Kövér: saját múltunk előtt hajtunk fejet – Átadták az állami kitüntetéseket
Kitüntetést kapott Jókai Anna író, Gera Zoltán színművész, Fónagy János volt miniszter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára és Tőkés István református lelkész is.
Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke augusztus 20-a alkalmából rangos állami kitüntetéseket adott át hétfőn a Parlamentben.
Kövér László ünnepi beszédében úgy fogalmazott: nem pusztán egy jeles évforduló kapcsán jövünk össze ünnepelni, „hanem ennél jóval többről van szó: néhány honfitársunk kiemelkedő tettei előtt, és így végső soron a saját civilizációnk, saját gyökereink, saját múltunk előtt hajtunk fejet".
A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozata) kitüntetést Falus András Széchenyi-díjas immunológus, az MTA rendes tagja, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt és Immunbiológiai Intézet egyetemi tanára, Fónagy János volt miniszter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, fideszes országgyűlési képviselő, Gera Zoltán színművész, érdemes és kiváló művész, Horváth Tihamér, a Kehida-Termál Kft. és a Horváth-Ép Kft. ügyvezető tulajdonosa, Michelberger Pál az MTA rendes tagja, Széchenyi-díjas gépészmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professor emeritusa, Sípos Ete Álmos nyugalmazott református lelkipásztor és Tőkés István református lelkész, egyházi író, teológiai professzor kapta.
A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal (katonai tagozata) kitüntetést Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar vezérkari főnöke vette át.
A Magyar Érdemrend középkeresztjét (polgári tagozata) Adamik Tamás, az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának professor emeritusa, Balassa Sándor Kossuth-díjas zeneszerző, kiváló művész, Béres József vegyész, a kémiai tudomány kandidátusa, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke, Bodó Sándor, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója, Hadlaczky Gyula Széchenyi-díjas genetikus, az MTA doktora, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Genetikai Intézet tudományos tanácsadója, témacsoport-vezetője kapta.
Ugyancsak ezt az elismerést vehette át Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Egyházmegye Püspöki Hivatalának megyés püspöke, Kondor Katalin újságíró, Kovács István, a történettudomány kandidátusa, József Attila-díjas író, költő, műfordító, Lator László, Kossuth-díjas költő, műfordító, irodalomtörténész, Náray-Szabó Gábor kémikus, az MTA rendes tagja, az MTA könyvtárának főigazgatója, egyetemi tanár, Papp Gyula Széchenyi-díjas farmakológus, az MTA rendes tagja, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Karának professor emeritusa, Schlett István politológus, a politikatudomány kandidátusa, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának professor emeritusa és Serfőző Simon, József Attila-díjas költő, író, szerkesztő.
Ugyanezt a díjat kapta Szoboszlai Sándor Jászai Mari-díjas színművész, kiváló művész, a Veszprémi Petőfi Színház örökös tagja, aki helyett fia, Szoboszlai András vette át. Csaba László, az MTA levelező tagja, a Közép-európai Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, Hermann Róbert, az MTA doktora, történész, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese és Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye megyés püspöke később veszi át ezt a kitüntetést. A Magyar Érdemrend középkeresztjét (katonai tagozata) Kovács József altábornagy, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója vette át.
hirado.hu
Erdély.ma

Óvatos örömmel
Néhány hónappal ezelőtt úgy tűnt, hogy a közismert József Attila- idézet, miszerint "a lét dadog, csak a törvény tiszta beszéd", a visszájára fordult itt, Marosvásárhelyen. A tanügyi törvény dadogott azok kezében, akik úgy akarták, hogy az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozatának léte se képezhesse tiszta beszéd tárgyát. A Ponta-kormány szemléletében bekövetkezett változás tette lehetővé, hogy szeptember 21-én a román és a magyar oktatók képviselői között egyezség szülessen. Ennek eredményeként került be az egyetem szervezési- működési szabályzatába az a cikkely, amely kimondja a magyar tagozat létét és amelyik lehetővé tette, hogy a magyar oktatók tiltakozása miatt elmaradt választásokat megtartsák, majd ezt követően dr. Szilágyi Tibor egyetemi tanárt beiktassák a rektorhelyettesi tisztségbe.
– Az egymást követő optimista kicsengésű beszámolókkal ellentétben az újságíró számára, aki hosszú évek óta követi az egyetemen zajló folyamatokat, a hétpontos szeptemberi egyezségnek választási kampány íze van. Attól tartok, hogy a jövő évre kilátásba helyezett ígéretek megvalósulásában nem lehetünk egészen biztosak. Hogy érzi ezt Szilágyi Tibor rektorhelyettes?
– A kétkedés megalapozott, magam is óvatos vagyok. Jó jel, hogy elkezdődött az egyezségbe foglalt ígéretek teljesítése, de csak akkor mondhatjuk, hogy teljesültek a jogos kéréseink, amikor mind a hét pont megvalósult. Első lépésként a chartába bevették a magyar tagozat (pontosabban linie-vonal) fogalmát, ami lehetővé tette a választásokat. Mindez előrelépést jelent olyan szempontból, hogy létrejött a keret, ami biztosíthatja a magyar tagozat működését, de az igazán nehéz lépéseket kéréseinknek a gyakorlatba ültetése jelenti.
– Csakhogy akkorra már vége lesz a kampánynak.
– Én azt remélem, hogy a választások után csendesebb, nyugodtabb korszak következik, s az egyetem ügyében a szakmai szempontok kerülnek előtérbe.
– Most, hogy túl vannak már a választásokon, a szenátus és a kari tanácsok kiegészültek a magyar oktatókkal, s a dékánhelyetteseket is kinevezték, a megfogyatkozott magyar oktatói kar kiegészítése következik. Hogyan értékeli, hogy vannak magyar oktatók, akik a román tagozaton szeretnék folytatni a munkát?
– Ezt mindenki maga döntheti el, s jobb, ha kezdettől fogva tisztán látunk. Valószínűleg kevesen lesznek, s ha szükség lesz rá, a magyar tagozat is megkérheti bizonyos órák megtartására őket. Nem zárjuk ki, hogy áttaníthasson egyik tagozatról a másikra az, aki rendelkezik a megfelelő nyelvi kompetenciákkal. Olyan tanszék is van, ahol egyetlen oktató működik, aki mindkét nyelven kell tanítson, mert nincsen párja a másik tagozaton.
– A tények és a helyzet ismeretében a legnehezebb munka következik. Hogy lehet feltölteni azt a hiányzó, több mint 70 személyből álló oktatói keretet, ami a magyar tagozat önálló létéhez szükséges?
– Jelenleg a pontos helyzetfelmérésen dolgozunk, meg kell találnunk azokat a személyeket, akikkel pótolni lehet a hiányt. Ha ez elkészült és a minisztérium hajlandó új állásokat kihozni, továbbá az egyetem vezetősége beleegyezik a javaslatainkba, akkor tudjuk meghirdetni ezeket az állásokat. A hétpontos egyezség szerint a magyar tagozatért felelős rektor- helyettesnek fontos szava kell legyen ezekben a kérdésekben.
– Kívülről szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik.
– Sajnos, egy hullámban nem fog megoldódni, hisz nagyon nehéz eleget tenni a feltételeknek. Egy tanársegédi állásra pályázó befejezett doktorátussal kell rendelkezzen, egy adjunktusnak ezenkívül megjelent könyve, kutatási pályázata és rangos szaklapokban megjelent tanulmányai is kell legyenek. Azért lényeges a magyar főtanszékek megalakulása, hogy ezt a célt folyamatosan tudjuk követni. Fontos szempontot jelent a megélhetési körülmények biztosítása, az egyetemi pálya vonzóvá tétele is.
– A nehézségek ismeretében Szilágyi professzor miért vállalkozott a rektorhelyettesi tisztségre?
– Az elmúlt másfél éven át Szabó Béla professzorkollégámmal sokat harcoltunk a magyar tagozat létrehozásáért, közösen tárgyaltunk a szakminiszterekkel, a felsőoktatás minőségéért felelős szerv (ARACIS) képviselőivel, s tulajdonképpen már az elejétől az új chartát kidolgozó bizottságban is együtt vettünk részt. Az egyeztetés már elég jól haladt, amikor tavaly júniusban a feje tetejére állt az egész. Pillanatnyilag elég jól ismerem a törvénykezési hátteret, az Erdélyi Múzeum-Egyesületben kifejtett tevékenységen és az Orvostudományi Értesítő szerkesztése révén pedig szervezői tapasztalatokra tettem szert. Ennek ellenére nem akartam a tagozat élére állni. De amikor Szabó professzor azt mondta, hogy nem szeretné, ha őmiatta nem jöhetne létre az egyezség, önkéntelenül szóba jött az én személyem, mint aki leginkább bekapcsolódott ebbe a munkába. Hozzá kell tennem, hogy a tagozat irányítását továbbra is közösen fogjuk ellátni.
– A magyar rektor- és a dékán-helyetteseket is a legnehezebb feladattal bízták meg: a tudományos munkáért felelnek, ami az egyetem körül történtek miatt nem hálás feladat. Ugyanakkor e téren vannak a legnagyobb hiányosságok, hisz még a professzorok közül is kevesen tesznek eleget az uniós szabályozások alapján megállapított feltételeknek.
– Valóban, tudományos téren van az egyetem a leginkább elmaradva, s ez vonatkozik mind a román, mind a magyar tagozatra. A vezetőség többi tagjával egyetértünk abban, hogy változtatásokra, fejlődésre van szükség. Az új tanügyi törvény is nagy hangsúlyt fektet a színvonalas és nemzetközileg is értékelhető kutatómunkára. Az olyan állapot, amikor a középszerű munkával is jól meg lehetett élni, megváltozott, és ez Romániát is közelebb viszi az európai és az egész világon létező értékrendszerhez. Ha törvénykezési szinten esetleg visszalépés történik, nekünk továbbra is ezt az értékrendet kell képviselni.
– Éveken át a magyar helyettes vezetői tisztség csapdát jelentett olyan szempontból, hogy a tisztségre kijelölt személyt az intézmény egészére vonatkozó feladattal bízták meg, és azon túl nem, vagy alig volt cselekvési lehetősége. A MOGYE-n világosan körvonalazódott, hogy Szilágyi professzor a tudományos kutatás mellett az egész magyar tagozatért felel?
– A magyar tagozatért felelő rektorhelyettesi tisztséget a törvény is előírja, s leszögezi a hétpontos egyezség is. Ezért remélem, hogy intézményes keretek között fogom a feladatot ellátni.
– Bár a magyar oktatók óhaját tükrözi, vannak, akik elégedetlenek a választott magyar képviselettel. Ön szerint elég erős lesz-e a magyar szenátusi csoport, hogy a tagozat érdekeit képviselje?
– Meg vagyok győződve, hogy választott képviselőink ki fognak állni a céljaink és érdekeink mellett. Ugyanakkor azt is tudom, hogy egyharmad alatti képviselettel nem lehet döntéseket kierőltetni. Ahhoz, hogy a helyzetünk ténylegesen megoldódjon, fontos, hogy meggyőző munkával a másik fél álláspontját is befolyásolni tudjuk.
– A beszélgetés végén mondjuk el, hogy mit tanít dr. Szilágyi Tibor rektorhelyettes, és miért választotta?
– Matematika-fizika szakon érettségiztem, édesanyám fizikatanárnő, édesapám matematikaprofesszor, a Babes-Bolyai Egyetem rektorhelyettese volt, a testvéreim informatikusok. Bár én is hajlottam a reál tantárgyak irányába, leginkább a biológiai rendszerek működésének megértése vonzott, s az ehhez szükséges ismereteket az orvosi egyetemen tanították. Menet közben sok klinikai szakterület is megtetszett. Mivel az egyetem elvégzése után lehetőségem nyílt kutatói ösztöndíjra a Szegedi Biológiai Kutatóintézetben, végül is visszatértem az eredeti érdeklődési területemhez, majd László József professzor tanítványaként felvettek az Élettani Tanszékre.
– Az egyetemen történtek után hogyan fogadták a rektori hivatalban?
– Jól. A rektorhelyettes kollégákkal korábban is együtt dolgoztam, a rektorral évfolyamtársak voltunk. Nagyon sok munkával és megbízatással vártak, amelyek mindkét tagozat számára közösek. A jövő év elején esedékes akkreditációra, a működési engedély meghosszabbítására kell előkészíteni az egyetemet. Ha országos szinten enyhítenének a feltételeken, akkor ez valószínűleg könnyebb volna. Ha ezen túlesünk, következhet a legnehezebb feladat, a magyar főtanszékek létrehozása. Örvendünk, hogy elindultunk, de óvatosan tekintünk a jövő elé, ami nagyon sok buktatót és akadályt is hozhat.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Szövétnek jubileumi emlékülés
A múlt akkor fontos igazán, ha van folytatása a jelenben, amit majd követ a jövő. Megjelent az Alma Mater Alapítvány által kiadott Szövétnek aradu kulturális szemle jubileumi száma, a 91. Mögötte 15 év. Előtte mennyi? Néhány? Legalább 15? Vagy még több?
Szép, bátor, de nem könnyű dolog bárhol is tervezni a magyar jövőt. Aradon a valamikori „sok” mára már majdnem „kevés” lett. Ezért fogadjuk örömmel a mások által megfogalmazott, az aradi kulturális szemlére kiosztott nagyon megtisztelő véleményt:
– A Szövétnek? Egy kis aradi csoda.
Jubileumi ünnepségünket január 16-án, szerdán 17 órai kezdettel tartjuk a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében.
Vendégünk lesz prof. dr. Ormos Pál biofizikus, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpont főigazgatója, valamint dr. Krizbai István orvos, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa. Szerdán délelőtt mindketten a Csiky Gergely Főgimnázium diákjaival is találkoznak.
Vendégeink jól ismerik a Szövétneket, rangos közléseikkel emelték az aradi kulturális szemle színvonalát. Dr. Krizbai István egykori aradi diák, több alkalommal is volt már az Alma Mater Alapítvány vendége. Bőven volt tehát okunk, hogy a jubileumi ünnepségünkön való részvételre éppen őket kérjük fel.
Egy akármilyen szerény kiadványhoz kellenek a támogatók, a szerkesztők és az olvasók. Január 16-án délután találkozhatunk valamennyien, s együtt hallgathatjuk meg jeles vendégeink előadását, illetve Ujj János, a Szövétnek főszerkesztője beszámolóját az eltelt 15 évről.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Az Alma Mater Alapítvány Kuratóriuma,
A Szövétnek szerkesztői
Nyugati Jelen (Arad),

Szövétnek, a kis aradi csoda
„Jó lenne egy kulturális folyóirat? Hát legyen!”
Kedden az estébe nyúló délutánon ünnepi rendezvényt tartott az Alma Mater Alapítvány a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében: a Szövétnek 15. évfordulójáról emlékeztek meg mindazok, akik szeretettel és féltő gondoskodással szerkesztik, írják, olvassák és terjesztik a Szövétneket.
A szép és bensőséges ünnepség vége felé a lap jelenlegi szerkesztője feltette a régebben egyszer már neki szegezett kérdést: lesz-e újabb 15 esztendő? A válasza akkor is, most is az volt: attól függ, meddig lesz még olyan gárda, amelyik igényli. A mai fiatalok inkább az egeret mozgatják a számítógép előtt, s a keddi rendezvényen sem voltak (a tévé munkatársain, az egyik előadón, meg az iskola néhány tanárán kívül) ötven év alattiak.
De ezzel már kicsit a (bizonytalan) jövőbe szaladtunk, kedden pedig főleg a kezdetekről volt szó. Ujj János, aki 2006 óta szerkeszti a lapot, a történész pontosságával ugyan, de oldott és élvezetes stílusban elevenítette fel a Szövétnek indulását. Bevallotta: maga is szkeptikus volt az ötlet felmerülésekor, hisz 1997-ben az utolsó aradi kulturális lap, a Havi Szemle megszűnése óta ötven év telt el. Bár igaz, hogy a két világháború között Aradon nagyon sok kulturális folyóiratot kezdeményeztek. A Vasárnap 1918–1940 között élt, de megjelent közben a Szezon, Fekete Tivadar két kiadványa, a Fekete macska és A Hang, Franyó Zoltán Géniusza és Új Géniusza, Szántó György Periszkópja, a Havi Szemle – 1943 márciusa és ’44 augusztusa között Dél-Erdély egyetlen magyar nyelvű kulturális lapja. Aradon abban az időben – főleg helyi szerzőktől – 349 magyar könyvet adtak ki!
Ujj János végül, mintegy következtetésként, hozzátette: az alapítóknak volt igazuk.
Az ötlet Réhon József tanártól származott (kedden – szerencsére nem betegségből kifolyólag – nem lehetett jelen), aki megkereste az Alma Mater akkori elnökét, Éder Ottót azzal, hogy jó lenne egy kulturális folyóiratot indítani. Helyben nem volt válasz a merész ötletre, de egy hónap múlva, amikor a kezdeményező ismét rákérdezett, az elnök kérdéssel felelt: hát legyen? Legyen!, volt a határozott válasz.
És lőn.
Dr. Kovách Géza, akit diákok nemzedékei zártak szívükbe, a tőle várható módon és stílusban reagált „Jocó” ötletére: „már megint kitaláltál valami marhaságot!”. De természetesen teljes támogatásáról biztosította, és szavának állt, sőt, a cím (szövétnek: sötétbe világító pislákoló lángocska) is tőle származik. „Lehet még ebből fáklya is”, tette hozzá „Gazsi”. „Döntse el az olvasó, hogy mi lett” – mondta Ujj János.
A kezdetektől 2001-ig Réhon József szerkesztette a lapot, onnan 2006-ig Ilona János tanár, a mostani szerkesztő tőle vette át a stafétabotot. A szerkesztő beszédében nem tért ki rá, de mi elmondjuk: munkájáért senki – szerkesztő, cikkíró, terjesztő stb. – egyetlen fityinget sem kap, aki segít a kéthavi kiadvány megjelenésében, abszolút önzetlenül teszi. Az aradi magyarság érdekében, mondanám, ha nem félnék kicsit a nagy szavaktól. A kiadványt egyébként anyagilag az Alma Mater támogatja, amelyet főleg az iskola volt tanítványai segítenek.
A „kis aradi csoda” (Réhon József szavai) fennmaradt 15 éven keresztül, noha számos, nagy kulturális múlttal rendelkező erdélyi város (például Nagyvárad, Temesvár) próbálkozásai anyagiak híján hosszabb-rövidebb idő után csődöt mondottak.
Ujj János – miután megemlékezett a folyóirat munkatársairól – ismertetőjét azzal zárta: „Azt kívánom, hogy 15 év múlva álljon valaki itt, és a Szövétnek második 15 évéről beszéljen”.
Az összejövetel végén Nagy Etelka, az Alma Mater Alapítvány elnöke köszöntötte a folyóiratot, az est vendégeit.

Az ünnepi alkalomra két neves előadó is érkezett Aradra: dr. Ormos Pál professzor, az MTA Szegedi Biológiai Központjának igazgatója és az aradi származású dr. Krizbai István, az intézet főmunkatársa, nagyon érdekes (vetített képes) előadásokkal (Manipuláció a fénnyel, illetve Daganatos áttétek az agyban – megvéd-e a vér-agy gát?). Mindkét előadás iskolapéldája volt annak, hogyan lehet rendkívül bonyolult dolgokat közérthetően tálalni. Mindkét előadó többször közölt már a Szövétnekben (az ifj. Krizbai doktor már a második számban).
A legnagyobb meglepetést azonban a borosjenői Mészáros Dávid és Katalin házaspár szolgáltatta. Katalin 15 éves a Szövétnek feliratú hatalmas (finom) tortával kedveskedett a szülinapos folyóiratnak és a népes közönségnek, férje pedig saját készítésű (ugyancsak finom) boraival és pálinkájával.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad),

Doctor Academiae Scientiarum Hungaricae” (DSc)
Holnap, 2013. március 25-én du. 14 órakor a Magyar Tudományos Akadémia Nagytermében tartják KRIZBAI ISTVÁN ADORJÁN az „MTA DOKTORA” címre benyújtott értekezésének nyilvános vitáját.
Az egykori aradi diák tudományos munkássága nem ismeretlen az aradiak előtt, hallottuk előadni, olvashattuk a Szövétnekben megjelent írásait, ismerjük bő két évtizedet felölelő kutatói munkásságának tárgyát is: a molekuláris neurobiológia körébe tartozó vér-agy gát.
Az MTA doktora címért benyújtott értekezésének címe: „A vér-agy gát fiziológiás és patológiás körülmények közötti működésének vizsgálata”.
Olyan kutatási téma ez, amely iránt a gyógyszeripar rendkívül nagy érdeklődést tanúsít.
Krizbai István az aradiak érdeklődésére is számot tarthat. Látókörömben ő az első Aradról induló kutató, aki a Magyar Tudományos Akadémia doktora címet elnyeri. (Elnézést kérek, ha évtizedek távlatába visszatekintve egy esetleges egyenértékű tudományos cím elkerülte a figyelmemet.)
Ezt a doktori fokozatot olyan, korábban már PhD doktorátust szerzett kutatók pályázhatják meg, akiknek munkássága a mértékadó hazai és nemzetközi tudományos körök részéről elismerő visszhangot váltott ki. A korábban, „tudomány(ok) doktora” címet szerzettek is MTA doktoroknak tekintendők.
Lélekben Krizbai István mellett vagyunk, előre is gratulálunk a sikeres védéshez.
Krizbai István (Arad, 1965) 1983-ban érettségizett a Moise Nicoară Líceum, ma Nemzeti Kollégium, magyar–német osztályának tanulójaként. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet hallgatója volt, de diplomáját már a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerezte meg 1990-ben. A Szegedi Biológiai Központ Biofizikai Intézetében JOÓ FERENC molekuláris neurobiológia csoportjában kezdte el kutatói munkásságát. Joó Ferenc halála után kollégájával, Deli Máriával folytatta a vér-agy gát működésével kapcsolatos vizsgálatokat. Ebben a témakörben szerezte meg 1996-ban a PhD fokozatot, 1997-ben Akadémiai Ifjúsági Díjjal tüntették ki.
Réhon József
Nyugati Jelen (Arad),

Kis akadémiatörténeti szemle
Kutakodásaim közben figyeltem fel arra, amiről általánosságban már eddig is volt tudomásom: „mi”, erdélyi-partiumi-bánsági magyarok lélekszámunknál sokkal nagyobb arányban vettünk részt a közel két évszázada alapított Magyar Tudós Társaság, illetve utódja, a Magyar Tudományos Akadémia tevékenységében.  Szilágyi Aladár  írása.
Végigböngésztem, kijegyeztem és összegeztem az intézmény alapítása óta eltelt 185 év tagsági lajstromának Erdélyre, Partiumra és Bánságra vonatkozó adatait.
Az 1830 óta működő Akadémia ez idő alatt befogadott közel kétezres tagságának 16 százaléka, azaz 320 fő a „mi” hozzájárulásunk.
S ha mindezt összevetjük azzal a történelmi ténnyel, melynek következményei voltaképpen felmérhetetlenek, hogy Trianon óta – az utóbbi években kültagként kooptált néhány emberünk kivételével – romániai magyar tudós nem válhatott az MTA tagjává, ez a 16 százalék még inkább felértékelődik. – Bár annak nincs értelme, hogy azon töprengjünk: mi lett volna, ha nem következik be számunkra az intézmény történetének felét kitevő, sok évtizedes kiesés? Hány tagot tudtunk volna „szállítani” az Akadémiának?
Megyénkénti tudósmustra
Úgy vélem, nem érdektelen lebontva felmutatni hozzájárulásunkat az MTA tagságához: a tudósmustra élén Kolozs megye áll, 66 akadémikussal, a második Bihar, 43 taggal, a harmadik Maros 27 taggal. Meglepő módon két, mára elszórványosodott megye következik: Arad és Temes 24-24 taggal – mindennél beszédesebb jeleként annak, hogy Trianonig mekkora szellemi potenciált jelentett ez a két megyényi régió. Nyomukban a két székely megye halad: Kovászna 22, Hargita 20 akadémikussal. Szatmár 18, Máramaros és Fehér megye 16-16 taggal dicsekedhet. Utóbbival kapcsolatban fontosnak vélem megjegyezni, hogy Enyed városában a megyei 16-ból 10 akadémikusunk született. A hajdani szász megyék közül Brassó 11, Szeben 10 akadémikust adott, a Szilágyság 8-at. Már a Tudós Társaság megalapításakor szórványvidéknek számító megyék közül Krassó-Szörény 6-ot, Hunyad 5-öt, Beszterce-Naszód 4-et.
Érmelléki seregszemle
Bocsánatos lokálpatrióta buzgalommal Biharország szülötteinek nagytudományú társaságából vázolom fel néhányuknak az akadémiai pályáját. Érdekes módon a Magyar Tudós Társaság működésének első évtizedeiben legtöbben nem Nagyváradról, hanem az Ér mellékének falvaiból kerültek ki. Kivel is kezdhetnénk mással a bihariak seregszemléjét, mint Kazinczy Ferenccel (Érsemjén, 1759 – Széphalom, 1831), a nyelvújítás, a reformkor előtti évtizedek irodalmi vezéralakjával, aki egyik alapítója volt az 1830-ban létrejött Magyar Tudós Társaságnak? Furcsán, mondhatni tragikusan alakult az érmelléki Csokaly szülöttének, Fényes Eleknek (1807– 1876), a közgazdasági statisztika első jeles művelőjének az akadémiai pályafutása: 1837-ben levelező taggá, 1858-ban rendes taggá választották, 1867-ben, éppen a kiegyezés évében visszaminősítették. Magyarán: megfosztották akadémiai tagságától az ellenzéki-konzervatív Pesti Hirnökbe írt cikkei miatt. Ugyancsak Érmellék fia a kevésbé közismert Csécsi Nagy Imre (Érkeserű, 1804–Debrecen, 1847) tanár, orvos, minerológus, a „villanydelejességről” írt első magyar monográfia szerzője. Akár nagy földije, Kazinczy, Csécsi Nagy se tevékenykedhetett sokáig a Tudós Társaság berkeiben, hiszen az előbbi egyetlen esztendővel, utóbbi hárommal élte túl a felvételét. Immár a negyedik érmelléki származék, Kuthy Lajos (Érmihályfalva, 1813–Nagyvárad, 1864) regény- és drámaírót a Társaság ugyancsak 1843-ban választotta levelező tagjává. Korának egyik legtermékenyebb, legnépszerűbb szerzője volt. Pozsonyban részt vett a Lovassy László vezette ifjúsági mozgalomban, emiatt öt hónapra bebörtönözték. Egyes feltételezések szerint a bécsi titkosrendőrség besúgója lett. Bár a szabadságharc idején Batthyány Lajos, majd Szemere Bertalan mellett töltött be fontos hivatalt, később a Bach-korszak idején megyei főbiztosi tisztséget vállalt, emiatt hívei, barátai elfordultak tőle. Olyannyira, hogy a szabadságharc leverése után tíz évig szünetelő Tudományos Akadémia első ülésén senki nem volt hajlandó melléje ülni…
Nagyszalonta, Nagyvárad
A már említett, 1858. december 15-én megtartott, újra indító nagygyűlésen Bihar újabb szülöttével gyarapodott az Akadémia tagsága: Nagyszalonta fiát, Arany Jánost előbb levelező, majd ugyanazon a napon rendes taggá választották. Hét év múltán az intézmény titkára, 1870-től a főtitkára lett. 1877-ben lemondott főtitkári hivataláról, de a testület csak harmadik kérésére, 1879-ben fogadta el lemondását. Miután titkári fizetését nem volt hajlandó felvenni, felkérték, hogy legalább az Akadémia palotájában elfoglalt lakását tartsa meg. Egyébként költőnk Nagyszalontán született fia, Arany László 1872-től levelező tagként gyarapította az Aladémia közösségét. A hajdúváros „rovásán” még két akadémikus szerepel: Balogh Ernő orvos, egyetemi tanár (1890–1964), valamint Zilahy Lajos író (1891– 1974)
Nagyvárad a tudományok minden terén folyamatosan „küldte” fiait az Akadémiára. Íme több ismert név mellett néhány alig ismert a 27 Váradon született akadémikusból: Nagybányai Perger János (1791– 1838) jogtudós, történész. A Magyar Tudós Társaság megbízásából fogott hozzá egy jogtudományi műszótár összeállításához, de korai halála megakadályozta a munka befejezésében. Flór Ferenc (1809– 1871) orvos, honvéd alezredes, az 1848–49-es szabadságharcban a hadügyminisztérium egészségügyi osztályának vezetője. Elsők között vezette be a kloroform használatát. Szigligeti Ede, eredetileg: Szathmáry József (1814–1878) drámaíró, rendező, a nagyváradi magyar színház névadója.
Csengery Antal (1822– 1880) Jogtudós, politikus, közgazdász, publicista, a Magyar Tudományos Akadémia másodelnöke.
Tisza Kálmán (1830– 1902) közgazdász, politikus, miniszterelnök. Előbb a deáki kiegyezést ellenző Határozati Párt elnöke, az úgynevezett bihari program egyik kezdeményezője, majd 1875-től a meggyengült kormányerőkkel egyesülve létrehozta a Szabadelvű Pártot, amely három évtizedig tudott hatalmon maradni megszakítás nélkül.
Munkácsi Bernát (1860– 1937) nyelvész, finnugrista, turkológus, néprajztudós. Első szibériai expedíciója 1885-ben az udmurtokhoz, a második, 1888-ban a vogulokhoz vezetett. Hatalmas anyagot gyűjtött. 1890-ben az MTA levelező, 1910-ben rendes tagjává választotta. Annak ellenére, hogy a Finnugor Társaság külső tagja, illetve a Magyar Néprajzi Társaság alelnöke volt, zsidó származása miatt élete végéig nem kapott egyetemi tanári állást.
Kortársaink
Végezetül hadd villantsuk fel három olyan váradi tudós alakját, akik kortársaink voltak: Heller László (1907– 1980) gépészmérnök, feltaláló. 1931-ben Zürichben szerzett oklevelet. Az 1940-es években dolgozta ki az erőművek hűtővizének vízveszteség nélkül, levegővel történő száraz hűtésére a Heller-System néven világszerte ismertté vált eljárást. Úttörő munkát végzett az entrópia addig inkább fizikai jellegű fogalmának a technikai gyakorlatba történő bevezetése terén, és javaslatokat dolgozott ki az atomerőművek körfolyamataira. További, az egész világ technikai fejlődésére ható kezdeményezései közül említésre méltó: a gázturbina mint ipari hőforrás; a nukleáris és fosszilis energia kombinált felhasználása.
Benda Kálmán (1913– 1994) történész, levéltáros. Fő kutatási területe az újkori magyar művelődés- és politikatörténet volt, sokat foglalkozott az Erdélyi Fejedelemség történetével is. Politikai okokból sokáig mellőzték, csupán 1990-ben válhatott az Akadémia levelező, 1991-ben rendes tagjává.
Straub Ferenc Brunó (1914–1996) biokémikus, Magyarország államfője. Kutatói tevékenysége főleg az enzimek, az izomműködés, a fehérjeszintézis és a sejtlégzés területére összpontosult. A Szegedi Biológiai Központ főigazgatója volt, az Akadémia alelnöke. 1985-ben párton kívüliként bekerült a parlamentbe, 1988. június 29-én Németh Károly utódaként megválasztották a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa utolsó elnökévé. 1989. október 23-án, a Magyar Köztársaság kikiáltásának napján – elnöki tisztsége megszűnésével – visszavonult a közszerepléstől.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)