Az RMDSZ színeiben indulna képviselőjelöltként Csuzi István, a Magyar Polgári Egyesület nagyváradi szervezetének egykori elnöke és alapító tagja, akit erre a Szövetség Bihar megyei szervezete kért fel. Csúzi közölte, hogy személyes döntését Tőkés László is elfogadta. Országos premiernek számít a nagyváradi eset, hiszen eddig sehonnan nem érkezett arról hír, hogy valamelyik RMDSZ területi szervezetében a Magyar Polgári Párt (MPP) vezetője vagy tagja nyújtotta volna be jelentkezését a képviselő- és szenátorjelölti előválasztásra. Az MPP megalakulása óta Csuzi már nem vállalt vezetői szerepet az új szervezetben, így egyszerű MPP-tag volt. Most azonban lemondott az MPP-tagságáról, hogy részt vehessen az RMDSZ Bihar megyei szervezetének rangsorolásán. Csuzi azzal indokolta döntését, hogy a magyarságnak össze kell fognia, ha politikai céljait meg akarja valósítani. /-or-: Polgárit „igazolt” az RMDSZ Váradon. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 20./ Csuzi István, a Magyar Polgári Egyesület volt Bihar megyei elnöke döntését azzal indokolta, hogy pótjátékosként, a partvonal mögül bekiabálva nem lehet mérkőzést nyerni. Elmondta, hogy továbbra is tagja marad a Bihar megyei MPE-nek, amelynek 2004. és 2007. között volt az elnöke. „Míg a helyhatósági választásokon lehet egészséges megmérettetés a magyar szervezetek és pártok között, addig a parlamenti választásokon, a biztos bejutás érdekében, fontos az összefogás. Még létrejöhet egy ilyen megegyezés Tőkés és Markó között is, aminek mi picit elébe futottunk” – mondta Csuzi. „Kereskedelmi aktus”-ként értékelte a történteket Lengyel György, az MPP bihari elnöke; véleménye szerint az RMDSZ egyszerűen megvásárolta Csuzit, mint ahogyan tette azt annak idején az MPE váradi elnökével, Sárközi Zoltánnal is. Lengyel úgy véli, Csuzinál kifejezetten karrierépítésről van szó. Nem volt meglepetés az MPP elnöke, Szász Jenő számára Csuzi lépése. /D. Mészáros Elek: Csuzi pártot váltott. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 20./

A törvény és az Audiovizuális Tanács (CNA) rendelete egyaránt kötelezi a romániai kábeltelevíziós és műholdas műsorszolgáltató társaságokat, hogy helyet biztosítsanak kínálatukban az állam által támogatott csatornáknak. A közszolgálati RTV napokban indult új csatornája, a RTV3 műsorainak viszontsugárzása azonban egyelőre nem zökkenőmentes. Aláírásgyűjtésbe kezd a Magyar Polgári Párt (MPP) nagyváradi szervezete annak érdekében, hogy a kábeltelevíziós szolgáltató állítsa vissza kínálatába a magyarországi Hír Tv műsorát. Csomortányi István, az MPP váradi szervezetének alelnöke nem tartja kizártnak, hogy az RMDSZ nyomására vették le műsorról a Hír Tv-t, mivel Nyakó István és Ujhelyi István MSZP-s politikusok vitát kavaró váradi szereplése nyomán kényelmetlennek találták a csatorna tudósításait. Az MPP-sek úgy tudják, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön zavartalan a Hír Tv sugárzása. /Plusz-mínusz egy adó. = Krónika (Kolozsvár), okt. 15./

Befejeződött a magyarországi Hír Tv adásának újbóli műsorra tűzése, illetve a szintén magyarországi Echo Tv műsorrácsba történő beillesztése érdekében folytatott aláírásgyűjtés – számolt be Csomortányi István, a Magyar Polgári Párt (MPP) nagyváradi alelnöke és Orbán Mihály országos alelnök. Az MPP nagyváradi szervezete október 14-én kezdett aláírásgyűjtésbe, miután a Hír Tv eltűnt az kábeltelevíziós szolgáltató Bihar megyei programkínálatából. Az íveket több mint 1900 személy írta alá. Csomortányi szerint nem kaptak ígéretet arra, hogy mikor fognak beadványukra érdemben reagálni. /Fried Noémi Lujza: Visszakövetelik a Hír Tv-t. = Krónika (Kolozsvár), okt. 31./

A Magyar Polgári Párt nagyváradi szervezetének nemrégiben öt személyesre bővült elnöksége évértékelő sajtótájékoztatóra hívta a magyar nyelvű sajtó képviselőit. Zatykó Gyula elnök elmondta, hogy december 21-én kilenc hónapos lett a polgári párt. A helyhatósági választásokon körülbelül 2 ezer nagyváradit tudtak megszólítani. Csomortányi István alelnök elmondta, hogy jövőre is folytatják munkájukat az anyanyelvhasználat hivatalokban való zökkenőmentes használatáért, a magyar utcanév-táblákért, az emberibb közlekedésért, a köztisztaságért, ősi temetőink emlékezetben való megmaradásáért. Megközelítőleg kétezer összegyűjtött aláírást eljuttatták – a Hír Tv-t kérve – az RCS-RDS kábeltévé-szolgáltatóhoz, de válasz azóta sem érkezett. /Létai Tibor: Kilenc hónapos a polgári párt. = Reggeli Újság (Nagyvárad), dec. 30./

Tájékoztató jellegű magyar utcanévtáblák elhelyezését javasolja Nagyváradon a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezete, közölte sajtótájékoztatóján Zatykó Gyula, az MPP nagyváradi elnöke. Létrehoztak szakemberekből álló bizottságot Csomortányi Istvánnak, a váradi MPP-szervezet alelnökének irányításával. A bizottság tagja lesz Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke, Kordics Imre, Kupán Árpád és Péter I. Zoltán helytörténészek, valamint Nagy József Barna, a kétnyelvű utcanévtáblák felszerelését szorgalmazó Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) partiumi elnöke. /Fried Noémi Lujza: Alternatív utcanévtáblák. = Krónika (Kolozsvár), jan. 27./

A hétvégén Nagyváradra látogató Demszky Gábor budapesti főpolgármester ellen tüntetők egyike – a váradi Magyar Polgári Párt-szervezet egyik vezetője – leköpte, s árulónak nevezte az ÚMSZ főmunkatársát, Szűcs Lászlót, a rendezvényt szervező Várad folyóirat főszerkesztőjét. Demszky az ÚMSZ-nek kifejtette, nagyváradi útjának céljait nem sikerült meghiúsítania a Magyarországról szervezett akciónak „Demszky, nem kérünk belőled!” – állt azokon a röpcédulákon, amelyeket az Erdélyi Magyar Ifjak és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjaiként osztogattak a váradi művelődési ház bejárata előtt. Szégyen! – méltatlankodott Kőrösi P. József, a magyarországi Noran Kiadó igazgatója, aki Demszky Gáborral együtt érkezett Nagyváradra. A demonstrálók megpróbáltak bejutni a kultúrházba is, de ezt a bejáratnál álló rendőrök megakadályozták. Megjelent Lenghel városi rendőrkapitány, majd később Ilie Bolojan polgármester is. A köpködőt s még egy fiatalt rövid időre előállították a rendőrök. Szűcs elmondta, nem kíván a hatósághoz fordulni, csupán sajnálatát fejezte ki, hogy egy kulturális esemény ilyen atrocitásba torkollhat. „Aljas dolog a szélsőjobb részéről, hogy ilyen eseményeket használ ki arra, hogy belerondítson a magyar–magyar és a román–magyar kapcsolatokba” – szögezte le Kőrösi. Kőrösi szerint a Demszkynek intézett „Mocskos zsidó”-bekiabálások botrányosak, de ostobák is, hiszen a budapesti főpolgármester a legkevésbé sem büszkélkedhet zsidó felmenőkkel. /D. Mészáros Elek, Salamon Márton László: Könyvest köpködőkkel. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 2./ Reagálás a cikkre: A bihari sajtó nagyjából tárgyilagosan számolt be a február 27-én Váradon történt eseményekről, amikor Demszky Gábor budapesti főpolgármestert, SZDSZ-es politikust nemzeti elkötelezettségű magyar fiatalok tüntetéssel fogadták. Egyes sajtóhírek „lökdösődésekről” is szóltak, de ilyesmi nem volt. A karhatalmat a helyszínre a városháza rendelte. Konkrét csúsztatás egyedül a bukaresti Új Magyar Szóban jelent meg, amely szerint „Mocskos zsidó!” bekiabálások is elhangzottak, ami nem felel meg a valóságnak. Ugyancsak Új Magyar Szóban meg az a légből kapott állítás, hogy a Demszky-ellenes tiltakozást Magyarországról szervezték. /Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 6./ Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) nagyváradi szervezete tiltakozó akciót szervezett Demszky Gábor ellen. A rendőrök meghiúsították az akciót. Váradra látogatott. Demszky, a Törzsasztal irodalmi rendezvénysorozat meghívására, hogy bemutassa Keleti Éden /Noran Kiadó/ című családregényét. A csendőrök nem engedték be a protestálókat a nyilvánosnak meghirdetett rendezvényre. A fiatalok az utcán várakoztak. A rendőrök kordont alkottak. A politikus testőrök gyűrűjében távozott az épületből, miközben a protestálók azt skandálták, hogy: „Áruló!”, „Tönkretetted az országot!”, „Nemzetáruló!”. Lokodi Ferenc, a HVIM romániai alelnöke kifejtette: „Kötelességünknek éreztük, hogy fellépjünk egy ilyen politikai import ellen. Az RMDSZ kultúraktivistái kizárólag balliberális politikusokat kényszerítenek rá az itteni magyarságra. Demszky Gábor is nemegyszer szólt a nemzeti értékek ellen. 2006. október 23-án a főpolgármester gumilövedékkel lövetett a hazafiakra Budapesten. Azon a tüntetésen engem is kardlappal vertek össze lovas rendőrök. És Demszky ezeket a zsoldosokat később kitüntette”. A rendőrség a bevitt két fiatalra pénzbírságot szabott ki. /T. H.: Tiltakozás Demszky ellen – méltatlan közjátékkal. = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 2./

Emlékeztető Lakatos Péternek – Az MPP bihari szervezetének közleménye
Emlékeztető Lakatos Péternek
a Temesvári Kiáltvány 8-as pontja és a szekus vagy nem szekus dilemma tárgyában
Március 15-e előtt a nagyváradi magyar körökben egy húsz évet késett vita borzolta a kedélyeket. Középpontjában az a Lakatos Péter állt, akit aránylag későn, „csak” 1999-ben kooptált az RMDSZ a megyei vezetésbe, de aki azután „meghökkentő, egyben gyanús” RMDSZ-es karriert futott be rövid idő alatt: 2001-ben a megyei szervezet elnöke, 2004-ben parlamenti képviselő, majd 2008-ban ismét parlamenti képviselő lett, immáron egyéni választó kerületben. Egyik emblematikus figurája, valóságos „brand”-je ő a Bihar megyei RMDSZ-nek. A vita azt követően robbant ki, hogy Tőkés László, EP-parlamenti képviselő a közelmúltban egyik, a kommunista múlttal való szembenézés fontosságáról tartott sajtótájékoztatóján azt „merészelte” mondani, helyi példával élve, hogy Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselő tisztsége összeegyezhetetlen a Temesvári Kiáltvány 8-as pontjával. Lakatos Péter kikérte magának, pro és kontra vélemények záporoztak ismét vele kapcsolatban, névvel és név nélkül, helyreigazítás címén illetlen mocskolódással és sértegetésekkel körítve, és van olyan internetes félbulvár portál is, amely hatékonyan válogatott, gyomlált (egyoldalúan persze, és bizonyára külső útmutatásra) az elhangzó vélemények között. A gusztustalan „felhajtás” annyit biztosan jelez, hogy egy közérdekű, ámde elvarratlan, a helyi kereteken jóval messzebbre mutató problémáról van szó. 
A Lakatos Péterrel szembeni, mondhatni állandósult „méltatlankodások” annak tudhatóak be, hogy Bihar megyében már a látszatra sem adtak abban a posztkommunista restaurációban, amely egyébként az egész RMDSZ-ben végbement valamilyen formában. Itt ugyanis 2002-ben egyenesen Ceauşescu egyik volt belügyis tisztjét „kérték meg” arra, hogy „áldozza fel magát”, és fogadja el a Bihar megyei RMDSZ elnöki tisztségét. A jogos méltatlankodások nem késtek elhangzani, többek között azt kifogásolván, hogy Lakatos Péter személyében egy volt szekus dirigálja a bihari magyarokat. 
A legújabb erőteljes média kampányra való tekintettel, de megvárva a március 15. ünnepségek elteltét, bekapcsolódunk a vitába, mivel úgy véljük, hogy ma már rendelkezünk az ahhoz szükséges rálátással, hogy tárgyilagosan, indulatoktól mentesen, tisztázó, nem pedig lejáratási szándékkal, érdemben fejtsük ki véleményünket. 
MPP kontra Lakatos – Parlamenti választások 2008.
A mostan zajló vitát megelőzően szervezett formában utoljára a Magyar Polgári Párt Bihar megyei szervezete mondott véleményt Lakatos Péterről, 2008. november 20-án, a romániai parlamenti választások előtt, amikor is egy Felhívás keretében arra szólítottuk fel a magyar választókat, hogy alkalmatlansága miatt ne szavazzanak Lakatos Péterre. Szó szerint idézzük a vonatkozó részt:
„Ne szavazzunk LAKATOS PÉTER-re, aki az RMDSZ parlamenti képviselő jelöltje a kettes számú (Székelyhíd-Szentjános-Telegd) egyéni választási körzetben, mivel: 
- Nincs kötődése az Érmellékhez, az RMDSZ vezetése ejtőernyőzte be ebbe a befutónak számító körzetbe. - Kifogásoljuk, hogy 2002-ben megyei RMDSZ-elnökként az Orbán-kormánytól Érmindszentnek megítélt, egy Ady-emlékhely kiépítésére pályázaton elnyert 320 millió forintot a Medgyesy-kormány segédletével, az eredeti szándékkal szemben egy jellegtelen nagyváradi gyűlésterem felépítésére, részben ismeretlen célokra használta. Etikátlan eljárásával súlyos kárt okozott a sorvadó Érmindszentnek, az Ady-kultusznak, és az Érmelléknek. 
- 2002-ben érmelléki szervezetek (Érmihályfalva, Székelyhíd, Margitta, Berettyószéplak) kezdeményezték a Szövetségi Képviselők Tanácsában az RMDSZ Érmelléki Területi Szervezetének létrehozását, a már működő székelyföldi modell (történelmi székek szerinti felosztás) alapján. Megyei RMDSZ-elnöki minőségében akkor ezt megakadályozta, a kezdeményezők ellen pedig retorziót alkalmazott. Akciójával meggátolta, hogy ez a tájegység – a Székelyföld mellett az egyedüli, amelyben a magyarok még számbeli többségben vannak – mikrorégióként fogalmazhassa meg magát, és kihasználhassa ezáltal a magyar identitás megőrzésében és gazdasági téren azokat a lehetőségeket, amelyekre az időközben EU-taggá vált Romániában ma már lehetősége lenne.
- Belügyis múltja közismert. Sajnálatos és aggasztó, hogy a 180000 bihari magyar között Lakatos Péter helyett most sem találtatott egy olyan jelölt, aki mentes egy ilyen múlttól.” 
A politikai cinizmus „megkapó példája”, hogy pontosan abban az érmelléki egyéni választókerületben nyerte el második parlamenti képviselői mandátumát, amelynek „önállósodását” „tűzzel-vassal”, saját kezűleg hiusított meg. Amint a Felhívás is utal rá, belügyis múltján kívül vannak ám egyéb, „frissebb” „sötét foltok” is pályafutásában.
De maradjunk egyelőre a belügyis múltnál. Az erre vonatkozó eddigi hivatkozások (részünkről is) lakonikusak voltak, mintegy megelőlegezve az olvasók jártasságát a témában. Tévedtünk, a kérdés bonyolúltabb annál, mintsem, hogy „szekus volt-e, vagy sem Lakatos Péter? „ zsánerű leegyszerűsített és provokativ kérdésekkel tisztázni lehetne. A tisztázáshoz abból kell kiindulni, hogy mi is volt a valóságban Ceauşescu Belügyminisztériuma.
Ceauşescu Belügyminisztériuma
Nem lenne érdektelen a Groza-kormánnyal kezdeni, a kommunista diktatúra belügy, és titkosszolgálati gyakorlatát, időbeni változásait akkor követhetnénk nyomon igazán. Elégedjünk meg most az 1968-as kezdettel, amikor is az 1965-ben hatalomra került Ceauşescu, birodalma kiépítésének fontos állomásához érkezett, ekkor szervezi át első ízben egyidejűleg a Gheorghiu Dej-től örökölt két alapvető erőszak szervezetet: a 294/1968 számú törvényerejű rendelettel a Belügyi Tevékenységek Minisztériumát (Ministerul Afacerilor Interne), a 295/1968 számúval pedig az Állambiztonság Országos Tanácsát (Consiliul Naţional al Securităţii Statului), „ saját képmására” alakítva őket. Ma már tudjuk, hogy 1971-es kínai útja után, Ceauşescu elégedetlen volt ennek a két intézménynek a hatékonyságával (az általa közben „megálmodott” új típusú román állampolgár „létrehozása” hatékonyabb ráhatási rendszert követelt meg), ezért 1972-ben egy huszárvágással, a 130/1972 számú törvényerejű rendeletével (amelyet aztán törvénnyel erősített meg) a két intézményt összevonta, (sutba dobva az addig formálisan csak-csak megtartott jogállami látszatot). A létrehozott „új” Belügyminisztérium (Ministerul de Interne) lényege, hogy a politikai rendőrség, közismert nevén a Szekuritáté beköltözött (szó szerint értendő) az addig viszonylag önálló milíciákra, börtönökbe, levéltárakba, útlevél és személyi igazolványokat kibocsátó hivatalokba, és a tűzoltó alakulatokba, az addigi körülményesebb, közvetett parancskiadás és követés egyszerűsödött, közvetlenné vált. Ezt kiegészítve a Belügyminisztérium által szervezett, mozgatott, és felügyelt, az addiginak sokszorosára duzzasztott besúgói hálózattal (és a belügyminisztériumon kívüli többi hálózattal) összeállt az a diabolikus rendszer, amely lehetővé tette, hogy mindenről és mindenkiről mindent megtudjanak, és azok ellen, akikről úgy gondolják, hogy nem a rendszer által meghatározott irányba haladnak, a legváltozatosabb módon felléphessenek. Egy pillanatra sem szabad elfeledni, hogy ennek a rendőrállami rendszernek a központja az 1972-ben létrehozott Belügyminisztérium volt, amelyen 1989-ig csak lényegtelen módosításokat eszközöltek. Humán erőforrás szempontjából (mai kifejezéssel élve) a rendszer alapját a Belügyminisztérium tiszti és altiszti állománya képezte. A különféle tevékenységi körök által meghatározott munkamegosztástól függetlenül „egy bogban tartott”, egységes elvek szerint mozgatott társaságról van szó, ez volt tulajdonképpen a rendszer működőképességének az alapja. Hamis az a félrevezetési szándékkal hangoztatott érvelés, miszerint volt belügyis tiszt, de volt annál belügyisebb tiszt is. A rendszer gerincét képező tiszti/altiszti állomány minden tagjának maradéktalanul, habozás nélkül (fără şovăire) kellett teljesítenie a kapott parancsot, annak milyenségétől függetlenül (másképp megnézhették volna magukat). Minőségileg homogén emberi közegről van szó (ahogyan a román szólás mondja: „au fost o apă şi un pământ”), amely alapos szelekció révén a rendszer iránt leginkább elkötelezett káderekből állt össze (cadre îndoctrinate). Az elnyomó gépezet kigondolói gondoskodtak arról, hogy a működési mechanizmusok, forgatókönyvek révén utólag lehetetlen legyen rekonstruálni az egyébként minőségileg homogén tiszti/altiszti közeget alkotó személyek mennyiségi részesedését az emberi jogok megsértésében. A felelősségre vonás elkerülése, az egyéni bűnök pontos meghatározásának lehetetlenné tétele volt a fő mozgató rugója annak is, hogy az 1989-es fordulat ellenére, a volt belügyis állománnyal összefüggő minden fajta adat, információ mai napig titkosítva van. A posztkommunista román hatalomnak maradéktalanul sikerült az elmúlt húsz éven át az ismeretlenség homályában tartani mindent, ami ezzel az intézménnyel kapcsolatos, elodázva ezáltal nemcsak a kommunizmus bűneinek feltárását, de a vétkesek felelősségre vonását is. Mindaddig, amíg ez a helyzet fennáll, mindazok, akik a rendőrállam fenntartásának, a 23 millió román állampolgár „kézbentartásának” legfőbb biztosítékát képező intézmény hivatásos tagjaként ennek kivitelezésében közvetlenül részvettek, erkölcsi értelemben legalábbis bűnösöknek számítanak.
De hogy a mi témánknál maradjunk, köztudott, hogy a tűzoltóságokat a szigorúan vett tűzrendészeti tevékenységük mellett leginkább információszerzésre, és különféle technikai eszközök telepítésére használták fel, kihasználva azt az adottságukat, hogy feltűnés nélkül bárhol terepszemlét tarthattak, ellenőrizhettek, bárhova bejuthattak, gyakorlatozhattak, mindig ott lehettek feltűnés nélkül, ahol kellett, beleértve nemcsak az intézményeket, ipari és mezőgazdasági objektumokat, de a civil lakosságot is. Tömegmegmozdulások leverésének forgatókönyvében a tűzoltó egységek bevetése természetesen szerepelt. És rendelkezésükre állt a polgári tűzrendészet szám szerint sem elhanyagolható személyi állománya is (sokatmondó, hogy a polgári tűzvédelmi alakulatok vezetőinek (şef formatie civila PSI) kinevezése csak belügyis jóváhagyással történhetett. Az, hogy ennek a „sajátos” belügyminisztériumnak a keretében (1972-1990), egy tűzoltó tisztnek írásban és szóban kiadott parancsoknak mekkora hányada is lehetett nem a tűzrendészethez közvetlenül kötődő, „más jellegű”, azt csak az érintettek tudnák „felbecsülni”, nekik viszont elemi érdekük volt és az ma is, hogy tagadják, hogy 1972-1989 között „mást” is csináltak volna.
Amit az akkori törvény betűjére és szellemére alapozva teljes biztonsággal állíthatunk, az az, hogy kaphattak, kaptak más természetű parancsokat is, és amikor kaptak, ezeket végre is hajtották, vagy másképpen fogalmazva: egy tűzoltó tiszt olyan mértékben volt „szekustiszt”, amilyen mértékben szekus-jellegű (alapvető emberi jogok elleni) parancsok teljesítésében részvett.
Temesvári Kiáltvány 8-as pontja, Átvilágítási törvény, CNSAS
Mivel lehetetlen megállapítani utólag, hogy a szóban forgó csoportok, az azokat alkotó személyek közük ki mennyire „sáros”, kiről milyen mértékben bizonyítható be az alapvető emberi jogok megsértése, 1990-ben a legtermészetesebb az lett volna, ha a rendszert váltott társadalom egészséges önvédelmi reflexből törvény alkot a Temesvári Kiáltvány 8. pontja alapján, amelyben nyilvánosságra hozza a teljes belügyi állomány névsorát, megtiltva egyúttal nekik, hogy bizonyos ideig közszereplést vállaljanak. Ezt követően pedig, azok fölött, akikről bebizonyosodik, hogy bűnöket követtek el, az igazságszolgáltatásnak kellett volna ítélkeznie. Sajnos nem így történt, tudatosan nem így történt, az ún. rendszerváltás ezért is sikeredett felemásra, ennek a levét issza most is a román társadalom, amelynek nolens-volens mi is tagjai vagyunk. A Ticu Dumitrescu nevéhez kötött, nagy késéssel megszületett átvilágítási törvény az előbbiekben vázolt természetes szándékból semmit sem tudott megvalósítani, abból a „főbűnös” hivatásos belügyis tiszti (és altiszti) állományt szándékosan és teljesen kihagyták, az elővetett bűnökért a felelősséget a sok ezer, többnyire zsarolással és megfélemlítéssel beszervezett „besúgó”-ra hárították, de ezt is nagyon felemás, álságos formában. Így fordulhatnak elő azok a nagy média-felhajtást kiváltó anakronisztikus esetek, amikor közismerten kirívó szekusmúlttal bíró személyek simán megkapták a CNSAS-tól a feddhetetlenségi bizonyítványt (lásd például az egyik legkirívóbbat, Dan Voiculescu esetét, de sokatmondó a milicista őrnagy Aurel Agache esete is, akiről a fia éppen a közelmúltban kérte ki magának, hogy az apja a Szekuritátéval együttműködött volna).
A Temesvári Kiáltvány kisiklatása annyira „jól” sikerült, hogy a főbűnösök nemcsak hogy mindeddig mentesültek a leleplezéstől és az elszámoltatástól, de hatalmukat jórészt át is menthették és pénzzé, tőkévé konvertálhatták, hiszen most ez jelenti igazán a hatalmat. És azáltal, hogy „bogban, egy csoportban” tartva rejtegetik őket a leleplezés elől, azt is elérték, hogy objektív kritériumok alapján differenciálni lehessen őket. Ez nyilván a főbűnösöknek kedvez első sorban.
Teljes mértékben érthető és indokolt a Temesvár Társaság minapi, 20 éves évfordulós megemlékezésén elhangzott újabb Felhívása egy, a kommunizmus bűneinek leleplezését és megbüntetését ténylegesen szabályozó tényleges törvény megalkotására, amely végre normális mederbe terelhetné a kommunizmus idején elkövetett bűnök megítélését. Erre ma is, 1989 után húsz ávvel, nagy szükség lenne. De térjünk vissza Lakatos Péterhez! 
Lakatos Péter 1970-1989 között
Lakatos Pétert a nagyszebeni katonai főiskola (1970-1973) elvégzése után, 1973-ban az előbbiekben ismertetett Belügyminisztérium szerves részét képező Bihar megyei tűzrendészeti alakulathoz helyezték. Tudni kell róla, hogy nagyon fiatalon, már húsz évesen (1972-ben), mondhatni rendhagyóan korán, a Román Kommunista Párt tagja lett, Nagyváradra kerülése után pedig nem sokkal, szintén rendhagyó módon a nagyváradi tűzoltóság alparancsnoki tisztségébe nevezték ki. Mindkét „életrajzi adat” egy tehetséges, becsvágyó, a parancsokat habozás nélkül teljesítő, foglalkozását hivatásnak tekintő, elöljáróinak elismerését bíró fiatal belügyis tiszt alakját jelenítik meg, teljesen összhangban egyébként akkori ismerőseinek visszaemlékezéseivel. Az, hogy az itt eltöltött éveiről csak közvetetten terhelő adatokkal rendelkezünk, az előbbiekben elmondottak fényében magától értetődő. Nem azért volt az akkori Belügyminisztérium a politikai rendőrség által uralt csúcs-szerve Ceauşescu rendőrállamának, hogy onnan terhelő adatok szivároghattak volna ki, az 1989 utáni posztkommunista rezsimnek pedig nem hiába volt egyik legfőbb foglalatossága annak megakadályozása, hogy ennek a Belügyminisztériumnak a viselt dolgai nyilvánosságra kerülhessenek. De az említett közvetett „bizonyítékok” ahhoz mindenképpen elegendőek, hogy rávilágítsanak, hogy Lakatos Péter személyében Ceauşescu Belügyminisztériumának egyik meggyőződéses, hithű, a mundérhoz ragaszkodó tisztjével állunk szemben. Ezen a helyen kell vitába szállnunk egyik minapi kijelentésével, amikor is belügyis múltját kisebbítendő, azzal érvelt, hogy több nyugati (értsd: demokratikus) országban is a tűzoltóság ma is a belügyi tárcához tartozik. Ez így igaz, de (bizonyára szándékosan) elfelejtette azt hozzátenni, hogy az „ő” belügyével ellentétben ezeket nem a politikai rendőrség, hanem jogállami rendszerbe ágyazott civilek vezetik, a kettő között pedig legalább akkora a távolság, mint Makó és Jeruzsálem között.
Lakatos Péter következő, 1985 utáni munkahelyéről, a Sintezáról már többet tudunk. Tudjuk, hogy nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy magyar nemzetisége miatt kellett megválnia az általa annyira szeretett nagyváradi tűzoltó laktanyától. Az az állítása sem igaz, hogy „elbántak volna” vele, amikor megvonták parancsnokhelyettesi tisztségét, és „elölről kellett mindent kezdenie”. A valóság az, hogy egyik családtagja „elfelejtett” visszatérni Magyarországról, amit a rezsim nemcsak neki, de egyetlen hozzá hasonló tisztségben levőnek sem bocsátott meg. De főnökei iránta táplált „nagyvonalúságát” mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a valóságban nem „lefokozták”, hanem „előléptették“ akkor, amikor a Sinteza vegyipari vállalatnál a tűzvédelem irányításával bízták meg (coordonator PSI). Erről, anélkül, hogy a részletekbe belemennénk, tudni kell, hogy szigorúan bizalmi, a belügytől függő beosztás volt, és nem is mondvacsinált főnökségről volt szó, hiszen 100 beosztott dolgozott itt a keze alatt. Ha baj lett volna a laktanyában magyar mivoltával, szóba sem kerülhetett volna ez a beosztás a Sintezában sem, és valójában semmit sem kellett újrakezdenie, mert gyakorlatilag a szakmájában maradt, azt folytatta tovább. Egykori munkatársai elmondásából világosan következik, hogy ebben a beosztásában, ha lehet még „megbízhatóbb és együttműködőbb” volt. Köztudott, hogy nem szerette, ha környezetében magyarul beszélnek, és gyakran előfordult, hogy ezt egyenesen megtiltotta. 
Ha igaz az, amit itt elmondtunk, akkor felvetődik a kérdés, hogyan lehetséges, hogy ilyen „előélettel” Lakatos Péter is „simán” megkapta a CNSAS-tól 2002-ben a feddhetetlenségi bizonyítványt (amit úton-útfélen lobogtat, és amely amúgy megérdemelne egy tartalom-elemzést, de lényege az, hogy a CNSAS birtokába került dokumentumok egyike sem tanúsítja, hogy szekusügynök lett volna, vagy hogy együttműködött volna a politikai rendőrséggel). Szegény CNSAS! Hogyan is mondhatna mást Lakatos Péter esetében is, amikor a nyilvántartásában egyetlen egy hivatásos belügyis tiszt vagy altiszt sem szerepel (sarkítva: a Ceauşescu-belügy verőlegényei is simán megkapnák, ha kérnék a feddhetetlenségi bizonyítványt, a jelenlegi átvilágítási törvény szerint, hiszen ők sem szerepelnek a Hivatal (CNSAS) nyilvántartásaiban).
„Restauráció" a Bihar megyei RMDSZ-ben 2001-ben
A Temesvári Kiáltvány már régen a süllyesztőbe került, amikor Lakatos Péterrel kapcsolatban először vetődött fel nyilvánosan, 2001 áprilisában az a „költői kérdés”, hogy vajon szekus volt-e, vagy pedig egy munkáját becsületesen végző tűzoltótiszt csupán? Az alkalmat az RMDSZ Bihar megyei szervezetének Küldöttgyűlése szolgáltatta, amikor is a küldötteknek arról kellett dönteniük, hogy Kapy István után Lakatos Péter, vagy pedig Szilágyi Zsolt legyen-e az elkövetkezőkben a megyei szervezet elnöke. Nem térünk ki a küldöttgyűlés „nyalánkságaira”, tényként mondjuk el, hogy a többség akkor úgy vélekedett, nincsen abban kivetni való, ha a megyei érdekvédelmi szervezet élére a Ceauşescu-rendszer egyik volt belügyis tisztje kerül. Ha a tisztázó vitára nem ma, 2010-ben került volna sor, hanem tíz évvel korábban, valószínű, hogy sokan másképpen szavaztak volna, és az is lehet, hogy Markóék eleve nem mertek volna rábólintani Lakatos Péter jelölésére. De ilyesmi fel sem merült akkor: a szekus-téma még tabutémának számított, másrészt pedig Markóék Bihar megyében egy Tőkés Lászlóval határozottan szembeforduló RMDSZ elnököt akartak. Erre a célra – az azóta eltelt események ismeretében nem nagy kunszt kijelenteni – alkalmasabb személyt Lakatos Péternél keresve sem találhattak volna. Takács Csabának (aki az országos elnökséget képviselte) könnyű dolga volt, a „restauráció” minden nehézség nélkül megtörtént, a Lakatos Péter belügyis múltját kifogásoló felszólalások ellenére is. A tárgyilagos visszatekintés azt mondatja velünk, hogy Lakatos Péter megkoronázásáért legnagyobb „történelmi bűne” a látszat ellenére nem Markó Bélának, Takács Csabának, Kiss Sándornak és Bíró Rozáliának van, hanem Kapy Istvánnak (aki paradox módon akkor „áldozat” is volt egyben), hiszen megyei RMDSZ-elnökként 1999-ben ő „csempészte be” Lakatos Pétert a megyei szervezet vezetésébe. Egy kis rosszindulattal mondhatjuk úgy is, hogy „ő engedte be a farkast a juhakolba”(meg is bánta ezt sokszor azóta). De azok véleményében is lehet igazság, akik állítják, hogy nem Kapy István a „vétkes”, mivel a „ becsempészés” „külső” erők műve volt.
Lakatos Péter elvtársai
Tévednek azok, akik „mondva csinált” ügynek tekintik az egész Lakatos problematikát. Ez kiviláglik abból is, ahogyan a minap Kiss Sándor, a Bihar megyei RMDSZ másik tótumfaktuma képes volt egy egész választmányi ülést szentelni a témának, azt követően, hogy Tőkés László EP-képviselő a kommunista bűnökkel való szembenézés szükségességét szorgalmazó sajtótájékoztatójának keretében azt az egyszerű és logikus kijelentést „merészelte” tenni, miszerint Lakatos Péter RMDSZ-es közszereplése ellentmond a Temesvári Kiáltvány 8-as pontjának. Ha nem lenne egy komoly problémáról szó, mi indokolná azt a meglepő vehemenciát, amellyel „hősünk elvtársai”, nem csak Kiss Sándor, de Bíró Rozália, Szabó Ödön és Földes Béla is védelmükbe vették Lakatos Péter múltját, úgy állítva be a dolgot, mintha az nem is egy rendőrállami elnyomó szervezetnek, hanem egy angol üdvhadseregnek lett volna a kiszolgálója. De végeredményben ez sem meglepő, hiszen ezek az elvtársak is „ugyanannak a mundérnak” a becsületét védik, ha figyelembe vesszük, hogy ők is, Lakatos Péterhez hasonlóan, ugyanannak a posztkommunista román hatalomnak a „boszorkánykonyháiban” kotyvasztott RMDSZ-nek a kreatúrái, még akkor is, ha életkoruk különbözőségéből eredően, a kommunista „értékek” létrehozásában különböző mértékben vettek részt. Összegzés Az eddigieknél részletesebben foglalkoztunk Lakatos Péter belügyis múltjával, remélve, hogy minden érdeklődő számára érthetővé válik, hogy közszereplése erkölcsileg miért is elfogadhatatlan számunkra. Tiltó jogi szankciókat is megfogalmazó jogszabály hiányában és az „ugyanabban a hajóban úszó”, elvtársainak támogatását még mindig élvezve, egyedül csak a magyar választó polgárok vonhatják meg tőle a bizalmat a soron következő parlamenti választásokon, 2012-ben. 
Nem tértünk ki Lakatos Péter egyéb, már az RMDSZ-ben elkövetett „megvalósításaira”, mivel ezek áttételesen kapcsolódnak csak belügyis múltjához (ott szerzett tapasztalatainak felhasználása révén), annyit viszont tudnunk kell, hogy akár a Bihar megyei RMDSZ restaurációjában, akár az érmindszenti, Ady Endréhez kötődő projekt meghiúsításában, akár az érmelléki területi RMDSZ-szervezet létrehozásának megakadályozásában, akár sok más, kimondottan belügyis módszerekkel végrehajtott akcióban játszott áldatlan szerepe miatt is nagyon sok okunk van annak kijelentéséhez, hogy Lakatos Péter „visszavonultatása” a Bihar megyei magyar közéletből nagyon sokat segítene a tisztulási folyamat elindulásában, fölöslegessé téve a méltatlan töprengést olyan dilemmákon, mint: (1) „Szekus volt-e, vagy sem Lakatos Péter? „, (2) „Volt-e szerepe külső erőknek Lakatos Péter RMDSZ-be való telepítéséhez, vagy sem?”, (3) „Aktív-e Lakatos Péter ma is, vagy sem? „
Reményeink szerint végül csak megszületik Romániában is a kommunizmus bűneit az igazság és a jogállamiság szellemében elbíráló törvény, amely egy egészen más megvilágításba fogja helyezni a Lakatos-affért is.
Nagyvárad, 2010. március 15. 
A Magyar Polgári Párt Bihar megyei és nagyváradi szervezetének elnökségei. Forrás: Erdély.ma

A replika jogán – Lakatos Péter képviselő közleménye
Válasz a Magyar Polgári Párt Bihar megyei és nagyváradi elnökségének 
Annak reményében, hogy a replika jogán az Erdély.ma lehetőséget biztosít a személyemről szóló terjedelmes „irománnyal” kapcsolatos véleményem közlésére, úgy gondoltam benevezek a „Ki tud többet Lakatos Péterről?” című nyilvános vetélkedőre. Tudom, nem nyerhetek, mert én csak az ellenőrizhető igazságot közlöm, aláírásommal vállalom az állítottak hitelességét, én nem élhetek az eddig megszólalók által alkalmazott ködösítésekkel, alaptalan gyanúsítgatásokkal, a csúsztatástól a durva hazugságig terjedő arzenállal. 
De kik is az eddig, ebben az ügyben megszólalók és mi magyarázza a személyem iránt tanúsított, megkülönböztetett figyelmet? Megszólalásuk időrendjében: 
- egy, a személyével kapcsolatos közismert de először a kimondott valóság miatt hiúságában sértett EP képviselő, aki korábban az anyaországi közpénzekkel csak nehezen, többszöri nekifutásra és a hatóságok jóindulatú hozzáállásával tudott elszámolni;
- egy volt parlamenti képviselő, aki kilenc év távlatából próbálja magyarázni választási vereségét, arra alapozva, hogy az emberek már nem emlékeznek a történtekre. Ezzel egyidőben kenyéradó gazdája sok pénzéért sárdobálásra is vállalkozik;
- Traian Băsescu államelnök örökbefogadott és politikai párttá nevelt janicsár hada, az MPP, amely az elnöki szolgálatok segítségével hajt végre diverziót az egységes magyar közképviselet ellehetetlenítése céljából. 
Az említettek átvették és szorgalmasan gyakorolják Goebbels, a hitleri propagandagépezet atyjának elvét, amely szerint: „egy hazugságot ha számtalanul elismételünk, és azt a megfelelő odaadással tesszük, akkor az emberek azt igazságként fogják fel”. Tőkés, Szilágyi valamint az MPP ezt megfelelő odaadással és lelkesedéssel teszik.
Ami a romániai tűzoltóságot illeti, annak ellenére, hogy engem 1985-ben eltávolítottak belőle, meg kell védenem azoktól akik megpróbálják lejáratni. Lényeges ez, mert Hitler óta bizonyosságot nyert milyen veszedelmes „a kollektív bűnösség elve”. Az ominózus 130/1972-es törvényerejű rendelet, amely alapján minden tárgyszerűség nélkül, szándékos félremagyarázással megkísérlik a tűzoltóságot elnyomó, karhatalmi erőként beállítani, tevékenységét a Securitate–val összemosni, holott az említett törvényerejű rendelet preambulumában csak a milícia és a biztonsági szervek összevonásáról van szó, amint az alábbi idézetből is kiderül: „ a fentiek értelmében szükséges volt annak a szervezési keretnek a megteremtése, amely biztosítja a milícia és biztonsági szervek tevékenységének egységes összehangolását ...” A Belügyminisztérium és a tűzoltóság viszonyáról kizárólag csak az alábbi négy cikkely rendelkezik:
a) a tűz megelőzésével és oltásával megbízott egységeket és katonai tűzoltó alakulatokat szervez; b) biztosítja a tűzmegelőzési és oltási tevékenység irányítását és szakmai ellenőrzését a Román Szocialista Köztársaság teljes területén;
c) kibocsát illetve jóváhagy, közösen a törvény által nevesített szervekkel, az épületek és berendezések tervezésénél és kivitelezésénél általánosan kötelező tűzmegelőzési és oltási előírásokat;
d) megállapítja a gépekre, berendezésekre, eszközökre, felszerelésekre és oltóanyagokra vonatkozó szükségletet, jóváhagyja ezek tervezését valamint hitelesítését és részt vesz átvételükben.
1989 decemberéig a tűzoltóság egyetlen karhatalmi, tömegmegmozdulást leverő intézkedésben sem vett részt, ezt tanúsíthatják azok a fiatal vonulós tűzoltók akik sorkatonai szolgálatot teljesítettek és semmilyen alapvető emberi jogok elleni parancsot nem kaptak és nem kellett teljesítsenek. Az csak egy beteg agy szüleménye, hogy a Belügyminisztérium mostoha gyermekét, a tűzoltóságot, „információ szerzésre és különféle technikai eszközök telepítésére használták fel”. Riasztás esetén, amit előre nem lehetett tudni, hogy mikor és hova szól, a vonulós tűzoltók, éjjel-nappal két percen belül kellett elhagyják a laktanyát, tehát gyakorlatilag lehetőségük sem volt és ezt eddig soha senki fel sem vetette, „a titkosszolgálati eszközök telepítésére”. 
A Temesvári Kiáltvány 8. pontját illene ismerni, pontosan idézni és értelmezni, nem csak ködösen hivatkozni rá: „A választási törvénynek meg kell tiltani azt, hogy a volt kommunista aktivisták és a Securitate egykori tisztjei, három, egymást követő választási ciklus idejére bármilyen listán jelöltethessék magukat”. A fiatal, vonulós tűzoltótiszteket, altiszteket kollektíven kommunista aktivistáknak vagy Securitate tiszteknek beállítani, csak azért, hogy aztán egyikükre minden ok és bizonyíték nélkül rásüthessék a billogot, az szégyenletes kísérlet, ezzel eddig senki sem próbálkozott.
Ami az én tűzoltótiszti pályafutásomat illeti, az a következően alakult. A magyar nyelven, legnagyobb érettségi általánossal elvégzett bánffyhunyadi liceum után, 1970-ben a nagyszebeni Tűzoltótiszti Főiskola 25 helyére 125 jelentkező közül, egyedüli magyarként sikeresen felvételiztem. A román nyelv hiányos ismerete miatt első évben éjjel-nappal kellett tanulnom, viszont a második év végén évfolyamelső lettem. Az is a történethez tartozik és könnyen elképzelhető, hogy volt mit hallania a „bozgornak”, amíg sikerült tekintélyt kiharcolnia magának. 1972-ben vettek fel a pártba, nem „rendhagyóan korán” hanem összes évfolyamtársammal, mert nem lehetett úgy elvégezni a főiskolát, hogy ne legyen párttag a végzős növendék. Soha semmilyen párttisztséget nem töltöttem be sem ott, sem később. 1973-ban a diplomavizsgát követően Nagyváradot, kedvenc városomat választottam, pedig Bánffyhunyadon, szülővárosomban is volt szabad hely. Nem parancsnok helyettes beosztásba kerültem, amint a hazugságoktól hemzsegő iromány szerzői állítják, hanem a gyakorlatnak megfelelően a ranglétra aljára, ahonnan csak 4 év elteltével léptem feljebb egy grádicsot (ezt több tíz, Bihar megyei, kezem alatt szolgált magyar és román tűzoltó bizonyíthatja). Igen, szakmám iránt elkötelezett, lelkiismeretes tűzoltótiszt voltam, román és magyar altisztekkel és vonulós közkatonákkal körülvéve addig, amíg a még dolgozó magyar altiszteket (Nácsay András, Kovács J.) nem nyugdíjazták . Az évek során több mint 1500 tűzesethez riasztottak és bár a laktanyában a kornak megfelelően hivatalosan csak románul lehetett beszélni, a tűzeseteknél Nagyváradon, Biharvajdán, Szalárdon, Biharban, Jánosfalván, hogy csak pár települést soroljak azok közül ahol emlékezetes nagy tűzesetek voltak 1973 és 1985 között, ahol én vezettem az tűzoltást, jól jött ha a kétségbeesett, románul nem tudó, idős magyar embertől vagy megriadt gyerektől anyanyelvén lehetett megkérdezni:- van-e még valaki az égő házban? Van-e gázpalack a lakásban? Az életmentésnél a felettesek elnézték ugyan a magyar nyelv használatát adott esetben, ha szükséges volt, a büntetés kiszabásánál már a román nyelvet kellett használni. A szakmai lelkiismeretességet és hivatástudatot „közvetetten terhelő adatoknak” feltüntetni csak egy „terhelt” agy tulajdonosa képes. 
1985 végén, az akkori Bihar megyei tűzoltóparancsnok, (ma is Nagyváradon él és bármikor hajlandó erről nyilatkozni), tudomásomra hozta, hogy központi utasításra el kell hagynom a tűzoltóságot. Az újságban megjelent iromány legnagyobb hazugsága (ha a hazugságot fokozni lehet) az, hogy ez azért történt, mert egyik családtagom „elfelejtett” visszatérni Magyarországról. Születésem után 1952 és 1990 között egyetlen, első-, másod- vagy harmadfokú rokonom sem maradt külföldön. Ezzel tisztában volt, van Szilágyi Zsolt is, akinek szüleivel meghitt, baráti viszonyban voltunk, akiket tisztelek és sajnálok, hogy ilyen helyzetbe kerültek kisebbik fiuk miatt. Az viszont igaz, hogy Szilágyi Zsolt testvérének, Tibornak, segítettem amikor külföldre való településéhez illetve azt követően, különböző igazolásokat kellett beszereznie. 
A tűzoltóságtól történő eltávolításomat az alábbi vádakra alapozták, amint azt a fejemre is olvasták: - irredenta (a történelmi Magyarország területi integritásának visszaállítására törekvő) családból származik, anyja papleány, párton kívüli;
- felettesi engedély nélkül vette feleségül Böndi Katalin fizika tanárt, mi több Bánffyhunyadon a református templomban esküdtek és felesége a hivatalos felkérés ellenére sem volt hajlandó belépni a pártba; - nem volt hajlandó felvételizni sem a Ştefan Gheorghiu pártfőiskolára sem a katonai akadémiára, ezt elkerülendő felettesi engedély nélkül felvételizett és jutott be a Babes-Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karára;
- gyermekeit a lefordíthatatlan Melinda és Levente névre anyakönyveztette, templomban kereszteltette és magyar tagozatra íratta őket;
- előnytelen megvilágításba helyezte Ceausescu elvtársat összehasonlítva Kádár Jánossal, nagyváradi találkozójukat követően;
- több tűzeset okainak vizsgálatánál elfogultságot tanúsított magyar gyanúsítottakkal szemben.
Mindezek után az Erdély.mán megjelent förmedvény kiagyalói önmaguknak mondanak ellent. Ha Lakatos Péter, idézem: „meggyőződéses, hithű a mundérhoz ragaszkodó tiszt” volt, miért kellett 1985-ben, Ceausescu kivégzése előtt 4 évvel eltávolítani a tűzoltóságtól? „Előléptetésnek” minősíteni azt, hogy valakivel, csak azért mert magyar, otthagyatnak egy jól fizetett tűzoltótiszti beosztást és emiatt az illető csak jóval kisebb fizetésű állást talál magának, az megkérdőjelezi az ezt állítók józan ítélőképességét. Én utólag is köszönöm a Sinteza akkori vezetőinek, Máté Józsefnek és néhai Crisan Ioachimnak az irántam tanúsított megértést és a felkínált munkahelyet. 
A Sinteza-beli tevékenységemről sokan tudnak most is nyilatkozni. Azok a magyar és román volt kollégáim, barátaim, ismerőseim akikkel sokat voltuk együtt, de valószínű azok is, akik 1987-ben feljelentettek és akik miatt több mint egy éven keresztül megfigyeltek, otthoni telefonomat lehallgatták. Erről csak 2001-ben szereztem tudomást, amikor kértem átvilágításomat a CNSAS-nál.
dossziéban található anyagokból kiderül, mivel gyanúsítottak: - kémkedéssel Magyarország javára;
- magyar tűzoltók (Balogh István, Fugel Sándor és mások) alkalmazása és vállalati tűzoltóegység vezetőnek történő kinevezése.
A feljelentők és besúgók neveit az iratok tartalmazzák. Alig várom, hogy Tőkés László feltegye a világhálóra saját megfigyelési dossziéját, ígérem követem példáját. Az engem vádolók felületességét az is bizonyítja, hogy elfelejtik megemlíteni, hogy 1994 után kereskedelmi osztályvezetőként majd kereskedelmi igazgatóként tevékenykedtem a Sinteza-ból alakult részvénytársaságoknál.
1990 januárjában léptem be az RMDSZ –be. A felkérések ellenére nem vállaltam semmilyen vezetői szerepet 1996-ban, mert röviddel azelőtt neveztek ki, mint már említettem kereskedelmi igazgatónak és elfoglaltságom nem tette lehetővé a közéleti szereplést. Ez a helyzet 1999-ben változott meg, amikor már saját cégemet vezettem, időm megengedte és olyan tiszteletre méltó, minden gyanú felett álló személyek kértek fel a Bihar megyei RMDSZ gazdasági alelnöki tisztségére mint néhai Stark László, Varga Gábor, Szabó Ödön. A Tőkés-Szilágyi-MPP hazugságban részvényes korlátolt felelősségű társaságként nem bejegyzettek szerint, én „gyanús RMDSZ karriert” futottam be, mert miután 1999-ben elvállaltam a gazdasági alelnöki funkciót és becsülettel dolgoztam 2 éven keresztül, közel egy évig Bihar megye alprefektusa is voltam, 2001-ben merészeltem „ismeretlenként” elindulni azzal a Szilágyi Zsolttal szemben, aki 1990-ben előzmény nélkül, csak fiatalságának és Tőkés László temesvári szélárnyékának köszönhetően jutott képviselői mandátumhoz. A szabályosan, a körzeti szervezetek által megválasztott küldöttek döntő többsége, köztük a fiatalok is, rám szavazott, így újabb, közel 4 kemény, munkás év következett, amelyekben a „temesvári hős” lejárató kampányával szemben kellett a Bihar megyei szervezetet megerősíteni, számára székházat szerezni.
Mi volt a bűnöm, hogy a velem közel egyidős Tőkés László, akiért családommal átiratkoztunk Nagyváradon a Várad-Olaszi egyházközségbe, aki lányom és keresztlányom konfirmálásánál asszisztált, aki könyveit számomra „szeretettel” dedikálta ellenem fordult, az a mai napig rejtély. Valószínű az, hogy megnyertem a választást és első találkozásunkat követően, amelyen az elnökség több tagjával együtt vettünk részt, nem voltam hajlandó lemondani, ahogyan ő kérte. Az ellentét tovább fokozódott, amikor lelkipásztoraival és akkori espereseivel megtaláltuk az együttműködés lehetőségeit, mert mindannyian a református egyház érdekét és nem a személyes érvényesülést helyeztük előtérbe. Így magyarázható, hogy a rogériuszi, olaszi, margittai, nagyszalontai, perbálhidai, köröskisjenői, bihardiószegi és a sort még folytathatnám, egyházközség lelkészei, presbiterei megköszönték a felkérésükre a visszaszolgáltatás és templomfelújítás terén nyújtott támogatást, amit az RMDSZ országos és megyei szervezeteinek vezetőségével közösen tudtunk megvalósítani. Ezekre válaszul Tőkés László levelekben fenyegette meg, vonta kérdőre azokat a lelkészeket, közéleti személyeket akik ezt nyilvánosan megköszönték (leveleinek saját kézzel írt illetve aláírt fénymásolatai bármikor az érdeklődők rendelkezésére áll). 
A goebbelsi hazugságismétlés eklatáns példája a Tőkés-MPP által hol felváltva, hol párban hangoztatott vád az érmindszenti pályázattal kapcsolatban. Az igazság röviden: Tőkés László nem nyert el ezzel kapcsolatban semmilyen pályázatot. Előzetes ígéreteket kapott ugyan, de mint kiderült, az a Kft-konstrukció amelyet a neki lekötelezett magánszemélyekkel akart létrehozni, a magyarországi törvényes előírások szerint nem is pályázhatott. Az újonnan kiírt pályázatra a nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Mecénás Alapítvány együtt nyújtottak be tervet és nyerték el a támogatást. Megépült, és azóta is használatban van a nagyváradi Ady Kulturális Központ. A mellette levő szálloda befejezése a még szükséges pénz hiányában késik, de az Alapítvány idejében és a teljes összeggel elszámolt a Magyar Kormány felé (a hivatalos igazoló irat az Alapítványnál található). A Bihar megyei és nagyváradi MPP elnökségek együtt és külön-külön is hazudnak az érmelléki területi RMDSZ szervezet tervezett létrehozásával kapcsolatban is, amikor azt állítják, hogy Lakatos Péter „ezt megakadályozta, a kezdeményezők ellen pedig retorziót alkalmazott”. Azt hiszik, hogy senki sem emlékszik pontosan, nincsenek bizonyítékok, ergo állíthatnak bármit. Tévednek. Mint az Erdélyi Napló 2002 május 28. száma, (XII. évfolyam 21. szám ) annak idején megírta: „Az SZKT formai kifogásokra hivatkozva megtagadta az RMDSZ Érmelléki területi szervezetének elismerését”. Tehát az Alapszabályzatnak megfelelően az RMDSZ döntéshozó fóruma hozott határozatot, aminek helyességét az idő is igazolta. Retorziót a Bihar megyei RMDSZ-ben sem elnökségem alatt, sem utána, senkivel szemben sem alkalmaztak, pedig néhányan ugyancsak megérdemelték volna az alapszabályzat szerint kiróható szankciókat.
2004 júniusában nagyváradi tanácsosi, majd 2004 novemberében parlamenti mandátumhoz jutottam, amit ezúton ismételten köszönök választóimnak, támogatóimnak. Valószínű, parlamenti képviselőként sem okoztam csalódást, ha az MPP 2008. november 20-i ellenem korteskedő felhívása és Tőkés László ármánykodása ellenére, a magyar választók ismét bizalmat szavaztak nekem. Nem én vagyok hivatott azt eldönteni, hogy ellenzőim hiteltelenek vagy választókerületem magyar lakosai úgy értékelték, hogy az elvárásoknak megfelelően teljesítettem. Az is lehet, hogy mind a két állítás egyidőben igaz. Érdekes, ugyanakkor érthető, ha az érmellékiek azt értékelik, hogy:
- sikerült az RMDSZ megyei és országos vezetésével közösen, az országos átlagot jóval meghaladó számban ANL-lakásokat felépíttetni Margittán, Székelyhídon. 
- sportcsarnokokat illetve tornatermeket tudtunk felépíttetni Margittán, Székelyhídon, Szalárdon, Borson, Paptamásiban;
- új iskolaközpontot hoztunk létre Székelyhídon;
- elértük, hogy az érmelléki méhészek csak a méhek utaztatásának idejére fizessék ki az útadót.
Helyszűke miatt nem tudom, de nincs is szándékomban felsorolni mindazokat a megvalósításokat amelyeknek kezdeményezésében, kivitelezésében részem volt, nehogy dicsekvésnek tűnjön a beszámoló . Mielőtt az a vád érne, hogy ezeknek nincs szimbolikus értékük, ami messze nem igaz, megemlíteném azt az érmelléki, országos hírű összefogást és eredményt, amelyben tevékenyen részt vettem. 2002-ben helyi , református egyházi és RMDSZ kezdeményezésre a megyei és országos RMDSZ vezetőségekkel közösen állítottuk vissza köztérre az eredeti Kossuth szobrot Bihardiószegen. Felemelő érzés volt ott lenni, az ebből az alkalomból veretett emlékérméket átadni illetve átvenni. Ugyanígy a nagyváradi római-katolikus palota visszaszerzése , megyei és országos RMDSZ csapatmunka révén, bizonyítja az egységes, kitartó fellépés és munka eredményét. Én képviselői mandátumomat az RMDSZ listáján választóimtól kaptam, nekik tartozom elszámolással, amit évente meg is teszek. Azoknak, akik sárdobálással, sanda gyanúsítgatásokkal még magyarságomat is megkérdőjelezik könnyű lenne Adyt idéznem:
„S az álmosaknak, piszkosaknak,
Korcsoknak és cifrálkodóknak,
Félig-élőknek, habzó-szájuaknak,
Magyarkodóknak, köd-evőknek,
Svábokból jött magyaroknak
Én nem volnék magyar?”
Én viszont a nehezebb utat választom és kevéssé ismert, írója által már el is felejtett gondolatokat idézek Tőkés László: „Ideje van a szólásnak” kötete „Karácsonyi üzenet szövetségünk dolgában” című, 1991 Karácsonyán kelt írásából:
„Mire gondolok? Legfőképpen a bizalmatlanságra és az ebből fakadó suttogó propagandára és vádaskodásra. Az értetlenségre, gyanakvásra, türelmetlenségre, nemtelen versengésre vagy közönséges irigységre....Beszéljünk még tisztábban. Mindennapi jelenség, hogy némelyeket „lekommunistázzanak”. ... Kétségbeejtő gyanakvás és rosszhiszeműség övezi előbb-utóbb mindazokat, akik szerepet vállalnak önvédelmi harcunkban... Ki kell józanodnunk önpusztító bizalmatlanságunkból, előlegeznünk kell egymásnak a bizalmat- ez az egyik legfontosabb feltétele annak, hogy kijussunk belső válságunkból.” Úgy látszik ez a kijózanodás egyeseknek sehogyan sem sikerül. A szokásos római beszédzáró szavakkal élve: „Dixi, et salvavi animam meam”, azaz „ Megmondtam az igazat, s ezzel megmentettem lelkem nyugalmát”. 
Lakatos Péter
parlamenti képviselő
Előzmény: Erdély.ma, 2010. márc.25.
Emlékeztető Lakatos Péternek – Az MPP bihari szervezetének közleménye. Forrás: Erdély.ma

Közlemény
Március 30-án az RMDSZ bihari és nagyváradi vezető sajtótájékoztatón jelentették be, hogy tekintettel arra, hogy a jelenlegi helyi koalíciós partnerüket sem sikerült meggyőzni a magyar utcanévfeliratok igényének jogosságáról, ezért – az RMDSZ megyei ügyvezető elnökének ötlete nyomán (?) – mindazoknak, akik azt igénylik, az „önköltségi ár” kifizetésének fejében, a jelenleg hivatalos közterület-elnevezések magyar fordítását is tartalmazó, házszám-, illetve utcanévtáblákat bocsátanak rendelkezésükre, azok saját ingatlanaikra való kihelyezése céljából, valamint arról is tájékoztattak, hogy a történelmi elnevezések kiírása továbbra sem aktuális.
Nagy örömünkre szolgál, hogy – a jelek szerint – a helyi RMDSZ-vezetés elvetette azt az eddig kompromisszumosnak nevezett álmegoldást, mely szerint csupán a közterület típusát (utca, tér, park) íratnák ki magyar nyelven, és utcanév ügyben megtették az első lépést a valós megoldás felé, egyúttal minden váradi polgárt biztatunk, hogy élve a felkínált lehetőséggel vagy akár azon túl is lépve, a valódi megoldást jelentő történelmi utcaneveinket lehetőségei szerint jelenítse meg ingatlanán.
Ugyanakkor itt ragadjuk meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjuk az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezetének, amiért következetes munkájukkal évek óta sikerrel tartják a közbeszéd fókuszpontjában történelmi utcaneveink ügyét, példával és ötletekkel szolgálva mindannyiunk számára.
Nagyvárad, 2010 március 31.
A Magyar Polgári Párt nagyváradi és Bihar megyei szervezeteinek elnöksége
Reggeli Újság (Nagyvárad)

MPP–RMDSZ paktum a láthatáron?
Az RMDSZ és az MPP közeledéséről értesülhettünk, stratégai együttműködésről, esetleges közös Európai Parlamenti listáról, amely persze csakis RMDSZ színekben valósulhat meg. Hiszen miként azt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta, a szövetség nem kívánja feladni nevét, jelképét, arculatát. Nem is lenne ezzel semmi probléma, ha nem volna a napnál is világosabb, hogy az RMDSZ egyik autonomista erőt játssza ki a másik ellenében. Megeshet, hogy az MPP korifeusai úgy fogják fel a manővert, hogy most megfizetnek az EMNT-nek az RMDSZ-szel való 2009-es összefogásért.
Kettős stratégia
A négy évvel ezelőtti összefogás egyébként még hosszú ideig vita tárgya lesz az EMNT-n kívül és belül. Akkor Markó Béla lépéskényszerbe hozta Tőkés Lászlót azzal, hogy ország-világ előtt felajánlotta neki minden feltétel nélkül az első helyet a szövetség EP-listáján. Ilyen körülmények között a többségében egységhívő választóknak aligha lehetett volna megmagyarázni a különutasságot, a függetlenként való indulást célzó újabb kísérlet pedig valószínűleg kudarcot hozott volna. Másrészről pedig, amikor az RMDSZ épp hosszú, folyamatos kormányzás után kimaradt a bukaresti pikszisből, esély mutatkozott rá, hogy e szervezet bevonható legyen az autonómia körüli elvi konszenzusba. Ezt szolgálta az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum létrehozása és a Székely Önkormányzati Nagygyűlés.
Az EMNT meghatározó személyiségei két lábbal a földön állva adottságként kezelték, hogy az RMDSZ, ha választási vetélytárs is, és ha vezetői mégoly sokszor fordultak is szembe a távlati magyar érdekkel és saját programjukkal, az autonómiapolitikában megkerülhetetlen entitást képeznek mindaddig, míg maguk mögött tudhatják az erdélyi magyar választók többségét. Így az RMDSZ-szel szemben mindig kettős volt az EMNT stratégiája: az elvi bírálat mellett mindig ott volt a készség a célorientált, autonómiaelvű megegyezésre. A 2009-es politikai konstelláció erre nyújtott lehetőséget. S hogy az elvi bírálat az egyezség után sem szűnt meg, hogy az EMNT a társutasságot nem úgy fogta fel, mint a hallgatás megvásárlását, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az RMDSZ hallani sem akar az újabb koalícióról. Éppen azért, mert négy éven keresztül Tőkés László nem pártszíneket képviselt az európai testületben és itthon, Erdélyben, hanem a magyar szabadságprogramot, az autonómiát. S nem habozott erre ország-világ előtt rámutatni, amikor az RMDSZ etikátlanul cselekedett e vonatkozásban vagy csak egyszerűen partneri minőségben az egyeztetés ismételt elmulasztásával, a másik fél kész tények elé állításával.
Riogatás az RMDSZ-szel
Ugyanakkor ne feledjük, hogy a MPP-n belüli tisztogatásra adott apropót, hogy a korábbi pártvezető, Szász Jenő, a minden bokorban balliberális beépített ügynököt sejtő Csurka István módjára éveken keresztül az MPP RMDSZ-platformmá válásától óvott. Amikor vitathatatlan alapszabályzat-sértéssel – a döntéshozó szerv, a bővített elnökség nem rendelkezett a kizárás jogával a szervezet alapdokumentuma szerint – kizárták Csuzi Istvánt és Sárközy Zoltánt az MPP elődszervezetéből, az MPSZ-ből, a szájzsibbadásig ismételgetett, egyébiránt minden tényszerű alapot nélkülöző vád ellenük az volt, hogy RMDSZ-platformot akartak csinálni az MPP-ből. A tényleges ok persze a nagyváradi erőcentrum gyengítésének szándéka volt. Mert a volt elnök számára a politika nem a nemzeti érdek érvényesítésének terepe, hanem a személyes hatalmi ambíciók kiéléséé, s így a nagyváradi MPSZ-szervezet nem a legfőbb szövetséges, hanem a potenciális alternatíva képében jelenhetett meg számára a horizonton.
Az RMDSZ-szel való riogatás végigkísérte a szervezet életét az MPSZ/MPP metamorfózis után is, csúcsra azonban 2010-ben járatták, amikor a bíróság Szász Jenőt elmarasztaló ítélete után, a gyergyószentmiklósi, az RMDSZ alapszabályzat szegéseit megszégyenítő botrányos küldöttgyűlést követően törvényes állapotokat visszaállítani hivatott gyűlésen, sajátos módon az igazságkeresőket zárták ki a szervezetből. A korábbi elnök féktelen demagógiával képes volt azt állítani, hogy valójában a jogvita politikai vita, s hogy a nyilvánvaló szabálytalanság ellen fellépők az MPP önállóságát kívánnák megszüntetni. Egyértelmű, hogy az exelnök – nem először a történelemben – a párt önállóságát saját elnöki státusával keverte össze. Az RMDSZ-szel való 2009-es autonómiacentrikus kiegyezést és közös indulást „erkölcstelen különalkunak” nevezte, s képes volt azt állítani, hogy az EMNT az RMDSZ egyik platformjává vált.
Sajátos fordulat
Mindehhez képest sajátos fordulat volt, hogy mind a korábbi elnök, mind utódja, Biró Zsolt a legutóbbi választáson arra biztatta a választókat, hogy szavazzanak az RMDSZ-re. Innen már egy lépés az RMDSZ-szel való szövetségkötés. Biró Zsolt nyilatkozataiban pozitív színezetet kap az a tény, hogy az MPP nem indult a legutóbbi két parlamenti választáson, amivel egyébként a román törvények szerint a párt léte kerül veszélybe. (Az a párt, mely két ízben is mellőzi az országos megmérettetésen való részvétel lehetőségét, törvényen kívül helyezhető, ha az ügyészség ezt kéri a bíróságtól.) Mellesleg információink szerint az ügyészség a 2012-es választások után ki is kérte a választási bizottságtól az érintett pártok listáját, de eddig még nem történt semmi érdemleges az ügyben.
Az MPP tehát sajáthibájából abba a helyzetbe került, hogy puszta léte a román hatalom jóindulatán múlik. Könnyen lehet, hogy ez a tény igencsak releváns a RMDSZ-hez való közeledés kérdéskomplexumán belül. Annál is inkább, hogy igencsak kétséges, hogy az MPP be tudná-e újra jegyeztetni magát, miközben sokkal kedvezőbb politikai konjunktúrában 2004 és 2008 között oly lassan gyűltek össze a törvényben előírt aláírások. A választásoktól való kétszeri távolmaradás amúgy még pikánsabb, ha annak a nyilatkozatnak a fényében vizsgáljuk, amit az alapító elnök tett nem sokkal a pártbejegyzés után: nem az autonómia az MPP fő célja, hanem a választás szabadságának a biztosítása.
Az RMDSZ nem meglepő módon nyitottságot tanúsít a korábban következetesen elutasított párt iránt, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a tényleges ellenfél, az EMNP tárgyalóképtelenségét igazolja. Kérdés: miként viszonyul az az MPP-n belüli értékelvű mag a fejleményekhez, amely 2009 után a botrányos, törvényszegő küldöttgyűlésnek a bíróság döntése előtti „újrajátszásával” kereste meg a párt korábbi vezetőjét. És amelyik nagy létszámban nem szavazta meg a jelenleg hivatalban levő elnököt, s elvi korrekciót követelt a 2012-es önfeladó, RMDSZ-t támogató nyilatkozatok után.
Az EMNT, valamint az EMNP miután az RMDSZ ismételten elutasította a Tőkés László vezette koalíciós listára vonatkozó javaslatukat, a legutóbbi torockói ülésen áttekintette a további lehetőségeket, s fontolgatja az önálló indulás, valamint Tőkés László függetlenként indításának lehetőségét. S ami a legfontosabb: az EMNT elnöke, egyben az EMNP védnöke „ha más megoldás nincs”, készen áll bármelyik változatot támogatni.
Ily módon leszögezhető: az erdélyi magyar politikai palettatisztulna az MPP-nek az RMDSZ ernyője alá húzódásával, világos lenne, kik hova tartoznak, ki képviseli a autonómiát a politikai krédó részeként, és kik azok, akik csak jelszavak szintjén, konjunkturálisan, a saját választási érdek mentén.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),