Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Nagykároly-Belvárosi Református Egyházközség
5 tétel
2006. május 15.
Hat éve indította útjára Nagykároly, Gönc és Vizsoly az első magyar bibliafordító emlékének szentelt ünnepségsorozatot, amelynek Nagykároly immár harmadjára adott otthont május 13-14-én. A rendezvényt Bekő Tamás nagykárolyi polgármester nyitotta meg. Károli Gáspár Nagykárolyban született, Göncön szolgált lelkészként, magyar nyelvű bibliája pedig Vizsolyban jelent meg nyomtatásban, alakja összeköti a három települést. Gönc polgármestere, Molnár János köszönetét fejezte ki a szervezőknek azért, mert méltóképpen emlékeznek az „istenes vénemberre”. Az egyházközségek kórusai adtak elő alkalomhoz illő műveket. Fellépett a Nagykárolyi Református Egyházmegye fiatal lelkészeinek kórusa, a Nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Egyházközség kórusa, a Nagykároly Belvárosi Református Egyházközség énekkara és a Nagykároly Kertvárosi Református Egyházközség gyülekezet kórusa. /Fodor I.: Károli Gáspár Napok, hatodszor. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 15./
2011. november 14.
Református szociális központ
Átadták vasárnap az új időseket és hátrányos helyzetű gyermekeket ellátó napközi otthont Nagykárolyban. Az avatási szalag átvágását három órás ünnepi istentisztelet és műsor előzte meg.
Elkészült Nagykárolyban a Nagykároly–Belvárosi Református Egyházközség legújabb létesítménye, a „Reménysugár” napközi otthon. Az ünnepélyes átadásra tegnap került sor, a 11 órakor kezdődő istentiszteleten Csűry István püspök hirdetett igét. Csűry megdicsérte a nagykárolyi gyülekezetet, hogy tudnak és akarnak építeni, erre példa az új szociális központ is. A püspök prédikációjának kulcsszava a kegyesség volt – hangsúlyozta: nem az a kegyes ember, aki jámboran tehetetlen, hanem aki tevékeny, mer dolgozni tervein.
Az istentisztelet végén Tukacs József, az egyházközség lelkipásztora köszöntötte a jelenlévőket, megköszönte a támogatást és a lelkes munkát a kivitelezőknek és a polgármesteri hivatal alkalmazottainak. Tukacs részletesen ismertette a projektet: a Regionális Operatív Program révén sikerült a beruházás legnagyobb részét finanszírozni, az EU 981 940 lejt adott az 1 439 015 lejes összköltségvetésű kivitelezéshez. Mintegy 150 000 lejt állami pénzből fedeztek, a helyi közösség pedig 37 000 lejjel járult hozzá az otthon felépítéséhez.
Kovács Jenő polgármester, főgondnok beszédében megjegyezte: mindig jó érzés egy-egy szalagot átvágni, ez azt jelenti, hogy valamit sikerült véghez vinni. Elmondta: merni kell nagyokat álmodni, s aztán dolgozni kell az álom megvalósításán. Kiemelte, hogy szükség van a templomon kívüli helyszínekre is, hogy a közösségi élet megfelelően működjék.
Ezután ünnepi műsor következett. Az emelkedett hangulat kialakításához hozzájárult a belvárosi kórus, a kertvárosi kórus, az idősek kórusa és a vallásórás fiatalok is. Csobot Adél, Komáromi Emma, Berei József, valamint Varga Sándor színművész egy-egy verset szavalt el, szintén Csobot Adél egy dalt is elénekelt, gitáron Szűcs József kísérte.
A műsor után a jelenlévők átvonultak az elkészült épülethez, ahol mindenki körülnézhetett, megcsodálhatta a modern létesítményt. A házigazdák ételről-italról is gondoskodtak, mindenki részesült a szeretetvendégségben.
Az új otthon tulajdonképpen egy kombinált szociális intézmény, mely gyakorlatilag már működik is, „teljes gőzzel” január 30-án indul be. Hátrányos helyzetű családokból származó gyermekek és idősek napközi otthonaként funkcionál majd: 9 és 13 óra között az időseket, 14 és 18 óra között a gyermekeket-fiatalokat látják el. Összesen nyolcvan személyt tudnak majd testi és lelki ellátásban részesíteni, ebben benne foglaltatik a napi egyszeri meleg étkezés is.
erdon.ro
2016. július 4.
Átadták a Bocskai Díjakat
Igazán kivételes eseményre került sor vasárnap délelőtt a Nagykárolyi református templomban, ahol a Bocskai István Társaság képviselői és a Nagykárolyi Belvárosi Református Egyházközség képviselői díjátadó ünnepséget tartottak. A ünnepség a Bocskai szabadságharc és a bécsi béke 410. évfordulójának állított emléket.
Az ünnepi istentiszteleten Tőkés László, európai parlamenti képviselő hirdette az igét. Beszédében kiemelte Bocskai István Erdély történelmében játszott jelentős szerepét, és a bécsi béke jelentőségét.
Az egybegyűlteket a különleges alkalmon Tukacs József Sándor, a belvárosi református gyülekezet lelkipásztora köszöntötte. Az ünnepség Nagy Csaba, Bartók díjas tárogatóművész, a Rákóczi Tárogató Egyesület elnökének előadásával folytatódott, amelyet Erdei József előadóművész szavalata következett, melyben Csengey Gusztáv Bocskairól szóló verse a hangzott el. A továbbiakban Sárkány Viola, a Bocskai István Társaság elnöke szólalt fel, aki a bécsi béke 410. évfordulójáról beszélt. Nagy Csaba újabb produkciója után, Bakó Blanka előadásában hallhattuk Wass Albert - Üzenet haza című versét.
Ezután került sor magára a díjátadó ünnepségre. Dr. Bollobás Béla matematikust Kaiser Ernő, a Bocskai István Társaság elnökhelyettese laudálta, Muzsnyai Árpád újságíró érdemeiről pedig Balogh Zsigmond beszélt, aki szintén a Bocskai István Társaság elnökhelyettese. A díjakat Sárkány Viola, a társaság elnöke adta át.
Zárásként Nagy Csaba előadásában meghallgathattuk a régi magyar himnuszt, majd az üdvözlő beszédek után Erdei József újabb szavalata következett, ezúttal a Magyarnak lenni című vers hangzott el.
Az ünnepélyes díjátadó után koszorúzásra került sor Károli Gáspár szobránál, illetve a Trianoni emlékműnél. A rendezvényt szeretetvendégség zárta, melyet a meghívott vendégek részére szerveztek
Bagosi Andrea
szatmar.ro
2016. szeptember 12.
Kórusok találkoztak Nagykárolyban
Vasárnap délután került megrendezésre a református templomban az idei egyházmegyei kórustalálkozó, melyet a Nagykároly-Belváros Református Egyházkerület szervezett.
A különleges istentiszteleten Vinczéné Pálfi Judit hirdette az igét, majd Tukacs József lelkipásztor szólt az egybegyűltekhez. Ezután Geréb Miklós lelkipásztor, egyházmegyei zenei előadó vette át az irányítást és mutatta be a hét kórust. Elsőként belvárosiak kórusát hallhattuk, akiket a szántó-szodorói énekkar követett, utánuk a kaplonyi, majd a szaniszlói énekkar következett. A folytatásban Nagy Norbert teológushallgató orgonajátékát élvezhették a résztvevők, majd Bakó Blanka szavalata következett. A fellépők után a tasnádi kórus mutatkozott be, őket követte a szilágypéri, és utolsóként a kertvárosi református gyülekezet kórusa zárta a sort.
A kórusok három művet szólaltattak meg, ebből egyik szabadon választott, kettő pedig a Magyar Református Énekeskönyv (1996) valamelyik énekének a feldolgozása vagy szabatos, egyszólamú előadása. Egy közösen előadott ének is felcsendült, mégpedig Draskóczy László: Jöjj, élő víz! Című műve. Szakmai szempontból Nagy Judit Noémi zenetanár-karnagy és Orosz Otília Valéria egyházkerületi zenei előadó méltatták majd a kórusokat.
A délután folyamán könyvbemutatóra is sor került, az Énekeljetek, zengedezzetek Néki! című kórusgyűjteményt a szerkesztő, Berkesi Sándor Liszt- és Magyar Örökség díjas karnagy ismertette.
A találkozó eredményhirdetéssel és koszorúzással zárult.
szatmar.ro
2017. január 13.
Vándorútra indult a Biblia
A Reformáció Jubileuma alkalmából Nagykárolyból indult a Károli Biblia vándorútjára 2017 január 10-én, tudhatjuk meg a Nagykároly Belváros Református Egyházközség beszámolójából.
A biblia első állomása a Brassói Református Egyházmegyében lévő Alsórákosi Református Egyházközség lesz. A vándorlás során a biblia megérkezik az egyházmegye minden egyházközségébe.
Az indulás napján szervezett ünnepségen köszöntőt mondott Szegedi László esperes, Tukacs Jozsef Sándor lelkipásztor, Csákányi Antal lelkipásztor és Ambrus Attila egyházmegyei főgondnok.
A vándorút végeztével, a biblia a jubileumi év végén visszaérkezik Károli Gáspár szülővárosába - a Nagykároly Belvárosi Református Egyházközségbe.
Isten áldása legyen a biblia útján, s annak minden állomásán.
Bagosi Andrea 
A Károli Biblia nyomtatása 1590-ben történt Vizsolyban, ezért vizsolyi bibliának is nevezzük.
szatmar.ro