsre a végrehajtó, hogy Bátorit visszahelyezze a paplakba, azonban az egyház jogászának tiltakozására mégsem tette meg, mindössze annyit javasolt, hogy adjon az egyházközség a volt lelkésznek egy kulcsot, és lakjon közösen a parókián a hivatalban levő lelkésszel. A kiszállást követő éjszakán Bátori Gyula lakatot tett a parókiára, amit három nap múlva Tőkés László püspök és a nagykárolyi egyházmegye lelkészi karának jelenlétében az egyház főgondnoka levert. Bűnvádi eljárás folyik Tőkés László, Szomor Attila és a főgondnok ellen Bátori panasza, Bátori ellen a királyhágómelléki egyházkerület feljelentése nyomán, melyben sikkasztással gyanúsítják a felfüggesztett papot, de nem maradt ki a vizsgált személyek sorából Ioan Vasile Pop végrehajtó sem, aki ellen ugyancsak Bátori Gyula panasza nyomán folytat kivizsgálást a rendőrség. Tőkés László püspök a Krónika lapból értesült az ellene indított eljárásról, kijelentette: „Bátori Gyula egy felbérelt ember, akit politikai erők arra bujtatnak, hogy feldúlja egyházunk békéjét. Az ő feljelentései nyomán már több mint negyven eljárás van folyamatban ellenünk. Az európai parlamenti választások miatt mostanában még hevesebben uszítják. Nem tudom, pontosan ki vagy kik állnak mögötte, mindenesetre az a véleményem, hogy sötét politikai törekvéseket szolgál ki”. Bátori a Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt partiumi régiójának alelnöke. /Babos Krisztina: Eljárás Tőkés ellen. = Krónika (Kolozsvár), nov. 5./ A Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt a román hatalom támogatott, általában a választásokon felbukkanó alakulat.
2007. november 15.
Eddigi is voltak jelek arra nézve, hogy van némi nézeteltérés az eredeti szervezők, illetve a Királyhágómelléki Református Egyházkerület között Ady Endre emlékének ápolása terén, de ilyen szakadás, mint az idén, még nem volt: az egyházkerület délelőtt 10 órakor, az EMKE és a Szatmár Megyei Múzeum 11 órakor tiszteleg Ady emléke előtt. Ezt követően – azaz éppen akkor, amikor az EMKE által szervezett emlékünnepség zajlik – az érmindszenti református templomban tartanak istentiszteletet Tőkés László püspök igehirdetésével. A Szatmári Magyar Hírlap mindkét oldalról megkérdezte a szervezőket, mi a véleményük erről a helyzetről? Nagy Sándor, a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese elmondta: az egyházi rendezvény többnapos, és nem csak megyei szintű, és az egyházkerületet, illetve az egyházmegyét a Szatmár megyei hatóságok részéről meg sem keresték. Így eshetett egybe a két emlékünnepség. Az érmindszenti egyházi rendezvényt különben Hadadon ünnepi igehirdetés, illetve a Tőkés László által tartott lakossági fórum követi. Érkávás község alpolgármestere, Csomai Antal szerint nem kellene megosztani az Ady–emlékünnepséget, hiszen 1990. óta minden évben megtartották ezt a rendezvényt. Muzsnay Árpád, az Ady–emlékünnepség kitalálója, és főszervezője először nem kívánt hozzászólni a témához. Végül a következőket nyilatkozta: – A tény, hogy egyesek külön ünnepelnek, azt hiszem, magáért beszél. Mi már egy évvel ezelőtt eldöntöttük, hogy ezen a napon szervezzük az Ady–ünnepséget. Muzsnay úgy gondolja, az elmúlt tizennyolc évben becsülettel megszervezték ezt a rendezvényt, és most a Királyhágómelléki Református Egyházkerület rászervezett. /Fodor István: Most akkor melyik az igazi Ady–megemlékezés? = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 15./
2008. július 21.
Száz fiatal és húsz nevelő vett részt az idén a Nagykárolyi Református Egyházmegye Hadadon megrendezett táborában, mely július 19-én ért véget. Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács elnöke elmondta, ezeknek a közösségépítő eseményeknek, programoknak a támogatása kiemelten fontos szerepet kell hogy kapjon az elkövetkező időszakban is. /(fi): Véget ért a hadadi református tábor. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), júl. 21./
2009. október 27.
A gazdasági válság áldozataivá váltak az erdélyi magyar történelmi egyházak is. Több egyházmegyében le kellett építeni az alkalmazottakat, máshol csaknem felére csökkentek az egyházi ingatlanok bérbeadásából befolyó összegek. Egyes erdélyi és partiumi magyar egyházaknak nincs pénzük a harangozók bérére Szatmár megyében a művelődési és vallásügyi minisztérium helyett évek óta a megyei önkormányzat állja saját költségvetéséből a világi személyzet egy részének bérét. Csehi Árpád Szabolcs megyei tanácselnök idén már többször kezdeményezte a kérdés rendezését, Bukarestben járt, de nem kapott választ. A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye egyelőre hiánytalanul megkapta a világi alkalmazottak bérezéséhez szükséges pénzalapot a Bihar Megyei Tanácstól. „Igyekszünk csökkenteni kiadásainkat, és jobban odafigyelünk a kiadásainkra” – nyilatkozta Vakon Zsolt püspöki titkár. A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében a kisegítő személyzet egy részétől meg kellett válni. A Temesvári Római Katolikus Egyházmegyében még ki tudták utalni a fizetéseket. Az erdélyi és partiumi protestáns egyházak is hasonlóan gazdasági gondokkal küzdenek. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület jó ideje nem kapja meg a bérek biztosításához szükséges összeget. Nagy Sándor, a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese elmondta, a pénzügyi gondok miatt tavasszal 70 világi alkalmazott, nagyrészt harangozó bérét kényszerültek felfüggeszteni. /Végh Balázs: Az erdélyi és partiumi történelmi vallási intézményeket is sújtja a gazdasági válság. = Krónika (Kolozsvár), okt. 27./
2011. május 1.
Hazatérés Napja Krasznamihályfalván
Szatmár megye – Szombaton tizedik alkalommal tartották meg a Hazatérés Napját Krasznamihályfalván. A helyi református egyház által szervezett rendezvényen több mint kétszázan vettek részt helyiek és hazatérők.
A krasznamihályfalvi református templomban dr. Molnár János, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karának dékánja hirdetett igét. Igehirdetésének alapígéjéül a 133. Zsoltárt választotta, mely így kezdődik: ,,Imé, mily jó és mily gyönyörűséges, a mikor együtt lakoznak az atyafiak.” Krasznamihályfalván nagyon sokan gyűltek össze, hogy együtt legyenek, hogy találkozzanak rokonaikkal, egykori barátaikkal, iskolatársaikkal és falubeliekkel. Ez a település is — sok más, egykor elszigetelt településhez hasonlóan — arra a sorsra jutott, hogy fiataljai a jobb megélhetés lehetőségét keresve elhagyták szülőfalujukat, hogy városon keressenek megélhetést. Ilyen alkalmakkor jó hazatérni és felidézni a múlt eseményeit, beszélgetni a jövőről és találgatni, hogy milyen jövő vár ránk. ,,Egy atyától vagyunk – hangsúlyozta az igehirdető. — Egy atya gyermekeiként tértünk most vissza, hogy örvendezzünk. Sajnos nagyon sok ma élő ember identitászavarban van: nem tudja honnan jött és merre tart. Mi, ebben a közösségben esztétikai örömszerzők vagyunk. Istengyermekeinek közössége, örömszerző közösség. Feladatunk, hogy Isten munkatársai és követei legyünk. A ma embere a sokat hangoztatott piacgazdaságban él, meg kell küzdjön a piacgazdaság elvárásaival. Mint ahogy azt naponta tapasztaljuk, a piacgazdaságnak megvannak az előnyei és a hátrányai. A piacgazdaságban mindig megkérdezzük: mi ebben a hasznom? Itt, most, ebben a közösségben feltehetjük a kérdést: Mi a haszna ennek a közösségnek, hogy egy atyótól származik? A válasz a 133. zsoltárban van. Az áldás a haszon. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké, ahol örömszerző közösségre talál.”
Ünnepi percek
Az istentisztelet után Módi Attila helyi lelkipásztor és Nt. Nagy Sándor, a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese köszöntötte a vendégeket, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Tanítóképző Karának kórusa énekelt. A kórus tagjai évente változnak, de az előadásból érezhető volt a szakmai felkészültség és az ének iránti elkötelezettség. A templomból kijövet a résztvevők a kaplonyi fúvószenekarral az élen vonultak a régi egyházi iskolához (jelenleg kultúrotthon), ahol ifj. Geréb Miklós lelkipásztor röviden ismertette Tamás László egykori lelkipásztor–tanító életútját és Krasznamihályfalván kifejtett tevékenységét. A fúvószenekar zenei kíséretében megkoszorúzták a kultúrotthon falán elhelyezett Tamás László emléktáblát, majd minden résztvevőt meghívtak a kultúrotthonban megtartott ünnepi ebédre, ahol a résztvevők kötetlenül beszélgettek.
erdon.ro
2011. október 23.
Dinamikusan fejlődő település múltja és jelene
A negyedik alkalommal megszervezett Dobrai Szüreti Fesztivál igazán különlegesre sikeredett, hiszen a jókedv, nótaszó, kiváló ételek és italok mellett helyet kapott a múltra való tiszteletteljes emlékezés Dobra település monográfiájának bemutatása által, ugyanakkor, a dobrai oktatás helyzetének javulását is megünnepelték.
A reggeli órákban a református egyház gyülekezeti termének udvarán tüzet raktak a szorgos dobraiak, felmelegítették a bográcsokat és kezdetét vette a bográcsfőző verseny, melyre hét csapat nevezett be. A Dobrai I-VIII. Osztályos Általános Iskola udvarán mindeközben gyülekeztek a falu lakosai, pedagógusok és meghívott vendégek, akik a felújított épületben gyönyörködtek. Az iskolaátadási ünnepségen Fekete Bertalan alpolgármester elmondta, az iskola felújításának munkálatai 2007-ben kezdődtek, aztán a 2009-es esztendőben, amikor az RMDSZ nem volt kormányon elakadtak a felújítással, de 2010-ben és 2011-ben folytatódtak a munkálatok, és az idei tanévet a dobrai gyermekek egy teljesen megújult iskolában és óvodában kezdhették. Az egy millió lejes munkálat során a helyiekből álló munkacsoport kicserélte a nyílászárókat, a tetőszerkezetet, központi fűtést szereltek be, kicserélték a teljes elektromos hálózatot, külsőleg hőszigetelték és lefestették az épületet, ugyanakkor két új teraszt és egy kazánházat építettek. Ugyanezen munkálatokat az óvoda épületén is elvégezték, csupán központi fűtést nem szereltek be. Ugyancsak szombaton ünnepelték azt, hogy a dobrai iskola önálló jogi személyiséget kapott. A dobraiak a megyében elsőként éltek az új tanügyi törvény adta lehetőséggel, hogy különváljanak a szopori iskolától, és most már önmaguk dönthetnek saját sorsukról. Pataki Csaba alprefektus elmondta, a felnőttek megteremtették a gyermekeknek a megfelelő tanulási feltételeket, mostantól egyetlen feladatuk a tanulás marad. „A kormány pénze megfelelő helyre, megfelelő emberekhez került, ha kicsit vontatottan is’’ – fogalmazott Pataki, majd kihangsúlyozta, hogy az újjászületett iskola jövőjének alakítása a közösségtől függ. Kereskényi Gábor, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének állandó bizottságának a tagja kihangsúlyozta, hogy a megyeközponttól több mint 40 kilométerre fekvő település a megye legdinamikusabban fejlődő faluja, mely az RMDSZ szívéhez közel áll, és minden tőlük telhető módon támogatni fogják a jövőben is. Kónya László nyugalmazott főtanfelügyelő-helyettes beszédében kifejtette, 40 évvel ezelőtt Dobra egykori tanítójának, Sipos Jenőnek a kérésére egy évre elvállalta az igazgatói funkciót a dobrai iskolában. Ezáltal részben ő is dobraivá vált. Szász Piroska, főtanfelügyelő-helyettes elmondta, most szembesült azzal a ténnyel, hogy egy nagy múlttal és hagyományokkal rendelkező iskolának a felújítására került sor, és abbéli reményének adott hangot, hogy a hagyományok megőrzése a jövőben is fontos marad a településen. Kürti Ferenc iskolaigazgató elmondta, most végre nem a múltunkban keresünk vigasztalódást, hanem a jelenben. Megtudtuk, hogy az iskola jelenlegi épületét 1935-ben adták át, 1965-ben építették újra és 2011-ben fejeződött be a felújítás. Kurta-Tőtös Szabolcs, a település lelkipásztora elmondta, Dobrán 555 évvel ezelőtt már ismertek tanítót, így a falu oktatása legkevesebb ennyi idős. A múltban, a jelenben és remélhetőleg a jövőben is együtt fog tudni működni az egyház, az önkormányzat és a politikai élet, hogy 555 év múlva is iskola állhasson a mostani helyén. A felújított iskola átadási ünnepségén, hat nyugdíjas dobrai pedagógus – Blázer István, Blázer Jusztina, Boér József, Györfi Anna, Suhó Katalin, Körti Katalin – kapott elismerő oklevelet Kónyától, Szásztól és Gál Gyöngyi, magyar szakos szaktanfelügyelőtől.
Bemutatták a monográfiát
A bográcsfőző verseny díjazását és az ebédet követően ünnepi istentiszteletre került sor, melyen Nt. Nagy Sándor, a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese hirdette az igét. Az igehirdető kihangsúlyozta a szülőföld és elődeink fontosságát az emberek életében. E két dolog a 21. században még nagyobb jelentőséggel bír, hiszen a szülőfalut elhagyó fiatalok, idősek a világ bármelyik részén csakis akkor lehetnek igazán sikeresek és boldogak, ha istenszerető, tisztességes emberek maradnak, őseik intelmeinek szem előtt tartásával. Ezt követően Kurta-Tőtös Szabolcs, az egyik szerzőként bemutatta a Dobra monográfiájáról szóló könyvet, amelynek előszavát Sógor Csaba, Dobráról elszármazott EP-képviselő írta. Beszédében a lelkész elmondta, hogy az Emlékek és élmények című könyv a dobraiakról és őseikről szól, amelybe a falu történelmét idéző korabeli dokumentumokat, személyes visszaemlékezéseket és családi fényképeket gyűjtöttek össze. Sógor Csaba elismerően szólt a monográfiáról, mely gyermekkorába röpítette vissza, a Dobrán töltött nyári vakációk idejére. A képviselő személyes élményeit is megosztotta a jelen lévőkkel, elmondva, „Ebben a faluban volt állatkert és gyümölcsfeldolgozó, a duna-csatornai munkatáborból hazatértek pedig összefogással, rövid idő alatt a falut a tavaszi áradásoktól megóvó gátat építettek és ha kellett falutársuk védelmében szembeszálltak a hatóságokkal is. Most, amikor iskolákat zárnak be, mi a település felújított, önálló oktatási intézményét avatjuk. Bízom benne, hogy az utánunk jövőknek is lesz mit rólunk összegyűjteni és mi is követhető példa lehetünk számukra.’’ A monográfia társszerzője, Kallós Anna-Mónika magyartanárnő elmondta, hogy eredetileg 100 oldalasra tervezték a monográfiát, mely végül 344 oldalasra sikeredett, és melyben a szoros történelmi adatok mellett minden olyan történet, elbeszélés helyet kapott, mely valami okból kifolyólag fontos a dobraiak számára. A monográfiából kiderül, hogy az első írásos adat Dobráról az 1213-as iratokban található, így a 800 esztendős település történelméről íródott könyvben hőseink élete, szokása, küzdelmei követhetőek nyomon, összegzett a szerző. A kötet szerzői köszönetet mondtak Fekete Bertalannak, aki egy évvel ezelőtt kitalálta a monográfia ötletét és biztatta a szerzőket, illetve Csehi Árpád Szabolcsnak, a Szatmár Megyei Tanács elnökének, aki a monográfia nyomtatásának költségeit finanszírozta. Az esemény zárásaként a templomkertben négy évvel ezelőtt felállított Turul-szobor megkoszorúzására került sor, majd a helyi ifjúság kulturális programja következett, este pedig hajnalig tartó bál vette kezdetét, melynek bevételét ravatalozó építésére fogják fordítani.
erdon.ro
2016. december 7.
Az egyházért, a családért, a nemzetért imádkoztak
A Nagykárolyi Református Egyházmegye nőszövetségei az idén is csatlakoztak a Kárpát-medencei imanaphoz. Több, mint 200 személy, 15 egyházközség küldöttsége találkozott Börvelyben, hogy együtt imádkozzanak egyházunkért, családjainkért és nemzetünkért,tudhatjuk meg a Református Egyházmegye beszámolójából.
A vasárnap délután tartott ünnepi istentiszteleten Vinczéné Pálfi Judit egyházkerületi missziói előadó hirdette Isten igéjét a 2Tim 1,7 igeszakasz alapján: „mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.” Bátorságra buzdította a híveket. Arra hívta fel a figyelmet, hogy nyíltan ossza meg mindenki a maga saját ötleteit, ne hallgassa azt el, hisz így épül a közösség. Karácsonyhoz közeledve arra kért mindenkit, hogy a szeretetről ne csak beszüljünk, hanem tudatosan cselekedjünk szeretetből valami jót legalább egy emberrel, és erre kérjünk másokat is.
A vendégeket Kátai Tibor házigazda lelkipásztor köszöntötte, aki szót adott Tolnay István esperesnek és Tőtős Beáta egyházmegyei nőszövetségi elnöknek. Kátai Tibor lelkipásztor örömét fejezte ki, hogy ilyen szép számban képviseltették magukat a nőszövetségek. Voltak résztvevők Ákosról, Bogdándról, Dobráról, Domahidáról, Gencsről, Hadadról, Irinyből, Érkőrösről, Érszakácsiból, Kismajtényból, Leléből, Nagykárolyból, Szaniszlóról, Szilágypérből és Tasnádról. Tolnay István a 2004-es kudarcot valló népszavazásra irányította a figyelmet, melyet követően évről évre megszervezésre kerül december 5-e tájékán a Kárpát-medencei imanap. Amint fogalmazott, kiváltság az, hogy Isten az asszonyokat bízta meg azzal, hogy rendszeresen összegyűljenek és imádkozzanak a magyar nemzetért.
Tőtős Beáta röviden bemutatta a Dunántúli Református Egyházkerületet, melynek nőszövetségei állították össze az idén az imanap programját. Tíz különböző imádság hangzott el. Többek között imádkoztak a gyermekekért, családokért, betegekért, gyászolókért, gyülekezetekért, oktatási intézményekért és a magyar nép megmaradásáért.
A börvelyi nőszövetséget Kátai Annamária tiszteletes asszony mutatta be. A nőszövetség tagjai minden héten kétszer is összegyűlnek csigatésztát készíteni, s ennek a bevételével az egyházközséget támogatják. Ebben az évben már 300 kg csigatésztát sikerült gyúrniuk.
Az istentiszteleten megható és fontos üzenettel bíró versek hangoztak el egy-egy nőszövetségi tag előadásában. Az eseményt gazdagította a börvelyi kórus és nőszövetség csodálatos közös éneke. A szívhez szóló  ünnepi eseményt követően a házigazdák szeretetvendégségre invitálták a vendégeket a település kultúrotthonába, ahol Kiss Zoltán polgármester szólt néhány szót a finom vacsora előtt.
Bagosi Andrea szatmar.ro