Az elhivatottságról - Antal Árpád emlékezete
Antal Árpád egyetemi professzor, szerkesztő 2010. július 6-án hunyt el Kolozsváron. Koporsóját a család apraja-nagyja és egykori diákjai vették körül, maguk is többnyire már idős emberek. Túlnyomórészt a magyar irodalom erdélyi tanárai.
A professzor hosszas, de türelemmel viselt betegség után hunyt el. A rá emlékezők arcán a tőle tanulható békesség és remény látszott, az elválás szomorúsága mellett a megtanulható jövőépítés bizonyossága. Innen a teljesség érzete, ha Antal Árpád emlékét idézzük.
Ő maga azt mondotta néhány éve, pályafutására visszapillantva: „megkíséreltük kompromisszumot vállalva is becsületesnek maradni”.
A tanár mint ember. A tanári szerep mint etikai kérdés… Ennek mibenlétéről gondolkozom a következőkben. Antal Árpád a székelyföldi Nyujtódon született Antal Árpád földműves és Török Mária varrónő fiaként. A Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát. Tudni kell, hogy magyar-francia-néprajz szakra iratkozott a kolozsvári egyetemre 1945-ben. Kedvenc tanárai (Gunda Béla, Zolnai Béla) távozásával aztán maradt a magyar szak egyedül, de az irodalmat mindvégig társadalmi összefüggéseiben kívánta szemlélni. Rövid középiskolai tanári munka után (Kézdivásárhely, Nagy Mózes Gimnázium) 1950-től 1987-ig, betegség miatti nyugdíjazásáig tanította a kolozsvári egyetemen a magyar irodalom történetét (főleg a XIX. század első felének irodalmát), a bevezetést a filológiába, rövid ideig a magyar művelődéstörténetet is.
Egy olyan korszakban, amelyben a hozzá hasonló helyzetű és meggyőződésű ember nem utazhatott külföldre (Magyarországra sem…), magyar irodalmat tanított Romániában, s ennek az egyetemi katedra mellett olyan lehetőségeivel is élt, mint a kommentált szövegkiadás (Katona, Vörösmarty, Arany, Vajda, Jókai, Mikszáth, Gárdonyi művei), ami iskolai segédkönyvként is felhasználható volt, de ami főleg a Tanulók könyvtára sorozatnak köszönhetően a klasszikus magyar műveltség jelentős forrása volt a magyarországi könyvkiadástól és könyvforgalomtól elzárt Románia magyar olvasói számára.. Tankönyvírásban meg kellett tapasztalnia a totalitárius rendszer alapvető kultúraellenességét: már kinyomtatott tankönyvét bezúzták, nem követhette használatát a középiskolai gyakorlatban. Egyetemi jegyzetét elkészíthette, 1979-ben jelent meg A magyar irodalom a reformkorban és az 1848-49-es polgári demokratikus forradalom idején című, 1959-es egyetemi jegyzetének átdolgozott kiadása (A magyar irodalom a reformkorban és 1848-49-ben címmel).
A nagy hagyományú középiskolai irodalomoktatást a tanárképzés iránti figyelmével szolgálta, az egyre romló iskolaviszonyok idején az olvasáshoz való rendíthetetlen jóviszonyban látta a közművelődés sarkalatos kérdését. Nem rajta múlt, hogy a magyar nyelvű könyvkiadás az 1980-as évek végére minimálisra csökkent. Nem annyira falusi származása, mint inkább a népi írók iránti fiatalkori lelkesedése, a falukutató mozgalmak iránti érdeklődése, néprajzkutató hajlama magyarázza a falusi olvasókörök múltjára vonatkozó kutatásait. Néprajzi jellegű kutatásaiban a történeti esemény folklorizálódásával és az egyetemes mondakincs erdélyi magyar jelenlétével foglalkozott. Éppen abban az évben tanította nekünk a reformkori magyar irodalmat, és arra emlékszem, megállt az előadásban és verset kezdett mondani. A kurzusillusztráció, A magyar költő című Vörösmarty-vers („Jár számkiűzötten az árva fiú…”) annyira váratlanul hatott ránk, akik a versmondásban kortársi szövegekhez vagy iskolai egyvelegekhez szoktunk, hogy nem túlzás talán, ha a szépség pillanatára ébredésnek nevezem azt a szerepből kiesést vagy éppen a személyesített tanítás lehetőségének megvillantását. Vörösmarty nyelvi varázslatához (annak közvetítéséhez, életre keltéséhez) az ő félig mosolygós lénye, tudós humora, halksága, áhítatos hangja kellett. A magyar nyelv és irodalomtudományi szakot ellátó tanszéket felelősségtudattal vezette, a munkahelyi feszültségeket mint örökös békítő enyhíteni próbálta. Nem volt rebellis alkat, igényességét a meghittség köreiben személyes lelkesedéssel, azon túl is felelősségtudattal és következetesen képviselte. És hogyan viselkedjék a tanár a nagy katasztrófák idején? Sirasson? Lázadjon? Meneküljön? Helyén maradt, belső tusakodással bizonyára, de a jövő nemzedékének fenntartva és éltetve az oktatásnak a politkumtól ritkán függetleníthető intézményét. Nem volt könnyű dolga, a diáklétszám alacsony volta mellett a középiskolai személyzetpolitika a beolvasztás (ellehetetlenítés) jeleit mutatta. (A reformkor irodalmi életének lelkesedése a mindennapi oktatási tárgya volt évtizedekig: a személyi kultusz Romániájában élve hogyis ne vezetett volna ez meghasonláshoz? Nála szívbetegséghez vezetett.) Határozott történelem-érzékelését tapasztalhatjuk abban a döntésében, hogy idős korban, gyönge egészségi állapotban is vállalta egy időre a tilalom évtizedei után 1990 újjáalakult Erdélyi Múzeum Bölcsészet-, Nyelv- és Irodalomtudományi Szakosztálya irányítását, azok közé tartozott, akik tudták, hogy több intézmény együttes, összehangolt működése nélkül a magyarságnak nincs jövője Erdélyben sem. Érdemes megvizsgálnunk, milyen személyiségeknek szentelt különös figyelmet. Élete nagy példaképét – immár a XXI. századba érve – Márton Áron püspökben jelölte meg. Monográfiát készült írni a szent életű, szabadságától, hatásköre gyakorlásától a zsarnoki hatalom által megfosztott püspökről, de néhány közlemény után kedvét szegték az ellentmondásos visszajelzések, a téma divatba jövetele. Egykori tanárai közül a már említett Gunda Béla, a nyelvész Gombocz Zoltán, Harkai Schiller Pál, György Lajos volt rá különös hatással (György Lajos irodalomtörténész, könyvtáros, tanár munkásságával külön is foglalkozott: György Lajos 1992). Szentiváni Mihálynak, az unitárius kollégium egykori nagy reménységének, népdalgyűjtőnek monográfiát szentelt, amelyet elismerően fogadott a kritika (Szentiváni Mihály. Monográfia. Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, Bukarest, 1958). Szentiváni eszmetársáról, kortársáról, a püspökké lett Kriza Jánosról Faragó Józseffel együtt írtak könyvet (Bukarest, 1965). Saját kortársai közül Márton Áron püspök mellett Szabó T. Attiláról írt méltatást, írt a fiatal Gyulai Pálról, pedagógus pályákat vizsgálva Nagy Gézáról. A művelődési és tudományos intézményeket mint különböző nemzedékek együttműködésének ideális terepét tekintette. Fiatal korában a Móricz Kollégium révén ismerte meg a társadalmi dialógus lehetőségeit (1945–48), ennek továbbvitelében reménykedve lett szervezője és vezetője a kolozsvári Szabó Dezső kollégiumnak is (1946–47). A gyülekezési szabadságot korlátozó időben az irodalom szeretete révén kísérelte meg közvetlen környezetének, tanároknak, diákoknak, olvasóknak átadni tudását, egyszersmind az érzelmi intelligencia ajándékait. Szerkesztőként a Román Akadémia magyar nyelvű lapját, a kolozsvári székhelyű NyIrK-et szerkesztette, rövid ideig az Erdélyi Múzeum megbízott főszerkesztője is volt. Többszáz, általa irányított szakdolgozat jelzi lelkiismeretes egyetemi tanári munkáját és 1990-2008 között több sikeresen megvédett doktori disszertáció is (Benedek Elek levelezése; Széchenyi István naplói; Barcsay Ábrahám költészete; Jósika Miklós műveinek fogadtatása; a felvilágosodás erdélyi írónői; az érzékenység színháza; a katolikus népénekek forrásai; Shakespeare műveinek korai magyar recepciója; és a sort hosszan folytathatnók). Biztos értékrend, önképzés, a hétköznapok lelkiismeretes munkája: ez jellemezte témavezetői munkáját, s aki ismeri a tudományos kutatás természetét, tudja, hány elbizonytalanodás, visszatérés, tévedés árán lehet eljutni a legkisebb eredményig is. Ebben az egyénre szabott és láthatatlan munkában volt páratlan tehetségű tanárunk, Mesterünk. Ebben a versenyre épülő és magát sokféle technikával kényeztető, gúzsba kötő világban a beszélgetések híve maradt. Valami régesrégi intézmény ez, semmivel nem pótolható. Nemcsak az információk cseréje: a sejtések megfogalmazása, a bizalom révén a vélemények békés ütköztetése, szellemi útkeresés, társkeresés. Élete utolsó évtizedében a verskedvelő professzor Tóth Árpád és Novalis költészetében jelölte meg a szépség otthonos teljesítményeit. Naponta sétált – korábban ilyen sétákon ő próbálta feleségét, Jancsó Lya tanítónőt depressziójából visszabűvölni; immár őt, a fizikailag egyre erőtlenedőt kísérte valamelyik családtagja, ismerőse. Nem érhette meg 85. születésnapját (1925. július 24-én született, jaj, a sírkő 1924-et jelző felirata korrigálandó!...)
Immár más útra hívtak, drága Tanárunk. Hitedet, mint energiáidat is, szétosztottad, hogy biztos értéket örököljünk Tőled. Ennek a gazdagságnak a tudatában maradunk áldott ösvényeden.
Antal Árpád /Nyujtód, 1925. július24. – Kolozsvár, 2010. július6./
Egyed Emese, Helikon (Kolozsvár)

Dombormű a vértanúk gyóntatópapjának
Tegnap a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum udvarán több száz tanuló és pedagógus jelenlétében avatták fel az iskola egykori tanára, az aradi vértanúk gyóntatópapja, Sujánszky Euszták emlékplakettjét, Vetró András alkotását. A domborművet a Nagy Mózes Közművelődési Egyesület állíttatta nagylelkű támogatók segítségével. Lázár Imre székelyudvarhelyi harangöntő műhelyében öntötték, feliratát Bakk Dávid László készítette.
Sujánszky Euszták (Gyöngyös, 1811. április 18. – Imreg, 1875. december 7.) minorita paptanár Nagybányán, Lugoson, Kézdivásárhelyen, Nagyenyeden, Nyírbátorban és Aradon tevékenykedett. A kantai 330 éves iskolának 1839 és 1841 között volt a tanára. 1849. október 5-én és 6-án vigasztalója és utolsó útra kísérője az aradi tizenhárom vértanú közül a tíz római katolikus vallásúnak és az október 6-ra virradó éjszaka katolizált Damjanich Jánosnak.
Az iskola egyik melléképületének belső udvarra néző falát díszítő domborműnél Bejan András iskolaigazgató, történelemtanár mondott ünnepi beszédet, méltatta Sujánszky életét és munkásságát. A domborművet Bejan András és dr. Zakar Péter történész, a Csongrád megyei közgyűlés alelnöke, az aradi Historia Domus kiadója leplezte le, majd ft. Vargha Béla kézdi-obaiszéki római katolikus főesperes megáldotta azt. Az iskola tanulói zenés-irodalmi összeállítással köszöntötték a nem mindennapi eseményt. A közművelődési egyesület koszorúzását követően az iskola dísztermében dr. Zakar Péter Sujánszky Eusztákról, Hajagos József gyöngyösi középiskolai tanár, történész pedig Aulich Lajos és Poeltenberg Ernő honvédtábornokokról tartott előadást.
Iochom István
Komment
Nagy István, Pécska írta (2010-10-03 18:53:12)
Tudtommal az aradi Historia Domus NEM jelent meg. Zakar Péter - 2007-ben - Sujánszky György Euszták: Az aradi rendház naplója (1847 - 1851) címmel írt könyvet, amelyben sajtó alá rendezte a Sujánszky által - az elején latinul, majd magyarul - vezetett rendházi naplót. Budapesten jelent meg 2007-ben a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség és a Historia Ecclesistica Hungarica Alapítvány kiadásában. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

20 erdélyi magyar iskolát lát el kisbusszal a kormány
Húsz erdélyi magyar iskola kap buszt a kormány decemberben hozott rendelete értelmében. Bihar megyében az érmihályfalvi Zelk Zoltán I-VIII osztályos iskola és a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum számára könnyítették meg a diákok szállítását. Beszterce megyében a magyardécsei általános iskola, Brassó megyében a tatrangi és a daróci általános iskola, Hargita megyében a homoródszentmártoni Román Viktor Általános Iskola, a székelyvarsági Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola illetve a gyergyóhollói iskola kapott iskolabuszt.
Kovászna megyében a sepsiszentgyörgyi Iskolai Sportklub, az Ady Endre I-VIII Osztályos Iskola, továbbá a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceum kapta a támogatást. Kolozs megyébe két busz érkezik, ezeket a tordai Jósika Miklós Líceum és az aranyosgyéresi Avram Iancu Átalános Iskola kapja meg. Maros megyében a gernyeszegi I-VIII osztályos Általános Iskola illetve a marosvécsi I-VIII osztályos Általános Iskola kapott kisbuszt. Máramaros megyében a domokosi I-VIII osztályos Iskola, Szatmár megyében a pálfalvi I-VIII osztályos iskola, a halmi I-VIII osztályos iskola és a krasznabélteki I-VIII osztályos iskola esetében oldódott meg a gyerekek utaztatási problémája. A huszadik iskolabusz a Szilágy megyei Kraszna Cserey Goga Iskolaközpontjához érkezik. (hírszerk.) Transindex.ro

Szoboszlay Aladár székelyföldi szervezkedése (Az 1956-os forradalom Háromszéken)
Az 1956-os szervezkedési kísérletek döntő többsége a Székelyföldhöz — így Háromszékhez — vagy a Székelyföldről elszármazottak tevékenységéhez kapcsolódott. Ebben, természetesen, meghatározó jelentősége volt, hogy a székelység századokon át a keleti gyepűket védte, kiváló katonanépességként tartották számon.
A székelyföldi lustrák, katona-összeírások arról tanúskodnak, hogy Európa egyik legütőképesebb hadseregét a Székelyföld tudta hadrendbe állítani. Negyvenezer gyalogos és lófő székely minden időben komoly hadseregnek számított. Tudták ezt a magyar királyok, tudta Mátyás király, tudta Kossuth Lajos és Berzenczey László is, az 1848—1849-es háromszéki önvédelmi harcok páratlan sikere és fegyverténye ma is megdobogtatja mindannyiunk szívét. A székelyek hősiességét nagyon jól ismerték a moldvai, havaselvei fejedelmek is, akik a törökök támadása esetén azonnal a székelyekhez fordultak segítségért. Sem Ştefan cel Mare, azaz István vajda, sem Mihai Viteazul a székelyek katonai segítsége nélkül nem tudott volna csatát nyerni. Milyen furcsa és keserű fintora a történelemnek, hogy ma is akadnak történészek, akik a székelyek román eredetéről hadoválnak, "megideologizálják" a rovásírás román eredetét is... Törvényszerű volt, hogy Szoboszlay Aladár is elsősorban a Székelyföldön, Csíkszeredában, Torján, Kézdivásárhelyen és Marosvásárhelyen hozta létre konspiratív sejtjeit. A brassói sejt — akárcsak az Erdélyi Magyar Ifjak Szervezetének 78 elítéltje — szintén a Székelyföldről verbuválódott. Szoboszlay Aladár tájékozottságát bizonyítja, hogy amikor 1956. október 26-án megérkezett Torjára, azonnal az 1951 és 1955 között az Ozsdola környéki hegyekben bujkáló, Pusztai Ferenc által vezetett fegyveres csoport támogatására gondolt. A Háromszék olvasói jól ismerik Iochom István Pusztai, Jeges, Dézsi címmel a Székely Hírmondó kiadásában 2006-ban megjelent kiváló kötetet. Éppen ezért csupán azokra az információkra támaszkodom, amelyeket Szoboszlay Aladár fontosnak tartott, hogy újból hasonló fegyveres csoportok szerveződjenek Háromszéken. Az 1958. szeptember 1-jén a Securitate temesvári börtönében vele együtt kivégzett Tamás Imre csíkszeredai tanító a magyar forradalom előtt és a forradalom napjaiban arról tájékoztatta őt, hogy a székelyföldi és a szebeni hegyekben bujkáló fegyveres szökevények nyílt akciót indítanak Románia kommunista rendszere ellen, a támadásra Brassóban és Bukarestben egyidejűleg kerül sor.
Akkor Szoboszlay Aladár még nem tudta, nem tudhatta, hogy a csoport tagjait, Pusztai Ferencet, Dézsi Dénest, Máthé Györgyöt, azaz Jegest — akik 1950. augusztus 30-án agyonlőtték Okos Dezsőt, a kászonaltízi néptanács elnökét, 1952. október 6-án Ioan Piteşteanu milicistát, 1953. augusztus 10-én Gheorghe Pascut és Fogarasi Lászlót, a Securitate tisztjeit, 1953. október 23-án Kalányos Béla kászonaltízi lakost, az állambiztonsági szervek egyik besúgóját, vagyis a rendszer leggyűlöltebb és basáskodó képviselőit — tűzharcban likvidálták. Legádázabb ellenségük és végzetük — miként 1959-ben az ozsdolai molnárlegénynek, Szígyártó Domokosnak — Boros Lajos ozsdolai néptanácselnök és párttitkár volt, akiről Kovács György minden idők egyik legszörnyűbb és kizárólag hazugságokra épülő magyar "regényét", Az Ozsdola leányát "mintázta". Pusztai Ferenc és Dézsi Dénes 1954. augusztus 22-én este fegyverrel támadott Boros Lajosra. Boros fogadott lánya egy óvatlan pillanatban kisurrant, és értesítette a helybeli milicistákat. Valóságos hajtóvadászat indult Pusztaiék ellen. A hadművelet részletes leírása Florian Banu—Silviu Moldovan Bande, bandiţi şi eroi (Grupurile de rezistenţă şi Securitatea) című, az Enciklopédiai Kiadónál 2003-ban megjelent kötetben olvasható. Dézsi Dénest halálos lövés érte. Holttestét — mint a középkorban — három napon át Ozsdola központjában közszemlére tették. Pusztai Ferencet 1955. augusztus 10-én lőtték agyon Almásréten. Az ő holttestét — megfélemlítés szándékával — szintén kitették Ozsdola központjában. Jegest, azaz Máthé Györgyöt Kászonújfaluban egy tyúkketrecben lőtték agyon. A nevüket Felsőháromszéken és a Kászonokban ma is a legnagyobb tisztelettel említik. Mit vallott Szoboszlay Aladár a fegyveres szökevényekről 1957. november 30-án 7.40 és 16.35 óra között? "1956 augusztusában megérkeztem Bukarestbe, azonnal egy vonattal továbbutaztam Sepsiszentgyörgyre, ahol egy másik vonatra szálltam, és Gelencéig mentem. Ebben a községben Ráduly Géza római katolikus plébánoshoz mentem, akivel együtt voltunk teológusok. Megjegyzem: Ráduly Gézával már 1955-ben ismertettem a Keresztény Dolgozók Pártja létrehozására vonatkozó tervemet, amikor ismertettem a párt programját és ideológiáját, e célból a lakására mentem, s arra kértem, tanulmányozza a székelyek életét és gondjait."
Ráduly Géza
Ráduly Géza 1921. december 15-én született Kézdiszentléleken. Ragyogó tehetség, kiváló emlékezőképességgel áldotta meg a Jóisten! — így jellemezték paptestvérei és rabtársai. Nyolc éven át gyalog járt be a kantai Római Katolikus Főgimnáziumba. A Gyulafehérvári Római Katolikus Főiskolán végezte teológiai tanulmányait. Kivételes tehetségét látva elöljárói a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemre küldték. A visszaemlékezések szerint Márton Áron püspök 1946-ban szentelte pappá. Előbb Gyergyószentmiklóson volt káplán, majd Gelencére helyezték. Gyergyószentmiklósi káplánsága idején, már 1951-ben letartóztatták. Szoboszlay Aladárt 1945-től, a gyulafehérvári teológiáról ismerte. Baráti viszony alakult ki közöttük. Szoboszlay Aladár először 1955 nyarán kereste fel Ráduly Gézát. "Egyetértettem egy ilyen párt létrehozásával, mivel elégedetlen voltam a jelenlegi rendszerrel, amely a materialista ideológián alapszik, és bizonyos jelenségeket egészen másként magyaráz, mint az egyház" — mondotta már az első kihallgatásán Ráduly Géza. 1955-ben Imecsfalván is találkozott Szoboszlay Aladárral Veres Imre helybeli plébános parókiáján. Szoboszlay Aladár azzal bízta meg, hogy új tagokat toborozzon. A beszervezésre Veres Imrét és az ozsdolai plébánost, Kosza Józsefet javasolta. Az utóbbiról megjegyezte, hogy a Securitate korábban egyszer már letartóztatta, mert kapcsolatban állt Pusztai Ferenccel és a Jeges "becenevű" szökevénnyel. Szoboszlay Aladár kérésére el is ment Ozsdolára Kosza Józsefhez, amikor azonban a szökevényeket szóba hozta, minden beszervezési kísérletet kategorikusan visszautasított. 1956 augusztusában Szoboszlay Aladárral közösen keresték fel Kosza József ozsdolai plébánost, de a beszervezési kísérlet ezúttal is eredménytelen maradt. Ráduly Gézát a Kolozsvári Katonai Törvényszék 1958. május 30-án négy vádlott-társával együtt életfogytiglani kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Temesváron, Aradon, Jilaván, Galacon, a brăilai Nagyszigeten, Luciu-Giurgeni-ben raboskodott. 1964-ben szabadult. Hét évig egy cellában volt a most 91 éves Ferencz Béla Ervin atyával, a gyergyószárhegyi Ferenc-rendi kolostor jelenlegi főnökével. Kiszabadulása után azonnal templomjavításba kezdett, kanonoki rangfokozatban irodaigazgatóként dolgozott, majd Madéfalván és Tusnádon volt plébános. Többen hangoztatták: első lett volna a püspök után. 1985. január 29-én Tusnádon hunyt el, Jakab László szerint Madéfalván. Szoboszlay Aladár így folytatta 1957. november 30-i vallomását: "Ezt követően Ráduly Gézával Kosza József ozsdolai plébánoshoz mentünk, akit ezúttal be is mutatott. A parókián egy másik római katolikus pap is volt — azt hiszem, Vitályos vagy Balog Sztálinvárosból (Brassóból — T. Z.), aki a pihenőszabadságát töltötte ebben a községben. A pap távozása után Kosza Józseffel beszéltem a mi Keresztény Dolgozók Pártjának nevezett felforgató szervezetünkről, annak terveiről és programjáról. Kosza Józsefnek beszéltem arról, hogy egy román—magyar konföderáció létrehozását javasolom, és erről a Magyar NK-ban egy volt politikussal (dr. Schmidt Géza volt kisgazdapárti képviselővel — T. Z.) is egyeztettem, aki egyetértett ezzel a dologgal.
Kosza József
(...) Ugyanazon alkalommal Kosza Józsefnek még azt is mondtam: a párt ügyét megtárgyaltam Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspökkel. Ugyanakkor arról is beszéltem, hogy embereimmel egy kormányellenes tüntetést terveztem Sztálinvárosba, ebből a célból intézkedtem is, hogy ezzel a tüntetéssel kapcsolatosan megismerjem a hadsereg álláspontját. Érdeklődve Kosza Józseftől, hogy ehhez az akcióhoz vannak-e megbízható emberei, ő azt felelte: nincsenek, nem értve egyet az említett tüntetéssel, amelyről neki beszéltem. Megjegyzem, hogy a beszélgetések egy részén részt vett Ráduly Géza is." Szoboszlay Aladár az 1958. január 5-i kihallgatás során beismerte: "Azért, hogy erősítsem az erkölcsi tartást, és a felforgató szervezet tagjait a vállalt akcióra ösztönözzem, azt mondtam a fontosabb tagoknak — ahogyan azt az 1957. november 5-i kihallgatási jegyzőkönyvben nyilatkoztam —, hogy bevontam a szervezetbe Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspököt is, és ő teljes mértékben egyetértett az általam elmondottakkal, azzal, ami a szervezet programját és célját illeti." A római katolikus plébánosok megnyerése érdekében Szoboszlay Aladár alaposan csúsztatott. 1955. július közepén Gyulafehérváron valóban felkereste a börtönből nemrég kiszabadult Márton Áront, aki pontosan tudta: minden lépését, mondatát ellenőrzik, mindenhol lehallgatókészülékek, "poloskák" vannak. Szoboszlay Aladár kísérletet sem tett — nem is tehetett — Márton Áron úgynevezett beszervezésére. Mindezek ellenére — ez is bizonyítja Márton Áron mindenekfölötti tekintélyét, tételesen is megfogalmazva: Ő a huszadik század legnagyobb magyarja! — az erdélyi kérdés megoldásával kapcsolatos terveikről tőle vártak tanácsot, véleményt. Nemcsak Szoboszlay Aladár beszélt Márton Áronnak a Keresztény Dolgozók Pártjáról, a magyar—román konföderációról, a református dr. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász, főgondnok is 15 oldalas "ENSZ-memorandum"-át hozzá vitte véleményezésre, Fodor Pál csíkszeredai mérnök, Márton Áron csíkszeredai iskolatársa a román—magyar lakosságcserére vonatkozó színes térképét is Erdély római katolikus püspökének adta át, hogy bólintson rá a tervezetére. A véres huszadik században két püspökünk tudta csak, a kompromisszumok kérdésében hol az ideális határ. A két püspök: Márton Áron és a református Ravasz László. Szoboszlay Aladár mindenkinél jobban tudta: ha konspirációs terveiben Márton Áronra hivatkozik, akkor az erdélyi római katolikus papság melléje áll. Kosza József ozsdolai plébános — Szoboszlay Aladár minden meggyőző képessége ellenére — rendkívül óvatos volt, és nem bízott a vendég pap állításaiban. Ennek komoly előzménye volt. A Csíkjenőfalván 1912. június 12-én született Kosza József plébános többször megjárta a Securitate börtöneit. 1953. szeptember 3-án Ozsdolán letartóztatták, majd a brassói börtönben tartották vizsgálati fogságban. Azzal vádolták, hogy a milícia és a Securitate alakulataival vívott harcban agyonlőtt Pusztai Ferenc, Dézsi Dénes "szökevénnyel" kapcsolatot tartott fenn, élelmet juttatott el hozzájuk, sőt, meg is áldoztatta őket. Átvitték a marosvásárhelyi fegyházba, majd a brassói katonai törvényszék rendszer elleni szervezkedés vádjával egyévi fogházbüntetésre ítélte. 1954. július 1-jén szabadult. Később, a Szoboszlay-per tárgyalásán hiteles adatokkal bizonyította, hogy a "szökevényeket" nem szervezhette be, hiszen azok már régen halottak. Szoboszlay Aladár minden beszervezési kísérletét kategorikusan visszautasította. Gelencén felelősségre is vonta Ráduly Gézát: miért hozta a nyakára Szoboszlay Aladárt? Ennek ellenére Kosza József ozsdolai plébánost a feljelentés elmulasztásáért tíz évi fegyházbüntetésre ítélték.
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A világ közepe
Megtartották a magyar középiskolák tantárgyversenyét
A szervező Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákjai nyerték meg az idén is a magyar tannyelvű középiskolák VI. országos tantárgyversenyének fődíját, a Bolyai-kupát, amely a legtöbb pontszámot elért iskolának jár. A második helyen a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum, a harmadikon a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Elméleti Líceum diákjai végeztek.
A színes és érdekes programokkal megtartott Bolyai Napok zárórendezvényeként zajlott szombaton a Nyárádi Erasmus Gyula biológia-, a Teleki Sámuel földrajz-, a Kalkulusz informatika-, a Historia Nostra történelem- és a Societas Humana társadalomtudomány-verseny a romániai magyar tannyelvű középiskolák számára. Ahogy Bálint István igazgató és Láday Zoltán moderátor elmondta, 28 középiskola 174 diákja szállt versenybe az idén, bizonyítva, hogy a tehetségkutatás, a minőségi oktatásra való törekvés jó úton jár.
A reggeli nyitóünnepségen Markó Béla kormányfőhelyettes örömmel nyugtázta, hogy “sikerült hagyománnyá tenni ezt a mi külön tantárgyversenyünket”, amelyen évről évre, ha lassan is, egyre több középiskolából vannak jelen versenyzők. Többségükben önálló magyar tannyelvű középiskolákból, amelyek nevéből kikerekedik Erdély történelme, szellemisége, s arra kell törekednünk, hogy számuk tovább növekedjen. Az iskoláknak nevet adó elődeink a világ pereméről próbáltak meg versenybe szállni, sikerrel. Ma a világ közepe ott van, azokban az erdélyi helységekben, ahol versenybe szállunk, és ahol teljes tudásunkat, minden képességünket megmozdítjuk annak érdekében, hogy felmutassunk valamit, amire más nem képes. Ez azonban csak kitartással, sok munkával lehetséges – biztatta a résztvevőket Markó Béla. Kelemen Hunor szövetségi elnök pedig arra hívta fel a diákok figyelmét, hogy azok az erdélyi tudósok, művészek, akik világszinten jegyzett teljesítményt tudtak elérni, soha nem felejtették el, hogy Erdélyből indultak egy többletérték, a magyar nyelv és kultúra birtokában, amely bennünket erdélyi magyarokként meghatároz, s amelyet a tudás mellett tovább kell adni.
A hozzászólók, Lokodi Edit, a megyei tanács elnöke, Illés Ildikó főtanfelügyelő- helyettes, Szabó Csilla, a tanügyi tárca képviselője és Jeszenszky Attila, a szervező iskola szülői bizottságának elnöke a versenyszellem, az önként vállalt többletmunka, a részvétel fontosságát hangsúlyozták.
A délutáni eredményhirdetés során a javítóbizottságok vezetésével megbízott egyetemi tanárok elismeréssel szóltak a diákok teljesítményéről, a kérdéseket összeállító és a versenyzőket felkészítő tanárok munkájáról. Többen elmondták, hogy nehéz volt dönteni, s kis különbségek vonnak a díjazottak között. Dr. Sipos Gábor egyetemi docens bejelentette, hogy az első három helyezettet felveszik a Babes-Bolyai Egyetem történelem szakára, ösztöndíjasként. A támogatók jóvoltából a nyertesek 120, 90, 65 és 50 lejes pénzjutalomban részesültek. A Bolyai-kupát József Éva felkészítő tanárok vették át.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Tömeges bukás az érettségin
Minden eddiginél gyengébb eredményt értek el a háromszéki diákok, a tegnapi előzetes kihirdetés szerint az érettségizők 55 százaléka megbukott a vizsgákon. Az átjutási átlag tíz százalékponttal kisebb az országosnál, az iskolák teljesítménye közötti különbség is hatalmas, a sikerességi arány 0,99–91,59 százalék között mozog.
A vizsgákon megjelent 1978 érettségizőből 876-on érték el a hatos általánost, a legnagyobb átjutási arányt (91,59 százalék) a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceumban jegyezték. Második a sorban a Székely Mikó Kollégium (89,91), a harmadik a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnázium (88,62). Még egyetlen iskolában, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Szakközépiskolában volt 80 százalék fölötti a siker (81,55), és csak két iskola (a bodzafordulói Mircea Eliade és a kézdivásárhelyi Református Kollégium) diákjai jutottak át 70–80 százalék közötti arányban. A megyeközponti Gámán János- és a Puskás Tivadar-iskolát egy-egy sikeres érettségizővel jegyzik, a Constantin Brăncuşi-iskolában kilencvenhétből ketten mentek át. Idén a legnagyobb meglepetést a Bod Péter Tanítóképző okozta csupán 58,18 százalékos átjutási arányával, de a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium sem érte el a 60 százalékot. Nem csak a bukottak száma nagy, alacsony jegyekből is csúcsot döntöttek az idei érettségizők, a megyében csupán hatvanhaton érték el a kilences általánost. A fellebbezéseket ma délig (12 óráig) lehet benyújtani, lapzártáig még nem derült ki, itthon vagy más megyében javítják újra a megóvott dolgozatokat. A végleges eredményeket pénteken függesztik ki.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nyelvőrző – „s midőn az ember érti már / sorsának szent zenéjét, / ajkát szavakra nyitja meg, / hogy mások is megértsék”
Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Verseny, XVII. országos szakasz
Március 23-án, pénteken kezdődött, és egész hétvégén zajlott Kolozsváron az Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Verseny XVII. országos szakasza, amelynek mottója a címben idézett Csanád Béla-versrészlet volt, házigazdája pedig hagyományosan az Apáczai Csere János Elméleti Líceum. A versenyt azon iskolák diákjai számára hirdették meg, ahol beszédművelő körök működnek; a felhívás sikeresnek bizonyult, hiszen Erdélyből és a Partiumból 19 beszédművelő kör képviseletében 80, a magyar nyelvet szerető nyelvművelő diák és felkészítő tanára vett részt a vetélkedőn.
Késő délután a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében újra felcsendült a Szivárvány havasán című népdal, az Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Verseny ünnepi nyitánya. A gyönyörű, sokakat megható népdalt ezúttal Csüdöm Tímea, az Apáczai-líceum XI. osztályos tanulójának előadásában hallgathattuk meg, majd Adorjáni Zoltán lelkész, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dékánjának áhítata következett. Lászlóffy Aladár Nyelvében él... című írását Szabó Eszter harmadéves bölcsészhallgató adta elő.
A rendezvényt Egyed Emese, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének professzora, a Georgius Aranka Társaság elnöke nyitotta meg, aki a meghívottak köszöntése után a bírálóbizottság tagjait mutatta be. A Nevelési, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium képviseletében Várady Izabella magyar nyelv és irodalom oktatásáért felelős szakreferens méltatta a rendezvényt, kitérve a helyes beszéd fontosságára.
„Az anyanyelv szabaddá teszi a gondolatot”
A vendéglátók nevében Vörös Alpár iskolaigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva, hogy jó érzés erdélyi magyarnak lenni. Wacha Imre, Lőrincze Lajos-díjas főiskolai docens Pál apostolt idézve arra biztatott mindenkit: szeressük anyanyelvünket, hiszen „szavam lehet zengő érc vagy pengő cimbalom, ha szeretet nincsen én bennem, semmi vagyok”. Az anyanyelv örömet szerez, ha sokféleképpen használják, szabaddá teszi a gondolatot, fűzte hozzá. A megnyitó befejező mozzanataként megzenésített verseket és zsoltárokat adott elő a Református Kollégium kórusa.
Másnap, szombaton reggel 8 órakor vette kezdetét a vetélkedő a vendéglátó líceum három tanteremében. Az Édes anyanyelvünk kategória résztvevői nyelvtani, nyelvhelyességi, helyesírási, illetve stilisztikai feladatokat kaptak; a Szép magyar beszéd versenyzőinek szövegjelöléssel, szövegértéssel és értelmezéssel kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk; a Versben bujdosó kategóriában indulók kreatív szöveggyakorlatokkal, versírással próbálkoztak (mindhárom kategória két, illetve három fordulóból, egy írásbeli és egy vagy két szóbeli próbából állt). A feladatok megoldására két óra állt rendelkezésre; ezalatt a tanároknak, meghívottaknak Keszeg Anna és Zörgő Noémi, a BBTE oktatói(Képi retorikák: a vizuális írástudás alapjai), továbbá Virginás Andrea, a Sapientia EMTE adjunktusa (A sztori világa – mindennapi történeteink) tartott előadást, majd elkezdődött a Georgius Aranka Társaság Közgyűlése.
Szóban is helyt kellett állniuk
Az Édes anyanyelvünk versenyzőinek egyet-egyet kellett kiválasztaniuk a megadott témák közül, majd rövid felkészülési idő után a bírálóbizottság és a közönség előtt beszéltek azokról. A Szép magyar beszédben résztvevők egy előkészített, szabadon választott szöveget olvastak fel, majd első olvasatban tolmácsolták Wacha Imre írását. A Versben bujdosókategória versenyzőinek egy-egy előre megtanult verset kellett előadniuk, itt Dsida Jenő és József Attila versei közül válogathattak. Ezt követően a IX–X. osztályos diákok Orbán Ottó Érdeklődő, a XI–XII. osztályosok pedig Somlyó GyörgyA múzsa csókjai – mint isten útjai – kiszámíthatatlanok P. J.-nek című versét szavalták el.
A délelőtti próbák után a versenyzők felszusszanhattak, a bírálóbizottságok tagjai pedig munkához láttak. Délután elhangzott a Táborba hívó szó, és a tavalyi III. Aranka-tábor vetítettképes összefoglalóját is megtekinthettük. Ezután az Édes anyanyelvünk kategória kiértékelésével kezdődött a szakmai elemzés: mint kiderült, az írásbeli nyelvhasználati feladatai okoztak ugyan némi fejtörést a diákok többségének, a nyelvtani résznél azonban jól teljesítettek. A szóbeli kiértékelésénél Keszeg Anna a beszéd közbeni nonverbális kommunikációt emelte ki pozitívumként, illetve a szövegre figyelésre intette a versenyzőket.
A Szép magyar beszéd verseny szövegértelmezési feladatának értékelését Siposné Virág Erzsébet tartotta, majd Kerekes Barnabás, az Anyanyelvápolók Szövetségének társelnökeismertette a szövegjelölési példamondatok helyes megoldásait. A Versben bujdosó kiértékelésén megtudtuk, hogy a fiatalok többsége számára az utolsó feladat bizonyult a legnehezebbnek, amelyben Balassi-strófát használva kellett háromszakaszos verset írniuk, kedvenc énekesükről. A szóbeli fordulóról Albert Júlia színművész számolt be, a hanghordozás és a légzés fontosságát hangsúlyozva. A kiértékelő záró mozzanataként Lestyán Attila, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum XI. osztályos tanulója Dsida Jenő Hulló hajszálak elégiája című költeményét szavalta el.
A hosszú versenynapot musical zárta, a Frank L. Baum műve nyomán Zalán Tibor átdolgozásában készült, Puskás Zoltán által rendezett Óz, a nagy varázsló című előadás, amelyet a Kolozsvári Állami Magyar Színházban láthattunk.
„Nyisd ki a szemed, s figyelj, nagy erővel…”
Március 25-én, vasárnap reggel került sor a díjak kiosztására és a záróünnepségre. Ferenczes István Szerelmes vers című művét Buchman Wilhelm, a Református Kollégium XI. osztályos tanulója adta elő elsőként. Egyed Emese elmondta: kellemes együttlétet, sikeres versenyt tudhatunk magunk mögött, ami nem csoda, hiszen az Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Verseny a szakmai együttlét lehetősége.
A magyarországi küldöttség részéről Kerekes Barnabás méltatta a rendezvényt, kifejtve: napjaink modortalansága, igénytelensége, durvasága ellen kellene összefognunk, hogy megőrizhessük, „ami még emberi ebben a világban”. Szavaira rímelt a két legutóbbi magyarországi anyanyelvi tábor útravalóul idézett jelmondata: „Építsünk hidat, tiszta szavakból, határok fölé” valamint: „Attól vagy ember, hogy különb tudsz lenni”. A tanár úr szavait a díjkiosztás követte; az értékes jutalomkönyvek mellett az Édes anyanyelvünk első kilenc helyezettje és a Szép magyar beszéd első tíz helyezettje részt vehet a Kárpát-medencei döntőn, Sátoraljaújhelyen, illetve a győri Kazinczy-versenyen. Várady Izabella köszönetet mondott a résztvevőknek és szervezőknek, majd kiemelte: a visszatérő versenyzők azt bizonyítják, hogy a diákok magukénak érzik az Aranka-vetélkedőt.
Befejezésül Márai Sándor Figyelj című írását idézte Vörös Alpár: „Ne akarj nagyon szépet, sem különösen meglepőt, sem vészesen egyénit és eredetit mondani. Nyisd ki a szemed, s figyelj, nagy erővel. Aztán hunyd be a szemed, és emlékezz, nagy erővel. Aztán hallasz egy hangot, látsz egy arcot vagy egy tájat, valami dereng… Akkor írjál nagyon lassan, gondosan. A többit bízd Istenre.”
TÖRÖK KAROLA
Szabadság (Kolozsvár)

Sylvester Lajos: „Apjafia” vagy apa és fia?
Kórházi ágyon fekve nézem a marosvásárhelyi klinikán hétszámra a mennyezetet. Hozzátartozóim aggódnak értem, és jelzik, hogy Zoltán fiunk – geológus kutatómérnök a Shell houstoni kutatóintézeténél – haza akar "ugrani" Amerikából, hogy személyesen is meggyőződjék egészségi állapotomról. Nem szeretném, ha olyan "még életben lássam" íze lenne a dolognak. Családtagjaimmal kölcsönösen kerülgetjük, mint macska a forró kását ezt a témát. Egyébként betegségem nem olyan természetű, hogy hirtelen... Eh, nem akarok meghalni!
Csak két napot szakíthat ki zsúfolt programjából – mondja az anyja. Éppen hazaszalad, fordul is vissza, mert Új-Zélandra kell utaznia egy szakmai konferenciára. Tudom, hogy erre rég készül. A nagyvilág geológus hírességei közül sokan részt vesznek az új-zélandi programban, köztük a kaliforniai Stanford Egyetem professzorai is, akikkel mintegy másfél évtizede számos konferencián és expedícióban vett részt több kontinensen a világ geológusképzésének éllovas egyetemén. Apjaként, természetesen, örülök ennek a meghívásnak.
Heteken át folyik az időpont-egyeztetés a családdal, és vélem is. Szerencsémre a számítógépet is magammal hoztam a klinikára. Így Skype-on is tudunk értekezni, de telefonon is többször keresett. Leg­nagyobb meglepetést akkor okozta, mikor bejelentette: programja annyira felpörgött, hogy visszamondja az új-zélandi szereplést, és egy hétre hazautazik.
Majdnem pánikba esve próbálom meggyőzni, hogy ne tegye. Betegségeim nem olyanok, hogy a "két kaszás" – 77 évem – egyik napról a másikra "vágjon le". Vegyen részt a konferencián, s utána jöjjön haza, de remélem, hogy az eleve tervezett március végi hazai út sem késő. És, meglepetésemre, nem tudom meggyőzni. Határozottan kijelenti: "Édesapa, így döntöttem. Egy geológus kolléga megy helyettem. Örült az ajánlatnak. Hazamegyek egy egész hétre".
Tulajdonképpen ez a mozzanat váltotta ki, hogy klinikai magányomban végiggondoljam, milyen is a mi kapcsolatunk? Zoltán apja fia-e vagy inkább apa és fia a viszony közöttünk?
Közben rá kell jönnöm újra, hogy fiam nem "apjafia", s mintegy mentségemre arra is rá kell döbbennem, hogy éppen az apai mulasztásaim révén az ő önállóságát erősítettem. Ez nem változtat azon, hogy tulajdonképpen "rossz apa" voltam. Ennek bizonyítására egy egyszerű példa: mikor gyerekeink általános iskolások voltak, és valamelyik messziről érkezett vendég megkérdezte, hogy hányadikosok a gyerekek, nem tudtam.
Családi viszonyaink úgy alakultak, hogy tanárnő édesanyjuk tudott ezt-azt, ami az iskolával kapcsolatos az Anikó lányunk és Zoltán fiunk esetében. Valószínű, hogy ebbe a viszonyrendszerbe családi hagyomány is beépült. Édesapám érdeklődött ugyan a dolgaim és történeteim iránt, de a döntést már serdülőkoromban teljesen rám bízta. Iskolás ügyeimet édesanyám rendezte. A háború után ő alkudta ki, hogy az internátusi kvótát például mi lencsével egyenlítsük ki. Cséplőgép garnitúránk volt, édesapám lencsésárpából kérte a vámot akkor is, ha búzát csépelt. Lencsénk bőven volt. Ez a gazdálkodási szokás a "kicsi magyar világ" röpke négy esztendeje alatt alakult ki. Miután apámat kuláklistára tették, és gazdaságilag teljesen lerongyolódtunk, akkor is anyám kuporgatta ki a bentlakással járó díjat. Az apai önállóságra nevelés nem tudatosan megfontolt valami volt, "jött magától".
Miután a kézdivásárhelyi Római Katolikus Nagy Mózes Főgimnáziumból, ahová reformátusként jártam, az iskolák államosítása után nagygyűlésen megszégyenítve elkergettek, édesapámnak csak bejelentettem, hogy elszegődöm a Sovrom-Társaság Derubau útépítési cégéhez. Ezzel "származásomon" is javítottam – munkáselemmé válok –, de egy év múltán a kantai iskolánál volt tanáraim figyelmeztettek, hogy a dossziém még ott van, és menjek át a gazdasági iskolába, igaz, még "Kecske" elvtárs is ott van a rajoni KISZ-bizottságnál, aki mint kulákfiókát leleplezett. Volt valami rendes neve is, de mi csak így ismertük.
El is indultam új iskolát keresni. De útközben találkoztam egykori játszó- és osztálytársammal, Buletty Jánossal, aki azt mondta: tanítóképző indul Kézdin, menjünk oda! És odamentünk. Annak ellenére, hogy amikor viszonylag jó módban éltünk, a családban többször hallottam egyik nagybátyám kapcsán, hogy csak "rongyos tanító" ne legyen belőlem.
Hát az lett. Mikor sikeres felvételi után már képzős voltam, utólag jelentettem be, hogy tanító leszek.
– A te dolgod, fiam! – mondta apám.
Szóval meglehet, hogy a magam számára meg sem fogalmazva, de ezt az "apai vonalat" vittem magammal családi örökségként, s ezért nem tudtam, hogy a gyerekek hányadikosok. Annyit azért tudtam, hogy az iskolában remekül "teljesítenek", s erre büszke is voltam, anélkül hogy dicséretekkel halmozzam el a gyerekeket. Természetes volt, hogy tanulmányi előmenetelük jó legyen.
A lendületet adó fenéken billentés
Az apa–fiú kötődés egyik érdekes mozzanata, ami a kettőnk viszonyát és a különbségeket jellemzi, már későbbi történet. Zoltán – talán negyedéves? – egyetemista. Kolozsvárott, a geológián. Egyik reggel, váratlan időpontban, kora reggel érkezett haza. A csengetést én hallottam meg. Kinyitottam az ajtót, és belépett a langaléta fiunk – egy fejjel magasabb, mint én – kérdezem, hogy mi ez a váratlan betoppanás, és visszakérdez: nem látsz semmi különöset?
Nem láttam.
Közel hajolt, és az előszoba félhomályában megláttam, hogy a bal szemén és ez alatt hatalmas véraláfutás van.
– Mi történt veled? – faggatom.
– Egy ötödéves izompacsirta a bentlakásban részegen "magyart" keresett. Ránk törte az ajtót, és behúzott egy jobb egyenest. Ennyi történt.
– A bentlakásban, a küszöbön belül történt? És ketten voltatok?
– Igen.
– És nem próbáltátok megölni? Jogos önvédelem lett volna... – túloztam el a dolgot.
– Azon a folyosón 74-en lakunk. Ordítozott, hogy ő magyart keres. Ha visszaütünk, kitesszük magunkat annak, hogy meglincseljenek.
Akkor ilyen légkör volt az egyetemen.
Nyelek egy nagyot.
– És jelentettétek-e valahol a történteket?
– Nem – válaszolta. – Vizsgaidőszakban vagyunk. Még hátravan öt vizsgám. Ha jelentjük, elkezdenek macerálni, hogy nem volt-e nőügy a dologban, nem sértettük-e meg a nemzeti büszkeségében. Idegileg tönkretesznek. Most a vizsgákra kell összpontosítanom.
Másodszor is nyelek egy nagyot az érvek tudomásulvétele közben.
– És most mit fogsz csinálni? – kérdezem.
– Oda többé nem megyek vissza! Hetenként egy vagy két vizsgám van. Itthon maradok, és vizsgázni felmegyek Kolozsvárra.
– Hat-hét óra az út vonattal.
– Nem probléma! A vonaton is tanulok.
És ingázva jelesen vizsgázott minden tárgyból.
Nos, köztünk a jelenet által kiváltott reakciókban kereshető a különbség. Engem a tanítóképzőből többször is "kicsaptak". Volt eset rá, hogy egy március 15-i felvonulás miatt. Máskor verekedés okán.
Zoltán fiunk döntése racionálisabb. Persze, hogy a rektorátuson is megtudták a történteket. Behívatták az állattenyésztő mérnök urat is. Elnézést se kért.
A történethez hozzátartozik: az egyik fiatal geológus tanár felajánlotta Zoltánnak, hogy az ő kutatási területe Máramarosban van. Egyedül kockázatos az erdőrengetegekben járni. Neki kocsija van. Válasszon Zoltán ottani témát, menjenek együtt. És egyébként is – fejezte be a beszélgetést –, sokszor egy fenéken billentés ad lendületet a továbblépéshez. Az előrehaladáshoz. Te ezt most megkaptad. Járjunk együtt.
Íme egy mozzanat, hogy fiam nem "apjafia", apa és fia két külön entitás.
(A szerző egyik utolsó írása) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Túl az első sokkon (Főtanfelügyelő az érettségi eredményekről)
A megyei főtanfelügyelő nem tartja váratlannak a katasztrofális érettségi eredményeket, mivel az áprilisi próbaérettségi ezt előrevetítette, mégis sokkoló, hogy még a választott tárgyból is a diákok több mint negyede megbukott. A háromszéki érettségizők kevesebb mint harmadának sikerült a záróvizsgája, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium jár az élen 87,10 százalékos átjutással, a kézdivásárhelyi Apor Péter Iskolacsoport az utolsó 2,62 százalékkal.
Keresztély Irma főtanfelügyelő tegnap sajtótájékoztatón értékelte az eredményeket, amelyekért szerinte a diákok, a tanárok, az iskolavezetők és az egész rendszer hibáztatható. Elmondta: a tanulók többségét nem érdekli a tanulás, nem motiváltak, nincs jövőképük, a tananyag nem kötődik közvetlenül az életben szükséges ismeretekhez, a képességfejlesztő oktatás csak papíron létezik, igazi reformra lenne szükség. Az elöljáró szerint manapság általános jelenség a munkamorál csökkenése, ami alól nem kivétel a pedagógusok többsége sem, úgy véli, „akkor sem dolgoznának jobban, ha a Tăriceanu-kormány idején megszavazott 50 százalékos fizetésemelést alkalmazták volna”. A tanárok panaszkodnak a túlzsúfolt programjukra, holott csak heti tizennyolc órát dolgoznak, magatartásukkal nem mutatnak elkötelezettséget az iskola iránt, a diákok ezt látják és ezt követik – véli a főtanfelügyelő, aki az iskolaigazgatókat többek között azért marasztalja el, mert elvesznek az adminisztratív és pénzügyi feladatokban, és kevesebb figyelmet fordítanak az oktatás minőségére, az iskolákban működő minőségfelügyelő bizottságok pedig papírhalmazokat gyártanak, és nem a tartalommal foglalkoznak. A negyedik tényező maga a rendszer, amelyben nincs állandóság, nem készültek el a másfél éve érvényben lévő törvény módszertani mutatói, sok esetben még az alkalmazások tervezete sem, hiába jó a jogszabály, ha nem ültetik gyakorlatba – állítja a főtanfelügyelő. Keresztély Irma kitért az egyes iskolák eredményeire, a Székely Mikó Kollégiumot (87,10 százalék) és a Mihai Viteazul Főgimnáziumot (81,67) dicsérte, de a Mikes Kelemen Elméleti Líceumot (76,64), a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceumot (58,16) és a Bod Péter Tanítóképzőt (41,94) elmarasztalta, a kézdivásárhelyi, illetve a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium (20,41, illetve 19,64), valamint a baróti Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont (17,65) eredményeit és a szakközépiskolák többségének tíz százalék alatti teljesítményét – a Kós Károly Szakközépiskola 16,39 százalékkal kilóg ebből a sorból – katasztrofálisnak minősítette. Nincs értelme annak, hogy az augusztusi pótérettségin könnyebb tételeket adjanak, ez vezessen jobb eredményekhez, s így több fiatal kerüljön be az egyetemekre, mert ezáltal folytatódik a futószalagon történő diplomagyártás, képzetlen fiatalok hagyják el az egyetemeket, közülük többen visszakerülnek az iskolába tanítani, nem kérdés, milyen eredménnyel – szögezte le a főtanfelügyelő.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ha Csíkszeredában a Kossuth Lajos utcában járunk, a Temesvári út sarkához közeledve egy tömbház falán láthatjuk a város híres szülöttének, a neves társadalomkutató Venczel Józsefnek a domborműves emléktábláját. Az 1993-ban felavatott plakett alkotója nem más, mint a kézdivásárhelyi Vetró András szobrászművész, akinek évtizedek óta szívügye történelmi nagyjaink megmintázása. Vetró András munkásságának egyik fontos szeletét képezi az emlékszobrászat, melyre az 1989 után bekövetkezett társadalmi változások adtak lehetőséget. Kovács Árpád írása.
Vetró András történelmi nagyjai
Vetró András kézdivásárhelyi szobrász munkásságának egyik fontos szeletét képezi az emlékszobrászat, történelmi nagyjainknak a megmintázása, melyre az 1989 után bekövetkezett társadalmi változások adtak lehetőséget. A szabadság iránti vágy, a remény egy új kezdetre elő- ször az 1848–49-es forradalom és szabadságharc szellemiségének, a szabadságharc meghatározó alakjainak tiszteletében fogalmazódott meg, elsősorban azoknak a megrendeléseknek köszönhetően, amelyeket a 90-es évek elejétől Vetró András Beregszásztól kezdve, Lendván, Komáromon át a székelyföldi városokig kapott. Vetró felszabadultan, felkészülten, nagy kedvvel, sőt elszántan látott hozzá a felgyülemlett adósság törlesztéséhez. Gróf Széchenyi István domborműves emléktábláját Beregszászon 1991. október 5-én avatták fel, két évre rá pedig Révkomáromban a városháza előtti téren. Az 1848-as Habsburg-ellenes harcnak Háromszéken is erős történeti hagyományai vannak. Vetró 1993-ban alkotja meg első nagyobb szabású helytörténeti emlékművét Kézdivásárhelyen – Gábor Áron segédjének – Turóczi Mózes öntőmester mellszobrát a róla elnevezett téren, majd ezt követi Kossuth Lajos, Bem József, Petőfi Sándor szobra. A köztéri művek meghatározó hányada regionális érvényességgel bír. Háromszék nagyjainak állít emléket a Tuzson János honvédőrnagyról, Nagy Mózesről, Bod Péterről, Mikes Kelemenről, Kőrösi Csoma Sándorról és Csereyné Zathureczky Emíliáról mintázott szobraival. Vetró a mintázás előtt szorgalmasan kutat, dokumentál, a fennmaradt leírásokból, történetekből, töredékekből kiindulva jut el a sajátos megfogalmazás egyszerre újszerű, ugyanakkor hiteles és expresszív kifejezéséig. Az arcvonásokat élesen, széles mozdulatokkal, de plasztikusan mintázza, a kiemelkedő részeket domborzatszerűen fűzi egybe – írja róla Banner Zoltán. Csereyné Zathureczky Emília domborműves emléktábláját először az imecsfalvi Csereykúria falán helyezték el, majd 2000-ben a Székely Mikó Kollégium falára került Vetró András második domborműve a múzeumalapítóról. A szobrász, Csereyné arcmásának elkészítésekor egyaránt figyelembe vette a fennmaradt fényképeket és a Gyárfás Jenő által megfestett portrét. Néhány esetben azonban nem állt rendelkezésére megfelelő képi dokumentum, ekkor sokkal szabadabban, még inkább egyéniesítve volt képes megalkotni a megrendelt portrét. Jó példa erre a Kovásznai Képtárban lévő Kőrösi Csoma Sándor gipsz dombormű, amelyen elszánt küldetéstudattal, erős elhatározással, aszkétikusan sovány testtel ül Csoma Sándor – Banner Zoltán szavaival „a tibeti cella ridegségében”. A kantai iskolaépítő Nagy Mózesről nem maradt fenn képi ábrázolás, Vetró benne a tenniakaró, közösségét biztató papot mintázta meg – olvashatjuk Sántha Imre Géza tollából, aki téglát vet „eszméiből, hogy falat emelhessen a tudatnak és a léleknek” – írja erről a szoborról Banner Zoltán. Azt gondolnánk, Petőfi Sándor senkivel össze nem téveszthető, emblematikus figura. Vetrót az ő portréjánál éppen az érdekli, hogyan lehet ezt a mindenki által ismert arcot úgy megmintázni, hogy másként, esetleg újszerűen hasson? A köztudatba bevésődött – hagyományossá vált – vonásokat nem másolni akarja, hanem a költőt igyekszik megismerni. Olvasva verseit egyre inkább egy kissé szomorkás, önmarcangoló Petőfi rajzolódik ki előtte.
Nem egy szépfiú. Vetró portrészobrairól Banner Zoltán találóan jegyzi meg, hogy „[...] karakterhűek, a meglévő-megszerezhető forrásokhoz mérten hitelesek, kelletüknél nem klasszicizálóbbak, sőt mintázásukban [...] modern egyszerűsítésre törekszik, ami nem a történelmi, hanem a jelen idő illúziójában részesíti a szemlélőt. Ugyanakkor abban sem tagadja meg önmagát, ahogyan bizonyos részletek (haj, bajusz, szakáll, viseleti elemek stb.) megformálásában ízesen, élvezettel, kedvesen eljátszik az anyagszerűség érzékeltetésével.” Történelmünk nagyjait tehát Vetró András nemcsak monumentális térszobrokkal, hanem a kisplasztika műfajában is szemléletesen képes felsorakoztatni. Egyik utolsó bronz plakettsorozatát az aradi vértanúk tiszteletére készítette, melyet 2009. október 6-án a tizenhárom honvédtiszt kivégzésének 160. évfordulója alkalmával mutattak be a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban. A történelmi személyiségek különböző műfajokban megmintázott portréi mellett Vetró András 1995-ben elkészítette a magyar jakobinusok emléktábláját, amelyet a Sepsiszentgyörgy központjában lévő Beör-palota északi falán helyeztek el. Eredményesen kivette részét az emlékművek elkészítésében is. Dóczy András csíkszeredai szobrásszal a Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezete, az Erdélyi ’56-os Bajtársi Társaság és Kézdivásárhely önkormányzata felkérésére 2009-ben alkotta meg az 1956-os emlékművet, amelyet a forradalom és szabadságharc felső- háromszéki mártírjai, a meghurcoltak tiszteletére állítottak fel a kézdivásárhelyi Függetlenség úton – írja Sántha Imre Géza. A Magyarországon lévő 1956-os emlékművek között számosat ismerünk, amelyek a hagyományos formanyelvet követik, van amelyen a szabadságot megtestesítő női alak lendületesen vezeti előre híveit, láthatunk elesett hősöket, lyukas zászlókat, kopjafákat, nonfiguratív kompozíciókat, de vannak egészen puritánnak ható, lényegre törő, egyszerű alkotások is, például Szigetszentmiklóson, ahol egy földhalomra helyezett bronz utazóbőrönd szimbolizálja a forradalmat követő megtorlást. Vetró András alkotását szemlélve elsősorban az expresszivitás, az erős kifejezőerő jut eszünkbe, az az érzésünk, hogy ez a szobor nem illeszkedik a már ismert emlékművek formanyelvéhez, de a magas posztamensre helyezett fiatal leány hasított feje láttán érezzük azt a szimbolikus töltetet, ami a forradalom áldozatainak sorsában közös. Életrajzi adatok Vetró András 1948. október 14-én született Temesváron; 1973-ban végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán. Tanárai: Löwith Egon szobrászművész, Bretter György filozófus, Földes László esztéta és édesapja, Vetró Artúr, akitől tehetségét és szobrászati alapismereteit kapta. A főiskola elvégzése után a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceumba kérte kinevezését, ahol azóta mintázást, rajzot és művészettörténetet tanít. 1973-tól a Romániai Képzőművészek Szövetsége sepsiszentgyörgyi fiókjának tagjaként rendszeresen vesz részt minden évben a megyei tárlaton. 1974-ben vette feleségül Vetró Bodoni Zsuzsa grafikus- és festőművészt. Kisebbik fia, Vetró Bodoni Barnabás kortárs művészettel foglalkozik Sepsiszentgyörgyön, nagyobbik fia, Vetró Bodoni Sebestyén András Brassóban rajzot és művészettörténetet tanít. Pedagógiai és alkotói munkássága mellett szerepet vállalt Kézdivásárhely és Felső-Háromszék közéletében is: a Nagy Mózes Közművelődési Egyesület elnöke, a Múzeumbarátok Egyesületének alelnöke, a 15. (Második) Székely Határőr Gyalogezred századosa. Tagja az 1994-ben újraalakult Barabás Miklós Céhnek, valamint a Romániai Magyar Rajzpedagógusok Egyesületének. Több ízben volt egyéni kiállítása Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Brassóban, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Kolozsváron. Emellett Kovásznán, Bukarestben, Magyarországon, valamint Franciaországban és Svájcban is szerepeltek munkái önálló tárlat keretében. Összesen több mint száz csoportos kiállításon vett részt szobraival itthon és külföldön.
Felhasznált irodalom:
Szücs György: Vargha Mihály. Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda, 2010, Székely Nemzeti Múzeum–Pallas-Akadémia Könyvkiadó.
Banner Zoltán: Vetró András. Csíkszereda, 2007, Pallas Akadémia Könyvkiadó.
Sántha Imre Géza: Nagy Mózes. In: http://www.szoborlap. hu/13819_nagy_mozes_kezdivasarhely_vetro_andras_2010. html
Uő: 1956-os emlékmű. In: http://szoborlap.hu/13892_1956_ os_emlekmu_kezdivasarhely_vetro_andras_2009.html
Uő: Venczel József emléktábla. In: http://szoborlap.hu/15938_ venczel_jozsef_emlektabla_csikszereda_vetro_andras_1993.html
Hargita Népe (Csíkszereda)

A vizsgázók négyötöde megbukott a pótérettségin
A megóvott dolgozatok újrajavítása előtti megyei összesítés szerint a háromszéki vizsgázók alig 16,91 százalékának sikerült a pótérettségije, az 1043 beiratkozottból 215-en hiányoztak, 687-en megbuktak, egy diákot puskázás miatt kizártak.
A legjobb eredményt a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumban jegyezték, ahol a huszonnégy pótérettségizőből tizenöten (62,50 százalék) vizsgáztak sikeresen, leggyengébben a kézdivásárhelyi Apor Péter Mezőgazdasági Szakközépiskola diákjai szerepeltek, itt kilencvenkilencből csupán ketten (2,02 százalék) kaphatnak érettségi oklevelet. A középmezőnybe tartozik a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum (47,22), a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (40 százalékos átjutási aránnyal), a Plugor Sándor Művészeti Líceum (38,7), a kézdivásárhelyi Református Kollégium (32,435), a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont (30,23), a baróti Baróti Szabó Dávid Líceum (20,5 százalék). Az elméleti középiskolák közül a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium (16,33 százalék) és a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző (16,13) diákjai teljesítettek a leggyengébben. A Nicolae Bălcescu, a Berde Áron, a Puskás Tivadar és Constantin Brâncuşi Szakközépiskolában 6–8,70 százalék között volt az átjutás, a Kós Károly-, Gábor Áron- és Apor Péter-iskolában 2,02–4,35 százalék közötti eredményt jegyeztek. A végleges eredményeket szerdán hirdetik ki.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Késik a tankönyv (A székelység története)
Hargita megyében már tanítanak belőle, Kovászna megyében a tanárok és a diákok még nem is látták A székelység története kézikönyvet, amely több, mint tankönyv, kortól függetlenül minden magyar család könyvespolcán helye lenne. Háromszéken közel 2500 hatodikos és hetedikes magyar diák számára választható tantárgy a székelység története, ellenben csupán tíz iskola jelezte, hogy heti egy órában tanítaná.
Victor Sibianu történelem szakos tanfelügyelő lapunk érdeklődésére elmondta, VI. és VII. osztályban heti egy órában tanítható a választott tantárgy, ez legtöbb iskolában évek óta az informatika. Mivel a magyar osztályokban az 1999/2000-es tanévtől a törzsanyagban szerepel a magyarság története mint kötelező tantárgy, a legtöbb iskolában ezen az órán foglalkoznak majd a székelység történetével is, csupán nyolc-tíz helyről jelezték, hogy választható tárgyként külön szeretnék tanítani.
Tekintve, hogy a Hermann Gusztáv Mihály történész szerkesztésében egy héttagú szerzői csoport által megjelentetett tankönyv nem kizárólag ennek a korosztálynak szól, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceumban három középiskolai osztály is az új tantárgy mellett döntött a szabadon választott kategóriában – közölte a tanfelügyelő. A harmadik változat, hogy délutáni történelmi körön ismertetik a székelység történetét, ez ellenben nem kötelező, nincs is minden iskolában, és a tapasztalat szerint a diákok csupán kis hányada jár ezekre. Ráadásul a délutáni foglalkozásokat az iskola nem fizetheti, általában az iskola mellett működő alapítvány fedezi ezek költségeit, sok esetben pedig a pedagógusok ingyen tartják a köröket.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a tankönyv mikor érkezik meg Háromszékre, Victor Sibianu javasolja, hogy első körben azokhoz a diákokhoz juttassák el, akiknek órarendjében külön tárgyként szerepel a székelység története.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az aradi vértanúkra emlékeztek (Kézdivásárhely)
Kézdivásárhelyen nem a szokásos módon, a kaszárnya előtt emlékeztek meg az aradi vértanú tábornokokról, hanem a Nagy Mózes Elméleti Líceum hátsó udvarán.
Tegnap a Vetró András által készített Sujánszky Euszták-dombormű előtt tartottak megemlékezést, melyen a kantai iskola és a Református Kollégium tanulói tiszteletüket rótták le a hős tábornokok emléke előtt. A két iskola tanulói az aradi mártírok utolsó óráira vonatkozó írásokból olvastak fel részleteket, közreműködtek a kantai tanintézmény zenészei. Ünnepi beszédek nem hangzottak el, és politikusokat sem hívtak meg, a város vezetőségét Derzsi Gyula alpolgármester képviselte. Az alig húszperces rendezvény koszorúzással ért véget.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szentmisét tartottak Dani Gergely plébános emlékére Gyimesbükkön
Halálának 30. évfordulóján Dani Gergely esperes-plébánosra emlékeztek kedden Gyimesbükkön. Az 1983 januárjában az oltárnál, misézés közben elhunyt pap szolgálati idejében épült a Bákó megyéhez csatolt település impozáns temploma.
A település legrégebbi, kontumáci temploma már a 20. század elején kicsinek bizonyult, egy új templom építésének gondolata az első világháború előtt, Boér János plébános idejében vetődött fel. Telket vásároltak, pénz gyűjtöttek, de előbb a világháború, majd a trianoni békediktátum hiúsította meg a terveket.
Évtizedes erőfeszítések
A templom alapkő-letételi ünnepségét György Lajos plébános idejében, 1929 májusában tartották, elkészült az alap, de az 1930-as évek gazdasági válsága, a második világháború, majd a kommunista rendszer lehetetlenné tette a templom felépítését. 1972-ben érkezett Dani Gergely plébános Gyimesbükkre.
A hitében rendíthetetlen, elképzeléseiben megakadályozhatatlan, a második világháborút a fronton végigharcoló, később teológiára jelentkező Dani Gergely minden akadályt legyőzve Bukarestben kiharcolta a templomépítési engedélyt, majd a hívek pénzadományaira, több ezer óra önkéntes munkájára támaszkodva sok más adakozó segítségével 1972–1977 között felépült a jelenlegi plébániatemplom. A templomot 1977. október 17-én Jakab Antal püspök szentelte fel, búcsúünnepe úrnapján van.
Lelkeket is épített
Az istenháza kedden zsúfolásig megtelt, amikor Salamon József plébános kezdeményezésére Dani Gergelyre emlékeztek, az általa épített templom bejáratához emléktáblát helyeztek el. A megemlékező szentmisét Berszán Lajos kanonok mutatta be, aki ünnepi beszédében a Dani Gergellyel kapcsolatos személyes élményeit elevenítette fel, hangsúlyozva a kommunista hatóságok által rengeteget zaklatott pap nemcsak templomot, hanem lelkeket építő erényeit. Berszán atya szerint azokban az években: „Isten egy igazi pásztort adott a gyimesbükki népnek”.
A lemhényi Dani családban 20 gyermek született, közülük 15-en érték meg a felnőttkort, és szinte kivétel nélkül minden gyerek legalább a középiskolát elvégezte, ketten közülük a papi pályát választották. Az ünnepség végén a 19. gyermekként született Dani Ilonka medgyesi nyugalmazott tanítónő emlékezett bátyjára. Ezt követően Pakó Benedek atya, volt szépvízi plébános Dani Gergellyel kapcsolatos személyes élményeit hallgathatták meg az emlékezők, majd Deáky András nyugalmazott gyimesbükki iskolaigazgató és Antal Etelka, a gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskola igazgatónője méltatta az anyanyelvért és a magyarságért harcoló, a magyar nyelvű oktatásért kiálló Dani Gergelyt.
Az évfordulóra Salamon József plébános egy kis emlékkönyvet adott ki Dani Gergely az Isten és a gyimesbükkiek szívében címmel. Salamon atya ebből az alkalomból ugyanakkor arra kérte híveit, imádkozzanak az éppen a megemlékezés napján 80. életévét töltő Lukácsovits Magdolna festőművészért. A Németországban élő művésznőt kérte fel annak idején Dani a gyimesbükki templom falfestményeinek elkészítésére. (Dani Gergely esperes-plébános 1919. június 19-én született a felsőháromszéki Lemhényben. Középiskolai tanulmányait a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnáziumban végezte, majd Brassóban érettségizett. A záróvizsga után behívót kapott, nem sokkal később kitört a második világháború.
A második világégést katonatisztként élte végig a fronton, testileg-lelkileg segítette a sebesülteket, és azt mesélte, hogy az egyik ütközet alkalmával, a lövészárokban fogadta meg, hogy ha a jó Isten hazasegíti, akkor beiratkozik a teológiára. 1952-ben szentelték pappá Gyulafehérváron. Gyimesbükkre való kihelyezése előtt Kovásznán, Csernátonban, Gyergyószentmiklosón és Tekerőpatakon volt plébános. 1983. január 5-én hajnalban, mise alatt, a szentlecke felolvasása közben esett össze és halt meg. A vezetésével épített templom mellé temették el.)
Dobos László
Krónika (Kolozsvár),

Emléktáblaavató-ünnepség huszárokkal
Nagyszabású ünnepség volt a Perkő alatti Kézdiszentléleken: az augusztus 20-i búcsújáról is híres településen emléktáblát avattak az Első magyar társastáncz koreográfusa, Szőllősy Szabó Lajos emlékére.
Kézdivásárhelyen, a kantai Nagy Mózes Líceumban szakmai előadással kezdődött az a rendezvény, amit a patinás iskola egyik tanítványának, Kézdiszentlélek község nagy szülöttének, Szőllősy Szabó Lajos emlékének szenteltek. Az Első magyar társastáncz koreográfusaként számon tartott Szőllősy életútját Bejan András történelemtanár, az iskola igazgatója ismertette, majd az előadás végén meggyújtották az alma mater fáklyáját, amit Kézdivásárhelyről a Székely Virtus hagyományőrző huszárcsapat vitt Kézdiszentlélekre.
A huszárok a Petőfi Sándor Művelődési Ház elé vonultak, ahol nagyszámú érdeklődő várta a Bartalis Béla kőfaragó mester által készített kőplakett leleplezését. A jelenlevőket Balogh Tibor polgármester köszöntötte, majd Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szólt az egybegyűltekhez. „Kevesen emlékeznek Szöllősy Szabó Lajosra, még kevesebben tudják, hogy nem csak táncmesterként, hanem honvédként is beírta magát a történelembe, hiszen kivette részét a szabadságharcból. Kézdiszentléleken, szülőfalujában fontos, hogy emlékezzünk Szöllősyre, hiszen jó helyen van a hagyaték, miután több mint 37 éve kimagasló eredményeket ér el a tánc szervezése és bemutatása a helybéli Perkő együttes által. Az egy hétig tartó eseménysorozat, az itt elhelyezett emléktábla csak részben törleszti adósságunkat irányába, hiszen ott a helye a szakirodalomban, a magyar kultúrtörténet többi kimagasló alakja mellett. Az elkövetkező hét rendezvényei ezt is előmozdítják” – mondotta a községben született elöljáró, aki ezt követően a polgármesterrel leleplezte a művelődési otthon falán lévő plakettet.
A rendezvény az otthonban folytatódott, ahol Bajna Zsóka táncszakíró tartott a magyar táncokról előadást, kitérve a szülőföldjétől távol, a miskolci szegényházban 79 éves korában, 1883-ban elhunyt Szőllősy életútjára is.
A rendezvény a Perkő és a Háromszék táncegyüttesek által bemutatott Szöllősy-féle körmagyar tánccal folytatódott, végül pedig a táncos kedvűek a kosaras bálban mutathatták meg tudásuk.
Bartos Lóránt
Szekelyhon.ro,

Kolozsvári diáksikerek a TUDOK-on
A díjak közel egyharmadát erdélyi középiskolások hozták haza a tatabányai Bárdos László Gimnáziumban március 22–23-án szervezett Tudományos Diákkörök XIII. Országos Konferenciájáról (TUDOK). A kétnapos seregszemlén a Kárpát-medencéből közel 130 versenyző vett részt. Erdélyt nagyszámú küldöttség képviselte, ők tavaly decemberben a Temesváron megrendezett Tudományos Diákkörök XI. Erdélyi Konferenciája (TUDEK) nyertesei közül kerültek ki.
A kolozsvári fiatal kutatók is helyt álltak a megmérettetésen: két különdíjat nyertek a magas színvonalú versenyen. A molekuláris és mikrobiológia szekcióban Varga Hilda-Máriát, az Onisifor Ghibu Elméleti Líceum végzős diákját (irányító tanár Gottwald Márta) jutalmazták különdíjjal Láthatatlan iskolatársaink című munkájáért. A kémia, biokémia, ásványtan szekcióban Szabó Róbert és Mezei Ráhel, a Báthory István Elméleti Líceum tizedikes diákjai a Zöldség- és gyümölcslevek antioxidáns hatásának vizsgálata című dolgozatukkal nyerték el a verseny különdíját (irányító tanár Manaszesz Eszter, a Báthory-líceum és dr. Muntean Norbert a Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára).
Környezetvédelem szekcióban első díjat kapott Szilágyi Réka és Berekméri Evelin, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákjai Törpe részek – mekkora veszélyek? című előadásukért. Helytörténet szekcióban a szekció nagydíját Bándi Eszter és Köntczey Katalin érdemelte ki a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceumból, Hogyan éltem meg a II. világháborút? – Emlékképek a világháborúról című előadásukkal.
Irodalom, nyelvészet szekcióban az első díjat a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium diákjai, Balázs Renáta és Gegő Virág hozta haza Az „én”-ek problémája a posztmodern elbeszélésben című munkájukkal. A szekció erdélyi különdíjasául Sárkány Tímeát, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző diákját választották Orbán János Dénes, a játékos című előadásáért.
A pszichológia szekciónagydíját Bús Zoltán Tamás és Kiss Botond István, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákjai érdemelték ki A szexualitás szekularizációja, avagy a felszabadult szexualitás „szabadsága” című előadásukkal. Az ökológia és geológia szekció különdíját Szász Mátyás, a csíkszeredai Kós Károly Építőipari Szakközépiskola diákja kapta a Hogy zsongjon a határ című munkájáért. Az alkalmazott fizika, informatika, robotika szekcióban különdíjat kapott Nemes Szilárd, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákja, Szimuláció robotok alkalmazásával című előadásával.
Szabadság (Kolozsvár).

Rangos vetélkedő
Kitörő örömmel vette át a legtöbb pontszámot szerzett iskolának járó díszes kupát szombaton a Nagy Mózes Elméleti Líceum lelkes és népes csapata. A kézdivásárhelyi középiskolában egy évig őrzik a trófeát, amelyet a Magyar Tannyelvű Középiskolák VIII. Országos Tantárgyversenyén szereztek, s nevük felkerül a kupára. A vetélkedőt május 11-én, szombaton tartották a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, ahol kilenc megye 29 középiskolájának 250 diákja mérte össze tudását hat tantárgycsoportból. A második helyen a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, a harmadikon a csíkszeredai Márton Áron Elméleti Líceum csapata végzett.
A vetélkedőt nyolc évvel ezelőtt erdélyi oktatók álmodták meg, kezdeményezték és tartják meg minden évben Marosvásárhely rangos középiskolájában. A szervezőknek sikerült hagyományt teremteni, ezt bizonyítja, hogy évről évre többen szállnak versenybe – mondta köszöntőjében a fővédnök, Markó Béla szenátor, aki szerint a vetélkedő lehetőséget teremt az erdélyi magyar szellemi hagyományok felmutatására. A helyszínen pedig a Bolyaiak példája azt igazolja, hogy akaraterővel lehet teljesítményt elérni, s a tudás birtokában a nagy igazságok is kétségbe vonhatók.
A Haller Béla tanár vezette nyitóünnepségen Szabó Csilla, az Oktatásügyi Minisztérium tanácsosa, a tanfelügyelőség, a helyhatóságok képviselői, Bálint István iskolaigazgató és Oláh-Gál Róbert egyetemi tanár, a verseny elnöke köszöntötte a résztvevőket. Az ismert Bolyai-kutató elmondta, hogy Bolyai János tevékenységében van még feltárnivaló, s az eddig elvégezett munka folytatására biztatta a fiatalokat.
Az ember akkor ember, ha összes választási lehetőségei közül a legnehezebbet választja – hangzott el az elnök biztatása a díjkiosztó ünnepségen, ahol a zsűrik képviselői értékelték a diákok teljesítményét és ismertették a legjobb helyezést elértek nevét, iskolájukat, felkészítő tanárukat. A díjkiosztást megelőzően minden részt vevő iskola diák és tanár képviselőjét a színpadra szólították, s emléklappal valamint egy kis csomaggal jutalmazták meg. A tantárgyverseny színvonalát jelzi, hogy az informatikavetélkedő nyertesei a Sapientia EMTE marosvásárhelyi műszaki karának bármely szakára felvételi nélkül beiratkozhatnak, a földrajz- és történelemvetélkedő nyerteseit pedig a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem földrajz, kulturális turizmus, történelem, régészet, levéltárosi, művészettörténelem, nemzetközi turizmus szakán veszik fel a versenyen elért eredményük alapján. A zsűrik élén neves egyetemi tanárok álltak Kolozsvárról, Marosvásárhelyről és Csíkszeredából.
A Nyárádi Erasmus Gyula növény- és állatbiológia vetélkedő eredményeit dr. Fodorpataki László, a BBTE docense értékelte, s az írásbeli feladatok megoldása mellett kiemelte az állatok viselkedését egyéni megfigyelés alapján bemutató dolgozatok színvonalát. Növény- és állatbiológiából az első helyen Bíró Enikő (tanár Fehér Katalin), a Nagy Mózes Elméleti Líceum diákja végzett. Madaras Barna bolyais diák (József Éva tanítványa) a második lett. Anatómia és élettanból Harsa I. Mihai-Iuliu (Székely Mikó Kollégium, tanár Csia Emese Kinga) kapta az első díjat. Nagy Zsuzsanna a Bolyaiból (József Éva diákja) a harmadik lett.
Nagy műgonddal, szépen kidolgozott tételeket bírált el a Teleki Sámuel országos középiskolai földrajzverseny zsűrije – számolt be dr. Nagy Egon, a BBTE docense. Általános természetföldrajzból Gábor Ibolya (Márton Áron EL – tanár Gidó Mária) írta a legjobb dolgozatot, humánföldrajzból Kerekes Anna Hajnalka (Kölcsey Ferenc Főgimnázium – tanár Tar István).
A Kalkulusz országos informatikai tantárgyverseny programozói vetélkedőjét elemezve dr. Antal Margit, a Sapientia EMTE adjunktusa örömmel mondta, hogy a programozói szakon megkétszereződött a résztvevők száma. A legjobb eredményt Vass Péter (Nagykárolyi EL – Muszka Ágnes tanítványa) érte el. Az alkalmazói vetélkedőt Székely István (Salamon Ernő EL – tanár Csiki Zoltán) nyerte.
A Societas Humana társadalomtudományok versenyének mérlegét Láday Zoltán tanár foglalta össze. Az Üzleti tervek verseny élére a legjobb vállalkozói tervvel a Székely Mikó Kollégium két diákja, Krecht Rudolf és Szigeti Botond került (tanáruk Szabó Anna). Barabási Róbert Csaba és Szabó Tamás, a marosvásárhelyi Elektromaros Iskolaközpont tanulói (tanár Dósa Zsolt) dicséretet kaptak. A társadalomtudományokból írt szakdolgozatok egyharmada kiváló minőségű volt – számolt be dr. Kósa István, a Sapientia EMTE csíkszeredai karának dékánhelyettese, majd ismertette az első helyezettek nevét. Az élen Mihály Imola, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum diákja (Erdei Ildikó tanítványa) végzett.
A Historia Nostra történelmi vetélkedő témája a magyarság (1699–1848 közötti) történelme volt. A díjazottak nevét dr. Rüsz Fogarasi Ildikó, a BBTE Történelem-Filozófia Karának dékánhelyettese jelentette be. A legjobb dolgozatot Dósa Helga, a marosvásárhelyi Református Kollégium tanulója írta (tanár Benedek Zsolt). A bolyais Nemes Szilárd (tanár Hajdú Zoltán) dicséretet kapott.
A Fabinyi Rudolf kémiavetélkedő mérlegéről dr. Donáth Nagy Gabriella, a MOGYE Gyógyszerészeti Karának adjunktusa számolt be, s az első helyezetteknek Zayzon Zsuzsanna, a Richter Gedeon Gyógyszergyár ajándékát is átadta. Általános és szervetlen kémiából Csomós Attila (Nagy Mózes EL, tanár Rozsnyai Árpád), szerves kémiából Léva Norbert (Nagy Mózes EL – Rozsnyai Árpád) vitte el az első díjat.
Nagyszerű vetélkedő volt, zárta az értékelések sorát a rendezvényt támogató oktatási minisztérium tanácsosa, Szabó Csilla, aki jövőre meglepetést helyezett kilátásba.
Befejezésként soroljuk fel, hogy kik működtek közre a Magyar Tannyelvű Középiskolák VIII. Országos Tantárgyversenyének szervezésében: dr. Bálint István igazgató, Horváth Gabriella igazgatóhelyettes, József Éva biológia-, Molnár Zoltán földrajz-, Fejér Magdolna informatika-, Láday Zoltán társadalomtudomány-, dr. Borsos Szabolcs filozófia-, Hajdú Zoltán történelem- és Patek Enikő kémiatanár. A rendezvényt a szaktárca mellett a polgármesteri hivatal, a Sapientia EMTE Környezettudományi Tanszéke, a BBTE és a Richter Gedeon Románia támogatta.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Felvonulást tartanak május 30-án a diákok jogaiért Kovászna megyében
Az Erdélyi Magyar Ifjak és a háromszéki diákok nincsenek megelégedve azzal, hogy Remus Pricopie tanügyminiszter úr csak egy egyszerű szóbeli ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy elkezdik visszafizetni az ingázó diákoknak járó utazási bérletek árát.
Rosszallásunkat fejezzük ki, mert az Oktatási Minisztérium nem tett komoly lépéseket az ügy előremozdítása érdekében. Márciusban azt nyilatkozták, hogy az országnak még nincsen költségvetése és legyünk türelemmel. Két hónap múlva, májusban megpróbálták a szállítási cégek nyakába varrni a dolgot és a megemelkedett költségekre hivatkozva hárítottak. Véleményünk szerint húzzák az időt, hogy jöjjön a vakáció. Ezen említett okok miatt nem hiszünk a tanügyminiszter úr ígéreteiben, ígéretek, melyeket az elmúlt három hónapban sem tartottak be, így a tiltakozások folytatása mellett döntöttünk.
Országos szinten több mint 200.000 diák van ebben a helyzetben, ezek az ingázó diákok saját pénzükkel fizetnek az ingázásért.
Csütörtökön, május 30-án Kovászna megye négy városában, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Baróton és Kovásznán déli 14 órakor tüntetésekre kerül sor, melyek a Felvonulás a diákok jogaiért címet viselik.
Felháborítónak tartjuk ugyanakkor, hogy miközben pénzhiányról nyilatkoznak a minisztériumban, tudomásunkra jutott, hogy az Oktatási Minisztérium 8 millió eurót fizetett ki haszontalanul, 5 millió euróval költve többet a reális értéknél számítógépes programokra. A szerződés teljes értéke 13,9 millió euró volt, ebből 8,8 millió eurót már kifizettek, 5 millió eurót 2013 június 24-30 között kellene kifizessenek.
Ezzel a pénzzel 179.259 darab ProDesktop programot vásároltak, miközben az országban csak 107.779 használatban levő számítógép van az iskolákban.
Tiltakozunk a közpénzek haszontalan elköltése miatt, kérjük a miniszter urat, ne utalja át az 5 millió eurót, azaz a júniusi részletet és fordítsa ezt a pénzt a diákok utazási bérleteinek a megtérítésére. Az ország más megyéiben is elkezdődtek a tiltakozások, Brassó megyében két, Maros megyében négy, Hargita megyében pedig még több iskolában zajlik az aláírásgyűjtés, kezdődik a japán sztrájk és a tüntetések.
Kérjük az Oktatási Minisztériumot, hogy tartsa be a 291/2006-os törvényt és fizesse ki az utazási bérletek árát az ingázó középiskolás diákoknak.
Nagyon szükségesnek tartjuk a felelős intézmények közbeavatkozását a probléma megoldása érdekében annak érdekében, hogy az oktatás minősége ne csorbuljon, ne maradjanak ki diákok ezrei az iskolából.
Mi vagyunk az ország jövője, ne játszodjanak velünk! Nem hagyjuk magunkat!
Alulírottak követeljük az Oktatási Minisztériumtól, hogy a vidéki (falusi) ingázó diákoknak térítsék meg az ingázási bérlet árát, amit a törvény biztosít. Nem tehetnek róla, hogy vidéken élnek és nincs a településükön középiskola, ezért naponta ingázásra kényszerülnek. Ők is egyenlő feltételek mellett akarnak tanulni, ez mégis többe kerül családjuknak. Egyenlő feltételeket akarunk minden diáknak!
Az Erdélyi Magyar Ifjak Háromszéki szervezete
és a
sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum diákjai – 233 aláírás sepsiszentgyörgyi Mihály Vitéz Líceum diákjai – 246 aláírás sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai – 123 aláírás sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium diákjai – 211 aláírás sepsiszentgyörgyi Református Kollégium diákjai – 122 aláírás sepsiszentgyörgyi Kós Károly Iskolaközpont diákjai – 123 aláírás sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Iskolaközpont diákjai – 97 aláírás sepsiszentgyörgyi Constantin Brancusi Iskolaközpont diákjai – 30 aláírás sepsiszentgyörgyi Berde Áron Iskolaközpont diákjai – 128 aláírás Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont diákjai – 500 aláírás kézdivásárhelyi Apor Péter Iskolaközpont diákjai – 175 aláírás kézdivásárhelyi Református Kollégium diákjai – 146 aláírás kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző diákjai – 229 aláírás kézdivásárhelyi Gábor Áron Iskolaközpont diákjai – 139 aláírás kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceum diákjai – 239 aláírás kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum diákjai – 226 aláírás Maksai szülők – 56 aláírás Kovásznai szülők – 24 aláírás MINTA ifjúsági szervezet – 11 aláírás
Összesen Háromszékről: 3058 aláírás
Erdély.ma

Könnyű tételek, mégis buktak (Érettségi eredmények)
Az országos átlagnál rosszabbak, a tavalyinál némileg jobbak a fellebbezések előtti érettségi eredmények, a vizsgákon megjelent háromszékiek 42,74 százalékának sikerült a záróvizsgája, nyolcszázhatvannyolcan elhasaltak a megmérettetésen.
A tanév eleji létszámhoz (1989) képest hatszáznéggyel (30,36 százalék) kevesebb XII. és XIII. osztályos iratkozott be az idei érettségire, háromszázötvenketten pótvizsgára, hárman ismétlőre buktak, hatvankét tanulót nem zártak le, száznyolcvanheten nem jelentkeztek, de azok sem jelentek meg mind, akik benyújtották iratcsomóikat, ellenben közel háromszáz korábbi végzős is érettségizett, utóbbiak harmada sem érte el a hatos átmenő átlagot. A legjobban az elméleti osztályok tanulói teljesítettek (63,76 százalékos átjutással), a sport-, pedagógiai, felekezeti és művészeti osztályok végzőseinek 33,69 százaléka érettségizett sikeresen, leggyengébb eredményt a szakközépiskolai végzősök értek el (15,13 százalékos átjutással). A magyar tannyelvű osztályok tanulói tizenhét százalékponttal teljesítettek gyengébben a román tagozatosoknál, a magyar diákok alig 37 százaléka vette sikerrel az akadályt, ami elsősorban a gyenge románnyelv-tudásnak köszönhető – derült ki a megyei összesítőből. Tantárgyak szerint az összesített eredmények: román nyelv és irodalom 50,61 százalékos átjutás, magyar nyelv és irodalomból 86,10, kötelező tantárgyból 69,53, a választott tárgyból 77,85 százalék.
Az iskolák eredménylistáján a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul Főgimnázium szerepel az első helyen 94,35 százalékos átjutással, az utolsó a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskola, ahol a vizsgázók 11,50 százalékának sikerült az érettségije. Az elméleti iskolák közül Kézdivásárhelyen a Nagy Mózes Elméleti Líceum (58,76 százalék), a Bod Péter Tanítóképző (38,46), a Református Kollégium (20,97), Sepsiszentgyörgyön a Református Kollégium (27,69%) eredménye a leggyengébb, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum 83,35 százalékot ért el, a Székely Mikó Kollégium 85,06 százalékot. A Plugor Sándor Művészeti Líceumban az érettségizők 60, Baróton közel 80 százaléka megbukott, a kovásznai középiskolában vizsgázók 54,26 százaléka érte el a hatos átlagot. A háromszéki eredményekről Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő elmondta, a tavalyhoz képest valamivel jobb az átjutási arány, néhány kivétellel (a Mihai Viteazul Főgimnáziumot emelte ki) nem azt tükrözi, hogy a diákok idén jobban felkészültek, hanem más okai voltak a nagyobb arányú sikeres érettséginek: egyes tantárgyakból különböző tételeket kaptak a vizsgázók, attól függően, hogy milyen szakon végeztek, ami elsősorban matematikából volt nagy előny a nem reál osztályosok számára, a végzősök 30 százaléka különböző okokból nem érettségizett, a gyengébb tanulók közül sokan nem is próbálkoztak. A tegnap megóvott dolgozatokat újrajavítják, a végleges eredményeket pénteken hirdetik ki.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

24. TUSVÁNYOS
Tudatlanok az erdélyiek csángóügyben: „ha román vagy, menj haza”
Erdély nélkül a csángókérdést megoldani nem lehet – hangzott el az oktatási programról szervezett beszélgetésen.
A csángó kérdés “mérhetetlen összetettségét és bonyolultságát” villantotta fel a 24. Tusványoson A moldvai magyar oktatás helyzete és jövője című beszélgetés, amelynek konklúziója az volt, javítanivaló lenne a kérdéshez való hozzáálláson, Magyarországon a talán túlzó elvárások, Erdélyben pedig a széleskörű társadalmi közömbösség szorulna újragondolásra. Egymásra kellene találni, Erdély nélkül a csángókérdést megoldani nem lehet – vonta le a következtetést Diószegi László, a Teleki László Alapítvány elnöke.
Minden csángó embert, aki vissza akar térni a magyar kultúrához, segíteni kell – emlékezett vissza volt tanára tanácsára Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) tiszteletbeli elnöke. 2001-2005 között az RMPSZ vállalta a felelősséget a moldvai magyar csángó oktatási programért a magyar állammal szemben, annak képviselői kérésére, egészen addig, amíg az oktatási program akkori vezetője, Hegyeli Attila és társai létre nem hozták a keresztszülő programot – idézte fel a kezdeteket Lászlófy a 24. Tusványoson szervezett kerekasztalon.
Akkor RMPSZ-elnökként úgy érezte, ez már túlságosan szerteágazó számukra, és közös megegyezéssel a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) vette át a koordinációt. Ez 2011-ig tartott, amikor szintén a magyar kormány felkérésére az RMPSZ-nek ismét át kellett vennie a program irányítását. Lehetőségeink szerint igyekeztünk az elmúlt tanévet úgy szervezni, hogy a 48 alkalmazott a 2190 gyermek oktatását biztosíthassa, iskolában közülük 1006-an, iskolán kívül pedig 1329-en – mondta Lászlófy. Szerinte a Hegyeli Attila nevével fémjelzett korszaknak az volt a nagy és jelentős eredménye, hogy
meghonosodott, elismertté vált a program,
„utat tört”, megkezdődött az oktatási program iskolába történő „bevonulása”. Mi ezt az utat akartuk tovább folytatni, és hisszük, a jövőt az jelentené, ha minden magyar csángó gyerek iskolai szinten, hivatalosan tanulhatna magyarul, illetve léteznének olyan középiskolák, amilyen volt az ötvenes években Bákóban, ahol folytathatnák magyar nyelvű tanulásukat – fejtette ki. Az iskolán kívüli oktatásnak a hagyományok megőrzésére, az archaikus nyelvre kellene fókuszálnia, az iskolai oktatásban pedig arra összpontosítanának, hogy segítsenek a pedagógusoknak, hogy ezt a nehéz feladatot minél jobb körülmények között betölthessék – tette hozzá.
Az erdélyi magyar közvéleményben elterjedt az a nézet, hogy a moldvai csángók asszimilációja már annyira előrehaladott, hogy nem érdemes a kérdéssel foglalkozni, míg Magyarországon viszont talán túlságosan is idealizált kép él a csángókról, és többek között emiatt tesznek erőfeszítéseket az ügyben – vetette fel Diószegi László moderátori minőségében.
Ferencz Éva, Külsőrekecsinben tanító kézdivásárhelyi pedagógus még féléve azt válaszolta volna erre, hogy az erdélyiek nagy része a munkaerőt látja a csángókban, akik a betakarításban segítenek, illetve egy plusz érdekességet Csángóföldben, ahová el lehet vinni a távolról érkező rokonokat, barátokat. Erdélyben is jellemző, hogy egy mitikus, archaikus világnak tekintik a Csángóföldet, amiért valamilyen szinten felelősséggel is tartozunk meg nem is, vagy éppen úgy tekintik a csángókat, hogy nekik is van egy sorsuk, oldják meg.
Ezen sokat a szervezetek sem tudnak változtatni, például furcsa, hogy a keresztszülő programot Erdélyben kevesen támogatják, pedig vannak tehetős emberek, talán áldoznának is erre a célra, de lehet, egyszerűen nem tudják, talán mert
a program PR-tevékenysége inkább Magyarországot célozta
– vélte a pedagógus. Diószegi hozzátette, Magyarországon a keresztszülői szerepet vállaló személyek nagy része nem mondható tehetősnek, sok köztük a nyugdíjas ember.
Márton Attila, a csángó oktatási program koordinátora erdélyiként már Csángóföldön telepedett le, 2002 őszén érkezett Lészpedre székelyföldiként. Úgy látták az elején, az a feladat, hogy ugyanúgy meg kell tanítani magyarul írni-olvasni a csángó gyerekeket is, mintha Székelyföldön lennének, de ráébredtek, sokkal többről van szó, nagy hangsúlyt kell fektetni a hagyományápolásra, vissza kell tanítani azt a kincset, ami megvan a néprajzi gyűjteményekben, könyvekben, az élő archaikus nyelvjárást megőrizve.
Valóban úgy tűnik, a székelyek túl sokat nem mozdítanak a csángó oktatási program ügyében, de ha közelebbről megnézzük, egy székelyföldi pedagógus tehet a legtöbbet a programban, tekintettel arra, hogy vidéken, falun sok régies kifejezés él még a Székelyföldön, amit Csángóföldön újra felfedezhetnek – vélte. Ezek a pedagógusok beszélik a román nyelvet olyan szinten, hogy a beépített szavakat azonnal ki tudják szűrni, és ha sikerül az iskolába bevezetni a magyar oktatást, sikerrel helytállnak a román tannyelvű intézményben is. Egyfajta „átmenetet” képeznek az „archaikus magyarok” és a magyarországiak között.
Ferencz Gabriella, aki a Csíkszeredában továbbtanuló csángó diákok kollégiumát vezeti, elmondta, az a tapasztalata, a székely közösség elég elutasító a csángó diákokkal.
Minden székely családban van egy elképzelés, hogy kik a csángók, miért élnek ott, ahol élnek, sok a téves információ, hallott már olyant is, hogy „míg mi álltuk a sarat, ők a könnyebb utat választották és elfutottak”. Kevés székely megy el megézni, hogyan élnek azok a magyarok, akiknek ősei a madéfalvi veszedelemkor vagy még hamarabb kerültek Moldvába, és hogy élték meg az elmúlt évszázadokat.
Sajnos az iskolában a tanárok is gyakran hangot adnak ennek az ellenszenvnek, addig, amíg nem ismerik meg a diákokat, volt olyan is, hogy a tanár felállította a diákot és azt mondta neki, „ha román vagy, menj haza”. Ez mind annak tudható be, hogy nem ismerik a történelmet, nem néznek utána. Gyakran szervezünk rendezvényeket, elvisszük a tanárokat a bentlakásba, ahol a gyerekek megmutathatják a kultúrájukat, hallhatják, hogyan beszélgetnek egymás közt a gyerekek csángó dialektusban, amit elhallgatnak az iskolában; kommunikációval ezen a fajta ellenérzésen lehetne változtatni – fejtette ki Ferencz Gabriella.
Ahogy Márton Áron is tanította, emberként kell a csángókhoz is közeledni, mint bármilyen más magyarhoz vagy más nemzetiségűhez, a tudatlanság és a rosszul tájékozottság okozza azt, hogy sokan tévesen ítélik meg még mindig a csángókat – vélte Lászlófy. Ez ellen tehetünk mi is, ha nem miszticizáljuk a kérdést, ha nem „megváltani” akarjuk őket, mert ez csak árthat – tette hozzá. Alázat és szolgálat a két kulcsszó, aki ezeket nem ismeri, az ne menjen se Csángóföldre, se máshova oktatni – szögezte le. Lehetséges a csángó gyerekeknek is, hogy tökéletesen beilleszkedjenek egy székelyföldi oktatási intézménybe, és mire elvégzik, egyeseknél semmilyen nyelvi vagy más különbséget, hátrányt nem lehet észlelni – vélte.
2012-ben az MCSMSZ a programot átadta az RMPSZ-nek, sok híresztelés volt akkor, hogy milyen a csángó oktatási program – mi a valóság? – kérdezte Diószegi Márton Attilától.
Nem azon áll vagy bukik a program, hogy ki irányítja
– válaszolt a koordinátor. Nyilván, sokkal jobb nekünk, ha egy szakmailag felkészült, szakmai hátteret biztosító szervezet koordinálja a programot, de igazából a moldvai oktatókon áll vagy bukik az oktatás sikere, akik minden nap a faluban következetesen elvégzi a munkáját, nap mint nap tudatosítják a gyerekekben, hogy jó magyarul beszélni, érdemes, van jövő ebben, tudnak úgy is érvényesülni, és igazából megduplázódik az esélyük – tette hozzá.
Az utóbbi másfél évet értékelve azt mondta, sikerült javítani azon, hogy tudják a pontos gyereklétszámot, nemcsak körülbelülit, minden gyerek be van iratkozva, érzi ennek a súlyát. Ez papírmunka, de fontos, hogy a gyerek is érezze, ez komoly dolog, nemcsak bemegyünk délután a játszóházba, hanem ez egy oktatási program – fogalmazott. Nem kellett egy oktatási helyszínt sem bezárni azért, mert változás történt; ha vannak is nézeteltérések, sikerült ezt megbeszélni az oktatókkal, megmaradt a rendszer, minden oktatási helyszínen gördülékenyen folytatódott az oktatás, a gyerekek igazából nem éreztek meg semmit, nem maradt el a karácsonyi ajándékozás sem – sorolta Márton Attila.
Bejelentette, szeptembertől két új oktatási helyszín is lesz,
Szőlőhegy és Újfalu, lesz gyerek is, van ingatlan, fél éve elkezdték az előkészületeket, felmérték az igényt a közösségben. Az egyetemistákat tovább támogatja a pedagógusszövetség, külön ösztöndíjalapot hozott létre nekik, a Jáki Sándor Teodóz Alapot, amit tényleg csak azok az egyetemisták kapnak meg, akik megérdemlik, kitűztünk számukra egy tanulmányi eredményt célként, amit el kell érni – mondta.
Meg tudtuk oldani a gyerekek nyári táboroztatását is, nem hagytuk magukra azokat a pedagógusokat, akiknek nincsenek külföldi, magyarországi kapcsolatai, olyan támogatóik, akik megszervezik és az anyagi hátteret biztosítják egy jutalomtáborhoz, meghirdettük a Pillangó tábort, amelyre pályázhattak – közölte.
Korábban gyakran kerültek be jószándékú magyarországi fiatalok romántudás hiányában a programba és nem voltak annyira eredményesek, illetve volt olyan is, hogy egyesek 1-2 évre mentek csak Moldvába tanítani képesítés nélkül – mi a helyzet jelenleg a pedagógus-utánpótlással? – kérdezte Diószegi. A pedagóguszszövetség álláspontja az volt,
annak az oktatónak, aki a helyszínen megállja a helyét,
meg kell adni minden lehetőséget, hogy ott tudjon maradni, gyökeret tudjon verni, betelepedjen mint néptanító, aki aztán akár a közösséget is meg tudja szervezni – mondta el Márton Attila. Tavaly túljelentkezés volt a megüresedett helyekre, azokat választották, akiknek megvolt a megfelelő szakképesítése, ez várhatóan most is így lesz, versenyvizsgát hirdetnek, és a szakképesítetleneket várhatóan le tudják cserélni szakképzett oktatókkal – magyarázta.
Néha embert próbáló körülmények közé kerülnek a Moldvában oktató pedagógusok, miért cserélte le kézdivásárhelyi katedráját egy ilyen feladatra? – kérdezte Diószegi Ferencz Évától, aki 19 évig a Nagy Mózes Gimnáziumban oktatott. Petrás Incze János is ott tanult a kantai gimnáziumban, ő volt az, aki 1841-ben először hivatalosan is felhívta a Magyar Tudományos Akadémia figyelmét a csángók ügyére, azt írta, iskolára, kántorra, orvosra és papra van szükség, hogy fennmaradjon a közösség – mondta Ferencz Éva. Személyes indíttatásáról elmondta, magyar-angol szakosként angol tanított, „kifogyott” alóla a magyaróra, és úgy érezte egy idő után, túl sok volt a globalizációból, „úgy éreztem, megfizettem a nagy világrendnek, amivel tartozom, most már kicsit magammal akarok foglalkozni és a mieinkkel, így jelentkeztem a csángó oktatási programba”.
Igyekezett fegyelmezni magát, hogy ne legyenek elvárásai, „ami van, azt úgy fogadjam, és abból próbáljak építkezni, ami a rendelkezésemre áll”. Szembesült újoncként azzal a konfliktussal, ami a helyszínen az oktatási program koordinációja körüli változásokból is eredt; Külsőrekecsinben ez sokszorozott volt, mivel az épület az MCSMSZ tulajdona, a programot viszont az RMPSZ működteti. Iskolában tanít Külsőrekecsinben, a román kollégák nagy többsége Bákóból jár be, 30 km-ről. A csángó falvakban nagyon nagy szükség lenne értelmiségre, ám benyomása szerint ezek
a román tanárok nem azonosulnak a közösséggel,
nem tekintik feladatuknak a gyerekek nevelését, az intézmények – polgármesteri hivatal, rendőrség – is nagyrészt magára hagyja a közösségeket, nem igazán törődnek azzal, mi történik ezekben a falvakban.
„Nem hiszem, hogy ezek a csángó falvak ne tudnák idővel kitermelni a saját értelmiségüket, ahhoz viszont nem elég, hogy van 50 pedagógus, akinek a vállán nyugszik ez az egész csángó kérdés” – vélte. Ha azt tekintjük, 26 helyszínen folyik magyar oktatás, nagyon jó dolog, de ha azt nézzük, hány olyan település van, ahol nincs, akkor már nem ilyen pozitív a kép – tette hozzá. Szerinte előbbre lennénk, ha már 1990 után az erdélyi magyar döntéshozók elkezdenek foglalkozni a kérdéssel.
Ferencz Gabriella nem tartja előremutatónak azt a hozzáállást Csíkszeredában, amikor egy odakerült 15-16 éves csángó gyereknek az identitását firtatják, viszont neveléssel, a magyar kultúrához való kapcsolódás erősítésével lehetne kialakítani bennük a csángó értelmiségi tudatot, ugyanakkor amíg rossz a gazdasági helyzet Csángóföldön, nehéz elvárni is, hogy „hazamenjenek” és otthon felvállalják ezt a szerepet. A résztvevők nagyon fontosnak nevezték az egyház szerepét is csángókérdésben. Mint Diószegi elmondta, fontos lépések történtek, például a iasi-i római katolikus püspökségnek van egy határozata, amely előírja, ha valahol Moldvában alkalomszerűen kérik magyar mise celebrálását, azt meg kell engedni. A Teleki László Alapítvány több alkalommal is szervezett ilyen magyar nyelvű misét csángó falvakban.
Transindex.ro

Csak negyedének sikerült (Pótérettségi)
A tegnap kihirdetett előzetes eredmények szerint rosszul teljesítettek a legnagyobb háromszéki elméleti középiskolák diákjai is a pótérettségin, sehol nem nagyobb az átjutási arány 50 százaléknál. A megyei összesítés alapján csak a diákok negyedének sikerült a vizsgája, ami 4 százalékponttal jobb az országos átlagnál.
Három tanulót kizártak, 131-en nem jelentek meg, több százan nem is próbálkoztak az idei pótérettségin. A 723 vizsgázóból csupán 184 (25,45 százalék) érte el az átmenő hatos általánost, a legnagyobb átjutási arányt, alig 50 százalékot a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban és a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban jegyezték, a legkisebbet (7 százalék) a megyeközponti Constantin Brâncuşi Szakközépiskolában. Két másik nagy elméleti iskola, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum és a Mihai Viteazul Főgimnázium a két véglet között, nagyjából középen végzett 28,95, illetve 26,67 százalékkal. Baróton a pótérettségizők 34,72, Kovásznán 20,51 százaléka vizsgázott sikeresen. Leggyengébben ezúttal is a szakközépiskolák teljesítettek, 10–20 százalék között. Fellebbezni tegnap délután lehetett, csütörtökön hirdetnek végleges eredményt.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Czegő Zoltán írói hazatérte
A Magyarországról nemrég hazatelepült, kiemelkedően termékeny Czegő Zoltán legújabb verseskötetét és új történelmi regényét mutatták be múlt vasárnap istentisztelet után a sepsiszentgyörgyi unitárius templom közösségi termében.
A bemutatót Albert Ernő ismert helytörténész, néprajzos, a Székely Mikó volt igazgatója A templomok lázadása című verseskötettel kezdte, kiemelve a szerző őszinteségét, igazságszeretetét és konokságát, melynek jó példája a címadó, a nemzetpusztulás vízióját különös erővel megfogalmazó vers. Erről, ennek felkavaró erejéről hangzott el a bon mot az egyik résztvevő szájából: olyan káromlás, melyből akár katedrális is építhető. Alapmotívuma Albert szerint megtalálható már Czegő első, 1966-ban az Igaz Szóban megjelent versében is, s a mostani kötet záróverse is ezt fogalmazza újra. Albert szerint Czegő hitvallása változatlan: annyi gond és baj érte e népet, hogy költészetének, irodalmának első rendű feladata égető társadalmi kérdéseinek is hangot adnia, az igazságkeresés szenvedélyének élnie, melyet költészetünk az Ómagyar Mária siralom óta töretlenül vállal, s Czegő reményt tápláló törekvésében is e tradícióhoz csatlakozik. A másik bemutatott mű, a Néma lovak az író negyedik regénye. Erdély sorsfordító, 1660–61-es éveibe vezet vissza a cselekmény, egy Kolozsvár közeli magyar falu pusztulásáról szól ama évekből, mikor II. Rákóczi György szerencsétlen lengyelországi hadjáratának kudarca következtében az egész erdélyi had, benne a székely is, tatár fogságba esett, és a fejedelemség népe védtelenül ki volt szolgáltatva a tatár és török hordáknak (miként megtapasztalta azt Illyefalva és Sepsiszentgyörgy népe is ama vérzivataros időkben). Albert Ernő az író jellemteremtő erényeit emelte ki, külön szólva az armalista nemes, valamint a fiatal szerelmespár alakjának életre keltéséről, hangsúlyozva a kötet nyelvi erényeit, melyek igazolni látszanak a szerző ama meggyőződését, miszerint igazi regényt csak költő tud írni. Az ismertető szerint a regény fő gondolata a népi összefogásra buzdítás a felégetett falvak világában, s a tragikus vég ellenére ebben a ma számára is kiutat mutat.
Az író nyelvének lírai lendületéről szólva a beszéd ismét a verseskötetre terelődött, Czegő felolvasta a címadó költeményt, benne a mellbevágó sorral: „árpádtalan vonulnak az Árpád-koriak”, s A walesi bárdokból idézve, elítélőleg szólt a „pártos honfivért” ontókról, a magyarok magyarok elleni harcáról, majd megköszönte a részvételt. A résztvevők reakcióiból ítélve az itteni közönség érti a költő nyelvét, azonosulni tud szemléletével, úgyhogy az író naplójegyzeteiben megfogalmazott aggodalma, hogy nem fog-e csalódáshoz, meghasonláshoz vezetni a hazatérés, talán elveszítheti kínzó terhét: ez lévén valóban az ő népe, igazi befogadó közege, visszatelepedését megértő és értékelő olvasóközönsége.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A legkiválóbb ifjú tudósok
Számos székelyföldi diák előkelő helyen végzett a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciája (TUDEK) hétvégén Csíkszeredában lezajlott versenyén.
A házigazda Márton Áron Gimnázium vezetőségének tájékoztatása szerint a középiskolások tudományos munkáit felvonultató versenyen a történelem, helytörténet szekcióban első helyet érdemeltek ki a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium diákjai, Éltető Kamilla és Szakács Kincső, második helyen végzett a tordai Josika Miklós Gimnázium diákja, Takács Emőke Tünde, harmadik helyen pedig a gyeryószentmiklósi Fogarasy Mihály Szakközépiskola diákja, Novák Dániel.
A kémia, fizika szekcióban az első díjat a Bolyai Farkas Gimnázium diákjai, Tankó Balázs és Márton Csaba, a harmadik díjat pedig a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium diákjai, Erősdi Zakariás és Csala Hunor kapták. Az informatika, matematika szekcióban a Bolyai diákja, Kántor Zsolt lett az első, a baróti Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola diákja, Bocz Hunor Chris a második, és a Márton Áron Gimnázium diákjai, Sólyom Gellért és Balló Tímea kapták a harmadik helyezést. Az egyes számú biológiai szekcióban első helyet érdemeltek ki dolgozatukkal a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola diákjai, Kopacz Mária és Kovács Emőke és harmadik helyen végeztek a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium diákjai, Blénesi Tünde és Szőcs Kriszta. A kettes számú biológia szekcióban a Bolyai Farkas Gimnázium diákjai, Nagy Zsuzsanna és Szabó Johanna végeztek az első helyen, a sepsiszentgyörgyi református gimnázium diákja, Csákány Olivér pedig a harmadik helyezést érdemelte ki.
Az irodalom szekcióban a második, illetve a harmadik díjat kapta a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium két diákja, Lázár Annamária és Csíki Gergely. A társadalomtudományok szekcióban az első és a harmadik helyet vitték el székelyföldi diákok, az első helyen a kézidvásárhelyi Nagy Mózes Gimnázium diákjai, Rettegi Csenge és Farkas Edina végeztek, harmadik pedig a marosvásárhelyi református gimnázium diákja lett, Vass Márton. A pszichológia szekcióban a Nagy Mózes Gimnázium négy diákja, Szalló Tünde és Pap Andrea, illetve Dán Kinga és Csiszár Borbála lettek az első, valamint második helyezettek, a harmadik helyet pedig a baróti szakközépiskola diákjai, Györfy Hajnalka és Nagy Ádám szerezték meg. A földrajz, környezetvédelem szekcióban a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola diákjai, Pitiu Szilvia és Onodi Henrietta a második helyen, a Márton Áron Gimnázium diákja, Gábor Ibolya a harmadik helyen végzett.
A néprajzi tematikájú kutatások között a zsűri a kézidvásárhelyi Nagy Mózes Gimnázium diákjainak, Tamás Andreának és Rancz Adriennek ítélte az első helyet, második a tordai középiskola diákja, Egei Judit Helga lett, harmadik helyen pedig a Nagy Mózes Gimnázium két másik diákja, Balázs Eszter és Bándi Eszter végeztek. A művészet és művelődéstörténet szekcióban a Bolyai Farkas Gimnázium diákjai, Lazsádi Anna és Mánya Petra első helyen, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Gimnázium diákja, Rosu Krisztina második helyen végzett.
Az első, második és harmadik helyezettek, illetve egyes szekciókban az első két helyezett továbbjutott a magyarországi Tudományos Diákkörök Országos Konferenciájának döntőjére. A szombaton lezajlott TUDEK-en nyolc erdélyi megyéből, 23 középiskolából 186 diák vett részt, akik 11 szekcióban mutatták be tudományos munkájuk eredményét.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro

Kézdivásárhelyen nem zárják be a diáklétszámon aluli iskolákat
A tanügyi törvény által előírt minimális diáklétszám alatt működő középiskolák működésének jóváhagyását fogadták el Kézdivásárhely tanácsának csütörtöki ülésén – számolt be a 3szek.ro. A Református Kollégiumban és a Bod Péter Tanítóképzőben ugyanis a céhes városban levő öt középiskola közül a törvény által előírt háromszáznál kisebb a tanulólétszám. Erről Bokor Tibor polgármester számolt be, és hozzátette, ilyen esetben az önkormányzatnak jóvá kell hagynia a következő tanévre a tanügyi intézmények további működését csökkentett létszámban.
Jelenleg a Református Kollégiumot 280-an látogatják, a Bod Péter Tanítóképzőbe pedig 293 tanuló jár. A mostani fejkvóta szerint mindkét intézmény zavartalanul tud működni annak ellenére, hogy nincs meg a háromszázas diáklétszám, eddig nem volt szükség nagyobb költségvetés-kiegészítésre. A határozattervezetet a városatyák egyöntetűen elfogadták.
Az önkormányzati képviselők arról is döntöttek, hogy nem eszközölnek módosítást a tanügyi intézmények háza táján, a következő tanévre ugyanebben a formában hagyták jóvá a városban levő iskolák működését.
„Azt tudjuk – mondta Bokor Tibor –, hogy a megyei tanfelügyelőség átszervezésen gondolkodik, de azt is tudni kell, hogy huszonegy megye tanügyi intézményeiben vannak finanszírozási gondok jelenleg. Akadnak olyan iskolák, ahol a diáklétszám jóval meghaladja a kötelező háromszázat, és még fizetésre sem elég a pénzügyi keret, erre példa a Nagy Mózes Elméleti Líceum, ahol közel kilencszáz diák tanul, ennek ellenére az öt középiskola közül itt a legnagyobbak a problémák a tanárok béralapjával” – mutatott rá a polgármester. Ennek fő oka az, hogy a kvótarendszer nem veszi figyelembe a tanárok felkészültségét: ahol sok az egyes fokozattal rendelkező tanügyi káder, sokkal nagyobb összeget kell kifizetni, mint ott, ahol sok a kezdő, fiatal pedagógus. A polgármester szerint a szaktárca eddig minden esztendőben kiegészítette a béralapot, még soha nem fordult elő, hogy év végén ne lehetett volna kifizetni a tanárokat.
Egyelőre Kézdivásárhelyen nem lesz átszervezés, mert ha egy iskolát megszüntetnek, kevés az esély arra, hogy azt a közeljövőben újraindítsák – hangsúlyozta az elöljáró.
maszol/3szek.ro

Akik a szabadságért harcoltak
A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum dísztermében megnyitották az Akik a szabadságért harcoltak 1848–1956 című, Plohn József ’48-as honvédeket és Dömötör Mihály ’56-os szabadságharcosokat megörökítő fotókiállítását.
A kiállítás törzsanyagát azok a portrék képezik, amelyeket Kossuth Lajos századik születésnapja alkalmából készített egy korabeli fényképész, aki több mint százötven ’48-as szabadságharcost örökített meg. A vándorkiállítást Kozma Huba, az 1956-os Történelmi Alapítvány elnöke nyitotta meg pénteken, és február 20-ig hétfőtől péntekig 8 és 15 óra között tekinthető meg. (iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Több iskolában senkinek sem sikerült (Nyolcadikosok próbafelmérője)
A megyei tanfelügyelőség tanévközi ellenőrzései során is észlelte, hogy a nyolcadikos diákok egy részét nem érdekli a tanulás, de arra nem számítottak, hogy a tanulók több mint fele megbukna a vizsgákon, ha most tartanák az országosan egységes felmérőt. Az eredmények azért is aggasztóak, mert vannak iskolák – főként falvakon –, ahol egy-egy tantárgyból egyetlen diáknak sem sikerült elérnie az ötöst – derült ki a Rădiţa Palela főtanfelügyelő-helyettes által bemutatott értékelésből.
Matematikából 18 háromszéki iskola, román nyelv és irodalomból 11, magyar nyelv és irodalomból pedig egy tanintézmény került a feketelistára, amelyben egyetlen diák sem érte el az ötöst. Legtöbben, a vizsgázók közel 72 százaléka matematikából bukott, az iskolánkénti eredmények még városon belül is nagyon eltérőek, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban a nyolcadikosok 73,78 százaléka ért el nagyobb jegyet ötösnél, míg a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban az általános iskola végzősei közül csak 34,57 százalék azok aránya, akik elérnék az átmenőt. A Mikót a Váradi József Általános Iskola követi az eredménylistán közel 70 százalékkal, de a diákok több mint fele érte el az ötöst többek között Kézdiszentléleken, Kézdialmáson, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceumban is. A 18 iskolában jegyzett nulla átjutási arány 183 falusi diákot érint, közülük többen összevont osztályban tanulnak.
Románból többek között a köpeci, felsőrákosi, málnási, kőröspataki iskolák tanulói szerepeltek a leggyengébben, velük együtt tizenegy iskolában jegyeztek nulla százalékot az ötösnél nagyobb osztályzatok esetében, ebből a tárgyból száz százalékot egyetlen magyar tannyelvű iskola sem ért el. A megyeközponti Mihai Viteazul Főgimnáziumban a diákok több mint 6 százaléka bukott meg románból. Magyar nyelv és irodalomból a sepsiszentgyörgyi Néri Szent Fülöp Általános Iskola teljesített a leggyengébben, egy tanuló sem írta meg az átmenőt, ezzel ellentétben a Székely Mikó Kollégiumban minden próbavizsgázó átmenőt írt, a Váradi-iskolában 98,92, a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban 96,26 százalék az ötösnél nagyobb jegyet elért diákok aránya.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Ott sem volt, mégis büntetik Vetró Andrást (Bírságolják a Marosvásárhelyi felvonulókat)
Tegnap nagy meglepetésére ajánlott levelet kézbesített a posta Vetró András kézdivásárhelyi szobrász, rajztanár nevére.
A Maros Megyei Csendőr-felügyelőség fejlécét viselő és egyik őrmestere által március 14-én kitöltött büntető jegyzőkönyvben az áll, hogy az újraközölt 1991/60-as törvény 26. cikkelyének e betűje alapján 3000 lejes pénzbüntetést kell kifizetnie. A jegyzőkönyvben még az olvasható, hogy Vetró András „március 10-én 19.30 órakor Marosvásárhelyen, miközben menetelésen vett részt, erőszakos cselekedetek elkövetésére buzdított, tüntető magatartást tanúsított, veszélyeztette a közrendet, provokatív magatartása abban is megnyilvánult, hogy egy hüvelyéből kivont karddal hadonászott, és a környezetében lévő tüntetőket bujtogatta”. A jegyzőkönyv alján, a megjegyzéseknél még az olvasható, hogy a megbüntetett nem volt jelen a jegyzőkönyv kitöltésekor, a pénzbírságot a videofelvételek alapján állapították meg. Igen ám, de Vetró András egy időben két helyen nem lehetett, március 10-én nem volt Marosvásárhelyen, a Nagy Mózes Elméleti Líceumban tanított 14 óráig, majd hazament, és azóta is ágyban fekvő beteg. Tegnap elmondta: amikor felbontotta a borítékot, előbb nevetségesnek tartotta annak tartalmát, hiszen összetévesztették egy másik hagyományőrzővel, de később rájött, hogy fele sem tréfa, hisz tőle akarják behajtani a pénzbüntetést. Azt is elmesélte, hogy hasonló eset már előfordult vele pár évvel ezelőtt, amikor egy tévéadásban került Corneliu Vadim Tudor feketelistájára, aki azt állította róla név szerint, hogy Vetró a székely hadsereg aktív parancsnoka. A román nacionalisták nem tudják lenyelni, hogy egy hagyományőrző egyesület, a 15. Székely Határőr Gyalogezred vezetője – hangsúlyozta –, pedig ők nem tesznek egyebet, csak tisztelik hagyományainkat, és méltóságteljesen próbálnak minden megemlékező rendezvényen jelen lenni, díszőrséget állni ünnepeinken és felvonulni március 15-én. Azt is elmondta, hogy idén betegsége miatt nem tudott felvonulni szombaton a Gábor Áron téren sem. Alattomos támadásnak tartja a csendőrség eljárását, és azon is csodálkozik, hogy a csendőrségnek honnan voltak meg a pontos személyi adatai. Vetró azt is közölte, hogy ma felkeresi a városi rendőrfőnököt és a főügyészt, hisz most furcsa módon neki kell bizonyítania, hogy március 10-én nem volt Marosvásárhelyen. Ugyancsak tegnap a székely szabadság napján jelen levő Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi szervezetének hat tagja összesen 12 000 lejes pénzbírságról szóló büntető jegyzőkönyvet kapott. Őket is a csendőrség által készített videofelvételek alapján azonosították. Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Vissza a természethez
Fesztivállal ünnepelik az Ika vára helyreállítását
A hétvégén Vissza a természethez néven falunapnak is beillő fesztivált tartanak Alsócsernátonban az önkormányzat által felújított Ika vára alatt, a készülő ünnepről és egyéb időszerű munkálatokról beszélgettünk Bölöni Dáviddal, a község polgármesterével.
– Alsócsernáton az aszfaltozott útjával, vízhálózatával, szennyvízrendszerével, szépen rendbe tett könyvtárával mintafalunak tekinthető Háromszéken. A község többi településén milyen munkálatokra készülnek?
– Ikafalván és Albisban írunk ki két közbeszerzési árverést multifunkcionális közösségi házak elkészítésére. A jelenleg használatos helyiségek nincsenek olyan állapotban, hogy oda érdemes volna befektetni javítás céljából, ráadásul az a tervünk, hogy az új építményekben gyűléstermet, orvosi rendelőt és várótermet képezzünk ki. Ezenkívül a LEADER-programon keresztül négy közterületet szeretnénk parkosítani, Alsócsernátonban az ANL-s tömbházak környékén és a központban, egyet az országút melletti piacnál, valamint egyet Felsőcsernátonban, az óvoda melletti területen. Ugyancsak Felsőcsernátonban tervezünk felállítani egy modern hídmérleget a meglevő négy kisteljesítményű helyett, mert nagy igény mutatkozik rá.
– Az Ika vára többé már nem Csonkatorony, befejeződött a helyreállítása.
– A legsürgősebb munkálatot befejeztünk, befedtük a tornyot, hogy megvédjük a további romlástól. Már nagyon régóta tervezzük a vár azon részeinek a feltárását, amelyek nem láthatóak. A délkeleti oldalon pár éve kezdtük el az ásatásokat, és rájöttünk, sok minden másképpen van, mint eddig elképzeltük, olyan részletek kerültek felszínre, amelyeket Orbán Balázs sem láthatott már. Derzsi Sámuel vállalkozó és csoportja, valamint Bordi Zsigmond Loránd régész előbb az erősség környékét tárta fel, majd megerősítették a régi falmaradványok torony körüli részét, visszabontották a torony meggyengült falrészeit, aztán visszaépítették az eredeti formájára. Közben találtak egy olyan kancsót is, amelyhez hasonló a szakemberek szerint csak Buda váránál került elő eddig. Ezek olyan értékek, amelyek arra ösztönöznek, hogy amit az őseink ránk hagytak, azt megbecsüljük. Ezért igyekeztünk, hogy a helyi költségvetésből különítsünk el annyi pénzt, amivel az öregtornyot megmenthessük. Voltak viták a torony befedésének módjáról, mivel erről nem létezik korabeli dokumentum, de a végleges formát a szakértők a korabeli várakkal összevetve alakították ki. Örömmel nyugtázom, többen is megerősítettek véleményükkel, miszerint az új tető beillik a képbe, olyan mestermunka, amely joggal dicséri Varga Ernő vállalkozó és munkacsoportja teljesítményét. Ezzel hosszú időre biztosítottuk a torony további létezését.
Ha az őseink képesek voltak Felsőháromszék legnagyobb alapterületű várát megépíteni az akkori gazdasági, technikai feltételek mellett, akkor nekünk kötelességünk a folytatásról is gondoskodni. Tervezzük az északnyugati torony feltárását és a várfal 60-80 cm magasságban való kiemelését, valamint konzerválását is. Az eddig elvégzett munkát ünnepeljük a hétvégén.
– Merthogy a nyár nemcsak a munkáról szól, hanem a kikapcsolódásról is. Más rendezvényeket is szerveznek az idén?
– Augusztusban az egykori néptánctalálkozót szeretnénk visszahozni az Ika vára alá. De egyelőre beszéljünk a hétvégén zajló eseményről. Mivel az Ika várára nemcsak a helyiek büszkék, hiszen mondhatni egész Háromszék ékessége, ezért a Vissza a természethez nevet viselő fesztiválunkra meghívtuk a szélesebb közönséget is. Reméljük, ezzel az ünneppel hagyományt teremtünk: a háromszéki családoknak szeretnénk a legkisebbektől a legidősebbekig tartalmas, egész napos időtöltést biztosítani. Nem véletlen, hogy június 21-ére, a nyári napforduló napjára időzítettük az ünnepet. Tudjuk, ezen a napon az őseink, még a 19. század elején is, nagy napfordulós, úgynevezett Szent Iván-éji ünnepeket tartottak. Erről még Felsőcsernáton nagy szülöttje, Bod Péter is megemlékezik, egyik munkájában megemlíti: „(…) a tűzugrás alkalmából a tűzbe dobott gyümölcsnek gyógyító erőt tulajdonítottak”. Mivel az Ika vára alatt a háborítatlan természeti környezet adott, többek közt az Erdélyi Konyha és a Boszorkánykonyha lapok szerkesztőivel közösen egy gasztronómiai vetélkedőt szervezünk, melynek témája az ehető vadnövények és gombákból készült ételek. Szerencsés egybeesés folytán a Háromszéki huszártoborzó is erre a napra esik, így annak több mint 150 résztvevőjét is meghívtuk a vár ünnepére, meg is vendégeljük őket a Török Zoltán tábori szakács által készülő huszárgulyással, majd műkedvelő csoportjaink előadását is megtekinthetik. De nemcsak rájuk és a vendégekre számítunk, hanem községünk apraját-nagyját is nagy szeretettel várjuk, hiszen családos napot tervezünk. A gyerekfoglalkozások, színpadi fellépések, természetismereti túrák, távcsöves csillagvizsgálás és sok más program mellett koncerteket hallgathatnak. Éjfélkor pedig az egészséget és életerőt biztosító régi szokással, a Szent Iván-éji tűz átugrásával zárjuk a napot.
Jancsó Katalin
10 órától főzőverseny: vadon termő, ehető növényekből és gombákból készült ételek. Ezenkívül: természetjárás: nyomkeresési, gomba-, rovar-, növényismereti túra a közeli erdőben szakemberek vezetésével. Játszóház az Ika Ifjúsági Egyesület, a Haszmann Pál Múzeum mellett működő Csernátoni Népfőiskola, a MÁRA Egyesület, a Csiporkázó Játszóház, a Székölykök-csapat, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem kézdivásárhelyi tagozata, a Zöld Nap Egyesület, a Nagy Mózes Líceum rajztagozatos diákjai és a kézdivásárhelyi EMI közreműködésével. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tervez és szervez az EMI
A tavasszal diákok által kitöltött kérdőívekről, a jövő hét végi Szent Iván-éjszakáról és az EMI-tábor tervezett koncertjeiről számolt be Incze Johanna, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) kézdivásárhelyi elnöke és Csillag Adrienn EMI-tag.
A kérdőíveket az EMI önkéntesei az Iskola másként hét alatt töltették ki a Molnár Józsiás-, Petőfi Sándor-, Nagy Mózes- és Turóczi Mózes-iskola hetedik és nyolcadik osztályos tanulóival. A feldolgozás után kitűnik, hogy a 13–16 éves korosztály rendszeresen olvas, és a tantárgyak közül elsősorban a magyar, angol, történelem, testnevelés és biológia érdekli őket. Nagy többségük (72 százalék) követi a civil szervezetek tevékenységeit, melyekről a Facebookról és plakátról értesülnek. Több mint háromnegyedük kíváncsi az EMI-re, és akár csatlakozna is hozzá. A magyar nyelvterületeken a szertartásos tűzgyújtás legfőbb időpontja Szent Iván éjszakájára tehető – mondotta Incze Johanna. Ez a szokás a 16. században már általánosan ismert volt, napjainkban azonban eltűnőben. Ezt a hagyományt továbbadva és ápolva a kézdivásárhelyi EMI csapata június 29-én 20 órától a Gábor Áron-szoborhoz hívja az érdeklődőket egy lampionokkal, beteljesülésre váró kívánságokkal és sok más érdekességgel egybekötött Szentiván éji álomra. A lampionokra székely zászlót szeretnének festeni, hogy ezen a rendezvényen is hangsúlyozzák autonómiaigényüket. A lampionok a helyszínen igényelhetőek.
Idén tizedik alkalommal szervezik meg az EMI-tábort a Gyergyószentmiklós melletti Borzonton augusztus 5–10. között. Már végleges a koncertlista, amelyet a plakátokon meg is lehet tekinteni Kézdivásárhely különböző pontjain. Az idei EMI-táborban a Kárpátia, az Ismerős Arcok, a Beatrice, a Pokolgép, a Road, a P. Mobil, a Nevergreen, a Leander Rising, az Attila Fiai Társulat, a Transylmania és a Bagossy Brothers Company koncertezik. A nagyszínpados koncertek előtt a kis színpadon is lesznek fellépők, ide várják a diákzenekarok jelentkezését is. Hamarosan Kézdivásárhelyen is igényelhetőek lesznek a kedvezményes heti belépők, melyek ára 80 lej, az egész jegy 93 lejbe kerül. A kedvezményes heti belépőket Lupán Kriszta EMI-titkárnál lehet megvásárolni, elérhetőségeit időben közlik.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Üzenet a Végekről
2014-ben, Koltai András és Orosz Krisztofer Levente szerkesztésében jelent meg „Üzenetek a Máramarosi Végekről” című könyv, amely kor- és egyháztörténeti dokumentum.
A kutatók kötetbe gyűjtötték össze Kádár József piarista szerzetes 1945- 1992 közötti időszakban írt leveleit, beszámolóit, melyekből megismerhető Máramarossziget élete, a piarista rend megpróbáltatásokkal, küzdelmekkel teli élete, az egyház társadalmi szerepvállalása abban a korban. A szerzők érzékeltetik, a történelem miként szólt be a piarista rend életébe, miként próbálták túlélni a megpróbáltatásokat, megőrizve a keresztény értékeket.
Könyvüknek tudományos értéke van. A magyarországi és a romániai tartományfőnökség levéltárában fellelhető leveleket válogatták, kötetbe foglalták. A borítóterv Szentes Zágon munkája. Kádár József 1911-1993 között élt. Kézdiszászfaluban született, szülei jómódú gazdák voltak. 1930-ban a Kézdivásárhelyi Katolikus Gimnáziumban érettségizett. Teológiai tanulmányait a kolozsvári Kalazantínumban végezte. Az egyetemet természetrajz- földrajz szakos tanári diplomával végzett. 1945-ben a máramarosszigeti házfőnökké, illetve a gimnázium és a konviktus igazgatójává nevezték ki. A háború után óriási nehézségeket kellett leküzdeniük. Az iskola lepusztult állapotba került, tanerő hiánnyal küszködtek. Szemes Ferenccel, a piarista matematika-fizika szakos tanárral együtt dolgozták ki az oktatási tervet, és indították be az iskolai életet. Ugyanakkor Máramarosszigeten nagyszámú deportált és hadifogoly volt. Ezekről gondoskodtak, segítették haza utazásukban. Kádár József személyében nemcsak a kitűnő piarista rendfőnököt ismerhetünk meg, a nagy műveltségű, tudású tanárt, hanem kiváló, mai szóval élve menedzsert, aki minden esetben megtalálta a megoldást, nemcsak a szerzeteseknek, hanem a közösség problémáira is. Tanított, de ha kellett, akkor orvosi teendőket is elvégzett. De volt olyan is, hogy szappant főzött. Állatvásárban segített az embereknek, a megfelelő állat kiválasztásában. Hatóságokkal küzdött az iskola államilag történő kisajátítása ellen, saját és mások szabadságáért harcolt. A könyv kortörténelmi dokumentum is. A kommunista rendszer minden erőt felhasznált saját hatalmának a megerősítésére. 1948-ban államosították az egyházi iskolákat. Felfüggesztették a Piarista Szerzetesrendet. A rendházak állami tulajdonba kerültek, a nővérek hazatértek falvaikba. Szerzeteseket internálták.
13 levelet olvashatunk, melyek Zimányi Gyula tartományfőnöknek, Karl János magyarországi rendtartományi asszisztensnek, valamint Bíró Vencel romániai tartományfőnöknek is írt. Ugyanakkor olvashatjuk a beszámolókat, melyek 1948-ban a máramarosszigeti rendház helyzetéről, 1954-ben a romániai piaristák helyzetéről szólnak. 1965-ben ugyancsak a romániai piaristák helyzetéről számolt be.
A rendház történetében életbevágó 1948-as év: „Az új alkotmány értelmében nem tarthat egyetlen felekezet sem közérdekű tanintézeteket.” Mivel a tanítást rendtagok nem vállalhatták pasztorizációban kellett megfelelő munkát találniuk. Ugyanakkor megélhetési forrásokról kellett gondoskodniuk. Beszámoló a Romániai Piaristák helyzetéről-című írásában kifejti: „Ezt a beszámoló félét 1949-el kell kezdeni. Akkor jelent meg egy minisztertanácsi rendelkezés, amely szerint Rendünk működését megszüntetik. Indoklás: a tanügy állami ügy lett, tehát nincs ránk szükség tovább. A rendtagok a következő lehetőségek között választhattak: elhelyezkednek a termelésben, hazamennek családjukhoz, külföldre mennek a rendi központba, vagy „klauzúrába” vonulnak. A valóságban csak az az utolsó lehetőség várt reánk, ami magyarul belágerezést jelentett.” A saját helyzetéről azt írja: „Vagyok lelkipásztor és állatorvos, ellő tehenek bábája és minden egyéb”. 1954-ben a Romániai Piaristák helyzetéről írt egy rövid beszámolót, amiből kiderült: „A többi szerzetesek sorsa: ferencesek, jezsuiták, minoriták 1950 óta lágerben vannak. A ferencesek Óradnán és Désen, a jezsuiták Szamosújváron, egyebek Esztelneken.” Kádár József azt írja, hogy ő maga renoválta a templomát kívül- belül.
1948-tól Borsabányán volt. 1959-től 1964-ig- Láposbányára helyezték, majd 1964-tól Színérváralját vállalja. Megbetegedett. 1978-tól szülőhelyén élt. Vállalta ezt az életet, ami tele volt zaklatással. Bátor, tényeket feltáró eseményeket jelentette felettes hatóságának, valamint a kolozsvári elöljáróinak. A könyv rendkívül olvasmányos. Szerkezete jól strukturált. Az alábbi fejezeteket tartalmazza: Levelek és beszámolók 1945- 1965 között. Önéletrajzi írások (1984- 1992. Függelék. Névmutató. A szerzőkről
Koltai András a Magyar Piarista Rend fő-levéltárosa. Orosz Krisztofer Levente a BBTE Római Katolikus Karának végzőse, a kolozsvári Szent Mihály Plébánia fő-gondoka. A könyv kolozsvári bemutatóján elmondta, hogy máramarosszigeti származású, tehát kötődik a városhoz. A könyv keletkezéséről mondott néhány gondolatot. Budapesten találkozott Koltai András fő-levéltárossal, aki Kádár József leveleiről beszélt. Orosz Krisztofer tanulmányozta Kádár József leveleit, megismerte csodálatos egyéniségét.
A könyvben a Végek üzenetét fogalmazták meg: A könyv olyan történelmi értéket hordoz, melyet meg kell becsülni. Olvasván a könyvet megismerhetünk egy személyiséget, aki hisz az Istenben és abban az elhivatottságban, melynek szolgálatára felesküdött. A nehézségekkel, megpróbáltatásokkal teli élet a hit erejével válik élhetővé.
Kádár József élete példaképet jelent az utókor számára.
Csomafáy Ferenc
Koltai András,Orosz Krisztofer Levente: Üzenetek a Máramarosi Végekről. Kádár József piarista beszámolói és emlékezései (1945-1992) /Kolozsvár/
erdon.ro