Befejezték Marosvásárhelyen a Vártemplom műemlék orgonájának restaurálását, erről a gyülekezet ünnepséggel, koncerttel, és egy kis kiadvánnyal emlékezett meg. Február 19-én kezdődött a kétnapos rendezvénysorozat, a nagykőrösi Dávid István orgonaművészt látták vendégül. A másnapi ünnepi istentiszteleten Csíky Csaba ült az orgonánál, közreműködött a Musica Humana női kar, a Psalmus vegyes kar és Makkai Edit zongoratanárnő. Az istentiszteleten Csomós József miskolci református püspök hirdetett igét. /Nagy Botond: Megszólalt az orgona! = Népújság (Marosvásárhely), febr. 22./

Marosvásárhelyen a Zenés esték a Vártemplomban rendezvénysorozat keretében női kamarakórusok hangversenye zajlott, erre a marosvásárhelyi Musica Humana női kar fennállásának huszadik évfordulója adott alkalmat. Két kórus lépett fel október 22-én, a házigazda énekkar és a siófoki. /N. B.: Esti ének, orgonamuzsika. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 24./

A X. Marosvásárhelyi Napok rendezvénysorozat keretében június 21-én a Kultúrpalotában adták át a díszpolgári címeket és a Pro urbe-kitüntetéseket. Idén a díszpolgári címet két magyar /Szalman Lóránt, Kiss Elemér/ és két román, illetve post mortem Szabó György Pálnak és egy románnak adományozták, Pro urbe-kitüntetést Sepp Rieder, Eric Hayes és dr. Gyimesi Endre vehetett át. Szalman Lóránt /sz. Kolozsvár, 1929. szept. 11./ Kolozsváron végezte a zenekonzervatóriumot. Marosvásárhelyen kezdetben kórusvezető, majd a Marosvásárhelyi Székely Ének- és Táncegyüttes igazgatója. Karvezetőként folytatta tevékenységét, majd a marosvásárhelyi Állami Filharmónia igazgatója, számos hazai és külföldi turnén vett részt zenekarával. 1989. december 1-től nyugdíjas, megalapította a Musica Humana női kórust. Kiss Elemér Kolozsváron végzett matematika-fizika szakon, 1974-ben doktorált matematikából. 1951-1961 között a Bolyai Farkas Elméleti Líceum matematikatanára, 1961-1978 között a marosvásárhelyi Pedagógiai Intézet tanára, 1978-1990 között a marosvásárhelyi almérnöki intézet előadótanára, 1990-1999 között pedig a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem professzora. 2001-től a marosvásárhelyi Sapientia Erdélyi Tudományegyetemen előadótanár, jelenleg is itt tanít. 2001-től a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Több könyvet és egyetemi jegyzetet adott ki. Szabó György Pál /Marosvásárhely, 1930. okt. 18. – Marosvásárhely, 2005. jan. 9./ a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem matematika-fizikát végezte el. 1952-1955 között a bukaresti Pedagógiai Könyvkiadó szerkesztőjeként dolgozott, majd hazatért, általános iskolákban tanított. Nyugdíjazása után gazdag szociális és kulturális tevékenységet fejtett ki, tíz éven át töltötte be az EMKE elnöki tisztségét, 2001-től az EMKE tiszteletbeli elnöke. A népzene- és néptáncmozgalom kezdeményezője Maros megyében. 1995-ben Kun Kocsárd-kitüntetést kapott. Dr. Gyimesi Endre /Keszthely, 1952. okt. 20./ az ELTE irodalom szakán doktorált, Keszthelyen a könyvtár igazgatója, 1988-tól pedig a megyei levéltár igazgatója. 1994-ben választották a Marosvásárhellyel testvérváros Zalaegerszeg polgármesterévé, majd országgyűlési képviselővé. /Antalfi Imola: X. Marosvásárhelyi Napok. Díszpolgárok és Pro urbe-kitüntetettek. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 22./

Ünnepi istentisztelettel és kopjafa-avatással emlékeztek április 13-án Ákosfalván a falu szülöttére, Szabó Csaba /Ákosfalva, 1936. ápr. 19. – Szombathely, 2003. máj. 23./ zeneszerzőre halálának ötödik évfordulóján. Balla Lóránd református lelkipásztor elmondta: „Szabó Csaba Ákosfalván született, ez a falu jelentette neki az otthont, a szülőföldet. Több évig a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen oktatott, egykori tanítványai minden bizonnyal elmondhatják, hogy a zenetudománytól és az emberi értékektől sugárzó előadásait jó volt hallgatni. Egyházzenei munkássága mindig maradandó értéket fog nyújtani” Csíky Csaba karnagy a kopjafa-avatás előtt mondott ünnepi beszédében hangsúlyozta, ezzel az emlékművel az erdélyi magyarság nagy zeneszerzője előtt tisztelgünk, aki református hitét munkásságában is őrizte, zsoltárfeldolgozásai, kórusfeldolgozásai szárnyalóak. A rendezvényt a Csíky Csaba vezényelte Musica Humana női kamarakórus, Marton Irén énekművész fellépése, valamint az ákosfalvi iskolások műsora tette emlékezetessé. /Berekméri Ildikó: Kopjafa a zeneszerzőnek. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 14./

Kibéd megbecsüli nagyjait. Dr. Mátyus István orvosprofesszor és Seprődi János népzenekutató mellett a harmadik neves személyisége Madaras Gábor. Augusztus 31-én, a vasárnapi faluünnepen játszóteret, parkot és szobrot avattak a falu régi központjában. A parkot, játszóteret pályázat útján nyert, vissza nem fizetendő kölcsönből építette az önkormányzat. Az istentiszteleten szolgált a Vártemplom Musica Humana női kara, dr. Csíky Csaba vezetésével. Madaras Gábor (1918. aug. 22. – 1980. szept. 20.) kilencvenedik születésnapja tiszteletére készült el Deák Árpád szobrászművész egészalakos alkotása. (Az ő tehetségét dicséri a Seprődi- féldombormű is.) A testvérkapcsolatot kereső magyarországi Mátyus község küldöttsége jelenlétében zajlott az ünnepség. Kacsó Ildikó rádiószerkesztő Madaras Gábor, az Erdély- és Magyarország-szerte oly népszerű népdal- és nótaénekes küzdelmes életéről beszélt; Deák Árpád szobrászművész gyermekkora Kibéden töltött vakációit idézte. /Bölöni Domokos: Madaras Gábor emléke Kibéden. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 1./

Ezüstdiplomát kapott Csíky Csaba, a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem zenepedagógiai szakának tanára és a Musica Humana Női Kamarakórus a bécsi Franz Schubert Nemzetközi Kórusversenyen és Fesztiválon. „A Musica Humana kórus elődjét, a marosvásárhelyi Vártemplom vegyes karát 1986-ban Száraz Béla kántor vezetésével egy baráti társaság hozta létre. A három család kedvtelésből énekelt” – mondta el Keresztesi Zsuzsanna, a Musica Humana Egyesület elnöke, a kórus menedzsere. „Később Erdély legjobb vokálszimfonikus karmestere, Szalman Lóránt vette át a csapat irányítását, és amikor a férfiak kiváltak a kórusból, a nők Musica Humana néven továbbra is a Vártemplom égisze alatt énekeltek. 1992-ben Szalman betegsége miatt visszavonult, és a kórus engem kért fel a vezetésre, azóta irányítom az énekkart” – foglalta össze az együttes történetét Csíky Csaba. /Máthé Éva: A Musica Humana sikerei. = Krónika (Kolozsvár), nov. 21./

Dr. Csíky Csaba zenetanár, karnagy, orgonaművész, zeneszerző zenészcsaládban született, édesapja zenetanár, karnagy, orgonaművész. Csíky huszonkét évig a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház zenei vezetője. Az 1989-es változások után hazaköltözött Marosvásárhelyre, ahol hat éven át a református Vártemplom karnagya-orgonistája volt, bekapcsolódott Erdély újjászülető kórusmozgalmába. Férfikart alapított, majd felkérték a Vártemplom Musica Humana női kamarakórusának vezetésére, melynek mai napig karnagya. Marosvásárhelyen 1998 és 2002 között a Nemzeti Színház zenei vezetője volt. 2005-ben megszerezte zeneakadémia doktorátust /megvédte az Orgonaépítészet a mai Románia területén a XIX. században. Kolonics István (1826-1892) című dolgozatát/. 2002-től a Színművészeti Egyetem adjunktusa, zenei ismereteket, éneket tanított, 2005-től az egyetem zenetanári tagozatán előadótanár. Zeneszerzőként főleg színpadi zenét, filmzenéket, kórusműveket és kísérőzenét alkotott. Orgonaművészként több országban hangversenyezett. Zenei tárgyú írásait, kritikáit, esszéit erdélyi lapokban közölte. Ezek egy része könyv formájában is megjelent Opus 100 címmel. 1997-től szerkeszti a Seprődi János Kórusszövetség szakmai és hírközlő folyóiratát Erdélyi Kórus, majd Kórus a Kárpát- medencében címmel. Több mint tíz éve kamarazenei hangversenysorozatot indított fiatal muzsikusok számára Zenés esték a Vártemplomban címmel. Mindemellett Csíky Csaba a magyarországi Károli Gáspár Református Egyetem Marosvásárhelyen működő Kántor-Tanítóképző Főiskolájának zenei tanszékvezetője és karvezetéstanára. Elnyerte az idei Márkos Albert-díjat. /Kovács András: /Csíky Csaba laudációja. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 28./

December 7-én a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szervezésében újabb zenei fesztivál kezdődött a Kultúrpalotában és más helyszíneken. A téli zenei fesztivál az intézmény hagyományos rendezvénysorozatainak egyike, címe A vallásos zene napjai. A fesztivál tíz napig tart. December 8-án Himnus angelicus címmel Molnár Tünde orgonaművésznő koncertezik a Kultúrpalota nagytermében. Műsorában szerepelnek többek között Terényi Ede Semper felice, Alleluia és Glocken című művei, melyek közül az Alleluia ősbemutató. December 13-án a Vártemplomban a Musica Humana női kar lép fel Csíky Csaba vezényletével. /Nagy Botond: Ősbemutató az egyházzenei fesztiválon. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 8./

Tizedik reneszánsz énekkari találkozó
Babits Mihály-idézettel üdvözölte a vendégeket Szász Attila, a Görgényi egyházmegye esperese Körtvélyfáján, a vasárnap tizedik alkalommal megszervezett reneszánsz és egyházi énekkari találkozón. Elmondta, minden ember lelkében dal van, akinek ezen keresztül szól az ének, az meghallja másokét is. Erre teremt lehetőséget a találkozó.
Tíz évvel ezelőtt a Seprődi János Közművelődési Egyesület akkori elnöke, Nagy Ferenc javasolta a lelkipásztornak, hogy az egyházközség lásson vendégül egy ilyen rendezvényt, mert van igény rá. A szerény kezdetek után oda jutottak, hogy az előadásokat és a résztvevők számát is korlátozni kellett, így is a jubileumi találkozóra 12 énekkar jött el, jobbnál jobb műsorral. Szász Attila a Népújságnak elmondta, az a cél, hogy az énekkarok figyelmét ráirányítsák a reneszánsz kor zenei kultúrájára, ugyanakkor a találkozó során a nagyrészt egyházközségekben működő énekkarok megismerhetik egymást, betekinthetnek mások munkájába, az együtt éneklés örömében részesülve. A zene Kodály szerint lelki eledel, amire szükségünk van szürke mindennapjainkban is, ezért sikerült a rendezvényt fenntartani.
A vasárnap délutáni koncerten a következő karok léptek fel: a Gernyeszegi Református Dalkör (karvezető: Szabó Róbert), a Körtvélyfáji Ref. Egyházközség Cantate Domino vegyes kara (Szász Annamária), a Magyarrégeni Református Egyházközség vegyes kara (Samu Pál), a szászrégeni nőszövetség énekkara (Gagyi Béla), a marosvásárhelyi Bernády kamarakórus (Márton Zsolt), a Marosvásárhely – Cserealja Református Egyházközség vegyes kara (Márton Zsolt), a marosvásárhelyi Musica Humana (Csíky Csaba), a Szászrégeni Református Egyházközség Liliom vegyes kara (Banga Gáspár Attila), a Szászrégeni Református Egyházközség Szivárvány vegyes kara (Banga Gáspár Attila), a Radnótfáji Református Egyházközség vegyes kara (Kocsis Csongor-Zsolt), a debreceni Ispotály Református Egyházközség énakkara (Baliga Ádám), a marosvásárhelyi Cantuale énekegyüttes (Nyilas Szabolcs).
Az előadások után a körtvélyfáji református közösségi teremben Vajda György, lapunk munkatársának nyílt fotókiállítása Hagyományosan címmel. A vándortárlat fényképei a vidéki élet mindennapjait, ünnepeinket, hagyományaink globalizálódását mutatja be a fotóriporter szemszögéből. A fotókat egy hónapig lehet megtekinteni.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)

Kibédi Napok – 2010
"Mellére tűz – virágcsokornak"
A kibédi föld életereje / földobott téged / égtartó embernek. // Fölíveltetett gondjai fölé / regulákat teremtő / orvosdoktornak. // Tarsolyodat meggazdagítottad / "analizált" borvizekkel, / közhasznú könyvekkel, / féltéssel: / féltésével a templomnak, / féltésével az iskolának, / féltésével a test egészségének. // Ránk parancsoltad / – okulásul – / "a józan okosságnak / és cselekedetbéli történeteknek / világát." // Örökségül / anyatejes, "megigazított" életet / adtál nekünk. // Most szülőfalud a mellére tűz / virágcsokornak. / Reményt időzít a virágkelyhekbe, / újabb évszázadokra. // Akaratunkat egybefogja / a magyar szó. (Ráduly János: Égtartó ember. Kibédi Mátyus István emlékének, 2002)
A közösség ünnepére az elszármazottak és a számtalan belföldi vendég mellett eljöttek a testvértelepülések, Bakonyszombathely, Szatymaz és Zalalövő képviselői is. Pénteken emléktáblát avattak és megkoszorúzták Mátyus István kőkoporsóját a marosvásárhelyi református temető múzeumkertjében, majd a szülőfaluban is megkoszorúzták a Mátyus István-szimbólumokat, úgyszintén az első világháború áldozatainak emlékművét. Iskolaavató ünnepségre és a Mátyus István Általános Iskola emléktáblájának megkoszorúzására is sor került. 2002-ben nyerték a pályázatot. A munkálatok összege a megyei tanfelügyelőségen keresztül világbanki támogatásból és a helyi önkormányzat költségvetéséből került ki. Az új hajlékra nagy szükség volt, mivel az iskola négy régi épületben működött, amelyek 1848-ban épültek, eredeti rendeltetésük szerint kaszárnyának. 1873-tól használták iskolának. A mai korszerű tanintézmény nyolc tanteremmel, két laboratóriummal, könyvtárral, tanári szobával, titkársággal rendelkezik. "Én úgy hiszem, hogy egy új iskola építése jó beruházás, mivel fiataljainkat az életre itt készítjük fel, és ha ők jó körülmények között készülnek az életre, a társadalom mindenképpen fejlődni fog" – mondta Barabási Zsuzsanna igazgató.
Átadták az idei díszpolgári címeket, az egyik kitüntetett éppen dr. Mátyus András, nyugalmazott székelyudvarhelyi orvos. Szombaton délelőtt a 285 éve, 1725-ben született Kibédi Mátyus István orvostudornak, Marosszék orvosenciklopédikusának, a híres Diaetetica I–II. és az Ó és Új Dieatetica I–VI. szerzőjének szellemiségét idézték azzal az orvostörténeti emlékgyűléssel, amelyet Kibéd község önkormányzata, a Magyar Elhízástudományi Társaság (MET) és az Erdélyi Múzeum-Egyesület szervezett. Először látogatott el Kibédre prof. dr. Halmy László belgyógyász, európai obezitológus, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke, az MTA doktora és kedves felesége, dr. Halmy Lászlóné Eszter asszony, MSC-igazgató, egészségügyi szakmenedzser, az Euro-Obez Egyesület a Túlsúlyosakért elnöke. A konferenciát Dósa Sándor polgármester nyitotta meg, majd dr. Halmy László mondott emlékbeszédet, és diplomákat, Mátyus István-emlékérmeket adott át a Dr. Mátyus István Alapítvány és a MET megbízásából. Tolmácsolta a magyar Egészségügyi Minisztérium államtitkárának a konferenciához intézett levelét, a Magyar Orvostörténeti Társaság köszöntőjét, ismertette a Magyar Elhízástudományi Társaság eddigi tevékenységét. A MET 1993 óta népszerűsíti Mátyus István szellemiségét és munkásságát. Orbán Izabella tanítónő felolvasta dr. Mátyus István laudációját. Dr. Szilágyi Marietta az EME orvostörténeti szakcsoportja nevében köszöntötte az emlékezőket, és elmondta, hogy a szakcsoport a Kibédi Mátyus István doktor nevét viseli. Az elhangzott előadások: Dr. Mátyus István, a hit megtestesítője (Falka Zoltán helybeli református lelkész), Az égtartó ember (Ráduly János verse), Mátyus István első gyógyvízbontó útján (vetített képes előadás, Mátyus András dr.), Mátyus István disszertációi és orvossá avatása (Mátyus András dr.), Mátyus István nemessége (Dr. Pál-Antal Sándor akadémikus), Mátyus István, a nyelvművelő (Komoróczy György nyelvész), Mátyus István Diaeteticái az interneten (Róth András Lajos, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója), Knöpfler Vilmos, a tudós marosvásárhelyi orvos (Zepeczáner Jenő nyug. múzeumigazgató, Székelyudvarhely), Az Ó és az Új Diaetetica a magyar gombászirodalomban (Málnási András, a Gombászegyesület elnöke), Anya-, csecsemő-, gyermekvédelem a II. Diaeteticában (Mátyus Gyula dr. sen.), Leánykérés az öreg Mátyus István doktortól (egy anekdota Fogarasi Sámuel nyomán, Mátyus András dr.). Záróbeszédében dr. Halmy László elmondta: amennyiben sikerül az anyagi alapokat előteremtenie, meghívja az elhangzott dolgozatok szerzőit a jövő nyáron Budapesten szervezendő Mátyus István- emlékkonferenciára.
Délután a vidékfejlesztésről és a turizmusról értekeztek meghívott szakemberek a polgármesteri hivatal nagytermében. Emlékműsort tartott a Madaras Gábor Egyesület, a máig népszerű népdal- és nótaénekes halálának 30. évfordulója tiszteletére, a művelődési házban. A falunapok rendezvénysorozatába illesztett műsor szereplői a marosvásárhelyi Hajlik a Rózsafa magyar nótatársulat énekesei voltak – Szekeres Vigh Ágnes, Zsombori Róbert, Kádár Barna Zsolt, Bányai Márton, Miklós Szilvia, Szilágyi Sándor, Ábrám Tibor –, illetve a társulat meghívottja, az erdélyi magyar nóta nagyasszonya, Cseh Judit. Kísért Jakab Attila és zenekara.
Vasárnap a délelőtti istentiszteleten folytatódott az emlékezés. Szolgált a marosvásárhelyi Vártemplom Musica Humana női kamarakórusa, Csíky Csaba karnagy vezényletével. Balladát adott elő Balázs Éva színművésznő. Az emlékidézés zárómozzanataként megkoszorúzták Madaras Gábor szobrát.
Az időjárás függvényében szabadtéri rendezvényekre – bográcsgulyásfőzésre, szabadtéri játékokra – is gondoltak, és a könnyűzene is helyet kapott a programban. Fellépett a Wested, a Defender és az Edda művek legnagyobb slágereinek szerzője, Slamovics és zenekara.
Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely)

Lelkünk jóvoltáról…
Mikor jó egészségünk vagyon, úgy élünk mintha Nyavallya sem volna e' Világon: ha le- betegszünk, sírunk-rívunk, fához fűhöz ragaszkodunk hogy meg-gyógyulhassunk: de ha meg-gyógyulhatunk, miből jött volt reánk a' nyavallya, és hogy lehetne azt másszor elkerülni arról olly módon senki nem is gondolkodik. (Kibédi Mátyus István)
Kevés olyan település van Erdélyben, amely azzal dicsekedhet, hogy európai hírű tudósnak ringatta bölcsejét. A 2010. augusztus 27–28-án, szombaton és vasárnap megtartott Kibédi Napok kiemelkedő eseménye volt a 285 éve, 1725-ben született Kibédi Mátyus István orvostudor, Marosszék orvosenciklopédikusa, a híres Diaetetica I–II. és az Ó és Új Dieatetica I–VI. szerzője szellemiségének idézése azzal az orvostörténeti emlékgyűléssel, amelyet Kibéd község önkormányzata, a Magyar Elhízástudományi Társaság (MET) és az Erdélyi Múzeum-Egyesület szervezett. Először látogatott el Kibédre prof. dr. Halmy László belgyógyász, európai obezitológus, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke, az MTA doktora és kedves felesége, dr. Halmy Lászlóné Eszter asszony, MSC-igazgató, egészségügyi szakmenedzser, az Euro-Obez Egyesület a Túlsúlyosakért elnöke.
Ennek a konferenciának az anyagát veheti kezébe az érdeklődő olvasó.
Sütő András nevezte égtartó embernek Szabó T. Attilát. Teljes joggal, hiszen hatalmas munkája, az Erdélyi szótörténeti tár “tető alá hozatala történelmi számvetéseinknél is sürgősebbnek mutatkozott. Szabó T. Attila egyszemélyes intézményként olyan ügynek szentelte magát, amely itteni és mai közösségi létünk legfőbb őrizője volt és maradt, amit ha elveszítünk, minden más ügyünket nyugodtan félretehetjük.” Ráduly János ugyanilyen égtartó embernek mondja Mátyus Istvánt: “A kibédi föld életereje / földobott téged / égtartó embernek. // Fölíveltetett gondjai fölé / regulákat teremtő / orvosdoktornak. // Tarsolyodat meggazdagítottad / »analizált« borvizekkel, / közhasznú könyvekkel, / féltéssel: / féltésével a templomnak, / féltésével az iskolának, / féltésével a test egészségének. // Ránk parancsoltad / – okulásul – / »a józan okosságnak / és cselekedetbéli történeteknek / világát.« // Örökségül / anyatejes, »megigazított« életet / adtál nekünk. // Most szülőfalud a mellére tűz / virágcsokornak. / Reményt időzít a virágkelyhekbe, / újabb évszázadokra. // Akaratunkat egybefogja / a magyar szó.” (Égtartó ember – Kibédi Mátyus István emlékének)
A közösség ünnepére az elszármazottak és a számtalan belföldi vendég mellett eljöttek a testvértelepülések, Bakonyszombathely, Szatymaz és Zalalövő képviselői is. Emléktáblát avattak és megkoszorúzták Mátyus István kőkoporsóját a marosvásárhelyi református temető múzeumkertjében, majd a szülőfaluban is megkoszorúzták a Mátyus István-szimbólumokat, úgyszintén az első világháború áldozatainak emlékművét. Iskolaavató ünnepségre és a Mátyus István Általános Iskola emléktáblájának megkoszorúzására is sor került. 2002-ben nyerték a pályázatot. A munkálatok összege a megyei tanfelügyelőségen keresztül világbanki támogatásból és a helyi önkormányzat költségvetéséből került ki. Az új hajlékra nagy szükség volt, mivel az iskola négy régi épületben működött, amelyek 1848-ban épültek, eredeti rendeltetésük szerint kaszárnyának. 1873-tól használták iskolának. A mai korszerű tanintézmény nyolc tanteremmel, két laboratóriummal, könyvtárral, tanári szobával, titkársággal rendelkezik. “Én úgy hiszem, hogy egy új iskola építése jó beruházás, mivel fiataljainkat az életre itt készítjük fel, és ha ők jó körülmények között készülnek az életre, a társadalom mindenképpen fejlődni fog” – vélekedett Barabási Zsuzsanna igazgató.
Átadták az 2010-es díszpolgári címeket, az egyik kitüntetett éppen dr. Mátyus András, nyugalmazott székelyudvarhelyi orvos, az orvostudor leszármazottja volt. A tudományos konferenciát Dósa Sándor polgármester nyitotta meg, majd dr. Halmy László mondott emlékbeszédet, és diplomákat, Mátyus István-emlékérmeket adott át a Dr. Mátyus István Alapítvány és a MET megbízásából. Tolmácsolta a magyar Egészségügyi Minisztérium államtitkárának a konferenciához intézett levelét, a Magyar Orvostörténeti Társaság köszöntőjét, ismertette a Magyar Elhízástudományi Társaság eddigi tevékenységét. A MET 1993 óta népszerűsíti Mátyus István szellemiségét és munkásságát. Orbán Izabella tanítónő felolvasta dr. Mátyus István laudációját. Dr. Szilágyi Marietta az Erdélyi Múzeum-Egyesület orvostörténeti szakcsoportja nevében köszöntötte az emlékezőket, és elmondta, hogy a szakcsoport Kibédi Mátyus István doktor nevét viseli.
Kibéd nemrég nyerte vissza önálló községi státusát, azóta szemmel láthatóan megugrott a fejlődésben: bevezették a földgázt, elkészült a vízvezeték- hálózat, utakat aszfaltoztak, méltón emlékeznek a falu fiaira, Seprődi János (Kibéd, 1874–Kolozsvár, 1923) zenepedagógus, zenetörténész, folklórkutatóra, és Madaras Gábor (Nagyiklód, 1918. augusztus 22. – Marosvásárhely, 1980. szeptember 18.) népdalénekes, jogász, zenetanárra, az erdélyi népdal és nóta felejthetetlen dalosára. Halála 30. évfordulója tiszteletére tartott emlékműsort a nevét viselő egyesület a művelődési házban. A falunapok rendezvénysorozatába illesztett műsor szereplői a marosvásárhelyi Hajlik a Rózsafa magyarnóta-társulat énekesei voltak. Vasárnap a délelőtti istentiszteleten folytatódott az emlékezés. Szolgált a marosvásárhelyi Vártemplom Musica Humana női kamarakórusa Csíky Csaba karnagy vezényletével. Balladát adott elő Balázs Éva színművész.
Ez a kiadvány olyan sorozat elindítója lehet, amelynek fő célja összecseng a Mátyus Istvánnak a munkás, józan életre nevelő, az élet minőségére figyelő, az egészséges életmódra oktató – ma így mondanók: – munkaprogramjával. Népünkre a XXI. században is igencsak ráfér az egészségügyi nevelés. Amikor kezünkbe vesszük ezt a könyvet, véssük elménkbe Mátyus Istvánnak ezt a gondolatát is: “Minden vétek aránt való gyanuság nélkül, a Természetnek minden gyönyörűségeivel, mértékletesen; tsak arra vigyázzunk, hogy ne talám, midőn testünköt keletinél bővebben gyönyörködtetjük, Lelkünk jóvoltáról el-ne felejtkezzünk.” (A 285 éve született Kibédi Mátyus István, Marosszék első orvostudósa és enciklopédikusa című kötet zárszava. A kötet a 2010. augusztus 27–28-án, a kibédi művelődési házban tartott üléssszakon elhangzott előadásokat tartalmazza. Összeállította dr. Mátyus András. Székelyudvarhely, 2011.)
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

Koszorúzás és emléktábla-avatás
1956-ra emlékeztek a Vártemplomban…
Az RMDSZ marosvásárhelyi és megyei szervezete tegnap délután rendezvénysorozattal tisztelgett az 1956-os forradalmárok, az áldozatok és politikai meghurcoltak emléke előtt.
A rendezvénysorozat 14 órakor az általános iskolások ’56-os tematikájú történelmi csapatvetélkedőjével kezdődött a Kultúrpalotában. 17 órakor a Vártemplom udvarán emléktáblát avattak és koszorúztak az ’56-os szabadságharc emlékére emelt kopjafánál. Fellépett a Musica Humana női kamarakórus Csíky Csaba vezényletével, 18 órától ünnepi műsorra került sor a Vártemplomban.
Ünnepi beszédében Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke rámutatott: Ma Marosvásárhelyen "nincs sztálinista diktatúra, de van latens érdek mentén megnyilvánuló városvezetői önkény. Nincs megszálló hatalom, de van hatalommal való visszaélés és szélsőséges nacionalista retorika, amely tudatosan idegen veszélyként kompromittál minket, magyarokat". Majd arra figyelmeztetett, hogy sok dolgunk van: hinni abban, hogy a jövőt szavatoló hárommegyés regionalizáció megvalósítható, és tenni is kell ezért, sok- sok ezer aláírással nyomatékosítani, hogy van a térség jövőjét illetően megoldásunk, kiszámítható, biztos jövőképünk. "Hiszek abban, hogy eljött az ideje, hogy együtt – magyarok és magyarok, románok és magyarok – józan ésszel megítéljük a valóságot, újrafogalmazzuk közös jövőnket, és tegyünk azért, hogy végre jóra forduljon a sorsunk Marosvásárhelyen is" – zárta beszédét az RMDSZ megyei elnöke.
Peti András, a szervezet marosvásárhelyi elnöke az RMDSZ eredményeit sorolta fel, kijelentve, számára 1956 üzenete az, hogy csak összefogással lehet eredményeket elérni.
Szarka Gábor csíkszeredai konzul emlékeztetett, hogy 1956-ban a magyarok egy olyan rendszert döntöttek meg, amely saját hatalmát csak félelemmel, gyűlölettel volt képes fenntartani. Mint mondta, 1956 bizonyosság arra, hogy a szabadságért meg kell harcolni.
Borbély László képviselő kijelentette: számára az 1956 üzenete, hogy nincs lehetetlen! Miközben felidézte 1956-ot, 1989-et és 1990 márciusát, figyelmeztetett: "Nincs lehetetlen, ezt kell megtanuljuk mi, erdélyi magyarok (…), ne mondjunk le mindenkori szabadságunkról, ne mondjunk le arról, hogy jobb lehet nekünk, s ne hagyjuk magunkat. Számunkra ez a legfontosabb itt, most és a jövőben".
…és a Bolyai téri unitárius templomban
Ugyancsak tegnap 18.30-tól az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete a Bolyai téri unitárius templomban Az 1956-os magyar forradalom és hazai visszhangja, személyes történetek címmel szervezett interaktív rendezvényt. Meghívott dr. Szász István Tas orvos író, műsorvezető Boros Zoltán újságíró volt. Az esemény részleteiről holnapi lapunkban olvashatnak.
***
Az 1956-os magyar forradalom eszméivel való azonosulásért Erdély-szerte 826 személyt állítottak hadbíróság elé és ítéltek el. Közülük 620 magyar, 184 román, 18 német, két zsidó, két cigány volt. A legnagyobb véráldozatot Marosvásárhely hozta: Budapesten 1957-ben végezték ki a marosvásárhelyi származású Dudás József mérnök- technikust és Preisz Zoltán szerszámlakatost. Temesváron dr. Kónya István-Béla ügyvédet, valamint a marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt Orbán Károlyt és báró Huszár József földbirtokost 1958-ban.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Legyenek láthatóvá tetteid (7. Magyar Református Világtalálkozó Sepsiszentgyörgyön)
A mai napon emberi világunk találkozhat az isteni irgalomnak és a jóságnak a világával. Találkozhat Isten gyógyító erejével, mert gyógyulásra van szükségünk. Találkozhat azzal a boldog tapasztalattal, amit olyan ritkán és nehezen mondunk ki, hogy jó dolog magyarnak lenni, és jó dolog reformátusnak lenni – hangsúlyozta ft. Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke tegnap a Sepsiszentgyörgyön tartott 7. Magyar Református Világtalálkozó megnyitóján.
A nap fénypontja Kálvin János egész alakos bronzszobrának leleplezése volt, amit a Magyar Református Egyház püspökeinek szolgálatával tartott, úrvacsorás istentisztelet követett. Bocskai Vince szovátai szobrászművész alkotásának, Kálvin János egész alakos szobrának leleplezése után nt. Incze Sándor, a Sepsi Református Egyházmegye nyugalmazott esperese, a szoborállítást kezdeményező Székely Mikó Alapítvány elnöke megköszönte a támogatást a helyi és a megyei önkormányzatnak, valamint a magánszemélyek és vállalkozók adományát és segítségét (képünk). A világtalálkozó programjai minden korosztályt megszólítottak, a 2009-ben egyesített magyar református egyházak Generális Konventje pedig a tervezett napirendekkel megkezdte ma is folytatódó plenáris ülését. A kézművesek, a különböző egyházmegyékből érkezett nőszövetségi csoportok már kora reggel berendezték sátraikat az Erzsébet park szélén, a színház előtt megálló autóbuszokból szinte folyamatosan szálltak le a távolról Sepsiszentgyörgyre érkező hívek, akiket nt. Szegedi László erdélyi egyházkerületi generális direktor a Kálvin János nagyságát méltató hangos ismertetője fogadott, aki pedig többet kívánt megtudni a nagy reformátorról, neves egyháztörténészektől kérhetett bővebb tájékoztatást.
Sokszorozzuk meg az Ige fényét
A világtalálkozót ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke nyitotta meg, aki köszöntőbeszédében emlékeztetett, hogy voltak idők, amikor gyanakvás, meghurcoltatás járt azért, ha valaki a határon átcsempészte a Bibliát, a magyar nyelvű irodalmat, de a sok küzdelem az anyanyelvért és érte meghozta, hogy ma, akik a világon magyar reformátusok vagyunk, nem vagyunk elválaszthatóak, minket az anyanyelv és a közös kultúra összetart. A határok feletti magyar–magyar összetartozás a magyar nemzet egyik legfontosabb erőforrása – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki szerint ennek az összetartozásnak a kötelékei elsősorban lelki, szellemi természetűek. „Azért jöttem el, hogy kifejezzem a magyar kormánynak azt a szándékát, hogy arról az erőről, ami önökben van, mi nem szeretnénk lemondani. Mi azt az erőt hozzá szeretnénk ragasztani minél szorosabban az egész Kárpát-medencei magyarságnak az erejéhez. Azt szeretnénk, hogy a reformáció és a magyar, ami a történelemben összetartozott, a jövőben is összetartozzon. Ez a kötelék ma erősebb, mint tegnap volt, és dolgozzunk együtt és imádkozzunk együtt, hogy holnap, holnapután még erősebb legyen.” Ft. Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke szerint Sepsiszentgyörgy egy napra a világ közepe, „mert ahol hitben, szeretetben találkozunk, bárhol legyen is az a hely, mindig az a világ közepe”. Felszólított, hogy „vegyük körbe az Ige világosságát mindannyian, igaz emberi magyar református keresztyén harcunkkal, sokszorozzuk meg az Ige fényét, és akkor olyan fényesség támad, hogy a gyógyulások, egybetalálások, megbékélések, megerősödések lehetővé válnak”.
„2009-ben egymás felé fordultunk, egymás kezét megfogtuk, és a szétdaraboltságból egység lett. (...) Mi ezt az egységet kifejezni jöttünk ide, együtt örvendezni, együtt ünnepelni, együtt adni hálát ide, Sepsiszentgyörgyre, Székelyföldre. Itt is itthon vagyunk, itt is helyünk van. Isten népe vagyunk, és Isten népe akarunk maradni, de tudatosítjuk, hogy ez egyedül Krisztus által lehetséges” – hirdette ft. Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházkerület püspöke. A központi színpadon tartott megnyitón közreműködött a Kolozsvári Református Kollégium Vegyes Kara Székely Árpád karnagy vezényletével, valamint a sepsiszentgyörgyi belvárosi gyülekezet Harmónia kamarakórusa Jakab Csaba vezetésével.
Kálvin János közöttünk
Az ünneplő közösség elfoglalta a református vártemplom előtti Kálvin teret, a baróti, sepsibodoki, gidófalvi, sepsiillyefalvi, kökösi és a vártemplomi kórusok egyesített kara énekelt, majd ft. Kató Béla szólt elsőként a szoboravatón. Elmondta, hogy „Kálvin János tanítása búvópatakként volt jelen a magyar református egyház több mint négy és fél százados történetében. Ő volt, aki talán leghitelesebben és legérthetőbben tolmácsolta számunkra Isten szavát, a megváltás igéjét, azt a szót, amely a várakozó őrállók számára remény, világosság és béke volt.” Kató szerint Kálvin beköltözött vártemplomainkba, tanítása megváltoztatta Székelyföld arculatát, megerősített önvédelmi harcunkban, vártemplomaink kőfalait az ő segítségével béleltük ki Igével, a francia származású svájci reformátort magyarrá, székellyé fogadtuk. Gottfried Locher, a Svájci Református Egyházszövetség elnöke azt hangsúlyozta, hogy Kálvin egyszerű ember volt, aki a Krisztus-hitet adta nekünk, és azt, hogy mindannyian Krisztusban egyek vagyunk. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere felszólalásában elmondta, a mi magyarságunkat, helyünket a világban a hit, a kultúra, a közösség és a nemzet egysége határozza meg, Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, kulturális miniszter pedig úgy vélte, az a választás, hogy Kálvin Jánosnak szobrot állítsanak a sepsiszentgyörgyi reformátusok, olyan értékválasztás, amely nem a múltról szól, hanem a jelenről és a jövőről, de a múltból jön. Kiemelte, jó lenne, ha a genfi szellemiség nemcsak Székelyföldön és Erdélyben, hanem az egész országban elterjedne, otthonra lelne. „Ha mindaz, ami számunkra érték, a szabadság, a függetlenség szeretete, a gondolkodni tudás szeretete otthonra lelne a Kárpátokon túl is, az ország minden szegletében. Ha az a munkaszeretet, rendszeretet, amelyet a kálvini eszmék a teológiai gondolatokon túl közvetítenek, otthonra lelne minden egyes közösségben.” Aki a protestáns etikán nő fel, azt a Balkán soha nem tudja bekebelezni – szögezte le Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki szerint minden korban szükség van reformerekre, mert hajlamosak vagyunk belemerevedni a megszokottba, a rutinba, és egy idő után észre sem vesszük, hogy változás, újítás nélkül zsákutcába jutunk. „Minden korban szükség van olyan emberekre, akik felismerik annak az igényét, hogy ami nem működik, azon változtatni kell, hiszen az emberi élet túl rövid ahhoz, hogy helytelen, hibás és bűnös úton járjunk. Székelyföldnek is reformokra, bátor, új utakat kereső és nyitó gondolkodókra, cselekvő emberekre van szüksége. Le kell számolnunk a félelmeinkkel, a rossz beidegződésekkel, meg kell vizsgálnunk, mi az, ami működik, és mi az, ami nem. El kell döntenünk, milyen úton megyünk tovább, és azon az úton kitartással, hittel és a győzelembe vetett szilárd meggyőződéssel végig kell mennünk. A jogainkért és a közösség jövőjéért minden körülmények között ki kell állnunk. Az egyházakkal partnerségben létre kell hoznunk Székelyföld belső önrendelkezését, el kell érnünk azt, hogy a magyar nyelv regionális hivatalos nyelv legyen.
Tárjátok ki szíveteket
Az ünnepi istentiszteleten, amelyet a tíz magyar református egyházkerület püspökei szolgálatával tartottak, ft. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét. Pál apostolnak a Korintusiakhoz írt 2. levele 6. fejezetének 11–18. versét olvasta, melynek alapján azt hirdette: „Tárjátok ki szíveteket, és ebbe a kitárt szívbe hadd férjen bele bánatunk, örömünk, gyengeségünk, mert akkor leszünk igazán Isten egy népe, ha merünk vallani bűneinkről, gyengeségeinkről, elhibázott dolgainkról, szomorúságunkról.” Az úrvacsorás ünnepi istentiszteleten az egyesített vegyes kar mellett közreműködött a Maksai József vezette rétyi Kováts András Fúvószenekar, a Kolozsvári Református Kollégium Vegyes Kara, valamint Proszán Tímea versmondó.
Együtt kell felemelnünk szavunkat
Míg délután az érdeklődők a meglepetések színházában és a szabadtéri zenés programokon szórakoztak, a Székely Mikó Kollégium dísztermében ft. Kató Béla erdélyi és ft. Csűry István királyhágó-melléki református püspök aláírta a Svájci Református Egyházak (HEKS) képviselőjével, Ueli Locherrel azt a szerződést, amelyben a svájci fél vállalja a lelkésztovábbképzés, a diakóniai munka és a kicsi, de még életképes romániai református gyülekezetek infrastrukturális támogatását. A Magyar Református Egyház Generális Konventje késő délutáni plenáris ülésének megnyitóján Kató Béla hangsúlyozta, jelzésértéke van annak, hogy a magyar részegyházak püspökei a Székely Mikó Kollégiumban üléseznek. Szerinte ma is nagy szükség van az összefogásra, együtt kell felemelnünk szavunkat, együtt kell tiltakoznunk, ha egy közösség bajban van. Ezt követően elhangzott a református egység elmúlt éveinek beszámolója, az ülés ma a bizottságok jelentéseivel, közös gondok megbeszélésével folytatódik.
Fekete Réka, .
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hálaadó istentisztelet a templomért
Akár a pislákoló mécses, élni akar a szabédi református közösség
Új templomuk építésének és felszentelésének tizedik évfordulóját ünnepli a hétvégén a mezőszabédi református közösség. A hányatott sorsú kis, de lelkes közösség évszázados álma vált valóra tíz évvel ezelőtt, amikor végre birtokba vehették a saját templomot, ezért adnak hálát Istennek a vasárnapi ünnepi istentiszteleten.
Imreh Jenő, a Mezőkölpényi-mezőszabédi Református Egyházközség fiatal lelkipásztora, aki idén októbertől szolgál a településen, elmondta, nagy jelentőséggel bír a szabédi reformátusok számára a hétvégi évforduló, ugyanis évtizedeken, sőt évszázadokon keresztül dédelgetett álmuk volt, hogy saját templomuk legyen, egy méltó helyszín, ahol áldhatják az Úr nevét. – 1895-ben megadatott a lehetőség, hogy a szabédi templomhegyen egy vályogépítmény szolgáljon Isten házaként. Ez a templom évtizedeken át, a két világháború és a kommunizmus nehézségei közepette 1977-ig szolgálta a közösséget, biztosította a bölcsőt ahhoz, hogy lelkiekben épülni tudjon. 1977-ben azonban egy földcsuszamlás miatt omladozni kezdett, és a hívek szomorúan nézték, ahogy tönkremegy. Már nem volt alkalmas arra, hogy istentiszteletet tartsanak benne, így a nyolcvanas években családi házakban gyűltek össze a hívek, hogy meghallgassák Isten szavát. A kilencvenes évek elejére nagyon tönkrement a templom, és egy magraktárt vásároltak, ahol az istentiszteletet megtarthatták, viszont ezzel nem volt elégedett a közösség. 2001-ben összeomlott a templom. Sokan megsiratták, az emberek nem is akartak többé templomba járni, mert úgy érezték, ez annak a jele, hogy lelkiekben nem tudnak épülni, fejlődni. 2002-ben sikerült lerakni az új templom alapkövét, ebben nagy szerepe volt az akkori lelkésznek, Rácz Gyulának, aki a gyülekezettel karöltve a munkálatokat az első lépéstől az utolsóig végigkísérte. A gyülekezet mindvégig anyagilag és munkaerővel is nagyban hozzájárult az építkezéshez. A 2005-ös esztendő mérföldkő volt a közösség életében, akkor szentelték fel az újonnan épült templomot. A gyülekezet élni akar, kevesen vannak ugyan – hatvan református van bejegyezve –, de fontos számukra az Istennel való kapcsolat ápolása. Hisszük, hogy ahogyan eddig is az Úr gondviselőként jelen volt a gyülekezet életében, ezután is ott lesz. A kis pislákoló mécsest, amely eddig is égett szívünkben, ezután sem hagyja kialudni. A templom építésében oroszlánrészt vállaló Rácz Imre lelkipásztor gyakran emlegette, hogy a pislákoló kis mécseshez hasonló gyülekezetet az Isten éltette, és amikor a gyertya lángja kezdett kisebb lenni, egy kis lépéssel mindig megsegítette a közösséget – világított rá az évforduló fontosságára a lelkész.
A 2005. évig havonta egyszer volt református istentisztelet a településen, 2005–2015 között, Zöld Imre lelkipásztor szolgálata idején kéthetente, viszont a gyülekezet lelki igénye fokozatosan növekedett a bibliaórák iránt is, családi házaknál gyűltek össze a szomszédok, és ezeket ott tartották meg. – Idén október elején kerültem a gyülekezethez, és a szolgálatom egyik első lépése, a közösség, valamint a presbitérium kérésére, az volt, hogy minden vasárnap tartsuk meg az istentiszteletet – számolt be a lelkipásztor, aki jövőbeli tervei kapcsán elmondta, lelki, közösségi és anyanyelvi síkon szeretné építeni a szabédi közösséget, hogy az istentiszteletek ünnepet jelentsenek a gyülekezetnek, illetve lehetőséget teremteni minden korosztálynak, gyerekeknek, fiataloknak, házasoknak és időseknek egyaránt, hogy alkalomadtán találkozzanak. Egy másik dédelgetett álom egy közösségi ház felépítése, ahol helyet kaphatnak a különféle közösségépítő rendezvények, illetve a külföldi vendégeket el tudják szállásolni.
A hálaadó istentiszteletre november 22-én 13 órától kerül sor a szabédi református templomban. Igét hirdet Jakab István, a Maros- mezőségi Református Egyházmegye esperese, köszöntőbeszédet mondanak többek között Jenei Sándor szabédi unitárius lelkipásztor, dr. Farkas Béla konzul, Szabó József Levente polgármester és fellép a Musica Humana női kórus.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

A zádokfakürt híradása
Mit jelent a zádokfa? Ott áll a kötet szójegyzékében: zádokfa (szádok, száldok, szódok): hárs. A háncsából készített kürttel egymásnak adtak jelt, hírt veszedelem, baj esetén a hegyek pásztorai. Jó esetben viszont akár egy könyv is betöltheti a jeladó kürt szerepét.
Egy esős, borús szerda délután, 2016. február 3. Szépszámban érkeznek, gyülekezeti tagok és a bemutatóra sereglő irodalomkedvelő érdeklődők a Marosvásárhely-Felsővárosi Református Templomba, ahol a bibliaóra keretében, Kántor Attila lelkész, házigazda szolgálata után Donáth László lelkész-író Zádokfakürt című novelláskötetét ismerteti.
A Kriterion Könyvkiadónál tavaly megjelent könyv a 2013-as, A pap tehene című válogatást követi.
A szöveget gondozó Bölöni Domokos rövid méltatásával indul a bemutató,  ezáltal nyerünk rövid bepillantást a szerző írói világába, aki „későn érkezett utasként”, az irodalom perifériájára kényszerülve, a kiadóknál afféle írogató falusi papként elkönyvelve rótta elbeszéléseit, történeteit, többnyire az asztalfióknak, de rendíthetetlenül...
Kökényszüret című önéletírásának befejezéséhez közeledve keserűen fakad ki Donáth László: „Bizony, bizony, kökényt szüreteltem”, majd ezzel zárja: „Itt pontot tehetek. Életem regénye befejezéséhez közeledik.Valaki tán feljegyzi, ami még hátra van?”
Az író unokája, a Marosvásárhelyen élő Nagy Donáth Katalin meghatódva köszönte meg a Kriterion Kiadó igazgatójának, H.Szabó Gyulának a lehetőséget, a kiadásban nyújtott segítséget, valamint Bölöni Domokosnak a válogatás és szöveggondozás munkáját. Elmondta, hogy a könyvvásárok alkalmával, látogatóként hallotta, amint egyik-másik író, költő könyvbemutatójára hívják a résztvevőket. Eljátszott a gondolattal: mi lenne, ha egyszer a hangosbemondó  Donáth László kötetének bemutatóját hirdetné? Innentől kezdve küzdelmes, de egyenes út vezetett a 2013-as és 2015-ös bemutatókig. Családja segítségével és áldozatos munkájával, az álom valóra vált. A nagyapa kézirataiból előbb kézzel másolta át a szövegeket, majd számítógépre kerültek.  „Vannak még a kökénybokron leszedegetni való kökényszemek” – mondta befejezésképpen Nagy Donáth Katalin, jelezve hogy talán egy harmadik könyvre való anyag is összeáll majd. 
Ifjabb Nagy Donáth Katalin, a dédunoka felolvasta a kötetből A székely s a jókedvű úr című történetet. H. Szabó Gyula, a Kriterion Kiadó igazgatója méltatta Donáth László rokonszenves írói világát, gazdag és humoros, de a tragédiát sem kerülgető szemléletét, népi gyökerű elbeszélői stílusát. Példaértékűnek tartja Nagy Donáth Katalin konok kitartását a nagyapa munkásságának feltárásában, művei kiadásában. Jelzés ez az olyan utódoknak, akik kevésbé felelősen kezelik a hagyatékokat, pusztulni hagyják felmenőik munkáját, rosszul sáfárkodnak az ölükbe hullott tálentumokkal. Az igazgató nem érkezett üres kézzel, három másik kötetet is hozott magával, friss termést, Cseres Tibor: Őseink kertje, Erdély, Dienes András: Négy nap című regényeit, valamint Ambrus Lajosnak A sünkirályfi című mesekötetét.
Az estet beszivárványozta a Vártemplom Musica Humana  női kamarakórusa, amely Csíky Csaba karnagy vezetésével magas színvonalú műsorral foglalta kezdési-zárási keretbe az együttlétet (Bartók Béla: Bolyongás; Levél az otthoniakhoz, Kerényi György: Hej, tulipán, Csíky Boldizsár: Forgós-ropogós; Szól a nóta, Kodály Zoltán: Esti dal). Csíky Csaba karnagy érdekes adalékként jegyezte meg: az 1999-ben készült Erdélyi magyar novellafüzér című hármas tévéfilm zenéjét, melynek egyike éppen egy Donáth László-novellából készült, ő írta.
„Vissza szeretnénk adni Erdélynek Donáth Lászlót” – mondotta H.Szabó Gyula az első kötet megjelenésekor; és lám, immáron másodszorra is sikerült. 
A szűkebb pátria képviseletében megtisztelték jelenlétükkel a találkozást Gilyén Levente etédi, Gilyénné Bódi Katalin kőrispataki református lelkészek és Nagy Endre etédi önkormányzati tanácsos. Remélhetőleg A zádokfakürt, A pap tehene című kötethez hasonlóan, bemutatásra kerül majd az év folyamán az író szülőfalujában, Etéden is. 
Doszlop Imre, Lídia Naómi. Népújság (Marosvásárhely) 

500 éves a reformáció
Protestáns Marosvásárhely
Amikor ötszáz évvel ezelőtt a Wittenberg nevű német városból elindult a világtörténelem egyik legnagyobb lelki, szellemi mozgalma, a reformáció, városunkban – amit akkor Székelyvásárhelyként ismertek – két nagy egyházi intézmény, központ létezett: a város hivatalos plébániája a mai Bolyai tetőn, és a Ferenc-rendi barátok temploma meg kolostora a vár területén. Az egykori Szent Miklós-egyház helyén ma a református kollégium működik, az akkori ferences templomot pedig református Vártemplomként emlegetik a marosvásárhelyiek. Közben felépült a városban harmincnál is több templom, jelezve az idők változását, nyelvek és kultúrák találkozását, mutatva másnak és a nagyvilágnak, hogy több vallásfelekezet békésen megfér egymás mellett.
Marosvásárhely reformációjának első megbízható adata 1556. augusztus 6-a, amikor a szerzetesek távozni kényszerülnek a ferences kolostorból és templomból. A kolozsvári országgyűlés az üresen maradt kolostor épületében megengedi az iskolaalapítást, s így 1557-ben indul el ott a schola particula, amely az ide menekült sárospataki kollégiummal egyesülve (1718) a Székelyföld első református kollégiuma, főiskolája lesz.
Marosvásárhely távol esett a nagy hitviták helyszíneitől, itt sokkal csendesebben, majdhogynem észrevétlenül zajlott a hitújítás eseménysorozata. Krónikások feljegyezték, volt olyan időszak a város életében, amikor – egy férfit kivéve – a lakosság teljesen reformátusnak vallotta magát. Természetesen az idők folyamán sokszor változott a város vallásos, felekezeti összetétele, de a magyarság túlnyomó része mindmáig református. Ezt igazolja az a mai vallásos életkép, hogy a város húsz magyar templomából tíz református, kettő unitárius, egy evangélikus és egy baptista.
Egyháztörténeti feljegyzések szerint városunkban a reformáció századában három zsinatot tartottak, melyek közül az első (1559) döntő jelentőségű volt az erdélyi, sőt az egész magyar reformáció szempontjából. Alapjában véve itt, ezen a zsinaton dőlt el végérvényesen az erdélyi szász egyház és a magyar gyülekezetek hitvallásos szétválása. Az erdélyi hitújítás forrongó éveiben még tartottak városunkban két zsinatot: 1566. május 19- én, amelyen már az unitarizmus felé hajlottak, és 1567. szeptember 1-jén, amikor egészen antitrinitárius (a szentháromság elvetése) szellemű megegyezés született. Dávid Ferenc halála, majd a katolikus Báthoriak és a későbbi református fejedelmek kora nem kedvezett az unitárius tanok terjedésének, és Marosvásárhely egy erdélyi református régió, a Mezőség, Székelyföld, Küküllő és Fehér vármegyék találkozásánál református vallási központtá fejlődött.
A marosvásárhelyi református egyház súlyát és fontosságát igazolja az a történelmi tény, hogy Erdély 45 református püspöke közül nyolc városunkban volt lelkipásztor, a sor Göcsi Mátéval kezdődik, majd folytatódik Zágoni Aranka Györgyön (az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság megalapítójának apja), Antal Jánoson keresztül Csiha Kálmánig. Az erdélyi református egyház történetében volt egy időszak a 18. században, amikor minden második évben itt tartották közgyűlésüket vagy zsinatukat. Ugyancsak az itteni református egyház jelentőségét igazolja, hogy 1720-ban a református kollégiumban elindítják a teológiai tanszéket, ami – Nagyenyed és Kolozsvár mellett – az erdélyi református lelkipásztorképzést jelentette. Ez a teológiai tanszék 1854-ben szűnik meg bágyi Török János székely vértanú kivégzésével.
Pál-Antal Sándor Marosvásárhely történetében állapítja meg: "a marosvásárhelyi református egyházközség Erdély egyik legnépesebb és legerősebb gyülekezete a 18. században is". Majd a következő században felépül a második református templom, a Kistemplom. Ma városunkban kilenc református templom található és egy gyülekezeti ház, és ehhez a tíz egyházközséghez több mint 30.000 egyháztag tartozik – a város teljes lakosságának egynegyede. A 19. században szerveződik a másik két protestáns egyházközség, az evangélikus és az unitárius, sőt utóbbi az ezredfordulón felépíti második templomát is a Kövesdombon. A protestáns felekezetek legifjabbika Marosvásárhelyen a baptista közösség, amely – egyedüliként – törvényesen épített templomot itt a kommunizmus idején.
Egy ötödfél évszázados egyház múltját és súlyát, szellemi és lelki értékét, kulturális és művelődési fontosságát nemcsak a templomok és az ezekben végzett vallásos tevékenységek mutatják, hanem közvetve és közvetlenül beleépül hatása a helység életébe. Így gazdagította a város szellemi és tudományos életét a több mint 450 éves református kollégium messze földön híres tanáraival és itt végzett tanulóival, majd az egykori leányiskolával.
Sorozatunkban igyekszünk ezeket a protestáns gyülekezeteket és templomaikat részletesebben is bemutatni, s akkor majd neves vagy kevésbé ismert nevek kerülnek elő a feledés homályából, olyanok, akik hozzájárultak e város lelki, szellemi, kulturális életének gazdagításához. Példaként csak a kisebbségi létben eltöltött század protestáns egyházi személyiségeire emlékeztetek, akik ott élnek emlékeinkben: Bernády György, Farczády Elek, Ágoston Albert főgondnokok, Tóthfalusi József református lelkipásztor (a Képes Szent Biblia kiadója, a Kemény Zsigmond Társaság elnöke), Csiha Kálmán református esperes, püspök, Kolcsár Sándor unitárius esperes, közéleti ember, Fülöp G. Dénes iskola- és intézményalapító lelkipásztor. De itt élt, szolgált és küzdött Tolnai Lajos író, vártemplomi lelkipásztor, Antal János kollégiumi tanár, püspök.
Ha csak érintőlegesen is, szólnunk kell az egyházak egyik nagyon fontos lelki, szellemi és nemzeti neveléséről – a zenéről. Ma Marosvásárhelyen a Kultúrpalota koncertorgonája mellett csak a templomokban vannak orgonák, amelyeken színvonalas orgonakoncerteket tartanak, és ahol felekezettől vagy akár nemzetiségtől függetlenül együtt vannak a város lakói. Csak a Vártemplomnak 2016-ban három olyan énekkara van – Psalmus vegyes kar, Musica Humana női énekkar és Vox Angelica gyerekkórus – amelyek külföldi szerepléseik mellett hetente négyszer tartanak próbát. Aligha van ma itt élőbb közösség, mint azoknak a különböző korosztályokhoz tartozó énekkari tagoknak a találkozása, akik heti rendszerességgel együtt énekelnek vallásos és más műveket. Mindezek felemlegetése nem véletlen, hiszen az egyház egyik legnagyobb küldetése és szolgálata, lelki ereje a közösség megélése. Ennek bibliai alapja van, és egyben nemzetmegtartó hivatása. Ezért is él ma itt, ebben a városban egy tucatnál is több protestáns egyházközség békésen egymás mellett a nem protestáns vallásfelekezetek gyülekezeteivel, egyháztagjaival.
Ötvös József Népújság (Marosvásárhely)

Aki erőt vett magán, és vállalta a meghurcoltatást – ’56-ra emlékeztek Marosvásárhelyen
Az emlékezés és a múltból való erőmerítés jegyében zajlott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács által az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a marosvásárhelyi Kultúrpalotában szervezett gálaműsor.
A magyarok szabadságvágyát még Hunor és Magor hozta magával, és annak ellenére, hogy Erdélyben nem volt a budapestihez hasonló lázadás, itt is sok embert megkínoztak, meghurcoltak, mert törekedni mertek, szebb jövő akartak – mondta az Őszi csoda címet viselő rendezvény felvezetőjében Kilyén László műsorvezető, miután a Fagyöngy citerazenekar ’56-os dalokkal hangolt a megemlékezésre.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, Sándor Krisztina szerint jó volna hosszan odafigyelni a megtorlást elszenvedők történeteire, inni szavaikat, és erőt meríteni belőle, mert azóta sincs valós szabadsága a teljes magyarságnak, a külhonban a viszonylagos anyagi jólét mellett sorvadnak a valódi értékek, állandósult a bizonytalanság, tetten érhető a fokozódó nyomás, amely manapság leginkább a médián keresztül éri közösségünket. „Sem 1956, sem 1989 után nem tudtuk megállítani és visszafordítani a már azelőtt elkezdődött folyamatokat. Lassan, de hatékonyan építik le a családról, egyházról, közösségről kialakult értékrendszerünket, a fiataljaink közül kevesen köteleződnek el eszme, cél iránt. Adjon Isten szívet, időt, fület a halláshoz és hitet a kitartáshoz” – fogalmazott Sándor Krisztina.
A Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs kifejtette, az autonómia a szabadság intézményi garanciája. „Egy nép akkor szabad, ha dönthet önnön sorsáról. Egy nép akkor szabad, ha meghatározhatja politikai berendezkedését, ha szabadon rendelkezik erőforrásaival, ha nincs alárendelt helyzetben más népekkel szemben, ha mindenki számára biztosítottak a teljes és tényleges jogegyenlőség feltételei” – mondta, hozzátéve, hogy a román forradalom eszményeit az állam intézményei sértik meg, „mivel – úgy tűnik – közelebb állnak a diktatúra hagyományához, mint a forradalom erkölcsi, politikai örökségéhez. Az üldözött székely zászló így válik ma Romániában az emberi méltóság és a szabadság egyetlen, hiteles jelképévé. A Székely Nemzeti Tanács megalakulása óta Székelyföld területi autonómiájában látja az itt élők, a székely nép szabadságának intézményi garanciáját. Október 30-ára, Székelyföld autonómiájának napjára készülve mondjuk ki: erős, hitében rendíthetetlen, ’56 hőseinek, 1989 temesvári, kolozsvári, marosvásárhelyi, bukaresti hőseinek példája által megerősítve követeljük Székelyföld területi autonómiáját” – fogalmazott Izsák Balázs.
Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja, Csige Sándor Zoltán – miután átadta az emlékezőknek Zsigmond Barna Pál főkonzul üdvözletét és jókívánságait – szerint erre a néhány dicső napra mindenki szimpátiával tekintett, és utána semmi nem volt olyan, mint azelőtt, a második világháború után kialkudott állapotokban. 1956 fontosságát a magyar alkotmány preambuluma is rögzíti: „Egyetértünk az első szabad Országgyűlés képviselőivel, akik első határozatukban kimondták, hogy mai szabadságunk a világkommunizmust halálra sebző 1956-os forradalmunkból és szabadságharcunkból sarjadt ki”. „Ma is vehemensen támadják értékeinket azok, akiknek útjában áll a kereszténység, a hit, a család. A pesti srácok tudták és tették a dolgukat, márpedig ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak” – mondta a vezető konzul.
A Kultúrpalotában jelen levő marosvásárhelyi ’56-os elítéltek közül – Varga László, Grama János – Kelemen Kálmán szólalt fel. Humorosan megjegyezte, kezdetben hat hónapig vallatták, és ekkor érezte, hogy milyen hatalmas, mekkora veszélyt jelenthet a rendszerre, de vicces kedve hamar elszállt, olyannyira, hogy pizsamakabátjának ujjával meg akarta fojtani magát. Erőt vett magán, és vállalta a meghurcoltatást: a folyamatosan kirótt „újabb két év börtönbüntetésekről”, a fogdában uralkodó embertelen állapotokról mesélt a hallgatóságnak.
Ezután Baricz Lajos római katolikus pap a múltból merítkező fohászt mondott, Kecskés Csaba unitárius lelkész pedig személyes élményeit osztotta meg, hiszen anyai lelkész nagyszüleit és elsőéves teológiai hallgató nagybátyját is elítélték.
Kilyén László és Ritziu Ilka Krisztina történelmi tényeket ismertetett, többek között megemlítve, hogy a kolozsvári egyetemen hazug módon azt hangoztatták, hogy a szabadságharc lényege Erdély visszacsatolása, és azt, hogy a leghatékonyabb fegyver a vers volt. Ennek jegyében Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina versben, dalban, prózában, a Vártemplom Musica Humana kórusa énekkel, Varó Huba és társulata erdélyi verbunkokkal és legényesekkel emlékezett a pesti srácokra, Márai Sándor 1956-ban New Yorkban kelt Mennyből az angyal című versének szellemiségében: „meghasadt az égbolt, / Mert egy nép azt mondta: »Elég volt«.”
Gáspár Botond Székelyhon.ro

’56-os gálaműsor és megemlékezés
Őszi csoda Marosvásárhelyen
Őszi csoda címmel szervezett hétfőn este ünnepi gálaműsort az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Az eseményre a Kultúrpalota nagytermében került sor.
Az ünnepi megemlékezésen felléptek Kilyén Ilka, Kilyén László, Ritziu Ilka Krisztina színművészek, a Fagyöngy citerazenekar, a vártemplomi Musica Humana kórus, Csíky Csaba vezényletével. Varró Huba és társulata erdélyi verbunkokat és legényest adott elő.
Műsorvezető Kilyén László színművész volt. Beszédet mondott Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke, Izsák Balázs, az SZNT elnöke, a csíkszeredai főkonzulátus részéről Csige Sándor Zoltán vezető konzul. Az ’56-osok nevében Kelemen Kálmán kapott szót.
Sándor Krisztina hangsúlyozta: a 60. évfordulóról ugyanúgy meg kell emlékezni, mint bármely más erdélyi történelmi évfordulóról, amely sok üzenetet hordoz magában. 60 évvel ezelőtt olyan események történtek Budapesten, majd azt követően Erdélyben is, amelyeknek a hatását a mai napig érezzük. "Számomra legfontosabb az, hogy amíg még élnek közöttünk ’56-osok, akik fiatalként cselekvően részt vettek a forradalmi eseményekben, minél többet tanuljunk tőlük. Egyfajta bizonytalanságot érzek azokban a fiatalokban, akik most keresik az utat, a jövőt, akár Erdélyben, akár a nagyvilágban, ezért lenne fontos, hogy amíg vannak közöttünk olyanok, akik annak idején fiatalon kockáztatták az életüket, legyen időnk meghallgatni őket, mert szükség van azokra a tapasztalatokra, amelyeket akkor átéltek, anélkül talán, hogy belegondoltak volna a következményekbe, de hiszem azt, hogy ez a fiatal nemzedéknek jó példa, úgy, ahogyan az ’56-osoknak is példa volt az, ami 1848-ban történt".
A keresztény ember önmaga fölé sem világi hatalmat, sem bálványokat nem helyez, csak a teremtő Istent
Izsák Balázs a Népújság kérdésére, hogy mit jelent számára ez a megemlékezés, egyetlen szóval válaszolt: a szabadságot.
"Létezik a szabadságnak egy európai megközelítése, és ez a keresztény szabadságeszményben gyökerezik. A székely szabadságeszmény is a keresztény hitben, a keresztény szabadságeszményben gyökerezik, azzal azonos, hiszen a székelyek – akik nem voltak jobbágyok –, amikor jobbágysorba került közülük jó néhány, akkor azt már az egész székely társadalom jogsérelmeként, a székely szabadság megsértéseként élték meg. A székely nép a szabad emberek szabadon vállalt közössége volt. Tulajdonképpen a forradalmak, ’56 is, ’89 is ehhez a keresztény szabadságeszményhez kapcsolódnak. Ahhoz, hogy a keresztény ember önmaga fölé sem világi hatalmat, sem bálványokat nem helyez, csak a teremtő Istent. Egyenesen áll a világi hatalmak előtt, úgy, mint Eszter könyvében Márdokeus Hámán előtt.
Megéri nemes eszmékért kiállni!
A Népújság megkérdezte a jelen levő 56- osokat, mit jelent számukra a hatvanadik évforduló, és mit üzennek a fiatalabb nemzedékeknek
Gráma János: "1956 a magyar szabadságharc évfordulója. Számomra sokat jelent: azt jelenti, hogy gondolnak ránk, akik valaha valamit tettünk a magyarokért, a magyar felszabadulásért. A Jóisten megsegített, és egészségem van, munkahelyem van. Ünnepelni, megemlékezni fontos azokról az eseményekről, amelyek a magyarságot lépésről lépésre előrevitték. Emlékeztetnünk kell a gyermekeinket, unokáinkat, hogy figyeljenek a jövőre, a magyarság további fejlődésére, és tegyenek azért, hogy a magyarság minél magasabban tündököljön."
Varga László: Nagyon sokat jelent. Részt vettem a forradalom első felében, a szép részében, azt az egységet, azt a spontán kialakuló teljes egységet nem lehet elfelejteni. A mai fiataloknak is pontosan ezt üzenem: megérteni, hogy aki hozzánk tartozik, aki hozzánk akar tartozni, ezt így kell tudomásul vennie.
Kelemen Kálmán: Hálát adok a Jóistennek, hogy megértem ezt a 60 esztendőt egészségben, és nem bánva azt, hogy annak idején, ezelőtt 60 évvel, egy komolyabb, becsületesebb életre tanított meg, igaz, hogy nehéz börtönévek és baragani fogság árán. Keserves volt, de akkora élettapasztalatot adott, amit bátran átadhatok a mai fiataloknak: azt, hogy már fiatalon megéri nemes eszmékért kiállni. Akár szenvedések árán is érdemes kiállni a jogok, a szabad gondolkodás és a becsületes, lelkiismeretes élet céljainak a megvalósításáért, és főleg a felelősségvállalásért, az adott szó becsületéért, ami a mai napig is érték kell legyen a közéletben.
Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely)

Marosvécs Áprily jegyében
A marosvásárhelyi Helikon – Kemény János Alapítvány idén is megszervezi hagyományos nyári rendezvényét, a helikoni leszármazottak találkozóját. Szokás szerint kerek évforduló köré összpontosítják az eseményeket. Ezúttal az 50 éve elhunyt Áprily Lajos életműve, egyénisége elevenedik meg a marosvécsi Kemény-kastélyban július 28-29-én. A költőről emlékkonferencia zajlik pénteken, a megemlékezés első délutánján. A 17.15 órakor kezdődő tanácskozás előadói: Takaró Mihály irodalomtörténész, egyetemi tanár, Gerlóczy Márton író, Áprily egyik dédunokája és Berényi Károly. Előtte 16.15 órakor emlékkiállítás nyílik a kastélyban. Az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum anyagából rendezendő tárlat Kemény János emlékezete címmel kerül közönség elé. Beajánlója Szebeni Zsuzsa színháztörténész. A pénteki programot a Musica Humana női kamarakórus fellépése teszi élményteljesebbé. Vezényel Csiky Csaba.
Július 29-én a kastélyparkba várják az emlékezőket. A 10 órakor kezdődő ünnepségen H. Szabó Gyula alapítványi elnök, Ördög Ferenc helyi polgármester és Benkő Mihály lelkipásztor köszöntője után a fél évszázada elhunyt és 130 esztendeje született Áprily Lajosról Takaró Mihály tart emlékbeszédet. A marosvécsi iskolások műsora a lírikus írásaiból mutat be válogatást. A főhajtás koszorúzással zárul. 11.30 órától a helybeli tánccsoport lép színpadra. Ezt Kilyén Ilka színművész lemezbemutatója követi. 13 órától kerül sor a helikoni írók leszármazottainak a beszélgetésére. A múltidézés a 2017-es helikoni évfordulókhoz kapcsolódik. Népújság (Marosvásárhely)

Dokumentumok Kemény Jánosról
Kiállítás a marosvécsi várban
Mint minden évben, az idén is sok irodalom- és kultúrtörténeti érdekességet tartogatott a helikoni leszármazottak találkozójának első napja, amelyen a különleges marosvécsi várúrról, Kemény Jánosról összeállított kiállítás megnyitója mellett az 50 éve elhunyt Áprily Lajos életéhez és munkásságához kapcsolódtak az előadások.
A várudvaron pénteken délután művészi műsor teremtette meg a találkozó első napjának hangulatát. Szépen szólt a Csíky Csaba karnagy vezette Musica Humana női kórus hangja, amelynek előadását Csíky Csengele színművésznő fellépése szakította meg, aki a legismertebb Áprily Lajos-versekből szavalt néhányat, majd a kórus zárta a műsort. Hadd tegyük hozzá, ami az előadás közben is elhangzott, hogy Csíky Csaba karnagy nagyapja református lelkészként a Vécsi Szövetség megalapítói között volt.
A nézők pedig, akárcsak jómagam, egy kis fantáziával a napsütötte várudvaron képzeletben felidézhették az önálló erdélyi irodalom bölcsőjének egykori hangulatát.
A szabadtéri előadást kiállítás-megnyitó követte. Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a Balassi Intézet Magyar Kulturális Központ sepsiszentgyörgyi fiókintézetének vezetője ezúttal a kastély urának, a helikoni rendezvények házigazdájának az életéről és munkásságáról állított össze tárlatot, amely Kemény János sokrétű és változatos munkásságából irodalomszervezői, lelkészi és színházszervezői tevékenységét emeli ki.
Mint később elmondta, a javaslat H. Szabó Gyulától származott, „aki tapasztalt szerkesztőként pontosan ismeri a helikoni közösség és az Erdélyi Szépmíves Céh létrejöttének a fontosságát”. A kiállított anyag összegyűjtése és rendezése kellemes folyamat volt – hangsúlyozta Szebeni Zsuzsa, aki Farkas Adrienne újságírót, a Carola Egyesület alapító tagját kérte meg, hogy külső szemmel a Helikon jelentőségéről és manapság betöltött szerepéről beszéljen, arról az erőtérről, amely a két világháború közötti években Kelet szellemét mutatta fel. Elhangzott, hogy a kutatómunkát a Petőfi Irodalmi Múzeumban Tóth Andrea segítette. A kiállítás szervezője újdonságként Ligeti József, a nemzetközi hírnevet szerzett pécsi balettmester Kemény Jánosról szóló véleményét ismertette.
Kemény János életét őseinek az irodalomhoz (az emlékíró fejedelem és Kemény Zsigmond révén) és a színházhoz (Káli Nagy Lázár, az első magyar kolozsvári kőszínház alapító igazgatója) való kettős kötődése határozta meg – indult Szebeni Zsuzsa összefoglalója.
A családja által az Egyesült Államokba „száműzött” apa és amerikai feleségének házasságából született Kemény János tízéves korában tért vissza özvegyen maradt édesanyjával Erdélybe, ahol Marosjára és Enyed között töltötte a gyermekkorát. Iskoláit Kolozsváron végezte, s bár az irodalom iránti érdeklődése korán megmutatkozott, családja kérésére a Bécsi Egyetem erdőmérnöki karán folytatta tanulmányait, szűkös anyagi körülmények között élve. A császárvárosban az emigrációban élő írókkal, művészekkel tartott kapcsolatot, és 1923-ban a Tizenegyek Antológiájában szerepelt írásával. Tanulmányait váratlanul szakította meg, amikor gyermektelen rokonától annak halála után megörökölte a marosvécsi várkastélyt és a vagyont is.
Életéhez hasonlóan házassága is regénybe illő, hiszen egy váratlan találkozás nyomán szerette meg és vette feleségül Augusta Patont, a Görögországban élő angol archeológus és műfordító leányát. Házasságukból hat gyermek született.
Kemény János 1926 nyarán hívta meg először marosvécsi otthonába azokat a romániai magyar írókat, akikből később a helikoni munkaközösség szabad parlamentje kialakult.
Ennek jelentőségéről Szebeni Zsuzsa Molter Károlyt idézte: „Kemény János elévülhetetlen és legnagyobb alkotása a Helikon. Mert jó, ha tudjuk, akkoriban nemigen voltak »emberlakta« váraink, amikor 1926 júliusában Kemény János hívására huszonhat erdélyi író bevette ezt a négybástyás várkastélyt a havasok lábánál. Marosvécsre egy bátor szellem és gondolat fészkelte be magát, mégpedig Európa-szerte a legsajátosabb vállalkozás, és egy kisebbség íróinak alakulata. Voltak közöttük jó barátok és elkeseredett ellenfelek, konzervatívok és fanatikus újítók, de ha az írói parlament nem éppen egy rajongóan lelkes és imponálóan fiatal ember és annak megértő, művelt háznépének környezetében ül össze, bizony úgy szerteszéledünk, hogy hírünk se marad, elszikrázik az egész história, mint a tűzijáték. Hogy ez nem így történt, azt Kemény János gondoskodásának köszönhetjük. Ez a gondoskodás súlyos összegeket is jelentett, magunkfajta pénztelen írók szemében egyenesen horribilis summákat! Ki fordította vagyonának tetemes részét a közjóra, a lenézett vidéki irodalomra vagy a színházra? Senki, csak Kemény János”.
A pályaképben elhangzott, hogy 1928-ban irodalomszervező szerepet vállalt a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaságban, amelynek elnöki tisztségét is betöltötte.
Neve szervesen kapcsolódik az erdélyi színjátszás történetéhez. 1931-ben vette át a kolozsvári Thália Magyar Színház Rt. vezetését mint elnök-igazgató, s vagyonának egy részét a kolozsvári színház gazdasági helyzetének a rendbetételére szánta. Az állástalan zsidó színészek érdekében engedélyt szerzett a zsidó színház beindítására, amelyet saját jövedelméből segélyezett. 1941-44 között a Kolozsvári Nemzeti Színház főigazgatója volt, 1945-52 között a marosvásárhelyi Székely Színház egyik megszervezője és dramaturgja, 1954-58 között a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet könyvtárosa, majd 1968-as nyugdíjazásáig a Művészet és az Új Élet színházi és művészeti rovatának vezetője.
A kiállítás szervezője az életrajzhoz hozzátette, hogy torokszorító dokumentumokat talált a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Nehezményezte, hogy ezeket nem tükrözi a Színháztörténeti lexikon, amelyben említést sem tesznek arról, hogy Kemény János a kolozsvári színház főigazgatója volt. Bár a jegyzőkönyvekből is kiderül, hogy 40.000 hektár erdőt forgatott be annak érdekében, hogy a színház adósságállományát kiegyenlítse, a színházi kötetben nem szólnak róla. Az egyik legszomorúbb dokumentum az az elbocsátó irat, ami egyértelműsíti, hogy őt, aki a Székely Színház teljes szerkezetét, gazdasági és művészeti életét kidolgozta, azonnali hatállyal elbocsátották. „Olyan történésekről van szó, amelyek jóvátételre szorulnak” – mondta Szebeni Zsuzsa, abban reménykedve, hogy a vécsi várban nyílt kiállítást sokan megtekintik.
És végül Ligeti Józsefet idézte, aki Kemény Jánost a 20-as években ismerte meg, amikor a kolozsvári Román Opera balettmestere volt. Ligeti a trianoni állapotok bemutatása után a következőket írja: „Egyszer csak felbukkant valaki, aki a süllyedő hajót kivezette és kikormányozta. A süllyedő hajó a magyar kultúra volt. A magyar színház és a magyar irodalom, és ez a mentőöves valaki, ez volt Kemény János, aki akkor került vissza, ha jól tudom, külföldről, és ő vette kezébe a magyar kultúrának a megmentését”, és ő volt az, aki az erdélyi magyarság megosztását célzó törekvéseket, „az elválasztást, elsatnyulást megállította” – zárta a nemzetközi hírű szakember szavaival nyitóbeszédét Szebeni Zsuzsa. A kiállítás megtekintése után a Kispipázóban zajlott az Áprily Lajosról és pályatársairól szóló konferencia, amelyre visszatérünk.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)