Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Nagybányai Művészeti Líceum
5 tétel
2004. június 18.
A 75 éves Dudás Gyula festőművész a vele készült beszélgetésben kifejtette, hogy most is megkínlódik egy-egy alkotásért. Nagybányán a Művészeti Iskolában 32 évig tanított, hajdani tanítványai már alkotóművészek, ez számára nagy elégtétel. Dudás Gyula eljár alkotótáborokba. /Dávid Lajos: Ma is megkínlódom egy-egy alkotásért... Beszélgetés Dudás Gyula festőművésszel. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jún. 18./
2011. szeptember 2.
Paulovics László íróportréi
A Kolozsvári Társaság Stúdium Könyvkiadója ERDÉLYI MAGYAR ÍRÓK címmel Paulovics László íróportréival, irodalmi válogatással, Balázs Imre József bevezető esszéjével, 2011-ben megjelentetett egy 218 oldalas könyvet, amelyet a Kolozsvári Magyar Napok alkalmával mutattak be hivatalosan. Kolozsváron.
Kántor Lajos a társaság felkent elnöke az esemény alkalmával elmondta: Az alapötlet elindítója tulajdonképpen Paulovics László festőművész- grafikus volt, aki hosszú évek szorgalmas munkájával 45, hazánkban élő író- költő portréját rajzolta meg. A Paulovics által megörökített alkotók mindenike munkásságával bizonyította azt a hivatás tudatot, amely valamennyire jellemző volt. A munkák egy része képek alapján fogalmazódott meg. Például Apáczai Csere Jánosról (Apáca 1625- 1659) fénykép nem készülhetett, sőt, amint az alkotást nézzük, még rajz sem. De ez az alkotó művészt nem zavarta. Ő bizonyos esetekben azt a szellemi hatást próbálta grafika erejével a néző elő tárni, ami az alanya szellemi hagyatékéból az utókor számára maradandó. Ez még többször ismétlődik más- más hangsúllyal és művészi erővel. Paulovics művészi erejére jellemző az a mély meggyőződés, amivel a megörökítendő egyén belső művészi hitvallását igyekszik minél egyénibb módon megközelíteni. Ennek érdekében mindenik alanyát lelkiismeretesen tanulmányozta, bizonyítják azok az idézetek, melyeket a képbe komponál. A kép és szöveg összecsengése eredményezi az egyéni Paulovicsi mondanivalót.
Eredményezvén egy egyedi művészi élményt, ahol a szellem és a külső tulajdonképpen egy célt szolgál, azt a gondolkodást, amit az egyén vallott. Ez a belső, egyesek számára láthatatlan, erény válik grafikai megfogalmazásban olyan szuggesztív mondanivalóvá, amely látogatók sokasságát vonzza a Kolozsvári Társaság állandó kiállítási termébe. Ennek is köszönhető az a sok középiskolás, aki a falakról letekintő alkotásokat nézi, ismerkedve a tankönyvekből már ismert személyek Paulovics által megalkotott, művészi értéket képviselő munkáival.
Akiknek a sors megadta azok, ismervén az ihletadó modelleket, meggyőződhet arról, hogy mennyire érzékeny művész Paulovics László. Munkáiban érzékeltetni tudja a zseni egyéniségének olyan jellemzőit, amit csak nagyon nagy művészek tudnak a nagyközönség számára megfogalmazni.
A kötetet szerkesztette Horváth Andor és Salat Csilla. A szövegek válogatásában és szerkesztésében közreműködött Kántor Lajos.
A kötete befejező esszéjéből Salat Csilla egyik gondolat sorát idézném: „Az antológiát azoknak szánjuk, akik megszeretik az irodalmat, és akiket érdekel az író személye is. A kötetben látható íróportrék közelebb hozzák az olvasóhoz, a tanulóhoz a már ismerős vagy még ismeretlen (netán elfeledett) arcokat: a képeket kísérő szöveg- válogatás pedig, irodalmi körkép a városról (többnyire Kolozsvárról) és a szülőföldről.”
Befejezésül egy vallomás. Szívem szerint mind a 45 portrét közölném. De ha csak egy vagy két képet közlünk, akkor az igazságtalanság, lenne, a többivel szembe. Mivel mindenik alkotás a maga nemében unikum.
Ajánlanám a zsebre méretezett könyvet, melynek grafikai arculatát és műszaki szerkesztését Matei László végezte, a képeket László Miklós reprózta a Kolozsvári Társaságnál meg lehet találni.
Egyébként Paulovics Lászlónak mintegy 70 egyéni tárlata volt, és számos csoportos tárlaton szerepelt.
1937. augusztus 15. Szatmárnémetiben született. 1955 -ben nagybányai Művészeti Középiskolát végzi el. Marosvásárhelyre kerül, innét a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára kerül és 1961-ben államvizsgázik. 1961-1964 – Nagybányán Városi Múzeum munkatársa, majd Nagybányai Színházház tervezője. 1964- 1985. között a Szatmári Északi Színház díszlet és jelmeztervezője. 1985 – nyarán elhagyta Romániát.
1985 – Németországban él, kezdetben Münchenben, majd Iserlohn-ban lelt otthonra. Majd Magyarországon Szentendrén telepszik le. Ahol műterme is van.
2005 – a Szatmárnémetiben működő Szent-Györgyi Albert Társaság tiszteletbeli tagja.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro
A Kolozsvári Társaság Stúdium Könyvkiadója ERDÉLYI MAGYAR ÍRÓK címmel Paulovics László íróportréival, irodalmi válogatással, Balázs Imre József bevezető esszéjével, 2011-ben megjelentetett egy 218 oldalas könyvet, amelyet a Kolozsvári Magyar Napok alkalmával mutattak be hivatalosan. Kolozsváron.
Kántor Lajos a társaság felkent elnöke az esemény alkalmával elmondta: Az alapötlet elindítója tulajdonképpen Paulovics László festőművész- grafikus volt, aki hosszú évek szorgalmas munkájával 45, hazánkban élő író- költő portréját rajzolta meg. A Paulovics által megörökített alkotók mindenike munkásságával bizonyította azt a hivatás tudatot, amely valamennyire jellemző volt. A munkák egy része képek alapján fogalmazódott meg. Például Apáczai Csere Jánosról (Apáca 1625- 1659) fénykép nem készülhetett, sőt, amint az alkotást nézzük, még rajz sem. De ez az alkotó művészt nem zavarta. Ő bizonyos esetekben azt a szellemi hatást próbálta grafika erejével a néző elő tárni, ami az alanya szellemi hagyatékéból az utókor számára maradandó. Ez még többször ismétlődik más- más hangsúllyal és művészi erővel. Paulovics művészi erejére jellemző az a mély meggyőződés, amivel a megörökítendő egyén belső művészi hitvallását igyekszik minél egyénibb módon megközelíteni. Ennek érdekében mindenik alanyát lelkiismeretesen tanulmányozta, bizonyítják azok az idézetek, melyeket a képbe komponál. A kép és szöveg összecsengése eredményezi az egyéni Paulovicsi mondanivalót.
Eredményezvén egy egyedi művészi élményt, ahol a szellem és a külső tulajdonképpen egy célt szolgál, azt a gondolkodást, amit az egyén vallott. Ez a belső, egyesek számára láthatatlan, erény válik grafikai megfogalmazásban olyan szuggesztív mondanivalóvá, amely látogatók sokasságát vonzza a Kolozsvári Társaság állandó kiállítási termébe. Ennek is köszönhető az a sok középiskolás, aki a falakról letekintő alkotásokat nézi, ismerkedve a tankönyvekből már ismert személyek Paulovics által megalkotott, művészi értéket képviselő munkáival.
Akiknek a sors megadta azok, ismervén az ihletadó modelleket, meggyőződhet arról, hogy mennyire érzékeny művész Paulovics László. Munkáiban érzékeltetni tudja a zseni egyéniségének olyan jellemzőit, amit csak nagyon nagy művészek tudnak a nagyközönség számára megfogalmazni.
A kötetet szerkesztette Horváth Andor és Salat Csilla. A szövegek válogatásában és szerkesztésében közreműködött Kántor Lajos.
A kötete befejező esszéjéből Salat Csilla egyik gondolat sorát idézném: „Az antológiát azoknak szánjuk, akik megszeretik az irodalmat, és akiket érdekel az író személye is. A kötetben látható íróportrék közelebb hozzák az olvasóhoz, a tanulóhoz a már ismerős vagy még ismeretlen (netán elfeledett) arcokat: a képeket kísérő szöveg- válogatás pedig, irodalmi körkép a városról (többnyire Kolozsvárról) és a szülőföldről.”
Befejezésül egy vallomás. Szívem szerint mind a 45 portrét közölném. De ha csak egy vagy két képet közlünk, akkor az igazságtalanság, lenne, a többivel szembe. Mivel mindenik alkotás a maga nemében unikum.
Ajánlanám a zsebre méretezett könyvet, melynek grafikai arculatát és műszaki szerkesztését Matei László végezte, a képeket László Miklós reprózta a Kolozsvári Társaságnál meg lehet találni.
Egyébként Paulovics Lászlónak mintegy 70 egyéni tárlata volt, és számos csoportos tárlaton szerepelt.
1937. augusztus 15. Szatmárnémetiben született. 1955 -ben nagybányai Művészeti Középiskolát végzi el. Marosvásárhelyre kerül, innét a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára kerül és 1961-ben államvizsgázik. 1961-1964 – Nagybányán Városi Múzeum munkatársa, majd Nagybányai Színházház tervezője. 1964- 1985. között a Szatmári Északi Színház díszlet és jelmeztervezője. 1985 – nyarán elhagyta Romániát.
1985 – Németországban él, kezdetben Münchenben, majd Iserlohn-ban lelt otthonra. Majd Magyarországon Szentendrén telepszik le. Ahol műterme is van.
2005 – a Szatmárnémetiben működő Szent-Györgyi Albert Társaság tiszteletbeli tagja.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro
2013. március 28.
Erdélyiek vendégtárlata Budapesten
Negyvennyolc romániai kortárs képzőművész állítja ki mától félszáznál több munkáját – festményt, grafikát, kisplasztikát – Erdélyi művészet és szellemiség címmel a Budapesti Román Kulturális Intézetben. A kiállító román és magyar művészek, köztük festők, szobrászok, grafikusok, valamennyien képzőművészeti egyetemet végeztek.
Valamennyien a Romániai Képzőművészek Szövetségének bukaresti, brassói, temesvári, nagyszebeni, brăilai, neamţi, hargitai, jászvásári, kolozsvári, illetve nagybányai fiókintézeteinek tagjai, akiknek munkásságát több belföldi és külföldi művészeti szalon és fesztivál díjazta.
A kiállításon kiemelt helyet foglalnak el Silvia Onişa és Traian Brădean alkotásai, mindketten a román kortárs képzőművészet kiemelkedő mesterei voltak művészetpedagógiai munkássággal, ugyanakkor jelentős szerepet játszottak a nagybányai és bukaresti, sőt az országos művészeti élet szakmaiságának megalapozásában és fejlődésében. Silvia Onişa (1947–2011) a máramarosi Borsán fiatal tehetségeknek alkotóműhelyt alapított, onnan a nagybányai Művészeti Gimnáziumba irányította őket. Traian Brădean (1927–2013) festőművész 1956-ban diplomázott Bukarestben, a képzőművészeti egyetemen. Munkásságát magas állami és szakmai kitüntetésekkel ismerték el.
A kiállító romániai művészek között hét magyar is van: Kovács Géza marosvásárhelyi festő, szobrász, Domokos Ágnes marosvásárhelyi festő, Dutkay Dorina nagyszebeni ikonfestő, Ferencz Ágnes brassói festő, Rosinecz László ugyancsak brassói festő, Miklós János biharpüspöki festő és Szentkirályi Dana brassói üvegfestő. A tárlatot a brassói Transilvania Galéria vitte el Budapestre, ahol április 29-éig lesz látható.
Krónika (Kolozsvár),
Negyvennyolc romániai kortárs képzőművész állítja ki mától félszáznál több munkáját – festményt, grafikát, kisplasztikát – Erdélyi művészet és szellemiség címmel a Budapesti Román Kulturális Intézetben. A kiállító román és magyar művészek, köztük festők, szobrászok, grafikusok, valamennyien képzőművészeti egyetemet végeztek.
Valamennyien a Romániai Képzőművészek Szövetségének bukaresti, brassói, temesvári, nagyszebeni, brăilai, neamţi, hargitai, jászvásári, kolozsvári, illetve nagybányai fiókintézeteinek tagjai, akiknek munkásságát több belföldi és külföldi művészeti szalon és fesztivál díjazta.
A kiállításon kiemelt helyet foglalnak el Silvia Onişa és Traian Brădean alkotásai, mindketten a román kortárs képzőművészet kiemelkedő mesterei voltak művészetpedagógiai munkássággal, ugyanakkor jelentős szerepet játszottak a nagybányai és bukaresti, sőt az országos művészeti élet szakmaiságának megalapozásában és fejlődésében. Silvia Onişa (1947–2011) a máramarosi Borsán fiatal tehetségeknek alkotóműhelyt alapított, onnan a nagybányai Művészeti Gimnáziumba irányította őket. Traian Brădean (1927–2013) festőművész 1956-ban diplomázott Bukarestben, a képzőművészeti egyetemen. Munkásságát magas állami és szakmai kitüntetésekkel ismerték el.
A kiállító romániai művészek között hét magyar is van: Kovács Géza marosvásárhelyi festő, szobrász, Domokos Ágnes marosvásárhelyi festő, Dutkay Dorina nagyszebeni ikonfestő, Ferencz Ágnes brassói festő, Rosinecz László ugyancsak brassói festő, Miklós János biharpüspöki festő és Szentkirályi Dana brassói üvegfestő. A tárlatot a brassói Transilvania Galéria vitte el Budapestre, ahol április 29-éig lesz látható.
Krónika (Kolozsvár),
2015. október 22.
86 éves korában elhunyt Dudás Gyula festőművész
Megdöbbenéssel fogadtuk a hírt, hogy Dudás Gyula nincs többé. Bár tudtuk, hogy a festőművész egészségi állapota az utóbbi hónapokban sokat romlott, nehezünkre esett elfogadni a könyörtelen valóságot: a selymesen lágy pasztell színeket felvonultató vásznat durva, fekete ecsetvonással rondította el a halál.
Ezentúl hiába várjuk Gyula bácsit a szerkesztőségbe, hogy kellemes lényével, szellemes mondataival és anekdotába illő történeteivel felüdülést csempésszen szürke hétköznapjainkba. Soha többé nem kérdezheti meg tőlem csillogó szemekkel, hogy: Attila, mi újság Szinérváralján? Mint ahogy már jó pár éve azt sem kérdezhette meg tőlem, hogy mit csinál, hogy van a poklot és a mennyországot megjárt Pákey-házaspár - akikhez annak idején sokszor kijárt a Szinér-parti kisvárosba -, mivel már ők is örök álmukat alusszák a református temetőben.
Amolyan házi festőművészünk volt Ő, ha szabad - persze, minden perojatív tartalmától, értelmétől megfosztva - ezt a kifejezést használni. Mindig szívesen láttuk, s szerintem Ő is mindig szívesen látogatott meg minket, ha tehette. Amikor kellett, a maga nemes módján segített: képet ajánlott fel a szerkesztőség megsegítésére. De nem csak az Új Szót árasztotta el nagylelkűségével. Nagyszerűen együttműködött a Teleki Magyar Házzal, a nagybányai és környékbeli oktatási intézményekkel, egyházakkal, mindenkivel, akinek szüksége volt Gyula bácsira, illetve az Ő szaktudására. Emlékszem, néhány évvel ezelőtt a váraljai diákok egy vetélkedő kapcsán keresték fel a művész urat, aki készségesen állt az ifjak rendelkezésére, s ennek a találkozásnak az élménye örök nyomot hagyott bennük.
Csodáltuk Gyula bácsi korát meghazudtoló munkabíró képességét. Táborból táborba járt, mindenhol szívesen látták a szervezők, s nem csupán azért, mert mesterien bánt az ecsettel, hanem azért is, mert rendkívül kellemes, szerény ember volt. Biztos vagyok benne, hogy ezek a festőtáborok is sokkal szürkébbek lesznek nélküle, s pályatársai lelkére is rátelepszik a hiányérzet.
Dudás Gyula keramikus és festőművész 1929. május 24-én született Maroshévízen (Topliþa). 1943 és 1945 között végezte el a nagyenyedi tanítóképzőt, majd 1953-58-ban a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolát. Kádár Tibor és Mohi Sándor volt a mestere.
1958-tól Nagybányán telepedett le, ahol egyik alapítója volt az abban az esztendőben alakult Zene- és Képzőművészeti Líceumnak. 1990-ig volt e tanintézmény rajztanára. Olajfestményei csendéletek, tájképek (főként nagybányai városi tájak), enteriőrök. Készített használati és díszítőkerámiát is.
Egyéni kiállításai: 1966, 1969, 1986 - Művészeti Galéria, Nagybánya; 1969 - Szatmárnémeti, Nagyvárad; 1976 - Gyergyószentmiklós (Gyerkó Máriával); 1980 - Új Élet Galéria, Marosvásárhely; 1991 - Szatmárnémeti; 1992 - Nagybánya; 1995 - Nagybánya; 1999 - Erdélyi Ház, Nagybánya; 2000 - (Bitay Zoltánnal), Zebegény; 2002 - (Bitay Zoltánnal), Zebegény; Kinizsi Galéria, Debrecen; 2003 - (Bitay Zoltánnal), Magyarok Háza, Budapest; Gy. Szabó Béla Galéria, Kolozsvár; 2004 - Teleki Magyar Ház, Nagybánya; 2005 - Maroshévíz; Tarisznyás Márton Múzeum, Gyergyószentmiklós; Testvérmúzsák Galéria, Pomáz; 2009 - Teleki Magyar Ház, Nagybánya.
Válogatott csoportos kiállítások: 1996 - Barabás Miklós Céh kiállítása, Bethlen Kata Diakóniai Központ, Kolozsvár; 1999 - 20 éves a Hortobágyi Alkotótábor, Hatvan; 2001 - Határok nélkül, Vármegye Galéria, Budapest; 2002 - „Felezőidő” - Romániai magyar művészet 1965-75, Ernst Múzeum, Budapest; Magyar Képzőművészek kiállítása, Stockholm; 2003 - Határok nélkül, Vármegye Galéria, Budapest; A nagybányai régi iskola és kortárs művészek kiállítása, Művészetmalom, Szentendre; 2004 - Nagybányai Magyar Képzőművészek Társaságának kiállítása, Gy. Szabó Béla Galéria, Kolozsvár; Kriterion Galéria, Csíkszereda; 2005 - Nagybányai Tavaszi Tárlat, Teleki Magyar Ház, Nagybánya; 2006 - Lakiteleki Őszi Alkotótábor kiállítása, Lakitelek; Magyar Képzőművészek kiállítása, Stockholm; 2007 - Magyar művészek - magyar művészet Erdélyben, Vármegye Galéria, Budapest; 2008 - III. Nagybányai-Kecskeméti festőiskola alkotótábor kiállítása, Lakitelek; 2009 - A Barabás Miklós Céh 80 éves jubileumi tárlata, Gyárfás Jenő Képtár, Sepsiszentgyörgy; 2010 - Kapcsolat 2010, Nagybánya; Bugaci Alkotótábor kiállítása, Bugac, 2011 - Nagybányai művészek kiállítása, Hódmezővásárhely.
Dudás Gyula szinte élete utolsó pillanatáig alkotott, aktívan kapcsolódva be a művészeti élet eseményeinek az alakításába. Alig két hete például Bugacon volt alkotótáborban.
Nyugodj békében, Gyula bácsi!
(Tamási Attila - Bányavidéki Új Szó)
nagybanya.ro/hirek
Megdöbbenéssel fogadtuk a hírt, hogy Dudás Gyula nincs többé. Bár tudtuk, hogy a festőművész egészségi állapota az utóbbi hónapokban sokat romlott, nehezünkre esett elfogadni a könyörtelen valóságot: a selymesen lágy pasztell színeket felvonultató vásznat durva, fekete ecsetvonással rondította el a halál.
Ezentúl hiába várjuk Gyula bácsit a szerkesztőségbe, hogy kellemes lényével, szellemes mondataival és anekdotába illő történeteivel felüdülést csempésszen szürke hétköznapjainkba. Soha többé nem kérdezheti meg tőlem csillogó szemekkel, hogy: Attila, mi újság Szinérváralján? Mint ahogy már jó pár éve azt sem kérdezhette meg tőlem, hogy mit csinál, hogy van a poklot és a mennyországot megjárt Pákey-házaspár - akikhez annak idején sokszor kijárt a Szinér-parti kisvárosba -, mivel már ők is örök álmukat alusszák a református temetőben.
Amolyan házi festőművészünk volt Ő, ha szabad - persze, minden perojatív tartalmától, értelmétől megfosztva - ezt a kifejezést használni. Mindig szívesen láttuk, s szerintem Ő is mindig szívesen látogatott meg minket, ha tehette. Amikor kellett, a maga nemes módján segített: képet ajánlott fel a szerkesztőség megsegítésére. De nem csak az Új Szót árasztotta el nagylelkűségével. Nagyszerűen együttműködött a Teleki Magyar Házzal, a nagybányai és környékbeli oktatási intézményekkel, egyházakkal, mindenkivel, akinek szüksége volt Gyula bácsira, illetve az Ő szaktudására. Emlékszem, néhány évvel ezelőtt a váraljai diákok egy vetélkedő kapcsán keresték fel a művész urat, aki készségesen állt az ifjak rendelkezésére, s ennek a találkozásnak az élménye örök nyomot hagyott bennük.
Csodáltuk Gyula bácsi korát meghazudtoló munkabíró képességét. Táborból táborba járt, mindenhol szívesen látták a szervezők, s nem csupán azért, mert mesterien bánt az ecsettel, hanem azért is, mert rendkívül kellemes, szerény ember volt. Biztos vagyok benne, hogy ezek a festőtáborok is sokkal szürkébbek lesznek nélküle, s pályatársai lelkére is rátelepszik a hiányérzet.
Dudás Gyula keramikus és festőművész 1929. május 24-én született Maroshévízen (Topliþa). 1943 és 1945 között végezte el a nagyenyedi tanítóképzőt, majd 1953-58-ban a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolát. Kádár Tibor és Mohi Sándor volt a mestere.
1958-tól Nagybányán telepedett le, ahol egyik alapítója volt az abban az esztendőben alakult Zene- és Képzőművészeti Líceumnak. 1990-ig volt e tanintézmény rajztanára. Olajfestményei csendéletek, tájképek (főként nagybányai városi tájak), enteriőrök. Készített használati és díszítőkerámiát is.
Egyéni kiállításai: 1966, 1969, 1986 - Művészeti Galéria, Nagybánya; 1969 - Szatmárnémeti, Nagyvárad; 1976 - Gyergyószentmiklós (Gyerkó Máriával); 1980 - Új Élet Galéria, Marosvásárhely; 1991 - Szatmárnémeti; 1992 - Nagybánya; 1995 - Nagybánya; 1999 - Erdélyi Ház, Nagybánya; 2000 - (Bitay Zoltánnal), Zebegény; 2002 - (Bitay Zoltánnal), Zebegény; Kinizsi Galéria, Debrecen; 2003 - (Bitay Zoltánnal), Magyarok Háza, Budapest; Gy. Szabó Béla Galéria, Kolozsvár; 2004 - Teleki Magyar Ház, Nagybánya; 2005 - Maroshévíz; Tarisznyás Márton Múzeum, Gyergyószentmiklós; Testvérmúzsák Galéria, Pomáz; 2009 - Teleki Magyar Ház, Nagybánya.
Válogatott csoportos kiállítások: 1996 - Barabás Miklós Céh kiállítása, Bethlen Kata Diakóniai Központ, Kolozsvár; 1999 - 20 éves a Hortobágyi Alkotótábor, Hatvan; 2001 - Határok nélkül, Vármegye Galéria, Budapest; 2002 - „Felezőidő” - Romániai magyar művészet 1965-75, Ernst Múzeum, Budapest; Magyar Képzőművészek kiállítása, Stockholm; 2003 - Határok nélkül, Vármegye Galéria, Budapest; A nagybányai régi iskola és kortárs művészek kiállítása, Művészetmalom, Szentendre; 2004 - Nagybányai Magyar Képzőművészek Társaságának kiállítása, Gy. Szabó Béla Galéria, Kolozsvár; Kriterion Galéria, Csíkszereda; 2005 - Nagybányai Tavaszi Tárlat, Teleki Magyar Ház, Nagybánya; 2006 - Lakiteleki Őszi Alkotótábor kiállítása, Lakitelek; Magyar Képzőművészek kiállítása, Stockholm; 2007 - Magyar művészek - magyar művészet Erdélyben, Vármegye Galéria, Budapest; 2008 - III. Nagybányai-Kecskeméti festőiskola alkotótábor kiállítása, Lakitelek; 2009 - A Barabás Miklós Céh 80 éves jubileumi tárlata, Gyárfás Jenő Képtár, Sepsiszentgyörgy; 2010 - Kapcsolat 2010, Nagybánya; Bugaci Alkotótábor kiállítása, Bugac, 2011 - Nagybányai művészek kiállítása, Hódmezővásárhely.
Dudás Gyula szinte élete utolsó pillanatáig alkotott, aktívan kapcsolódva be a művészeti élet eseményeinek az alakításába. Alig két hete például Bugacon volt alkotótáborban.
Nyugodj békében, Gyula bácsi!
(Tamási Attila - Bányavidéki Új Szó)
nagybanya.ro/hirek
2015. november 10.
Dudás Gyula emlékezete
Az ősz szerelmesét az ősz ölelte immár végleg kegyeibe. 2015 októberében 86 éves korában elhunyt Dudás Gyula festőművész, a „nagybányaiság” talán legkövetkezetesebb követője, az újraalakított Barabás Miklós Céh alapítótagja, az 1958-ban megalakult nagybányai Zene- és Képzőművészeti Líceum alapítója és 1990-es nyugdíjazásáig tanára, a nagybányai művészeti élet fáradhatatlan irányítója, szervezője, helybéli és anyaországi alkotótáborok állandó látogatója és művészeti irányítója, fiatalabb pályatársainak szeretett és tisztelt mentora.
Azt is mondhatnám: a sors kegyes volt hozzá, hiszen mindjárt a kezdet kezdetén, 1958-ban, a képzőművészeti főiskola elvégzése után az egykori „festőfővárosba” Nagybányára röpítette. Ahol a Mohi- és Kádár Tibor-tanítvány megismerkedhetett Ziffer Sándorral és szoros baráti kapcsolatba került Nagy Oszkárral, akinek bátorító szavai festői, de talán későbbi emberi magatartására is hatással voltak. Derűs, nyíltszívű, barátságos, mindig segítőkész lényével belopta magát pályatársai szívébe, olyannyira, hogy idősebb korára már valóságos nimbusz övezte. A fiatalabbak Gyula bácsiját nem lehetett nem tisztelni, nem szeretni.
De persze eddig a pontig el kellett jutni. Nem tudom hogyan alakult volna Dudás Gyula pályája, ha nem abba az erőteljes kisugárzású környezetbe kerül, amit Nagybánya jelentett. Az évtizedek alatt felhalmozott szellemi koncentrátum és természetesen a táj, a természeti és az épített környezet meghatározó tényezőnek bizonyult pályája alakulásában. Ízig-vérig nagybányai festővé vált. Munkáiról zömében a hajdani festőfővárosnak és környékének egyik-másik, a hőskorból visszapillantó részlete tekint ránk, hangulata kerít hatalmába. Ez mintegy kötelez valamiféle párhuzamra: annak a megállapítására, hogy tájképein a megszüntetve megtartás jegyeit ismerjük fel. Korszerű átlényegítését az egykori, századfordulós nagy festői forradalomnak, amely kisugárzásával átfogalmazta régiónk művészeti világát.
NÉMETH JÚLIA
Szabadság (Kolozsvár)
Az ősz szerelmesét az ősz ölelte immár végleg kegyeibe. 2015 októberében 86 éves korában elhunyt Dudás Gyula festőművész, a „nagybányaiság” talán legkövetkezetesebb követője, az újraalakított Barabás Miklós Céh alapítótagja, az 1958-ban megalakult nagybányai Zene- és Képzőművészeti Líceum alapítója és 1990-es nyugdíjazásáig tanára, a nagybányai művészeti élet fáradhatatlan irányítója, szervezője, helybéli és anyaországi alkotótáborok állandó látogatója és művészeti irányítója, fiatalabb pályatársainak szeretett és tisztelt mentora.
Azt is mondhatnám: a sors kegyes volt hozzá, hiszen mindjárt a kezdet kezdetén, 1958-ban, a képzőművészeti főiskola elvégzése után az egykori „festőfővárosba” Nagybányára röpítette. Ahol a Mohi- és Kádár Tibor-tanítvány megismerkedhetett Ziffer Sándorral és szoros baráti kapcsolatba került Nagy Oszkárral, akinek bátorító szavai festői, de talán későbbi emberi magatartására is hatással voltak. Derűs, nyíltszívű, barátságos, mindig segítőkész lényével belopta magát pályatársai szívébe, olyannyira, hogy idősebb korára már valóságos nimbusz övezte. A fiatalabbak Gyula bácsiját nem lehetett nem tisztelni, nem szeretni.
De persze eddig a pontig el kellett jutni. Nem tudom hogyan alakult volna Dudás Gyula pályája, ha nem abba az erőteljes kisugárzású környezetbe kerül, amit Nagybánya jelentett. Az évtizedek alatt felhalmozott szellemi koncentrátum és természetesen a táj, a természeti és az épített környezet meghatározó tényezőnek bizonyult pályája alakulásában. Ízig-vérig nagybányai festővé vált. Munkáiról zömében a hajdani festőfővárosnak és környékének egyik-másik, a hőskorból visszapillantó részlete tekint ránk, hangulata kerít hatalmába. Ez mintegy kötelez valamiféle párhuzamra: annak a megállapítására, hogy tájképein a megszüntetve megtartás jegyeit ismerjük fel. Korszerű átlényegítését az egykori, századfordulós nagy festői forradalomnak, amely kisugárzásával átfogalmazta régiónk művészeti világát.
NÉMETH JÚLIA
Szabadság (Kolozsvár)