Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Nagybánya-Óvárosi Református Egyházközség
4 tétel
2006. augusztus 4.
„Miénk itt a tér” címmel Nagybányán több magyar szervezet először hirdet nagyszabású őszi közös rendezvényt, ez lesz a hónapok óta szervezkedő nagybányai ifjúsági kerekasztal első konkrét közös kezdeményezése. A háromnapos programsorozat a tervek szerint szeptember 22-24-én lesz. A nagybányai magyar ifjúsággal foglalkozó szervezetek régóta hiányolt összefogása megvalósul a Főtér Fesztivál tervével. A szervezők – a Fülemile Színjátszó Kör (Németh László Gimnázium), Gróf Teleki Sándor cserkészcsapat, Lendvay Márton Színjátszó Kör, Krisztus Király Római Katolikus Plébániatemplom ifjúsági köre, Medáliák Társasága (Németh László Gimnázium), Nagybányai Ifjúsági Szövetség (NISZ), Nagybányai Magyar Képzőművészek Társasága (NMKT), Németh László Gimnázium Diáktanácsa, Óvárosi IKE (az Óvárosi Református Egyházközösség ifjúsági keresztyén egyesülete), Schola Rivulina Énekkar (Szentháromság Római Katolikus Plébánia), Turul-Sas Lovagrend, Teleki Magyar Ház, Nagybányai Táncház, Újvárosi IKE (az Újvárosi Református Egyházközösség ifjúsági keresztyén egyesülete). /(déel): Miénk – lesz – itt a tér! = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), aug. 4./
2012. június 7.
Új kiáltó szó – a nagybányai és bányavidéki magyarságért! – ALÁÍRÁSGYŰJTÉS
Kós Károly „...Akkor megkérdék őtet: Te kicsoda vagy? Illyés vagy-e te? És monda: nem vagyok. Próféta vagy-e? És felele: nem vagyok.
Mondának azért neki: Kicsoda vagy tehát, hogy megtudjunk azoknak felelni, akik minket elküldöttek: mit mondasz magad felől?
És monda: Én kiáltó szó vagyok a pusztában!"
(János evangéliuma, 1, 21-23)
Mi mindannyian, jelen Kiáltvány aláírói – a nagybányai és bányavidéki magyarság sorsa iránt felelős egyházfők, közéleti és civil szereplők, pedagógusok – aggódással követjük annak az önfeladó magatartásnak és közgondolkodásnak a terjedését, amely most már létében fenyegeti közösségünket.
A betegség – amelynek évtizedes tünetei: a vegyesházasságok terjedése, az anyanyelvű oktatás elutasítása, az elvándorlás, a tiltakozás nélküli belesimulás a többségi nemzettestbe, az önmagunkkal szembeni igénytelenség és letargia – immár közösségünk legjobbjait is megfertőzte: ragályos kórként terjed értelmiségi köreinkben is.
1992-ben, húsz esztendővel ezelőtt, még több mint 25 ezer nagybányai vallotta magát magyarnak. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint már csak 14 ezer. Ez matematikailag is közel 50 százalékos fogyást jelent mindössze két évtized alatt. A kézzelfogható, megtapasztalható valóság azonban még ennél is ijesztőbb: még ezt a 14 ezer magyart sem találjuk sehol.
Rendezvényeken ugyanazokat az arcokat látjuk. Templomainkban alig köttetnek tiszta magyar házasságok, alig keresztelnek magyar gyermeket. Óvodáink többé-kevésbé megtelnek ugyan, de mire ezek a gyermekek első osztályba, középiskolába érnek, elszivárognak, eltűnnek valahol a repedező szülői öntudat és a román nyelvű oktatási rendszer hajszálerein. Gyermekeinknek inkább román anyanyelvű barátaik vannak. Társaságban idegen hangzású zenét hallgatnak, sokszor még egymás között, a családban sem használják anyanyelvüket s ebben nem egyszer mi, felnőttek vagyunk készséges cinkosok.
Hol vagytok nagybányai, bányavidéki magyarok?
A folyamatnak az értelmiségi szülők gyermekei is egyre gyakrabban esnek áldozatául. Félő, hogy az általuk mutatott negatív példa nyomán a következőkben minden eddiginél jobban felgyorsul az asszimiláció vidékünkön. Húsz éves felezési idővel számolva fél évszázad múltán már alig lesz magyar Nagybányán és a Bányavidéken.
De tiszta lehet-e vajon a lelkiismeretünk? Megtettünk-e vajon mindent a folyamat megállítása érdekében? Vagy magunknak sem valljuk be, de érveinkkel csak tehetetlenségünket álcázzuk, s magasra tartott kézzel valójában már rég megadtuk magunkat a Sorsnak?
Mi, akik ezt a Kiáltványt aláírtuk, úgy érezzük, nem mehetünk el a jelenség mellett szótlanul. Az erdélyi magyarság egyik legnagyobb gondolkodója, Kós Károly szellemét idézve kiáltjuk ismételten magunk is a jelszót: ébredjetek húszesztendős álmotokból! Nyissátok ki szemeiteket! Vegyétek észre a hibákat, tévedéseket! Elég a passzivitásból, a visszavonulásból, az önfeladásból! Építenünk kell!
A juhok, bár oktalan állatok, ha farkas fenyegeti a nyájat, magasra szegett szarvakkal veszik körbe bárányaikat az akol körül. Mi nem vagyunk oktalan állatok. S bár megfogyatkoztunk, még mindig többen vagyunk mint száz esztendővel ezelőtt. És sokkal többen vagyunk mint 4-500 esztendeje, amikor templomainkat, iskoláinkat, ezt a várost, így, ahogyan ma kinéz, elődeink megépítették. Ne hagyjuk elveszni! Ne hagyjuk el hűtlenül ezt az észak-erdélyi magyar várat, amelyben nagyszüleitek, dédszüleitek leélték életüket! Amelyben megszültek és felneveltek benneteket, és akár áldozatokat is hozva magyar embereknek neveltek benneteket, abban a reményben, hogy majd ük- és szépunokáik is magyarok lesznek. Nem kérünk tőletek sem többet! Ne szakítsatok múltatokkal, ne vessétek el magyarságotokat – ezt a szüleitek által reátok testált csodálatos örökséget…!
SZÜLŐK: ne engedjetek az „így jobban érvényesül gyermekünk” divatjának! Ne fosszátok meg őket az anyanyelvű oktatás lehetőségétől – mert ezzel a magyarnak maradás lehetőségét tagadjátok meg tőlük!
Nem kevesebb, hanem TÖBB az az ember, aki anyanyelvén tanul. Az idegen nyelvű iskola viszont idegen nyelvű baráti kört jelent, majd vegyes házasságokat. Minden „elengedett” gyermekkel egy magyar családot veszíthetünk el, egy több évszázados magyar közösségnek leszünk akaratlanul is könyörtelen felszámolói.
A rosszul értelmezett szabadság szellemében soha ne bízzátok gyermekeitekre a döntést. Ne feledjétek: ők még nem tudnak dönteni, a döntés mikéntjére nektek kell őket megtanítotok! Válasszatok számukra magyar iskolát, s ha gyermekeitek képességei többet kívánnak mint a helyi lehetőségek, jobbnál-jobb erdélyi magyar tanintézetek, kollégiumok várnak tárt kapukkal reájuk. Neveljétek legjobb tudásotok szerint magyarnak fiaitokat és lányaitokat, hogy majd unokáitok is magyarnak születhessenek!
FIATALOK: keressétek egymás társaságát! Keressetek magyar barátokat, magyar társakat! Igen, ez valamennyire zárkózott, önmagunk felé forduló életet jelent. De ne feledjétek: évszázadokon át ez a zárkózottság tartotta meg Erdély legértékesebb közösségeit! Útravalóul adjuk számotokra a törvényt: zárjatok ki magatokból minden idegent. Ne engedjetek közel a szívetekhez idegen nyelvet, idegen kultúrát, idegen barátot. Mert az idegen barátból könnyen lesz idegen szerető, s aki nem anyanyelvén vall először szerelmet, később nagy valószínűséggel választ az életre is más nemzet fiai közül társat magának. Ne áltassátok magatokat, hogy nektek ez így is menni fog. Nézzetek körül ismerőseitek között: vajon hány vegyesházasságból származtak magyar gyermekek, majd magyar unokák...?
Legyetek hűek szülőföldetekhez, a gyökerekhez, amelyek éltetnek benneteket! Olvassatok magyar könyveket, hallgassatok magyar zenét, ismerjétek a magyar történelmet! Legyetek büszkék arra, hogy magyarok vagytok, mert ez tesz benneteket sajátossá, egyedivé, ez különböztet meg benneteket mindenki mástól ezen a világon!
PEDAGÓGUSOK, az ezer esztendős magyar oktatás legnemesebb örökségeinek hordozói: nagy elődeitekhez hasonlóan tekintsétek missziónak, végtelen áldozattal járó hivatásnak munkátokat! Tudjuk, ezer teher van rajtatok. De muszáj az ezeregyediket is vállaitokra venni, muszáj még többet felmutatnotok, sokkal többet mint többségi társaitok, mert iskoláink is sokkal jobbak kell legyenek, mint a többségi nemzeté! A ti munkátok nem hivatalnok-munka: nem ismerhet pihenést, sem munkaidőt! Egyetlen felsőbb hatalom állhat meg előttetek, s ez az önmagatokkal szembeni igényesség, a minőség követelménye!
Legyetek példaképek: pontosabbak a legpontosabbaknál, fegyelmezettebbek a legfegyelmezettebbeknél! Legyetek igényesek – legfőképpen önmagatokkal szemben! Egyetlen tanóra sem maradhat el. Egyetlen lehetőséget sem szabad kihagynotok, ami vonzóbbá, színvonalasabbá teheti iskolátokat. S egyetlen gyermek kezét sem szabad elengednetek – sőt keresnetek kell, meg kell fognotok a felétek nyújtott, vagy éppen tőletek elforduló, benneteket eltaszító gyermek- és felnőttkezeket.
Ne tanítani, hanem nevelni akarjatok! Ne szabadosságra, hanem a szabadsággal való élésre tanítsátok meg diákjaitokat! Legyetek befogadóak, nyitottak mindenre, ami érték, de alku nélkül elutasítóak a felszínesség, az értéktelenség iránt! S mert ennek a magyarságában megrendült, öntudatában meggyengült, idegenhez hajló liliomszál-ifjúságnak szüksége van a nemzeti nevelésre, hát legyetek magyarok legfőképpen és mindenekelőtt!
Legyetek tökéletesek – mert nincs más választásotok! Nem ellenetek, hanem értetek is szól a kiáltó szó!
Nem köthetünk kompromisszumot. Nincsen semmi „de”. Öntudatos, kemény, erős és dacos, minőségi magyarokká kell lennünk! Egymásért felelős magyarokká.
Jelen kiáltvány megfogalmazását sok-sok vívódás kísérte, hogy kimondjuk-e azt, amit mindenki tud, de senki sem akar beszélni róla. A haldokló előtt kíméletességből gyakran elhallgatják betegségét. Mi azonban bízunk abban, hogy bár betegek vagyunk, képesek vagyunk a gyógyulásra. Képesek vagyunk arra, hogy összeszedjük magunkat, hogy megerősödjünk.
Ehhez azonban akarni kell. Túl kell lépni a fájdalmakon, a magyarságunk vállalásával járó személyes és családi konfliktusokon. Nemet kell tudnunk mondani az idegen társnak, az idegen iskolának, az idegen közösség csábításának. Nemet kell tudnunk mondani a letargiának, a közömbösségnek, az igénytelenségnek.
S elvárjuk, sokszorosan elvárjuk értelmiségünktől – lelkipásztoroktól, pedagógusoktól, vállalkozóktól, közéletünk fáklyavívőitől –, hogy mindezekben, mint egykor a falusi tanító, vagy kántor, hitet és bátorságot adó, az összetartásban is irányt mutató, biztos kapaszkodók legyenek mindannyiunk számára.
A fentiek alapján mi, jelen Kiáltvány aláírói, elsőrangú feladatnak tekintve az anyanyelvű oktatás és nemzeti nevelés minőségi javítását, vonzerejének növelését, kezdeményezzük egy BÁNYAVIDÉKI CIVIL ISKOLASZÉK létrehozását.
Az Iskolaszék feladata, hogy mint közösségünk élő lelkiismerete és érdekeinek megfogalmazója, őrködjön az oktatás minőségén, hatást gyakoroljon a bányavidéki magyar oktatási intézményekre, tagozatokra és csoportokra, stratégiákat dolgozzon ki, biztosítsa a párbeszédet és információcserét, s oktatási intézményeinkkel együttműködve egységes irányt, vonzó szellemiséget és színvonalat szabjon és alkalmazzon. Az Iskolaszék tagjainak legitimitását a mögöttük álló társadalmi szervezetek, oktatási, egyházi vagy világi intézmények biztosítják.
Kós Károly szavaival búcsúzva: az lesz a mienk, amit ki tudunk küzdeni magunknak. A bátraknak kiáltunk hát, a cselekedni akaróknak, a kötelességtudóknak, az előrenézőknek. Mert az Élet nem vár, az Élet rohan.
S hinni akarjuk, hogy nem leszünk pusztában kiáltó szó csupán...
2012. május 31-én.
Eddigi aláírók:
VARGA KÁROLY
Nagybányai Református Egyházmegye
LIEB JÓZSEF
Szentháromság Római-katolikus Plébánia
BAK LÁSZLÓ
Nagybánya-óvárosi Református Gyülekezet
TASNÁDI ANDRÁS-ZSOLT
Nagybánya-újvárosi Református Gyülekezet
LUDESCHER ISTVÁN
Romániai Magyar Demokrata Szövetség, Nagybánya központú területi szervezet
HUPKA FÉLIX
Erdélyi Magyar Néppárt Máramaros megyei szervezet
SZANISZLÓ JÓZSEF
Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Máramaros megyei szervezet
VÁRADI ENIKŐ
Iskoláinkért Gyermekeinkért Egyesület
VIDA NOÉMI
Németh László Alapítvány
NAGY-JENEI ZOLTÁN
Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Máramaros megye, Turul-Sas Hagyományőrző Egyesület
DÁVID LAJOS
Teleki Magyar Ház Társaság, EMKE
MARKÓ HAJNAL
Gróf Teleki Sándor cserkészcsapat, Nagybányai Táncház, Teleki Magyar Ház
APJOK NORBERT
Nagybánya Területi Ifjúsági Egyeztető Tanács
PINTÉR ZSOLT
Virtuális Nagybánya Egyesület – Nagybánya.ro. Erdély.ma
2012. július 2.
A magyar dal és a falu ünnepe
A Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD), az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) június 30-án rendezte meg Tordaszentlászlón a XIII. Szent László-napi kórustalálkozót. A református templomban megtartott reggeli istentiszteleten Sikó Csabáné Győrfi Piroska kolozsi lelkipásztor hirdetett igét. Majd a kórusok kivonultak a templomkertbe, ahol a helyi fúvószenekar eljátszotta a székely himnuszt. Az ünnepi beszédek után az énekkarok koszorút helyezhettek el a templomkertben ezelőtt húsz évvel felállított Szent László-szobornál. A Tóth Guttman Emese dalosszövetségi elnök által vezényelt közös éneklés után az énekkarok végigjárták a községközpontot, majd a helyi kultúrotthonban 19 énekkar lépett fel.
Gyönyörű napos idő fogadta a XXIII. Szent László-napi kórustalálkozó résztvevőit Tordaszentlászlón, június 30-án. Sikó Csabáné Győrfi Piroska vendég lelkipásztor igehirdeté- sének középpontjában a 147. zsoltár állt. – Ajándék minden olyan nap, amelyet Isten házában kezdhetünk őt dicsérve énekkel és imával – mondta a lelkipásztor. Balázs Attila helybéli református pap is arra kérte a jelenlevő kórustagokat, hogy azon a napon is Istent dicsőítsék énekükkel. Szőke Zoltán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) helyi elnöke azt kívánta: a dalostestvérek énekléskor érezzék az Istentől kapott szeretetet, amely összeköt és megerősít.
Az istentisztelet után a jelenlevők a templomkertbe ezelőtt húsz évvel felállított Szent László-szobor köré gyűltek. A Gombár Levente által dirigált helyi fúvószenekar játéka után Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke, parlamenti képviselő beszédében azt kívánta: a kórusok énekét hassa át a szeretet és az egység. Ezt követően Gebe Szilárd Arany János-verset szavalt.
Dáné Tibor Kálmán országos EMKE-elnök beszédében Kodály Zoltánt idézte, miszerint újjáépítéskor mindig ragaszkodjunk hagyományainkhoz. – Kisebbségi létünkben gyakran kell újjáépíteni a nemzetet, identitásunkat. Ezért számunkra létkérdés a hagyományok megőrzése, tiszteletben tartása. A közös éneklés csodákat művel – figyelmeztetett Dáné, majd csodának nevezte azt, hogy Tordaszentlászlón már huszonharmadik alkalommal szervezik meg a kórustalálkozót.
Boldizsár-Zeyk Imre, az RMDSZ helyi elnöke arra emlékeztette a jelenlevőket, hogy a falu névadóját 820 évvel ezelőtt, 1112. június 27-én avatta szentté III. Celestin pápa. Szent László mellszobrát (Sánta Csaba alkotását) pedig pontosan húsz évvel ezelőtt, 1992. júniusában avatták fel a templomkertben.
Ünnep van tehát, a magyar dal és a falu ünnepe. A kórustalálkozó alkalmával egy napra a magyar nyelvterület 19 kórusa áll a szép magyar ének, zenei anyanyelvünk, továbbá a nemzeti és az egyetemes kultúra szolgálatában – hangsúlyozta Boldizsár-Zeyk Imre, majd köszönetet mondott Tordaszentlászló, Magyarfenes és Magyarléta polgárainak azért, hogy az elkövetkező négy esztendőben is magyar polgármestere és alpolgámestere lesz a községnek, amelynek tanácsában megmaradt a magyar többség.
Tóth-Guttman Emese, a dalosszövetség elnöke dirigálásával a kórusok előadták a Szózatot, majd a hagyományhoz hűen végigjárták a falut, ezt követően pedig a helyi művelődési házban léptek fel.
Először a házigazda énekkar lépett színpadra (karnagy: Balázs Ágnes), majd a tordai Magyar Dalkör (karnagy: Balázs Győző Balázs), a székelykeresztúri református egyházközség énekkara (karnagy: Kis Vilmos), a nagyenyedi református egyház vegyeskara (karnagy: Basa Annamária), a nagyenyedi egyházmegye lelkészkórusa (karnagy: Fórika Éva), a buzásbesenyői és kerelőszentpáli vegyeskar (karnagy: Szakács Zoltán), az Alla Breve székelyudvarhelyi vegyeskar (karnagy: Kovács László, zongorán kísért Tifán Etelka), az aranyosegerbegyi gyermekkar (karnagy: Balázs Győző Balázs), a magyarfenesi vegyeskar (karnagy: Tóth-Guttman Emese), a marosújvári vegyeskar (karnagy: Fórika Éva), a nagybányai óvárosi református egyházközség vegyeskara (karnagy: Nagy-Dali Emese), a székelykocsárdi Kochárda nőikar (karnagy: Basa Annamária), a magyarlapádi református egyházközség kórusa (karnagy: Borbándi András), a kolozsvári Bethlen Gábor Református Földész dalkör (karnagy: Adorjáni Júlia Katalin), az aranyosegerbegyi Árvalányhaj vegyeskar (karnagy: Balázs Győző Balázs), Kolozsvár-Alsóvárosi református vegyeskar (karnagy: Bak Éva és Adorjáni Júlia Katalin), a Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kamarakórusa (karnagy: Bedő Ágnes), a koltói kamarakórus és a nagybányai Teleki Magyar Ház kórusa (karnagy: Fülöp Gábor).
A kórusok repertoárján főleg XX. századi magyar (erdélyi és anyaországi) szerzők vallásos és világi tárgyú művei szerepeltek, de hallottunk az egyetemes zeneirodalom alkotóinak kórusaiból és a könnyűzene műfajához közel álló ismertebb darabokat is.
A több mint öt órán át tartó kórushangverseny után Guttman Mihály, a dalosszövetség tiszteletbeli elnöke beszédében Kodályt idézte: – Az emberiség boldogabb lesz, ha megtanul a zenével méltóképp élni. Eképpen elmondhatjuk, hogy nem éltünk hiába. Örömmel tölt el az, hogy 23 év után is minden évben új kórusok jönnek el erre a találkozóra – mondta.
Szőke Zoltán, EMKE-elnöki minőségében a színpadra szólította a fellépő énekkarok karmestereit és zászlótartóit, akiknek emléklapot, zászlószalagot és Szenczi Molnár Albertet ábrázoló emlékplakettet (Suba László tordai szobrász alkotása) adott át.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2017. június 26.
Szép énekszó múzsájának szólt a dal
Sikeres volt a XXVIII. Tordaszentlászlói Kórustalálkozó
Tizenkét együttest hallgathattunk meg a XXVIII. Tordaszentlászlói Kórustalálkozón. A jó hangulatú ünnepségen Kodály Zoltán (1882-1967) születésének 135., illetve halálának 50. évfordulója, Szent László király trónralépésének 940. és szentté avatásának 825. évfordulója, és nem utolsósorban az erdélyi származású és közel másfél évtizede Magyarországon élő zeneszerző, Birtalan József közelgő 90. születésnapja előtt tisztelegtünk. Igét hirdetett Balázs Attila tordaszentlászlói református lelkipásztor. A kultúrházban megtartott kórustalálkozón a fellépő énekkarok sok szép Kodály-kórusművet énekeltek, emellett az egyetemes és kortárs zeneirodalom alkotásai is felcsendültek. A fellépők és a szervezők örömmel hallgatták meg egymás műsorát, és azzal a jóleső érzéssel távozhattak, hogy Erdélyben még mindig vannak lelkes énekkarok és énekesek, akik éltetik a szép énekszó múzsáját.
A XXVIII. Tordaszentlászlói Kórustalálkozó a református templomban megtartott istentisztelettel kezdődött. Balázs Attila helyi református lekipásztor szerint, ha  megtapasztaljuk   Isten kegyelmét és áldását, akkor a létrejött Isten-élmény arra sarkallja az embereket, hogy Istent dicsőítsék. – Isten dicsérete alázatot is feltételez.  Isten dicsőítése énekkel is történhet, az énekléssel pedig együtt jár az öröm. Legyen a mai találkozás és együtténeklés az Isten-dicsőítés része, fejezzük ki Istennek iránta érzett hálánkat és örömünket, részesedjünk egymás örömében! – buzdított Balázs Attila református lelkipásztor. Szőke Zoltán nyugalmazott református lelkész arról szólt a jelenlevőknek, hogy a kórustalálkozók által Isten dicsőségét és embertársaink javát egyaránt szolgálják.
– Ünnep a mai nap: a nemzet, a falu, a magyar dal és kultúra ünnepe. Itt, Szent László királyunk szobra előtt állva a magyar nyelvterület tizenkét dalárdája által csendül a szép magyar ének – közölte Bodizsár Zeyk Imre nyugalmazott tanár, a kórustalálkozó egyik főszervezője, az istentisztelet után, a templomkertben, a Szent László szobor körül felsorakozott kórusoknak.
Széman Péter, az EMKE országos elnöke Erdély legjelentősebb seregszemléjének nevezte a tordaszentlászlói kórustalálkozót. – A lényeg most a találkozás és az együtténeklés. Kultúránk továbbvitele fontos feladat. Az EMKE mindig támogatta a dalárdák, kórusok megalakulását – mondta Széman. A templomkertben a közös éneklés során fellépett a helyi fúvószenekar is, és szavalt Enyedi Tamás.
A szép, napos idő lehetővé tette, hogy az énekkarok végigsétáljanak a falu utcáin, majd a helyi kultúrházban Enyedi Tamás  RMDSZ-es megyei tanácsos elmondta: már gyerekkorától kezdve bekapcsolódott a kórustalálkozó  szervezésébe. Tóth-Guttman Emese, a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) elnöke felelevenítette azt, hogy a kórustalálkozó ötletgazdája édesapja, Guttman Mihály (1926-2013) karnagy  volt.
A fellépő együttesek a következők voltak: tordaszentlászlói énekkar (karnagy: Balázs Ágnes), temesvári Új Ezredév Református Központ kórusa (karnagy: Szabó Gabriella), ma­gyar­fenesi vegyeskar (karnagy: Tóth-Guttman Emese), szilágy­perecseni református énekkar (karnagy: Józsa István), a magyarországi mezőkeresztesi kamarakórus (karnagy: Birtalan Judit), a kolozsvári földészek Bethlen Gábor Dalköre (karnagy: Adorjáni Júlia Katalin), szilágyperecseni Citera Együttes (vezető: Gáspár Attila), a Kolozsvár-Alsóvárosi refor­má­tus egyházközség ve­gyeskara (kar­nagy: Adorjáni Júlia Katalin), a Nagybánya-Óvárosi református egyházközség vegyeskara (karnagy: Nagy Emese), a nagyenyedi református egyházközség vegyeskara és a Kochárda nőikar összevont kórusa (karnagy: Basa Anna Mária),  a magyarkapusi vegyeskar (karnagy: Jenei Tünde) és a magyarországi Meglepetés énekegyüttes (vezető: Rózsa Zoltán).   A kórustalálkozó záró eseménye  az volt, amikor Szőke Zoltán nyugalmazott tiszteletestől a karnagyok átvehették a zászlószalagot, a Szent Lászlót ábrázoló agyagplakettet (Suba László tordai képzőművész alkotását) és a jelenlétet tanúsító emléklapot.
Ezt követően Kalotaszegről, a tordaszentlászlói kórusmozgalomról szóló kisebb kiadványokat ismertették.
Az együttesek többsége nagyon jól teljesített. A tiszta intonáció mellett emeljük ki a muzikális előadásmódot, a zenei dinamikai jelzések betartását, az érthető szövegmondást. A kortárs zeneszerzők alkotásait – így Birtalan József népdalfeldolgozásait – hallgatva nem csak a kórusművek esztétikai értékéről győződhettünk meg, hanem arról is, hogy milyen közérthetőek, könnyen leénekelhetőek ezek a dalok. A mezőkeresztesi énekkart – amelyet a település polgármestere, Majoros János is elkísért erdélyi kiszállására – még egyszer meghallgathattam a kórustalálkozót követő napon, vasárnap, amikor a Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség templomában a délelőtti istentisztelet után léptek fel.  A kamarakórus szép teljesítménye – amely jórészt az erdélyi származású karnagynak, Birtalan Juditnak is köszönhető – még jobban megerősítette a karéneklés, azaz a  szép énekszó múzsája iránti elköteleződés fontosságát.  Szabadság (Kolozsvár)