Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Nagy Sándor József Gimnázium (Budakeszi, Magyarország)
3 tétel
2013. május 23.
Új útra indulnak (Kicsengetés a Bod Péter Tanítóképzőben)
Utoljára szólalt meg tegnap az iskolacsengő a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző három líceumi – matematika-informatika, filológia, pedagógia – és titkárság–könyvelés szakos posztlíceumi osztálya számára. A három líceumi osztályban 85-en, a posztlíceumi osztályban pedig 15-en végeztek.
Elsőként Len Rita iskolaigazgató búcsúbeszéde hangzott el. „Induljatok tovább, járjátok a számotokra kijelölt utat, mi majd integetünk innen, a partról, és mindig szeretettel várunk vissza. Kívánunk jó utat, pontos térképet és boldog célba érkezést” – hangzott az igazgató búcsúja. A megyei tanfelügyelőség nevében Kőmíves Noémi szakfelügyelő, a városi önkormányzat és polgármesteri hivatal nevében Derzsi Gyula alpolgármester, az iskolai szülőbizottság részéről Deszke Piroska köszöntötte a ballagókat. A Határtalanul projekt részeként a dunakeszi Nagy Sándor József Gimnázium jelen levő képviselői, Kovács Nóra diákigazgató és Szenkovits Bence köszöntötték a végzősöket. Ezt követően az óvodások és kiskiskolások búcsúztak el műsorral a székely ruhás végzősöktől. A tizenegyedik osztályosok nevében Páll Anna Brigitta szólt a ballagókhoz, majd a Szóbohóc Színjátszó Csoport tagjai vettek búcsút zenés-verses műsorukkal azoktól, akikkel az elmúlt négy év alatt együtt léptek színpadra. A táncosok a Gyöngyvirág Tánccsoport tagjaival közösen járták el búcsútáncukat. Az iskolazászló és aranykönyv átadását követően a kimagasló tanulmányi eredményeket elért tanulókat jutalmazták. Az évfolyam legjobb tanulója Demeter Róbert. Az önkormányzat díját is ő vehette át az alpolgármestertől. Az iskolán és az önkormányzaton kívül még díjazott a Tanulók Klubja, a Rotary Klub és a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete. A ballagók nevében Demeter Róbert búcsúzott el az iskola tanáraitól és diákjaitól.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. szeptember 30.
Nemzetközi diákprogram (Kézdivásárhely)
Múlt héten, hétfőtől vasárnapig az Erasmus+ csereprogram keretében hetvenkilenc magyarországi, török, görög, olasz és katalán diák és tanár tartózkodott Kézdivásárhelyen a Bod Péter Tanítóképző vendégeként. A csereprogram lényege, hogy a legkevesebb öt partnerországból érkező fiatalok adott témában tapasztalatot cseréljenek egymással. Az európai uniós projekt 2014 és 2016 között zajlik, és hat ország hat intézménye vesz részt benne. Koordinátora Baumgartner Szilvia, a budakeszi Nagy Sándor József Gimnázium angoltanára, és a Bod Péter Tanítóképző mellett egy rodostói, egy olaszországi, egy athéni és egy katalóniai iskola részese a pályázatnak. Témája az életre való felkészítés a 21. században, és a tanítóképzőből hatvan tanuló vesz aktívan részt kivitelezésében, illetve a hat országban sorra kerülő projekttalálkozókon.
A program célja elsősorban az iskolák közti partnerség kialakítása és az együttműködés fenntartása, az angolnyelv-tanulás fejlesztése (a közös nyelv az angol), közös programok kivitelezése stb. A kézdivásárhelyi a második diáktalálkozó, az elsőre Budakeszin került sor, majd jövő év tavaszán Spanyolországba utaznak, végül Rodostóban zárul a látogatássorozat. A programban két tanár- és négy diáktalálkozó szerepel.
Deme Ildikó angoltanár, a kézdivásárhelyi projekt felelőse arról számolt be, hogy a hat ország tanulói nemzetközi csoportokba osztva közösen dolgoznak a naponta kijelölt feladatokon. A vendégek Brassóba, Prázsmárra, Sepsiszentgyörgyre, Csernátonba, Bálványosra és a Szent Anna-tóhoz látogattak. A kézdivásárhelyi csereprogram kiállítással zárult, a tanulók által készített fotókat állították közszemlére. Szombaton sporttevékenységeket tartalmazott a program.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 28.
Nemzetközi iskolai együttműködés
December 13–18. között a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző hét budakeszi, hat portugáliai és hat törökországi tanárt látott vendégül az Erasmus-program részeként.
Az ünnepélyes megnyitó után a következő két év tevékenységét tervezték meg, leszögezték a találkozók időpontjait, majd a résztvevők szakok szerint, csoportokra osztva kidolgozták az alapvető kulcskompetenciák fejlesztésére irányuló feladatok témáját: idegen nyelvi kommunikáció, matematikai és természettudományok, digitális és kulturális kompetenciák. A vendégtanárok programjában olyan kulturális és történelmi nevezetességek megtekintése is szerepelt, amelyek az erdélyi multikulturalitást tükrözik: Törcsvár, Csíksomlyó, Bálványos, Brassó, Csíki Székely Múzeum, csíkszentsimoni sörgyár stb. A hetet gálaesttel zárták, amelyen az iskola Gyöngyvirág tánccsoportja különböző magyarlakta tájegységek népi táncait mutatta be, majd a vendégek is belekóstolhattak a magyar néptánc világába, hiszen közösen vettek részt az élő zenés táncházban, tánctanulással egybekötve.  A négy partneriskola nemzetközi együttműködése az Erasmus-program részeként két évre, a 2016 és 2018 közötti időszakra szól, az Európai Unió finanszírozza, és az Interkulturalitás a nevelés és a tanulás szolgálatában címet viseli. A Bod Péter Tanítóképző harmadik alkalommal vesz részt ebben. Az első találkozónak a tanítóképző adott helyet, lesz még egy portugáliai tanári találkozó, a záró, kiértékelő összejövetel a budakeszi Nagy Sándor József Gimnáziumban zajlik majd. Három diáktalálkozót is terveznek, az elsőt egy törökországi líceumban, a másodikat a budakeszi középiskolában, a harmadikat pedig a portugáliai iskolában. A program során a kézdivásárhelyi tanítóképző harminchárom tanulójának és hat pedagógusának adódik lehetősége, hogy egy-egy hetes tapasztalatcserén vegyenek részt a partnerintézményeknél, a tanári találkozókon az iskola tizenkét tanára képviseli majd az intézményt.
 Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)