Szabadkőművesség Magyarországon
Nagyvárad – Dr. Raffay Ernő történész csütörtök délután Nagyváradon is bemutatta Szabadkőművesek Trianon előtt című legújabb kötetét, mely a magyarországi szabadkőművesség történetét ismerteti 1867–1918 között.
Csütörtök délután a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházközpont múzeumtermében mutatta be legújabb kötetét Dr. Raffay Ernő történész. Bár ugyanebben az időpontban több eseményt is szerveztek Nagyváradon, a könyvbemutató iránt igen nagy érdeklődés mutatkozott. Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Szakács Árpád, a Nagy Magyarország lap igazgatója mutatta be a történelmi folyóirat legfrissebb számait. Időközben a hallgatóság kérésére egy hangosító berendezést is beszereltek, így a történész szavait a hátsó sorokban is hallhatták az érdeklődők. A Szabadkőművesek Trianon előtt című könyv fő gondolatmenetét maga a szerző mutatta be. Megtudhattuk, hogy főleg levéltári forrásokat használt fel a kötet megírásakor. Magyarország az egyetlen olyan ország a világon, ahol hozzáférhetőek a titkos társaságokként működő szabadkőműves páholyok jegyzőkönyvei. Ezeket a Budai Várban található Magyar Országos Levéltárban lehet elolvasni. Jelenleg egyébként 3 millióra tehető a szabadkőművesek száma. A Trianon előtti időszakban a történelmi Magyarország területén működő páholyok tagjai többségében szellemi szabadfoglalkozású értelmiségiek voltak, ugyanakkor számottevő volt a protestáns egyházak lelkészeinek aránya is.
Titkos társaságok
Az első páholy 1749-ben alakult Brassóban, melyet továbbiak követnek Kassán, Pest-Budán, Zágrábban, Eszéken. Ezek két rítus szerint működtek: a Szent János és a skót rítus alapján. Később (1886-ban) engedélyezték az egységes szerkezeti működést, így megalakul a Magyar Szimbolikus Nagypáholy. A magyar szabadkőművesek alaptörvényei közt találjuk, hogy a titkos társaság tagjai nem foglalkozhatnak politikai kérdésekkel, ehhez képest a Jászi Oszkár nevével fémjelzett Demokratia Páholy, majd a Martinovics Páholy küldetésként vallotta az akkori Magyarország politikai átalakítását. A páholyok eszmegyártó és humanitárius szerepet vállaltak, támogatták a leányanyákat, a háborúból hazatérő sérült katonákat, a szegény tanítókat, stb. Egyes városokban, mint például Pozsonyban egyszerre 14-15 páholy is működött. A századforduló után működtek olyan társaságok is, melyek célja volt a progresszív eszmék bevitele a társadalomba. Azt hirdették, hogy a keresztény egyházat vissza kell szorítani, meg kell szüntetni a vallás lelkek fölötti hatalmát, meg kell szüntetni a hittanoktatást és helyette általános emberi erkölcstant kell tanítani a gyerekeknek. A közhiedelemmel szemben nem az ország feldarabolása volt a céljuk, hanem a központi irányítása, summázott Raffay Ernő. Elhangzott az is, hogy Ady Endre is páholytag volt. Egyebek mellett erre utal az is, hogy a Csinszkával kötött házasságkötési szertartáson a résztvevők közül egyedül a feleség volt az akinek nem volt köze a szabadkőművességhez. 
A közönség tagjai a könyvbemutató után feltehették kérdéseiket az előadónak. Számos érdekes kérdés hangzott el, melyekre a történész készségesen válaszolt. A bemutatott kötetet és az Erdélyország számait az Illyés Gyula Református Könyvesboltban és a Garasos híd melletti Libris Antica-ban is megvásárolhatják az érdeklődők.
Mészáros Tímea
erdon.ro

Az erdélyi magyarság szolgálatában
A Székely Akadémia fórumának meghívott vendége Vincze Gábor szegedi történész, a Szegedi és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem jeles tanára, a Magyar Kisebbség – Nemzetpolitikai Szemle külső munkatársa, a Nagy Magyarország történelmi magazin egykori főszerkesztője. Az Észak-Erdélyi Köztársaság legendája címmel egy olyan, tabunak tartott témáról tart előadást, amelyről sokan nem hallottak. Az előadásra csütörtök este hat órától kerül sor Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében.
Az 1944. őszi román adminisztráció magyarellenessége, az észak-erdélyi vérengzések, a haláltáborok és a szovjet katonai érdek találkozása lehetővé tette, hogy a többségében magyarlakta Észak-Erdélyben – 1944. november derekától 1945. március közepéig – szovjet katonai ellenőrzés mellett kialakuljon egy olyan adminisztráció, amely román és magyar hivatalos nyelvvel működhet. Olyan autonómia, amely kerete lehetett volna a magyar és a román nép egyenlőségének, egy független Észak-Erdélyi Köztársaság létrehozásának. Ekkor eresztett gyökeret az a remény, hogy a nagyhatalmak lehetővé teszik az itt élő két nép egymásra találását. A magyar történészek többsége erről a röpke négy hónapig tartó önszerveződésről a következőket állítja: "az autonomista törekvések célja az volt, hogy megteremtsék a két egyenrangú nép közös Erdélyét". Daday Loránd író fogalmazásában: lehetőség nyílt az erdélyi népek önkormányzatára, amelyben "közös és szabad" köztársaságot igyekeztek életre kelteni. Azonban, ahogy Vincze Gábor egyik könyvének címe is sugalmazza, e korszak az illúziók és csalódások kora volt. Nem véletlen tehát az, hogy a Székely Akadémia első előadásának címe Az Észak-Erdélyi Köztársaság legendája lett. A homogén nemzetállam megteremtésében érdekelt nacionalista erők erről az önkormányzatról sem akkor, sem később nem vettek tudomást, mert számukra mindmáig elfogadhatatlan Erdély népeinek egyenlősége. Vajon miért foglalkoztat egy magyarországi történészt Erdély népeinek sorsa? Ennek gyerekkorba nyúlnak a gyökerei. Mivel szülőhelye, Békés közel volt a román határhoz, már kisgyermekként lehetősége adódott arra, hogy a határ túloldaláról érkező magyarokkal találkozzék. Kezdetben nem értette, hogy azok miért élnek idegen országban. Később egyre több információ birtokába jutott. Ifjúkori eszmélése idején tombolt Nicolae Ceauşescu fanatikus magyarellenes politikája. Mi, az idősebb nemzedék jól emlékszünk azokra az uszító kiadványokra, amelyek a diktatúra utolsó másfél évtizedében jelentek meg. Például az 1978-ban kiadott Szent Bertalan hosszú éjszakája, a Teroarea horthystă în partea nord-estică a Transilvaniei, 1983-ban a Cuvînt despre Transilvania, Mit jelent Erdély? Jól emlékszünk arra is, hogy 1974 után megtiltották a külföldi állampolgárok magánszemélyeknél való megszállását. Vadászták a külföldi könyveket, folyóiratokat. A hírhedt Securitate öngyilkosságba taszította, illetve meggyilkolta Visky Árpád színészt, Pálfy Géza katolikus és Hadházy Iván evangélikus lelkészt. Egy olyan korban, amikor csak "magyar nemzetiségű román dolgozók" voltunk, amikor a magyar sajtóban – 1988 áprilisától – nem lehetett magyarul leírni a településneveket, Vincze Gábor egy ilyen sötét korban ismerkedett Erdéllyel. 1979-ben, 17 éves fejjel "bicajjal" és egyedül indult Erdély megismerésére. Ez alkalommal Kolozsvárig, a következő évben már Csíkszeredáig jutott el. 1982-ben bejárta egész Erdélyt. Barátokra tett szert. Mivel magyar történelmi kiadványokkal kedveskedett barátainak, ezért a román határon a határőrök többször visszafordították. Később is rendszeresen járta Székelyföldet.
Ilyen előzmények után természetes, hogy már az első könyve is Erdély jelenkori történetével foglalkozik. Kronologikusan feldolgozta a romániai magyarság 1944 és 1953 közötti történelmét. Ez úttörő jellegű munka volt, mivel az alapvető levéltári források kutatása a kommunista rendszerben lehetetlen volt. Később e kronológiát 1989-ig bővítette ki, amely magyarul, angolul és románul is megjelent. Vincze Gábornak összesen tizenöt könyve és mintegy 150 történelmi témájú tanulmánya látott nyomdafestéket. Egyebek mellett foglalkozott a Bolyai Tudományegyetem létrehozásával és megszüntetésével. Külön témája az 1945-ös földreform, a Magyar Népi Szövetség "metamorfózisa", a román–magyar politikai kapcsolatok, a csángók és a bukovinai székelyek 20. századi története. Egy korábbi interjúban meggyőződéssel vallotta: "én eleve úgy gondoltam, hogy munkásságommal az erdélyi magyarságot szolgálom".
Vincze Gábor tevékenységéről megállapítható, hogy Erdély jelenkorának egyik jeles kutatója. Munkássága révén az erdélyi magyarság nemzettudatának építéséhez járul hozzá, amelyre szükség van, mert az a nép, amely ismeri múltját, a gyökerekbe kapaszkodva meg tud maradni. Csakis az egyenes gerincű, történelmét ismerő székelymagyar lesz képes arra, hogy megteremtse Székelyföld Románián belüli önkormányzatát. Hogy lehetséges két nép közös együttműködése, ezt bizonyítja a négy hónapig fennálló "Észak-Erdélyi Köztársaság", amely elsősorban a nagyhatalmak nemtörődömsége, illetve Sztálin politikai célkitűzései miatt vált illúzióvá, "legendává".
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)