Az öregedő nagyernyei református gyülekezet számára az jelenti a gyarapodást, hogy a közeli Marosvásárhelyről egyre többen költöznek ki a faluba. Azonban a lakónegyed etnikai szempontból nagy változást eredményez, a kertváros családi házaiba ugyanis többnyire románok költöznek. Nagyernye lakói közül jelenleg 580 református, 850 római katolikus, 110 unitárius és 800 görögkeleti vallású. Gyermekvállalásra a reformátusok vállalkoznak a legkevésbé. Sok fiatal külföldön, Magyarországon, Németországban és Hollandiában talált megélhetési lehetőséget és alapított családot. 2007-ben a helyi önkormányzat támogatásával, illetve a református egyház keretében működő Diakónia Keresztyén Alapítvány marosvásárhelyi szervezetének közreműködésével megalakult a Nagyernyén a diakóniai központ, jelenleg száz idős embert látnak el az otthoni betegápolói szolgálat munkatársai. /Antal Erika: Nagyernye: diakóniai központ az időseknek. = Krónika (Kolozsvár), máj. 25./

Miholcsa Gyula marossárpataki szobrászművész Apafi Mihályról készített egész alakos szobrát avatják fel augusztus 3-án Nagyernyén, a Polgármesteri Hivatal előtti téren. Dr. Nagy Lajos Apafi Mihályról értekezik, ezt követően az alkotó beszél a szoborról. Kántor Attila református, Csintalan László katolikus és Nagy László unitárius esperesek áldják meg a szobrot. Fellép a Kolping Család kórusa és a vajdaszentiványi tánccsoport. /Szoboravató Nagyernyében. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 30./

Augusztus 3-án, vasárnap Nagyernyén, a polgármesteri hivatal előtti téren felavatták Apafi Mihály fejedelem egész alakos szobrát, Miholcsa József marossárpataki szobrászművész alkotását. Olyan zarándokhelye lesz ez Nagyernyének, ahol a magyarság az összetartozás jegyében méltóképpen ünnepelhet, emlékezhet – mondta Jánosi Ferenc polgármester. Lovas huszárok, ünneplő ernyeiek vették körül a szobrot. Apafi Mihályt 347 évvel ezelőtt a Nagyernye melletti Libáncs mezején választották fejedelemmé. Apafi 30 éven át volt Erdély fejedelme, összességében becsülettel képviselte Erdélyt és a magyar nemzetet. A helyi tanács jóváhagyta a szobor felállítását, az engedélyek beszerzése másfél évbe is beletelt. A szobor Miholcsa József munkája, az öntőmester Sántha Csaba volt, a talapzat elkészítése Koré József helyi vállalkozó nevéhez fűződik. Miholcsa József szobrászművésznek ez a harmadik egész alakos szobra a gyergyói Kossuth Lajos- és a torjai Árpád-szobor után. „Népünk, nemzetünk veszőben van, kastélyaink, parkjaink tönkremennek, ittlétünk nyomai eltűnnek, én igyekszem kiegészíteni, nyomokat hagyni múltunkról. Ha Isten megsegít, még tíz szobrot kell elkészítenem a közeljövőben, és akkor meglesz a 20 választott erdélyi fejedelem szobra” – vallja a művész. Dr. Nagy Lajos bemutatta Sorstársak kórtörténete című kötetét, majd az ünnepség közös vacsorával zárult. /Antalfi Imola: Zarándokhely, ahol méltón ünnepelhet közösségünk. Apafi Mihály-szobor Nagyernyében. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 6./

Dr. Nagy Lajos könyves bemutatkozása a Rétyi Falunapokon páratlan esemény volt. Négy könyve sorakozott az asztalon: Réty monográfiája, Nagyernye monográfiája, az Életünk kórtörténete és az Elfelejtett rétyiek című kötet, amelynek melléklete a Pálinkatan. Egykori orvostanhallgató évfolyamtársak, kollégák, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet 1956–1959 alcímű kötet kapcsán volt politikai foglyok és más érdeklődők töltötték meg a termet. Párját ritkító, hogy a könyvkiadást az önkormányzatok ilyen mértékben támogassák. Réty monográfiájának és az Elfelejtett rétyiek megjelenését a helyi polgármesteri hivatal, Nagyernye monográfiáját az ottani önkormányzat támogatta. Az ugyancsak dr. Nagy Lajos által összehozandó, Komolló monográfiájának a kiadását a megyei önkormányzat is támogatni fogja. Dr. Nagy Lajost négykötetes szerzőként köszöntötték 75. születésnapja alkalmával. /Sylvester Lajos: /Könyves Nagy Lajos rétyi bemutatkozása. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 6./

A sáromberki Patronus Pro Sarumberg Egyesület pályázatot nyújtott be A sáromberki kulturális örökség turisztikai potenciáljának az értékesítése címmel az Európai Gazdasági Térség civil alapjához. A Teleki-kripta teljes renoválására, a Teleki-emléknap megszervezésére, valamint a grófi család nevéhez fűződő népszerűsítő tevékenységek végzésére pályáznak. Az egyesület és partnerei, a Nagyernyei Polgármesteri Hivatal és a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület több mint 53. 000 eurót pályázott meg, továbbá az önkormányzat 6. 000 eurós önrésszel járul hozzá a munkálatokhoz, közölte Bakó Levente, a Patronus Pro Sarumberg elnöke. /A Teleki-kripta felújítására pályáztak. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 14./

"A hazáért és a szabadságért"
Bercsényi László-szoboravatás
A háromszáz évvel ezelőtt, 1703-1711 között lezajló kuruc szabadságharccal kapcsolatban II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem hazáért és szabadságért vállalt önfeláldozó kiállása mellett mindjárt Bercsényi Miklósnak, a kuruc hadak főgenerálisának, a nagyságos fejedelemmel együtt bujdosást vállaló hadfinak a hazaszeretetét kell megemlítenünk. Azonban a család nevét fia, a háromszázhúsz évvel ezelőtt, 1689. augusztus 3-án született Bercsényi László tette igazán híressé Európában: katonai érdemeinek köszönhetően Franciaország marsallja és a huszárság nyugat-európai elterjesztője lett. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete kezdeményezésére 2007 júniusában Székesen a Bercsényi családra: székesi gróf Bercsényi Miklósra és fiára, székesi gróf Bercsényi Lászlóra emlékeztünk. Akkor született meg az elhatározás, hogy állítsunk mellszobrot Bercsényi Lászlónak, ahol a falu lakói évről évre megemlékezhetnek nemzeti ünnepünkön, március 15-én.
A Nagyernyei Polgármesteri Hivatallal, a Székesi Református Egyházközséggel és a magyarországi testvértelepülés, Lábatlan Református Egyházközségével együttműködve az álom immár valóra vált. Miholcsa József szobrászművész kőszobrának a leleplezésére 2010. március 14-én, a 10.30 órakor kezdődő istentiszteletet követően kerül sor.
Dr. Ábrám Zoltán. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Bercsényi László hazatért Székesre
Tegnap ünnepély keretében a székesi közösség, a református egyházközség, a magyarországi testvértelepülés, Lábatlan Református Egyházközsége, a Maros megyei EMKE, a nagyernyei önkormányzat képviselőinek jelenlétében felavatták gróf székesi Bercsényi László kőszobrát, Miholcsa József alkotását.
Feladatunk: átmenteni a múltat a jövőbe
– Hármas emlékezésre gyűltünk össze a székesi templomban: gróf Bercsényi László születésének 321. a magyar szabadságharc 162. évfordulójára, s Isten magyar népünket minden időkben megtartó szeretetére. Száz évvel ezelőtt 523 lélek élt a faluban, mára ez a szám felére csökkent. De úgy, ahogyan az előző nemzedékeknek megvolt a feladatuk, a mainak is megvan: átmenteni a múltat a jövőbe. Ezért született meg a szándék, hogy a falu nevéhez kötődő Bercsényi Lászlónak szobrot állítsanak. Aki végigmegy a településen, s látja a szobrot, emlékezzen úgy rá, mint aki a szabadságért harcolt – mondta igehirdetésében Ötvös József esperes.
– Százötven évig volt a Bercsényieknek birtokuk Székesen, miért ne lennénk büszkék erre a családra? Kötődtek ide, előnévként használták a falu nevét. Bercsényi László hírnevet szerezett a magyar virtusnak és szabadságszeretetnek, még Bukarestben is negyed őrzi a nevét. Bíró László helybeli református lelkész gondolatához csatlakozott dr. Ábrám Zoltán is, aki kifejtette: jó hogy Kossuth-szobor állhat Havadon, s jó hogy Bercsényi-szobor is állhat Székesen.
László Márton rövid visszapillantójában részletesen kitért a Bercsényiek történelmi szerepvállalására, elmondta, hogy az 1689-ben született Bercsényi László Rákóczi fejedelem hadapródja, aki száműzetésre jut, majd Franciaország marsallja, Commercy kormányzója volt, aki a nevét viselő franciaországi huszárezred létrehozásával írta be nevét az európai történelembe.
Legyen egy hely, ahol fejet hajtunk
– Amint a Rákóczi-szabadságharc, úgy az 1848-as forradalom és szabadságharc is elbukott. A történelmi Magyarország minden részére, így Erdélyre is kiterjedő harcok, küzdelmek elvesztése után az egész magyar nemzet egy közösségként sírt és gyászolt. Nekünk az a küldetésünk, hogy becsüljük elődeink törekvéseit, tápláljuk a szabadság vágyát. Nagy örömünkre szolgált, hogy a Lábatlani Református Egyházközség alapítványa sikeresen pályázot, és a Nemzeti Civil Alapprogram 1,5 millió forinttal támogatta tervünket, s ma szobrot állíthattunk Bercsényi Lászlónak. Hiszem, hogy Bercsényi László szobrát azért avatjuk fel, mert a nagy nevű hős dicső tetteit felidézve bízni és reménykedni szeretnénk a jövőben. Álljon itt a szobor, ahová a falu népe minden nemzeti ünnepen eljöhet fejet hajtani – mondta a szobor mellett Darányiné Csonka Valéria lelkész, aki sokat vállalt magára azért, hogy a székesi közösség és az EMKE ötlete megvalósuljon.
Az istentiszteleten a Bíró Jenő tiszteletes úr vezette csejdi énekkar lépett fel, szavaltak, énekeltek a székesi gyerekek és Kali Julianna. A szobornál Gerencsér Dániel lábatlani tanuló szavalata, Ábrám Noémi éneke, a magyar és székely himnusz hangzott el. Rövid beszédet mondott Jánosi Ferenc, Nagyernye polgármestere, Miholcsa József szobrászművész, majd megkoszorúzták a szobrot.
Huszárezred megalapítójának szoboravatójáról nem hiányozhattak az eseménynek színt és hangulatot adó huszárok sem, akik ez alkalommal Sárpatakról és Gernyeszegről érkeztek.
Mezey Sarolta. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Patthelyzetben a sáromberki Teleki-kastély
Bizonytalannak látszik a Maros megyei Sáromberkén található Teleki-kastély sorsa. Miután jogos tulajdonosának, gróf Teleki Samunak sikerült visszaszereznie ősi jussát, több elképzelés is született annak hasznosítására. Ennek ellenére úgy tűnik, pénzhiány miatt egyelőre sem a múzeum-, sem a konferenciaközpont-létesítés nem jön össze. Kérdéses a kastélyban működő mezőgazdasági gimnázium sorsa is, mivel a nagyernyei önkormányzat nem tartja ésszerűnek az alacsony színvonalú tanintézet fenntartását.
A jelenleginél ésszerűbb, gazdaságosabb és a család meg az épület rangjához sokkal méltóbb rendeltetésre vár a Teleki családnak a Maros megyei Sáromberkén található kastélya. Az épület régi-új tulajdonosa, a Kanadában élő Teleki Samu egészen mást képzel a 19. század elején befejezett kastélyba, mint Maros megye egyik leggyengébb szakgimnáziumát.
A Telekiek 1769-ben tették le a kastély alapkövét, de az építkezés befejezéséig több mint fél évszázad telt el. Így a barokkos épület részben a marosvásárhelyi Teleki Téka alapítója, Teleki Sámuel kancellár, részben pedig dédunokája, Teleki Samu híres Afrika-kutató nevéhez fűződik. Utóbbi könyv- és trófeagyűjteményéből vajmi kevés maradt meg. A kastély berendezését a második világháború után szétlopkodták. A kitömött állatok egy részét sikerült megmenteni, és a görgényszentimrei Bornemissza-kastélyban kialakított erdészeti szakiskolába szállítani. A műkincsek zömének – beleértve Barabás Miklós neves portréfestő képeit – nyoma veszett.
Grófi gyermekkor – cigányok közt
Akárcsak az azonos nevű Afrika-kutató nagybátyja, a kastélyt hosszas huzavona után visszaszerző Teleki Samu is vonzódik a természethez. Ő ellenben nem vadászik; mint tréfásan megjegyzi, fegyvere a fényképezőgép. „Azt viszont nem állíthatom, hogy semmi közöm a vadászathoz, hisz pont egy vadászaton születtem a Dunántúlon, Szigetváron, amelyre a kilenc hónapos terhes anyám is elkísérte az apámat” – mondja a mikrobiológus szakember.
A jelenleg Torontóban élő gróf a háború vége felé, 1944-ben, tizenhárom évesen hagyta el Sáromberkét és a Telekiek ősi kastélyát. „Az épület északi, Gernyeszeg felőli szárnyában laktunk, ott, ahol Afrika-kutató nagybátyám trófeakollekciója állt. Csodálatos évek voltak” – próbálja felidézni gyermekkorát a ma már nyolcvanesztendős férfi, aki testi és szellemi frissessége alapján akár húsz évet is letagadhatna korából. Mint meséli, a legjobban a nyarak, az aratási ünnepek és a játszótársak maradtak meg emlékezetében. Érdekes módon utóbbiak többsége cigány gyerek volt.
„Nagyon jóban voltam velük, a nyelvüket is valamilyen szinten megtanultam” – mondja, s közben egy cigány nótára zendít. Látván, hogy valami különösen megcsapja a fülem, elmosolyodik, s megvallja, hogy a kacsáról szóló énekben valóban van valami kis disznóság is. „Ilyenek a cigány nóták – magyarázza. – De visszatérve azokra, akiktől tanultam, el sem tudom mondani, a nyári hosszú délutánokon, estéken mennyire vártam, hogy érjen véget a vacsora, állhassak fel az asztaltól, és mehessek ki velük a mellékudvarba egy jót focizni. De nemcsak focizni, fürödni is együtt jártunk, magyar és cigánygyerekek a Marosra.”
Másodjára is elkergetve
A ’44-es menekülés után Teleki Samunak huszonhét év után, 1971-ben adatott meg, hogy ismét felkeresse a családi fészket. Egy Budapesten szervezett nemzetközi mikrobiológiai kongresszusra érkezett, s a magyar fővárosból ruccant haza Marosvásárhelyen élő édesanyjához. „Ő elvált apámtól, és itt maradt, Erdélyben.
Emlékszem, ahhoz hogy az édesanyámnál lakjak, be kellett jelentkeznem a rendőrségen, ahol az illemhelyen nem vécépapírt, hanem a darabokra tépett National Geographic folyóiratot használtak” – emlékszik vissza az amatőr természetfotós. Ekkor tért vissza először gyermekkora helyszínére, a sáromberki kastélyba. „Akkor már iskola működött az épületben. Egy román asszony volt az igazgató, aki a diákokkal kergettetett ki a kastélyból, majd annak udvaráról. Mondanom sem kell, milyen keserű szájízzel távoztam. Még jó, hogy engem inkább a régi barátok, ismerősök érdekeltek, kevésbé a családi fészek. Ilyen volt az apám is, ő arrafelé sem jött” – meséli Teleki Samu.
A múlt rendszer hű szolgái nem csak a Telekieket száműzték a kastélyból. Számos sáromberki szemtanúja lehetett annak a könyvégetésnek, amelyet az épületben működő mezőgazdasági iskola egykori igazgatónője, Ileana Herişan rendelt el. A folytonos magyarellenes kirohanásairól elhíresült pedagógus 1990 után a kastély udvarán tüzelte el a könyvtár szinte valamennyi nem román nyelven íródott könyvét.
A történtek után a kastély utolsó lakója sokáig nem is vágyott vissza Sáromberkére. Az utóbbi években megnyert perek után viszont már más szemmel tekint a visszaszerzett kastélyra. A lassacskán a falu jelképévé váló gólyákat figyelő webkamerák segítségével olykor-olykor az udvarra is betekintést nyer. „A feleségemmel webkamerán Kanadából is szoktuk követni a gólyákat. Így látjuk időnként a kastélyt, az udvaron lévő diófákat, azt, hogy szöknek be oda a cigány gyermekek és lopják a termést” – mondja, s közben mosoly jelenik meg az arcán.
Nyűg az iskola?
A gróf kiszolgáltatottnak és becsapottnak érzi magát. Mint meséli, valamikor kétszáz hektár földjük volt Sáromberkén, de abból vajmi keveset kaptak vissza. Az önkormányzat eközben csak tavaly óta fizet bért a kastélyért – annyit, amennyit a polgármester és tanácsosai megállapítottak. A gróf mindezért a Nagyernye központú község elöljáróját, Jánosi Ferencet hibáztatja, mondván, hogy „egyet ígért, de mást tett”. Teleki Samu saját ügyvédjét sem kíméli, azt állítván, hogy az évek során sok mindent elmulasztott idejében visszaigényelni.
Mint mondja, a község vezetőinek több sem kellett, amit csak lehetett, igyekeztek szétosztani, vagy gyorsan eladni. Közben felesége próbálja visszafogni, és rávezetni, hogy mégiscsak jó, hogy eddig eljutottak. „Fogjuk rá, hogy annyi évtized után ez is valami, bár nem sok. Meg örüljünk, hogy iskola működik a kastélyunkban, és a cigányok nem hordják szét” – próbálja észrevenni a pohár tele részét a gróf. Ennek ellenére Teleki úgy véli, a családnak minél előbb át kell venni a kastélyt.
„Hiába vádaskodik a gróf úr, hisz ő mindent visszakapott, amit csak visszakaphatott. Én nem tehetek arról, hogy az előző ügyvédje elmulasztott bizonyos dolgokat a törvény szabta határidőben kérni. Teleki úr arról már nem beszél, hogy öt évig nem kellett ingatlanadót fizetnie. És arról sem, hogy mostantól kötelező módon neki is fizetnie kell, ezért az önkormányzat megemelte az általunk fizetett bért” – próbálja bemutatni az érem másik oldalát Jánosi Ferenc polgármester, aki szerint az iskola valóságos nyűg a községháza hátán.
A polgármester szerint a sáromberki mezőgazdasági gimnáziumot már rég fel kellett volna számolni. „Szép dolog traktoristákat nevelni, de nem akkor, amikor senki nem akar az lenni. Ha figyelembe vesszük, hogy a hiányzások aránya meghaladja az ötven százalékot, a tavaly nyáron pedig senkinek nem sikerült az érettségije, akkor kérdem én: miért kell egy ilyen tanintézetet fenntartani?” – teszi fel a kérdést Jánosi. Az ernyei elöljáró szerint nem a helyi önkormányzat feladata lenne egy ilyen gimnáziumot fenntartani, annál is inkább, mivel a tanulók alig tíz százaléka származik a község falvaiból.
A tanfelügyelőség másként látja a helyzetet. „Én megértem a polgármester urat, de neki is be kellene látni, hogy nem minden Maros megyei gyermekből lesz bolyais diák. Sáromberkére valóban gyengébb képességű, de javarészt szegény gyerekek járnak, akiknek nem lenne pénzük a marosvásárhelyi mezőgazdasági iskolába ingázni” – véli Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő. Megítélése szerint kár lenne felszámolni a tanintézetet, miután ádáz harcok után sikerült eltávolítani az előző igazgatónőt és létrehozni a magyar tagozatot.
A mentőöv a szomszéd községből érkezhet. Kolcsár Gyula, Gernyeszeg polgármestere szívesen látná a gimnáziumot. „Ott van a falu szélén az egészségügyi minisztérium egykori gyógyszerlerakata, ami jóformán üresen áll. Ha a szaktárca átadná az önkormányzatnak, akár egy campust is létrehozhatnánk” – vélekedik az elöljáró.
Elképzelés lenne, kivitelező kerestetik
Ha az iskola valamilyen formában kikerül a kastélyból, a Telekiek következő lépése az ingatlan rendeltetésének megszabása lenne. Bár a lehetőségek közé tartozik, a kastély eladása nemigen jöhet szóba. Konferenciaközpontot lehetne kialakítani vagy kastélymúzeumot, az épület egyik szárnyában pedig szálláshelyeket. Az elmúlt időszakban a tulajdonos tárgyalásokat folytatott a megyei önkormányzattal és testület égisze alatt működő múzeummal. Egyelőre azonban úgy tűnik, a pénzhiány miatt jegelni kell a költségesnek ígérkező elképzeléseket.
„Tájházat, gólyafalut, Teleki Samu-emlékmúzeumot, konferencia-központot szerettünk volna kialakítani, de úgy tűnik, egyelőre le kell mondanunk terveinkről” – sommázza a megyei múzeum jelenlegi helyzetét az intézmény élén álló Soós Zoltán. Lokodi Edit Emőke megyei tanácselnök ennél is határozottabb és borúlátóbb. Szerinte az önkormányzatnak 2012-ben sem lesz pénze a sáromberki kastély felújítására.
„Egyelőre valóban nem látni a dolgok végét, de tény, hogy a fiam, Sándor nem hagyná veszni az ősi örökséget. Egyelőre csak annyit tud magyarul, hogy Nem beszélek magyarul!, de azt remek kiejtéssel mondja. Most viszont arra készül, hogy szerezzen román állampolgárságot” – büszkélkedik a 27 éves utódjával az idős gróf. Teleki Samu benne látja azt, aki szinte nulláról kezdve, ismét azzá varázsolhatja a család ősi fészkét, ami az államosítás előtt volt.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Közösségi házat építenek a káli unitáriusok
A székelykáli unitárius templom szomszédságában található, két helyiségből álló imaházat a kilencvenes évek elején építették. A létesítményt az egykori felekezeti iskola helyére emelték, amit az ötvenes években bontottak le. Tavaly, Mihály Ignácz gondnok kezdeményezésére döntés született az épület korszerűsítését, bővítését illetően.
Molnár Attila unitárius lelkipásztort munkaruhában a munkások mellett találtuk. A tiszteletes nemcsak irányított, hanem a kétkezi munkában is derekasan kivette a részét. Éppen a tetőszigetelést végezték, s a mennyezetet lambériázták. „Azt hiszem, a versenyzési szellemnek köszönhetően vágtuk bele a fejszénket egy újabb kemény fába. Néhány évvel ezelőtt javítottuk a templomot, s mivel kis közösség vagyunk, a nagyobb kiadások nagy erőfeszítést jelentenek a száztagú gyülekezetünknek. De látva a káli reformátusok összefogását és tenni akarását, mi is igyekszünk előrelépni” – mondta mosolyogva a tiszteletes.
Megtudtuk, hogy tavaly kezdtek hozzá a felújítási, bővítési munkálatokhoz. Először a meglévő két terem teljes tetőszerkezetét szedték le, aztán egy újabb helyiséggel bővítették az épületet, s manzárdszobákat terveznek. Idén faburkolatból mennyezetet alakítottak ki, bevezették a villanyt, s rövidesen kezdetét veszi a termek festése, majd csempézése és burkolása. A nagytermet a téli istentiszteletek megtartására, tanácskozások lebonyolítására használják. A helyiség nyáron akár az ebédlő szerepét is betöltheti, ha vendégek érkeznek Székelykálba. Az egyik kisterembe konyhát rendeznének be, a másikba mosdót, illemhelyeket. A tetőtérre három vendégszobát terveznek.
„Az anyagi alapot elsősorban az amerikai testvérgyülekezet biztosítja, de a nagyernyei önkormányzat is besegít. Helyi szakemberekkel dolgozunk, akiket megfizetünk. Számításaim szerint ha céggel dolgoztatnánk, háromszor többe kerülne a kivitelezés” – véleményezte a lelkész. Az amerikai unitáriusok 2012-ben, a templom építésének 250. évfordulóján jártak utoljára Székelykálban. „Beszélgettünk terveinkről, s támogatásukról biztosítottak. Rendszeresen beszámolunk a munkálatok előrehaladásáról, s küldünk fényképeket is az Államokba. Nagyon fontos a kölcsönös bizalom, hisz ez mindennek az alapja. Támogatóinknak meg kell győződniük, hogy megbecsüljük a kapott pénzt, és jó munkát végzünk” – hangsúlyozta Molnár Attila. Az épület befejezését hosszabb távra tervezik.
Berekméri Edmond
Székelyhon.ro

Kis nyelvművelők Teleki Samu nyomában
Szombaton a helyi iskola tanítói közösségének szervezésében Sáromberkén volt a Kis nyelvművelő anyanyelvi vetélkedő körzeti szakasza, negyedik osztályosoknak. A versenyen nyolc csapat vett részt, 24 tanulóval, kísérő pedagógusokkal, izguló szülőkkel.
Ismerkedés Teleki Samuval
A vendégeket Incze Jenő és Kali Gabriella igazgatók köszöntötték, majd Marton Margit tanítónő játékos kirándulásra hívta a tanulókat. A versenyzők, akik először egy hídon mentek át, aztán egy hegyre másztak fel, áthaladtak egy berken, majd egy barlanghoz értek. Ott egy képzeletbeli oroszlán elől kellett elmeneküljenek, tehát a kirándulás nem sikerült a legjobban. A tanító néni pihenés közben elmondta a gyerekeknek, hogy élt egykor Sáromberkén egy Teleki Samu nevű gróf, aki Afrikába utazva többször is találkozott oroszlánokkal. Teleki az osztrák trónörökös Rudolf főherceg és Stefánia hercegnő biztatására expedíciót szervezett Afrikába, ahová egy kitűnő térképész kísérte el Ludwig von Höhnel személyében. A felfedezők alaposan felcsomagolva indultak útnak, két évig voltak távol, és a sok viszontagság mellett számos eredményt értek el. Addig ismeretlen vidékeket térképeztek fel, tavakat, vulkánt, növényeket, állatokat fedeztek fel.
„Mit szólnátok, ha most mi is útnak indulnánk, és követnénk Teleki Samut felfedezőútján? Természetesen mi csak néhány érdekesebb megállóhelyet érintünk. Ott viszont érdekes feladatok várnak ránk, nekünk is meg kell ám küzdenünk azért, hogy minél jobb eredménnyel érjük el a végcélt. Hát akkor, kedves Afrika-kutatók, utazás indul!” – adott jelzést Margit tanító néni.
A Teleki-expedíció nyomában
A játékos vetélkedő során, jól kidolgozott forgatókönyv alapján, a tanulók sorban érintették a Teleki-expedíció fontosabb állomásait. A Zebra-szikláknál kapták az első feladatot, aztán következett a gyönyörűséges Kilimandzsáró, majd a Kenya-hegy. A versenyzők megtudhatták, hogy a Kilimandzsárót „megtámadva”, Telekinek sikerült elérni először az 5310 m-es magasságot. A próbák között – Fodor Ildikó, Porkoláb Ildikó, Triff Boglárka és Kiss Tünde tanító nénik irányításával – daltanulással, mozgásos játékokkal, nyelvtörőkkel, logikai feladatokkal lazítottak a csapatok. Azután a negyedik feladat következett a Rudolf-tónál, az ötödik a Stefánia-tónál, amelyeket Teleki a trónörökösről és annak feleségéről nevezett el. Ezt követően a Teleki-vulkánnál volt az újabb feladat, majd a hetedik és nyolcadik próbánál a Teleki által megismert afrikai népekről tudtak meg érdekességeket a tanulók. A kilencedik állomásnál elhangzott, hogy a tudományos expedíció költségeit Teleki a magánvagyonából fedezte. Itt egy olvasási próbát kellett bevállalni a csapatok kijelölt versenyzőinek, akiknek öt perc állt rendelkezésükre, hogy az ismeretlen szöveget tanulmányozzák, majd felolvassák. Margit tanító néni azt is elmondta, hogy Telekiék az út során háromezer kilométert tettek meg Afrika ismeretlen részén, gazdag állat-, növény- és néprajzi gyűjteménnyel, jelentős fotóanyaggal tértek haza, ők voltak a tudományos fényképezés úttörői.
Teleki utazóládája
A dramatizálási próba előtt a jelenlévőknek hatalmas meglepetésben volt részük. Láthatták azt az utazóládát, amely valóban megjárta a hosszú utat. A láda a sáromberki falumúzeumban található, s érdekessége, hogy Teleki Gemma fürdőkádnak használta egy ideig, miután a birtokába került. A történetek eljátszása, bemutatása után szeretetvendégség következett, majd helyi pedagógusok irányításával egy „sáromberki emlék” készült. Egy olyan plakátra kerültek fel Sáromberke nevezetességei (Teleki-kastély, Teleki-kripta, református templom, gólyák stb.), amit a kis alkotók magukkal vihettek. A kiértékelés előtt a jelenlévők megtudhatták, hogy az anyanyelvi vetélkedőt a Sáromberki Technológiai Líceum vezetősége, a Nagyernyei Polgármesteri Hivatal, az OrtoProfil, az Oracler Marosvásárhely, a Sáromberki Református Egyházközség, Haba Katalin sáromberki vállalkozó és a sáromberki szülők egy csoportja támogatta.
Eredményhirdetés
Az öttagú zsűri (Barabási Enikő, Sükei Mária és Zongor Judit tanítónők, Borbély Lajos magyartanár) döntését az elnök, dr. Szilveszter László egyetemi adjunktus ismertette, aki megdicsérte a versenyzők és a felkészítő pedagógusok munkáját, majd észrevételeit, javaslatait osztotta meg a jelenlévőkkel. Két csapat jutott tovább a megyei döntőbe: a Marosvásárhelyi 7-es Számú Általános Iskolából érkezett Szóművesek (Dóczi-Keresztesi Anna, Kovács Bernadett, Tamási Csenge; felkészítő pedagógus Nagy Ilonka), és a Szász Adalbert Sportiskola Gepárdok csapata (Molnár Zsófia, Someşan Anetta, Pap László Tétény; felkészítő pedagógus Mátyás Emőke). A résztvevők díjakat, emléklapokat kaptak. Berekméri Edmond / Népújság (Marosvásárhely)