Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Nagy István Művészeti Középiskola kórusa
4 tétel
2014. március 16.
„A szabadság elkötelezett hívei vagyunk!”
A magyar és székely kokárdák, zászlók sűrűjében ünnepeltek a csíkszeredaiak március 15-én a Vár téren. Az 1848-as forradalom és szabadságharcra emlékeztek, a magyar nemzet napját ünnepelték.
Betöltötték a Vár teret és a csíkszeredai városháza előtti útszakaszt a Gál Sándor térről felvonuló ünneplők. Útjukat a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar kísérte. A szél piros fehér zöld és kék-arany lobogókat lengetett, az ünneplők szívük fölé székely és magyar kokárdákat tűztek egymás mellé: nemzeti ünnepet tartottak Csíkszeredában is. Az egybegyűlteket Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere köszöntötte.
„Megkérjük a szakszerveket, hiszen ők is rögzítették a felvonulást, hogy küldjék el a román miniszterelnöknek és a román államelnöknek, lássak ők is, hogy kell csinálni, tanuljanak belőle, ne bennünk a szabadságszerető magyarokban, székelyekben keressék a bűnbakot, hanem előbb nyugodtan nézzenek szembe saját magukkal” – fogalmazott Ráduly.
„Tisztára mossuk a hazát megint”
A polgármester szónoklatát Zsögön Zoltán erdélyi költő Hősök porát babérok illetik című ódájának felolvasásával kezdte. „A vers úgy fogalmaz: Tisztára mossuk a hazát megint! – igen, ezt tesszük, mert mi székelyek, magyar ajkúak a világon mindenütt a szabadság elkötelezett hívei voltunk és maradunk” – jelentette ki Ráduly. Mint beszédében fogalmazott: „Nem mindegy milyen utat járunk. Vagy a szabadság ösvényén – ha szúr is körülötte a bozót – haladunk, vagy pedig az árulás széles útján ahonnan nincs visszatérés”. Hozzátette: „vannak olyanok, akik nem ódát írnak, hanem csak odaírnak és futnak a püspökhöz, és nem a nagyméltóságú Tamás József püspök atyához. Nekik is tanulniuk kell, mert az ártatlanság vélelme együtt jár a zsarolhatóság védelmével, és a mi, szabadság felé vezető kis ösvényünkről hamar letéríthetnek bennünket, ha takargatnivalónk van”.
1989 előtt 250 szekus volt Csíkban
Ráduly ünnepi beszédében kitért egy volt 1994-95-ben rögzített volt szekus visszaemlékezéseire is, amelyben az állt, hogy 1989 előtt több ezer besúgó és 250 szekus volt Csíkszeredában. „Felélesztették a Securitate helyében ugyanazzal a stílussal, ugyanazokkal az emberekkel a SRI-t, amely mindmáig itt van, itt vannak közöttünk emberei” – mondta az elöljáró. Szónoklatában továbbá elhangzott, hogy 1920 óta folyamatosan azon vannak, hogy a nagy Romániából homogén állam váljon.
Ráduly: Fogadjanak el bennünket partnernek!
Végül a megyeszékhely polgármestere ünnepi beszédében arra kéri a román kormányt, hogy fogadjanak el bennünket partnernek. „Vegyék be az alkotmányba, hogy a gyulafehérvári 1918. december elseji ígéretek, azok alkotmányos tételek. Épüljön újra a románok és székelyek, a románok és magyarok viszonya” – hangsúlyozta Ráduly. Szerinte azért a legfontosabb kormányzati szerepet vállalni, hogy partneri viszonyt tudjanak kialakítani. „Kik félnek a területi autonómiától? Azok félnek, akik abból élnek, hogy riogatják a román testvérinket ezzel a kérdéssel. Akik abból élnek, hogy hamis jelentéseket írnak rólunk, követnek nap mint bennünket, mintha mi valami titkosat akarnánk. Nekünk nem volt és nem lesz titkolnivalónk” – zárta szónoklatát Ráduly Róbert.
A szabadság jog
Németh Zsolt, Magyarország Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára is felszólalt az ünnepségen. Mint mondta, 2014. március 15-éje mindenekelőtt a kárpátaljai magyarsággal való szolidaritás március 15-éje. „Ahol szabadság van ott jog is van, ahol jog van, ott szabadság is van” – fogalmazott Németh. Az általános választójog megadásával pedig egyenlővé vált minden magyar. „Április 6-án, 104 év után először lesz alkalma a világ magyarságának, hogy képviselőt válasszon a budapesti parlamentben, éljenek ezzel a lehetőséggel” – hangsúlyozta az ünneplőkhöz intézett beszédében az államtitkár.
A Role zenélt
Az ünnepségen beszédet mondott még Sógor Csaba európai parlamenti képviselő is. A rendezvényen a Nagy István Művészeti Szakközépiskola kórusa, a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Leánykara énekelt, majd a csíkszeredai Role zenekar forradalmi hangulatot idéző koncertet tartott. Végül megkoszorúzták Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu szobrát, az ünnepség pedig a városi művelődési házban tartott gálaműsorral zárult.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro,
2016. március 15.
A bátrak előtt tisztelegtek Csíkszeredában
A magyar nemzet napjára díszbe öltözött Csíkszereda: a város lakói a Gál Sándor téren, a székely honvéd tábornok szobránál gyűltek össze, hogy emlékezzenek a magyar szabadságért 168 évvel ezelőtt harcoló forradalmárokra.
A megemlékezés a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar által eljátszott román, majd a magyar himnusszal kezdődött, ezt követően Tőke Ervin, az EMNP önkormányzati képviselője tartott beszédet. „Ha a nép akarja, lesz autonómiánk. Ezzel az eszközzel a kezünkben lesz gazdasági fellendülés, és hazajönnek fiataljaink nyugati rabszolgaságukból. De ezt a többségnek akarnia kell, és ennek az akaratnak láthatóvá is kell válnia, mert nem egy olyan ügyről beszélünk, amit egy bukaresti irodában egy fél disznóval el lehet intézni” – emelte ki felszólalásában Tőke Ervin.
Darvas Kozma József római katolikus esperes, valamint Solymosi Alpár unitárius lelkész beszéde után Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének ünnepi üzenetét adta át, Marius Ţepeluş önkormányzati képviselő pedig a román miniszterelnök, Dacian Cioloş üzenetét tolmácsolta. Az ünneplő közönség megkoszorúzta Gál Sándor szobrát, majd felvonult a fúvószenekar kíséretében a Vár térre.
A Vár téren a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium leánykara, illetve a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskola vegyes kórusa tartott hangversenyt. Ezt követően Fülöp Árpád Zoltán, RMDSZ-es önkormányzati képviselő osztotta meg ünnepi gondolatait. „Ma a magyar szabadság napján, 168 évvel az események után, még mindig tart a szabadságharcunk. Mi nem előjogokat kérünk, hanem csak a jogainkat, de nem a mások jogainak terhére” – hangsúlyozta. A megemlékezésen a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncait is láthatta a közönség, ezt követően Korodi Attila, parlamenti képviselő, majd Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul szólalt fel. A főkonzult követően Tamás József római katolikus püspök mondott áldást, végül az ünnepség koszorúzással zárult.
Barabás Hajnal. Székelyhon.ro
2017. október 12.
Kodály-év – emlékünnepség Kolozsváron
Kodály Zoltán születésének 135., halálának 50. évfordulójára emlékezve, a Kodály-év alkalmából zenetudományi konferenciára és ünnepi gyermekkari találkozóra hívják a zeneszerető közönséget október 14-15-én.
A programsorozat az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Romániai Magyar Dalosszövetség (RDSZ) szervezésében jött létre, társszervező az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa.
Részletes program
Október 14., szombat, 16:00 óra (Györkös Mányi Albert Emlékház, Republicii/Majális utca 5/1.)
– Mit kaptunk és mivel igyekezünk meghálálni – tudományos konferencia
Moderátor: Tóth Guttman Emese zenetanár, karnagy, az RDSZ elnöke. Köszöntőt mond Széman Péter EMKE-elnök. Közreműködik a szilágysomlyói Báthory István Alapítvány Szederinda hagyományőrző citeracsapata, valamint Oláh Boglárka zongoraművész.
Előadók: Angi István, Ittzés Mihály, Almási István, Nagy Éva Vera, Krasznai Gáspár, Dávid István.
Október 15., vasárnap
10:30 óra – Kolozsvári Magyar Opera, emeleti előcsarnok:Örvendjen az egész világ – Kodály Zoltán emlékére. Kiállításmegnyitó, beszédet mond Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke.
11:00 óra – Kolozsvári Magyar Opera: Ünnepi gyermekkari hangverseny Kodály Zoltán emlékére. Köszöntőt mond: Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, az EMKE alelnöke, Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.
Fellépnek: a kolozsvári Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium Gyermekkara, a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola Felsőtagozatos Kórusa, Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa, a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola Kiskórusa, Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar, a Sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Campanella Gyermekkara.
A rendezvény minden programpontjára a belépés ingyenes. További részletek a www.emke.ro/kodaly oldalon vagy az esemény facebook-oldalán. Szabadság (Kolozsvár)
2017. október 16.
Közel félezer erdélyi gyermek énekelte örömmel a Kodály-műveket
Kórushangversennyel, tudományos konferenciával, kiállítással emlékeztünk
Kolozsváron tartották az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) által szervezett Kodály-év romániai központi rendezvényét. A Györkös-házban szombaton délután nemzetközi tudományos konferenciát szerveztek, ahol három magyarországi és három erdélyi szakember hozta közelebb a népes hallgatóság számára a kodályi életmű egy-egy szeletét. Vasárnap délelőtt Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke nyitotta meg a magyar Külügyminisztérium által létrehozott kiállítást, amely tizenkét pannón mutatta be Kodály Zoltán (1882–1967) magyar zeneszerző életét és munkásságát. Ezt követően pedig hat erdélyi gyermekkórus lépett fel a Kolozsvári Magyar Operában megtartott kórushangversenyen A telt házas rendezvény alatt minden fellépő énekkart hosszas taps kísért. A kétórás hangverseny után a közönség a kodályi eszmék továbbéléséről megbizonyosodva távozhatott.
Tudományos előadásokat, néhány hangszeres produkciót és persze rengeteg Kodály-kórusművet hallgathattunk meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) által szervezett Kodály-év romániai központi rendezvényén, amellyel Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulójára emlékeztek. Szombaton a Györkös Mányi Albert Emlékházban a Szederinda citeracsapat nagykállói népdalokat adott elő, Széman Péter országos EMKE-elnök köszöntője után Tóth-Guttman Emese, a RMD elnöke kifejtette: a RMD fő célkitűzése az erdélyi magyar ifjúság zenei nevelése a Kodály Zoltán által kijelölt útvonalat követve.
Zenei miniatúrától a gyűjtőutakig
– A két szólamra írt Bicinia Hungaria miniatúrái életigenlő alkotások, amelyek a szépre, a jóra és az igazra tanítanak – ismertette Angi István esztéta a népszerű Kodály-kompozíciókat, amelyeket a gyermekvilág zenei enciklopédiájának is tarthatunk.
Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke, zenei szakíró és zenepedagógus Kodály népzenei gyűjtőútjairól értekezett. Mint kifejtette, Kodály Zoltán 1905-ben kezdett el népzenét gyűjteni, első erdélyi gyűjtőútjára 1910-ben került sor a Csíki-medencében, majd 1912-ben Kászonaltízon és környékén gyűjtött. 1914 tavaszán Bukovinában, míg 1917-ben Nagyszalontán kutatta a népdalokat. A gyűjtőutak eredményeképpen a zeneszerző által megfogalmazott legfontosabb következtetés a magyar népzene egységes jellegére vonatkozott.
Almási István kolozsvári népzenekutató az erdélyi népzenének Kodály Zoltán életművében való tükröződését mutatta be. Kodály 15 helységből 518 dallamot gyűjtött, amelyek egy részét későbbi kompozícióiban feldolgozta. Figyelembe vette elődjének, Vikár Bélának is a felvételeit, fiatalabb kortársát, Lajtha László (1892–1963) zeneszerzőt pedig szintén erdélyi, pontosabban széki gyűjtőútra buzdította.
Oláh Boglárka zongoraművész kiváló Kodály-interpretációja után Nagy Éva Vera tanár-karnagy, iskolanővér az általa és Czakó Gabriella zenetanárral több mint egy évtizede Szovátán megvalósított zenei misszióról számolt be. – Tizenöt évesen jártam először Erdélyben, ekkor életre szóló élményeket szereztem. 2004-ben jöttem Czakó Gabriella zenetanárral Szovátára, ahol gyerekeknek szerveztünk programokat, és ebből jött létre az énekes missziónk. Kórusunkkal, a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkarral 2010-től kezdődően nemzetközi kórusversenyeken többször értünk el első helyezést. Tagjaink Nyárád-menti, sóvidéki falvakban élő gyermekek. Délutánonként, az iskolai tanórák után kóruspróbákat szervezünk, és most már a gyermekek szüleiből álló felnőtt vegyeskar is alakul. Mindig a kodályi eszméket tartjuk szem előtt: azaz az énekes alapú zenei tevékenységet, a zenei írás-olvasás élménnyé tételét és a népzenei alapot – tette hozzá Nagy Éva Vera iskolanővér.
Krasznai Gáspár, a budapesti Madách Imre Gimnázium ének-zenetanára, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának doktorjelöltje a Kodály szellemében megvalósuló ének-zene oktatásról értekezett. – Van épp elég tennivalónk arra nézve, hogy megvalósuljon Kodály álma, miszerint a zenei analfabetizmust felszámolva bárki első látásra leénekeljen egy egyszerűbb zeneművet. A 20. század első felében a magyar társadalom jórészére a zenei tájékozatlanság és a nem megfelelő zenei közízlés volt jellemző. Sajnos, a mai gyermekeknek is sok ponyvazenével kell szembesülniük. Ez ellen pedig csakis a közoktatás és a zenetanárok léphetnek fel eredményesen. Az iskola feladata az, hogy értéket nyújtson, és a gyermeket arra nevelje, hogy képes legyen megkülönböztetni az értéket az értéktelentől. A megfelelő zenei nevelésnek természetesen a gyermek anyanyelvén kell történnie – összegzett az erdélyi származású doktorandus, majd felelevenítette azt a személyes emlékét, amikor harmadik osztályos kolozsvári zenelíceumi tanulóként élmény volt számára Bedő Ágnes zenetanár kórusórája, ahol kánont énekeltek a gyerekek.
Dávid István erdélyi származású orgonaművész, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Tanszékének oktatója Kodály Zoltán vallásos műveiről értekezett, amelyre a reformáció 500 éves évfordulója adott kiindulópontot. A szakember kifejtette: Kodály protestáns öröksége szerteágazó, a zsoltárfeldolgozásaitól kezdve a Psalmus Hungaricusig mind Kodály protestantizmusát, istenhitét bizonyítja.
Kiállítás és sikeres kórushangverseny
Vasárnap délelőtt a Kolozsvári Magyar Opera emeleti előcsarnokában Ittzés Mihály népzenekutató ismertette a magyar külügyminisztérium támogatásával megvalósult, tizenkét pannóból álló kiállítást, amely Kodály életét és munkásságát mutatja be. Értesüléseink szerint a kiállítás október folyamán tekinthető meg.
– A Kolozsvári Magyar Opera történetében mindig nagy szerep jutott Kodály Zoltán munkásságának. Az intézmény első előadásán a Háry Jánost adták elő, ezen kívül a Székelyfonó is intézményünk repertoárját képezi. Kezdő zenetanárként Székelyföldön a Kodály-módszer szerint tanítottam, kár, hogy ma már egyre kevesebben használják ezt a módszert Erdélyben – közölte Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója és az EMKE alelnöke a kórushangverseny előtt.
– A zenetanároknak fel kell oldaniuk az énekléssel szembeni ellenállást. Énekléssel értéket közvetítünk, élményt hozunk létre, példát mutatunk – tolmácsolta Závogyán Magdolna magyar kultúráért felelős helyettes államtitkár szavait Simon Edina magyar konzul.
Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere kifejtette: Kodály Zoltán hozzájárult az erdélyi magyarok identitásának megerősítéséhez, ugyanakkor a 21. századi hétköznapi hitvallásunk is a kodályi eszmékre támaszkodhat.
Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnökének szavait a konferanszié, Vetési Nándor tolmácsolta. Elhangzott: „Kodály Zoltán és Kós Károly más-más művészeti ágban, de egy célt követtek: a művészi alkotásnak az emberről kell szólnia. Értékfelfogásuk ma is érvényes. 2017-ben mi nem hátrálhatunk meg, magyar identitásunk erősítésére, jogaink megőrzésére kell összpontosítanunk”.
Az ünnepi gyermekkari hangversenyen hat kórus lépett fel: a kolozsvári S. Toduţă Zenei Főgimnázium gyermekkara (vezényelt: Kállay-Miklós Tünde), a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola Felsőtagozatos kórusa (Boros Beáta), Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa (Kovács Dalma), a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola Kiskórusa (Szabó András), a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar (Czakó Gabriella, Nagy Éva Vera és Lokodi Anna), továbbá a Sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Campanella Gyermekkara (Lőfi Gellért). A kórusok Kodály-műveket szólaltattak meg, kristálytiszta intonációval, a magyar zene iránti elkötelezettségről téve tanúbizonyságot. A teljesítmény a jó és a kiváló között helyezkedett el, de a minősítésnél fontosabb a kodályi eszme, a magyar kórusművek éltetése. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)